Százhalom - 2015. február

Százhalom Balkán-est

Feszített tempóban

Zarándoklat a városért

III. ÉVF. 23. SZÁM

2015. FEBRUÁR

Ó V Á RO SI KÖ ZÖS S ÉGI, KÖZÉLET I FOLYÓIRAT

Volt egyszer egy téglagyár...

A TARTALOMBÓL: Feszített tempóban - Sinka Lászlóval beszélgettünk • Délvidéki ­jókedv a Szekeresben • A jégbontó hava • Vállalkozókedv és klubkurázsi • Bál az ­óvodában • Kocsán Károly, a képviselő • Zarándoklat • A hatodik nemzedék III.

Szerzőink A Százhalom magazin a helyi civil összefogás lapja. Közreműködő munkatársai idejüket, szakértelmüket bocsátják díjmentesen rendelkezésünkre. A szerkesztőség tisztelettel ezúton is köszöni Százhalombatta Óváros és közössége nevében munkájukat.

Balpataki Katalin

író, Százhalombatta Város Díszpolgára. Eddig öt könyve jelent meg.

Kovács Edina A Szegedi Tudományegyetemen tanultam filozófiát és történelmet. Pályafutásomat

lombattán. Foglalkozott filmezéssel, volt titkárnő, rendezőasszisztens, operatőr a Halom TV-nél. Volt eladó a családi könyvesboltban. Tizenegy éve ír rendszeresen újságokba (Hírtükörbe). Jelenleg szabadúszó.

Németh Nóra A Miskolci Egyetem történelem szakán végeztem, jelenleg mesterkurzuson folytatok néprajzos tanulmányokat. 2001-től a Matrica Múzeum történésze vagyok, ahol Százhalombatta helytörténetének kutatásával foglalkozom. Ferenci Illés monográfiájának megírása is a nevemhez fűződik.

Jankovits Márta

Művészettörténész diplomámat 2013-ban szerez­tem a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, és még ebben az évben festménybecsüs képzettségre tettem szert. A Matrica Múzeum külsős mun-

lamint a Hírtükör munkatársa. Jelenleg szabadúszó újságíróként dolgozik.

Szegedinácz Anna Az Egri Tanárképző Főiskolán végzett népművelés - pedagógia szakon. 197587-ig a BMK, 1987-2004-ig a „Matrica” Múzeum munkatársa volt. Jelenleg nyugdíjas, többgenerációs óvárosi

az orosházi Szántó Kovács János Területi Múzeumban kezdtem történészként. 2013 óta dolgozom a Hamvas Béla Városi Könyvtárban, a Városi Archívumban.

László Anikó Negyven éve él Százha-

katársaként kutatási feladatokkal foglalkozom. 2013ban az önkormányzat által létrehozott Százhalombattai Értéktár Bizottság tagjává választottak.

Almási-Szabics Judit Családja több generáció óta él Óvárosban. A Faluvédő Egylet alapító elnöke, lokálpatrióta, helytörténeti

A Kodolányi János Főiskolán végzett kommunikációs szakon. 2002-től a Halom TV szerkesztő-riportere, va-

család tagja. Lokálpatrióta.

A szerkesztőség

SZÁZHALOM • 2015. FEBRUÁR

3

Beszélgetés Sinka László óvárosi képviselő, alpolgármesterrel

Feszített tempóban Lassan félévnyi távolságra vagyunk az önkormányzati választásoktól. Megválasztásra került az új képviselőtestület, elkezdődött a munka és már az első jelentős ­témákat érintő ülésen is túl vagyunk. Ennek apropóján beszélgettem Sinka László al­ polgármesterrel, óváros települési képviselőjével.

- Mi az a dolog, amit fontosnak tartana kiemelni a választások óta eltelt időszakból?

- Számomra az első és legfontosabb esemény volt, hogy az óvárosi lakosok döntő többsége engem tisztelt meg bizalmával, és így képviselhetem érdekeiket „óvárosiként” a város vezetésében. A másik, hogy polgármester úr felkérésére továbbra is alpolgármesterként veszek részt a város közéletében. Bővült a feladatköröm, de minden szinten a tőlem telhető legjobban teljesítve próbálok helytállni. Ennek érdekében létrehoztam az Óvárosi Tanácsadó Testületet. A 10 főből álló támogatói csoport tagjai közvetlen kapcsolatban állnak az ott élőkkel, hiszen maguk is ott laknak, így közvetlen módon, rajtuk keresztül sokkal hamarabb jutnak el a kérések, esetlegesen felmerülő problémák hozzám. És visszafelé is működik a dolog, hiszen az ÓTT tagjai tőlem az óvárost érintő minden információt rendszeresen megkapnak, így felkészülten tudnak válaszolni a lakossági megkeresésekre. Természetesen emellett minden hónapban tartok fogadóórát is, két helyszínen az óvárosi közösségi házban, valamint a felső részen a Pitypangos Óvoda épületében (havi váltásban).

Az eddig megtartott alkalmakon főleg egyéni problémákkal kerestek meg, ezek közül kiemelném, a halmok környékén lévő telektulajdonosok problémáját, akik-

nek az ingatlanjai műemlékvédelmi zárlat alatt vannak, ezért hasznosításuk és esetleges elidegenítésük is komoly akadályokba ütközik. Ezzel kapcsolatosan már egyeztettem a város vezetésével, és ennek jegyében kérünk állásfoglalást a Műemlékvédelmi Felügyelőségtől a helyzet rendezése érdekében.

Alpolgármesteri fogadóóráim alkalmával is többen kerestek már meg, sajnos többségük elhelyezkedésükhöz, munkalehetőséghez kért segítséget. Biztatni azzal tudtam őket, hogy több befektető is érdeklődik városunk, konkrétan az Ipari Park nyújtotta lehetőségek iránt, és amennyiben ezek megvalósulnak, ter-

mint amiket éveken keresztül akár a kézilabda, akár a röplabda szövetségnél elláttam. Persze van mit tenni, és azt már látom, hogy más szemléletet kell kialakítani, mint ami eddig volt. Vannak célok, ennek érdekében sok feladat van még hátra. Jövőre Légfegyveres Európa Bajnokságnak ad otthon hazánk. Ennek is megkezdődött már a szervezése.

- Milyen stratégiával dolgozik, hogyan tudja összeegyeztetni ezeket a sokrétű feladatokat?

- A szövetségben ellátandó feladataimhoz belső támogatást kaptam. Természetesen az időmet meg kell osztanom, hogy a város felé vállalt kötelességeim-

mészetesen a helyi munkaerő felvételét szorgalmazzuk ezekre a helyekre.

- Az alpolgármesterség és a képviselőség mellett a sportdiplomáciai karrierje is új utakra viszi…

- Igen. Visszaköltöztem a Sportok Házába a Magyar Sportlövők Szövetségének titkáraként. Újult erővel vetettem bele magam ebbe munkába is. Különleges elvárások nincsenek, annyiban másabb, hogy más típusú a szövetség, de a feladat jellemzői továbbra is ugyanazok,

nek és kötelezettségeimnek is maradéktalanul eleget tudjak tenni. Most is, amikor itt beszélgetünk „hazai napot” tartok.

Azt gondolom, hogy sikerül beosztani.

Kevesebbet vállalok hosszabb külföldi utakat, de azért Európa-bajnokságra, világ-bajnokságra természetesen elkísérem a versenyzőket.

- Februári ülésén a képviselő-testület döntött a 2015. évi költségvetés sarokszámairól is. Milyen keretek között tudtak tervezni? è

4 - Sajnos az idén szerényebb a város költségvetése, az iparűzési adók csökkenésének, vagy részbeni elmaradásának nyomán jelentősen kevesebb a város bevétele. Ezért nagyobb léptékű fejlesztésekre nem, és beruházásokra egyáltalán nem is fogunk pénzt fordítani. Inkább az állagmegőrző feladatok kerülnek előtérbe, a város nyugodt és biztonságos működtetése mellett. A civil szféra, a sport és kultúra területén erőteljesebb a visszafogottság. Természetesen óvárosi képviselőként azért fogok szót emelni, hogy a településrésznek semmilyen hátránya ne származzon.

Azokat az elképzeléseket, amiken dolgozunk továbbra is szeretnénk megvalósítani. Ami külső cégeken múlik, pl. posta,

SZÁZHALOM • 2015. FEBRUÁR gyógyszertár lehetősége, az tárgyalásos alapon működik, ahogy egy boltnak a beindítása is, melyhez természetesen az önkormányzati támogatás biztosított.

Az egyik ilyen fontos célom, hogy a Rév ABC újra kinyisson, már jó úton halad, két érdeklődő is jelentkezett a működtetésre. Először a tulajdonviszonyokat kell rendezni, mert jelenleg állami tulajdonban van.

- A tennivalói közül mi az, amit kiemelne?

- Sok van. Ami fontos számomra, hogy minél előbb megoldást találjunk a műemlékvédelmi oltalom alatt álló telektulajdonosok problémáira. Fontosnak tartom továbbá, hogy a Szabadság úti buszmegálló helyzete is rendeződjön.

Természetesen minden más napi kérdéssel is foglalkozom.

- Nem mehetünk el szó nélkül a családjában bekövetkezett örömteli esemény mellett…

- Igen, a legnagyobb boldogság: megszületett az unokám, Miron – ahogy én nevezem Miron herceg –, csodálatos ez a kis manó. Bármikor amikor láthatom, vagy a kezemben tarthatom, vagy akár csak egy új képet látok róla, hatalmas öröm a számomra. Minden családban nagy öröm ha kisgyermek születik, így van ez nálunk is, és bár a fiamék Pesten laknak, a kicsi mégis százhalombattai állampolgár, így újabb battai sráccal erősödött a Sinka-család.

ASzJ

„Itt a farsang, áll a bál” Az Óvárosi Pitypangos Óvodában

felnőtt bált, és a gyermekeknek rendezett jelmezes mulatságot.

Ezen a napon a szülők is betekinthettek e jeles, hagyományőrző ünnepünkbe. Igen mozgalmasan telt el a délelőtt, hiszen a reggeli ismerkedés, egymás jelmezének megcsodálása, fotózkodás után kezdődött az igazi mulatság. Felvonultunk, táncoltunk, ettünk, ittunk, és az óvó nénik vicces, érdekes ügyességi játékokkal tették még tartalmasabbá ezt az ünnepet.

A Farsang a vízkereszttől hamvazószerdáig tartó hosszú, vidám, télbúcsúztató időszak. Az óvodában igen mozgalmas hetek ezek. Különböző jelmezeket készítettünk, cirkuszos játékot játszottunk, sok-sok színes díszekkel öltöztettük fel óvodánk falait, ezzel is jelezve a vidám mulatságra készülődést. Beszélgettünk a farsangi népszokásokról, kiszebábot, valamint zajkeltő eszközöket készítettünk.

Intézményünkben immár hagyomány, hogy ebben az időszakban rendezzük meg a Szülői Közösség által szervezett

A délelőtt fénypontja az óvoda aulájában szervezett közös mulatozás, táncolás volt, amit az „Elmúlott a rövid farsang…” kezdetű dalocskával zártunk le.

A farsang a tél és a tavasz küzdelmének szimbolikus megjelenítése. Ennek az időszaknak a lezárását, a tavaszvárás hangulatának megidézését a közösen készített kiszebáb elégetésével teremtettük meg, miközben énekeltünk, és a zajkeltő eszközeinkkel űztük el a telet.

SZÁZHALOM • 2015. FEBRUÁR

5

Február, a jégbontó hava A hónap latin neve, februarius a klasszikus szerzők szerint a szabin februm, „tisztulás” szóból ered. Keresztény időkben a február a böjt első hava lett, mivel a nagyböjt kezdete rendszerint ebbe a hónapba esik. Erre utal a hónap régi magyar neve: Böjtelő hava is. Nevezték Halak havának is, mivel február 21-e és március 20-a között a Nap a Halak jegyében jár.

A hónapot a mezei tennivalók alapján gyümölcsfáit, szőlőtőkéit metsző meglett férfiú jelképezte. De megjeleníthette ráncos képű aggastyán is, amint bőrruhába burkolózva tűz mellett fagyoskodik.

Az egyházi kalendárium szerint a februárban kezdődő vasárnapok már a húsvétra néznek, tehát nem visszafelé a karácsonyra, hanem előre a húsvétra, tehát vége a karácsonyi ünnepkörnek.

Ez a hónap egyházilag a Böjterő hava.

Köznyelvünkben meghonosodott a februári Gyertyaszentelő Boldogasszony napja (február 2.). A gyertyaszentelés értelme ez volna: „Az eklézsia szent és jó végre akarta fordítani a pogányoknak rossz szokásait, akik meggyújtott gyertyákkal kerülték ilyenkor a város utcáit és a maguk határaikat.” Így az egyház „a meggyújtott viaszgyertyákkal inteni akarta a keresztyéneket”, hogy „az ő hitek jó cselekedetek által világosodjék, hogy követnék az öt eszes szüzet, akik meggyújtották lámpásaikat. A gyertya Krisztus, akinek testét a viasz, lelkét a cérna, s istenségét a világosság ábrázolja. Mint az ünnep neve is elárulja, ilyenkor szoktak gyertyát szenteltetni a katolikus falvakban. A hagyományos, magyar paraszti társadalomban a szentelt gyertya a bölcsőtől a koporsóig elkísérte az embereket. Keresztelésig az újszülött mellett világított, hogy a „pogánykát” ki ne cseréljék a gonosz, rossz szellemek. Amikor a fiatal anya először ment a templomba az egyházkelőre vagy avatásra, szintén szentelt gyertyát vitt a kezében. Gyertyát égettek a súlyos beteg mellett, szentelt gyertyát adtak a haldokló kezébe, „hogy annak fényénél múljon ki a világból”.

Ugyancsak általánosan elterjedt időjárásés termésjósló hiedelmek kapcsolódnak ehhez a naphoz. Közismert a medvével való jóslás: ha ezen a napon kisüt a nap, és a medve meglátja az árnyékát, akkor visszamegy, és még negyven napig tart a hideg. Általában úgy vélik, hogy ha február 2-án jó idő van, akkor későn tavaszodik.

Ebben az időszakban van a farsang ideje is. Farsang vagy húshagyó kedd napja a németektől átvett és elmagyarosított kifejezés. A németek sokféle játékot és bolondságot indí-

tottak ezen a napon. „A nagy Böjt első napját megelőző és utolsó húsevő nap, melyen még a keresztyének között is sok rendetlen, tréfás és vétkes dolgok mentek véghez”. Latinul hívják bachanáliának, amely „Bachos, a bornak istene tisztességére szenteltetett.” Egyházi vonatkozásban az a magyarázata, hogy mivel „a keresztyének a következendő negyven napokon szorosan szoktak böjtölni, megengedtetett nekik, hogy a böjtöt megelőző napokon vígan

telen és nagyszerű, mint az életben. Aztán arra gondolunk, hogy ez a hónap, mely telítve van zenekari hangversennyel és tüdőgyulladással. Ez a hónap, mikor egészen kis mozdulatokkal élünk, óvatosan és gazdaságosan, mint a bölcs állatok, melyek lecsökkentik ilyenkor az élet tevékenységét, mozdulatlansággal védekeznek, lassított érveréssel szunyókálnak és pislogva, rejtélyes félálomban várják a napot. E hetekben, tél vége felé, tanácsos külö-

legyenek”. „Húshagyó keddnek azért nevezték, mert mindenkor kedden esik és a böjtösök akkor elhagyván a húsételt, böjtölésekhez fognak”, tudniillik a következő szerdai napon.

Húshagyó keddet követi „Hamvas szerda”, vagy más névén Hamvazó szerda, mint böjtkezdő nap, amely Diocletianus császár keresztyénüldöző rendeletére (303) emlékeztet.

Ekkor „a pap az embereknek fejekre hamút tölt”. Tulajdonképpen ez a böjtfő (szerda), azaz a nagyböjt első napja, mint a virágvasárnap előtti negyvenedik naptári (szerdai) nap, emlékeztetve az Úr Jézus negyven napi éhező pusztai megkísértésére.

Márai Sándor a következőképpen ír A Négy évszak című művében februárról. Ezek a hosszú februári éjszakák, mikor a kihűlt szobában felébredünk a szél vinnyogására, dideregve ülünk fel az ágyban, meggyújtjuk a kislámpát, rágyújtunk, megnézzük az órát - korábban virrad már, de nincs sok öröm benne, mert nappal is a tél odvában kucorgunk, betegségek, csőrepedések, füstölgő kályhák, elvégezetlen irodalmi és reménytelen, kedvetlen emberi feladatok között, rongyokba és prémekbe bugyolálva -, lilakörmeinkre lehelünk, s eszünkbe jut, hogy megint elmúlt egy farsang, az ablakon kocogtat a hamvazó szerda jeges ujja, az öröm elillant és öregszünk. A fényre emlékezünk, mely reménytelenül hiányzik életünkből, a fényre, melyben van valami pogány és kegyetlen, valami erkölcs-

nösebb erőpazarlás nélkül élni: rövideket írni – legföljebb négy, öt sort egyszerre -, mint a medvék.

1973-ban költözik Márton Béla, Százhalombatta festője az Óvárosba. A festői Óváros magával ragadja: a Duna, a löszfal, a ”hegy”, az egy utcás falu, a kétnyelvű, kétkultúrájú magyar-szerb családok, az udvarházak, a barlanglakások, a templomok, a téglagyár, a százhalmok, mind-mind megfesteni való, vonzó téma számára. Ahogyan Takács Péter a Márton Béláról szóló könyvében (Takács Péter: Márton Béla festőművész élete és munkássága. 2014.) fogalmaz: „Nála a „Téli táj” vagy a „Borús hangulat” is arra való, hogy megmutassa, hogy ha ez van, ebben kell gyönyörködni, pedig sok téli tája van és borús hangulatú képei is vannak.” Gyönyörködjünk Kovács Edina hát benne mindannyian!

Városi Archívum

SZÁZHALOM

Óvárosi Közösségi, Közéleti Folyóirat Meg­je­le­nik havonta Fe­le­lős ki­adó: Száz­ha­lom­bat­tai Fa­lu­vé­dő Egy­let, elnöke: Jankovits Már­ta Szerkeszti a szerkesztőbizottság.

Postacím: 2440 Száz­ha­lom­bat­ta, Avar köz 2.

Honlap: www.faluvedo.battanet.hu E-mail: faluvedoegylet@gmail.com Te­le­fon: 06-23/356-343 ISSN szám: 2060-2766 Nyomdai munkák: Hírhalom Kft., Százhalombatta

6

SZÁZHALOM • 2015. FEBRUÁR

Új vezető az Óvárosi Nyugdíjasklub élén

Vállalkozókedv és klubkurázsi Egyhangú szavazással Sándor Irmát bízta meg a tagság a klub vezetésével a 2015. február 19-i ülésen. „Biztos, sok munkám lesz vele. Az a célom, hogy a tagok megelégedettségére végezzem a rám bízott feladatot” – mondja Sándor Irma némi izgalommal és nagy reménnyel. Korábban Budapesten élt és vezette játékkereskedéssel foglalkozó vállalkozását, gondozta a ház körüli kertjét. Mindig is úgy tervezte, hogy a nyugalom éveit Százhalombattán, a mindaddig csak hétvégén használt házában fogja tölteni. 2013 tavaszán egyedül érkezett a városba. Mint mondja, kisebb és nagyobb köröket sétált – többek között a Duna-parton, a Szent László úton –, hogy minél jobban megismerjeúj lakóhelyét. Majd a Barátság Kulturális Központ programfüzetétböngésztekika pcsolódási lehetőséget keresve. Bérletet váltott a színházba, és ugyanott talált rá az Óvárosi Nyugdíjasklubra is, akikhez 2014 októberében csatlakozott.

A kinevezés váratlanul érte. A február közepén összehívott találkozón a 70-80 fős tagságból közel ötvenen voltak jelen.

Bálint Ilona, aki az elmúlt hat évben vezette a klubot, lemondott – és senki nem akarta átvenni a helyét, mindenki Irmát kapacitálta és egyhangúlagmeg is sza-

vazták. „Talán azért, mert én vagyok a legfiatalabb” – mondja szerényen, de tény, hogy mindössze 60 évével jelenleg ő a legifjabb klubtag. És bizonyára az is számított a döntésnél, hogy a vállalkozói lét nem múlhatott el nyomtalanul, az évek során beindított lendület, a szerve-

zőkészség, a hosszú távú tervezés gyakorlata mind hasznos tanulságok lehetnek új megbízatásában is.

Első számú terve, hogy minél jobban megismerje a tagságot. A közeljövőben még vár rá egy megbeszélés az előző vezetővel és annak segítőivel, hogyrészletesen is megismerje, milyen feladatok állnak előtte. Már akadt is egy új segítője Markalt Istvánné Anikó személyében.

Sándor Irma jelenleg legnagyobb feladatának azt látja, hogy aktivizálja a tagságot, kialakuljon az a fix csapat, akik részt vesznek a találkozókon, a megemlékezéseken, kiveszik részüket a programokból, ünnepekből. Tud róla, hogy függőben maradt egy Operaházi kirándulás, de a különböző programjavaslatokat elsősorban a tagságtól várja.

Az Óvárosi Nyugdíjasklub kéthetente, csütörtökönként 15 órától tartja összejöveteleit a Zenálkó Etel közösségi házban.

Az új vezető első szervezése a március 5-i nőnapi köszöntés, amikor a klub férfi tagjai meglepetéssel készülnek hölgyek részére.

LA

Közhasznúsági jelentés 2014. évre Közhasznúsági jelentés 2014. Évre

A Százhalombattai Faluvédő Egylet közzéteszi a 2014. évre szóló közhasznúsági jelentését, mely szerint egyesületünk a tagdíjat, külső támogatásból kapott pénzeszközöket az arra rendelt és felfogadott célra használta fel, az elszámolást a közgyűlés elfogadta.

A Százhalombattai Faluvédő Egylet közzéteszi a 2014. évre szóló közhasznúsági jelentését, mely szerint egyesületünk a tagdíjat, külső támogatásból kapott pénzeszközöket az arra rendelt és felfogadott célra használta fel.

Kérjük ajánlja fel adójának

1%-át

a Százhalombattai Faluvédő Egyletnek.

Főbb tevékenységi körök: környezetvédelem, hagyományőrzés, lakossági érdekvédelem.

Adószám:

18688966-1-13

Bankszámla Nyitó egyenleg Apeh 1% Százhalombatta Város Önkormányzata támogatás működési ktg-re Budavidék Alapítvány páyázati támogatás Százhalombatta Város Önk. Kalendárium és Évford. Kiadvány tám Százhalombatta Város Önk. Húsvéti kifestő füzet Százhalombatta Város Önk.Százhalom kiadvány megjelenítési ktg-re Közrendvédelmi Alapítványtól kapott támogatás Magánszemélyektől kapott adomány Bank és pénztár közötti mozgások GEI Arany János Ált Isk. ökoműhely Bank ktg Banki kamat jóváírás Összesen:

bevétel 338 717,00 74 121,00 150 000,00 40 000,00 500 000,00 40 000,00 1 140 000,00 60 000,00 6 950,00 4 500,00

Pénztár Előző évi maradvány Bank és pénztár közötti mozgások Tagdíj Más szervezettől kapott támogatás Reprezentációs ktg-k Nyomtatvány, irodaszer Egyéb ktg (koszorúk, belépő jegy, virág, elem, húsvéti kifestő füzet) Nyomdai tevékenység Üzemanyag ktg, saját szem gépkocsi használat Telefon, posta ktg-k Posta, telefon költség Számviteli szolgáltatás Hatósági díj Tovább utalási céllal kapott támogatás - Hulladékkommandó T. J.Sz. Összesen

bevétel 31 845,00 2 244 000,00 42 000,00 4 500,00

2015. február 8.

12,00 2 354 300,00

2 322 345,00

kiadás

Egyenleg -

2 244 000,00 4 500,00 30 838,00 2 279 338,00 kiadás

74 962,00 Egyenleg

4 500,00

14 880,00 130 415,00 55 180,00 1 640 000,00 81 110,00 8 450,00 22 770,00 5 010,00 400,00 334 000,00 2 296 715,00

25 630,00

SZÁZHALOM • 2015. FEBRUÁR

7

Szirtaki és kóló

Balkán-est a rendezvényközpontban Zsúfolásig megtelt a február 21-én este a Szekeres József Rendezvényközpont a Balkán-est vendégeivel. A hosszú asztalok mellett a népes baráti társaságok, a környező településekről érkezett és a „messziről jött” szerb és görög nemzetiségű emberek is jól megfértek. A beszélgetésekben fel-fel hangzott görög vagy szerb szó is. De a zene mindenki számára egyet jelentett, táncra fel!

Elsőként a MYDROS görög zenekar mozdította meg a közönséget, lendületes, magával ragadó dalaik hamar a parkettre csábították a táncolni vágyókat. Majd a lórévi ORKESTAR SELO szerb együttes következett, akiket rokoni szálak is fűznek a vendéglátó szerb közösség tagjaihoz. A mulatság folytatódott, és a körtáncok alkalmával már-már kicsinek is bizonyult a terem.

Aki nem táncolt (bár ők voltak kevesebben), az is jól érezte magát, hiszen a zene mindenkit megérintett, s ha másként nem, lábával verte a taktust, vagy lelkesen énekelt.

A programot két együttes is színesítette fellépésével. A HELIDONAKI görög Hagyományőrző Gyermek- és Ifjúsági Táncegyüttes macedón és trák táncokat mutatott be, majd a csobánkai ROZMARING Táncegyüttes szerb nemzetiségi táncát láthatta a közönség. Melyek fenséges, vérforraló, magával ragadó és táncra csábító ritmusa tapsolásra sarkalta a közönséget. Aki jól

figyelt, akár a lépéseket is megtanulhatta, és a műsort követő táncházban ki is próbálhatta.

Igmándi Zorántól, a szerb kisebbségi önkormányzat vezetőjétől megtudtuk, hogy

immár harmadik alkalommal került megrendezésre a Balkán-est, a szerb és a görög nemzetiségek részvételével. A rendezvény már nevében is jelezte, hogy a hasonló kultúra, a hasonló zene és a hagyományok mind-mind a „Balkán” hangulatát idézik. És aki csak egyszer is ellátogatott oda, biztos, hogy magával ragadta a hely hangulata, az illatok, a színek az ízek és a zene kavalkádja. Ezúttal is így történt. Az asztalokat az otthonról hozott finom falatok töltötték meg, a szerb és a görög konyha hagyományos ízeit, illatait hozva el. A hagyományőrzés ebben a formában is fontos – hangsúlyozta Igmándi Zorán – és a generációk közötti kapcsolatot is erősíti egy-egy ilyen rendezvény. Hiszen itt a nagymama mellett a kis unoka is ugyanúgy ropta a táncot hajnalig.

Fekete Miklós, a görög kisebbségi önkormányzat tagja is szívesen beszélt az együttműködésről, melynek keretén belül megvalósulhatott a rendezvény. Kiemelte, hogy ezek az alkalmak lehetőséget adnak a kultúra, a hagyományok az identitás megőrzésére, megerősítésére. A hétköznapi munkakapcsolatokon túl egy-egy ilyen esemény során barátságok jönnek létre, sőt családi kötődések, akár a két nemzetiség egy-egy tagja között is. És mit hoz a jövő… a szervezők előzetes jelzései szerint Szerbiából érkezik majd sztárvendég a következő Balkán-estre.

ASzJ

8

SZÁZHALOM • 2015. FEBRUÁR

Ki volt Kocsán Károly?

Múltidéző beszélgetés unokájával, Müller Ferenccel Az Óváros egyik meghatározó épülete a Téglagyár közvetlen szomszédságában az ódon, öreg ház. Nem csak a ház tudna mesélni történeteket, de szívesen megteszi ezt kedvünkért Müller Ferenc, az unoka, aki nyugdíjas éveit tölti már itt feleségével.

- Nagyapám 1884-ben egy erdélyi kis határ faluban, Halmin született. Trianon után Romániához csatolták, de a szőlőhegye már Ukrajnához tartozott. Szülei Apai Erzsébet és id. Kocsán Károly. Édesapja csizmadia volt, emellett földjein gazdálkodott. A négygyermekes család legidősebb fia volt ifj. Kocsán Károly – a nagyapám -, akit nagy áldozatok árán tanittattak a szülők, igy lett tanitó. Amikor elvégezte a képzőt, Magyarországra jött, munkát vállalt, áthozta a testvéreit, és hogy ne maradjanak le ők sem műveltségben, kitanittatta mindegyiket.

Először a Felvidéken, az Érsekújvár melletti Udvard községben lett tanitó.

Amikor idősebb öccse végzett, egy rövid bevezető idő után átadta testvérének a helyét, státuszát, majd a fővárosba, Budapestre költözött.

Az I. Világháborúban katona lett, meg is sérült Gorlicében a fronton. A háború után pártok alakultak az országban.

Egyik alapitója lett a Keresztény Szocialista Pártnak. Mellette felkarolta a katolikus tanitók ügyét is. Egyesületet hozott létre, amely – mint egy szakszervezet – a dolgozók érdekeit volt hivatott védeni. Újságot szerkesztett, cikkeket irt, maga volt a főszerkesztője is. Aztán gondolt egy merészet: a Keresztény Szocialista Párt szineiben országgyűlési képviselőnek jelöltette magát, mint a Párt főtitkára. Akkor listás választások voltak még és pártja támogatásával került a Parlamentbe.

Pártja jó néhány képviselőt adott az országnak. A tatabányai körzetben indult.

Nagyon büszke volt arra, hogy ebben a

bányászvárosban sikerült nyernie a Szociáldemokrata Párt előtt. Két cikluson át volt képviselő 1926-1934-ig. Az akkori Választási jegyzőkönyvet még emlékként őrzöm, amelyet bekereteztetett.

Egyszer csak érzékelte, elkezd a politika polarizálódni jobbra és balra.

Hivta őt Gömbös, menjen át hozzájuk, kultuszminiszter lesz belőle. Nagyapám azt mondta neki, rossz irányba halad a pártjuk. Ezért aztán nem lett népszerű a jobb oldalon. Hivták a baloldalra is, oda meg bolond lett volna menni. Választhatott volna a „jobb sors” vagy a „balsors” között, de ő az arany középutat választotta. Így aztán mindkét oldalt magára haragitotta.

Visszavonult a politikától, politikai pályafutását lezárta. Bár a politika jól

fizetett abban az időben, legálisan – nem korrupcióval – havi 1200 pengőt keresett. A korrupció nem volt akkor még népszokás, a becsület evidencia volt.

Arról álmodott, ha majd egyszer megöregszik, lesz egy kis birtoka, ahová

kiköltözik kicsit gazdálkodni. Jómódú, kétlaki életet álmodott magának. Volt a Fadrusz utcában szépen berendezett bérlakása. Úgy tervezte, ősztől tavaszig ott tartózkodik a családjával, a jó időben pedig vidéken.

Egy véletlen folytán került Battára.

Megismerkedett Kéry Gyula jegyzővel, aki mesélt neki a faluról. Már a Balatonnál is keresett földeket, de a tó messze volt, nem volt olyan frekventált hely, mint később lett. Batta elfogadható távolságra volt pesti lakásától.

Kéry, a jegyzőnk, szépnek irta le a települést és beszélt a Duna-partról is.

Nagyapám úgy gondolta, ha egy falunak csak egy utcája van, azt is Fő utcának nevezik, nem lehet rossz hely.

A legelső objektum, amit megvett, egy földszintes – nagy valószinűséggel gazdasági célra használt – épület volt és annak környezete, vagyis a körülötte lévő földek. A birtokot a téglagyári kerités és a mai Halom utca határolta, a hegytetőig tartott. Területe 16 hold volt. Később a Fő utca sarkán az idősebb Klimsa Artúr 200 négyszögöl földet megvett tőle, oda épitette a házát.

Eredetileg a birtokot Lyka Károly művészettörténész vásárolta meg. Majd házasságon kívül született fiának, Marezs Vazulnak ajándékozta, amikor az nagykorú lett. A fiú azonban gazdálkodni nem akart és hamar túladott rajta. Tőle vette meg a nagyapám. A terület lepukkant szőlőhegy volt, a tetőn legelő.

A ház földszintjén olyan erős volt a födém, hogy nagyapám – az épitész

SZÁZHALOM • 2015. FEBRUÁR tanácsára – nem bontatta el, hanem az emeleti részt arra húzták fel. Többe került volna az elbontása, mint egy új felépitése. Valószinű, nem Lyka épittette, már állt, mikor megvette.

Amikor mi az udvart előkertté alakitottuk, előkerült egy leégett parasztház alapja, égett téglákkal.

Nagyapa vett még hozzá földeket – szántót – és 30 hold nagyságúra növelte a birtokát. A falu felőli oldalon az utcafrontról nyiltak a gazdasági épületek, ahol a jobboldali eredetileg magtár volt, a baloldali szoba-konyhás személyzeti lakás éléskamrával. A kettő között hátul pedig az istálló.

Amikor elvette az állam, lakásokká alakitották. De az istállót felületesen épitették át, mert a nyári melegben még később is érezni lehetett az istállószagot.

Mögötte volt 6 pince, amiből talán 2-3 még mindig megvan.

Nagyapám birtokait 1949-ben államosították. Államositáskor egyszerűen elkobozták, vagy teljesithetetlen terheket róttak a tulajdonosra. Jó esetben hajlandó volt az állam téritésmentesen átvenni a vagyont. Akkor nagyapa megtarthatta a házat és a földekből annyit, amen�nyit lehetett és megtartotta a gazdasági udvart is. Aztán 1960-ban kaptunk egy V.B. határozatot, amely igy szólt: „Állami tulajdonba vesszük Kocsán Károly gazdasági udvarát. Indoklás: Mivel nincs gazdasága, nincs szüksége gazdasági udvarra sem.” Aláirás: V.B. titkár Aki aztán 1956-ban elbujdosott.

Nem sokkal később a Téglagyárban úgy határoztak, egy kis lakótelepet épitenek a munkásoknak. Elkezdték kitűzni a házak helyét. Akkor apám fellebbezett. A téglagyár hajlandó lett volna fizetni a területért, de a V.B. titkár még azt is sajnálta nagyapámtól. Kijelentette: „Biztos állami tulajdonban van, épithetnek rá”. Így került a kerités a mostani határ vonalára.

Nagyapámat nem annyira birtokainak az elvesztése keseritette el, hanem az, hogy büntetésképpen még a nyugdiját is letiltották, megvonták tőle, pedig egész életében fizetett nyugdijjárulékot. A nagymamám pedagógus nyugdijából kellett megélniük.

Nagyanyáméknak volt a Fadrusz utcában egy szépen berendezett bérlakása, erre szemet vetett egy ávós. A legegyszerűbb megszerzése az volt, ha a tulajdonosát kitelepitették. Vihetett magával

9 egy 10 kg-os csomagot, minden más ott maradt.

Nagyon szerethették nagyapámat a környéken, mert megsúgták neki, rajta van a feketelistán, de ha „önkéntes száműzetésbe vonul” megúszhatja. Apám volt a segitségére, lovas kocsikat fogadott, felmentek Budapestre, kipakolták

Terletter Olga, a nagymama, Kocsán Károly felesége a lakást, és az ingóságokkal hazajöttek. Volt egy vénlány a családban, akit egyébként is támogattak, neki adták át a lakást. Értesités még nem volt az államositásról, ezért beköltözhetett. Teréz persze nem tarthatta meg, mert az ávós igényt tartott rá továbbra is, de legalább kapott helyette egy kisebbet.

Nekünk nagyanya mesélte el, hogyan ismerkedtek meg nagyapával. 1918-19 körül az öreg Budapesten tartott egy nagygyűlést. Mivel hangositás még nem volt abban az időben, egy hordóra állt, onnan hirdette az „igét”. Nagyanyám a barátnőjével épp arra sétált, aki megkérte őt, álljanak meg egy kicsi, hallgassák meg a szónokot. Nagymama hirtelen megszólalt: „Milyen csúnya ember! Nem is hallgatom tovább.” Mire a társa: „De hallgasd! Egészen okos dolgokat mond.”

Aztán tovább mentek.

Másnap, vagy két nap múlva ismét arra jártak, és nagyapa megint a hordó tetején szónokolt. Megszólalt nagymama: „Nem is olyan csúnya.” Később ös�szeismerkedtek, egymásba szerettek.

Nagyanyám óbudai volt, Terletter

Olga volt a neve. Fennhangon hirdette, ő nem sváb, hanem bajor származású. Az óbudaiak nem svábok, hanem túlnyomó többségben bajorok voltak. (Az 1700as években a bajor nemesség fellázadt a király ellen, és a „dicső második helyen” végeztek. Két választásuk lehetett, vagy felakasztják őket vagy elmenekülnek. Így népesült be Óbuda velük, mert a magyarok mindig toleránsak voltak, csak a betelepülők időnként megfeledkeznek erről.)

A kispolgári családban volt hentes, szűcs, tisztviselő, pedagógus. A legnagyobb karriert egy dohánygyár-igazgató érte el közöttük.

Nagyanyám félárva volt, hárman voltak testvérek, de az édesanyjuk mindhárom lányt modernül nevelte. Sportolni egy lánynak abban az időben már egy lépésnek számitott a prostitúció felé.

Nagyanyám teniszezett, szertornázott és jégtáncolt. Teniszben kétszer, jégtáncban háromszor lett magyar bajnok, és szertornában is az élmezőnyben volt.

Már volt vagy „1000” éves, amikor, ha befagyott a Duna, lejött bennünket korcsolyázni tanitani. A társaim szeme-szája elállt a csodálkozástól, miket tudott még öregkorában is alakitani.

Nagyapával nagyon szépen éltek. Egy gyermekük született 1925-ben: Olga az édesanyám.

Nagyapámat lelkileg megtörte, hogy nem kapott nyugdijat. Elkeseredésében sokszor mondta: ő egy eltartott. Nagymama ilyenkor az asztalra csapott, és azt mondta: „Maga engem 40 évig tejben-vajban fürösztött. Nem azért nincs jövedelme, mert rossz ember vóna, hanem mert ilyen a világ. Úgyhogy, szava se legyen!” Magázta nagyanyámat, aki többször ajánlotta, tegeződjenek. De ő igy válaszolt: „Én erdélyi vagyok, ott csak a gyereket és a cigányt tegezik. Aki iránt tisztelettel vannak, azt magázzák.

Maradjon ez igy.” Nagyon jó ember volt az öreg, én nagyon szerettem őt.

Mikor még Pesten éltek, főszerkesztője volt a pedagógus újságnak, egy Moravicz Lajos nevű társa volt. Jó barátok is lettek. Néha meglátogattuk őt – mi ketten – itt Battán a házában. A mostani Szabadság úton volt az épület. Később Bilikék vették meg, most Szabó Laci lakik benne a feleségével.

Az öreg kétlaki életet élt, mint más családok is. Jó időben itt, télen Pesten.

Szegedinácz Anna (A következő számban folytatjuk)

10

SZÁZHALOM • 2015. FEBRUÁR

Zarándoklat a városért Százhalombattán 2015. március 14-én negyedik alkalommal rendezi meg a Római Katolikus Egyházközség, városunkért az engesztelő körmenetet.

Németh Istvánt a KépviselőTestület világi elnökét kérdeztem a zarándoklat létrejöttéről.

- A zarándoklat Százhalombatta váro­sá­ért történik. Ki és mikor határozták el, hogy szükség van rá?

- 2010 augusztusában volt száz éves a faluban a Szent László templom. Ennek méltó megünneplésére egy bizottság alakult és óriási tervek születtek, de ahogy közeledett az időpont, egyre inkább észleltük az anyagi eszközök hiányát. Kiderült, hogy csak egy nagyon visszafogott megemlékezésre van lehetőség. Ami utólag is jó emlékként megmaradt bennünk, egy előadás volt Szent Lászlóról, majd Kalló Imre beszélt a magyarság elhivatottságáról és mibenlétéről, a borászatról, ami kóstolóval lett egybekötve. Róla azt kell tudni, hogy, azóta elnyerte a „borászok borásza” kitüntető címet, jelenleg pedig a világ párszáz arra érdemes bioborászai közé is beválasztották. Sikerült a templom előtt a régi búcsúk hangulatát idézve, az utca két oldalát, árusító sátrakkal benépesíteni. Az igazi jó ötlet sajnos csak később jutott eszembe. A gondolatot tett követte, a javaslatot benyújtottam az Egyházközségi Képviselő Testület elé, amit tetszéssel fogadtak, és mára hagyománnyá vált.

- Az ötlet a zarándoklat volt. Miért ezt a módját választotta a megemlékezésnek, és mit kértek a hívők, akik az utat végigjárják?

- Ez a hagyományteremtés egy a középkorból származó és Erdély egyes vidékein ma is élő hagyomány, hogy a falu lakossága az adott helység határát körmenettel megkerülte - mintegy megszentelve azt - a rossz távoltartásának reményében, így szakrálisan „lelki erődöt” vonva lakóhelyük köré. Mi is a Zarándoklat során imádkozva, énekelve, elmélkedve kerüljük meg városunkat. Tesszük mindezt azért, hogy minden ártó rossz szándékot távol tartsunk, és Isten különös kegyelmét kérjük városunk lakóira, valamint teremtett és épített környezetünkre. Ez alkalom, engesztelés, hazánkért és a világért is.

- Az idei zarándoklat március 14-én lesz.

Volt valami különleges ok az időpont megválasztásában?

- Sokat tépelődtem, hogy az év melyik szakában lenne a legalkalmasabb zarándoklatot

tartani. Úgy éreztem, hogy erre legjobban a nagyböjti időszak felel meg. A zarándoklat időpontja úgy mozog, ahogy a húsvéti időszak, Hamvazószerdától számított 15-30 nap közé kell essen szombati napra a szakrális esemény. Zarándoklatunk hitvallás és lehetőség is Krisztus feltámadásának, a Húsvét méltó megünneplésének előkészítésére. Kérjük egyházközségünk minden tagját és városunk minél több lakóját, hogy vegyen részt ezen az engesztelő napon. Legyen a mottója: „Adj egy napot az Úrnak!”

- Kiket várnak a zarándoklatra, milyen időpontra, és milyen útvonalon haladnak?

- A zarándoklaton bárki részt vehet, aki őszintén képes hinni, hogy a világban nem csak az anyagi javak dönthetik el a jelent és a jövőt, de imádságos lélekkel az egyes ember is képes a mindenhatóval összefogva, az eseményeket jó irányba fordítani, mind az egyén, mind a nagyobb közösség esetében.

A zarándoklat 2015. március 14-én szombaton 9 órakor a főtéri Szent István templomtól indul. Öltözékünk olyan legyen, hogy a mozgásban ne akadályozzon, de esőre, sárra, rossz időre is számítani kell. Amennyiben száraz, napsütéses időnk lesz, azt tekintsük Isten különleges ajándékának. A rossz idő pedig próba elé állít bennünket, hogy bizony sokat kell bírnunk a jó ügyért. Innivalóból sokat, ennivalóból keveset hozzunk magunkkal, hiszen nagyböjt van. Minden zarándoklat más és más, de meghozza a lelki élményt. Mi csak keveset próbálunk adni az engeszteléshez, de a legnagyobb szervező és rendező maga az Úr. Akinek ereje és egészsége engedi, részt vehet a teljes zarándoklaton, vagy aki nem bír ennyit gyalogolni, részlegesen is tud csatlakozni, vagy imádkozhat a templomokban.

Az útvonalon a lehetőségekhez képest iga-

zodva követjük a város tényleges határát. A kiinduló pont a Szent István templom főterén 9 órakor, megérkezés 16 óra körül a falusi Szent László templomhoz, ez 26 km. Mindezt feszülettel, templomi zászlók alatt tesszük meg gyalog, közben imádkozunk, templomi énekeket énekelünk. Pihenőt is tartunk, ahol visszafogottan étkezünk, leülünk a földre, közben valaki egy-egy, a böjti időszakhoz igazodó elmélkedést fejt ki a közösség részére, vagy valamit felolvasunk a jelenlévők épülésére.

Megállóhelyek a következők: a MOL bejáratnál egy kis tisztáson telepedünk le először, majd átkelünk a 6-os úton, a gyümölcsös és az új 6-os autópálya között haladunk, és egy dűlőúton elérjük a volt szarvasmarha-telepet, itt tartunk másodszor pihenőt. Innen a volt Tóth-tanyát célozzuk meg ez a harmadik pihenőhely. Elmegyünk a Régészeti park előtt, a keresztnél jobbra fordulunk és elérjük a földvárat, majd a cserkészek által felállított kereszthez érünk. Innen leereszkedünk a téglagyári völgybe, majd végig a Szent László utcán, a templomig. Itt már a harangok zúgása kísér bennünket be a templomba, ami igen felemelő érzés, hogy sikerült a végcélhoz érnünk. Ezután egy bensőséges hangulatú misén veszünk részt, majd a falusiak megvendégelnek bennünket sok jó böjti étellel.

- Milyen tapasztalatokat szereztek az első három zarándoklaton?

- Az első zarándoklat 2012. március 17-én volt, ami „véletlenül” a Könnyező Győri Szűzanya emléknapjára esett, ami a katolikus írekkel való lelki rokonság megismeréséig juttatott el bennünket.

A második alkalommal az emlékezetes hófúvásban mentünk, de voltak, akik a következő szombaton, amikor már jobb volt az idő ismét végigjárták az útvonalat.

A harmadik zarándoklat ideje épp a pápaválasztásra esett, így lélekben üdvözölhettük Ferenc pápát. Az idei meglepetés egy különleges kiállítás a Szent István templomban. Kubinyi Anna Kossuth- és Primissima-díjas művésznő kiállítása, amely a böjti időszakban látogatható. Annyit elárulhatok, hogy a zarándoklat a templomból textil (kender) anyagból készült színes, valódi székely kapuk között fog útra kelni. A másik egy kegyelmi ajándék, amely a húsvét előtti időszakban (2014. március 30-án) egy leesett szent ostyával kapcsolatban történt a Szent István templomban, aminek a biológiai, kémiai, fizikai tudományos vizsgálata folyamatban van.

Isten végtelen és feltétel nélküli szeretettel vár minden embert. Isten áldását kérjük városunk és hazánk minden lakójára - fejezi be a zarándoklat ismertetését Németh István.

Százhalom Hagyományőrzők Köre

SZÁZHALOM • 2015. FEBRUÁR

11

Értéktár Bizottság

Úrnapi virágsátrak:

friss faágakat vágtak és letűzték a körmenet útján az utca két oldalán. A többi szokás megmaradt. Ugyancsak frissen vágott ágakból felépítették a sátrat, amit aztán az asszonyok, lányok – az utóbbi időkben sajnos már csak idős asszonyok – díszítettek.

Amit a sátrakban el kell helyezni: Asztalból ideiglenes oltár, hímzett terítőkkel. Az oltári szentség alá külön terítőt, „ korporálét” kell helyezni, amely finom anyagból készül. Nagy alakú szentkép, ami vagy Jézust, vagy a Szűzanyát ábrázolja, vagy együtt mindkettőt. A mi családunk sátránál már évtizedek óta hagyományosan a II. Világháborúból származó lőszertartóból készített vázába tesszük a virágokat. A hívek a saját házukhoz közel eső sátorba viszik a virágaikat, amelyeket mindenki a szertartás után elvisz, főleg a temetőbe az elhunyt hozzátartozókhoz. Az oltár elé szőnyeget terítenek.

A körmenet: elől viszik a keresztet, utána mennek a ministránsok, majd az akkor első áldozó gyermekek virágszirmokat szórnak az oltáriszentséget vivő pap elé. Őket követik az énekesek és a kántor, majd a férfiak, végül az asszonyok. A sátraknál megállva evangéliumot olvasnak fel és a pap a négy égtáj felé áldást oszt, és tömjénnel füstöl.

Története

Indoklás:

Olvasóink már a november-decemberi újságunkból tájékozódhattak, hogy Százhalombattán, ahogy az egész országban egy arra létrehozott bizottság számba veszi a településén található nemzeti értékeket. Ugyanitt felsoroltuk mi mindenre lehet javaslatot tenni.

Bizottságunkhoz beérkeztek az első lakossági ajánlások. Ilyenkor derül ki, hogy mennyi érték halmozódott fel még egy ilyen kis faluban, is mint a miénk.

Lakossági javaslatok: Szerb templom és ikonosztáz: Története: A város barokk stílusú szerb ortodox temploma az Óváros főutcáján található. 1750-ben épült. A falu első temploma fából készült 1720-ban. A jelenlegi barokk kőtemplomot 1750.ben szentelte fel Dionisije Novakovia budai püspök. A templom ortodox előírásoknak megfelelően kelet – nyugati tájolású. Az ikonfal a festményeivel együtt 1770 táján készült, az 1800-as évek végén restaurálták. Készítőjük ismeretlen.

Ajánló: Igmándi Zorán

Természeti környezet: Halomsírmező, Földvár, Téglagyári völgy: Bemutatása: Érd és Százhalombatta települések között lehatárolható, de külön nem választható, nagy kiterjedésű földtani terület.

Gazdag történelmi, kultúrtörténeti, táji, botanikai, és zoológiai élővilág, melyek egymásra ható ökológiai rendszerként működik. A hatályos törvények szerint a földvár területe „ex lege” ( a törvény erejénél fogva) védelem alatt áll, különleges természeti értékei miatt.

1985-ben helyi védelem alá került, területének egy része Natura 2000-es védelem alatt is áll. Egyben a Nemzeti Ökológiai Hálózat részét képezi a Százhalombatta-i téglagyári völgy nagy része , valamint a Benta –patak és partjának övezete.

2005-ben országos védelmi javaslatot nyújtottunk be a földvár és környékének

emeltszintű védelme és élővilágának megőrzése érdekében.

2007-ben országos védelem alá került a közigazgatásilag Érdhez tartozó, a földvár rendszer szerves részét alkotó északi rézsű, Kakukk- hegyi természetvédelmi terület elnevezéssel.

Indoklás: Az indokoltan fontos, a már meglévő és a folyamatban lévő természetvédelmi eljárás megerősítését szolgálná, ha a terület természeti állapotának, egysége, megőrzése, a fajok megmaradása érdekében nem csak a helyi védelem szintjén rekedne, az unikális, különleges táji, természeti és történelmi egység páratlan egyedi nemzeti értéket képvisel.

Ajánló: Würth Pál

Az Úrnapja katolikus főünnep, az Úr Testének és Vérének ünnepe. 2015-ben az egyház június 4-én ünnepeli. Vándor ünnep.

Megünneplése évszázadok óta tart, országonként és koronként változó szokásokkal. Általános szokás: a körmenet, a virágsátor állítása, virágszirmok szórása. Az úrnapi körmenetnek saját liturgiája van. Négy sátrat állítanak, amely a négy égtájat jelképezi. A pap az oltári szentséggel a hívek kíséretében járja végig a virág sátrakat. A pap felett a baldahint férfiak viszik.

Van ahol csak a templom körül, építenek sátrakat, nálunk Százhalombattán a családok háza előtt is áll, akik saját maguk vállalják a díszítést. Két sátor van a templom plébániája előtt, egy az édesanyám háza előtt, egy a faluvégi katolikus keresztnél.

A sátor díszítése: Ma már nem, de egészen a kilencvenes évekig a férfiak kora reggel a Duna parton

Az értéktárba történő felvétel mellett: a falu közösségének nagy ünnepe az Úrnapja, amelyen tevékenyen részt is vesznek.

Aki más vallású vagy nem vallásos, azok is tiszteletben tartották a körmenet idejét. A kocsmák bezártak, az autók és a buszok megálltak (sajnos ez ma már kevéssé jellemző). A házak ablakaiban égtek a gyertyák. Fontos, hogy az a kevés hagyomány, amely még most is él bekerüljön városunk értékei közé.

Ajánló: Kanicsár Jánosné A javaslatokról folyamatosan tájékoztatjuk az olvasókat. Sorra kerül a katolikus templom, a katolikus és a szerb kereszt, a régi temető, stb.

Kérjük, akinek javaslata van, jelezze a 06 23 356-343-as telefonszámon, vagy a faluvedoegylet@gmail.com e-mail címen.

Faluvédő Egylet Hagyományőrzők Köre

12

SZÁZHALOM • 2015. FEBRUÁR

A Würth család története – 3. rész

A hatodik nemzedék Itt átadom a szót, ifj. Würth Pálnak, aki édesapjáról és szűkebb családjáról beszél.

Apám, Würth Pál 1926. július 22-én született Százhalombattán, a negyvenes évek elején hentes és mészáros szakmát tanult, rokonunknál, id. Tóth Sándoréknál. Inaséveit követően közösen is dolgoztak, katonának bár nem hívták be, mint leventét mozgósították Budapest védelmében. Ott fogságba esett, 1947-ben jött haza. Miután ifj. Tóth Sándor is megérkezett a fogságból és elfoglalta apja hentesüzletét, időközben az apám a vendéglátóiparral cserélte fel a hentességet. Elvállalta a faluban lévő kocsma (Téglagyár felé) üzemeltetését. 1951ben megházasodott a battai Stróbel Lenkével, aki a 8 elemi elvégzése után, lányként a Téglagyárban dolgozott. Első kistestvérem egy kislány lett volna, de születése után pár hónappal meghalt, anyám terhessége alatti nehéz munkája következtében. Ezt követően már együtt dolgoztak a vendéglátóiparban Battán és Érden. A házasságukból még két fiú született, én és öcsém, Mihály. 1956 nyarán, a falu végén épített új házba költözött a család. 1956. októberi események minket is megérintettek. Bár apám igyekezett kocsmárosként a helyi eseményektől távol tartani magát, mégis 1957. március 8-án a többi battai „forradalmárral” együtt bevitték az Aradi utcába. Miután tisztázódott, hogy az októberi eseményekben nem vett részt, elővettek egy történetet, ez pedig az volt, hogy a kocsmában apám kitett egy tégla alakú fekete kenyeret a pultra: „Ezt akarjátok enni magyarok?” No meg felszólította K. István veteránt, hogy a vörös zászlót időszerű lenne bevenni, na ez apámnak hat hónap távollétet jelentett Kistarcsán. Az ezt követő időben sem volt könnyű életünk, nem csak a társadalmi berendezkedés kuszálta össze az emberek gondolkodását, de saját ítélőképességük is sokszor rossz megoldásokat szült.

Elvégezve az általános iskolát képzőművészeti iskolába szerettem volna menni. Érdekelt a fényképezés, filmezés, rajzolás, grafikus szerettem volna lenni. Családunkban ekkor már egyre problémásabbak voltak a mindennapjaink, néha kritikussá vált az életünk, anyám ismét a téglagyárba ment dolgozni, hogy eltartson bennünket. Ezzel nekem is gyorsan véget ért a gyermekkorom, szüleim válása miatt, a semmiből kezdtük újra az életünket, ráadásul az öcsém is beteg lett, majd az ipari iskolája végett távolra került tőlünk, közben egy hirtelen jött terhesség mi-

att családot alapított. Apám nem volt hajlandó a támogatásunkra, önkényesen döntött a jövőmről, nem szólt semmit, egy másik jelentkezési lapot kitöltve a vendéglátóipari szakmunkásiskolába irányított, mint azt később megtudtam. Kényszerűségből, így lettem pincér, majd elvégeztem az üzletvezetői iskolát, azóta minden keresetemmel az új ott-

Battai Anna, Würth Pál nagymamája

honunkat építem. Százhalombattán, az erőmű barakk kocsmájában kezdtem, az Érd-i Casinóban, Pelikánban, majd Budakeszin is, a Diófában tanítottam az üzletvezetést, de több évtizeden át a helyi Százhalomban dolgoztam. Szeretem az állandóságot, nem szerettem a megszokott életemen változtatni, de néha rákényszeríttettek. A privatizáció miatt kényszervállalkozóként fejeztem be a kereskedelmi pálya 4 évtizedét.

Würth Pál Az utóbbi években Würth Pál közvetlen családtagjait, köztük januárban édesanyját is elveszti, kit haláláig gondozott, akivel an�nyi megpróbáltatáson ment keresztül: Sokat csalódott az emberekben. Nem szeretné feltépni a régi sebeket és újabb haragot gerjeszteni a még élők között, ezért nyilvánosan, a küzdelmes életükről, hányatott sorsúkról inkább nem beszél, de életének szó szerinti mindennapjairól, családjáról folyamatosan naplót vezet, mert oly sok dolog történt, hogy azt fejbe tartani lehetetlen.

Hosszú évtizedek óta, nyugdíjasként, a napjainkban is, a maga igazolására, hasznos elfoglaltságává lett környezetének dokumentálása mozgó és állóképekkel, a történelmi régiségek számbavételével.

Mivel Pali az unokatestvérem rendkívül szerény ember, ezért már én beszélek róla, mert talán kis részben megismertem szándékát.

Első felfedezője a halmok, sáncok különleges növényvilágának, sajnos túlságosan is szerény módon őrzi felvételeit ezekről a Jégkorszak óta csak itt, e helyen élő rekvizitumokról. Nálánál senki nem tudja jobban, hol és mikor nyílnak e csodás virágok, de nálánál jobban nem is fáj senkinek, ha valami barbár cselekedet pusztítja, károsítja ezeket. Gondozza, menti a növényeket, ingyen napszámosa ő a hegynek, völgynek, erdőnek. Szüleinek rosszul sikerült házassága is kárára volt életének kibontakozásában. Úgy érzi, a sorstól ő azt a feladatot kapta, hogy vagy olyannal kell foglalkoznia, ami mellett más elmegy, mert azzal nem éri meg foglalkozni vagy nálánál is mostohább körülmények közt élők istápolásával kell töltenie életét, és sorolja édesanyja, Lenke néni rokonságát és másokat.

Amikor azt kérdezem tőle, hogy honnan ez a természet iránti nagy vonzalom, mondja, hogy anyai nagyanyjától Stróbel Ignácné, Battai Annától, akinek mindennapos gondoskodása révén élte gyermekkorát. Ő fogta a kis Pali kezét, és mutatta be a vidéket egészen Tétényig tartó útjaikon. Ő indította el benne azt a látásmódot, hogy természet és a benne élő ember kapcsolata, hogyan is lenne harmonikus. Kirándulásaik alkalmával, unokájával közösen fedezték fel a környék természeti kincseit, a másnak semmit nem jelentő növényritkaságokat, és ő ültette el a régi öregek szájhagyományait a Pali fejébe. Öccse, Misi sajnos korán meghalt Tatán, egy lányt és egy fiúgyermeket hagyott maga után és két unokát.

Még egyszer számba vesszük a szülők harmadik nemzedékét: Würth Ferenc, aki eredetileg asztalos volt, feladta szakmáját és Berzencén határőr lett, korán elhalt, két lányt hagyva maga után.

Würth József, Székesfehérváron sikeres kovácsmunkákkal foglalkozó vállalkozó lett, néhány éve elhunyt, Katalin lánya és az időközben elhunyt József fia, Székesfehérváron született, két unokáról tudunk.

Würth Juliannát, férjével Martonovics

SZÁZHALOM • 2015. FEBRUÁR Gyöggyel Németországban, egy hajón érték az 1956-os események, melynek hatására Ausztráliába kivándoroltak, György fia még Magyarországon született, ő már nem tart kapcsolatot az óhazával.

Würth Anna, megházasodva Kaposváron él, Katalin és József nevű gyermekeik vannak.

Würth Rozália, egy kis Somogy megyei településen élt, gyermekek nélkül halt meg.

Nagyapám testvére, Würth Mária 1898. március 19-én született, Kirilla Mihályhoz ment férjhez 1919. május 7-én. Egy gyermekük született Kirilla Béla. Ő formázta legjobban a dédnagypapát, jobban, mint közvetlen gyermekei. A család Budapesten telepedett le, később magyarosította nevét Kalocsaira.

Tizedik gyermekként született nagyapám, Würth Antal 1904. december 31.- én. Ami, azóta történt a család ezen ágával, megint én, Németh István mondom el az ismereteimet. Érdekes állapot lehetett nagyapámnak tizedik gyermekként felnőni egy olyan családban, ahol a testvérek már 8-10 évvel idősebbek voltak. Már nem is éltek odahaza, ezért ő maradt segítségnek az idősödő szüleivel.

Nagyapám elmondása alapján sajátságos volt a hitélet Százhalombattán 1910 előtt.

Római katolikus templom nem lévén, a katolikusok átjártak Érdre a hegyen keresztül, a mai óvárosban lévő Szent Mihályról elnevezett templomba. Ebben az időben Érden a lakosság több mint fele vagy rác volt vagy német nemzetiségű, ennek megfelelően a vasárnapi szentmisék nyelve úgy alakult, hogy kétszer váltotta egymást követően a rác és a német nyelvű mise, és az ötödik vasárnap volt a magyar nyelvű. A battaiak tehát minden 5. vasárnap hallgathattak magyar nyelven misét. Keresztelőkre, esküvőkre ugyancsak átjártak gyalog lovas kocsin a faluból.

A hitoktatás, az első áldozásra és a bérmálásra való felkészülés az iskolában történt a hitoktató és kántortanító közreműködésével.

A plébános csak felügyelte a munkát, ami jól-rosszul, de folyt. Nem kis tortúra volt a betegekhez, haldoklókhoz papot hívni, ilyenkor általában lovas kocsival mentek el az érdi plébánosért, majd haza is szállították.

A pap jelenléte a faluban ritkaságszámba ment, ezt az állapotot megunva, az 1880-as években megérlelődött a falu elöljáróinak fejében a templomépítés gondolata, és ez valósult meg az 1910-es templomszenteléssel. Ebben a hosszú, 30 éves előkészítő munkában részt vett a falu minden rendű és állású lakója. A Gajárszkiak közül is többen, tarisznyát vettek magukra és püspöki, bírói engedéllyel a fejér megyei falvakat járták adományt gyűjteni. A Téglagyár tulajdonosai és Matta Árpád téglával, pénzzel, a Wimpffen grófok belső berendezésekkel járultak hozzá a templom létrejöttéhez. Nagy-

13 apám gyermekkoráról emlékezve emlegette azt a kissé titokzatosnak tűnő ortodox hitéletet, amit az itt élő szerbek gyakoroltak.

Sok minden nem volt előttük egyértelmű. Az ünnepek más időpontja, a nem értett nyelv, az eltérő szokások okát nem magyarázta el senki. Volt, hogy a szerb húsvét péntek hajnalán meglesték a magyar fiúk a szerb lányokat, amikor azok napkeltekor a Dunára mentek mosdani (Holló mossa a fiát...)

Az első világháború kitörésekor 1914. nyarán egyszerre három Würth fiú vonult be katonának. Volt, aki már letöltötte a katona idejét, de a háborúban újra bevonultatták,

Würth Pál

így 7-9 évet is szolgált. Volt eset, amikor a három fiú egy időben érkezett haza a különböző harcterekről. Nagyapám gyermekkori élményeit mesélve gyakran emlegette, hogy a szabadságra hazatérő katonák elmondása alapján a faluban a gyerekek is folytatták „játszásiból” a háborút. Háborúztak a felvégiek az alvégeikkel, birkóztak, verekedtek, foglyul ejtették egymást.

Nagy élmény volt mikor a „zöld árral” egy viza került a kis Dunába, ami egy szakaszon párhuzamosan haladt a faluban a nagy Dunával. Egy 8-10 méteres szigetszerű kiemelkedés választotta el a két vizet. A kis Duna is volt vagy 5-6 méter széles, és csak aztán jött a jó széles gyalogút majd az utcáról lefutó telkek vége következett. De térjünk vissza kicsit a vizához. Mikor leapadt a víz, kifogták a halászok, és miután feldarabolták a gyomrában egy kis gidát találtak. A Duna volt egyébként a battai gyerekek kedvelt játszóhelye a maga komoly veszélyével. Mindenki megtanult, úszni, még átúszni sem volt tiltott produkció. A Dunának volt téli arculata is, amikor rendszeresen befagyott és kocsival, gyalogszerrel át lehetett menni száraz lábbal Tökölre. Ennek biztonságos szabályai voltak, és megbízott emberek figyelték a jég állapotát, vastagságát, és

kijelölték a közlekedési útvonalat. A jeget rendszeresen szalmával is szórták. Azért az élet produkált veszélyes helyzeteket. Volt, hogy nagyanyám bátyja, reggel lovas kocsival átment Szigetcsépre, és visszafelé már megmozdult a jég alatta, és a repedő, durranó jégen hajtotta lovait Batta felé át a Dunán. Veszélyes vállalkozás volt.

A másik kedvelt időtöltés volt a „hegyre járás”. A szérűs kertekben szinte kinyílt a tér, innen messzire el lehetett látni, különösen, ha valaki egy nagyobb halom tetejére felszaladt. Itt gyakorolhatták a vár elfoglalását a gyerekek. Itt helyezkedtek el a családok kis föld darabjai ahol az 5-6 éves gyereknek és az idős hajlott hátú nénikéknek is volt tennivalója.

1919-ból volt egy katonás élménye nagyapámnak. A román hadsereg dicstelen bevonulása alkalmával valami alakulat közeledett Batta felé. Hazaszaladt és a testvérei által hazahozott katonasapkát tett a fejére azzal próbált imponálni a román katonáknak. Azok persze gúnynak vették, a nagyapámat megfogták, a ló farkához kötötték, és úgy húzták végig a falun, amíg apjához, a kovácshoz ért a hír. Komoly beszélgetést folytatott a katonákkal mire elhitték nem ellenállás, hanem gyermek csíny volt, mire aztán elengedték a renitens katonasapkást.

Nagyapám, ahogy nőtt, már nemcsak a fújtatót segített apjának működtetni, a vasra is rávert, kovácsszénért is eljárt fuvarban.

Lassan beletanult a kovácsmesterségbe. Az iskolába járás is sajátságosan alakult, mert nagyon járni sem kellett csak átszaladni az út túlsó oldalára a templom mellé. Az üllő hangja oda is áthallatszott és ő erre figyelt nem a tanítóra.

1920-ban Würth József kovács felkereste Dr. Matta Árpád méltóságos urat azzal a céllal, hogy fiát az uradalomba lakatos inasnak beajánlja. Meghányták-vetették a dolgot az intézővel, és így lett nagyapám lakatosinas a hegyen, ahol amúgy is szeretett játszani, libát őrizni. Itt is vassal kellett dolgozni, amit már otthonról ismert, de emellett megismerte a gőzgépet, amit javított, szerelt, de szántott is vele. A malom működésében mindig volt javítani való, a kazánnal is sok dolga akadt, így aztán, ha az uradalomban valami elromlott az Anti mindig kéznél volt. A birtokon volt áramfejlesztő, ez azt jelentette villannyal világítottak és folyóvizet használtak. Nagyapám sok emberrel megismerkedett, akiket a faluból csak hallomásból ismert és közben tíz perc alatt gyalog felért a hegyre. Ami kis szabadideje maradt a falu végén (Battán a falu vége a katolikus kereszttől a futballpályáig eső terület. A szerk.) a futball csapatban rúgta a labdát. Közben azért a szeme megakadt egy-egy széplányon. Sajnos még egy fiatalembert sem kerül el a betegség, nagyapám egy napon észrevett a nyakán

è

14 egy feszülő egyre fájdalmasabb csomót.

Egy ideig várta, hogy majd elmúlik, de nem múlt el. Most már elmondta a szüleinek, akik átvitték Érdre a „Náci” doktorhoz (félreértések elkerülése végett a doktor keresztneve Ignác a szerk.) aki beküldte a budapesti Rókus Kórház sebészetére. Megműtötték, bekötözték, jó ideig bent is tartották volna, ezt azért írom, mert nagyapám pár nap múlva saját felelősségére otthagyta a kórházat és hazajött. Nem sokára újra belázasodott, fájdalmai voltak, de valamilyen oknál fogva csak nem akart a kórházba visszamenni.

Segítség azonban kellett, így az öregas�szonyok összedugták a fejüket, hogy mi legyen az Anti nyakával. A megoldás pedig az, hogy keresse fel a falu „javasasszonyát” aki abban az időben a későbbi bábaas�szony a „Gólya néni” házában lakott. Bejelentették egy estére az Antit, aki el is ment.

Bekopogott az ajtón aztán azt vette észre, hogy a küszöbön egy patkó elkezdett kopogni és ugrálni, amitől mire bejutott kiverte a hideg veríték. Most már biztos volt benne, hogy boszorkány kezébe került. Ezt mind így beszélte el a nagyapám. A gyógykezelés mikéntjéről már nem számolt be tételesen, de a nyaka meggyógyult. Élete végéig egy tojásnyi helyen látszott az operáció helye, talán a nyaka mozgatása volt óvatosabb a kelleténél. Megszokta, hogy nem a nyakát fordítja, hanem az egész törzsét. Ezt azért részleteztem, mert a fentiekre való tekintettel a katonaságnál alkalmatlannak nyilvánították. Így aztán nem is került ki a frontra, de később kapott olyan behívót, amihez nem kellett orvosi vizsgálat. Inas éveinek a végén még részt vett a Matta -féle malom gépeinek diesel meghajtásáról gőzre való átszerelésében.

1912-től villanyvilágítás, 1893-tól pedig vízvezeték látta el az uradalmat. Az uradalom nem volt egy unalmas hely, sokan dolgoztak ott és velük mindig történt valami. Megismerte a földbirtokos családot, mosolygott a Matta Árpád svéd származású feleségének rossz magyarságán, akiről azt is beszélik, hogy nagyon szeret kártyázni.

Szembeötlő volt az ápolt virágoskert, amit egy kertész folyamatosan gondozott. Látta, hogy a család nagyon szereti a lovakat, de a család tönkre menetelét is, a kis cselédek huncutkodásait. Volt ott kasznár, szakács, külső és belső cselédség. Nagyapám jó véleménnyel volt Matta Árpádról. Jó kiállású, jó beszédű, művelt és ebben az időben már kivesző patriarchális, mindenre figyelő, megértő birtokos volt. Megesett, hogy valaki a malomból folyamatosan terményt lopott, persze fény derült az esetre. Hivatalos eljárás is indult ellene, börtön büntetést is kapott, de amikor letöltötte a büntetését a Matta úr visszafogadta a régi állásába.

1892-ben Matta Árpád több mint egy évre, tanulmányútra ment. Bejárta Ausztráli-

SZÁZHALOM • 2015. FEBRUÁR át, Új-Zélandot, Jávát, Ceylont, Indiát, Kínát, Koreát az Egyesült Államokat, majd Írországon keresztül érkezett haza. Zoltán fia huszár főhadnagyként harcolta végig az első világháborút, a nyíregyházi huszárezredben szolgált. Tudomásom szerint a lovas olimpiai keret tagja volt.

Ebben a közegben nevelődött nagyapám.

Mint minden fiatalembert egyszer csak őt is elérte a szerelem. Az uradalommal szemben állt a Szabóék kicsi háza, hazafelé mikor kilépett a nagy rácsos kapun sokszor látta Szabó Juliskát. Már az iskolából ismerős volt, libát is őriztek a szérűs kertben, de labdáztak is együtt. 1921 őszétől már nem kellett a Szabó házat nézegetni, mert Juliska szolgáló lett a Matta gazdaságot működtető bérlő Holczeréknál. Most már „birtokon” belül is beszélgethettek, figyelték, méregették egymást. Nem volt olyan nagy érzés még,

konságnak is elvégezte a disznóöléseket.

Tóth Sándorra annak ellenére, hogy soha nem láthattam, csak a legnagyobb szeretettel és elismeréssel tudok gondolni, ismerve disznótoros receptjeit, ízlésvilágát, ami alakította a nagyszüleim téli életvitelét, és még az élet ajándékaképpen magam is részesültem belőle. A disznótor és annak megélése „életforma”, társadalmi kapcsolatrendszer, az önellátás csúcsteljesítménye! Olyan kuriózum, amit magam is megcsinálok. Négy éves koromtól ott csetlettem-botlottam a disznóöléseken, mindig ellátott nagyapám nekem való munkával, együtt kóstoltam a nyers keverékeket, nagyapám, nagyanyám és én.

Ami számunkra jó volt, szerencsére mindenkinek ízlett, és hogy még csigázzam az olvasót, 14 éves koromban, mivel nagyapám kórházban volt és a „hízó” már nagyon nem akart enni én voltam kénytelen nagyapám szerepét átvenni, a nagyanyám pedig irá-

A Würth gyerekek, balról az első Würth Margit, mellette Würth Pál (Pali bácsi, a kocsmáros)

csak „barátkoztak”, de nem kizárólagosan, elkötelezetten.

1923. március 15-én nagyapám segédvizsgát tett, leteltek az inas évek. A téglagyárban gépekhez értő szakembert kerestek, jelentkezett és onnan kezdve, sajnos nem mindig lehetett egész életében a munkahelye. (A téglagyár volt, hogy ideiglenesen szünetelt, azért írja Németh István, hogy „amikor lehetett” a szerk.) Volt égető, fűtő, kovács, gépkarbantartó. A munkaidő letelte után otthon segített az édesapjának a kovácsműhelyben.

Volt még egy szeretett foglalatossága: a szomszédban lakó a hentesüzletet működtető Tóth Sándor sógorának segített a disznóvágások idején. A Sándor bácsi észrevette az Antiban, hogy jó érzéke van a hentességhez és szereti is ezt a munkát. Begyakoroltatta vele a fogásokat, a munkafolyamatokat, a töltelékek készítésének módját, receptjét.

Böllérként saját magának és a kiterjedt ro-

nyított. Leszúrtam, szétbontottam és feldolgoztuk a disznót, azzal az ízléssel, amit Tóth Sándor bácsi oltott nagyapámba. A lényeg a véres hurkába kerül a rizs, és a vért nem abáljuk! A rizs elkészítése egy külön stúdium, de azért még kivitelezhető. A májas hurkába pedig zsömle kerül. Na, ilyen aztán a mai hurkák világában nincs. Isten áldja id.

Tóth Sándort! Talán föntről ez a jóemlékű Tóth Sándor bácsi, nekem a rokon gyereknek, 4 éves koromban örömet akart okozni, egy gondolat-szikrát küldött nagyapámnak, a sógorkájának, hogy a karácsonyfájára a Jézuska nekem egy pici, de igazi véres hurkát is akasztott a színes gömbök, égő gyertyák közé. Nagyon örültem, és felejthetetlen emlékem marad, és hogy még inkább fokozzam az érdeklődést, nagyszüleim életének egy fontos napján még előjön Tóth Sándor bácsi.

(A következő számban folytatjuk)

Volt egyszer egy téglagyár A Százhalombatta Óvárosában található téglagyár 1896-ban kezdte meg működését. A gyárat az óbudai székhelyű BHON-DRASSE társaság létesítette a dél-budai térség téglagyáraként, az Érd-Batta közötti löszdombok déli részén a Duna partján. Ekkor a téglagyárhoz egy 12 kamrás, 560-580 lm3-es, alsó-felső huzatos kemence tartozott kb.

35 m-es kéménnyel. A kemence fatüzelésű volt és az égetés 700-800 C-on történt. Ebben az időszakban elsősorban ún. tömör nagyméretű téglát (29 x 14 x 6 cm-es) gyártoták. A téglagyár területén található egyéb épületek mint pl. a kultúrház és a gangos lakóház is ezekből a téglákból épültek.

Később megépült a téglagyár melletti kikötő, amely lehetővé tette, hogy Magyarország déli városaiba uszályokon úsztassák le a téglát.

A gyár 1916-ig üzemelt, amikor egy felhőszakadáskor a völgyet elöntő víz hatására a kemence felrobbant. Az I. világháború után a legnagyobb téglagyártó társaságok mint pl. a BHON-DRASSE és a Leopold fia - utóda létrehozták a Budavidéki tetőcserép és gőztéglagyár Részvénytársaságot és új téglagyárat építettek Százhalombattán.

A gyárat 1922-ben kezdték el építeni és 1924-ben üzemelték be. Ekkor egy 16 kamrás HOFMANN-rendszerű, alsó-felső huzatos, 1070 lm3-es körkemence épült. A kemencéhez 65 m-es kémény és a kemence felett annak kondenzmelegével működő fából épült térszárító tartozott. Az égetés 950-1000 C-on történt.

A 112 m hosszúságú HOFMANN-rendszerű körkemencében a tűz 1-2 hét alatt ért körbe. Egyszerre 2-3 kamrában égett a tűz, 5-6 kamrát hűtöttek, 5-6 kamrát előre berakva tartottak és folyamatosan 2-3 kamrában dolgoztak a kihordók és behordók.

Ebben az időszakban az Óbudai téglagyár mellett a battai az ország egyik legmodernebb gyára volt. A gyár ácsmestere id. Trautmann Rezső akinek fia később építésügyi miniszter, majd az Elnöki Tanács elnöke volt. Ekkor a gyárban elsősorban tömör nagyméretű téglát, üreges válaszfallapot, ún. ariszton (B30-hoz hasonló) téglát gyártottak. Kisméretű tégla egységben kifejezve kb. 7 millió db-ot évente.

Kihasználva a vízi szállítás lehetőségeit, nem csak Százhalombatta környékére, hanem Magyarország déli településeire is szállítottak téglát. A gyárat a gazdasági világválság kezdetén 1929-ben leállították, és csak 1937-ben indították újra. Ebben az időszakban a nagyméretű tégla gyártásáról átálltak a kisméretű tégla gyártására és préselő berendezésekkel szerelték fel a gyárat. Az agyagbányából szelektív műveléssel jobb minőségű alapanyagot (kék agyag) bányásztak és az ún. Biber cserép (hornyolt hódfarkú cserép) gyártását is elkezdték.

Az 1940-es évek elején a gyárat egy fehérvári építész vállalkozó vette meg.

A gyár irodaépületének homlokzati felirata 1942-ben: „Lázár János tetőcserép és gőztéglagyára”.

Az új tulajdonos technológiai korszerűsítéseket végzett. Gőzüzemű anyagmozgató berendezésekkel szerelte fel a gyárat. A folya-

matos üzemelés hatására kis ipari központ alakult ki, ahol mintegy 200 fő dolgozott. A gyárat 1950. november 1-jén államosították, és a Dél-budai Téglaipari Nemzeti Vállalat részévé vált. A cserépgyártást megszüntették és csak téglagyártással foglalkoztak. 1953-ban a Pest megyei Téglaipari Egyesüléshez kapcsolták a megye többi téglagyárával együtt.

1956 után a gőzmeghajtású gépeket elektromos gépekre cserélték és a csillés bányaművelést gépesítették, jelentősebb teclmológiai fejlesztést ettől kezdve nem végeztek. Ebben az időszakban több mint 10 millió kisméretű téglát, magasított téglát, kettős méretű téglát és 6 cm-es válaszfallapot gyártottak.

1963-ban a megalakult Budai Téglaipari Vállalat részeként működött tovább a gyár. A főépület és a Duna közötti udvar szintje alatt jó minőségű kék agyagot találtak, így lehetőség nyílt ismét a termékbővítésre és alagcső gyártásába kezdtek. Az 1968-as év jelentette az eredményesség csúcs időszakát az üzem életében, amikor 23,7 millió km. téglaegységet gyártottak. Az alagcsövek exportálásának köszönhetően akkor a százhalombattai gyár volt a Budai Téglaipari Vállalat legeredményesebb gyára.

Tekintettel arra, hogy az eredményességet a vállalaton belül nem követte a battai gyár fejlesztése, a technikája elavult és a jó minőségű agyag kitermelése egyre nehezebbé vált, a gyár termelése folyamatosan csökkent.

Az 1960-as években Százhalombattán elindult Erőmű beruházás és később az olajfinomító építése fokozatosan egyre több jó szakembert vont el a téglagyártól.

A kemence kéménye a II. világháborúban belövés következtében megsérült, többszöri javítás után 1973-ban a felső részét ledöntötték.

A fenti okok miatt a gyár termelését 1990-ben felfüggesztették és azóta szüneteltetik. A megfelelő őrzés-védelemnek és személy szerint Praczkó Józsefnek a gyár egykori igazgatójának köszönhetően (aki a gyár történetének összeállításában is segített) az épületeket a rongálásoktól megvédték. A területen található portaépület, kultúrház és a lakóház elég rossz állapotban van, hasznosításuk nehezen képzelhető el.

A téglagyár körkemence és szárító épületének szerkezetein bizonyos károsodások láthatóak, de a sérült épületszerkezetek javíthatóak.

A gyár gépeinek egy része eredeti formájában az épületben található.

A Budapesti Műszaki Egyetem Építészmémöki Karátlak hallgatói Polónyi Károly és Lenzsér Ágnes vezetésével 1995-ben nyári mérési gyakorlat keretében az épületeket felmérték, a jelenlegi állapotot ledokumentálták és hasznosítási terveket dolgoztak ki.

A Budai Tégla Rt. a gyár épületeire bontási engedélyt kért.

Az írást Rumi Imre, egykori városi főépítész készítette az ezredfordulón