Széki HAGYOMÁNYOk
K ocsis R ózsi
hagyatékából
A leányfonóban
M
ár nagyleány vagyok, mehetek a leányfonóba. Hát, persze csak az mehet, aki már konfirmált. Mi a házbér? Két kupa paszuly, két tő kender. Egy-két este segíteni a háziasszonynak. Megkezdődött a leányfonó, minden este mentünk, ha esett, ha csorgatt az eső, biza későre állott be a tél, nagy sarak voltak s elég messzi volt tőlünk a leányfonó is. Én laktam a piac alatt, s a táncház volt Forrószegen milliomos Simonéknál, hátul volt egy melléképület, de elég törpe és kereken a fal mind felszítta kétarasznyira is a vizet. Elég hideg volt. Azelőtt egy órával gyújtottak tüzet, kellett várjuk, hogy melegedjen be a ház, de az is igaz, hogy túl korán mentünk, mire már besötétedett már ott nyüzsengtünk, beszélgettünk, még táncoltunk is, hogy ne fázzunk. A felső fele a fonóháznak bele volt építve a földbe, úgy izzadt a fal, hogy csorgott róla a víz. De mégis szép volt, olyan jól éreztük magunkat benne. Nem fonunk. Belöktük a guzsalyokat a sarokba, ’sze volt időnk játszani, mert a fiúk csak nyolcra vagy fél kilencre jöttek. Mit játszodjunk, leányok? Befüggönyeztük az ablakokat és az ajtót is bezártuk. Játszodjunk szembekötősdit! „Hol vagy Jancsi?” „Ez Sári!” – ordibálja Mari, – „mert kicsi az orra”. Kacagás, lökdösődés, kopogtat valaki. Nagy csend lett. Egy kicsi fiú, mert a nagyok nem jöhetnek ilyen korán. „Te, ha nem hagysz békénket, megiszod a levét!” Újból kopogtat, egy nagyobb, bátrabb leány kinyitotta hirtelen az ajtót, nyakan csípte és beráncigálta a tizenkét esztendős fiút. „Igen, te, te vagy! Te kicsi postás, mint hallgatózol, hogy mit csinálnak a leányok és elmondod a nagyfiúknak. Na, most mindenkivel kell táncolj!” Úgy megráncigáltuk, megtáncoltattuk, ezt fújtuk
Illusztráció: Juhos Kiss Sándor
28
csúfságból: „Kinyér duc, málé duc! De el nem mondd, mert megnyúzunk elevenen!”. Bemelegedett a ház is. Mindenki elévette a guzsalyát, s kezdtünk komolyan dolgozni, ki mit vitt, csepüt, kendert, azt fondagáltuk. Már szállingóztak a fiúk, egy-egy huncutabb fiú felült a cigányok padjára. Igen, mert ahol van télen a fonóház, ott van a táncház is. Azon muzsikálnak a cigányok. Kereken onnét mindegyik leányt láthatta jól. Ott vicceltek, kacagtak négyen-öten, a többi fiúk az ajtó sarkánál állingáltak vagy egymás térgyén ültek. Persze, nem volt annyi hely. Egy-egy bátrabb fiú odament a leányhoz, a szeretőjéhez, a leány felállott s a fiú ült a guzsalyra, s a lány a fiú ölébe ült és úgy font, közben beszélgettek. Én pirultam, én csak egy párszor voltam a fonóban. Volt egy-egy fiú, aki akart beszélni egy-egy lán�nyal, de szégyellték a lámpavilágnál. Egy tízes lámpa ott csüngett a padlás közepéről egy félméternyire, hogy mindenki lássan mellette fonni, de még közbül is volt két hosszabb pad, ott is lányak ültek. Egy nagyfiú csak annyit mondott: „Nem lesz hétfő?”. Egy ki-