Szabad a tánc...
Kortárs Néptánc est a Pesti Magyar Színházban
I
gazságos düh. Se csók, se bók, csak jönnek a látogatók. A nemkívánatos vendégek, akikből zsarnokaink lesznek. Érzéketlenségük az otromba zsáké. A küzdelem eleve reménytelen, de ha reménytelen a lehetetlen, elbukásunk is ünnepély. Este van, mosakodni készülünk, de a sárba merülünk alá. Átváltoztunk, testünkön a föld jele, igazunk az anyaföld igazsága. Dobog a föld a táncban, búcsúzunk a honvédtől. Fekete sírjába nemzetiszín szalag hull, festmény lesz belőle a falon, ahonnan prémesdíszes ruhájában lenéz ránk, utódokra. És eljön az idő, amikor már bájos stüszi vadászok és frajlák keringőznek az udvaron, ahol egykor a tánc járt. Ebben az EUkonform népballadában is van szerelem és halál, de a cím figyelmeztet: már ez is régen volt. Mindezek Zsuráfszki Zoltán művei alapján jutottak eszembe (Zsuráfszki Zoltán: Visszatekintés; Budapest Táncegyüttes). Kortárs néptánc-est volt a Pesti Magyar Színházban, 2003. november 9-én. Nyolc alkotó, nyolc együttes, tíz alkotás. Széles a skála, változatosak az arányok: vannak művek, ahol sok a tánc és kevés a körítés, vannak, ahol épp fordítva, sőt olyan is, hogy a tánc már csak mozdulat, táncosok és érzelmek áramlása (Kricskovics Antal: Érzelmek áramlása; Fáklya Horvát Művészegyüttes). Persze, hogy nem az arányok, hanem a végeredmény a fontos. Ez az írás nem kritika, csak érzelmes reagálás a látottakra. A színpadon a Nő, a leengedett szőke hajú, a szép testű. Vele vagyunk mindketten, életének két egyenrangú része, a két férfi. Csodálatos archaikus görög szoborcsoport. Nincs párharc, nincs vetélkedés, csak folyamatok, események, lassú mozgásból táncba és vissza, magunkat megmutatva és visszavonva, együtt, majd külön, mert mi ketten talán ugyanaz a személy vagyunk, csak két lélekben, két énben, amelyek közül az egyik eltávozik, a másik marad
és beteljesül (Túri Endre: Én, meg én, meg Te; Somogy Táncegyüttes). Mindannyian rajta voltunk azon a vonaton. Hátizsákkal vagy anélkül, kézről-kézre adott illegális térképekkel, fényképezőgéppel, kazettás magnóval indultunk Erdélybe, a tűnt időt meglátogatni. A vasúti kocsi peronján álltunk órákat, a lehúzott ablakra könyökölve, olvastuk és fordítottuk magunkban az állomásneveket (Oradea, Huedin, Cîmpia Turzi, Braşov...). A megállókban másfajta nép szállt föl mellénk, divatjamúlt, szegényes ruháiban, munkába indulva vagy onnan hazatérve vagy csak is-
meretlen úti cél felé tartva a sötétnél is sötétebb akkori romániai éjszakában. Néha bizony kiforgatták zsebeinket is, néha vissza is fordítottak a határokról, és sokszor kerestük az utat, a házat, az embereket, akikért érdemes volt mindezt vállalni. Sokat várakoztunk, mert a Balt-Orient mindig késett. Ebben a táncban mindez benne van, igaz,
hétnyolcados sebességgel és sűrítve, de ötletgazdagon és könnyedén. Volt, de már elmúlt (Kiss Ferenc – Diószegi László: Jön a Balt-Orient; Válaszút Táncegyüttes). Fárasztóan zseniális, majdnem neo-dada. A műsor utolsó száma sok tekintetben ellenpontja mindannak, amit addig láttunk. Ez már színház, legalábbis a külsőségeit tekintve: van itt díszlet, dialógus, pantomim és táncbetét. És gegek és polgárpukkasztások garmadája! És zseniális előadói színvonal. Filozofikus mélységű szövegek és szóviccek, felszínesen csacska kuplé-zene és korzikai népi himnusz, de katarzist ne keressünk! Szabad nevetni könnycsordulásig, aztán rájönni, hogy önmagunkon nevettünk. Sablonjainkon, korlátainkon, esendőségünkön. Torz önmagunktól megijedünk a tükörbe pillantva, de egy jó erős kávé helyrehoz! Orrszarvaink tűnőben (Rácz Attila: Különóra, avagy a fekete rinocéroszok tavaszi vonulása; Dunaújváros Táncszínháza). Ki táncoltat kit? A bábjátékos életre kelti a rongykupacot, amiből leányka lesz, akinek nemsokára társa is akad. Mind többet és többet tudnak, a végén már táncra is perdülnek! De sajnos a szálak összekeverednek, s a két játékos döbbenten áll: mit is tettünk? Akkor a Nagy Rendező (Omar Khajjam után szabadon) fentről közbeszól: ím, itt a játék vége nektek is... (Csurák Ildikó: Ők vagy mi; Figurás Táncegyüttes). Valamikor a nyolcvanas években a Corvin téren volt Zsuráfszki Zoltán önálló estje, ahol a mostani műsor egyedüli retrospektív darabját láthattam (Zsuráfszki Zoltán: Vendégek jövetele). Este volt, az ember a színpadon mosakodni készült, aztán a víz sárrá változott kezében. Ne felejtsük a zsarnokságot. Most szabad a tánc... (Kortárs Néptánc, 2003. november 9., Pesti Magyar Színház, szerkesztő: Diószegi László.)
Szávai József
Néptáncosok, néptánccsoportok és bármely táncműfajt kedvelők! Különbözőfajta táncokhoz készítünk méretre is: - • • Műhelyünk címe: 8300 Tapolca, Sümegi út 20. (a gimnázium mellett) Telefon: 06 / 87-321-304; mobil: 06 / 30-286-9517, 06 / 30-224-2105 TANKA TAMÁS ÉS BÁRÁNY SZILVESZTER Népi Iparművészek, a Népművészet Iú Mesterei
Modelljeink megtekinthetők és megrendelhetők, árlistánk és méretlapunk letölthető a honlapunkról: www.tankabarany.hu
15