Müpa Magazin 2011/3

Page 30

A z é s

é l m é n y A h A n g

B o k o r

G a B r i e l l a

Megnyerő arcél, amiről süt az intelligencia és az érzékenység. És valóban, az idén 75 éves Steve reich, akit a minimálzene nagymestereként és a kortárs zene ikonjaként tartanak számon, hihetetlen érzékenységgel és nyitottsággal viszonyul mindenhez, legyen az belső vagy külső történéshez. abból, ami megérinti, zene lesz.

2011. október 30. 19:30 Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

steve Reich 75 steve Reich: Triple Quartet – magyarországi bemutató; Double sextet – magyarországi bemutató; Drumming km.: Kelemen-kvartett, UmzE Kamaraegyüttes, Amadinda Ütőegyüttes

a New York és los angeles közötti távolság 3940 kilométer. Többnapos vonatút, amit Steve reich három és hat éves kora között rendszeresen megtesz nevelőnőjével, hiszen a szülők külön élnek. Vonatozás apától anyáig, aztán vissza a NewYork-i „bázisra” apához. Évek telnek el a zakatolásban, a gyerekkori emlék jó negyven évvel később, a Different Trains című művében köszön vissza. a szigorú ügyvéd papa úgy gondolja, egy rendes polgárcsaládban tanuljon a gyerek zongorázni, ha akar, ha nem. Steve történetesen nem akar, de azért három évig eljár az órákra, aztán tízévesen fellázad, és abbahagyja az egészet. Négy évvel később viszont épp az ellenkezője történik, felfedezi magának Bachot, Stravinskyt, mellette a jazzt, Charlie Parkert, Miles Davist, és szenvedélyesen beleveti magát a zenetanulásba. Ütőhangszerekkel kezd foglalkozni, többek közt roland kohlofftól, a New York-i Filharmonikusok későbbi dobosától vesz órákat, emellett egyetemre iratkozik, filozófia szakra.

Főleg ludwig Wittgenstein hozza lázba, igaz, nemcsak az írásai, de a személyisége is. lenyűgözi, milyen érdekes figura volt, az például, hogy végig tudott fütyülni egy egész koncertet, és a bátyja, a zongorista Paul is különös életutat járt be: jobb karját elvesztette az első világháborúban, így ravel neki írta a D-dúr zongoraverseny bal kézre című darabot. közben persze tudja jól, hogy nem lesz filozófus. Hétvégenként dobol, a filozófiát pedig zeneszerzésre cseréli William austinnál a Cornwall egyetemen. Bebop kvintettet alapít, magánórákat vesz a jazz-zeneszerző és zongorista Hall overtontól, és belekóstol a híres Juilliard zeneszerző szakába is. itt azonban nem igazán találja a helyét, ráadásul úgy érzi, ütőhangszeresként enyhe lenézés övezi, úgyhogy a kaliforniai Milss College-ban folytatja a tanulmányait többek közt Darius Milhaudnál és luciano Beriónál. Diploma után visszatér New Yorkba, és 1966-ban saját zenekart alapít Steve reich and

Musicians néven. egyetlen dolog érdekli, a komponálás, amiből viszont nem tud megélni. Nem finnyáskodik, vállalja, ami adódik: taxisofőrködik, postahivatalban dolgozik. Mindent megtesz, hogy életben maradjon, és hogy zenét írjon, amit aztán kis galériákban ad elő. Festőkből, koreográfusokból, filmesekből áll össze az első törzsközönsége, ők biztatják, hogy érdemes folytatnia. a „hogyan”-nal kísérletezik, más akar lenni, mint a kortársak. „Csúnya volt a zene, amit hallottam, olyan volt elmenni egy kortárszenei koncertre, mint a fogorvoshoz. Tudtuk, hogy fájni fog, de muszáj, és láttam, hogy senki sem kíváncsi erre, csak maguk a komponisták” – meséli egyik régebbi interjújában. Ő viszont új utakat keres. Sok minden érdekli, szeret kísérletezni. Fiatalon kialakít például egy speciális technikát, amit először magnóra vett beszédhangokkal gyakorol, és utána már a hangszeres zenébe is beépít. arthur Morris Jones könyvének hatására 1970-ben

mm30

MUPA 2011_3r.indd 30

8/24/11 10:16:43 PM


Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.