Százhalom - 2017 április

Százhalom Négyszáz négyzetméter világhír

A lokálpatrióta: Buzay József

Civil a pályán: Német kultúregylet, Érd

V. ÉVF. 45. SZÁM

2017. ÁPRILIS

Tavasz a tanyán

Fotó: Pap Miklós

Ó V Á RO SI KÖ ZÖS S ÉGI, KÖZÉLET I FOLYÓIRAT

A TARTALOMBÓL: Jóhírünk tellje: Interjú Marie-Louise Sorensennel • Tavasz a tanyán • Buzay József: Teljes életet élek • „Őskoros” kutatók a konferenciaközpontban • A messziről jött ember: Páll István Zoltán • Würth Pál: Barangolásaim • Civil a pályán: Az Érdi Német Kultúregyesület • Ünnepsoroló: Feltámadás Jászvásáron

Májusi

PROGRAMAJÁNLÓ BARÁTSÁG KULTURÁLIS KÖZPONT

Városi Majális

MADARAK ÉS FÁK NAPJA – ÓVÁROSI CSALÁDI NAP

Időpont: 2017. május 1. hétfő, 10:00 Helyszín: Szent István tér egész napos programok: mini-vidámpark, vásár

Időpont: 2017. május 14. vasárnap, 10:00 Helyszín: Zenálkó Etel Óvárosi Közösségi Ház Játszóház és vidám ismerkedés a különféle madarakkal és a környezetünkben élő fákkal. belépődíj: családi jegy 500 Ft

Világjáró Battaiak

Kovács András Péter önálló estje „Vihar a biliben” Időpont: 2017. május 3. szerda, 19:00 Helyszín: BKK színházterem

Én, Leonardo – a zseni testközelből

Új-Zéland Időpont: 2017. május 18. csütörtök, 18:00 Helyszín: BKK kamaraterem előadó: Kazal Ervin belépődíj: 500 Ft

VÁROSI GYERMEKNAP ÁLLATI JÓ GYERMEKNAP! FÓKUSZBAN AZ ÁLLATOK Időpont: 2017. május 28. vasárnap, 10:00 Helyszín: Szent István tér Egész nap családi programok: játszóház, ügyességi játékok, kézműves foglalkozások, vidámpark, körhinta várja a gyermekeket és a gyermeklelkű felnőtteket!

Experidance production táncosai bemutatják Román Sándor koreográfiáját Időpont: 2017. május 10. szerda, 19:00 Helyszín: BKK színházterem zene: Czomba Imre koreográfus: Román Sándor rendező: Meskó Zsolt

„MATRICA” MÚZEUM 2017. május 17., szerda, 17.00 óra

DIVATLENYOMATOK – AVAGY MIRŐL TANÚSKODNAK A REKLÁMKÉPEK Kulich Júlianna előadása

2017. május 27., szombat, 14 óra

RÉGÉSZET NAPJA

Németh Gabriella régész előadása

SZÁZHALOM • 2017. ÁPRILIS

3

Interjú Marie-Louise Sorensennel és dr. Vicze Magdolnával

Négyszáz négyzetméter világhír Különleges helyszínen, különleges módszerekkel, különleges körülmények között folynak az ásatások az óvárosi Földváron közel húsz éve.

Marie-Louise Sorensen (MLS) professzor asszonnyal, és dr. Vicze Magdolnával (VM), a „Matrica” Múzeum igazgatójával beszélgettünk.

- A professzor asszonyt kérdezem, mikor, hogyan kezdődött a kapcsolata a Matrica múzeummal?

- A SAX Project (Százhalombatta Archaeo­logical Excavation Project), egy nemzetközi program részeként indult 1998-ban. A vezetője Kristian Kristiansen svéd professzor volt. Ő megkérdezte tőlem, nem kapcsolódnék-e be az itteni munkába, mert ő nagyon szeretné, ha részt vennék benne. Így kezdtem el foglalkozni a témával és 2000 óta veszek részt a kutatásban.

- Mi volt az, ami ide vonzotta?

- Egy fantasztikus ásatást kezdett el itt a „Matrica” Múzeum, és a felkérés egy jó lehetőség volt arra, hogy ennek a központi, meghatározott kutatásnak része lehessek.

- Hányszor járt Magyarországon és men�nyi időt tölt itt általában?

- 2000 óta minden évben itt voltam, nyaranta 2-3 hetet töltöttem itt. Két évvel ezelőtt úgy döntöttünk, hogy elkezdjük feldolgozni az ásatáson feltárt leleteket, ezért az óta hosszabb időt töltök itt. Most már több hónapja dolgozom a múzeumban.

- Mitől ilyen különleges a százhalombattai feltárás, és miért tart ilyen hosszú ideig?

- Ennek két fontos oka van. Az egyik ok maga a lelőhely, amely annyira összetett, hogy rengeteg régészeti kérdést vet fel, és a régészeti alapanyag is óriási, Euró-

pában egyedülálló. Az öt méteres réteg 6-800 év egymásra épült településeit rejti magában. Ez a településforma a tell, ami Magyarországon, több helyen is megtalálható, de sehol máshol ilyen módszerrel és ilyen összetett vizsgálatokkal nem tárták még fel. Ez olyan analitikai vizsgálatokat enged meg, olyan analizálási lehetőségeket teremt, amely sehol máshol nincs.

eredményeként kialakult települést jelent.

Ezek a fajta települések Szíriából, Egyiptomon, Anatólián keresztül indultak az i.e.

8-10. évezredtől. Nálunk a neolitikumban a Tiszáig húzódtak. Aztán megszűnt és érdekes módon, pár ezer évvel később, a középső bronzkorban újra megjelent. Jellemzően Romániában és Bulgáriában, és itt, Magyarországon megállt a terjedése.

Dr. Vicze Magdolna és Marie-Louise Sorensen

A régészeti ásatásra gyakran mondjuk, hogy nem más, mint egy puzzle kirakása. A százhalombattai attól is különleges, hogy sokkal többet ismerünk a puzzle-ból.

Ezért több mindent tudunk látni ugyanabban az időben.

- A kutatási terület 20x20 méteres. Szokásos az, hogy ilyen nagy területet tárnak fel egyszerre?

- Egyáltalán nem. A mi szelvényünk abszolút egyedülálló. Átlagban egy szelvény 4x4-es. Egyetlen-egy nagyobb volt Magyarországon eddig, de az is csak 10x10 méteres volt.

- Mit jelent a tell?

- A tell arab szó, többrétegű településforma, több évszázados egyhelyben lakás

Nem ismerjük, nem tudjuk, miért itt és miért eddig. Ez is a kutatás egyik kérdése.

Azt gondoljuk, hogy ez egyfajta társadalmi és szociális összetettséget, fejlettséget jelent. Az egyik megközelítés szerint a középső bronzkorban a Kárpát-medencében, és így Magyarországon a társadalom annyira összetett volt, hogy megtanultak ilyen közelségben élni egymáshoz, megtanultak városiasan élni. Ehhez kellett egyfajta egymásrautaltság is. Egy olyan településforma a tell, amit ők (az itt élők) választottak. E szerint az elmélet szerint a tell kialakulásához kellett egyfajta társadalmi fejlettség, vagy egy tudatos választás. è

4

SZÁZHALOM • 2017. ÁPRILIS

- VM: Létezik egy másik megközelítés is. Egy korábbi magyarországi kutatási irány, amely azt vizsgálja, miért ilyen ez a településforma és miért Magyarországon van a határa, a következő választ adja: Mi egy átmeneti zónában vagyunk. Mi vagyunk ugyanis a Közel-Kelettől számítva a legkeletibb és legnyugatibb hely, ahol tell település volt. A XX. században még kicsit egyszerűbben láttuk ezt a kérdést és a geológiai alapokkal gondoltuk ös�szefüggésbe hozni a választ. Mivel a Mezőföldnél nem megy tovább, ezért a talajadottságokra, a lösztalajt, és az ezzel összefüggő termékenység geológiai alapadottságait gondoltuk okként.

- Az ásatáson nyaranta diákok dolgoznak.

Honnan, milyen diákok jönnek ide és miért?

- MLS: A másod- és harmadéves régészhallgatóknak ez egy alapvető tréning. De vannak idősebb doktorandusz hallgatók is, akik itt dolgoznak. Szokatlan, ugyanakkor a kutatásnak nagyon nagy érték, hogy olyan diákok részt vesznek a feltárásban, akik régészetet tanulnak. (Más ásatásokon általában nem szakemberek végzik ezt a munkát. Nagyon drágán, de kevés szakértelemmel.) Ennek az ásatásnak az unikuma adja azt a pluszt, amiért ezek a diákok szívesen érkeznek hozzánk. Az ittlétüket általában az egyetemek fizetik.

- A beavatottak szerint Százhalombattán egy tudományos „triumvirátus” jött létre, arra, hogy az eddigi feltárás eredményeit

aki korábban az én tanítványom volt.

Tudni kell, hogy a régészetnek van egy olyan kötelezettsége, hogy ha valamit egyedülálló módon feltárunk, akkor azt kötelességünk a szakma nagy területének

legújabb és legfejlettebb módszerekkel van lehetőségünk egy ilyen nagy területet kutatni.

Tehát maga a projekt teszi Százhalombattát különlegessé, egyedülállóvá, az

is ugyanolyan összetett módon, ahogy a munka folyt, publikálni. Feltenni és lehetőség szerint megválaszolni a kutatás során felmerült kérdéseket. Ezt a munkát végezzük most mi hárman.

- Mi az, ami ennyire fontossá teszi a százhalombattai lelőhelyet?

- MLS: A régészetben komoly elméletek születnek társadalomról, a társadalmi hi-

összefoglalja, publikálja. Kik ennek a tagjai és pontosan min dolgoznak?

- MLS: Valóban hárman vagyunk. Dr. Vicze Magdolna, a „Matrica” Múzeum igazgatója, én, (Marie-Louise Sorensen, a Cambridge-i Egyetem professzora) és Joanna Sofaer, a Stanford-i Egyetemről,

erarchiáról, a bronzkori vezetőkről, arról, hogy miért vannak itt tellek, miért pont itt vannak, stb. A százhalombattai feltárás teszi először lehetővé, hogy a sok elméletet valóban, részleteiben alá tudjuk támasztani. Különösen fontos továbbá az alkalmazott módszertől. Attól, hogy itt a

európai őskor kutatásban meghatározó hellyé. Ez azzal válik majd teljessé, ha az eredményeket publikáljuk.

- Mikorra készülhetnek el a publikációval?

- MLS: A publikáció elkészítése folyamatban van. Kb. két év múlva, nagyjából egy időben tervezünk megjelentetni három kötetet az itt folyó munkáról. Olyan anyagot tervezünk készíteni, amelyet még soha nem csinált senki. A feltárás különböző aspektusait külön-külön, kívánjuk feldolgozni és egyidőben megjelentetni.

A publikációt nagyon várja a tudományos társadalom és mi magunk is. Reményeink szerint ez egy olyan, nem klasszikus ásatási publikáció lesz, amelyet még soha senki nem próbált.

Ugyanakkor tervezzük olyan kiadvá­ nyok elkészítését is, amelyek a nagyközönségnek szólnak, hogy közérthetően, a laikusok számára is átláthatóan bemutassuk azt a különlegességet, amelyet ez a terület, ez a munka rejt magában.

- VM: Végezetül fontos megjegyezni, hogy az eddigi munkával csak a felső egy méteres réteg feltárását végeztük el. Így a publikációk is ennek eredményeit dolgozzák fel. Reményeink szerint az ásatások tovább folynak majd és lejjebb haladva a rétegekben és így távolabb jutva az időben, további értékes leletekre bukkanhatunk. Ezek alapján pedig további fontos, különleges információkat kaphatunk elő-ramedeink életéről, kultúrájáról.

SZÁZHALOM • 2017. ÁPRILIS

5

Tavasz a Tóth-tanyán A tanyát Tóth László gépészmérnök az 1910-es években építette.

Patinás épülete, a családias belső, kellemes helyet biztosít nem csak a bentlakóknak, azoknak is, akik a lovak szerelmesei. Nap mint nap odajárnak, hogy a lovagolás szenvedélyének hódoljanak. Kovácsné H. Brigittát kérdeztem, milyen itt az élet, mióta férjével és családjával a ház és a lovas klub tulajdonosai lettek?

- Bokros teendőink miatt munkamegosztás van a családban. Reggel férjem az ügyeletes. Hatkor kel, hétre már meg­eteti az istállóban a lovakat. Az abrak beáztatott zab, táp, korpa keveréke. Minden nap ez a reggeli rituálé.

Fél nyolctól vezetjük ki a lovakat a szabadtéri karámba, szénát teszünk eléjük, a nap többi részét ott töltik. Két segítőnk van, akik felváltva dolgoznak, takarítják a boxokat, ha kell, javítják is. Füvet nyírnak, havat lapátolnak, elvégzik a ház körül adódó munkát. Naplementekor bevezetjük a lovakat, az esti etetés az én feladatom és utána zárjuk a lovardát.

Huszonöt lovat gondozunk, ebből tíz a sajátunk.Van két pónink, három mini pónink a gyerekek kedvéért, de csak a két nagyobbon lovagolhatnak. Van rajtuk kívül pár „szerelem” bárány, négy kutyus. Szeretnénk baromfit is tartani, de sok a környezetünkben a róka, ezért a készülő baromfiólnak nagyon biztonságosnak kell lennie. Terveink közt szerepel az állatsimogató kibővítése más állatokkal.

Bértartóink idejükhöz mérten járnak hozzánk lovagolni. Van, aki naponta, mások heti két-három alkalommal. Tisztítják, pucolják saját lovaikat, ez része a lovaglásnak. Lovas oktatónknál hároméves kortól korhatár nélkül lehet tanulni a kezdőknek. Bármikor el lehet kezdeni, akár felnőttként is.

A háromévesekkel pónin sétáltatással kezdjük a bevezetést. Fokozatosan emeljük a terhelést, ahogy az izomzat és a mentális képességek hozzá fejlődnek. Nem szeretjük a tanítást elsietni. Nem célszerű a lovast túl korán elengedni, hiszen stabil ülés nélkül nem garantálható a biztonság.

Igyekszünk úgy lovagoltatni, hogy az a lovasnak és lónak egyaránt az érdekét szolgálja. Csak úgy és annyit lovagoltatunk,

amennyi számukra egészséggel elviselhető, ezen nem vagyunk hajlandók változtatni.

Nyitás óta ugyanazokkal a lovakkal dolgozunk. Odafigyelünk az egészségükre, kondíciójukra. Fontos, a lovaglás ne csak a lovasnak, nekik is élmény legyen. A legidősebb lovunk – a lányomé – huszonhárom éves.

Legfiatalabb az egyik mini póni kétéves kiscsikója. Általában a 10-15 éves lovakkal lovagoltatunk, ők nyugodtabbak, kiegyensúlyozottabbak, és jól bírják a terhelést.

Látogatóink gyerekek, felnőttek vegyesen. Van nyolcvan év feletti vendégünk is, aki rendszeresen lovat bérel nálunk. Folyamatosan jönnek, de nem mennyiségi lovaglásra törekszünk, inkább a minőségire, ezért egyszerre kevés lovassal foglalkozunk.

Számunkra legfontosabb mindig a ló volt, lovasainknak is ezt a szemléletet kí-

kommunikálnak velünk, csak keveset értünk meg belőle. Ez bármelyik állatfajra igaz.

A ló nem ragadozó, nincsenek ragadozó ösztönei, ezért sokkal könnyebb közel kerülni hozzá. Ne felejtsük el, mi viszont az ő szemében azok vagyunk. Ha így közelítünk a lóhoz, az is harc lesz, küzdelem, de ha elhagyjuk a ragadozó viselkedést, kialakulhat az igazi kommunikáció.

Végtelenül tisztelem a lovakat, amiért legelemibb menekülő ösztönüket legyőzve hagyják, hogy az ember a hátukra üljön.

Nem szabad elfeledni, mit ad fel ilyenkor, hihetetlen bizalom ez az állat részéről. Legerősebb fóbiáját győzi le, hogy megfeleljen nekünk, ezért becsülni kell őt. Ezt a ló iránti tiszteletet próbáljuk elültetni lovasainkban is, ez az ars poeticánk. Erre épül minden, az oktatás, a rendszer amit tanítunk, képvise-

vánjuk átadni. Oktatónk is a természetes ló kiképzés, lovas oktatás híve. Lényege, hogy partnerként bánjunk velük. Gyerekeknek, felnőtteknek nem csak a lovaglást, hanem a lóval való kommunikációt is tanítjuk. Ezáltal kölcsönös viszonyba kerülnek egymással. Oda figyel az állatra és az állat is őrá.

Sokkal harmonikusabb kapcsolat alakul ki közöttük, mintha e nélkül ülné meg a lovat.

Többet kapnak egymástól.

Kívülállóknak nehéz elmondani, hogyan oktatunk. Sokan láthatták a „Suttogó” című filmet. Amit mi csinálunk, az is ezeken az alapokon nyugszik. Testbeszéddel kommunikálunk a lóval, akárcsak a lovak egymással. Ezt másolja le az ember. Nem hanggal, a testével beszél. Ezt minden ló érti. Ezt tanítjuk lovasainknak is. Hiszen az állatok is

lünk, ami indokolja, magyarázza, miért más módszert használunk, mint a többiek. * Egész évben vannak programjaink. Most, hogy már használható a 20x40-es fedeles lovardánk is, biztonsággal rendezhettük meg első versenyünket húsvétkor. Húsvéti programunk – 10-16 óráig – házi verseny jellegű volt, azoknak a gyermekeknek és felnőtteknek, akik hozzánk járnak. Huszonnyolc induló volt, ebből öt felnőtt.

A kezdőknek voltak futószáras feladatok, korosztályok, képzettségi szint szerint bontva. Ügyességi pálya az önálló lovasoknak. Jó hangulatú verseny volt. Igyekeztünk, hogy mindenki jól érezze magát. Minden résztvevő ajándékot kapott. A versengésen è

6 kívül volt birkanyírás, tojásfestés, megadva a program húsvéti jellegét. Fontos volt, hogy lovasaink is találkozhassanak.

A fedeles rész teljes elkészülte után lovas kurzusokat tervezünk neves szakemberekkel, illetve kisebb versenyeket is. Nagy létszámú rendezvényekben nem gondolkozunk, mert ennek a lovardának családias a hangulata, bája, s nem szeretnénk ebből veszíteni.

Vendégkörünk stabil, lovasaink hosszú távon kitartanak mellettünk.

Nincs kitaposott út előttünk. Ahogyan mi oktatunk, nem elterjedt módszer Magyarországon. Kezdő lovasoknál nem használunk az irányításhoz zablát, hogy ne okozzunk fájdalmat a lónak. A zabla használat csak biztos kezű lovasoknak ajánlott. Sokkal lassúbb tematikát alkalmazunk, több lépcsőfokot építünk be, mire önállóan elengedünk egy lovast.

Mindezt magunk kísérleteztük ki. Változtatunk, ha szükséges, de úgy érezzük jó az irány. Szeretnénk, ha idővel más lovardák is csatlakoznának hozzánk, akik ugyanezt az utat képviselik. Mások is kíváncsiak módszerünk sikerére, mert ma még nem elterjedt ezt a módszer. Ha több lovarda is csatlakozna hozzánk, akkor közös versenyekkel, találkozókkal tudnánk színesíteni programjainkat.

Azt tapasztaljuk, hogy a lovas világ egyre szélesebb rétege követi ezt a vonalat. * Néhány év tapasztalata után már rendszerszerűen zajlanak az események. Tavas�szal sok óvodás, iskolás csoport látogat el hozzánk családi napok, kirándulások alkalmával, ilyenkor az egész napot nálunk töltik. Lovagolhatnak, vagy igény, érdeklődés szerint választanak programajánlatainkból.

Lehet bográcsozni, sütögetni. Traktoros kirándulásra és íjászatra is van lehetőség. A környezet szép, élmény eltölteni itt a szabadban egy napot.

Iskolaév végén – júniustól szeptemberig – nyári ötnapos, napközis jellegű táborokat szervezünk. Hagyományos táboraink mellett lesz két új témájú is. Játszóház-vezető végzettséggel tartalmas elfoglaltságokat tervezek a gyerekeknek. Nemezelünk – szívem csücske a gyapjú –, egyéb természetes anyagokat is használunk fát, csuhét, stb. Feleslegesnek, szemétnek szánt anyagokból új használható dolgokat készítünk.

Megmutatom nekik, hogy ezekből is lehet szépet alkotni. A kézműves táborok mellett lesz lovas- és jógatábor Fazekas Zsanettel.

A két téma jól kiegészíti egymást, mindkettő harmóniára törekszik, fejleszti a koncentrációt, lelki egyensúlyt ad.

A másik újdonság a „stresszoldó”, tanulást segítő táborunk, melyet Erdélyi Bernadett vezet. A mai gyerekeknél tanév végén,

SZÁZHALOM • 2017. ÁPRILIS de évközben is előfordul, hogy a nagy terheléstől kimerülnek, ehhez ad nekik megfelelő technikát, hogy megtanuljanak egy kicsit, ellazulni, koncentráltabbá válni, kön�nyebben tudják megoldani a feladataikat.

Mindezt játékos foglalkozásokon, nem tanítva, szórakozva kapják meg a tudást.

Lesz haladó lovastábor – ők már önálló lovasok – egész napos elfoglaltsággal.

Bokszok takarítása, több lovaglás, több ismeret, magasabb szintű elméleti tudás a lovakról a feladat.

Két éve szeptemberben lovasok iskoláját indítottunk heti egy alkalommal, a tanidő végéig. Azért hoztuk létre, hogy az elkötelezettebb „lóimádó” gyerekeknek kicsit többet tudjunk nyújtani. A lovaglás mellett elméleti képzést is kapnak. Szeretnénk, ha gondolkodó lovasokká válnának, értenék, hogy mit miért tesznek, hogyan működik ez a gyönyörű állat. Ezt tanítjuk meg.

Bértartóinknak évente egy alkalommal szervezünk összejövetelt, télen vagy nyáron.

Mivel családunk itt él, ezért úgy döntöttünk, éjszakába nyúló rendezvényeket nem szervezünk. Hiszen mi az év minden napján dolgozunk, itt nincs pihenőnap, ezért szükség van esténként a nyugalomra és a pihenésre.

Szívügyem, hogy foglalkozunk sérült gyermekekkel is. A város vezetése szerencsére évről-évre támogatja a sérült gyerekekkel foglakozó alapítványokat, így minden évben eljut hozzánk pár gyermek, akiknek segít-

hetünk. Magam is foglakozom velük. Nem vagyok terapeuta, ezt mindig el szoktam mondani, de sokat olvasok szakirodalmat a gyakorlatom kiegészítéséhez. Erre hagyatkozom, és a megérzéseimre. Foglalkozom autista gyerekekkel, kisebb mozgászavarral küzdőkkel. Azt látom, hogy óriási fejlődésen mennek keresztül, ha kitartó a család, de nem egy hónap szükséges hozzá. Volt olyan kisgyerek, aki kezdetben nem tudott a lovon megülni, télen korcsolyázni láttam. Nem mi teszünk csodát, hanem a ló. Aurája, kisugárzása van az állatnak. Olyan a mozgása, ami nagyon fejlesztően hat az idegpályákra. Ez orvosok által kimutatott tény.

A régi tulajdonossal, Kovács Miklóssal jó a kapcsolatunk. Egész családunk nála kezdte a lovaglást, sokat tanultunk tőle. Néha meglátogat bennünket. Szívesen érdeklődünk a tanya eredeti tulajdonosa, Tóth László mérnök élete, munkássága és leszármazottai után. A fia, ifj. Tóth László sajnos már nem él, de feleségét, Klári nénit, aki most lesz száz éves, Miklós egyik nővére már elhozta hozzánk. Meglátogatnak az unokák is, akik Kanadában nőttek fel, ha látogatóba Magyarországra jönnek. Örömmel fogadjuk őket. Klári néni három nyelven beszél kiválóan, magyarul, angolul, németül. Tavaly volt itt nálunk, még azt mondta, szeretne újra hazalátogatni. Szellemileg friss, nagy öröm volt vele találkozni.

Szegedinácz Anna

SZÁZHALOM • 2017. ÁPRILIS

7

A lokálpatrióta – Beszélgetés Buzay Józseffel

Teljes életet élek „Az ötszáznál több épületből, amit Százhalombattára terveztem, amire talán a legbüszkébb vagyok, az a Matrica Múzeum épületének felújítása.” Buzay József építészmérnököt, bár Budapesten született, gyökerei, munkássága szorosan Százhalombattához, ezen belül is az Óvároshoz kötik. Beszélgetésünk az általa tervezett irodaépületben folyt, amely a családi háza mellett épült. Mindkét épületet ő tervezte, és a legjobban sikerült munkái között említi. Az Óváros építményeinek jó része szintén az ő tervei alapján készült. Emellett hosszú időn keresztül közéleti személyiségként is hozzájárult a városrész fejlődéséhez.

- Honnan ered az a kötődés, ami Budapestről Százhalombattára hozta?

- Apai dédnagyapám százhalombattai volt. Nagyapám építőmesterként a megélhetés, a munka miatt Budapestre költözött, édesapám már ott született. Édesanyám battai volt. Én is Budapesten születtem. A nyolcadik kerületben laktunk, ami akkoriban még amolyan kispolgári jellegű tele-

Ő ültette azt az un. „Millenniumi” tölgyfát, amely a Duna parti játszótértől jobbra magasodik. A közel 120 éves tölgyet dédnagyapám hazafias buzgalomból a Millennium tiszteletére ültette. Édesapám, ahogy később én is, a nyarakat Százhalombattán töltötte, így ismerkedett meg édesanyámmal. Édesapám építészmérnök volt, és is az lettem. Sőt,

pülés volt. A svábok a Kálvária utcában még tehenet tartottak.

Anyai dédnagyapám, Marinkacsa Jakab, Százhalombattán élt, jelentős szerepet töltött be a község életében. Hosszú időn keresztül ő volt a törvényszéki bíró.

büszke vagyok rá, hogy Jocó fiam is követte a hagyományt és már ő is végzett építészmérnök.

Gyerekként, bár budapesti voltam, nagyon sok időt töltöttem Százhalombattán a nagyszüleimnél, nagynénémnél. Sok min-

den kötött ide. Úgyhogy amikor befejeztem az egyetemet és egy rokonom szólt, hogy a Tanácsnál fiatal mérnököt keresnek, szinte természetes volt, hogy jelentkezem.

Korábban már dolgoztam itt nyaranta kőműves mellett. Így kerestem meg a pénzt a nyaralásra.

1974-ben végeztem az egyetemen, 1979 áprilisáig dolgoztam a Tanácsnál.

A munkalehetőség mellett vonzó volt, hogy lakást is ígértek. Volt mire nősülni. Aztán itt kezdtem építkezni is az Óvárosban.

Ezen a részen, ahol lakom, bolgárkertek voltak. Nagymamámnak is volt kertje, amit a két lányának adott. Édesanyámnak így ott volt a nagy telek, adott belőle, ahogy ő is kapott az édesanyjától.

A családfám egyik ágán iparos, építész, a másikon paraszt, gazdálkodó emberek vannak. Jó munkás hagyományok között nevelkedtem. Ezt próbálom azóta is továbbadni. Sajnos ez a mai világban nem könnyű.

- 1979 után, amikor eljött a Tanácstól, hogyan folytatódott az építészi munkája?

- A Fővárosi Építőipari vállalatnál helyezkedtem el. Először fejlesztő mérnök voltam, majd két évvel később építésvezető lettem. Ezt követően a cég egy kft-t alapított, ahol én voltam az ügyvezető 1989-ig. Akkoriban sokat dolgoztunk Németországban.

Később, amikor a kft-t egy nyugat-német cég felvásárolta, hazajöttem. Terveztem, építettem, vállalkoztam, aztán amikor meghirdették a SZÁKOM Kft. ügyvezetői állását, megpályáztam, megnyertem és 15 éven keresztül ott dolgoztam.

- Sokan úgy ismerik Buzay Józsefet, mint az Óváros képviselőjét. Hogy lett képviselő?

- Akkoriban, amikor megkerestek azzal, hogy képviselőnek jelölhessenek, éppen Németországban dolgoztam. Folyamatosan ingáztam, nem sokat voltam itthon. A megkeresést azzal indokolták, hogy én falusi származású vagyok, és olyan személyt keresnek, aki ide kötődik, és elvállalná az 1989 utáni első választáson a képviselőjelöltséget. Elvállaltam, megnyertem a választást, így kerültem a testületbe. è

8

SZÁZHALOM • 2017. ÁPRILIS

Ez egy szép, izgalmas időszak volt. A képviselő-testület tele volt mérnökökkel és más diplomásokkal. Mindenki lelkes volt, mindenki tenni akart és tettünk is sokat.

Volt is mit tenni. Mindent újra kellett gondolni, új koncepciókat kialakítani, a településfejlesztést új alapokra kellett helyezni.

Büszke vagyok erre az időszakra. Még egy ciklusban – akkor már Szákomosként – voltam képviselő. Harmadikat már nem vállaltam.

- Mi volt a legnagyobb feladat, amellyel foglalkozni kellett képviselőként?

- Az óvárosi településrészen hatalmas

Rengeteg tennivaló volt. Örülök, hogy részese lehettem ezeknek a fejlesztéseknek.

- Hogy látja most az Óvárosnak, mint településnek a helyzetét?

- Érdekes ez a magyar világ. Ez itt nem is falu, nem is város. Egy falu sok szempontból önellátó, van bolt, posta, cukrászda, stb. A városban meg nagyobb funkciók vannak, és azok kint vannak a városból.

Az óvárosban sokan hiányolják, hogy nincs egy rendes üzlet. Ha én kereskedő lennék, én sem nyitnék itt boltot. Egyszerűen nincs hely itt egy rendes üzletnek. Nincs megfelelő terület egy parkoló kialakítá-

fejlesztéseket sikerült megvalósítanunk. A település ezt akkorra már nagyon megérdemelte, hiszen a 60-70-es években tudatosan elhanyagolták, csak a várost fejlesztették. Az Óváros „sorvasztásra ítélt falusi település” volt. Pedig hát ez Százhalombatta legszebb helyen fekvő, legjobb része.

Képviselőségem ideje alatt nagyon sok elmaradást sikerült lemorzsolni. Közművesítés, útépítés, a templom rendbe tétele, a kultúrház felújítása, kibővítése, a csatornázás mind-mind abban az időben készült el.

sára. Gyalogosan történő vásárlás pedig nem generál akkora forgalmat, hogy a kereskedő megéljen belőle.

Sokan úgy gondolják, hogy az Óváros, csak a főutca, pedig már ennél sokkal több, sokkal nagyobb. Ott a Matta kert, meg a Régészeti Parkig terjedő utak, amelyek mára már benépesültek. De a telkek kialakításánál nem gondoltak arra, hogy kellene infrastruktúra is, nem hagytak helyet ilyesmire. A lakótelkek kialakításakor szükség lett volna egy átfogó településfejlesztési koncepcióra. Ilyen nem volt.

- Térjünk vissza Buzay Józsefre, a magán emberre. Hány gyereke van, van-e már unokája?

- Három gyereket neveltünk fel a feleségemmel. Csabi, a legidősebb, kommunikációs főiskolát végzett. Itt lakik a családjával Óvárosban, a szerb templommal szemben. Nagy szerencsével sikerült vis�szakapnunk nagyapám régi házát. A meglehetősen leromlott épületet felújítottuk és ők költöztek oda. Ott van egy kicsi lány unokám. Anikó lányunk számviteli főiskolát végzett, Budapesten lakik. Egyelőre nincsenek olyan tervei, hogy visszajönne lakni Százhalombattára. Jocó, a családi hagyományt folytatva építészmérnök lett. Ahogy annak idején én segítettem édesapámnak a rajzolásban, tervezésben, úgy segít ő most nekem. Bár szeretnénk, ha itt maradnának velünk, hiszen itt a nagy ház, máshol keresnek lakhelyet a párjával.

- Vannak, akik a Liszt Ferenc kamara kórusból, mások a Forr-más táncegyüttesből ismerik. Mesélne erről?

- Már gyerekkoromtól tanultam németül, és mire Százhalombattára kerültem, már elég jól tudtam is. Amikor a Liszt Ferenc kórus meghívást kapott egy osztrák kórustól, nekem jutott a feladat, hogy besegítsek a levelezésbe. Végül én lettem a tolmácsuk is az utazáson. Nagyon jól összebarátkoztunk, és meghívtak maguk közé. Attól kezdve másfél évtizeden át a kórusban énekeltem.

A táncolás kezdetei a 70-es évek elejéig nyúlnak vissza. Akkoriban kezdődött Budapesten a táncház mozgalom. Megalakult a Bartók Táncegyüttes, amelynek eleinte csak a Kassák klubban tartott rendezvényeire jártunk el. Majd végül én a tánccsoportba is bekerültem. Nagyon szép korszak volt ez, szívesen emlékszem vissza rá. Sajnos, amikor már Százhalombattán dolgoztam, kénytelen voltam kimaradni a tánccsoportból. Nem fért bele az időmbe.

Amikor felvetődött az ötlet egy felnőtt néptánccsoport megalakítására, a tánc iránti szeretetem okán szívesen részt vállaltam a kezdeményezésben. A Forr-más nevet is én találtam ki. Később csak azért hagytam abban a táncolást, mert a lábam nem bírta a terhelést.

- Hogy telnek mostanában a napjai?

- Sok munkával. Rengeteg megbízást kapok, nincs időm tétlenkedni. A család is fontos része a napjaimnak és szép baráti köröm van. Nincs hiányérzetem. Teljes életet élek. Ez már egy kicsit más, mint a korábbi, de jól érzem magam a bőrömben.

-rame-

SZÁZHALOM • 2017. ÁPRILIS

9

Őskoros kutatók a konferenciaközpontban Az őskorral foglalkozó hazai régészek rendszeres, 2 évente megrendezésre kerülő találkozóját tartották idén tavasszal Százhalombattán.

A magyarországi őskor kutatásának legújabb eredményeiről tartott előadásokat 3 napon keresztül a 83 jelen lévő szakember: régész, geológus, fizikus, archaeozoológus.

Ezeknek a rendszeres találkozóknak a megrendezését 20 évvel ezelőtt határozták el, kezdték el, akkor még „Fiatal Őskoros Kutatók Találkozója” elnevezéssel. Szerencsés módon a lendület most is tart. Így különböző helyszíneken (Debrecen, Szombathely, Kőszeg, Miskolc és a mi kis városunk) minden alkalommal nagy érdeklődéssel és aktív részvétellel valósultak, valósulnak meg a rendezvények. Az évek múlását magunkon is érezzük, egymáson is látjuk. Több generáció képviselői voltak jelen: 75 és 20 év közöttiek, egyetemi oktatók, kutató-intézeti régészek, múzeumi munkatársak, egyetemi hallgatók. Mint máskor, most is izgalmas párbeszéd alakult ki több témában.

Az őskor a régészeti korszakok között a leghosszabb időszak: a vértesszőlősi őskőkori (4-500 000 éves) emberi település idejétől szinte időszámításunk kezdetéig, a római foglalásig tart. Az ősrégészet az emberiség régmúltjával foglalkozó tudomány, társadalomtudomány. Az őskor rövidebb-hosszabb időszakaiból különböző jellegű településnyomok, temetkezések, tárgyi emlékek őrződnek meg. Az őskorral foglalkozó régészek egyegy „kisebb” témában tudnak elmélyülten kutatni. A különböző jellegű forráscsoportok kutatása is, értelemszerűen, különböző módszerekkel folyik. A régészeti kutatás már jó ideje csak csapatmunkában végezhető eredményesen.Geológus, geodéta, talajtanos szakember, csigákat és kisrágcsálók csontjait vizsgáló szakemberek, térinformatikus – hogy csak néhány szakembert említsünk, akik nélkül a régészeti feltáró munka nem tudná felmutatni egy – egy időszak minél teljesebb földtani, talajtani, állat- és növénytani összképét.

Százhalombatta őskorát közvetlenül két előadás érintette: archaezoológus és talaj

mikromorfológusszakember mutatta be legfrissebb kutatási eredményeit.

A látszólag bonyolult elnevezés, az archaeozoológus, a régészeti korú állatcsontokkal foglalkozó szakembert takarja.

Biológusként az ő feladata a települési hulladékban, vagy a szándékos eltemetésben megtalált gerinces állatok faj és életkor szerinti meghatározása. Ez a szakember különíti el az állatcsontok között a megmunkált, főleg szerszámként használt darabokat is. A megmunkált csontok terén, például a százhalombattai Földvár középső bronzkori lakóinak életében, óriási változatosság mutatható ki.

A gyakorlatlan és a nagy tudású kézművesek által készített csonttárgyakat is el tudja különíteni ez az állatcsontos szakember. Nagyobb mennyiségű leletanyag alapján a vadászott és a tenyésztett állatok arányairól is tud adatokat szolgáltatni. Több azonos korú település csonteszközeinek vizsgálata után felmutathatóvá válnak a különbségek és a hasonló jelenségek azokban a tevékenységekben, amelyek során csonteszközöket használtak, mint pl. a földművelés, bőrfeldolgozás vagy agyagedény formálás egyes mozzanataiban Még szokatlanabb névvel illetik a régészeti környezetben talált vékony talajrétegek, a talajban megmaradt pici maradványok kutatóját: talaj mikromorfológus. A „Matrica” Múzeum munkatársa, Kovács Gabriella űzi ezt a hazánkban teljesen egyedülálló tudományt! A bronzkori Földvár 1998 óta folyó

feltárásán, speciális módon vett minták mikroszkópos vizsgálata, elemzése alapján a bronzkori mindennapokba pillanthatunk be.

Többször lesározott agyagpadlók, feltehetően fekhelyként használt gyékényszövet került beazonosításra bronzkori házakon belül.

A konferencia előadásain a régi időkben élt emberek közelebbi megismerésére törekedett minden előadó. Számos izgalmas témáról hallhattunk új eredményeket felmutató előadást, mint pl. pattintott kövek készítési láncolata, őskőkori kőbányák, egy újkőkori edény élete-halála és utóélete, bronzkori szőttesek, bronzkori bödönhajó, újkőkori házépítés részletei, vaskori épületfajták, a kelta kovácsok társadalmi helyzete, egyes települések tagolásastb.

A konferencia szüneteiben és esténként (őskori) vacsora mellett kötetlen beszélgetésekre is sor került. Az ország különböző pontjairól érkező kollegák kihasználták a ritkán adódó találkozási alkalmat. Százhalombattán 6 évvel ezelőtt rendeztük az előző ilyen őskoros régészeti rendezvényt. Akkor és idén is megmutattuk a kollegáknak a Régészeti Parkot, a kora vaskori látogatható halomsírt, valamint a múzeum állandó kiállítását.Biztosak vagyunk benne, hogy ha egy magyarországi őskoros régész azt a szót hallja, hogy Százhalombatta, azonnal rá tudja vágni, hogy bronzkori, földvár, vaskori halmok, Régészeti Park, vagy „Matrica” Múzeum!

-NG-

10

SZÁZHALOM • 2017. ÁPRILIS

A messziről jött ember

Páll István Zoltán Gondolkodtak-e már azon, hogy Battára, az iparosítás idején a ’60-as években nemcsak az ország minden részéből, de külföldről is érkeztek hozzánk lakni, dolgozni szakemberként vagy házastársként. Jöttek görögök, németek, lengyelek, oroszok, angol és francia ajkúak Nyugat-Európából, Amerikából. Olaszok. Igaz nem nagy létszámmal, de mindenképpen az iparosítás hozta ide őket. Aztán úgy a ’80-as évek második felében erdélyi magyarok. A családtagok általában később csatlakoztak hozzájuk. Itt élünk egymás mellett évtizedek óta, mégis keveset tudunk egymásról, mert máshol van a szülőföldjük, nem velünk lettek gyermekből felnőtté, akik születésünktől fogva itt éltünk és ismerjük egymást, a családokat. A sors hozta őket közénk. Amikor az óvárosi otthonában felkerestem Páll István Zoltánt, egy új élettörténetet ismerhettem meg általa.

- Asztalosmester apai nagyapámra alig emlékszem. Két éves lehettem, amikor meghalt. Anyai nagyapám lakatos-kovácsmester volt. Gyermekkoromra emlékezve még most is hallom a kovácsmester ütemes kalapácstáncoltatásának zaját az üllőn, mely vezette a „nagyverő” ütemét. Tizenöt éves voltam, amikor elszólította a halál. Édesanyám a Marosvásárhelyi Kereskedelmi Leány Középiskolában érettségizett. Édesapám a Marosvásárhelyi Ipari Középiskolában famegmunkálás szakon.

Asztalos műhelye volt, amit a ’60-as évek gazdaságának szocialista átalakításakor bezártak, elvettek. Később – korai haláláig – bútortervező és faipari technikusként dolgozott. Családkutatásaim szerint az apai ág Nagyváradról származott oda.

A dédapám, aki építészmester volt 1903ban tűnik fel Marosludason. Én Erdélyben, Marosludason születtem, ahol nagyszüleim éltek. Ott jártam ki az alsó iskolát. Magyar nyelvű középiskola nem volt nálunk, román tannyelvű középiskolában tettem le az érettségit.

A XIX. század végén megépült vasút nagyban hozzájárult a kis mezőváros fejlődéséhez. Közigazgatásilag Csorga, Csor­ gó, Marosgezse Andrássy-telep, Eckentelep, Mezőalbisi-telep tartoznak hozzá.

Történelmét nem tanították nekünk, tabu volt. Az 1960-as évek közigazgatási átszervezése miatt a korábbi Aranyostorda járási székhely helyett Marosvásárhelyhez csatoltak bennünket. Várossá 1960-ban nyilvánították. Arról is csak évtizedek múltán szereztem tudomást, hogy 1905 körül a marosludasi telepekre is költöztek Bukovinából kitelepített székelyek, akik sorstársai többek között Dévára, Bácskába és később több Tolna és Baranya megyei településre is kerültek.

Kézműves családomnak földjei nem voltak, de az anyai rokoni ágon emlékszem gazdálkodókra, akiknek szántói, szőlői voltak a település határában. Persze csak a „kollektivizálásig”, ahogyan felénk a „téeszesítést” nevezték. Az államosítás után nehéz helyzetbe kerültünk, megfosztva az önállóság és önellátás lehetőségétől. Erősen megsínylettük a változást.

A román tannyelvű középiskola – mint korábban említettem magyar tannyelvű hiányában – első két éve nagyon nehéznek bizonyult, meg kellett tanulni hozzá a nyelvet. A magyar nyelvet és irodalmat fakultatív órákon tanulhattuk, néhány elkötelezett tanárunk jóvoltából. A magyar nyelvhasználat visszaszorítására való törekvés a kor egyik jellemvonása volt. Az oktatás és közigazgatás területén kiemelten figyelmet szentelt neki a hatalom, miközben igyekezett javítani az „etnikai összetételt” is. Erre tipikus példa, hogy mikor a hatvanas években Marosvásárhelyen megépítettek egy nagy vegyipari kombinátot, „képzett szak-

emberek” odavonzása címén a Regátból hoztak – így neveztük a román királyság területét – kizárólagosan nem magyar anyanyelvűeket.

A hasonló intézkedések eredményeképpen Erdély-szerte és Marosludason is a magyarok és más nemzetiségiek aránya drasztikusan megváltozott. Érettségi után, a tőlünk 10 km-re Rad­ nóton megépült 800 MW-os gáztüzelésű hőerőmű mellett működő, kétéves tanidejű energetikai technikumba jártam villamos szakra. 1971-ben – technikumi tanulmányaim befejésekor – felvételiztem Jászvásárra a Műszaki Egyetem Villamosmérnöki karára. A város neve ma: Iasi (ejtsd: Jasi).

Történelmi feljegyzések szerint az 1100-as években még jászok éltek itt, akik aztán a

Magyar Királyság területére költöztek. Helyettük románok jöttek. A város a történelmi Moldva közigazgatási, pénzügyi, gazdasági központja volt. 1564-ben Alexandru Lapusneau moldvai fejedelem Szucsávából ide költöztette Moldva fővárosát. 1513-

SZÁZHALOM • 2017. ÁPRILIS ban tatárok, 1538-ban törökök, 1686-ban oroszok dúlták fel. 1734-ben járvány tizedelte meg a lakosságot.

1859-1862 között Moldva és Havasalföld Egyesült Királyságának társ-fővárosa Bukarest mellett. Az akkori vályogházak helyett téglaépületeket emeltek. A mai Kultúrpalota, a Nemzeti Színház és az Alexandru Ioan Cuza Egyetem is ebben az időben épült.

Számos történelmi épülete, templomok, monostorok, múzeumok, kulturális intézmények miatt kedvelt turisztikai célpont lett.

A várost szinte teljes egészében románok lakták. Talán ezért toleránsabbak voltak irántunk, a Maros mentéről és a Székelyföldről jött nagyszámú diákkal szemben.

A kommunista érában erős iparosítás folyt. Több óriási lakónegyed épült. Ma is Kelet-Románia egyik gazdasági, pénzügyi, kulturális központja.

Hatalmas egyetemvárosa az élet minden területére képezett szakembereket.

Megengedték, hogy a diákok magyarul felvételizzenek. Romániában természetesen volt máshol is egyetemi képzés – például Temesváron, Kolozsváron, Bukarestben –, mégis sokan választották Erdélyből ezt a Moldova közeli határvárost tanulmányaik színhelyének, több száz km-re a szülőföldtől.

Kiváló tanárainkra, diákéveimre, egyetemi társaimra, akikkel életre szóló barátságok köttettek, ma is szívesen emlékszem vissza. Van egy megkopott Ady kötetem ebből az időszakból. Találkozásainkon gyakran olvastunk fel belőle verseket. Itt találkoztam feleségemmel, Imre Magdolnával, aki vegyészmérnöknek készült. Kollégiumban laktunk, albérletre nem tellett.

1976-ban villamosmérnöki oklevelemmel – Medgyes mellett – a Kiskapusi Vegyipari Kombinátban még alig kezdtem dolgozni,

11 amikor be kellett vonulni a seregbe. Akkor még Romániában az egyetem elvégzése után volt kötelező a katonai szolgálat. Hat hónapi kiképzés után folytathattam a munkám. A kombinátnak volt egy kis 22 MWos erőműve. Mai szemmel amolyan „ipari kisminta”, de megvolt mindene, mint egy nagynak. Két és fél év múlva üzemvezetője

magyar, 700 német, 36222 román).

Szép emlékeim maradtak a Medgyesi Magyar Népi Egyetemről. Szerda délutáni, előadásait szívesen látogattuk. Itt találkoztam először Sütő Andrással, Kányádi Sándorral, Banner Zoltánnal, Tóth Sándorral, sok mindenki mással, akik sokat tettek a magyar kultúráért. Szabó M. Attilának

lettem. Közben sokat tanultam, olyat is, ami nem volt a tankönyvekben megírva. Délutánonként néha a kiskapusi ipari szakközépiskolában tanítottam, óraadóként.

Magdi miután elvégezte az egyetemet a Fogarasi-havasok lábánál fekvő Viktória városba került el. Munkába állásom után egy évvel, 1977-ben sikerült számára is munkát találni Kiskapuson a vegyipari kombinát műszaki osztályán. Összeházasodtunk és Meggyesen laktunk. „Azért választottam vegyészmérnököt feleségnek, mert mindig hadilábon álltam a kémiával.”

Az új életterünk kedves kisváros volt, három nemzetiség lakta: német, román és magyar. (1977-ben 9159 magyar,12343 német, 40971 román), (2011-ben 4548

– aki ma is kedves barátom – köszönhetően elég közel kerültem, kerültünk ehhez a magyar kultúra megőrzésén, terjesztésén munkálkodó önképző körhöz.

Négy év múlva Marosvásárhelyre költöztünk, hogy kislányunk Orsolya magyar nyelvű iskolában tanulhasson. A megyei építkezési trösztnél dolgoztam villamos tervezőmérnökként, majd energetikusként.

Délutánonként az építészeti szakközépiskolában tanítottam. Magánórákat adtam fizikából, matematikából.

A ’80-as évek második fele kemény időszak volt Romániában. Akkor érlelődött meg bennünk, hogy átköltözünk Magyarországra. Ha kaptál valakitől egy „Istvánèa

12

SZÁZHALOM • 2017. ÁPRILIS

király” kazettát, dugdosni kellett, mert annak birtoklása főben járó bűnnek számított.

Kitelepülési kérelmünket első körben elutasították. A marosvásárhelyi „fekete márciust” követően átjöttem Magyarországra és valami szerencsés véletlen Százhalombattára vezényelt. Újra próbálkoztunk az áttelepüléssel. A feleségemnek és kislányomnak hat hónap múlva sikerült utánam jönni.

A marosvásárhelyi események után ez már könnyebben ment. Hagyták, hogy jöjjünk.

1990-et írtunk. Én április 30.-án Magdolna a gyermekkel szeptemberben érkezett meg Százhalombattára.

A Dunamenti Hőerőműben először villamosmérnökként a karbantartás területén

Ideérkezésem után 1,5 évvel a Villamos Karbantartás Előkészítési Osztály vezetője lettem. 1994 után Igazgatósági kontrollera karbantartási és fejlesztési igazgató mellett, majd Karbantartás előkészítési osztályvezető, Központi Beszerzési vezető, ez már a menedzsment belső köre. Ahogy változott a vállalat belső szervezete, úgy változtak vele az én munkaköreim is, alkalmazkodva az új rendszerhez. Később adminisztrációs igazgató lettem. Feladatköröm: beszerzés, informatika, intézményi gazdálkodás.

Mindezekhez jó háttér volt a műszaki tudás.

Battán is tanítottam a szakközépiskolában makroökonómiát… igaz, csak egy évig.

2011-ben lettem nyugdíjas. Szép pá-

dolgoztam. Albérletben laktunk a városban. Orsolya ötödikesként nagyszerű osztályfőnököt kapott Cs. Marika néni személyében, aki segítette beilleszkedését. Fél év múlva a bérlakásból el kellett költöznünk, de az Erőmű támogatásával más bérlakásba költözhettünk.

Ez az időszak egyre több változást hozott a vállalat életében, amelyhez alkalmazkodni, igazodni kellett. A privatizáció után – a belga vezetés miatt – az anyanyelvi szintű román, passzív német, aktívabb francia tudás mellett meg kellett tanulni angolul.

1994-ben másoddiplomáztam a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen.

A műszaki feladatokon túl kapcsolatba kerültem több olyan dologgal, amely egy multinacionális cég életében elengedhetetlen. Beszerzés, informatika, informatikai biztonság, üzleti folyamatszervezés, kockázatelemzés, erőforrás menedzsment, kommunikáció. Megannyi izgalmas kihívás.

lya volt. Szakmailag új és újabb kihívások vittek előre. Ebből a szempontból nagyon szerencsés embernek tartom magam. * A jelen: Orsolya lányomnak három gyermeke van, Emma, Eszter és Lenke. Általában legalább heti egy nap az övék. Gyakran jönnek látogatóba és mi is hozzájuk Szentendrére. Ünnepekkor együtt vagyunk több napot is.

A családkutatás fontos hobbim lett. Munka és időigényes elfoglaltság. Nem csak azzal jutalmaz, hogy rátalálsz kincsekre, színesíti az ember ismereteit azokról a korokról, amiben kutakodunk. Mindezek mellett folyamatos tanulást jelent.

Néha írogatok. Jó elfoglaltság. Azt gondoltam, ha nyugdíjas leszek, lesz időm írni és az ember tisztázhat magában dolgokat.

Beszélni könnyű, de a dolgokat rendszerbe foglaltan illik leírni. Az élet azt mutatja, nincs olyan sok idő, mint amire számítottam.

Csak szilánkok, forgácsok valósultak meg.

Szívesen megírtam volna egyetemi diákéveim tapasztalatait, a magyar diákság emlékeit Jászvásárról. A kezdetén tartok.

Szerettünk utazni, kirándulni. Már egyetemi éveim alatt is sokat fotóztam. Talán 100 000 darab fotókból álló gyűjteményem van. A régieket is házilag digitalizáltam, rendszereztem időszakok, témák szerint.

Van barkácsműhelyem, ahol magam végzem el a ház körüli apró javításokat, készítek apró dolgokat. Kisgyermekként kovácsműhely, nagyobbacskaként asztalosműhely mellett nőttem fel, ahol megtanulhattam néhány szakmai fogást. A kert szépítésének gondja a feleségemé.

Nem maradt el a szakmai vonal sem. A Magyar Ipari Karbantartók Szervezetének (MIKSZ) vagyok tagja. A MIKSZ-et, amely nonprofit szervezet, olyan iparvállalati, szolgáltatói és eszközforgalmazói, valamint egyetemi személyek hozták létre, akik elkötelezettek a hazai karbantartási szakma fejlesztésében.

Magam is több éven keresztül szereztem gyakorlatot az ipari karbantartás területén. Egyik legjelentősebb projekt, amit irányítottam, a karbantartási tevékenységet támogató számítógépes rendszer bevezetése volt a Dunamenti Erőmű Rt.-nél. A Veszprémi Egyetemen rendszeresen megtartott Karbantartási Konferenciák hallgatója és előadójaként igyekeztem szakmai látóköröm tovább szélesíteni. Ebből a körből származó szakmai ismeretség alapján kaptam felkérést a MIKSZ keretén belül egy országos felmérés előkészítésére irányuló munkában való részvételre, amelynek tárgya egy kutatási téma, a magyar ipari karbantartás helyzetének felmérése.

Közben felkértek, legyek tagja a MIKSZ Felügyelő Bizottságának. Igent mondtam.

Alkalmanként – tavaly immár 5 év alatt ötödször – meghívnak előadónak a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemre erőművi karbantartás témában. Örömmel adom át tudásomat, tapasztalatomat a jövő mérnökeinek. Nemrégiben a BME Mérnöktovábbképző Intézetben tartottam kazah mérnököknek egy féléves előadás-sorozatot karbantartási stratégiákról.

Feleségemmel 1999 novembere óta lakunk az Óvárosban. Sok helyen laktunk, éltünk, sokat vándoroltunk a munkahely változtatással együtt is. Már nem költözünk.

Tamási Áron mondását: „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne” azzal egészíteném ki, hogy „…és alkossunk benne valamit!”

Szegedinácz Anna

SZÁZHALOM • 2017. ÁPRILIS

13

Würth Pál

Barangolásaim Aki évtizedek óta növényekkel foglalkozik és érdekli is, abban egy idő után felvetődik annak az igénye, vágyik arra, hogy nem csak a már ismert és gondozott, de olyan, az ismeretségén túli növényeket is szeretne megismerni, mint ahogy már bennem is régről megfogalmazódott ennek gondolata.

Csak a finanszírozással és az idő hiányával adódtak problémák, így a megvalósítást sorra el kellett halasztanom. A környékbeli élőhelyek gondozása és egyéb állandó hétköznapi lekötöttségem, a hétvégekre zsugorodott szabadidőm miatt, a távolságok leküzdésében, az utazások megtervezésében, összehangolásában mindig problémák merülnek fel, leginkább a menetrendek okoznak nagy problémát.

A közelebbi élőhelyeket folyamatosan látogatom, az ott élő növényeket figyelemmel tudom kísérni, ugyanezt a távoli helyekkel már nem tudom megtenni, az időjárás változás, a gyomosodás, a cserjésedés, vagy fakitermelés és a területeken történő egyéb emberi változtatások óriási károkat okoznak az ott élő növénytársulásokban, ezért talán jobb, ha újabb élőhelyek pusztulásának nem vagyok a szemtanúja.

Az elmúlt években elkezdtem sorra venni azokat a tájegységeket és a kizárólag ott élő növényeket idő és virágzási

sorrendbe szedni, amihez sok információt kell begyűjtenem, mert a hiába bújom, egyeztetem az utazáshoz nélkülözhetetlen menetrendeket, ha a kiszemelt, megismerni kívánt növény megközelítőleges

élőhelyéről nem áll rendelkezésemre a minimális információ sem.

De hiába van minden információ, ha olyan közlekedési probléma adódik, amikor a több száz kilométeres utazás, ha egy 20 kilométeres útszakaszt a me-

amikor a növény már elérte a kellő fejlettségi szintjét és virágzásnak indult.

Az utazás megszervezése, időzítése, a pontos élőhely meghatározás sikeressége ellenére, ha a virágzásról rendelkezésre nem álló információk hiányában kútba

netrendek összehangolatlansága miatt nem lehet áthidalni, csak több órás várakozás, esetleges kerülőkkel rengeteg időt veszít az ember. Nem marad a valódi cél, a növény és annak élőhelyének megtalálására, a fotózásra és az élőhely legalább minimális megismerésére időm, ezért maradtam le a kakasmandikók virágzásáról, a somogyi dombvidéken.

Első távolabbi élőhelyén olyan, elsőnként nyíló fajt választottam, amit ez idáig kizárólag egy botanikus kertben, egy földbe süllyesztett cserépben láthattam, ő a védett egyhajú virág, szerencsémre a második utazásom alkalmából már annak hófehér, azaz színhiányosnak nevezett, ritkán előforduló példányait is láthattam.

Miután nagyon kedvelem a közelünkben még előforduló leány és a fekete kökörcsineket, annak különleges piros változatát is, ezért szerettem volna megismerni a magyar kökörcsinnek nevezett fajtársukat, mely kizárólag a Nyírségben található, de ehhez már nagyobb távolságot kellett áthidalnom, megszerveznem, hogy megközelítőleg olyan időpontra időzítsem az utazásom időpontját,

eshet, ebben segíthet egy, az élőhely adottságaival tisztában levő, rálátással bíró, szintén növény szerető, közelben élő ember.

Egyáltalán nem vagyok szerencsés ember, de szerencsémre sikerült néhány országot járt emberrel megismerkednem, akik önzetlenül segítenek abban, hogy az több száz kilométeres utazásaim eredményesen záruljanak. Az elmúlt hetek hétvégéin sikerült olyan növényeket is élőben látnom, melyek megismerését későbbre terveztem, nem is gondoltam, hogy egyegy utam során több különlegességet is sikerül szemügyre vennem, miután az időjárás teljesen felborította az ország különböző tájegységeinek növényvilágát, van ahol felborult az idáig tapasztalható sorrend, és van ahol, különösen az ország védettebb déli részein, ahol egyszerre nyílnak a növénykülönlegességek.

Szerencsére segítséget is találtam az élőhelyek pontos megtalálásában és meglepetésemre abban is, hogy egy napon több és nagyobb távolságot megtéve egy teljesen más karakterű élőhely és ­annak è

14 növénytársulását csodálhattam meg.

Eredetileg Dunakanyarban már felkeresett sárga színű bodzaszagú kosborok piros színváltozatú fajtársát szerettem volna látni, ezért a Mecsekbe szerveztem az utazásom, ahol a hírek szerint már javában virágoznak a nálunk még alig látható fajok is, köszönhetően az ottani különleges klímának.

SZÁZHALOM • 2017. ÁPRILIS mélyesen is ismert világjáró fotós ismerősöm, akinek korábban már megmutattam a környékünkön gondozott és féltett, a mások elől rejtett környékbeli növénykülönlegességeimet. Váratlan bejelentést tett, azonnal döntenem kellet, önzetlenül elvisz több másik élőhelyre, ahova gyalogosan nem juthattam volna el, és bár kicsit szégyenkeztem, mert nem szeretem

tunk el a majom és a vitézkosborok élőhelyére, ahol a borult idő és az erős szél miatt elég nehezen tudtunk fényképezni.

Attól függetlenül nagyon örültem, hogy láthattam, remélve, hogy nem utoljára az élőhely különleges és gazdag majomkosbor és vitézkosbor állományát, egy kis további gyaloglás után tarka kosborok, pókbangók és a már itt virágzó szarvas bangókat láthattam. Általában egyedül járom az élőhelyeket, az utóbbi kivételes esetekben voltak társaim, akikkel nem csak virtuálisan, de most már személyesen megismerkedve nagyon jól éreztem magam, önzetlen segítségükkel, e különleges növények fotóival gazdagíthattam a fotótáram és a növényekről szerzett eddigi ismereteimet, remélve, hogy nem utoljára! n

Kérjük, ajánlja fel adója

1%-át

a Százhalombattai Faluvédő Egyletnek.

Az élőhely megtalálásában nagy segítségemre lévő, csak levelezés útján megismert fiatalember folyamatos információkkal látott el, amíg a vonatom oda utaztam, a gyaloglás után megtaláltam az élőhelyet, közben váratlan találkozással személyesen megismerhettem egy szintén növénykedvelő fotóst, akivel már jó ideje terveztük az „egyszer majd sze-

mélyesen is találkozhatnánk”-at, aki a fotós társával már két napja azon a területen voltak.

A növények fotózása és terület bejárása közben megérkezett egy, már sze-

a szívességet, amit nem tudok viszonozni, de végül jól döntöttem. Így egy napon sikerült látnom a piros bodzaszagúakat, a bánáti bazsarózsát és néhány más, de már ismert növényt, de ráadásként a bokrok alján véletlenül rátaláltam két szál bimbós majomkosborra, a meglepetés, ami ért, arra ösztönzött, hogy időt kellene szakítanom a megismerésükre, amikor már teljes pompájukban kibontották a szirmaikat.

A nap élményei ezzel nem értek véget, a Mecsek szerpentinjein átautózva egy Kaposvár melletti kis település, gondozott, de nyíratlangyepű völgyoldalon lévő temetőjében csodálhattam meg az agárkosbor bíbor, fehér és rózsaszín példányait, közöttük a szőrös virágú pókbangók apró szálait és a hasonlóan apró termetű, szintén, mint az előbb említettek, a hazai szabadföldi orchideák családjába tartozó tarka kosborokat.

Nagyon jó volt látni, hogy mennyire figyelnek az oda járó hozzátartozók, nem tapossák le a növényeket, a pompázó orchidea társulás egyre szaporodó példányai jól megférnek a több száz évvel ezelőtt elhunytak szintén háborítatlan sírjai között. Az elmúlt hétvégén ismét, az időközben behavazott Mecsek alatt értem a pécsi pályaudvarra, onnan autózva jutot-

Főbb tevékenységi körök: • Hagyományőrzés • Százhalom újság, Kalendárium megjelentetése • Lakossági érdekvédelem • Környezetvédelem

Adószám: 18688966-1-13 KÖSZÖNJÜK AZ EDDIGI FELAJÁNLÁSOKAT!

SZÁZHALOM

Óvárosi Közösségi, Közéleti Folyóirat Meg­je­le­nik havonta Fe­le­lős ki­adó: a Száz­ha­lom­bat­tai Fa­lu­vé­dő Egy­let elnöke Szerkeszti a szerkesztőbizottság.

Postacím: 2440 Száz­ha­lom­bat­ta, Avar köz 2.

Honlap: www.szazhalom.hu E-mail: faluvedoegylet@gmail.com Te­le­fon: 06-23/356-343 ISSN szám: 2060-2766

Nyomdai munkák: Hírhalom Kft., Százhalombatta

SZÁZHALOM • 2017. ÁPRILIS

15

Civil a pályán!

Az Érdi Német Kultúregyesület „A török 1683-ban Bécs alatt elszenvedett veresége után a császári hadak magukhoz ragadták a kezdeményezést, s ezzel megindult Magyarország 150 éves török fennhatóság alóli felszabadítása, amely Buda (Ofen) 1686. szeptember 2-i visszafoglalásával vett csak igazán lendületet. A Habsburg-birodalom fokozatosan kiterjesztette fennhatóságát a Duna-medence központi területeire, a volt hódoltságra is. A 150 éves török uralom jelentős mértékben vetette vissza az ország fejlődését.

csi udvari kamara gróf Kollonich Lipót kalocsai érseket bízta meg, hogy dolgozza ki a töröktől visszafoglalt területek gazdasági hasznosíthatóságának tervét. Kollonich érsek 15 hónapi munka után, 1689-ben nyújtotta be I. Lipót császárnak (1657-1705) „Einrichtungswerk des Königreichs Ungarn” című művét, amely magában foglalta a magyar területek átfogó közigazgatási átszervezését és elnémetesítését.

Az érsek úgy vélte, az egész birodalom érdeke, hogy minden tartománya önmagát tartsa el,

A kuruc küzdelmek, majd az 1699-ig tartó felszabadító háborúk ismételten Magyarországot pusztították. A folyamatos háborúk eredményeként a lakosság menekülése hatalmas méreteket öltött, s emellett a török csapatok tömegével hurcolták el a falvak és városok népességét.

Mindezek következtében Magyarország lakossága a 18. század elejére számottevő mértékben csökkent, bár a legújabb kutatások pozitív irányban árnyalják az eddigi képet. A háború okozta pusztítás és elnéptelenedés elsősorban a hódoltságot és végvárak vidékét, az ország középső és déli részét, vagyis a főképp magyarok lakta területeket sújtotta”. * „Az osztrák örökös tartományok és Magyarország közigazgatási-gazdasági kapcsolatainak megszervezésére, a volt hódoltsági területek gazdasági újjászervezésére magyar részről is voltak elképzelések (Esterházy Pál, Széchenyi György). 1688-ban azonban a bé-

ezért kell Magyarországot is „benépesíteni és gazdaggá tenni, katonasággal, várakkal jövedelmekkel, regálékkal ellátni”. Ezt a tervezetet is a merkantilista gazdasági szemlélet hatotta át, amely az aktív mérlegű külkereskedelemmel kísérelte meg a gazdaság stabilizálását. A Kollonich-féle tervezet legtöbb javaslatát nem fogadták el, ám a németek Magyarországra történő telepítését illetően az ő elképzelései valósultak meg.”

Részlet: Magyarország újratelepítése a török kiűzése után. A „harmadik honalapítás”, 1686-1800 Szabó Dezső (ELTE BTK Germanisztikai Intézet, Budapest) * Érden már 1735-ben is éltek német nemzetiségű családok – meséli Falusiné Matics Zsuzsanna az Érdi Német Kultúregyesület vezetője, akivel a közelmúltban, az egyesület múltjáról és jelenéről, a nem oly távoli múlt történelméről, a családi hagyományokról és

azok megőrzéséről beszélgettünk.

- Mi nem akkor lettünk svábok amikor kitaláltak hogy német önkormányzatok lesznek, hanem mi így nőtünk fel. Velünk otthon németül beszéltek, mi németül beszéltünk, nagyon erős identitásunk volt. Szombat, vasárnap amikor a rádióba a pécsi adónál, ami most is létezik mindennap 10-12-ig, akkor is egymásnak küldtek zenéket köszöntéseket, üzeneteket. A műsor címe „Grus und kuss” volt.

Kasza-kapa-nagyharang eldobva és táncoltunk. A magyarok küldték Németországba, a barátok, ismerősök Németországból meg Magyarországra az üzeneteket, mert az is egy kapcsolat volt. A szülők nem csak némettudást, hanem a hagyományt adták át. A Fater nagyon szépen énekelte a régi énekeket, amiket még most is éneklünk. Érden van a Rozmaring német nemzetiségi kórus, ahol mindig felelevenítjük a nemzetiségi énekeket és táncokat. Mi azt adjuk tovább, amit otthonról hoztunk. Amikor a nemzetiségi önkormányzatok megalakultak, a nyelvet, a kultúrát, az összetartozást a hagyományokat ápoltuk, ez az identitásod az, amit otthonról hozol, ezt akarod továbbadni – magyarázza a tőle megszokott tűzzel, és hogy jól megértsem a múlt és a jelen kapcsolatát, kapok is egy rögtönzött történelem órát.

- Az első nagy kitelepítés 1946-ban volt, akkor az úgynevezett amerikai zónába vitték el az embereket. Aztán 1947-ben volt a második, akkor már nem fogadták az úgynevezett amerikai zónában (azaz NyugatNémetországban), hanem keletre vitték az embereket. Akkor vitték el a hozzátartozóimat, a nagyszüleimet, mindenkit elvittek, csak a papát meg a mamát nem. Mert ugye azt mondták, ha a férfi rác vagy magyar, akkor az mentesítést kap. De mindenki itthon akart maradni.

A papa ment a pópához Battára mentesítő levélért és visszahozta a bátyját, aki már a határnál volt a vagonban, mert hogy Mátics, ugye hogy rác és így fate­rék itthon maradtak. De a házból el kellett menni, mindent elvettek... így kerültünk Érdre 48-ba, Törökbálintról.

Az én nővérem, aki 12 évvel idősebb, és a bátyám, aki 14 évvel, ők még Törökbálinton születtek. Nem tudtak magyarul, vagy csak egy kicsit talán, de ugye óvodába kellett menniük, akkor mondták nekik, hogy magyarul, csak magyarul. Ez a háború után volt, nem è

16

SZÁZHALOM • 2017. ÁPRILIS

volt olyan egyszerű és vidám dolog. Akik tehették volna, hogy németül beszéljenek, azok sem mertek németül beszélni, mert háború után ez nem volt jó pont. De annak ellenére a mama odafigyelt, hogy külön németre járjál a Hőbeusz Máriához, aki a lányiskolában tanított. Még Törökbálinton a családunknál teljesen természetes volt, hogy több nyelven beszéltek.

A Mátics nagypapa, meg a Mátics nagymama három nyelven beszéltek. Tiszteletben tartották a másikat, a belépő vendéghez mindig a saját nyelvén szóltak. Amikor napjainkban létrehoznak egy nemzetiségi ön-

beszéltek erről! Mivel a férjem nagy lokálpatrióta, és minden ami Érddel kapcsolatos vesszük, gyűjtjük, minden árverésen ott volt, és régi újságokat is vásárolt.

Téli estéken, amikor nem volt más dolog, összejöttek a barátok a kempingben és a régi újságokat olvasgatták. Egyszer csak mit lát Feri? Érden a Hősök napja, és ott elöl megy egy katona zászlóval, és mondja Feri, hogy ő a nagypapa. Az első világháborús hősök emlékezetére volt a május 31-i megemlékezés.

Hát hol van ez a szobor? Ófaluban az óvoda udvarában, a gaz benőtte. Persze Feri, meg az após, meg a szomszéd Feri bácsi is

kormányzatot, egy alapítványt, vagy kórust, akkor ez a hagyomány tiszteletéről, megtartásáról, és a barátságról szól.

Az Érdi Német Kultúregyesület jelenleg 30-35 fő részvételével működik, Falusiné Matics Zsuzsanna 2017. május 1-jével átadja a stafétabotot Kotroczoné Klopfer Teréznek, de munkájával továbbra is támogatni fogja az egyesületet. Mint mondta, most jöjjenek a fiatalabbak, tegyenek ők is valami fontosat a civilekért. A Rozmaring Német Nemzetiségi Kórus Karnagya Stiblo Anna zenetanár, aki heti rendszerességgel irányítja és oktatja a kórus tagjait. A kórusban nem csak németajkúak vannak, így bizony egy-egy dal elsajátítása nem mindig megy könnyen, de az akarat és a kitartás mindig meghozza a sikert a Rozmaring tagjainak – meséli Klopfer Teréz.

Visszatérve a svábokra és a rácokra – mondja Zsuzsi, aki a német önkormányzat vezetője volt 12 évig – fontos volt számunkra a régi dolgok felkutatása. Mondjuk Ófaluba az óvodaudvara, ami régen községháza volt, ott az első világháborús hősök emlékműve, május utolsó vasárnapja ugye a Hősök napja. Nem dicsekvésképpen, de először Érden volt megrendezve, még akkor mások nem is

rögtön mentek kitakarítani. És akkor felkértük az önkormányzatot, hogy vegyenek részt a megemlékezésen, szerveztünk fúvószenét, az ófalusi gyerekek betanultak egy kis műsort, persze katonadalokat adtak elő, volt egy kis megemlékezés. Ez nem csoda, ez csak egy kis összetartás, hogy együtt legyünk és őrizzük a hagyományokat.

A német önkormányzatnak fontos volt a Zöld kereszt helyreállítása, illetve a pincesornál a rekonstrukció. Akkor ezek voltak a fontos dolgok. Egy kutatás eredményeként

megtudtuk, hogy Érden volt egy német kulturális egyesület, és mi annak a jogutódja lettünk. Ennek már lassan 10 éve, hogy újra elindítottuk.

- Napjainkban mit tud tenni a civil a pályán, mire van lehetőség és anyagi keret? Mit tud tenni egy civil szervezet – kérdeztem az érdi Érdi Német Kultúregyesület vezetőjétől, Kotroczóné Klopfer Teréztől.

- Most az énekkar viszi tovább a kultúr­ egyesületet. Már hatodik éve rendezzük meg a Nyitnyikék tavaszköszöntő kórustalálkozót, fantasztikus sikerrel. Hetente keddenként 6-tól 8-ig találkozunk és énekelünk, felépítjük a fellépéseinket, a műsorainkat, amiknek többsége német dal. A kultúregyesület minden városi ünnepségen, koszorúzáson jelen van. Terveink között szerepelnek közös programok is. Az idén Fekedre utazunk, ahol a stifolder fesztivált rendezik meg. Ez egy sváb kolbász, amit mi is elkészítettünk, reméljük sikerrel veszünk részt a fesztiválon, ahol szakmai zsűri bírálja majd el a stifoldereket.

Az egyesület a tagdíjak befizetéseiből él, a kultúregyesületben egy tag havi 500 Ft tagdíjat fizet, és az énekkar is ennyibe kerül, havi 500 Ft, ebből gazdálkodunk. A korosztály 50-től 80-éves korig tart, a fiatalok nagyon hiányoznak! Mindenki dolgozik, már nincs idő a közös üldögélésekre, hátradőlős beszélgetésekre. De azért nem adjuk fel, szervezzük a fellépéseket, felkeressük más németajkú településeket, barátkozunk, kapcsolatokat építünk, de legfőképpen őrizzük az identitásunkat. * Arra gondoltam, olyan jóízűt beszélgettünk, hogy én most jóízűen szeretnék önöktől elköszönni. ezért utánajártam egy-két fontos dolognak stifolder ügyben. Ajánlom hát figyelmükbe kicsit feljebb a programot, és kicsit lejjebb a szalámireceptet is. Ki tudja, hátha kedvet kapnak, és együtt elutaznak az Érdi Német Kultúregyesület tagjaival Fekedre. Út közben persze beszélgethetnek, barátkozhatnak, énekelhetnek. A lényeg, hogy érezzék jól magukat együtt!

Margittai Adrien

A sváb konyha ma talán legnépszerűbb terméke a stifolder. Az elnevezés a Mohács és Pécs környékére érkező németek csoportnevéből származik, akiknek legalább a fele magát a fuldai apátság vidékéről származónak (Stiftsfuldaer) nevezte. Ők, a Stiffollerek készítették – kezdetben még paprika nélkül – azt a kolbászt, amelyet ezen a tájon, ma már a német (Stiffulder), a horvát (stifuder) és a magyar (stifolder) is magáénak vall.

A Stifolder minden bizonnyal egyike legnemzetközibb innovációinknak. Hajdani változatban a paprikás Stifolder még hurkának indul, ám kolbászként végzi. Hagyományos receptje szerint egyharmadnyi főtt dagadó és toka (néhol lapocka és comb) soványából készül kétharmadnyi nyers, vágás-meleg kolbászhússal keverve, paprikázva, borsozva, sózva. (Ormánságban fokhagymázva is.) Ló vékonybélbe, sertés vastagbélbe töltjük.

Hidegen füstöljük, meleg füsttől vigyázva óvjuk. A füstről levéve hűvös, szellős helyre akasztva tároljuk. Fogyasztani legalább két hónap érlelés után kezdjük.

Forrás: Food &Wine Szubjektív gasztronómiai körkép. Szerző: Csíki Sándor

SZÁZHALOM • 2017. ÁPRILIS

17

Ünnepsoroló

Páll István Zoltán: Feltámadás Jászvásáron Milyen húsvéttal kapcsolatos emlékeim derengenek az évtizedek ködös-poros függönye mögül? Mire emlékszem? Reflexből, gondolkodás nélkül rávághatnám, persze a locsolásra.

Amikor Erdélyben, Marosludason még kisgyerekként, húsvét másodnapján bekopogtunk a rokon családok és közeli ismerősök ajtaján, hogy szabad-e „öntözni”? És a jóváhagyó „igen, hogyne” vagy „na halljuk azt a verset” biztatás után hősiesen ledaráltuk azt a két-három strófát, igyekeztünk kölnis üvegünk tartalmából bőségesen megszórni a ház asszonyát. Aztán iparkodtunk meglocsolni a kajánul reánk mosolygó nagylányokat, kiknek arcáról leolvashattuk volna, hogy na, jól van taknyosok, aki számít, az majd később érkezik.

Ezt követően a protokoll szerint az anyjuk szoknyája mögött menedéket kereső, korunkbeli, a család legifjabb hölgytagjait vettük célba, az üvegünkben habzó „életadó rózsavízzel”. Végül elmajszoltunk egy-két süteményt, amely a ház úrnőjének gazdasszonyi rátermettségét bizonyította, választottunk egy piros tojást a kínálatból és illedelmesen elköszönve folytattuk locsoló utunkat. Néhány év múltán persze kiadósabban locsolgattuk a serdülő lányokat, és már nem a begyűjtött piros tojás volt a locsolás fő trófeája, hanem, hogy kinek tűzött zakója hajtókájára szebb jácintot a „Kati-Marcsi-Éva-Erzsi”. Vagy netalán két szálat is?

De hát a dolog nem csak ebből állt. A Húsvét nem egy nap volt, hanem egy folyamat. Megelőzte a nagyböjt, a helyi lehetőségek adottsága szerinti nagypénteki passió, majd a nagyszombat esti feltámadási szertartás. Amelyen részt vettünk akárcsak a karácsonyi éjféli misén. Húsvét vasárnapján a feltámadás örömhírére emlékeztető szentmise után otthon várt az ünnepi családi ebéd. Rendszerint marhalábszárból főtt húsleves és nálunk általában rakott ká-

poszta, bár emlékszem anyai nagyapám kedvéért néha töltött bárány is. És persze sütemények, ahogyan az illik.

Az idők, helyek és szokások sok-sok színfolttal gazdagíthatnák a húsvétra emlékezés képeit. Feleségemtől tudom, hogy náluk, a Nyárád-mentén, még a hatvanas években is élt a szokás, hogy a legények virágvasárnap vagy húsvétvasárnap hajnalán májusfát állítottak, főleg a már „bálba járásra” megérett lányoknak. A kivágott, sokszor karvastagságnál is „fokosabb” faágakat a földbe leszúrták és színes sza-

helység nevét „magyarul Jasvasar, vlahul (románul) Ias, latinul Iassium” azaz a történelmi Moldva fővárosa 1565 és 1859 között. Hogy miként kerül a képbe ez a volt szovjet birodalom tagköztársasága, Moldávia határa melletti város? Annak okán, hogy életem öt esztendejét töltöttem benne egyetemistaként, együtt sok más erdélyi magyar fiatallal, akiket Marosvásárhely, Udvarhely, Csíkszereda és Sepsiszentgyörgy környékéről vezényelt ide a sors. Ide vették fel őket a egyetemre és itt tanultak a villamosmérnöki, építőmérnöki,

lagokkal, zsebkendőkkel, hímes tojásokkal díszítették. A legények szívűk választottjától, ünnep másodnapján, locsoláskor behajtották fáradozásuk gyümölcseként, a néhány másodperc együttlétet, egy röpke ölelést vagy neadj’isten egy lopott csókot.

Ugyancsak abban a korban, és ennek ötven éve elmúlt, szokásban volt a vedres locsolás is, amely alkalmával az asszonynépet húsvét másodnapján néhány veder kútvízzel való leöntéssel óvták az elszáradástól. * Saját tapasztalataimból merítve viszont a jászvásári húsvétokról emlékeznék meg.

Jászvásár? 1646-ban Bandinus érsek, a Szentszék küldötte jelentésében említi a

vegyészmérnöki, gépészmérnöki, közgazdasági, állatorvosi, agrármérnöki, jogi, orvosi, gyógyszerészeti, textilmérnöki, vagy netalán a bölcsészkar valamelyik szakán.

Olyan város volt ez ahol az erdélyi magyar diákság szívesen járt iskolába és megbecsülést szerzett magának. Érettségi után kétéves villamosener­ge­ tikai technikum elvégzése után kerültem ide diákként, és egy életre meghatározó öt évet töltöttem itt. Több mint 500 km távolságra az otthontól, a kor és az adott helyzet történelmi és anyagi lehetőségeihez igazítottan, magyar diákokból olyan baráti társaságot kovácsoltunk össze, amely è

18

SZÁZHALOM • 2017. ÁPRILIS

ma is baráti kapcsolataim gerincét képezi és együtt szoktuk koccintani Szilveszterkor az eljövendő év beteljesüléseire. Tavaly tavasszal ünnepeltem egyetemi kicsengetésem 40. évfordulóját. A Jasi magyar diákság, abban a korban (1971-1976) egy sajátos közösségi életformát alakított ki, amelyben nagy jelentősége volt a hagyományok megőrzésének.

Két jelentős hagyományként meghonosodott esemény emlékeit őrizzük ma is. Egyik a „tanév kezdetét” követő első vasárnapon szervezett kirándulás, a másik a húsvéti ünnepek. Az előbbi túrázással kezdődő, Maros mente - Küküllő vidék focimeccsel folytatódó és versolvasásokkal tarkított

teremtett. Sajátságos ünnepet. Húsvét vasárnap, amely általában már a tavaszi természetébredés időszaka volt, kitűnő alkalmat kínált egy kirándulásra, valamelyik környékbeli turistahelyre, ahogyan a helyiek nevezték Bucium vagy Ciric (olv. Bucsum vagy Csirik). Feltarisznyálva a rendszerint ezidőben otthonról postán küldött csomagbeli elemózsiát, amely mellett néha ünnepi hangulatjavítóként megbújt egy kis üveg szilvapálinka, kirándultunk.

A magyar baráti közösségek spontán szervezéssel, a hírt szájról szájra terjesztve a baráti, ismerősi kapcsolatrendszeren keresztül megszervezték és meghirdették az úticélt és időpontot. Emlékeztetésül

nótázós befejezésű program, amelyen általában legalább 150-200 résztvevő volt jelen.

A húsvéti ünnepek kissé másak voltak.

Több száz kilométerre otthonainktól, amikor a „Ceausescu fénykorban” a húsvét hivatalosan fogalomként is ismeretlen volt, álmodni sem lehetett munka-, azaz tanítási szünetről. Persze még ha a húsvét hivatalos ünnep is lett volna, akkor is felmerül annak problémája hogy a „hivatalos ortodox államvallás” a Julián-naptár, viszont a katolikus meg református egyház (kálvinisták, lutheránusok, unitáriusok) a Gergely-naptár szerint számítja a húsvéti ünnepeket. Húsvét ugyanis a tavaszi napéjegyenlőség utáni első holdtöltét követő vasárnapra esik. Csakhogy a Julián-naptár és Gergely-naptár között 13 nap eltérés van.

(Bővebb info a Wikpédia: Húsvétszámítás honlapon). De legalább ezen nem kellett rágódni! Hivatalosan senkinek nem járt húsvéti ünnep! A Jászvásárban tanuló magyar diákság viszont ennek ellenére hagyományt

mondom, hogy az időben mobiltelefonnak még hírét sem hallottuk és az internet a műegyetemen is ismeretlen fogalom volt! És mégis, húsvét vasárnapján, aki tehette ott volt. Tartalmas, feledhetetlen órákat töltöttünk együtt. Beszéltünk az akkori jelenről, a világ akkori dolgairól, vagy legalább is azokról, amelyekről tudomást szereztünk és a jövőről. Dédelgetett álmainkról, nagy terveinkről és reményeinkről. És hittünk benne, hogy sikerülni fog. Hogy az értékek megőrzése útján haladva teremthetünk újat, s jót, és az adott szónak becsülete van! És közben olyan barátságok alapjait raktuk le amelyek ma is állják az idők próbáját.

A húsvét a vasárnapi kirándulással nem ért véget. Másnap, hétfőn délután a fiúk felkerekedtek és locsolni indultak. A korabeli szabályoknak megfelelően viszont a fiúknak tilos volt a lány bentlakások szobáiba bemenni, így hát a locsolás az otthonok halljában, illetve helyszűke miatt a diákotthonok előterében zajlott.

Miután az első locsolási fázis lezajlott,

a lányok is csatlakoztak a csoporthoz és rendszerint több ilyen csoport összeverődött egy-egy egyetemi bentlakás negyedben, amit ma campusnak nevezünk. Így a társaság több tíz főre hízott és csakhamar más negyedek felé vettünk utunkat. Abban a korban Jászvásár a diákok létszámát tekintve a második egyetemi központ volt az országban, és emlékeim szerint mintegy 2628 ezer diákot számlált, akiknek legtöbbje „bentlakó” volt. Tehát 8-10 vagy annál is több egyetemi campus létezett, némelyek két-három mások 8-15 négyemeletes épületet számoltak. Mielőtt a campusokból újabb célok felé vette volna az irányt a társaság, körbe csoportosulva elénekelt néhány magyar nótát mérsékelt hangerővel. Közben itt-ott felhangzott a „Rákóczi-induló” füttyjel, ami azt jelentette, hogy „jövünk, mi is itt vagyunk”és újabb csoportok csatlakoztak. A Rákóczi-induló egyezményes magyar füttyjelnek számított köreinkben. Ezzel lehetett a lányokat is lehívni a szobákból.

Ismétlem, mobiltelefon nem volt. Üzenni ablak alatt elhangzó füttyjellel, esetleg szóbeli üzenettel lehetett.

Tehát miután több campusból is összegyűltek a csoportok, a társaság valamelyik kocsmába tartott, ahol kisebbfajta esküvőnek is becsületére való mulatozás következett. Egy két gitár is előkerült, és a lokálban azt is megengedték, hogy a zongorához vagy pianínóhoz odaüljön valaki, zenélésben jártas társunk. Általában szelíd hangvételű nótákkal indult a mulatság.

A társaság ontotta a dalokat. Csak akkor szakadt két táborra, mikor abban nem sikerült egyetérteni, hogy a „Maros menti fenyves erdő…” vagy a „Hargitai fenyves erdő aljában…” az igazi szövegváltozat.

De csak egy röpke pillanat és már egyként fújta, teli torokból mindenki, hogy „Gábor Áron rézágyúja fel van virágozva…” És aztán a többit… indulókat, a Csárdáskirálynő dalait, hallgatókat, sorra egymásután. Igyekezettel, tiszta szívből, egymástól is tanulva a dallamot, a szöveget. És ez tényleg olyan volt, mint egy igazi Kárpátmedencei magyar esküvő. A húsvét alkalmából hagyományainkkal tisztelegve kultúránk oltárán.

Hazamenetel előtt pedig felhangzottak a Székely himnusz sorai…” Ki tudja merre, merre visz a végzet?…” és mintha a végszóra néhány embernek nedvesen csillogott volna a szeme „Ne hagyd elveszni Erdélyt Istenünk…”

Hát ilyen húsvétokat éltünk meg magyar diákként Jászvásáron, messze Moldvában. n

FOTÓGALÉRIA