Százhalom - 2014. szeptember

Százhalom Az első iskola

Emlékezés Márton Bélára

II. ÉVF. 19. SZÁM

Ki ül a székbe?

2014. SZEPTEMBER

Ó V Á RO SI KÖ ZÖS S ÉGI, KÖZÉLET I FOLYÓIRAT

Szerb búcsú: kalácsszentelés A TARTALOMBÓL: Szerb kulturális hónap és búcsú • Hajópadló és vaskályha • Márton Béla, az Óváros festője • Az új forint • Templomsoroló: 264 év • Osztálytalálkozó • Választék a választáshoz • Deda: Emlékezés Bajront Lázárra • Könyvajánló: rómaiak battán

SZÁZHALOM • 2014. SZEPTEMBER

3

Ki ül a székbe?

A 8. sz. választókerület, Óváros képviselőjelöltjei

Farkas Sándorné

Márton Mária

DK Klimsa Arthúr Független+Jobbik Pátkai Zsolt

SZVJKE Sinka László

FIDESZ-KDNP

ÉSZKE Sziva Tibor Zsolt

MSZP

Szerb nemzetiségi képviselőjelöltek:

A képen az LMP jelöltjei, köztük Halász Noémi.

• Versits Richárd József • Igmándi Zorán • Radován Milán • Radován György • Rácz Veszna

4

SZÁZHALOM • 2014. SZEPTEMBER

Megemlékezés 1943. augusztus 20-án délután szörnyű hír rázta meg Százhalombatta lakóit. Futótűzként terjedt a hír: Pannónia­pusztán négy ember halt meg a kastély kútjánál.

Sokan elindultak kifelé a faluból mert nevek hangzottak el, de senki nem tudott biztosat. Késő délutánra már a Budafokról kihívott tűzoltók mind a négyüket kiemelték a kútból, akkor derült ki, Bíró János még életben van.

A mentők kórházba szállították, de később a kórházban elhunyt. A vizsgálat kiderítette, hogy abban a kútban, ami a vizet szolgáltatta, elromlott a villanymotor és átmenetileg benzines motorral helyettesítették, de az is felmondta a szolgálatot. Valaki a kastélyból elment a nem messze lévő uradalmi lakásokhoz, hogy szóljon Tóth Ferenc gépésznek nézze meg, miért nincs víz. Ő azonban lázas betegen feküdt, ezért Kelemenics Antal, aki bognárként dolgozott a birtokon, vállalta, megnézi mi lehet a kútnál a hiba.

Kelemenics Antal lement megnézni, de nem tudott feljönni. Ezt látva Wasser József kovács utánament, hátha tud segíteni. Ő sem jött fel.

Ezután Tóth Ferenc, aki a betegágyából kelt ki, lement megnézni mi történhetett. Ő sem jött fel. Akkor szóltak Bíró Jánosnak, a fiatal földesúrnak, aki apja távollétében a mindenkori megbízott helyettese volt, hogy nagy baj van a kútnál. Vizes törölközővel bekötötte az arcát úgy ment le menteni az embereket de ez sem használt, mert lent maradt.

Ezután hívták ki Budafokról a tűzoltókat és a mentőket, akik sorra kiemelték a mozdulatlan testeket. Bíró János, aki a törölközőnek köszönhetően még életben volt, azonnal kórházba szállították, de napok múlva ő is meghalt.

Az első három áldozat a százhalombattai temetőben nyugszik egymás melletti sírokban (elhalálozásuk sorrendjében) és alusszák örök álmukat. Bíró Jánost a Budapesti Fiumei úti temetőben a családi sírboltban helyezték örök nyugalomba.

Százhalom újságunk 2013. évi áprilisi számában írtunk erről a sajnálatos eseményről. Az első áldozat, Kelemenics Antal lánya, Bendák Károlyné Éva olvasva a cikket jelentkezett szerkesztőségünknél, elmesélve az egész szomorú esetet. Elmondta, nagyon jól esett neki, hogy írtunk a történtekről de szeretné, ha egyesületünk eljárna az ügyben, hogy a „műromon” (ami az akkori kút egy része) az emléktáblán rossz a dátum. Írtunk a Polgármesteri Hivatalnak és ígéretet kaptunk a kijavítására.

A „Matrica” Múzeum igazgatójával, dr. Vicze Magdolnával egyeztetve elküldtük, milyen szöveget szeretnénk

ha az emléktáblára kerülne. Úgy gondoltuk, ez a négy ember egymás életét mentve halt meg, példát mutatva helytállásból, bajtársiasságból, ezért meg legyen örökítve a nevük az utókor számára.

2013. augusztus 20-án a Szent István templomban a leszármazottak és a Faluvédő Egylet misét mondatott emlékükre, 2014. augusztus 19-én koszorút helyeztünk el a szerencsétlenség helyszínén. Jelen voltak a hozzátartozók: Kelemenics Éva és férje Bendák Károly, Wasser József leszármazottai: Izsó György és Izsó József, András Julianna aki Tóth Ferenc keresztlánya, és a Faluvédő Egylet néhány tagja.

JM

Tasnádi László (1916-1942) Ki volt Tasnádi László? Miért tartotta fontosnak lapunk, hogy pár sorban megemlékezzen róla?

1929-ben a Műegyetemi Sportrepülő Egyesület Érden repülőteret nyitott. Az egyetem gépészmérnöki kara képezte ki többek között a pilótákat. Az egyik legtehetsége-

sebb hallgató Tasnádi László volt aki 1916ban született Mohácson. Két nagy szenvedélye volt a repülés és a Duna. Végül ez a kettő okozta a halálát. 1938-ban ezüstkoszorús vitorlázó repülő lett. Hamarosan megismerte nevét az egész ország. 1940-ben Faruk egyiptomi király két M 24 típusú magyar túrarepülőgépet rendelt, az egyiket Tasnádi vitte Egyiptomba. Ez a megrendelés Almásy Lászlónak volt köszönhető aki ez idő tájt Egyiptomban élt. ( Az Angol beteg című filmből ismerhetjük a nevét).

Nagy megbecsülést szereztek ezzel a repüléssel Magyarországnak mert a háborús veszély közepette a Földközi tengert átrepülve vitték át a gépeket. A király mindezt levélben köszönte meg.

1942 szeptember 2-án 16 órakor egy kétüléses repülőgép szállt fel gyakorlatozni a Duna felett., Tasnádi Lászlóval és Károlyi Gyulával. A lent állók azt látták, hogy a gép másodpercek alatt zuhanni kezdett megállíthatatlanul. Szakértők szerint amilyen képzett

pilóta volt Tasnádi László ha egy mód lett volna rá megmenti a gépet de nem volt. Akkor azt gondolták motorhiba történt. Tasnádi még ki tudott ugrani az ejtőernyővel de az nem nyílt ki és a gép ráesett. Azonnal elkezdték a mentést. Itt kapcsolódik a történetbe Százhalombatta.

Az Érden tartózkodó Bakody Ernő százhalombattai plébános és Lendvay Zoltán káplán is csatlakozott a kereső csapathoz. A folyamőrség is jelentős erőkkel kereste a folyóban eltűnt pilótákat. Tasnádi László holttestét egy hét múlva találták meg és a repülőgép motorját. Szeptember 11-én Szigetújfalunál Károlyi Gyulát.

Vizsgálták a balesetet és azt állapították meg, hogy Károlyi Gyula lába beszorult a gép pedálja közé és többé nem lehetett irányítani.( Valószínű ezért nem tudott ki sem ugrani). Tasnádi Lászlót Mohácson, Károlyi Gyulát Kenderesen helyezték örök nyugalomra.

J.M.

SZÁZHALOM • 2014. SZEPTEMBER

5

Szeptember 21-e, a búcsú napja

Szerb kulturális hónap Battán

Első alkalommal vett részt a százhalombattai közösség a Szerb Kultúra Hónapja programsorozatban, melynek részeként egy vajdasági kisváros, Kula színházi produkciójának adott A hagyományos egyházi ünnepre 1750 óta kerül sor. Az ünnep napja kötődik otthont a Szerb Klub. A négyszeméa templom felszenteléséhez. Vendégek, barátok érkeztek nagy számban a kö- lyes darabot szerb nyelven láthatta a közönség, amely nagy sikert aratott. zös ünnepre, és immár sok éves hagyománya van a kötetlen zenés bálnak.

Választás előtti utolsó ülését tartotta a szerb kisebbségi önkormányzat A helyhatósági választásokkal egyidőben (október 12én) a nemzetiségi önkormányzatok képviselőire is szavazhatnak az arra jogosultak. Ezért ebben a ciklusban utolsó alkalommal üléseztek ebben a felállásban a szerb kisebbségi önkormányzat tagjai. Módosították a féléves költségvetést, és összegezték az elmúlt négy év eseményeit, eredményeit. A részletekről Igmándi Zorán, a szerb nemzetiségi önkormányzat vezetője tájékoztatott.

- Hogyan értékelné az elmúlt négy évben végzett munkájukat?

- Sikeres időszak áll mögöttünk. A kép­ viselő testület által jóváhagyott támogatásból és az országos szerb önkormányzat hozzájárulásából több jelentős eseményen részt vehettünk, és megtarthattuk ünnepeinket. Számunkra természetes, hogy a rendezvényeink a szerb vallási ünnepekhez

kapcsolódnak, így az egyházzal karöltve megtartottuk az anyák napját, megünnepeltük a szerb újévet, megtartottunk szerb búcsút és a sokak által várt nemzetiségi bált, amely már túlmutatott kis közösségünkön. Így az igényeknek megfelelően idén a szerb együttesek mellett egy görög zenekarral is kiegészült a fellépők sora. Azt gondolom, akit megérintett egy kicsit is a balkán hangulata, a zene, a hagyományok, a tradicionális ételek, az szívesen vett részt ezen az eseményen. Így a Szekeres József

Rendezvényközpontban megtartott bálon több, mint négyszázan szórakoztak együtt.

Mindezek mellett részt vettünk az ökumenikus focitornán is, ahol csapatunk sikeresen szerepelt.

- Mire számítanak a választások után?

Tervek, elképzelések?

- Eddig négy fő képviselte a szerb közösséget a nemzetiségi önkormányzatban, de az utolsó népszámlálásnál csak 98-an vallották magukat szerb nemzetiségűnek, ezért a mostani választások során három fő képviselőt választhatnak a közösség tagjai. De, hogy a választást megkönnyítsük öt jelöltet állítunk…

A későbbiekben is szeretnénk megtartani a hagyományos rendezvényeinket, ünnepeinket az egyházzal közösen, valamint az eddig sikeres nemzetiségi est megrendezése is terveink között szerepel. Szeretnénk a városban működő másik két nemzetiséggel (görög, román) közösen újra indítani a Nemzetiségi Napok rendezvénysorozatot, megmutatni az érdeklődőknek hagyományainkat, zenénket, ételeinket, közösségünket. Valamint szeretnénk kezdeményezni – amennyiben a városvezetése is támogatja – testvérvárosi kapcsolatok kialakítását egy-egy szerb és görög várossal.

SzJ

6

SZÁZHALOM • 2014. SZEPTEMBER

Hajópadló és vaskályha

A mi iskolánk A szeptember az iskolakezdés jegyében telik el ami érinti a legtöbb családot. Ilyenkor óhatatlanul eszébe jut az embernek az az idő amikor maga készült az iskolába. Ezek az emlékek nem halványulnak el az évtizedek múlásával. Az ember sok mindent elfelejt de valahogy ezek a dolgok megmaradnak. Mostani számunkban is olvashatnak Würth Ildikó tollából egy osztálytalálkozóról ami olyan jól sikerült, hogy szerette volna ezt az élményt másokkal is megosztani.

Még ilyen sok év után bár egy faluban nőttünk fel egy iskolába jártunk mégis akik osztálytársak voltak máshogy viszonyulnak egymáshoz. Sok beszélgetés alatt felmerül „Te kivel járták egy osztályba?” és akkor minden a helyére kerül. Összehasonlítva a mai iskolákkal a mienk elég szerény volt a legpontosabb szó rá: puritán. Ez akkor nekünk egyáltalán nem volt fontos. Természetesnek vettük az olajos padlót amit ma már ha fiatalabbak is olvassák ezt az írást, nem tudják elképzelni sem milyen lehetett. Hajópadló amit valamilyen fekete kencével kentek át. Valószínűleg jobban lehetett takarítani de ezt már sohasem fogjuk megtudni.

Egyetlen kályha adta a meleget de csak a katedra és az első padsorokban ülők érezhették. Aki hátrább ült igencsak fázott. Tornaórán elhúztuk a padokat és ott tartották az órát. Jó időben vagy az udvaron vagy a futballpályán tornáztunk.

Illemhelyre kijártunk a hátsó részére az iskolának. Szó nem volt „angolvécéről” sem az iskolában sem otthon, akkor az 1950-es években. Ami ezeknél sokkal fontosabb volt nekünk az osztálytársakon kívül a: tanítók, tanárok.

Első osztályban gyerekszemmel nagyon idősnek tűnő tanítónéni várt bennünket a Surányiné. A keresztnevét nem tudom mert nekünk nem Zsuzsa, Éva stb. néni volt hanem tanító néni. A nyolcadik volt az első év amikor az osztályfőnököt Piroska néninek szólítottuk. Elképzelni sem tudnám a Kanyicska Béla tanár urat Béla bácsinak, vagy a Mohácsi tanár urat Ist-

ván vagy Pista bácsinak. Nagy tisztelete és becsülete volt akkor a tanítónak a szülők és a gyerekek részéről is. A szüleim és mások szülei fel sem tételezték, hogy ha gond van valamelyikünkkel a tanító vagy a tanár lenne a hibás. Nem is volt, ha rosszat csináltunk büntettek, ha jót dicsértek. Mindenképpen figyeltek ránk.

Nem véletlen, hogy az Óvárosi Közösségi Házat egy valamikori TANÍTÓRÓL Zenálkó Etelről nevezték el. Idős asszonyok könnyes szemmel emlegetik még ma is annyira mély nyomot hagyott bennük,

ahogy a mi tanítóink tanáraink is abban az iskolában aminek ma már nyoma sincs.

Nagyon szép tér épült a helyén ami ismerjük el szebb mint a már omladozó de szívünknek olyan kedves régi iskola. Tervünk, hogy összefogva a régi iskolások ide is tegyünk egy emléktáblát: ezen a helyen állt iskolánk ahol battai gyerekek százait okították évtizedeken keresztül.

Várjuk a felajánlásokat, ha összefogunk nem jelenthet nagy anyagi megterhelést egy emléktábla állítása.

A falusi akkor még új iskola a katolikus templom mellett.

Jankovits Márta

A fénykép Würth Pál tulajdona.

SZÁZHALOM • 2014. SZEPTEMBER

7

Találkozót szervezett az 1956-64-es évfolyam

Osztálytalálkozó „50” 50 év múlt el azóta, hogy a nyolcadik osztály elvégzése után utoljára volt együtt az osztály a ballagáson. A faluba járunk iskolába Százhalombattán. Ma már nyoma sincs a régi osztálytermeknek, de ha becsukjuk a szemünket most is látjuk a ma már nagyon elavultnak tűnő olajos padlót, a kályhát a katedra mellett. Az egyszerű padokat, a tintatartót, a hátitáskát. Akkor ez volt a természetes.

Már ötször összejöttünk az évtizedek során de ez az 50 éves találkozó mégis különleges volt mindannyiunk számára amit 2014 szeptember 6-án tartottunk meg. Eddig minden találkozónk jól sikerült de ennek most valahogy különleges volt a hangulata. Talán meghatott bennünket ez a kerek évforduló, talán a gyertyák fénye amit a már eltávozott társaink emlékére gyújtottunk idézte ezt

fel bennünk. Szeretet töltötte be az egész estét. Örültünk egymásnak. Osztályfőnökünk Éva néni nyitotta meg a találkozót.

Mindenki pár szóval beszélt az életéről, családjáról, unokáiról. Nagy boldogság nekem, hogy osztálytársaim szerény, a családjukat szerető, unokákat imádó boldog emberek. Ezt az érzést nem tudom leírni – ez lengte be azt a pár órát amit együtt töltöttünk. Vacsora után felidéztük a régi emlékeket. Nagyon jó kis osztály voltunk már akkor is mint gyermekek, a kirándulások feledhetetlenek, de azért a csínyek sem maradtak el. Most itt újra azok tudtunk lenni ha csak pár órára is akik akkor voltunk.

Az ember nem felejti el azokat akikkel nyolc évig együtt volt. Akkor még egy ilyen kis faluban mint a miénk nem volt nagy különbség gyerek és gyerek között.

A családi körülményeink is szinte egyformák voltak. Egyikünk édesapja a gyárban dolgozott másikunké a földet művelte, másnak mesterember volt az édesapja.

Még a tanítók gyermekei sem különböztek tőlünk, sem viselkedésben , sem ruházkodásban. Tisztelték, becsülték, ismerték

egymást, egymás munkáját és családját is. Ez ránk gyermekekre is átöröklődött és kitartott a mai napig. Az, hogy ennyi év alatt tudtunk egymásról, kíváncsiak voltunk mi van a másikkal eredményezte az eddigi és a mostani találkozót is. Nagyon büszke vagyok az osztálytársaimra, hogy ilyen remek emberré váltak. *

Kiri Istvánné tanárnőnk nem tudott ott lenni, de küldött nekünk egy idézetet Karl Menningertől: Mindig legyen időd!

Nevetni, mert ez az élet legszebb zenéje olvasni, mert ez a bölcsesség alapköve dolgozni, mert ez a siker ára játszani, mert ez az örök ifjúság titka szeretetet adni, mert gyógyítja az embert, azt is aki adja, azt is aki kapja egy pici mosolyra, mert ez az arc legszebb ékszere néhány kedves szóra, mert ezzel egymás számára könnyebbé tehetjük az életet.

Köszönjük tanárnőnknek a szép idézetet. *

A százhalombattai iskola egykori növendékei akik részt vettek ezen a találkozón az 1956-1964-es évfolyamból: Osztovics Emilia, Toskov Mária, Tóth M. Ágnes, Kaposvári Borbála, Györei János, Borbély János, Raffer Gyula, Kulcsár Julianna, Molnár Anna, Würth Ildikó, Demeter Ágnes, Rontó Izabella, Karácsony Magdolna, Kővári László, Fábián Magdolna, Sinka András, Hornok Zsuzsa, Németh István, Pós Magdolna, Wejmola László és Deák Éva néni.

8

SZÁZHALOM • 2014. SZEPTEMBER

Élete laponként

Márton Béla, az Óváros festője

Márton Béla festőművész életéről szóló könyvet jelentetett meg a battai önkormányzat, Takács Péter szer­kesztésében.

Márton Béla születésének 100. évfordulóján válogatott képeiből álló kiállítással tisztelegtek a művész előtt. Idén, egy az életét és munkásságát bemutató könyv készült az évfordulóra. Az ünnepélyes bemutatóra az óvárosi közösségi házban került sor, ahol a város vezetői, barátok, ismerősök vehették először kezükbe az albumot. Az ünnepélyes bemu-

tatóhoz csatlakozva a művész képeiből álló kiállítást is megtekinthették a résztvevők a galérián.

A rendezvényen részt vett Vezér Mihály polgármester, aki köszöntőjében kiemelte, hogy milyen sok mosolyt és boldogságot adott képei által a közönségnek, a városnak Márton Béla. Hangsúlyozta, hogy nagy tehetség birtokában volt, amelyet istenáldotta tevékenysége által megosztotta velünk városlakókkal is.

Takács Péter több éves kutatómunka eredményeként állította össze a képekkel is illusztrált életrajzi vázlatot.

- Miért tartja fontosnak, hogy a város kulturális személyiségei megörökítésre kerüljenek, akár ilyen módon is?

- Nem csak az a fontos, hogy nagyon jó művészeti közösségek legyenek, hanem az egyéni alkotókra is nagy szükség van. Márton Béla olyan alkotó, olyan személyiség volt, akinek munkásságát, műveit meg kell őrizni, és meg kell mutatni az utókornak. Magyarországon majdnem minden városnak van a XX. században festője. Nekünk Márton Béla az, mert minden alkotása szorosan kötődik a városhoz, a közvetlen környezetéhez az Óvároshoz. Szerencsések vagyunk, mert az itt eltöltött évek alatt készült képei a közintézményeinket, valamint a műértő és műkedvelő városlakók otthonait is díszítik. A teljes hagyaték a felkutatása, megőrzése és akár egy állandó kiállítás

SZÁZHALOM • 2014. SZEPTEMBER

keretében bemutatása a nagyközönség számára még feladatként áll előttünk.

- Tavaly megalakult a Márton Béla Társaság, melynek alapító tagja Ön is. Milyen tervek, elképzelések várnak még megvalósulásra, a most kiadott könyv után?

- Legfontosabb célunk, hogy a váro­ sunkban élt festőművész munkásságát, művészetét minél többen megismerjék, főleg a fiatalabb generációk. Ennek érdekében a Magyar Festészet Napja alkalmából minden iskolában elviszünk egy 15 képből álló vándorkiállítást, ahol a fiatalok megismerkedhetnek alkotásaival és életútjával. Tervezünk még több rendezvényt és végső célunk egy állandó kiállítóhely létrehozása.

A rendezvényen részt vett Sinka László alpolgármester is, aki – mint Márton Béla – szintén ezer szállal kötődik a faluhoz.

- Vannak-e személyes emlékei Márton Béláról?

- Többször láttam, ahogy festőáll-

9

ványával az óváros különböző pontjain dolgozott, körülötte kíváncsi gyerekekkel, aki figyelték munkáját. Egyik kedvenc helye a Duna-part volt, amely több képén is szerepel, szinte minden évszakban megörökítve e változó és

re fontosabb szerepet tölt be a város hagyományőrző és kulturális életében…

- Alapvetően fontos szerepet tölt be az Óváros a város életében. Százhalombattának ez a magja, a hely, amely mozgatja a várost, a kultúrát, a hagyományokat. Ezért kötelességünk megőrizni és továbbadni a felnövekvő generációk részére mindazt a kincset, melyet a falu őriz…

- Van-e tudomása róla, hogy milyen tervek, elképzelések vannak a hagyományőrzés, kulturális élet élénkítésére vonatkozóan az óvárosban?

- Az én elképzeléseim szerint sokkal élénkebb megjelenésre lenne szükség a város kulturális, hagyományőrző és sport életében is. Legyen a híd, amely összeköti a falut a várossal. A faluban jelenlevő aktív belső társadalmi életet a civil szervezetek, a baráti társaságok, a szerb közösség adják, akik nélkül nem működik semmi. Nekem, aki itt nőttem fel, még fontosabb, hogy megőrizzük a múltat és megmutassuk gyermekeinek és unokáinknak, de az is fontos, hogy fejlődni, és megújulni is tudjon a közösség, a városrész.

SZÁZHALOM

Óvárosi Közösségi, Közéleti Folyóirat Meg­je­le­nik havonta Fe­le­lős ki­adó: Száz­ha­lom­bat­tai Fa­lu­vé­dő Egy­let, elnöke: Jankovits Már­ta Szerkeszti a szerkesztőbizottság.

Postacím: 2440 Száz­ha­lom­bat­ta, Avar köz 2.

Honlap: www.faluvedo.battanet.hu E-mail: faluvedoegylet@gmail.com Te­le­fon: 06-23/356-343 ISSN szám: 2060-2766 Nyomdai munkák: Hírhalom Kft., Százhalombatta

egyben maradandó táj szépségét. Valamint a számomra is oly kedves Óváros egy-egy jellegzetes részletét tudta megmutatni, a maga valós és mégis „színes álom”világában.

- Egyetért-e azzal, hogy az óváros egy-

* Márton Béla képeiből összeállított kiállítást szeptember közepéig láthatta a nagyközönség a Zenálkó Etel Közösségi Ház galériájában.

SzJ

10

SZÁZHALOM • 2014. SZEPTEMBER

A százhalombattai szerb templom Az Óváros főutcájának jellegzetes, szép épülete az országos műemléki védelem alatt álló görög-keleti szerb templom. I. Lipót német-római császár, magyar király 1690-ben letelepedési engedélyt, adókedvezményt és szabad vallásgya-

korlatot biztosított a törökellenes balkáni hadjáratban résztvevő és onnan menekülő délszláv népcsoportoknak. A mai Óvárosba a 17. század végén letelepülő szerbek első templomukat, 1720 körül fából építették. Ideiglenes vagy

fából készült ortodox templomokat építettek más településeken is ebben az időszakban, például Szentendrén. A gyorsan pusztuló anyaggal való építkezés jól jelzi a kezdeti idők bizonytalanságát, átmenetiségét.

Az Istenanya születésének szentelt kőtemplom Mária Terézia uralkodásának idején, 1750 -ben készült el, szeptember 21-én szentelte fel Dionisije Novakovič budai püspök. Az épület külseje (tömege, homlokzatai) – a császári ház előírásainak megfelelően – a kor katolikus templomainak megjelenéséhez igazodva barokk stílusjegyeket mutat.

Az egyhajós, félköríves apszissal záródó templom legjellegzetesebb motívuma az impozáns toronysisak. A templom tájolására és a liturgikus tér kialakítására a görög-keleti egyházi építészet sajátosságai jellemzőek. A templom a hossztengely mentén kelet-nyugati tájolású, oly módon, hogy a szentély kelet felé, a főbejárat pedig a nyugati irányban helyezkedik el. Az egyhajós templom belső tere három egységből épül fel: a nyugati oldalon található előcsarnok (pronaos) a nők tartózkodási helyéül szolgál, az innen nyíló templomhajó (naos), a férfiak helye, melyet a szentélytől az ikonosztázion (szentképtartó fal) választ el. E szigorúan kötött rend szerepe a hívő tanítása és vezetése. Az előcsarnok a bűnbánattartás helye, a templomhajó a liturgia színtereként a hit mélyítésének és megélésének színtere. A szentély láthatatlan az ikonfal takarásában, hiszen az az eljövendő világnak, a megígért Isten országának jelképes tere, amelyről nincsenek tapasztalataink.

Az ikonosztázion elnevezés a görög eikon (kép) és a sztatisz (álláshely) szó összetételéből ered, a görög-keleti templomokban a szentélyt a templom-

SZÁZHALOM • 2014. SZEPTEMBER hajó terétől elválasztó, ajtókkal áttört, aranyozott faragványokkal, képekkel (ikonokkal) borított falat jelenti. A keleti kereszténység templomaiban már a 10. századtól általánossá vált, hogy a hajót és a szentélyt elválasztó falat képekkel díszítették. Az ikonosztázion ábrázolásai a monumentális műfajokból (mozaik, freskó) kerültek át, és szigorúan kötött képi renddé összegződtek. A battai ikonosztázionon legfelül a megfeszített Krisztus látható, két oldalán a közbenjáró Istenanya és Szent János apostol képmásával. A lejjebb lévő képeken szentek alakjai láthatók. Az ikontartófal közepén az Angyali üdvözlet jelenetével díszített kétszárnyas ajtó (királyi kapu) nyílik, melyen csak a liturgiát végző pap léphet be, a két oldalt elhelyezkedő egyszárnyas kaput pedig a szertartásban segédkezők használják. A királyi kapu mellett az Istenanya és a Világbíró Krisztus ikonja áll.

Az ikon természetfeletti jellege abban nyilvánul meg, hogy az nem egyszerű ábrázolása a Megváltónak, az Istenanyának vagy a szenteknek, hanem azok különleges jelenlétét biztosítja azáltal, hogy „megdicsőült alakban” varázsolja őket elénk. Pál apostol kifejezésével élve nem a természeti létezésüket mutatja be, hanem a „másik létben” megjelenő formájukat akarja érzékeltetni. Ezért az ikon önmagában is szent tárgy, csak a „kegyelem állapotában” lévő (bűneiket meggyónt) szerzetesek festhettek ikonokat. A százhalombattai szerb templom ikonosztázionjának különlegessége, hogy az 1770-es években készült festmények egy korábbi, bizánci stílusú réteget rejtenek. Feltételezik, hogy az ikonok készítői szerbiai műhelyekből érkezhettek, akik műhelyüket Szentendrén rendezték be.

Valószínűleg a battai szentképtartó fal egy szentendrei műhelyből származhat, a térbe kevéssé illő méretarányai arra utalnak, hogy azt nem a battai, hanem egy szentendrei templomba szánták eredetileg.

Az ortodox templomok liturgikus kialakítása sok tekintetben eltér a katolikus templomokétól. Nincsen hangszeres istentisztelet, sem szobrok, gyóntatószék vagy sekrestye. A templomhajóban található az éneklőszék, ahol a kántor

11 foglal helyet, a püspöki szék, ahol akkor ül a püspök, amikor jelen van a templomban, de nem vesz részt a liturgia bemutatásában, a többi ülőhely a betegek és öregek számára van fenntartva.

A templom tornyát a II. világháború során belövés érte, melyet a háború után ideiglenes jelleggel helyreállítottak. Az épület állapota azonban tovább romlott, az 1960-as évek vége felé már életveszélyessé vált, le kellett bontani a toronysisakot, s a helyére egy oda nem illő, ideiglenes tornyot építettek 1968ban. A város önkormányzatának anyagi támogatásával 1997-re elkészült ere-

deti formájában az új toronysisak, valamint az egész épület külső felújítására is sor került. A restaurátorok e felújítás kapcsán fedezték fel az ikonok régebbi rétegeit, ez utóbbiaknak, valamint a templom freskóinak szakszerű feltárására, a berendezés restaurálására azonban már kellő anyagi fedezet nem állt rendelkezésre. A remélt majdani felújítás lehetőséget adhat majd arra, hogy jobban megismerjük Százhalombatta egyik jeles építészeti emlékét.

Németh Nóra művészettörténész

12

SZÁZHALOM • 2014. SZEPTEMBER

Az új forint A II. világháború során Magyarország infrastruktúrája, ipara gyakorlatilag elpusztult. A termelés rendkívül alacsony színvonalon állt, és a nyomort még fokozta háborús jóvátétel terhe is. Ennek következtében az országban 1944-től kezdve mélyült az áru- és pénzhiány, melynek orvoslására a kezdeti időkben olyan módszereket próbáltak alkalmazni, amelyek még inkább gyorsították a pénzromlást. Az inflációt csak egy új fizető eszköz, a forint 1946. augusztus 1-jei bevezetésével sikerült megállítani.

Az 1945-46-os magyarországi hiperinflációt 2008-ig, a zimbabwei válságig, a világtörténelem legnagyobb inflációjaként tartották számon.

Azonban az 1946 júniusában kibocsátott százmillió billpengő továbbra is a világtörténelem legnagyobb forgalomba hozott bankjegye.

Hogy ez a valóságban mit jelentett, arról fénykép- és filmfelvételek, újságcikkek és visszaemlékezések tanúskodnak. Közismert az utcán papírpengőt söprő férfi fotója.

A forint bevezetésével az addig forgalomban lévő hatalmas mennyiségű pengő jelentőségét vesztette, amelyet át lehetett ugyan váltani, 400 000 kvadrillió pengőért adtak 1 forintot.

Ezzel a lehetőséggel azonban nem feltétlenül éltek, erre a háztartásokban maradt pengők mennyiségéből következtethetünk. Nagy- és dédszüleink

hagyatékából, öreg házak felújítása, bontása során még mindig bukkannak elő pengő kötegek.

A mindennapokra lebontva a pengő rohamos értékromlása úgy nyilvánult meg, hogy például egy adott összegért reggel a vásárló tudott venni 10 kg krumplit, de délután már csak 1

kg-t, a következő nap talán már csak egy doboz gyufát.

A pénz romlása elsősorban a városokban lakókat, azon belül is a közalkalmazottakat gyötörte. Az iparban dolgozók fizetésüket megkaphatták termékben, amelyet aztán elcserélhettek élelmiszerre. A közalkalmazottak azonban csak pénzt kaphattak, ráadásul bérük nem tudta követni az infláció mértékét.

Ennek következtében virágzott a feketepiac, szó szerint mindent cseréltek élelmiszerre. A vidék szerepe felértékelődött, hiszen az önellátó parasztság felesleget is termelt, amelyet

szívesen cseréltek mindenféle javakra.

Mozgásban volt az ország, mert a parasztok a városba, a városiak vidékre utaztak élelmiszercsere reményében.

Az általános eseményekből és a helyi forrásokból következtethetünk Százhalombatta inflációs időszakára.

A faluban hagyományosan mezőgazdasággal és halászattal foglalkoztak, melyet a közeli Érden, Budafokon és Budapesten értékesítettek. Ez a helyzet az infláció alatt csupán annyiban változott, hogy a készpénzes kereskedelmet a cserekereskedelem váltotta fel a forint bevezetéséig.

Balpataki Katalin

SZÁZHALOM • 2014. SZEPTEMBER

13

KÖNYVAJÁNLÓ

Hamarosan jön „A Pannon”!

Október 7-én jelenik meg a Gold Book kiadó gondozásában Marcellus Mihály következő római regénye, amelynek címe: A Pannon.

A kötet egy trilógia második része, amely sorozat Marcus Aurelius császár dunai háborúit dolgozza fel.

A trilógia érdekessége, hogy ennek a nagynevű filozófuscsászárnak – aki talán a legtöbbet küzdött a Római Birodalom egységéért és így a mi dunántúli provinciánk biztonságáért is – a pannoniai itt-tartózkodásáról mesél. Ez a történelmi esemény markomann háborúk néven

került köztudatba, amely túlnyomórészt hazánk területén zajlott le, megakadályozandó a markomann, kvád és még néhány germán nép, valamint az Alföld felől a szarmata törzsek benyomulását a Birodalomba. A konfliktus súlyosságát jelzi, hogy a háború mindkét szakaszában elengedhetetlenül fontos volt az uralkodói jelenlét a hadsereg élén, így Marcus Aurelius hosszú éveket töltött hazánk területén, hogy megtisztítsa a birodalom északi határvidékét.

E sziszifuszi, de végül sikeres harcról szólt a sorozat múlt ősszel megjelent első része, Az északi vihar. A hamarosan megjelenő második rész némi átfedéssel visszatér az első háború eseményeire is, miközben bemutatja egy történelmileg is valós, pannoniai római katonatiszt – az érdekesség kedvéért: egy dunai gályaflotta parancsnok – történetét. A Pannonról, azaz Marcus Valerius Maximianusról nincs sok információnk, de ez is igen értékes életútról

árulkodik. Őt tiszteljük az első olyan pannoniai születésűként, aki érdemei elismeréséül szenátori rangot kapott a császártól.

A könyvnek van még egy érdekessége. A regény írója az egyik fejezetben a római kori Százhalombattát választotta helyszínül. Marcellus Mihály a saját bevallása szerint nagy tisztelettel adózik a battai történelmi múltnak, hiszen e helyütt mind a bronzkori népek, mint a vaskori Hallstatt-kultúra, mind a kelta törzsek nyomai fellelhetők, ahogyan ráadásul a Római Birodalom is jelen volt e térségben. A kötet emléket állít e városka, Matrica és az erődje küzdelmének a túlparti szarmatákkal szemben, természetesen regényes és remélhetőleg lebilincselő formában.

A könyv szerzője nagyon reméli, hogy ezzel is felhívja a százhalombattaiak figyelmét a nem mindennapos történelmi örökségükre.

PM

14

SZÁZHALOM • 2014. SZEPTEMBER

Emlékezés nagyapámra, Bajront Lázárra

Deda

Csinos 27 éves lány áll a sírnál és halkan imádkozik. A síron ég a mécses és az emlékezés virágai is ott vannak.

A szerb templom felől harangzúgást hoz a temető felé a lágy nyári szellő.

Meleg nyári nap volt. Július 15-e, pontosan 25 évvel ezelőtt. Az asszonyok a templomudvart takarították vidáman cseverészve, dudorászva. A paplak udvarán egy 12 éves fiúcska játszott egy 2 éves kicsi lánnyal (az unoka a dédunokával).

A szobában félhomály és csend honolt, amit csak néha tört meg egy-egy erőltetett levegővétel. A plébános az ágyban feküdt. Leszolgálta az idejét, megöregedett, megbetegedett. Az utolsó erejével még átment a templomba, de hangja már nem volt. A misét nem a megszokott baritonján énekelte végig, csak suttogva celebrálta.

A Jó Isten készült magához szólítani.

Miközben a nagy útra készült hallgatta a gyerekek csicsergését, hívei énekét... Átgondolta az eddigi életét: felnevelte két lányát, majd az unokái hoztak fényt a paplakba és most ez a kicsi lányka kacag odakinn, aki bearanyozta idős napjait. Az elmúlt napokban – ahányszor meglátogatta – mindig megkérdezte, hogy miért nem kel föl? Miért beteg?

Hogyan is érthetné, hisz alig múlt 2 éves, előtte még az élet... Aztán fölrémlett előtte, amikor ő volt gyerek. A diákévei, majd később a teológiai tanulmányai.

Amikor kispapként gyerekeket tanított Dunapentelén. Aztán megismerkedett egy rácalmási hadiözvegy lányával, aki a felesége lett.

A százhalombattai papi teendők mellett rábízták többek között Rácalmás és Dunapentele görögkeleti szerb vallású híveit is. Nehéz, de szép idők voltak.

Az ünnepek: búcsú, Húsvét, Karácsonyi ünnepek, házi védőszentek ünnepe, ház-

szentelések, esküvők, keresztelők mind – mind egy szép emlék. És ott vannak a temetések, ezek a mindennapokhoz tartozó szomorú események voltak.

Amikor Százhalombattára került, pont betellett a „Nagy könyv”, így az újban az első bejegyzést ő írta be. Ebbe a könyvbe vezették be a házasságkötéseket, a születéseket és az elhalálozásokat. Az utolsó oldalon az utolsó sor még üres...

No és ott voltak a gyerekek. Egyik sem félt a szakállas – bajuszos plébános bácsitól. Volt, aki meghúzta és volt, aki megsimogatta a szakállát. Aki meghúzta, az is csak huncutságból és szeretetből és csak egy kicsit. A gyerekeket nagyon szerette és a gyerekek is viszontszerették őt.

Most visszazökkent a valóságba. Kinn az udvaron a kicsi lány hangosan kacagott valamin. Ez a kacaj és a kintről behallatszó vidámság mosolyt csalt elgyötört arcára. Még hallgatná ezt a nevetést, az

asszonyok vidám csevejét, a dalukat, de most neki mennie kell. Majd fentről fogja figyelni a családját és azokat, akiket an�nyira szeretett, az ő drága híveit.

Igen, vigyázni fog rájuk odafentről, ezt a Jó Isten biztosan megengedi majd.

Lassan elhalkult a kacagás, elcsendesedett a csevegés, lehalkult a dal... Csend lett és fényesség... Azóta fentről vigyázza lépteinket, de a szívünkben itt van velünk: a családjával és mindenkivel, akit szeretett és aki őt szerette.

A „Nagy könyv” utolsó oldalán az utolsó sorba az ő neve került beírásra... * Csinos 27 éves lány áll a sírnál és halkan imádkozik, arcán lassan legördül egy könnycsepp.

A síron ég a mécses és az emlékezés virágai is ott vannak. A szerb templom felől harangzúgást hoz a temető felé a lágy nyári szellő.

Magyarics Anica

Az I. Világháború, ahogy akkor nevezték a „nagy háború” kitörésének 100. évfordulójára egyesületünk a Százhalombattai Faluvédő Egylet kiadványt jelentet meg. Hűen mottónkhoz: „Itt, ahol élünk” elsősorban a helyi eseményeket dolgozzuk fel. Négy olyan család történetét ismerhetjük meg ahol a behívott férfiak elestek vagy eltűntek a háború forgatagában. Ez a tragédia nemcsak az akkor élők sorsát határozta meg de kihatással van a még ma élőkre is. Nyomon követjük mi lett az itthon maradottak sorsa, hogyan alakult az életük ami az akkor történtek miatt más irányban indult el. Megismerhetjük az egyetlen battai huszárfőhadnagy életét is aki túlélte a háborút. A Budapest Környéki Levéltárból Würth Pál közreműködése segítségével sikerült nagyon értékes korabeli képviselőtestületi jegyzőkönyveket kutatási célból felhasználni.

A jegyzőkönyv, amit itt láthatnak, még a háború kitörése előtt, 1914. január 6-án készült. Jelen voltak többek között: Csupics Sztankó községi bíró, Dr. Matta Árpád földbirtokos, Marinkacsa Jakab későbbi törvénybíró, Gajárszki János (a család tulajdonában volt a dunai malom), Kácser István halászmester, Margaritovics Kornél szerb plébános, Stich Antal a téglagyár igazgatója, Kovács Lajos jegyző.

Ez a jegyzőkönyv egyrészt azért is érdekes, mert a jegyző felolvasta Bodosi Ilona fiatal tanítónő levelét, amelyben beszámolt az 1913 év karácsonyán az általa betanított gyermekek pásztorjátékáról, amelynek bevételét jótékony célra használták fel. Másrészt ez volt az első műkedvelő színielőadás Battán, amit később számtalan követett. Az Ifjúsági egylet színjátszó tagjai a következő két évtizedben számtalan népszínművet mutatott be a falusiak nagy örömére. A képviselők Dr. Matta Árpád javaslatára hivatalosan is megköszönték a tanítónő munkáját.

Ezekből a jegyzőkönyvekből is nyomon tudtuk követni a háború alatt itt történteket ami eredetiben is megjelenik a kiadvány lapjain.

Jankovits Márta