mára nagy nap ez. Ma dől el, hogy, hogy lesz tovább. Megcsillan-e a szeme annak a szívet fájdító leánkának, s bár egy csókot ad-e a guzsalyért, mert, hogy szépre sikeredett, azt meg kell adni. Arra gondolni se mert, mi lesz akkor, ha visszautasítja a guzsalyával együtt. Valami olyan „aki mer, az nyer” érzés tartotta hatalmában. Megszakadt a leánycsevegés, amikor meghallották, hogy kórusban dobognak a legénycsizmák, amint igyekeznek megszabadulni a rájuk tapadt hótól. – Adjon Isten jó estét kendteknek! – köszönt a leányokra István, miután levette a kucsmáját, s lerázta róla az olvadásnak indult havat. – Hallják-e, kendtek, úgy elbúttak, hogy alig kaptuk meg – mondta viccesen a többi legényke nevében is. – Adjon Isten kendteknek es! – fogadta a köszönést a ház leánya, ő is megkendezve a legényeket. – Csakhogy ide találtak ebbe’ a nagy hóba. Imá attól féltünk, hogy elvesztek, s eddig imá’ a farkasok hasába’ vannak. Pius – a legviccesebb legényke – toldotta a témát tovább: – Meg es kergettek istenesen, de bészökénk ehejt az ajtón, s olyan szerencsénk vót, hogy tük es öppe itt vagytok. – S tám kend fonni es akar, Istán bá, hogy guzsalyt es hozott? – vette észre Bibis István kezében a guzsalyt. – Azt há’! Lássa kend, hogy levegőből kendert es köttem reja. Most találtam ki, hogy abból es lehet fonni. Kendteket es meg akarom tanyítani levegő-cérnát fonni. A jótevő nevetés elolvasztotta az ilyenkor adódó kis feszültséget. Hát még, amikor a gazda elővette a mézelt pálinkával teli üveget, s hozzá a kicsi, talpas pohárkákat. A sok „Isten éltessen!” közül megint Pius hangja emelkedett ki, aki a gazda felé mondta: – Isten éltesse a kendtek Hókáját s a bornyát, s a malackákot es a sándrába, s a csürkecskéket se felejtse el az espár alatt! Megint mosolyra húzódtak a vékony legénybajszok, s a gazda dúsabb büszkesége. – No! Üljetek le, ha imá itt vagytok – mondta Bibis – , s mondjatok valami szépeket nekünk, de hagyjátok, hogy az orsó es teljen, ha igazi cérnával es! A lányok székeivel szemben két pad volt téve, ami elárulta, hogy számítottak a legények megjelenésére. Azokon rakták keresztbe csizmás lábaikat a legénykék, viccekről, szórakoztató történetekről, egymással való kibabrálásokról gondolkozva. – Tudok egy mesét, – szólt az egyik legényke – meghallgassátok-e?
Az igen után azt mondta: – No, hát akkor én es igen. Hosszabb hallgatás után aztán kitört a nevetés, hiszen betartotta a szavát. Hallgatott. – Mesét én es tudok – szólt egy másik. – Hát, egyszer vót egy szép, fekete kanca. Az egyszer csak megcsitkózott. No! A csitkócskát minek nevezzék el? Há, uram! Elnevezték Kesének, s vége van a mesének. – Én es mondanék egyet, de az egy kicsit hosszúcska. Elmondjam-e? – Mondjad! De nehogy annak es hallgatkozás legyen a vége! – Nem, nem, met ez igazi mese. Hát, hol vót. hol nem vót, vót egy szép, nagy ajtó. Azon az ajtón egy gilincs, s tovább nincs! – No, te es feltaláltad, hogy a tyúkszar nem robban fel – csípett rajta egyet az egyik szabadabb szájú leány. Most éneklés következett, amíg megtelt a két orsó, amit illő volt egy ilyen este folytán telefonni. Amíg teltek az orsók, el-elpottyant némelyik, amire nagyon figyeltek a legénykék, hiszen ez volt az egyetlen lehetőség kicsikarni egy arcra adott csókocskát az ügyetlentől. Egy ilyen alkalommal Istvánnak sikerült megszereznie Annacska orsóját, amiért persze csókot követelt. A leány felugorva kinyitotta az ajtót s kiszólt: – Rongyos, te! Gyere csak bé! Ennek a legénnek egy csók kéne. Rongyos pedig a család kutyája volt. Ez megint csak nagy derűt okozott, de az ártatlan csókocska mégiscsak elcsattant. Egy másik leány két barackot ígért a fiú fejére. – Azt se bánom – mondta a fiú –, ha megtoldod egy csókocskával. Derűsen telt az idő. Egyszer csak egy hegedű hangja vette át a szórakoztatást. Szökő Ferenc az ereszbe’ kezdte húzni: „Este, este, be szerelmes kedd este.”. Megilletődött csend lett egyszerre, amibe érzéssel teli mondta a hegedű befejezésképpen: „Babám karján aludtam el az este.”. Mindegyik fiatalon meghatározhatatlan érzés lett úrrá. Nem pontosan megfogalmazva, egy kicsit mindegyik arra érzett rá, hogy milyen lenne az általa megszeretett másiknak a karjaiban elaludni egyszer. Ilyenforma érzéstől átjárva vette elő István a sarokban várakozó új guzsalyt, amivel ünnepélyesen a tizenhat éves Anna elé lépett. A leány pirulva vette észre, hogy mire készül a fiú. Ő a rászegeződő szemek kereszttüzében azt mondta: – Annacska, szüvem! A minap láttam, hogy nincs valami jó guzsalyod. Gondoltam, hogy csinyálok neked egyet. Vedd el olyan szüvesen, mint amelyen szüvesen én csinyáltam!
Lesütött szemmel a leányka csak an�nyit mondott: – Ha igazán nekem szántad, szüvesen fogadom. Tudta ő is s a többiek is, hogy ennek nagyobb a jelentősége, mint egy egyszerű ajándékozásnak. Ezzel elkötelezte magát ennek a jóeszű, becsületes legénynek. Mostantól a többi legény számára ő tabu. Ki tudja, meddig s mi lesz a vége? Még házasság is lehet. A barátján akarva segíteni Géza szólalt meg a beálló csendben: – Ferenc! Húzzál valami táncolni valót! Meg kéne siringessük a leányokot, met imá egészen laposra ülték a hátsó feliket! Ferenc kezében megszólalt újra a hegedű, s a guzsalyok a még rajtuk maradt kenderrel, a falnak támaszkodva nézték a jókedvű, táncoló fiatalokat. Éjjel tizenegy óra is lehetett, amikor a kályha mellett ülő házigazda, aki addig büszke, jó érzéssel figyelte a fiatalokat, határozott hangon megszólalt: – Bontsatok csatát! Imá későcske van. Erre a fiatalok megköszönték, hogy a háziak megtűrték őket. Az egyik fiú a kucsmáját felfordítva körbejárt. Mindegyik legény dobott bele jó pár lejt a muzsikus számára, aki már az ajtó előtt szorongatta a hóna alatt a hegedűjét. A háziakat Istennek ajánlva elhagyták a házat. (Lőrincz Gergely: Székely édesanyám sok szép szava. Utódainkra bízom. Készült a madéfalvi veszedelem 250-ik évfordulójára. Bukovina Kiadó, Budapest, 2014.) Tájszavak és kifejezések: Bibiséknitt = Bibiánéknál bontsatok csatát = fejezzétek be a guzsalyast csára áll = ferde csata = fonó ehejt = itt elébbecske = az előbb esszematat = átkutat espár = tűzhely fentő = küllő fososkodik = pletykál, kibeszéli mások titkát gilincs = kilincs hán = hány háromfertály = háromnegyed, itt nem egészen rendes Hóka = itt tehénnév, jelentése: tarka kézvonó = faragószerszám küpüs kút = kút Istensegíts határában megbarackolni való gyermek = suhanc mozsika = hegedű öppe = éppen paratika = fürge, életrevaló sándra = gazdasági melléképület suhutt = sehol sündörgőzik = forgolódik tám = talán Trézsi = Terézia beceneve
31
