Az eltévedt puskagolyó Családtörténeti palimpszeszt
[„palimpszeszt – »olyan pergamen vagy papirusz, amelyről az eredeti írást még az ókorban kivakarták, hogy új szöveget írhassanak rá«. Írástörténeti szakszó a latin palimpsestus, illetve görög előzménye, a palimpszésztosz (»újra vakart«) alapján, a palin (»ismét, vissza«) és pszésztosz (»vakart«) elemekből, utóbbi a pszaó (»dörzsöl«) ige származéka.” (Magyar Etimológiai Szótár)] Nagyapám 1973 tavaszán halt meg, s ahhoz képest, hogy olyan családban születtem, ahol sokat és jóízűen meséltek a régmúlt időkről, róla meglehetősen keveset hallottam gyerekkoromban. Nagy, mélységes hallgatások övezték emlékét, s a csendekből már gyerekként is kihallottam a titkot. „Wovon man nicht sprechen kann, darüber muß man schweigen” (Amiről nem vagyunk képesek beszélni, arról inkább hallgatni kell), mondhatnánk Wittgenstein nyomán, bár biztos, hogy ő nem egészen erre gondolt. Sokat, és jókedvvel mesélt apám a felvidéki gyerekkorról, és sok történetet mondott el apám nővére is. Az ő történeteinek egy része – mert váratlan halála előtt két hónappal kezébe adtunk egy füzetet, hogy leírja emlékeit – megmaradt írásban. Jaj, ha azt a füzetet korábban kapta volna, mennyimindent össze- és megírhatott volna! Ami elkészült, annak szerkesztett változata megjelent a folkMAGazin-ban [Vágó Józsefné Grozdits Olga: A Felvidéktől a Balaton-felvidékig – 2017/3. és 2017/4.]. A családi történetek, ha elkezdi őket összerakni az ember, legalább an�nyi kérdést vetnek fel, mint ahányat megválaszolnak. Utólag, évtizedek távolából, emlékezők és dokumentumok hiányában sok fontos, időben fel nem tett kérdés örökre megválaszolatlan marad. * mikor én születtem, nagyanyám, apám édesanyja, eljött Révfülöpről Kőszegre, hogy segítsen anyámnak. Nagyapám ez idő alatt kötötte föl magát. Ez az, amit csak huszonéves koromban mondtak el nekem. Részben emiatt kezdtem el a család történetével foglakozni, s talán emiatt sokasodtak a nyugtalanító kérdések. Így történhetett meg az, hogy a kevés számú és rendezetlenül fennmaradt dokumentumból egy nem szokványos családtörténet bontakozott ki. Igyekeztem a történések mögé látni, nyakon csípni és a feledésből előhúzni az el nem mesélt történeteket is. A családi szájhagyományon túl néhány fióknyi fénykép és teljesen rendezetlen, töredékes iratanyag állt rendelkezésemre: születési és házassági anyakönyvi kivonatok, bizonyítványok, számlák, le-
A
36
Grozdits Gyula 1954-ben • Horváth Jánosné született Pingitzer Mária (1849–1915)
velek, képeslapok, levelezőlapok, gyászjelentések, igazolványok és tagsági könyvek, szerződések, szentképek hátuljára rótt sorok, bevásárlólisták, adóívek, leventeoktatói kinevezés, békekölcsön-jegyzési igazolás, szegődségi bérlevél, cetlikre firkált üzenetek, táviratok, felirat nélküli borítékokban egy-egy hajtincs. Az egyik papír szlovákul, a másik magyarul, némely feljegyzés németül. Teljes, a rendezési kísérleteknek masszívan ellenálló káosz, a majdnem összeálló irategyüttesek közepén befoltozhatatlan lyukakkal. Ennek a történetnek most nagyapám, Grozdits Gyula áll a középpontjában, s hogy gyorsan kicövekeljük az általa megtett utat, álljon itt egy 1955 januárjában keletkezett önéletrajz, amelynek segítségével az Magyar Államvasutaknál, a badacsonytördemici kertészetben (a vasútállomással szemben) próbált kertészi állást szerezni! „Önéletrajz – Grozdits Gyula, születtem 1905. aug. 4-én Semse községben Abauj Torna m. Apám a semsei uradalomban volt cseléd, 6 elemi iskolát Semsén végeztem, 4 polgárit Kas-
sán. 1921-ben ezt elvégezve kertész tanuló lettem a semsei kertészetben, ahol a virág, zöldség és gyümölcs kertészetet tanultam, és a kertészeti egyesület előtt vizsgáztam. 1923-25-ben elvégeztem a Szőlészeti Borászati Szakiskolát a tarcal-kecskeméti iskolában. 1925. július 1-től 1926. II. 1-ig írnok voltam a semsei gazdaságban, 1927. II. 1-től 1927. IX. 1-ig az Ulmann kertészetben voltam segéd Béla községben. 1927 okt. 1-től 1929 április 1-ig katona voltam a Csehszlovák hadseregben. 1929. V. 1-től 1931. XII. 31-ig vezető kertész voltam a Jászóvári Prépostságnál Jászón. 1930. I. 1-től 1942. nov. 1-ig főkertésze voltam a semsei Kertgazdaságnak. 1942-ben bevonultam a 7. honi légv. tüzérséghez Miskolczra. 1944. márc. 17-én fogságba estem Kapuvárnál és 1945. augusztus 31-én leszereltem a szegedi táborból. 1946. II. 1-ig Bpesten voltam a Kisfaludy-Rumpold fuvaros vállalatnál. 1946. II. 1-től átvettem a Kisfaludy szőlő, kert gazdaság vezetését Révfülöpön. 1950-ig. 1950. V. 1-től 1951. III-ig kertész-szőlész technikus voltam a Somlói Állami Gazdaságban, 1951-1953.
