Százhalom - 2015. április

Százhalom 45 éves a város

Márti néni mesél

Téglagyári történetek

III. ÉVF. 25. SZÁM

2015. ÁPRILIS

Kompmánia A TARTALOMBÓL: 45 éves a város • A mesék világa • Arthur király cserkészei • Múltunk és jelenünk értékei • Kompmánia • Téglagyári történetek • Haragban a világgal, békében a földdel • Helytörténeti vázlat • Hatodik nemzedék

Fotó: Pap Miklós

Ó V Á RO SI KÖ ZÖS S ÉGI, KÖZÉLET I FOLYÓIRAT

Szerzőink A Százhalom magazin a helyi civil összefogás lapja. Közreműködő munkatársai idejüket, szakértelmüket bocsátják díjmentesen rendelkezésünkre. A szerkesztőség tisztelettel ezúton is köszöni Százhalombatta Óváros és közössége nevében munkájukat.

Balpataki Katalin

író, Százhalombatta Város Díszpolgára. Eddig öt könyve jelent meg.

Kovács Edina A Szegedi Tudományegyetemen tanultam filozófiát és történelmet. Pályafutásomat

lombattán. Foglalkozott filmezéssel, volt titkárnő, rendezőasszisztens, operatőr a Halom TV-nél. Volt eladó a családi könyvesboltban. Tizenegy éve ír rendszeresen újságokba (Hírtükörbe). Jelenleg szabadúszó.

Németh Nóra A Miskolci Egyetem történelem szakán végeztem, jelenleg mesterkurzuson folytatok néprajzos tanulmányokat. 2001-től a Matrica Múzeum történésze vagyok, ahol Százhalombatta helytörténetének kutatásával foglalkozom. Ferenci Illés monográfiájának megírása is a nevemhez fűződik.

Jankovits Márta

Művészettörténész diplomámat 2013-ban szerez­tem a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, és még ebben az évben festménybecsüs képzettségre tettem szert. A Matrica Múzeum külsős mun-

lamint a Hírtükör munkatársa. Jelenleg szabadúszó újságíróként dolgozik.

Szegedinácz Anna Az Egri Tanárképző Főiskolán végzett népművelés - pedagógia szakon. 197587-ig a BMK, 1987-2004-ig a „Matrica” Múzeum munkatársa volt. Jelenleg nyugdíjas, többgenerációs óvárosi

az orosházi Szántó Kovács János Területi Múzeumban kezdtem történészként. 2013 óta dolgozom a Hamvas Béla Városi Könyvtárban, a Városi Archívumban.

László Anikó Negyven éve él Százha-

katársaként kutatási feladatokkal foglalkozom. 2013ban az önkormányzat által létrehozott Százhalombattai Értéktár Bizottság tagjává választottak.

Almási-Szabics Judit Családja több generáció óta él Óvárosban. A Faluvédő Egylet alapító elnöke, lokálpatrióta, helytörténeti

A Kodolányi János Főiskolán végzett kommunikációs szakon. 2002-től a Halom TV szerkesztő-riportere, va-

család tagja. Lokálpatrióta.

A szerkesztőség

SZÁZHALOM • 2015. ÁPRILIS

3

Százhalombattának hozománya van

A 45 éves város Negyvenöt év talán nem mondható soknak, de egy olyan település életében, mint Százhalombatta, igenis annak számít. 45 éve már annak, hogy 1970. április 1-jén Százhalombatta községet várossá nyilvánították.

Az 1950-es évek elején, Magyarországon súlyos energiaszolgáltatási hiányok, zavarok alakultak ki. Ebben az időszakban kevés olyan erőmű volt, amely az akkori viszonyok között közép, illetve nagy erőműként megfelelő teljesítőképességgel rendelkezett. Ez, valamint a fokozódó iparosítás, a háztartások gépesítésének megindulása megkövetelte az új kondenzációs nagyerőművek építését. 1958-ban kormányzati döntés született arról, hogy Százhalombatta az ország egyik energia központja lesz. Döntöttek arról, hogy egy kőolaj - finomítót és egy hőerőművet építenek a fogyasztói energiaigények kielégítésére. Így indult el a Dunamenti Hőerőmű Vállalat és a Dunai Kőolajipari

Vállalat kiépítése. 1960-tól egymással párhuzamosan épült, s egymással kezdettől fogva technológiai kapcsolatban álltak. Az erőmű látta el a finomítót villamos energiával és gőzzel, míg a finomító fűtőolajat adott az erőműnek.

A két nagyüzem, DHV és DKV gazdasági beruházása új lendületet adott a község fejlesztésének is. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa a népgazdaságban betöltött szerepe, a dinamikus fejlődés eredményeként a 6/1970. számú határozatával Százhalombattát járási jogú várossá nyilvánította. Ahogyan a Pest Megyei Hírlap március 29-i száma tudósít a DKV Művelődési Házban tartott a városi tanács ünnepi alakuló üléséről: „Az elmúlt negyedszázad alatt bekövetkezett változások indokolttá és lehetővé tették, hogy a község az állami szervezetben is elnyerje a politikai, társadalmi, gazdasági jelentőségének megfelelő városi státuszt.”

Elhangzott többek között az is, hogy: „A legutóbbi népszámlálás alapján megállapítható, hogy Százhalombattán 7742 lakos él. A számszerű változás mellett nagyot változott a lakosság összetétele is.

A fejlődést, a megváltozott körülménye-

ket mutatja az is, hogy a település belső útjainak hossza 42 km, ebből a kiépített, aszfaltozott utak hossza 23 km. Korábban petróleumlámpa világított még a vasútállomáson is, most 24 km kiépített villanyhálózat juttatja el a fényt a dolgozók otthonába. Javult, fejlődött az egészségügyi ellátás. Ma 2 körzeti orvos, 2 üzemi orvos, 1 gyermekorvos, 3 fogorvos védi az emberek egészségét.”

Komáromi János, a Százhalombattai Városi Pártbizottság titkára ünnepi beszédében elmondta: „Úgy hiszem, nem kell bizonygatni, hogy az Elnöki Tanács határozata előlegezett bizalom, mert azzal, hogy Százhalombattát várossá nyilvánította, nem beszélhetünk kész városról, a városi formákat, kereteket, tartalmat a létrehozott városi szerveknek a város lakosaival kell megteremteni.”

Ezután Vass Ferenc, a Hazafias Népfront városi bizottságának titkára tett javaslatot a városi tanács végrehajtó bizottságának megválasztására. A javaslatot a jelenlévő tanácstagok elfogadták, majd az újonnan választott végrehajtó bizottság megtartotta alakuló ülését, és a végrehajtó bizottság elnökének Bartha è

4

SZÁZHALOM • 2015. ÁPRILIS

Antalt, titkárának Ferenczi Illést választotta. (1972-től Szekeres József a tanácselnök) Gáspár Sándor átnyújtotta a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa nevében

kézzel jön ebbe a házasságba.”

A bizalom meghozta gyümölcsét: az 1970-es években dinamikusan fejlődött tovább Százhalombatta. A város állandó lakosainak száma az 1970. évi 7742

a városalapító oklevelet a következő szavak kíséretében: „Százhalombatta, mint város a két nagyüzem szülötte. Mondhatnánk úgy is, hogy Százhalombatta, mint város újszülött. De rögtön tegyük hozzá, hogy nem koraszülött. Amikor Budapestről a város felé jöttünk, okosan és ügyesen úgy tereltek bennünket, zászlókkal, útjelző táblákkal és irányító emberekkel, hogy mindannyian lássuk: ez itt már város! Százhalombattának hozománya van, és nem üres

főről 1980-ra 13 020 főre, 1990-re pedig 15 508 főre növekedett. Az állandó lakosság mellett mintegy 4-4,5 ezer ideiglenes lakos is a városban élt.

A DKV és DHV nagyberuházásai gyorsított ütemben valósultak meg, s 1976. november 3-án sor került a két nagyüzem népgazdasági átadására. Mellettük olyan jelentős gazdálkodó egységek működtek, mint a Magyar Szénhidrogénipari Kutató-fejlesztő Intézet, a TEHAG, a Ru-

haipari Szövetkezet üzeme, a GELKA országos anyag- és alkatrészellátó raktárbázisa, a Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat Országos Könyvszolgálata, a Kenyérgyár, a Kőbányai Gyógyszergyár csomagoló gyáregysége, és termelt a Téglagyár is.

Ezen vállalatok munkaerő - szükséglete beindította a lakásépítési programot: 1970 és 1990 között mintegy 3 ezer lakás épült, és a településszerkezet ekkoriban nyerte el mai formáját.

1966-ban felépült az 1. sz. Általános Iskola, 1973-ban a jelenlegi Eötvös Loránd Általános Iskola, 1978-ban pedig a mostani Arany János Általános Iskola. 1985-ben nyílt meg a Barátság Művelődési Központ és Városi Könyvtár, 1987-ben a Matrica Múzeum, s vele párhuzamosan a Széchenyi István Szakközépiskola.

Számos cikk íródott a várossá nyilvánítás kapcsán a Pest Megyei Hírlapban. Álljon itt zárszóként az, amelyik a legjobban kifejezi a város életében bekövetkezett változást: „Sokan lesznek olyanok, akiknek, ha csak egy pillanatra is, de felrémlik a puszta, ahol a városalapítók először vágták csákányukat a földbe, amikor először dübörgött erre a dömper, a hosszú nagy csövek közül az elsőt fektették helyére … és amikor a modern lakások egyikébe beköltözött az új lakó… Köszöntjük ma a régieket, akik bábáskodtak a hőerőmű és a kőolajfinomító megteremtésén, akik harcoltak a város megalapításáért, köszöntjük a kételkedőket is, akik lehetetlennek tartották a gondolatot, hogy itt város szülessen, és köszöntjük azokat, akik nap, mint nap megvívták csatájukat, hogy bizonyítsák mire képes az ember. Hogyan teremt a semmiből várost, és hogyan indul már holnap, pihenőt sem engedve magának, új feladatokhoz gyürkőzve, Százhalombattának – a legújabb városnak – lakossága.”

Kovács Edina Városi Archívum

Felhasznált irodalom: Szalai Gáborné – Vicze Magdolna – Mitták Ferenc (szerk.): Százhalombatta.

Tanulmányok a 30 éves város történetéből. 1970-2000. Százhalombatta, 2000.

Pest Megyei Hírlap vonatkozó cikkei 1970. március végéről

SZÁZHALOM • 2015. ÁPRILIS

5

Márta néni mesél

A mesék csodálatos világa

lamilyen „mondanivalója” amit a gyermek pontosan ért. A mese után beszélgetek velük és kórusban mondják a helyes választ, mert akkor még tudják. A következő meséknél megkérdeztem Dubecz Lászlóné nyugdíjas óvónénit milyen meséket szeretnek e gyerekek? Adott ötletet, amiből lett a Muzsikáló szívű nyuszi, A hétpettyes katicabogár. Aztán visszatértem kedvenc

segítégemre volt ötleteivel Zsidákovits Sándorné Kati néni. Elmondta, hogy a gyerekek szeretik a tündérekről, manókról, koboldokról szóló történeteket. Tartottam tőle, hogyan fogadják az idegen hangzású neveket, de nem volt vele gond.

Ezeket a történeteket is pontosan értették, ami meghatározó volt számomra. Egy család az apa Ifor , az anya Niam , és három gyermeke Finola, Moren és Edern a mese főszereplői és a Halmok Faluja lakói. Százhalombatta gazdag történelme számtalan lehetőséget rejt, amelyet a meséken keresztül már gyermekként megismerhetnek.

- Lesz folytatás?

- A Pitypangos Óvoda vezetője és pedagógusai nagyon fontosnak tartják, hogy azok a gyerekek, akik a Régészeti park szomszédságában naponta találkoznak a régi korok emlékeivel, megismerjék a régi

témámhoz és megírtam A kiváncsi fenyőfácska történetét, amit most el is meséltem a gyerekeknek. Írtam egy igaz történeten alapuló mesét, Gizike új piros szandáljáról, amit a Bara hídján átjőve egy felhőszakadás elvitt a lábáról, vagy Bogár kutya esetét a furfangos rigóval.

Látva hajlandóságomat a meseírásra a kiadó felkért egy 12 meséből álló sorozatra, amely helytörténeti alapra épül. Így íródtak meg a Kelta mesék, hogy a gyerekek megismerjék lakóhelyük régmúltját a koruknak megfelelő mesék által. Ebben

falu lakóinak mindennapi életét, ami talán nem is különbözik annyira a maitól. Szeretnének hagyományt teremteni és „Márti néni meséi” címmel egy sorozatot indítani az óvodában. Ez nagyon megtisztelő és egyben nagy felelősség is számomra.

Nagyon remélem, hogy ezzel kis lépésekben, de újra visszanyeri a mese a maga fontosságát a gyermekek életében, mert működik a fantázia, de ezt fent is kell tartani. Aki gyermekkorban olvas az nagy valószínűséggel felnőtt korában olvasni fog. Én ebben hiszek.

ASzJ

Milyen jó is lenne néha a hétköznapok megszokott rendszeréből egy kicsit a mesék világába futni… Az óvárosi Pitypangos ovisok Márta néni segítségével a mesék varázslatos világába csöppenhettek (ha csak kis időre is). Csillogó, figyelő tekintetek, várakozás töltötte be a csoportszobát, ahol az ovisok gyülekeztek a mesehallgatásra. Kíváncsian várták, ma milyen történetet, mesét mond el nekik Márta néni. Mert a mesék világa vonzó, nem csak a gyermekek, hanem a felnőttek számára is. Erről is beszélgettem Jankovits Mártával.

- Mi ösztönözte arra, hogy mesét írjon?

- Egész életemben olvasó ember voltam.

Amint megismertem a betűket, a könyv mindig meghatározó élményt jelentett.

Egy olyan világot tárt fel, amit nem ismertem, de elképzeltem. Megjelent előttem a Hókirálynőből Gerda vagy a rénszarvas húzta szánkó, a Jégpalota. Néha nem is kellett ilyen messzire mennem, mert a Bodzaanyóka története annyira mély nyomot hagyott bennem, hogy a kertemben most is van egy hatalmas bodzafa. Fontos a mese, mert a gyerek, ahogy kilép a saját kis környezetéből rácsodálkozik a mindenre. Ez még annak idején szinte az egyetlen eszköze volt a világ megismerésének, ma már ez máshogy van, de úgy gondolom, az olvasás, mese hallgatás élményét semmi nem tudja helyettesíteni. A gyermek egyfajta mesevilágban él - most az elektronikus játékok világában Nincs ezzel semmi baj, ha mellette a saját fantázia világa is megjelenik az olvasottak alapján. Ezért is fontos szerintem az, hogy a szülők szakítsanak időt arra, hogy meséljenek a gyermekeknek minden nap, mert ez fog megmaradni bennük a legjobban.

- Nem ez az első alkalom, hogy mesét hallgattak meg a gyerekek Öntől…

- Így van. Nem először voltam mesélni a gyerekeknek és mindig nagy élményt jelentett a számomra. Nemrégen írok meséket - nem is jutott eszembe - aztán egy napon meghallottam, hogy fákat vágnak ki a faluban. Akkor, egy hajnalon írtam meg az első mesémet az ősöreg tölgyfáról, amit az ember el akart pusztítani, hogy helyébe hatalmas épületeket emeljen. A tölgyfa bánatában elpusztult, de mellette már növekedett az új fa, amit a gyerekek védtek meg. Így kezdődött…

- Az ovisok most két mesét hallgattak meg.

- Minden mesének kell, hogy legyen va-

6

SZÁZHALOM • 2015. ÁPRILIS

Arthur király cserkészei A nyári tábor helyszínének keresése közben sikerült utolérni Mikulásik Gábort, a százhalombattai 1026. számú Szent László Király Cserkészcsapat vezetőjét, akivel a cserkészet hétköznapjain túl, a május 10-i sütivásárról is beszélgettünk.

Közlemény!

A Százhalombattai Faluvédő Egylet

2015. május 14-én

kodnak, számháborúznak, megfigyelik a természet jelenségeit, nevükön nevezik a növényeket, és ha már arra járnak, természetesen összeszedik a szemetet. A cserkészekre jellemző, hogy keresik az aktivitást, szeretik a problémákat, illetve azok meg-

17 órakor tartja

éves rendes közgyűlését.

Helyszín: Zenálkó Etel Közösségi Ház Százhalombatta - Óváros Szent László u. 56.

Kérjük ajánlja fel adójának

1%-át

a Százhalombattai Faluvédő Egyletnek.

Hagyomány, hogy valamelyik tavaszi vasárnapi misét követően a cserkészek és családtagjaik által készített finomságokból lehet vásárolni a Szent István templomban.

A befolyó összegből idén ezerliteres víztartályt szereznek be a táborozás komfortosabbá tétele érdekében.

A vezetők évről évreigyekeznekaddig ismeretlen természeti környezetet találni a tábornak, ahol új kihívásokkal, felfedeznivalókkal találkozhatnak a gyerekek.Idén a Gerecsében keresnek helyszínt Camelot várának, ugyanis ebben az évben az Arthurmondakört választották vezérfonalnak. A keretmese az év során többféle formában is megjelenik, és a táborban teljesedik ki. A történetválasztást ez esetben az indokolta, hogy a tíz cserkésztörvény sok tekintetben összecseng a lovagi erényekkel, mint az adakozás, a becsület, a bátorság, a gyengék segítése.

A jó idő beköszöntével a csapattal péntekenként a Duna partján vagy a Téglagyári völgyben lehet találkozni, ahol íjász-

oldását megtalálni. A heti összejövetelek és különösen a tábor során sok praktikus tudásra tesznek szert. A cserkészet élménypedagógiát alkalmaz, azaz nem csak megkapják az anyagot a gyerekek, de rögtön meg is élik a tanultakat.

A hat évestől egyetemista korosztályig terjedő, több mint százfős tagság előtt számtalan lehetőség áll, melyek révén további hasznos ismeretekre is szert tehetnek.

Választhatnak vízicserkészetet, túravezetővagy életmentő-képzést, lehetnek regőscserkészek, akik az ősmagyar zenében, játékokban, táncokban, vagy a hagyományos kézművességben szereznek jártasságot. „A fiatalok nagy része olyan automatizált környezetben él, hogy ha kiszámíthatatlan szituációba kerül, nem fogja tudni megoldani. A mi dolgunk, hogy jó irányba állítsuk a gyerekeket, majd Isten gondoskodik a további útjukról” – foglalta össze a cserkészet küldetését Mikulásik Gábor. a.

Főbb tevékenységi körök: környezetvédelem, hagyományőrzés, lakossági érdekvédelem.

Adószám:

18688966-1-13 SZÁZHALOM

Óvárosi Közösségi, Közéleti Folyóirat Meg­je­le­nik havonta Fe­le­lős ki­adó: Száz­ha­lom­bat­tai Fa­lu­vé­dő Egy­let, elnöke: Jankovits Már­ta Szerkeszti a szerkesztőbizottság.

Postacím: 2440 Száz­ha­lom­bat­ta, Avar köz 2.

Honlap: www.faluvedo.battanet.hu E-mail: faluvedoegylet@gmail.com Te­le­fon: 06-23/356-343 ISSN szám: 2060-2766 Nyomdai munkák: Hírhalom Kft., Százhalombatta

SZÁZHALOM • 2015. ÁPRILIS

7

Múltunk és jelenünk értékei A Régészeti Park ünnepélyes szezonnyitója – immár tizedik éve – a park egykori megálmodója, Porosz­ lai Ildikó emléktáblájának áprilisi megkoszorúzásával válik teljessé.

Dr. Vicze Magdolnával, a „Matrica” Múzeum és Régészeti Park igazgatójával az évad újdonságairól beszélgettünk, és szóba került a folyamatban lévő Helyi Értéktár program is.

A Régészeti Parkban jelentős változás, hogy az idei évtől minden hónap második szombatján várják a családokat.A folyamatosan fejlődő terület ezúttal több szempontból is örvendetes új elemmel gazdagodik: civil összefogással – vállalkozók, önkéntesek, a SZISZKI diákjainak munkájával – hamarosan elkészül a mezítlábas ösvény. A látogatók részlegesen már kipróbálhatják május 9-én, az évad első családi napján, amikor Életre kelt a falu címmel a kelta kort elevenítik majd meg a vendéglátók. Az utóbbi évek tapasztalata azt mutatta, hogymegerősödött az érdeklődés a kísérleti régészetiránt. Ez azért szerencsés, mert a Százhalombattán zajló szakmai munka a kezdetek óta elsősorban ezt a megközelítést preferálja, ennek eredménye tulajdonképpen

maga a Régészeti Park is.

Május 30-án, a Régészet Napján a Mikroszkóptól az ásóig című program kimondottan a szakma sokoldalúságát kívánja bemutatni.Az eseménynek ezúttal a „Matrica” Múzeum épülete ad otthont, ahol az érdeklődők elmélyülhetnek a legújabb módszerek megismerésében.

Kiemelt téma a talaj-mikromorfológia, amit Magyarországon egyedül a százhalombattai ásatáson alkalmaznak. A régészek vékony talajmetszetek mikroszkopikus vizsgálatával következtetnek az egykori építési technikákra, a felhasznált anyagokra, végső soron az életkörülményekre, illetve ezek változásaira.

Minderről dr. Vicze Magdolna, a kutatás vezetője tart kiselőadást a program keretében. A városunkban tizenötödik éve tartó ásatás szakmai jelentőségét igazolja, hogy idén – a cambridge-i és a southamptoni mellett – a leideni egyetem hallgatói is csatlakoznak. Tanáruk egykor maga is diákként ismerte meg az itt folyó munkát. Óvárosi témákra kanyarodva, dr.

Vicze Magdolna kitért a Hagyományőrző Kör bejegyzése körüli jogi procedúrákra, de megjegyezte, maga a közösség és tevékenységi köre mindeközben

tisztul, formálódik. Reményei szerint a kezdeményezéshez minél nagyobb számban csatlakoznak azok a fiatalok, akik érdeklődnek a múlt értékei iránt. Ebben sokat segít a Százhalom újság is, ami tulajdonképpen ennek az igénynek a megtestesülése – tette hozzá.

Az újság olvasói már találkozhattak a Helyi Értéktár munkájával, a februári lapszámban Jankovits Mártafelterjesztéseit is megismerhették. A törvény előírja, hogy az értéktárba való felvételről helyi szakmai közösség döntsön, majd a testület beleegyezését követően válnak nyilvánossá a város honlapján. Eddig összesen tizennégy javaslat érkezett, melyeket a Helyi Értéktár Bizottság mind megőrzendő eszmei értéknek talált. A bizottság az úgynevezett „battaikumok” első bejegyzését szeretné emlékezetessé tenni, és a felterjesztő civileknek ünnepélyes keretek között megköszönni a munkájukat, ezzel is ösztönözve a további gyűjtést. A javaslatokat a Barátság Kulturális Központban, illetve a „Matrica” Múzeumban található kérdőívek kitöltésével, valamint fotó- vagy hangdokumentációval kiegészítve továbbra is várja a Helyi Értéktár Bizottság.

LA

Kompmánia Egyelőre a megszokott módon, napkeltétől napnyugtáig, óránként közlekedik a komp Százhalombatta és Tököl között. Évről évre felröppen a hír, hogy az üzemeltető befejezi tevékenységét. Nem alaptalanul.

Az anyagiakon túl, személyi problémák is gondot okoznak Lerner János kapitánynak, aki – kisebb megszakításokkal – közel 25 éve üzemelteti az átkelőhajót.

A tavalyi baleset óta – amikor egy felelőtlen munkatárs hibájából megborult és kis híján elsüllyedt a vízijármű – ketten viszik a vállalkozást, a matrózzal együtt folyamatosan szolgálatban vannak.

Magyarországon éveken át szünetelt a hajózási oktatás, illetve akik privát

cégnél, többszázezer forintért szereztek bizonyítványt, leginkább külföldön kamatoztatják a tudásukat. Akik itthon maradtak, többnyire idősebb szakemberek folyami gyakorlattal, nem tudták megtanulni azokat a manővereket, amiket a komppal minden órában, minden fordulóban kétszer meg kell tenni. Az ideális az lenne, ha négyen, állandó váltásban működtetnék a járatot.

Ugyanakkor a viteldíj 2011 óta nem változott. A személygépkocsi például 700, a gyalogos 200 forintért kelhet át a Dunán.

A különjárat üzemidőben 2000, üzemidőn kívül 6000 forintos felárért megoldható.A hajó 7 és 19 óra között minden egész órakor indul Százhalombattáról, és öt perc múlva jön vissza Tökölről. A két érintett ön-

kormányzat egyenlő mértékben támogatta a szolgáltatást, de a százhalombattai városvezetés idén csökkenteni kívánja a hozzájárulást, miközben a forgalom is vis�szaesett, a költségek pedig emelkednek.

A kapitány igyekszik megfelelő pályázatokat felkutatni, egyelőre több-kevesebb sikerrel. Karbantartásra, felújításra már nyert – ebből újult meg tavaly a két szerelvény közül az egyik –, de üzemeltetésre nagyon nehéz forrást találni. „Meglátom, mit tudok kihozni ebben a szezonban, aztán beadom a felmondásomat – nyilatkozta Lerner János. Ez a dolgok rendje: az új hidak miatt sorra szűnnek meg a kompjáratok. Nyugaton sok helyen már csak a nosztalgia kedvéért járnak.”

la

8

SZÁZHALOM • 2015. ÁPRILIS

Téglagyári történetek – Póth Pali bácsival

(dokumentum)

Pali bácsi a téglagyáriak ismert alakja volt. Már a Fő utcai (Szent László u.) államositott Csiszér házban lakott megöregedve, egyedül, magányosan, amikor az utcán találkozva ismerősökként gyakran beszélgettünk. Akkor kértem meg, meséljen az életéről az utókor számára. Minden ember életében vannak mozzanatok, melyekből nemcsak az egyéni sors, de a közösség történelme is tükröződik. 1993. január 2-án látogatott meg otthonomban, hogy életének sok tanulságos eseményéről számot adjon.

- Vas Megyében Acsádon születtem.

Anyám lányfejjel szült engem. Nem mert segitséget kérni a családjától, ezért menhelybe akart tenni. Jó ismerőse egy szombathelyi asszony – Nagy Józsefné – nem engedte meg neki, hogy a menhelyen hagyjon, ezért magához vett. Több gyermeke is volt akkor már, mégis rajtam kívül magához vett egy kislányt is. Ő szoptatott, nevelt fel engem. Őt tekintettem édesanyámnak. Nagyon szerettek, én is nagyon szerettem őket.

Ott jártam iskolába egészen tizenegy éves koromig.

Az akkori szabályok szerint ebben a korban a szülő anya magához vehette a gyerekét, ha rendeződtek családi viszonyai. Értesitették, elmúltam tizenegy, és eljött értem. Mindannyian sirtunk. A testvéreim - Jóska, Rózsi, Feri - nem akartak elengedni, én pedig őket ismertem családomnak.

Apám bort szállitó fuvaros volt, gyakran dolgozott éjjel. Ha élelmet kapott - szalámit, szalonnát - becsomagolva éjjel a vánkosom alá tette, hogy örömet okozzon nekem, a kisgyereknek, akit nagyon kedvelt.

Nős voltam már, a csillaghegyi téglagyárban voltam normás, amikor meglátogatott egyszer a nevelőanyám a fiával és annak feleségével. Amikor meglátott, azt mondta: - Gyün az én drága, aranyos fiam!

Sajnos már régen meghaltak.

Anyámat nem tekintettem édesanyámnak. Nem tudtam megszokni, megszeretni.

Már hazafelé az úton megvert. A férje nem az édesapám volt. Őrmesterként szolgált, gyakran behivták katonának, és akkor nekem kellett a három testvéremre keresni.

Százhalombattán lettem ötödikes. Nyáron Franciskába, Dolenába jártam irtani, vagy Biró Pál és Tildy pusztájára - a határba - dolgozni. Reggel három órakor keltem, gyalog kellett odamenni. Ősztől iskolába jártam. Szerettem tanulni.

Kedveltek a tanáraim és a plébános is. Nem voltam rossz gyerek. Tornaórán ügyes voltam. Olyan cigánykereket hánytam az udvaron, hogy megcsodálták a társaim.

A mostohám goromba ember volt. Egyszer úgy megvert, hurkák lettek a hátamon.

Akkor a nagyanyám - a tököli Golcs lány - és a nagyapám, Póth Ferenc magukhoz vettek.

Anyámék elmentek Adonyba dolgozni, lakni. A nevelőapám molnár volt. Én a nagyszüleimmel maradtam.

Tizennégy évesen - 1936. december 1-én - Stich úr hivott a téglagyárba dolgozni, akkor indult újra a termelés. A gangos házban laktunk, ismert engem, sokat játszottam a fiával, Tónival. December 6-án töltöttem be a tizennégyet.

Harminc évet töltöttem le ott.

Mi gyerekek rámát szegeztünk, szedtünk széjjel. Később a téglaprésnél lettem homokozó. Feladatom volt, a transzportlapátra szórni, hogy ne ragadjon rá a vizes, friss, tégla. Az vitte a nyers téglákat a száritóba.

A fagyok előtt leállt a termelés, mert nem száradt már meg az agyag, és csak tavas�szal - márciusban - indult újra.

Stich úr megkérdezte a melósoktól, ki hol szeretne dolgozni. Én a présre kértem magam.

- Nem birod el a téglát – mondta.

- De igen. Így kerültem oda, Hornyák Miskával és bátyjával Lacival. Jó haverok voltunk. Ha megcsináltunk hetente 30-35-40 ezret, már kaptunk egy liter bor áldomást a főnököktől, amit a műhelyesekkel - Würth Antal bácsival, Würt Palival, a bátyámmal és a sógorommal - ittunk meg. Naponta tiz órát dolgoztunk. Annyit kerestünk, mint a felnőttek.

Amikor megkezdődött az iszapoltatás, Miskával elvállaltuk. Reggel 6 órától este hatig a présnél dolgoztunk, este 11-ig, 12ig iszapoltunk. Nem mentünk haza aludni, hanem fölmentünk a ringbe, suberpapirt tettünk a szénre, arra feküdtünk le úgy sárosan. Szóltunk az égetőknek - Nagy Karcsi bácsinak vagy Halász Józsi bácsinak -, keltsenek fel 2 vagy 1/4 3 órakor, és mentünk újra iszapolni, hogy ¾ 6-ig egy medencét ki tudjunk dobni Miskával. Kerestünk egy héten 80-90 pengőt. A műhelyesek megirigyelték.

- Ennyi pénzt keresnek ezek a taknyos gyerekek!

- Gyűjjenek, és maguk is keressék meg - mondtuk. Eljöttek. Fél óra múlva dőltek jobbra, dőltek balra. Kidőltek a sorból. Káromkodtak. Aztán mondták: - Hadd keressenek ezek a gyerekek. Az állatok nem dolgoznak annyit, mint ez a két szerencsétlen gyerek!

Sose reklamáltak többé. Abban az időben a téglagyárban dolgozhattak nyolcvanan, százan. Volt 8 kihordó, 8 behordó, 8 vizes rakó nő, 3 préses, 10-15 bányász, hajórakók, cserépválogatók, takaritó, homokozó. És 5-6 erősebb gyerek.

Jött a háború. 1943-ban vonultam be, 1948-ban jöttem haza a fogságból. Szibériában egy fatelepen raboskodtunk. Olyan kevés élelmet kaptunk, hogy egymás tetveit versenyeztettük, kié ér először a deszkaasztal szélére. Azé lett a kenyérfejadag. Ha az őr nem látta, megettük a varjú fiókát is, hogy életben maradjunk.

Amikor hazajöttem, elküldtek kéthetes norma iskolába. Aztán Békéscsabára tet-

SZÁZHALOM • 2015. ÁPRILIS

9

tek normásnak. Volt 12 gyár. Oda kellett elmenni normát felvenni. Ez azt jelentette, nekünk kellett meghatározni azt az átlagot, ami a norma lett, amit teljesiteni kellett a munkásoknak.

Följegyeztem, hogy a kihordó és a behordó mennyit teljesit óránként, aztán átlagoltuk az eredményt.

Mivel én téglagyárban dolgoztam előt-

Hornyákék. A fiatal Prackó Józsinak - aki később igazgató lett - ott dolgozott már a nagyapja és az édesapja is. Mészárosék később kerültek oda.

Ha télre leállt a termelés, a műhelyben csak néhányan maradtak karbantartani.

Köllő Feri bácsi, Würth Antal, Érdről Mitz Lajos.

Aztán tavasszal újra indult a termelés.

ment körbe - vitték ki. A kellően kiszáradt nyers tégla azzal került a kemencék mellé.

Ha már túl sok volt a kiszáradt tégla, kazlakba raktuk - abslrag - 25 db tégla magasságáig, hogy télen is folyamatosan menjen a termelés - égetés. Először alul, aztán felül tüzeltek, hogy kellően kiégjen a tégla, cserép. Az égetés 4-5 napig, egy hétig is eltartott.

te, a gyakorlatból tudtam azt is, mennyit lehet teljesiteni.

Nagy volt a háború után a munkanélküliség, ezért nagy volt a fegyelem is. Megbecsülte mindenki, hogy dolgozhat. Aki nem kapott munkát a gyárban, az mezőgazdasági munkát vállalt. Aztán ha emelkedett a gyár kapacitása, több embert is fel tudtak oda venni.

Amig Békéscsabán voltam, havonta egykét alkalommal jöhettem haza hétvégeken.

Ezért aztán végül hazajöttem dolgozni Battára. Kiemeltek műszakvezetőnek. Meg volt határozva a terv, mennyit kell termelni.

Mindig emelték a mennyiséget, ezért gyakran dolgoznunk kellett vasárnap is. Aztán Érdre vittek, hogy meglegyen ott is a terv, majd ismét itthon dolgozhattam.

Kijöttek a minisztériumból és felkértek, legyek igazgató. De nem vállaltam el.

A gyárban munkáslakásokban több család élt - Sebestyénék, Gulyásék, Prackóék,

Kezdetben kézzel bányászták ki az agyagot, később markolókkal. Mosóba csak a cserépnek valót tették. A tégla alapanyagát nem. A kibányászott anyag a törőbe került, amit vizzel kevertek össze. Bori és Pethes bácsi voltak a vizezők. A hengerekkel összetört vizes agyagot rácson nyomták keresztül, az került a préshez. Ott kapott formát, attól függően, mit akartunk legyártani - cserepet, téglát, válaszfal téglát, lyukas téglát. Minden termékhez más szájnyilást tettek a présre, ez adta meg a szükséges formát. Készitettünk hódfarkú, konstantin cserepet is.

A battai házakat szép battai cserepekkel fedték be.

A nyers tégla a száritókba - sufnikba - került és csak azután az égetőbe. A szabadban gyorsabban száradt ki. Eső ellen cseréppel takartuk, de ha sütött a nap, az asszonyok leszedték róla, hogy gyorsabban száradjon. A transzporttal - folyamatosan

A művezető számolta össze a munkások teljesitményét, de ezért bért nem kapott.

Egy idő után lemondtam a művezetőségről és inkább kazlaztam, ahol túlórázni is lehetett.

Már idősebb koromban, hatvanötben mentem el az erőműbe dolgozni a gondnokságra, ott lettem nyugdijas 1979-ben.

De még tovább dolgoztam ’83-ig, évente nyolc hónapot.

Fiatalon nagyon szerettem focizni, tagja voltam a battai csapatnak. Szerepeltünk a szinjátszó körben. Tagja voltam a dalárdának. Mindenki vallásos volt abban az időben, vasárnap templomba jártunk.

A faluban mindenki ismerte egymást, az emberek tisztelték a másikat, a fiatalok az idősebbeket. A szerbek bálját tiszteletben tartottuk, mert az az ő ünnepük volt.

Nem volt könnyű életünk, mégis mi szépnek láttuk azt.

Szegedinácz Anna

10

SZÁZHALOM • 2015. ÁPRILIS

Óvárosi igaz mese

Haragban a világgal, békében a földdel Egyszer volt, hol nem volt, nem is messze, nem is rég, született egy dacos gyermek a Duna mentén.

Apja nyaranta egy Duna-parti kis falucskában pihente ki a fővárosi tisztségviselőség „nyűgét s nyilait”. Itt ismerkedett meg egy helyi parasztcsalád dolgos leánykájával, s horgonyzott le vele a főutca melletti házban.

Mikor a papa meghalt, az elsőszülött fiú külföldre, a másodszülött leány férjhez ment, a harmadikra – a dacosra – maradt a családfenntartás, a mama és a három kistestvér.

Ha volt mit a piacra vinni, vitte. Ha a környéken nem volt kereslet, vitte mes�szebb. Csattogott a lovaskocsi vasabroncsa a fővárosi macskaköveken. Ha nem volt sajátja, fuvarozta a másét. Botlott meg gáncsokban, árulták el barátok, próbálták kisemmizni így is, úgy is – de ő csak azért is!

Jött a téeszesítés, vitték a földet, vitték az állatokat, vittek mindent. Elvitték a lovakat, befogta a tehenet. Kinevették.

Megvonta a vállát, leszegte a fejét – és csak ment, tette a dolgát. Az állatok elpusztultak, aszály jött, máskor jégverés – nem a kárt nézte, hanem, hogy hogyan tovább. Mindig előrébb, mindig mes�szebbre tekintett. Felesége eleinte megsiratott minden elhullott jószágot. „Ne akkor sírj, ha a ló megdöglik! Majd, ha én!” – intette ekkor az emberré cseperedett egykori „dacos” gyerek.

Elhelyezkedett állami cégnél, amikor azt követelték a törvények, de mellette mindig művelte azt a földet, amennyi éppen volt. Kijárta, hogy ne vigyék el katonának, hiszen nem hagyhatja magára a gazdaságot, a család megélhetésének forrását. Amint lehetett, holdanként kezdte újraépíteni az egykori családi birtokot. Aztán többet és még és még.

A mai napig folyamatosan terjeszkedik.

Mára húszszor akkora földet művel, mint

amennyit elvettek tőle. Csak azértis!

Mihelyst lehetett, nyugdíjba vonult, mert addigra már akkora gazdaságot vitt, ami megkövetelte, hogy csak azzal foglalkozzon. Széles földterületről, haszon- és takarmánynövényről, számtalan szárnyas és lábas jószágról kellett gondoskodnia. A maga ura lett a folyton változó világ viharaiban. Szerzett ellen-

dacos ember megállítja a lovakat, hogy felszedje, nehogy megsérüljön valaki. De mire visszaül a bakra, már úgy forgatja, nézi, hogy „jó kis szeg ez, kiegyenesítem, jó lesz még valamire!”. Nagy kedvvel gyűjti össze és hozza rendbe a földműves eszközöket: ásót, kapát, ekét, boronát, hordót és szőlőprést… Ami másnak csak hasznavehetetlen ócskavas,

Óvárosi utcakép

ségeket és veszített el barátokat, fordult el szótlanul köpönyegforgatóktól, bocsátott meg árulónak, a szíve mélyén elraktározott jót és rosszat is. De nem aprózta el harcait az emberekre, a világ ellen dacolt. Hajtotta a harag, sosem bénította a tehetetlenség, mint oly sok másokat, akik küzdelem nélkül, talán egy kényelmesebb élet reményében feladták.

Nem érti a mai gondolkodást: az utcára ültetik a gyümölcsfát, a kertbe meg a dísznövényt?! Aztán panaszkodnak, hogy milyen drága minden, ahelyett, hogy megtermelnék a ház körül.

Szomorúan látja, hogyan változnak az emberek. Látott generációkat felnőni, szorgos szülők semmirekellő gyerekeit, akik elkótyavetyélik szellemi és tárgyi örökségüket egyaránt. Annyira értékelik, amijük van, amennyit tettek érte: semmire. Aki megdolgozik minden falatért, az megbecsül egyetlen búzaszemet is. Ha egy rozsdás vasszög görbül az úton, a

számára tudást, erőt, értéket hordozó, a keserves munkát ismerő, nagy becsben tartott szerszám.

A dacos ember az évtizedek során mély barázdát szántott magának, amit konokul ró azóta is. Akár fel is hagyhatna már a gazdálkodással, de nem akar.

Minden keserűség, bosszúság és sérelem arra ösztönzi, ne adja fel! Ha újra kezdené? Újra végigküzdené ugyanezt az utat, minden buktatójával, bánatával.

Hogyan? Mi a titka? Hol a tanulság? A természet megtanítja az embert a türelemre, az elfogadásra, az örök körforgásra, aminek része a zuhanás, az alámerülés, a lendületvesztés és a felfelé kanyaruló győzelem íve is. Ilyen az igazi élet. És a dacos ember szereti az életet.

(A fenti történetet részben vagy egészben a szerző szedegette össze. A valósággal való minden egyezőség véletlen - avagy törvényszerű.)

LA

SZÁZHALOM • 2015. ÁPRILIS

11

Százhalom és Batta

Helytörténeti vázlat Százhalom és Batta története a régmúltba nyúlik vissza. Az iskolában történelemórán szinte semmit sem hallottunk falunk múltjáról. Az egyetlen, ami megmaradt bennem, hogy Batta törökül itatót jelent és erről kapta a nevét. Ez azóta megdőlt. Az utóbbi 30-40 évben – főleg mióta van múzeumunk és jelentek meg kiadványok – sokkal többet tudtunk meg, mint előtte évtizedekig.

Már a 19. század utolsó évtizedeiben is jelentek meg kiadványok, ezek közül talán a legismertebb a pap régész Kereskényi Gyula munkája Érd (Hamzsabég) és Batta (Százhalom) történeti vázlata címmel. Erről már olvashattak újságunkban és kiadványainkban is. A Matrica Múzeum létrejöttével egyre többet tudtunk meg egészen a régmúlttól az itt élőkről a történelem különböző évszázadaiban. A kutatómunkákból tudtuk meg, hogy valószínűsíthetően, honnan származik a Batta név. A Százhalom kézenfekvő a több mint száz halomsírról. A Batta név elődje a Báté helységnév egy 1318-ból származó oklevélben fordul elő először. Ebből alakult ki a Batta elnevezés. Egy fellelt családfa szerint az 1350-es évekből származó Bátéi Tamással kezdődik és 1518-ban Bátéi Kelemennel végződik e család története. Mi az idősebbek az iskolában nem tanultunk helytörténetet, ezért gondoltuk nagyon fontosnak, hogy akár a Százhalom újságban, akár a kiadványokban többször foglalkozzunk azokkal az eseményekkel, amelyek annak idején iskolai oktatásunkból kimaradtak.

A török időkig nagyon kevés információ áll rendelkezésre, de az ország egy része miután az Oszmán Birodalom meghódított területe lett, hála a precíz adóíveknek már több adat látott napvilágot.

Az adószedők járták a falvakat, pontosan felmérték ki az, aki adót tud fizetni, amit aztán be is hajtottak könyörtelenül.

A 150 éves török uralom alatt számtalan birtokosa lehetett Százhalomnak, az igazi birtokos azonban a mindenkori

szultán volt, mint mindennek az Oszmán államban. Jutalmul a szolgálataikért övék lehetett bizonyos ideig a birtok jövedelme. Az eredeti magyar tulajdonosok egészen a török kiűzéséig (1686) nem birtokolhatták jogos tulajdonukat. A háborúban a rettenetes pusztítás főleg a magyar lakta területek elnéptelenedését vonta maga után.

*

A Habsburg Birodalom kiterjesztette fennhatóságát az egész Duna medencére. Ekkor kezdődött meg az a népvándorlás, amely teljesen megváltoztatta az ország lakóinak összetételét. Az óriási néptelen földek és a tisztázatlan birtokviszonyok vonzották az ország más területeiről és a kívülről érkező telepesek sokaságát. Így találtak a délről a török elől menekülő szerbek egy üres falura, Százhalomra az 1690-es években. A neveket megőrizték a török adóívek. A következő nevű első telepesek leszármazottai közül legalábbis a nevek alapján már csak két család él Százhalombattán: a Popovics és az Osztovics. A többiek neve: Ernokovics, Ferencsovics, Rasevics, Brodovics, Csuka, Jovisics, Bojsit, Bogary, Millich, Tomity, Gubovics, Gra­bo­vics.

A szabad földfoglalás azonban nem tartott sokáig, a bécsi kormányzat szinte azonnal elkezdte felmérni a falvakat, tisztázni kinek hol van a birtoka és men�nyi.

I. Lipót császár létrehozott egy hivatalt ahol a birtok régi tulajdonosai benyújthatták igényeiket egykori birtokukra.

A mi falunknak és a környező településeknek, Érdnek és Diósdnak is Illésházy

Miklós gróf, királyi kancellár volt a tulajdonosa. A gróf még a török kiűzése előtt 1675-ben 2700 forintért zálogba adta a következő birtokait: Érd, Berki, Százhalom, Tárnok, és Diósd falvakat a Szapáry családnak.

1695-ben úgy gondolhatta, valami jövedelmet már remélhet a török fennhatóság nélkül, de terve nem vált be ezért újból most csak 1200 forintért elzálogosította 18 évre, és csak 1722-ben váltotta vissza végleg. Ezért Érd és Százhalom majd az 1700-as évek elejétől Batta egy közigazgatási területhez tartozott érdi központtal, amiért is szorosan fonódik össze a két település élete egészen az 1930-as évekig. Mint birtok akkor már régen nem tartozott egybe, de nagyon sok minden, orvos, iskola, posta, templom, csendőrség, piac, szakboltok és számtalan, más dolog csak Érden volt elérhető.

*

Térjünk vissza, azonban az érdekes 1700-as évek elejére mikor is összeírók járták a falvakat és számtalan embert tanúként hallgattak meg, hogy mit tudnak arról, melyik település határa hol húzódott. Ezekről részletes jegyzőkönyvek is készültek. A százhalmi birtok határairól főleg az ercsiekkel volt vita. Többek között 1722. augusztus 17-én Aranyosi György Fejér vármegye szolgabírája és Tötösi László esküdt több tanút hallgatott meg Batta és Ercsi határjeleiről. Ilyeneket kérdeztek: Tudja-e még a török világból vagy emberi emlékezetből, hogy mi választotta el a két települést? Kőhegy vagy tüskebokrok? Az is elég vallomásnak tartották, ha valaki azt mondta egyszer Budára menvén egy 90 éves ember megmutatta, itt volt a határ. Ebből aztán gyakran nagy csete-paté keletkezett. Az ercsiek és a battaiak kapával, kaszával mentek egymásnak, amiből megint csak hatósági következmény lett.

1713. január 30-án határjárást végeztek Tétény falunál. Itt is több tanút hallgattak meg, kiknek emlékei szerint meddig lehetett kapálni, kaszálni. Érde-

12 kes, hogy tanúként egy Hamzsabégi István nevű 60 éves tanút is meghallgattak, aki elmondta, hogy az érdi törökök még gyermekkorában Tétény felé nem merték a földet művelni, mert kövek választották el a két határt.

A földesurak és a községek földéhsége nem egyszer már-már bűncselekménybe hajló erőszakos cselekedetekig fajult.

Ilyen történet a következő: Miután az Illésházyak tulajdonában került a birtok, Érd lett az uradalom központja. A földesúr megtiltotta Törökbálint lakóinak 1729. március 22-én, hogy használják Érd, Berki és Diósd földjeit. Ennek a szigorú rendeletnek volt előzménye méghozzá elég súlyos. A hatóság az események kivizsgálását elrendelte és az erre kinevezett bizottság kiszállt a helyszínre Törökbálint határába. Megtekintették a kárt, amit az elmondások szerint és itt kerülünk mi is a képbe, Érd, Batta és Tárnok lakói követtek el. Több mint száz szekérrel kivonulva vágták ki a fákat, nagy kárt okozva, a törökbálintiaknak. Fegyveresen jöttek és még őrséget is állítottak a szekerek körül, amire a kivágott fát rakták.

Ez még nem volt elég, de elfogták az urasági bírót és két szolgát. Ezért a törökbálintiak még a marháikat sem merték a községből messzire kihajtani, mert azokat az érdiek elrabolták. Az elmúlt évben – olvasható a jegyzőkönyvben – már háromszor elhajtották a csordát és csak Barna János jezsuita atya és az érdi Gotthard Mihály elöljáró, vagy tiszttartó kérésére adták vissza. Az emberrablástól sem riadtak vissza, mert Hoffer Pongrác törökbálinti bírót, aki fáért ment az érdiek elfogták és csak 12 forint váltságdíj megfizetése után 13 nap múlva, engedték szabadon.

A két urasági szolgát Steiner Jakabot és Vinterics Mihályt, akik fát vágtak az erdőben, 30 elfegyverkezett ember elfogta. Ezt már a törökbálintiak sem hagyhatták an�nyiban, így kölcsönös lövöldözésre került sor. Az erőszakos cselekmények már an�nyira elfajultak, hogy lépni kellett. Az ilyen ügyeket legjobb fehér asztal mellett intézni ezért 1727 december 16-án, Törökbálinton találkoztak: Barna János jezsuita atya, Edl Ferenc, Kerekes Mihály, Tomanics érdi elöljáró, Lipics Boldizsár, Újlaky nádori esküdt és még három négy nemes, és körüljárták az erdőt de, megegyezni nem tudtak. Végül is Érdre mentek megkeresni Gotthárd Mihályt, aki vagy elöljáró, vagy

SZÁZHALOM • 2015. ÁPRILIS tiszttartó lehetett az uradalomban. Az egyik vendéglőben megtalálván kérdőre vonták, hogy az érdi, battai és tárnoki lakosokkal miért csináltatta ezt a sok erőszakosságot, fakivágást, emberrablást, miért okoztak ilyen súlyos károkat? Gotthárd Mihály nagyon furfangos ember lehetett, mert azt javasolta a jelenlévő urak szálljanak ki Törökbálintra és mutassák meg hol húzódnak a határok pontosan. Így meg is fordíthatta a dolgot, mert valószínű ezt akkor senki nem tudta. Arról, hogy mi volt az eset végkifejlete már nem szól a krónika.

*

A telepesek mozgása részben természetes volt, más országrészekben kerestek családjuknak boldogulást. A felvidék-

Jovicza, Kokics.

Az 1631-es összeíráson a következő török eredetű családnevek szerepelnek, akiknek a leszármazottai ma is Érden élnek: Deffend, Csibrák, Bandzi, Hasszán, Kurán nevek.

Nálunk is összeírták 1774-75-ben Batta családfőinek nevét. A ma is itt élő családok nevei: Popovics, Osztovics, Radován, Bronzics, Jankovics.

Az Illésházy család utolsó tagja István gróf 1828-ban tetemes adóssága miatt megvált érdi és tárnoki birtokától is, de valószínű, hogy Battát már előbb eladta.

A vevő gyámfia Sina János volt, akivel rokoni szálak kötötték össze. Nevüket még ma is őrzi az Ercsi alatti Sina telep, valamint Százhalombatta közelében található Simon puszta, amit az utolsó tulajdonosról, Sina Simonról neveztek el.

Batthyány Fülöp herceg tiltakozott az adásvétel ellen, mert vérségi okokra hivatkozva magának szerette volna az Illésházy birtokokat. Ideiglenesen meg is nyerte a pert, de a Sina család sem nyugodott bele a történtekbe és 1848-ban Diósd vissza is került a tulajdonukba.

*

Határkereszt a halmoknál ről, mesteremberek, földművesek közül sokan Buda környékén telepedtek le.

Másik részben 1712-ben elindult a mesterséges, részletesen kidolgozott telepítések egész sora. A császári udvar főleg Németországból toborzott telepeseket, így került sok német család Diósdra, akik főleg szőlőtermeléssel, állattartással foglalkoztak. Az akkor összeírt családnevek közül ma is számos megtalálható Diósdon. Így a: Wágner, Ring, Albecker nevek.

Ma már szinte semmi nyoma nem maradt de a német telepesek előtt itt rácok laktak. A nevek sokat elárulnak, így tudjuk az 1720-as összeírásokból, hogy Érden főleg rácok telepedtek le. Egypár név, akiknek a leszármazottai ma is itt élnek: Milkovics, Kozarocz, Palikucsa (Pálházi), Bilits, Gyurcsek, Versits, Antunovics, Lipics,

1830-ban a herceg határjárást rendelt el, felmérve birtoka nagyságát. Elindultak, hogy nagyon alaposan felmérjék milyen határkövek, árkok, kőhányások és különböző megjegyezhető helyek jelzik a községek határait. A Duna partjáról indultak el a Csillag csárda felé, Pontosan lejegyezték a határjelzők egymástól való távolságát is. Néhol nagy fák voltak a határjelzők. Ami számunkra fontos Érd és Batta között egy magas halom tetején találták meg a határjelet. Több ilyet nem is találtak így aztán a földesúr képviselői egyeztek meg hova kerüljenek az új határjelek.

Az, hogy hol húzódik Érd és Százhalombatta pontos határa, ma sem tudjuk, de ilyen erőszakos cselekményekre már nem kerül sor földfoglalás miatt.

Jankovits Márta

Források: • Érdi Krónika. Szerkesztette dr.

Kubassek János az Érdi Földrajzi Múzeum igazgatója • Krizsán László: Százhalom százados krónikája • Sulinet • Ábel András

SZÁZHALOM • 2015. ÁPRILIS

13

A Würth család története – 5. rész

A hatodik nemzedék Az elvált felesége Százhalombattán maradt és egy özvegy gazda, Tóth Márton vette el. A faluban laktak a Vadkacsa nevű kocsmával szemben. Szabó József második feleségével a „vitéz tanyai” gazdálkodásból gyűjtögették a pénzt, saját földre, tanyára. Ez is megtörtént. Még a Wimpffen gróftól egy tagban, a 6-os országút mellett 18 hold földet vettek, és 1944-ben kezdtek el építkezni. 1947-re elkészült a Szabó tanya. Szabó József szakított minden hagyománnyal, a tanyát úgy építette meg, mintha külvárosi kispolgári lak lenne. Inkább nagyot látóan, villa épületet épített. Egyet lakhelyül, másikat pedig istállóként. A sok igyekvésben és ügyeskedésben legszomorúbb volt, hogy gyermekük nem született, én a sorok írója húsz éve a megözvegyült feleségtől vásároltam meg a Szabó tanyát. Sok-sok kedves történet esemény, vendégség, disznótor emléke tör fel előttem a múltból. A házaspár szeretett vendéget fogadni, bármiről lehetett velük beszélgetni. Két dolog volt tabu: a betegség és a halál.

A középső Szabó lány volt az Annus néni. Az 1920-as években férjhez ment Szigetcsépre. Egy sváb kocsmáros, a Lerner házaspár fia vett el. Alig éltek együtt pár hónapot, amikor egy esős hétvégén, a férjet holtan találták a kocsmájuk előtti árokban, ami megtelt vízzel.

Agyonverték, majd a vízzel telt árokba dobták. A tettesek falubeliek voltak, el is ítélték őket, majd az özvegy fiatalasszony hazajött a szülői házba. Őket gondozta halálukig, a házat is megörökölte majd 1947-ben, már idősen férjhez ment Barta József mátrafüredi kőműveshez. Az Annus nénivel kapcsolatban sok szép kisgyermek kori élmény maradt meg bennem. Közel is laktak egymáshoz nagyszüleim és az Annus néni. Volt ez a távolság vagy 500 méter. A nagyanyám, ha valami olyan munkát akart végezni, amiben én akadályoztam volna kezembe adott egy újságot és elküldött az Annus nénihez, ez volt az ürügy, hogy elmenjek hozzájuk. Útközben a bátorságomat próbára tették az ugató és az úton rohangáló kutyák, valamint a sziszegve felém rohanó libák hada. Jó volt megérkezni a régi házba az Annus nénihez, télen jó meleg volt a szobában,

nyáron pedig hűs idő fogadott. Nagyon finom süteményeket készített az Annus néni, de a befőttjei még a nagyanyámét is felül múlta. Megérkeztem, leültetett és elővette a meggybefőttjét, ami csatos fedéllel volt zárva. Olyan finom befőttből, azóta sem ettem, persze, hogy ízlett, rummal volt eltéve. Annyira ízlett, hogy az üveget megsimogattam és ezt, utána sokszor elmondta nekem felnőtt koromban, és másoknak is az Annus néni. Egy tavasszal szintén az Annus néninél voltam vendégségben, amikor ő éppen a frissen fialt anyakoca belső ólját takarította, én pedig komisz módon szép lassan rázártam kívülről az ólajtót.

Vártam a hatást, de éppen akkor egy ember is megjelent a kapuban. A kutya ugatott, az ember félt bejönni, ezért elkezdte az Annus nénit szólongatni, hangosan.

- Annuska nyissa ki a kaput!. Nem merek bemenni.

Na ezt meg a kutyaugatást meghallva az Annus néni engem kezdett szólongatni.

- Istvánka nyisd ki az ólajtót! Én meg a két kiabáló között tétováztam az udvaron, hogy most mit is kéne tenni, kinek mit kellene mondani, hogy nagyobb baj sem történjen már énvelem. Hallom a bejönni akaró ember megrökönyödését, amint felteszi a kérdést a kapuban.

- De hát Annuska hol van? Én hallom magát.

- Itt vagyok plébános úr a disznóólban.

Ez a gonosz gyerek rám zárta az ólajtót.

Na most már érezve, hogy minden határon túl szaladt az én rosszalkodásom, hiszen egy harmadik személy is váratlanul részese lett a nagy ötletemnek. Kinyitottam az ól ajtaját persze elszaladtam a helyszínről. Messziről figyeltem a további beszélgetést az eseményről. Egyáltalán nem volt gyakori vendég a szigetcsépi plébános látogatása, mert ő volt az, de szegény éppen kifogta az én akciómat.

A mai napig nagyot tudok derülni ezen a csínytevésen.

Három éves koromban történt egy kevésbé humoros történetem az Annus néninél. A kiscsirkék épen üres kis fa óljába másztam be, tüzetesen tanulmányozva ezt a csibe lakóhelyet. Hazamenve, édesanyám, aki éppen ott volt észrevette, hogy nagyon vakarózok, főleg a fejem víszkedt.

Tele volt a hajam, a fejem bőre baromfi tetűvel, amit aztán kezelésbe vettek sűrűfésűvel. Petróleummal mosták többször a hajam mire eltűntek a vérszívó állatkák. Nem is adott kölcsönbe kotlóst nagyanyám, mert így lehet behurcolni a tyúkok közé a tetűt.

Szabó József, id. Würth Antalné Szabó Julianna testvére

Mielőtt nagyszüleim közös életének történetére térnék egy a korra jellemző, tünetről szeretnék pár gondolatot elmondani, ez pedig a „szolgálói” állapot. A vidéki lányok szülői beleegyezéssel igyekeztek a legjobb értelemben vett „úri” házakhoz bejutni és ott a háztartás legkülönbözőbb feladatait egy család részére elvégezni.

A rendszer jó volt, mert a lányok meg tanultak igényesen háztartást vezetni. Olyan konyha technikai fogásokat sajátítottak el, amit mindig hasznosítani tudtak a későbbi saját életükben. Meg tanultak igényesen takarítani, mosni, főzni, vasalni. Ráéreztek pár év alatt a kulturáltabb életvitelre, az esetek többségében családtagként kezelték e szolgálókat. Fizetséget is kaptak, helyben ingyenes lakhatást és ellátást. Aki kihasználta a lányok helyzetét azt kibeszélték és nem kapott becsületes jó cselédlányt, mert, hogy ilyen is volt. A mai világ szemforgatóbb és sóherebb is, én úgy gondolom. è

14 Nagyanyám nővére a Margit néni, nagypolgári családhoz került, de persze előtte a Szabó papa a helyet jól körüljárta és úgy ajánlotta be lányát szolgálatra.

Van egy kép erről az időről, ha meg nem mondom, senkinek nem tűnik fel rajta, hogy ki a szolgáló és kit szolgálnak.

A nagyanyám Szabó Julianna miután Százhalombattán kijárta a hat elemit 1918 őszén, apja törekvő kívánságára beiratkozott a budai Víziváros egy polgári gimnáziumának első osztályába. Fél évet járt ide, az hogy tovább nem járt a középiskolába több okra is visszavezethető. Az egyik az, hogy a százhalombattai elemi iskola nem biztosított olyan alapokat, amivel megállhatta volna a helyét és mardosta az önérzetét, hogy ő nem is ide való. A másik, hogy a koszt és kvártély, pénzbe került, és ez több mint a pedellus papa teherbíró képessége. Talán ez az 1918-as esztendő sem volt a legszerencsésebb év. A háború utolsó felvonásához étkezett, a hátországokban a legnagyobb nyomor alakult ki és elkezdődött ősztől az elégedetlenség. A pesti utcákon tüntetések folytak, minden bizonytalanná vált még a közbiztonság is. 1918. karácsonyától a Juliska Battán élt, de a félév gimnáziumi tanulmányát mindig emlegette és ameddig a tanulmányokban eljutottak, azt soha nem felejtette el. Sőt, még ahogy a későbbiekben kiderül, magát képezte érdeklődésének megfelelően. 1919 és 1921 között minden nyáron hat héten át az aratáson segédkezett idénymunkásként. Egy hónapra ötven kiló búzát kapott.

1921 őszétől pedig a Matta uradalomban volt mindenes belső cseléd. Mint már az előzőekben nagyapámról írva említettem, hogy ebben az időben ő géplakatos inas volt, ugyanott. Ekkor dr. Matta Árpád bérbe adta a birtokát a Holczeréknak, a gazdasági irányítást innen már ők végezték.

Würth Antal és Szabó Julianna barátságát az 1923. évi László-napi búcsú és az évbúcsúztató szilveszteri bál közti időben egyértelműen, a mindent felülíró kölcsönös szerelem váltotta fel. A házasság felé segítette őket az a körülmény is, hogy 1923. július 22-én hirtelen elhunyt Würth József a kovács, nagyapám édesapja.

Halálában közrejátszott egy eredménytelen licitálás valami földterületre, amin felizgatva magát agyvérzést kapott. A két fiatal egybekelésének komoly akadálya volt mindkét részről a szülők ellenkezése.

Nagyapám anyja, Gajárszki Anna nem ismerte a Szabóékat, mert „csak” húsz éve laktak Battán, ahogy tartották ezek „olyan

SZÁZHALOM • 2015. ÁPRILIS jött ment emberek”. A Szabó papának sem földje, sem szakmája nincs, és a Juliska is csak 17 éves, az Anti meg csak 19. A Szabóék pedig úgy vélekedtek, hogy lenéznek ezek minket, fennhordják az orrukat a Würthök. Az Anti katona sem volt, de olyan csélcsap is ez a gyerek, nem bíztak benne. A fiatalok pedig csak találkozgattak, a szülők meg bíztak az időben, hogy megunják majd egymást. Ami azt illeti nagyapám a 19 évesen, igencsak forgatta a fejét a fehérnép után. Juliskát is sokat nézegette, pedig ő sokszor kitette a lábát Battáról, ment a máshol lakó rokonsághoz. Én két esetet tudok a nagyanyámról, ami-

Szabó János, Szabó Julianna édesapja

kor lánykérőbe jöttek a Szabóékhoz. Az egyik a nagytétényi hizlalda valamelyik tulajdonosának a fia volt. Szegény lógó orral távozott Százhalombattáról, mert kosarat kapott. Azóta is a hideg lelte, ha meghallotta, Batta nevét. A másik egy daliás férfifodrász volt Kelenföldön. Talán 4 éves lehettem, amikor a nagyanyám elvitt egy fodrászhoz nyiratkozni. Amikor a figaró felismerte nagyanyámat, ijedtében belevágott a fülembe. Gondolom valami rosszkor jött elutasítás lehetett az oka, aztán mindketten engem vigasztaltak és kívántak egymásnak minden jót, harminc év távlatából. Nagyapám visszaemlékezésében elfátyolosodott, hangon mondta: „Azért csak körösztül vittük akaratunkat”.

Egybekelésük 1924-ben volt Az öreg Würth- házba (a régebbi plébánia helyén) költözött az új házaspár. Dédnagyanyám a két házzal arrébb lakó lányánál élte az életét, a Tóthéknál. Azért nem voltak egyedüli lakói a háznak, mert már ott lakott id. Würth Pál a családjával. 1924ben megszületett első gyermekük István.

1925 tavaszán megállt a téglagyár, a dolgozókat elbocsátották, már érződött a gazdasági világválság előszele. Nyáron nagyapám elment aratni, majd az épülő hatos úthoz kerestek kubikusokat. Azt is elvállalta, mert kellett a kereset. Annál is inkább, mert jött a második kisbaba. Aztán ahogy épült az út és elérte Százhalombatta és Ercsi határát, már nem kellett a munkás, mert mindig ott vették fel a dolgozókat ahova az út elért. Majd egy régi ismerős, aki kovácsszenet árult a kovácsok részére, azt mondja nagyapámnak: - Te Anti alighanem felvennének, egy malomba Sárkeresztúrra, ott van Aba mellett. Itt van a címe, írjatok nekik.

Megírták az érdeklődő levelet és gyorsan válasz is érkezett, van munkahely azonnal elfoglalható. Először nagyapám ment el egyedül és pár hét múlva mikor a körülményekkel tisztában lett, akkor családostul költöztek Sárkeresztúrra. Addig, míg nagyapám oda volt, nagyanyám egyedül maradt a kisfiával.

Nyár éjszaka volt, az ablakokat nyitva tartotta nagyanyám, és zajra ébredt fel, ami az ablak felől jött. Látja ám, hogy az ablakban valami állat áll. Megijedt, gyorsan meg akarta gyújtani a petróleumlámpát, de nem sikerült. Közben az állat egyértelművé tette, mi is áll az ablakban, mert elkezdett kukorékolni. Nagyanyám egy fekete kakasnak látta, de mindjárt meg állapította, az nem lehet az övék. Félelem fogta el, elzavarta a kakast, becsukta az ablakot, hát látja ám a reggeli világosban, hogy 13 gyufaszál volt szétszórva, amik nem gyulladtak meg a keze által.

Reggel mindezt elmesélte anyósának és sok-sok estén át ez volt a téma az öregek beszélgetésének. Megfejteni, nem azt, hogy honnan került oda a kakas, hanem hogy ki került oda a kakas formájában?

Bizony ezután, már félt egyedül, megkérte anyósát, hogy este legyen vele, aki ezt az időt is kihasználva, szívesen mesélt régmúlt időkről, a lány korában történtekről. Ezeket adta aztán tovább nekem a nagyanyám.

Az egyik igaz történet, hogy az 1870es évek elején a hegyen annyi szőlő termett, hogy nem volt hova tenni az újbort.

A pincék előtt kint voltak a hordók, amikre ráírták, hogy aki ingyen bort akar vinni, az szolgálja ki magát és vigye. A boldog filoxéramentes idők voltak ezek. Az egész battai és érdi hegy szőlővel ültették be főleg a kadarkához valóval- ez volt a budai szőlők legszélső területe.

(A következő számban folytatjuk)

Jó időt, jó sportolást !

Május 16-án BattaBringa, 30-án Sárkányhajó Bajnokság várja a százhalombattaiakat, pünkösd hét­végéjén pedig nyit a Városi Strand.

Terveznek családi napokat, amiknek keretében tánc- és sportbemutatók, vetélkedők, bábszínház és játszóház vár a látogatókra. A Kulturális Konzorcium szervezésében a város intézményei különböző programokkal jelennek meg a nyár folyamán a strandon.A nemzetközi szabványoknak is megfelelő strandkézilabdailletve strandfoci-pálya lehetőséget ad országos és területi versenyek megrendezésére, de nyitva áll baráti társaságok mérkőzései előtt is.

Május 16-án indul a BattaBringa, ami idén ismét a Régészeti Parkig kanyarodik fel. Folytatódik a piheJelenleg a szokásos karban- nőkben a várostörténeti előadássotartásokat, a parkosítást végzik a rozat, aminek keretében Balpataki strand területén – tájékoztatott Fe- Katalin, a „Matrica” Múzeum munkete László, a Városi Szabadidő katársa mesél majd Óváros múltjáKözpont vezetője. Esztétikusabb és ról, érdekességeiről.

Eddig közel húsz csapat adta le biztonságosabb zuhanyzóállások épülnek a versenymedence körül. A jelentkezését a május 30-i sárkányterületen található szolgáltatások a hajó bajnokságra, amit ezúttal is a vendégkör igényeihez igazodva a dunafüredi Csónakázó-tavon renkorábbiakhoz hasonlóan alakulnak. dez meg a VSZK. A szervezők leg-

nagyobb örömére az Óvárosi Papírkutyák csapata nem csak a tavi, de az őszi és téli uszodai országos bajnokságokon is indultak, amikor egyébként igen kevés a helyi részt vevő. „Jó látni, hogy összeszokott csapat, akik rendesen edzenek, és nem utolsó sorban az egyik legjobb hangulatú közösség” – jegyezte meg Fekete László.

VÁROSI SZABADIDŐ KÖZPONT

2440 Százhalombatta, Vasút u. 41. Tel.: 06-23/354-050, 354-800 vszk.battanet.hu