KODÁLY ZOLTÁN, A NÉPZENEKUTATÓ – III. Fotó- és dokumentumkiállítás a Hagyományok Házában Szakmai terv: Pávai István Keleti gyökerek, nyugati hatások „A magyarság ma legszélső, idehajlott ága a nagy ázsiai zenekultúra évezredes fájának, mely Kínától Közép-Ázsián át a Fekete-tengerig lakó különböző népek lelkében gyökeredzik. S amint nyelve, bármennyire változott, alapjában ugyanaz maradt: úgy népzenéje máig az onnan magával hozott alapokon nyugszik... Csodálatos, hogy annyi idegen hatás, vérkeveredés után is legalább néhány száz dallamban szinte érintetlenül megmaradt a magyarság ősi zenei nyelve. Sőt, úgy látszik, megmarad továbbra is. ...hogyha kiveszőben van is az a dallamtípus, melyben a keleti örökség legtisztábban él, szerves folytatását megtaláljuk a most virágzó újabb dallamstílusban. ...a regösének a gyermekdallal együtt egy sokkal nagyobb emberi közösség sajátja. Mindenütt, amerre a hexachord-melodika mutatkozik, elsősorban a németeknél, (szlávoknál?) találhatunk a mienkkel rokon ütempárokat. Még szélesebb körre terjed ki a formája. Az ütempárok, vagy általában rövid motívumok vég nélküli ismétlése, ott van mint jellemző forma minden primitívebb nép zenéjében, sőt fejlettebb népek megmaradt ősi hagyományaiban is. Ezt őrizte meg a gregorián zsoltárének. A gyermek, mint egész fejlődésében, dalában is újra átéli az ember őskorát. Ezért kezdi zenei életét a primitív ismétlő formával... Az őskorba nyúlik vissza a halottsirató is... Az európai kultúra első nagy hatása, a kereszténység elhozta magával a gregorián ének nagy nemzetközi dallamkincsét. Ez, amenynyiben hatott, nem mint elvont hangrendszer, hanem mint élő zene hatott. A nép csak dallamokat vehetett át, nem pedig »egyházi hangnemeket« ... A magyar nyelvű egyházi népének és a népdal kapcsolatait pusztán szöveg szempontjából is érdemes volna vizsgálat alá venni. Hisz századokon át ez volt jóformán az egyetlen verses irodalmi hatás, ami a népet érte... Nálunk ma is él néhány dallam párhuzamosan egymás mellett egyházi és világi szöveggel. A dallam azonossága a nép előtt nem tudatos, nyilván a tempó és ritmus nagy különbsége miatt, még ha ugyanaz a személy énekli is mind a két alakot... Ha a líra szájhagyományszerű terjedését szabálynak kell vennünk, a históriás énekről tudjuk, hogy nyomtatás is terjesztette. Fennmaradásában mindamellett oroszlánrész illeti az emlékezőtehetséget. Még 1910 táján nem volt ritkaság olyan öregember, aki Kádár István históriájának (első kiadása: 1657) nagy részét könyv nélkül tudta, jóllehet sohasem olvasta, esetleg nem is tudott olvasni...” (Kodály Zoltán: A magyar népzene, 1937–1960) Szomszédnépi kapcsolatok „...szomszédaink lényegesen nem befolyásolták sem a régi, sem a mai magyar dallamstílus kialakulását, sőt valamennyien többé vagy kevésbé hatása alá kerültek. Így esett, hogy régi, a keleti örökséghez tartozó dallamaink feltünedeznek a szlovák, horvát, román gyűjteményekben. De különösen kiterjesztették a magyar zene hatóterületét, messze a nyelvhatáron túlra is, az újabb népdalok. Ezek nyomát ott találjuk Morvaországtól Moldváig és a Muraköztől Galíciáig... Az idegenből lett középosztály régi hazája dalaiból hozhatott magával, s azokat a meghonosult nemzedék már magyarul énekelhette. Így alakulhatott az a közelebbről még meg nem
16
Jancsics János sokac dudás, Kodály későbbi adatközlője, Mohács-sziget, Baranya vm., 1941 Dincsér Oszkár felvétele (Néprajzi Múzeum)
határozott »keleteurópai« nemzetközi népdal, melyet Bartók említ. Egy csomó vándordallam, amelyek minden kelet-közép-európai népnél megtalálhatók, s amelyeknek eredetét nehéz volna, talán nem is lehet kinyomozni... Különös ellenállást mutat a magyar néphagyomány német dallamokkal szemben. Ennek főoka kétségtelenül a hangsúly és ritmusrendszer nagy ellentéte. A művelt osztály a XVIII. sz. óta német dallamok nagy tömegét fogadta be és termelt hasonlókat azok szellemében... A német telepes nem sokat érintkezhetett a magyar őslakóval. Vagy puszta vidékre települt, ott magyarral nem is találkozott. Vegyes nyelvű falvakban maig teljesen elkülönülnek; különösen, ha más vallásúak, egyáltalán nem is érintkeznek. Közvetlen népi érintkezés legsűrűbben a magyar és szlovák közt volt. Üveges, meszes, drótos tótok állandóan járták a magyar vidéket, de főleg aratók jutottak le tömegesen az Alföldre. A jólét éveiben ötholdas zoborvidéki gazda sem aratott legalább egy-két szlovák arató nélkül. Megtanultak tőlük szlovák dalokat, szlovák szöveggel, amiből egy szót sem értenek. De azért éneklik. Még többet tanultak meg a szlovák aratók a magyar dalokból. Bármely szlovák népdalgyűjteményt lapozva lépten-nyomon rájuk bukkanunk, köztük az újabb népies műdalokra... Eddig azt hittük Bartókkal, hogy a magyar kanásznóta-típus a rutén kolomejkából származik... A mári anyagban nagyobb számmal vannak mind a kisebb (rutén), mind a nagyobb (magyar) formának példái... De még jelentősebb, hogy a mári példa mind, a magyar majdnem mind ötfokú és kvintszerkezetű. ...lehetetlen elhinnünk, hogy a rutén az eredeti, s a magyar az átvétel.” (Kodály Zoltán: A magyar népzene, 1937–1960) „...Domokos-Veress-Lükő [moldvai gyűjtése] sok új dalt [mutatott ki]. Érdekes, azt akarják bizonyítani [a románok], más nép, más dal. Inkább az derül ki: [a] magyar nyelvterület vérkeringése százados elszakadás ellenére tovább folyt. A cs[ángó] nép bármennyi idegen vonást vett fel, dalában megmaradt magyarnak. Különösen érdekes [volna] azoknak [a dalait megismerni,] akik a magyar nyelvet elfelejtették, s csak nevük és vallásuk mutatja cs[ángó] eredetüket. Remélhe-