Zsoldos Attila: Bihar királyi várai a Zsigmond-kor első két évtizedében

Zsoldos Attila*

Bihar királyi várai a Zsigmond-kor első két évtizedében

I. Károly király 1317–1318-ban számolta fel a Borsa nembéli Tamás-fiak — Kopasz és fivérei — oligarchikus tartományát, melynek súlypontja Bihar megyére esett.1 A bukott oligarcháktól elkobzott bihari várak a király kezében maradtak, aki beillesztette az erősségeket abba az országos rendszerbe, melynek kialakítása éppen ez idő tájt volt folyamatban. Ennek lényege abban állt, hogy Károly az oligarchák legyűrése során a kezére került várak némelyikét egy-egy megyéhez rendelte, s ettől fogva az adott megye ispánja a vár (vagy akár több vár) várnagya is volt egyúttal. Más várakat ellenben — legalábbis igazgatási szempontból — a király kiszakított annak a megyének a területéből, amelyben az feküdt, s az ilyen erősség várnagya a megyésispántól függetlenül kormányozta a várat és annak uradalmát.2 A rendszerben felismerhető bizonyos szabályosság, ám kivételek bőségesen akadtak: Abaújban minden királyi vár az ispán kezén volt,3 Biharban ugyanakkor csak Sólyomkő tartozott az ispánsághoz, Adorjánt ellenben a szomszédos Szabolcs megye ispánsághoz kapcsolták, míg Körösszeg és uradalma önálló várnagyságot alkotott. Minden valószínűség szerint a negyedik királyi vár, Sebes is Körösszeg sorsában osztozott, azaz szintén önálló

* A szerző a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézete (Budapest) és a Városi Levéltár és Kutatóintézet (Székesfehérvár) kutatóprofeszszora.

1 Zsoldos Attila: Adorján három ostroma. Oligarchák a Tisztántúlon a 13–14. század fordulóján. (Tanulmányok Biharország történetéből 6.) Nagyvárad 2019. 123–225. 2 Engel Pál: Honor, vár, ispánság. Tanulmányok az Anjou-királyság kormányzati rendszeréről. Századok 116. (1982) 898–902. 3 Zsoldos Attila: A Druget-tartomány története 1315–1342. (Magyar Történelmi

Emlékek – Értekezések) Budapest 2017. 100.

várnagyságként találták meg a helyét a rendszerben.4 A bihari várak igazgatásában megfigyelhető sokszínűség korántsem számított példa nélkülinek. Némiképp hasonlatos volt a Bars megyei helyzet: ott a megye négy királyi vára közül szintén csak egy, Léva tartozott a barsi ispánsághoz, míg Hrussó, Revistye és Saskő önálló várnagyság volt, ámbár Saskőt egy rövid ideig a barsi ispán birtokolta, 1347 és 1352 között viszont a zólyomi ispán volt a várnagya.5 A Nógrád megyei Fülek ugyanakkor éppúgy egy másik megye — előbb Borsod, majd Gömör — ispánságának vára volt,6 mint ahogy a bihari Adorján a szabolcsié. Ismeretesek ellenben olyan megyék is Károly korából, ahol nem azonosítható egyértelműen az a vár, melyet az ispánsághoz csatoltak. Közéjük tartozott például Békés megye, ahol a 14. században nem is emelkedett királyi vár, Zalában ellenben ismertek királyi várak — Hegyesd, Rezi, Szigliget, Tátika, Tihany —, ám ezek egyike esetében sem igazolható, hogy kapcsolatban álltak volna az ispánsággal.7 A Vas megyei Dobra várnagya ugyanakkor 1338–1339-ben Miklós zalai ispán — és királynéi lovászmester — familiárisa volt,8 ami legalábbis felvethetővé teszi, hogy az idő szerint a dobrai vár a zalai ispánsághoz tartozott. Bonyolítja a helyzetet, hogy Miklós lehetett az akkor éppen önálló várnagyságként kezelt Dobra várnagya is — függetlenül zalai ispánságától —, s ez a bizonytalanság híven tükrözi a rendszer egyes szerkezeti elemeinek azonosítása előtt magasodó korlátokat. Máskor a megyében volt ugyan királyi vár, az mégsem a megyésispánsághoz tartozott, hanem önálló várnagyság központja volt, mint történt az Heves megyében, ahol Sirok 1339-ig mint önálló várnagyság működött, s csak ezt követően lett a hevesi ispánság része.9

4 Engel Pál: Magyarország világi archontológiája 1301–1457 I–II. (História

Könyvtár – Kronológiák, adattárak 5.) Budapest 1996. I. 112., 183., 349., 408. 5 Engel P.: Archontológia i. m. I. 106., 406., vö. még 244. 6 Zsoldos A.: A Druget-tartomány története i. m. 100., 242. 7 Engel P.: Archontológia i. m. I. 326., 400., 431., 441. és 444., vö. azonban uo. 234. 8 1338. júl. 6.: Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, Diplomatikai Levéltár (a továbbiakban: DL) 3168., 1339. ápr. 13.: DL 3221. 9 Zsoldos A.: A Druget-tartomány története i. m. 80.

Az előbbiekben csupán ötletszerű példák alapján felvázolt rendszerrel érdemes részletesebben is megismerkedni, a továbbiakban ugyanis éppen annak Bihar megyei összeomlását követjük majd nyomon a forrásaink kínálta lehetőségek között.

Az Anjou-kori király várak igazgatását ellátó szervezetre vonatkozóan a magyar történetírásban nem alakult ki afféle összefoglaló és általánosan használt elnevezés, mint az Árpád-korban létezett elődje esetében, mely utóbbit többnyire „királyi várszervezet” néven szokás emlegetni. Ez némiképpen különös, hiszen egy „Anjou-kori királyi várszervezet” kifejezés éppen alkalmas lenne erre a célra: egyfelől világosan érzékeltetné a két intézmény közötti hasonlóságokat — melyek olykor nem hatolnak a felszínnél mélyebbre, máskor viszont szerves kapcsolaton alapulnak —, másfelől pedig, a kifejezés érvényét az Anjou-korra korlátozó megszorítás révén, egyértelműen utalna a különbségekre is, melyek szintén hol kisebb, hol nagyobb jelentőségűek.

Az Anjou-kori királyi várszervezet alapgondolata — az ország területi igazgatásának alapegységeiként szolgáló megyék és a királyi várak szintén országos hálózatának intézményesített összekapcsolása — minden kétséget kizáróan az Árpád-kor öröksége. Esetenként egy-egy 14. századi megye és vár kapcsolata is az Árpád-korban gyökeredzik, azokban az esetekben ugyanis, amelyekben a megye Árpád-kori ispánsági vára még az Anjou-korban is erősségszámba ment: Pozsony megye esetében nyilvánvalóan értelmetlen lett volna a pozsonyi várnál alkalmasabbat keresni pusztán a változtatás öröme kedvéért — pedig bőven lett volna miből választani —, Bihar megyében ellenben Bihar egykori ispánsági vára minden jel szerint már a 13. században is műemléknek számított volna, ha a kor ismeri és használja e fogalmat. Az Anjou-kori királyi várszervezet egyes várai ily módon — ha nem is nagy számban — már az Árpád-korban ispánsági várak voltak, legyen szó akár a megye és a várispánság szimbiózisán alapuló, klasszikus „királyi vármegyé”-ről,10 akár királyi magánuradalmakból a 13. század folyamán kialakított új

10 Lásd pl. Komárom megye – Komárom, Orbász megye – Orbász, Pozsega me gye – Pozsegavár stb.

megyékről és váraikról.11 Az Anjou-kori királyi várszervezet önálló várnagyságainak előképét szintén megtaláljuk az Árpád-korban: azon megyékhez nem kapcsolódó várispánságokban és váraikban tudniillik, melyek azonban akkor még többnyire csak az ország határterületein létesültek, eredetileg határvárispánságokként,12 s kezdetben azon megyésispánságoknak alárendelten, amelyek megyéje területén feküdt a váruk.13 Az Anjou-kor önálló várnagyságai ezen várispánságoknak inkább a 13. századi képviselőivel állíthatók párhuzamba, amikor ugyanis az Árpád-kor megyéktől független várispánságai már önállók voltak, s esetenként bárói méltóságot viselő előkelők álltak ispánként az élükön,14 mely utóbbi jellemző a 14. századi önálló várnagyságok esetében sem számít ritkaságnak, kiváltképpen I. Károly uralkodása idején.15 Az sem lehet kétséges ugyanakkor, hogy az az Anjou-kort mindvégig jellemző gyakorlat, mely szerint az erdélyi vajda és a szlavóniai bán nevezte ki az erdélyi és a szlavóniai megyék ispánjait, miközben a tartományban fekvő királyi várakat is a vajda és a bán tartotta a kezén, már a 13. század derekára kialakult.16

Az Árpád-kori és az Anjou-kori királyi várszervezet között meglévő jelentősebb különbségek szintén jól azonosíthatóak. A legszembetűnőbb ezek közül, hogy az Anjou-kori királyi várszervezet jóval több várból állt, mint Árpád-kori elődje, a közismert történeti fejlemények következtében. A nagyobb mértékben a 13.

11 Lásd pl. Pilis megye – Visegrád, Sáros megye – Sáros, Torna megye – Szádvár stb. 12 A fogalomra lásd Zsoldos Attila: Confinium és marchia. Az Árpád-kori határvédelem néhány intézményéről. Századok 134. (2000) 100–101. 13 Nógrády Árpád: „Magistratus et comitatus tenentibus”. II. András kormányzati rendszerének kérdéséhez. Századok 129. (1995) 177–178. 14 Vö. pl. Zsoldos Attila: Magyarország világi archontológiája 1000–1301. (História

Könyvtár – Kronológiák, adattárak 11.) Budapest 2011. 129., 208. 15 Vö. pl. Engel P.: Archontológia i. m. I. 6., 36., 40., 46. 16 Makkai László: Honfoglaló magyar nemzetségek Erdélyben. Századok 78. (1944) 187–188., Engel P.: Honor, vár, ispánság i. m. 902–904., Zsoldos Attila:

Egész Szlavónia bánja. In: Tanulmányok a középkorról. Szerk. Neumann Tibor.

H. n. [Budapest–Piliscsaba] 2001. 279–280., vö. még Deér József: A középkori

Erdély. Magyar Szemle 22. (1934: szeptember–december) 194–205.

század második felében meginduló, s a 14. században is folytatódó folyamat során felépült várak többsége az oligarchák ellenében sikerrel megvívott harcok eredményeként került királyi kézre,17 s ha már így esett, I. Károlynak kezdenie is kellett velük valamit, mert már korán kialakult az a meggyőződése, mely szerint helyesebb, ha a várakat ő birtokolja.18 Az Anjou-kori királyi várszervezet valójában tehát egy politikai helyzetből fakadó kényszer következtében született meg.

Az Anjou-kor királyi várai — akár valamely megyésispánsághoz kapcsolódtak, akár önálló várnagysághoz — nem voltak várispánságok sem a szó Árpád-kori, sem semmiféle más értelmében, még akkor sem, ha a 14. század önálló várnagyságai élén álló várnagyok némelyikét hosszabb-rövidebb ideig és több-kevesebb következetességgel meg is illette a — nem a személyéhez, hanem — tisztségéhez kapcsolódó ispáni cím.19 Ennek megfelelően a 14.

17 Engel Pál: Az ország újraegyesítése. I. Károly küzdelmei az oligarchák ellen (1310–1323). Századok 122. (1988) 89–146. és Kristó Gyula: I. Károly király harcai a tartományurak ellen (1310–1323). Századok 137. (2003) 297–347. (számos kérdésben más megoldást képviselve). 18 1312. (jún. 29–júl. 20. k.): propter multitudine castrorum in regno nostro turbatio crescat per infideles et guerra — Anjou-kori okmánytár I–VII. Szerk. Nagy

Imre, Nagy Gyula. Budapest 1878–1920. (a továbbiakban: AO) I. 278. (a szöveg javítva az eredeti alapján, vö. DL 1813.). Az oklevél hozzávetőleges napi keltére lásd Spekner Enikő: Hogyan lett Buda a középkori Magyarország fővárosa? A budai királyi székhely története a 12. század végétől a 14. század közepéig. (Monumenta Historica Budapestinensia XVII.) Budapest 2015. 142. 19 Aranyos (Közép-Szolnok m.) várnagyai a század első felében „szilágyi ispán” (comes de Scylag) címet viselnek, Sebes (Temes m.) várnagyát pedig 1318 és 1320 között „sebesi ispán”-ként (comes de Sebus) emlegetik (Engel P.: Archontológia i. m. I. 268., 407.). A bajmóci, a besztercei és a holicsi várnagyok ispáni címéről az alábbiakban lesz szó. — Megjegyzendő ugyanakkor, hogy néhány

Anjou-kori várnagy „ispán”-i címe nagy valószínűséggel nem a kor várszervezetével függ össze. Az óbudai várnagy által egyetlen alkalommal viselt „ispán”-i cím (1309. szept. 8.: comes et castellanus de Veteri Buda — Monumenta ecclesiae Strigoniensis I–III. Collegit et edidit Ferdinandus Knauz, Ludovicus

Crescens Dedek. Strigonii 1874–1924., IV. Ad edendum praeparaverunt Gabriel Dreska, Geysa Érszegi, Andreas Hegedűs, Tiburcius Neumann, Cornelius

Szovák, Stephanus Tringli. Strigonii–Budapestini 1999. [a továbbiakban: MES]

századi királyi várakhoz tartozó birtokokon élők nem sokban különböztek a magánszemélyek várainak uradalmaiban élő társaiktól. Az Árpád-kori várispánságok kötelezettségeik és jogaik összetett rendszere révén jellegzetes társadalmi csoportokat alkotó népeinek, a várjobbágyoknak és a várnépeknek a maradékai az Anjou-kor társadalmában is jelen voltak, de vagy beleolvadtak az új királyi várszervezet uradalmainak népeibe, vagy attól függetlenül próbáltak boldogulni, többnyire a megyei intézmény, s nem egy-egy vár szolgálatában.20

Az Árpád- és az Anjou-kor királyi várszervezetei közötti jellemző különbségek egy további elemeként említhető: csak az utóbbi esetében fordul elő, hogy a királyi udvar egyik méltósága tisztségénél fogva kerüljön vár — mégpedig mindjárt több vár — élére. Az Anjou-kor udvari méltóságai, persze — csakúgy egyébként, mint Árpád-kori elődeik —, maguk is viseltek megyésispánságokat, s ez utóbbi tisztségük folyományaként az adott megye (vagy megyék) vára (vagy várai) értelemszerűen megillették őket. Egyikük ugyanakkor, nevezetesen az országbíró Trencsén megye északi részén egy

II. 612.) az Árpád-kori (ó)budai ispánság emléke lehet (az óbudai ispánságra lásd Zsoldos Attila: Az Árpádok és asszonyaik. A királynéi intézmény az Árpádok korában. [Társadalom- és művelődéstörténeti tanulmányok 36.] Budapest 2005. 44–45., 49.). A damásdi várnagy „börzsönyi ispán”-sága (1361. márc. 29.: comes de Bersen — Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára,

Diplomatikai Fényképgyűjtemény [a továbbiakban: DF] 200 237.) alighanem a börzsönyi bányászattal (Tringli István: Pest megye a késő középkorban. In:

Pest megye monográfiája I/2. A honfoglalástól 1686–ig. Szerk. Torma István közreműködésével Zsoldos Attila. Budapest 2001. 132–133.) lesz összefüggésben (vö. Boglárka Weisz: Entrate reali e politica economica nell’età di Carlo I.

In: L’Ungheria angioina. A cura di Enikő Csukovits. [Bibliotheca Academiae

Hungariae – Roma. Studia 3.] Roma 2013. 222–223.). Végezetül pedig az árvai, illetve a kapuvári várnagy árvai, illetve rábaközi ispánsága (Engel P.: Archontológia i. m. I. 269. és 337.) sokkal inkább lelheti Árva, illetve Sopron megye igazgatási viszonyaiban a magyarázatát, mint az Anjou-kori királyi várszervezet jellemzőiben. 20 Zsoldos Attila: A szent király szabadjai. Fejezetek a várjobbágyság történetéből. (Társadalom- és művelődéstörténeti tanulmányok 26.) Budapest 1999. 165–185.

nyolc erősségből álló várcsoportot21 tartott a kezén a 14. század folyamán. A hol várnai, hol besztercei, olykor pedig sztrecsényi ispánságnak22 nevezett igazgatási egység 1321 és 1323 között végbement kialakulásának pontos története némileg homályos. Az mindenesetre bizonyos, hogy a besztercei ispánság — nevezzük az egyszerűség kedvéért így — csak másodlagosan kapcsolódott az országbírói méltósághoz. Elsőként az országbírói méltóságot 1324 és 1328 között viselő Köcski Sándor tartotta a kezén,23 ő viszont — részben vagy egészben — már országbíróvá történt kinevezése előtt is.24 Az Anjouk későbbi országbírái aztán valamennyien birtokolták a besztercei ispánság várait méltóságviselésük idején. A besztercei ispánság nemcsak az országbírói méltósághoz kapcsolódása okán sorolható joggal az Anjou-kori királyi várszervezet újdonságai közé, hanem azért is, mert példát ad arra, hogy a rendszerben a megyésispánságokhoz tartozó várak és az egyetlen várból álló önálló várnagyságok mellett a több várra kiterjedő egységek is szerephez jutottak. S valóban, ismertek hasonló esetek, a legtöbb Nyitra megyéből. Bajmóchoz tartozott Keselőkő és Privigye, míg Holicshoz Berencs: a három, illetve két vár várnagyai azonosak voltak, s az, hogy Bajmóc, illetve Holics volt a központ, onnan tudható, hogy annak várnagyai viseltek „ispán”-i címet.25 Az, hogy a szintén Nyitra megyei Gimes és Appony között az előzőekhez hasonló kapcsolat lehetett — legalábbis 1330 táján — abból sejthető,

21 Beszterce, Budetin, Hricsó, Lietava, Várna (azaz Óvár), Rajec, Sztrecsény és

Zsolna. 22 L. pl. 1323. ápr. 8.: comes de Warna — Codex diplomaticus Hungariae ecclesiasticus ac civilis I–XI. Stud. et op. Georgii Fejér. Budae 1829–1844. (a továbbiakban: CD) VIII/7. 146. (téves olvasattal, vö. DF 257 970.), 1373. febr. 15.: comes de Biztricze — Sopron vármegye története. Oklevéltár I–II. Szerk. Nagy

Imre. Sopron 1889–1891. (a továbbiakban: Sopron vármegye) I. 405., 1384. jún. 18.: comitatus castri Strechyn – CD XI. 533. 23 Engel P.: Archontológia i. m. I. 7., 279–280. 24 (1339 k.): DL 10 197., hozzávetőleges keltére lásd 1339. jún. 18.: AO III. 569–570. 25 Engel P.: Archontológia i. m. I. 340., 396., 277. és 328.; az ispáni címekhez lásd (1336 k.): comites de Baymocz et de Priuidia — CD VIII/7. 320., 1347. máj. 27.: comes de Wyuar — MES III. 629.

hogy a gimesi alvárnagy egyúttal apponyi alvárnagy is volt,26 s míg Gimes várnagyai viszonylag jól ismertek a korszakban, ugyanez Apponyról a legkevésbé sem mondható el,27 ami egyértelműen alárendelt szerepére utal.

Elszakadva immár az Árpád-korral történő egybevetéstől, az Anjou-kori királyi várszervezet további szembetűnő jellemzőjeként említhető annak változékonysága; a kifejezés alatt ezen a ponton az egyes várak státusának korántsem ritkaságszámba menő megváltoztatását értve. A rendszer dinamikája a bihari várak esetében is kitapintható: Adorján csak 1349 tájáig volt a szabolcsi ispánság tartozéka, azt követően Erzsébet özvegy királyné birtokolta,28 1361–1362 táján pedig az addig önálló várnagyságként igazgatott Sebesvárt az erdélyi vajda alá rendelték, s attól kezdve nem is Bihar, hanem Kolozs megyéhez számították.29 Sebesvár esete jellemzőbbnek ítélhető, a változások leginkább általánosnak mondható formája csak annyiban tér el ettől a példától, hogy az addig önálló várnagyságként kezelt várat általában valamely megyésispánság tartozékai közé tagolták be. A jelenség bizonyos mértékig összefügg a kor politikatörténetével. I. Károly gyakorlatilag elhódította az országot az akaratával szembeszegülő oligarcháktól, s érthető, ha egy-egy újonnan elfoglalt vára élére haladéktalanul várnagyot állított hívei valamelyikének személyében. A háborús időszak végeztével aztán, alighanem célszerűnek ítélte, ha egyszerűsíti a rendszert a várak egy részének a megyésispán alá rendelése révén. Minden bizonnyal ez történt a Csongrád megyei Szeged, a Nyitra megyei Jókő, a Vas megyei Kőszeg és a Hunyad megyei Hátszeg esetében.30 A folyamat azonban nem állt le a 14. század későbbi évtizedeiben sem — erre számos további példa lenne idézhető —,

26 1330. júl. 13.: MES III. 168. 27 Engel P.: Archontológia i. m. I. 318–318., vö. 267–268. 28 Engel P.: Archontológia i. m. I. 265., vö. még Zsoldos A.: A Druget-tartomány története i. m. 199. 29 Engel P.: Honor, vár, ispánság i. m. 903. 30 A várak első ismert királyi várnagyai nem azonosak a megyésispánnal, vö. Engel

P.: Archontológia i. m. I. 423., 334., 350., 326.

ami összességében helytállónak mutatja azt a megfigyelést, miszerint az önálló várnagyságok száma csökkenő tendenciát mutat.31 Más kérdés, hogy némiképpen fékezte a folyamatot az ellentétes irányú, az ispánsági tartozékból önálló várnagyságot formáló változás jóval kisebb számú példával alátámasztható jelensége, mely ráadásul gyakran csak rövid időszakra alakította át egy-egy vár igazgatásának kereteit. A Zaránd megyei Világosvár például rendesen a zarándi ispánság tartozéka volt, ám a század közepén Lackfi Miklós zempléni ispán tűnik fel a vár élén,32 ami nehezen magyarázható, meglehet azonban, hogy az évben, 1358-ban tehát, Lackfi egyúttal zarándi ispán is volt, aminek felvetésére az ad némi lehetőséget, hogy 1348 és 1365 között nem ismerjük a megye ispánjait.33 Forrásunk mindazonáltal Lackfit sem mondja annak, így a kérdést nyitva kell hagynunk. Valamivel világosabb Léka esete. A várat általában a vasi ispán kormányozta, 1353-ban mégis Zsámboki Miklós nádor fiát, Jánost találjuk az élén.34 János a nápolyi hadjáratokban már részt vett,35 mindazonáltal fiatalember lehetett ekkortájt, hiszen még évtizedekkel később is életben volt,36 így talán nem ésszerűtlen arra gondolni, hogy ez alkalommal a király nádora fiának akart valamiféle nem túlságosan jelentős tisztséget adni — Zsámboki János karrierjének a lékai várnagyság az első ismert állomása —, s történetesen éppen erre a várra esett a választása.

31 Engel Pál: Királyi hatalom és arisztokrácia viszonya a Zsigmond-korban (1387–1437). (Értekezések a történeti tudományok köréből. Új sorozat 83.) Budapest 1977. 15. 32 1358. febr. 18.: Magyar diplomáciai emlékek az Anjou-korból I–III. Szerk.

Wenzel Gusztáv. Budapest 1874–1876. II. 505. és 508. 33 Engel P.: Archontológia i. m. I. 239–240. 34 1353. aug. 13.: CD IX/2. 223. és 1353. nov. 30.: CD IX/2. 298., vö. Engel P.:

Archontológia i. m. I. 357. 35 Küküllei János: Lajos király krónikája – Névtelen szerző: Geszta Lajos királyról.

Fordította, az utószót és a jegyzeteket írta Kristó Gyula. (Milenniumi magyar történelem – Források) Budapest 2000. 22., 52., 56. 36 Engel Pál: Magyarország világi archontológiája 1301–1457 – Középkori magyar genealógia. (Magyar Középkori Adattár) CD-ROM. Budapest 2001. (Smaragdus nem 2. tábla: Gilétfi [Zsámboki]).

Említést érdemel végezetül, hogy a királyi várak mennyiségére a folyamatos változás jellemző a 14. században. Számukat építkezések gyarapították37 — nem számítva, persze, a már meglévő várak felújítási munkálatait38 —, a feleslegesnek ítélteket ellenben lerontották,39 miközben a különböző jogügyletek — adományok,40 cserék,41 I. Lajos korában pedig az újonnan megjelenő zálogolások42 — értelemszerűen szintén jelentősen befolyásolták az egy-egy adott pillanatban éppen királyi kézen lévő várak számának alakulását. Az Anjou-kori királyi várszervezet tehát részint rugalmas, részint dinamikus volt kezdettől fogva, s ezek a jellemzői mindvégig megmaradtak.

Az Anjou-kori királyi várszervezet Zsigmond trónraléptét követően érkezett el története utolsó szakaszához. Az egész országot érintő folyamat részeként Bihar megye mindhárom királyi vára magánkézre került alig két év leforgása alatt. Adorján, Körösszeg és Sólyomkő története mindazonáltal más-más mintát követ, érdemes tehát egyenként szemügyre venni a részleteket, mégha ezek némelyike nem is teljesen világos.

A legegyszerűbb eset Adorjáné. Ezt 1389-ben Mária királyné Kusalyi Jakcs fiainak, Györgynek, Istvánnak és Andrásnak zálogosította el 2000 aranyforintért.43 Ezt követően azonban mégis visszakerült valamiképpen a király kézére, mert 1395 elején Zsig-

37 Lásd pl. Jászó, Szarvkő, Törcsvár (Engel P.: Archontológia i. m. I. 333., 422., 446.). 38 Lásd pl. 1325. nov. 11.: AO II. 226. (Dédes), 1338. márc. 29.: MES II. 306. (Holics). 39 Lásd pl. Gilvács, Hölgykő, Somodi (Engel P.: Archontológia i. m. I. 317., 328., 416.). 40 Lásd pl. 1332. s. d.: DF 233 790. (Nevicke), 1350. nov. 18.: DF 201 040. (Bátorkő). 41 Lásd pl. 1333. jún. 27.: AO III. 31–32. (Árva – Sztrigó és Csáktornya; Sztrigó és Csáktornya – Komárom), 1357. márc. 28.: CD IX/2. 591–594. (Zrin – Raholca). 42 Lásd pl. 1372. aug. 14.: DL 6047. (Sirok), 1380. jún. 3.: A Frangepán család oklevéltára I–II. Kiadják Thallóczi Lajos, Barabás Samu. Budapest 1910–1913. (a továbbiakban: Frangepán) I. 89–91. (Sztenicsnyák). 43 1389. nov. 30.: DF 254 819.

mond már Csáki Miklós temesi ispánnak és apjának, Istvánnak, valamint fivérének, Györgynek adományozta Adorján várát Szalárd mezővárossal (oppidum), valamint más tartozékaival együtt részint Miklós érdemeiért, részint csereképpen a Csákiaktól megkapott Temes megyei Csák és a Krassó megyei Kövesd váraiért és azok tartozékaiért cserébe (concambialiter).44 A beiktatásra némi késedelemmel,45 de sor került,46 s ezt követően az adomány ügyének végére, immár minden késlekedés nélkül, egy privilegiális kiállítása tett pontot.47 Zsigmond 1405. évi pecsétváltoztatásakor48 átírta és megerősítette az Adorján adományozásáról szóló privilegiálisát.49 1421-ben, amikor az akkor erdélyi vajda Csáki Miklós és fivére, György szatmári, ugocsai és krasznai ispán megosztoztak javaikon, Adorján vára — az ez alkalommal részletesen felsorolt — tartozékaival együtt Györgynek jutott.50 A vár az egész középkoron át a Csákiaké maradt, sőt, azon túl is.51

Körösszeg birtoklástörténete nem sokban különbözik Adorjánétól, még a szereplők közötti is vannak azonosak, ám a részleteket illetően gazdagabb a kép. A várat 1390-ben adományozta Zsigmond Losonci István macsói bánnak.52 Ez alkalommal azonban a beikta-

44 1395. febr. 14.: Oklevéltár a gróf Csáky család történetéhez I/1–2. [Szerk. Bártfai Szabó László] Budapest 1919. (a továbbiakban: Csáky) I/1. 172–173. 45 1396. máj. 7.: Csáky I/1. 181–183. 46 1396. júl. 17.: Csáky I/1. 181–183. 47 1397. júl. 31.: Csáky I/1. 191–194. 48 Szentpétery Imre: Magyar oklevéltan. (A magyar történettudomány kézikönyve

II/3.) Budapest 1930. 197., 199. 49 1405. dec. 29.: Csáky I/1. 237–241. 50 1421. jún. 8.: Csáky I/1. 312. 51 Engel P.: Archontológia i. m. I. 265., Jakó Zsigmond: Bihar megye a török pusztítás előtt. (Település- és népiségtörténeti értekezések 5. sz.) Budapest 1940. (reprint: Nagyvárad 2007.) 191–192., vö. még Magyarország birtokviszonyai a 16. század közepén I–II. Szerk. és a bevezető tanulmányt írta Maksay Ferenc. (A Magyar Országos Levéltár Kiadványai II. Forráskiadványok 16.) Budapest 1990. 191–192. 52 1390. okt. 31.: Oklevéltár a Tomaj nemzetségbeli losonczi Bánffy család történetéhez I–II. Szerk. Varjú Elemér, Iványi Béla. Budapest 1908–1928. (a továbbiakban: Bánffy) I. 429–430.

tást53 követő privilegiális kiállítása több időbe tellett,54 talán a vár tartozékai körül támadt bonyodalmak miatt,55 talán más okból, ez nem tudható. Évekkel később értesülünk arról, hogy az adományt megelőzően Losonci István és felesége 1333 aranyforintért zálogba vette a királytól a várat és uradalmát;56 erről szólhattak azok a korábbi oklevelek, amelyekre az aradi káptalanhoz intézett 1390. évi beiktatási parancs csak utal.57 Néhány évvel később azonban, 1395-ben, Losonci István elesett egy török elleni hadjáratban,58 mégpedig fiúörökös hátrahagyása nélkül.59 Ezt követően Zsigmond magához váltotta Körösszeget az özvegytől előbb Segesd mezővárosért és tartozékaiért, melyek helyett idővel ismét más és más javakat adott neki cserébe.60

Körösszeg azonban nem maradt sokáig Zsigmond kezén. 1396 augusztusában éppúgy Csáki Miklósnak és fivérének, Györgynek adományozta,61 mint tette azt egy bő évvel korábban Adorján esetében. A beiktatást62 követően a privilegiális kiállítása az adományról63 ez alkalommal sem maradhatott el. Az már inkább figyelmet érdemel, hogy közvetlenül ezután, 1396. augusztus 9-én, a Csákiak 1000 aranyforintot fizettek ki Losonci István rokona,

53 1391. jan. 7.: Bánffy I. 434–435. 54 1392. márc. 10.: Bánffy I. 440–443. 55 Vö. 1390. nov. 22.: Bánffy I. 430–433. 56 1405. szept. 14.: DL 100 312. 57 1390. okt. 31.: az adományozás „mediantibus aliis litteris nostris exinde confectis” történt, mondja a beiktatási parancs — Bánffy I. 429. 58 Wertner Mór: A nikápolyi hadjárat 1396-ban. Hadtörténelmi Közlemények 26. (1925) 31. és Bárány Attila – B. Szabó János – Veszprémy László: A késő középkor hadtörténete. In: Magyarország hadtörténete I. A kezdetektől 1526-ig. Főszerk.

Hermann Róbert. Budapest é. n. [2017.] 228. (a vonatkozó rész Bárány A. munkája), vö. 1395. ápr. 6.: Urkundenbuch zur Geschichte der Deutschen in Siebenbürgen I–VII. Bearb. von Franz Zimmermann, Carl Werner et al. Hermanstadt–Köln–Wien–Bucureşti 1892–1991. (a továbbiakban: UGDS) III. 149. 59 Engel P.: Genealógia i. m. (Tomaj nem 2. tábla: Losonci). 60 1405. szept. 14.: DL 100 312. 61 1396. aug. 18.: Csáky I/1. 183–185. 62 1396. nov. 1.: Csáky I/1. 185–187. 63 1397. júl. 31.: Csáky I/1. 194–197.

a már szintén elhunyt Losonci László özvegyének és fiának, Jánosnak Körösszeg egyetlen tartozéka, Cséfa megváltása fejében.64 A különös esemény magyarázata aligha lehet más, mint hogy annak idején a Losonciak két ága — István nagyapja, Tamás és az itt említett László nagyapja, Dezső testvérek voltak65 — együttes erővel teremtették elő a pénzt, amelyért István zálogba vette Körösszeget Zsigmondtól, s a király csak István részét váltotta meg a segesdi uradalom átadott részeivel özvegyétől, a Dezsőfiekkel azonban a Csákiaknak kellett megegyezésre jutniuk, ami, mint láthattuk, az említett módon meg is történt. Ami pedig az említett összegeket illeti: Cséfa alighanem már ekkor is a körösszegi uradalom egyik jelentősebb települése lehetett,66 mindazonáltal az 1000 aranyforintnyi zálogösszeg erősen eltúlzottnak tűnik, kiváltképpen a Losonci Istvánnal és feleségével kapcsolatban — a várért és egész uradalmáért — említett 1333 aranyforinthoz képest. Alighanem ezek összege, azaz a 2333 aranyforint tette ki a zálog — mint az alábbiakban látni fogjuk, még mindig nem teljes — értékét, ami, az Adorján 1389. évi zálogba vételekor szereplő 2000 aranyforinttal egybevetve, már inkább reálisnak tűnik. A Losonci Dezsőfieknek fizetett 1000 aranyforint így minden bizonnyal az uradalom kisebbik felének — s nem önmagában Cséfának — a megváltására szolgált. Hasonló zálogügylettel egyébként találkozunk még, ott azonban a rokonok közös vállalkozása bonyodalmakat támasztott. 1405-ben a Csákiak a körösszegi adomány új pecsét alatt történő megerősítéséről szintén gondoskodtak,67 miként az uradalom némely tartozékához fűződő jogaik biztosításáról is 1411-ben, a Garai Miklós nádor által Bihar megye számára tartott közgyűlésen.68 Az Adorján történetével kapcsolatosan már említett 1421. évi osztály során Körösszeg és uradalma Csáki Miklósé lett.

64 1397. aug. 9.: Csáky I/1. 197–198. 65 Engel P.: Genealógia i. m. (Tomaj nem 2. tábla: Losonci és 6. tábla: Losonci

Dezsőfi). 66 Vö. Jakó Zs.: Bihar megye i. m. 227. 67 1405. nov. 24.: Csáky I/1. 234–237. 68 1411. nov. 10.: Csáky I/1. 282–283. és 1411. nov. 16.: Csáky I/1. 284–285.

A harmadik vár, Sólyomkő sorsa alakult a leginkább fordulatosan. A történet a másik két váréhoz hasonlóan, már-már szokványosan indul: 1389-ben Zsigmond Kaplai János szörényi bánnak adományozta Sólyomkő várát tartozékaival együtt,69 majd sor került a beiktatásra,70 végül az adományról szóló privilegiális kiállítására.71 Hamarosan kiderülhetett azonban Kaplai számára, hogy birtoklása aligha lesz zavartalan. Ennek első jeleként, amikor el akarta határoltatni a sólyomkői uradalmat Oláhtelek és Újlak felől, a szomszédos birtokos, Putnoki János ellentmondásával akasztotta meg az eljárást.72 A Rátót nemzetség Gömör megyei ágából származó Putnoki ősei egy hamis oklevél73 szerint már az 1280-as évek elején birtokolták Oláhtelket és Újlakot — valamint a szintén Bihar megyei Kövesdet —, ám 1324-ben már bizonyosan Putnoki János apja,74 László birtokolta a későbbi pusztaújlaki uradalom magját.75 A sólyomkői uradalom határai miatt kibontakozott per Kaplai és Putnoki között hosszú évekig elhúzódott,76 a vége azonban nem

69 1389. aug. 20.: Documenta historiam Valachorum in Hungaria illustrantia, usque ad annum 1400 p. Christum. Curante Emerico Lukinich et adiuvante

Ladislao Gáldi ediderunt Antonius Fekete Nagy et Ladislaus Makkai. (Etudes sur L’Europe Centre-Orientale – Ostmitteleuropäische Bibliothek 29.) Budapest 1941. (a továbbiakban: DocVal) 363–365. 70 1389. szept. 16.: DocVal 366–368. 71 1390. febr. 22.: DocVal 371–373. 72 1391. júl. 19.: DL 89 568. 73 1283. s. d.: Árpádkori új okmánytár I–XII. Közzé teszi Wenzel Gusztáv. Pest–

Budapest 1860–1874. (a továbbiakban: ÁÚO) XII. 382–384. — Az oklevél hamis voltára lásd Az Árpád-házi királyok okleveleinek kritikai jegyzéke I/1–II/4.

Szerk. Szentpétery Imre, Borsa Iván. Budapest 1923–1987. (a továbbiakban:

RA) 3233. sz. és Erdélyi okmánytár. Oklevelek, levelek és más írásos emlékek

Erdély történetéhez I–II. Bevezető tanulmánnyal és jegyzetekkel regesztákban közzéteszi Jakó Zsigmond. Budapest 1997–2004., III. Regesztákban jegyzetekkel közzéteszi Hegyi Géza és W. Kovács András közreműködésével †Jakó

Zsigmond. Budapest 2008., IV. Jakó Zsigmond kéziratát szerkesztette és kiegészítette Hegyi Géza, W. Kovács András. Budapest 2014. I. 402. sz. 74 Engel P.: Genealógia i. m. (Rátót nem 6. tábla: Putnoki). 75 1324. máj. 2.: DocVal 63–64. 76 1394. jún. 16.: DocVal 476–478., 1395. nov. 5.: DL 89 605., 1395. s. d.: DocVal 485–486.

ismert. Az a tény, hogy 1399-ben a Putnokiaknak rokonaik anyagi segítségével kellett visszaszerezniük Oláhtelket és Újlakot,77 sokkal inkább összefüggésbe hozhatónak tűnik annak az 1395. évi hatalmaskodásnak a következményeivel, melynek során Putnoki János oláhtelki officiálisával és ottani román népeivel (universos Olachos suos) a birtokaival észak felől szomszédos szentjobbi apátság Csalános birtokát pusztította el.78

A hosszadalmas pereskedésért az uradalom gyarapítása kárpótolta Kaplait: 1392-ben ugyanis Zsigmond neki adományozta azt a hat falut — Csanádot, Magyarbáródot, Oláhbáródot, Cséklyét, Kornyelicet és Nagypatakot (possessiones nostras regales Chanad, Magiarbarod, Olahbarod, Chaclyas, Chormel et Nogpatak nuncupatas in comitatu Byhoriensi existentes), azaz a későbbi báródsági kerület területét79 —, melyeket korábban Zsigmond elődei (predecessores nostri reges scilicet Hungarie) szakítottak ki a sólyomkői uradalomból, s királyi adományul bizonyos Komorzowan fia Péter román vajda (Petrus wayuoda Olahus, filius Komorzowan) birtokolt, mígnem a birtokok örökös nélküli halála után visszaszálltak a király kezére, aki pedig Kaplainak adományozta azokat.80

Az uradalom kikerekítése feletti örömöt kisvártatva beárnyékolta azonban, hogy testvére, Dezső és annak fiai a váradi káptalan előtt tiltakozást jelentettek be amiatt, hogy Kaplai János adománylevelet eszközölt ki magának és fiainak Zsigmond királytól Sólyomkő várára vonatkozóan, jóllehet — így Dezső és fiai — a várat és annak uradalmát közösen vásárolták meg (emissent et comparassent) az uralkodótól, egyenlő arányban viselvén az ügylet anyagi terheit.81 Ismét kiderül tehát, hogy — hasonlóan Körösszeghez — Sólyomkő esetében sem szokványos adományozással van dolgunk, sokkal

77 1399. nov. 30.: DocVal 525. 78 1395. márc. 25.: DocVal 483–484. 79 Jakó Zs.: Bihar megye i. m. 143–144., vö. még uo. 133–134. 80 1392. máj. 6.: DocVal 427–428. — A beiktatási jelentést lásd 1393. ápr. 20.: Doc.

Val. 445–447. (átírva az iktatási parancsot, vö. 1393. jan. 6.: DocVal 445–446.), a privilegiálist az adományról lásd 1394. jan. 28.: DocVal 469–472. 81 1394. júl. 5.: DL 7961.

inkább vegyes adománnyal,82 valamiféle üzleti konstrukcióval tehát, ám ez alkalommal nem zálog, hanem vásárlás volt a háttérben. Azt, hogy a Kaplaiak családi viszálya miként rendeződött, forrásaink homályban hagyják, tény mindenesetre, hogy a vár továbbra is Kaplai János kezén maradt, ámbár már nem sokáig.

A Sólyomkő birtoklástörténetében bekövetkezett újabb fordulatról megintcsak egy tiltakozás alapján tudunk, melyet azonban ez alkalommal Kaplai János tett Szécsényi Frank országbíró előtt. Kaplai az ellen emelte fel a szavát, hogy Zsigmond király elvette tőle Sólyomkő várát — más javaival, Beszterce várral és Szepsi mezővárossal (opidum seu possessio) együtt83 —, mégpedig anélkül, hogy bármiféle bűnt követett volna el.84

Arra vonatkozóan, hogy mi történt, a legalaposabb ismereteket Szepsi jól dokumentált birtoklástörténete szolgáltatja. A településen a 13. század közepén királyi szekerészek (curriferi) éltek, akik vélhetően a tornai erdőuradalom népei közé tartoztak,85 s alighanem ugyanez időtájt költözhettek ide — minden bizonnyal a Szepességből — németajkú vendégtelepesek: érthető tehát, hogy a települést hol Szekeres, hol Szepsi néven emlegetik forrásaink, de ismert egy német nyelvű névváltozat is.86 Szepsit IV. László király Básztély nembéli Rénold asztalnokmesternek adományozta pontosan nem ismert időpontban,87 mindenesetre valamikor 1272 és 1276 között, hiszen ekkor viselte Rénold az adomány kapcsán említett méltó-

82 Vö. Werbőczy István Hármaskönyve. Az eredetinek 1517-iki első kiadása után fordították, bevezetéssel és utalásokkal ellátták Kolosvár Sándor és Óvári Kelemen. Magyarázó jegyzetekkel kíséri Márkus Dezső. (Magyar Törvénytár 1000–1895. Millenniumi emlékkiadás) Budapest 1897. 74–75. (Partis I. Tit. 13.). 83 Beszterce Turóc, Szepsi pedig Abaúj megyében feküdt, vö. Engel P.: Archontológia i. m. I. 279. és Györffy György: Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza I–IV. Budapest 1963–1998. I. 146–147. 84 1399. máj. 1.: DL 8429. 85 1255. s. d.: Codex diplomaticus et epistolaris Slovaciae I–II. Ed. Richard Marsina. Bratislavae 1971–1987. II. 344. 86 Lásd pl. 1393. ápr. 2.: opidum […] Sepsy nuncupatum, alio nomine Sekeres appellatum — DL 7855., vö. Györffy Gy.: Történeti földrajz i. m. I. 147. 87 (1272–1276 k.): RA II/2–3. 428–429. (3620. sz.).

ságot, igaz, kisebb-nagyobb megszakításokkal három alkalommal is,88 így válik érthetővé, hogy az adomány időpontja pontosabban nem határozható meg az annak emlékét egyedül fenntartó tartalmi átírás alapján. Szepsire utóbb az Északkelet-Magyarországon oligarchikus magánhatalmat kiépítő Aba nembéli Amadé tehette rá a kezét, aligha férhet ugyanis kétség ahhoz, hogy az a „Szepes” (Scepus) néven — Gölnic (Gylnuch) és Kassa (Cassa) társaságában — emlegetett település, melynek visszaadására a kassai polgárok által megölt Amadé89 özvegye és fiai ígéretet tettek I. Károly király megbízottainak a kassai szerződésben,90 Szepsivel azonos.91 A település a 14. század folyamán királyi birtok maradt, s erőteljes fejlődésnek indult, amit mi sem tanúsít meggyőzőbben, mint az, hogy az 1330-as évekből származó pápai tizedjegyzékek adatainak összesítése szerint Szepsi éves átlagban 96 garasnyi összeggel adózott a pápai tizedszedőknek, ami magasan a megye településeinek átlaga fölé emelte.92 S valóban, Szepsi a 14. század első harmadában már önkormányzattal rendelkező,93 „város”-nak94 és „falu”-nak95 egyaránt nevezett királyi szabad falu volt,96 s az is maradt még évtizedekig. Zsigmond király trónra lépte után azonban meglódultak az események. Ennek első jeleként a Szepsit IV. Lászlótól annak idején adományul elnyerő Básztély Rénold utódai, Rozgonyi Miklós fia

88 Zsoldos A.: Archontológia i. m. 55. 89 Vö. 1312. jan. 7.: A zichi és vásonkeői gróf Zichy család idősb ágának okmánytára I–XII. Szerk. Nagy Iván, Nagy Imre, Véghelyi Dezső, Kammerer Ernő,

Lukcsics Pál. Budapest 1871–1931. (a továbbiakban: Zichy) I. 137., 1312. jún. 14.: DL 68 680. 90 Regesta diplomatica nec non epistolaria Slovaciae I–II. Ad edendum praeparavit Vincent Sedlák. Bratislavae 1980–1987. I. 392. 91 Vö. Engel P.: Az ország újraegyesítése i. m. 116. (125. sz. jegyz.). 92 Györffy Gy.: Történeti földrajz i. m. I. 55–57. 93 1317. jún. 15.: AO I. 433–435., 1331. márc. 5.: CD VIII/3. 563–565., vö. még

Lakatos Bálint: Mezővárosi oklevelek. Települési önkormányzat és írásbeliség a késő középkori Magyarországon 1301–1526. (Magyar Történelmi Emlékek –

Értekezések) Budapest 2019. 565–566. 94 Lásd pl. 1345. máj. 4.: civitas nostra [sc. regis] Scepsy — AO IV. 508. 95 1329. s. d.: villa Scepsi vocata — DL 43 339. 96 1395. nov. 25.: possessio seu libera villa […] Zepesy appellata — DL 8107.

Simon és rokonai97 azt kérték Zsigmondtól, hogy adja vissza neki az őket illető Szepsit (possessio Scepsy nuncupata), a király azonban azzal hárította el a kérést, hogy azt nem teheti (non valemus), egyúttal biztosította a Rozgonyiakat arról, hogy alkalomadtán más birtokkal kárpótolja majd őket.98 A király valóban nem adhatta vissza a Rozgonyiaknak ősük szerzeményét, hiszen Szepsit másnak szánta, történetesen éppen Kaplai Jánosnak és fivérének, a már szintén említett Dezsőnek. A Rozgonyiak haladéktalanul eltiltották Zsigmondot attól, hogy Szepsit a Kaplaiaknak adományozza,99 ám, természetesen, hasztalan. A Kaplaiak alighanem már 1388-ban birtokba vehették Szepsit, de 1391-ben bizonyosan a kezükön volt, igaz, nem adományképpen, hanem zálogjogon (tantum pro pignore foret obligata).100 A Rozgonyiak továbbra sem mondtak le Szepsi visszaszerzésének tervéről,101 s kitartásuk végül meghozta a maga gyümölcsét, mégha az eleinte nem is tűnt olyan édesnek, mint remélték. 1395 végére elérték, hogy Zsigmond elismerte a birtokhoz (possessio seu libera villa […] Zepesy appellata) való jogukat, s úgy döntött, visszaadja azt nekik.102 Valójában azonban — amint az a néhány héttel később Szepsi népeinek és jobbágyainak (universis populis et iobagionibus nostris [sc. Sigismundi regis]) küldött királyi parancslevélből kiderül — csupán annyi történt: Zsigmond beleegyezett abba, hogy helyette a Rozgonyiak fizessék ki a Kaplaiaknak a zálogösszeget,103 s így jussanak hozzá birtokukhoz. Az újabb fordulatot az 1397 októberében Temesvárott tartott országgyűlés104 hozta, melynek azon végzésére hivatkozva, miszerint az elzálogosított királyi javakat (quaslibet possessiones, tenuta et castra

97 Engel P.: Genealógia i. m. (Básztély nem 1. tábla: Básztélyi és 2. tábla: Rozgonyi [Miklós ága]). 98 1388. ápr. 19.: DL 7384. 99 1388. jún. 24.: DL 7415. 100 1391. máj. 14.: DL 7693., vö. még 1396. jan. 4.: DL 8123. 101 1393. ápr. 2.: DL 7855. 102 1395. nov. 25.: DL 8107. 103 1396. jan. 4.: DL 8123. 104 Gerics József: Az 1397. évi országgyűlés helye az országgyűlések történetében.

Hadtörténelmi Közlemények 111. (1998) 618–622.

nostra quibuscumque ipsas impignorassemus) Zsigmond a zálogösszeg megfizetése nélkül (sine omni pecuniaria solucione) visszaveheti, a király elvette a Kaplaiaktól Szepsit (possessio seu opidum) és visszaadta a Rozgonyiaknak.105 Ezek után, persze, a Kaplaiakon volt a tiltakozás sora, ami nem is maradt el: előbb az egri káptalan előtt tiltották el Zsigmond királyt a nekik — állításuk szerint csereképpen adott (titulo concambii perpetuo donata) — Szepsi eladományozásától,106 majd ezt követte a már említett, Szepsi mellett immár Beszterce és Sólyomkő várak ügyére is kitérő tiltakozás 1399 májusában.107

A Szepsi birtoklástörténetével foglalkozó kitérő tanulságos adalékokkal szolgál Zsigmond ez idő tájt követett adományozási gyakorlatára vonatkozóan — kiváltképpen figyelemre méltó az üggyel kapcsolatosan rendelkezésre álló forrásokban feltűnő birtoklási jogcímek kusza sokasága —, a Sólyomkő birtoklásával kapcsolatos bonyodalmak értelmezése szempontjából azonban elsősorban a temesvári országgyűlés említett határozata érdemel figyelmet, mégpedig annál is inkább, mert ugyanez a motívum Sólyomkő történetében is felbukkan. 1406-ban ugyanis Zsigmond király szántói Lack Jakab erdélyi vajdának és fivérének, Dávidnak adományozta Sólyomkőt uradalmával együtt, s az ez alkalomból kiállított oklevél a vár sorsának újabb részleteit tárja fel. Az okmány előadása szerint Sólyomkő és Beszterce várai a temesvári országgyűlés határozatai alapján kerültek vissza Zsigmond kezére, igaz, ez alkalommal némiképpen más megfogalmazásban utal azokra a szöveg, mint történt az az itt nem említett Szepsi már

105 1397. okt. 26.: Oklevelek Temesvármegye és Temesvárváros történetéhez I. 1183–1430. Másolta és gyűjtötte Pesty Frigyes, sajtó alá rendezte Ortvay Tivadar. (Temesvármegye és Temesvárváros története a legrégibb időktől a jelenkorig.

Negyedik kötet: Oklevelek) Pozsony 1896. (a továbbiakban: Temes) 277–278., vö. még 1397. nov. 8.: DL 8267. 106 1397. nov. 23.: DL 8277. 107 1399. máj. 1.: DL 8429., vö. még 1406. nov. 9.: DL 9254. (ez utóbbi esetben

Kaplai János fiai és unokái tiltják el Zsigmond királyt Sólyomkő egy újabb, az alábbiakban említendő eladományozásától).

ismert esetében,108 miközben a törvény szövege valójában mindkét változattól eltér,109 aminek azonban aligha van különösebb jelentősége.

A már többször szóba került temesvári országgyűlésre 1397 októberében került sor, a gyászos nikápolyi vereséget követően. Érthető tehát, ha az ott hozott törvények jelentős része éppen a honvédelem különféle kérdéseivel foglalkozik, többnyire olyan újításokat vázolva fel, melyek érzékenyen érintették a nemesség addigi kiváltságait. Ezek ellensúlyozását szolgálhatta néhány jelentéktelenebb engedményen kívül az 1222. évi Aranybulla, valamint az 1351. évi törvény – nem változatlan formában történő – átírása.110 Az országgyűlésnek a korábban eladományozott vagy elzálogosított királyi javak visszavételével kapcsolatos rendelkezése alapján azt gondolhatnánk, hogy valamiféle, a 13. század hasonló birtokvisszavételi kezdeményezéseit idéző országos akció vette kezdetét, csakhogy ennek hasztalan keresnénk nyomát forrásainkban. Éppen ellenkezőleg, jóval nagyobb számban állnak rendelkezésünkre a törvény hatálya alól mentességet biztosító döntések,111

108 1406. jan. 10.: az országos gyűlésen résztvevők „inter cetera inviolabiliter decreverant deberi observandum, ut universa castra, quelibet possessiones, civitates, opida, districtus et tenute tam ob iuvenilem tunc nostre maiestatis etatem, quam etiam alia quacumque rationis de causa cuipiam regnicolarum nostrorum pro sumptibus pecuniarum per nos vendita, donate seu collate aut inpignorate fuissent, pro uberiori statu nostro regio et feliciori conservatione ac regimine sacre nostre corone simpliciter et absque omni solutionis vel redemptionis titulo iterum manibus nostris regiis reverti deberent et pleno iure redundari — DL 87 746. 109 Decreta Regni Hungariae. Gesetze und Verordnungen Ungarns 1301–1457.

Collectionem manuscriptam Francisci Döry additamentis auxerunt, commentariis notisque illustraverunt Georgius Bónis, Vera Bácskai. Budapest 1976. (a továbbiakban: DRH 1301–1457.) 168–169. 110 Knauz Nándor: Az 1397. évi országgyűlés végezménye. Magyar Történelmi Tár 3. (1857) 213–248., Deér József: Zsigmond király honvédelmi politikája I–II.

Hadtörténelmi Közlemények 37. (1936) 1–57., 169–202. (passim), Engel Pál:

Szent István birodalma. A középkori Magyarország története. (História könyvtár – Monográfiák 17.) Budapest 2001. 174–176. 111 1397. okt. 31.: Wenzel Gusztáv: Stibor vajda. Életrajzi tanulmány. (Értekezések a történelmi tudományok köréből IV/2.) Budapest 1874. 94–96., 1397. dec.

mint a törvényre hivatkozó birtokvisszavételekre utaló adatok.

Az üggyel kapcsolatban felmerült az a magyarázat, hogy a temesvári országgyűlés említett határozata valójában kifejezetten a Kaplaiak ellen irányult,112 más értelmezési kísérlet szerint az 1397. évi törvény ezen rendelkezését csupán fenyegetésnek szánta Zsigmond,113 s ez esetben a Kaplaiak elrettentő példája, vélhetően, arra szolgálhatott, hogy némi súlyt adjon annak. Az tagadhatatlan, hogy a törvény olyan utat nyitott meg, amelyen haladva a Kaplaiak költségek nélkül megfoszthatóvá váltak korábbi szerzeményeiktől, ami jól összeegyeztethető lenne a Kaplaiak kifosztására született politikai döntéssel, feltéve, persze, hogy valóban volt ilyen. Más megfontolások ugyanakkor kételyeket támasztanak az iránt, hogy a Kaplaiak birtokait érintő visszavételek és az 1397. évi törvény között efféle szoros összefüggés lenne. A Kaplaiak ugyanis, amint azt láthattuk, már évekkel a temesvári országgyűlés előtt kénytelenek voltak megválni Szepsitől, melyre a Rozgonyiak valóban joggal formálhattak igényt,114 s a Trencsén megyei Beszterce várát is más kezén találjuk már 1397 szeptemberének elejétől,115 azaz — a nyilvánvaló időrendi okok miatt — a Kaplaiak veszteségeinek nem minden tétele tekinthető a temesvári végzések következményének. Más birtokosról is tudjuk ugyanakkor, hogy az 1397. évi törvény miatt vesztette el javai egy részét.116 Hozzátartozik továbbá a kép-

8.: CD X/2. 438–453., 1398. ápr. 11.: DL 100 284., 1398. nov. 1.: Frangepán

I. 127–128., 1398. nov. 26.: CD X/3. 204–210., 1398. dec. 27.: DL 100 287., 1399. jan. 29.: Frangepán I. 129–131., 1401. febr. 1.: DL 101 943., 1409. márc. 17.: Sopron vármegye I. 585–588. 112 Engel P.: Királyi hatalom és arisztokrácia i. m. 39., Mályusz Elemér: Zsigmond király uralma Magyarországon 1387–1437. Budapest 1984. 38. 113 Vö. Engel P.: Szent István birodalma i. m. 176. 114 Jellemző módon a magyar Anjouk teljhatalmának virágkorában is fenntartották igényüket Szepsire, lásd 1347. jún. 21.: AO V. 94–95. 115 Engel P.: Archontológia i. m. I. 280. 116 1401. jan. 11.: Zsigmondkori oklevéltár I–XIII. Szerk. Mályusz Elemér, Borsa

Iván, C. Tóth Norbert, Neumann Tibor, Lakatos Bálint, Mikó Gábor. (A Magyar

Országos Levéltár kiadványai II. Forráskiadványok 1., 3–4., 22., 25., 27., 32., 37., 39, 41., 43., 49., 52., 55.) Budapest 1951–2017. II/1. 812. sz.

hez, hogy évekkel később, az 1403. évi felkelés lecsendesítésére hivatott királyi ígéretek között ott találjuk azt is, mely szerint csak a tartozás kiegyenlítését követően lehet visszavenni a korábbiakban elzálogosított királyi javakat,117 ami további, megalapozottnak tűnő kétségeket ébreszt az iránt, hogy az 1397. évi törvény említett rendelkezése valóban kizárólag (vagy főként) a Kaplaiaknak fájt, netán üres fenyegetésként lett volna értelmezhető. Akármi is lett légyen az igazság a törvényt illetően, az bizonyos, hogy a Kaplaiak elveszítették Sólyomkőt, talán mindjárt 1397 végén.

A történet azonban még itt sem ért véget. A szántói Lackok 1406. évi adománylevele tudniillik arról is beszámol, hogy akkor, amikor a Zsigmond politikájával elégedetlen főpapok és bárók fogságba ejtették a királyt, 1401-ben tehát, a Kaplaiak visszaszerezték Sólyomkőt, s egészen addig, míg Zsigmond úrrá nem lett az ellenében Nápolyi Lászlót — az emlékezetes merénylet áldozatául esett II. Károly magyar király fiát — trónkövetelőként felléptető 1403. évi lázadáson, birtokukban is tartották. A király újra elkobozta Sólyomkőt a Kaplaiaktól, s a vár ezt követően néhány évig az erdélyi vajdákra, Tamási Jánosra és szántói Lack Jakabra118 bízott királyi birtok maradt,119 hogy aztán egyikük, Lack Jakab végül adományul nyerje királyától, amint arról már szó esett.120

A várak, amint az magától értetődik, minden esetben uradalmaikkal együtt cseréltek gazdát, azaz azokkal a várhoz tartozó birtokokkal és jövedelmekkel — például vámokkal121 — tehát,

117 1403. okt. 8.: DRH 1301–1457. 177. 118 Engel P.: Archontológia i. m. I. 14. 119 1405. máj. 29.: DL 87 732., vö. Engel P.: Archontológia i. m. I. 414. 120 1406. jan. 10.: DL 87 746. 121 Körösszeghez tartozott az eredetileg Fancsalnak nevezett mai Biharkeresztesen szedett vám (1391. jan. 7.: Bánffy I. 434., 1396. aug. 18.: Csáky I/1. 184.), jóllehet maga a birtok a váradi püspök kezén volt (A váradi káptalan legrégibb statutumai. Közrebocsátja Bunyitay Vincze. Nagyvárad 1886. 36., vö. még Jakó

Zs.: Bihar megye i. m. 274. és Györffy Gy.: Történeti földrajz i. m. I. 632–633.), a sólyomkői uradalom jövedelmeihez járult hozzá ugyanakkor — több más mellett — a Poklostelke és Fugyi birtokokon létesített vám (1389. szept. 16.:

DocVal 367., 1403. okt. 14.: DF 254 312.).

amelyek elsődleges rendeltetése az volt, hogy a vár fenntartásának anyagi hátterét biztosítsák. A vár és uradalma összetartozása oly magától értetődőnek számított, hogy III. András király 1298. évi törvénye a királyi engedély nélkül felépítettek122 mellett a megfelelő tartozékokkal nem rendelkező várak lerombolását is elrendelte, minden bizonnyal abból a megfontolásból, hogy azok fenntartása tartozékok híján szükségképpen csak úgy lehetséges, ha azokból „károkat” (detrimenta) okoznak.123 A várat és tartozékait összekötő szálak igen erősek voltak tehát, mindazonáltal mégsem elszakíthatatlanok, amint azt bihari példák is igazolják. 1421-ben, amikor Csáki Miklós és fivére, György a már említett módon megosztoztak egymás között javaikon, a Györgynek jutott Adorján tartozékai között sorolják fel Daróc (Daroch) mezővárost (opidum), mely azonban Szatmár megyében feküdt,124 így már az sem magától értetődő, hogy miként került egyetlen más megyében lévő tartozékként egy Bihar megyei vár uradalmába. A kérdésre a válasz ez esetben meglehetős biztonsággal megadható. A település eredetileg királyi birtok lehetett,125 s mint ilyenre tehették rá a kezüket, talán még a 13. század végén, a Tiszántúl jelentős részét uralmuk alatt tartó Borsák: erre utal mindenesetre, hogy Borsa Kopasz és fia, Bekcs egyaránt állított ki oklevelet Darócon.126 A Borsák bukását és javaik elkobzását követően újra királyi birtok

122 A kérdésre összefoglalóan lásd Horváth Richárd: Várépítés engedélyezése az

Árpád-kori Magyarországon. In: Várak nyomában. Tanulmányok a 60 éves Feld

István tiszteletére. Szerk. Terei György, Kovács Gyöngyi, Domokos György,

Miklós Zsuzsa, Mordovin Maxim. Budapest 2011. 79–93. 123 1298: 10. c.: munitiones et castella […], quibus ipse possessiones non sufficiunt […] sine dilatione omni deleantur — Josephus Nic. Kovachich: Sylloge decretorum inclyti Regni Hungariae. Pesthini 1818. 31. 124 Lásd pl. 1390. nov. 22.: Bánffy I. 432., vö. Németh Péter: A középkori Szatmár megye települései a XV. század elejéig. (A nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai 60.) Nyíregyháza 2008. 57–58. 125 Németh P.: Szatmár megye i. m. 57. 126 1308. szept. 15.: CD VIII/1. 252–257., é. n.: Hazai okmánytár I–VIII. Kiadják

Nagy Imre, Paur Iván, Ráth Károly és Véghely Dezső. Győr–Budapest 1865–1891. VII. 381. (tévesen „1319 körül”-re keltezve), az eredetit lásd DL 56 662., vö. még Zsoldos A.: Adorján három ostroma i. m. 142–143. és 204.

lett, ahol akkor már királyi vendégtelepesek éltek, akiknek ügyeiben Nekcsei Demeter tárnokmester rendelkezett 1326 őszén.127 I. Károly korában a vendégtelepesek által lakott, többnyire királyi szabad falvaknak nevezett települések a megyésispán joghatósága alá voltak rendelve,128 így Nekcsei bizonyosan nem tárnokmesteri méltóságában járt el.129 Egy évvel később azonban — 1327 októberében, Druget Fülöp nádor halálát követően130 — Nekcsei Szatmár megye számára mint a király személye helyett három megyében, tudniillik Szatmárban, Biharban és Szabolcsban állított bíró (in tribus comitatibus, videlicet Zathmar, Byhor et Zabouch vice regie persone iudex pro tempore constitutus) tartott gyűlést.131 Ekkor már kétségtelenül a bihari ispánságtól független, önálló várnagysággá tett Körösszeg várnagya is volt,132 talán fivére, Sándor — az előző ismert körösszegi várnagy — 1323 őszén bekövetkezett halála133 óta. Elképzelhető lenne tehát, hogy ekkor, 1327–1328 táján csatolta Nekcsei — minden bizonnyal királyi jóváhagyással — a Szatmár megyei Darócot a Bihar megyei Körösszeg várához, hiszen az idő szerint az ügyben érintett mindkét méltóságot ő látta el: az új nádor, Druget János 1328 őszére tehető kinevezéséig134 kiküldött

127 1326. okt. 15.: Csáky I/1. 50. 128 Zsoldos Attila: Károly és a városok. In: Pénz, posztó, piac. Gazdaságtörténeti tanulmányok a magyar középkorról. Szerk. Weisz Boglárka. (Magyar Történelmi

Emlékek – Értekezések) Budapest 2016. 276–277. 129 Weisz Boglárka: A tárnokmester jogköre az Anjou-korban. In: Pénz, posztó, piac.

Gazdaságtörténeti tanulmányok a magyar középkorról. Szerk. Weisz Boglárka. (Magyar Történelmi Emlékek – Értekezések) Budapest 2016. 181–200. (különösen: 190–200.). 130 Vö. Zsoldos A.: A Druget-tartomány története i. m. 47. 131 1327. okt. 13.: AO II. 329., (okt. 13. k.): A nagymihályi és sztárai gróf Sztáray család oklevéltára I–II. Szerk. Nagy Gyula. Budapest 1887–1889. I. 57–58., vö. még 1327. okt. 11.: AO II. 328. — Az említett bírói megbizatás mibenlétére lásd Zsoldos Attila: Debrecen mint igazgatási központ a 14. század elején. In:

Debrecen város 650 éves. Várostörténeti tanulmányok. Szerk. Bárány Attila,

Papp Klára, Szalkai Tamás. Debrecen 2011. 59–65. 132 1327. jún. 22.: AO II. 306., vö. Engel P.: Archontológia i. m. I. 349. 133 1323. okt. 7.: MES III. 37. és 1323. nov. 24.: DL 834., vö. Engel P.: Genealógia i. m. (Aba nem 8. Lipóci ág 1. tábla: Nekcsei). 134 Engel P.: Archontológia i. m. I. 2., lásd még Zsoldos A.: A Druget-tartomány története i. m. 48–50.

királyi bíróként ő gyakorolta a szatmári ispán jogait, miközben Körösszeg várnagya is volt, 1328 végéig bizonyosan.135 A Daróc 14. századi történetére vonatkozó — egyébiránt nem túlságosan bőséges — adatok136 egyike sem utal azonban arra, hogy a település a körösszegi vár uradalmához tartozott volna, ideértve azt is, amikor 1387-ben Zsigmond király Toldi Miklósnak és fiainak adományozta Darócot.137 Az első arra vonatkozó utalás, hogy a település a Bihar megyei Körösszeg — tehát még ekkor sem Adorján — várának uradalmához tartozik, akkor kerül elénk, amikor a Körösszeget Losonci Istvánnak adományozó oklevél megemlíti, hogy a várral és uradalmával együtt a macsói bán Darócot is megkapja, mert a települést időközben Zsigmond elcserélte Toldi Miklóssal egy másik — egyébként addig a körösszegi uradalomhoz tartozó birtokért —, Darócot ellenben a vár tartozékai közé csatolta.138 Losonci halálát követően Darócért — csakúgy, mint a körösszegi uradalom más részei esetében — a Csákiak fizették meg a zálog összegét Losonci özvegyének,139 s ezután adományozta a király nekik Körösszeget, ahogy arról már szó esett. Az pedig, hogy 1421-ben Daróc már nem Körösszeg, hanem Adorján tartozékai között tűnik fel, abban lelheti magyarázatát, hogy a két Csáki-fivér, Miklós és György szervezhették át a várak uradalmait, a legnagyobb valószínűséggel éppen az 1421. évi osztozkodás alkalmával, meglehet azonban, hogy valamivel korábban.

Az egyes tartozékoknak az uradalom egészétől elváló — majd ahhoz ismét csatlakozó — történetéhez Sólyomkő szintén szolgál példákkal. A Berettyó mellett fekvő Poklostelek140 eredetileg a Geregyék Micske környéki birtokaihoz tartozott, s így kerülhetett Sólyomkő tartozékai közé.141 Minden bizonnyal így volt ez 1389-

135 1328. dec. 6.: AO II. 377., vö. Engel P.: Archontológia i. m. I. 349. 136 Vö. Németh P.: Szatmár megye i. m. 57–58. 137 1387. ápr. 19.: Csáky I/1. 154–156., vö. még 1387. máj. 17.: uo. 156–157. és 1388. febr. 19.: uo. 157–160. 138 1390. nov. 22.: Bánffy I. 432. 139 1395. szept. 16.: Csáky I/1. 174. 140 Jakó Zs.: Bihar megye i. m. 326. és Györffy Gy.: Történeti földrajz i. m. I. 654–655. 141 Zsoldos A.: Adorján három ostroma i. m. 13–14. és 52.

ben is, amikor Zsigmond Kaplai Jánosnak adományozta a várat és uradalmát, az egri káptalan mindenesetre a beiktatásról tett jelentésében megemlíti a Poklostelke birtokon szedett vámot is.142 1403-ban aztán a király a Sólyomkő várától — a vám nélkül — elcsatolt birtokot Albisi Dávid143 volt zólyomi ispánnak (pridem comes noster Zoliensis) adományozta, kilátásba helyezve, hogy idővel más, egyenértékű birtokot ad majd helyette neki.144 Ez utóbbi minden bizonnyal meg is történt, mert Poklostelek 1406-ban, Sólyomkő újabb, ez alkalommal a szántói Lackoknak történő eladományozásakor ismét a vár uradalmában tűnik fel,145 s igazolható, hogy a birtok a későbbiekben is a Lackok kezén volt.146

Hasonló utat járt be Sólyomkő egy másik tartozéka, a Sebes-Körös mellett fekvő Rév. A településhez indokoltan kapcsolható a folyó túlsó partján fekvő bertényi rév azon fele,147 melyet a Geregyék még a 13. század közepén szereztek meg.148 Az utolsó bihari Geregye, Pál fia Écs ezt még 1284-ben is birtokolta,149 nem sokkal később azonban a Borsáké lett.150 Ők csatolhatták a sólyomkői uradalomhoz, melyhez hozzátartozott egészen addig, míg 1405-ben Zsigmond úgy nem döntött, hogy a települést (villam nostram seu opidum Rew vocatum) kiveszi a vár joghatósága alól s felruházza

142 1389. szept. 16.: DocVal 367. 143 Vö. Engel P.: Genealógia i. m. (Zólyomi [albisi]). 144 1403. okt. 14.: DF 254 312. — Említést érdemlő körülmény, hogy Albisi Dávidot

Zsigmond még az év vége előtt bihari ispánná tette, vö. Engel P.: Archontológia i. m. I. 113. 145 1406. jan. 10.: DL 87 746., vö. még 1406. okt. 13.: DL 87 780. 146 Vö. 1422. okt. 24.: DL 65 017. 147 Jakó Zs.: Bihar megye i. m. 330. és Györffy Gy.: Történeti földrajz i. m. I. 657., vö. még Weisz Boglárka: A királyketteje és az ispán harmada. Vámok és vámszedés

Magyarországon a középkor első felében. (Magyar Történelmi Emlékek – Adattárak) Budapest 2013. 326. 148 (1256.) márc. 29.: ÁÚO VII. 458., keltére lásd Karácsonyi János: A hamis, hibáskeltű és keltezetlen oklevelek jegyzéke 1400-ig (A Történelmi Tár 1908. évi számában megjelent „Pótlások …”-kal kiegészítve). Szerk. Koszta László.

Szeged 1988. 70–71. (88. sz.). 149 1284. aug. 1.: ÁÚO IX. 400–401. 150 A megszerzés körülményeire lásd Zsoldos A.: Adorján három ostroma i. m. 64–68.

Buda város jogaival (libertates, prerogativas, gratias, exemptiones, iura, privilegia et iurisdictiones civitatis nostre Budensis), bővebben is kifejtve mindazonáltal néhány részletkérdést.151 A Révet a királyi szabad városok közé (in numerum liberarum civitatum nostrarum) besoroló rendelkezés aligha volt független az 1405 áprilisában meghozott városi törvényektől, melyek — egyebek mellett — előírták, hogy „némely szabad falvakat vagy mezővárosokat a városok rangjára kell emelni” (quasdam liberas villas seu opida civitatis honore sublimandas).152 A Révet a városi fejlődés útján elindító kísérlet ellenére a település alig néhány hónap múlva újra Sólyomkő tartozékai között tűnik fel a várat és uradalmát a szántói Lackoknak juttató adománylevélben.153 Az egymással ellentétes királyi döntések okozta zavar áthidalásának részletei nem ismertek: meglehet, Rév egy ideig sikerrel őrizhette újonnan szerzett kiváltságait, aminek feltételezésére az ad bátorítást, hogy közel másfél évtizeddel később Zsigmond Révet bizonyos Pilis, Pest, Torna és Csongrád megyei birtokokért cserébe ismételten a szántói Lackoknak adományozta más birtokokkal együtt.154

Nem Rév volt ugyanakkor az egyetlen olyan bihari település, melynek a városiasodást megelőlegező fejlődése éppen ezekben az években akadt el. Az igen nagy múltra visszatekintő, már a 11. században is bizonyosan létező155 Szalacs ugyanezekben az években került magánkézre. A településen, mely kulcsszerepet töltött be az Árpád-kor sóforgalmazásában,156 már 1215-ben élt magát német eredetű szabad embernek valló személy,157 minden bizonnyal ven-

151 1405. máj. 29.: DL 87 732. 152 DRH 1301–1457. 191., vö. még Mályusz E.: Zsigmond király i. m. 166–169. 153 1406. jan. 10.: DL 87 746., vö. még 1406. okt. 13.: DL 87 780. 154 1420. okt. 29.: Zichy VI. 633–636., vö. DL 87 940., lásd még 1421. jan. 18.:

DL 87 941. 155 (1067 k.): Diplomata Hungariae antiquissima, accedunt epistolae et acta ad historiam Hungariae pertinentia I. (ab anno 1000 usque ad annum 1131). Edendo operi praefuit Georgius Györffy, adiuverunt Johannes Bapt. Borsa, Franciscus L.

Hervay, Bernardus L. Kumorovitz et Julius Moravcsik. Budapestini 1992. I. 184. 156 Vö. Györffy Gy.: Történeti földrajz i. m. I. 663–664. 157 1215: Az időrendbe szedett váradi tüzesvaspróba-lajstrom. Kiadja Karácsonyi

János, Borovszky Samu. Budapest 1903. 127. sz.

dégtelepes (hospes) tehát. A szalacsi hospesközösség részesülhetett azokban a szabadságokban, amelyeket a 13. század folyamán mind hamis,158 mind hiteles oklevél159 említ. Ezek birtokában Szalacs királyi szabad faluként élte életét a 14. században: szervezetéről és működéséről, ha nem is bőséges, mindenesetre félreérthetetlen adatok tanúskodnak.160 A további fejlődés útját a település ismételt eladományozása zárta el: Szalacs előbb magánkézre került,161 majd a váradi káptalan birtoka lett.162

Mindaz, ami a Bihar megyei várakkal — és, persze, Szalaccsal — történt, megtörtént az egész országban más királyi várakkal és birtokokkal is. Az adományozások áradása Zsigmond uralkodásának első éveiben valóban drámai mértéket öltött,163 s a legkevésbé sem tűnik túlzásnak az Anjou-korban még tekintélyes nagyságú királyi birtokállománynak az összeomlásáról beszélni, mely az országos birtokstruktúra földcsuszamláshoz hasonlítható, gyors és radikális átalakulását eredményezte.164 Maga Zsigmond több támpontot is felkínált a történtek megértésével kísérletezők számára. Az 1397. évi temesvári országgyűlés már többször említett rendelkezése egyértelműen politikai okokra vezeti vissza az adományozási gyakorlatot, amikor részint olyan adományokról tesz említést, amelyekkel a király az ellene lázadni akarókat kívánta a maga oldalára állítani, részint pedig olyanokról, amelyekkel azokat jutalmazta, akik közvetítettek közte és a lázongók között.165 Ezt egészíti ki, történetesen éppen a bihari Sólyomkő 1406. évi

158 1236. s. d.: UGDS I. 65–66. 159 1261. s. d.: UGDS I. 85–86. 160 1337. jún. 9.: DF 275 800., 1359. szept. 22.: A nagy-károlyi gróf Károlyi család oklevéltára I–V. Sajtó alá rendezi Géresi Kálmán. Budapest 1882–1897. II. 242., 1360. júl. 6.: DL 51 893. 161 1397. szept. 12.: DF 209 801. 162 Bunyitay Vince: A váradi püspökség története alapításától a jelenkorig I–III.

Nagyvárad 1883–1884. I. 227. és III. 303., vö. még Jakó Zs.: Bihar megye i. m. 344. 163 Vö. pl. Engel P.: Szent István birodalma i. m. 171–172. 164 Engel P.: Királyi hatalom és arisztokrácia i. m. 31., Engel Pál.: Nagy Lajos bárói.

Történelmi Szemle 28. (1985) 403–404. 165 DRH 1301–1457. 168.

eladományozását írásba foglaló oklevélben, egy inkább mentegetőzésnek tekinthető utalás arra, hogy a tömeges adományozások idején még fiatal volt,166 ami vélhetően úgy értendő: fiatal és meggondolatlan. A két különböző irányba mutató magyarázat, ahogy az már a hasonló esetekben lenni szokott, valószínűleg kiegészíti egymást, gyanítható azonban, hogy még így sem kaptunk teljes körű képet a történtek hátteréről, ami nem is várható mindaddig, míg Zsigmond ezen években folytatott adományozási gyakorlatának a lehető legrészletesebb feltárására sor nem kerül. Ennek hiányában csupán néhány vázlatos szempont vethető fel egyelőre a kérdéssel kapcsolatban.

Zsigmond valójában idegennek számított Magyarországon — elegendő ezen a ponton csak utalni a Zsigmondot „cseh disznó”-nak nevező, közismert anekdotára167 —, s nehezen hihető, hogy érettebb fejjel nem ugyanazon nehézségekkel kellett volna megküzdenie. Önmagában azért tehát, hogy minden eszközzel igyekezett híveket gyűjteni, aligha kárhoztatható, még akkor sem, ha az adományosok egy része utóbb csalódást okozott a királynak. Azt szintén érdemes lenne figyelembe venni, hogy az adományok közül jó néhány voltaképpen gyümölcsözőnek bizonyuló befektetés volt a jövőbe: a Stibornak, Cillei Hermannak vagy éppen az ifjabb Garai Miklósnak tettek alighanem joggal sorolható ezek közé. A Biharban várat vagy várakat elnyerők közül Losonci István és Kaplai János — mindketten a Zsigmondot trónra segítő liga tagjai — a király által megörökölt előkelőségek közé tartoztak, a Csákiak és a szántói Lackok viszont már a király kegyéből emelkedtek a bárók közé.168 A bihari adományosok személyi összetételének az idő múlásával jól kitapintható átalakulása ily módon meglehetősen híven tükrözi azokat a változásokat, amelyek a kor politikai viszonyaiban

166 1406. jan. 10.: DL 87 746. 167 Johannes de Thurocz: Chronica Hungarorum I. Textus. Ediderunt Elisabeth

Galántai et Julius Kristó. (Bibliotheca Scriptorum Medii Recentisque Aevorum.

Series nova, tomus VII.) Budapest 1985. 212. (c. 202.). 168 Engel Pál: Zsigmond bárói. In: Művészet Zsigmond király korában. Tanulmányok.

Szerk. Beke László, Marosi Ernő, Wehli Tünde. Budapest 1987. 122–123., 125.

— és annak következményeként a királyi birtokpolitikában — 1387 és 1406 között végbementek.169

A Zsigmond-kor elejét jellemző adományok következményeinek a — sokat emlegetett, de ritkán elért — „végleges eredmények” igényével történő összegzése szintén botorul merész vállalkozás lenne ma még. Néhány megjegyzés mindazonáltal előzetesen is megkockáztatható talán. Az Anjou-kori királyi várszervezet öszszeomlása korántsem volt olyan teljes körű, mint elődje, az Árpád-kor várispánságokból álló királyi várszervezete esetében, ami aligha nem hozható összefüggésbe az Anjou-kori szervezet említett rugalmasságával. Bizonyosra vehető ugyanakkor, hogy — az adományozások következményeinek egy újabb elemeként — alapvetően átalakult az a rendszer is, amelyet I. Károly alakított ki a királyi méltóságviselők javadalmazása terén. Az Árpád-korban a megyésispánoknak a megyéből befolyó jövedelmek egyharmadát engedte át a király,170 amit a megyét vagy megyéket kormányzó, jelentősebb méltóságokat viselő bárók szintén megkaptak, ám nekik ezen felül még meghatározott összeg (stipendium) is jutott; a 13. század folyamán bizonyosan.171 Károly korának forrásaiból azonban eltűnnek mind az ispáni harmadra, mind a bárók stipendiumára vonatkozó adatok. A király reformjának lényege abban állt, hogy a méltóságviselők — legyenek azok nagyobb bárók, megyésispánok vagy várnagyok — fizetségre nem számíthattak, mindaddig azonban, míg az uralkodó megtartotta őket méltóságukban, a kormányzásukra bízott területen fekvő királyi birtokokat, várakat és azok uradalmait tisztségük fejében (pro honore) úgy birtokolták, mintha saját birtokaik lennének, s ennek megfelelően a jövedelmeknek sem csupán a harmadával, hanem egészével rendelkezhettek, kivéve azokat,

169 Engel P.: Szent István birodalma i. m. 176–186. 170 Weisz Boglárka: II. András jövedelmei: régi és új elemek. In: II. András és

Székesfehérvár. Szerk. Kerney Terézia, Smohay András. (Magyar királyok és

Székesfehérvár III. – A Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeum kiadványai 7.) Székesfehérvár 2012. 50–56. 171 Kis Péter: „A király hű bárója”. Ákos nembeli Ernye pályafutása. Fons 2. (1995) 286.

amelyeket az uralkodó fenntartott magának.172 Zsigmond korában ez a rendszer már csak néhány báróra korlátozott maradványaiban élt tovább,173 mindazonáltal mégsem tűnt el teljesen. S végezetül a leginkább nyugtalanító szempont: az Anjou-kori királyi várszervezetet adományaival megrendítő Zsigmond királyi hatalma éppoly szilárd volt 1403 után, mint az azt felépítő I. Károlyé 1323-at követően. Nagyon is indokoltnak tekinthetők tehát azok a kétségek, melyek a királyi birtokoknak — s azokon belül kiváltképpen a váraknak és uradalmaiknak — az országos birtokstruktúrán belüli túlsúlya és az uralkodói hatalom szilárdsága között a korábbiakban felismerni vélt összefüggéssel szemben fogalmazódtak meg a magyar késő középkorra vonatkozóan.174 Nehéz szabadulni attól a gondolattól, hogy a királyi birtokokról vallott eddigi nézeteink valamiféle félreértésen alapszanak, s a kérdés talán csak az: milyen mértékben?

172 Engel Pál: A honor. A magyarországi feudális birtokformák kérdéséhez. Történelmi Szemle 24. (1981) 1–19., további részletekre lásd Engel P.: Honor, vár, ispánság i. m. 880–922. 173 Engel P.: Szent István birodalma i. m. 184. 174 Pálosfalvi Tamás: Monarchia vagy rendi állam? Gondolatok a késő középkori magyar állam jellegéről. Századok 154. (2020) 158–170. és 179–180.

FÜGGELÉK Az Anjou-kori királyi várszervezet

(Az alábbi, ismereteink jelen állapotát tükröző összeállítás alapjául Engel Pál adattára175 szolgált, a jegyzetek az attól eltérő értelmezésekre és az újonnan ismertté vált adatokra utalnak.)

1. Ispánságok tartozékai

Abaúj

Boldogkő 1317–1352 Füzér 1317 k–1389 Gönc 1317–1342 Jászó 1317 k–1398 Regéc 1317–1342 Somodi 1317–1349 Szalánc 1342–1387

Arad

Solymos 1318–1439

Bakony

Csesznek (Veszprém m.) 1326–1392 Hölgykő (Veszprém m.) 1316–1364 k.176

Baranya Harsány 1316–1388

Bars

Léva 1321–1377, 1378 Saskő 1325–1327

Bereg

Munkács 1314–1422/1423

Bihar

175 Engel P.: Archontológia i. m. I. 265–468. (figyelemmel az egyes ispánságoknál közölt bevezetőkben olvasható megjegyzésekre). 176 A hölgykői várnagy képviselője „bakonyi ispán” (comes Bokoniensis) címet visel (1316. jún. 26.: DL 49 899.), azaz minden bizonnyal az egyúttal a bakonyi ispánság élén is álló hölgykői várnagy „ispán”-nak nevezett alispánja.

Sólyomkő 1322–1389

Bodrog

Kőszeg (Baranya m.) 1317–1339

Borsod

Diósgyőr 1323–1333/1334, 1359 u. tartozék: Dédes 1342 u. Éleskő (Szilvásvárad)177 1365–1389178

Csongrád

Szeged 1329-től

Fejér

Csókakő 1376–1430

Gömör

Fülek (Nógrád m.) 1322–1390 k.

Győr

Gesztes (Komárom m.) 1360–1410 Vitány (Komárom m.) 1360–1410

Heves Sirok 1339–1379

Hont

Drégely 1328?–1390

Keve

Keve 1362–1457/1458 k.

Komárom

Komárom 1317–1333, 1380/1382–1410

Krassó179 Borzafő 1370-től Érsomlyó 1342–1390 Haram 1330-tól Illyéd 1325-től Kissomlyó 1319-től Kövesd 1367–1395 e.

177 1336-ban említett várnagya Szécsi Miklós fia Dénes familiárisa (1336. ápr. 10.: DL 452.). 178 1389 után nem említik. 179 Az ispánsághoz tartozott még a szerbiai Galambóc vára (1335–1387/1388).

Krassófő 1342-től

Kraszna

Valkó 1315–1341

Liptó

Likava 1341-től180 Nagyvár (Liptóvár) 1341-től181 Újvár 1341-től182

Máramaros

Huszt 1344–1392

Moson

Óvár 1323–1387 k.183

Nógrád Szanda 1331–1390 k.

Nyitra

Berencs 1356–1367184 Csejte 1375–1392 Holics 1367185 Tapolcsány 1322–1323, 1367–1372

Orbász Orbász 1334–1353

Patak

Patak 1311–1327 k.

180 1341-ben még magánkézen volt (1341. aug. 13.: DL 3411.), 1353-ban várnagya az alispánnal együtt szerepel a liptói ispánok helyetteseként (1353. aug. 23. [28.?]: DL 107 821.). 181 1341-ben említik a várat, vélhetően egy 1314. évi eseményre utalva (1341. ápr. 24.: DL 107 822., vö. Engel P.: Az ország újraegyesítése i. m. 109.). 182 1348-ban említett alvárnagya egyúttal Raholcai „Tót” Lőrinc nyitrai ispán temetvényi várának alvárnagya (1348. okt. 6.: A Pécz nemzetség apponyi ágának az Apponyi grófok családi levéltárában őrizett oklevelei I. 1241–1526. Budapest 1906. I. 171.). 183 1360/1362-től azonban királyné kezén, lásd ott is. 184 1361-ben Szepesi Jakab nádori ítélőmester a várnagya (1363. szept. 17.: DF 238 809.); Kont Miklós pohárnokmesterként 1349 és 1350, nádorként 1356 és 1367 között volt nyitrai ispán. 185 1367-ben említett várnagya, Oppelni László nádor 1367 és 1372 között nyitrai ispán volt.

Pilis

Visegrád 1321-től tartozéka: Damásd (Hont m.) 1361-től

Pozsega

Pozsegavár186

Pozsony

Borostyánkő 1349–1388 Detrekő 1366–1394 Dévény 1323–1390 Éleskő (Hedreh) 1336–1394 Jókő (Nyitra m.) 1323–1394 Korlátkő 1336–1394 Pozsony 1323–1386 Sempte 1370

Sáros

Palocsa 1349–1387/1390 k.187 Sáros 1315–1439

Sopron Kapuvár 1321–1387 Szarvkő 1340–1352 u.

Szabolcs

Adorján (Bihar m.) 1318/1320 k–1349 e.

Szana

Kozara 1360–1393 e.

Szatmár

Aranyos (Közép-Szolnok m.) 1349–1383 u. Gérce 1342–1360 e. Kővár (Közép-Szolnok m.) 1375–1378

Szepes

Dunajec 1342–1344188 Lubló 1342–1395

186 Adatokat nélkülöző feltételezés. 187 Az ispáni honorhoz csatolását indokoltnak látszik I. Lajos öccse, István sárosi hercegségéhez kapcsolni. 188 Vö. Zsoldos A.: A Druget-tartomány története i. m. 199.

Szepesvár 1311–1439

Szerém

Cserög 1342 u–1372 e.189 Hasznos (Becse) (Torontál m.) 1318–1323190

Temes

Sebes 1369 u. Temesvár 1315–1404191 Zsidóvár 1369 u.

Tolna

Döbrököz 1316–1346 e.

Torna

Szádvár 1319–1387/1392 k.

Trencsén

Bolondóc 1365–1388 Kasza 1321–1397 Oroszlánkő 1321–1396 Szúcsa 1321–1393 Trencsén 1321–1414 u.

Turóc

Blatnica 1341? –1399 e. Szklabinya 1338–1410

Ugocsa Nyaláb 1314–1378192

Ung

Nevicke 1317–1332

Varasd Belec 1339–1399 Kosztel 1339–1399

189 1354-ben említett várnagya (1354. aug. 10.: DF 252 707.) Lackfi András macsói bán (1353–1354) familiárisa (Engel P.: Archontológia i. m. II. 255.). 190 Várnagyai a szerémi ispánok. 191 1315 júniusában indul meg I. Károly temesvári tartózkodásainak sorozata, vö.

Spekner E.: Hogyan lett Buda i. m. 144. 192 Nyaláb 1314 végén került királyi kézre, lásd Zsoldos A.: Adorján három ostroma i. m. 175–176.

Krapina 1339–1399 Lepoglava ?–1399 Lobor ?–1399 Orbolc 1339–1399 Oszterc 1339–1399 Trakostyán ?–1399 Vinica 1340 e–1391

Vas

Kőszeg 1330–1392 Léka 1340–1352, 1354–1390 Németújvár 1327–1391 Sárvár 1327–1390

Verőce

Raholca (Baranya m.) 1321–1347

Zala

Dobra (Vas m.) 1338–1339193

Zaránd

Világosvár 1318–1330, 1358–1390

Zemplén

Parics (Terebes) 1342–1387 Patak 1334–1390

Zólyom

Dobronya 1338-tól194 Lipcse 1338-tól Végles (Liget?) 1380-tól Zólyom 1338-tól

193 Várnagya ebben az időszakban Miklós zalai ispán — és királynéi lovászmester — familiárisa (1338. júl. 6.: DL 3168., 1339. ápr. 13.: DL 3221.). 194 1337-ben említett várnagya még Doncs zólyomi ispán familiárisa (1337. máj. 21.: DL 72 316. és DL 72 303.).

2. Önálló várnagyságok

Appony (Nyitra m.) 1323–1325, 1345 u.? Aranyos (Közép-Szolnok m.) 1318–1341, 1344195 Árva (Árva m.) 1330–1388196 Bajmóc (Nyitra m.)1323–1393 e.197 tartozékai: Keselőkő (Nyitra m.) 1352–1388 Privigye (Nyitra m.) 1323–1341 Bátorkő (Veszprém m.) 1326–1350 Becs (Szatmár m.) 1345–1368 e.198 Beszterce (Trencsén m.) 1373, 1383–1386199 Boldogkő (Abaúj m.) 1352–1388200 Bolondóc (Trencsén m.) 1321–1342 Borostyán (Zemplén m.) 1317–1321 Csejte (Nyitra m.) 1323–1362 Cserög (Szerém m.) 1333–1342 Csókakő (Fejér m.) 1326–1376 tartozéka: Gesztes (Komárom m.) 1331–1341201

195 Várnagya 1324–1332-ben és 1344-ben „szilágyi ispán” címet visel. 196 Várnagya olykor árvai ispán címet visel, gyakrabban említik azonban kamaraispánként vagy körmöci ispánként, ill. mindezen elemek felhasználásával megkomponált címeken (1331. júl. 14.: comes camerarum in Kremnicz anno in presenti comesque de eodem, necnon de Arwa — DF 250 152., 1342. nov. 19.: comes in Crempniczia et castellanus in Arva — DF 249 506., 1343. ápr. 20.: castellanus de Arua, comes camerarum […] de Buda et de Crempmich — DF 208 505., 1343. jún. 21.: castellanus de Arua, comes camerarum […] de Buda et de Strigonio — AO IV. 349., 1347. okt. 21.: comes de Chremnich et castellanus de Arwa — MES III. 649., 1348. jan. 26.: comes de Cremnicia, castellanus in

Arwa — CD IX/1. 620., 1354. ápr. 12.: comes et castellanus de Arwa — DF 243 771.). Nem dönthető el, hogy 1357 és 1360 között, amikor a zólyomi ispán

Árva várnagya, a zólyomi ispánság tartozékai közé sorolták-e a várat. 197 Várnagya ispáni címet visel (1336 k.). 198 Várnagyai 1345-ben bizonyos Ferenc fia Péter familiárisai (1345. ápr. 28.: DL 97 821.), akiről nem igazolható, hogy ez idő tájt szatmári ispán lett volna. 199 Ismert várnagyai/ispánjai nem voltak országbírák. 200 Várnagyai nem az abaúji ispánok. 201 Várnagya a csókakői várnagy.

Dédes (Borsod m.) 1322–1342 Dobrakucsa (Kőrös m.) 1335–1358 Dombó (Tolna m.) 1316–1326 Érsomlyó (Krassó m.) 1323–1335 tartozéka: Krassófő (Krassó m.) 1323–1335 Gilvács (Szatmár m.) 1314–1338202 Gimes (Nyitra m.) (Nyitra m.)1321–1356, 1369–1376203 tartozéka: Appony (Nyitra m.) 1330–1345204 Gönc (Abaúj m.) 1342–1391205 Hasznos (Becse) (Torontál m.) 1324–1386? Hátszeg (Hunyad m.) 1315–1317 Hegyesd (Zala m.) 1329–1377 Holics (Újvár) (Nyitra m.)1332–1349, 1368–1392206 tartozéka: Berencs (Nyitra m.) 1332–1349?207 Hölgykő (Veszprém m.) 1310–1316 k. Hrussó (Bars m.) 1321–1369, 1375?–1392/1393 k. Illyéd (Krassó m.) 1312–1319 (–1325?) Jókő (Nyitra m.) 1320–1323 Kapuvár (Sopron m.) 1318208 Kemend (Zala m.) 1328 u–1340209 Korlátkő (Pozsony m.) 1321–1336 Kórógy (Valkó m.) 1321–1343 Köpcsény (Moson m.) 1344–1390

202 A vár 1314 végén került királyi kézre (Zsoldos A.: Adorján három ostroma i. m. 176–179.). 203 Oppelni László nyitrai ispánsága után is honorbirtokos marad. 204 Alvárnagya 1330-ban egyúttal gimesi alvárnagy is (1330. júl. 13.: MES III. 168.).

A két vár kapcsolatát, további adatok hiányában, ésszerűnek látszik Magyar Pál gimesi várnagyságának idejére korlátozni. 205 Várnagyai nem az abaúji ispánok. 206 Várnagya ispáni címet visel (1347). 207 A korszakból ismert várnagyai azonosak Holics várnagyaival. 208 Várnagya nem a soproni ispán. 209 Abban az esetben, ha az 1328-ban említett várnagy uraként szereplő Miklós fia

Miklós (1[32]8. ápr. 23.: XII. 225.) azonos személy Kőszegi Miklós fia Miklóssal, a vár csak 1328 után kerülhetett királyi kézre.

Körösszeg (Bihar m.) 1321–1390 Kőszeg (Vas m.) 1327–1330210 Kővár (Közép-Szolnok m.) 1314 e.–1372211 Lednic (Trencsén m.) 1321–1347? Léka (Vas m.) 1353212 Léva (Bars m.) 1381–1382213 Lubló (Szepes m.) 1312–1323 e. Makovica (Sáros m.) 1325–1364 Nyék (Tolna m.) 1316–1326 Óbuda (Pilis m.) 1315–1343 Palocsa (Sáros m.) 1344–1349214 Pankota (Zaránd m.) 1317–1387 tartozéka: Dézna (Zaránd m.) 1318–1387 Regéc (Abaúj m.) 1311–1317, 1342–1422215 Revistye (Bars m.) 1331–1391 Salgó (Hont m.) 1331–1388 Saskő (Bars m.) 1321–1325, 1336–1387216 Sebes (Temes m.) 1318–1366217 Sebesvár (Bihar m.) 1319–1360 Sempte (Pozsony m.) 1323–1355 Sirok (Heves m.) 1323–1328 e., 1332–1339 e. Somló (Veszprém m.) 1352–1389 Szeged (Csongrád m.) 1315–1321218

210 1328-ban említett várnagya nem volt vasi ispán; a vár ispáni honorhoz csatolása indokoltan kapcsolható a vasi és a soproni ispánságok 1330. évi közös kormányzás alá vonásához. 211 A vár már 1314 e. királyi kézen volt, a Borsák ellenében 1314 végén vívott háború során felégették, újjáépítésének ideje nem ismert, Zsoldos A.: Adorján három ostroma i. m. 179–181. 212 1353-ban említett várnagya, Zsámboki Miklós nádor fia, János aligha volt Paksi

Olivér soproni és vasi ispán familiárisa. 213 Várnagyát nem mondják barsi ispánnak. 214 Várnagya nem a sárosi ispán. 215 Várnagyai nem az abaúji ispánok. 216 Várnagya 1347–1352-ben egyúttal zólyomi ispán. 217 Várnagya 1318–1320-ban ispáni címet visel. 218 Várnagya nem a csongrádi ispán.

Szekcső (Baranya m.) 1318–1324 Szentmárton (Pannonhalma) (Győr m.) 1318–1342 Szigliget (Zala m.) 1328 e–1344 Szokoly (Sáros m.) 1322?–1328?,219 1342–1359 e.,220 1381–1387 Tamási (Tolna m.) 1316 1328 u–1339 Tapolcsány (Nyitra m.) 1323–1356, 1372 u–1389 Tátika (Zala m.) 1317/1321–1378 e. Tihany (Zala m.) 1326–1389 e. Törcsvár (Fehér m.) 1377–1395? Ugod (Veszprém m.) 1317?–1328 e., 1328 e–1332 Ugróc (Trencsén m.) 1321–1389 Világosvár (Zaránd m.) 1358221 Vitány (Komárom m.) 1324–1353 Vöröskő (Pozsony m.) 1321–1364 e. Zsidóvár (Temes m.) 1320–1323

3. A királyné(k) kezén lévő várak

Adorján (Bihar m.) 1349 e–1389 Diósgyőr (Borsod m.) 1333/1334–1344222 tartozéka: Dédes 1342 u. Dunajec (Szepes m.) 1344–1347223 Gimes (Nyitra m.) 1356–1360 Fejérkő (Somogy m.) 1336–1396 Léva (Bars m.) 1377–1378 Óbuda (Pilis m.) 1343-tól

219 Zsoldos A.: A Druget-tartomány története i. m. 79., 170–171. 220 A vár magánkézre került 1359 e., s 1364-ig bizonyosan ott is maradt (1364. máj. 22.: DF 269 076.). 221 Várnagya a zempléni ispán. 222 Zsoldos A.: A Druget-tartomány története i. m. 79., vö. még: 1343-ban említett várnagya Erzsébet özvegy királyné rokona (1343. máj. 23.: DL 96 235.), 1344ben említett várnagyát a király a maga, Ezsébet özvegy királyné szintén a maga várnagyának mondja (1344. szept. 30.: AO IV. 459. és DL 31 249.). 223 Zsoldos A.: A Druget-tartomány története i. m. 199.

Óvár (Moson m.) 1360/1362–1387 k.224 Szendrő (Borsod m.) 1355–1387/1392 k. Vöröskő (Pozsony m.) 1377–1390

4. Az erdélyi vajda honorjához tartozó várak

Almás (Kolozs m.) 1341225 Aranyos (Közép-Szolnok m.) 1341–1342 Bálványos (Belső-Szolnok m.) 1321–1387/1389 k. Csicsó (Belső-Szolnok m.) 1321–1387 Déva (Hunyad m.), 1321-től Hátszeg (Hunyad m.) 1321-től Kecskés (Fehér m.) 1319–1395 k. Kőhalom (Szászföld) 1324–1380/1418 k. Kővár (Közép-Szolnok m.) 1341–1342 Küküllővár (Küküllő m.) 1319-től Léta (Kolozs m.) 1321–1441 Sebesvár (Bihar m.) 1360 u–1399 Talmács (Fehér m.) 1370–1453 Újvár (Küküllő m.) 1341–1392

5. A székelyispán honorjához tartozó várak

Görgény (Torda m.) 1358–1453 Höltövény (Fehér m.) 1335-től

224 Ekkor is a mosoni ispánság tartozéka. 225 Indokoltan feltételezhető, hogy a vár már jóval korábban létezett, bár 1341ben az erdélyi vajda officiálisát említik, s nem várnagyát (1341. okt. 11.: DL 28 901.). és 1363-ban almási officiálist, s nem várnagyot említenek (1363. ápr. 12.: DL 28 914.).

6. A szlavóniai bán honorjához tartozó várak

Berstyanóc (Kőrös m.) 1327–1333,226 1349–1363 Garics (Kőrös m.) 1304–1419 u. Greben (Kőrös m.) 1326/1327 u.–1355/1357 k. Kiskemlék (Kőrös m.) 1326-tól227 Kővár (Kőkapronca) (Kőrös m.) 1327–1377?228 Krupa (Zágráb m.) 1381–1396 Lipovec (Zágráb m.) 1338–1373 Medvevár (Zágráb m.) 1342–1398229 Mrin (Szana m.) 1343-tól230 Nagykemlék (Kőrös m.) 1321-től231 Oklics (Zágráb m.) 1327?–1393 Orbász (Orbász m.) 1353 u. Ozalj (Zágráb m.) 1327?–1398 Rojcsa (Kőrös m.) 1331–1393232 Szamobor (Zágráb m.) 1331–1385233 Szomszédvár (Zágráb m.) 1322–1345 Sztenicsnyák (Zágráb m.) 1327–1380 Tapalóc (Kőrös m.) 1366–1396

226 1333-ban és a következő években (1338-ban még bizonyosan) a vár a Kórógyiak kezén van (1333. szept. 5.: CDCr X. 117., 1338. márc. 28.: DF 261 772., vö. még 1338. febr. 20.: DF 261 772.). 227 1326 és 1349 között várnagyai egyúttal marócsai ispánok (1326. dec. 18.: CDCr

IX. 316. és 1349. ápr. 29.: CDCr XI. 526.), 1356-ban várnagya egyúttak körösi ispán (1356. szept. 20.: AO VI. 497.). 228 1329 és 1342 között várnagya egyúttal rojcsai ispán (1329. márc. 28.: DF 228 441. és 1342. jún. 23.: CDCr X. 664.). 229 1353-ban várnagya egyúttal gerzencei ispán, 1365-ben és 1377–1380-ban zágrábi ispán. 230 Várnagya 1343–1344-ben egyúttal körösi ispán. 231 Várnagyai 1330-ban, 1343-ban és 1354–1355-ben egyúttal marócsai ispánok (1330. ápr. 25.: DL 100 415. és 1343. febr. 27.: CDCr XI. 41.), 1346–1347-ben, 1350–1352-ben (1352. márc. 13.: DF 282 330.) és 1377-ben körösi ispánok. 232 Várnagya egyúttal a rojcsai ispán (1331. [júl. 20. e.]: DL 35 177.); Nógrády

Árpád: A Szerdahelyiek és a rojcsai prediálisok. Történelmi Szemle 43. (2001) 73. 233 Várnagyai 1345-ben, 1351-ben, 1365-ben és 1371-ben egyúttal zágrábi ispánok.

Zelnavár (Zágráb m.) 1357 u–1395? Zselin (Zágráb m.) 1328–1399

7. A bolgár báni honorhoz tartozó várak

Sebes (Temes m.) 1368–1369 Zsidóvár (Temes m.) 1368–1369

8. Az országbírói honorhoz tartozó várak

Beszterce (Trencsén m.) 1321–1354, 1376 Budetin (Trencsén m.) 1323–1397? Hricsó (Trencsén m.) 1323–1437 e. Lietava (Trencsén m.) 1323–1392 Óvár (Trencsén m.) 1323-tól Rajec (Trencsén m.) 1321–1392 Sztrecsény (Trencsén m.) 1321-től Zsolna (Trencsén m.) 1352–1403 u.

Ismeretlen státusú királyi vár

Almás (Kolozs m.) 1341–1370234 Berencs (Nyitra m.) 1367–1394 Borostyánkő (Vas m.) 1340–1388 Buják (Nógrád m.) 1315 k–1386 Csáktornya (Zala m.) 1328–1330, 1333–1350 Dobra (Vas m.) 1326–1338, 1339 u. Ecseg (Nógrád m.) 1314/1315 k.–1324 Gesztes (Komárom m.) 1341–1360

234 Indokoltan feltételezhető, hogy a vár már jóval korábban létezett, bár 1363-ban almási officiálist említenek, s nem várnagyot (1363. ápr. 12.: DL 28 914.), vö. azonban 1370. nov. 29.: castrum nostrum regium Almas vocatum — DL 29 174.

Krupa (Zágráb m.) ? –1361 Lenti (Zala m.) 1340–1343 Litva (Csábrág) 1321–1335, 1342–1387 e. Nádasd (Tolna m.) ?–1343 Pölöske (Zala m.) 1321–1330 Rezi (Zala m.) 1333–1378 e. Szalónak (Vas m.) 1340–1371 e., 1371–1401 Szaplonca (Kőrös m.) 1332–1352235 Sztrigó (Zala m.) 1328–1350 Tapolcsány (Nyitra m.) 1372–1389

235 1352-ben (vagy nem sokkal előbb) kerül magánkézre (1352. szept. 26.: CDCr

XII. 125–126. és 1352. okt. 29.: CDCr XII. 132–133.).

54