__MAIN_TEXT__

Page 36

Kapcsolódásaim a Sóvidék népzenéjéhez Az MTA BTK Zenetudományi Intézet és a Hagyományok Háza közös kiadásában jelent meg Pávai István „A Sóvidék népzenenéje – The Folk Music of Sóvidék” című kétnyelvű kiadványa. A könyv DVD-ROM mellékletén 3460 folklóradat, 2500 hangfelvétel (fonográftól a digitális technikáig), 1450 kottás és szöveges népdal-lejegyzés, 124 videoklip (némafilmtől a digitális technikáig), 195 fotó, 334 archív dokumentumoldal, tehát sok szempontú polihierarchikus, multimédiás adatbázis található. A könyv a következő fejezeteket tartalmazza: Kapcsolódásaim a Sóvidék népzenéjéhez; A kiadvány összeállításának szempontjai; A Sóvidék népzenéjének gyűjtése; A Székelyföld népzenei szempontú táji tagolódása; A Sóvidék mint néprajzi kistáj; Éneklés, rigmus, mondóka; A hangszeres zene és a tánc alkalmai; Hangszeregyüttesek; Tánckészlet; A zene a naptári év szokásaiban. Ezek közül kedvcsinálóként az első fejezet szerkesztett változatát közöljük.

S

zemélyes okai is vannak annak, hogy éppen a Sóvidék népzenéjéről adok közre egy összefoglaló kiadványt. Családom mindkét ágon székelyföldi, s a dédszülőkig visszamenően falusi őstermelők voltak. A Máthé, Tófalvi, Lőrincz, Ambrus, Katona, Hegedűs, Engi, Koszta családneveket viselő anyai ágú felmenőim Korondon és a Korondihegyen éltek, részben római katolikus, részben unitárius vallásúak voltak. A családi hagyomány szerint az egyik szépapám, Tófalvi Lajos, aki még a XIX. század derekán született, Fenyőkúton lakott. Fia, Tófalvi János ükapám (sz. 1861) már vízimolnárként dolgozott Korondon a Malom utcában, de megmaradt a fenyőkúti birtoka is, kijárt oda gazdálkodni a családtagjaival. Mivel a közelben több másik konkurens malom is volt, 1892-ben megvásárolta az árcsói fürdő fölötti területet a Korond vize völgyében. Ott őrölt korábban a „Balázsok malma”, amelyet ezután ő működtetett két pár kővel. Leginkább Atyhából jöttek hozzá őröltetni, hiszen nekik ez volt a legközelebbi malom. Nagyanyám, Máthé Józsefné Tófalvi Margit (sz. 1911) emlékei szerint „olyan vicces volt nagyapám [Tófalvi János], úgy szerették az emberek... kedélyes ember volt”, szerettek az ő malmába járni őröltetni. „A malomba’, ott a kőpadon, amelyik táncos fehérnép vót, [azzal] úgy forogtak, s úgy táncoltak ketten, amit a szájukból fúttak arra [a dallamra]. Megforgatta [az asszonyt], a szoknyája úgy lobogott... Énekelős, táncos ember vót. Édesanyámmal [Tófalvi Istvánné Lőrincz Borbálával, sz. 1888] úgy tudtak táncolni – ilyen családi ünnepek vótak –, mind a madár. Azt mondta, anyám olyan [könnyű] vót, mind egy tollúseprü, pedig ő kicsit testes vót. Ő így énekelős ember vót, s jó énekes, még a templomi énekeket is úgy tudta... Vallásos ember vót.” Ükapám mesélte nagyanyámnak azt a tréfás történetet, hogy az atyhaiak annyira zajosan, dobogtatva, kurjongatva táncoltak, hogy a zene már nem is hallatszott. Így a zenészek egy idő után kimentek, elszívtak egy cigarettát, majd vis�szajöttek a helyükre, és behúzták a táncot. Édesanyám, Máthé Margit (sz. 1931) dédunokája volt Tófalvi Jánosnak, s a generációk közötti akkori közelség miatt számos emléket őrzött meg dédapjáról, hiszen annak halálakor, 1942-ben már 11 éves volt. Ő úgy emlékszik, hogy amikor Árcsón „a fürdő megvolt ott mellettünk lent, ahol minden szombat-vasárnap tánc volt, szabadtéri tánc..., szabadtéri színpad volt, rendezvény volt belépődíjjal, s oda mentek le az emberek [Korondról] az udvarunkon keresztül. S akkor ő [édesanyám dédapja] mondta, hogy ez jó táncos, az nem. Evvel fordulna egyet, avval nem, tette a megjegyzést. S dédanyó mondta neki féltékenyen, hogy »hallá-é, maga ne foglalkozzék ezekkel a dógokkal!«. De olyan jól táncolt [dédapám], hogy Bori nannyó [Tófalvi Istvánné Lőrincz Borbála] elmondta, hogy amikor ő odakerült a családba [Tófalvi János menyeként], és estéken jöttek oda cimbalmozni valakik, hogy köszöntsék János napon, akkor fordultak egyet, mert a felesége nem tudott táncolni, a menyével táncolt. Még öregkorában is láttam, amikor 81 éves volt, hogy hogy tudta azt a csűrdöngölőt csinálni, a kezét így felemelte, s ahogy lépegetett... István és János napkor mindig jött a szomszéd-

36

ból, Mátéfaláról, a cimbalmával a hátán Szőcs Marci, Simó Géza nagybátyja. Az asztal meg volt terítve, ettek, cimbalmozott, dédapó énekelt, de aztán minket [gyermekeket] akkor már lefektettek.” Simó Géza tárogatós és cimbalmos volt, gyermekkoromban magam is gyakran hallottam esténként a játékát, mert az ő házuk légvonalban kb. 300 méterre volt nagyapámék házától, s a kettő között más épület nem volt. Édesanyámnak egy másik emléke az, hogy a bölcsőben fekvő húgát dédapja a Fenyőkútnak erdős mezejében kezdetű dallammal altatta. Ezt édesanyám is el tudta énekelni, s egy másik régies dallamot is, aminek Haza, leány, haza a szövegkezdete. Arra a kérdésemre, hogy ismeri-e a Kicsi madár, hogy tudsz élni kezdetű dalt, azt felelte, hogy „azt [Máthé] Domokos bátyám énekelte, de édesanyám is tudta”. 1923 és 1930 között Tófalvi János és fia, István, haszonbérbe adták a malom épületét és a vízerőt. A bérlők a malom helyén „kapagyárat” (vashámort) működtettek. Ennek csődbemenetele után Tófalvi István dédapám (sz. 1887) és a veje, Máthé József nagyapám (sz. 1904) már nem a régi vízimalmot állították vissza, hanem a vízkerék-meghajtást szívógázmotor-meghajtással bővítették, szitás,

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2016/5  

A TARTALOMBÓL: Kiss Ferenc: Ha ő nem lett volna... (Kallós Zoltán 90 éves); P. Szabó Ernő: Kallós Zoltán világának gazdagsága; Hetényi Milán...

folkMAGazin 2016/5  

A TARTALOMBÓL: Kiss Ferenc: Ha ő nem lett volna... (Kallós Zoltán 90 éves); P. Szabó Ernő: Kallós Zoltán világának gazdagsága; Hetényi Milán...

Advertisement