Százhalom - 2019. március

Százhalom Az első teremíjászverseny Battán

Kései számvetés: a díszpolgár

Szomszédoló – a Beliczay-ház

VII. ÉVF. 62. SZÁM

2019. MÁRCIUS

Születéstől felnőttkorig

Fotó: Pap Miklós

Ó V Á RO SI KÖ ZÖS S ÉGI, KÖZÉLET I FOLYÓIRAT

A TARTALOMBÓL: Kései számvetés – Dubeczné András Julianna díszpolgár • Civil kurázsi – a XIV. Születéstől felnőttkorig konferencia • Szomszédoló – Az érdi Beliczayház • Az első teremíjászverseny Battán • Munkanapló: a régészeti megfigyelésről • Érdről és Battáról Jókai nyomán • Az ortodox kereszténység...

Áprilisi

PROGRAMAJÁNLÓ BARÁTSÁG KULTURÁLIS KÖZPONT

Liszt Ferenc Vegyes Kar koncertje 2019. április 8. hétfő, 19:00 Helyszín: BKK kamaraterem A költészet napján, negyvenhat éve alakult százhalombattai Liszt Ferenc Vegyes Kar koncertje a népzene világába kalauzol el bennünket. A magyar szerzők „Bartók Béla, Kodály Zoltán, Bárdos Lajos…” népi ihletésű darabjai a magyar kultúra kincseit villantja fel a közönség számára.

A kórus a bevételt Bedegi Krisztina mozgássérült pedagógus javára ajánlja fel.

VILÁGJÁRÓ BATTAIAK – Grúzia 2019. április 11. csütörtök, 18:00 Grúzia a Kaukázus gyöngyszeme

„A grúzok úgy tartják a jó Isten a teremtéskor elfelejtett nekik földet adni. Amikor aztán rájött a tévedésére, az öreg napjaira magának szánt földet nekik adta. Így kerültek a grúzok a világ leggyönyörűbb és legtermékenyebb tájára.” előadó: Szeifertné Tóth Erika

belépődíj: 500 Ft helyszín: Barátság Kulturális Központ kamaraterem

NAGY LOCSOLÁS 2019. április 22. hétfő, 08:00 Helyszín: Szent István tér Fiúk, férfiak: 8.00 órakor gyülekező a százhalombattai Vasútállomáson, szódás szifonokkal, vödrökkel, zenekari kísérettel és lovas szekérrel bevonulás a Szent István térre.

Lányok, asszonyok: 8.00 órakor gyülekező a BKK előterében, ahol húsvéti kézműves foglalkozással, énekkel és süteménnyel várják a locsolókat.

A locsolást követően a BKK – ban közösen elfogyasztjuk a süteményeket, amiket a hölgyek készítettek és hoztak.

Alkalomhoz illő ruha javasolt!

TÁNCLÁZADÁS 2019 2019. április 27. 15.00 és 19.00 Helyszín: BKK színházterem

„Minden új kezdet valami más végéből fakad” egy lezárult trilógia folytatása – másképp. Egy koncert, mely magával ragad.

Egy tánc show, mely elkápráztat.

Egy érzés, mely kikapcsol. Egy hely, ahol ez megvalósul 6. alkalommal – Százhalombatta.

SZÁZHALOM • 2019. MÁRCIUS

3

Kései számvetés

Dubeczné András Julianna óvónő, a díszpolgár Nemzeti ünnepünkön március 15-én kapja meg egyvalaki városunk legmagasabb elismerését a Díszpolgári címet. Ebben az évben egy nyugdíjas óvónőt, Dubecz Lászlóné András Juliannát érte a megtiszteltetés, hogy az ünnepség keretében átvegye az ezzel járó gyűrűt a város címerével, az oklevelet és a virágokat. Jutka nénit, ahogy a faluban szólítják András Julcsit megkértem, hogy üljünk le beszélgetni, meséljen az életéről, a hivatásáról, amelyet sok – sok évig nagy szeretettel végzett.

- Jutka néni, az ember nem sokszor éri meg, hogy hivatalos ügyben keressék a Polgármesteri Hivatalból. Hogyan tudtad meg, hogy az idén Te fogod megkapni a városi ünnepségen ezt a címet, és mit gondoltál róla?

- Kaptam egy levelet pont Julianna napon, amiben Sinka László alpolgármester úr gratulált a címhez. Igazából nem voltam tisztában vele, hogy ez mit is jelent. Nem kérdeztem semmit csak vártam, gondoltam keresni fognak és akkor a részleteket is megtudom. Így is lett. Telefonáltak, hogy amikor jó nekem, valaki jön a gyűrű mérete miatt. Aztán megkaptam a hivatalos értesítést is a polgármester úrtól.

Mit gondoltam? Azt, hogy soha eszembe sem jutott volna még álmomban sem, hogy egy nem közismert embert, aki tette a dolgát, ahogyan mindenki más kiválasztanak erre a címre. Soha nem szerettem szerepelni nyilvánosság előtt, így aztán egy jó adag ijedséget is éreztem.

- Sokaknak talán meglepetés lesz a kitüntetésed, ahogy saját magadnak is. Ezért szeretnénk az újságon keresztül bemutatni, milyen út vezetett ahhoz a naphoz, mikor átveheted a Díszpolgári címet. Aki közelebbről ismer nem csodálkozik, ismerve, hogy most 86 évesen is fiatalokat megszégyenítő energiával, kíváncsisággal éled a napjaidat. Sokszor hallottam tőled azt a szót, hogy szerencse.

Szerencsésnek érzed magad?

- Igen, nagyon szerencsésnek. Úgy gondolom, hogy nem az a szerencsés, akinek sok pénze van, hanem aki szerető családban nő fel, apával, anyával, testvérrel, ro-

konokkal. Ez nevezték valamikor nagy családnak. Akármi baj volt és ez nem ritkán történt meg, számíthattak egymásra. Így ennyi évtized távolából is hatással van rám, hogy beletartozhattam ebbe a családba, de volt egy másik is ahol otthon érezhettem magam és ez a falu közössége. Tudom,

hogy a távolság mindig megszépíti az emlékeket, de ez a tényeken nem változtat.

Nem voltunk gazdagok, de ennivalónk, ruhánk volt, anyánk meleg ebéddel várt.

Nemcsak a felnőtteknek, de nekünk gyerekeknek is megvolt a korunkhoz illő munkánk. Ezt el kellett végezni ezért nagyon hamar beleszoktunk. Amikor készen voltunk, a leckét is megtanultuk mehettünk játszani.

A munka nem volt kevés, az állatok ellátása, a kert a földek művelése igen sok munkát adott felnőttnek, gyereknek egyaránt.

A munka mellett azonban volt egy nagyon fontos dolog: a biztonság. Mindennek megvolt a maga ideje és helye, tudtunk mihez viszonyítani. Ezt a háborús évek ugyan megszakították, de ez egy különleges helyzet volt mindenki számára.

- A gyerektől gyakran kérdezik a felnőttek, hogy „és mi leszel ha nagy leszel?” Te mi szerettél volna lenni? Mi volt a kedvenc tantárgyad az iskolában?

- Még egész kislány voltam, amikor a szomszédunkban született egy baba. Talán 4-5 éves lehettem mikor közöltem az édesanyámmal, hogy „megyek a babához” Bölcsőben feküdt én meg ringattam. Akkor de még sokkal később sem tudtam, hogy

léteznek óvodák és óvónők. Nem jártam óvodába, hiszen édesanyám otthon volt Azt viszont tudtam, hogy nagyon szeretem a gyerekek társaságát. A falu végi keresztnél játszottunk legtöbbször. Még ma is emlékszem az összes játékra, amikről ma már sajnos senki nem tud.

Mi szerettem az iskolában? Nem voltam è

4 az a nagyon jó tanuló de rossz sem. Amit a mai napig is nagyon szeretek az irodalom – főleg a versek – és a történelem. Szerintem az irodalom nagyban meghatározza a történelmet. Abban is szerencsém volt – nemcsak nekem, hanem az osztálytársaimnak is – hogy nagyon jó tanítónőnk volt a Bodon Róza. Nyolcadikban, ez az 1949-es tanév, tízen voltunk. Hét lány és három fiú. Ebből négyen lettünk pedagógusok. Kaposvári Mariska, Tóth Manya és a Jankovits Gizi tanítónők és én óvónő. Egy ilyen kis faluból.

Azért írom így a nevüket, mert ezen a néven ismerte őket a falu. Tóth Mária lehetett több is de Manya csak egy volt. Nagyon fontos, főleg manapság, hogy mi tiszteltük a tanítóinkat, tanárainkat.

Még a háború alatt egy nap úgy kezdődött az iskolában, hogy imádkoztunk.

Persze ez később már nem volt lehetséges. Önképző körünk is volt, emlékszem egyszer Adyról szólt az előadás. Nagyon jó osztály voltunk, de kellően csibészek is. Minden mókában benne voltunk. Még ma is nevetek ha eszembe jut egy-egy történet.

- Ezek szerint a nyolcadik után sem jelentkeztél óvónő képzőbe? Ti négyen nem beszéltetek arról, hogy ki hova jelentkezik?

Végül mi döntött, hogy mégis óvónő lettél?

- Nem volt ilyesmiről szó. Útjaink elváltak. Ők mentek a tanítónőképzőbe, én gyors- és gépíró lettem Dunaújvárosban egy hivatalban. Nagyon nem szerettem ezt a munkát, távol is volt az otthonomtól.

Meggyőződésem, hogy a Jóisten vezetett a hivatásomhoz, mert ez számomra nem volt munka, hanem napról-napra egy örömforrás. Mi döntött? Na ez egy nagyon érdekes történet. Eljöttem Dunaújvárosból és Fiumei úti SZTK-ba kerültem gyors- és gépírónak. Ott nagyon jó volt a főnököm – nem mint Dunaújvárosban – a vezetéknevét – Ganz – mai is udom. A kisfiát – négy-öt éves lehetett – néha behozta a hivatalba, amikor az anyja már otthon nem bírt vele.

Az apa sem, így aztán rám bízta, hogy foglalkozzam vele. Másnap jött, hogy mit tettem a gyerekkel, mert nem lehet ráismerni. Egész este másról sem beszélt csak az előző délutánról. Akkor hangzott el a számomra sorsfordító mondat: „...ha en�nyire ért a gyerekekhez, miért nem megy óvónőnek?” Akkor még azt sem tudtam, hogy létezik óvónőképző. Tényleg, miért nem? – gondoltam. Utánajártam és felnőtt képzésben beiratkoztam a Rózsák terére a képzőbe. Szerettem oda járni.

A hároméves képzés második évében már az iskolában működő mintaóvodában végeztük a gyakorlati időt. A foglalkozás-

SZÁZHALOM • 2019. MÁRCIUS vezetőnk egy alkalommal az egész osztály előtt azt mondta, hogy „született óvónő vagyok”. Persze ez nagyban növelte az amúgy nem túl nagy önbizalmamat. Akkor és ma is az a véleményem, hogy a gyereknek akkor kell válaszolni, amikor kérdez.

Ezt ott is elmondtam és ez nagyon tetszett a vezető oktatómnak.

- Elvégezve az óvónőképzőt egyenes út vezetett a későbbi munkahelyeidhez?

- Talán kicsit kacskaringósan. Egy rokonom hathatós segítségével Csepelen helyezkedtem el az Április 4. óvodában.

Rögtön egy 34 fős nagycsoportot kaptam, tehát bedobtak a mélyvízbe. Jó is volt ez így, mert minden ötletemet megvalósíthattam, és abból nem volt kevés. Kissé nehezítette, hogy napi öt órát utaztam oda – vissza. Egyszer Kelenföldön a vonatra várva nagyon megfáztam. Sokáig álltam gumicsizmában az esőben, mert a váróban nagy volt a füst. A vége egy csúnya vérhas lett, de itt is szerencsém volt, megúsztam.

Három és fél év után elmentem a régi általános iskolai tanítómhoz, Pável Nándorhoz, aki akkor a Pest megyei Oktatási Osztályon dolgozott. Kértem az áthelyezésemet Battához közelebbi helyre. Így kerültem pár hónapra Érdre az ófalusi óvodába.

Ide télen-nyáron biciklivel jártam.

Idővel átkerültem a battai óvárosi óvodába, ahol több hónapot töltöttem. Akkor az óvónő legkevesebbet a gyerekekkel tudott foglalkozni, mert inkább az óvoda üzemeltetése volt a feladata. Beszerezni a főzéshez valót és számtalan ilyen tevékenység. Ezt nagyon nem szerettem. Én a gyerekekkel szeretek lenni, ami a lányom születése után megadatott nekem.

Akkor már épült az erőmű és szükség volt a sok ideköltöző gyerekes szülőknek óvodákra, iskolára. Először egy barakkban nyílt meg az erőmű óvodája, majd a mostani helyére költözött a Posta-közbe. Itt töltöttem 28 évet.

- Eddig a hivatásodról beszélgettünk, de mint fiatal lánynak nyilván voltak udvarlóid.

Szívesen beszélnél róla?

- Udvarlóim az erős túlzás, mert egyetlen emberről volt szó, Dubecz Lászlóról a későbbi férjemről. Ma már az ilyesmi elképzelhetetlen, de az esküvőig öt évig udvarolt, míg végül 1956-ban azon a hétvégén volt az esküvőnk szombaton, amikor a forradalom szerdán október 23-án kitört.

Először a férjem nővérénél laktunk a mai Szent László utcában, majd építkezni kezdtünk, ahol ma is lakom a Kossuth Lajos utcában. 1960-ban megszületett a lányunk, Piroska. Itt is óriási szerencsém volt,

mert megkaptam a legjobb férjet, aki valaha létezett, legalábbis számomra. Sajnos ő már sok éve itt hagyott bennünket. A lányom Dél-Amerikába költözött a férjéhez, de hazajöttek családostól. Itt építkeztek az Óvárosban. Két fiú unokám van, már felnőtt férfiak.

- Több mint 30 éve, hogy nyugdíjba vonultál, de amit én látok belőle, mintha nem is hagytad volna abba a gyerekekkel való foglalkozást.

- Hiányoztak a gyerekek ezért úgy gondoltam kitalálok valami, ami érdekelheti őket és itthon is van rá lehetőség, ez a bábozás lett. Elmentem Budapesten egy bábokkal is foglalkozó tervezőhöz, elmondtam a kérésemet, ő megvarrta a bábot.

Annak mintájára én itthon megvarrtam a többit.

Meséket kerestem hozzá vagy én találtam ki. Itthon is de az óvodákban is báboztam, amit nemcsak a gyerekek, de a szülők is nagyon élveznek. Közben meséket, verseket, összekötő szöveget mondok.

- Foglaljuk össze, hogy 86 évesen, hogyan telnek a napjaid! Bábozol, műveled a hatalmas kerted, autót vezetsz és a háztartási munka. Honnan veszed hozzá az erőt? Gyanítom, hogy ennek nagy része földet művelő őseid genetikai öröksége.

- Igazad lehet, mert nagyon szeretem a földet. Sokszor eszembe jut apám mondása, mikor vett egy darab földet: „mögszereztem” – mondta. Föld nélkül éhen halt volna a család. Apám olyan ember volt, akinek nem kellett hivatalos papír, egy számított, az adott szava. Még most is hallom, ahogy mondja: „mögígértem”. Én is eszerint élek. A bábozás, a mesék a versek szeretete onnan eredhet, hogy úgy érzem a szívemben ma is gyermek maradtam.

- Van-e olyan vágyad, amit még meg szeretnél valósítani?

- Egyik évben ellátogattam Sárospatakra, hogy megnézzem a Rákóczi várat.

Nagyon szeretném megépíteni gyerekekkel szülői segítséggel, vagy ha olyan szerencsém lenne, hogy segítene egy hozzáértő kőműves mester, itthon a kertemben. Téglám, anyagom van. Amikor készen van írnék szöveget és a gyerekek jelmezben eljátszanák a szerepeket. Így játszva tanulnák a történelmünk ezt a fontos állomását. Talán megszeretik és az iskolában szívesebben tanulnának a történelem órákon. * Jutka néni kissé fáradtan, de boldogan köszönt el, mert arról beszélt, amit a legjobban szeretett a családjáról, a gyerekekről, a Jankovits Márta hivatásáról.

SZÁZHALOM • 2019. MÁRCIUS

5

Egészségünkért Díj, Sportdíj, Sajtódíj

Óvárosi díjak, elismerések március 15-én Igazán nagy örömünkre szolgált, hogy a város önkormányzata négy óvárosi polgárt részesített kitüntetésben 2019. március 15-én. Büszkék vagyunk rájuk örömük a miénk is.

Dubecz Lászlóné András Julianna Százhalombatta város új „Díszpolgára”. Őszinte szívvel gratulálunk neki. Az ő méltatását Jankovits Márta tette meg.

Nekem jutott a megtisztelő szerep, hogy az „Egészségünkért” díjban részesült óvárosi körzet orvosát, dr. Pereczár Klára doktornőt, Jankovits Márta „Sajtódíjasunkat”– a Százhalom újság szerkesztőjét és Szalay Jánost, aki a „Városi Testnevelési és Sportdíj” kitüntetettje lett, köszönthessem. Ugyanis az ő munkásságuk bennünket szolgál.

tam egy évet városi körzetben is. Majd öt esztendeig a Nagymajtényi síkon.

Nagymajtényban, ahol a Rákóczi Szabadságharcban a zászló letörött. Minden munkahelyemet nagyon szerettem.

1989-ben a házasságommal kerültem Százhalombattára. A párom dr.

Tóth Béla Vincze, aki közismert. Elég bonyodalmas megismerkedés, jegyes-

Dr. Pereczár Klára Dr. Pereczár Klára doktornőtől megkérdeztem, hogyan lett orvos? Milyen volt a családi, közösségi háttér, honnan volt indíttatása a gyönyörű, küldetéstudatú hivatásra? Mikor került Battára, dolgozik az óvárosban? Milyen indokkal kapta meg ezt a szép elismerést?

- Otthonról, a szülői háztól a munka szeretetét hoztam. Édesanyám és édesapám egy munkahelyről mentek nyugdíjba. A pontosságot, a munka szeretetét tőlük láttam.

Orvosi pályámra az elhívást középiskolás koromban kaptam meg. Volt egy nagyon idős gyermekorvos – dr.

Stein. Ő foglalkozott velünk. Felkészített bennünket egy „Egészségünkért” versenyre. Azok közül, akik részt vettek, valamennyien orvosok lettek.

A középiskolát a romániai Szatmárnémetiben végeztem el, ahol nagyon jó tanáraim voltak. Aztán a Marosvásárhelyi Orvostudományi Egyetemen diplomáztam. Kilenc évig otthon dolgoztam. Négy évet a Városi Kórházban a Belgyógyászati Osztályon. Vol-

ség után kerültünk össze. Két és fél évet kellett várni, de még akkor is csak útlevéllel, nem engedéllyel jöhettem.

Az engedélyt már csak akkor kaptam meg, amikor összeházasodtunk.

Battán a szülések idejét leszámítva 27 éve dolgozom. Amikor a három gyermekem megszületett ki-ki mara-

dozott egy-két év. Az első esztendőt ügyeletben töltöttem. Voltam ügyeletes orvos a MOL-ban is. Néhányszor a kollegákat helyettesítettem az Erőműben, de ezek rövid idők voltak.

Egy év után jöttek a gyermekeim.

Azóta az Óvárosban vagyok körzeti orvos.

- A rólad készült filmben nagyon szépen beszéltél arról, nem csak gyógyítod az embereket, de meglátod azokat a gondokat, problémákat is, amik az életükben adódnak.

- Amit mi végzünk, az nem ritkán a szegény beteg ellátás is. Sokszor nagyon ordító szükséget lát az ember. Óhatatlan, hogy szó nélkül segítsek.

Akár egy csomag élelem vagy ruhadarab, amit adni tudok. Sajnos vannak torokszorító élethelyzetek.

A faluban nehezen alakult ki a pacientúra. Kb. 550 beteggel indultunk.

Akkor kezdődött a kártyagyűjtés, amikor itt kezdtem a működésemet. Hiába volt itt a férjem előtte tíz esztendeig.

Leginkább az idős betegek maradtak.

Ugyan beépült a Matta-kert, sok új utca lett, sokan költöztek be az óvárosba a lakóról, természetesen ők maradtak a régi háziorvosuknál. Mostanra a nyilvántartott betegek létszáma már 1100 fő. Többen is jöhetnek, mert a körzet nagyon megnőtt.

Mindenkinek jól esik a dicséret, ha észreveszik az elvégzett munkáját.

Ugyanúgy csinálom – akár dicséret nélkül is – a munkámat tovább, mert bennünk van a kötelességtudat, segíteni akarás. A munkánkat, hivatásunkat legjobb tudással végezzük. Nem kön�nyű, de erre esküdtünk fel.

6

Szalay János Vannak társaink, akiknek egész életét végig kíséri valamilyen formában a sport iránti szeretet, elkötelezettség. Szalay János, a „Városi Testnevelési és Sport díj” díjazottja ilyen elkötelezett ember. Elbeszéléséből megismerhetjük a battai sportnak azt a szegmensét, amelyet már hosszú idő óta támogat, segít.

Volt előtte a családban példa erre, hiszen édesapjáról kapta nevét a Szalay János Városi Sport Uszoda.

- Két polgári képesítésem is van. Az eredeti végzettségem Kereskedelmi és Vendéglátóipari technikus. A második Pénzügyi és Biztosítási szakreferens, tanácsadó.

1963-ban születtem. Három éves koromig Ercsiben laktunk. 1962-ben a szüleim az akkori DKV munkatársai lettek. 1966-ban az Ifjúság utcában, az akkori „B” épületben kaptak lakást, így Százhalombattára költöztünk. Egy évvel később birtokba vehettük az „M4-es” épületben új otthonunkat – ez a mai Hága László utca 11. szám –, ahol öcsémmel, Attilával, felnőttünk.

Alsó-tagozatban az 1. sz. Damjanich úti Általános Iskolába jártam. Amikor megnyílt a 2-es számú iskola 1972-ben – a későbbi Eötvös –, 5. osztályos koromtól már ott tanultam. Amikor pedig megépült és megnyílt a 3-as és 4-es iskola is, már területek szerint történt a diákok szétosztása.

Nagyszerű tanáraim voltak: osztályfőnököm Kocsis Márta néni, Pável Nándor, Tankovitsné, Jelica tanárnő. Diáktársaim többen óvárosiak voltak.

A sporttal kapcsolatba kerülni nem volt nehéz, apu miatt. Amikor 1975-ben vagy 1976-ban megnyitották a battai tanuszodát, két testnevelő tanár tevékenykedett ott: Peterdi Pétert az iskola delegálta oda, mint úszó oktató testnevelő tanárt. A társa – sajnos a vezetéknevére már nem emlékszem –, Miklós volt, az úszómester.

1976-ban Tüske Laci bácsi, Tánczos István – az 1-es iskola igazgatója –, Oláh Misi – aki az úttörő parancsnok volt – és a város vezetése felkérték apámat, ha már itt van a városban egy uszoda és egy ötszörös Balatont átúszó bajnok – édesapám Szalay János – miért ne lehetne őt másodállásban az úszó palánták oktatásába bevonni. Azonnal elvállalta.

Apám 1954-57-ben volt sorállományú katona a Budaőrsi Kinizsi laktanyában – vagyis a forradalom időszakában. Fegyver nélkül kivezényelték őket a Rádiót megvédeni, ahol kordont kellett állniuk. Amikor komolyra fordult a dolog összeszedték őket és bevitték a laktanyába. Ki sem engedték

SZÁZHALOM • 2019. MÁRCIUS őket addig, amig a szovjet hadsereg be nem vonult – így mesélte apám.

Mint úszó sportoló – ifjúsági serdülőként, a Spartakusz Sportegyesület sportolójaként – budapesti bajnokságokat, budapesti versenyeket, kisebb-nagyobb vidéki bajnokságokat nyert.

A katonaság idején, 20 évesen is aktívan úszott. Úszó karrierje igazán leszerelése után bontakozott ki. 1958-tól 1963-ig ötször lett Balatont átúszó bajnok. Az 50-60as években még rendszeresen rendeztek folyamúszó versenyeket. Apám hosszútávúszó volt.

Ezeken a versenyeken a startnál – a Margit-híd középső pillérénél – ugrottak a vízbe a versenyzők és Ercsinél a mostani komp, kikötő területén volt a végcél.

Apám legnagyobb ellenfele akkor Schirilla György volt. Kétszer lett második helyezett. Az egyik alkalommal csupán 2,5 méterrel előzte meg őt a 30 folyamkilóméteres távon. Mérges volt ezért magára egészen a haláláig. Az történt, hogy az érdi nagy kanyar után nem figyelt eléggé ellenfelére, mert ő vezetett addig.

Az ercsi csöpögőnél – így nevezték az Eötvös kápolna alatti részt –, Schirillának sikerült kifogni egy gyors sodrású folyamszakaszt és megelőzte őt. Apám hiába próbálta behozni hátrányát, nem sikerült. 2,5 méterrel megelőzte ellenfele és győzött. Apám csak második lett.

A balatoni bajnokságon még egy-két hölgy is versenyzett velük: mint Székely Éva, aki könyvet is írt pályafutásáról, amelyben apámat többször megemlíti. Székely Éva

Európai bajnokságot is nyert és többszörös Magyar bajnok volt. Egykorúak voltak, apám 1933-ban született.

A balatoni bajnokságokat mindig augusztus 20.-án rendezték. Nagyon nagy viharnak kellett lennie, hogy máskorra halasszák, elhalasszák. A Balaton nagyon veszélyes tudott lenni nagy vihar idején. Siófok-Balatonfüred volt a táv, 11 km. 1959-63-ig minden versenyt megnyert. Abban az esztendőben hagyta abba, amikor 30 éves lett és én megszülettem. Az úszás szeretetének gyökerei nálam tehát innen erednek.

Amikor 1976-ban vagy ’77-ben megkapta a lehetőséget, hogy a százhalombattai úszó sportiskolát, sportéletet beindítsák – mert mindene volt a víz – már reggel 5 órakor lement a tanuszodába. A DKSK úszószakosztálya már létezett. Sok akkori vezető és városi polgár gyermeke odajárt és lett sikeres sportoló: Petruska Miklós fia, Korényi Kriszti, Börzsönyi Bea, Sokorai István és Éva.

Zsida Laci, sőt Encsi is úszott még búvárkodott is. Petruska Évi, Petruska Laci,Szokolai László, aki utána edzősködött is. Vizi Csaba, Tóth Gyuszi, Ábrahám Móni és öccse Attila. Ullárik Kriszti, Lencse Kriszti, Götzinger Kriszta, Jánki Zoli. Szokolai Laci barátom mai napig az egyik legkiválóbb edző, a Veszprém megyei Príma Díjat kapta 2018ban, és egyben a Balaton Úszó Klub ügyvezetője, vezetőedzője lett. Laci barátom pályafutása során nem csak úszóiskolát és klubot alapított, hanem a Swimming World magazin által idén a legjobb nyíltvízi úszónak választott, kétszeres Európa-bajnok. A junior világbajnok Rasovszky Kristóf edzőjeként is páratlan munkát végez. Laci édesanyja a mai napig az Óvárosban él!

1975-76-ban – 12-13 éves koromban – már én is aktívan úsztam. Adott volt a lehetőség. Kicsi volt az uszoda, de a célnak megfelelő. Tanmedence 4 pálya 25 méteres hosszal. Nem focizni jártam, hanem úszni.

Szenzációs volt, nagyon jó emlékeim vannak róla. A mostani battai úszóiskolának a gyökerei ott vannak.

Az akkori nagyok: Peterdi Péter, Pajzos Dezső és apám már sajnos elmentek. Akik még nagyon sokat tettek az úszás életért: Petruskáné Ancsa. Csinger Marci apámmal együtt vitték felső szintre az úszó-szakosztályt. Ez már a ’80-as évek elején történt.

Csinger Marci többszörös Magyar és Európai bajnok volt pillangó-úszásban. Budapesti, roppant jóképű, tehetséges férfi. Ők indították el a battai verseny-úszó sportot, emelték magasabb szintre. Szakosították a szakosztályt, apám a kicsikkel – 4-5 évesekkel –, Marci a felnőtt ifikkel foglalkozott.

SZÁZHALOM • 2019. MÁRCIUS Apám úszni és a víz szeretetére oktatta őket. Nagyon sokat tettek értünk és mi szakmailag rengeteget fejlődtünk. Csinger Marci 10 esztendő után külföldön – Bázelben – telepedett le. Ott folytatta nagyon sikeres úszó karrierjét.

Amikor kiöregedtem az úszó-szakosztályból – 10 évvel később –, már csak a senior világába térhettem vissza. Volt úszó társaimmal senior versenyekre jártunk, ahol kisebb-nagyobb sikereket értünk el vidéki és országos bajnokságokon: Makón, Kecskeméten, Gyulán, Szolnokon. Jártuk az országot. Aki éppen ráért, el tudott jönni – és még nem felejtett el úszni – versenyzett.

1980-as években az úszó-szakosztályt átvette barátom és úszótársam, Vízi Csaba – Cseri. Akkor már olimpikonok is megjelentek a színen: mint Bodrogi Viktor. Aki most gyönyörű szépen folytatja edzőként.

Sőt, nagyon komoly tanulmányokat végzett az USA-ban és itthon. Úszó versenyzőbíró jogosítványt kapott. Ott kvalifikálta magát nagyon komolyan.

Most a VUK SE százhalombattai úszó szakosztályban dolgozik Bodrogi Viktor és Vízi Csaba. Én a sport aktív támogatásában veszek részt. 55 évesen nem az a feladatom, munkám, hogy versenyekre járjak és nyerjek, hanem a battai úszó sportot anyagilag támogassam, támogatókat, sponzorokat keressek, találjak.

Ami nehéznek nehéz, de a TAO-s támogatási opció mellett, azok a cégek, akik nyereség adót fizetnek, ha meg tudom győzni őket, támogatást adnak.

10 évvel ezelőtt két budapesti barátommal megalakítottuk a vízilabda szakosztályt. Rendkívül nagy sikereket érnek el.

Batta nevet írt a vízilabda sportban is. Az Országos Vízilabda Válogatottban jelenleg 6 battai van. Tehát van mire büszkének lenni.

Nekem tulajdonképpen a háttérmunka a feladatom, hiszen a gyermekeké a jövő. Ők lesznek a fiatalság. Az a törekvésünk, célunk, hogy 15-18 évesen ember módjára éljenek, tisztességgel, becsülettel, egészséges életvitellel, gondolkodással. Ebben segít a sport, legyen az úszás, vízilabda, futás, atlétika, judó, karate, boksz – bármelyik sportág. Sokkal jobb, mintha italoznának vagy narkóznának. Ép testben ép lélek – mondta apám is.

10-15 éve ez a háttérmunka a feladatom. A díj, elismerés, amit kaptam, azoknak az embereknek a munkáját testesíti meg, akikkel együttműködünk. Ezeket az eredményeket egyedül nem tudtam volna elérni. Ez nem egyedül Szalay János érdeme, hanem

7 azoknak a hozzám hasonló gondolkodású embereknek a munkája is, akik ott vannak mögöttem, akiket én is segítek: edzők, szakvezetők, szakoktatók: Szoki,Cseniék, Petruska Laciék, Bodrogi Viktorék. Vértesi Tomi már 15 éve itt van Vácról és nagyon jól csinálja.

Kardos Pista, aki a Vizilabda-szak­osz­ tályt megalakította velem és most nagyon szép sikereket érnek el. De a szakmai tudás, szakmai vezetés az Koppány Laci és Kardos István munkája. Nekem az a dolgom, ha szükséges, segíteni tudjam anyagilag őket. Támogatásokat gyűjtsek, lehetőleg minél többet. Amit holnap, holnapután is szeretnék tenni, megtenni. Amíg a város támogatását is élvezzük, hiszen Batta ilyen szempontból kiemelkedő jelentőségű.

Jó volt nekünk itt gyermeknek lenni. Minden adott volt a tanuláshoz. Minden korosztálynak megadatott a megfelelő csúcstechnológia. 1973-74-ben a 2-es iskolában már nyelvi labor volt, ami egész Pest Megyében, de Budapesten is alig volt.

Nekünk már 1975-ben tanuszodánk lett.

Pedig csak 12-15 000-ren éltünk a településen, a legtöbben a lakótelepen. A város valójában még igazából lakótelep volt csak, ahol a házakat betűkkel, számokkal jelölték, nem voltak utcanevek.

A város amennyi támogatást tud adni a sportnak, megadja. Pedig nagy felelősség, anyagi teher, hiszen a sport intézményeit üzemeltetni is kell.

Nekem pedig az a dolgom, hogy a sportnak ezt a szegmensét, amihez talán kicsit értek, támogassam. A gyerekek felé tovább adjam a sport szeretetét, a vízen keresztül. Örültem az elismerésnek, nagyon megtisztelő, nem számítottam rá. Köszönöm mindenkinek, aki támogatta. Igazából apunak szeretném átadni. Neki köszönhettem, ami vagyok, minden szinten.

Amiről keveset beszélünk, az a beteg és sérült gyermekek. Apám minden szombaton és vasárnap reggel 8-10-ig velük foglalkozott, a gyógyulásukat segítette. És ők hos�szú éveken át bejártak ezeken a szabad napjaikon a tanuszodába, hogy gyógyulhassanak.

Jankovits Márta Jankovits Mártát az újság olvasóinak be sem kell mutatnom, hiszen gazdag, másokat szolgáló munkaprogramját nap mint nap módunk van megismerni. Amikor önmaga felől kérdeztem, szűkszavúan nyilatkozott. Aki másokat szolgál egész életével, sohasem helyezi

önmagát előtérbe. Ez persze nem akadályoz meg bennünket abban, hogy szeressük, tiszteljük, elismerjük és megköszönjük azt a sok áldásos munkát, amelyet szülőfaluja – az óvárosi közösség – érdekében végez. Őszinte szívvel gratulálunk a „Sajtódíjhoz”, mellyel 2019-ben őt tisztelte meg az újságolvasó közönség és a város vezetése.

Jankovits Márta: - A média világával 2004-ben ismerkedtem meg. Négy éven át, heti három órában élő műsort vezettem a „Rádió Egy 100” nevű helyi rádióadón.

2008-tól egy battai vállalkozó támogatásával több éven át jelent meg a „Faluvédő” című közösségi újság, melyet szerkesztettem. 2013 januárjától az olvasók havonta kézbe kaphatják Jován Lászlóval és Szegedinácz Annával közösen indított „Százhalom” Óvárosi Közösségi, Közéleti folyóiratot. Idővel bővült a szerzőtársak száma történészekkel, újságírókkal, írókkal, fotósokkal, akik szabadidejükben, díjazás nélkül dolgoznak a lapnak.

Nem csak az újság szerkesztésében veszek részt, több könyvem jelent már meg, melyek részben irodalmi alkotások, részben dokumentumok Százhalombatta történetéből. Az évente megjelenő „Százhalom Kalendárium” egyik szerkesztője vagyok.

Szeretem a „falumat”, az Óvárost, úgy érzem, nem tudnék máshol élni. Ha elutazom valahová, alig várom, hogy hazaérjek. Édesapám példáját követem, aki bár nem volt tollforgató, de nagy része volt a II. világháború előtti falu kulturális életének megszervezésében az 1920-as évektől.

Szegedinácz Anna

8

SZÁZHALOM • 2019. MÁRCIUS

Civil kurázsi – XIV. Születéstől felnőttkorig konferencia

Középpontban a gyerekek A kiskorúak elleni szexuális visszaélések megelőzése, felismerése, rehabilitációja, az autizmussal érintettek, illetve hallássérültek minőségi ellátása, a legkorszerűbb szenzoros integrációs terápiák és a babamasszázs is szerepelt az idei Születéstől Felnőttkorig Konferencia témái között március 29-én Százhalombattán. A szülők, pedagógusok és segítő szakemberek regionális tanácskozását idén 14. alkalommal és három helyszínen szervezte meg a Szülők Fóruma Egyesület.

A százhalombattai tanácskozás lebonyolításába a helyi intézményeket – a Gyermekjóléti Szolgálatot, a Regionális Autista Központot, az Arany János Általános Iskola és Gimnázium Eltérő Tantervű Tagozatát, a Kőrösi iskolát, a Védőnői Szolgálatot, a bölcsődét, valamint a Pitypangos Óvodát – is bevonták az SZFE szervezői. Az előadásokat a helyi partnerintézmények képviselői konferálták fel érdekes aktualitásokat, vagy éppen az érintett téma helyi vonatkozásait említve.

A gyerekekkel szembeni szexuális vis�szaélésről dr. Gyurkó Szilvia gyermekjogi aktivista, az autizmus-specifikus ellátásról Őszi Tamásné, az Autizmus Alapítvány Általános Iskolája vezetője, a hallássérült

A százhalombattai találkozót dr. Csehák Izolda és a Canticum Novum öröméneke hangolta fel, majd a házigazdák nevében Schmidt Monika, az SZFE elnöke, Ferenczi Éva terapeuta, a város nevében Vezér Mihály polgármester, a tankerület képviseletében pedig Sárközi Márta igazgató köszöntötte a résztvevőket.

Ehangzott, hogy két másik civil szervezet mellett a Szülők Fóruma Egyesület programjára is szavazni lehet a százhalombattai MOL-benzinkúton április 1-jétől 22-ig. Ha az SZFE nyer, egyhetes nyári úszótábort valósít meg a MOL támogatásával autista valamint hiperaktív gyerekek számára. Voksolni naponta egyszer lehet a helyszínen, vásárolni nem szükséges hozzá.

gyerekek pedagógiai támogatásáról Sólyom Janka logopédus, szurdopedagógus, a Gem Kognitív Klinika eljárásairól Járai Krisztina klinikavezető és Baranyi Krisztina konduktor, a babamasszázs oktatásáról Csókásiné Herman Anna vezető védőnő beszélt.

CK

SZÁZHALOM • 2019. MÁRCIUS

9

Teremíjászverseny Battán Egyre többet hallunk egy battai civil szerveződésről a Battai Íjászokról, az Óvárosi Papírkutyák után. Szinte nincs olyan hét, amikor valamilyen közösségi ügyben ne nyilvánuljanak meg. Füvet vágnak, szemetet szednek, vagy kerítést javítanak, festenek a Régészeti Parkban. 50 méter új kerítést építettek, az oszlopokat kiegyenesítették, lefestették, megemelték az oldalsó dupla kaput. 2018 – tól a „Matrica” Múzeum helyet biztosított számukra, gyakorláshoz és tavaly novemberben egy un. „örömíjász” versenyhez is helyet kaptak.

Nemcsak dolgoznak, de az élvezeteknek is hódolnak. Régimódi disznóvágással örvendezették meg barátaikat, a meghívott vendégeket, február 11-én. Borversenyek, játékos vetélkedők, az Óvárosi Napok aktív résztvevői.

Attila elnök vezetésével, most már nemcsak saját örömükre rendezhetnek versenyeket.

Még ez év elején egyeztették az időpontot a Városi Szabadidő Központ vezetőségével, ami után bejelentkeztek a MISZ-hez (Magyar Íjász Szövetség), hogy

Miután hivatalosan baráti társaságból egyesület lettek, egész pontosan Battai Íjászok Hagyományőrző Íjász Egyesület, Loós

engedélyezzék a versenyt. Rengeteg segítséget kaptak az érdi Parkvárosi Vadászok HÍE egyesülettől – „akik nélkül a mienk nem

jöhetett volna létre”- mondta kérdésemre a tudósító Szabó Gábor. Szombat este kicsit előre dolgozva közösen felállították a pályát a VSZK csarnokában, így vasárnap reggel csak az utolsó simításokat kellett elvégezni.

Húsz darab, tökéletesen elhelyezett cél várta a regisztrálókat, akik a csarnokon kívül felállított „belövő” pályán bemelegíthettek. A versenyre 78 fő sportoló nevezett be, akik a tőlük megszokott nyugalommal és jókedvvel „gyűrték le” a célokat. Fegyelmezetten és meglepően gyorsan végeztek a csapatok, így a kora délutáni órákban már el is kezdődhetett az eredményhirdetés. Nemre, korra, íjfajtára való tekintettel 18 kategóriában hirdettek eredményt.

Két kategóriában is jeleskedtek a battaiak. Vargyas Ádám tanuló aranyérmes, Elek Ádám vállalkozó ezüstérmes lett.

Azóta íjászkodnak mióta megalakultak a Battai Íjászok. Szalai Attila három, Loós Attila kettő, Szabó Gábor egy kupát ajánlott fel a mostani verseny különdíjazásaként.

A következő OB kvalifikációs verseny 2019. április 27-én lesz a Régészeti Parkn ban.

10

SZÁZHALOM • 2019. MÁRCIUS

Munkanapló

A régészeti megfigyelésről Százhalombatta területe, ahogyan hazánk, sőt az egész Kárpát-medence is bővelkedik régészeti lelőhelyekben. Vagyis olyan helyekben, ahol a régmúltban emberek, laktak, építkeztek, temetkeztek és ennek maradványai az adott helyen megmaradtak.

A régészeti lelőhely, a tárgyi leletanyag az állam tulajdona, mindannyiunk közös tulajdona. A felszín alatt, a vizek és barlangok mélyén pihenő emlékek építkezés, árokásás, mederkotrás stb. miatt bukkanhatnak a felszínre, kerülhetnek elő. A régész számára például egy zárt földréteg alól előkerülő kis gödörben talált néhány edénytöredék a helyszínen, az összes körülmény ismeretében sokkal több információt tartalmaz, mint ha valaki kiássa és a töredékeket behozza a múzeumba. Vagyis a leletek egy részét elhozza a szétásott, felszámolt eredeti találási helyről, kiemeli a tárgyakat az eredeti környezetükből.

Jelenleg Magyarországon olyan az építési és örökségvédelmi jogi szabályozás, hogy ismert régészeti lelőhelyen történő földmunkához „előírják a régészeti megfigyelést”. Ez azt jelenti, hogy előzetes

egyeztetés, szerződéskötés után a helyileg illetékes múzeum régész munkatársa figyelemmel kíséri a legtöbbször munkagépek által végzett földmunkákat.

A régész fényképeket, írásos feljegyzéseket készít a munkák menetéről. Amennyiben régészeti jelenség (pl. kemence, kőfal,

árok, gödör, temetkezés stb.) kerül elő, akkor annak felmérését és fotózását is elvégzi a régész. Ha a gép által kimozgatott földben tárgyi leletek észlelhetőek, azok begyűjtésre és a múzeumba szállításra kerülnek.

Nagyon ritkán fordul elő, hogy kisebb építkezésnél a régészeti emlékek miatt meg kell állni a földmunkákkal. Nagyobb, több hektáros építési munkák, beruházások (pl. autópálya-építés, bevásárló-központ építés, vasúti pálya bővítése stb.) esetén a régészeti megfigyelést gyakran követi kisebb-nagyobb feltárás is.

Az utóbbi három évben Százhalombattán számos családi ház építésénél, csatorna-árok ásásánál lehettem jelen. Jó azt látni, hogy az építkezők tiszteletben tartják a múltmentési szempontokat is!

Legyünk őszinték, a találás maga nagyon izgalmas dolog, örömteli élmény! Úgy gondolom, az is jó érzéssel tölthet el bárkit, ha a régész munkáját segítve részt vesz egy többszáz, vagy többezer éves emlék megmentésében! Így az illető az adott település történelmének egy kis darabját segíti ahhoz, hogy megmaradhasson az utókor T. Németh Gabriella számára is. régész

SZÁZHALOM • 2019. MÁRCIUS

11

Érd és Batta története Jókai Mór nyomán Most kezdődő sorozatunkban bemutatjuk Érd – Batta történetét, ami egyik legnagyobb írónk, Jókai Mór folyóiratában az Életképek 1876. 1. évfolyamában jelent meg. Nemcsak Jókai Mórt de Vörösmarty Mihályt és Arany Jánost is erősen foglalkoztatta a halmok rejtélye. Kiket rejt a 123 halomsír? Milyen csaták és kik között zajlottak? Nemcsak a régészeket, hanem az írókat és költőket is foglalkoztatták ezek a kérdések.

1876 őszén összehívták számos régész, tudós részvételével azt a kongresszust, amelyről Jókai annak idején kimerítően tudósított. A folytatásban olvashatják Hőke lajos (1813-1891) írását, amely cáfolja Kézay Simon állításait, amelyre Érd és Batta történetét alapozták. Hőke Lajos ügyvéd és megyei aljegyző, majd levéltáros volt, aki számos cikket és tanulmányt jelentetett meg. Nem tisztünk eldönteni az igazságot, de Jókai Mór fontosnak tartotta, hogy folyóiratában mindkét véleménynek helyet adjon. Az eredeti szöveg némely helyen nehezen olvasható, mert az akkori nyelvezeten íródott.

Érd és Batta

Őseink a Volga s Don-öntözte tájon el nem férve többé, elindulának új lakhelyet, új hazát alapítani maguknak: nagy nemzeti gyűlést tartának, azon hét vezért, nevezetesen: Keve, Béla Kadocsa testvéreket, Zöményt,-Etele Réva, és Buda testvéreket az Érd térségre Kadárt a Torda nemzetségből megválasztván vezérletök alatt a besenyőket, ruténeket, fekete és fehér hunokat meghódíták s a Tisza partján letelepedének. Onnan nyugat felé, Pannóniának vevék útjokat.

Pannóniát az időben longobard, alemann és olasz népek lakták, kiknek kormányzója, Macrinus hallván a közeledők hírét s velök megmérkőzni nem érezvén elég erősnek magát, a rómaiakhoz fordult segítségért. Ezek a német nemzetségből származó Detriket, kit a rómaiak önkényt emeltek a germán törzskormányzójává, küldték segítségére. Olasz, német s más nemzetségekből vegyült ezen sereg elérkezett Százhalomig s ott Makrinus seregéhez csatlakozott Potentiána város határában (A boroszlói könyvektárban a százhalmi csatára vonatkozó krónika szavai szerint: der erste Hauptman var Bela Cehelenson aus dem Geschlechte Sotanum und Etel und Keve und Kadischa derselben Brüder und Etel und Keve und Buda zu bedelschessone

aus dem geschlechte zeth.-Herre Dittrich sammelte eyn gross berr deutschen von mancherlei lande lente, und gwomen su sahalm an der stadt potentiana genannt, da doz itz unt Teten ist genanntzwey meylen von Offen.)

Míg Macrinus és Detrik tanácskozának, vajon a Dunán átkelni akaró hunokat az innenső részén várják-e be, vagy megelőzve őket átkelve támadják-e meg: a hunok éjjeli órán Sicambria alatt a Duna azon részén, hol Kelenföldje (most Szt. Gellérthegye ) van átkelve megtámadták Potentiána város térségében az ellenség seregét s azt kegyetlenül megverték.

Elesett e küzdelemben 125 ezer hun és 40 ezer az ellenség részéről. A megvert sereg egy része Pannónia városában, más része Tavarnucvelgbe (Tárnokvölgybe ) huzódott vissza. A hunok a harcmezőre visszatérvén, fölkeresték Keve tetemét őt szittyamódra eltemetvén, sírja fölé kőszobrot állítottak s azt Keveházának nevezték: 126 halom alatt fekszenek ott az elesett hun vitézek. Az elvonult ellenséget a hunok üldözőbe vevén, Szt. Pöltennél utólérték s itt velök ismét csatát vívtak: a harc iszonyú volt és reggeltől estig tartott, Réva, Béla, és Kadocsa negyvenezer emberrel itt vesztette el életét, a római sereg pedig egészen megsemmisült. A győzelmes hunok elesett vezéreket az ütközet után Keveházára

vitték eltemetni.(Und erschlugen Ditrik und Materni Heer in allen zelten was sie volk funden.- Do gwonnen die hungern und legete yren heuptman uff.)

Régi krónikásaink nyomán ez, rövid körvonalakban vázolva a Pannonhalmi hun ütközet története, melyeket Arany János oly magas szárnyalású költészettel énekelt meg a „Keveházában”. Nagyfontosságú s kiváló érdekű úgy a nemzetközi, mint a magyar ős-régész és történészre nézve. Fel is ismeré ezt a szeptember hó elején Budapesten tartandó ős-régészeti és történelmi congressust rendező bizottság, midőn kirándulásai egyik célpontjául az imént leírt csatának színhelyét: Érd és Batta környékét szemelte ki. Érdekesek e helyek annyival is inkább, mert a történelmi nyomok felderítése aránylag kevés fáradsággal jár, majdnem önkényt kínálkozik, mi tekintettel arra, hogy a történelmi ősrégészet gyakorta a legnagyobb akadályokkal kénytelen küzdeni, míg egynéhány oly adatra bukkan, melyek irományait kétségtelen igazságokká teszik.

Nagyfontosságú a különféle korszakok, nemzetek temetkezésének, sírba fektetésének ismerete: az elhunyt mellé a sírba tett tárgyak, nevezetesen a fegyverek s ékszerek, azok anyaga (kő, bronz, vas,) készítésök módja és stylje, a régi épületek s építkezésök módja, az okmányok, sőt még a régi helységek fekvéseinek ismerete is.

A Duna jobb partján, Téténytől egy óra járásnyira, kies vidéken fekszik Érd, a hazai őstörténész előtt már nevénél fogva is becses, az ottani leletek folytán pedig a nemzetközi történész és régész előtt is különös érdekkel s vonzerővel bíró helység.

Nevét az őseinkkel bejött Érdy családtól vette, sőt Attila, a világ ostora, Kézay szerint az Érd nemzetségből való s a község is e család tulajdona volt. (Attila de familia Erd.) Hun őseink a Dunán átkelvén e helyet diadalmas csatával örökíték meg. „Árpád pedig, névtelen jegyzőnk szerint Köndnek, Csörsz atyjának ada földet Attila városától Száhalomig és Diódig.” Így Érd is Könd birtokába került.

12

SZÁZHALOM • 2019. MÁRCIUS

Téténytől le a Dunán jobbra, messze láthatáron domb által szegélyezett síkság, balra pedig Csepel szigete terül el. De már egy negyed óra múlva gyönyörű fűzek, tölgyek s nyárfák borította kies kis sziget tárul elénk. A szigetecske árnyas partján, a domb mentében tartunk a balra fekvő mezőváros felé, melyre már ez útról is szép áttekintést nyerünk: középütt csinos, góth ízlésben épült temploma, balra eső domboldalon szép ízlésben, de célszerűen épített kastély tekint büszkén alá, míg ott jobbra szerényen félre áll a múltnak most már elfeledett emléke, megfosztva melléképületeitől viharbarnulva, mint hajdani építői, egy csonka török torony. Áthaladva a mezővároson, szűk dombnyílásba érünk, hol jobbról-balról az érdi hegyek elesett hunok véréből talán, az érdi vörösbort őrzik a domb oldalába vájt pincékben. Visszatekintve a Duna felé, gyönyörű regényes kis kép tárul szemeink elé.

Előtérben a mezőváros csinos házikóival, háttérben a sziget sudaras koronájú fái s azon túl, széles ezüst szalagként az ős Duna hömpölygő hullámai, csillogva a vidám sugaraiban.

Tovább haladva Érd fölött a hegy gerincén, szőlők közt vezet az út: melynek mentén kisebb, nagyobb dombok emelkednek: legtöbbje szintén szőlőkkel van betelepítve, némelyike azonban pusztán áll, csak néhány kő hever tetején. S a magános utas, ki e halmok között elhalad, nem sejti, nem tudja, hogy szent földön jár: hogy honszerző elei áztaták drága vérökkel e földet, adák oda éltüket, hogy utódjaiknak hazát szerezzenek.

SZÁZHALOM

Óvárosi Közösségi, Közéleti Folyóirat Meg­je­le­nik havonta Fe­le­lős ki­adó: a Hírhalom Egyesület elnöke Szerkeszti a szerkesztőbizottság.

Postacím: 2440 Száz­ha­lom­bat­ta, Avar köz 2.

E-mail: faluvedoegylet@gmail.com Te­le­fon: 06-23/356-343 ISSN szám: 2559-9860 Nyomdai munkák: Hírhalom Egyesület, Százhalombatta

Látogasson el elektronikus oldalunkra!

www.szazhalom.hu

Pedig hány ezren hullottak itt el! De nem megsíratlanul, s testvéreik, kik sírjaikat megásták, kik őket eltemették, gondoskodtak róla, hogy emlékök feledésbe ne menjen, hanem örök időkre megmaradjon.

S csakugyan, ki itt, e halmok között jár, lehetetlen, hogy meg ne elmékezzen a hősökről, kik itt alusszák ezer évnél immár tovább tartó álmukat, E helyen tevék a hunok Keve kapitányt örök nyugalomra s e helyet nevezték el százhalmi hun temetőnek. Hun temetőnek mondták s nemzeti necropol maradt az azután is.

Az érdi magaslaton s a még most is meglevő barbár sáncok mellett lehetett legvérengzőbb s legelkeseredettebb a harc, mert itt legsűrűbbek a halmok. E 126 halom egyikén Érdy János 1847-ben, másokon pedig 1872-ben Kereskényi Gyula érdi plébános, kitünő régész, ásatásokat eszközölvén, mind annyiában felül három jelkövet, ezek alatt egy-két lábbal egy nagyobbat, ennek mindkét oldalán égés-fekvéseket, hamut, szenet s pernye-rétegeket találtak: közbe agyagot, de egyuttal vas és rézdarabokat, s nevezetesen legalul eres rézből nyílhegyeket, csattokat, sarkantyúkat, gombokat, törött lózablákat, kantárékeket, szegeket, karikákat s fekete finom fénymázas edényeket: Hamu különben annyi találtatik e halmokban, hogy azzal kocsikat, szénnel pedig kosarakat lehet megrakni: miből következtető, hogy 126 ily halom alatt mily számtalan elégett holttetem rejlik s így ez könnyen lehet az ott elesett s pogány szokásként (innen a közmondás is: se híre, se hamva) elégetett 125 ezer hunnak sírhelye.

Hogy e vérengző ütközetnek csakugyan itt kelle történni, bizonyítja az, hogy őseink, régi szokás szerint, halottaikat a harc színhelyén temették el, pedig sem Tétényben, mely a Potentia melletti ütközetnek tán kezdőpontja, – sem Ercsiben mely oldaltámadási pontja lehetett. Nem találtatnak ily halmok.

Tárnokvölgye tudvalevőleg azon hely, hol Attila hun király sírját rejtik, e halmok is a Tárnokvölgyében emelkednek s igen hihető, hogy a hunok királyukat szintén e helyre temették el. Megerősíti ezt a százados hagyomány, mely a százhalom (Batta) mellett emelkedő hunhalmok kezdőpontját, a Duna fölött emelkedő hegymagaslaton is Attila várának nevezi s azon további igen fontos körülmény, hogy az Attila-heggyel valaha egybefüggő, most azonban a Duna vize által annyi századokon át elmosott földrészeken több Attila képmását s feliratát találtattak.

(Folytatjuk)

Helytörténész lett Ercsi Díszpolgára Szili Istvánné született Viczkó Tímea, ahogy mondják igazi „tősgyökeres” ercsi rác családban született. Ez nagyban befolyásolta későbbi „civil” tevékenységét.

Szapáry Péter Honismereti Szakkör, Rác Klub, gyűjtőmunkák, tanulmányok és 2018 – ban az összefoglaló könyv az ercsi rácokról. Életéről, családjáról újságunk 2018. évi októberi számában hosszú interjút készítettünk Szili Istvánnéval.

Nagy örömünkre, mert mindig boldogság nekünk ha a civilek közt kap valaki díjat, kitüntetést. Az még ráadás, hogy hagyományőrző tevékenység is szerepelt az indoklásban, ami nekünk szívügyünk. Több díjjal is elismerték munkásságát, de az idén 2019-ben megkapta azt a címet, amely egy városban a legmagasabb elismerés, a Díszpolgári cím.

Helyreigazítás Újságunk előző számában az Egy kis postatörténet című írásban tévesen jelent meg, hogy a postatiszt neve Lendvai Bélá­né Eggenhoffer Gabriella. A testvére, Eggenhoffer Valéria volt a képzett postatiszt.

SZÁZHALOM • 2019. MÁRCIUS

13

TeSzedd! az Óvárosban Az „Önkéntesen a tiszta Magyarországért” akció, az ország legnagyobb önkéntes mozgalma, amely az idén nyolcadik alkalommal valósult meg március 23-án szombaton. Célja szűkebb és tágabb környezetünk megtisztítása a szeméttől, hulladékoktól. Lehet benne egyedül és csoportosan is részt venni.

A Battai Hulladékkomandó részvétele biztosította a technikai eszközöket – kesztyűk, zsákok, kötözőanyagok. A kötelező adminisztrációt – jelenléti ívek visszaküldését a feltételeket biztosító központnak.

Az óvárosi akciókat az Óvárosi Közösség és a Battai Íjászok részéről Szabó Gábor, Loós Attila koordinálták. Március 23án reggel 9 órakor volt a gyülekező. Négy csoport indult el, szinte az Óváros egészét sikerült bejárniuk.

Az első csoport az autóbusz végállomásától, a téglagyártól indult, majd a volt Gebu üzletháznál letért a Duna-partra. A második a Sirály játszótértől indult Győrei János vezetésével – velük ellenkező irányba. A harmadik csoport Loós Attila vezetése mellett Régészeti Parktól a hegyi utcákon

haladt végig. A negyedik csoport – Szabó Gáborral az élen – a város határától, aCsenterics út mindkét oldalán, az erőmű előtti körforgalomig gyűjtött szemetet.

Loós Attila és csapata – a Battai Íjászok – és a környék lakói a Régészeti Park és az óvárosi óvoda környezetét tisztították meg, majd az Álmos, Lehel, Géza fejedelem és István király utat. A közel 30 fős társaság 7-8 zsák szemetet gyűjtött össze.

Szabó Gáborék a város határától indultak. A Csenterics út mellett haladtak végig.

Az erőmű kapujáig 3 zsák telt meg. Ettől a körforgalomig 12 zsák lett teli. 85 %-uk feles üveg és minden, ami elképzelhető: piszkos pelenka, alsó nadrág, farmer, cipő, nokedliszaggató, végtelen számú csikk. „A feles üveg magával hordja a csikket” – mondta Gábor a szemétszedés tapasztalataként. „A hulladék 95%-a be volt dobálva a bokrokba. A bolt és a szálló között ki kellene tenni legalább 3 szemetest, mert most egy sincs. Adjuk meg az esélyt, hátha è beledobják”.

14

SZÁZHALOM • 2019. MÁRCIUS

A téglagyárnál ősszegyült csoport szintén a bokrok közül bányászta ki az első szemeteket. Az autóbusz végállomás környezete tele volt csikkekkel.

Örülök, hogy sokan kedvet kaptak a takarításra. Mindenki aktív volt, felnőttek, gyerekek. Közben élveztük a gyönyörű időt.

A Duna-parti ártér egészen a Gebuüzletház alatti térig sáros volt, így a résztvevők egy része ott tért le a Duna-partra.

Mások kisebb kitérőt tettek a Kocsán-kert felletti utca és lépcső felé. Mivel magam is a Duna-part felé vettem szemetes zsákommal az irányt,volt módom interjút készíteni társaimmal a játszótérre érve.

Lantos Gábor: – Első alkalommal vettem részt. Tapasztalat: sitt, háztartási hulladék elég nagy mennyiségben.

Banka Szabolcs: Az óvárosban lakunk több mint 10 éve. Első alkalommal vettünk részt ebben a kezdeményezésben, melyet nagyon jónak és hasznosnak találunk. Kisfiaimmal mileginkább műanyag flakonokat, csikket, háztartási hulladékot gyűjtöttünk, meglepően sokat. Kezünkben a zsák viszonylag hamar – 10-15’ alatt megtelt.

Sajnos azt is tapasztaljuk, hogy sok az eldobottsörös doboz, sörös üveg is a korábban említett hulladékok mellett.

Győrei János: – Unokáimmal, rokonaimmal – Györei Szandra családjával – és egy kiskutyával vettünk részt az akción.

Az elmúlt időszakhoz képest, mintha tisztább lenne a Duna-part. Sok mindent találtunk. Ami nagyon zavart, az a hatalmas mennyeségű csikk a játszótéren a játékok, padok és homokozó körül. Ott, ahol a szülők felügyelik játszadozó csemetéiket. Az esővíz-átemelőnél rengeteg decis, féldecis pálinkás üveg, sörös doboz volt. Pedig van szemetes a játszótéren.

Az elmúlt évben volt mobil WC a játszótér mellett, de mindig szólni kell érte. Nincs gazdája, aki gondoskodna a kihelyezéséről minden évben tavasszal. A játékok felújítása, bővítése is nagyon aktuális már.

Szegedinácz Anna: A téglagyártól induló 16 fős csoportban többek neve ismert: Nemoda Buda, Szabolcs Banka, Windisch Szilvia, Tolnai Milán, Szalay János, Szabó

Levente, Bánkúti Elek, Bánkútiné Kis Ágnes és magam is velük gyűjtöttem. A közvetlen Duna menti part kevésbé volt szennyezett, mint a kertek végén eldobott vagy szándékosan kiszórt szemét. Ami a játszóteret illeti, sajnos nekem is szomorú tapasztalatot hozott a határtalan mennyiségű csikk a játékok, padok, homokozó mellett. Ez pedig nem az ott játszadozó gyerekekre vet rossz fényt, hanem azokra a szülőkre, akik nem veszik a fáradságot, hogy elsétáljanak vele a kihelyezett szemetesekhez.

Végül Szabó Gábortól, aki társaival összefogta az óvárost takarítókat, megkérdeztem, milyen tapasztalatot adott ez a közösségi akció? Milyen programokkal készülnek a közeljövőben.

Kell néhány hiteles, pártsemleges személy, aki összefogja az óvárosi közösséget, aki jó utat mutat a tenni akaró embereknek.

Mindig van 30-40-50 fő, aki eljön, ott van, ha hívjuk őket.

Az óvárosi óvodába – húsvét témájában – szervezünk az ovisoknak rajzversenyt.

Az óvárosi civil közösségek és az óvárosi óvoda 2019. május 26-án a Gyermeknapon egész napos játékos programot tervez a gyermekeknek.

Már ötödik éve, hogy hagyománnyá vált, az évzáró utáni hétvégén sportnapot szervezünk. Ez egy héttel megelőzi az Óvá-

rosi Napok programsorozatát a Szent László téren. Legalább így mi is részt vehetünk azokon.

Szegedinácz Anna

SZÁZHALOM • 2019. MÁRCIUS

15

Szomszédoló

Az érdi Beliczay-ház Újságunk 2017. márciusi számában Kisbatta és a Beliczay sziget címen már írtunk az érdi sziget páratlan szépségű növény világáról, amelyet a nagyüzemi fakitermelés folyamatosan pusztít. Szó esett az ott lévő Beliczay házról, amit most az a veszély fenyeget, hogy lebontásra kerül.

Magyarádi Ágnes Érd Óváros gyöngyszeme, a Beliczay – kúria címen megírta a ház történetét, képekkel, amelyet most közreadunk Szomszédoló rovatunkban.

Hadd indítsam ennek a páratlanul szép épületnek a bemutatását egy személyes visszaemlékezéssel. Több mint 30 évvel ezelőtt, egyetemistaként, kora nyáron hazajöttem Oroszországból, Szentpétervárról, ahol féléves részképzésen voltam. Kevés időm maradt a vizsgákra készülni. Tanulóhelyet keresve jöttem Érdre, mivel szívesebben tanultam bárhol a szabadban, mint a legjobban fölszerelt könyvtárban, vagy az otthoni kényelmes íróasztalom mellett. Általában egy napi járóföldre lévő helyeket vettem célba ehhez, mert estére a családom mindig hazavárt. Így lett felnőtt diákéveim egyik rendszeres célpontja Érd, amelyet a tanulás mellett volt időm fokozatosan fölfedezni. A Beliczay-szigeten számos délutánt töltöttem, a Dunát csodálva, amely mindenhol társammá szegődött, a Margitszigeten, Visegrád – Kőbányánál, a kétes értékű Bős Gát elbontása után hátra maradt Duna-tavacskákban, és itthon Érden is.

Nem győztem betelni a látványával, békés, erőteljes áramát sokszor éreztem, gyönyörködtem a zölden és szürkén csillogó vízben.

Néha tanulás helyett is, egész délután.

Valahányszor a Beliczay-szigeten futottam, ott mentem el az impozáns, fehér épület mellett, kíváncsian, kié lehet és milyen lehet belülről. Harminc évnek kellett eltelnie, hogy megtudjam. A hosszú évek alatt sosem szűntem meg csodálni, rajongásig gyönyörködni ebben a gyönyörű házban és a hozzá tartozó ősparkban, a nyugalmat árasztó kertészlakban a belső udvaron, amilyet itthon csak ritkán látni, mert leginkább az angliai udvarházak hangulatát idézi.

Igyekeztem egy-egy apró trófeát, egy

szem lilaakácmagot begyűjteni a kapura felkapaszkodó virágzó, fürtös bokorról, minden elszántságomat bevetve, hogy ezúttal igazán elültetem. A kerítés mellett álló hatalmas tölgy pedig olyan tekintélyt képviselt előttem, hogy valahányszor erre jártam, muszáj volt üdvözölnöm egy nyújtózkodással, megérintve fekete, repedezett, mindig meleg tapintású törzsét. Bevallom, néha beszélgettünk is, egyoldalúan ugyan.

Számomra ez az együttes olyan mértékig része a tájnak, hogy elképzelni nem tudnám nélküle, nem is akarom, ahogy a helyiek sem. Legendák keringenek róla. Olyan okosan épült a ház, hogy noha ártérben áll, a legnagyobb vízállás mellett sem ázik be, bár erre a legutóbbi két nyári Dunai árvíz rácáfolni látszik.

Első történetem hőse is ebben a házban talál otthonra, beleszeret és beleköltözik.

Vajon megadatik-e majd ez valakinek egyszer, vagy elveszítjük mindörökre, hogy körforgalom, aszfaltos szervizút legyen a helyén, ami bárhol máshol sokkal alkalmasabb lenne. Ha senki sem emeli föl a szavát a tervezett lebontása ellen, a fejlesztésnek titulált, gondosan lekönyvelt rombolás helyszíne lesz, mint akár a régi téglagyár tornya, vagy az egykori Sina-palota, amelyeket omlásveszélyesnek minősítettek bizonyos szakértők.

Csak az az érdekes, hogy végül alig sikerült

lebontani őket. Sajnos azonban ma mégsem állnak. Ez nem a bontáshoz használt gépek erejét, hanem a megritkult és a szélmalomharcokba belefáradt tős-gyökeres érdiek fásultságát bizonyítja.

A 19. századot a közösségek végének nevezik a társadalom – kutatók. A huszadikat a családok szétesése időszakának.

Olvastam egy előrejelzést, amely szerint a 21. század közepére minden együttélési formát fölvált az egyedülállók társadalma.

Kinek is őriznénk letűnt családok relikviáit? Összeszorul a szívem. Nálunk három generáció élt egy fedél alatt, három nyelven egy családban, egy kopott budai kertes házban.

Otthonunk volt, nem lakásunk. Tudom, nem vagyok ezzel egyedül.

Mielőtt tovább mesélnék az érdi Dunapart e rejtett kincséről, fogadjuk magunkba ennek a háznak a különleges hangulatát.

A jellegzetes, errefelé csak sóskúti kőnek nevezett mészkőből épült egyemeletes kúria alapterülete körülbelül 100 m2 lehet. Az emelettel együtt a duplája. Eredeti tulajdonosa állítólag azért építette a gáton kívülre, mert így az adót elengedték.

A házhoz kéthektáros ártéri kert is tartozott, amelyben csak egy rész volt gyümölcsös. Nagy része őspark, szelíd ösvényekkel behálózott, nyugalmi célt szolgáló terület volt. Ide gyakran bejött a tavaszi vagy téli

16 áradás, ám a házat olyan sajátosan jól helyezte el eredeti gazdája, hogy oda, egészen a legutóbbi időkig, a Duna nem tudott behatolni. Az áradás nemigen tett kárt az ősparkban sem, legfeljebb néhány ritka helyi növénynek adott akkora folyadék utánpótlást, hogy erős burjánzásnak indulva el tudott szaporodni. Ma is van belőle, minden évszakban látni.

A ház homlokzata nem kifelé, a gát és a város felé néz. Lényegéhez tartozik, hogy a Duna felé nyílik a nagyobb kilátás. Befelé él, nappal a kertet látni, este a világítás nélkül koromsötétbe burkolózó Duna hangjait hallani a fák mögül. Érdemes pár szót ejteni a régi, robosztus falépcsőről és a gerendázott fa födélszékről, amely a lépcső fölötti és a függőfolyosó fölé emelkedő tetőszakaszt tartja. A sötétre pácolt korlát, a gerendák és a lépcső még eredeti, jobb oldalon pedig egy fakazettás szélvédő található, amelyet a hagyományosan egyszeres üvegablakkal láttak el. Az erőteljes formák a sötét szín ellenére sem komorak. Otthonos a kő és a fa társításából származó hangulat. Régebbinek mutatja a házat, mint amilyen valójában.

A lépcsőn fölérve a bejárat fölött az üvegképet meghagyták a ház későbbi használói. Mozgalmas jelenetet ábrázol, a szecesszió ízlésének megfelelően. A ház építésekor került az akkori ajtó fölé. A szocializmus egységesítő divatja és a funkcionalitás megemésztette az épület sok szép részletét, így a régi bejárati ajtó is eltűnt. A cserélt és pótolt elemek bizony kevéssé illeszkednek a régi közegbe. Legalább azonban lehetővé tették, hogy a lakóház legalább megmaradjon és máig működjön.

Helyiségről helyiségre járva, meglehetősen vegyes látvány fogadja a belépőt. A szép, masszív, egyszerű táblaajtók a régi, parkettázott szobákba és a hetvenes évekbeli meleg padlós helyiségekbe vezetnek. A néhány modern berendezési tárgy, a kétezres évek elejének technikáját mutató lemez radiátor még jobban zavarba hoz. Hová lettek a régi szép csempe kályhák?

Vessünk egy pillantást a szigetre és a környékre, amely körülveszi a kúriát. A telepített papír nyár helyén korábban is nyárfás volt, azonban nem a sűrű sorokba ültethető, kitermelésre szánt fajtából. A ház közvetlen közelében hatalmasra nőtt tölgyek közül három maradt meg a szigetre vezető út mentén. Egy esetleges átalakítás ezeknek a fáknak is elvenné a természetes környezetét, netán útjába kerülnének a sziget rehabilitációjának, ami egyértelműen kivágásukhoz vezetne.

Az erőltetett korszerűsítés bizonyára

SZÁZHALOM • 2019. MÁRCIUS sokat segített a lakók kényelmi helyzetén, viszont határozottan nem tett jót az épület stílusának. Ennek ellenére érezhető, hogy aki benne lakott, szívesen és szeretettel élt itt.

Minek is lett volna patyolat függöny az ablakokon, ragyogóra fényezve a parketta és mit keresne bent a sok növény, ha nem ismerte volna és igyekezett volna jól fölhasználni az otthona kvalitásait. Érd térképén háromszöggel jelölt részen találjuk az ártéri részt, amelyen ez a kéthektáros kis birtok elhelyezkedik, közvetlenül a gáton kívül. A birtok mellett haladó vizes árok valójában patakmeder. Sajátosan működik, mivel nem elsősorban arra szolgál, hogy a magasabban fekvő részből lefolyjon a vize, hanem, hogy emelkedő vízálláskor beengedje a Duna vizét a szárazföldre.

Ezzel sok növénynek az ellátását biztosítja, egyúttal menedéket ad az apró halaknak, ahol felnőhetnek, mielőtt a következő magas vízállás visszavinné őket a Nagy- Dunába.

Különleges békafajok és a szivárványos szárnyú szitakötők is kedvelik ezt a kis fordított patakot. A parti fűzesben, a homokban kagylók lapulnak. Amikor magas a Duna, kisodorja őket, egy részük lassan visszamozog

a garázsnak használt épületnek.

A kertet az évek során belülről lerekesztették, a közvetlen környezetet elválasztották az ősparktól. A távlatokat azért lehet érzékelni. A füves udvar több gondozást érdemelne. Az épület használója, aki gyönyörű muskátlikkal szokta díszíteni a földszinti ablakokat, bizonyára sokkal több fantáziával rendezte volna be kertjét, ha nem lebegtetik előtte évek óta, hogy hamarosan eladják a házat és el kell hagynia a birtokot.

Nem a hozzáértés hiányzott, de ki szeretne a bizonytalanra tervezni? Amennyire lehet, rendben tartották az otthonukat, láthatóan tisztelve az öreg épületet. Sajnos, 2018 nyarán végleg menniük kellett. Az épület és az udvar egyaránt megszenvedi, hogy magára maradt.

A padló parkettázása bizonyosan nem egyidős az épülettel, viszont, aki készíttette, igyekezett gondosan, igényesen eljárni. A sötétre festett elemeket szép vonalvezetéssel rendezte el. A fal eredeti selyem tapétája hasonló lehetett ahhoz a pasztellszínű, selymes fényű anyaghoz, amely most borítja a falakat. A láthatóan szükség szülte megoldások keverednek az igényes elemekkel.

a folyóba, a kint rekedt példányok szétnyílnak és elpusztulnak, hátrahagyva gyönyörű, gyöngyház fényű vázukat, amely a kirándulók kedvelt trófeája.

A sziget magasba szökő fáira mindenféle indás növény, szeder, komló, kapaszkodik föl. Néhány nyárfán hatalmas csokorban nő a fagyöngy. Madárhangok és szélzúgás kísér minden lépést, amelyet itt megteszünk.

Ha visszajövünk a Duna parti sétáról először ezt a kertészlakot látjuk. Eredeti szépségét nem az üvegtéglával pótolt ablak csorbítja, hanem a tetőcserepek hullámlemezes helyettesítése. A vadszőlő indái azonban kellemesen romantikus látványt kölcsönöznek

Ez enged arra következtetni, hogy akik a háború után folyamatosan lakták az épületet, mindig próbálták valahogy kifejezni, hogy nemcsak élhetővé, használhatóvá szeretnék tenni. Az anyagok választását nemcsak a pénztárca határozta meg, hanem, a belső építészeti kínálat, amely köztudottan nem kényeztette el az egyedi otthonok kedvelőit. A szocialista típusember, ahogy a hatvanas-hetvenes évben nevezték az idealizált közösségi lényt, lakótelepi lakásban képzelhette csak el magát, vagy legföljebb az ún. Kádár-kockában. A selyem, az intarziás parketta, az ólomüveges ablak nem è

SZÁZHALOM • 2019. MÁRCIUS egyszerűen múzeumba utalt régimódi dolognak, hanem egyenesen szégyellni való, ferde ízlésre valló individualista hóbortnak számított. Nem sokat javított ezen a rendszerváltást megelőzően nálunk is fölkapott Bauhaus és minimál stílus megjelenése sem.

Sok időnek kellett eltelnie, hogy a mai viszonylag széles skálájú anyagválasztékhoz ismét hozzáférhessünk és a forma kultúra is újból kialakuljon.

Lehet azon gondolkozni, természetesen, hogy jó-e az ízlése annak, aki a látványért képes elfogadni az egyedi, kézzel készített gipsz stukkó helyett a hungarocellből készült, gyárban nyomott változatot. A men�nyezet szegélyét szintén műanyagból állítja helyre, majd papírváltozattal helyettesíti a szétmállott és elpiszkolódott selyem tapétát.

Modern világunk ellentmondása az olcsó funkcionális bútor és az energiatakarékos égő is.

Minden ilyen visszásság ellenére érezni a ház egykori miliőjének a hatását. Ha nem lett volna itt, amit mi már nem látunk, mindenkori lakóinak eszébe sem jutott volna, hogy igazodni próbáljanak egy korábbi igényes mintához. Ha ennyit megtettek, értéket láthattak benne. Fölmerül a kérdés, miért nem védi meg akkor a nagyobb közösség, a város, amelynek sokkal kevésbé korlátozott mind anyagi, mind pedig döntéshozói szempontból, mint egy jó szándékú magánszemély. Főleg, ha birtokon belül van, hiszen tavaly megvásárolta a korábbi fenntartótól.

Nem érték-e a közösség számára a békebeli időszak sokat megélt emléke? Nem érdemelne meg egy korhű, szakszerű fölújítást, hogy mind az érdiek, mind az ide látogatók számára élményt jelentsen? Miért éri meg más, kisebb településeknek, hogy ennek töredéke értékről hatalmas erőfeszítéssel gondoskodjanak, mert magukénak vallják?

Sokan szeretnének szép otthont. Egy élő minta, a nyugalom és bensőséges hangulat egy igényes példája, sokkal többet nyújtana saját elképzeléseik formálásához, mint lakberendezési tanácsok és divatok tömkelege. Attól, hogy az ízlés a múltból táplálkozik, nem lesz korszerűtlen. A múlt gondolatot ébreszt, igényt támaszt. Így marad élő és értékkel tölti meg modern világunkat.

Ez a család címere. A család egyetlen leszármazottjaként Beliczay Andrást, az Open­ networks Kft.

17 ügyvezetőjét találtam egyelőre. Cége te­ lekommunikációs vállalat, a legmodernebb, felhő alapú informatikai technológia üzleti alkalmazási lehetőségeit kínálja vállalkozások számára. Egy vele készült interjúból idézek. „A munka és az üzlet világát ma már az a milleneumi generáció uralja, amely a nap huszonnégy órájában aktívan kommunikál.”

A legmodernebb technikák szakértője tényszerű és meggyőző válaszokat adott a kérdésekre, amelyeket az interjú készítője föltett. Szavaiból arra következtettem, hogy talán kevéssé lehet arra számítani, hogy egy olyan épület sorsa érdekelhetné, amelyen a család már régen túladott. A kötődések lehet, megszűntek, ahogyan a magára hagyott ház és kert idegen tulajdonba került.

Elkezdődött önálló élete, vagy inkább hányattatása, kézen – közön, ahogyan az idők hozták.

Mégis, ebben a túllépésben, jövőbe kapaszkodásban egy sajátos mozzanatot vélek fölfedezni. Azt, a saját családom életéből is ismerős menekülést a jövőbe, amelyhez sok keserű lemondáson át vezet az út. Ugyanakkor nem tudok elvonatkoztatni attól a gondolattól, amelyet a korábban említett Henry James angol-amerikai írótól tanultam.

Némely épületek olyan önálló entitások, amelyeket önmagukért okunk van tisztelni.

Megmerülünk egy világban, amely a találkozás során újból élni kezd, feltárja titkait és üzenete van a mai látogató számára. Nem szabad tehát lemondani róla, ahogyan a törött kagylót visszadobjuk a Dunába. Része egy önmagán túlmutató valaminek. Annak, amire nincs jobb kifejezés, mint a szakrális tér. Ennek legfőbb jellemvonása, hogy múlt és jelen kölcsönhatásban van egymással, ez a hatás a konkrét események elmúltával nem törlődik. Érd minden négyzetmétere hordoz ebből valamit, akár tisztában van vele, aki itt él vagy itt jár, akár nincs. Nem tudja magát teljesen kivonni ez alól. Nemcsak azért, mert Szent György-vonalak között járunk, a Tárnok- völgy történelmi terében, vagy, mert hegyeink és erdeink láthatóan különböznek a közvetlen környék, Tordas, Gyúró, Törökbálint barátságos lankáitól. Kaptárköveket és különös halmokat rejtenek, galagonya és kökény terem mindenfelé, feketefenyők uralják a dombok oldalát. Leginkább azért, mert történelmünk számtalan meghatározó szála fonja be ezt a tájat.

Aki ide jött élni, birtokba vette, maga is részévé lett ennek a tájnak, történelemnek.

Aki végigjárta a Mély út pincesorát, kipróbálta a Gyorma hosszan benyúló, agyagosmészköves pincejáratait, találkozik az itteni

táj egyediségével. Ma már ismét vannak, akik tudják, Bógner Mária Margit vizitációs nővér itt élt, a gyönyörű hegyoldalban temették el fiatalon, Istenhez hű élet után. A Sina-palota, ahol Széchenyi István is többször megfordult a Lánchíd építése idején, a ház vendégeként, adott otthont az első magyarországi régész kongresszus résztvevőinek 1876-ban.

Miközben a kutatók a magyar őstörténet emlékeiről vitáztak, a vendéglátó, kastélya félreeső szobájában csendesen készülődött, hogy elhagyja ezt a világot. Állapotát mély diszkréció fedte, hogy az ország ügyéről semmi se terelje el a figyelmet. Az érdi nagy árvíz után Batthyány Fülöp területeket ajándékozott a városnak, hogy új helyen épüljenek föl a károsult családok otthonai. Úgy számította, hogy a fölépülő gát megvédi a várost a további súlyos veszélytől.

A felvidékről származó Beliczay család a 18. század 2. felében költözött a mai Magyarországra. Békés megyében, Csabaszabadiban települtek meg először. A mezőgazdaság és a kultúra változatos területein tevékenykedtek. Eredetileg az ÉszakKárpátokból származnak a családkutatók szerint. Címerállatuk a hiúz, amely különös módon nemcsak azt a vidéket szimbolizálja, hanem a megbékélést is, mivel nagy alkalmazkodó képessége tartja életben.

A család változatos tevékenysége során eljutott Érdre, ahol sajátos módon, az ártéri területen építette föl otthonát. Bármilyen különös, az épületet a beáramló dunai árvizek nem károsították egészen a kétezres évek áradásait megelőző időkig. Igaz, ekkor már nem a család tulajdonában volt a ház, avatatlan kezek átalakító tevékenysége következtében ez a védettség megszűnni látszott.

A Duna kapujában, az építtető családról elnevezett sziget bejáratában áll, őrként, a békebeli otthonok egyik utolsó föllelhető példánya.

Létezett egy várostervezési koncepció, amely a több településből összeolvadt Érdet, egységként kezelte. Határozott stílust kívánt adni építészetének. Jelzi ezt néhány igényesen készült épület a város meghatározó pontjain. Ebbe a környezetbe helyezték volna el azután a középületeket és a növekvő saját lakosság házait, ha a folyamat a két háborúval meg nem törik. Nem agglomerációs tucat várost, hanem arculattal rendelkező települést képzeltek el.

A kérdés ma már az, meg akarjuk-e hallani a saját szakrális tér üzenetét, vagy a milleneumi és azt követő generációk szupereszközeikkel fogékonyabbak távoli bolygók kétes jeleire. n

18

SZÁZHALOM • 2019. MÁRCIUS

Az ortodox kereszténység

Kezdet és az első hét egyetemes zsinatok kora – I. rész folyt.

Az egyháztörténet első zsinatát még maguk az apostolok tartották meg Jeruzsálemben, Kr. u. 52-ben vagy 48-ban. Arról döntöttek, hogy a pogányokból lett keresztények milyen mértékben legyenek kötelesek megtartani az ószövetségi törvényeket.

Csak az egyetemes zsinat tagjaiként élvezhetik az Egyház vezetői együttesen azt a tekintélyt, amellyel egyenként senki sem rendelkezhet közülük.

A jeruzsálemi apostoli zsinat a maga nemében egyedülálló volt, mert az egész akkori Egyház vezetőit egybegyűjtötte.

Hozzá hasonlót nem találunk egészen a 325. évi nikeai I. egyetemes zsinatig. Helyi zsinatok egy-egy tartomány püspökeiből azonban voltak.

A helyi zsinatok intézménye megmaradt továbbra is, párhuzamosan az egyetemes zsinatokkal. A IV. és IX. század között 11 olyan helyi zsinat volt, melyeken kánonokat hoztak, melyeken a döntések kánoni érvényűek voltak.

Az egyetemes zsinatok kora Új korszakot nyitva az Egyház történetében, Nagy Konstantin császár vetett véget az üldözések korának. A katakombák Egyházából fokozatosan a Római Birodalom Egyháza lett. 313-ban Licinius társ-császárral együtt bejelentette a keresztény hit megtűrését (milánói ediktum). Hamarosan kiderült, hogy a kereszténységet akarja támogatni a többi megtűrt vallás fölött. Ötven év múlva Nagy Theodosziosz császár a birodalom egyetlen elismert vallásává tette.

Konstantin uralkodása alatt még két nagyon fontos esemény történt, melyek jelentős hatással voltak a kereszténység további fejlődésére: 324-ben a császár elhatározza, hogy a Római Birodalom fővárosát Itáliából keletre, a Boszporosz partjára helyezi.

Bizánc (Byzantion) kis városa közelében – részben gazdasági, részben politikai okokból – új birodalmi fővárost épít, melyet önmagáról Konsztantinupolisznak nevez el. Az áthelyezésben szerepet játszott az is, hogy Róma túlságosan pogány volt. Az „Új Rómának” másmilyennek kellett lennie. A város felavatása után – 330-ban – betiltották benne a pogány szertartásokat.

A másik fontos esemény az I. egyetemes zsinat volt, melyet a császár 325-ben hívott

össze a kisázsiai Nikeában. Hatalmát az orthodox hit szilárd alapján kívánta belsőleg megújítani. A zsinatnak összefoglalni, a vitás pontokban tisztáznia kellett a keresztény hit lényegét.

Az állam és az Egyház viszonyát jellemzi, hogy a hittételeket, kánonokat a zsinati atyák – a püspökök – fogalmazták meg, melyen az akkor még pogány császár elnökölt, mint az ”Egyházon kívüli alattvalók püspöke”, ahogyan magát nevezte.

Az új vallás befogadásával utódai tudatosan törekedtek arra, hogy új életet öntsenek hanyatló birodalmukba, biztosítsák annak belső, társadalmi egységét. A császári támogatást élvező Egyház pedig szélesre tárta kapuit a belépni kívánó tömegek előtt.

Jusztinianusz császár 529-ben Athénben bezáratta az utolsó pogány filozófiai iskolát. Büszkén mondhatta magát egy teljesen keresztény állam fejének, melynek politikai határai nagyjából egybeestek az akkori Egyház elterjedésének határaival.

A kora-bizánci időszakban hét egyetemes zsinat határozta meg az Egyház életét. Ezek tisztázták, rögzítették az Egyház külső, látható szervezetét, másrészt pedig lefektették az Egyház helyes tanítását, a keresztény hit alapvető dogmáit a Szent Háromságról, valamint Krisztus Istenemberi Személyéről.

Minden orthodox keresztény misztériumnak – titoknak – tekinti ezeket a dogmákat, mert – nézetük szerint – meghaladják az emberi értelmet. Nem arra törekedtek, hogy megmagyarázhatják a hit titkait, csupán arra, kizárják hamis értelmezésüket.

A Szentírás tanítása szerint az embert a bűn távolítja el Istentől. A köztük támadt szakadékot pusztán emberi erőfeszítéssel nem lehet áthidalni. Ezért lett Isten a kezdeményező fél, lett Emberré. Ezért volt a keresztáldozat és a feltámadás. Az emberiség Őhozzá kapcsolódva megszabadulhat a bűn és a halál rabságából. Ez a keresztény hit legfőbb tartalma, melyet megkívántak őrizni az eretnek torzításoktól.

Az eretnekséget azért tartja veszélyesnek, mert megmásítva az Egyház tanításait, lerombolja az Istenhez vezető hidat, lehetetlennek téve az ember üdvözülését. Az embert csak Isten emelheti magához, ezért

az Üdvözítőnek is teljes Istennek kellett lennie.

Mivel az ember csak emberileg járható úton juthat el Istenhez, a Megváltónak egyben emberi természettel is kellett rendelkeznie. A Messiás-Krisztus istenemberi természete maga a híd Isten és ember között.

Ha csak Isten vagy csak Ember volna, nem juthatnánk el általa Istenhez, nem valósulhatna meg az Istennel való teljes egységünk, melyet Krisztus is kért a Mennyei Atyától.

A 325-ik nikeai I. egyetemes zsinat megcáfolta, elítélte az arianizmust. A névadó Áriosz – alexandriai pap – azt hirdette, hogy a fiú – Krisztus – kisebbrendű az Atyánál. A fiút teremtménynek gondolta. Azt tanította, volt idő, amikor nem létezett. Tanításával lehetetlenné tette az ember számára, hogy fölemelkedjék Istenhez, – átistenülön, megistenüljön.

Az I. zsinat szerint, csak akkor tud bennünket Istennel egyesíteni, ha Ő is valóságos Isten, egylényegű az Atyával.

A zsinat az Egyház szervezetével is foglalkozott. Három nagy keresztény központot jelölt meg: Rómát, Alexandriát, Antióchiát, melyek püspökeinek tiszteletbeli elsőbbséget biztosított. A keszáriai metropolitának alárendelt – Szent Város – Jeruzsálem püspöksége tiszteletben az első három után következett.

A zsinat idején rakták le Konstantinápoly alapjait. Csak öt évvel később lett a birodalom fővárosa. Püspöke még ötven évig a hekáriai metropolitának volt alárendelve.

Az I. egyetemes zsinat munkáját a – konstantinápolyi II. egyetemes zsinat folytatta, melyet Nagy Theodosziosz császár hívott össze 381-ben. A zsinat kibővítette a Szent Lélekről szóló hitvallást részletesebb tanításokkal.

Az új eretnekség – Makedóniosz tanítása – a Szent Lélek kisebbrendűségét tanította a másik két Isteni Személlyel, Istennel és Krisztussal szemben. Az orthodox Egyház máig változatlan formában azt vallja a Szent Lélekről: Az Atyától ered, Őt, az Atyával és Fiúval együtt imádja, dicsőíti.

A II. egyetemes zsinat – az Új Róma – Konstantinápoly püspökét a második tiszteletbeli elsőségre helyezte Róma püspöke után.

Folytatás a következő számban.

GALÉRIA

Fotรณ: Pap Miklรณs