a product message image
{' '} {' '}
Limited time offer
SAVE % on your upgrade

Page 22

Békéscsaba, 2015

K

Néhány gondolat az Országos Szólótáncversenyről

étévente kerül megrendezésre a néptánc élet legjelentősebb szakmai programja, a békéscsabai Országos Szólótáncverseny. A szakma legjava ilyenkor lázasan készül. A fiatalabbak kétéves ciklusonként újra és újra megpróbálják felépíteni önmagukat, keresik a stílust, a megformálást, a viselkedést, amely önnön jellemük, lelkületük tükrözése mellett a táncanyag bemutatását is szolgálja. Az idősebbek rutinosan, a már megszokott úton igyekeznek elérni az áhított célt. Több-kevesebb siker kíséri ezeket a próbálkozásokat. A színészkedés, a manír, a gegekkel tűzdelt előadásmód néha nem elfedi, hanem sokkal inkább kiemeli a hiányosságokat. A bölcs zsűri idén is a „mögélátó” szemüveget használta, bár tett kivételt: egyetlen díjazott esetében a technikai és fizikai képességek és teljesítmény, a tánc iránti alázatot semmibe söprő színpadi „attrakció”, mely számomra egyes pillanatokban már bohóckodásnak tűnt, „elkente” a stílusjegyeket. Nem vitatkozom a döntéssel, hiszen a szólótáncverseny lényege az egyéniség megvillantása mellett a tánctechnika és virtuozitás egysége, ezek pedig megvoltak az illető produkcióban. A folklorisztikai hitelesség viszont a semmibe veszett.

Az idei verseny zsűrijének tagjai számomra az elmúlt évtizedek egyik legtisztább, legerősebb szakembercsoportját alkották, szívesen fogadtam, értettem, hittem a véleményüket. Hármójuk az aktív generációból, „első bálozóként” került felkérésre, ami előre vetítette, hogy az ő nézeteik lesznek majd hangsúlyosak. Láthatóan olyan belső egyesség született, amellyel mind az öten azonosulni tudtak, ennek alapja pedig a szakmai szigor volt, megőrizve az elnyerhető kitüntetések értékét. A díjkiosztást és értékelést követően természetesen megindult a szakma széles (telefonos, internetes) diskurzusa, amely szerencsére idén nem a díjazottak személyével szembeni támadásokról, sokkal inkább a díjazás hátterének, a szakmai és emberi megközelítés módjáról szól. Erről pedig lehet beszélni! Néhány éve magam is a zsűri tagjaként éltem végig az érzelemben gazdag napokat. Különös nehézséget okozott, hogy akkor még az én generációm tagjai is az örvendező-elszenvedő oldalon álltak, róluk is ítélkezni kellett. Igazság pedig nem volt, vagyis inkább sokféle igazság volt. A díjak kiosztásánál egy általános szempont számomra kiemelkedően nagy súlyt kapott. A békéscsabai Országos Szólótánc-

Első alkalommal Aranysarkantyús Táncos: Fodor Mátyás, Gyémánt Ádám, Józsa Tamás, Kele Kristóf, Kovács József, Móricz Bence, Németh Antal Első alkalommal Aranygyöngyös Táncos: Bohács Brigitta, Brencsák Barbara, Farkas Ágnes, Farkas Réka, Gyémánt-Csontos Lívia, Jelinek Erzsébet Emese Második alkalommal Aranysarkantyús Táncos: Módos Máté, Mosóczi István Levente Második alkalommal Aranygyöngyös Táncos: Fundák-Kaszai Lili Örökös Aranygyöngyös Táncos: Lőrincz Hortenzia, Mlinár Zsuzsa, Sánta-Bíró Anna Örökös Aranysarkantyús Táncos: Ágfalvi György, Appelshoffer János, ifj. Zsuráfszki Zoltán, Mlinár Péter Különdíjak – A Pergő Hagyományőrző Műhely felajánlását kapták: Sipos Eszter és Demarcsek Dániel, Farkas Fanni és Kiss Balázs, Tóth Alma; a Mezőföldi táncok leghitelesebb előadásáért: Pingiczer Katalin és Sipos Dániel; a Vág és Garam közi táncok stílusos előadásáért: Molnár Bálint; a rimóci táncok stílusos eltáncolásáért: Hankó Tamás; a szatmári pásztorbotoló egyéni megformálásáért: Dudás Dávid; a rákospalotai Szilas Táncegyüttes különdíját kapta a vasvári férfi táncok szuggesztív előadásmódjáért: Husvéth Csaba; a Busai Norbert által felajánlott különdíj a magyarpalatkai férfitáncok előadásáért: Németh Antal; a Fitos Dezső Társulat különdíját kapta: Németh Antal; a Békés Megyei Népművészeti Egyesület különdíja: Farkas Ágnes és Móricz Bence; a Martin György Néptáncszövetség különdíja: Fundák-Kaszai Lili, Mosóczi István Levente; Osskó Endréné vándordíja a kiemelkedő női előadásmódjáért: Lőrincz Hortenzia; Vásárhelyi László-díj a kiemelkedő teljesítményéért: Németh Antal A zsűri: Busai Norbert (elnök), dr. Ratkó Lujza, Hahn-Kakas István, Juhász Zsolt, Kocsis Enikő

22

versenyt azért hívták életre, hogy a kiemelkedő táncos teljesítményt felmutató emberek Aranysarkantyút, Aranygyöngyöt kapjanak, nem pedig azért, hogy ne kapjanak. A zsűri idén olyan vonalat húzott, amelynek eredményeként a díjak egy része a Balassi Együttes szekrényében maradt. Pedig voltak bőven kiemelkedő teljesítmények. A legtöbb szereplő húsz évvel ezelőtt az „Arany Ufó” díjat is megkaphatta volna, hiszen olyan tudással álltak elő, ami akkor még elképzelhetetlen volt. Erre mondhatjuk, hogy fejlődik a világ. Bizony, fejlődik. Egyre rohanóbb és egyre agresszívebb. Kérdés, hogy mi lenne ma a Gál Lacikkal, Hidas Gyurikkal, Gazdag Bélákkal, Kocsán Lacikkal, Bistey Attilákkal? (Szándékosan nem említettem női versenyzőket.) Kérdés, hogy ki és miért követeli szakmánktól a világgal együtt történő rohanást. Ez a probléma nem elsősorban Békéscsabán kerül elő, sokkal inkább a gyermekkori, ifjúsági táncélettel kapcsolatban. Tíz-tizenkét éves gyerekeket látok karakteresen, öregesen legényest táncolni, de még az aszimmetrikus román férfitáncok is megvillannak néha a lábukon. Mesterüktől lesve el a stílust, már most használják a nyakatekert gegeket. Azután átöltöznek és hazamennek számítógépezni. Igazi „műmájerek” lesznek belőlük, városi ficsúrok, akik egyetlen céllal használják a magyar néptáncot: karrierjük kiteljesítésére. Most pedig jön a „Páva” gyerek változata. Fény, pompázat, show, díjeső, szenzáció, Las Vegas. A néptánc a hagyományörökítés eszközéből lassan egyszerű szórakozási formává válik. A hiteles megformálás pedig egyszerűen a technikai, színészi képességek együttes meglétét jelenti, hiszen a tökéletes minőségű eredeti viseletek alatt nem láthatjuk a torzuló lelkeket, a fenékbe vágó férfi-tangákat, a keleti kultúrából eredeti funkciójuk nélkül kilopkodott tetoválásokat... Itt kanyarodnék vissza a Szólótáncversenyhez. Ez az a szakmai esemény, amely példaképeket állít a fiatalok elé. A világra nyitott, érdeklődő, mindent befogadó, de most még felületes tinédzser szeme mindent meglát, mindent befogad, de nem mindent tud a megfelelő fiókba elhelyezni. Emlékszünk arra a faviccre, amikor a bolond gyerek a lovat cicának nézi? Néhány év, és a „bolond” jelzőt el is hagyhatjuk. Vas, üveg és beton, elektronikus világ adja az életkörnyezetet a Föld lakosságának kétharmada számára. A néphagyományt éltető embernek ez maga a pokol. Ilyen idők-

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2015/1  

A TARTALOMBÓL: Foltin Jolán: Egy igaz lélek; Abkarovits Endre: Hosszú búcsú Halmos Bélától; Salat-Zakariás Erzsébet: Pontosan, szépen; Kóka...

folkMAGazin 2015/1  

A TARTALOMBÓL: Foltin Jolán: Egy igaz lélek; Abkarovits Endre: Hosszú búcsú Halmos Bélától; Salat-Zakariás Erzsébet: Pontosan, szépen; Kóka...

Advertisement