Page 1

Biolögiai vedekezés

természetes ellenségekkel szerkesztette dr Balázs Klára -dr. Mészáros Zoltán


Biológiai védekezés természetes ellenségekkel


Biológiai védekezés természetes ellenségekkel Sz erkesztette

Balázs Klára és Mészáros Zoltán

0 99 3709-9

DATE KÖNYVT1R, DEBRECEN

Mezőgazdasági

Kiadó · Budapest, 1989


!rta

Balázs Klára Csorba Gábor Darvas Béla J enser Gábor Kádár Ferenc Korsós Zoltán Loksa Imre

Nagy Z. László Papp Jenő Polgár László Rácz Vera Szabóné Komlovszky Ildikó Szentkirályj Ferenc Topál György Török János Visnyovszky Éva

LőveiGábor

Mészáros Zoltán

Lektorálta

Szalay-Marzsó László Fényképezte Nagy Z. László

1989 -04- 2 5

© Balázs Klára-Mészáros Zoltán, 1989 ETO 632.937.1 ISBN 963 234 003 5


TARTALOMJEGYZÉK

', ELÖSZÖ (Jermy Tibor) 9

ZSÁKMÁNY-RAGADOZÓ, GAZDA-ÉLÖSKÖDÖ KAPCSOLATOK JELLEMZÖI (Szentkirályi Ferenc) ll Alapfogalmak 11 A rovarevők hatásának becslése 12 A rovarélősködő életmód főbb vonásai 13 csoportosítási lehetőségei 13 táplálkozása 14 Az élősködők peterakásának módjai 16

Az

élősködés

Az

élősködők

A rovarevés hatékonyságát befolyásoló tényezők A ragadozó életmód főbb vonásai 19

17

Alkalmazkodás a ragadozó életmódhoz 19 A ragadozók zsákmányfelderítése 21

Összefüggések a ragadozók peterakásának módja és életmódja között 23

ÉLÖSKÖDÖK 27 Hártyásszárnyúak- Hymenoptera (Balázs Klára-Papp Jenő) 27 Fürkészalkatúak- Ichneumo'noidea (Balázs Klára-Papp Jenő) 28 Valódi fürkészek- Ichneumonidae 28 · Gyilkosfürkészek - Braconidae 32 Levéltetű-fürkészek- Aphidiidae (Polgár László) 38 Fémfürkészalkatúak- Chalcidoidea (Balázs Klára-Papp Jenő) 41 Tetűrontó fémfürkészek- Aphelinidae 41 Sugaras fémfürkészek - Pteeromalidae 44 Karcsú fémfürkészek - Eulophidae 45 Pete-fémfürkészek - Trichogrammatidae 47 Törpefürkész-alkatúak- Proctotrupoidea (Balázs Klára-Papp Jenő) 50 ' Élespotrohú törpefürkészek - Scelionidae 50 Kétszárnyúak- Diptera (Darvas Béla) 51 Fürkészlegyek - T achinidae 51

--5--

..


RAG ADO ZÓK 64

Száz lábú ak- Ch2"lopoda (Loksa Imre) 64

Rinyák - Geophilidae 64 Száz lábú- félék - Lithobiidae 64 Pókszázlábúak - Scutigeridae 65

Szitakötők - Odo nata (Mészáros Zoltá n) 65 Fülbemászók - Dermaptera (Nagy Z. László-Sze ptkirályi Ferenc) 68

Parti fülbemászák - Labiduridae 69 Valódi fülbe mász ák- Forficulidae 70

Tripszek - Thysanoptera (Jenser Gábor) 71 Poloskák - Heteraptera (Rácz Vera) 73

Virág polos kák- Anthocoridae 74 Meze ipolo skák- Mirid ae 81 Tolv ajpol oskák - Nabidae 85 Rablópoloskák - Reduviidae 88 Cimerespoloskák - Pentatomidae 89

Tevenyakú fátyolkák - Raphidioptera (Szentkirál yi Ferenc) 89

Tevenyakú fátyolkák - Raphidiidae 91

Síks zárn yúak - Planipennia 91 Pillefácyolkák - Ascalaphidae (Mészáros Zoltá n) 91 Hangyalesők - Myrmeleonidae (Més záros Zoltán) 92 Lisztes fátyolkák - Coniopterygidae (Szentkirál yi Ferenc) 92 Barna fátyolkák - Hemerobiidae (Sze~tkirályi Ferenc) 94 Zöld fátyolkák - Chrysopidae (Szentkirályi Feren c) 98 Csőrös rovarok - Mecoptera (Més záros Zoltán) 116 Skorpiófátyolkák - Panorpidae 116 Bogarak - Coleoptera 117

Futó boga rak- Caralnaae (Kádár Ferenc-Lőv ei Gábo r) 117 Holy vák- Staph ylinid ae (Lóvei Gábor) 125 Lágybogarak - Cantharidae (Szentkirályi Feren c) 126 Katic abog arak- Coccinellidae (Lővei Gábor) 126

Lepkék - Lepidoptera (Mészáros Zoltán) 134

Bago lylep kék- Noctuidae 134

Kéts zárn yúak - Dipt era (Visnyovszky Éva) 136

Guba csszú nyog ok- Cecidomyidae 136 Zengőlegyek - Syrph ide 137 ' Pajzstetűlegyek- Chamaemyiidae 144

Kas zásp óko k- Op#iones (Loksa Imre) 145

Szín-kaszáspókok- Phalangiidae 146

Pók ok- Aran eae (Loksa Imre) 147

Zugpókok - Agelenidae 149 Fark aspó kok- Lycosidae 150 Csod áspók ok- Pisauridae 151 Kere sztes póko k- Argiopidae 152 Törpepókok - Theridiidae 153 Karo lópók ok- Thomisidae 154 Kalit póko k- Clubionidae 155 U grópókok - Salticidae 156

--6--

..


Atkák- Acarina (Szabóné Komlovszky Ildikó-Jenser.Gábor) 156 Ragadozó atkák.- Phytoseiidae 156

- Amph,·bia (Korsós Zoltán) 160 Hüllök- Reptilia (Korsós Zoltán) 162 Madarak- Aves (Török János) 164

Kétéltűek

Cinegék- Paridae 167 Harkályok- Picidae, Csuszkák- Sittülae, Fakuszok- Cerhidae 168 Fácánfélék- Phasianidae 169 Magevő énekesmadarak 169 A madarak gazdasági jelentősége 170 Néhány tanács a madarak telepítéséhez 170

- Mammalia 171 Insectivora (Csorba Gábor) 171

Emlősök Rovarevők-

Sünök - Erinaceidae 172 Cickányok - Soricidae 172 Vakondok- Talpidae 173 Denevérek - Cht"roptera (Topál György) 173

A TERMÉSZ ETES ELLENSÉ GEK KÍMÉLÉS E ÉS ALKALMA ZÁSA A NÖVÉNYV ÉDELEMB EN (Balázs Klára) 177 A felismeréstól az integrált védekezésig 177 A biológiai védekezés gondolatának előtérbe kerülése 179 A természetes ellenségek kímélése, felszaporodásuk elősegítése 181 Agrotechnikai eljárások tudatos alkalmazás!! 181 Mechanikai védekezés 182 Parazitakímélő mechanikai védekezés 183 Csapdázási és előrejelzési módszerek 184 Rovarölő szerek okszerú használata 186 Parazitakímélő védekezési technológia 188

A természetes ellenségek betelepítése, áttelepítése 191 Idegen fajok betelepítése 191 Áttelepítés 192 ·

A természetes ellenségek tömegtenyésztése és kibocsátása 193 FELHASZ NÁLT ÉS AJÁNLOT T IRODALO M 195 NÉVMUT ATÓ 197

f.'

--7-·-


ELŐSZÓ

Századunk rohamos technikai fejlö9ése a -rn.ezÖgazdasági termelés módszereit is gyökeresen megváltoztatta. A gépesítés és ~a. vegyszerek széles körű alkalmazása ma a kedvtelés böl múvelt kiskerteker és úné=" zögazdasági nagyüzemeket _egyarfnt- Téflemzi. Ugyanakkor nyilvánvaló az is, hogy a mezögazdaság biológiai alapjai nem változtak: a kultúrnövények termesztéséhez ma is a talaj-víz-hőmérsék­ let-napfény optimális együttesére van szükség, és növényeinket ma is olyan többé-kevésbé természetes környezet veszi körül, amelyben az élőlények milliárdjai nyüzsögnek. Ez utóbbiak között akadnak olyanok, amelyek az ember versenytársaiként lépnek fel : megbetegítik vagy más módon károsítják a kultúrnövényeket, de találkozunk olyanokkal is, amelyek nélkülözhetetlen segítőtársaink, mint pl. a virágmegporzó rovarok, amelyek nélkül számos haszonnövényünk terméketlen maradna, vagy pl. sok ragadozó és élőskö­ dő rovarfaj, mely a növényeket károsító rovarokat pusztítja. A huszadik század második felének egyik nagy eredménye a növények kór--Okozol és· állati kártevői ellen használható - vegyi anyagok: a növényv~dő sz~rek kifel- lesztése. Nélkülük ma már amezőgazdasági termelés - különösen nagyüzemi viszonyok között - elképz€:ll:l_ete_tle11 lenne, és az emberiség élelmezése még nagyobb nehézségekkel küzdene.

A legnagyobb elismerést érdemlő eredmenyelt rrrelle1t á növényvédő szeiek-széles koru és gyakran indokolatfan-alkalmazásának ·a:zonbart hatrányai _rs--ml1tatKói: nak. Egyrészt kiderült, hogy a rovarölö szerek, a hasznos rovarokat is elpll:sztítják, ezért veszélyeztetettek a virágmegporzó rovarok, és megritkulnak vagy ki is pusztulnak a kártevöket sakkban tartó, vadon élő hasznos élölények, s emiatt ma több kártevö ellen rendszeresebben kell védekezni, mint azelőtt. Másrészt nyilvánvalóvá vált, hogy sok növényvédő szer az 'emberre is mérgezö, ezért szigorú elöírá-sokkal kellett szabályozni a szerek felhasználását, nehogy a velük dolgozók mérgezést szenvedjenek, illetve nehogyas zerek maradván yai szennyezzék az élelmiszeréket. Ezek a negatív tapasztalatok - különösen pedig az emberi környezet vegyszerterhelésének csökkentésére világszerte megnyilvánuló törekvések - ismét ráirányították a figyelmet azokra a természetes környezetben még megtalálhatá élölényekre, amelyek akultúrnö vények károsítóit megtizedelve fontos szerepet játszhatnak a növények védelmében, és amelyekröl a vegyszerek használata során a termelök megfeledkeztek. A kártevök e természetes ellenségeinek alkalmazása a biológiai védekezési módszerek egyike. Az utóbbi években az ismeretterjesztö folyóiratok és a hírközlö szervek

--9--


" is gyakran számoltak be a biológiai védekezés sikereiről, szembeállí.tva a vegyszeres védekezéssel. Ezek a nem mindig tárgyszerű közlések most azt az ellenkező nézetet alakíthatták ki a ·n.em szakemberek körében, hogy a vegyszeres növényvédelmi eljárások egészükben elvetendők, mert biológiai módszerekkel helyettesíthetők. Olyan vélemények is felbukkantak, hogy az utóbbiak elterjesztését a profitot hajszoló vegyipar propagandája akadályozza meg. A valóság ezzel szemben az, hogy a tudomány mai állása szerint a biológiai módszerek bizonyos körülmények között, egyes kártevők ellen valóban sikerrel vethetök be, különösen ha azokat egyéb védekezési eljárásokkal - a többi között éppen növényvédő szerekkel - megfelelően kombinálva alkalmazzák. Jelen munka szerzői a kapcsolatos alaptudományok legújabb eredményeire támaszkodva tárják az olvasó elé a kultúrnö'

vények kártevőit sakkban tartó természetes ellenségek gyakorlati alkalmazásának lehetőségeit. Ehhez részletesen ismertetik a szóba jövő fajokat úgy, hogy azok legfontosabb képviselőit a rovartanban járatlan érdeklődök is felismerhessék; tárgyalják a fajok életmódját és jelentőségétegyes kártevő fajok visszaszorításában, végül ismertetik azokat a gyakorlati teendőket, amelyekkel az egyes fajok vagy a fajok bizonyos csoportjai segítőtársainkká tehetök a növények védelmében. Az idevonatkozó ismeretek tárgyalása során a szerzők arra törekedtek, hogy a könyvet haszonnal forgathassák mind a kedvtelésből kertészkedők, mind pedig a nagyüzemek növényvédelméért felelős szakemberek. Budapest, 1987. december

--10--

]ermy Tibor akadémikus


ZSÁKMÁN Y-RAGAD OZÓ, GAZDA-É LÖSKÖDÖ KAPCSOL ATOK JELLEMZ Öl Alapfogalm ak Az egész világra kiterjedő becslések szerint a növénytermesztés össztermésének 30-40% -át a különböző kártevők (kórokozók, állati kártevők, gyomok) teszik tönkre. E hatalmas veszteségnek körülbelül egyharmadát a rovarok és az atkák okozzák. Ezen ízeltlábú kártevők ellen leggyakrabban a vegyszeres növényvédelmi eljárásokat alkalmazzák. Manapság azonban gazdasági és környezetvédelmi megfontolásokból egyre erősebb az a törekvés, hogy a hagyományos kémiai kezelések számát csökkentsék, illetve környezetkímélő növényvédelmi eljárásokat'használjanak. Ebbe az irányba hat az a korszerű védekezési szemlélet is, amely szerint nem a kártevő rovarok teljes kiirtására kell törekedni, hanem népességüket csak egy meghatározott szint, az úgynevezett gazdasági kártételi szint alá kell szorítani. Ez a szint olyan kártevő egyedsűrűséget jelent, amit nem gazdaságos tovább csökkenteni, mert nagyobb a ráfordítás, mint az elérhető terméstöbblet értéke. Védekezni tehát csak a kártételi szint felett gazdaságos. A környezetkímélő növényvédelmi eljárások között előkelő helyet foglalnak el a biológiai védekezés módszerei. A biológiai védekezés élő szervezeteket használ fel a növénykárosító. állatok és gyomnövények ellen. Legnagyobb gyakorlati szerepe a kártevő rovarok és atkák megfékezése, a természetes ellenségek felhaszná-

lásával. A kártevőknek számos természetes ellenségük van, mind a természetben, mind a művelt területeken. Az életközösségben szerveződő élelmi láncol<on belül közvetlen táplálkozási (trofikus), kapcsolatban élnek egymással. A természetes ellenségek a kártevőkkel táplálkoznak, így csökkentik népességüket. Az ember szempontjából tehát hasznos élőlények. Körük széles, lehetnek kórokozók (vírusok, baktériumok, gombák), egysejtű állatok, fonálférgek, ízeltlábúak (rovarok, pókok, atkák) vagy gerincesek. A rovarok természetes ellenségeit rovarevőknek, más néven entomofágoknak nevezzük a görög entomon (=rovar) és a jagein (=enni) szavak összetételéből, az atkákat fogyasztókat pedig acarifágoknak (acari =atka) hívjuk. Mivel a kártevők többsége a rovarokhoz tartozik, ezért természetes ellenségeik entomofágok. E fejezetben a könyv hangsúlyos részeivel összhangban, csak a rovarevők és atkaevők egy szűkebb körét, az ízeltlábú természetes ellenségeket tárgyaljuk, számos megállapítás azonban a gerincesekre is vonatkoztatható. Az ízeltlábú természetes ellenségeknek két nagy csoportja van, a ragadozókvagy más néven predátorok és az élősködők, azaz paraziták. A ragadozás jellemzője, hogy amint a ragadozó a zsákmányállatqt elfogja, rögtön megöli és elfogyasztja. Ezt , a kapcsolatot ragadozó-zsákm ány ( predátor-préda) viszonynak nevezzük.

--11--


A rovarparazitákat az újabb szakirodalomban parazitaidoknak is nevezik. A rovarélősködőket ugyanis meg kell különböztetni a valódi élősködőktől. A valódi élősköc;iők a gazdaszervezethez úgy alkalmazkodtak, hogy azt tartós élethelyül és táplálékforrásként hasznosítják, de a gazdát hosszú időn át kímélik, nem pusztítják el. Az élősködő rovarok viszont a· gazda szervezetét a lárvafejlődés alatt használják táplálékforrásként, és a lárvafejlődés végső szakaszában a gazdaállat pusztulását okozzák. Ezt a kapcsolattípust gazdaparazitoid viszonynak nevezzük. A gazdaállat megölése miatt a parazitaidokat egyes kutatók közelebb állónak tartják a ragadozókhoz, mint a valódi élősködőkhöz. Azonban a ragadozóktól is különböznek néhány fontos vonásukban. - A gazdaállatot a megtámadás (pete-, illetve tojásrakás) után csak jóval később ölik meg. - Csak a kifejlett egyedek (imágók) nőstényei kutatnak a gazdaegyedek után, míg a ragadozóknál mindkét ivar imágói és !árvái is ragadozhatnak. -A megtámadott és a sikeresen parazitált gazdaegyedek száma szorosan megha-

A

rovarevők

tározza a parazitoid utódnemzedékének egyedszámát, míg a ragadozók által elfogyasztott zsákmánymennyiség alapján nem lehet megbecsülni az utódok számát. A rovarok közül 16 rend mintegy 220 családja rovarevő. Az ide tartozó rovarfajok számát nem kevesebb, mint 300 ezerre becsülik, amelynek egyharmada élősködő. Rovarélősködés két nagy rend képviselői­ nél alakult ki: a legyeknél ( Diptera) és a hártyásszárnyúakná l ( Hymenoptera). Ez utóbbiak között olyan hatalmas családok is előfordulnak, mint a valódi fürkészek (I chneumonidae) J amelyhez körülbelül 60 ezer faj tartozik. A rovarevők nagy fajszáma ellenére csak igen kevés természetes ellenséget használtak fel eddig a biológiai védekezés céljára. A legfontosabb felhasznált ragadozó csoportok a következők voltak: katicabogarak, zengőlegyek, ragadozó gubacsszúnyogok (Aphidoletes fajok), zöld fátyolkák, ragadozó atkák ( Phytoseidae). Az élősködők közül a fürkészlegyeket és a hártyásszárnyúakat , főként a petefürkészeket ( Trichogramma fajok) alkalmazták a növényvédelemben . •

hatásának becslése

A rovarevőknek a kártevők korlátozásában játszott szerepét számos megfigyelés és kísérlet támasztotta alá. Az élősködők hatását szabadföldi körülmények között a legkönnyebb felmérni. Ehhez elég a gazdaállat megfelelő fejlődési alakjából kellő­ en nagyszámú egyedet begyűjteni, és la. boratóriumi vagy szabadföldi viszonyok · között az élősködőket kitenyészteni. Így könnyen megkaphatjuk a parazitáltság

mértékét, amely azt mutatja meg, hogy a népességének hány százalékát pusztították el az élősködők. Nem ilyen egyszerű a ragadozók hatásának becslése a kultúrnövények állományaiban. Itt két alapvető módszert lehet alkalmazni. Az egyik lehetőség az, hogy a ragadozókból meghatározott számú egyedet bocsátunk ki egy adott területre, és bizonyos időközönként mintavétellel kártevő

--12--


o'

a kártevő népességének alakulását. A másik lehetőség szerint egy bizonyos nagyságú növényállományból kizárjuk, eltávolítjuk a ragadozót vagy a ragadozóegyüttest. Ez a kizárás történhet szelektív vegyszeres kezeléssel, tüllháló ketrec ( izolá~or) alatt nevelt és tartott növényekkel vagy növényrészekkel elkülönített növényállományból való kigyűjtés­ sel (pl. futóbogarak befogása talajcsapdákkal). A fák törzse köré vont gátló gyű­ rűkkel egyes esetekben megakadályozható, hogy a talaj felszínéről a lombkoronába felhatoljanak a ragadozók vagy a tevékenységüket gátló rovarok. Így például egy kísérletben magas gyűrűket szereltek fenyők .törzsére. Hatására a lombozatban élő pajzstetűtelepeket a földről felmászó hangyák nem tudták megvédeni a ragadozóktól, és kimutatható volt, hogy egy katicabogár faj ( Hyperaspis congressis W atson) gyorsan elszaporodva rövid idő alatt lecsökkentette · a kártevő egyedszámát. Ezekben a kísérletekben a ragadozók hatását mindig megfelelő kezelés nélküli

~ ellenőrizzük

A

rQvarélősködő

Az

élősködés

(kontroll-) területen kapott értékekhez viszonyítják. További lehetőség az, hogy a kártevő és a hozzá kapcsolódó ragadozók létszámát mintavétellel, azonos időpontokban, térben és időben követjük, majd a kapott adatokat mátematikailag elemezzük. Ilyen a kulcsfaktor-analízis és a halandósági táblák elemzése (lásd részleteiben Southwood, 1983 könyvét). A gyakorlati eljárások azt igazolták, hogy ha a ragadozókat eltávolítjuk, kizárjuk, a kártevők rendkívül gyors szaporodásnak indulnak. Végső soron azt a következtetést lehet levonni, hogy ha a ragadozók nem is tudják sok esetben a kártételi szint alá szorítani a kártevő népességét, de lassíthatják felszaporodási ütemét, jelenlétükben a tömegszaporodás csúcsa csak töredéke lesz a nélkülük bekövetkezhető értéknek, és egy-két héttel korábbra hozhatják a kártevő népességének összeomlását. Az összkártétel szintjét tehát jelentő­ sen csökkenthetik.

életmód

főbb

csoportosítási

Az élősködő rovarokat különböző szempontok szerint csoportosíthatjuk. Ilyen pl. az időbeliség. Mivel az élősködők egyedfejlődése gazdaállat nélkül nem mehet végbe, életmódjuk a feltétlen élőskö­ dés, azaz az obligát parazitizmus körébe sorolható. Ezen belül is az időszakos élősködéshez (periodikus parazitizmus) tartoznak, ugyanis csak egy adott egyedfejlődési szakaszban élősködnek. Attól függően, hogy a gazdához való kötöttség

vonásai

lehetőségei

melyik fejlődési szakaszra jellemző, beszélhetünk embrionális élősködésről (itt az embrió az élősködő) vagy Járvakori élősködésről (ebben az esetben csak a '1\ lárva élősködik). Csoportosítási lehetőség a térbeliség is. Eszerint beszélhetünk belső élősködők-' ről ( endoparazitoidokról), amelyeknek petéje a gazdaszervezetben kel ki, bs a lárva ott is táplálkozik. Külsőélősködők ( ektoparazitoidok) azok, amelyek petéiket

--13--


a gazdaszervezet felületére rakják, és a kikeit élősködő lárva teste kívül marad, csak szájszerveivel fúrja át a gazda kültakaróját és úgy fogyasztja testnedveit. Attól függően, hogy a gazdarovar melyik egyedfejlődési stádiumához kapcsolódik az élősködő fejlődése, lehet peteélőskö­ dő, lárvaélősködő vagy bábélősködő. Imágók parazitálása csak ritkán fordul elő.

A gazdaszervezetbe lerakott peték és az embrionális fejlődés jellege szerint is különbözőek lehetnek az élősködők. Az egyik leggyakoribb eset az, hogy a nős­ tény egy gazdaegyedbe csak egy petét rak le, és ebből egy lárva fejlődik ki. Ez a monoembrionia esete. Vannak olyan fajok, amelyeknek nőstényei egy petét raknak a gazdaegyed testébe, ez a pete. azonban osztódni kezd, s ennek eredményeként egynél több embrió alakul ki. Az embriók száma a néhány darabtól ezren felül is terjedhet (pl. sok fémfürkészalkatúnál). Ezt az esetet, amikor egy petéből egynél több embrió, illetve lárva fejlődik ki, poliembrioniának nevezzük. Az élősködő hártyásszárnyúak (Hymenopterák) körében a poliembrionia jellemző az Encyrtidae, Platygasteridae, Braconidae, Drynidae családokban. Azokban az esetekben, amiAz,élősködők

kor sok száz, vagy akár ezer élősködő lárva is teljesen kifejlődik egy gazdarovar szervezetében, az embriók száma kezdetben jóval nagyobb lehet, később azonban a lárvák egy része a táplálékhiány miatt elpusztul. A monoembrionális fejlődés esetét egyedi ( szoliter) élősködésnek is nevezhetjük, mivel egy gazdában egy élős­ ködő fog kifejlődni, szemben a poliembrioniás esettel, amelynek kapcsán csoportos (greg ár-) élősködésről beszélünk, hiszen egy gazdában több egyed fejlődik ki. Ha egy gazda testébe több, ugyanahhoz a fajhoz tartozó nőstény rak petét, akkor felüÍ élősködésről ( szuperparazitizmusról), ha különböző fajok raknak petét, akkor többszörös élősködésről ( multiparazitizmusról) beszélünk. A táplálékláncok alakulásának megfelelően a növényevő rovarokban élősködő rovaroknak is megvannak a knaguk természetes ellenségei, olyanok, amelyek maguk is élősködők. Ezek az úgynevezett másodJagos élősködők ( hiperparazitoidok), amelyek !árvái fejlődésük során más élős­ ködő lárvákon élősködnek, majd azokat el is pusztítják. A másodiagos élősködés tehát hátrányos lehet a biológiai védekezés szempontjábóL

táplálkozása

A gazda szervezetében élő belső élősködő A peterakást követően a pete nagy meny-

\ragy a külsején lévő külső élősködő lárvák egyedfejlődésük jelentős szakaszában valódi élősködőkén~ táplálkoznak, miközben módosult (szúró-szívó stb.) szájszerveik segítségével a szövetnedveket szívják fel. .Csak a kifejlett lárvák kezdik el a gazda létfontosságú szerveit fogyasztani a bebábozódás előtti stádiumban, majd amikor a gazdaállat elpusztul, bebábozódnak.

nyiségű

vizet vesz fel a gazdábóL Ennek eredményeképpen térfogata sokszorosára duzzad, majd az embrionális fejlődés befejeztével kikel a kis élősködő lárva. Néhány esetben a lárva egész testfelületén át is felvehet tápláló szövetnedveket. Altalánosabb azonban az, hogy nyálmirigyei sejtromboló vagy -emésztő enzimeket termelnek, amelyek a gazda szöveteibe jutva

--14--


· elfolyósítják azokat, és az így képződött szövetnedvet a lárva felszívja. . A külső élősködő hártyásszárnyúak emésztőrendszerére a gazdához való alkalmazkodás másik típusa jellemző. Ezek ugyanis. olyan váladékot termelnek és juttatnak szájukon keresztül a gazda szervezetébe, amitől az megbénul, és az élőskö­ dő lárva zavartalanul fejlődhet. Az élősködő imágók táplálékforrásai növényi vagy állati eredetűek lehetnek. Növényi eredetű táplálékuk nektár vagy virágpor, esetleg a növény által kiválasz. tott édes nedvek. Allati eredetű a levéltetvek és más rovarok által termelt mézharmat, valamint a gazdaállatok szövetnedvei ( hemolim/a). A vizsgálatok azt igazolták, hogy a nektár, a mézharmat vagy a pollen mint kiegészítő táplálékforrás szükséges a folyamatos peteprodukció fenntartásához. Ez a kiegészítő táplálkozás azon fajok nősté­ nyeinél fontos, amelyeknél a kikeléskor már az egész petekészlet kialakult, és a peték már majdnem vagy teljesen érettek. Más fajok nőstényeinél azonban a kikeléskor még az összes petemennyiségnek csak egy része van jelen. Ezeknél lényeges, hogy a további érett peték termeléséhez a kiegészítő forrásokon kívül még a gazdaszervezet anyagaiból is táplálkozzanak a nőstények. A gazdából származó tápanyagok azonban nem csupán a peteéréshez és a peteprodukció fenntartásához szükségesek, hanem a nőstények élettartamának a meghosszabbításához is. Mindezek elengedhetetlenek az élősködő sikeres "műkö­ déséhez". A nőstények a gazda szövetnedveit használják fel táplálékul, amelyeket különböző · módon szerezhetnek meg. A leggyakoribb az, hogy a nőstény ·a gazdaegyed testét tojóesővével megszúrja, majd az így készített lyukon keresztül ki-

buggyanó nedvekkel táplálkozik. Azoknak az élősködőknek a nőstényei, amelyek rejtőzködő gazdát hasznosítanak táplálkozásra (például gubóban, növényi szövetekben, aknákban), és emiatt szájszerveik-. kel közvetlenül nem tudják elérni a gazda testfelületén ejtett sebet, azok a tojócsövük segítségével levegőn szilárduló váladékból egy sajátos táplálkozási csővet hoznak létre. Ebben, mint egy hajszálcső­ ben (kapillárisban) felemelkedik a testnedv a külső felszínre, ahol már hozzáférhetővé válik az állat számára. Néhány élősködő (Ichneumonidae és Drynidae fa- . jok) a testnedveken kívül még a gazda szöveteiből is táplálkozik. Megfigyeltek olyan esetet is, amikor a levéltetű élőskö­ dőjé nemcsak a gazda testnedvéből, hanem béltartalmából is fogyasztott. A táplálkozási viselkedés alapján két csoportra oszthatók az élősködők. Az egyik esetben a nőstények ugyanazt a gaz-~ daegyedet használják táplálkozás és peterakás céljára, míg más élősködők külön egyedeket használnak táplálkozásra, és külön egyedbe rakják petéiket. N em destruktív az élősködő, ha a nős­ tény táplálkozása által okozott sérüléseket a gazdaegyed túléli. Destruktív viszont abban az esetben, ha a táplálkozás következtében a gazda rövidebb-hosszabb idő múlva elpusztul. Számos élősködő faj nőstényei destruktív táplálkozásuk miatt igen nagy számú gazdaegyedet pusztítanak. Ennek növényvédelmi jelentőségét mutatja pl., hogy egy peteélősködő faj (Tetrastichus asparagi) nőstényei ilyen módon a gazda lerakott petéinek 71% -át pusztították el. Növényi eredetű táplálékot mindkét ivar fogyaszt, de a gazdából származó testnedvvel általában csak a nőstények táplálkoznak. Életük korai szakaszában a nőstény élősködők először nektárral, vi-

--15--

a


rágporral, mézharmattal táplálkoznak, és csak akkor térnek át a gazdából származó testnedvek fogyasztására, ha a petefészke. · ik már érettek. Sok élősködő obligát "gazdafogyasztó", mert a nőstény csak akkor képes petét rakni, ha előtte a gazdaegyedek testnedvein élt egy ideig. Más élőskö­ dő fajok azonban anélkül is képesek parazitálni, hogy a gazdaállat szövetnedveit fogyasztották volna. A vizsgálatok szerint a gazda testnedveivel való táplálkozás kapcsolatba hozható az élősködő fajok petéinek típusával is. Kétféle petetípust különböztethetünk meg: - Anhidropikus pete - ez tartalmazza a teljes embrionális fejlődéshez szükséges valamennyi tápanyagot. Ezért, amint éretté válik, belsejében megindul az einb-

Az

élősködők

rió fejlődése, még a peterakás előtt. A pete a tartalék tápanyagtartalom miatt igen nagy. Azok az élősködő fajok, amelyeknek nőstényei anhidropikus petéket raknak, a petékben koncentrálódó, fehérjékben dús tápanyagokat a gazda testnedveiből nyerik. - Ezzt!l szemben az úgynevezett hidropikus pete tartalék tápanyagokban szegény és kisméretű. Az embrionális fejlődéshez szükséges anyagok a gazdaállat szövetnedveiből kerülnek a petébe, ezért a parazitálást követően a felvett nedvtől rohamosan megnő a térfogata. Az ilyen petéket rakó nőstény élőskö­ dők nem táplálkoznak a gazda testnedveivel, mivel a peték képződéséhez nincs szükség sok fehérjére.

peterakásának módjai

A kifejlett nőstény élősködők általában meg tudják különböztetni a már parazitált gazdaegyedeket az egészségesektőL Ez a megkülönböztetőképesség többnyire megóvja őke attól, hogy többszörös vagy felül élősködés alakuljon ki, amely az élősködő szempontjából hátrányos. A csápokon, lábakon, illetve a tojócsövön található érzékelói (receptorai) segítségével a nőstény nemcsak a gazda parazitált állapotát képes érzékelni, de arról is kap információt, hogy előtte érintette-e már más nőstény a gazda testét. Ez utóbbiról a gazda testfelületére került illatanyag révén szerezhet tudomást. A gazdaszervezet ténylegesen parazitált állapotát a tojócsővel állapítja meg a nőstény. A tojócső a következő célokat szolgálja: - amikor a nőstény tojócsövét a gazdába mélyeszti, egyúttal meg is béníthatja vele, - segítségével táplálkozási csövet képes

létrehozni a levegőn szilárduló váladékából, - kemotaktikus ingerek révén a tojócsővel érzékelheti a gazdaegyed tojásrakás céljára való alkalmasságát, - segítségével a gazdaállat testén belül megkeresi a pete elhelyezésére legalkalmasabb helyet, a lárva fejlődésére alkalmas szövetet vagy szervet. Feltehetőleg a gazda szervezetében a parazitálás következményeként megváltozott fehérje-összetétel az az ingerforrás, amely a nőstényt informálja a gazda "foglalt" állapotáról. A hártyásszárnyú élős­ ködők petéiket a gazda testfelszínére vagy sokkal gyakrabban a gazda belsejébe helyezik el. A fürkészlegyek családjában a peték lerakásának igen változatos módjait fedezhetjük fel. Vannak olyan fajaik, ámelyek petéiben már a lerakáskor kifejlett embriók találhatók, és a lerakott petékből azonnal kikelnek a kis nyüvek. A fürkész-

--16--


;legyek vagy a gazda testfelületére, rendszerint barázdákba, vagy a test belsejébe rakják petéiket. Ez gyakran a másodperc töredéke alatt megy végbe. A petéket ragasztó váladék segítségével erősítik fel a test felületére. Amint a lárvák kikelnek, azonnal befúrják magukat a gazda testének belsejébe. Számos fürkészlégy nem a gazdára, hanem annak közelébe helyezi el petéit, amelyekből a várható veszteség miatt sokat rak le. Amennyiben a gazda növényevő rovar, akkor a fürkészlégy a tápnövényre helyezi el petéit, amelyeket a táplálkozó rovar a növénnyel együtt elfogyaszt, így azok a gazda belsejébe kerül-

nek, majd egy meghatározott idő múlva a nyüvek kikelnek, és táplálkozni kezdenek. Fákban, növényszárak belsejében, talajban károsító rovarok esetében a fürkészlégy a járat közelébe rakja le petéit. A kikelő larvák szaglásuk révén tájékozódva maguk keresik meg a gazdaegyedeket, majd belsejükbe hatolnak. Más fajoknak a növény felületére helyezett petéiből kikelt lárvák addig várakoznak, amíg arra nem halad a gazda egy példánya. Ekkor testüket mozgatni kezdik, megpróbálnak a gazdával érintkezni, majd váladék segítségével felragasztják magukat a test felületére.

A rovarevés hatékonyságát befolyásolp .., ." .. , ·, ·- :.-:: tényezők '

A biológiai védekezésben csak akkor számíthatunk sikerre, ha a természetes ellenségek hatékonyan képesek pusztítani a kártevöket. Egy ragadozó vagy élősködő akkor lehet igazán hatékony, ha jól alkalmazkodott az adott kártevöhöz, és annak állandóan változó környezetéhez. A rovarevők hatékonyságának - védekezésre való alkalmasságának - egyik legfontosabb fokmérője az a felkutatási képesség, amelynek segítségével a gazdaállatot peterakás vagy a zsákmányállatot táplálkozás céljából felderítik. Ez a kereső viselkedés bonyolult, többlépcsős folyamat, amelynek során a rovarevők a környezet különbözö információira eltérően, "célszerűen" reagálnak. Tapasztalati tény, hogy a növényevő kártevő rovarok népességei a környezetben rendszerint foltokat képezve oszlanak meg. Ilyen kártevő telepeket találunk sokszor egy növényen, sőt annak részein be-

'

lül is (például a szívó kártevők általában a levélerek mentén, a hajtáscsúcsokon tömörülnek). Ugyanakkor az is tapasztalható, hogy a kultúrnövények nagyobb állományaiban - legyen az egy gyümölcsös vagy szántóföldi terület - a tábla szélén, belsejében egy adott kártevővel erősebben fertőzött kisebb-nagyobb foltok vannak. Tovább növelve a léptéket, gyakori, hogy egy-egy táblán sokkal nagyobb a kártevő egyedsűrűsége, mint a többieken: A szaporodás sajátosságain kívül e többszintű, többléptékű foltosság kialakulásához hozzájárul a tápnövény, a mikroklíma és az egyéb környezeti tényezök foltos eloszlása is. Ezért a rovarevőknek a zsákmány vagy a gazda felkutatásakor az ilyen típusú eloszlásokhoz kell alkalmazkodniuk. A keresési folyamat magában foglalja egyrészt azoknak a növényzeti térrészeknek a megtalálását, amelyekben a kártevő népessége foltszerűen tömörül, másrészt e

--17--


foltokon belül az egyes zsákmány, illetve tot. Erre utalnak azok az USA-ban véggazda megtalálását is. A rovarevő számára zett vizsgálatok is, amelyek kimutatták, első teendő a kisebb-nagyobb távolságra ·hogy a különbözó növények illatanyagai eltérő mértékben vonzzák az élősködő rolévő foltok megtalálása. A kereső folyamatban a természetes ellenséget gyakran varokat. Így például a Heliothis nemzetsajátos távhatás ú ingerek, többnyire illat- ségbe tartozó kártevő bagolylepkék peteanyagok vezetik nyomra. Ezeket a kémiai parazitáltsága mindig a paradicsomálloanyagokat, amely~k a gazda vagy zsák- mányokban volt a legnagyobb, szemben a mány jelenlétével kapcsolódnak össze, kukoricával, cirokkal, dohánnyal, szójákairomanoknak nevezzük. A kairomonak val, káposztafélékkeL Egy másik kísérletszármazhatnak közvetlenül a növényevő ben azt tapasztalták, hogy egy .disznóparéj rovarból vagy annak tevékenysége nyo- (Amaranthus) gyomfaj vizes kivonatával megpermetezett kapásnövényen a bagolymán a környezetből is. A kairomonak általában jellemzóek a lepkéket sokkal több petefürkész (Trifajokra. Hogy ez mit jelent, arra szaigál- chogramma) támadta meg, mint a tiszta jon példaként a kártevő takácsatkák és ra- vízzel kezelt parcellákon. Jelenleg azt kugadozóatkáik kapcsolata. A Phytoseiulus tatják, hogy hogyan lehetne a kairomonak persimilis nevű ragadozóatka a Tetrany- kipermetezésével egy adott növénykultúchus urticae, íníg az Amblyseius potentil- rába csalogatni a természetes ellensége/ae atka a Panonychus ulmi gyümölcsfa- ket, illetve a már tömegesen kibocsátott takacsatka hatékony ellensége. Szélcsa- hasznos rovarokat az adott körzetben tornás vizsgálatokkal kimutatták, hogy a együtt tartani. Amikor a zsákmányt rejtő növényfoltot ragadozóatkák a zsákmánnyal fertőzött almalevelek irányába vándoroltak, mert a már megtalálta a ragadozó, akkor az egyes légáram a nekik megfelelő táplálék illat- növényrészeket kell bejárnia ahhoz, hogy anyagát hozta. A ragadozóatkák azonban az áldozatra rábukkanjon. A felkutatásnak csak a saját prédájuk illatáramának irá- ebb~n a részében már nemcsak kémiai nyában vándoroltak, a másikéra nem rea- ingerek segíthetik, hanem látás és tapintás gáltak. Amikor a kártevő atkákat eltávolí- útján is tájékozódik. A tápnövény hajtástották a levelekról, egyre csökkenő mér- rendszerének térbeli felépítése - különötékben maradt meg a ragadozók keresóte- sen a röpképtelen ,ragadozólárvák számára vékenysége, mindaddig (l nap), amíg a - bonyolult útvesztót jelent, amelyben zsákmány illatnyomai meg nem szűntek. vándorlásukat a felület szőrözöttsége, miA kísérletek azt igazolták, hogy az egyes rigyváladékai, viaszassága gátolhatja, de takácsatkafajok különbözó illatanyagokat elő is segítheti. Az üvegházi növényvédetermelnek, amelyekre bizonyos ragadozók lemmel foglalkozó francia entomológusok például a szórös padlizsánt javasolták a specializálódtak. más, kevésbé szőrös padlitermesztöknek kára A kairomonak azonban nemcsak zsánfajtákkal szemben, ugyanis a biolótevőkból eredhetnek, hanem azok ürülékéból, esetleg rágásuk nyomán is felszaba- giai védekezésre használt ragadozó barna dulhatnak nyomra vezető vegyületek a fátyolkafaj !árvái csak ennek a felületén megsebzett növényi szövetekból. Gyakori tudtak jól megkapaszkodni és mozogni. A hatékonyság fontos jellemzóje az is, az is, hogy maga a kártevő tápnövénye · szalgáltatja a tájékozódást elősegítő illa- hogy képes-e a természetes ellenség érzé--18--


'kelni a kártevő egyedsűrűségében bekö;. :vetkező növekedést, és erre hogyan vála.szol. Az egyik lehetséges válasz az, hogy a kártevő nagyobb sűrűségű foltjában megnöveli az egyedszámát. Ezt számbeli (numerikus) válasznak nevezik, amelyet a rovar kétféle módon érhet el. Egyrészt .úgy, hogy bevándorlással minél több egyede gyülekezik a foltokban, és így egyre több kártevő esik áldozatául. A másik lehetőség, hogy a nőstények, érzékelve a kártevők foltjait, egyre több petét raknak le a növények felületére. Így több lesz a késöbb kikelő lárva is. A növekvő kártevőlétszám mellett a másik viselkedési válasz az, hogy a zsákmány népességének növekedésekor a ragadozó egyedei egyre többet fogyasztanak belőle. · Ez az úgynevezett viselkedési (funkcionális) válasz. A két viselkedési válasz rendszerint egyszerre lép fel és együtt határozzák meg a kártevők korlátozásának a mértékét. Természetesen egy rovarevő csak akkor tarthatja féken a növényevő rovart, ha szaporodási üteme lépést tud tartani a zsákmány- vagy a gazdanépesség növekedéséveL Amikor ez a helyzet, akkor mondhatjuk, hogy a természetes ellenség szinkrónban van az áldozataival.

A hatékonyság szempontjából nagyon fontos az is, hogy a ragadozó hány zsákmányfaj fogyasztásához, illetve az élőskö­ dő hány gazdafaj parazitálásához alkalmazkodott. Közülük a gazdára való utaltság miatt általában a gazda-élősködő kapcsolat a szorosabb. A legtöbb rovarélős­ ködő lárvája egy vagy csak néhány gazdafajban tud kifejlődni, azaz inkább gazdaspecifikus. A ragadozók azonban az esetek többségében számos rovarfajt megtámadhatnak. Ezért a nem zsákmányspecifikus ragadozók szabadföldi. körülmények között kevésbé alkalmasak a biológiai védekezésre. Előfordulhat ugyanis, hogy nem a kiszemelt kártevőt fogják pusztítani, hanem egy nagyobb egyedsűrűségű közömbös zsákmányt. Ez a táplálékváltás azt jelzi, hogy a ragadozó a legnépesebb zsákmányból a többihez képest aránytalanul sokat fogyaszt el. Az élősködök sikerességének még egy nagyon fontos tényezője az, hogy a peterakó nőstények képesek-e megkülönböztetni a saját fajtársAik és a más fajok által már parazitált gazdaegyedeket a nem parazitáltaktól. . Ezt a megkülönböztetést szintén jelzőanyagok segítik.

A ragadozó életmód

főbb

vonásai

Alkalmazko dás a ragadozó életmódhoz Az általános meghatározás szerint ragadozásról akkor beszélünk, ha táplálkozási célból egyik állatfaj egyedei megölik egy másik faj egyedeit. Ezáltal a ragadozó népessége előnyhöz jut a zsákmány népességének rovására. Ha a táplálékláncok felől nézzük a jelenséget, úgy is fogalmazha-

tunk, hogy a ragadozás olyan ökológiai folyamat, amelyben anyag és energia áramlik az egyik állati népességből a másikba. Ezekből a meghatározásokból látható, hogy a ragadozás jelenségét két oldalról szokták megközelíteni. Egyrészt a ragadozást viselkedési aktusnak tekin-

--19--


tik, amelyben a táplálkozás módja a dönazaz a zsákmány felkutatása, elfogása, megölése, elfogyasztása, megemésztése. Másrészt a ragadozást ökológiai folyamatnak tartják, amelyben a ragadozó és az áldozat népessége kölcsönhatásban van egymással. Ezt a viszonyt a két népesség időbeli és térbeli egyedszámváltozásaival jellemzik, és például olyan kérdéseket vizsgáinak, hogy képes-e a ragadozó szabályozni a zsákmány létszámát. Az ízeltlábú ragadozók esetében is az életmódhoz való -alkalmazkodás számos esetét figyelhetjük meg. A ragadozó, miután elkapta az áldozatot, vagy rögtön, még élve fogyasztja el, vagy előbb megöli. A ragadozónak elég erősnek kell lennie ahhoz, hogy a zsákmányt megfelelően kezelhesse. Ennek megfelelően a ragadozók általában nagyobb méretűek, mint zsákmányállataik. Jó példák erre a futóbogarak vagy a levéltetűt fogyasztó katicabogarak, fátyolkák, zengőlegyek. Azt is elmondhatjuk az ízeltlábú ragadozókról, hogy zsákmányaikban kevésbé válogatnak ("generalisták"), mint a rovarélősködők. Rendszerint nem egy, hanem több zsákmányfajon élnek. Attól függően, hogy a ragadozó a táplálékforrások mekkora körére specializálta magát, beszélhetünk poZifág fajról, amely sok zsákmányféleséget ragadoz (pl. a pókok), oligofág fajról, ha csak néhány, rendszerint egy családba tartozó zsákmányt fogyaszt (pl. levéltetű­ ragadozók) és végül monofág fajról, abban az esetben, ha a ragadozó csak egy zsákmányfajt fogyaszt. Az ízeltlábúak között ez utóbbi típus a legritkább. A poli- és oligofág ragadozókra jellemző, hogy több táplálékforrás esetén, ha ezek aránya idő­ ben változik, képesek átkapcsolni, átváltani arra a zsákmányfajra, amely a legnépesebb, és abból jóval többet fogyasztanak, mint amennyi az ·előfordulási arányból tő,

következne. Más fajoknál az úgynevezett indukált preferencia jelensége tapasztalható. Ez azt jelenti, hogy a kikeit kis ragadozó lárva csak azzal a zsákmányfajjal táplálkozik fejlődése során, amelyet először megtalált és elfogyasztott, és képtelen átváltani más zsákmányra, mert elpusztulna tőle.

A ragadozók testfelépítésükkel, érzékszerveikkel is változatosan alkalmazkodtak a zsákmányszerzéshez. Szájszerveik gyakran rágó (pl. futóbogarak, fátyolkák imágói, katicabogarak stb.) vagy szúrószívó típusúak (pl. fátyolkalárvák, poloskák). A zsákmány gyors elfogását segíti a futóbogarak és a pókok hosszú lába, valamint a szitakötők, rablópillék, rablólegyek jó repülőképessége. Ez utóbbi rovaroknak fejlett, nagy összetett szemük van, amelylyel jól tudják követni és azonosítani a zsákmányt. Ugyancsak fejlettek a rovarok kémiai ingereket felfogó érzékelői, amelyekkel szaglás vagy tapintás révén behatárolhatják a zsákmányállatot. A vadászat módját tekintve két nagy . csoportba sorolhatjuk a ragadozókat. Az egyik csoportba a lesben ülő ragadozók taitoznak. Ezek rendszerint megkeresik azokat az élőhelyeket, ahol a lehetséges zsákmányfajok a leggyakrabban fordulnak elő, és ott mozdulatlanul várakoznak. Amint a közelükbe érő áldozatot észlelik, gyorsan lerohanják. Az ilyen lesből támadó ízeltlábúak a hatékonyabb ragadozás érdekében gyakran csapdát állítanak fel. Jó példa erre a pókok különböző típusú hálója, vagy a hangyalesők lárvája által a homokos talajba épített, néhány cm átmérőjű tölcsér, amelybe, mint egy verembe, könnyen beleesnek az apró, puha rovarok (hangyák, hernyók). A lesből támadó ragadozóknak megfelelő zsákmánysűrűségű élő­ helyeket kell keresniük, hogy ne pusztuljanak éhen. Mind a pókoknál, mind a han-

--20--


lárváknál megfigyelték, hogy ha kedvezőtlen volt a táp)álékellátottság, akkor számukra megfelelőbb élőhelyekre vándoroltak. Az előnyös élőhelyek minöségét a megfelelő zsákmányfaj és annak magas egyedsűrűsége jellemzi. A ragadozók másik, az előzőnél nagyobb csoportját az jellemzi, hogy aktívan kutatják, keresik a tápláléknépesség foltjait, azokon belül felderítik a zsákmány-egyedet, majd beleütközve megölik. A levéltetű-ragadozó fajok, a poloskák és a futóbogarak ragadoznak ilyen módon. Az elfogyasztott zsákmánymennyiség számos tényezötöl függ. Ilyen a ragadozó falánksága, fejlődési fokozata. A kifejlett lárvák jóval többet fogyasztanak, mint a kisebbek. A hőmérséklet emelkedésével nő az elpusztított zsákmány mennyisége. Függ a fogyasztás a ragadozó-áldozat arányától, a zsákmány egyedsűrűségétöl, térbeli eloszlásától, de függhet a zsákmány minöségétöl is. Ennek alapján megkülönböztethetünk: . - alapvető (esszenciális) táplálékot, amelynek fogyasztása esetén a nőstények gyaleső

termékenyek lesznek és petét raknak, a lárvák gyorsabban fejlődnek, kevesebb pusztul el belőlük, és több alakul át élet_ képes imágóvá; - másodiagos (alternatív) táplálékforrást, amelyeknek elfogyasztása csak az életben maradást biztosítja, de a termékenységet nem; - mérgező (toxikus) táplálékot, amelynek elfogyasztása a ragadozó pusztulását okozza. Jól szemlélteti az előbbieket a kétpetytyes katicabogárral végzett etetési kísérlet. Zöld őszibarack-levéltetűn nevelve, a lárvák 18%-a pusztult el, a nőstények által lerakott peteszám 680, a peték 90% -a mutatkozott életképesnek. A fekete répalevéltetűn nevelt lárvák csaknem 30% -a pusztult el, és a nőstények 250 petéjéböl csak 56% volt életképes. Káposzta-levéltetűvel etetve a lárváknak mintegy 70% -a pusztult el. Ebből a példából az is következik, hogy nern szabad azt várnunk egy katicabogárfajtól, hogy kultúrnövényeinken bármilyen levéltetűt képes legyen hatékonyan elpusztítani.

A ragadozó k zsákmán yfelderíté se A zsákmányegyedek felkutatása általában kétlépcsős folyamat. A ragadozónak elő­ ször be kell határolnia az élőhelyen belül a zsákmányfoltot, majd a második lépcsöben meg kell keresnie a folton belül a zsákmány egyedeit. A zsákmányfol t felkutatása. A folt mérete változó lehet, a több négyzetméteres növényzettől az egyetlen növényegyeden át az egy növényrészen (levélen, virágon) található zsákmánymennyiségig (pl. levéltetűtelep.) A foltokat általában kisebb-nagyobb távolságról keresik fel a ragadozók. Imágóik több kilométert is re-

pülhetnek addig, amíg egy-egy foltra bukkannak. Az élösködökhöz hasonlóan, távhatású, légáramlattal szállított illatanyagok vezérlik öket. Számos ragadozó faj imágói, amelyek virágport, nektárt fogyasztanak, csak akkor keresik a zsákmányt, amikor petéik már érettek. Példa erre a zengőlegyek viselkedése, amelyeknek nőstényei csak érett peték birtokában kezdik felderíteni a tetűtelepe­ ket. A levéltetű-fogyasztó fajok nőstényei általában a levéltetvek által termelt mézharmat illatanyagai alapján repülnek a forrás felé, a légmozgással szeml;>en. Ami-

--21--


kor az illatkoncentráció erősödik, akkor leszállnak egy növényre és ott keresgélnek, majd növényről növényre repülve közelitik meg a zsákmányt. Kiderítették, hogy a közönséges fátyolkát a mézharmatban lévő triptofán és származékai vonzzák, amelyeket szaglás útján érzékelnek. Számos katicabogárfaj (pl. a' hétpettyes katica) imágó ja a telelőhely közélében lévő levéltetveket fogyasztja, itt szaporodik, és csak a nyár közepén vált át a lágy szárú növényeken élő levéltetvekre. A bogarak sok-sok kilométer távolságra vándorolnak, hogy felkeressék őket. Bizonyos növényfajokból származó illatanyagok ugyancsak vonzzák, illetve a növényen marasztalják néhány ragadozó faj imágóit. Ilyen jelenséget tapasztaltak a ragadozó poloskák esetében (Anthocorida fajok) is. A szúfélék ragadozói (pl. Histeridák) a fákból származó terpének illatát haszhálják nyomravezetőként. Az Anatis ocellata nevú katicabogárfaj pedig a fenyőtükből felszabaduló illékony aromás vegyületekre reagál, nem a mézharmat illatára.

levéltetú-fogyasztó lárvák. Bár látszólag véletlenül ütköznek bele egy-egy zsákmányba, a kereső útvonalak mégsem egészen véletlenszerűek, hanem a növény felépítése, hajtásrendszere határozza meg. A szárakon felfelé haladnak a hajtáscsúcsokig, a leveleken belül az erek mentén, vagy az éleken vándorolva keresik a zsákmányt. Így nagy valószínűséggel ütköznek levéltetvekbe, mivel telepeik a hajtásvégeken, tievélerek mentén csoportosulnak. A lárvák, miközben útvonalukon elő­ rehaladnak, a fejükkel vagy egész testükkel ritmikusan jobbra-balra hajlonganak és végigtapogatják a növényfelületet, megnövelve ezzel annak az esélyét, hogy zsákmánnyal találkozzanak. Ilyen kereső mozgást figyeltek meg a katicabogár-, zengőlégy-, zöldfátyolka-, barnafátyolka-, lisztesfátyolka-lárvák esetében. A katicabogár-lárvák hajlongó mozgása 160-220 fokos szögben történik. Ha a levéltetút kereső lárva a zsákmányegyedet megérintve elfogadhatónak találja azt, megragadja, és vagy felfalja (pl. katicabogár), A zsákmány megtalálása a folton vagy szúró-szívó szájszerveivel felnyárbelül. Ebben a fázisban a ragadozó imágó ·salja és testnedveit kiszívja (pl. fátyolkaés lárva látási vagy kémiai ingerek alapján lárvák). Az áldozat elfogyasztása után, ha tájékozódva cserkészí be a zsákmányt. Lá- a ragadozó még éhes, szúkebb területen tási inger lehet a szín, az alak, a mozgás, kezd keresni. Ekkor a lárva mozgásának . a tápnövény magassága, míg a kémiai in- sebessége lecsökken, és az elpusztított gereket szaglás, illetve tapintás segítségé- zsákmány közvetlen közelében intenzív vel érzékeli. Az érzékelők lehetnek a csá- hajlongással további áldozatokat keres. pokon, az állkapesi és ajaktapogatókon, a Ezalatt mozgása a sok visszafordulás miatt kanyargóssá válik. Egy bizonyos idő mellső lábakon. Látási ingereket használnak fel az aktív ragadozók~ mint például után, ha újabb zsákmányra nem lel, a lára szitakötők, pqloskák, rablólegyek, egyes va visszatér az egyenes vonalú, gyorsabb futóbogarak, pókok. A kémiai tapintási felderítő mozgáshoz. A fent leírt viselkeingerek hasznosítására jó példák a levélte- dés a tetvek szokásos csoportos eloszlásátú-fogyasztó rovarok, amelyek a növénye- hoz való alkalmazkodást mutatja. Vizsgáken vándorolnak, és ha zsákmányba bot- latok szerint _a katicabogár- és a zöldfálanak, megérintve vagy elfogadják táplá- tyolka-lárvákra is hatással van a növény lékul, vagy nem. Különösen jól példázzák felületére kerülő mézharmat, amelyet a a folton belüli táplálékkereső mozgást a tetvek bocsátanak ki. Nemcsak táplálkoz--22--


nak ebből, hanem mozgásuk is lelassul, és intenzív keresésbe kezdenek, több időt töltenek a növény mézharmatos felületén. Így nagyobb valószínűséggel találnak zsákmányra, és jobban kihasználják a táplálékforrást. A legtöbb levéltetű-fogyasz­ tó állat nem tudja érzékelni, hogy egy növényrészt átkutatott-e már vagy sem. Így például egy katicabogárfaj, a 14 petytyes füsskata (Propylaea quatuordecimpunctata) lárvája a felderítésre fordított idő 52% -ában olyan helyeket keresett fel, amelyeket előzőleg már meglátogatott. Sok levéltetű-fogyasztó rovar lárvája a tetűtelepek közelében marad ha azokat felfedezte, ,és ha éhezik, ragadoz belőlük. A zsákmány észlelésétől a megragadás, a megölés, az elfogyasztás és az emésztés végéig eltelt időt a zsákmány kezelési idejének nevezzük. Ez fajonként és zsákmányonként eltérő lehet. A kikeit kis lárvák számára nagyon fontos a mielőbbi táplálékfelvétel, mert hamar éhen pusztulhatnak. Például a 14 pettyes füsskata frissen kelt lárvája 25-30 óra éhezést bír ki. A levéltetű-fogyaszták friss lárváinak általál!lan egy-másfél napon belül táplálékot kell találniuk, különben elpusztulnak. Ezalatt, a növényfelülettől függően maximálisan l Oű-300 cm hosszú útvonalat képesek bejárni. Nemcsak a fiatal, de a kifej-

lett lárvák, imágók mozgását, ezáltal hatékonyságát is erősen befolyásolhatja a növény felületének viaszassága vagy szőrö­ zöttsége. A 14 pettyes füsskata szőrös burgonyaleveleken lassabban mozgott, mint a kopasz leveleken. A közönséges fátyolka lárváját gátolta a káposztalevélen található kemény viaszos réteg vagy a dohány erős szőrözöttsége. Ez utóbbi ragadozóknak a mozgását erősen zavarták az uborkanövény mirigyszőrei is. Megfigyelték, hogy a hétpettyes katicabogár lárvái sokkal gyakrabban estek le a sima levelű borsóról, mint a szőrösebb bablevélrőL Így sok időt fordítottak arra, hogy visszamásszanak és a zsákmányt újra megtalálják. Emiatt lényegesen kevesebb kártevőt támadtak meg és fogyasztottak el. A prédával való "találkozás" sikeressé;ge számos tényezőtől függ. Ilyenek: a ra-: gadozó hossza (idősebb lárva jobban tudja kezelni a zsákmányt, mint a fiatal)., a zsákmány mérete, minősége. Az elfogadásnál nagy szerepet játszik a zsákmány kültaka. rójátfedő viasJ;réteg összetétele. Az ebben található paraffinvegyületek serkentik a katicabogarak, a zöld fátyolkák, aNabis és Geocoris poloskafajok lárváit arra, hogy az áldozatot megharapják, illetve felnyársalják és kiszívják.

Összefüggések a ragadozók peterakásának · módja és életmódja között, A ragadozók peterakásának módja (a peték térbeli eloszlása, a peterakóhely) általában összefüggésben van a zsákmány népességével, annak térbeli eloszlásával, egyedsűrűségével és azzal, hogy a ragadozó rovar melyik életszakaszában folytat

ragadozó életmódot. A táplálkozás módja szerint mind a kifejlett rovar, mind pedig lárvája lehet növényevő vagy ragadozó, sőt egyszerre mindkettő is (mindenevők, ún. omnivorok). A ragadozók a peterakás módja és a

-23--


táplálékforrás szerint különböző csoportokba sorolhatók. A petéket a nőstény a zsákmány közvetlen közelébe' rakja le - Csak ra lárvák ragadozók Az imágók többnyire virágporral, nektárral, mézharmattal táplálkoznak, de vannak olyan fajok is, amelyek kifejlett korukban egyáltalán nem táplálkoznak. A kétszárnyúak (legyek - Diptera) rendjébőlszámos csoport tartozik ide. Közülük legfontosabbak a zengőlegyek (Syrphidae), a pajzstetűlegyek (Chamaemyidae) és a gubacsszúnyogok (Cecidomyidae). Néhány hártyásszárnyú (Hymenoptera) faj, amelynek lárvái rovarpetéket ragadoznak, szintén ide sorolható. A legyek nőstényei petéiket közvetlenül a zsákmány mellé, vagy például a levéltetveket ragadozók esetében a tetütelep belsejébe helyezik el. A kikelő kis nyüvek, amelyek - lábaik nem lévén - csak lassú, araszolócsúszó mozgással tudnak előrehaladni, rögtön helyben megkezdhetik a ragadozóéletet. Ennél a lárvatípusnál tehát nagyon fontos, hogy a nőstény olyan helyre rakja le a petéit, ahol az utód elegendő zsákmányt talál, különben éhen pusztul. - A lárva és az imágó is ragadozó, zsákmányaik azonosak vagy hasonlóak Ebbe a csoportba nagyon sok fontos rovarevő tartozik. A nőstények a petéket a zsákmányállatok "foltj ainak", csoportjainak közelébe vagy telepeik belsejébe rakják le. Ide sorolható néhány zöld fátyolkafaj, több barna fátyolka-faj, a lisztesfátyolka-fajok, a ragadozó katicabogarak, a holyvák és néhány más ragadozó bogárfaj. Rajtuk kívül a hártyásszárnyúak közül a ragadozó darazsak, ragadozó hangyák és tripszek. A zöld fátyolkák közül a Chrysapa fajok azok, amelyeknek nőstényei petéiket a levéltetűtelepek közelében rakják

le, és a kifejlett állatok is levéltetvekkel táplálkoznak. Hasonlóképpen viselkednek a levéltetü-ragadozó katicabogarak is. A levéltetveket fogyasztókan kívül sok pajzstetű- és atkaevő rovar is szorosan kötődik zsákmányállatához. Így pl. a katicabogarak közül a Chilocorus, Stethorus, Scymnus fajok, valamint a tripszek, a lisztes fátyolkák és a ragadozó atkák sorolhatók ide. - A lárva és az imágó is ragadozó, de zsákmányállatai k különböznek Jó példa erre a csoportra néhány légyfaj a viráglegyek ( Anthomyidae) c~aládból, amelyeknek !árvái sáskapetéket, trágyában fejlődő légynyüveket zsákmányolnak, míg a kifejlett legyek más rovarokkal táplálkoznak. A vízi fátyolka ( Osmylus fulvicephalus) és a szivacslegyek ( Sisyridae) !árvái vízirovarokkal táplálkoznak, a kifejlett imágók apró szárazföldi íz_eltlábúakra (pl. levéltetvekre) vadásznak. A petéket a nőstény nem közvetlen ül a zsákmányállatok mellé, hanem attól távolabb, de nagyobb tápláléksűrűségű növényfoltokba rakja le - Csak a lárvák ragadozók Sok olyan rovar tartozik ide, amelyek-. nek lárvája vízben vagy talajban él. Az álkérészek ( Plecoptera) és a tegzesek . ( Trichoptera) !árvái vízirovarokat zsákmányolnak. Néhány recésszárnyú (Neuropteroidea) család képviselőinek lárvái laza, homokos talajban vagy a talaj felszinén vadásznak zsákmányaikra. Ilyenek pl. a hangyalesők ( Myrmeleonidae) és a kardosfátyolkák (Nemopteridae). E csoport legtöbb tagja a legyek rendjéből kerül ki. Ilyenek pl. az igazi szúnyo• gok ( Culicidae), a lószúnyogok ( Tipulidae), az árvaszúnyogok ( Chironomidae), a bögölyök (Tabanidae), a kószalegyek

--24--


( Rhagionidae) J a muslicák -( Drosophilidae) és a valódi legyek ( Muscidae). .E családok fajainak lárvái sok esetben vízben vagy talajban élő ragadozók. A pöszörlegyek (Bombyliidae) , és a púposlegyek ( Phoridae) fajainak lárvái rovarok petecsomóival táplálkoznak, míg a rámáslegyek ( Pallopteridae) lárváinak zsákmányai a szúbogarak lárvái. - A lárvák és az imágók azonos vagy hasonló zsákmányokat ragadoznak Ide is számos .rovarcsoport sorolható. A levéltetveket ragadozó rovarok közül számos faj nem közvetlenül a tetűtelepek mellé rakja petéit, hanem inkább egy-egy nagyobb, több négyzetméteres növényfoltba, amelyen belül a levéltetvek egyedsűrűsége nagyobb, mint a környezetben. Ez a jelenség gyakran tapasztalható egyes szántóföldi kultúrák (pl. kukorica) táblaszéli soraiban, vagy akár a belsejében egyegy erősebb fertőzési gócban. Kukoricaállományokban végzett japán vizsgálatok kimutatták, hogy a katicabogarak és a zöld fátyolkák bizonyos fajainak nőstényei általlerakott peték és a levéltetvek egyedszáma között akkor tapasztalták a legszorosabb. kapcsolatot, amikor egy négyzetméteres mintákkal dolgoztak. Ezzel szemben, amikor a mintákat egy növényről vagy egy levélről vették, a kapcsolat nem volt ilyen szoros. Ez a jelenség arra utal, hogy sok levéltetű-fogyasztó faj nősténye nem határolja be pontosan a zsákmányállatok kis foltjait, hanem megkeresik a nagyobb zsákmánysűrűségű növényfoltokat, és petéiket ezekbe helyezik el. - A lárvák és az imágók különböző zsákmányokat ragadoznak Ide tartoznak á jól ismert szitakötők, amelyeknek lárvái víziragadozók, az imágók pedig a légtérben vadásznak. A recésszárnyúak ~özül ilyenek a pillefátyolkák ( Ascalaphidae) J amelyeknek lárvái

száraz gyepekben élő apróbb rovarokkal táplálkoznak, az imágók pedig a levegő­ ben repülő rovarokra vadásznak. Ide sorolhatók egyes légycsaládok, pl. a rablólegyek ( Asilidae) J táncoslegy~k ( Empididae) fajai is. A nőstények petéiket a zsákmánytól függetlenül rakják le - Csak a lárvák ragadozók A nünükék ( Meloidae) lárvái szöc;skék és sáskák petéit ragadozzák, az imágók pedig növényevők, esetenként kártevők is lehetnek. A nőstények petéiket szanaszét, gyepek, rétek talajába helyezik, a kikelő lárvák a talajban keresik meg a táplálékul szolgáló petéket. - A lárvák és az imágók hasonló zsákmányokon élnek Sok ragadozó egyenesszárnyú (szöcskék), kevés poloska- és bogárfaj sorolható ebbe a csoportba. Erre a típusra jó példa a fülbemászók ( DermapteraJ rendje, amelynek fajai petéiket a talajban a zsákmánytól függetlenül ásott költőüregekbe helyezik el. A kikelő lárva és az anyaállat ugyanazokat a zsákmányállatokat ragadozza. , - A lárvák és az imágók különböző zsákmányon élnek Ide tartoznak a tevenyakú fátyolkák ( Raphidt"optera) J a fogólábú fátyolkák ( Mantispidae) és a lágybogarak ( Malacodermata). A tevenyakúak lárvái fakérgek alatt, avarban vadásznak, az imágók pedig a növények levélzetén élő apró rovarokra, főleg levéltetvekre. A fogólábú fátyolkák lárvái pókok petecsomóin élnek, az imágók pedig egyéb apró, puha rovarokat zsákmányolnak. - Csak az imágók ragadozók Az ide tartozó fajok lárvái élő vagy holt szerves anyagokkal táplálkoznak, az imágók pedig ragadozók. Ide tartozik a csőrös rovarok ( Mecoptera) néhány faja, egyes legyek és hártyásszárnyúak.

,

--25--


ÉLÖSKÖDÖK

.

Hártyásszárnyú ak - Hymenoptera A rovarok ( Insecta) osztályának egyik legnagyobb fajszámú rendje. Hazánkban legalább tízezer, az egész Földön pedig szerény számítások szerint is lOQ-150 ezer fajuk él. Olyan általánosan ismert rovarokat sorolunk ebbe a rendbe, mint a hangyák, a darazsak, a méhek, a fürkészek. Ahogy nevük is jelzi, két pár hártyás szárnyat viselnek testük hátoldalán, a toron. Az elülső pár szárny mindig nagyobb a hátulsó párnáL A fém- és tör-. pefürkészek kivételével szárnyuk jól, egyes csoportokban gazdagon erezett. Másodlagosan csökevényesedhet, illetve hiányozhat is, de ez csak kevés csoportra jellemző.

Testük három fő része a fej, a tor és a potroh. A fej hordja a csápot, a tor pedig a két pár szárnyat, továbbá a három pár lábat. Testük, elsősorban a fej és a tor kitinizált. Szájszervük rágó, a méhalkatúaké rágó-szívó. Fejük oldalán egy pár nagy, összetett szemet és fejtetőjükön három pontszemet viselnek. Csápjuk hossza és ízeinek száma elég változó. Formáj_a szerint lehet serteszerű, fonalas, vastagodó, ágas-bogas stb. Szaglásra és tapintásra egyaránt használják. Lábaik többnyire erősek, tüskézettek. A potroh hat-nyolc szelvényből áll, hossza többszöröse a szélességének. A nőstények fullánkja, illetve tojócsöve általában elég hosszú, a tojókészülék a potroh végén van. 'A hímek potrohvégén ivarlemez lehet.

A hártyásszárnyúak három csoportját alrendnek tekintjük, ezek a következők: növényevő darazsak (Symphyta), tojókészülékesek (vagy fürkészek általában; Terebrantes) és fullánkosok (a tulajdonképpeni darazsak, vadméhek, hangyák; Aculeata). E három alrend közül a tojókészülékesek alrendjeibe· tartoznak azok a fürkészek, amelyek kártevőink ellenségei, ezért részletesebben ismertetjük őket. A tojókészülékes hártyásszárnyúakra (1. tábla, L kép) legjellemzőbb az, hogy tojókészülékükkel ;,darázs" értelemben nem tudnak szúrni, tehát csak tojásrakásra használják; alaktani (morfológiai) szempontból pedig, hogy a három pár iábukon a tövi helyzetű csípőt követően a tompor mindig kétízű. Jellemző életmódbeli sajátosságuk, hogy zömmel élősköd­ nek, azaz lárvaállapotukban más rovarokban (főleg ezek lárvájában), illetve pókokban élnek, ezeket kívülről ( külső élőskö­ dők, ektoparaziták) felfalják, vagy belül'ről (belső élősködők, endoparaziták J pusztítják el. Csak néhány csoport kivétel ez alól. Pl. a hosszúnyakú fémfürkészek (Torymidae) családjának számos faja másodlagosan mag-, illetve termést fogyasztó, míg a gubacsdarázs-alkatúak ( Cynipoidea) családsorozata fajainak zöme növényevő, táplálkozásuk hatására különböző 1 gubacsok keletkeznek a növényen. Eltekintve ezektől a kivételektől, a tojóké-

--27--

l


szülékesek alrendjét további három csoportra, nevezetesen a fürkészalkat úak (Ichneumonoidea), a fémfürkésza lkatúak (Chalcidoidea) és végül a törpefÜrkész-alka túak ( Proctotrupoidea)

családsoroza tára osztjuk fel. Mindhárom családsorozat rendkívül népes és változatos, amit az is jelez, hogy a hártyásszárnyúak rendjébe tartozó fajoknak több mint a fele ebbe az alrendbe tartozik.

Fürkésza lkatúak - Ichneumo noidea A többi tojókészülékes fajhoz viszonyítva a-fürkészalkatúak teste megnyúlt, a tor és a potroh hosszúkás-hengerded, lábuk vékony és hosszú, csápjuk ugyancsak hoszszú, fonalas, ízeinek a száma általában 20-80 közt ingadozik. Mozgásuk élénk, "fürkésző" (l. tábla, 2. kép), hiszen az ivarérett alak (az imágó) legfontosabb tevékenysége a fajfenntartás, az ivadékokról való gondoskodás oly módon, hogy gazdaállatát felderítve a saját petéjét arra, illetve abba elhelyezze. Az imágók előhá­ tának oldalsó-hátulsó része eléri a szárnypikkelyt. Szárnyuk elég jól -a tojókészülékesek alrendjén belül a leggazdagabban -erezett. Jól, sót kiválóan repülnek. Potrohuk többnyire elkeskenyedve, nyélszerűen, illetve nyelesen csatlakozik a torhoz. Testfelületük barázdáltsága a tükörsimától és a csillogóan fényestól a rücskösig terjed, mintázata, jellege kisebb-nagyobb csoportokra jellemző. Tojókészülékük szabadon álló vagy rejtett, mindegyiknek sokféle megjelenési formája lehet. A nőstények ennek segítségével helyezik el petéiket a gazdaállatba. Gazdáik elsősorban lepkehernyók, bogárlárvák, továbbá más ízeltlábúak. Az I chneumonoidea családsorozaton belül a kevés fajszámú családok mellett a valódi fürkészek ( Ichneumonidae) és a gyilkosfürké szek ( Braconidae) családja (1. tábla, 3. kép) kiugróan a legjelentő­ sebb. A valódi fürkészek imágóinak a teste átlagosan 7-20 mm hosszú, potrohukon a

2-3. hátlemez egymáshoz viszonyítva mozgathatóan csatlakozik, a gyilkosflirkészek teste átlagosan 2-7 mm hosszú, potrohukon a 2-3. hátlemez mereven ízesül egymáshoz. Hazánkban kb. 4000 fajuk él. A továbbiakban a valódi fürkészek 7 faját: szemfüles flirkész (Gregopimpla inquisitor), molyrontó fürkészek ( Itoplectis alternans és I. maculator), bábölő fürkészek ( Pimpla instigator és P. turionel/ae), püffedtcombú fürkészek ( Trie/istus globulipes és T. podagricus), valamint a gyilkosfürkészeknek szintén 7 faj át: sodrómalyrontó gyilkosfürkészek ( Apanteles ater és A. xanthostigma), gyümölcsmoly-gyilkosfürkész ( Ascogaster quadridentata), karcsú gyilkosfürkészek ( Macrocentrus linearis és M. pallipes), aknázómoly-gyilkosfürkészek ( Pholetesor bicolor és Ph. circumscriptus) emeljük ki a sok-sok faj közül.

Valódi fürkészek - lchneumonidae Szemfüles fürkész - Gregopimpla inquisitor (Scopoli)

Leírása. A bábölő fürkészekhez (Pimpla fajokhoz) nagyon hasonlít, ugyancsak fekete, lábai pirosassárgák, a potroh hátiemezei ripacsosak, bár nem oly erősen, mint a bábölő fürkészeké (I. tábla, 4. kép). A bábölő fürkészektól

--28--


eltéröen tora majdnem teljesen sima és fényes. A szárnypikkely sárga. A test hossza 5-12 mm. Elterjedése. Európában és a Szavjetunióban él, de előfordul az ezekkel szomszédos országokban is. Nálunk nagyon gyakori, erdőkben, mezőkön, ligetekben és müvelt területeken egyaránt él. Életmódja. Évente legalább két, gyakran három és kedvező időjárású évben négy nemzedéke is van. Az első nemzedék április végén, május első felében jelenik meg, majd az időjárástól függöen a következök 3-8 hetes időközönként követik egymást. Gazdái. Igen sok hernyóban élőskö­ dik, pl. gyürüslepke ( MaZacosama neustrz'um), aranyfarkú lepke ( Euproctt's chrysorhoea), gyapjaslepke ( Lymantria dispar), őszi bagolylepke ( Diloba cae.rulecephala), tölgyilonca ( Tortrix viridana), rózsarügy-tükrösmaly (Notocelia roborana), rózsailonca ( Archips rosana) hernyójában. Bulgáriában ez utóbbi két faj hernyóinak 15, illetve l O% -ában találták meg. Haszna és hasznosítása. Hasznos tevékenységük elősegítése érdekében a fürkészek rajzása, peterakása idején lehetőleg ne permetezzünk előfordulási helyeiken. Molyrontó fürkészek- ltoplectis alternans Gravenhorst és l. maculator Fabricius

Leírása. A malyrontó fürkészekre ( ltoplectis alternans és /. maculator) jellemző, hogy potrohuk hátlemezein nincsenek ferde barázdaszerü benyomatok, ellenben sűrűn pontozottak. Áltorszelvényük sima, csak oldala lehet érdes. Testük és csípőjük fekete, a lábak pirosassárgák, a hátulsó lábszár és a lábfejízek fehér gyű­ rűvel díszítettek. Szárnypikkelytik vajszí-

nü. Az /. alternans arca és középháta nagyon gyengén és elszórtan pontozott, fényes, az 1. maculator arca és középháta finom-sűrűn pontozott és tompa fényű. Szárnyuk jól fejlett, víztiszta, jól repülnek. Testük hossza elég változó, 4,5-12 mm, a hímek többnyire kisebbek. Elterjedése. Nálunk mindkét faj gyakori, sót közönséges. Az I. alternans a mérsékelt övi Eurázsiában, az /. maculator ezenkívül még Észak-Amerikában is él. Élet'll1lódja. A malyrontó fürkészeknek évente két nemzedéke fejlődik. Gazdaállataik fejletlen, második, harmadik lárvastádiumú hernyóiban telelnek át, szintén második (L2 ) vagy harmadik (L3 ) lárvastádiumban. Tavasszal a gazdaállat táplálkozásával és fejlődésével egy időben tovább élösködnek, majd amikor a hernyó bebábozódik, bábbá alakulnak benne. Az így elpusztított lepkebábból nem a lepke, hanem a fürkész kel ki, május-június hónapban. A kikelés után a malyrontó fürkész még azzal is hasznot hajt, hogy peterakás nélkül számos hernyót csak összeszurkál, hogy kicsorduló testnedvét nyalogathassa, sót a megbénított hernyót harapdálja-aprítja. Az így megtámadott hernyók elpusztulnak. Táplálkozást és párosadást követően egy-két hét múlva a nős­ tény tojócsöve segítségével a fiatal hernyóha rakja petéjét, és a kikelő kis lárva a gazdaállat testében élösködve fejlődik. Lárvája a gazdaállat bábozódását követóen fejlődik ki, miután teljesen feléli, bábbá alakul. A lárva fejlódése kb. 3 hétig tart. Néhány nap múlva mint imágó távozik a lepkebábon készített röplyukon át. A'következő nemzedék átteleló !árvái még az áttelelö hernyóban fejlődésnek indulnak, majd annak belsejében téli nyuga· lomba vonulnak. Gazdái. Főleg a következő sodrómoly-

--29--


hernyókban (Tortricidae) élősködnek: ligeti sodrómaly ( Pandemis heparana), kerti sod~ómoly ( Pandemis ribeana), almailonca ( Adoxophyes orana), rózsailonca ( Archips rosana), kökényszövő sodrómaly ( Archips xylosteana), cseresznyeilonca ( Archips crataegana), rügysodró tükrösmaly (Hedya nubiferana), tölgyilonca (Tortrix viridana), keleti gyümölcsmoly ( Grapholitha malesta), almamoly ( Laspeyresia pomonelia), rozsdarácsos levélmaly (Croesia bergmanniana), tarka szőlőmoly ( Lobesia botrana), nyerges szőlőmoly ( Clysia ambiguella), szőlő­ ilonca ( Sparganothis pilleriana). A sodrómalyokon kívül számos lepkefajt megtámad, mint pl. a pókhálós almamolyt (Hyponomeuta malinellus), a nyárfa-gyapjaslepkét ( Stilpnotia salicis), az aranyfarú lepkét ( Euproctis chrysorrhoea). Délnyugat-Bulgáriában a tarka szőlő­ moly hernyóinak 13,7-16,8%-ában élős­ ködött a két faj valamelyike. A rózsaültetvényekben pedig a rozsdarácsos levélmaly bábjainak 15% -ában találták meg az. I. alternans fürkészt. Magyarországi adatok szerint a ligeti sodrómaly és a kerti sodrómaly egyedszámát csökkentheti nagymértékben az I. maculator. Almaültetvényben nem ritka, hogy e fajok h~rnyóinak 8-24% -ában élősködik.

Haszna és hasznosítása. Kímélésük jöhet számításba. A vegyszerre érzékeny imágók rajzása idején előfordulási helyeiken a rájuk is mérgező készítményeket lehetőleg ne használjuk. Bábölő

fürkészek - Pimpla instigator (Fabricius), P. turionellae (Linnaeus)

Leírása. A két faj ivarérett alakja nagyon hasonlít egymáshoz. Testük fekete, lábuk pirosassárga, potrohuk hátiemezei

ripacsosak, azaz pontozottak-dudorosak. A faji különbségeket a következő felsorolásban tüntetjük fel: P. instigator - Teste általában erősebb, hossza 10-20 mm (l. tábla, 5. kép). - A középtor oldala erősen pontozott. - A potroh hátiemezei harántosabbak. - Az arc szőrzete fekete vagy barnásfekete; a hátulsó, pirosas színű lábszár tövén nincs világos gyűrű. P. turionellae - Teste általában nem oly erős, hossza 4-15 mm. :._ A középtor oldala inkább gyengén és sűrűn pontozott. - A potroh hátiemezei kevésbé harántosak. - Az arc szőrzete fehér, illetve ezüstös; a hátulsó, sötétpiros színű lábszár tövén vajszínű gyűrű van.

Elterjedése. Egész Európában és a mérsékelt övi Ázsiában gyakori fajok. Hazánkban mindkét faj közönséges. Életmódja. Mindkét faj képes arra, hogy ivarérett alakban nagy egyedszámban teleljen át. Fakéreg alatt, korhadó fában, sűrű avarban, kövek-sziklák hézagaiban, repedéseiben, mohapárnában és egyéb hasonló helyen vészelik át a telet. Természetesen szokatlanul kemény, téli hidegben sok fürkészpéldány megfagy. Enyhe teleken az áttelelők zöme életben marad, és már az első márciusi napsütésben előmerészkedik. Két, esetleg három évnél tovább azonban nem élnek. A fürkésznőstény (azaz a tojókészülékes alak), mihelyt ráakad hernyó gazdájára, megáll felette vagy rámászik, potrahát felroeresztve tojókészülékét függőleges helyzetbe emeli, és lassú imbolygással a her-

--30--


nyó testébe szúrja. A fürkészek általában a harmadik lárvastádiumú hernyót támadják meg. Ritkán előfordul, hogy a fürkész a gazda bábjába helyezi petéjét. A gazdaállat mindenképpen bábállapotban pusztul el (innen származik a két fürkészfaj magyar neve). Egy-egy fürkésznőstény többnyire 50-60, de legalább 2o-40 hernyót támad meg, tehát élősködő tevékenysége jelentős. Nálunk mindkét fajnak általában két nemzedéke fejlődik, azaz van egy tavaszi (április-májusi) és egy nyári (július-augusztusi) nemzedéke. Kedvező nyári-őszi időjárás esetén még egy harmadik nemzedéke is lehet. Megfigyelték, hogy azokból a megtermékenyített fürkészpetékből nőstények kelnek ki, amelyek "nagy" (azaz bőséges táplálékon tenyésző) lárvában, illetve bábban élösködtek; míg a megtermékenyíteden fürkészpetékből hímek kelnek ki, amelyek "kis" (vagyis szűkös táplálékon tenyésző) lárvában, illetve bábban élösködtek. A lárvában élő fürkészek fejlödésmenete nagyjából szinkrónban van gazdájuk fejlődésével, a hernyó bábozódását követően a fürkészek kirágják magukat a bábból, a báb maga elpusztul, tehát nem lesz belöle lepke. Gazdái. Mindkét fajnak sok hernyógazdáját ismerjük, amelyek közül számos faj gyümölcsfáink (alma, szilva, körte) kártevője lehet. A P. instigator gazdái pl. az amerikai fehér medvelepke (Hyphantria cunea), a gyapjaslepke (Lymantria dispar), a gyűrűslepke (Malacosoma neustrium), az aranyfarú lepke (Euproctis chrysorrhoea) és az almarnoly (Laspeyresia pomonella). A P. turionellae gazdái pl. az aranyfarú lepke (Euproctis chrysorrhoea), a búcsújáró lepke ( Thaumetopoea processionea), a pókhálós alma- és szilvamoly (Hyponomeuta malinellus és H. padellus), a köszmétearaszol? (Abraxas grossularia-

ta), a rózsailonca (Archips rosana), a kökényszövö sodrómoly (Archips xylosteana), a kerti sodrómoly (Pandemis ribeana), az ezüstsávos sodrómoly (Ptycholoma lecheanum), a tölgyilonca (Tortrix viri.:. dana), a szölöilonca (Sparganothis pilleri. ana), a tarka szőlőmoly (Lobesia botrana), a nyerges szölömoly (Clysia ambiguella) és az almarnoly (Laspeyresia pomonella). Nem ritka, hogy ez utőbbi áttelelö nemzedéke egyedeinek 6-50% -ában élősködik. Haszna és hasznosít~sa. Egyik fajt sem alkalmazták még a biológiai védeke.: zésben. Mivel meglehetösen nagy egyedszámban vannak jelen kertjeinkben, gyümölcsöseinkben, legfontosabb teendőnk a kímélésük, hogy életben maradjanak, és ezzel hasznos tevékenységük kifejtését elősegítsük.

Fő rajzásidejük májusban és augusztus~ ban van, peterakási tevékenységük ekkor a legintenzívebb. Ha ilyenkor észleljük öket gyümölcsösünkben, akkor lehetőleg rovarölő szerrel ne permetezzünk.

Püffedtcombú zömökfürkészek - Tridistus globulipes Desvignes és T. podagricus Gravenhorst

Leírása. A püffedtcombú zömökfürjellemző,

hogy a legtöbb valódi fürkésztől eltéröen feltűnően duzzadt combjuk van. Színük fekete, lábuk pirosassárga. A fej, a tor és a potroh sima és fényes, tojókészülékük nyugalmi állapotban rejtett. A csáp rövid, a nőstényeké legfeljebb olyan hosszú, mint a fej és a tor együttvéve. Testük 6-8 mm hosszú, jól repülnek. A két faj közötti különbséget csak 2o-40-szeres nagyítással lehet látni. A megkülönböztetőjegyek a következök: a fej formája felülnézetben; az előhát oldalán levő kitinél megléte vagy hiánya; az

készekre

--31--


elülső

szárny tükörsejtjének alakja; a hátLeírása. A két sodrómalyrontó gyillemezek szőrözöttsége. kosfürkész (Apanteles ater és A. xanthoElterjedése. Mindkét faj európai el- stigma) (1. tábla, 6. kép) eléggé hasonlít terjedésű, elég gyakori. egymásra. Színük fekete, lábuk szintén · Életmódja. A téli nyugalmi állapot sötét alapszínű, a combjukon és a 1-ábszáután, mihelyt tavasszal gazdaállata, a har- rukon több-kevesebb pirosassárga színemadik lárvastádiumú (L) sodrómalyher- zettel. Középhátuk tompa fényű és majdnyó folytatja táplálkozását, a benn; élős­ nem összefolyóan finoman pontozott, hátpajzsuk sima és fényes. Áltorszelvériyük ködő püffedtcombú zömökfürkész is megelevenedik. Néhány nap alatt tökéle- sima, esetleg érdes, középen egy kitinéllel tesen feléli a hernyót úgy, hogy az már be határolt terecskéveL Első hátlemezük hásem tud bábozódni. A kifejlett zömökfür- tul-középen hosszában kissé kivájt. Tojókészlárva a még vergődő hernyóban bá- készülékük olyan hosszú, mint a hátulsó bozódik be anélkül, hogy gubót készítene. lábszáruk. Az Apanteles ater csápjának A bábból május második felében vagy jú- utolsó előtti két-három íze kockaszerű, niusban kelnek ki a fürkészek. A nőstény első hátlemeze l, 7-1 ,8-szer hosszabb a virágnektárral és egyéb növényi nedvek- tövi szélességénél, és 2-2,7 mm hosszú. kel táplálkozik. Az érési táplálkozást kö- Az A. xanthostigma csápjának utolsó előtti két-három íze egyharmaddal hosszabb a vetően keresi meg sodrómalyhernyó gazdáját, amely addigra már kétszer-három- szélességénél, első hátlemeze csak szor vedlett. A zömökfürkész többnyire a 1,5-1,4-szer hosszabb a tövi szélességéhernyó hasoldalába szúr bele, illetve az . nél, és 2,3-3 mm hosszú. E legfontosabb idegdúc közelében helyezi el petéjét. Egy különbségeken kívül még néhány egyéb hernyóba általában egy petét rak. A két bélyegben is elkülönül egymástól a két faj. Elterjedése. Az A. ater csak Európázömökfürkészfaj nálunk egynemzedékű, az ivarérett alak május-júniusban él né- ban terjedt el kelet felé behatolva Örményországba és Azerbajdzsánba, az A. xanhány hétig. Gazdái. Kizárólag sodrómolyher- thostigma a mérsékelt övi Eurázsiában él. nyókban (Tortricidae) élősködnek. Ma- Mindkét faj gyakori nálunk is. Életmódja. A múlt s.zázad derekán gyarországon is élő, kártevő gazdaállataik a lápréti és a kökényszövő sodrómaly (Ar- J. T. C. Ratzeburg megfigyelte már, hogy chips decretana és A. xylosteana), a tölgy- a sodrómolyok (Tortricidae) egyik legádáilonca (Tortrix viridana), a jegenyefenyő­ zabb pusztítója a két sodrómalyrontó sodrómaly ( Choristoneura murinanaJ az gyilkosfürkész. Mindkét faj belső élőskö­ ékes sodrómaly ( Argyrotaenia pulchellanaJ. dő (endoparazita). Az anyafürkész a sodHaszna és hasznosítása. Kímélésük rómolyhernyóba rakja petéjét, majd a kikelő fürkészlárva a lárvaállapot végéig a jöhet számításba. gazdában él és azzal táplálkozik. A sodrómalyhernyóban telel át. Májusban (kedvező időjárás esetén április második feléGyilkosfürkészek - Braconidae ben) feléled, és folytatja táplálkozását, egyre jobban feléli a hernyót. Kétszeri Sodrómalyrontó gyilkosfürkészek vagy háromszori vedlés után kirágja ma- Apanteles ater Ratzeburg és gát a hernyóból, és átlag harminc-negyA. xanthostigma Haliday --32--


ven perc alatt megszövi fehér, hordócska formájú gubóját, amiben bebábozódik. A hernyó ezután csak néhány percet, legfeljebb 1-3 napot él, alig táplálkozik és majdnem mozdulatlanságba merevedik. A fürkészgubóból 7-10 nap múlva repül ki a fürkészimágó úgy, hogy a gubó egyik végét körkörösen majdnem körülrágja, és belülről csapóajtószerúen megnyitja. Párosodás után a nőstény élénken keresi hernyógazdáj át. Altalában harmadik (L 3) vagy negyedik (L4) lárvastádiumú, tehát fejlődésében előrehaladott hernyót támad meg. Hernyónként egy-egy petét helyez el. Egy nőstény gyilko,sfürkész élete folyamán több száz (350-700) petét rak le, tehát meglehetősen sok hernyó esik a sodróroolyrontó gyilkosfürkészek áldozatául. A három-négy nap múlva kikelő fürkészlárva áldozatának előbb szerv közötti testnedveivel (ún. hemolimfájával), majd a szervekkel táplálkozik. 2-3 hét alatt kifejlődik, kibújik a hernyóból és bebábozódik. Eközben a hernyóáldozat úgy táplálkozik, mintha egészséges lenne, még vedlik is kétszer-háromszor, de aztán hirtelen megfakul, és miután a gyilkosfürkész elhagyta testét, hamarosan elpusztul. A sodrómolyrontó gyilkosfürkészeknek évente 2-3 nemzedéke fejlődik. Gazdái. Elsősorban sodrómolyokat (Tortricidae) támadnak meg, közjilük a következőket figyelték meg a leggyakrabban Magyarországon is: almailonca (Adoxophyes orana), kerti és ligeti sedrómoly (Pandemis ribeana és P. heparana), dudvasodrómoly (Archips podana), szemes tükrösmoly (Spilonota ocellana), szilvamoly (Grapholithafunebrana), nagy vörös rügysodró (Recurvaria leucatella), rügysodró tükrösmoly (Hedya nubiferana). Szovjet-Moldáviában észlelték 1979-ben, hogy rovarölő szerekkel nem kezelt mező­ gazdasági üzem területén a sodrómolyok

65% -át fertőzték különböző hasznos élő­ lények, közülük 42% -ban részesedett a nevezett két sodrómolyrontó gyilkosfürkész. Hazai megfigyelések alapján az J976-1981. években a rovarölő szerrel nem kezelt almásokban a kerti és a ligett sodrómaly hernyóinak 2,8-4,6%-ában élősködtek, a szemes tükrösmoly-hernyóknak pedig 3,5-6,1 %-át az A. xanthostigma pusztította el. Haszna és hasznosítása. Mindkét sodrómolyrontó gyilkosfürkész kisebbnagyobb mennyiségben jelen van gyümölcsöseinkben. Felszaporodásukat és ezzel hasznos tevékenységük kifejtését elősegíthetjük azzal, ha a szükséges rovarölő szeres permetezéseket úgy időzítjük, hogy ne essenek egybe tömeges rajzásuk idejével. Gyümölcsmoly-gyilkosfü rkész - Ascogaster quadridentata Wesmael

Leírása. A gyilkosfürkészek családján belül elkülönítünk egy egész alcsaládot, · amelyet zsákpotrohú gyilkosfürkészeknek nevezünk (Cheloninae). Az alcsaládba tartozó fajokra jellemző, hogy potrohuk szelvényei összeforrtak, és ezáltal a potroh zsákszerúvé vált. Sok más fajjal együtt idetartozik a gyümölcsmoly-gyilkosfürkész is. Teste 4-6 mm hosszú, fekete vagy szürkésfekete, lábai lehetnek feketések vagy többé-kevésbé pirosassárgák, szárnya gyengén füstös. Testének felülete ráncolt vagy gyengén rücskös. Tojókészüléke a zsákszerű potrohba rejtett. Elterjedése. Eurázsiában, így nálunk is nagyon gyakori, sőt közönséges. ·Életmódja. Az első lárvastádiumú (kb. 0,2 mm nagyságú) fürkészlárva telel át a nyugvó (diapauzáló) molyhernyóban. Tavasszal, a hernyó fejlődésével egy idő­ ben kezd táplálkozni. Feltúnően erős áll-

--33--


kapesi rágóival belülről tépdesi, szinte felfalja gazdaállatát. Közben kétszer vedlik, majd 10-12 napi lárvafejlődés után (az . L 3 stádiumot követő'en) a hernyó belsejében bebábozódik. Maga a hernyó eközben legfeljebb csak egyszer vedlik, mert a benne fejlődő fürkész megzavarja normális életét. A bábállapot 10-14 napig tart. A gubóból kikeit és az elpusztult hernyóból előbúvó fürkész ivarérett. Párzást követően a nőstények készek a peterakásra. Bár a peterakáshoz nincs szükségük táplálékra, de élettartamukat és peteprodukciójukat nagymértékben befolyásolja, hogy táplálkoznak-e. Ennek megfelelően 7-27 napig élhetnek. Egy nőstény gyümölcsmoly-gyilkosfürkész átlagosan 350-400 és legfeljebb 700 petét képes lerakni gazdája petéibe. Egy hernyópetébe csak egyetlen petét helyez. Itt a pete osztódásnak indul, majd a hernyó kikelésével egy időben kistádialakul annak belsejében az első (L) 1 umú fürkészlárva is, amely valódi belső élősködő (endoparazita). Elég gyakran megesik, hogy ugyanabba a petébe több As~ogaster nőstény petézik. Ebben ~z esetben általában a "legidősebb" petéből lesz újab b fürkész, a "fiatalabbak" elpusztulnak. A mi éghajlatunkon évente általában két nemzedéke fejlődik, de lehet egynemzedékű is. Az első nemzedék májusban-júniusban rajzik, a második augusztusban. Gazdái. Számos gyümölcsfakártevő­ ben élősködik, közülük a legismertebbeket és egyúttal a leggyakoribbakat soroljuk fel: almarnoly (Laspeyresia pomonella), pókhálós almarnoly .és szilvamoly (Hyponomeuta malinellus és H. padellus), szilvamoly és keleti gyümölcsmoly (Grapholitha funebrana és G. malesta), kis vörös rügysodró (Recurvaria nanella), ligeti sodrómoly (Pandemis heparana), kerti

sodrómoly (Pandemis ribeana), nyerges szőlőmoly (Clysia ambiguella), rózsailonca (Archips rosana), kökényszövő sodrámoly (Archips xylosteana), szemes tükrösmoly (~pilonota ocellana), tarka szőlő­ moly (Lobesia botrana), körternoly (Laspeyresia pyrivora), rügysodró tükrösmoly (Hedya nubijerana). Haszna és hasznosítása. A gyakorlati növényvédelemmel foglalkozó kutatók közül sokan állítják, hogy a gyümölcsmoly-gyilkosfürkész a mérsékelt övi gyümölcsfák molyhernyó kártevőinek legaktívabb pusztítója. Többször tapasztalták, hogy ott, ahol nem használtak vegysierekártevő hernyóinak ket, egy-egy 40-50-60, sőt 88% -ában élősködött. Ahol viszont intenzíven védekeztek, csak 5-8% -os volt ez az arány. 'Ennek a megfigyelésnek messzemenő gyakorlati jelentő­ sége van. Próbálkoztak már mesterséges tenyésztésével, hogy súlyos kártétel esetén valamely molyhernyó ellen felhasználják. Ausztriában laboratóriumban nevelt egyedeket bocsátottak ki olyan gyümölcsösben, ahol 1973-ban az almarnoly természetes fertőzöttsége O, 19-% volt. A betelepítés hatására 1974-re az áttelelő nemzedék hernyóinak 0,25% -át, míg 1975-re-22,0% -át pusztította el a fürkész. Ez a sikeres kísérlet is alátámasztja, hogy .érdemes tenyésztésével foglalkozni. Amíg tömegtenyésztése és kibocsátási technikája nem megoldott, addig is úgy kell a nagyüzemi és a házikerti növényvédelmet megszervezni, hogy a számunkra nagy hasznot hozó gyümölcsmoly-gyilkosfürkészek betelepüljenek a gyümölcsösbe, és ott elszaporodjanak. Karcsú gyilkosfürkészek - Macrocentrus linearis (Nees) és M. paZZipes (Nees)

--34--


Leirása. A két fürkészfaj nagyon hasonlít egymáshoz. A köztük lévő különbséget csak legalább 10-15-szörös nagyítású mikroszkóppal vagy nagyítóval lehet megállapítani. Testbosszuk 4,5-5 mm, esetleg 6--7 mm. A fej, a tor és a potroh fekete. A M. linearisé gyakran barnásvagy pirosassárga, előfordul, hogy csak a tor hátpajzsi tája és a potroh 2.-3. hátlemeze világos színű. A lábak sárgák vagy pirosassárgM{ Csápjuk hosszú, legalább annyira, mint a testük (II. tábla, 1., 2. kép). Jellemző mindkét fajra, hogy fejük és toruk csillogóan fényes, potrohuk inkább tompa fényű, a potroh első három hátlemeze pedig finoman és hosszában vonalkázott. A két faj közti legfontosabb különbség az, hogy a M. lt"nearis pofája rövid, azaz az összetett szem és a rágó közti legrövidebb távolság nem éri el a rágó tövi szélességét, aM. paZZipes pofája viszont hosszú, azaz az említett távolság többé-kevésbé nagyobb a rágó tövi szélességénéL Petéjük egyik végén kissé csúcsosodó elliptikus, 0,2-ű,3 mm hosszú. Az első vedlésű lárva (L ) kb. 3 mm hosszú, teste l 14-15 szelvényből áll, hát- és hasoldalán 11-12lebenyszelú dudort visel (amiről az első vedlésű Macrocentrus-lárvát azonnal fel lehet ismerni). A második-harmadik fejlődésfokozatú lárva (L _ ) 4-5 mm 2 3 hosszú, dudorait elvesztette, nyűszerű. A 3. lárvastádium jól elkülöníthető a rágó alapján is: az L 1 rágója tőrszerű, az L 2 rágója kúp-, az L 3-é pedig pengeszerű, és belső élén sok tűszerű fogacska sorakozik. Eltérően a legtöbb gyilkosfürkésztől a Macrocentrus fajok poliembrionális fejlő­ désűek, a~az egy Macrocentrus-petéből több (~35) példány fejlődik ki a szedercsíra (morula) fejlődési stádium speciális, hasadó osztódása révén. Emiatt van az,

hogy egy-egy megtámadott hernyóból oly tömegesen kelnek ki. Elterjedése. AM. linearis egész Eurázsiában gyakori, az erdős övezetekben pedig közönséges. AM. paZZipes csak Európában és a Szavjetunió európai részén gyakori, keletebbre pedig inkább szórványos. Hazánkban mindkét faj gyakori. · Életmódja. Évente két nemzedékük van, az első nemzedék május-június első felében, a második nemzedék júfkls második felében, augusztusban repül. Kedvező évben az első nemzedék egyedei megjelenhetnek áprilisban, illetve a másodiké júliusban is. Ilyenkor szeptemberben kifejlődhet egy teljes vagy egy részleges harmadik nemzedék is. Előfordulhat az is, hogy egy évben csak egyetlen nemzedékük van. A Macrocentrus fajok pete- vagy első lárvastádiumban (L 1) telelnek át a gazdaállat hernyójában. Tavasszal foly..: tatják fejlődésüket. Április-májusban háromszor vedlenek a hernyógazda testén belül. Májusban, miután gazdájukat szinte teljesen "felélték", a 3. (esetleg 4.) fejlő­ désfokozatú (L 3-L4) lárvák kirágják magukat belőle, és általában a pusztuló hernyó szomszédságában egymáshoz közel bábozódnak. A rakásszerű gubók szine fehér, piszkosfehér vagy sárga. A bábok fejlődési ideje 6-8 nap. A bábokból kibúvó gyilkosfürkész-imágó elég rövid életű. A hímek a párzást követően legfeljebb néhány napig, a nőstények pedig egy-két hétig élnek, addig, amíg petéik zömét lerakhatják. Egy-egy Macrocentrus nőstény 500 petét "termel", naponta kb. 20 hernyót képes ezekkel fertőzni. Elméletileg kb. 500 hernyóba tudna petét rakni, a valóságban azonban ennél kevesebbet, általában 200-400 hernyót támad meg. Ez is jelentős mennyiség, hiszen gyakori, sőt közönséges fajról van szó, amelynek poli-

--3S--


embrionális fejlódésmódja (egy petéból több fürkész fejlődik) még fokozza hatékonyságát. Gazdái. Sok gazdaállatuk ismert. Közülük azokat a malylepkéket nevezzük meg, amelyek jelentős kártevők lehetnek gyümölcsöseinkben: almailonca (Adoxo. phyes orana), dudvasodrómaly (Archips podana), kökényszövó sodrómaly (Archips xylosteana), ligeti sodrómaly (Pandemis heparana), kerti sodrómaly (Pandemis ribeana), nagy vörös rügysodró (Recurvaria leucatella), rügysodró tükrösmaly (Hedya ·nubiferana), tölgyilonca (Tortrix viridana), szemes tükrösmaly (Spilonota ocellana). Hazai megfigyelések alapján vegyszerrel nem kezelt területen pl. a ligeti sodrómaly hernyóinak 14% -át, a rügysodró tükrösmaly hernyóinak pedig 21 %-át pusztították el az 1976-1981 közötti években. Számos üzemi gyümölcsösben is megtalálható, 1981-ben pl. Újfehértón (Szabolcs-Szatmár megye) almaültetvényben a kerti sodrómolyhernyók 4,8%át fertózte. Haszna és hasznosítása. Az integrált nagyüzemi növényvédelemben egyre inkább figyelembe veszik a Macrocentrus fajok tevékenységét, mert a kártevők egyedszámának csökkentése révén jelentős a hasznuk. A vegyszeres és egyéb védekezéseket úgy szükséges szervezni, hogy a Macrocentrus-ok előfordulása és peterakása idején - amelyet előrejelzéssel és rajzásmegfigyeléssel nyomon lehet követni - számukra mérgezó készítmény ne kerüljön ki a területre. Aknázómaly-gyilkosfürkész - Pholetesor bicolor (Nees) és Ph. circumscriptus (Nees)

Leírása. E két aknázómaly-gyilkosfürkész szabad szemmel még éppen jóllátható. Testbosszuk 1,8-2 mm. Karcsú testük fekete, hátoldaluk hamvasan fényes. Lábuk jobbára sárga, pirosassárga. Mozgásuk szökellve repd~só, repülő. A két faj közötti különbséget legalább lű-15-szö­ rös nagyítássallehet csak látni: a Ph. bicolor szárnyjegyere legfeljebb olyan hosszú, mint a szárnyjegy maga, a potroh 1., 2. (3.) hátlemeze pedig többnyire sárga, pirosassárga, a Ph. circumscriptus szárnyjegyere hosszabb, mint a szárnyjegy maga, és a potroh 1., 2. (3.) hátlemeze a többi hátlemezhez hasonlóan fekete, csak kivételesen világos színű. Lárvájuk rágója kardpengeszerű, belső oldalán 15-20 hegyes apró fogacska ül. Az ajaktapogatón 2, az állkapesi tapogatón 3 serteszerű tüske ül, ezeknek valószínűleg a táplálkozásban van szerepük. Fehér bábtokju!:cat vagy gubójukat az aljzatra rögzítik. Erről könnyen felismerhetők. Elterjedése. Mindkét faj az egész palearktikumban, azaz a mérsékelt övi Eurázsiában, Írországtól Japánig az erdóssztyepp növényzeti zónában jelen van és gyakori. Magyarországon közönségesek. Gyakorlati jelentőségükre már az 1950-es években felfigyeltek, és betelepítették őket Új-Zélandba. Életmódja. A Ph. circumscriptusról megállapították, hogy a mediterráneumban, az örökzöld paratölgyesekben (Quercus ilex és Q. suber) évente legalább 4-5 nemzedéke van. A gesztenye-sátorosmaly (Lithocolletis messaniella) élósködóje, ap1ely ott jelentős kártevő. Bulgáriában, Olaszországban 4-6 nemzedéke fejlődik. Nálunkmind a Ph. bicolornak, mind a Ph. circumscriptusnak legfeljebb 3-4 nemzedéke van áprilistól szeptemberig. Minden esetben jól követik gazdaállatuk fejlődés-

--36--


db 30

20

10

1. ábra

Az aknázómoly-gyilkosfürkész (Pholetesor bicolor) rajzásmenete (Nyíregyháza, Ilona-tanya, 1981) (Balázs K., eredeti)

menetét, illetve nemzedékszámát (1. áb. r~. A fürkészlárva gubóban telel át a gazdaállat aknájában, a lehullott levelekben. Kora tavasszal, amint az átlaghőmérséklet a 12 °C-ot meghaladja, bábozódik, majd 26-32 napos bábállapot után áprilisban kezdenek a fürkészek kirepülni. Már az előjövetel napján párosodnak, és a nősté­ nyek ezt követően felkeresik gazdaállataik aknáját. Petéiket a levélszöveten keresztül a fiatal hernyó 2. és 3. testszelvénye közé helyezik. Egy hernyóba átlagosan egy petét rak az anyafürkész, de nem ritka, hogy ugyanabba az egyedbe több nőstény helyezi el petéjét. Ezért tapasztalhatjuk azt, hogy egyetlen aknázómolyhernyóból több Pholetesor rágja ki magát és bábozódik be az elpusztult hernyó közelében. Ez az oka annak, hogy a monoembrionálisan fejlődő (egy petéből egyetlen fürkész lesz) aknázómaly-gyilkosfürkész poliembrionálúnak (egy petébőf több fürkész lesz) tűnik. Egy-egy nőstény 85-120 petét rak. A parazitált hernyó (amelyben a fürkész él) tovább fejlődik. A fiatal fürkészlárva a

hernyó sejtközötti testnedvével ( hemolimfával) később a 4. lárvastádiumtól testszerveivel táplálkozik. A parazita lárvafejlődésének ideje 13-22 nap. Kifejlődve elhagyja a sziilte teljesen felélt hernyót amely rövid időn belül elpusztul-, majd az aknában gubót szőve bebábozódik. A kora tavaszinál kedvezőbb időjárási viszonyok miatt a bábidőszak ilyenkor - és a többi nyári nemzedék esetében is- rövidebb, 9-18 nap. Gazdái. Elsősorban a Ph. circumscriptus-nak kozölték sok sátoraknásmoly ( Lithocolletidae) gazdáját, az egyéb családokba tartozó és ugyancsak a szakirodalomban közölt gazda adatait fenntartással kell fogadnunk. A sok ismert Phyllonorycter gazdahernyófaj közül kertészeti szetnpontból jelentős az almalevélmaly (Ph. blancardella), ·az almalevél-sátorosmaly (Ph. cory/ifolielia), a cseresznye-sátorosmaly (Ph. cerasicolella), a naspolyamaly (Ph. mespilella), az őszibarack-sátoros­ maly (Ph. persicella) és a birsmoly (Ph. cydanielia). Bulgáriában megfigyelték, hogy ha a kémiai védekezést abbahagyták,

--37--


az almalevélmaly augusztusi nemzedékének hernyóit a Ph. circumscriptus 35-62% mértékben fertőzte. Olaszországban az almalevélmoly és az almalevél-sátorosmaly hernyóállományának csökkentésében a Ph. bicolor-nak van jelentős szerepe. Hazai vizsgálataink alapján a Ph. bicolor az almalevélmaly egyik jelentős parazitája. Elszaporodása a kezeletlen almásokban szinte azonnal követi a gazdaállat elszaporodását, üzemi gyümölcsösben pedig 3-4 aknazómoly-nemzedék kifejlődését követően tudja hatását kifejteni. Parazitakímélő védekezés esetén itt sem ritka a 30-40% -os fertőzöttség, amely már elegendő ahhoz, hogy a gazdaállat elszaporodását további védekezés nélkül is megakadályozza. Haszna és hasznosítása . A Ph. circumscriptus-t sikeresen áttelepítették ÚjZélandba, ahol azóta - a szintén Európából betelepített - szelídgesztenye (Castenea sativa) és a kocsányos tölgy ( Quercus robur J jelentős kártevőjének a gesztenyesátorosmalynak szabályozásában fontos ' szerepe van. Nálunk az almaültetvényekben a fajok aktív és gazdasági szempontból is számottevő jelenlétét többszörösen megállapi tottuk, illetve felhívtuk a figyelmet az akná. zómolyok elleni védekezéskor a gyilkosfürkészek kimélésének font~sságára. Így ma már nagyüzemi almásainkban általános gyakorlat, hogy a permetezéseket úgy időzítik, hogy a két Pholetesor faj minél zavartalanabbul tevékenykedhessen, ezáltal minél nagyobb hatásfokkal csökkentse az almalevélmaly egyedszámát. Ajánlható, hogy ugyanezt tegyék a kisüzemi termelésben is, tehát az aknázómoly-gyilkosfürkészek rajzása idején semmiképpen ne permetezzenek a fürkészekre veszélyes növényvédő szerrel (pl. szerves foszfor~ sav-észterekkel, piretroidokkal stb.).

Levéltetű-fürkészek

- Aphidiidae Apró termetű, 2-7 mm-es nagyságú fürkészdarazsak tartoznak ebbe a családba. Jól jellemezhetők a szárnyerezetük, az áltorszelvény rajzolata, az első potrohszelvény alakja és a nőstények ivarszelvényének formája alapján. Szárnyukon csak egy visszafutó ér van, de ismert teljesen csökkent szárnyszerkezetű, sót szárnyatlan faj is. Az első potrohszelvényük között rugalmas hártya van, így a potrohukat a tor alá tudják hajlítani. A nemzetségek elkülönítése még a paraziták első stádiumú lárvaállapotában is lehetséges. Ezenkívül az egyes nemek (genusok), sőt egyes fajok meghatározásánál is jól használhaták a már üres levéltetű-múmiák, amennyiben ismert a tápnövény és a gazdaállat. Ebben az esetben a múmiák színe, alakja és a röplyuk helyzete adhat kellő támpontot az élősködő meghatározásához. .Megtalálhatók minden állatföldrajzi régió ban, ahol a lárvafejlődésükhöz szükséges levél- és kéregtetvek is megélnek. A jelenlegi ismeretek szerint a világon 279 fajuk él, nem számítva a rendszertanilag egyértelműen még nem tisztázott nemeket és fajokat. A hazánkban ismert Aphidiidae fajok száma eddig 82 és további 10-12 faj kimutatása várható. A család minden tagja belső élősködő ( endoparazitaJ, lárvaállapotban ~izárólag levéltetvekben és kéregtetvekben él. Annak ellenére, hogy nemritkán szuper-, sőt multiparazitizmus is megfigyelhető, egy-egy gazdaállatból mindig csak egy fürkészdarázs fejlődik ki. A lárvafejlődés ideje 8-1 O naptól néhány hétig tart, a hőmérséklettól és a gazdaállat nagyságától függően. Ideális körűlmények között a teljes fejlődési idő 10-12 nap. Ilyen módon egyes fajok esetében 20 vagy ennél is több nemzedék

--38--


is fejlődhet egy vegetációs időben. A pa- tekben, parkokban és erdőszéleken minrazitalárva a levéltetű belsejében fokoza- denütt előfordul (V-IX. hónap), ahol a tosan feléli a gazda testszöveteit, majd kifejlődéséhez szükséges gazdalevéltetvek annak szerveit is. A gazdaállat pusztulását is megélnek. A nyári időszakban üvegházakba és fóliasátrakba is betelepül, ahol követően a levéltetű bőre megkeményedik, kitinizálódik - ezt nevezzük mumiji- nyugalmi állapot ( diapauza) nélkül fokálódásnak (II. tábla, 3. kép). A bábozó- lyamatosan szaporodó nemzedékei is kidás a gazdaállat testén belül, vagy az el- alakulnak. Életmódja. A faj számára optimális pusztult levéltetű hasoldalához tapadó külön gubóban történik. (A Protaphidius körülmények között, 21 ·c-on 70-80% wismannii esetében a gubó olykor teljesen relatív párata:r:talom mellett hosszúnappakülönválik a gazdaállattól.) A múmia bel- lon a teljes kifejlődési idő 12 nap. Ebből sejében kifejlődő fürkészdarázs röplyukat a lárvaállapot 8 napig, a bábállapot 4 narág és elhagyja azt. Az 1mágók élettartama pig tart. Ugyanilyen körülménrek között sok tényezőtől függ (táplálék, gazdaállat, a legnagyobb a szaporodóképessége is: több mint 300 utód a teljes élethossz (7-9 hőmérséklet, páratartalom), de átlagos körülmények között 2-3 hétnél nem több. nap) alatt. A hőmérséklet emelkedésével A nőstények közvetlenül a kibúvás után csökken az élethossz és az utódprodukció már képesek a peterakásra. A család tag- is. Alacsony (10 •q hőmérsékleten két jainál a szűznemzés sem ritka jelenség, hétig is élnek, de petehozamuk és az aktiazonban a legtöbb faj ilyen esetben csak vitásuk jelentösen csökken. A petelerakás mértéke nem egyenletes. hímnemű utódokat hoz létre. A nemek változik. folyamán idő vegetációs a aránya A legnagyobb mindig a kelést követő 2. a és A hímek száma nagyobb a tavaszi napon, majd fokozatosan csökken a parakora nyári hónapokban, mint a nőstényeké. zita természetes pusztulásáig. Az A. matricariae képes megkülönböztetni a már fertőzött levéltetűt a nem fertőzöttől, Haliday matricariae Aphidius ezért ennél a fajnál ritka a többszörös Leírása. A csápízek száma a nősté­ élősködés ( szuperparazitizmus) jelensége. Gazdái. Gazdaköre széles, az eddig isnyeknél14-15, a hímeknél 16-17. A csápalap és az első csápíz a nőstényeknél sár- mert gazdalevéltetvek száma 37. Ugyangásbarna, a többi íz sötétbarmi. A hímek akkor gazdaválasztáskor előnyben részesícsápja végig sötétbarna. Az elülső szár- ti a Myzus és a Brachycaudus levéltetűfa­ nyon a könyökeret és a sugáreret eg~ jokat, valamint azokat az egyedeket, ame(gyakran gyengén színeződött) keresztér lyek a levelek fonáki részén tartózkodnak. Haszna és hasznosítása. Az A. matköti össze. Tojócsöve rövid, egyenes, hüvelye vas- ricariae egyike azon parazitafajoknak, tag. A test mérete a gazdaállat nagyságától amelyeket először alkalmaztak sikerrel üvegházban Myzus persicae levéltetű elfüggően változó: 1,5-2,5 mm. Az Aphidius matricariae által parazitált és mumifi- len. A biológiai védekezési módszerek terkálódott levéltetű színe világosbarna. jedésével a levéltetvek elleni védekezésRöplyuk a múmia hátulsó részén a pot- ben olyan jelentőségre tehet szert, mint az Encarsia formosa fürkészdarázs az üvegrohcsövek közelében található. molytetű ellen. házi Előfordulása. Magyarországon ker--39--


l

A levéltetű-parazitáknak növényvédelmi célokra történő felhasználására alapvetően két irányzat alakult ki. 1. Betelepítésükkel főleg Kanadában és az USA-ban foglalkoznak. ÉszakAmerikában az almafa-levéltetvek ellen az Aphidius matricariae, a diófa-levéltetű (Chromaphisjuglandicola) ellen a Trioxys paliidus és a lucerna-levéltetvek ellen az Aphidius ervi, Trioxys complanatus, Praon exoletum élősködő fajok betelepítése sikerült Európából, valamint· az Aphidius smithié IndiábóL Az európai szacialista országokban levéltetű-paraziták betelepítésével Csehszlovákiában, Lengyelországban és a Szavjetunióban (Moldávia) foglalkoznak. A zöldborsó-levéltetű ( Acyrthosiphon pisum) ellen mindhárom országban kaliforniai anyagból próbálták betelepíteni az Aphidius smithi-t. Sajnos egyik honosítási kísérlet sem járt sikerrel. 2. A természetes körűlmények között is előforduló parazitanépességet próbálja felhasználni a növényvédelem céljaira. Ezen belül is két területet kell különválasztanunk. Az egyik a zárt termesztőberendezésekben (fóliaház, üvegház) alkalmazott parazitafelhasználás, a másik a szabadföldi körülmények közötti levéltetűnépesség-szabályozás.

Szabadföldi körülmények között az esetében a tömeges áttelepítés, valamint a tömegtenyésztés és kibocsátás gazdaságosan nem oldható meg. A levéltetűparazita-népes­ ségek megkímélésének egyik agrotechnikai módja a sávos kaszálás. Például a lucernatáblát nem egyszerre kaszálják le, hanem 5-6 m széles csíkban. Az állva maradt lucemát akkor vágják le, amikor az előzőleg használt területeken a növedék egy bizonyos magasságot már elért. Ezzel a módszerrel egy szabályozott, viszonylag o őshonos levéltetű-paraziták

állandó gazda-élősködő népesség alakítható ki. Egy-egy növénykultúrában kialakuló életközösség azonban nem tekinthető zártnak, azaz az egyes fajok népességei betelepülhetnek, illetve kivándorolhatnak. E szemlélet szerint ha a különböző, de egymással szomszédos kultúrnövényállomáriyokban a fajkicserélődés révén hasonlóságot találunk a levéltetűparazita­ népességek összetételében, mennyiségi arányaiban és gazdakörében, akkor ezt a hasonlóságot (figyelembe véve a paraziták szétterjedési sajátosságait) az integrált védekezésben felhasználhatjuk. Ilyen lehetőség kínálkozik pl. a lucerna (mint parazitát szolgáltató terület) és a vele szarnszédos burgonya-, gabonatáblák esetében. Zárt termesztőberendezésekben, ahol a környezeti tényezők nagy része szabályozható, a vizsgálatok elsősorban arra irányulnak, hogy milyen fajokat lehetne hatásosan felhasználni. Ezek tevékenységéhez melyek az optimális körülmények? Hatásosságukhoz milyen gazda-élősködő arányt kell biztosítani? Ilyen körülmények között az eddigi vizsgálatok szerint a következő négy faj felhasználása tűnik perspektivikusnak: Aphidius matricariae, Diaeretiella rapae, Ephedrus cerasicola, Ephedrus plagiator. Közülük az Aphidius matricariae tömegtenyésztése már Magyarországon is megoldott. A Diaeretie/la rapaet az NSZKban, az Ephedrus cerasico/á-t pedig Norvégiában használják, egyelőre kísérleti méretekben. A növényvédelmi technológiákba történő beillesztésüket jelentősen gátolja a másodiagos élősködő (hiperparazita) fajok gyors betelepülése. Tekintettel arra, hogy a levéltetű-für­ készek felhasználása is csak a különböző növényvédő szerek alkalmazásával együtt

--40--


valósítható meg gazdaságosan, fontos szempont, hogy milyen növényvédőszer:­ tűrő képességgel rendelkeznek. A levéltetű-fürkészek utolsó stádium ú lárva-, illet-

ve bábállap otban a legellenállóbbak a levéltetű-múmiák belsejéb en a különböző növ~nyvédő szerekkel szemben .

Fémf ürkés zalka túak - Chalc idoid ea Mint a magyar nevük is jelzi, testük fémfényű zöldes, kékes, esetleg bíboros színű. Igen változatos alakúak. Egysége sen jellemzi őket csápjuk sajátos felépítése és egyszerűsödött szárnyerezetük. Csápjuk első három íze a nyél, a tőíz és az apró csatlóíz, melynél fogva térdesen csatlakozik a csápostor; ez utóbbiak utolsó ízei a csoportra jellemzően bunkószerűen megvastagodhatnak. Elülső szárnyukon csak a szegélyér és a sugárér van meg, de ezek egymáshoz viszonyított hossza és vastagsága rendkívül változatos. Előhátuk oldala nem éri el a szárnypikkelyt. Középhá tukat a vállbarázda terecskékre osztja. Potrohu k gyűrűsen, nyelesen vagy befű­ zötten ízesül a torhoz. Tojókészülékük lehet egészen rövid és rejtett, többékevésbé a potroh végén túlmeredő vagy feltűnően hosszú. Testük átlagosan 0,2-3 mm hosszú. Elsődleges és másodiagos élősködők egyaránt vannak köztük. Az elsődleges élősködők a növényevő gazdába n (lepkehernyókban, bogár-, szipókás-, hártyásszárnyú-, kétszárnyú fajok lárváiban), a másodiagos élősködők ( hiperpar aziták) elsődleges élősködő fürkésza lkatúakb an (valódi és gyilkosfürkészekben) fejlődnek, amely életmód általában szövevényes, részletei alig ismertek. A ·magyarországi fémfürkészalkatúak fajszáma legalább kétezer, 21 családba tartoznak. A családok sorában a legjelentősebbek: hosszún yakú fémfürk észek ( Torymidae) J hengere s fémfürk észek

( Eurytomidae) J tetűrontó fémfürk észek ( Aphelinidae) J sugaras fémfürk észek ( Pteromalidae) J karcsú fémfürk észek ( Eulophidae) J pete-fé mfürké szek ( Trichogrammatidae). A továbbia kban ismertetet t fémfürkészfajok legfeljebb bepillantás t engedne k mérhete tlen formaés életmódgazdagságukba: vértetű­ fürkész ( Aphelinus mali)J gyakori sugaras fémfürk ész ( Dibrachys cavus) J malytetűrontó fémfürk ész ( Encarsia formosa) J aknázó malyro ntó fémfür készek ( Sympiesis gordius és S. sericeicornis) J és a pirosszemű pete-fé mfürké sz ( Trichogramma evanescens).

fémfü rkésze k - Apheb:nidae Tetűrontó

Testük zömök és pici, kb. l mm hosszúságú, alig kitinizált. Sohasem fémfényűek, sárgás és fekete színűek. A középhát vállbarázdája jól fejlett, lapockája széles. Csápjuk rövid, 8 jóllátha tó ízzel. A potroh töve látszólag szélesen csatlakozik a torhoz. A szárny szegélyere hosszú, a sugárere és az utóere elhalványodott. A lábfejek általában 5, olykor 4 ízűek. Számos gazdaállatuk ismert. Leggyakoribbak a pajzstetvek (Coccinea)J a levéltetvek ( Aphidine a) J a liszteskék ( Aleyrodinea), ritkábba k az egyenesszárnyúak (Orthoptera) petéi, de közölték gubacsszúnyog . ( Cecidomiidae) gazdájukat is. Hazánkb an eddig 61 fajukat mutatták ki.

--41--


Vértetű-fürkész-

Aphelinus mali

Haldeman

Leírása. A tetűrontó fémfürkészek ( Aphelinidae) családjának legismertebb és legnagyobb hírnevű faja a vértetű­ fürkész (Ap helinus mali). Teste éppen látható méretű: 0,8-1,3 mm hosszú. Alipszíne fekete vagy barna, lábai sötétbarnák, kivéve a halványsárga combokat. Potrohának töve és a csápostora szintén halván:ysárga. Feje és tora fényes, potroha tompa fényű; összetett szeme viszonylag nagy. Szárnya víztiszta, jól repül. Elterjedése. Eredeti hazája ÉszakAmerika, ahonnan 1920-ban telepítették be Olaszországba. 'Magyarországon l 926ban Jeszenszky Árpád honosította meg teljes sikerrel. Még számos európai országban terjesztették el az almafa hírhedt és veszedelmes kártevője, a vértetű ( Eriosoma lanigerum) ellen. Így másodlagosan Európa is beletartozik elterjedési területébe. Életmódja. A vértetű-fürkészt azokban az almásokban, amelyekben előfordul, gyakorlatilag az egész év folyamán megtalálhatjuk, de nagyobb mérvű elszaporodását általában a nyár vége felé tapasztalhatjuk. Az a vértetű, amelyqe a vértetú-fürkész elhelyezte a petéjét, jól megkülönböztethető az egészségesektőL Abbahagyja a szivogatást, bőre megsötétedik, megkeményedik, már a vörös testfolyadék sem jellemző rá. A petéből kikelő fürkészlárva az így feltűnővé váló gazdaállatban fejlődik ki, majd a fürkész egy kör alakú nyíláson hagyja el kifejlődésének helyét. Pár napig tartó élete folyamán 4ű-70 petét rakva újabb vértetveket pusztít el. Nemzedékszáma 8-ll. Az áttelelő nemzedék egyedei lárva alakban telelnek a vértetúben, főleg a gyökereken és a gyökérnyaki részeken lévő telepekben. Első nemzedé-

kének egyedei májusban rajzanak. Akkor, amikor a vértetű a vegetációs idő folyamán az almafa fold feletti részeire is áttelepül, a fürkész is utánamegy, de egy részük ezek után is a gyökereken lévő telepeken szaporodik tovább. Ez a faj fennmaradása szempontjából igen fontos tényező.

Gazdái. Nálunk kizárólag a vértetű a gazdaállata, amelyet Észak-Amerikából hurcoltak be még a 18. század vége felé, amikor számos amerikai növényt honosítottak meg Európában. A vértetű az almafa gyökérnyaki részén, gyökerein, ágain és hajtásain él fehér színú viaszos bevonatú, vattaszerű telepekben. A károsadott részek tápanyag-utánpótlása akadozik, elő­ fordul, különösen fagyveszélyes években, hogy ágrészek, sőt egész fa is elpusztul. Gazdaállatának nagymérvű kártétele miatt igen fontos, hogy a vértetú-fürkész tevékenységét, elszaporodását elősegítsük. Haszna és hasznosítása. Az 1920-as és 1930-as évek folyamán rajtunk kívül több európai országba telepítették be a vértetú-fürkészt. A betelepítések általában átütő sikerrel jártak, hiszen a vértetű mindenhol visszaszorult. Ez gyakorlatilag azt jelentette, hogy az 1955-1960-as évekig megszúnt hazánkban is a "vértetűprob­ léma". A vértetű ismételt elszaporodása főleg az almások kezelésére használt rovarölő szerek váltására (a DDT, később a foszforsav-észter hatóanyagú szerek be. vezetése) vezethető vissza. A DDT hatóanyagú szerek hatástaJartok voltak a vértetúre, de mérgezőek a fürkészekre. A foszforsav-észterek viszont a vértetű és a fürkészek imágóit is elpusztítják. Az a tény, hogy a vértetű .a rendszéresen kezelt üzemi almásokban és a gyakran permetezett házikertekben károsít, jól jelzi a védekezések fürkészgyérítő hatását. Elszaporodásának elősegítése érdekében úgy kell az

--42--


almaültetvények kártevői ellen védekezéseket időzíteni, hogy azok ne essenek egybe csúcsrajzásának idejével. Ehhez a vértetűvel fertőzött kertekben célszerű rendszeresen figyelni a fürkészek rajzását. Kisebb gyümölcsösökben fürkészeket tartalmazó vértetves ágak áttelepítésével is elő­ segíthetjük elszaporodásukat, ha azt követően kimélésükre is gondolunk. Molytetűrontó

fémfürkész - Encarsia

formosa Gahan

Leírása. A tetűrontó fémfürkészek ( Aphelinidae) családjának egyik képviselője a malytetűrontó fémfürkész ( Encarsia formosa). Rendkívül apró termetű, az ivarérett alak (az imágó) 0,5--0,8 mm hosszú. Feje és tora sötét színű, barna vagy barn:ásfekete, a tor középhátának oldala sárga szegélyű; potroha sárga színű, és többé-kevésbé fényes. Csápja (sok egyéb fémfürkészhez viszonyítva) rövid, nyolc ízből áll. Szárnya jól fejlett, széles pillaszőrös, jól repül. Elterjedése. Eredeti hazája ÉszakAmerika, innen írta le 1924-ben Gahan ·a fajt. Az elmúlt évtizedekben számos európai országban honosították meg, mivel jól felhasználható a biológiai védekezés keretében az üvegházak talán legveszedelmesebb kártevője, az üvegházi molytetű vagy házi liszteske ( Tria/eurodes vaporariorum) ellen. Magyarországon 1977 óta alkalmazzák,. illetve tenyésztik tömegesen. Életmódja. A belső élősködő ( endoparazita) fürkész életciklusa az üvegházi malytetű életmódjához igazodik. A nős­ tény fürkész tojócsöve segítségével 1-1 petét rak a gazdaállat lárvájába, csak olyanba, amelyben még nincs másik pete. Előnyben részesíti a harmadik (L 3) fejlő­ dési fokozatot, illetve a negyedik (L4 ) lár' elejét, esetleg a második lárvastádium

vastádium (L 2 ) végét is alkalmasnak találja. Petéje sárga, megnyúlt, O, 13 mm hoszszú 0,04 mm széles. Általában szűznem­ zéssel szaporodik, a hímek nagyobb aránya csak a faj számára kedvezőtlenebb körülmények között fordul elő. A peteprodukció a hőmérséklet- és páraviszonyoktól függően nagymértékben ingadozik (13-247-ig terjedhet). A 25-30 oc hő­ mérséklet és a 70% körüli relatív páratartalom a legkedvezőbb fejlódéséhez. A petéből 3-5 nap múlva kikelő lárva feléli a malytetű belsejét. Kifejlődve 1-1,2 mm nagyságú; 3 lárvastádiuma van. A fertőzött malytetűlárva néhány nap múlva szürkülni kezd, majd megfeketedik. A fürkészlárva krémszínű, 0,6 mm hosszú, 0,3 mm széles bábbá alakul.benne, majd 5-8 nap múlva a kifejlődött imágó kerek röplyukat rág az elpusztított gazdaállat testén, és kirepül belőle. Egy-egy fürkésznemzedék 11-34 nap alatt fejlődik ki, a hőmérséklet-, pára- és fényviszo- · nyaktól, valamint ezek egymáshoz viszonyított arányától függóen. Gazdái. Az üvegházi molytetűn kívül még több más molytetű- ( Aleyrodinae) faj parazitája. Haszna és hasznossága. Az Egyesült · Államokban és számos európai országban (Anglia, Hollandia, Svájc, Ausztria, SZU, NDK, NSZK, Finnország, Lengyelország, Bulgária stb.) az 1960-as · évektól kezdtek foglalkozni a malytetű­ rontó fémfürkésszel és az üvegházi malytetű elleni felhasználásával. Az 1970-es évek első felében oldották meg a fürkész tömegtenyésztését, azóta egyre nagyobb üveg, illetve fólia alatti területen használják főleg paradicsom-, paprika-, uborkaés dísznövénykultúrákban. Azokban az országokban, amelyekben a 70-es évek elején kezdték el ezt a biológiai védekezési technológiát kidolgozni, már termesztő-

-·-43--


berendezéseik több mint 25% -ában ezzel a fürkésszel védekeznek az üvegházi molytetű ellen. Nálunk a Hódmezővásár­ helyi Biológiai Védekezési Laboratóriumban kezdtek foglalkozni tömegtenyésztésével, és hazai alkalmazásának lehetós~­ geivel. Később a fémfürkészt üzemi méretekben kezdték tenyészteni. Igy már számos üvegházi zöldségtermesztő nagyüzemben és háztáji gazdaságban "vetik be" az üvegházi molytetű ellen, jelenleg a termesztőberendezések mintegy 0,5--o,s% -ában. . Felhasználásakor a megfelelő biológiai hatásfok eléréséhez legfontosabb az adott termesztőberendezés és az adott növénykultúra körülményeinek (hőmérséklet, nedvesség, páraviszonyok, gazdaállat egyedszáma stb.) ismerete, hogy ennek alapján a- kihelyezés időpontját és a felületre szukséges fürkészmennyiséget pontosan meg lehessen határozni.

Sugaras fémfürkészek - Pteromalidae Fejük és toruk általában sűrűn és recésen pontozott, a potroh hátiemezei simák, testük fémeszöld csillogású. A középháti vállbarázda többnyire és változó mértékben megrövidült. Az előhát keskeny, hátulsó szélét nem fedi a középhát. A lábfejízek számamindig 5, az elülső lábszár sarkantyúja hajlított. Az áltorszelvény oldalán hosszanti él van a légzőnyílás közelében, az áltorszelvény hátulsó része pedig gyakran nyakszerűen megnyúlt. Testuk 1-3 mm hosszú. Gyakran csak nehezen felismerhető bélyegek alapján -különíthetók el. Gazdaállatai között szinte valamennyi rovarcsoport képviseli magát. A sokgaz-

dás (polifág) fajok lehetnek elsődleges élósködók (paraziták) és másodiagos élósködók ( hiperparaziták). Ennek ellenére az elsődleges élósködók rendszerint többgazdásak ( oligofágok), tehát gazdájuk életmódja hasonló. Hazánkban legalább 500 sugaras fémfürkészfaj él. Gyakori sugaras fémfürkész ...: Dibrachys cavus Walker

Leírása. Sötét fémeszöld vagy fémeskék színű, potroha barna, lábai sárgásak, barnássárgák. Szabad szemmel még látható méretű, 1,6-2,7 mm hosszú, fürge mozgású fürkész. Csápbunkója 6-7 ízból áll, elülső szárnyán a szegélyér valamivel hosszabb a sugárérnél. A fej és a tor sűrűn pontozott vagy recésen pontozott. Elterjedése. Eurázsiában, ÉszakAmerikában és Ausztráliában egyaránt elterjedt és gyakori, sót közönséges faj. Nálunk is gyakori. Életmódja. A sugaras fémfürkész gazdaállata lárvájában, azaz lepkehernyóban telel át. A fürkészlárva tavasszal belülról falja fel a hernyót, tehát belső élősködő ( endoparazita). A hernyó a fürkészlárva mohóságától függően vagy mint hernyó, vagy mint báb pusztul ei. Mielőtt elpusztulna, a benne levő élősködő fürkész kirágja magát és többnyire az elpusztult, összeaszalódó hernyóra, illetve bábra telepszik és itt bábozódik be. Gyakran bábozódik a gazdaállatban is. A sugaras fémfürkész átlag három hét alatt lesz petéből ivarérett alakká, egy évben hatnyolc nemzedéke lehet. Az imágó május végétől szeptember közepéig, végéig rajzik. Az egy petéből kikelő fémfürkészek száma 2-3-tól a 30-ig változik. Lehet másodiagos parazita is, valódi és

--44--


gyilkosfürkészekben, sőt fürkészlegyek- ban, bábjaiban élősködhetnek. Tekintében is élősködhet. Ebben az esetben ká- lyes közöttük azokn~ a fajoknak a száma, amelyek másodiagos ( hiper-), · illetve ros. többszörös ( szuper-) paraziták. HazánkisGazdái. Rendkívül sok gazdaállatát merjük a hártyásszárnyúak ( Hymenopte- ban kb. 500 fajuk él. ra), a kétszárnyúak ( Diptera) és a lepkék ( Lepidoptera) rendjének fajai közül. Sok- Aknázómalyront ó fémfürkészek gazdás (polifág) faj. Gyakori kártevőink - Sympiesis gordius Walker és közül az almarnoly ( Laspeyresia pomonel- S. sericeicornis Nees la), a kerti és ligeti sodrómaly (Pandemis Leirása. A karcsú fémfürkészek (Euribeana, P. heparana), a dudvasodrómaly ( Archips podana), a cseresznyeilonca lophidae) családjából két aknázómolyron( Archips crataegana), a kökényszövő sod- tó-fajt, a Sympiesis gordius-t és aS. seiceirómaly ( Archips xylosteana) és az ameri- cornis-t ismertetjük, amelyek a gyilkoskai fehér medvelepke ( Hyphantria cunea) fürkészfajokkal együtt jelentős szerepet parazitája, sőt előfordul néhány aknázó- játszanak a sátoraknás molyhernyók kármalyban is ( Phyllonorycter blancardella, tételének mérséklésében. Testük fémes Ph. corylifoliella, Parornix petiolella). fényű zöld, sötétzöld, illetve kék, potroA hernyáknak általában 1-5% -át fertőzi. huk bronzosfekete. Szárnyuk áttetsző, Az amerikai fehér medvelepke magyaror- víztiszta. Fejük és toruk finoman és sűrűn szági elterjedésének idején (1940-es évek recés-pontozott, potrohuk sima. A két faj vége, 1950-es évek eleje) megfigyelték, között első látásra a láb színezetében van hogy zömmel másodiagos (hiper-) para- jól érzékelhető különbség: a S. gordiuszitaként fejtette ki hatását, azaz fürké- nak a lába majdnem teljesen sárga, aS. seszekkel már előzőleg fertőzött lepkebá- riceicornis-é bronzosfekete, és csak a lábfejek tövi fele-kétharmada va)szmu. bokból jött elő. Haszna és hasznosítása. Lepkeher- Csápbunkójuk 5 ízből áll, a hímeken a nyák parazitájaként van jelentősége. Al- csápostor első három íze ágacskába kihúkalmazása, kimélésének módja kidolgo- zott. E két fajhoz nagyon hasonlít és a sátoraknás molyok ugyancsak gyakori pazatlan. razitája a Sympz"esú acalle Walker, amely az előző két fajtól két bélyegben különbözik: szárnyát barna foltok díszítik, teste Karcsú fémfürkészek kék színű. Mindhárom faj fémesfeketén - Eulophz"dae hosszú. mm 2,2-3,5 Elterjedése. Mindhárom Sympiesis faj Testük 1,5-2,5 mm hosszú, gyengén kitinizált, ezért az elpusztult karcsú fémfür- Európában általánosan elterjedt, kelet felé készek teste zsugorodott, aszalódott. Láb- a Kaukázusig, Afganisztánig és Izraeiig fejük 4 ízből áll, elülső lábszáruk rövid és hatolnak, Magyarországon gyakori fajok. Életmódja. A három faj életmódja haegyenes. Csápjuk legfeljebb 9 ízből áll. Lapockájuk mélyen rovátkolt. Szárnyere- sonló. Külső élősködők ( ektoparaziták). zetük jól felismerhető, kivéve az elhalvá- Az aknázómalyrontó fémfürkész gubóban telel át. Tavasszal kel ki, és a párosadást nyult vagy eltűnt utóeret. Különböző rovarok petéiben, }árvái- követően a nőstény azonnal keresi a gaz--45--


db

10 20 30 10 20 31 10 20 30 1 10 20 31 10 20 31 10 20 30 10 20 31 , Április Május Június Július Augusztus Szeptember Október 2. ábra

Az aknázómolyrontó fémfürkész (Sympiesis gordius) rajzásmenete (Nyíregyháza, Ilona-tanya, 1982) (Balázs K., eredeti) db 10 9

8 7 6

5 4 3

2

3. ábra

Az aknázómalyrontó fémfürkész ( Sympiesis sericeicornis) rajzásmenete (Nyíregyháza, Ilona-tanya, 1982) (Balázs K., eredeti)

·daállatát, amelybe petéjét rakhatja. Az ivarérett alak 7-8 napig él, tehát aránylag rövid ideig. Ez alatt az idő alatt a nőstény átlagosan 70 petét érlel meg, illetve helyez egyenként gazdaállatának !árváira, főleg az aknázó- és egyéb hernyókra. Ezeket a 6-8 nap múlva kikelő fürkészlárva kívülról támadja meg, rágójával rákapaszkodik, majd a gazdaállat testneaveivel táplálkozik. A fürkész az időjárási, főleg a hómér-

sékleti viszonyoktól függóen 8-12 nap múlva éri el kétszeri-háromszori vedléssei a bábozódás előtti állapotot, miközben áldozatát annyira elroncsolja, hogy az legfeljebb bebábozódik, de többnyire mint hernyó pusztul el. A fürkészlárva bábozódás céljából elhagyja a hernyót, és az aljzaton bábbá alakul. Az aknázómalyrontó fémfürkészeknek nálunk évente 3-4 nemzedéke fejlődik (2. és 3. ábra), attól függő-

--46--


en, hogy gazdáiknak, az aknázómolyoknak az adott területen hány nemzedéke van. Gazdái. Leggyakoribb és kertgazdasági szempontból is legfontosabb gazdáik a sátoraknás molyhernyók ( Lithocolletidae) közül kerülnek ki, amelyek elsősorban az almafa, a cseresznyefa, a szilvafa és az őszibarackfa lombján aknáznak: almalevél-sátorosmoly ( Phyllonorycter cory/ifolielia), almalevélmoly (Ph. biancardel/a), cseresznye-sátorosmoly (Ph. cerasico/el/a), körtelevél-sátorosmoly (Ph. oxyacanthae), őszibarack-sátorosmoly (Ph. persicelia). Fontos gazdaállataik a sátoraknás molyokon kívül az egyéb családba tartozó aknázómolyok, mint a lombosfa fehérmoly ( Leucoptera scitella), az almalevél keskenymoly ( Parornix petiolella) és a kígyóaknás ezüstmoly ( Lyonetia e/erkel/a). Gyakran előfordulnak egyéb molyfajokban is, pl. : nyárfalevélmoly tölgyilonca ( Anacampsis populelia), ( Tortrix viridana), szemes tükrösmoly ( Spilonota ocellana). Mindhárom faj esetében a másodiagos élősködés ( hiperparazitizmus) is eloford ul, ilyenkor többnyire gyilkosfürkész- vagy fémfürkészfajok !árváit támadják meg a növ~nyevő lárva helyett. Ez gyakran fordul elő akkor, amikor az aknázómolyhernyóban már élősködik valamelyik gyilkosfürkész (pl. Pholetesor) faj. Ilyenkor tevékenységüket károsnak kell tekintenünk. Igen nagy hasznot hajtanak viszont az aknázómolyok, főleg az almalevélmoly (Ph. blancardella), a lombosfa-fehérmoly ( Leucoptera scitella) és az almalevél sátorosmoly (Ph. corylifoliella) elsődleges parazitálásával. Nemcsak a kezeletlen területeken, hanem az integrált védelemben részesített ültetvényekben is nagymértékben számítani lehet egyedszámcsökkentő tevékenységükre. Olaszországban, Jugoszláviában, Bul-

gáriában, aSZU-ban, de nálunk is e fajok legfontosabb' parazitái közé tartoznak. Arányuk a többi parazitához viszonyítva 23-48%. Moldáviában 15-20% -os aknázóhernyó-pusztításukat emlitik, Olaszországban 34, l %-os fertőzési értéket, míg Bulgáriában 59,2% -ot is megfigyel tek. Nálunk a 3 faj együttesert az almalevélmoly tömegszaporodása idején 11-28%os, maximum 47% -os fertőzési értékeket adott, a lombosfa-fehérmoly hernyóit pédig 5-8, maximum 14% -ban pusztították. Haszna és hasznosítása. Mindhárom fajnak, de főleg a S. sericeicornis-nak és a S. gordius-nak nagy szerepe van az aknázómolyok elleni biológiai védekezésben. Mivel minden ültetvényben, illetve kertben jelen vannak, ahol az aknázómolyok elszaporodtak, tulajdonképpen nem kell mást tennünk, mint hagynunk, hogy természetes populációszabályozó szerepüket kifejthessék. Ennek alapfeltétele, hogy az aknázómolyok vagy más rovar kártevők ellen a fürkészek rajzásának idején rájuk is veszélyes készítményekkel ne permetezzünk. Ilyen védekezési stratégia mellett, 4-5 nemzedék kifejlődésének ideje a~att úgy el tudnak szaporodni, hogy már egymagukban is (vegyszer alkalmazása nélkül) képesek gazdaállataik elszaporodását megakadályozni. Ez a parazitakímélő technológia üzemeink egy részében már gyakorlattá vált, jó lenne, ha a módszert minél több kistermelő is alkalmazná.

Pete-fémfürké szek - Trichogrammatidae Parányi méretüek, testük hossza a 0,5 mm-t csak kivételesen lépi túl. Elég gyengén kitinizáltak, ezért elpusztulva testük zsugorodik. Csápjuk rövid, bunkós, csápos-

. --47--


toruk legfeljebb 2 ízből áll. Szárnyuk szőrzete sugaras eloszlású, a szárny utóere hiányzik. A lapocka a fej felé mered. Kizárólag rovarok petéjében élősköd­ nek. Emiatt, továbbá kiugróan nagy egyedszámuk és szaporaságuk miatt (évente 6-8 nemzedékük lehet) rendkívül hasznosak. Számos fajukat tömegesen tenyésztik, hogy a biológiai védekezés szalgálatába állítsák őket a kártevők elleni küzdelemben. Hazánkban mintegy 30 fajukról tudunk. PirosszeDaű

pete-féDafürkész

- Trz"chogramma evanescens Westwood

Leírása. A Trichogramma fajok nemcsak a hártyásszárnyúak ( Hymenoptera) • rendjén, hanem a rovarok osztályán (Insecta) belül is talán a legkisebb rovarok. Az ivarérett alak átlagosan 0,3-o,4 mm és legfeljebb 0,5-o, 7 mm hosszú, szabad szemmel éppen észrevehető. A pirosszemű pete-fémfürkészen kívül még sok Trichogramma fajról tudunk, amelyek aprók, 20-100-szoros nagyítással láthatók. Az Európában előforduló fajok közül színük és ökológiai igényük alapján 5 fajt lehet egyérteműen elkülöníteni: T. evanescens, T. semblidis, T. embriophagum, T. cacoedae, T. cephalda. A fajokon kívül még számos formát és ökotípust is leírtak. A felsorolt fajok közül az első kettő teste sötétbarna, a többié sárga, lábuk sárga. Csápostoruk ízei egy vagy két ízből másodlagosan összeolvadtak, összesen 4-5 ízből áll, serteszerű vagy pillás szőrökkel borított. Szárnyuk víztiszta, szegélye pillaszőrös. Tojócsövük rejtett; de használatkor potrohuk hasi tövéhez csapódik és onnan mered ki. Elterjedése. Eurázsiai fajok, nálunk is nagyon gyakoriak. Mesterséges tenyésztéssei nemcsak a T. evanescens-t, hanem

más Trichogramma fajokat is meghonosítottak Eurázsián kívüli országokban. Életmódja. Kizárólag rovarpetében élősködnek, abban fejlődnek petéből bábbá. A fürkész rajzását követően jóllátható kerek nyílás marad a gazdapete bőrén. Amennyiben több parazita fejlődött ki egy petében, azok közös röplyukon távoznak. A kirepülő fürkészek ivarérettek, a nőstények a párosodást követően azonnal peterakáshoz kezdhetnek. Időjárási viszonyoktól - főleg hőmérséklettől és szélerősségtől - függően mozgásterük 5-50 m-ig terjed, de gazdaállat keresése végett kikelési helyüktől akár 700 m-re is elrepülnek. Egy gazdapetébe általában egy petét helyeznek, de nagyobb petébe többet is rakhatnak. Nem poliembrionizmusról (egy élősködő petéből több állat fejlő­ dik), hanem erről van szó, ha egy gazdapetéből több fürkész kel ki. Előnyben részesítik a friss petét, de parazitálják azt közvetlenül a lárvakelés előtt is. A nőstények petefészkében (ovárium) a kikeléskor 30-80 ivarérett pete található. Peteprodukciójuk ennél is nagyobb lehet, mert a táplálékfelvételt követően továbbiak fejlődhetnek. A megtermékenyítés nélkül rakott petékből hímek fejlődnek, de néhány forma szűznemzéssel szaporodik, amelyeknél a hím egyedek teljesen vagy részben hiányoznak. A petéből 3-4 nap múlva kelnek ki a fürkészlárvák, és belülről kezdik felélni a gazdaállat petéit, amelyek néhány nap múlva megfeketednek. Három lárvastádium, előbáb, majd bábállapot előzi meg a kirepülést. Szabad földön teljes fejlődési idejük nyáron 12-14 nap, tavasszal és ősszel 24-26 nap. Laboratóriumban optimális hőmérséklet és páraviszonyok mellett 10-15 nap alatt lehet egy nemzedéket kinevelni. Évente 5-8 nemzedéke fejlődik, az időjárástól - és attól függően, hogy az

--48--


új nemzedék talál-e (és milyen hamar) peterakáshoz alkalmas gazdapetét. A petefürkészek előbáb állapotban telelnek át a gazdaállat petéiben. A nyugalmi állapot 10 ·c alatt, a nappalok rövidülésével egy időben követke~ik be. Az áttelelő nemzedék tavaszi hatékonysága attól függ, hogy az előző évi utolsó nemzedék mennyi gazdapetét talált. A sokgazdás fajok előnyben vannak e téren az egy vagy néhány gazdaállatra specializálódott formákkal, típusokkal szemben. Gazdái. A T. evanescens legfontosabb gazdái: a káposzta-bagolylepke ( Mamestra brassicae), a vetési bagolylepke ( Agrotis segetum), az almarnoly ( Laspeyresia pomonelia), az almailonca ( Adoxophyes orana), a cseresznyeilonca ( Archips crataegana), a rózsailonca ( Archips rosana J, a keleti gyümölcsmoly ( Grapholita malesta), a kökényszövő gyapjaslepke ( Orgya antiqua), a káposztamaly ( Plutella maculipennis), a répalepke ( Pieris rapae) és a káposztalepke ( Pieris brassicae). A T. embriophagum lepke- és levéldarázspetékben gyakori, a T. cacoeciae főleg a rózsailoncát ( Archips rosana J és az almamolyt ( Laspeyresia pomonella) parazitálja, de előfordul almailonca ( Adoxophyes orana), keleti gyümölcsmoly ( Grapholüa malesta), szemes tükrösmaly ( Spilonota ocellana) petéiben is. A T. cephalcia levéldarázs-parazita. Természetes körülmények között a gazdaállatok parazitáltságának mértéke nagyon ingadozik, de a bagolylepkék, káposztalepkék esetében meghaladja még a 90% -os értéket is.

Haszna és hasznosítása . Mivel a petefürkészfajok kizárólag gazdájuk petéjében, tehát a kártevőnek abban a fejlődési fokozatában fejlődnek, illetve azt pusztítják, amely még nem okoz kárt termesztett növényeinkben, ezért a Trichogramma evanescens-nek és fajrokonainak különös jelentőségük van a biológiai védekezésben. Ma már számos európai és más országban foglalkoznak tömegtenyésztésükkel, hogy milliós példányait megfelelő helyen és módon szabadon engedve megelőzzék, illetve leküzdjék a már említett hernyófajok kártételét. Tenyésztésük, kibocsátási technikájuk nem könnyű, de gazdasági és még inkább környe'zetvédelmi szempontból kifizetődő az erre fordított költség. A megfelelő fajok, ökotípusok, formák kiválasztása, tömegtenyésztési módszerük kidolgozása, az integrált védekezési technológiába való beillesztése számos kártevő ellen napjainkban is kipróbálás alatt van. Néhány kártevő esetében (kukoricamoly, káposzta- és vetési bagolylepke, kökényszövő lepke, szőlőmoly) már eddig is jelentős eredményt (70-95% -os hatás) értek el, méghozzá üzemi méretű alkalmazással. A biológiai védekezés e módjának kidolgozásában és bevezetésében eddig a SZU-ban, az NSZK-ban, Franciaországban, az USA-ban, Bulgáriában és Hollandiában érték el a legjobb eredményeket. Hazánkban a faunafeltáró munka kezdő­ dött meg, tömegtenyésztésükkel, mesterséges kibocsátásukkal még senki sem foglalkozik.

--.49--


Törpefürkész-alkatúak- Proctotrupoidea A rovarvilág törpéi, hiszen a hazánkból ismert mintegy 40ű-500 faj átlagosan 0,3-3 mm hosszú, és az "óriások" is leg-· feljebb a 8-10 mm-t érik el. Csápjuk felépítése közel megegyezik a fémfürkészekével, bár apróbb részleteiben még változatosabb formájúak. Szárnyuk erezete ugyancsak emlékeztet a fémfürkészekére. Míg a fémfürkészalkatúak és a fürkészalkatúak elsősorban más rovarok lárvájában élósködnek, addig a törpefürkész-alkatúak között egyaránt ismerünk tojás-, lárvaés báb-, sót imágóparazitákat is. A hazai törpefürkész-alkatúakat hét családba rendszerezzük, közülük a következők a legjelentősebbek: hangyaformájú törpefürkészek (Ceraphronidae), valódi törpefürkészek (Proctrorupidae), eresszárnyú törpefürkészek (Belytidae), szénfényű törpefürkészek (Diapriidae), élespotrohú törpefürkészek (Scelionidae), gubacstegyész törpefürkészek (Platygasteridae).

Éle~potrohú. törpefürkészek - Scelionidae Poloskatojásölő törpefürkészek - Trissolcus rufiventris Mayr és T. simoni Mayr

Leírása. A törpefürkészek népes családsorozatából a viszonylag leggyakoribb két faj a szipolypoloskák (Aelia acuminata, Ae. rostrata) petéjében élősködő T. rufiventris és a káposztapoloska (Eurydema ornatum) petéjét parazitáló T. simoni. Rajtuk kívül még számos törpefürkész faj (a Gryon és a Telenomus nemzetségekból) petepusztító, de nálunk valamivel kisebb jelentőségűek.

Testük zömök, 0,8-1,2 mm hosszú. Fejük legalább háromszor szélesebb a haszszánál, középhátuk és hátpajzsuk finoman : és sűrűn pontozott, potrohuk hátiemezei sirnák és fény esek, kivéve a második hátiemezt, amelynek tövi része változó mértékben vonalkázott, bordázott. A potroh szí- : ne a rozsdapirostól a teljesen feketéig változhat. Lábuk sárga, pirosassárga. Szárnyuk jól fejlett, jól repülnek. A két faj között apró különbségeket lehet felismerni 3o-40-szeres nagyítássaL Elterjedése. Eurapában és a Szavjetunióban egyaránt élnek, Magyarországon · a leggyakoribb törpefürkészfajok közé tartoznak. Életmódja. Keveset tudunk arról, · hogy miképpen zajlik életük a tojástól az ivarérett alak megjelenéséig, mivel alig vizsgálták ezt. Annyit tudunk, hogy az • anyafürkész elsősorban a címerespoloskák , (Pentatomidae) petéibe helyezi saját peté-' jét, ahol valószínűleg rövid időn belül fejlődik ki a törpefürkész-imágó. Mivel nagy egyedszán:iban fordulnak elő, feltehető, hogy meglehetősen nagy a hasznuk is. A hazai szakirodalomban azt olvashatjuk, hogy a két alkalommal végzett vizsgá- , latsorozat nyomán átlagosan 30-40%-.os fertőzöttséget állapítottak meg. Valószí- · nűleg évente 2 - esetleg 3 - nemzedékük • van. Gazdái. Elsősorban a címerespoloskák (Pentatomidae) sorából kerülnek ki a gaz-· dáik: közönséges- és csőrös címerespolaska (Aelia acuminata és Ae. rostrata), tüskés gyümölcspoloska (Carpocoris fuscispinus), bogyómászó poloska (Dolycoris haccarum). Haszna és hasznosítása. Növényvé- · delmi szempontból azért jelentősek, mert - hasonlóan a pirosszemű pete-fémfür-

--so--

i


készhez - a kártevőként fellépő poloska- próbátkoztak mesterséges tömegtenyészfajt még peteállapotban elpusztítják, ezzel tésükkel és a biológiai védekezésben törmegelőzve annak kártételét. Tudomásunk ténö felhasználásukkaL van arról, hogy egyes országokban már

Kétszár nyúak - Diptera

Fürkészleg yek- Tachz'nidae

l\ fürkészlegyek a kétszárnyúak rendjének

fajokban leggazdagabb családja. A renden belül a rövidcsápúak (Brachycera) alrendjébe, a kerek bábrésűek (Cyclorapha) hadjába, a homlokréses legyek (Shizophora) családsorozatába s a torpikkelyes legyek (Calyptratae) csoportjába tartoznak. A fenti rendszertani egységek egyúttal a család legfontosabb alaktani sajátságait foglalják magukban: így tehát a fürkészlegyeknek is egy pár hártyás szárnyuk van (a 2. pár szárny billérré alakult, amely egyensúlyozó szerv funkcióját tölti be); a tonnabábból a légy kerek röpnyílással kel ki, a tonnahábot (puparium) a fürkészlégy a homlokrésen kitüreroló homlokzsák segítségével nyitja fel, amely a kikelés után visszahúzódva hagyja maga után a légy csápjai felett húzódó, patkó alakú ráncot, a homlokrést. A szárnynak a torhoz illeszkedő alsó szegélye hármas tagozódású (fiókszárny, szárnypikkely, torpikkely). A fürkészlégyfajok jelentős többsége kártevő fajok élösködöje, így kifejezetten hasznásnak minösíthetök. Csupán néhány faj parazitál hasznos vagy közömbös rovarokat; így a ragadozó életmódot folytató futóbogaraknak a Zaira cinerea Fallén, a közönséges fülbemászónak, a Triarthria setipennis Fallén, a fekete hangya nőstényeinek a Strongygaster globula ~gyik

Meigen, a százlábúaknak a Periscepsia carbonaria Panzer az élösködöje. A fürkészlegyekhez rendszertanilag legközelebb az ászkalegyek (Rhinophoridae) állnak, amelyek ászkafélék élösködői. A fürkészlegyek családját 3 alcsaládra osztjuk. A Tachininae alcsaládhoz.tartozó fajok lepkék hernyóiban, levéldarazsak álhernyóiban, bogarak, sáskák, lószúnyogok, fülbemászók, százlábúak lárváiban; a Dexiinae alcsalád tagjai főként lemezescsáp..:l bogarak lárváiban, a Phasiinae alcsalád tagjai poloskákban, hangyákban élösködnek. A fürkészlegyek nagysága 2-20 mm között változik. Többségük erősen sörtézett; szárnyukat pihenés közben erőseb­ ben szétterpesztik, mint az igazi legyekhez (Muscidae) tartozó fajok. A fürkészlegyek hímjei a nöstéq.yeknél hamarabb kelnek ki a bábbóL Ezt követöen az imágók 1-2 héten át érési táplálkozást folytatnak. Elsősorban ernyősvirágú­ ak virágnektárját [előnyben részesítik a medvetalp (Heracleum), a murok- és az iringóféléket] és levéltetvek által ürített mézharmatot fogyasztanak. A petéző nőstény fejével a gazda felé fordulva, potrohát (áltojócsövét) lábai között előregörbítve helyezi el petéit a gazdára. A fajok egy része petéket (ovipara) rak. Ez esetben azok néhány nap után kelnek ki (pl. Parasetigena silvestris Robineau-Desvoidy esetében a hőmérséklettől

--51--


függően 3-8 nap után), vagy olyan petéket, amelyekben az első stádiumú lárva már kifejlődött (ovovivipara), ilyenkor a a lerakás után rövid időn belül a lárva felnyitja a petehéjat (pl. Phryxe vulgaris Fallén), míg egy csoportjuk első stádiumú lárvát szül (vivipara). Igen változatos a petézés módja: egyes fajok a gazdaállat bőrére ragasztják petéiket (pl. P. silvestris Robineau-Desvoidy, Exorista larvarum Linné), mások tojókészülékükkel átlyukasztják a bőrt, és a gazdaállatba helyezik lárvájukat (pl. Compsilura concinnata Meigen), egy másik csoportjuk nőstényei a növények leveleire rakják kisméretű petéiket, amit a gazda táplálkozáskor lenyel, s a bélben kiszabaduló lárva a bélfalat átfúrva· jut el a testüregbe (pl. Blepharipa pratensis Meigen). Ezenkívül a gazda útjába elhelyezett kifejlett lárvát tartalmazó petékből azonnal kikelő lárva gazdára kapaszkodásától (pl. Ernestia rudis Fallén) a lárva aktív gazdafelkutatásáig (pl. Lydella thompsoni Hetting, Dexia rustica Fabricius) is előfordulnak példák. A gazdára petét rakó fajok elsősorban a gazda nyakrészére rakják petéiket (II. tábla, 4. kép), ahonnan az nem tudja lerágni őket. A felragasztott peték rendkívül erősen tapadnak, s általában csak a gazda bőrszöveté­ vel együtt távolíthaták el; vedléskor azonban a vedlő bőrrel együtt lekerülnek a gazdaállatróL Változó az egy gazdaállatban kifejlődő nyüvek száma. Egyes fajok esetében függetlenül a gazda nagyságától, egy gazdában egy (pl. Acemya acuticornis Meigen, Gymnosoma rotundatum Linné), más fajok esetében egy gazdában mindig több para-zita él együtt (pl. Exorista larvarum Linné). Egy alkalommal megfigyelték, hogy 74 Winthernia cruentata Rondani fejlődött ki a fagyalszender hernyójábóL Bizonyos esetekben előfordul, hogy egy gazda-

egyedben egyidejűleg több parazitafaj fejlődik ki. Ilyen példaként tartjuk nyilván az Apanteles melanoscelus (Braconidae) és. aCompsilura concinnata (Tachinidae) ese-:, tét, amely élősködő fajok egyazon gyapjaslepkehernyón belül kifejlődhetnek. A fürkészlégyfajok túlnyomó többsége sokgazdás (polifág)- némelyek polifágiája rendkívüli (P. vulgaris Fallén, E. Zarvarum Linné, C. concinnata Meigen) -,elő­ fordulnak azonban egygazdás (monofág) fajok is, így például a Gymnosoma globo- . sum Fabricius aszipolypoloska parazitája;. vagy többgazdás (oligofág) fajok is [pl. a P. silvestris Robineau-Desvoidy a Lymantria fajokat (Lepidoptera), a Siphonageniculata De Geer, a Tipu/a (Diptera). fajokat parazitálja]. Az egy- vagy többgazdás fajok igen jól alkalmazkodtak gazdájuk biológiájához. Gyakori, hogy a polifág faj egyes gazdafajokat előnyben ré-' szesít, így az E. rudis Fallén a bagolylepkefajokat, a P. segregata Mihályi a gyap-' jaslepke hernyóját választja előszeretettel. A petét elhagyó első stádiumú !árvának. csak hátulsó légzőnyílása van. A gazdaállatra rakott petékből kikelő nyüvek a puhább, vékonyabb alapi részén fúrják át. a gazda bőrszövetét. A második stádiuntú. lárvának már megjelennek az elülső légző­ nyílásai, míg a hátulsó légzőnyíláspár 2 stigmával nyílik. A harmadik stádiumú lárva hátulsó légzőnyílásai már 3-4 stigmát viselnek. Néhány faj esetében előfor­ dul, hogy lárvájuknak nincs vagy csökevényes az elülső légzőnyíláspárja. A gazdába jutó lárva elhelyezkedése amely a lárva· oxigénellátásával kapcsolatos - különböző lehet: - A lárva a behatolás után a gazda testében úgy helyezkedik el, hogy a gazda kitinszerű anyagból készült tömlővel (amely a parazitával együtt növekszik) veszi körül. Ez esetben a lár-

--52--


va hátulsó légzőnyílása a gazdán kívül marad. Ilyen típusú az E. Zarvarum Linné fejlődése. - A nyű első fejlődési stádiumában szabadon vándorol a gazdán belül, és bőrfelületén veszi fel az oxigént. Az első vedlés után vagy belülről kifelé átfúrja az epiderrniszt, s hasonlóan az előző csoporthoz tölcsérszerü cisztát alakít ki (pl. Pa/es pavida Meigen), vagy a gazda légzőnyílásainak közelében helyezkedik el (pl. Drino vicina Zetterstedt). - A lárva teljes rnértékben a gazdán belül fejlődik (pl. C. concinnata Meigen). A lárvák kifejlődésének ideje 6-8 naptól (P. vulgaris Fallén) 19-23 napig (P. silvestris Robineau-Desvoidy) tart, de a lárvaállapotban telelőknél több hónapra nyúlik. Ez utóbbi esetben hormonális rendszer biztosítja a gazda és az élősködő életciklusának egyidejüségét. A fürkészlégynyüvek első és második fejlődési stádiumban nem fogyasztják a gazda életfontosságú szerveit, erre csak a harmadik stádiumban kerül sor, ami viszont a gazda pusztulását okozza. A Phasiinae alcsaládhoz tartozó fajok közül néhány fajnál előfordul, hogy nem fogyasztanak életfontosságú szerveket, és a gazda túléli a parazitáltságot, de meddő marad (pl. Lophosia bicolor Olivier, Lophosia brassicaria Fabricius). A nyüvek nagy része kifejlődéskor elhagyja a gazda testét, s a talajban vagy növénymaradványok között bábozódik. Néhány faj nyüvei ettől eltérően a g~zdán belül bábozódnak, rníg mások (például az E. larvarum Linné) nem válogatnak ebben a tekintetben. A fürkészlegyek egy része nem teszi lehetővé a gazda számára a bábozódást (pl. P. silvestris Robineau-.

Desvoidy), más részük már a bábot hagyja el (pl. B. pratensis Meigen). A bábnyugalom a többnernzedékes ·fajok esetében rövid ideig (így például a C. concinnata Meigennél 8-9 nap, Elondelia nigripes Fallénnél 7-10 nap), az egy nemzedékes fajok esetében tovább tart (10 hónap is lehet), rníg a többnernzedékes, báb alakban telelő fajoknál változó időtar­ tamú. A fürkészlégyfajok egy része báb alakban (pl. B. pratensis Meigen, P. silvestris Robineau-Desvoidy, C. concinnata Meigen), más részük lárva alakban telel. Az első stádiurnú lárvája telel például a Drino inconspicua Meigen-nek, a második stádiurnú lárvája a B. nigripes Fallénnek, a L. thompsoni Hertingnek, a Dexia rustica Fabriciusnak, rníg a kifejlett, harmadik stádiurnú lárvája telel a P. vulgaris Fallé~­ nek. A bábokból többnyire a kora délelőtti órákban kelnek az irnágók. A peterakást érési táplálkozás előzi meg. Párzás után a hírnek hamarosan elpusztulnak, átlagos élettartamuk rövidebb a nőstényekénéL Megtermékenyítés után a nőstények életében peterakás előtti (preovipozíciós) szakasz következik, arnikor a petefészek erő­ teljesen fejlődik. A fürkészlegyek túlnyomó többsége a gazdaállat utolsó lárvastádiumait parazitálja, azonban akadnak olyan fajok is, amelyek az imágókat fertőzik (pl. Z. cinerea Fallén, G. globosum Fabricius). Az utódprodukció nagyrészt a peterakás rnódjának a függvénye. Azoknál a fajoknál, amelyeknél az utódokról valógondoskodás a legfejlettebb (a lárvátagazd a bőre alá helyezik), 40-80, a petét a bőrfelületre ragasztó fajoknál 100-300, a tápnövényre petéző fajoknál pedig 600-3000 az egyegy nőstény által lerakott peték _száma. Többnernzedékes, sokgazdájú fajok ese-

--53--


tében

előfordul

a gazdaváltás is. Ilyenkor befolyása van az új gazdának a népességre\ amely a parazita testnagyságában, sót a termékenységében is megnyilvánulhat. A fürkészlegyektól várható kártevószabályozás (biológiai növényvédelem) kapcsán a következőket kell megemlítenünk: - A gazdakeresés és a peterakás idejének szélsóséges időjárási viszonyai kedvezőtlen hatással vannak a parazitáltságra. Az ilyen időjárás befolyásolja a nőstény peterakását is. Megfigyelték azt is, hogy a peterakási készség a déli órákban és zivatarok előtt fokozódik. - Kedvezőtlenül hat a parazitáltságra a túl fiatal gazda parazitálása és ha egy gazdára az optimálisnál több pete jut. - Többnemzedékes, gazdaváltó fajok szaporodását gátolja, ha a gazdasorból hiányzik a közbenső és mellékgazda. Részben ez az oka, hogy a gyapjaslepke hernyóját a hozzá szarosan alkalmazkodó, csak annak népességétól függő P. silvestris Robineau-Desvoidy szabályazza a legmegbízhatóbban. - A fürkészlegyek népességét betegségek (Entomophthora fajok) és másodIagos élósködók (Brachymeria, Dibrachus, Perilampus, Monodontomerus, Pediobius, Eupteromalus, Mesochorus fajok) is szabályozzák. - A gazda népességét rendkívüli módon csökkentő betegségek (pl. a granulózis vírus) egyúttal a parazitanépességet is csökkentik. A fürkészlegyek biológiai védekezésre való felhasználásának tehetőségei : - Aktív felhasználásuk a parazita betelepítésével történik. Napjainkig ezt a módszert csak idegen foldrészekre jelentős

behurcolt kártevők parazitájának betelepítésére használták. A gyapjaslepke Amerikában való meghonosadása után 1926-ban Magyarországon alakították meg az Amerikai Gyap-. jaslepke Laboratórium Európai Állomását, amely mintegy 8 évig műkö­ dött. Ez idő alatt mintegy kétmillió fertőzött hernyót nevelve háromszázezer fürkészlégybábhoz jutott, amelyet megfelelő körülmények között az USA-ba postázott. A kiküldött anyagból az amerikai foldrészen az alábbi fajok honosadtak meg: B. pratensis Meigen, P. silvestris Robineau-Desvoidy, C. caneinnata Meigen. Sikertelenül járt a Zenil- . lia libatrix Panzer USA-ba való átte- : lepítése. Jó eredménnyel járt viszont: a Drino bohemica Mesnil Csehszlovákiából Kanadába való áttelepítése a · Gilpinia hercyniae levéldarázsfaj be- · hurcolását követően. Hasonlóan jó : példa a kukoricamoly Amerikában va- . ló megtelepedése után a L. thompsoni Herting betelepítése is. . - A fürkészlegyek passzív felhasználása az a módszer, ha kedvező életfeltételeket teremtve segítjük elszaporodásukat. Az imágók megfelelő táplálkozása érdekében ne kaszáljuk a nem művelt (ruderális) területek virágzó ernyősvirágzatú növényeit. Erdőte­ lepítésnél előnyben részesítjük az · elegyes állományokat, gazdag aljnövényzettel biztosítjuk a sokgazdás fa- · jok átmeneti és mellékgazdái számára a létfeltételeket. A fürkészlegyek rajzási időszakában nem használunk foszforsavészter, karbamát és piretroid hatóanyagú rovarölő szereket. Napjainkban a vedlésgátló difiubenzuron hatóanyagú készítményekről (pl. Dimilin 25 WP), a juvenoidok-

--54--


' hoz tartozó hidroprénről és fenoxy- hogy 2-3 év alatt képesek a túlszaporodás carbról (pl. Insegar 50 WP) ismert, (gradáció) felszámolására, de az alkalmahogy parazitakímélők, de csak akkor, zás évében nem csökkentik a kártételt. A patearktikus területen (Európa, ha kijuttatásuk idején a parazitalárvák legalább középkorúak. A für- Észak-Afrika, Elő-Ázsia) élő fürkészlégykészlegyek számára ezeknél fokozat- fajok számát 800-ra becsülik. Magyarortabban kímélő hatásúak a Bacillus szágon ebből 500 él. A továbbiakban a fürkészlegyek közül thuringiensis baktériumot tartalmazó biokészitmények (pl. Thuricide HP, a hazánkban legjelentősebb fajok morfológiáját és biológiáját tárgyaljuk. A jelDipel). A fürkészJegyekre alapozott biológiai lemző adatok egy részét az l'. táblázatban védekezéskor szárilításba kell vennünk, foglaltuk össze.

l. tlíblázat

Gyakori,

mezőgazdasági kártevőket

parazitáló fürkészlégy (Tachinidae) fajok Magyarországon

Parazita

Rajzási idó

TACHININA E alcsalád Actia pilipennis Loew Admantia grandicornis Zett. Ceranthia samarensis Vili. Clemelia pullata Meig. Elodio morio Fali.

IV-VIII V-VIII IV-VI V-IX V-VII

Epicampocera suecinera Meig. Eurnea linearicornis Zett. · Eurysthae scutellaris Rob.

V-IX V-VIII V-VII

Exorista rustica Fali. Gonia capitata de Geer Hulbneria affinis Fali. Lypha dubia Fali. Medina separata Meig. Meigenia grandigena Pand. Microphthalma europaea Egg. Microsoma exigua Meig. Nemoraea pellucida Meig. Peleteria rubescens Rob. Periscepsia carbonaria Panz. Phorocera assimilis Fali. Phorocera obscura Fal1. Phryxe magnicornis Zett. Picconia incurva Zett. Platymya hortulana Meig. Tachinafera L. Tachina Zurida Fabr. Tachina magnicornzs Zett.

V-VIII VI-X IV-VIII Ill-X V-IX IV-X VI-IX IV-VII VI-XI V-X V-X IV-VI IV-V V-VIII IV-VII VI V-X IV-VI V-IX

Fontosabb gazdaállatok

tölgyilonca, szőlőilonca lószúnyog fajok gyapjaslepke muszkamoly, kukoricamoly, ligeti sedrómoly tölgyilon ca, tarka sedrómoly, almarnoly, keleti sedrómoly káposzta-, répalepke almamoly, rózsailonca pókhálós alma- és szilvamoly, szőlőilonca, tölgyilonca · levéldarazsak, rózsailonca vetési-, felkiáltójeles bagolylepke gyűrüslepke, aranyfarúlepke, fenyőpohók · nagy téli araszoló, fenyőilonca levélbogarak levélbogarak májusi, erdei, kalló cserebogár, osztrák szipoly sávos, lucerna csipkézőbogár, lucernaormányos fenyőbagolylepke

vetési bagolylepke vetési bagolylepke káposzta-bagoly lepke nagy és kis téli araszoló nagy és kis téli araszoló, répalepke levélbogarak vetési- és káposzta-bagolylepke borsó-bagolylepke, apácalepke gyúrüslepke, fenyőpohók vetési bagolylepke, aranyfarúlepke, gyapjaslepke

--ss- -


Parazita

Rajzási idö

Voria ruralis FaU.

V-X

Zaira cinerea FaU. ZeniZlia libatrix Panz.

V-IX V-X

Fontosabb gazdaállatok

bogáncslepke, gamma-, káposzta-, salátabagolylepke vetésfehérítő bogár búcsújáró-, aranyfarúlepke, nyárfa gyapjas lepke, gyapjaslepke, apácalepke, gyúrúslepke, amerikai fehér medvelepke, muszkamoly, akácmoly, , tölgyilonca, ligeti sodrómoly, pókhálós almamoly

DEXIINAE alcsalád Prosena siberita Fabr.

VI-IX

cserebogarak

PRASilNAE alcsalád Clytiomya conkirna Panz. Gymnosoma clavatum Rhodend. Gymnosoma globosum Fabr. Helomya lateralis Meig.

V-IX IV-IX VI-IX V-IX

káposzta-, paréjpoloska ázsiai gabonapoloska szipolypoloska mór-, szipoly-, káposztapoloska, ázsiai gabonapoloska szipoly-, bogyómászó poloska szipoly-, bogyómászó poloska szipolypoloska mór-, káposzta-, paréj-, szipoly-, bogyómászó-, osztrák poloska, csőrös szipolypoloska szipoly-, bogyómászó-, osztrák poloska

Lophosia auriceps Meig. , Lophosia brassicaria Fabr. Lophosia fasciata Meig. Phasia crassipennis Fabr.

VI-VIII VI-IX VII-VIII VI-IX

Phasia subcoleoptrata L.

IV-VII

T achininae alcsalád Gyapjaslepke-bábfürkészlégy - Blepharipa pratensis Meigen Leírása. 9-15 mm nagyságú légy. A tor hamvasfekete, 4 fényesfekete sávval. A pajzsocska csaknem teljesen vörösessárga. A zömök potrohan erős, keskeny, fekete középsáv fut végig (4. ábra). A lárva a gazda: légzőnyílásának közelében lévő izomcisztában él. Egy gazdanőstény­ ben általában l, néha 2, ritkán 3 parazita fejlődik ki, a hímekben mindig l, ritkán 2. Bábja sötétbarna színű, egyik vége szélesebb. Életmódja. Az imágó május-júniusban rajzik. 600-2400 petéjét a tölgy leve-

4. ábra

A gyapjaslepke-bábfürkészlégy ( Blepharipa pratensis j (Mihályi F., 1986 nyomán)

lére rakja, ahonnan a gazda táplálkozása során veszi magához. A kifejlődött lárva a gazdát bábozódása után hagyja el. A talajban bábozódik és ilyen alakban telel. Egynemzedékes. Másodlagos élősködői:

--56--


Brachymeria minuta, Brachymeria compiilurae (Chalcididae) Dibrachys cavus, Perilampus hyalinus ( Pteromalidae) Morzodontomerus aereus ( Torymidae). Gazdái. A gyapjaslepke ( Lymantria dispar) a fenyőpohók ( Dendrolimus pini) és a gyűrűslepke ( Malacosoma neustrium). Amerikában egyéb Malacosoma fajokat is parazitál. Haszna és hasznosítá sa. Magyarországról telepítették az USA-ba, ahol meghonosodott. Szardínia szigetén és Kanadában a gyapjaslepke meghatároz ó természetes szabályozójaként tartják nyilván. Gyapjaslep ke-fürkész légy'· - Parasetigena.silvestris RobineauDesvoidy

Leírása. 8-13 mm nagyságú légy. A tapogató sárga. A tor fekete, a hát hamvas, 4 fekete fényes sávval. A pajzsocska vöröses, sötétebb tőrésszeL A hím karmai hosszabbak az utolsó lábfejíznél. A hím háti felszínét sűrű szőr fedi. Potroha karcsú. A lárva a gazda bőréből befelé haladó tölcsér alakú cisztában él. Elülső légző­ nyílása 9 stigmával nyílik. Életmódja . Az imágó április-júni us között rajzik. Életének második hetében párzik, majd ezt követő 10-20 n'ap alatt 100-200 petéjét a gazda 3. és 4. stádiumú hernyóinak nyaki részére ragasztja. A peték 3-8 nap múlva kelnek ki. Ha a gazda vedlik közben, a petéket is levedli; ha a fertőzés már megtörtént, és a tölcsér alakú ciszta építése elkezdődött, a vedlés nem zavarja annak folytatását. A lárvastádiu m 17-1.5 napig tart. A kifejlett lárva elhagyja a gazda lárváját, s a talajban bábozódva telel. Egy gazdában egy parazita fejlődik ki. Másodlagos élősködői a B. compsilurae és a Hemipenthes morio ( Dipt. Bombylidae).

G:azdái. A gyapjaslepke ( Lymantria dispar) és az apácalepke Lymantria monacha). Haszna és hasznosítá sa. Az Amerikai Gyapjaslep ke Laboratóriu m Európai Állomása Csányoszró n (Baranya megye) 193ű-31 között a gyapjaslepk e l 00% -os parazitáltsá gát észlelte, amelynek mintegy 80% -a ettől a fajtól származott. Európában és a Szavjetunió ban a gyapjaslepk e legjelentősebb parazitája. fürkészlég y - Compsilura concinnata Meigen

Fűrészhasú

Leírása. 5-9 mm nagyságú légy. A tapogató sárga, sötét sörtékkeL A csáp sötét színű. A tor világosszür kén hamvas, 4 fekete sávval a varrat előtt, míg mögötte széles középfolt és 2 oldalsáv ,.látható. A pajzsocska sötét színű. A potrohon szürke hamvasság borítja a 3-5. szelvények %-át. A lábak feketék. A nőstény potrohának alja összenyomo tt, s fűrészfo­ gakra emlékeztető sörteképlete kkel ellátott tojókészülé ke van. A lárva elülső légzőnyílása 5-6 stigmával nyílik. Életmódja . Az imágó május-szep tember közöu röpül. Elevenszülő, l-4 !árvát helyez el egyidejűleg tojókészülé ke segítségével a gazda bőre alá. Egy nőstény 4ű-80 lárvát helyez el ilyen módon. Az élősködő fejlődési ideje függ a gazda fejlettségi állapotától. A gyapjaslepk e 2. stádiumú lárvájába helyezett nyüvek 41, az 5. stádiumú lárvába helyezett nyüvek 12 nap alatt fejlődnek ki. Feltételezet ten hormonális kapcsolat van a gazda és az élős­ ködő között, és a gazda fiatalabb korában a magasabb juvenilhorm onszint visszatartja az élősködő fejlődését. A fürkészlégy l. és 2. stádiumú lárvája a bél környékére vándorol és ott táplálkozik. A 3. stádiumú már elfogyasztja a gazda élet-

--57--


fontosságú szerveit, így általában a gazda 1-2 nappal hamarabb pusztul el, mint mielótt az élősködő elhagyja. A talajban bábozódik. Évente 1-4 nemzedéke van. A nemzedékszám a gazda hormonális beállítottságától függ. A nyugvó állapotú hernyákban fejlődő nyű is nyugvó állapotot ves'zfel. A nem diapauzáló gazdában fejlődő népességrész"bábstádiuma 8-9 napig tart. Lárva- vagy bábállapotban telel. Másodlagos élösködói a B. compsiluraeJ D. cavusJ P. hyatinusJ Psychophagus omnivarus (.Pteromalidae)J M. aereusJ Euryto. ma appendiculata ( Eurytomidae) J Pediobius nawai J P. tarsatis ( Eulophidae) . Gazdái. Egyike a leginkább sokgazdás fürkészlegyeknek. Gazdái közül határozottan előnyben részesíti a gyapjaslepkét. Rajta kívül mintegy 20 családba tartozó 200 lepkefajt és 3 családba tartozó több levéldarázsfajt tartanak számon gazdái között. Legjelentösebb gazdái a búcsújáró lepke ( Thaumetopoea processionea) J az aranyfarú lepke ( Euproctis chrysorrhoea) J a nyárfa-gyapjaslepke ( Stilpnotia saticis) J az apácalepke és gyűrűslepke, a káposztabagoljrlepke ( Mamestra brassicae) J a saláta-bagolylepke ( Mamestra oleracea) J a köszmétearaszoló ( Abraxas grossuiariata) J az amerikai fehér medvelepke ( Hyphantria cunea) J a káposztalepke ( Pieris brassicae) és a körte-szövódarázs (Neurotama saltuum). ·Haszna és basznositása. Az USA-ba 1906-tól betelepítve a gyapjaslepke legjelentösebb szabályozótényezőjévé vált. Hernyóirtó fürkészlégy - Exorista larvarum Linné

Leirása. 9-14 mm nagyságú légy. A szem csupasz. A tor sárgásszürkén hamvas, 4 fekete sávval. A pajzsocska vör(,)ses színű, · fekete törésszeL A potroh

hamvassága változó. A lábak feketék.~ A hím karmai olyan hosszúak, mint az· utolsó két lábfej íz együtt. A hím cerkuszai • egységes lappá forrottak össze. A lárva elülső légzőnyílása 4-5 stigmával nyílik. Életmódja. Az imágók május-szeptember között rajzanak, a 2-3. napon párosodnak, majd az ezt követő 5. napon kezdik el a peték lerakását. A nőstény petéit a gazda nyaki, feji részére ragasztja, a gazda nagyságától függően 4-10-et. A ki-: kelő lárvák átfúrják az epidermiszt, majd · . tölcsérszerű cisztában elhelyezkedve hátulsó légzőnyílásaikat szabadon tartják .. Bábalakban telel. Évente 1-4 nemzedéke van. Másodlagos élősködői a M. aereusJ' B. compsilurae J Dimmockia incongrua ( Eulophidae). Gazdái. Rendkívül sokgazdájú faj : l mintegy 60 gazdáját tartják számon. Leg-l jelentősebbek közülük a gyapjaslepke, a nyárfa-gyapjaslepke, az apácalepke, az aranyfarú lepke, a gyűrűslep ke, a vetési ·l bagolylepke ( Agrotis segetum) J a felkiáltójeles bagolylepke ( Agrotis exclamationis) J a c betűs bagolylepke ( Xestia cnigrum) J az amerikai fehér medvelepke és . a káposztalepke. Haszna és basznositása. Jugoszláviában és az USA-ban bizonyos években a gyapjaslepke legjelentősebb szabályozója. Magyarországon 1959-ben az amerikai fehér medvelepke, 1980-ban Nyárszentlőrincen a gyapjaslepke népességének· meghatározó korlátozója volt.

l

Bagolylepke-fürk észlégy - Blondelia nigripes Fallén

Leirása. 6-9 mm-es nagyságú légy. A tapogató barna vagy fekete. A nőstény tora, potroha és lábai feketék. A hím 3. és 4. potrohi szelvényének két oldalán vörö- . sessárga folt van. A nőstény potroha alul

--58--


összenyomott, fűrészfogakra emlékeztető sörtesorraL A lárva elülső légzőnyílása '2-4 stigmával nyílik. A báb hátsó vége enyhén kiszélesedó. Életmódja. Az imágók június-szeptember között rajzanak. A párzás utáni 7-8. naptól kezdve a nőstény 65-170 lárváját tojókészüléke segítségével a gazdába süllyeszti, hasonlóan mint a C. caneinnata Meigen. A talajban bábozódik, a báb stádium 7-10 napig tart. A második stádiumú lárva telel a gazda bábjában. 1-3 nemzedéke van. Gazdái. Sokgazdás faj. Legjelentősebb gazdái a búcsújáró lepke, az aranyfarú lepke, a gyapjaslepke, a gyűrűslepke, a c betűs bagolylepke, a káposzta-bagolylepke, a saláta-bagolylepke, a borsó-bagolylepke ( Mamestra pisi), a gamma-bagolylepke ( Autographa gamma), a köszmétearaszoló, a tölgyilonca (Tortrix viridana) és a repcedarázs ( Athalia rosae). Haszna és hasznosítása . Magyarországon különbözó bagolylepkefajok népességszabályozásában játszik szerepet. Hernyóölő

fürkészlégy - Pales pavida

Me igen

Leírása. 5-ll mm nagyságú légy. A csáp és a tapogató fekete. A fekete torhát gyengén hamvas, rajta a varrat előtt 5 gyengén látható fényes sávval. A pajzsocskacsúcs vörösessárga. A torpikkely homorú széle a pajzsocskához simul. A potroh fekete, kékesen hamvas. A lábak feketésbarnák, a lábszárak vörösessárgák. A lárva elülső légzőnyílása 1-2, a hátulsó 3-4 Stigmával nyílik. Életmódja. Az imágó június-október között rajzik. A nőstény nagyszámú (60ű-3000) petéjét a levelekre rakja, amelyeket a gazdaállat a táplálkozása során lenyel. Az első stádiumú lárva a bélból a

bórfelszín felé vándorolva belülról alakít ki tölcsérszerű járatot. Báb alakban a talajban telel. Évente 2-3 nemzedéke van. Gazdái. Sokgazdás faj. Jelentősebb gazdái a búcsújáró lepke, aranyfarú lepke, nyárfa-gyapjaslepke, apácalepke, gyűrűs­ lepke, fenyópohók, káposzta-bagolylepke, amerikai fehér medvelepke, muszkamoly, szólóilonca, tölgyilonca, köszmétearaszoló, galagonyalepke. Haszna és hasznosítása . A Magyarországon észlelt jelentősebb parazitálási értékei 2ű-30% körül alakulnak. Gyilkos fürkészlégy - Phryxe vulgaris Fallén

Leirása. 7-9 mm nagyságú légy. A 3. csápíz alja elóredomborodó, élei világosabbak. A csápsörte a felén túl vékonyodik el. A fekete toron a varrat előtt 4 fényes sáv van. A pajzsocska a feléig vöröses, a végéról eredő 2 sörte mereven feláll és keresztezi egymást. A fekete potrohon lévő középsáv a 3. szelvényen kiterjed, a 4. szelvényen ék alakú. A lárva elülső légzőnyílása 1-2 stigmával nyílik. Életmódja. Az imágó május-október között rajzik. Petéit a gazdaállatra ragasztja. A kikelő lárvák a gazda testében a tracheák tájékán fejlódnek ki. A lárvastádium 10 napig tart. Egy gazdában mindig több lárva él együtt. Kifejlett lárvastádiuma a gazda bábjában telel. Évente 3-5· nemzedéke van. Gazdái. Rendkívül sokgazdás faj, gazdáinak száma csaknem 70. Legfontosabb gazdái: aranyfarú lepke, gyűrűslepke, gamma-bagolylepke, galagonyalepke, káposztalepke, répalepke. Haszna és hasznosítása . Másodlagos élósködóje Magyarországon a nappali · lepkefajok népességeinek szabályozásá-

--59--


ban játszik jelentős szerepet. A répalepke parazitáltsága a 20% -ot is elérheti. Sodrómaly-fürkészlégy - Bessa paraZZela Meigen

Leírása. 4-6 mm nagyságú légy. A hím 3. csápíze 7-8-szor, a nőstényé 3-4-szer olyan hosszú, mint a 2. íz. A toron a ~arrat előtt 4 fényes, fekete sáv van. A potroh fekete, a 3-5. ízek sárgásfehér hamvasságtól csíkosak, amit a középsáv szakít csak meg. A lábak és a tapogaták fek.e~é~. A lárva hátulsó légzőnyílása erősen kltmlzált, ami a bábingen fekete kontúrral jelenik meg. Életmódja. Az imágó május-október között rajzik. Petéit a gazda hernyójának tori szelvényeire ragasztja. Talajban bábozódik. 3-5 nemzedéke van. Gazdái. Sokgazdás. Jelentősebb gazdái a pókhálós almarnoly ( Hyponomeuta malinellus), a pókhálós szilvamoly ( Hyponomeuta padellus), a szőlőilonca ( Sjioarganothis pilleriana), a tölgyilonca (Tortrix viridana J, a rózsailonca ( Archips rosana), az almaikmea ( Adoxophyes orana), a nyerges szőlőmoly ( Eupoecilia ambiguella) és a gyapjaslepke ( Lymantria dispar). Haszna és hasznosítása. Magyarországon 1976-ban a nagykovácsi almások pókhálósalmamoly-népességét 20% -ban parazitálta. Hamvas potrohú fürkészlégy - Eurnea mitis Meigen

Leírása. 5-1 O mm nagyságú légy. A tapogató fényes, barnásfekete; ki szélesedő vége_ hamvasfehér. A tor fek,et~, hamvas; középen 3 egymás mellett levo, kétoldalt 1-1 fényes vékony sávval a varrat előtt. A potroh fekete az oldalán kékes-

fehérbe játszó hamvassággaL A lábak sötétbarnák, az izületek világosabbak. Életmódja. Az imágó május-július között rajzik, 800-1200 petéjét a növények levelére rakja. Lárva alakban a gazdában telel. A talajban bábozódik. Gazdái. Sokgazdás faj, jelentősebbek a ligeti sodrárooly ( Pandemis heparana), a muszkamoly ( Loxostege sticticalis), a kukoricamoly ( Ostrínia nubilalis). Haszna és hasznosítása. Magyarországon az almások sodrómolynépességeinek szabályozásában játszik szerepet. Kukoricamoly-fürkészlégy - Lydella thompsoni Herting

Leírása. 6-9 mm nagysagu légy. A csápsörte csak kevéssel a felén innen vékonyodik el. A tor, a pajzsocska és a potroh fekete. Ez utóbbi kékesen hamvas. A "Sturmia-folt" (a hasi oldal felőllátszó a 3-4. szelvényen hosszabb szőrökből álió folt) kerek, elöl nem ér hozzá a 4. szelvény pereméhez. A lárva elülső légzőnyílása 7-9, hátulsó 3 nagyobb és l rövid stigmával nyílik. Életmódja. Az imágó április-augusztus között rajzik. A párzás utáni 7. napon kezdi meg 20-60 }árvájának szülését. A nőstény által a kukoricamoly járatához lerakott első stádiumú lárva kutatja fel gazdáját. Ez időben a kiszáradásra igen érzékeny. A nőstény szülésében kémiai anyag (kairomon) játszik szerepet. Az élősködő előnyben részesíti a kukoricaszár felső és középsé részén élő hernyókat, a tábla középsé területeit a szélekkel szemben. A második stádiumú lárvája telel át a kukoricamoly hernyójában. Bábstádiuma 7-10 napig tart. A kukoricamoly járatában bábozódik. Évente 1-2 nemzedéke van. Gazdái. A kukoricamolyon kívül is-

--60--


mert gazdája a Sesamia vuteria (Lep., Noctuidae). Haszna és hasznosítása. Másodlagos élösködöje az Eupteromalus dubius és az Eupteromalus apica/is ( Pteromalidae). Az USA-ba 1917-ben hurcolták be a kukoricamolyt, amely közel egy évtizedig jelentős természetes ellenség nélkül szaporodott. Húsz éven át i92ű-1940 között mintegy 24 parazita meghonosításával próbálkoztak, amelyek közül csak a L. thompsoni váltotta be a hozzá fúzött reményeket. Ma, az USA-ban meghonosadva jelentős szerepet játszik a kukoricamoly-népesség szabályozásában. Magyarországon kukoricamolyon 2ű-30% · körü.l alakulnak a parazitáltsági értékek.

Gazdái. Sokgazdás faj.· Közülük a fésűs fenyődarázs ( Diprion pini), a fenyő­ rontó darázs ( Neodiprion sertifer), a halványsárga fenyődarázs ( Gilpinia paliida), a tüskés fenyődarázs ( Gilpinia socia), a fenyőpohók, a gyapjaslepke, az apácalepke, az amerikai fehér medvelepke a legjelentösebbek. Levélbogár-fürkészlégy - Meigenia mutabilis Fallén

Leírása. 4-6 mm nagyságú légy. A fekete színű csáp 3. íze 2-szer hosszabb, mint a 2. íz. A tapogató fekete. A torhát sárgásfehéren hamvas. A tor és a potroh rajzolata, hamvassága nagy változatosságot mutat. A pajzsocska csúcsán lévő 2 sörte mereven felálló. A lábak feketék, a Fenyődarázs-fürkészlégy - Drino hamvas. A lárva elülső légzőnyílása comb inconspicusa Meigen 8-1 O stigmával nyílik. Életmódja. Napjainkban 5 fajra váLeírása. 6-8 m?l. nagyságú légy. A tapogató fehéren hamvas, sötét szörökkel. lasztották szét ezt a fajcsoportot, így a A 3. csápíz 9-szer hosszabb a 2.:-nál. következő adatok hazánkban pontosításra A csápsörte a feléig vastagodott meg. szorulnak. Az imágó június-október köA feketén hamvas torháton 4 fényes fekete zött rajzik. Párzás után a 4-7. napon kezdi sáv húzódik a varrat előtt. A pajzsocska meg a peterakást. Petéit a gazdaállatra csúcsa vöröses, alapja fekete. A potrohhát ragasztja. A petestádium 1-2 napig tart. hamvas, fényesfekete sávokkaL A közép- A lárvastádium hossza a gazdaállattól fügvonal vékony. A lábak sötétbarnák. A lár- göen változik. Gazdaállategyedenként egy va elülső légzőnyílása csökevényes. A há- élősködő fejlődik ki. Báb alakban a talajtulsó légzőnyílások erősen kitinizálódtak; ban telel. Évente 2-4 nemzedéke van. Roa bábingen szorosan egymás mellett, kiál- kon faja, a Meigenia grandigena szintén gyakori hazánkban. Másodlagos élöskölóan és fekete színűen jelennek meg. döje a Mesochorus thoracicus (Ichneumoniszepmájustól imágó Életmódja. Az temberig rajzik. A nőstény 7 nappal a dae). párzás után kezdi meg nagyszámú petéi- ' Gazdái. A hagymabogár ( Crioceris nek lerakását. A levelekre lerakott petéket merdigera), a spárgabogarak ( Crioceris lenyelö gazdában a lárvák a légzőnyílások 14-punctata, C. asparagi), a sóska-levélközelébe vándorolnak, a hátulsó légzőnyí­ bogár ( Gastroidea viridu/a), a lucernabolásukat abba beakasztva fejlödnek ki. Egy gár (Phytodecta fornicata) és a tormagazdában mindig több lárva fejlődik ki. levélbogár (Phaedon cochlean·ae) a legjeAz első stádiumú lárva telel át a gazdán lentősebb. Előszeretettel rak petét a burgonyabogár- ( Leptinotarsa decemlineata) belül. Évente 2 nemzedéke van. --61--


!árvákra, de bennük már az elsŐ stádiumú nyüvek is elpusztulnak. Feketelábú sáska-fürkészlégy - Acemya acuticornis Meigen

Leirása. 5 m!Jl nagyságú légy; 3. csápíze kihegyezett, visszakunkorodó, fekete. A tapogató fekete. A szem kopasz, fényes. Az arc fehéren hamvas. A tor sárgásszürkén hamvas, csíkozottság nélküli. A potroh enyhén hamvas. A lábak feketék. A lárvának nincs elülső légzőnyílása. Életmódja. Az imágó május-augusztus között rajzik. A lárva a gazda tracheáinak közelében él. Egy sáskában mindig csak egy élősködő fejlődik. Báb alakban a talajban telel. Egynemzedékes. Másodlagos élősködője a P. hyalinus. Gazdái. Sokgazdás faj. Jelentősebb gazdaállat~i a kékszárnyú sáska ( Oedipo- · da coeru/escens), a csinos rétisáska ( Chorthippus albomarginatus) és a jajgató rétisáska ( Stenobothrus lineatus). Lószúnyog-fürkészlégy - Síphona geniculata !)e CJeer

Leirása. 4-5 mm nagysagu légy. Rendkívül hosszú szipólqlja bicskaszerű­ en összehajtható.-A 3. csápíz fekete. A tapogató sárga. A torhát, a pajzsocska sárgásan hamvas. A potrohon középen erős sörtesor húzódik végig. A combok sárgák. Az első lábszár sárga, a második és harmadik azonban sűrű sörtézettsége miatt sötétebb színűnek tűnik. Szívesen táplálkozik fészkesvirágzatúakon. A lárva elülső légzőnyílása 4-8, a hátulsó 4 (néha 3) stigmával nyílik. Életmódja. Az imágó májustól októ-

berig rajzik. Petéit a taiajra helyezi, ahol azok perceken belül kikelnek, s a nyüvek keresik meg a gazdaállatukat. Egy gazdában egyszerre l-4 nyű fejlődik~ Lárva alakban a gazdában telel. A talajban bábozódik. Évi 3 nemzedéke van. Gazdái. Többgazdás faj. Ismert gazdaállatai a közönséges lószúnyog ( Tipula oleracea) és a réti lószúnyog ( Tipula palludosa).

Dexiinae alcsalád Cserebogár-fürkészlégy - Dexia rustica Fabricius

Leírása. 8-13 mm nagyságú légy. A csáp feltűnően rövid, sárga, az arc feléig ér le. A csápsörte végig pillás. A tapogató igen rövid, hengeres, sárga. A tor fekete. A pajzsocska a csúcs felé sárga. A hát sárgásszürke, hamvas; 4 fekete, fényes sávval. A hím potroha sárga, a nőstény ' potroha szürkéssárga, középen fekete sáv- · val. A lábak sárgák, a lábfejízek feketék. : A hím karmai hosszabbak az utolsó lábfejíznéL A lábak feltűnően hosszúak. A lárva elülső légzőnyílása l O stigmával nyílik. ÉletmódjEJ,. Az imágó augusztusig raj- ; zik. A kifejlett, első stádiumú lárvát tartalmazó petéit (átlagosan 600-at) a talajra . helyezi. A rövidesen kikelő lárvák aktívan kutatják fel a gazdaállatukat. A 2. stádiumú lárva a gazdán belül telel át. A talajban i j bábozódik. Gazdái. Sokgazdás faj. Legismertebb 1 gazdái a májusi cserebogár (Melolontha l melolontha), az erdei cserebogár (Melo- .· Zontha hippocastanz), a sárga cserebogár · (Amphimallon solstitialis) és az áprilisi , cserebogár (Rhizotrogus aequinoctialis). .l

--62--


Phasiinae alcsalád Gömbölyű poloskalégy - Gymnosoma rotundatum Linné

Leirása. 4-9 mm nagyságú légy. A hím torának elülső %-a sárgán, vörösen hamvas; hátulsó %-a fényesfekete. A pajzsocska fényesfekete, tőharmada hamvas. A hím potroha sárgásvörös, az első szelvény fekete, ahopnan szakadozott fekete középsáv indul. A nőstény tora fekete; potrohán a kötépsáv markánsabb. A lárva hátulsó légzőnyílásai szorosan egymás illellett vannak, kitinesek, a bábon ezek kiállnak és feketék.

Életmódja. Az imágó májustól szeptemberig rajzik. Petéit a gazda imágójának szárnyra kelésekor annak hátára ragasztja. A lárva a tracheák környezetében élősködik. Egy gazdaegyedben .csak egy nyű fejlődik ki. Lárva alakban a gazdán belül telel át. Á talajban bábozódik. Többnemzedékes. Gazdái. Sokgazdás faj. Jelentösebb gazdái a szipolypoloska (Aelia acuminata), a csőrös szipolypoloska (Aelia rostrata), a bogyómászó poloska (Dolycoris baccarum) és a paréjpoloska (Eurydema oleraceum).

r


RAGADOZÓK

Százlábúak - Chilopoda Hosszú, megnyúlt testű állatok. A hazai fajok hossza 10-110 mm között változik. Testükön fejet és törzset különböztetünk meg. Fejük_ön hosszabb vagy rövidebb fonál alakú csáp van. Az ismertetendő családok fajainak vagy több egyszerű szemük van, vagy szem nélküliek. Szájszerveik: egy pár állkapocs és egy pár rágó. Testszelvényeik száma 15-181 között változhat. Ezek viselhetnek lábakat, de láb nélküli szelvényeik is lehetnek. Az első szelvény lába nem járóláb, hanem átalakult ún. állkapesi lábbá, amelyben méregmirigy foglal helyet. Nyílása az utolsó, karomszerű hegyes ízen van. Mérge az ízeltlábúakat, férgeket pillanatok alatt megöli. Hazánkban az emberre nézve veszedelmes faj nincs (trópusi környezetben azonban találunk emberre nézve is veszedelmeseket). Megjegyzendő, hogy a "százlábúaknak" nincs mindig l 00 pár lábuk. A 15 lábpárral rendelkezők a leggyorsabb mozgásúak; minél több pár lábuk van, annál lassabban haladnak. A hazai fajok színe elég egyhangú, sárga, a barna különböző árnyalatai; csak az itt nem tárgyalt öves szkolopendra ( Seolopendra cingulataj 110 mm-es testét díszítik zöld övek. Petékkel szaporodó, váltivarú állatok. Éjszaka aktívak, kivétel nélkül ragadozók, ízeltlábúakkal és azok lárváival, vala-

mint férgekkel táplálko~nak. A talajban, avarban, házak körül fontos szerepük van. Csaknem 2300 fajuk ismert, ezek közül hazánkban mintegy 70 él.

Rinyák - Geophilidae Testük igen hosszú, különösen, ha a szelvények átmérőjéhez viszonyítjuk. Lábpáraik száma 30-nál mindig több. Sárga, vörhenyessárga színűek. Szemük nincs. A talajban tartózkodnak, legfeljebb éjjel és nyirkos időben jönnek a felszínre. Ásás, kapálás közben gyakran láthatjuk őket.

Elsősorban gyűrűs- és hengeresférgekkel táplálkoznak, egyesek rovarlárvákat is fogyasztanak. Egyik feltűnő faj a mintegy 60 mm-re megnövő vörös rinya (Clinopodes .flavidus).

Százlábú-félék - Lithobiidae Az előző család tagjaihoz képest szélesebb és rövidebb testűek. Mindössze 19 törzsszelvényük és 15 pár járólábuk van. Fejükön kétoldalt egyszerű szemek halmazát figyelhetjük meg. l ü-45 mm hosszú, sárgás vagy barnás színű, gyors mozgású ragadozók. Éjszaka aktívak.

--64--


Barna százlábú - Lithobius forficatus Koch A kifejlett példány eléri a 40-45 mm-t. Színe sötétebb vagy világosabb vörösesparna, fényes, mindenféle rajzolat nélkül (II. tábla, 5 kép). Alikapesi lábának összenőtt alapízén több fogacskát láthatunk. Kertekben, gazdasági épületek mellett kövek, deszkák alatt, valamint erdőkben gyakori faj. Rovarlárvákat fogyaszt, ezért feltétlenül hasznos.

Pókszázlábúak - Scutigeridae Sok tekintetben mjnden más százlábútól eltérnek. Szemük összetett. 19 törzsszel-

vényük és 15 pár járólábuk van. Am ezek a lábak rendkívül hosszúak, kaszáspókokéra emlékeztetnek (innen a nevük is); lábfejízeik száma tetemes, lasszószerű, és az állat a táplálkozásánál lasszónak is használja! Érdekességük még, hogy légzőnyí­ lásaik a hátoldalukon találhatók. Éjszaka aktív, melegkedvelő ragadozó állatok. Hazánkban mindössze két faj él, közülük gyakoribb a légyölő pókszázlábú (Seutigera coleoptrata). Kedveli a meleget, ezért gyakran lakásokba, gazdasági épületekbe húzódik be. A Badacsony környéki borvidéken szabadban is él. Elsősorban légypusztítása miatt hasznos, feltétlenül kíméletet, védelmet érdemel.

Szitakötőkszitakötők egyedfejlődésük

során két _!!ltérő ·közeg lakói: a lárvák vízi ragadozók, a kifejlett egyedek (imágók) pedig a "rovarvilág légi cirkálói" (Svachulay Sándor), a levegőplanktant alkotó apró rovarok fáradhatatlan pusztítói. Különleges felépítésű rovarók. Három testtájuk (fej, tor és potroh) élesen elkülönül. Nagy és mozgékony fejükön feltűnő a két nagy összetett szem, amely a vadászathoz szükséges kitűnő térlátást teszi lehetővé. Csápjuk vékony, rövid. Rágó szájszervük a ragadozó életmód fontos kelléke, a táplálék megragadását, a száj előtti rögzítését és feldarabolását szolgálja. Kisebb zsákmányaikat a levegőben, repülés közben fogyasztják el, a nagyobbakkal azonban - többnyire állandó helyre leszállnak. Két pár szárnyuk - ellentétben más, négyszárnyú rovarokétól- egymástól fügA

Odonata

getlenül működik. A két pár szárny nem ér össze, felületeik nem kapcsolódnak. Ez a szerkezet hirtelen fordulásra, irányváltoztatásra teszi őket képessé. A kemény szárnyakat erős izmok mozgatják. Sokat repülnek, mozgásukat a levegőben az idő­ járási viszonyok kevésbé befolyásolják, mint a puhább felépítésű, gyengébb ravarakét. Repülésük vadászat közben jellegzetesen cikázó, az egy helyben repülést hirtelen szárnyalások szakítják meg. A szárnyak erezete gazdag, az erezet a fajok meghatározására kiválóan alkalmas. A szitakötők fejlődése fokozatos, átalakulásuk "nem teljes", bábállapotuk nincsen. Fejlődésmenetük viszonylag hoszszú, egy nemzedékük 1-3 év alatt fejlődik ki. Lárváik többször (legalább tízszer) vedlenek, amíg elérik az utolsó (nimfa-) stádiumot. A nimfáknak már szárnycsonkjaik vannak. Az utolsó stádiumú lár-

--65--


va kimászik a szárazra, megkapaszkodik valámilyen, a vízből kiálló növényi részen vagy más szilárd tárgyon, hátán a bőr felreped, s a nimfa bőréből kibújik az imágó. A kifejlett szitakötő az első napokban még színtelen, csak néhány nap elteltével lesz a fajra jellemző színű. A lárvák kopoltyúval lélegző vízirovarok, a vizek élelmi láncainak közbülső fogyasztó és fogyasztott - tagjai. Ragadozók, erős rágó szájszervükkel a vízirovarokat és az apróbb halakat is elkapják, ugyanakkor ők maguk halak táplálékául szolgálnak. A nagyobb fajok lárvái - a halivadék pusztításamiatt-alkalmi kártevők lehetnek. A szitakötők többnyire a levegőben párosodnak. A hím potrohfüggelékeivel megfogja a nőstény nyakát és torát. Ezután párzószerve megtöltődik spermával, a nőstény odanyomja potrohvégét a hím párzószervéhez, a hím pedig kampóival megfogja. Ettől fogva perec alakban együtt repülnek tovább. A megtermékenyülés után vagy szétválnak, s a nőstény hozzáfog a petézéshez, vagy együtt maradnak. Ilyenkor a hím kiséri a nőstényt. A nyakánál fogja, amíg leereszkednek, a xízen úszó növényzetre rakja petéit, vagy potrahát a vízbe mártva, a petecsomókat a vízbe süllyeszti. A hím, mint kis helikopter, egy helyben mozogva tartja meg. a nőstényt. Más fajok nőstényei a vízinövények szöveteibe petéznek, a növényeken lemászva a víz alá merülnek. A kifejlett szitakötők is ragadozók, repülés közben szinte válogatás nélkül kapják el az apróbb rovarokat. Az erősebb alkatú fajok tenyészőhelyüktől messzire kóborolnak, gyakran tűnnek fel erdei tisztásokon és gyümölcsösökben, ahol az egyes példányoknak saját "vadászterületük" lehet, s adott szélirányban a legmegfelelőbb helyet kiválasztva egymás után

kapdossák a széllel sodródó apró rovarokat. Mivel az imágók viszonylag hosszú életűek (egyes példányok több hónapig élnek), jelentős mennyiségű rovart pusztítanak el. Európában mintegy 120 szitakötőfaj él, közülük Magyarországon kb. 90 faj fordul elő. Számunkra a gyakori, nagy termetű, mozgékony fajok a legfontosabbak. Kéksávos légivadász- Enallagma cyathigerum (Charpentier) Kék-fekete mintázatú, sík vidékeken gyakori faj. Májustól augusztusig repül. Erdei rabló - Sympecma jusca (Van der Linden) Barnássárgás mintázatú szitakötő, országszerte elterjedt, egész évben aktív. Ez az egyetlen szitakötőfaj, amely imágóként telel. Az imágók az enyhe téli napokon is repülnek. Lomha rabló - Lestes sponsa (Hansemann) Csillogóan fényes, smaragdzöld mintázatú, esetenként kékesen hamvas faj. Magyarország sík és dombvidékein mindenfelé gyakori. Májustól augusztusig repül. Foltosszárnyjegyű

rabló - Lestes

barbarus (Fabricius)

Potrohának színe fémeszöld, helyenként bronzos csillogású foltokkal, torán sárga sávok láthatók. Főleg sík vidékeken gyakori. Májustól szeptemberig repül. Nádi acsa- Aeschna mixta Latreille Nagy termetű (60-80 mín testhosszú) faj,

--66--


alapszíne szürkésbarna, fején és torán sárga foltokat, potrohán pedig kék foltokat visel. Országszerte gyakori. A nyár második felében és ősszel, júliustól októberig repül.

Potroha sötétsárga, barna foltokkal, az idős hím kékesen hamvas, szárnyainak tő­ mezejében feltűnő foltok láthatók. Országszerte gyakori. Május és július között repül.

Lápi acsa - Anaciaeschna isosceles (Müller)

Négyfoltos acsa - Libellula quadrimaculata Linné

Nagy

termetű

szitakötő

(testhossza

90-100 mm is lehet), teste vörösesbarna,

szárnyai kissé sárgásak, de üvegszerűen átlátszóak. Főleg a sík vidékeken gyakori. Májustól júliusig repül.

- Orthetrum brunneum (Fonscolombe)

Pataki

Óriás szitakötő- Anax imperator Leach Hatalmas termetű faj, testhossza elérheti a 110 mm-t. Feje és tora zöld, a hím potroha kék, a nőstényé zöld vagy zöldesbarna. Országszerte sok helyről előkerült, május és augusztus között repül. Csermely-szitakötő

Potroha sárgásbarna, sötét barnásszürke foltta!, szárnyain két-két széles, sötétbarna vagy fekete foltot visel. Országszerte megtalálható. Májustól júliusig repül. szitakötő

Tora és potroha világos hamvaskék. Hazánk sík vidékein mindenfelé · gyakori. Májustól augusztusig repül. szitakötő- Orthetrum coeru/escens (Fabricius)

Hamvas

- Onychogomphus

Torának alapszíne sárga vagy_ sárgásbarna, az idősebb hímek kékesen hamvasak. A sík és dombvidéken általánosan elterSárga-fekete mintázatú faj, hazánkban a jedt. Májustól augusztusig repül. nagyobb folyók és tavak környékén gyakori. Május végétől júliusig rajzik. Vízipásztor - Orthetrum cancellatum (Linné) Kétfoltú szitakötő - Epitheca bimaculata (Charpentier) Tora sárga vagy sárgásbarna, az idősebb Teste sárga, barna és fekete színű, nem hímek hamvaslilásan kékek. Országszerte fémes csillogású. Hátulsó szárnyának tő­ elterjedt. Júniustól szeptemberig repül. mezejében nagy sötétbarna vagy fekete, élesen elhatárolt folt van. Főleg a sík vidé- Alföldi katona-szitakötő keken gyakori. Viszonylag rövid ideig, - Sympetrum sanguineum (Müller) május-júniusban repül. Tora és potroha sárga, az idősebb hímeké vöröses. Hazánkban általánosan elterjedt Közönséges acsa - Libellula depressa és gyakori. Júliustól októberig repül. Linné

forcipatus (Linné)

--67--


Sárgatorú katona-szitakötő - Sympetrum meridionale (Sélis-Longchamps)

sebbek barnák, toruk oldalai sárgászöldek. Hazánkban általánosan elterjedt, fő­ leg a hegy- és dombvidékeken gyakori. Júliustól szeptemberig repül.

A fiatal példányok teste sárga, az időseb­ beké halvány vörösesbarna. Hazánkban Közönséges szitakötő - Sympetrum nagyon gyakori. Júliustól szeptemberig vulgatum (Linné) repül. A fiatal példányok sárgásbarnák, barnák, . az idősebb példányok potroha barnáspiGyakori szitakötő- Sympetrum ros, szárnyai halványan füstösek. Mastriolatum (Charpentier) gyarországon általánosan elterjedt és gyaA fiatal példányok világosbarnák, az idő- kori. Júniustól szeptemberig repül.

Fülbemászók - Dermaptera Mintegy 1500 fajuk él a világon, elsősor­ ban az egyenlítő mentén. Európában 38 fajukról tudunk, hazánkból mindössze hatot ismerünk. Azon kevés rovarok közé tartoznak, amelyek kitalált történetek miatt erős ellenszenvet váltanak ki az emberből. Az a hiedelem terjedt el róluk, hogy az ember fülébe másznak, majd átrágva magukat a dobhártyán-tojásaikat az agyban rakják le. Innen kapták a közismert fülbemászó elnevezést is. Egykori orvosi könyvek még a süketség ellenszeréül is ajánlották ezeket az ártalmatlan rovarokat. A fülbemászák testhossza az 5-től 50 mm-ig terjedhet. Testük karcsú, lapított, fényes felületű. Színük, fajtól függő­ en, sárgától a barnán keresztül a feketéig változik. Fejük többé-kevésbé szív alakú, rágó szájszerveik előretekintők. Összetett szemük mintegy 250-300 szemecskéből épül fel. Látásuk ennek ellenére gyenge, így elsősorban a 10-15 ízből álló csápokkal, tapintással tájékozódnak. A tor élesen elválik a fejtől. A hát felszínét a nagy felü-

letű előhát, illetve a szárnyak alá rejtett középtor és utótor alkotja. A rövid, bőr­ szerű fedőszárnyak alatt találhatók a háromszorosan összehajtogatott hártyás szárnyak. A szárnyakat repülésre csak ritkán, és csupán néhány faj használja. A szárnyak feszítőizmai gyengék, ezért kibontásukhoz a potroh végén található, ollószerűen működő, fogó alakú páros függeléket, a faroksörtéit ( cerkuszokat) használja az állat. A szakirodalom szerint e fogókészüléket a fajok a táplálék megszerzésére, a nőstény megragadására, illetve a költőüreg kiásására is felhasználják. A fülbemászák képviselőit szinte mindenütt megtaláljuk. Hazánkban is gyakoriak. Előfordulnak a homokos parti fóvenytől a kultúrnövények állományain keresztül az erdős területekig, az alfóldi vidéktől a hegyekig, de még otthonainkban is. Rejtőzködve élnek, nappal az avarban, kéreg alatt, talajrepedésekben lapulnak meg, rendszerint csoportosan. Az est be-

--68--


álltával megélénkülnek. Az éjszaka folyamán a gyepszintben és a fák koronaszintjében keresik táplálékukat. Aktivitásuk nagymértékben függ az élőhely mikroklímájától, főként a hőmérséklettől és a páratartalomtóL Szeretik a nyirkos helyeket. Petéiket néhány centiméter mélyre, földbe vájt lakócsövükbe helyezik. Ott a nős­ tény rendszeres forgatással, nyalogatással óvja azokat a kiszáradástól és a penészedéstőL A kikelő lárvák második vedlésükig élvezik az anyaállat védelmét és gondoskodását. Ezek után a nőstény elpusztul, és utódai gyakran felfalják tetemét. A harmadik stádiuttlban lévő fiatallárvák szétszélednek a költőüregből, ahova nappaira elbújtak, és elkezdik önálló életüket. Körülbelül egy hónap múlva elérik kifejlett, ivarérett korukat. Ekkor a nősté­ nyek többször párosodnak. Idős lárvaként vagy imágóként telelnek át, így a fejlődési fokozatok között az egész év folyamán találunk némi eltolódást. A fülbemászók mindenevők. Szívesen tartózkodnak érett gyümölcsök (pl. őszi­ barack) magháza körül. Búvóhelynek használják, de táplálkoznak is édes húsával. &izonyított, hogy a fülbemászók csak a sérült vagy a túlérett gyümölcsökbe fúrják be magukat, így sohasem ők az elsőd­ leges károsítók. Fiatal palánták megrágásával kisebb károkat is okozhatnak. Annak köszönhetik, hogy mégis hasznos rovaroknak tekinthetjük őket, hogy előszere­ tettel pusztítják a környezetükben található rovartojásokat, hernyókat, bábokat, levéltetveket stb. Az utóbbiakat oly nagy mennyiségben fogyasztják, hogy kártételüket is képesek csökkenteni. Hasznos tevékenységük - mivel nagyon érzékenyek a rovarölő szerekre _:csak azokon a területeken érvényesül, ahol erősen korlátozott a növényvédő szerek használata.

A leggyakoribb hazai fajaink a parti fülbemászó ( Labidura riparia) és a közönséges fülbemászó ( F orficula auricuiaria).

Parti fülbemász ák - Labiduridae Parti fülbemászó - Labidura riparia (Pallas)

Leírása. Teste sárgásbarna, 2ü-30 mm hossz(!, faroksörtéi ( cerkuszai) nagyok. Elterjedése. Világszerte az egyik leggyakoribb és legelterjedtebb fülbemászófaj. Mint a neve is mutatja, élőhelye homokhoz kötött. Többnyire homokos parti fövenyekben, homokbuckákol'l, homoki gyümölcsösökben találkozhatunk vele. Életmódja. A laza talajban készíti lakójáratait, amelyek hossza a 3Q-40 cm-t is elérheti, de teleléskor akár 2 méter is lehet. A nőstény átlagosan 60-80 petét rak. Az embrionális fejlődés 25 "C-on 11-12 hónapig tart. A lárvafejlődés hasonló hőmérsékleten 45 nap alatt zajlik le. A homoki bőrszárnyú elsősorban ragadozó életmódot folytat és ízeltlábúakkal táplálkozik. Este indul vadászó körútjára. Az éjszakai lehűléstől dermedt rovarokat, pókokat hosszú fogójával megragadja, és potrohát felgörbítve szájához emeli áldozatát. Felfalja a már elpusztult ízeltlábúakat is. Képes a nagyobb rovarokat (pl. hernyókat) is elpusztítani, de nem veti meg a kisebb méretű levéltetveket sem. Haszna és hasznosítása . Rendkívül falánk állat, egy hét alatt több ezer ízeltlábút képes felfalni, ezért homokos talajú mezőgazdasági táblákon, gyümölcsösökben feltétlenül a leghasznosabb rovarok közé tartozik.

--69--


Valódi fülbemászök - Forficulidae Közönséges fülbemászó - Forficula auricuiaria Linné

Leirása. Teste sötétbarna színű, a hím faroksörtéje ( cerkusza) harapófogószerű­ en befelé hajlott jellegzetes foggal rendelkezik (ll. tábla, 6. kép), a nóstényé rövidebb, egyenes és fogatlan. A kifejlett példányok hossza 12-18 mm között változik. Potrohuk hátsó r~szén pórusok találhatók, amelyeken keresztül, ha megzavarják őket, jellegzetesen ,bűzös folyadékot préselnek ki védekezésül. Bár jól fejlett hártyás szárnyaik vannak, ritkán repülnek. Elterjetlése. A világon és Magyarországon is az egyik legelterjedtebb és leggyakoribb fülbemászófaj. Az Íntenzív .védekezések előtti időszakban a gyümölcsösökben, szőlőkben sok ezres létszámban is előfordult. Például egy 1885. évi tudósítás szerint egy félholdas pesti kertben májustól októberig 71 186 példányt fogtak meg. Napjainkra a közönséges fülbemászónak sajnos csökkent a szerepe, mert a növényvédőszerek alkalmazása megtizedelte a népességét. Már 4-5 rovarölő szeres kezelés is felére csökkentheti az egyedsű­ rűséget. Nem kedvez neki a talajfertőtle­ nítés, a rendszeres gyomirtás és a talajmű­ velés sem, mivel ezzel a búvó-, tojásrakóés áttelelóhelyei szűnnek meg. Életmódja. Hazánkban a közönséges fülbemászónak évente egy nemzedéke van. Az ivarérett egyedek nyárutón párosodnak, majd október-novemberben a ta. lajban,'S-10 cm-es mélységben egy áttelelőüreget ásnak. Általában egy hím és egy nőstény fülbemászó telel át együtt, majd február-márciusban a megtermékenyített nőstény elzavarja a hímet, és elkezdi lerakni a petéket. Az utódokról való gon-

doskodás e fajnál is ~rósen fejlett. Április-május hónapokban a kis lárvák éjjel .• kirajzanak a költőüregből a talaj felszínére, és csak reggel térnek vissza anyjukkal együtt. A nőstény az elkóborolt !árvákat visszatereli, előfordul, hogy az élelmükról is maga gondoskodik. Az elgyengült vagy elpusztult anya teste gyakran a saját ivadékainak szolgál táplálékul. Öt lárvastádiumuk van, mielótt felnőtté vedlenének. A lárvák csak abban különböznek a kifejlett példányoktól, hogy kisebb méretűek és szárnyatlanok. A kifejezetten éjjel aktív állatok nappal csoportosan rejtőzköd'nek talajrepedésekben, kövek alatt, avarban, kéregrepedésekben, összesodrott növényi levelekben, különböző sötét résekben, üregekben. Éjszaka viszont nemcsak a talajfelszínt kutatják át zsákmány után, hanem a növényekre, így a fák lombkoronájába is rendszeresen felmásznak. Egykor irtásukra használták fel ezt a rejtőzködési hajlamukat. A fákra vagy a talajfelszínre kihelye- . zett rongycsomók rán.caiba sok száz fülbemászó gyűlhetett össze, amelyeket már könnyűszerrel el · lehetett pusztítani. A csoportokban mindig ugyanazok az egyedek találhatók azonos búvóhelyen. Ezt a viselkedést nyomjelző kémiai illatanyagok teszik lehetóvé. Haszna és hasznositása. A múlt századbeli hazai leírások szerint a közönséges fülbemászót üldözni, irtani kell kártevései miatt. Mivel táplálkozását tekintve mindenevő, ezért nagyon sokféle szerves anyagot képes elfogyasztani. A növények közül étrendjében szerepel zuzmó, moha és magasabb rendű növény egyaránt. Károsíthatja a konyhakerti és dísznövényeket .is. Nálunk ritkán okoz komolyabb kárt. Az USA egyes területein viszont annyira elszaporodott az Európából be-

--70--


hurcolt fülbemászó, hogy kártétele ellen valóban védekezni kell. Régóta ismert az is, hogy a növényi táplálék mellett állati élelmet is fogyaszt: elpusztult, sérült apróbb állatokat, élő ízeltlábúak összes fejlődési alakját. Külö-. nösen könnyen zsákmányul ejti az apróbb, kevésbé mozgékony, védtelen rovarokat, mint amilyenek a levéltetvek és a pajzstetvek. Angliai vizsgálatok szerint a fogyasztás mértékét tekintve a második helyen áll a gabona-levéltetvek ragadozóinak sorában, de a gyümölcsösök levéltetvei közül is jelentős mennyiséget elpusztít. Példáui egy fülbemászóegyed napontil átlagosan 60-200 zöld alma-levéltetűt fogyaszt el Megfigyelések szerint azok-

ban az almásokban, ahol a gyümölcsfákon sok volt a fülbemászó, az almarnoly és vértetű egyedszáma jelentősen visszaszorult. Az irodalmi adatok alapján úgy tű­ nik, hogy tömeges elszaporodása esetén képes egy egész kártevőegyüttest is korlátozni. A levéltetveken és pajzstetveken kívül rovartojásokat, kis lepkehernyókat, rovarbábokat, pókokat is szívesen fogyaszt. Az elmúlt 15 évben végzett, részletes gyomortartalom-vizsgálat alapján kimutatták, hogy e faj táplálékának mintegy 60% -a állati eredetű, amelynek zöme a kártevő rovarok közül való. Újabban az USA-ban a zöld alma-levéltetű elleni biológiai védekezésben próbálják felhasználni.

Tripszek - Thysanopt era Apró termetű, többnyire 0,8-1,2 mm nagyságú, hosszúkás, keskeny alkatú rovarok. Színük a sárgástól a barnán keresztül a feketéig változhat. Fejük hosszúkás, alul kúpszerűen megnyúlt. A szájszervük szúró-szívó. A csápjuk előrenyúló, többnyire 6-9 ízből áll. A hát egy szabadon mozgatható, elkülönülő előh'átra, valamint egy egybeforrott közép- és utótorra tagolódik. A lábak alakja változatos, a hosszú, vékony és rövid, zömök formák, valamint ezek átmenetei egyaránt előfor­ .dulnak. A lábfej végén a rend tagjaira jellemző tapadólapocska van, amely nyugalmi állapotban összehúzódik. Amikor a láb valamilyen felülettel érintkezik, a tapadókorongok megduzzadnak. A szárny vékony, hártyás állományú, alakja, erezete, sertézettsége családra, nemre, esetenként fajra is jellemző. A szárny szegélyerén, legalább a szárny hátulsó peremén,

A potroh ll szelvénymindig csökevészelvény ből áll, a ll. nyes. A Terebrantia alrend tagjainak a 10. potrohszelvénye kúp alakú, a 8. és 9. pot-_ rohszelvény hasi oldalán egy kihegyesedo végű, meghajlott tojócső van. A Tubulifera alrend tagjainak a 10 potrohszelvénye vékony, hosszan megnyúlt, csöszerű; A pete ellipszis alakú, rendszerint 0,3-ű,S mm hosszú. A Terebrantia alrend egyedei petéiket tojócsövük segít~égével a növény szöveteibe süllyesztik. A Tubulifera alrend fajai - tojócső hiányában - a növény felületére helyezik petéiket. A lárvák többnyire sárgák, ritkán piros színű pigmentáltsággal. Alkatra a kifejlett egyedekhez hasonlóak, testük megnyúlt, hosszúkás. Előnimfa és nimfa stádiumban szárnykezdeményeket viselnek. A tripszek életmódja igen változatos. Többségük növényevő, vannak közöttük pillaszőrök vannak.

--71--


ragadozók és korhadékevők, egyes fajok gombaspórákkal vagy gombafonalakkal táplálkoznak. A növényevő fajok egy része atkák és rovarok petéit, valamint fiatal !árváit is fogyasztja, többnyire akkor, amikor közös tápnövényükön nagy a takácsatkák egyedsűrűsége. Ismeretesek olyan esetek is, amikor a növényevő faj imágói (pl. Thrips tabacz) almarnoly petéit szívogatták ki. Az Aeolothripidae család, a Thripidae család (elősorban a Scolothrips nembe tartozó fajok), valamint a Tubu/ifera alrend egyes fajai ragadozó életmódot folytatnak. Elsősorban takácsatkák és tripszek különböző fejlődési stádiumban lévő egyedeivel, rovarok petéivel táplálkoznak. Ezek hiányában gyakran virágport fogyasztanak. Egyes fajoknak az ivarérettség eléréséhez is szükségük van erre. A jelenlegi ismereteink szerint mintegy 200 Thysanoptera faj fordul elő Magyarországon. Közülük 12 faj ragadozó vagy fakultatív ragadozó életmódú.

fejlődik

ki. A vegetációs időszakban a kü-

lönböző fejlődési stádiumban lévő egye-

dei egyaránt megtalálhatók. A legkülönnövények virágaiban vagy közelében tartózkodnak. Elsősorban takácsatkákkal, tripszlárvákkal táplálkoznak. Az ivarérettség eléréséhez szükségük van ar- . ra, hogy virágport fogyasszanak. A lárva fejlődési ideje 26 ·c hőmérsékleten a zsákmány-(préda-) fajtól függően 12-19 nap. Egy lárva kifejlődése során lOü-150 tripsztárvát vagy kb. 300 takácsatkalárvát fogyaszt. Haszna és hasznosítása. A takácsatkák és a növénykárosító tripszek egyedszámának csökkentésében van szerepe. bözőbb

Scolothrips longicornis Priesner

Leírása. A kifejlett nőstény 1-1,2 mm nagyságú, a teste világossárga. A csáp 8 ízből áll. Az l. és 2. csápíz majdnem színtelen, a továbbiak szürkés árnyalatúak. A test sertéi színtelenek és feltűnően hosszúak. A lábak zömökek. Az elülső szárny a vége felé kihegyesedő, a rajta lévő Aeolothrips intermedius BagnaU serték sötét árnyalatúak. Az elülső szárny Leírása. A kifejlett nőstény 1,3-1,6, a színtelen, alapi része szürkés, a.közepén és hím l,ü-1,2 mm nagyságú, teste sötétbar- a külső harmad alapi részén egy-egy kis na, fekete alapszínű. A csápja 9 ízből áll, szürkés folt látható. A szárny nyugalmi amelynek az utolsó íze egybeforrott. állapotban 2 szürkés foltnak látszik a háA csápízek a 2. és 3. íz kivételével sötét ton. Az ellipszis alakú tojásokat a nőstény árnyalatúak. Az elülső szárny elülső és tojócsövével a növény szöveteibe sülyhátulsó pereme párhuzamos, a vége széle- lyeszti. A lárva fehéres, sárgásfehér színű, sen lekerekített, két egymástól határozot- sertéi feltűnően hosszúak. tan elkülönülő yastag sötét színű harántÉletmódja. Évente több nemzedéke irányú csík van rajta. A szárnyak nyugal- fejlődik ki, amelyek pontos száma nem mi állapotban azt a látszatot keltik, mint- ismert. A vegetációs időszakban a külön- · ha a test harántirányban csíkozott lenne. böző fejlődési stádiumban lévő· egyedei A rovar hosszú, vékony lábaival gyorsan egyaránt előfordulnak. mozog. Az elülső láb fején egy jól kifejlett Haszna és hasznosítása. A növények kitinhorog van, amely megkönnyíti a levelein táplálkozó takácsatkák szövedézsákmányállat megragadását. kében tartózkodnak, és az ott élő takácsatÉletmódja. Évente több nemzedéke kák petéivel, lárváival táplálkoznak. A ro--72--


párhuzam os, a középső szakabefűződő. Az utolsó potrohenyhén szán szelvény csőszerűen megnyúlt . A lárva teste fehéres-sárgás alapszínű, a 3., 4. és a 7-10. potrohszelvényei pirosak, amitől a lárva feltűnő, piros sávos. Életmód ja. Évente feltehetően két nemzedéke fejlődik ki. Fás szárú növényeken él. A lárva rovarok és atkák petéivel táplálkozik. Több alkalommal megfigyelték, hogy a nyár folyamán különböző kártevő malyokat (pl. almamoly) szívott ki. Haplothrips subtilissimus Haliday Haszna és hasznosí tása. A tripszek Leírása. A kifejlett nőstény 1,3-1,5 egyedszáma a nyár második felében minmm nagyságú. Teste sötétbarn a, fekete. dig magasabb, ilyenkor a rovarölő szetekA csáp 8 ízű, a középső ízek világosak, a kel nem permetez ett gyümölcsfákon a tatöbbi a test színével megegyező. A szárny kácsatkák áttelelő petéinek fogyasztásával színtelen, elülső és hátulsó pereme meg- nagy hasznot hajt.

szerekkel nem permetez ett növényeken élő takácsatkák egyik jelentős ragadozója. Elsősorban olyan gyümölcsösökben (őszibarack, cseresznye, meggy) figyelhető meg a nyár második felében, amelyeket a nyár közepétől nem permeteztek. Teljes kifejlődésük idején a nőstények 6ü-64, a hímek 3G-35 takácsatkapetét szívnak ki. varölő

közelítőleg

Polos kák - Heter opter a A poloskák vagy félfedelesszárnyúak a testnagyság, a testforma, a testszín, a kitinizált kültakaró felépítése, az életmód és ökológiai igényeik alapján igen eltérő tulajdonságú rovarok. A hazai fajok mérete 2-40 mm között változik. Testük rendszeri nt lapított., Szúró-szívó szájszervük, a szipóka a fej elülső végén ered. Az összetett szemeken kívül rendszeri nt két pontszem ük is van. A tor háti oldalán található a jellegzetes előhát és a pajzs. A hasi oldalon helyezkednek el a bűzmirigyek. Elülső pár szárnyuk a félfedő, amely a fedő- és a hártyarészből áll. Hátulsó szárnyuk hártyás, és nyugalmi állapotban a félfedő alatt fekszik. Lárváik hasonlítanak a kifejlettekre, és fokozatos fejlődéssel, többszöri vedlés után érik el az imágóállapotot.

A ragadozó poloskák hazánkba n szinte mindenho l megtalálhatók. A fajok elterjedtségét főleg az országon belüli élőhely­ változások szabályozzák. A vízi élőhelyek­ hez kötött fajok legfeljebb a vándorlás ( migráció) idején gyűjthetök más területeken, míg az erdei viszonyokhoz kötött fajok nem t;dálhatók meg pl. a szántóföldön. Gyakran előfordul, hogy egy nem fajai más-más élőhelyhez kötődnek. PL a Nabis-ferus csoport fajai inkább a nyílt területek ragadozó poloskái (szántóföldek, legelők), míg a Nabis-rugosus csoportba tartozó fajok inkább a domb- és hegyvidékeken gyakoriak. Az Orius niger (Wolfi) mindenüt t előfordul (kozmopo lita), az Orius majusculus (Reuter) inkább szántóföldön, az Orius minutus (Linné) pedig fás szárú növényeken és lágyszárúakon is éL

--73--


A ragadozó poloskák zöme többgazdás ( polifág). Ennek ellenére sok faj előnyben részesít bizonyos zsákmánycsoportokat. Az Orius majusculus (Reuter) a kukoricán legszívesebben tripszet és takácsatkát fogyaszt, de levéltetveket és egyéb apró rovarokat is megtámad. Növényvédelmi, illetve mezőgazdasági szempontból sok veszedelmes ragadozó van közöttük. Ragadozásukkal rendszerint hasznot hajtanak, de a vízi élőhelyeken, tógazdaságokban kárt is tehetnek, valamint más hasznos ragadozók elpusztításával csökkenthetik azok hatékonys~gát. Rendszerint a kifejlett poloskák és a lárvák is ragadozó életmódot folytatnak. A legkülönbözőbb apró élőlényeket fogyasztják. A legnagyobb testű, szárazföldi fajok hernyókkal, vagy más rovarlárvákkal, az aprók tripszekkel, takácsatkákkai, levélbolhákkal, legyekkel táplálkoznak. A levéltetvek igen sok fajnak jelentenek fontos táplálékot. A földön kb. 50 családban több tízezer fajuk él, a palearktikumban jóval kevesebb, mint a trópusokon. Hazánkban 33 családban kb. 800 faj fordul elő. Ragadozók csak 22 családban találhatók, kb. 170 fajjaL Életmód szerinti csoportosításuk nehéz. Főleg a Miridae családban, de kisebb családokban is előfordulhatnak ismeretlen, vagy kevéssé ismert életmódú fajok. Irodalmi adatok szerint - szép számmal akadnak köztük vegyes táplálkozású-azaz növényt károsító (.fitofág) és állatot pusztító (zoofág) fajok is, bár egyedi eseteket kivéve - ez a felfogás inkább az életmódbeli ismeretek hiányát jelzi. Éppen ezért valószínű, hogy a ragadozók fajszáma meghaladja a 170-et.

Virágpoloskák - Anthocoridae

Valamennyi ide tartozó faj ragadozó. Többnyire apró ízeltlábúakkal (levéltetű, · atka, tripsz, levélbolha) és ezek különböző fejlődési alakjaival táplálkoznak. Anthocoris fajok

Leirása. Jellegzetes fejük a csápok között csőrszerűen előreáll. Csápjuk végig csaknem azonos átmérőjű. Előhátukon elöl gyűrúszerű befűződés látható. Harmadik csípőjük közel áll egymáshoz. Hazánkban nyolc faj él, amelyeket a külső bélyegek alapján öt csoportba sorolhatunk: l. Nemorum csoport: Mezei virágpoloska [Anthocoris nemorum (Linné)] és az Anthocoris limbatus Fieber 2. Nemoralis csoport: Fakó virágpoloska (Anthocoris nemoralis Fabrici-

us) 3. Gallarum-ulmi csoport: Szilfavirágpoloska (Anthocoris gallarumulmi De Geer) és az Anthocoris amplicollis Horváth 4. Confusus csoport: Kőrisfa-virág­ poloska (Anthocoris minki Dohrn) és az Anthocoris confusus Reuter 5. Sibiricus csoport: Anthocoris sibiricus Reuter (Ill. tábla, l. kép) Petéjük 0,65-ű,85 mm hosszú, fehér. A levelek vagy a hajtások epidermisze alatt, más adatok szerint levélnyélben, levélérben, mélyen a szövetben találhatók. Az A. nemorum lágy szárú növényekre vagy fákra rakja petéit a levél epidermisze alá, gyakran a levélszél közelébe, 2-8-as csoportokba. Egy nőstény 200 petét is rakhat. A lárvák hasonlítanak a kifejlett egye-

--74--


dekre, de kisebbek és rendszerint vil~go­ sabb színúek. Az l. stádiumú lárvák sárgás-barnás-vöröses színúek, 1,1-1,6 mm a hosszuk. A többi stádiumban a narancsvörös, a sötétbarna vagy a barnásvörös szín dominál a táplálkozástól függóen, esetleg barnászöldes árnyalattal. Az 5. stádiumú lárvák 2, 7-4,6 mm hosszúak. A kifejlett poloskák világosbarna, sárgásvörös, sötétbarna, barnásfekete, fekete színúek. A szárnyak fényezettsége meghatározó bélyeg. Méretük 3-4,6 mm. Elterjedése. Az A. nemorum, az A. limbatus, az A. confusus és az A. sibiricus euroszibériai faj. Az A. nemoralis főleg Európában él (Észak-Afrikában és KisÁzsiában is előfordul), az A. amplicollis és az A. mz'nkt' európai fajok. Életmódja. Nemzedékszámuk a fajtól és az időjárási viszonyoktól függóen változik. A szilva-virágpoloskának (A. gallarum-ulmi) valószínűleg csak egy nemzedéke van, míg a mezei virágpoloskának (A. nemorum) 1-3. Az A. nemoralis nemzedékszáma 1-2, az A. confusus-é 1-2, az A. sibiricus-é 2, az A. limbatus-é 2, az A. amplicollis-é valószínűleg l, míg az A. minki nemzedékszáma nem tisztázott. Az előbbi adatok külfóldi irodalomból valók~ azért hazai viszonyokra csak fenntartásokkal vonatkoztathatók. Valamennyi faj esetében az imágók telelnek át. A mezei virágpoloskának (A. nemorum) angliai megfigyelések szerint főleg a nőstényei telelnek át. Az első hímeket július elején gyújtötték. Csupán egy irodalmi adat utal arra, hogy 5. stádiumú nimfak~nt is áttelelhet. Ott, ahol a fajnak évente két nemzedéke van, a peterakás áprilistól június végéig tart, az első nemzedék lárvái április-júniusban, az imágók május-júniusban találhatók. A második nemzedék iúnius-júliusban fejlődik. Az imágók ősz­ szel párosodnak, ezt követően a hímek \

elpusztulnak és a nőstények áttelelnek. Ahol a fajnak három nemzedéke van, ott az l. május-júniusb an, a 2. július-augusztus ban, a 3. augusztus-okt óberben fejlő­ dik ki. A fakó virágpoloska (A. nemoralis) keleti formájánál a ~ és ~ arány kevéssé változik. Peterakásának ideje április-má~ jus, az első nemzedék írnágói júniusban jelennek meg, a második nemzedék június-júliusban fejlődik, augusztusban már imágók találhatók. Az A. arnpUcollis kitavaszodáskor kezd petét rakni. Június'-júliusban találhatjuk meg a !árvákat, az imágók pedig júliusban gyújthetók. Az A. sibiricus első nemzedéke - kedvező időjárási viszonyok mellett - június-júliusr a fejlő­ dik ki. A szilva-virágpoloska (A. gallarum-ulmi) lárvái május-júniusb an gyűjt­ hetók, az imágók június-júliusb an jelennek meg. Az Anthocoris fajok kevés kivételtól eltekintve sokgazdás állatok. Áldozataik rendszerint gazdanövényhez kötöttek. Levéltetvekkel, atkákkal, kis hernyókkal, levélbolhákkal táplálkoznak. A mezei virágpoloskának (A. nemorum) a legkülönbözőbb fejlődési alakjai találhatók meg márciustól novemberig a mezókön, a ligetekben, az erdószéleken, ~ gyümölcsösökben, a vízfolyások mentén és az ingoványos területeken. Nagy számban fordulnak elő a lágy szárú növényeken. A ragadozó tevékenység mellett kannibalizmusa és növényfogyasztása is említésre méltó lehet. Norvégiában az almafa legfontosabb ragadozó poloskája. Ezt felismerve Angliában élő sövényt telepítenek a gyümölcsösök mellé, hogy elősegítsék az Anthocoris fajok betelepülését, illetve visszatelepülését. Lengyelországban a legfontosabb Anthocoris faj almában az A. nemorum, majd ezt követi az A. nemora/is, az A. confusus és az A. gallarumulmi. Francia adatok szerint is a legfonto-

--75--


sabb faj az A. nemorum, illetve az A. ne- jól magát. Lengyel adat szerint időnként moralis. jelentős szerepe lehet a gyümölcsösökben. A fakó virágpoloska (A. nemoralis) Gyűjtötték gilisztaűző varádicson (Tana.nagy mennyiségben található fákon és cetum vulgar e) és fekete ribiszkén, ahol a bokrokon, néha gyantatartalmú, ritkán feketeribiszke-levéltetűt ( Hyperomyzus lágy szárú növényeken, mint pl. a csalán lactucae) szívogatta. (Urtica) vagy a libatop (Chenopodium). A szilfa-virágpoloska (A. gallarumKevesebb zsákmányállata van, mint a me- ulmiJ nagyobb mennyiségben a szilfán tazei virágpoloskának. Közülük tíz, a gala- lálható, ahol a levéltetves gubacsokban ganyán ( Crataegus), a kőrisen ( Fraxi- táplálkozik. Maximum 10 gubacsat képes nus) és a seprőzanóton ( Sarothamnus) élő meglátogatni, de az a jellemző, hogy a levélbolhafaj, levéltetvek, tripszek, sod- ilirva keveset mozog az egyik gubacsból a rómolyok pet éi és hernyói, T etranychus és másikba. A tojásrakás előtti időszakban Oligonychus atkafajok ismertek. A levél- egyéb növényen (fűz, tölgy, seprőzanót) is tetvek közül a fekete répa-levéltetű megélhet. Petéit viszont a szilre rakja le. ( Aphis fabae) a zöld alma-levéltetű Itt fejlődik ki. Az imágókelhagyva a szil( Aphis pomi) és a nyárfa-gubacstetű fát más fákra vándorolnak táplálkozni. ( Pemphigus spirotheeae) fogyasztására vo- A legfontosabb táplálékai lárvastádiumnatkozóan vannak adatok. Angliában az · ban a szil gubacslevéltetvei ( Eriosoma ulelső nemzedéke levélbolha (Psylla) fajomi, E. lanuginosum), míg á kifejlett egyekon fejlődik ki. Második nemzedéke a ké- deknek a takácsatkák (Tetranychus ulmi), sőn fakadó növényeken (juhar, szil, hárs, valamint a levélsodró levélbolha ( Psyllopbükk) élő levéltetvekkel táplálkozik·. sis fraxini) . Az A. amplicollis főként a magas kőri­ Az A. confusus számos fás (gyümölcs( Salix caprea, S. viminalis j és az égeren fák, juhar, éger, nyír, nyár, tölgy, bükk, ( Alnus) található, ahol levéltetveket gyertyán, kőris, hárs, fűz, szil, kőris) sőt ( Aphis farinos a), filoxérát ( Phyloxerina lágy szárú növényeken is megtalálható salicis) és fűzfa-pajzstetűt ( Chionaspis sa- mint levéltetű-fogyasztó faj. Szereti a lelicis) fogyaszt. vélbolhákat, sőt a vegetációs idő végén a Az A. amplicollis főként a magas kóri- fatetveket is. Lengyel adatok szerint egyes sen ( Fraxinus excelsior) ritkábban a so- gyümölcsösökben tömegesen is előfordul. mon, a juharon és a birsen található, ahol Az A. minki különösen a nyárfél ék (Poaz említett .fás növények kártevői fejlőd­ pulus italt'ca, P. nigra, P. alba, P. pyraminek. dalis / levéltetveit ( Pemphigus bursarius, Az A. sibiricus nagy mennyiségben ta- P. filaginis, P. spirothecae, Chaitophorus lálható települések szomszédságában a leucomelas) fogyasztja szívesen. Magyar művelésből kivont területek növényzetén adatok szerint nem ritka a kőrisfán sem. (főleg fészkes virágzatú növényeken, csaAz Anthocoris fajok vérszívók is. Szúrálán- és libatopféléken). Zsákmányait itt sukra különösen a meleg vérű élőlények keresi, amelyek levéltetvek, fiatal her- érzékenyek. nyó~, mezeipoloska- ( Miridae-) lárvák. Haszna és hasznosítása. Különösen Megél a fűzön is, a Chaitophorus tetűt levéltetű-, atka-, tripsz- és levélbolhafagyasztva. Valószínűnek látszik, hogy fő­ pusztításuk miatt jelentősek. leg alacsony, lágy szárú növényeken érzi Hazai körülmények között is érdemes --76--


lenne az almaültetvényekbe éger-, nyárés fűzfasorokat ültetni, s ezzel elősegíteni az Anthocoris fajok megtelepedését. Közönséges virágpoloska - Orius niger (Wolfi) Leírása. A legkisebb hazai Orius faj, 1,7-2,3 mm hosszú. Az előháta nem fűző­ dik be gyűrűszerűen. A harmadik lábszára részben vagy egészen fekete vagy sötétbarna. Az előtor elülső és hátsó sarkainál 1-1 pár előre-, illetve hátrafelé irányuló, sötét színű serte van. Testszíne barnásfekete. A hímek csápja vastagabb, mint a · nőstényeké. Az O. niger faj három földrajzi alfajra osztható fel. Az északi a compressicornis (Sahlberg), amely sötét szinezetű, és a hím ivarszervében van kis eltérés a többi alfajhoz képest. A niger (Wolfi) alfaj inkább világos színű és déli, mediterrán elterjedésű. Az aegypticus (Wagner) alfaj a délkelet -mediterráneu mra koncentrálódik. Petéje 0,5 mm hosszú, enyhén ív alakú, középen jelentősen kidomborodik. Az l. stádiumú lárva hosszúkás. Színe halvány narancssárga, a potroh kissé sötétebb. A szeme vörös. Aszipóka és a csápok rövidek, az utolsó íz megvastagodott. A búzmirigy nyílása kerek. A szőrözet elég kifejezett, az előtor nagy, a potroh szélén a serték különböző hosszúságúak. Hossza O, 7 mm. A kifejlett 5. stádiumú lárva ovális. Színe sötét. A szipóka, a csápok és a lábak szürkések. A csápízek aránya más, mint a kifejletteknéL Hossza 2, l mm. Elterjedése. Csaknem az egész nyugat-palearktikumban elterjedt. Ebbe szinte egész Európa (beleértve a Szavjetunió európai részét is), Észak-Afrika, kivéve a lakatlan részeket, a Kanári-szige-

tek, a Közel.:.Kelet, a Közép-Kelet, a Szavjetunió ázsiai területének egyes részei is beletartoznak. Északon a 6~4. szélességi fokig található. Elterjedt, gyakori faj. Életmódja. Évente legalább két nemzedéke van, de a körülményektől függően 3-5 is lehet. Magyarországon 2 nemzedéke biztosan van. Az imágók korán tavasszal jönnek elő a telelőhelyekről, és a virágzó növényeken gyülekeznek. Az első nemzedéke a másodikhoz képest kis egyedszámú. A második nemzedék idején, a nyár folyamán szaporodik fel, akkor nagy mennyiségben található a legkülönbözőbb növényeken. A nőstény csaknem függőlegesen helyezi be petéit a növény szövetébe. Az opereu/a egy vonalba esik a növény felszínéveL A kukoricán petéi a levéllemez vállán, a csuhélevelek módosult, de a levélhez hasonló részén, esetleg a hibékben találhatók. Kukoricán később jelenik meg, mint a nagy virágpoloska (O. majusculus), és itt egyedszáma is kisebb. Kukoricán kívül napraforgón, lucernán, répán, almán éppen úgy megtalálható, mint az erdei rétek, az árokpartok és az egyéb meg nem művelt ( ruderális) területek növényein, pl. bogáncson ( Carduus), bürökön ( Conium maculatum), mezei acaton ( Cirsium · arvense), betyárkórón (Conyza canadensis), fekete bodzán ( Sambucus nigra), csalánon ( Urtica dioica), piros árvacsalánon ( Lamium purpureum), vadrepcén ( Sinapis arvensis), szöszös ökörfarkkórón (Verbascum phlomoides), sátoros margitvirágon (T anacetum corymbosum). A fényre nem repül, fénycsapdában elvétve fordul elő. Haszna és hasznosítása . Az imágó és a lárva is ragadozó (5. és 6. ábra). Apró rovarokkal és atkákkal táplálkozik, sok-

--77--


db

200

Kukorica-állomány:

180

- - - monokultúra - - vetésváltás

db

180 160

180

Kukorica-állomány: - - - monokultúra - - vetésváltás

140

140 120

120

100

100

""

l

80

l l l l

60

l

/\ l

40

l

f" .J

\

"

l '

\l 'V

l \

v/

l l l l l

80

l

l

60

l l

l l

)

40

l

)

\lv

l

r

.J

l

l l

l

~

/

l

20

l

A l\

l

(

20

l

_,/

VII.

VIli.

IX.

VI.

VIli.

VII.

IX.

5. ábra

6. ábra

Virágpoloska- (Orius sp.) imágókegyedszámának alakulása kukoricában 50 növény vizsgálata alapján (Agárd és Kápolnásnyék, 1980-1984) (Rácz V., eredeti)

Virágpoloska- (Orius sp.) lárvák egyedszámának alakulása kukoricában 50 növény vizsgálata alapján (Agárd és Kápolnásnyék, 1980-1984) (Rácz V., eredeti)

gazdás faj. Fogyasztja a tripszeket, levéltetveket, a poloska- és a levéltetűpetéket, valamint a takácsatkákat (pl. Tetranychus urticae). Kukoricán legszívesebben tripszet és atkát ragadozik .. Levéltetűből naponta kb. l példányt fogyaszt el. Mivel az év bizonyos időszakaiban az imágók szívesen tartózkodnak virágzó növényeken, feltételezhető virágpor-, esetleg nektárfogyasztás is. Kukoricán és magrépán pl. a virágzás idején tömegesen hálózható.

fedőszárnyak

Nagy virágpoloska - Orius majusculus (Reuter)

Leírása. A legnagyobb hazai Orius faj, 2,6-3,1 mm hosszú. A test feketeszínű, a

a sárgásbarnától a barnáig változnak. Alakja megnyúlt, ovális, a hím jóval keskenyebb a nősténynéL Szőrözete felálló, sárgás, finoman elhintett. A csáp a hímnél nem olyan duzzadt, mint az O. niger-nél, de valamivel hosszabb, sző­ rösebb és vastagabb a nőstényénéL A csáp rendszerint világos színű. A nőstény elő­ tora szélesebb, mint a hímé, trapézalakú. Ez a legjellemzőbb faji bélyeg. A lábak világossárgák, a nősténynél a comb néha sötét. A pete nagyón hasonlít az ,0. minutus petéjére. A lárvák azonosítása fajra nagyon nehéz vagy nem is lehetséges. Az l. stádiumú lárva világossárga, megnyúlt, kb. l mm hosszú.

--78--


A kifejlett 5. stádiumú lárva ovális, barnás színű, hossza 2,0-2,5 mm. Elterjedése. Egész Európában és Elő­ Ázsiában megtalálható. Életmódja. Valószínű, hogy évente két nemzedéke van. Imágó alakban, főleg a nőstény telel át. Az első nemzedéke júniusban, a második augusztusban, szeptemberben rajzik. A második sokkal népesebb, mint az első. Mindenfelé megtalálható, de nem olyan elterjedt, mint a közönséges virágpoloska (O. niger). Különösen kedveli a mocsaras, vizes területek parti részeit, és nagy mennyiségben található keserűfű ( Poliganum), sás- ( Carex), nád- (Phragmites) fajokon. Gyakran elő­ fordul burgonyán, kukoricán, napraforgón, fűzön ( Salix), csalánon (Urtica), füzikén (Epilobium), fekete ürömön (Artemisia vulgaris), bogáncson ( Carduus), bürökön (Conium maculatum}, közönséges bojtorjánon ( Arctium lappa}, sédkenqeren ( Eupatorium cannabinum), gyertyánon ( Carpinus betulus), zselnicemegygyen ( Prunus padus), fenyőn ( Pinus) és vörösfenyőn ( Larix decidua). Fényre nem repül, évek során csak néhány példánya került elő fénycsapdábóL Embert is szúr, de csak alkalmilag. Az áttelelő példányok márciusban, áprilisban jönnek elő és májusban kezdik a peterakást. A nőstény poloska nagy· menilyiségben rakja petéit a növények levélerébe és levélnyelébe. A kukoricán a levéllemez, illetve a csuhélevelek vállába esetleg a hibékre kerülnek a peték, csaknem függőlegesen az epidermisz alá, a növény szövetébe. A kukoricába júniusban kezd betelepülni, ekkor elkezdődik a peterakás is. A nőstény a már teljesen kifejlődött, de még zöld levéllemez vállrészekbe helyezi petéit. Így az újak mindig magasabban helyezkednek el, mint a ré-

gebbiek. Egy-egy levélváliba l-2-től 10-15-öt is rakhat. Haszna és hasznosftása. Az imágó és a lárva is ragadozó életmódú. A nagy területen termesztett mezőgazdasági kultúrák közül a kukoricában fordul elő tömege- . sen. A betelepülő imágók a nyár első felében főleg tripszeket fogyasztanak. A fejlődő, még összesodródott kukoricalevelek belsejébe mászva, az ott összegyűlt tripszeket zsákmányolják. A nyár második felében az augusztus elejétől elszaporodó takácsatkák jelentik számukra a fő táplálékot. Valamennyi fejlődési alakjukat fogyasztják. Ezeken a fő zsákmányállatokon kívül megfigyeltük, hogy levéltetveket, katicabogár-petét és -bábot, valamint elhullott rovarokat szívogatott. Irodalmi adatok szerint fogyasztja a Phylloxerina salicis tetűt, a málna-levéltetűt. Kiszívjaa lepkék petéit és a Metatetranychus alni takácsatka petéit. A kifejlett alak levéltetűből naponta kb. egyet fogyaszt el. · Törpe virágpoloska- Orius minutus (Linné), Orius vicinus (Ribaut), Orius horvathi (Reuter) A három faj igen hasonlít egymásra morfológiájuk és életmódjuk alapján is. Vannak ugyan konkrét elkülönítő bélyegeik, ennek ellenére biztos meghatározásuk még a hímek ivarszerve alapján sem könynyű. A nőstények meghatározása megfelelő gyakorlat nélkül nem lehetséges. Lefrása. Az imágók testhossza 2,0-2,5 mm. A test ovális, barnás, feke~és színű. A nőstény szélesebb, mint a hím. A csápok és a lábak általában világossárgák. A combok gyakran sötétek, némelyik fajnak a középső és a hátsó lábszára is sötét. Az O. minutus és az 0. vicinus első és középső lábszára világossárga, a hátulsó

--79--


sötét, az O. horvathi középső és a hátulsó lábszára feketésbarna. Az O. minutus elő­ torának pontozottsága erőteljesebb, mint az 0. vicinus-é vagy az O. horvathi-é. Az előtor hátulsó részének közepe az O. minutus esetében ráncos, míg az O. vicinusnál nagyon finoman pontozott. Az 0. horvathi előtorának keresztirányú barázdája elég mély, az előtor hátsó része sűrűn ke. resztirányban ráncos és pontozott. A fedőszárnyak sárgásbarnák, barnák. Az O. minutus-nál a· szárnyak hátsó része csak ritkán sötét. A nőstények csápja rövidebb és vékonyabb, mint a hímeké. A törpe virágt:loloska (0. minutus) petéje 0,4--ű,5 mm hosszú. Színe halványzöld, fényes. Alakra nagyon hasonlít az O. niger petéjére. Az l. stádiumú lárva világos zöldesszürke, szeme kárminpiros. Szipókája olyan hosszú, mint a csápok. Hossza 0,5--ű,8 mm. Az 5. stádiumú lárva ovális, a nőstény inkább trapéz alakú, mint a hím. Szinezete változik, gyakran sötét barnászöld, néha egy széles sárga folt van a potroh háti oldalán. A hím csápja határozottan vastagabb a nőstényénéL Hossza 1,7-1,9 mm, szélessége 0,8 mm. Életmódja. A törpe virágpoloska imágói telelnek. A nőstények egyenként vagy kis csoportokban helyezik el petéiket a viragkocsányokba, gyakran a virágzat alapi részébe vagy a szárába, ritkán a levél alapjába. A lárvák 15-16 nap alatt fejlőd­ nek ki, mialatt a kifejlettekhez hasonlóan kis rovarokkal vagy atkákkal táplálkoznak. Évente rendszerint két nemzedéke van, de három, esetleg négy is lehet. Fás és lágy szárú növényen egyaránt él. Az almán, körtén, málnán, szőlőn, mogyorón, szedren, fűzön, bükkön, égeren, gyertyánon, kőrisen éppen úgy megtalálható, mint a napraforgón, csalánon (Urtica), orvosi pemetefüvön ( Marruhium vul~are), labodáJ.? ( Atriplex), mályvaró-

zsán ( Althaea rosae), ökörfarkkórón (Verbascum nigrum), fekete ürmön (Arthemisia vulgaris), közönséges dekafarkan ( Achillea millefolium), gilisztaűző varádicson (Tanacetum vulgare) és ebszékfűri ( Matricaria inodora). Az O. vicinus nőstényei telelnek. Tavasszal petéiket a virágkocsányra rakják. A peterakás ideje 10-70 nap lehet, ezalatt egy állat 30ü-400 petét rak. A lárvák 25 ·c-on 16-18 nap alatt fejlődnek ki. Évente 2-.3 nemzedéke van. A poloska hárson, fűzön, tölgyön, kőri­ sen, borostyánon, lihatopon ( Chenopodium), medvetalpon (Heracieum), mentán ( Mentha) él. Az O. horvathi lágy szárú és fás növényekről egyaránt gyűjthető. Virágokon is szívesen tartózkodik. Életmódja eléggé ismeretlen.

Haszna és hasznosítása. Az O. minutus különböző rovarokat és atkákat támad, levéltetveket, levélbolhákat, kabócákat, tripszeket, lepke- és poloskapetéket pusztít. Alkalmilag növényevő is lehet. Az O. vicinus a levéltetvek ( Eucalipterus tiliae,Aphisfabae, Aphis pomi), a takácsatkák ( Panonychus ulmi, Eutetranychus tiliarum) és a lisztmoly- ( Ephestia kuehniella) peték pusztítója. Tavasszal pollennel is táplálkozik. Az O. horvathi esetében a zöld almalevéltetű ( Aphis pomi) fogyasztá~áról van konkrét adat. Az Orius imágók egyes életszakaszaikban szívesen tartózkodnak virágzó növényeken, és ott pollent szívogatnak. Ezért védelmük és szaporodásuk elősegítése céljából gondoskodnunk kell számukra virágzó növényekrőL Különbözö ültetvényekben, utak mellett, árokpartokon biztosítsunk nekik viráglátogatási lehetősé­ get.

--80--


tető

Bozót-virágpoloska - Lyctocoris campestris Fabricius Házak körüli bozótos helyeken, házakban, istállókban, csűrökben, magtárakban, padlásokon, szénapadlásokon (főleg az ablakaikban), madárfészkekben, mókusodúkban, vakondjáratokban, ritkábban öreg fák kérge alatt, hálóhelyiségekben tartózkodik, ahol apró rovarokra vadászik. Szőrösfarú virágpoloska - Xylocoris cursitans Fallén

tűlevelű

fák laza kérge alatt betűzőszú (Ips tipographus), szalagos héjbogár- ( Ditoma crenata) és szúvadász( Rhisophagus) lárvákkal, valamint ugróvillásokkal, tripszekkel táplálkozik. Lomb- és

Mezeipoloskák- Miridae Hazánk legnépesebb s egyben a legproblematikusabb poloskacsaládja. Vakpoloskáknak is nevezik őket, mert pontszemeik nincsenek. Félfedőjükön függelék, hártyájukon két alapsejt található. Sok közöttük a növényevő, de ebben a családban található a legtöbb ragadozó faj is. Sok faj életmódja hiányosan ismert. A legkülön· bözőbb biotópokban élnek, és sokféle apró ízeltlábúval táplálkoznak, főleg a levéltetveket kedvelik. Meghatározásuk komoly nehézséget jelertthet. Vöröses mezeipoloska - Deraeocoris ruber (Linné)

Léírása. Az egyetlen hazai Deraeocoris fajl amelynek a nyakgyűrűje fényes, nem filcszerűen bevont. Az imágó hátoldala fényes, szőrtelen, etősen pontozott. A fej-

csak finoman pontozott. A színe erő­ sen változó, a hím rendszerint sötétebb a nősténynél, sárgásbarna, vörösbarna, fekete rajzolattal, fekete. Hossza: Ö' 6,5-7,5 mm, ~ 6,9-7,4 mm. A lárvák sötétpiros, bordó színűek (III. tábla, 2. kép). A potroh szélén hegyben végződő, oldalra kiálló, jellegzetes nyúlványak találhatók. Elterjedése. Gyakori, elterjedt faj. Életmódja. Pete alakban telel át. Belő­ lük a lárvák május-június elején kelnek ki, és a nyár folyamán alakulnak imágóvá. Egy nemzedéke van. Az imágók tömeges rajzása rendszerint június közepén kezdő­ dik, júliusban a legerősebb, és még augusztusban is tart. Össze! már nem lehet · imágókat találni. Lombos fákon (szilva, alma, nyár, éger, tölgy, fűz), örökzöldeken (jegenyefenyő, erdeifenyő, vörösfenyő) éppen úgy megtalálható, mint cserjéken (ribiszke, mogyoró, galagonya) vagy lágy szárú növényeken. Ez utóbbiakközüla csalán ( Urtz·- · ca), árvacsalán ( Lamium), fekete peszterce ( Ballot a nigra), bogáncs ( Carduus), aggófű ( Senecio), acat ( Cirsium), betyárkóró ( Erigeron canadensis), fehér libatop ( Chenopodium album), búzavirág ( Centaurea J, zsálya ( Salvia), üröm ( Artemisia) a gyakori. Az évelő lágy szárú növényeken tömegesen található, az egynyáriakon viszont csak elvétve. Így kukoricán sem találtuk meg, akármilyen tetves is volt. Valószínűleg az egynyári növények nem alkalmasak peterakásra, mivel pete alakban telel. Kis egyedszámban fénycsapdával is gyűjthető, de fogja aszívócsapda is. Haszna és hasznosítása. Sokgazdás (polifág) faj. A tetves gazdanövényeken néha tömegesen megtalálható. Erdő közelében elterülő almaültetvényben is nagy mennyiségben élhet. A rovarölő szerekkel

--81--


rendszeresen kezelt gyümölcsösökben viszont elpusztulnak. A levéltetveken kívül más ízeltlábúakat is fogyaszt. Az almabimbólikasztó lárváját is megtalálja. Az almafán élő hernyókat is pusztítja. 30 nap alatt egy lárva kb. 15 hernyót fogyaszt el.

Nagy mezeipoloska - Deraeocoris olivaceus (Fabricius) Deraeocoris trifasciatus (Linné) E két, életmódban nagyon hasonló faj erdészeti szempontbóllehet jelentős, hiszen szinte kizárólag erdei állatok. Leírása. A D. trifasciatus feje túlnyomóan fekete. A fejtető színtelenül pontozott. A második csápíztöbb mint kétszer olyan hosszú, mint a harmadik.és a negyedik együtt. Élénkvörös és fekete foltos. Hátoldala fényes, színtelenül pontozott. Csápja fekete, a harmadik íz világos, a nősténynél gyakran az első és a második íz is. Hossza 8,5-12 mm. Több változata ·is van. A D. olivaceus feje vöröses vagy sárgás, ritkán feketén foltos. A fejtető feketén pontozott. A második csápíz csak másfélszer olyan hosszú, mint a harmadik és a negyedik együtt. Hátoldala sűrűn, feketén vagy barnán pontozo~t. A csápja sárgásvörös, a második, a harmadik és a negyedik íz fekete. A hátoldala kissé fényes, vörösessárga, változó terjedelmű fekete rajzolattaL Hossza 8,5-10 mm. Több változata is ismert (Ill. tábla, 3. kép). · Életmódja. Mindkét faj pete alakban telel. A D. trifasciatus június-július hónapokban, esetleg már májusban is rajzik. Évente egy nemzedéke van. Szilván, almán, körtén, galagonyán, nyárfán, égeren, tölgyön, juharon, kökényen ragadozó életmódot folytat. Tömegesen repül a fényre. A fénycsapdáinkban talált nagyszámú imágó mind hím volt.

A D. olivaceus tavasszal kikelő lárvái június-július hónapokra fejlődnek ki. Évente egy nemzedéke van. Lomblevelű fákon, bokrokon (alma, körte, mogyoró, galagonya, kökény, tölgy) ragadozó életmódot folytat. Fényre repül. Haszna és hasznosítása. Mindkét faj többféle zsákmányállatot fogyaszt. A D. olivaceus etetési kísérletekben a teljes kifejlődéséhez 15-20 hernyót fogyasztott el.

Sárgás mezeipoloska - Deraeocoris lutescens Schilling Hamvas mezeipoloska - Deraeocoris punctulatus Fallén Deraeocoris serenus Douglas et Scott Kis termetű Deraeocoris fajok, testhoszszuk 5 mm alatt van. Meglehetősen hasonló poloskák tartoznak ebbe a csoportba. A D. lutescens pajzsa sima, a másik két fajé szembetűnően pontozott. A D. serenus előtorának laterális sarka ívesen lekerekített, a D. punctulatus-é pedig csak enyhén ívelt. Elkülönítésük nem mindig egyszerű.

Testbosszuk 3,4-4,6 mm között változik. Színük repdszerint világosbarna, barna, sötétbarna és fekete különböző arányú keveréke. Faj on belül is nagy a változatosság. A combokon és a lábszárakon rendszerint sötét gyűrűk találhatók. Imágó alakban telelnek. Egy nemzedékük van. A D. lutescens leginkább fás növényeken él, de lágyszárúakon is előfordul. Körtén, almán, zselnicemeggyen, galagonyán, ribiszkén, mogyorón, gyertyánon, égeien, bükkön, kocsányos tölgyön, fehér nyáron, jegenyefűzön, szilen, platánon, bárson, fűzön, juharon, erdeifenyőn. Az új imágók július közepétől jelennek meg. Több változata is van. Télen épületek-

--82--


.

ben, lakásokban áttelelő példányok találhatók. A D. punctulatus főleg lágyszárú növényeken: libatapon (Chenopodium ), aggófüvön (Senecio), kakukkfüvön (Thymus), juhsóskán (Rumex acetosella), ürömön (Artemisia), dekafarkan (Achillea), gilisztaűző varádicson (Tanacetum vulgare) levéltetvekkel táplálkozik, de égeren, tölgyön, bükkön, fűzön, bárson, sőt körtén és köszmétén is ragadozhat. Az új imágók július közepétől jelennek meg. A D. serenus életmódja hasonlít a D. punctulatuséhoz. Az új imágók júniustól vannak. Mediterrán jellegű faj. Több változata ismert. Deraeocoris qnnulipas Herrich-Schaffer

és vörösfenyőn a levéltetvek pusztítása miatt hasznos, főleg az erdő­ gazdaságokban. Erdeifenyőn

Gyümölcsfapolos ka - Atractotomus mali Meyer-Dür

Leírása. Az imágó fekete vagy feketésbarna, a frissen vedlett vörösbarna. Sű­ rűn; fehér pikkelyszerű szőrökkel borított, közöttük egy-egy fekete szőr van. A 2. csápíz mindkét nemnél orsó alakú. A fejtető a hímnél 1,9-2,0-szer, a nős­ ténynél 2-szer olyan széles, mint a szem. A fejtető hátulsó része néha feketésbarna. A 3. és 4. csápíz vékony, fehéres. A comb sötét, a lábszárak szürkésfehérek, az alapjukon vörösesbarnák, a csípő fehéres, a 3. íz barna. Hossza 3,ü-3,6 mm. Több változata is van. A fiatal lárvák világosabb színűek az imágóknál, az utolsó stádiumú lárva azonban már vörösesbarna, feketésbarna szín ű.

.

Elterjedése. Európai faj, főleg Középés Észak-Európában gyakori és tömeges. Életmódja. Pete alakban telel. A fiatal lárvák már áprilisban megjelennek. Korai kitavaszodás esetén április végétől vannak imágók, de az imágóvá alakulás és a peterakás fő időszaka június, július. A peték lerakása után az imágók elpusztulnak, s a lerakott petékből csak a következő tavaszszal kelnek ki a lárvák. Egy nemzedéke van. Erdei biotópokban érzi jól magát, főleg fás növényeken. Gyakori körtén, birsen, galagonyán, kökényen, málnán, almán, de csak olyan ültetvényekben, amelyek erdei környezetben helyezkednek el. Hál6zással, kopogtatással, egyeléssel, hajtásvizsgálattal található meg. A fényre nem repül. Haszna és hasznosítása. Irodalmi adatok szerint növényi és állati eredetű nedvekkel is táplálkozhat. Fogyasztja a gyűrűslepkét (Malacosoma neustrium), az almamolyt (Laspeyresia pomonella) és az Argyresthia conjugella molylepkét. A legfontosabb tápláléka almaültetvényekben a levéltetű (7. ábra), de valószínűleg a levélbolhát is ragadozza. Almában/ a lárvák . megjelenése, illetve felszaporodási görbéje szaros összefüggést mutat a levéltetvek tömeges elszaporodásával.

Ezüstös mezeipoloska - Pilophorus perplexus Douglas et Scott

Leírása. Kis termetű, hangyaszerű poloska. Feje háromszögletű, csápja vaskos. Előtora domború~ 1,6-szer olyan széles, mint hosszú. A fedőszárnyon keresztirányú keskeny csíkok találhatók, amelyek ezüstösen fénylő fedőszőrökből állnak. A lábszárak barnák, fekete pontok nélkül. Az előtor széle alig ívelt. A fedőszárny oldala a közepénél kevésbé, az alapjánál

--83--


jobban ívelt. Színe feketésbarna, barna, csaknem teljesen sima. Hossza 4,0-4,9 mm. Elterjedése. Közép- és Észak-Európában gyakori.

db

gyakran tömegesen is táplálkozhat. Az ágak kopogtatásával, esetleg hajtásvizsgálattal találhatjuk meg. Fényre ritkán repül.

Haszna és hasznosítása. A kifejlett poloska és a lárva is ragadozó. Valószínű­ leg sokgazdás, de ez még nem eléggé tisztázott. Elsősorban apró testű ízeltlábúakat, azok különböző fejlődési alakjait fogyasztja.

Levéltetves hajtások

120 _ _ száma

Pliytocoris fajok

__ - Atractotomus maii · · · ·· .. · egyedszám

100 80 60 40 20

V.

7. áhra Levéltetű-fertőzöttség és a gyümölcsfapoloska 1Atractotomus maii) egyedszámának alakulása

kezeletlen almaültetvényben (Nagykovácsi, Julianna-major, 1981-1986) (Rácz V., eredeti)

Leírása. Nagy, hosszúkás, matt poloskák. Elfekvő, világos szőrzettel és sötét, felálló szőrökkel. Fedőszárnyuk rendszerint világos, sötét rajzolattaL Lábaik hosszúak. A nemzetségbe meglehetősen sok faj tartozik, közülük többnek a táplálkozási módja nem vagy nem eléggé tisztázott. Az irodalomban több utalás is van a vegyes (növényi és egyúttal rovarevő) táplálkozásra. Három jelentősebb faj a Phytocoris reuteri Saunders, Ph. ulmi Linné (III. tábla, 4. kép) és a Ph. varipes Boheman.

Leírása. A Ph. reuteri a Phytocoris populi csoportba tartozik, amelyekre jellemző, hogy 6 mm-nél nagyobb fajok, harmadik csápízük fekete vagy szürkésbarna, a közepén világos gyűrűvel. Elég sötét tónusúak. A többi, e csoportba tartozó fajtól Életmódja. Pete alakban telel. Nem- biztosan csak a hím ivarszervi vizsgálatázedékszáma tisztázatlan. Lárvákat május- val különíthető el. Hossza 6-7 mm. tól augusztus végéig találhatunk. Az imáA Ph. ulmi és a Ph. varipes a Ph. varipes .gók júniustól szeptemberig rajzanak, iro- csoportba tartozik. Legfontosabb jellemdalmi adatok szerint még októberben is zőjük, hogy a harmadik csápízük világoselőfordulhatnak. sárgás. Főleg lombos fákon folytat ragadozó A Ph. ulmi első csápíze kb. 0,9-szer életmódot. Előfordul az almán, körtén, · olyan hosszú, miht az előtor szélessége, a fekete ribiszkén, égeren, nyíren, tölgyön, rajta lévő szőrök hosszabbak, mint az íz fekete nyáron, fűzön, szilen, hárson, kÖri- vastagsága. Színe vörösessárga, vörösessen, erdeifenyőn. Erdőközeli almásokban barna, barna foltokkal. A nőstény rend--84--


szerint pseudobrachyp ter. Hossza 6,48,0 mm. A Ph. varipes első csápíze rövidebb, mint az előző fajé. Az első csápíz szőrei olyan hosszúak, mint az íz vastagsága. Hímje hosszúkás, a nőstény hosszúkás ovális, sárgás vagy sárgásvörös, vörösbarna foltokkal. A fejen és az előtoron gyakran két hosszanti vöröses csík van. 6-7,5 mm hosszú. Életmódja. Mindhárom fajnak évente egy nemzedéke van. Pete alakban telelnek. A Ph. reuteri írnágói leghamarabb júniusban jelennek meg, tömegesebben július-auguszt usban rajzanak, de még szeptemberben is gyűjthetők. Lombos fákon (körte, alma, tölgy, éger, nyár, szil), cserjéken (ribiszke, kökény) ragadozó életmódot folytat. A Ph. ulmi írnágói rendszerint júliustól szeptemberig almán, vadkörtén, köszmétén, mogyorón, gyertyánon, nyárfán, égeren, tölgyön, nyíren, szilen, juharon, galagonyán, rózsán, gyöngyvesszön (Spirea), borákán (Juniperus) találhatók. A Ph. varipes imágók júliustól októberig, főleg lágy szárú növényekről gyűjthetők. Hereféléken, burgonyán, borsfüvön (Calamintha clinopodium), kakukkfüvön (Thymus), gyújtoványfüvön (Linaria), útifüvön (Plantago), galajon (Galium), ürömön (Artemisia), gilisztaűző varádicson ( Tanacetum vulgare), aszaton (Cirsium), búzavirágon (Centaurea), · bogáncson (Carduus ), nagycsalánon ( Urtica dioica ), közönséges nyíren (Betula verrucosa ), gyertyánon (Carpinus b~tulus), tölgyön (Quercus), fehér nyáron (Populus alba), kecskefűzön ( Salix caprea ), szilen (Ulmus), ribiszkén (Ribes), málnán (Rubus idaeus), csarabon (Calluna vulgaris), tövises iglicén (Ononis spinosa), fenyőn (Pinus), közönséges borákán (Junip,erus com. munis) él. Hajtásvizsgálattal, hálózással, kopogta-

'tással gyűjthetők. A fényre intenzíven repülnek. A fénycsapdával fogott példán)!'ok zöme hím. Haszna és hasznosítása . A ragadozó életmódot folytató három faj közül a Ph. reuteri esetében utalás van arra, hogy alma-levélbolh át (Psylla mait) fogyasztott.

Fürge mezeipolosk a - Malacocoris chiorisans (Panzer) (zoofág) és növényevő (fitofág) is lehet. Főleg lombos fákon és cserjéken él. Nagyon gyors mozgású, innen kap~ a magyar nevét is. Apró rovarokat fogyaszt, főleg a levélbolha-(Ps ylla) fajokat gyéríti.

Rovarevő

Blepharidopterus angulatus Fallén A legkülönbözőbb lombos fákon és bokrokon él. Atkára, levéltetvekre, levélbolhákra, apró hernyókra vadászik, ezért nagyon hasznos lehet.

Tolvajpolo skák- Nabidae Megnyúlt testű, ív alakban meggörbült 4 ízű szipókájú ragadozó poloskák. Mind a lárvák, mind a kifejlett poloskák ragadozó életmódot folytatnak. Esetenként növényi nedvet is szívogathatnak . Szinte a legkülönbözőbb élőhelyeken előfordulhatnak, rendszerint szárazságkedvelők. Apró testű rovarokkal, levéltetvekkel, poloskákkal, kabócákkal, legyekkel, hártyásszárnyúakkal táplálkoznak. Jobban kedvelik a !árvákat, de a kifejlett egyedeket is megtámadj ak, a petéket is kiszívják. Nem lesből támadnak, hanem kisebb távolságról véletlenszerűen találnak rá az áldozatra. Rendszerint két nemzedékük van évente.

--85--


Nagy tolvajpoloska - Himacerus apterus (Fabriciu~)

Leírása. Teste és feje hosszúkás. Alapszíne barna. Testét sűrű, rövid~ finom, elfekvő szőrözet borítja. Az l. csápíz hosszabb a fejnéL Pajzsa középen fekete. A potroh hátoldalán szabálytalan foltok vann*. A combok márványozottak. Lábszárain sötétbarna gyűrűk találhatók. Rendszerint a rövid szárnyú alak gyakori. Hossza 8-10 mm (III. tábla, 5. kép). Az l. és 2. stádiumú lárvák hangyaszerüek, 3. és 4. stádiumtólkez dve már hasonlitanak a kifejlett poloskákra. Elterjedése. Az ország egész területén megtalálható, közönséges. Ennek ellenére inkább erdei állat, a hűvösebb, párásabb mikroklímát szereti, ezért a középhegységi régióban a leggyakoribb. A ritkás: ligetes erdőkben, erdőszéleken, sík vidékeken és mezővédő erdősávokban, majori ligetekben, kastélyparkokban közönséges. Életmódja. Évente egy nemzedéke van. Pete alakban teleL Az l. stádiumú 'lárvák április végétől jelennek meg, 5. stádiumú !árvákat még július végén is találhatunk. Imágók júniustól szeptember végéig vannak. Több tucat fafajon előfordulhat. Az alábbi növényeken találtuk: gyertyán (Carpinus betu/us), húsos som (Cornus mas), kökény (Prunus spinosa), tölgy (Quercus), rózsa (Rosa), alma (Maius domestica), tatár iszalag (Reynoutria aubertii baldschuanicum), fehér akác (Robinia pseudo-acacia), parlagfű (Ambrosia elatior), közönséges bojtorján (Arctium lappa), fekete bodza (Sambucus nigra), nagy csalán (Urtica dioica), bogáncs (Carduus). Haszna és hasznosítása . Sokgazdás faj. A kisebb termetű· hernyák tömeges elszaporodásának következményeként na·gyobb mértékben elszaporodhat. Ezért

' például erdei lepke kártevők komoly korl~tozó tényezője, vagy erdőközeli gyümöl.csösökben jelentős hernyófogyasztó lehet. A lárvák kb. egy hónap alatt 20 hernyót pusztítanak el. Teljes kifejlődésükhöz ennél több zsákmányállat szükséges. Ehhez még hozzá kell számítanunk az érési táplálkozáshoz elfogyasztott hernyó vagy egyéb zsákmány mennyiségét, illetve a létfenntartás szükségletét. A fentiek alapján érzékelhető, hogy egyetlen Iáiva, illetve imágó igen jelentős mennyiségű rovart, rovartárvát pusztíthat el. Aptus mirmicoides Costa

Leírása. Teste megnyúlt, a hátsó harmadában kiszélesedik. Az l. csápíze 0,6szer olyan hosszú, mint a feje (ezáltal lehet a legegyszerűbben megkülönböztetni a Himacerus apterus-tói). Testének alapszíne sötétbarna, feketésbarna. Pajzsán fekete sáv található. A lárvája hangyaszerü, a fekete fahangyára ( Lasius niger) emlékeztet. Az l. és 2. hátlemezen (tergiten) elhelyezkedő fehér folt miatt hasonlít még jobban a hangyákra. Hossza 7-9 mm. Elterjedése. Az országban mindenütt megtalálható, de ritkább, mint a nagy tolvajpoloska (Himacerus apterus). Talajközelben, lágy szárú növényeken, fűféléken, bokrokon él. Dombvidékeken gyakoribb, mint a sík területeken. Életmódja. Imágó alakban telel. Egy nemzedéke van. Petéit korán tavasszal helyezi el a fűfélék és az egyéb növények szárába. Fejlett !árváit már májusban megtalálhatjuk. Az imágók kora tavasztól késő őszig gyűjthetők. Az áttelelő imágók májusban rajzanak a legnagyobb tömegben. Augusztusra a lárvák zöme imágóvá alakul. Az almán kívül a borsmentán (Menta piperita), zsályán ( Salvia glutinosa ), bogáncson (Carduus) találtuk.

--86--


Haszna és hasznositása. 'Valószínű­ leg sokgazdás ragadozó. Irodalmi adatok szerint az ízeltlábúak számos faja tartozik zsákmányállatai közé. Nabis ferus fajcsoport-Nabis ferus Linné, N abis punctatus Costa, N abis pseudoferus Remane

Taxonómiai és életmódbeli tulajdonságaik alapján a Nabis fajokat két nagy csoportra oszthatjuk. A Nabisferus csoportba a sík vidéki fajok tartoznak, aNabis rugosus csoportba az erdeiek. A Nabis ferus csoport fajainak az előtora valamivel rövidebb, mint amilyen széles, testük hosszúkás, hátsó harmadában kevésbé szélesedik ki. A ferus csoport leggyakoribb fajai: N. punctatus Costa (III. tábla, 6. kép), közönséges tolvajpoloska (N.ferus Linné) és a N. pseudoferus Remane. Az egyes fajokat elég nehéz egymástól elkülöniteni. Leirása. Testük és fejük megnyúlt. A fej szem mögötti része párhuzamos. Pajzsuk kicsi, háromszög alakú. Gyakoribb a hosszú szárnyú alak. Testük színe világosbarna, sárgásbarna. Testbosszuk 7-9 mm. Petéik hossza 1,1-1,2 mm, felületük zöld, ritka sorokban a különböző növényi szövetekben találhatók. A lárvák világosatib színűek, mint az imágók. Az l. stádiumú lárva sárgásfehér, a vedlések során fokozatosan megsötétedik. 5 lárvastádiuma van. Elterjedése. Aferus csoport fajai a síkvidéki területeken fordulnak elő a leggyakrabban. Lágy szárú növényeken, sű­ rűbb kultúrnövény állományokban (lucerna, gabonafélék, kukorica) tömegesen élnek. Irodalmi adatok szerint a N. pseudoferus a legelterjedtebb és legközönségesebb faj hazánkban, amelyet a N. ferus és a N. punctatus követ. Kukoricában végzett felméréseink azt mutatták, hogy e

kultúrában a N. puneratus (59%) a legközönségesebb, utána a N. ferus (38%) következik, s végül elég alacsony egyedszámban található meg a N. pseudoferus (3%). Az imágó- ~s a lárvanépesség együttes mennyisége kukoricában augusztus végén, szeptember elején a legnagyobb. Nagyon kis példányszámban gyümölcsfákon is előfordulnak. Életmódja. Irodalmi adatok szerint évente két nemzedékük fejlődik. Imágó alakban telelnek. Enyhébb téli napokon is szívesen mozognak. December, január, február hónapban is kimutattuk az imágókat a talajcsapdák anyagábóL Fényre tömegesen repülnek. A legtöbb imágó június, július, augusztus hónapokban, a lárvák szinte egész évben megtalálhatók, kb. egy hónap alatt fejlődnek ki. E fajok legkedvesebb zsákmányállatai a levéltetvek, amelyeknek tömeges felszaporodását követik. Más, levéltetű méretű ·rovarokkal is táplálkozhatnak, ilyenek a kabócák, a levélbolhák, a mezei poloskák, illetve lárváik és a különféle legyek. Mivel sokgazdás ragadozók, a fenti csoportokba tartozó rovarokon kívül még számos rovarfajt megtámadhatnak és kiszívhatnak. Nappal és éjszaka is támadnak. Áldozatukat rendszerint a növényeken mászkálva, kis távolságról veszik észre, tehát nem leshelyzetből támadnak. Szipókájukat hirtelen döfik az áldozatba, miután csápjukkal megvizsgálták. Elülső lábuk között tartva várják meg, amíg az teljesen elpusztul. Haszna és hasznositása. Mind az imágók, mind a lárvák ragadozók. Irodalmi adatok szerint az imágók átlagosan naponta 12, a lárvák 6 levéltetűt fogyasztanak. Nabis rugosus fajcsoport-Nabis rugosus Linné, N abis brevis Scholtz

--87--


A rugosus csoport fajainak az előtora valamivel hosszabb, mint amilyen széles, testük kevésbé megnyúlt, hátsó harmadában erősebben kiszélesedik. Leggyakoribb fajaik a N. rugosus Linné és a N. brevis Scholtz. · Leírása. A N. rugosus 6,5-7 mm hoszszúságú barnás színezetű poloska. Második csápíze jóval hosszabb az előtor szélességénél. A lárva sötétbarna, gyakran világos vagy vörös hosszanti csíkkaL A N. brevis 5,5-6,5 mm hosszúságú, sötétbarna színezetű poloska. Második csápíze nem hosszabb az előtor szélességénéL Elterjedése. A N. rugosus az országban mindenhol megtalálható, de csak a dombvidékeken és a hegyekben közönsé- . ges. Leggyakrabban fűféléken és lágy szárú növényeken él, ezért az erdei tisztásakan, a ritkább erdőkben és az erdőszéle­ ken gyakori. A párásabb, árnyékosabb helyeket kedveli. A N. brevis a hidegebb éghajlatú területek faja, ezért Magyarországtól északra gyakori. Nálunk főleg a dombvidékeken és a hegyekben fordul elő.

Életmódja. Mindkét faj imágó alakban telel. Egy nemzedékük fejlődik évente. Petéiket tavasszal a fűfélék szárába rakják. Lárváikat júniustól augusztusig találjuk meg. Az új nemzedék imágói júliustól . (N. brevis), illetve augusztustól (N. rugosus) jelennek meg. Haszna és hasznosítása. ANabis rugosus csoport fajai nem szaporodnak fel olyan tömegesen, mint aNabis ferus csoport fajai. Számukra az erdei biotápok nem nyújtanak olyan táplálékbőséget, mint a szántóföldi mezőgazdasági kultúrák a ferus csoportnak, ezért kisebb a jelentőségük is.

közül1

A Nabidae családba tartozófajok említést érdemel még néhány faj. A Prostemma guttu/a (Fabricius) főleg homokos területeken található. Ritkábban akadhatunk rá a feketehátú tolvajpoloská-ra (P. aenicolle Stein) és az alföldi tolvajpoloská-ra [P. sanguinea (Rossi)]. Kövek alatt, napsütéses helyeken bodobácsokat szívogat a sárgalábú tolvajpoloska (Alloeorhynchus fiavipes Fieber}. A párásabb, hűvösebb fás, bokros helyeken található a Dolichonabis limbatus Dahibon (IV. tábla, l. kép) és a Kalmanius fiavomarginatus Scholtz.

l

l

j

i

j

j ·~

j

j

l

Rablópoloskák - Reduviidae Változatos testformájú poloskák, szipókájuk 3, ritkán 4 ízű, erősen meggörbült és nagyon rövid. A legkülönbözőbb élőhelyeken fordulnak elő. A hazai fajok kivétel nélkül ragadozók és hasznosak, de gazdasági jelentőségük kisebb, mint a Nabidae fajoké. Ellentétben az előző család fajaival, leshelyzetből támadnak. Különféle rovarokat és pókokat támadnak meg, legyeket, kabócákat, poloskákat, szúnyogokat, rovarlárvákat, tojásokat szívnak ki. Rendszerint egy nemzedékük van. Melegkedvelők, a fajok zöme éjjel zsákmányol, de vannak nappal támadó fajok is.

l

:l ~

'l

·

~

j

·

,

Gyilkospoloska - Rhinocoris iracundus (Peletier) Na~yméretű,

hosszúkás testű állat. Test- . hossza 12-17,5 mm. Pontszemei között fehéressárga folt van. Szipókája 3 ízű, erősen meghajlott, rövid és az elülső esipók előtt végződik. Pajzsa sohasem telje- . sen fekete. A test alapszíne vörös, rajzolatai erősen változóak. Több változata is

--88--


van, amelyek az előhát színezete, rajzolata alapján különíthetők el (IV. tábla, 2. kép). Az egész országban előfordul, de a középhegységi régióban a leggyakoribb. Itt a száraz, meleg, karsztbokorerdős területek déli fekvésű tisztásain található a lágy szárú növényeken. Áldozatát rendszerint leshelyzetből támadja meg. Szipókáját előreirányítva teste elülső részét megemeli, majd elülső pár lábával vagy szipókájával ragadja meg a prédát. Az imágó és a lárva is sokgazdás ragadozó. Legyekkel, poloskákkal, kabócákkal, azok lárváival, petéivel, de egyéb ízeltlábúakkal is táplálkozhat.

Enyves égeren ( Alnus glutinasa J, de egyéb fás növényeken, főleg az Alföldön található a vörhenyes Címerespo loska (Arma custas Fabricius). Egyebek között az amerikai fehér medvelepke ( Hyphantria cunea) hernyóját is fogyasztja.

Címeresp oloskák - Pentatomidae

A csíkosfejű címerespo loska (Jalla dumasa Linné) a Dasychira selenetica szövőlepkét fogyasztja. Gyakori faj hazánkban az acélkék poloska (Zicrana caerulea Linné). Szőlők­ ben a kormoslepkét ( Theresimima ampelaphaga) pusztítja. Főleg fitofág, de pusztuló rovarokon is szívogathat a nagy címerespo loska (Acanthasama haemarrhaidale Linné). Bozótos helyeken, erdőben gyakori.

A legtöbb idetartozó faj növényevő, az Asapinae alcsalád tagjai és még néhány faj azonban ragadozó. A tüskés címerespo loska (Picromerus bidens Linné) nedves, hűvös helyeken, fákon, bokrokon gyűjthető. Rovarokkal él (hernyó, burgonyabogár-lárva, ágyi poloska is).

A tőrös címerespo loska ( Trailus luridus Fabricius) hegyvidékeinken a gyapjaslepke ( Lymantria dispar), az apácalepke (L. manacha) és a fenyőaraszoló ( Bupalus piniarius) fogyasztásával hajthat hasznot. A tarkalábú címerespo loska (Eysarcaris punctatus Linné) bozótos helyeken főleg legyeket pusztít.

Teveny akú fátyolk ák - Raphi diopte ra A tevenyakú fátyolkák testfelépítésükről kapták nevüket. Toruk első szeivénye ugyanis aránytalanu l megnyúlt és csősze­ rűen görbült. Nyugalmi állapotban az állat hossztengelyéhez képest ferdén felfelé áll, amely valóban emlékeztet a teve nyakára. Ehhez a hengerszerű előtorhoz egy keskenyebb résszel ízesül a lapos, kissé kiszélesedő fej, kétoldalt apró összetett szemekkel. Fejük így emlékeztet a kígyók

fejére. A nyakszerű tor és a fej együttesen igen mozgékony, amelynek jó hasznát veszik, amikor apró ·zsákmányállatukat rágóikkal megragadva t<?ronydaruként felemelik a levegőbe, és így fogyasztják el azokat. A "tevenyakú " vagy "kígyó-", "kígyószemű légy" elnevezés a fentiek alapján nyilvánvaló (IV. tábla, 3. kép). A nőstények általában valamivel nagyobbak, mint a hímek, és az utóbbiaktól

--89--


jól megkülönböztethetőek 5-7 mm hoszszú, rugalmas, hegyes végű tojócsövük alapján. Az imágók testének alapszíne feketésbarna. A fejet, a torszelvényeket és a potroh oldalát gyakran sárgás és kékes színű foltok, minták tarkítják. Két pár hálózatos erezetű szárnyuk van. A szárnyak átlátszóak, bosszuk 6-19 mm. A szárnyak mérete, erezetének alakulása és a szárnycsúcsok szegélye közelében található erek által körülzárt, rombusz alakú hártyás rész, az úgynevezett szárnyjegy színezete vagy kettéósztottsága a fajra jellemző bélyeg. A szárnyjegy színe a feketésbarnától a világos okkersárgáig változhat, vagy teljesen átlátszó. A lárvák teste kifejlett állapotban 12-16 mm hosszú, hát-hasi irányban lapított. Előtoruk már megnyúlt, és fejük is erősen emlékeztet az imágóéra. Szájszerveik rágó típusúak. Testszínük sárgásbarna vagy sötétbarna, amelyet ugyancsak minták díszítenek. Jellemző élőhelyeik a fás, ligetes, cserjés-bozótos területek, így az erdőkben, erdőszéli bozótosokban, mezővédő erdő­ sávokban, patakparti kórótársulásokban, parkokban, házikertekben, gyümölcsö.sökben találhatjuk meg őket. Vannak olyan fajok, amelyek főként a lombkoronaszinthez, mások a cserje- vagy a lágy szárú növényi szinthez kötődnek. Az imágók kifejezetten nappal aktív állatok. A különböző növények lombján különösen napfényes időben találkozhatunk példányaikkaL Az imágók áprilistól július végéig rajzanak. Ebben az időszakban párosodnak, majd a megtermékenyített nős­ tények lerakják petéiket. Ehhez alkalmas helyet keresnek: fakéregrepedéseket, fakorhadékot, avart. A nőstény tevenyakú tojócsövevel végigtapogatja a felületet, és ha alkalmas rést talál, belemélyeszti a tO"'

jócsövét, és 10-50-es csomókba lerakja petéit. A tojások alakja nyúlt, szivarszerű. A kikeit kis lárvák élőhelye megegyezik a tojásrakás helyével, fák kérgén, azok repedéseiben, korhadó fák üregeiben, avarlevelek között találhatjuk meg őket. Fejlő­ désük két évig tart, mialatt körülbelül tízszer vedlenek. Második áttelelésük előtt az élőhelyükön elkészített üregekben bebábozódnak, és a következő tavasszal, április-május folyamán kikelnek az imágók. Az imágók és a lárvák is falánk ragadozók, ennek ellenére a lárvák hosszú ideig bírják a koplalást. A kifejlett állatok fő­ ként a lomhozaton élő levéltetvekkel, pajzstetvekkel, apróbb puha rovarokkal, kis hernyókkal táplálkoznak, néha kiegészítő élelemforrásként, kora tavasszal virágport is fogyasztanak. A mozgékony lárvák élőhelyük minden zugát végigkutatják, és közben rovarpetéket, kisebb !árvákat, tetveket zsákmányolnak. Megfigyelték azt is, hogy az erdei fajok !árvái még a szúbogarak járataiba is behatolnak, és azokkal táplálkoznak. A tevenyakú fátyolkák rendjének két családja van. A Raphidiidae családba tartoznak azok a fajok, amelyeknek a fejtetőn 3 pontszeme van, és a szárnyjegy egy vagy több harántérrel osztott. Azok a fajok, amelyeknél a pontszemek és a szárnyje-. gyek haránterei hiányoznak, azok az Inocelliidae családba tartoznak. A tevenyakú fátyolkák az egész Földön elterjedtek. A legtö.bb fajuk melegkedvelő, ezért túlnyomó részük a trópusokon él. Európában 67 fajuk ismeretes. Magyarországon ' eddig ennek körülbelül egytizedét találták. Hazánkban a következő leggyakoribb fajoknak lehet növényvédelmi-erdővédel­ mi szempontból jelentősége: Raphidia fiavipes Stein, R. notata Fabricius, R. ma.:.. jor Burmeister, R. xanthostigma Schummel, R. nigricollis Albarqa.

--90--


Tevenyak ú fátyolkák - Rhaphidiidae Raphidia flavipes Stein

Hazánkban az egyik leggyakoribb és legközönségesebb faj (IV. tábla, 3. kép). Szárnyainak hossza 8-14,5 mm. Testének alapszíne sötétbarna, hamvaskék és krémsárga foltokkal tarkítva. A szárnyjegyet egy harántér egy világosabb és egy sötétebb barnás részre osztja. Erdőkben, erdőszéli bozótosokban, kevésbé permetezett gyümölcsösökben~ házikertekben mindenütt megtalálhatjuk.

Közép-Eur ópában 500 m tengerszint feletti magasságig gyakori. Az imágók májustól júliusig rajzanak. Gyakran felbukkannak májusban virágzó csalánfoltokon, ahol feltehetően virágport is fogyasztanak. Lárvái a talajszinten fejlődnek, az avarban, korhadó gyökerekben stb. A meleg, száraz élőhelyeket kedvelik. Az imágók gyümölcsösökben, házikertekben a levéltetvek, pajzstetvek pusztításával hajthatnak -hasznot. Szavjetunió egyes vidékein a malylepkék hernyóinak intenzív ragadozása miatt a leghasznosabb rovarok közé sorolják ezt a fajt.

Síkszá rnyúak - Planip ennia A pillefátyolkák lárvái is ragadozók. Fejlődésükről, életmódjukról keveset tuA pillefátyolkák (vagy rablópillék) lep- dunk. kékre és szitakötőkre egyaránt emlékezteEurópában 15 pillefátyolkafaj fordul tő, nem közismert rovarok. Feltűnően elő, közülük hazánkbane gy, esetleg két faj szőrös, nagy fejükön két hosszú, bunkós él. A mediterrán országokban nagyobb csápot viselnek. Erős rágó szájszer_vük a egyedsűrűségük miatt jelentőségük is ragadozó életmód szolgálatában áll. Nagy sokkal nagyobb, mint nálunk. szárnyaik háromszög alakúak, erezetük A hazánkban biztosan előforduló pillesűrű. Az áttetsző szárnylemezen az egyes fátyolkafaj az Ascalaphus ( Libelloides) fajokra jellemző sárga és barna foltok he- macaronius Scopoli (8. ábra). lyezkednek el. (A mintázat - a lepkékkel ellentétben - nem pikkelyekből áll.) Potrohuk feltűnően szőrös, a hímek potrohvégén erőteljes_ párzókészülék található. Az imágók rrl.egközelítően sem olyan jó repülők, mint a szitakötők. Csapkodva repülnek, s gyakran a növényekbe ütközve leesnek. Az imágó falánk ragadozó, minden nála kisebb rovart megtámad. Párzás után a nőstény petéit teljesen rendszertelenül, minden céltudatosság nélkül rakja le. A megfelelő helyre került peték kellő 8. ábra nedvességet kapva néhány nap után kikel- Pillefátyolka ( Ascalaphus macaronius) (Fotó: Nagy z. i.) nek.

Pillefáty olkák - Ascalaphidae

--91--


Hangyalesők

- Myrmeleonidae

Leginkább a szitakötőkre emlékeztető nagy termetű, puha szárnyú rovarok. A szitakötőktől azonban jól megkülönböztethetők hosszabb bunkós csápjuk alapján. Fejük viszonylag kicsi. Szájszervük erős rágó szájszerv, a zsákmány megragadására és feldarabolására szolgál. Két pár szárnyuk egymáshoz hasonló alakú és nagyságú. Nagy szárnyfelületükhöz képest szárnyizmaik nem túl erősek, röptük nem olyan erős, mint a szitakötőké. A szárnyak alakja, erezete, szőrössége és mintázata jellemző az egyes fajokra. N ap pal keveset mozognak ha felzavarják őket, hamar leszállnak. Alkonyatkor és éjszaka aktívak, ekkor szerzik meg apró, puha rovarokból álló zsákmányukat. Éjszaka tartósan repülnek, a mesterséges fényforrások vonzzák őket. Lárváik faJ..ánk ragadozók, ők a tulajdonképpeni hangyalesők. A fajok nagy részének !árvái a homoktalajokat részesítik előnyben. Fogótölcsért építenek benne, s a tölcsér alján elrejtőzve lesik áldozataikat, leggyakrabban hangyákat. A homokban mozgó rovarok a fogótölcsér szélén legurulnak, a pergő homokszemeken nem tudnak visszamászni. A tölcsér alján várja őket a ragadozó lárva, amely testnedveiket kiszívja. Más fajok !árvái nem # építenek fogótölcsért, hanem a lárva a laza homokot magára szórja, finommozgással a testén elsimítja, s így lesi zsákmányát. Ismét más fajok !árvái faodvakban élnek, és a korhadékba lapulva vadásznak. A lárvák kifejlődése- az egyes fajoktól függően - egy-három év. Bár fontos ragadozók, a kártevő rovarok gyérítésében nem nagy a részük. Európában mintegy 40 fajuk fordul elő, ezek közül hazánkban mintegy 20-at ismerünk. Homokterületeken gyakori az óriás

Négyfoltos

hangyaleső (Acanthaclisis occitanica Villiers), a kis hangyaleső (Neuroleon nemausiensis Borkhausen), a hangyafarkas (Myrmecaelurus trigrammus Pallas), a négyfoltos hangyaleső (Distoleon tetragrammicus Fabricius) (9. ábra), a sárgalábú hangyaleső (Megistopus flavicornis Rossi) és a közönséges h~angyale­ ső (Myrmeleon forrnicarius Linné).

Lisztes fátyolkák - Coniopterygidae A síkszárnyúak rendjén belül a lisztes fátyolkák családjába tartoznak a legapróbb rovarok. Testméretük 2-4 mm, szárnyresztávolságuk az elülső pár szárnynál 5-8 mm. Egész testük, a szárnyakat is beleértve, fehér viaszos, letörölhető anyaggal van befedve (IV. tábla, 4. kép). E fehérszínű anyag mikroszkopikus méretű viaszlemezkékből áll, amelyeket a test két oldalán nyíló viaszmirigyek termelnek, szálacskák formájában. Az állatok combjukkal kenik szét egész testfelületükön a viaszt, amelynek feltehetően víztaszító és a test kiszáradását gátló szerepe van, Apró termetük és hófehér színük következtében nagyon hasonlítanak az üvegházakból jól ismert kártevő liszteskékre, amelyeket szintén fehér viaszréteg borít. Számos faj esetében a hátulsó pár szárny erősen csö-

--92--

\

9. ábra ( Distoleon tetragrammicus) (Fotó: Nagy. Z. L.)

hangyaleső


kevényes, mintegy feleakkora, mint az elülső pár. A hosszúkás, ovális, lekerekített szárnyak erezete redukált, egyszerű. A peték 0,3-0,4 mm hosszúak, ovális alakúak, színük fehér vagy narancssárga. A kis testű lárvák lapos orsó alakúak. Testük rózsaszín, sárgás vagy barnás színű. Három lárvastád iumuk van. Erdős, bozótos területek en, gyümölcsösökben, parkokban élnek. Évente egykét nemzedékük van. Az imágók áprilistól októberig rajzanak, a legtöbb azonban júniusban, júliusban észlelhető. Fénycsa pdával vagy ragacscsapdával jól gyűjthe­ ták. A nőstények petéiket rendszer int a levéllemez szélére, a levélfonák erei mellé, a fakéregre rakják le, táplálékforrásaik (például atkatelep) közelébe. Egy nőstény átlagosan 200 petét rak. A lárvák kifejlő­ désük után egy kettős falú (egy külső, 5-8 mm-es lazább, ezen belül egy 3 mm-es sűrűbb falú) gubót szőnek a növények felületén. Ebben a fehér szövedékgubóban előbáb állapot után bebábozódnak, és egy-két hét alatt imágóvá alakulnak. A második nemzedék !árvái a gubót már fakéreg repedéseibe szövik, ahol előbáb állapotban telelnek át. A kifejlett állatok és lárváik aktív ragadozó életmódot folytatnak. Erdőkben, de különösen gyümölcsösökben és kertekbe n nagy hasznot hajthatn ak az apró termetű kártevő rovarok pusztításával, mert itt időnként nagy egyedszá mban vannak jelen. Elsősorban az atkákra specializálódtak, de megesznek sok fiatal levéltetvet, pajzstetűt, rovarpet ét is. A kifejlett állatok és a lárvák táplálékforrása azonos. Az imágók naponta átlagosan 3o-40, a lárvák 15-35 atkát pusztítanak el. Össze! jelentős mennyiségű áttelelő takácsatkatojást fogyaszthatnak. Európáb an 37 lisztesfátyolkafajt isme-

rünk, ezeknek kb. egyharm adát írták le hazánkban. Körte-, őszibarack- és sárgabarack-gyümölcsöseinkből a következő lisztesfátyolkafajok kerültek elő: Conwentzia psoczformis (Curtis), Coniopteryx tineiformis Curtis, C. borealis Tjeder, C. haernatica McLach lan, C. esbenpeterseni Tjeder, C. tjederi Kimmin s. Conwent zia psociformis (Curtis)

· Leírása . Az imágók teste fehér viaszréteggel borított. Az elülső szárnyak hossza átlagosan 3,1-3,9 mm. Az előtor alapszíne a viaszréteg alatt halvány krémszín ü, szürke foltökkaL A közép- és utótor barnásfekete. A hátulsó pár szárny hossza kisebb, mint az elülső páré. A potroh halványszürke. A peték 0,5 mm nagyok. A kifejlett lárvák 3-3,5 mm hosszúak, fehéres színűek, a test közepén egy nagyobb barnás folttaL A testükön elszórva finom, rövid, fehéres szőrök találhatóak. A potroh vége sárgás alapszínű. A lárva bélcsatornájáb an lévő táplálék gyakran sötét foltként tűnik elő a halvány testfalon keresztüL Életmó dja. A petéket egyesével vagy kettesével-hármasával, levelekre, illetve fatörzsekre helyezik el a nőstények. 8-13 nap alatt kelnek ki a krémfeh ér színü kis lárvák. A lárvafejlődés ideje 2-3 hétig, a gubóban az előbáb- és bábidőszak körülbelül két hétig tart. E fajnak évente két nemzedéke van. Az első peteraká s ideje májusba n, június elején, míg a második július végén, augusz-' tus elején van. A két nemzedék többékevésbé átfedi egymást. Az imágók április végétől október végéig rajzanak. Haszna és hasznos ítása. A C. psociformis főként lombhul lató fákon ragadozza az atkákat (Tetrany chus, Bryobia fajok), a pajzstetveket (Phenococcus, Chionaspis

--93--


fajok) és a tetveket ( Phylloxera punctata). Megfigyelték, hogy egy lárvája, teljes kifejlődéséhez 150-300 tetűt is elfogyasztott.

Barna fátyolkák- Hemerobiidae A barna fátyolkák családjának tagjai apró termetű, törékeny rovarok. Két pár szárnyuk van, amelyek közül az elülső pár rendszerint nagyobb, 3-8 mm hosszúságú, de létezik olyan faj, amelynél a 16 mm-t is eléri. A szárnyak erezete jellegzetesen hálózatos, felépítése fajonként eltérő lehet. Alakja ovális, a szárnylemez csak részben átlátszó. Alapszíne a sárgástól a barnán keresztül a halványszürkéig változhat. A fejen, a torszelvények hátoldalán és a sz~rnyakon (a lemezen és az ereken is) fekete foltocskák, csíkok találhatók. Az imágók testének színe többnyire sötétbarna vagy fekete. A testfelület és a szárnyak gyakran szőrökkel tarkítottak. Nevüket onnan kapták, hogy a kicsiny imágók csak mikroszkóppallátható mintái . a drapp, a barna és a szürke különböző árnyalataivá olvadnak össze. A kifejlett állatokat az elülső szárnyak erezete, a test jellegzetes foltjai és főként az ivarszervek felépítettsége alapján lehet meghatározni. Petéik elnyújtott ovális alakúak, 0,5-1,5 mm hosszúak, színük fe~ér, krém- vagy rózsaszínű (IV. tábla, 5. kép). A lárvák teste hosszan elnyújtott orsó formájú. Felszínükön hiányoznak a zöld fátyolkákra jellemző szemölcsök ( tuberku/um), amelyekről szörök erednek, ezért testük simább. A lárvák színe a sárgásszürkétől a lilás rózsaszínig és a szürkésbarnáig változhat, fajtól és gyakran a táplálkozástól függően is, néha élénkebb színű foltokkal is tarkítva. A lárvák szájszervei a fátyolkákra jellemző módon, az áldo-

zatok felnyársalására és testnedveik kiszívására módosultak. Testméretükhöz képest kicsiny fejükből előrenyúló állkapcsaik egy pár, enyhén befelé görbülő, kihegyesedő, tőrszerű "foggá" nőttek össze úgy, hogy belsejükben csatornák húzódnak a bélcsatorna felé. A lárváknak ezért nincs szájnyíl_ása a külvilág felé. Három, vedléssei kísért lárvastádiumukat különböztethetjük meg. A bábozódáshoz készített gubó fehér színű, ovális alakú, és egy külső laza, valamint egy belső, sűrűbb szövésű rétege van (IV. tábla, 6. kép). 0 -

"'a 16

mezögazdasági terület

[~ =erdő

14

"'

~ 12

~

g' 10

E

t

"C

8

.,~ 6

'ECl

4

l

r .J

.E 2

_ .-.J l

...

10. ábra

Barna fátyolkák átlagos rajzásmenete mezögazdasági területeken és erdőkben, fénycsapdák gyújtési eredményei alapján (Szentkirályi F., eredeti)

Legkedveltebb élőhelyük az erdő. Az területeken kétszer annyi fajuk él, mint a mezőgazdaságilag művelt növényállományokban. Egyes fajaik kifejezetten csak bizonyos növényfajokhoz kötődnek (például a fenyőfélékhez). Ez az erős kapcsolat azonban nem közvetlenül a növényfaj, hanem az azokon élő zsákmányfaj(ok) miatt alakult ki. Vannak olyan barna fátyolkák, amelyek elsősorban a gyepszintben élnek, mások a kultúrnövények erdős

--94--


állományaiban, néhány valamennyi növényszinten megtalálható. Az imágók és a lárvák éjszaka aktívak. A kifejlett állatok mesterséges fényforrásra jól repülnek, így fénycsapdával könynyen gyűjthetök (10. ábra). A lárvák és az imágók nappallevelek fonákán, fatörzsön, kéregrepedésekben és a gyepszintben rejtőzködnek. Ha a kifejlett állatokat megzavarják, gyakran holtnak tettetve magukat leesnek a földre, és egy időre mozdulatlanná merevednek. Az imágók élettartama 2-4 hónap. Rajzásuk az erdőben áprilisban, míg a mező­ gazdasági területeken valamivel később, májusban kezdődik és az első késő őszi fagyokig, általában október végéig tart. A megtermékenyített nőstények áprilisban-májusb an egyesével, bizonyos fajok csoportosan rakják le petéiket. A peték a levelek fonákára, élére vagy növény felületén található 1-2 mm hosszúságú sző­ rökre vannak felragasztva, többnyire a zsákmányállatok (levéltetű vagy atkatelep) közelében. A nőstények életük folyamán fajtól, táplálkozástól függően 50-600 petét raknak le, ritkán 2000-et is. A kis lárvák az időjárástól függően 7-12 nap alatt kelnek ki és 2-3 hétig fejlődnek. · A kifejlett lárvák fakéregrepedésekben, besodrott levelekben, az avarban és a talajrepedésekben szövik meg a gubókat. A lárvák ebben a szövedékben telelnek lárva- vagy előbáb stádiumban. Tavasszal bábozódnak. Néhány faj képes imágó alakban is áttelelni. A barna fátyolkák írnágói és !árvái is . aktív ragadozók, általában azonos zsákmányállatot fogyasztanak. Elsősorban a levéltetvekre specializálták magukat, de sok pajzstetvet, liszteskét, levélbolhát, tripszet, atkát is elpusztítanak. Nagyon

a

fontos, hogy ennek a családnak a tagjai jól alkalmazkodtak az alacsonyabb hőmér­ séklethez is. ·Ennek megfel~lően a nősté­ nyek kora tavasztól késő őszig rakják le petéiket, és az alacsony hőmérsékleten is kikelő lárvák még 4-5 "C-nál is ragadoznak. Így a vegetációs időszak elején és végén megjelenő tetűnépességet is képesek elpusztítani. Az imágó, amint csápjaival kitapogat egy levéltetűtelepet, kiemel belőle egy egyedet, és rágóival teljesen felfalja. A lárvák a növényfelületen járkálva, fejüket fürgén jobbra-balr a hajlítva letapogatják a terepet. Ha zsákmányállatba ütköznek, villámgyorsan felnyársalják, egykét perc alatt kiszívják, majd az áldozat bőrét eldobják, és újabb egyedet próbálnak felkutatni. Sok káros, apró termetű, könnyen zsákmányolható rovart, illetve rovarpetét pusztítanak el, ezért a leghasznosabb természetes ellenségek közé sorolhatjuk őket. A lárvák átlagosan naponta 20-30 levéltetvet, 30-50 atkát szívnak ki. Az imágók még ennél is falánkabbak, akár 200-300 tetűt is elfogyasztanak egy nap. Az elmúlt években egyes barnafátyolka-fajokat üvegházi és szabadföldi viszonyok között egyaránt kipróbáltak biológiai védekezésre. Kanadába például Európából importálták egy faj ukat, a fenyveseket károsító levéltetvek ellen. Kidolgozták mesterséges tenyésztésüket is. Az öszszegyűjtött petéket speciális ragasztófolyadékkal elkeverik, majd nagy nyomással az erre a célra szolgáló géppel kipermetezik a megv~dendő kultúrnövényre. A kikelő lárvák megkezdhe tik a cél-kártevőro­ var pusztítását. A barna fátyolkák világszerte elterjedtek. Európából 53 fajt ismerünk, ezekből Magyarországon eddig 35 fajt mutattak ki.

--95--


H emerobius humulinus Linné

Az imágó elülső szárnyainak hossza 5-9 mm. Színe halványszürke, sárgásszürke foltokkal tarkított. A szárnyak szegélyén váltakozva világosabb és sötétebb szakaszok találhatók, amelyek bizonyos erek találkozási pontjainál jellegzetes fekete foltocskákat alkotnak. A test alapszíne szürkésbarna (V. tábla, l. kép). A peték O, 7 mm hosszúak, krémfehérek, egyesével helyezkednek el a levelek fonákján, főként az erek mellett. A kifejlett lárva 7-8 mm hosszú. Alapszíne krémfehér, a hátoldalán két oldalsó barnásvörös hosszanti csík látható (V. tábla, 2. kép). Az egyik legközönségesebb barnafátyolka-faj hazánkban is. Mezőgazdasági területeken és erdőkben egyaránt gyakori. Évente általában két nemzedéke fejlő­ dik ki. Az imágók márciustól október végéig repülnek. A nőstények átlagosan 460 tojást raknak. Előbábja telel át. Tömeges elszaporodása esetén gyümölcsösökben, kertekben rengeteg apró kártevő rovart, atkát pusztít el. Wesmaelius subnebulosus (Stephens)

Leírása. Az egyik legnagyobb méretű barnafátyolka-faj (V. tábla, 3. kép). Az imágók alapszíne sötétbarna-sötétszürke. Elülső pár szárnyuk 8-10 mm hosszú. A szárnyak elnyújtott, ovális alakúak, sötétszürke erezettel, karakterisztikus feketés foltokkal tarkítottak. Biztonságosan meghatározni főleg az ivarszervek alapján lehet. Egyesével lerakott petéi O, 7-0,8 mm hosszúak és 0,3-0,4 mm szélesek, halvány krémszínűek, a lárvák kikelése előtt barnás árnyalatúak. A frissen kelt kis lárvák barnásfehérek, míg az idősebbek sötétbarnák, barnás-

szürkék, vörösesszürke foltokkal. A kifejlett lárva hossza 7-9 mm. Gubója kettős · falú, a belső ovális szövedék átlagosan 6 mm hosszú, 3 mm széles. A lárvák a gubókat fakéregrepedésekben, mohapárnákban, laza talajokban szövik. Életmódja. Jellemző élőhelyei az erdők, a kertek, a gyümölcsösök lombkoronaszintje. Betelepedhetnek azonban a kapásnövények állományába is (például kukoricába), ha a közelben fás növényzet is előfordul.

A nőstények átlagosan 300 petét raknak le. Laboratóriumi körülmények között a nőstények többsége csak akkor válik termékennyé, ha a levéltetű táplálék mellé mézet és virágport is kap. Ez arra utal, hogy az imágók természetes környezetben feltehetően virágport, nektárt is fogyasztanak. Ilyen feltételek mellett a nemzedékek kifejlődésének átlagos időtartama 40 nap. Nemzedékeinek számát ne~éz pontosan megállapítani, két, kedvező esetben három-négy nemzedéke is kifejlődhet évente. Az imágók februártól november végéig aktívak. Előbáb formájában telelnek át. Haszna és hasznosítása. Az imágók és a lárvák is elsősorban levéltetű-fogyasz­ tók ( afidofágok), de inegfigyelték, hogy pajzstetvekkel, liszteskékkel, levélbolhákkal is táplálkoztak (például Chermes faj). A lárvák nagyon szeretik a rózsa-levéltetűt ( Macrosiphum rosae). Ismert táplálékforrásai még: zöld őszibarack-levéltetű ( Myzus persicae), gyapjas pajzstetű (Putvinaria vitis), Phyllaphisfagi, Aphis rumicis. Az imágók csaknem 60 napig tartó életük folyamán sok kártevőt pusztítanak el. borsó-levéltetűn Laboratóriumban ( Acyrtosiphon pisum) tenyészthető. A tenyészetek számára a 20-SO lux erőssé­ gű megvilágítás az optimális. Az átlagos,

--96--


lerakott peték száma ilyen feltételek mellett lOOü-1400 volt, a tojások 95% -ából kikeltek a lárvák. Tenyésztésének kid9lgozása megteremtette a lehetőséget arra, hogy a biológiai védekezésre felhasználják. nőstényenként

Micromus angulatus (Stephen)

Leírása. AM. variegatusszal együtt a gyakori barnafátyolka- fajok közé tartozik (V. tábla, 4. kép). A közepes méretű fajok közül való. Az elülső szárnyainak hossza 6-8 mm. A szárnyak nem átlátszóak, alapszínük rozsdabarna. A szárnylemezek en két jellegzetes V alakú harántérsor húzódik. A kissé rózsaszínű peték egyesével, az esetek 95% -ában a levelek, szárak 2-3 mm hosszúságú szőrein helyezkednek el. Hosszuk l mm, szélességük 0,4 mm. A lárvák 7-8 mm hosszúak, elnyújtott keskeny orsó alakúak, sötét lilás rózsaszínűek, kékes árnyalatokkal tarkítottak. A gubó hosszúkás, belső szövedékl:! henger alakú. Az avarban, illetve a talaj felső 5 cm-es rétegében található. Életmódja. A faj egyedei a növényfa. jokban gazdag, alacsony növénytársulás okat részesítik előnyben. Szívesen tartózkodnak kertekben lágy szárú növényeken, · szántóföldi gyomtársuláso kban, árokparti, erdőszéli gyepszintekbe n. Ezeken a helyeken, ha elegendő táplálék áll rendelke. zésére, igen nagy lehet az egyedszáma. A szőrös, lágy szárú növényeket (például : kukorica, Carduus acanthoides, Conysa canadensis), nagy csalán (Urtica dioica) : azért kedvelik, mert petéik zömét növény' szőrökre rakják (IV. tábla, 5. kép). Az imágók egész évben megtalálhatók, · ugyanis a faj ebben az alakban telel át.

Élettartamuk 3-5 hónap között ingadozik. A nőstények kora tavasztól késő őszig raknak petét, a lárvák pedig még enyhe fagyos időben is aktívak. A lárvák fejlődése a tél kezdetéig tart. Nemzedékszám a a táplálékforrást ól és az időjárástól függően évenként 2-5 lehet. Egy nemzedék 32 nap alatt fejlődik ki. Laboratórium i körülmények között jól tenyészthető faj. 20 ·c-on 16 órás megvilágítás mellett, a zöld őszibarack-levélte­ tűn ( Myzus persicae) tartott nőstények átlagosan 400 petét raktak le, s ezek 96% -ából kikeltek a lárvák. Haszna és hasznosítása . Az imágók és a lárvák falánk levéltetű-ragadozók, ezért mezőgazdasági területeken, kertekben egyike a leghasznosabb rovaroknak. Micromus variegatus (Fabricius) fajnál valamivel kisebb termeSzárnyai keskenyebbek, nyúltabbak, elliptikus alakúak. A szárnylemez átlátszó, fehéres. Az elülső szárnyak hossza 5-7,5 mm. A szárnylemez erezete sötétebb szürke. A szárny csúcsi részén három sötétszürke folt látható (V. tábla, 5. kép) . A peték krémfehér színűek, átlagos hosszuk O, 9 mm, szélességük 0,4 mm (V. tábla, 6. kép). A lárvák teljesen hasonlók aM. angulatus lárváihoz. Élőhelye megegyezik az előző faj éval, és kizárólag alacsony növényzetben fordul elő. Kedveli a mezőgazdasági területeket (például a lucernát, a kukoricát). Az imágók április elejétől novemberig rajzanak:'Éven te két nemzedékük fejlődik ki. Életmódja, táplálékforrása , így növényvédelmi jelentősége is megegyezik a M. angulatus fajévaL

Az

előbbi

tű.

--97--


Sarlósszárny ú barna fátyolka - Drepanepteryx phalaenoides (Linné)

Leírása. A legszebb és legnagyobb barnafátyolka-faj (VI. tábla, l. kép). Az elülső szárnyai 11-16 mm hosszúak. N evét onnan kapta, hogy a szárnyak csúcsa közelében egy sarló formájú kimetszés van. A szárnyak alapszíne rozsdabarna. Erezete sűrű hálózatot alkot. A peték krémfehérek. A lárvák színe rozsdabarna vagy krémsárga, kifejlett állapotban 12-14 mm hosszúak (VI. tábla, 2. kép). fajgazdag Élőhelyeit Életmódja. lombhullató erdőkben, parkokban, gyümölcsösökben találhatjuk meg. Gyakran nagy egyedszámban fordulnak elő. Az imágók telelnek át, így egész évben megtalálhatjuk őket. A nőstény 15-20-as csomókban ragasztja petéit a növények felületére. A kikelő kis lárvák levéltetveket fogyasztanak, kifejlődésükig nagy mennyiségű tetűt képesek elpusztítani. Évente egy nemzedéke fejlődik ki, ritkábban kettő. Haszna és hasznosítása . Az imágók és a lárvák is levéltetveket fogyasztanak. A lárvák különösen kedvelik a bodza levéltetveit, de gyakran láthatjuk őket tetves cseresznyefákon vagy az almafákon, a levélpirosító levéltetvek által besodrott levelekben is. Táplálékforrásai között szerepel még a vértetű ( Eriosoma lanigerum J, a szillevélszegély-gubacstetű ( Schizoneura ulmi), az Aphis pruni és a Phyllaphisjag i levélte-

méretű

tűfajok.

Zöld fátyolkák - Chrysopidae A zöld fátyolkák családjába nagyon fontos ragadozó fajok tartoznak.

Az imágóknak két pár elnyújtott ovális szárnyuk van, amelyekközül a hátulsó pár rendszerint keskenyebb és kisebb. Átlagos szárnybosszuk 10-18 mm. A szárnylemezek átlátszóak. Erezetük hosszanti és főleg haránterekben gazdag, így a szárnyak valóban fátyoira emlékeztetnek. Az erek színe általában zöld (néhány esetben teljesen fekete), egyes fajokra jellemző, hogy a haránterek egy része vagy azok összessége fekete, illetve barna színű. Az erek a lemezek mindkét oldalán szőrösek.' Az imágók teste 1ü-12 mm hosszú, és többnyire fűzöld színű. A fejük két oldalán elhelyezkedő nagy összetett szemeik aranyzöld vagy bronzos színben csillognak, innen kapták másik elnevez~süket: aranyszemű fátyolkák. A fejtetőn eredő csápjaik vékonyak, hosszúak és egyebek között a táplálék kitapogatására szolgálnak. Sok faj esetében jellegzetes foltokat, vonalakat találunk a fej különböző részein, így a pofákon, a homlokon, a fejtetőn, az első két csápízen. A foltok többnyire feketék, ritkábban rozsdavörösek. Ilyen sötét mintázatokat vagy egy középső világosabb, sárgászöld hosszanti csíkot viselnek egyes fajok a torszelvényeik hátoldalán is. Az imágók meghatározása a már említett mintázatokon kívül a szárnyak erezetének alakulásán és az ivarszervek vizsgálatán alapszik. A peték oválisak, hosszuk O, 7-2,3 mm és - kevés kivétellel- a tojásrakást követő egy-két napig ~öldek. Később a fejlődő embrió szemei sötét foltocskák formájában átlátszanak a petehéjon. A zöld héj ekkor már márványossá, egyes fajoknál sárgásszürkévé válik. A parazitált tojások sötét palaszürkék, vagy halvány okkersárgává színeződnek. Kikelés után a visszamaradó üres tojások burka összegyűrődik, és fehér lesz. Minden pete egy hajszálvé-

--98--


kony, 8-12 mm hosszú nyélen ül. Ezt a úgy készíti, hogy potroha végén levegőn gyorsan szilárduló zselatinszerű váladékot bocsát ki, amelyet a növényfelülethez érint, és potrohát felemelve húzza meg a szálat. A tojásnyelet gyakran szőrök, tüskék csúcsára vagy a levélélre helyezi el. A nyelek a vizsgálatok szerint a ragadozók ellen nyújtanak védelmet. A peték fajtól függően egyesével, laza vagy szoros csomókba:n találhatók (VI. tábla, 3. kép). Ez utóbbi esetben az egyes peték nyelei össze is csavarodhatnak és egy csokrot alkotnak. Egyesével rakja le petéit a legtöbb Chrysopa és Chrysaper/a faj (például Chrysopa phyllochroma, Ch. abbreviata, Chrysaper/a carnea), laza csoportokban a Ch. septempunctata, Ch.formosa, végül csokrokban a Nineta, Anisochrysa és Cunctochrysa fajok (például: Nineta flava, Anisochrysa prasina, Cunctochrysa albolineata). A nőstények 3ü-80 napos élettartamuk alatt fajtól, táplálkozástól függően lSü-2000 tojást rakhatnak le. Három lárvastádiumuk van. A frissen kelt kis lárvák nagyon törékenyek, többékevésbé színtelenek vagy halvány rózsaszínűek. A kikelést követően akár néhány órán át is az üres tojáshéj mellett maradhatnak, majd lernásznak a nyélen, és zsákmány után néznek. A lárvák orsó alakúak, potrohuk elkeskenyedő vége hegyes, de nem annyira vékonyak, nyújtottak, mint a barna fátyolkáké. Fejükön a látószervük 6-6 egyszerű szemből áll. A szemek tövében eredő csápok vékonyak, hosszúak és hajlékonyak. A táplálék megtalálásában segítik az állatot. A szájszervek (a mandibulák és a maxillák) itt is befelé görbülve sarlószerű szúró-szívó fegyverré módosultak, mint a barna fátyolkák lárváinál. A "fogak" belsejében csatorna húzódik az áldozat testnedveinek továbbítására. Az

nőstény

első táplálkozás után a lárvák színe erősen megváltozik. Az adott szín kialakulását befolyásolhatja a zsákmány minősége (például különböző levéltetűfajok fogyasztásakor a lárvák alapszíne más és más lehet). A második és harmadik lárvafokozatban a fej-, a tor- és a potrohszelvények színesek, számos faj fején sötét (fekete vagy barna) foltok találhatók. A lárvák kültakarójának a felszíne csak gyengén, a kutikula alatti rétegek viszont erő­ sen pigmentáltak, ezért sok faj színpompás. A kéket kivéve minden színt leírtak már a zöldfátyolka-lárváknáL A toron és a potrohón lévő kúpszerű kitüremkedések (tuberkulumok) alapjáp a zöldfátyolkalárváknak két alaptípusa ismeretes. Az egyik zömökebb, tora és potroha púpos, a hátoldalán és a szelvények oldalán hatalmas kiemelkedő, gyakran nyeles és a ~é­ gén buzogányszerűen kiszélesedő kitüremkedések vannak. Sűrű szőrei hosszú- • ak, végük kampószerűen visszahajló, horgas. Ide tartoznak a Notochrysa, Chrysotropia, Anisochrysa, Cunctochrysa fajok. E lárvatípusra jellemző, hogy törzsük hátoldalán apró törmelékből álló "szemétkupacot" cipelnek (VI. tábla, 4. kép), amely a kiszívott áldozatok maradványaiból (pl. levéltetvek bőre) vagy növényi törmelékrészecskékből áll. A lárva "fogaival" egyenként megragadja a hulladékdarabkákat, majd fejét hátrahajtva a hátoldali horgas szőrökbe akasztja azokat. Így percek alatt képes kialakítani .ezt a kazlat, amely egyes fajoknál olyan széles pajzsot képez, hogy az állat ki sem látszik alóla. Térfogata a lárva testének kétszerese is lehet, míg másoknál csak a hát közepén vagy csak a potrohon van egy laza törmelékkupac. A hulladékot cipelő lárvák alapvetően pigment nélküliek, azaz fehérek vagy világosszürkék. A törmelékpajzs szerepe - az egyik elképzelés szerint - ezzel

--99--


a tulajdonságukkal van összefüggésben, hiszen ha nem építenének ilyen pajzsot, a pigmenthiány miatt jobban ki lennének téve a napsugárzás károsító hatásának. A másik - többé-kevésbé bizonyított magyarázat szerint az a szerepe, hogy az állatot elrejtse a ragadozók és az élőskö­ dők elől. Ezek a lárvák többnyire levéltetveket fogyasztanak, amelyeket gyakran hangyák védenek és gondoznak a mézharmat miatt. A vizsgálatok szerint az ilyen törmelékcsomagot szállító lárvák észrevétlenül megközelítik a hangyák által védett levéltetű-kolóniákat, és akadálytalanul zsákmányolhatnak a levéltetvekbőL Amikor mesterségesen eltávolították a hátukról a pajzsot, akkor a hangyák hamar felfedezték és megtámadták a "csupasz" !árvákat. A lárvák másik típusa karcsúbb, csupaszabb, a rövid szőrök főként a szelvények · oldalsó szélén helyezkednek el, végük pedig nem horgas (VI. tábla, 5. kép). A kitüremkedések, ha vannak, aprók. A bábozódásra használt gubó tojás vagy teljesen gömb alakú, apró pingponglabdára emlékeztet (VI. tábla, 6. kép). A lárvák a fehér vagy sárgásfehér szálakat sűrűn szövik, majd a gubót néhány szabálytalan szállal az aljzathoz rögzítik. Élőhelyeik igen változatosak. Néhány erdőben él, és ott is csak bizonyos fafajokon (például fenyőféléken) előforduló zsákmányállatokkal táplálkozik. Más fajaik a kultúrterületeket részesítik előnyben, így a kerteket, gyümölcsösöket, a szántóföldi növényeket. Egyes zöld fátyolkák az alacsony növésű, lágy szárú növényeken a gyepszintben, míg mások főként a fák lombkoronaszintjé ben tanyáznak. Igazi éjszaka aktív állatok. Nappal a lárvák és az imágók is árnyékos, sötét búvóli.elyeken pihennek: a levelek fonákán, a besodrott levelek belsejében vagy a fa

kérgén. Az esti szürkülettől egyre növekszik aktivitásuk. A fajok egy részénél (pl. közönséges fátyolka) éjfél előtt egy-két · órával a legerőteljesebb, majd a repülés ·• aktivitása fokozatosan csökken. Más fajok . rajzása már a délutáni órákban megkezdő­ dik. Intenzitása egyre nő, és naplemente körül, az esti szürkületben éri el a maximuinot, majd éjjel egy óra körül jelentő­ sen lecsökken. Az imágók jól repülnek a mesterséges fényforrásra, ezért a nyári estéken nagy i tömegben találhatók lámpák körül. Rajzásn'lenetük fénycsapdával jól követhető • (ll. ábra). Repülésük lassú, átlagosan 0,6-0,7 m/s, ennek ellenére képesek kitérni a denevérek gyors támadásai elől, mert · a denevérek vadászat közben kibocsátott · ultrahangjait ők is érzékelik. Ekkor szár-: nyaikat összecsapva hirtelen zuhanni kez- · denek. Rendszerint csak 10 ·c feletti hő­ mérsékleten kezdenek repülni. A fajok különböző fejlődési alakban te·, lelnek: imágóként (Chrysaper/a típus), szabadon élő lárvaként (AnisÓchrysa tí% 20

O-

mezőgazdasági terület

27

[J -erdő

o

18

16

r-..,

~ 14

l

lll

l l

~12 E il 10

i:g

6

.E

4

l l l

8

2

ÁPR.

-

AUG. SZEPT. OKT. hó

11. ábra Zöld fátyolkák átlagos rajzásmenete mezógazdasági területeken és erdókben, fénycsapdák gyűjtési eredményei alapján (Szentlcirályi F., eredeti)

--100--


Peteszám (100 levél):

db

-

6

- • - alma,

1::

- • - kukorica

·Q)

.:>/. 1:: Q)

l

- o - gyomnövény

5

~4

·Q)

>

:O

1::

E 3

:~2 o

~

g'

-~ MÁJ.

JÚN.

12. ábra Zöld fátyolkák peterakásának alakulása almásokban, kukoricában és gyomnövényeken (Szentkirály i F., eredeti)

pus), előbábként (Chrysopa típus) vagy bábként (Hypochrysa típus) a gubón belül. Az áttelelő imágók többnyire inaktívak ( Tjederina gracilis), de melegebb téli napokon egyes példányok repülhetn ek ( Chrysaper/a carnea). Sötét és száraz helyen telelnek át - avarban, fakéreg alatt, házak fűtetlen, sötét zugaiban. A lárva a második vagy inkább a harmadik stádiumban telel át. Az áttelelő lárvák sem teljesen mozgásképtelenek, ha a hőmér­ séklet és egyéb körülmények lehetövé teszik, táplálékfelvételre is képesek. (Például az Anisochrysa flavifrons lárvák pajzstetveket fogyasztanak amelegeb b téli idő­ szakban.) Tavasszal ezek a lárvák folytatják a táplálkozást, majd fejlődésük befejeztével gubót szőnek és bebábozódnak. Az előbáb vagy báb alakban telelő fajok (Chrysopa, Chrysotropia, Cunctochrysa, Nineta, Natochrysa nemek fajai) !árvái nyár végén, ősszel megszövik a gubót; A bábkamrá n belül az állatokat teljes

mozdulatlanság és csökkentett anyagcsere jellemzi. Április végétől bábozódn ak, majd májusban rajzanak. A rajzó példányok azonnal táplálkozni kezdenek, és néhány nap múlva lerakják petéiket, lehető­ leg a zsákmányállatok közelébe. A zöld fátyolkák nőstényei 3ü-80 napos élettartam uk alatt a legtöbb petét június közepétől július végéig rakják le. Peterak~si tevékenységük augusztus közepére lecsökken, és szeptemb er első dekádjának végére megszűnik (12. ábra). Az egyes fejlődési fokozatok időtarta­ mát az időjárás, ezen belül is a hőmérsék­ let jelentősen befolyásolhatja. A peterakást követően az embrionális fejlődés 4-8 napig tart, míg a lárvaállapot a kikeléstől a gubószövésig 8-15 napot vesz igénybe 24-26 ·c hőmérsékleten. Kedvezőtlen feltételek esetén a lárvák fejlődése több mint 4 hétig is· elhúzódh at (13. ábra). A nemzedékek száma a környezeti hatásoktól függően évenként változhat. Számos fajnak évente csupán egy nemzedéke

--101--


- - - zöldfátyolka O barnafátyolka

;

l

l

l l

l

l

l

_' ...l

JÚN.

'

l

OKT.

JÚL

13. ábra Zöld fátyolkák és barna fátyolkák lárváinak előfordulása kukoricásokban (Szentkirályi F., eredeti)

van ( Hypochrysa elegans, Nineta flava). Vannak olyan többnemzedékes fajok, amelyeknek (valószínűleg klimatikus hatások következtében) egy bizonyos földrajzi régióban mindössze egy nemzedékük van évente (például: Ch.\ phyllochroma, Ch. perla, Ch. formosa). A zöld fátyolkák harmadik legnépesebb csoportja változó nemzedék számú. Hazánkban ezeknek általában két nemzedéke van. Ha az év folyamán az időjárási feltételek kedveznek számukra, és a táplálékellátottság is folya, matos, akkor három nemzedék is,kifejlödik egy év alatt. Ebben az esetben a nemzedékek átfedik egymást. Néhány zöldfátyolka-faj imágójára jellemző, hogy ha megzavarják öket, akkor több-kevesebb bűzös folyadékot, váladékot bocsátanak ki magukból. Ez feltehetöen természetes ellenségeik elriasztására szolgál. A zöld fátyolkák számos fajának imágója és valamennyi faj lárvája ragadozó. Az elfogyasztott zsákmányállatok mennyisége és minösége alapján leggyakoribb fajaik egyúttal a leghasznosabb természetes ellenségek. Nem egy fajukak már felhasz-

nálják a szabadföldi és az üvegházi biológiai védekezésben is. A lárvák és a kifejlett ragadozó állatok táplálékforrásai általában megegyeznek. A zöld fátyolkák közül néhány bizonyos zsákmányállatra specializálódott (például a ritkább erdei fajok: Italochrysa, Nineta), míg többségük kevésbé válogatós. Táplálékuk rendszerint apró te:onetű, törékeny, puha testű, lassú mozgású, ízeltlábú lárvák, imágók, illetve rovarpeték. Falánk ragadozók, táplálékkörük széles. A következő zsákmányállataikat mutatták ki eddig: szinte az összes tetűcsaládot (főként levéltetveket), pajzstetveket ( Monophlebidae, Pseudococcidae, Eriococcidae, Coccidae, Diaspididae), kabócákat ( Cercopidae, Cicadellidae, Membracidae, Fulgofidae), liszteskéket, levélbolhákat, tripszeket, portetveket, lepkék petéit és !árváit (Tortricidae, Pyralidae, Noctuidae, Pieridae), atkákat ( Tetranychidae, Eriophyidae), amelyek között igen sok gazdaságilag fontos kártevő szerepel. Természetesen ezeken kívül alkalomadtán más rovarcsoportok megfelelő fejlődési alakjait is , elfogyasztják.

--102--


A lárvák táplálkozásának mirtősége (a zsákmányfaj) erősen befolyásolhatja az egyes fejlődési szakaszok idátartamát, a , halálozási arányt, a súlygyarapodást, a nö, vekedést, a gubószövést, az imágóvá való átalakulást, az imágók termékenységét, a lerakott tojások életképességét. A préda minőségének hatása alapján beszélhetünk megfelelő, másodlagos, helyettesítő és nem megfelelő (toxikus) táplálékról. Megfelelő táplálék esetében a lárvák növekedése gyors, súlygyarapodásuk nagyobb, magas a túlélési arány, életképes és nagy termékenységű, hosszú élettartamú nőstények jelennek meg. Ahol csak alkalmi helyettesítő zsákmányt találnak a lárvák, kifejlődnek ugyan, de a belőlük kifejlődő imágók rövid életűek, terméketlenek lesznek. A nem megfelelő táplálék általában mérgező a !árvákra. Elfogadják ezeket is, de már lárvakorban nagy lesz a halálozási arány, elmaradhat a gubószövés, és ha el is jutnak a bábállapotba, nem tudnak életképes imágóvá átalakulni. A zsákmányfaj minősége sokszor attól is függ, hogy milyen gazdanövényen él. Így a közönséges fátyolka lárvája számára megfelelő zsákmány az Aphis sambuci levéltetű­ faj, ha az a bodzán él, viszont nem megfelelő, ha jezsámen ( Philadelphus) a gazdanövény. Tovább bonyolítja a zöldfátyolka-lárvák táplálkozását, hogy táplálékválasztásukat meghatározza az először elfogyasztott zsákmány minősége. Ez az ún. indukált preferencia. Ha ez a kezdeti zsákmányféleség kifogy, a lárva kénytelen másikra áttérni, és rendszerint elpusztul. Ilyen jelenséget tapasztaltak például az Anisochrysa prasina fátyolkafaj esetében. A kis lárváknak kikelés után hamarosan zsákmány után kell nézniük, mert az éhezést kb. egy napig bírják. Egyes fajok !árvái (Chrysoperla carnea, Chrysopa septempunctata) éhezés esetén harmatot,

nektárt, mézharmatot szívnak fel, és ezzel képesek egy hétig is állati táplálék nélkül életben maradni. A szívó szájszervű lárvák csak folyékony táplálékot képesek megemészteni. Ez viselkedésbeli alkalmazkodást kíván a zsákmápy elejtése és elfogyasztása során. Az ilyen irányú megfigyelések elsősorban a csupasz lárvatípusra vonatkoznak. A lárvák aktívan vadásznak, fürge mozgásúak és agresszív viselkedésűek. A lárvák éjjel és nappal is képesek vadászni, bár az ,előbbi a gyakoribb eset. Zsákmány után kutatva a növények szárán, hajtásain egészen a hajtáscsúcsig másznak, majd átkutatják a leveleket. Általában a levélerek, levélszélek mentén haladnak, miközben fejükkel végigpásztázzák a felületet. A zsákmányegyedeknek a felfedezése véletlenszerű, bár a növény felépítése és a lárvák hajtáscsúcs felé törekvése nagyban elősegíti a sikeres kutatást. Ha a hajtáscsúcson nem talál táplálékot, visszafordul, és leereszkedik a hajtástengelyen, majd átvált egy másik hajtásra, és újra a csúcs felé haladva kezdi meg a keresést. Egyes fajok lárváinál kimutatták, hogy a zsákmány kémiai jelzőanyagai (kairomonok), valamint a tetvek által kibocsátott mézharmat illata segítheti a táplálékforrás megtalálásában. Például a Chrysaper/a carnea esetében igazolták, hogy ezek a jelzőanyagok 50 mm távolságig képesek elő­ segíteni a lárvák haladását a táplálékforrás irányába (a levéltetűtelep felé). A lárva fizikai érinkezés és kémiai jelzések alapján azonosítja a zsákmányt, mielőtt megragadja. Ha elfogadható számára, akkor állkapcsai közé kapja, majd összezárva felhasítja velük az áldozat bőrét. A zsákmányba ütközéstől a bőr átdöféséig gyakran egy másodperc sem telik el, a támadás villámgyorsan zajlik le. Ezután a lárva az áldozatot a levegőbe emeli, és elkezdi kiszívni a

\

--103--


testnedveit. Eközben az állkapocs csatornáin keresztül nyálmirigyein~k bénító, és' részben emésztő váladékát a zsákmány testébe juttatja. Így a lárvák részben külsőleg előemésztett szövetnedveket pumpálnak magukba. A kiszívás időtartama a lárvák korától és a zsákmány fajá.tól, méretétől függ. A harmadik stádiumú közönséges fátyolka- (Chrysoperla carnea) lárvák 25-27 ·~ hőmérsékleten 8-1 O másodperc alatt egy atkát szívnak ki, 80 másodperc alatt egy lepkepetét és 3 perc alatt egy fiatal hernyót. Ugyanez egy első stádiumú lárvánál már 3-13 percig tart. Más fajok lárvái 40-80 másodperc alatt fogyasztottak el egy levéltetű t vagy lep kepetét. A kiszívás után a lárva megtisztítja szájszerveit a zsákmányállat maradványaitól, ha még éhes, újabb zsákmányt keres. Ha már jóllakott, mozgása lelassul, és árnyékos, sötét, védett helyen mozdulatlan nyugalomban marad a következő vadászatig. A lárvák táplálékfogyasztásának mértékét a faj ra jellemző igényeken, valamint az adott ragadozó-zsákmány viszonyon kívül számos egyéb környezeti tényező is befolyásolhatja. Az időjárási elemek közül a hőmérsékletnek van jelentős hatása. Például a közönségesfátyolka-lárvák által elpusztított zsákmány egyedszáma 10-32%-kal nőtt, amikor a léghőmérsék­ let 15-ről 21 ·c-ra változott. A kémiai jelzőanyagok jelenléte segíti a zsákmány felkutatását, ezért nagyobb lesz az elfogyasztott mennyiség. A zöld fátyolkák lárvái - a rovarvilág ezen apró "vámpírjai"- a fajok többségénél a levéltetveket részesítik előnyben. Ezért a levéltetű-pusztító ( afidofág) fátyolkalárvák már régóta elnyerték a "levéltetű-oroszlán" elnevezést. Teljes fejlő­ désük idején a levéltetvek imágóiból áltatában 300-500 példányt, míg a fiatal lár-

vákból mintegy 1000 egyedet ehetnek meg. Liszteskéből 600-800-at, rovarpetéből 300-6000-et, atkából pedig akár 9000-10 OOO példányt is elpusztíthatnak. A lárvafejlődés ideje alatt az elfogyasztott táplálék mennyisége a következőképpen oszlik meg: az l. fejlődési fokozatban: 2-20% ; a 2. fejlődési fokozatban: 7-30% ; a 3. fejlődési fokozatban: 50-90%. Az · adatok azt mutatják, hogy az összfogyasztás több mint %-e a harmadik lárvastádiumra jut. Ha a környezetben a megfelelő táplá- · lékból tartós hiány van, és a lárvák nem tudnak alternatív forrásokra sem átváltani, akkor az éhező lárvák kannibálokká válnak. A kannibalizmus ritkábban a peték, gyakrabban a lárvák kiszívását jelenti. A hátukon törmelékpajzsot cipelő lárvák viszont védve vannak saját fajtársaik ellen. Az imágók táplálkozásuk alapján két nagy csoportba oszthatók: az egyik csoportba a ragadozók, a másikba azok tartoznak, amelyek virágporral, a természetben előforduló édes folyadékokkal (nektár, mézharmat) táplálkoznak. A ragadozó imágóknak rágó szájszerveik vannak. A táplálékokat általában az esti órákban keresik. A kutatást a zsákmány kémiai jelzőanyagai (kairomonok) nagymértékben elősegítik. Amint a táplálékforrás közelében leszálltak, a növényfelületen gyalogolva, fejüket jobbra-balra mozgatva tapogatóikkal keresik meg a zsákmányt. Rágóikkal megragadják, majd felemelik a levegőbe, gyorsan és durván összemorzsolják, végül lenyelik. Kevesebb, mint 20 másodperc alatt képesek egy levéltetűt felfalni. Így néhány perc alatt 20-40, naponta 15-100 tetűt is elfogyaszthatnak. Az egy hónapra eső átlagos tetűfogyasztás 2300-2500 példány körül van. Ezek az adatok arra utalnak,.hogy a

--104--


kifejlett ragadozó zöld fátyolkák hosszú okozhatna k. A vedlésgát ló készítmén yekélettartam uk alatt jelentős mennyiségű re a zengőlégylárváknál jobban, a katicabogarakná l kevésbé érzékenye k a fátyol:.. kártevőt pusztíthat nak el, és ha egyedsűkalárvák. rűségük elég nagy, hasznossá guk messze A mikrobiol ógiai védekezés re felhaszmeghaladja a lárvákét. Előfordul, hogy nált bacilus- ( Badllus thuringiensis) és kiegészítő táplálékké nt a ragadozó imágók is esznek virágport, nektárt, illetve méz- víruskész itmények nem befolyáso lták a harmatot, amelyek a nőstények termé- közönséges fátyolkalárvákat, illetve az kenységét nagymért ékben növelik. A ra- imágókat. Ugyanígy ellenálltak a lárvák gadozó imágók főként a Chrysopa nem számos szintetiku s piretroidn ak. E tulajdonsá gaik miatt a zöld fátyolkák képviselői közül kerülnek ki. Az imágók másik csoportja (Anisochry- külön figyelmet érdemeln ek a biológiai és sa, Nineta, Chrysoperla, Cunctochrysa, az integrált védekezési módszere k alkalltalochrysa, Hypochrysa nemek fajai) ki- mazásako r. Biológiai védekezés re szabadzárólag virágporra l, más rovarok által ter- földi és üvegházi körülmén yek között melt édes mézharma ttal, virágok nektárá- egyaránt bevetették őket a különböző kárval, növények által kiválaszto tt édes le- tevők ellen. A legjobban a Chrysoperla vekkel táplálkoznak. A virágport fogyasz- carnea, kevésbé a Chrysopa perla, Ch. forták szempont jából jelentősek a bőséges mosa, Ch. septempunctata váltotta be a pollent termelő növényfaj ok (kukorica, remények et. A kulcskérd és a fajok tömegnapraforgó, tölgy-, juhar-, szil-, csalánfa- tenyészté sének megoldás a, mivel egy-egy kibocsátás hektáronk ént akár 4-5 millió jok, ostorfa, ernyősvirágzatúak). Megfigyelések szerint az imágók táplál- , petét, lOü-200 ezer lárvát is igényel. Az kozás céljából leggyakra bban a fehér, a igényeket ma már e célra kifejleszte tt spesárga és a halványzö ld színű virágokat lá- ciális laboratóri umok, illetve hatalmas bi· ogyárak elégítik ki. togatják. kihacsáüvegházi vagy di szabadföl A Laboratór iumi és szabadföl di vizsgálatok szerint a zöld fátyolkák petéi és lárvái tásra a petéket, illetve a lárvákat használjelentős ellenálló képessége t mutattak a ják fel. Ehhez a zöld fátyolkák megfelelő fejlődési alakjait a bevetésig tárolni kell. különböző növényvédő szerekkel szemben, sokkal nagyobba t, mint a többi levél- A tárolás 5-10 ·c-on, 75% relatív páratartalom mellett történik. Ezzel a módtetű-pusztító csoport tagjai. Például az szerrel a frissen lerakott petéket két hétig első stádiumú fátyolkalá rvák halálozási aránya csak 0-2% -os volt az ilyen kísérle- lehet károsodás néll.\iil megőrizni, a !árvátekben, míg a katica- és zengőlégylárvák kat csak 3-4 napig. Szabad földön elsősorban a közönséges jelentős része elpusztult . Az összes eddig petéit vagy lárváit használták , de fátyolka közül megvizsg ált hasznos rovar és atka messze a legnagyob b tűrőképességgel a más fajokkal is kísérletez tek a káposzta, közönséges fátyolka (Chrysoperla carnea) paprika, paradicso m, 'burgonya levéltetIárvái rendelkez nek. A rovarnöve kedést vei, a gyapotot károsító bagolylep kék, a szabályozó vegyületek nem veszélyesek a burgonyá t és padlizsán t károsító burgofátyolkaimágókra és -!árvákra, de részle- nyabogár és az almát károsító atkák ellen. gesen vagy teljesen meggátolj ák a lárvák Közülük számos kísérlet sikeres volt. Így kikelését, illetve jelentős bábpusztu lást például a második stádiumú fátyolkalár--105--


vákkal a levéltetvek ( My?.us persicae, Aphis craccivora) 94-98%-át sikerült 6 nappal a telepek kialakulását követően felszámolni. Hatására a termés 13%-kal több lett. A kibocsátás sikere nagymértékben függ a ragadozó-zsákmány aránytóL A fátyolkalárvák l :5 arányban való alkalmazása a Myzus persicae levéltetű egyedszámát a paradicsomon 72% -kal, míg a padlizsánon csak 44% -kal csökkentette. Rosszabb volt az arány a borsón, a borsólevéltetű ( Acyrtosiphon pisum) ellen. Itt l,S :l fátyolka :levéltetű arány kellett a kártételi küszöb elé:réséhez. A burgonyabogár-lárváknak csak 74% -a pusztult d, amikor l :l arányban petéket juttattak ki, a lárvák kibocsátása viszont még l :20 aránynál is burgonyán 85% -os, padlizsánon 95% -os eredményt adott. Az adatok arra utalnak, hogy egy kártevő elleni biológiai védekezés eredménye egyrészt a termesztett növény felépítettségétől, felületétől ( szőrözöttség), lombozatának sű­ rűségétöl, ültetésének módjától, másrészt attól függ, petcft vagy lárvát használnak-e fel. Üvegházi körülmények között biológiai védekezésre leggyakrabban a Chrysoperla carnea-t használták fel, de számos kísérlet folyik a Chrysopa septempunctata és a Ch. formasa fajokkal is. Mivel zsákmány~llataik közül a levéltetveket részesítik előnyben, öket követik a tripszek, végül az atkák, ezért az üvegházi növénytermesztésben leggyakrabban levéltetvek ellen alkalmazzák öket. Kibocsátásuk paprika-, uborka-, zeller-, petrezselyem-, saláta-, padlizsárl-, krizantémumkultúrában volt sikeres. A fátyolkalárvák annál hatásosabb ragadozóknak bizonyuÍtak, minél egyenletesebb volt a célkártevő egyedeinek eloszlása a növényállományon belül, és minél kevésbé érintkeztek egymással a

zsákmányállat gazdanövényei. Ez utóbbi esetben a lárvák nem hagyták el a növényeket, hanem teljesen "megtisztították" azokat a kártevőktőL A laza, nyitott lombozat, a kártevő kis egyedsűrűsége és bizonyos növényi részeken való előfordulás (pl. virágbimbó) hátrányos a védekezés szempontjábóL A 30 ·c feletti hőmérsék­ let ugyancsak csökkenti a lárvák hatékonyságát, és káros az embriók fejlődésé­ re. A magas relatív légnedvesség és a permetező öntözés viszont nem befolyásolja a lárvák aktivitását. A kertészeti és szántóföldi növények állományaiban nemcsak a kibocsátás révén érhetünk el eredményeket a fátyolkákkal. Részb~n a táblán belüli és kívüli növényi környezet változtatása, részben kiegészítő táplálékok, csalogató illatanyagok kipermetezése miatt az adott körzetben élőfátyolkáka táblába betelepedhetnek és felszaporodhatnak. Így például a káposztatáblán köztesként vetett cirok jelenléte megtízszerezte a· lerakott fátyolkapeték számát. A táblák körüli csalánosok, szegélyvetésként a lucerna vagy ernyős virágú növények, mind-mind táplálékkal látják el a fátyolkalárvákat és az imágókat, és elősegítik a kultúrnövény állományába a betelepedésüket. Hazai vizsgálataink is azt igazolták, hogy minél több növényfaj található a gyümölcsösök és a szántóföldek környékén, annál több fátyolkafaj van jelen a növényállományban. Az imágók tömegtenyésztésénél használatos táplálékok (fehérje alapú táplálékok: élesztöhidrolizátum, cukros víz keveréke) vagy csalogató anyagok ( triptofán) kiperinetezésével a táblára csalogathaták a fátyolkák, ezáltal megnövekszik az ott lerakott peték száma. Ilyen kísérleteket már végeztek paprika-, burgonya-,

--106--


nyainak hossza 10-13 mm. A keskeny, ovális szárnyak erei fűzöldek, szörösek. A többi zöldfátyolka-fajtól legbiztosabb elkülönítő bélyege, hogy az elülső szárnyak lemezében az erek által alkotott háromszögletű, úgynevezett intramedián sejt csak egy harántérrel csatlakozik a hosszanti erekhez. Az apró fejen csak a pofákon; a száj körül vannak vöröses barna, feketés foltocskák, a csápok körül és a fejtetőn azonban hiányoznak. A torszelvények hátoldalának közepén sárgászöld világosabb hosszanti sáv húzódik. A tavaszi, nyári idöszakban a test alapszíne zöld (VII. tábla, l. kép), az áttelelö imágóké sárgás barna. A zöld peték 5-8 mm hosszúságú nyélen ülnek, amelyeket a nőstények mindig egyesével raknak le a növényre. A lárvák a csupasz, karcsú típushoz tartoznak, mérsékelten szőrösek, világosbarna, drapp színűek (VII. tábla, 2. kép). A fejtetőn található sötét rajzolat a faj jellemzöje. A gömbölyű gubó sárgásfehér, sima felületű, 2-3 mm átmérőjű. A lárvák megszőhetik a gubót a növény felületén (ez a gyakoribb) vagy a talaj repedéseiben is. Elterjedés e. S'zinte az egész világon, Európában, Ázsiában, Afrikában, ÉszakAmerikában és hazánkban is a legelterjedtebb fátyolkafaj. A környezet hatásaival szembeni különleges tűrőképesség jellemzi. Élőhelyeinek típusai rendkívül változatosak lehetnek. Megél a trópusi esőer­ dők vidékétől kezdve egészen a tundráig, az alfóldi sík vidéktől a 2500 méter magas hegyekig egyaránt. Szereti a mezögazdaságilag művelt területeket, de erdőkben is leggyakoribb zöld fátyolka. Imágói és a Közönsége s fátyolka - Chrysoperla !árvái valamennyi növényszintben aktícarnea (Stephens) vak. Életmódja . Az imágók április-május Leírása. A kisebb termetű zöld fátyolpárosodnak, majd ezt követően folyamán szárelülső imágó Az kák közé tartozik.

gyapot-, lucerna-, kukorica-, szölö- és almaültetvényben. Lucemásokban a hetenkénti táplálékkipermetezés hatására megháromszorozódott a lerakott fátyolkapeték száma, és a belőlük kikelt lárvák jelentösen visszaszorították a Therioaphú maculata és az Acyrtosiphon pisum levéltetveket. E módszer azonban csak akkor sikeres, ha a környéken elegendő fátyolkaimágó van jelen ahhoz, hogy a táblára csalogatva megfelelő mennyiségű petét rakjon le. Az integrált védekezési rendszerek keretein belül e módszerek kombinációinak 'sikerük lehet a zöld fátyolkák fenntartásában és a termesztett növények állományaiba való csalogatásában. E tekintetben a legfontosabb a permetezőszerek és a permetezési időpontok helyes megválasztása, a minél változatosabb növényzet tudatos kialakítása a táblákon belül és annak közelében, valamint csalogató táplálékok kipermetezése. Napjainkban már nagy területeket kezelnek fátyolkákkal az USA-ban és a Szovjitunióban, de mind szélesebb körű. a felhasználásuk Kínában és a nyugat· európai országokban is. Európáfajukél 56 k A zöld fátyolkákna ban. Magyarországon eddig 25 fajukat mutatták ki. Hazánkban a leggyakoribb és a gazdaságilag legjelentösebb .Chrysopida fajok sorrendben a következök: Chrysoperla carnea, Chrysopa phyllochroma, Ch. formosa, Ch. perla, Ch. septempuntata, Ch. abbreviata, Anisochrysa prasina, Ninetaflava.

--107--


5-1 O nap múlva megkezdik a nőstények a tethetünk meg. Az első június elejétől júpeterakást. Megfelelő táplálkozás és lius utolsó dekádjáig tart, a peték zömét 25-28 ·c hőmérséklet esetén naponta ekkor rakják le. Ezt követően augusztus 2o-40 petét raknak. Az imágók átlagosan végéig a nőstények nem raknak petét. két hónapig élnek, 20 ·c hőmérséklet és A második időszak szeptember első felé80 '7? -os relatív páratartalom esetén pedig ben v~m, ekkor a pete az elsőnek csak töre80 napig. Ezen időszak alatt a növényzetre déke, némely évben el is marad. A nyáron kikeit imágók életüket vánlerakott peteszám 40ü-1200, kedvező feltételek esetén 2000 körül lehet. Hazánk- dorlással ( migráció) kezdik. Ennek során ban a közönséges fátyolka a petéit általá- a frissen kikeit imágók két éjszaka alatt ban május első dekádjának végén kezdi körülbelül 80 km-t repülnek szélirányban, közben nappal nyugalomban vanlerakni. A körülményektől (időjárás, táplálko- nak. Életüknek ezen az első két napján zás stb.) függően az egyes fejlődési stádiu- még nem táplálkoznak és nem párosodmok hossza a következő lehet : az embrio- nak. A kikelést követő harmadik éjszaka nális fejlődés 7-15 nap (20-28 ·c között azonban csak rövid távra repülnek. Ilyen3-7 nap); a lárvafejlődés lü-25 nap kor már érzékelik a levéltetvek által ter(20-28 ·c között 11-15 nap); az előbáb, melt mézharmat illatát, táplálkozni kezbábstádium ideje 15-30 nap (2ü-28 ·c denek, sőt párosodnak is. A táplálkozást, között 9-15 nap). Nyáron egy nemzedék párosadást és a peterakást ez a migrációs általában l hónap alatt fejlődik ki a petétől repülés mindig megelőzi. Így a felnőtt az imágó megjelenéséig. Az időjárástól és egyedek a kikelés helyétől nagyobb távolságra szétszóródnak, és a legkülönbözőbb főként a táplálkozási körülményektől fügélőhelyekre eljutnak. A nőstények a párogően 2-3 nemzedéke is lehet egy évben, sodás után nagyobb területeken elszórva amelyek összemosódnak (14. ábra). Hazai vizsgálataink szerint a növény- egyesével rakják le petéiket. Ennek az az zetre lerakott peték mennyisége és leraká- előnye, hogy a peték parazitáltsága alacsosuk időbeli megoszlása alapján a vegetáci- nyabb lesz, és a lárvák is jobban elkerülós idő folyamán két időszakot különböz- hetik kannibál fajtársaikat. Végső soron ezzel a faj túlélése biztosított, hiszen több % lárva képes felnevelkedni. Ez is magya14 rázza, hogy ez a faj tömegesen és szinte mindenütt előfordul. A nyár végén megjelenő imágók a rövidülő nappalhossz (a rövid fotoperiódus) hatására mélyreható élettani változásokon mennek át. Szeptembertől kezdve zöld színük fokozatosan drapposbamássá válik, a potrohon vörhenyes foltocskák jeJÚL. AUG. SZEPT. OKT. NOV. hó ÁPR. lennek meg. Az ősz folyamán megfelelően 14. ábra védett áttelelőhelyet keresnek (fakéreg A közönséges fátyolka (Chrysoperla carnea) alatt, az avarban, az épületek sötét zugaiátlagos rajzásmenete különböző almásokban ban), ahol gyakran csoportosan húzódnak müködő fénycsapdák gyűjtési eredményei alapján (Szentkirályi F., eredeti) meg. 10 ·c feletti hőmérsékleten aktívvá --108--

~


válhatnak, így melegebb téli napokon vagy fűtött szobákban gyakran találkozhatunk repülő példányokkaL Az áttelelt egyedek április-május hónapokban viszszanyerik zöld színüket, és ezzel egy idő­ ben a nyugalmi állapot is megszűnik. Az imágók rovarok által termelt mézharmattal és virágporral, nektárral táplálkoznak. A mézharmat fogyasztása fontos számukra, mert ez elősegíti a nőstények termékenységét. Béltartalom-vizsgálatokkal az alábbi növényfajok virágporának fogyasztását mutatták ki: erdős területeken tölgy, juhar, nyír, nyár, mogyoró, mezőgazdasági területeken pedig kukorica, napraforgó, mécsvirág ( Melandrium album), gilisztaűző varádics (Tanacetum vulg ar e), cickafark ( Achillea) és fűfélék (Gr amineae). Saját vizsgálataink szerint nagyon kedvelik az ernyősvirágzatúakat, különösen a bürök ( Conium maculatum), a yadmurok ( Daucus carotaj és a pasztinák (Pastinaca sativaj virágporát. E lágyszárúak virágain még nappal is táplálkoznak. Gyakran megfigyeltük, hogy pár négyzetméternyi v1ragzó bürökfolton több száz fátyolka táplálkozott napsütéses időben. A táplálékfelvétel azonban általában a sötétség beálltával kezdődik, legerő­ teljesebb 18-22 óra, illetve reggel 7-8 óra között. Laboratóriumban mesterséges táplálékon könnyen tarthatók. Haszna és hasznosítása. A közönséges fátyolka lárvái polifág ragadozók, leggyakrabban azonban levéltetvekkel táplálkoznak. Táplálékhiány esetén a frissen kelt lárvák képesek néhány napig mézharmaton vagy nektáron is megélni. Ez a túlélés esélyét növeli addig, amíg az első zsákmányegyedbe nem "ütköznek". Falánk ragadozók. Fejlődésük során 200-500 levéltetvet, 8000-10 OOO atkát (óránként pl. 30-50 Panonychus ulmi-t képesek kiszívni), 800-1000 lepkepetét

pusztítanak el. Szinte minden termesztett növényen élő levéltetű és atka legfontosabb ellenségei közé tartoznak. A zsákmányt jelző kémiai anyagok ( kairomanokj növelik a lárva hatékonyságát. A mérések szerint 5 cm távolságról érzékelik a zsákmányt a mézharmatból származó vonzó illatanyagok segítségéveL A hőmérséklet emelkedésével ugyancsak több áldozatot szívnak ki. Például 16 ·c-ról 21 ·c-ra emelve a léghőmérsékletet, a ragadozási arányszám 10-32%-kal nőtt. A közönséges fátyolka a biológiai védekezésben az egyik legelterjedtebben és legsikeresebben használt ragadozó. Az imágó és a lárva tömegtenyésztése egyaránt megoldott. A !árvákat lepkepetéken nevelik 25 ·c hőmérsékleten, 80% relatív páratartalom mellett. Szabad földre a petéket vagy a !árvákat juttatják ki az erre a célra kifejlesztett szórógépekkel vagy repülőgépről permetezik ki őket. A kis !árvákat rendszerint apró, fűrészporos csomagocskákban szokták kiszórni, hogy a törékeny lárvák ne sérülje.:. nek meg. Más levéltetű-pusztítókkal (katicalárvák, zengőlégylárvák) összehasonlítva a fátyolkalárvák kutatják át a legnagyobb növényfelületet, és így legtöbb tetűt is zsákmányolnak. A levéltetvek több mint 90% -át képesek elpusztítani a szabad földi kibocsátást követő 6 napon. Például az USA-ban a burgonyán élő sárga ( Aphis nasturtii) burgonya-levéltetű 96% -át, a zöld őszibarack-levéltetű ( Myzus persicae) 83% -át pusztították el, amikor 84 OOO lárvát juttattak ki hektáronként. Nemcsak a szántóföldi növények, hanem a gyümölcsösök kártevőinek pusztításában is élenjárók. Így például a lengyel almásokban átlagosan 10-25 levélre egy első stádiumú lárvát juttatva a takácsatka( Panonychus ulmi) népességet jelentősen

--109--


visszaszorították, és a vegetációs idő hát- fehér, 3-4 mm átinérőjű. Legtöbbször a növényzeten találjuk meg, de előfordul a ralevő részében ezen az alacsony szinten is tartották. Ugyancsak erősen korlátozták talaj 1-2 cm-es felső rétegében is. Elterjedése. A közönséges fátyolka körtén az amerikai rövidfarkú pajzstetűt ( Pseudococcus maritimus), amikor a vege- után az egyik leggyakoribb zöldfátyolkatációs időben háromszor, minden egyes faj. Hazánkban mindenhol megtalálható. Az imágók és a lárvák is gyakoriak a fára 250 petét helyeztek ki. Szabad foldön össze lehet gyűjteni az imágókat egy-egy száraz, meleg élőhelyeken. E tekintetben is átmeneti típusba sorolhatók, mivel egymezőgazdasági táblán táplálékok kipermetezésével. Szintén nagyon fontos szá- aránt megélnek a fás, bokros helyeken és mukra a táblák körüli növényzetben a kel- a mezőgazdasági növények állományaiban. Rendszeresen megtalálhatjuk őket a lő mennyiségű nektárt és virágport nyújtó hazai alma-, szilva-, őszibarack-, csereszfajok jelenléte. Az üveg alatti termesztésben is már nye- és meggyültetvényekben, a kukori• gyakran felhasználják a biológiai védeke- ca-, napraforgó-, cukorrépa- és borsótáblákon. Számos gyomnövény (pl. bozés keretében főként a levéltetvek ellen. Jelentőségét az integrált védekezésen gáncs-, libatopfajok) levéltetűtelepein is belül megnöveli, hogy számos rovarölő · rábukkanhatunk petéire, !árváira. Erd.einkben is a legfontosabb fátyolkafajok köszer nem pusztítja el. zé tartozik. Életmódja. Az imágók májustól szep-. Chrysopa formosa Brauer temberig találhatók meg. Fő rajzási idő­ Leírása. Az imágó elülső szárnyainak szakuk a június és a július. A kikeléstől hossza 11-16 mm. A szárnyerezet túlnyo- számított harmadik napon már megkezmórészt zöld, kivéve a szárnyszegélynél dik a peték lerakását. A megtermékenyített nőstények 150-1500 petét raknak le. elhelyezkedő costalis mezőt, amelyben a között körűlmények haránterek feketék. A test fűzöld színű Laboratóriumi ·(VII. tábla, 3. kép). A fajra jellemző a 24-25 ·c-on az átlagos peteszám 535 és csápok közötti egy és a fejtetőn található 817 volt nőstényenként. A naponta lerakott mennyiség átlagosan 16-20 darab. két fekete foltocska. Az imágók élettartama általában 55-60 A pete is zöldszínű (VI. tábla, 3. kép). Elhelyezését illetően átmeneti típusnak nap, de egyes példányok kivételesen 4 hószámít, ugyanis az egyesével elszórttól a napig is élhetnek. Az embrionális fejlődés időtartama 4-8 laza, 5-15 petéből álló csoportokig min- · denféle variációját megtaláljuk. Az imágó nap, a lárvafejlődés pedig a hőmérséklet­ gyakran 5-10 petét ragaszt szabályosan től függően 7-27 nap lehet. Szobahőmér­ egymás után egy sorba a tetves hajtás- sékleten mintegy 10 napot vesz igénybe. A gubóban eltöltött idő átlagosan 11-13 szárra. A lárva csupasz, közepesen szőrözött. nap. A nyár végi, őszi lárvák előbáb állaAlapszíne á barnásszürkétől a vörhenyes- potban telelnek át. Hazánkban az évi barnáig változhat az elfogyasztott táplá- nemzedékek száma 1-2. Az imágók és a lárvák is falánk ragadoléktól függően (VI.tábla, 5. kép). A fej hátoldalán látható fekete rajzolat alapján zók. Az imágók azonban állati táplálék nélkül is képesek hos~zú ideig megélni különíthető el más fajok lárváitól. A gubó --110--


mézes vízen, ami arra utal, hogy a természetben nektárral táplálkozva esetleg átvészelhetik a táplálékhiányos időszakokat. Ekkor azonban nem szaporodnak. Haszna és hasznosítása . A lárvák a legtöbb puha, apró testű rovart elfogyasztják. Laboratórium i vizsgálatok szerint a teljes kifejlődésükhöz szükséges zsákmánymennyiség levéltetvekből a következő: 661 sárga szilva-levéltetű ( Brachycaudus helichrysi), 427 zöld ősziba­ rack-levéltetű ( Myzus persicae), 484 zöld alma-levéltetű ( Aphis pomi), 396 rózsalevéltetű ( Macrosip hum rosae), 735 uborka-levéltetű (Ap his gossypii), 338káposzta-levéltetű ( Brevicorynae brassicae), 359 fekete répa-levéltetű (Ap his fabae); liszteskékből 873 lárva. Az eddig megfigyelt maximális fogyasztás 2000 káposztalevéltetű volt. Megfigyelték ragadozásukat vértetűn és különböző lepkék ( Pieridae) petéin és lárváin is. Biológiai védekezés céljábóllepkék petéin próbálják őket tenyészteni. Üvegházakban az e fajjal való védekezés még kísérleti stádiumban van.

Chrysopa phyllochroma W esmael

leggyakoribb faj, amely egyes mezőgazda- . sági kultúrákban tömegesen is előfordul. Kifejezetten az alacsony növésű, lágy szárú növényzetet kedveH, ezért a mező­ gazdasági területek egyik fő fátyolka ragadozója. Magyarország on igen gyakori kukorica-, lucerna-, burgonya-, cukorrépatáblákon, gabonaféléken, keresztes virágú és pillangós növényeken. Megfigyelhetjük őket egyéb lágy szárú tetves növényeken (libatopfélék, fenyércirok) is. Az imágók szívesen táplálkoznak a csalánosokban is. Életmódja. Az imágók május végétől augusztus végéig fordulnak elő, a fő rajzási és peterakási időszakuk június közepétől július végéig tart. A nőstények két hónapos. élettartamuk alatt 120-500 petét raknak. Képesek naponta átlagosan 30-50 darabot is lerakni. A petékből 7-11 nap alatt kelnek ki a lárvák, amelyeknek teljes fejlődése 13-24 napot igényel. Előbáb formában telelnek át. Hazánkban évente egy, ritkábban két nemzedéke lehet. , Haszna és hasznosítása . Az. imágók és a lárvák is aktív ragadozó életmódot folytatnak. Főként a gabonafélék levéltetveit, a zselnicemeggy-levéltetűt ( Rhopalosiphum padi), a sárgászöld kukoricalevéltetűt ( Metopolophium dirhodum), a zab-levéltetűt ( Sitobion avenae) és a pillangósokon élő levéltetű-népességet pl. a fekete répa-levéltetűt ( Aphis fabae) és a borsó-levéltetűt ( Acyrtosiphon pisum) gyérítik.

Leírása. Az imágó elülső szárnya 9-14 mm hosszú. A test és a szárnyetezet fű­ zöld, erősen szőrözött (VII. tábla, 4. kép). A fején található fekete foltok hasonlóak a Ch. formasa faj foltj aihoz. Attól azonban jól elkülöníthető a szárnyerek zöld színe alapján. Az imágók zavarás esetén bűzös Chrysopa abbreviata Curtis illatot árasztanak. Az egyesével lerakott zöld peték rövidebb, 5-7 mm hosszú nyé- Morfológiailag, életmódja és a környezetlen ülnek. A lárvák karcsúak, alig szőrö­ tel szemben támasztott igénye alapján nazöttek, színük vilá~os sárgásbarna (VII. gyon hasonlít a Ch. phyllochroma~fajhoz. Leírása. Az imágó elülső szárnyainak tábla, 5. kép). Gubójukat a növényeken hossza8-13 mm. a szárnyak erezete és az vagy a talaj repedéseiben szövik. Elterjedése. Hazánkban a harmadik állat teste sötétzöld (VII. tábla, 6. kép). --111--


A szárnyak erei erősen szőrösek, bizonyos haránterek végei feketék. A fejen található fekete foltok, főleg a fejtető hátsó részén lévő félhold alakú jegy nagyon jellemző erre a fajra. A torszelvényeket is apró fekete foltocskák tarkítják. A zöld peték 4-5 mm hosszú nyélen ülnek. A lárvák csupasz, karcsú típusúak és nagyon hasonlítanak a Ch. phyllochroma lárváihoz. A kifejlett lárvák 8 mm hosszúak. A gubók szélessége 3-4 mm, rendszerint a talajban, avarban találhatók. Elterjedése. A száraz, meleg élőhelye­ ken fordul elő. Előnyben részesíti a homoktalajok növényzetét, ahol gyakran tömegesen felszaporodik. Hazánkban az alföldi területeken, főként a Duna-Tisza közének homokos vidékein él. Szinte kizárólag az alacsony növésű (lágy szárú) növényzeten fordul elő. A konyhakerti és szántóföldi kulturhövényeken gyakori. Rendszeresen megtalálható a homokos területek tetves gyomnövényein (pl. a libatopféléken, a dekafarkan és a csalánon). Élet{!lódja. Az imágók május vége felé jelennek meg és szeptemberig megtalálhatók. Tömeges előfordulásuk június közepétől július közepéig tart. A kifejlett állatok maximális élettartama 80 nap körül van. A nőstények a körülményektől függően 15ü-950 petét raknak le. Az embriók fejlődése a hőmérséklettől függően 3-13 napig tart, átlagosan mintegy 5-6 nap a nyári időszakban. A lárvafejlődés átlagos időtartama 23 ·c-nál 12, 17 ·c-nál 20 nap. A gubóban eltöltött idő 22-23 ·c-on két hét, 19 ·c-on átlagban 18 nap. Az áttelelés előbáb állapotban történik. Nálunk évente egy nemzedéke van. Haszna és hasznosítása. A felnőtt egyedek és lárvák egyaránt ragadozók. Laboratóriumi etetési kísérletek szerint a szilván élő hamvas szilva-levéltetűből ( Hyalopterus pruni) egy imágó egy nap

alatt 45-105 példányt képes elfogyasztani. A lárvák teljes kifejlődésük alatt a következő levéltetű-mennyiséget zsákmányolták: 426 hamvas szilva-levéltetűt ( Hyalopterus pruni), 304 rózsa-levéltetűt ( Macrosiphum rosae), 299 fekete meggylevéltetűt ( Myzus cerasi) és 433 zöld alma-levéltetűt ( Aphis pomi). Chrysopa perla (Linné)

Leírása. Az imágók teste és szárnyainak erezete jellegzetes kékeszöld színű. A haránterek feketék. Az elülső szárnyak hossza 11-15 mm (VIII. tábla, l. kép). A faj ra jellemző, hogy a csápok között egy X alakú fekete folt van, amely a fejtetőn gyűrű alakba megy át. A lárvák szürkésb;;irnák, a fejükön található sötét rajzolat alapján el lehet különíteni más fajoktóL A gubó általában a talaj felső 2 cm-es rétegében található. Elterjedése. Magyarországon mindenhol rendszeresen megtalálható, de nagyobb egyedsűrűségben ritkábban előfor­ duló faj. Élőhely szempontjából átmeneti típushoz tartozik: főleg a fás, bokros, bozótos környezetet kedveli (erdőszél, sövények, gyümölcsösök). Május folyamán az imágók gyakran fedezhetők fel csalánfoltokban. Levéltetűvel fertőzött valamennyi gyümölcsfélénken megtaláljuk, de előfor­ dullágyszárú növényeken is, ha a közelben fás, bokros terület van. Életmódja.Az imágók április végén, május elején jelennek meg. Jellegzetes tulajdonságuk, hogy zavarásra erős bűzt árasztanak ki bűzmirigyeikből. Ezt követően 4-5 nap múlva, ha megfelelő táplálékra bukkantak, megkezdődik a peterakás. A nőstények 300-1000, naponta átlagosan 23-30 petét raknak. Az embrionális fejlődés 7-9 napig, az előbáb stádium 5-7

--112--


napig, a báb állapot pedig 5-16 napig tart. Egy nemzedék kifejlődésének ideje nyáron egy hónap körül van. Az imágók április végétől szeptemberig találhatók meg. Előbáb alakban telel át. Évente nálunk egy, esetleg két nemzedéke fordul elő. Haszna és hasznosítá sa. Az imágó és is jelentős ragadozó, zsákmánykölárva a rük nagyon széles. Az imágók falánkságára jellemző, hogy néhány pete alatt 10-15, naponta akár 90 levéltetvet (pl.zöld őszi­ barack-levéltetű) is elfogyasztanak. A lárvák fejlődésükhöz tekintélyes mennyiségű táplálékot igényelnek. A három fejlődési fokozat idején egy lárva 339 zöld ősziba­ rack-levéltetűt ( Myzus persicae), 615 sárga szilva-levéltetűt ( Brachycaudus helichrysi), 537 zöld alma-levéltetűt ( Aphis pomi), 793 uborka-levéltetűt ( Aphis gossypii), 513 fekete meggy-levéltetűt ( Myzus cerasi) és 300-450 fekete bükkönylevéltetűt ( Aphis craccivora) fogyaszt el. Nemcsak levéltetveket fogyasztanak szívesen, hanem az üvegházakból jól ismert liszteskéket is. Fejlődésük folyamán ezekbőlmintegy 800 példányt szívnak ki. Szabadföldi megfigyelések szerint a lárvák különösen kedvelik a rózsa-levéltetűt. ( Macrosiphum ros ae), a komló levéltetű t (Phorodon humuli), a bodza-levéltetűt ( Aphis sambuci j és az almán élő levéltetveket. A levéltetveken kívül a szakirodalom még egyéb, növényvédelmi szempontból szintén fontos táplálékcsoportjait közli: nyerges szőlőmoly ( Clysia arnhiguelZa), keresztes szőlőmoly ( Polychrosis bo tr ana), káposztalepke ( Pieris brassicae), muszkamoly ( Loxostege stt"cticalis), bagolylepkék (Plusia, Agrotis spp.) lárvái, levélbogarak (Chaetocnema sp.), pajzstetvek (Pseudococcus spp.), filoxéra. Az üvegházi növénytermesztésben már felhasználták biológiai védekezésre. A növényekre pete, lárva vagy imágó alakban

juttatható ki. Amikor petéit szórták ki a zöld őszibarack-levéltetű ellen l :25 ragadozó-zsákmány arányban, akkor egykét napon belül, l : 100 arány esetében pedig 6 nap múlva igen jó eredményt értek el. Imágó kijuttatásakor l : 50 ragadozó-zsákmány arány esetén a levéltetveket majdnem teljesen felszámolták, a fátyolkák petéiből kikelt lárvák pedig hosszú ideig alacsony szinten tartották a tetveket. Szélesebb körű alkalmazásukat hátráltatja, hogy tömegtenyésztésük még megoldatlan. Chrysopa septempunctata Wesmael

Leírása. Az imágó mérete alapján a nagy testű fajok közé tartozik. Elülső szárnyai 14-22 mm hosszúak. A szárnyerek túlnyomó többsége zöldszínű, míg a haránterek egy része fekete (VIII. tábla, 2. kép). A fejen található 7 jellegzetes fekete folt alapján kapták latin nevüket. A lárvák a csupasz karcsú típusba tartoznak, közepesen szőrözöttek. Alapszínük vörhenyesbarna. A fejükön található 3 jellegzetes fekete folt alapján könnyen megkülönböztethetők más fajok lárváitól. A 3-4 mm-es gubók gyakran a tetvek által összesodrott levelek belsejében találhatók. Elterjedés e. Hazánkban gyakori f~. Élőhelyeit tekintve átmeneti faj. Elsősor­ ban a fás, bozótos, bokros növényzetet kedveli. Ennek megfelelően erdeinkben , a parkokban mindenütt, gyümölcsösökben és mezőgazdasági területeken ott fordul elő, ahol a közelben fás, bokros terület van. Ilyenkor a szántóföldi növényállományokba is betelepedhe t (pl. kukorica). Életmódja . Előbáb alakban telel. Az imágókkal május végétől október végéig találkozhatunk. A kikelést követően a nős­ tények egy héten belül megkezdik a pete-

--113--


rakást. E célra dús lombú növényzetet keresnek. Petéiket 10-12 mm hosszú nyelekre helyezik, rendszerint a levelek fonákára 20-40-es laza csoportokban. Az egy által termelt peték száma nőstény 200-2000 lehet másfél hónap alatt. A napi átlag 16-27 pete nőstényenként. Az embrionális fejlődés 6-10, a lárvafejlődés pedig 10-23 napig tart. Az előbáb állapot 9-12, a bábállapot 12-20 napot igényel. Egy nemzedék 40-60 nap alatt fejlődik ki. Hazánkban évente 1-2 nemzedéke van. Haszna és hasznosítása. Az imágók falánkságára jellemző, hogy fél órán belül 40 vértetűt ( Eriosoma lanigerum j képesek megenni. Táplálékforrásaikat elsősorban fák és cserjék növényevő rovarai között találják meg. A hazai almásokban megtaláltuk e fajt zöld alma-levéltetű ( Aphis pomi), levélpirosító levéltetű ( Dysaphis spp.), vértetű (Eriosoma lanigerum) telepein, szilván, őszibarackan pedig a Hyalopterus fajokon. A megfelelő fás környezetű kukoricásban a sárgászöld kukoricalevéltetű ( Metopolophium dirhodum) és a zselnicemeggy -levéltetű ( Rhopalosiphum padi) telepei mellett is megtaláltuk petéit, !árváit, sőt a fénycsapdák a táblák belsejében is jelezték imágóit. A lárvák fejlődé­ sük folyamán a felnőtt levéltetvekből 300-400, a fiatalokból csaknem 1000 példányt szívnak ki. A frissen kikeit lárvák képesek egy hétig átvészelni a táplálékhiányos időszakot, ha nektárt, mézharmatot fogyaszthatnak. Enélkül azonban az éhezést csak egy napig bírják. A szakirodalom még megemlíti e faj további zsákmányál- . latait is: a rózsa-levéltetűt ( Macrosiphum rosae), a fekete répa-levéltetűt ( Aphisfabae), a lepkék közül pedig a szőlőmolyok (Clysia ambiguella, Polychrosis botrana) apróbb !árváit. Üvegházi körülmények között már folytattak biológiai védekezési kísérletet

ezzel a fajjal is. Széles körű alkalmazásának jelenlegi gátja, hogy tömegtenyésztése csak levéltetű táplálékon megfelelő, az olcsóbban előállítható rovarpetéken viszont nem. Anisochrysa prasina (Burmeister)

Leírása. Közepes méretű zöld fátyolka. Az imágó teste és a szárnyainak erezete hamvaszöld. Az elülső szárnyak hossza 10-18 mm. A szárnyak tövénél a szegélyér mellett az Anisochrysa nem fajaira jellemző feketésbarna foltocska itt is megtalálható. A csápok között egy fekete folt van, viszont a fejtetőn nincs semmiféle pont vagy rajzolat. A torszelvények hátoldala egyszínű zöld, rajtuk fekete foltocskák lehetnek. Az imágók nagyon hasonlítanak a velük rendszerint ugyanazon az élőhelyen előforduló Anisochrysa ventralis fajhoz. Ez utóbbitól azonban jól elkülöníthetők, mivel az A. ventralis potrohának hasoldala fekete, míg az A. prasina fajnál zöld. A peték halványzöldek. A lárva a zömök, törmelékpajzsot cipelő típusba tartozik (VI. tábla, 4. kép). Testének alapszíne világosszürke, hosszú sző­ rökkel sűrűn borított. A gubó falába gyakran beleszövi a háton hordozott törmelékrészecskéket is. A gubó többnyire kéregrepedésekben, avarlevelek között található. Elterjedése. Élőhelyei elsősorban fás, bokros környezetben találhatók. Nagyon kedveli a fajgazdag erdei növénytársulásokat, ahol a lombkorona- és cserieszintben él. Számos lombhullató és tűlevelű fafajon megleli táplálékforrásait (például tölgy, gyertyán, juhar, kőris, mogyoró, hárs). Ilyen vegetációs környezetben helyenként nagy egyedsűrűséget érhet el. Nemcsak erdőkben, hanem ha megfelelő táplálék áll rendelkezésre, parkokban,

--114--


gyümölcsösökben, kertekben is gyakran

( Brachycaudus helichrysi) 611, zöld alma( Aphis pomi) 668, fekete meggy-levéltetűből ( Myzus cerasiJ 679 és fekete répa-levéltetűből ( Aphis fabae) 604 egyedet szívtak ki fejlődésük folyamán. Szabadföldi viszonyok között nemcsak levéltetveket, hanem például almásokban előszeretettel zsákmányolják a vértetűt, és a fákon élő pajzstetveket. Széles táplálékkörük ellenére létezik a lárváknál az úgynevezett "indukált táplálékpreferencia" jelensége. Ez azt jelenti, hogy a frissen kelt lárvák kizárólag csak azt a táplálékféleséget fogyasztják, amellyel életük során először táplálkoztak. E "ráhangolódás" után már nem képesek átváltani egy másik zsákmányfajra, azt nem fogadják el és éhen pusztulnak. A laboratóriumi vizsgálatok szerint táplálékváltáskor a lárvák 99% -a elpusztult.

levéltetűből

előfordul.

Életmódja. Az imágók áprilistól októberig fordulnak elő, élettartamuk 16-90 nap között változik. A nőstényenkénti peték száma 100-300, amely viszonylag alacsony érték a többi Chrysopida fajhoz képest. A peterakás módját illetően átmeneti típusba sorolható ez a faj, ugyanis a nősté­ nyek egyesével és csoportosan is elhelyezik azokat. Amennyiben csoportban vannak, nyeleik oly közeliek, hogy rendszerint összetekerednek, és így apró virágcsokorra emlékeztetnek. Az egy csomóban megfigyelt legtöbb pete 36 volt, átlagosan 20 körüli. Az egyes fejlődési időket a hőmérséklet jelentősen befolyásolhatja. Az embrionális stádium 17 ·c-on ll napig, 24 ·c-on már csak 5 napig tart. A teljes lárvafejlődési idő 18-28 ·c hőmérsék­ leti tartományban 3ű-10 napot vesz igénybe. A gubóban eltöltött idő pedig 17-29 ·c között 22-8 nap. A 2. vagy 3. stádiumú lárvák (L 2 - L 3) telelnek át szabadon, gubó nélkül, rendszerint a fák kéregrepedéseibe, az avarba húzódva. A fejletlenebb lárvák tavasszal még táplálkoznak egy darabig, csak ezután szőnek gubót, majd bebábozódnak. Évente 2-3 nemzedéke lehet. Megállapították, hogy mindegyik nemzedék lárváinak 3o-40% -a nyugalmi állapotba megy át és áttelel. E jelenség miatt ez a faj laboratóriumi tömegtenyésztésre alkalmatlan. Haszna és hasznosítása . Az imágók virágporral, nektárral, főként azonban mézharmattal táplálkoznak. A lárvák viszont igen falánk ragadozók. Teljes fejlő­ désük alatt átlagosan 60ű-700 tetvet zsákmányolnak. Laboratóriumi nevelések során a következő fogyasztásaikat mérték: zöld őszibarack-levéltetűből ( Myzus persieaeJ 546, rózsa-levéltetűből ( Macrosiphum rosae) 636, sárga szilva-levéltetűből

Nineta flava (Scopoli)

A legnagyobb termetű fátyolka fajok egyike. Leírása. Az imágók teste és szárnya halványzöld. Az elülső szárnyak hossza 16-25 mm, alapjuknál a szegélyér jellegzetesen domború lefutású, emiatt ezen á szakaszon a szárnylemez kiszélesedik, majd hirtelen elkeskenyedik. A fejen nincsenek sötét foltok. A torszelvények hátoldalának közepén hosszanti sárgászöld sáv húzódik. A pete halványzöld. A lárva kifejlett állapotban elnyújtott orsó alakú, lű-12 mm hosszú, halványsárga vörhenyes sávokkaL Elterjedése. Hazánkban sokfelé gyakori. Kifejezetten fás környezetben fordul elő, mivellárvái a lombkorona- és cserjeszintben élő levéltetvekkel táplálkoznak. Főleg lombhullató fákhoz kötődnek (pl. platán, nyár, juhar, hárs, mogyoró, kőris, fűz, tölgy). Rendszerint megtaláljuk a'

--115--


parkokban, gyümölcsösökben, házikertekben is a különböző bokrokon és fákon (pl. almán, körtén, szilván, cseresznyén, meggyen, őszibarackon). Helyenként jelentős népessége alakulhat ki. Életmódja. A nőstények a kikelést követően 20 ·c léghőmérséklet esetén két hét múlva kezdik a peterakást. A petéket szoros csomókba, csakorszerűen rakják le, többnyire a levelek fonákára. Csomónként 3-40 pete lehet, leggyakrabban 20-30 van. A hosszúnappalas megvilágítás hatására a nőstények nyáron három és fél hónapra felfüggesztik szexuális aktivitásukat és a peték lerakását - szaporodási nyugalmi állapotba mennek át -, majd nyár végén, ősz elején folytatják. Emiatt az imágók élettartama 7 hónap is lehet.

Csőrös

A petékből a lárvák 6-8 nap múlva kelnek ki. A lárvafejlődés összesen 20-27, a bábállapot 17-22 napig tart. Az imágók májustól októberig fordulnak elő. Az előbáb telel át. Ha a telelési idő vége felé alacsony a légnedvesség, előfordul, hogy az előbáb állapot elhúzódik, és csak a következő évben jelennek meg az imágók. Így kétéves fejlődési ciklus alakul ki. Egyébként évi nemzedékszáma 1-2. Haszna és hasznosítása. Az imágók tápláléka mézharmat és virágpor. A lárvák főként a tetveket részesítik előnyben, amelyekből 130-200 példányt fogyasztanak. Nem vetik meg az egyéb zsákmányállatokat, amelyek a pajzstetvek, levélbolhák, apró lepkehernyók, bogárlárvák közül kerülnek ki.

rovarok - Mecoptera Skorpiófátyolkák - Panorpidae

15. ábra Skorpiófátyolka (Panorpa sp.) (Fotó: Nagy Z. L.)

Közepes nagyságú, foltos szárnyú rovarok .(15. ábra), előfordulási helyükön többnyire tömegesen találhatók. Fejükön hosszú, fonalas csápokat viselnek. Felső ajkuk kihúzott csúcsban végződik, szájszervük a zsákmány nedveinek kiszívását teszi lehetővé. Jól fejlett lábaik járásra és kapaszkodásra is alkalmasak. A lárvák soklábú ( polipod) álhernyók, három pár torlábuk mögött hét (nyolc) pár álláb látható. Ez a lárvatípus a levéldarazsak álhernyóihoz áll közel. ·Az imágók az apróbb és a nagyobb rovarokat egyaránt megtámadják. Ha nincs állati zsákmány, akkor a gyümölcsök és virágok nedveit szívogatják. Főleg nappal aktívak, de a közvetlen napfényt kerülik.

--116--


Kedvelik az árnyékos helyeket, az esős, nedves idő fokozza aktivitásukat. A megtermékenyített nőstény petéit a talajra rakja. A lárvák rövidesen kikelnek, s elkezdik ragadozó életüket. Rovarpusztító szerepük nedves, árnyé-

kos helyeken, hegy- és dombvidéki erdők közelében lehet számottevő. Hazánk ban hat fajuk él, közülük leggyakoribbak a Panorpa communis Linné, a P. hybrida MacLa chlan és a P. germanica Linné.

Bog arak - Cole opte ra Futób ogara k - Carabidae Nevüknek rnegfelelően gyorsan rnozgó állatok, erős, hosszabb-rövidebb futólábakkaL Az első pár láb néhány fajnál ásóláb bá rnódosult. Mindhá rorn pár lábukon öt-öt lábfejíz van. Változatos alakú bogarak (VIÜ. tábla, 3:, 4. kép), legkisebb fajaik 1,5-2 rom-esek, a hazai legnagyobb faj 35-40 rnrn-es. Hátuk a feketétől és világosbarnától a színjátszó (irizáló) színekig nagymértékben változik, hasi oldaluk fekete vagy barna. Jellegzetességük, .hogy veszély esetén kellemetlen szagú, néha csípős váladékot fecskendeznek ki potrohukbóL Petéjük ovális vagy hengeres alakú, fehér színű. A lárvák teste megnyú lt hoszszúkás, fejük felülről erősen lapított, rágóik erősek (VIII. tábla, 5. kép). Három pár lábukkal gyorsan rnozognak. Színük a fehértől a barnáig vagy a feketéig változik. Bábjuk szabadbáb, jóllátha tó rajta az elő­ rehajtott fej és más testrészek. Az egész Földön rnegtalálhatók, kivéve a sarkokat. Grönla nd partjaitól a trópuso kig rninden ütt előfordulnak, a rnérsékelt égöv talajszintjének talán leggyakoribb ragadozó rovarjai. Síkságokon éppen olyan otthonosak, rnint a magas hegyeken, ahol a hóhatárig felnyornulnak. A tengerpartoknak, hideg patakvölgyek-

nek, nedves réteknek, macsar aknak éppúgy megvannak a jellemző futóbogarai, rnint a száraz, rneleg domboldalaknak vagy a rnezőgazdasági területeknek. Vannak barlanglakó vagy - elsősorban a trópusoko n - fákon élő fajok is. Élőhelyeik környezeti tényezői közül a talaj hőmérséklet, a nedvesség és a táplálék a legfontosabb. Fajaik többsége éjszaka aktív, de szárnos faj egyedeit a nappali órákban is rnegtalálhatjuk, különös en napos időben. Arnikor nem rnozognak, talajrepedésekben, göröngyök, kidőlt fák, lehullott gallyak, levelek és kövek alatt, maguk ásta lyukakban vagy növények gyökerei között bújnak meg. A hobbi- és házikertekben, a parkok ban és a rnezőgazdasági területe ken egyarán t jelen vannak, sőt szárnos faj nagyob b rnennyiségben található a rnűvelt területeken, rnint egyéb helyeken. A gabonafélék, hüvelyesek, cukorré pa, napraforgó, kukorica, repce, káposzta, burgon ya kultúrákba n, sőt a gyümölcsösökben is rnindig törnegesen találhatók. Az egyes táblákon élő futóbogarak fajszáma nagymé rtékben változik. Összfajszárnuk táblánk ént 15-40 között van, de ebből csak 2-6 faj egyedei találhat ók meg nagy számban. Egyedsűrűségük évszako nként ingadozik. A fajok egy része tavasszal, nyár ele-

--117--


jén szaporodik, ezek kifejlett példányai a nyár elején és a nyár végén a leggyakoribbak. Az ősszel szaporodók kifejlett példányai a nyár második felében fordulnak elő nagyobb számban. Átlagos egyedsűrűségük elérheti a négyzetméterenkénti 100 példányt is, de területeken többnyire mezőgazdasági 2 2-5/m körül van. A lárvák egyedsűrűsé­ géről nagyon hiányosak az ismereteink, de az imágókét biztosan többszörösen felülmúlja. Ha figyelembe vesszük, hogy - legtöbb fajuk legalább részben, illetve a lárvá~ túlnyomó többsége ragadozó, · jelentős képest - testtömegükhöz mennyiségű táplálékot fogyasztanak, - igen aktívak, -az év minden szakában, minden kultúrában jelen vannak (a lárva vagy az imágó, esetleg mindkettő), akkor nem meglepő, hogy növényvédelmi szempontból az egyik legfontosabb ragadozó csoportként ismerik őket. Ezt mutatják a különböző vizsgálatok is. Például Észak-Írországban káposztaföldön végzett megfigyelések azt mutatták, hogy ott, ahol a futóbogarak is jelen voltak, a káposztalégy bábjainak száma növényenként átlagosan mintegy kilenc darabbal volt kevesebb, és a káposztafejek tömege 40% -kal volt nagyobb, mint ahol a futóbogarakat kiirtották. Németországban azokon a burgonyapar.cellákon, amelyeken volt futóbogár, a gumó mennyisége kb. 35%-kal volt több, mint ahol nem voltak jelen a futóbogarak. Részletes, többéves kísérletek igazolták a futóbogarak fontos szerepét Dél-Angliában, a gabonafóldeken. A ragadozómentes területeken a levéltetű-fertőzöttség 3-10-szer volt magasabb. Ukrajnában, búzaföldön a futóbogarak · a gabonapoloskák számát 2o-60% -kal

csökkentették a peterakási időszakban, 11letve a lárvák előbújásakor. A kifejlett bogarak többsége· ragadozó. Sok fajuk vegyes táplálkozású, egyes nemzetségek fajai növényevők. Növényi táplálékuk elsősorban gyommagvakból áll. A lárvák - a növényevő fajokéi is -, túlnyomó többségükben ragadozók. Állati táplálékként szinte mindent elfogyasztanak, amire ráakadnak: bogárlárvákat, lepkehernyókat, petéket, bábokat, kifejlett rovarokat, csigákat. Csak kevés fajuk specializálódott egy-egy tápláléktípusra. Az egyik fajokban leggazdagabb bogárcsalád. A világon kb. 40 OOO, Magyarországon mintegy 450 fajuk él. Nagy selymes futrinka- Harpalus rufipes (De Geer)

Leírása. A kifejlett bogár 14-16 mm nagyságú, szurokfekete színű, de a lábak és a csápok sárgásvörösek. Fedőszárnya selyemfényű, szőrökkel sűrűn borított, emiatt sárgás színűnek tűnik (VIII. tábla, 6. kép). Petéje kb. 3 mm nagyságú, gyöngyfehér színű. Lárvája a három stádiumnak megfelelően 4 és 30 mm között változik, piszkosfehér színű. Elterjedése. Különösen a sík és dombvidéken elterjedt, de a hegyekben is megtaláljuk. Az eddigi vizsgálatok alapján a mezőgazdasági területeken az egyik leggyakoribb faj. Tömegesen találták búzában, kukoricában, borsóban, káposztában, lucernában, szójában, szamócában, repeében stb. Elsősorban az agyagos talajokat kedveli. Életmódja. Hazai körülmények között egy nemzedéke van. A nőstény egyszerre kevés (5-15 db) petét rak le. A szaporodási időszak általában július második fele, augusztus. A lerakott petékből14-20 nap múlva bújik ki a lárva, amely harmadik,

--118--


ritkán másodi k stádium ban telel át. A következő évben, nyár elején a talajban bábozódik. Bábálla pota 2-3 hétig tart; kikelés után nem sokkal az imágó megkez di táplálkozását. A szülői generác ió nagyob bik hányad a a szaporo dás után elpuszt ul, de kb. a harmad a áttelel. Ezek a példányok az új szaporo dási időszakban megint raknak petét. A fentiekből következően az imágóknak egy május végi-jú nius eleji kisebb és egy nyár végi nagyob b aktivitási csúcsuk van. Az imágó elsősorban a talajfels zínen keres táplálékot, de amikor az éjszakai hő­ mérséklet magas, és zsákmá nya gyakori a növényeken, felmászik utánuk. A lárva a maga ásta lyukban (lakócsőben) tartózk odik, vagy a talajrög ök között, illetve a talajfelszínen kutat táplálék után. Minq a lárva, mind az imágó éjjel aktív. Jól tud repülni , de ezt a képességét csak akkor használja, ha nagyob b távolságra akar eljutni. Teljes életciklusa során a tábla belsejében, a talajban találjuk : ide rakja petéjét, itt bábozó dik és telel át. Haszna és haszno sítása. Állati és növényi eredetű táplálék ot egyarán t fogyaszt. Növény i táplálék ként elsősorban a (pl.. csenkesz, rozsnok , csillaggyomok húr, libatop, komócsin, keserűfü stb.) magvait fogyasztja. A másodi k stádium ú lárva telelés előtt magoka t gyűjt lakójáratába. Ragado zóként a táplálék kínálatt ól függően sokféle rovart, rovarlá rvát, bábot fogyaszt. Táplálé kában kimuta tták ormányosbogarak lárváit, levéltetveket, különböző lepkék (pl. vetési bagolyl epke, káposztalepke) hernyói t, gabona poloská k petéit, lárváit, kaszáspókokat és atkákat is. Állati táplálékból saját tömegé nek több mint kétszeresét el tudja fogyasztani naponta. Táplálk ozási kísérlet ekben naponta 1-2 burgon yabogá r-lárvát , légynyűből 13 db-ot, bábjábó l 5 db-ot evett meg.

A levéldarázs lárvájáb ól 7 darabot fogyaszto tt el egy nap alatt. Nagy egyedsz áma esetén a burgon ybogár 1-3. stádium ú !árvájának hatékon y pusztító ja lehet. Egyeds záma négyze tméterr e vetítve egy vagy annál több is lehet, ez pedig nem csekély mennyiségű táplálék elfogyasztását jelenti az adott területe n. A művelt területe k hasznos rovarfa unájána k egyik fontos tagja. Busaf utó- Broscus cephalotes (Linné)

Leírás a. Az imágó teste hosszúk ás, dombo rú. Feje nagy és vastag, majdne m olyan széles, mint az előtora, amely hátrafelé erősen összeszűkül. Fekete, alig fénylő, 17-22 mm hosszú. Petéje fehér, ovális, 3-4 mm. Lárvája a 3. stádium ban 25-30 mm hosszú, a feje rozsdás színű. Elterje dése. Inkább sík és dombvi dékeken terjedt el, itt is főként a lazább szerkezetű talajoka t kedveli . Különböző mezőgazdasági kultúrá kból (pl. búza, repce, burgon ya, káposzt a, kukoric a, lucerna , borsó) mutattá k ki, ezek többség ében nagy számba n fordult elő. Életmó dja. Évente egy nemzed éke fejlődik. Legnag yobb számba n július végén, augusz tus elején találhat ó, ekkor szaporodik . Petéit a nőstény egyesével rakja járata köré a talajba. A 2., de még inkább a 3. stádium ú lárva telel át a talajban . Frissen kikelt imágók at már május végétől lehet találni.

Haszna és haszno sítása. Élőhelyén

nappal a maga ásta lyukakb an tartózk odik, főleg este és éjjel jár táplálé ka után. Étrend je elsősorban állati eredetű,· sáskák, poloskák, pajorok , bagolyl epkék hernyói , burgon yabogá r lárvái, drótfér gek képeZik. A burgon yaboga rak egyik hatékon y pusztító jaként tartják számon . Elsősorban annak 1-3. stádium ú lárváit

--119--


fogyasztja, de magát az imágót is megtámadja. Közönséges fürgefutone - Trechus quadris triatus ( S chrank)

Leírása. A rozsdaszínű bogár 3,5-4,5 mm nagyságú, feje szurokbarna vagy fekete, csápjai s lábai vörösessárgák. Petéje 0,5 mm hosszú, fehéres színű. Lárvája kibújáskor 2,5 mm, bábozódás előtt pedig 5,5 mm hosszú, kissé lapított. Elterjedése. Hegyekben, dombvidékeken és sík terepen egyaránt előfordul, a művelt területeken pedig gyümölcsösökben, kertekben és szántóföldeken egyaránt megtalálható. Többek között búza-, rozs-, kukorica-, szamóca-, káposzta-, cukorrépa-kultúrákból ismert, de almásokban és szőlőben is előfordul. Életmódja. Évente egy nemzedéke van. A bábból június-júliusban bújnak ki az imágók és az ivari érés után leginkább augusztus végén és szeptemberben szaporodnak. Ekkor érik el a legnagyobb egyedsűrűséget. Szeptemberben már lehet !árvákat találni, s főként ezek telelnek át a talajban első vagy második stádiumukban. Rajtuk kívül az imágókegy része is áttelel, ezek tavasszal is szapo rodhatnak. Lárvája a talajban, míg az imágó a talajrepedésekben és a talajfelszínen mozog, de képes felmászni a növényekre is. A sötétet kedveli, főleg este és hajnalban, de egész éjjel is tevékeny. Kismértékben nappal is mozog. Ha a hőmérséklet 4 ·c fölé emelkedik, akkor már jár táplálék után, viszont nagy meleg esetén csökken aktivitása. Haszna és hasznosítása. Mind a lárva, mind az imágó ragadozó, elsősorban levéltetveket, atkákat, ugróvillás rovarokat, petéket, kis !árvákat, fonálférgeket

fogyasztanak. Megfigyelték, hogy káposztalégy és ugarlégy petéiből napi 16-20 darabot volt képes elpusztítani. Répában, búzában és cukorrépában a növényeken is fogyasztja a levéltetveket. Közönséges gyorsfutó - Bemhidion lampros (Herbst)

Leírása. Érces, erősen fénylő, kis ter(3-4 mm) bogár. Előtora szív alakú, oldalt erősen ívelt. A szárnyfedökön a hosszanti pontsarok jól láthatóak. Szemei nagyok, kiállóak. A pete opálos fehér színű, hengeres, 0,5 mm nagyságú. Lárvája 2-4,5 mm között változik, a különböző stádiumoknak megfelelően. Elterjedése. Elsősorban a vályogtalajokat kedveli, de a magasabb helyek kivételével mindenütt elterjedt, ahol a növényzet nem túl sűrű és napsugarak érik a talajt. A mezőgazdasági kultúrákban, bár változó számban, de szinte mindig megtalálható. Életmódja. Egy nemzedékes, tavaszi szaporodású állat. Szaporodási időszaka május-június, de még július eleje is lehet. Többéves megfigyelések alapján az imágók legnagyobb számban május végénjúnius elején találhatók. Augusztusban a nőstényekben már nincs érett pete. A talajba rakott petékből 12-15 nap múlva bújnak ki a lárvák, amelyek a harmadik stádium végén a talajban bábozódnak. Fejlődési ideje mintegy 5ü-60 nap, ezért az új nemzedék imágói már júliusban feltűnhetnek, de általában augusztus végén, szeptember elején vannak nagyobb · számban. A szülők zöme őszre elpusztul, és gyakorlatilag csak az új nemzedék imágói telelnek át. Haszna és hasznosítása. Nagyobb számban mutatták ki búza-, árpa-, kukorica-, káposztarepce-, lóbab-, szója-, kámetű

--120--


paszta- és cukorrépaföldeken, ahol különböző rovarokkal táplálkozik. Hétfol tos kisfutó - Platynu s dorsalis (Pontoppidan)

Leírása . A bogár feje és előtora zöld vagy kékes színű; szárnyfedői barnáss árgák, hátul középen egy kékeszöld, nagyobb folttaL A lábak, valamint a csápok első ízei és a tapogat ák vörösessárgák (IX. tábla, l. kép). A feje és előtora keskeny, lábai vékonyak. Hossza 6-7,5 mm. Elterje dése. Hegy- és dombvidéken éppen úgy előfordul, mint sík helyeken, réten, vízparton, erdőszegélyen egyaránt. A művelt területeket sok esetben előny­ ben részesíti. Többek között lucerna -, kukorica-, cukorrépa-, búza-, árpa-, szájaés borsóállományokban található nagy egyedszámban. Életmó dja. Egynemzedékes, tavaszi állat, vagyis a lárva nyáron fejlődik, és az imágó telel át. Fő szaporodási ideje május vége, június eleje vagy ennél kissé korábbi időszak. Ekkor lehet a bogarak at a legnagyobb számban találni. A nőstény április végétől június közepéig rakja petéit. A megtermékenyített nőstényben 7-8 nap alatt érik meg a pete, a lerakott petéből pedig optimális körülmény ek között l O nap múlva bújik ki a lárva. 25-30 nap alatt éri el a teljes fejlettséget, ekkor beássa magát a talajba, bebábozódik, és rá 8-10 napra kibújik a bábból a friss imágó. Az új nemzedék írnágói augusz tus-sze ptemberben vagy a talajfelszínre másznak és táplálkozni kezdenek, vagy a bábkam rában maradnak és ott áttelelnek. A szülői nemzedék egyedeinek többsége még az adott évben elpusztul, de számos nőstény két- három évig is élhet, és többszö r rakhat petét. Egy szabadföldi vizsgálat során augusztusban a hím szülőknek még 15%-

át megtalálták, szeptem berben pedig már egyet sem. Az ekkor fogott hímek mindegyike az új nemzedékhez tartozo tt. Lárvája a talajban, illetve éjjel a talaj felszínén is, az imágó pedig a talajfelszínen vagy a növényen kutat táplálék után. Éjjel aktív, nagy egyedsűrűség esetén más időpontokban is. Élőhelyén tavasszal a szárazabb és melegebb, nyáron pedig a mérsék eltebbe n meleg és párásab b részeket kedveli. Ezeken a helyeken találjuk petéit is- amelyeket az imágó előbb egyesével kis sárlabd ába helyezett - növényi részekhez, kövekhez, földrögökhöz ragasztva. Itt telel át imágó alakban, általában nagyobb csoport okban, a talajban. Haszna és haszno sítása. Táplálé kát különféle rovarok (pl. ormányosbogarak, vetésfehérítő bogarak , legyek, kabócák, poloskák) petéi, !árvái, levéltetvek, tripszek képezik, de jóval kisebb arányba n növényi anyagokat is fogyaszt. Táplálk ozási kísérletekben a levélbogár petékne k 31 % -át pusztít otta el. Megfigyelték, hogy egy nap alatt gubacsszúnyoglárvából 13 darabot , ugarlégypetéből 24 darabot evett meg. Más megfigyelések alapján állati eredetű táplálék ból saját testtöm egének 75-100 %-át képes fogyasztani. Búza-,.árpa- és cukorré pa-kult úrákban a levéltetvek egyik fő ragadozójaként ismert. Rezes gyászf utó - Poecilus cupreus (Linné)

Leírás a. A bogár teste alul zöldesen fénylő fekete, felül rézszínű, zöld, kék vagy kékesfekete. A csápok első íze, de gyakran a combak és a lábszárak is, sárgásvörös színűek (IX. tábla, 2. kép). Nagysága 10-14 mm. Lárvája lapított , hengeres, 3. stádium ában kb. 20 mm hosszú. Elterje dése. Sík és dombvidékeken

--12 1-.-·


találjuk, ott is inkább a nedvesebb helyeken. Kertekben, szántóföldeken egyaránt látni !'ehet. Számos mezőgazdasági kultúrából (pl. búza, lucerna, napraforgó, cukorrépa) mutatták ki nagy egyedszámban, sőt egyes területeken az ott fogott futrinkafajok közül a leggyakoribb volt. Életmódja. Tavasszal szaporodik, egy nemzedéke van évente. Az imágó legnagyobb számban június elején vagy közepén fordul elő, a nőstény ekkor rakja petéit a talaj ba. Lárvája júniusban és júliusban található. Az új nemzedék imágói augusztus hónapban tűnnek fel, majd ezek is telelnek át. A lárva a talajban él, itt is bábozódik. A bogár a talaj felszínén, illet.ve a talaj repedéseiben bújik meg, vagy a talaj felszínén mozog. Túlnyomórészt nappali állat, különösen sűrűbb növényállományokban. Gyor:s mozgású, egyméternyi távolságo! l 0-20 másodperc alatt tesz meg, és élőhelyén viszonylag nagy sugarú - ez 30 méternél is több lehet - körben mozog. Haszna és hasznosítása. Az imágó táplálékának nagyobbik része állati, a kisebbik hányada növényi eredetű, de ez utóbbit is döntően gyomok (pl. csillaghúr) alkotják, főleg a vegetációs idő. elején, amikor kevés a zsákmány. A lárva ragadozó. Táplálékában kimutatták különféle lepkék hernyóit, levéltetveket, kabócalárvákat, levélbogarak !árváit, gabonapolcskák petéit és lárváit, hangyabábokat, drótférgeket, dögbogárlárvákat. A kifejlett állat saját testtömegének naponta közel kétszeresét tudja elpusztítani. Szabadföldi és laboratóriumi vizsgálatok során molylepkelárvából az előbb említett mennytseget, burgonyabogár petéiből 9-17 darabot, 3. stádiumú lárvájából pedig egyet, levéldaráz·slárvából három darabot volt képes megenni egy nap alatt.

A kultúrnövények számos kártevőjének hatékony ragadozója lehet, különösen nagy egyedsűrűség esetén. Megfigyelték, hogy szaporodási időszakában egy hektárnyi őszi búzában 26 ezer bogár fordult elő. Ez azt jelenti, hogy egy hektáron 2-3 kg állati eredetű táplálékot is elfogyaszthatnak. Aranyos bábrabló - Calosoma sy cophanta (Linné)

Leírása. A bogár teste alul kék vagy kékesfekete, felül az előtora kék, szárnyfedője rézvörösbe játszó aranyoszöld. A csápok és a lábak feketék. 24-30 mm hosszúságú. Petéje fehéres színű, hengeres, 5 mm nagyságú. Lárvája először fehér, a 3. stádiumban fekete és kb. 30 mm hosszú. Elterjedése. Megtalálható Európában, Szibériában és mint betelepített faj Észak-Amerikában. A domb- és hegyvidéki erdőket, különösen a tölgyeseket kedveli, de a kertekbe is betéved. A lárva és az imágó is fáradhatatlanul mászkál vagy futkározik a fatörzseken, ágakon, és zsákmány után kutat. Különösen napsütéses, meleg időben aktív és a kora délutáni órákban a legm9zgékonyabb. Élőhe­ lyén viszonylag szűk területen mozog, különösen ha a táplálék elegendő a számára. Életmódja. Évente egy nemzedéke van. Május végén, június elején szaporodik. Nagyobb számban csak hernyójárásos években jelenik meg, akkor is a hernyák megjelenése után kb. egy héttel. Fejlődési ideje rövid, különösen akkor, ha a zsákmányállatból sok van. A lerakott petéből pár nap múlva kikelő lárva, két vedléssel, 14 nap alatt elérheti teljes fejlettségét. Ekkor a talajba húzódik bábozódni. A bábból egy-két hét múlva bújik elő a kifejlett bogár. Az imágók telelnek át.

--122--


A tavaszt a szülői nemzedék bogarainak mintegy 60% -a éri meg. A kifejlett bogár két-három, esetleg négy évig él. Haszna és hasznosí tása. Tápláléka szinte teljes egészében lepkehernyékból és -bábokból tevődik össze. Elsősorban a gyapjaslepke (Lymantri a dispar), az apácalepke (Lymantri a monacha), a búcsújárólepke (Thaumetopoea processionea), a bagolylepkék (Noctuidae) bábját, illetve hernyóját fogyasztja nagy mennyiségben. A lárva élete során kb. negyven hernyót fal fel, bábból pedig. 20 darabot vagy még többet is képes elfogyasztani. Egyes vizsgálatok szerint a lepkebáboknak 40 százalékát károshották a lárvák. Az imágó megközelítőleg 50 napig táplálkozik, összesen mintegy 400 hernyót fogyasztva. A biológiai védekezés egyik klasszikus példájaként az aranyos bábrablót a század elején Európából az Amerikai Egyesült Államokba telepítették be, ahol a lomboserdőket károsító, behurcolt gyapjaslepke · (Lymantria dispar) és aranyfarú lepke (Euproctis chrysorrhoea) hernyák ellen eredményesen alkalmazták őket. Ez a szép bogár az utóbbi években nagyon megritkult nálunk. Védett állat, mindenképpen óvjuk! A bábrablók közül meg kell még említenünk a kis bábrabló t (Calosoma inqui-. sitor Linné) és az aranypet tyes bábrablót (C. auropunctatum Linné) (IX. tábla, 3. kép). Az előbbi szorgalmas hernyópusztító és erdeink gyakori lakója, az utóbbi pedig főként a szántóterületeken található nagy számban; szintén ragadozó. Ragyás futrinka - Garabus cancellatus (Nliger)

Leírása. Az imágó teste alul fekete, felül rezeszöld vagy rézvörös. A csápok

és a lábak feketék, kivéve az első két csápízt, amelyek rendszeri nt vörösek. A szárnyfedökön hat-hat jóllátható borda van, ebből három-há rom láncszerű. 18-25 mm hosszú. A pete 4-5 mm, ovális alakú, fehér színű és egyesével található a talajban. A lárva először fehér, a 3. stádiumb an pedig fekete pajzsokkal fedett, 25-30 mm nagyságú. Elterjedé se. Közép-Eu rópában elterjedt faj. Elsősorban erdőszegélyeken, erdőirtásokon, kiskertekben, dombvidé ki gyümölcsösökben, erdők közelében lévő szántóföldeken található. Életmód ja. Szaporodási időszaka áprilistól június végéig tart, de általában május közepe táján a legaktívabb. A nős­ tény többször petézik, egy-egy alkalommal 2-14, egy idényben összesen mintegy 2o-60 petét rak a talajba. Teljes kifejlődé­ se 1ű-13 hétig tart, amiből8~10 hét jut a lárva fejlődésére. A bábállapot 10 nap körül van. Ennek megfelelően az új nemzedék írnágói már júliusban megjelenhetnek. Augusztus közepe táj án egy második, a tavaszinál kisebb aktivitási csúcsa van. Az imágók teletnek át, kisebb-nagyobb csoportokban, leginkább a talajban, sokszor kidőlt fatörzsekben. A lárvák főleg a talajban, az imágök inkább a talaj felszínén mozognak. A bogár mozgására jellemző, hogy egyméternyi távolságot 5-8 másodperc alatt tesz meg; sokszor nagy távolságra is elkóborol. Haszna és hasznosí tása. Az imágó és a lárva is elsősorban ragadozó; táplálékában magvakat, hullott gyümölcsöt, vege- . tatív növényi részeket is találunk. Meztelen csigától, különféle lepkék hernyóitól, bábjaitól kezdve a burgonya bogár lárváján keresztül a hangyabábig minden általa legyűrhető vagy elérhető táplálékot elfo-

--123--


gyaszt. Napi táplálékfogyasztása testtömegének több mint kétszeresét is eléri. Ez pl. 8-10 burgonyabogár-lárvát jelent. Mint minden hazai Garabus faj, ez is védett. Közönséges gyászfutó - Pterostichus melanarius (I liiger)

Leírása. Az imágó egyszínű fekete, kissé fénylő. Lábai és csápjai is feketék (IX. tábla, 4. kép). A fedőszárnyak barázdái mélyek. Nagysága 13:-19 mm. A pete fehér, ovális, 3-4 mm nagyságú. A lárva kibújáskor 4 mm, a 3. stádiumban 25-30 mm hosszú. Elterjedése. A hegy- és dombvidéki kezdve a sík vidéki nádasokig szinte mindenütt előfordul, különösen a sűrűbb növényzetű helyeken. Az agrárterületeken az egyik leggyakoribb futóbogár. Inkább az agyagos és a hordaléktalajokat kedveli, de másutt is előfordul. · erdőktől

Életmódja. Egynemzedékes, ősszel szaporodó faj. Fő szaporodási időszaka július második és augusztus első fele, de kinyúlhat augusztus végéig is. Az új nemzedék imágói a következő év júliusában jelennek meg nagyobb számban. A bogár a bábból való kibújás után 3~5 hét múlva lesz ivarérett. A megtermékenyített nőstényben a peték érése 8-9 napig tart. Ekkor a talajba helyezi azokat, egy alkalommalmintegy 2-12 darabot. Az első stádiumú lárvák 8-10 nap múlva kelnek ki. Ezek 12-15 nap elteltével a második, számukra kedvező idő esetén pedig további két hét múlva a 3. stádiumú alakot öltik. Elsősorban a lárvák telelnek át, de a szülők nemzedékének is mintegy negyede mégéri a következő évet. Ez utóbbiak főként nőstények, amelyek két vagy több évig is élhetnek és többször raknak petét.

Egy nőstény élete során l 00-150 darab petét is produkálhat. A lárva napközben a talajban tartózkodik, annak repedéseiben bújik meg, itt fogyasztja zsákmányállatait is. A talaj felszínére csak ritkán jön, akkor is éjjel. Az imágó este hat órától reggelig aktív, éjfél körül mozog a legnagyobb számban. Megfelelő növényborítottság esetén nappal is aktív lehet. Cukorrépában pl. júniusban és júliusban szinte kizárólag csak éjjel, míg augusztusban nappal is nagyobb számban fogták a talajcsapdák. Gyors mozgású, egyméteres távolságot sík terepen 8-13 másodperc alatt tesz meg. Élőhelyén csak szűkebb körben mozog: befogott, megjelölt és elengedett bogarak ból egy hónap múlva is csak egyetkettőt fogtak 50 méternél távolabb. Petéit a külön erre a célra kiképzett kis üreg aljába rakja a talajba. A talajban bábozódik és ott is telel át. Haszna és hasznosítása. A lárva és az imágó tápláléka leginkább állati eredetű, de növényi anyagokat, elsősorban fűfélék magvait is fogyasztják. A káposztalégy petéjét ugyanúgy elfogyasztja, mint a drótférget vagy a különféle molylepkék Járváit. Cukorrépában megfigyelték, hogy többször felmászott a levelekre, és ott ragadozta a levéltetveket. Árpában a fogott és felboncolt egyedek gyomrában átlagosan 20 darab levéltetű maradványait találták. A nőstények a peterakás idején nagyobb számban fogyasztották a levéltetveket, mint egyébként. A laboratóriumi és a szabadföldi kísérletek, illetve megfigyelések azt mutatták, hogy pl. gubacsszúnyog lárvájából 13, burgonyabogár lárvájából 4-5, levéldarázséból 9, káposztalégy nyüvéből pedig 16 darabot fogyasztott egy nap alatt. Ezek az adatok, de más eredmények is azt mutatják, hogy saját testtömege háromszorosának megfelelő

--124--


táplálékot is képes naponta elfogyasztani. A felsorolt állatokon kívül feljegyeztek étrendjéb en többek között kabócát, tripszet, atkát, lepkehernyót és levélbogárpetét is. Ez utóbbi esetében egy kísérlet során a lerakott peték 16% -át semmisítette meg. mennyiségű

Holyvá k - Staphylinidae Karcsú, fürge mozgású, apró termetű, többségükben csupán néhány mm nagyságú bogarak. Legjellemzőbb sajátosságuk, hogy kitines szárnyfedőik megrövidültek, és a potrohnak csak egy részét fedik (IX. tábla, 5. kép). Potrohuk ezért igen mozgékony. A szárnyfedők alatt bonyolult módon összehajtogatva találjuk a jól fejlett szárnyakat. Ezeket egy pillanat alatt kibontva, rendkívül gyorsan képesek szárnyra kelni. Igen jól repülnek, különösen az esti órákban; ilyenkor gyakran vágádnak a sétálók, kerékpárazák szemébe. Színezetük általában nem feltűnő, fekete vagy barna. Lárvájuk a futóbogarakéhoz hasonló, hosszúkás testű, három pár erős lába és rágó szájszerve van. Mindenfelé igen elterjedtek; többségükben a talajon vagy az avarban élnek. Nagy számban és fajgazdagságban találjuk őket a különböző növénykultúrákban, erdőkben,' vízpartokon, kor hadékban. Jellemző holyvafauna él gombákon, dögön, ürülékben, madárfészkekben, hangyabolyokban is. A legtöbb faj lárva- és imágóállapotban egyaránt ragadozó. Néhány fajuk parazita, illetve gomba- vagy korhadékevő. Táplálkozásukra vonatkozó ismereteink igen hézagosak, ezért jelentőségüknek megfelelő terjedelem ben nem tudunk foglalkozni velük. Annyi bizonyos, hogy

rovarok természetes ellenségeiként nagy a jelentőségük a növényvé delemben . Az Alaeaehara nemzetségbe tartozó fajok élősködők, legyek bábjaiban fejlődnek. Igen gyakoriak lehetnek: több. esetben [eljegyezték, hogy gazdaállataik 4ü-60%jeát elpusztították. A ragadozó fajok lentősen csökkenth etik a levéltetvek számát, amit Angliában végzett vizsgálatok' r kal igazoltak. rovaapró A ragadozó fajok táplálékát rok, atkák, rovarpeték alkotják. Mivel nagyon aktívak és jó repülők, a mezőgazda­ sági kultúrákb an igen gyorsan megjelennek. Mozgékonyságuk, ápró termetük révén a növények minden részéhez hozzáférnek, így az apró termetű ízeltlábúakat azok kis egyedsűrűsége esetén is megtalálják. Pl. a közönséges avarholyva (Tachyporus hypnorum) megvizsgált egyedei több mint a felének gyomra már a vegetációs időszak elején, igen alacsony levéltetű-fertőzöttségnél is tartalmaz ott levélte-

pi.

tűmaradványokat.

Fajokban igen gazdag csoport, a világon mintegy 30 OOO, hazánkba n kb. 1200 fajt ismerünk. A létező fajok száma ennél valószínűleg sokkal több, de kis termetük és jelentéktelen külsejük miatt a kevéssé kutatott csoportok közé tartozik. A gyakoribb fajok között említenün k kell a közönség es avarholy vát (Tachyporus hypnorum Fabricius), amely 3-4 mm nagyságú, fekete színű, előtorának széle és szárnyfedő i vörösesek. Ugyancsak mindenfelé megtaláljuk a barázdás holyvát ( Omalium rivulare Paykull), amely 3-3,5 mm nagyságú, sötét színű. Legnagyo bb holyvafajunk, a 22-26 mm nagyságú, fekete színű bűzös holyva (Ocypus olens 0. F. Müller), amely erdős vidékeken gyakori.

--125--


Lágy~ogarak

- Cantharidae

A mindenfelé gyakori lágybogarak vékony bőrükről kapták nevüket. Szárnyfedöik - amelyek az egyéb bogárcsoportoknál kemények- egészen vékonyak, lágyak, hajlékonyak, könnyen behorpaszthatók. Sok fajuknál a nőstények mindkét pár szárnya csökevényesedett. Kisebb mér~tű bogarak tartoznak a családba, amelyek testhossza általában nem haladja meg a 2 cm-t. A szárnyfedők sok esetben túlnyúlnak a potrohvégen, de ezek hossza is kisebb 3 cm-nél. Testszínük piros, narancssárga vagy fekete. Finoman ·szőrözött szárnyfedőik többnyire feketék. Fonalas csápjaik vannak. A lárvák teste elnyújtott, szörös, színük fekete. Élőhelyeiket tekintve általában a nedves és napos helyeket kedvelik. Megtaláljuk őket ligetekben, parkokban, réteken, erdőkben, kertekben, gyümölcsösökben. A lárvák és imágók tápláléka növényi és állati eredetű lehet: az imágók zsenge növényi hajtásokat, sok virágport, nektárt, illetve rovarok által termelt mézharmatot fogyasztanak. Előszeretettel zsákmányolnak apróbb rovarokat, amelyek között számos kártevő is akad. Apróbb lepkehernyÓkat, főként azonban levéltetveket ragadoznak. A lárvák a .növényi táplálékon kívül talajlakó és farontó rovarokat, azok lárváit, valamint puhatestűeket fogyasztanak. E hasznos rovarok biológiájáról, életmódjáról viszonylag keveset tudunk. A lágybogarak családjába több mint 4000 faj tartozik. Hazánkban közel 100 fajuk él. Közönséges lágybogár - Cantharis fusca Linné Az imágó testhosza 11-17 mm. Nyakpajzsa narancsvörös, amelynek fej felöli

szegélyén kisebb fekete folt található. A szárnyfedök hamvas feketék, szélei párhuzamosan futnak a test tengelyéveL Lábai szintén feketék (IX. tábla, 6. kép). A lárva nyúlánk, fekete színű, testét bársonyos szőrzet fedi. Az egyik leggyakoribb lágybogárfajunk. Élőhelye erdőben, bozótosokban, kertekben, gyümölcsösökben van. Az imágók főként napfényes időben repülnek. A tavaszi-nyári időszakban tömegesen találhatók a fák, bokrok virágain, lombozatán. A faj lárva alakban telel át foldbe vájt üregekben, avarlevelek között, elválá fakéreg alatt. Kora tavasszal, tél végén az olvadó hólé gyakran tömegesen kiönti őket, és ilyenkor a hó felszínén mászkálnak. Ezért népiesen hóférgeknek nevezik őket. Az imágók tápláléka vegyes, részben virágporból, nektárból áll, de apróbb, lágy testű rovarokat is elfogyasztanak. Tetves gyüp1ölcsfákon gyakran nagyszámban gyűlnek össze, hogy mézharmattal és levéltetvekkel táplálkozzanak. A lárvák erős rágóikkal a talajban élő, többnyire kártevő rovarlárvákra, puhatestűekre vadásznak. Behatolnak a fákat károsító rovarok járataiba is, és előszeretet­ tel fogyasztják azok lárváit.

Katicabogarak - Coccinellidae Kis vagy közepes nagyságú (0,8-18 mm), többnyire félgömb alakú bogarak. Csápjuk rövid, bunkós végű, fejüket a tor részben elfedi. Lábaik rövidek. Élénk színű­ ek, gyakran világos alapon sötét vagy sötét alapon világos pettyekkeL Egyes fajokon belül igen változatos színvariációk fordulhatnak elő. Szárnyaik általában jól fejlettek. A kifejlett bogarak jellemző védekező reakciója, hogy "holtnak tettetik" magu-

--126--


kat, és lábízületeik pórusain keserű, sárga színű folyadékot bocsátanak ki. Ez a védekezés azonban nem tökéletes, mert nem minden ragadozót riaszt el. Petéik oválisak vagy orsó alakúak, színük világos, fehéressárgától a narancsszínűig változik. A nőstény többnyire csoportosan, keskenyebbik végüknél az aljzathoz ragasztva rakja le őket a levelek fonákára (X. tábla, l. kép), fakéregre. A pete színe a lárva kikelése előtt néhány nappal szürkésre változik. Lárváik lágy testűek, változó színűek, gyakran sötét alapon sárga-fehér foltokkal (X. tábla, 2. kép) díszítettek. Három szemfoltjuk ( ocellus), ragadozó állkapcsuk, karcsú, hosszú lábaik vannak. A lárvák gyakran viselnek szőröket; egyes nemzetségekben hosszú viaszszálakat figyelhetünk meg, amelyek az egész testet befedik (X. tábla, 3. kép). Négy lárvastádiumuk van. A kis lárvák kikelésük után hosszabb-rövidebb ideig, legfeljebb egy napig a tojáshéjban maradnak, eközben gyakran elfogyasztva a még ki nem kelt petéket, majd táplálékot keresve szétszélednek. Az első zsákmány megtalálásáig eitelő idő a legveszélyesebb a kis lárvák életben maradása szempontjábóL Bábjukat a leveleken, ágakon könnyen megtalálhatjuk, mert szabadon állnak, feji részüknél az aljzathoz ragasztva. A báb élénk színű, és az utolsó levedlett lárvabőr általában a báb fejrésze körül látható (X. tábla, 4., 5. kép). A kikelő imágók szárnyfedője puha, tompa fényű, világos színű és mintázat nélküli; a hátulsó szárnyak kilógnak a szárnyfedő alól. Akitinórák alatt megszilárdul, a szárnyfedő kifényesedik, a mintázat és a színek megjelennek. A szárnyfedő színárnyalata olykor hónapokig világosabb marad, aminek alapján az egyes nemzedékeket hosszú időn át meg lehet

különböztetni. Kikelés után már néhány nappal párosodhatn ak. A nőstények petéiket a táplálék közelébe rakják le. A kifejlett állatok általában egy évig élnek, de kisebb részük 2-3 évig is élhet, közben többször is szaporodik. A telet védett helyeken, avarban, kéregrepedésekben, sziklák tövében töltik. Több fajuk nagy tömegekben gyűlik össze az alkalmas helyeken. A bogáncskatica ( Semiadalia undecimnotata) például nagy távolságokra vándorol, hbgy dombokon, hegycsúcsokon lévő telelőhelyeit felkeresse, ahol évről évre ezrek is összegyűlhetnek egy-egy szikla tövében vagy repedésében. A kétpettyes katicabogár ( Adalia bipunctata) is csoportosan telel, de nem vándorol nagy távolságokra. Igen elterjedtek, feltűnő színezetük miatt közismertek. Mezőgazdasági kultúrákban, kertekben, gyümölcsösökben és erdőkben egyaránt előfordulnak, sőt gyakoriak. Fajaik túlnyomó többsége ragadozó, mind lárva-, mind kifejlett állapotban. A ragadozó fajok levéltetvekkel és pajzstetvekkel, atkákkal, esetleg rnás lágy testű ·rovarokkal táplálkoznak. Vannak gombaevő (például a 22 pettyes katica, Thea vigintiduopunctata) és növényevő (pl. a lucernában károsító lucernaböd e, SubcoecinelZa vigintiquatuorpunctata) fajaik is, de ezek jelentősége kisebb. Annak ellenére, hogy egyes katicabogárfajok sokféle zsákmányállatot elfogyasztanak, azok nem mindegyike teljes értékű táplálék számukra. Teljes ~rtékű (esszenciális) táplálékról akkor beszélhetünk, ha azon a lárvák képesek imágókká kifejlődni. A fejlődés idejében és a kifejlett bogár nagyságában mutatkozó különbségek azonban akkor is jelzik, hogy ezen táplálékok között is van különbség. Az esetleges ( altenatív) táplálékféleségek

--127--


nem mérgezőek az állat számára, de azokon a lárva nem képes kifejlődni, illetve a nőstény nem képes petét rakni. Vannak mérgező zsákmányfajok is, amelyek többnyire a lárvák pusztulását okozzák. A fenti táplálékminőség-kategóriák fajonként változnak: ami egyik fajnak teljes értékű táplálék, az a másiknak mérgező is lehet. Sok katicabogár számára mérgezők pl. a fekete répa-levéltetű ( A.Jabae) és a bükköny-levéltetű ( Megaura viciae) egyedei. A lárvák és imágók csak kor!átozott mértékben képesek felismerni, hogy egy zsákmányállat számukra melyik kategóriába tartozik. Zsákmányállataiknak igen fontos természetes ellenségeik. A biológiai védekezés egyik legismertebb eredménye is katicabogár-fajhoz fűződik. A múlt században a kaliforniai citrusültetvényeket kipusztulással fenyegette az Ausztráliából behurcolt narancsvesztő pajzstetű (Icerya purchasi). 1888-1889-ben a Rodalia cardinalis nevű katicabogárfaj Ausztráliából Kaliforniába telepítésével teljes sikert értek el a kártevő ellen. Azóta betelepítették ezt a ragadozó katicabogarat 29 olyan más országba is, amelyben a pajzstetű megjelent, és mindenhol eredményesen korlátozta a kártevőt. A katicabogarakkal azóta sok más, hasonlóan sikeres biológiai védekezést végeztek. A kb. 5000 ismert fajukból hazánkban 78 faj jelenlétéről tudunk. Kétpettyes katicabogár - Adalia ' bipunctata (Linné) Leírása. Nagyon elterjedt, 3,5-5 mm nagyságú katicabogarunk. Teste kerekded, alulról fekete, lábai is feketék. Szárnyfedői gyakran sárgásvörösek, egyegy fekete foltta!, vagy egészen feketék, sárga folttal vagy anélkül (X. tábla, 6.

kép). A két szélsőség között minden átmenet előfordul. Magasabb hőmérsékleten és nagyobb légnedvességnél sötét színezetű formái viszonylag ritkán fordulnak elő. Az utolsó lárvastádiumban lévő lárva a kifejlett bogárnál hosszabb (6-9 mm), sötétszürke alapszínezetű, egy vagy több sárgás, esetleg narancsszínbe hajló folt található rajta. Elterjedése. Az erdei fás környezetet kedveli, gyümölcsösökben is gyakori. Életmódja. A csoportosan telelő imágók kora tavasszal bújnak elő. Az egyik legkorábban aktív katicabogarunk. A sötét színezetü példányok korábban jönnek elő, mint a világos egyedek. Rendszerint már áprilisban láthatók a telelőhely közelében lév:ő fákon, bokrokon. Itt táplálkoznak, párosodnak, néhány petét is lerakhatnak. A fő peterakási időszak azonban májusban van. A nőstények ekkor 1ü-17 csomóban, csomónként 1-47 petét raknak. Fejlődésének és aktivitásának hő­ mérsékleti küszöbértéke alacsony, ezért nyáron a magas hőmérséklet miatt lelassul a lárvák fejlődése. Az új nemzedék kifejlett bogarai május-október között jelennek meg. Olykor egy második nemzedéke is megjelenik, de ez rendszerint nem képes teljesen kifejlődni. Október végéig maradhat aktív, de a téli nyugalmi állapot kezdete a zsákmányállatok gyakoriságától is függ. Ha sok ·levéltetüt talál, később megy telelni. Tavasszal, mivel már alacsony hőmérsékleten aktív, korán kezd táplálkozni, és ez növeli hatékonyságát. Így sok többgazdás levéltetüt pusztít el már fő gazdanövényein, a fás növényeken, megelőzve, hogy áttelepüljenek lágy szárú növényekre. A fás növényeken tápl~lkozó levéltetvek elfogyasztásával így igen nagy hasznot hajt. Petéit előszeretettel rakja a levelek fonákára. Előnyben részesíti a 2 m-nél magasabb növényzetet. A szárazsá-

--128--


got és szélsóséges hómérsékletet jól túri. Kéregrepedésekben, hasadékokban, épületekben telel. Ezeken a helyeken kis, 2ű-30-as csoportokban található. Haszna és hasznosítása . Sokféle levéltetűt fogyaszt. A teljes kifejlődéséhez alkalmas levéltetvek között szerepel a borsó-levéltetű ( Acyrtosiphon pisum), a zöld alma-levéltetű ( Aphis pomi), a hamvas szilva-levéltetű ( Hyalopterus pruni), a zöld őszibarack-levéltetű ( Myzus persieaeJ és a zselnicemeggy-levéltetű (Rhopalosiphum padi). Kora tavasszal, levéltetvek híján virágport is fogyaszt, ami termékenységét növeli. Kifejlődhet egyes atkafajokon, de elfogyaszt egyéb rovarokat is, sót mesterséges táplálékon is felnevelhetó. A nagy levéltetű-egyedsűrűséget kedveli. A teljes lárvafejlődés idején a zöld őszibarack-levéltetűból 190-et fogyaszt el. A lárvák a kisebb levéltetveket eredményesebben pusztítják, mint a nagyobbakat. A megtámadott zöld ősziba­ rack-levéltetvek 6ű-70%-át, míg a nagyobb borsó-levéltetveknek csak ű-50%­ át fogták el. A kifejlett bogár naponta 4ű-50 levéltetűt is elfogyaszt. Mivel a gyümölcsösökben gyakori, és már kora tavasszal előbújik, illetve táplálkozik, igen hasznos a kertekben. Nem annyira mozgékony, mint pl. a hétpettyes katica, inkább telelőhelye közelében maradva keresi táplálékát. A kertekbe szoktatható, ha október közepén fakérget tartalmazó kisebb fadobozokat vagy odúkat helyezünk ki számára, áttelelés céljából. Hétpettyes katicabogár - Coecinella septempunctata (Linné)

Leírása. Szárnyfedóin egy közös pont mellett három-három fekete folt van, alapszíne vörös (XI. tábla, l. kép). Nagysága 6-8 mm. A lárvák alapszíne szürkés,

néhány narancsszínű folttal a toron és egyes potrohszelvényeken (X. tábla, 2. kép). Az utolsó fejlődési stádiumban levő lárva nagysága eléri a kifejlett bogárét (8 mm). Elterjedése. Mindenütt gyakori. Előnyben részesíti az 50 cm-nél alacsonyabb, lágy szárú növényállomány'okat. Napsütéses helyeken egyedszámuk magas, de sűrű növénykultúrá kban alacsony. Tavasszal pillangósokban és tavaszi gabonafélékben a leggyakoribbak, de nyáron nagy egyedsűrűséget érhetnek el bab, cukorrépa és kukorica-állományokban, míg kevéssé kedvelik aszója-és burgonyakultúrákat. Életmódja. Európában általában évente egy nemzedéke van. Az áttelelt bogarak április végén-májusb an jönnek elő. Telelőhelyük közelében táplálkoznak, párosodnak, majd lágy szárú vagy fás növényeket felkeresve, a levéltetűtelepek közelében lerakják petecsomóikat. Egyegy csomóban 10-80 pete lehet, egy nős­ tény 350-1500 petét is rakhat. A lárvák fejlődésének hőmérsékleti küszöbe 12,8 ·c. A teljes lárvafejlődés 15 ·c-on 61 napot, 25 "C-on csak 12 napot vesz igénybe. A kifejlett állatok augusztusban jelennek meg, amikor, ha táplálékuk a kikelés helyén nem elegendő, tömegesen keresik fel a szomszédos növénykultúrákat. Ilyet gyakran lehet pl. aratás után tapasztalni. Az imágók a nyár végi, táplálékkereső kóborlásuk során nagy távolságra is elrepülhetnek. Szeptember-o któber végéig aktívak. Egyesével vagy kisebb csoportokban, fű között csalánfoltokban telelnek. A lárvák és a kifejlett bogarak egyaránt melegkedvelók. Egyedszámuk a különböző években a levéltetvek gyakoriságától függően tág határok között ingadozhat. Haszna és hasznosítása . Polifág faj, több levéltetűfajjal táplálkozik, köztük

--129--


olyanokKal is, amelyek más katicabogárfa- nagysága sem különbözik a lárváétól jokra mérgezóek vagy nem képeznek tel- (5 mm). jes értékű táplálékot. A lárvák teljes fejlóElterjedése. Erdei faj, gyakori fenyő­ dési idejük alatt a fekete répa-levéltetűból erdőkben, de Ukrajnában az erdős­ ( Aphis fabae) 500-800, a zselnicemeggy- sztyeppzónában is él. Nálunk, különösen levéltetűból ( Rhopalosiphum padi) 300 erdő közeli gyümölcsösökben a gyakoribb egyedet is képesek elfogyasztani, de teljes fajok közé tartozik. kifejlődésükhöz ezek egyharmada is eleÉletmódja. A kifejlett bogarak enygendő. Ilyenkor a kikelő imágók kisebbek, tavaszon már márciusban megjelenhébb és kev~sebb petét is raknak. A kifejlett Laboratóriumban a peterakást hetnek. bogarak naponta átlagban 100 levéltetűt fogyasztanak. Mind a lárvák, mind a kifej- május, második felétól június végéig lett állatok véletlen kereséssel találnak figyeltük meg. A lárvák a szabadban ennél táplálékot. A lárva csak akkor reagál a kicsit később, május végétől július közezsákmányállatra, ha megérintette. Az péig találhatók, a bábozódás június közeimágó 7-8 mm-re lát. Egy zsákmányállat pétól kezdődik. A kifejlett bogarak októmegtalálása után a környéket tüzetesen berig aktívak, majd az avarba, fák töve átkutatják, de az imágó kevésbé kitartó, ha köré húzódnak telelni. Nem csoportosan nem talál új táplálékot; hamarosan elre- telelnek. Az alacsony hőmérsékletet nem pül. A lárva ellenben 18 óra hosszat is tűrik jól, de a vastag avarréteg 'jó védelmet nyújt számukra a téli hidegek ellen. ugyanazon a növényen maradhat. Táplálékszerzó viselkedésük és a nős­ Haszna és hasznositása. A lárvák és tény peterakási módja miatt jó hatásfokkal a kifejlett bogarak is ragadozók, pajzstettalálják meg a levéltetveket, és igen sokat vekkel és levéltetvekkel táplálkoznak. elpusztítanak belőlük. Mivel tavasszal vi- Finnországban és Magyarországon gyakszonylag későn bújik elő, zsákmányának ran megfigyelték.őket a levéltetűtelepek­ előfordulásával nin<;:s tökéletesen összben, pl. alma-levéltetveken. Pajzstetűfo­ hangban, ezért egymagában rendszerint gyasztásukról elsősorban a mediterrán nem képes a levéltetvek egyedszámát ha- országokban írnak, ahol a pajzstetvek tásosan korlátozni. Gyakorisága miatt igen jelentős kártevők. Görögországban azonban az egyik leghasznosabb katicabo- és Olaszországban az olajfaligetekben az gárfajunk. olajfa-teknőspajzstetűt ( Saissetia oleae), Görögországban a különböző rózsaféléNégyfoltos szerecsenkata ken a szilva-pajzstetűt ( Sphaerolecanium - Exochomus quadripustulatus (Linné) prunastri) pusztította. A nőstények laboratóriumban borsó-levéltetű ( Acyrtosiphon 'Leirása. Fekete szárnyfedójű katica- pisum) táplálékon tartva átlagosan 91, szürbogár. A vállát kívülről szegélyező, fél- ke alma-levéltetűn ( Dysaphis plantagihold alakú folt és a szárnyfedő hátsó har- nea) l 73 petét raktak. A lárvák sikeresen madában lévő másik folt sárgásvörös (XI. fejlődtek ki több levéltetűfajon, pl. a kötábla, 2. kép). Nagysága 3-5 mm. Lárvája zönséges levélpirosító alma-levéltetűn a 3. stádiumban 5,5 mm hosszú, alapszíne ( Dysaphis plantaginea), á borsó levéltetűn szürke, fekete foltokkal, és szőrökkel. ( Acyrtosiphon pisum) és a zöld alma-levélBábjának színe hasonlóan szürke-fekete, tetűn (Ap his pomi). A 28-30 napos fejlődé--130--


alatt pusztuJási arányuk alacsony volt (7-10%). Nálunk pajzstetű- és levéltetú-fogyasztása miatt jelentős szerepe lehet a gyümöl:::sösökben, kíméletet érdemel.

rán mintegy 120 zöld őszibarack-levélte­ tút ( Myzus persicae) fogyasztanak el.

Tizenhárompettyes katica - Hippadarnia tredecimpunctata (Linné)

Leírása. Tojásdad testű, változatos színú, 3,5-5 mm nagyságú katicabogárfaj. A világos formák szárnyfedőin összesen , lű-12 fekete petty van (néhány hiányozhat). Van fekete szárnyfedőjú változata is, ennek csak sárga vállfoltja van. Elterjedése. Fás növényzetet kedvelő, erdei faj, gyümölcsösökben is megtalálható. Életmódja. Viszonylag korán megszakítja téli nyugalmát, de ilyenkor még nem aktív. Telelőhelye közelében bevárja, amíg a fák első levelei előbújnak. Ekkor kezd táplálkozni. Fejlődési hőmérsékleti küszöbe alacsony, 9,1 ·c. A lárva teljes kifejlődéséhez a többi katicabogárfajhoz viszonyítva nagyobb hőösszeg, 390 ·c szükséges. Ezért a tavaszi petékből kikelő új nemzedék viszonylag későn, június-júliusban jelenik meg. Egy Budapest melletti, erdő közelében lévő almásban a lárvákat május végén-júniusban, az első bábokat június közepén-végén figyeltük meg. A nedvességet kedveli. Zsákmányát leginkább leveleken, ritkán ágakon keresi. Haszna és hasznosítása. Fejlóctése során zsákmányának egyre nagyobb százalékát teszik ki a levéltetvek: az l. lárvastádiumban ez az arány 20%, ami a 3. és 4. lárvastádium idejére eléri a 87-90% -ot. A kifejlett bogár táplálékának 39%-át alkotják levéltetvek. Tavasszal a fákon szaporodik, nyáron - a levéltetveket követve -lágy szárú növényeken táplálkozik. Szí- . vesen fogyasztja a zöld alma-levéltetút ( Aphis pomi), a zöld kukorica-levéltetút ( Rhopalosiphum maidis) és a barna szilva-

~i idő

Leírása. Nagyobb termetű faj. A bogár 5-7 mm nagyságú. Narancsvörös szárnyfedőjén 13 fekete pettyet találunk (XI. tábla, 3. kép). Lárvájának teste szürke, fekete foltokkal. Bábja csaknem egyszínű szürke. Elterjedése. Nedvességkedvelő, kiszáradásra érzékeny faj. Különösen a rózsafélék családjába tartozó növényeket kedveli. Kertekben, mezőkön, általában az alacsonyabb fekvésú nedvesebb helyeken közönséges.. Kukoricán pl. magasabban is megtalálható, mert az itt élő levéltetvekkel táplálkozik; ez azonban nem kedvező mikroklíma számára. Életmódja. A nőstények 10-40-es csomókban, a táplálék mennyiségétől függően l Oű-500 petét raknak. A lárvák 2526 napig fejlődnek; nagyon mozgékonyak. Nem vándorló, nyári élőhelye közelében telelő katicabogárfaj. Haszna és hasznosítása. Tápláléka zömmel levéltetvekből áll, amelyeknek fel- és levándorlását követi a növényen (pl. kukoricán), de atkákat (pl. takácsatkát), illetve virágport is eszik. Labor.atóriumban még szárított mézen is sikerült felnevelni. Zsákmányállatai fejlődésével szinkrónban van, azokkal egy időben ak-. tiv. A hím naponta 20, a nőstény 40 levéltetút is elfogyaszt. A. bogár élete során 40ű-500 gabona-levéltetút vagy 160 káposzta-levéltetút ( Brevicoryne brassicae) zsákmányol. A lárvák teljes fejlődésük so-

Tízpettyes katicabogár - Adalia decempunctata (Linné)

--131--


levéltetűt ( Brachycaudus semisubterraneus) J de megfigyelték, hogy fenyőkön élő Cinara levéltetveket, illetve pajzstetveket ( Matsucoccus josephi) is fogyasztott. A fekete répa-levéltetű ( Aphis fabae) és a zöld bükköny-levéltetű ( Megoura viciae) J mint sok rokonára, e faj ra is mérgező. Nem szívesen fogyasztja a hamvas ( Hyalopterus pruni) szilva-levéltetűt sem.

Tizennégypettyes füsskata - Propylaea quatuordecimpunctata (Linné)

Leírása. Sárga szárnyfedőin 14 fekete pettyet viselő, kisebb termetű (3,5-5,2 mm) katicabogárfaj (XI. tábla, 4. kép). Van fekete szárnyfedőjű, sárga pettyes változata is. Elterjedése. Az egész paleartikumban él, északon a Kola-félszigeten, kelet felé Szabalin szigetén és Japánban is megtalálható. Az USA-ba betelepítették. Nedvességkedvelő faj. A kifejlett állatok a lágy szárú növényeket részesítik előnyben, de él erdős, bokros helyeken, gyümölcsösökben is, ahol leginkább a 0,5-2 m közötti magasságban mozog. A szárazabb területeken kerüli az alacsony növényzetet, inkább kertekbe, vízpartok közelébe húzódik. Nyugat-Európában és hazánkban is sokféle szántóföldi és kertészeti kultúrában megtalálták: lucernában, burgonyában, cukorrépában, uborkában. Életmódja. A csoportosan telelő állatok nőstényei, tavasszal előbújva, a 65-90 napos tojásrakási időszakuk alatt naponta átlag 20 petét raknak. Ezeket sok más katicabogárfajhoz hasonlóan csomókban helyezik el; egy-egy csomó 1-24 petéből állhat. Laboratóriumban végzett kísérletek során egy-egy nőstény 1800 petét is képes

volt lerakni, de szabadban általában ennél kevesebbet, tápláléktól függően 120-350et rak. Alma-levéltetvek fogyasztásakor egy nőstény maximum 578 petét rakott. A legtöbb petét gabona-levéltetvek fogyasztásakor képes rakni, a zöld almalevéltetű ( Aphis pomi) viszont nem kedvező táplálék számára. Egyedfejlődési küszöbhőmérséklete 13,3 ·c. A lárva 17-27 nap alatt fejlődik ki. A mezővédő erdősávok, bokros területek és a szántófóldek között rendszeresen vándorol. Téli nyugalomba vonulása előtt viszont nem vándorol nagyobb távolságra, mint pl. a hétpettyes katicabogár. Humuszban, avarban telel, olykor több éven át. A telelő bogarak közötti gombás betegség olykor 50% -os pusztulást is okozhat. Haszna és hasznosítása. Elsősorban levéltetvekkel táplálkozó ( a.fidofág) faj, de más rovarokat is elfogyaszt; pl. feljegyezték, hogy megeszi a vörösnyakú árpabogár (Lerna melanopus) imágóit. A táplálék minőségétől is függ, hogy mennyit fogyaszt belőle. A zab-levéltetűből ( Sitobion avenae) naponta 30-at, az uborkalevéltetűből (Ap his gossypii) 45-öt is megeszik. Elfogyasztja a más katicabogárfajok számára mérgező vagy nem kedvelt fekete répa-levéltetűt ( Aphisfabae) is. Az USA-ba a Schizaphis graminum levéltetű­ faj természetes ellenségeként telepítették be. A lárva egyedfejlődése során 240-420 levéltetűt fogyaszt el. A rovarölő szerekre igen érzékeny, de pl. a Pirimor nem mérgező rá, sőt még szaporodását sem gátolja. Stethorus punetilium (Weise)

l mm-nél is kisebb, sötétszürke-fekete, egész testén rövid szőröket viselő katicabogár. Hosszú szárnya jó röpképességet

--132--


,iztosít számára, még a Karakorum sivaag oázisaiban is rnegtalálták. Erdei faj, elsősorban lomboserdökben ;yakori, de él almásokban és más gyürnölsösökben, illetve rnezőgazdasági kultúákban is. A szőrökkel borított növénye:et nem szereti, azokon lárvái elpusztullak. Telelés előtt nem vándorol: főleg 1varba, kéregrepedésekbe húzódik. Gyak·an kétszer is áttelel, és két éven át szapo'Odik. Levéltetveken nem nevelhető fel. Az )szibarackleveleken lévő nektáriurnak váadékát fogyasztja, de fő táplálékát atkák llkotják. Ezeket igen nagy számban pusz:ítja, köztük a kártevő fajokat is. Arneriká)a rnint az atkák természetes ellenségét :elepítették be. Olaszországban gyürnöl;sösökben, olajfaligetekben találták; Erni:ia-Rornagna tartományban egy gyürnöl;sösben 20 nap alatt rnegszüntette a taicácsatkák igen nagy felszaporodását (lel'elenként 90 takácsatkát szárnoltak). Irakban is takácsatka-fogyasztását jegyezték fel. Spanyolországban citromligetekben a l'iaszos citrorn-pajzstetűt ( Pianococcus citri), Görögországban olajfaligetekben az olajfa-teknőspajzstetűt ( Saúsetia oleae) pusztította. A lárvák zsákmányukat csak annak véletlen megérintésekor észlelik. Növényvédő szerekre érzékeny faj, még a permetezett zsákmányállat elfogyasztása is végzetes rá. Adonia variegata Goeze

Kisebb termetű (3-3,5 rnrn) faj. Fején sárga halántékfolt van, előtora fekete, sárga szegéllyel. Szárnyfedői vörösessárgák, 6-6 kerek folttal (XI. tábla, 5. kép). Lárvája szürke színű, sárga-narancsszín foltokkal. Magyarországon rnindenfelé közönsé-

ges; a száraz, füves élőhelyeket, franciaországi megfigyelések szerint, az alacsony bokros területeket kedveli. A kifejlett bogarakat sokfelé rnegtalálhatjuk. Kimutatták alrnásokban, de burgonya-, gabona-, kukorica-, lucerna, cukorrépa- és napraforgófóldeken, sőt Turkrnéniába n oázisokban is. Teljes egyedfejlődése csak gabonafélékben rnegy végbe. Erdőszegélye­ ken az avarban vagy a talajban telel, de csak száraz helyen. Levéltetvekkel táplálkozik, és elfogyaszt levéltetűfajokat, amelyek más katicabogarakra rnérgezö hatásúak. Optimális táplálkozás esetén 17 nap alatt fejlődik ki, naponta átlagosan 46 levéltetűt fogyasztva. Levéltetvek híján pollennel és nektárral táplálkozik. A paraziták gyakran megtámadják, 25-30% -os fertözöttségét is feljegyezték. Nálunk sokfelé előfordul, ezért hasznos kisegítönk lehet a levéltetvek leküzdésében, különösen azon fajok esetében, arnelyeket rnérgező voltuk rniatt más katicabogárfajok nem esznek. Coecinu/a quatuordecimpustulata (Linné)

A kifejl~tt bogár 3-4 rnrn nagyságú, alapszíne fekete. A két szárnyfedőn 7-7 sárga folt van, amelyek különbözö rnértékben összefolyhatnak (XI. tábla, 6. kép). Feje és előtorának első fele sárga. Lárváinak testszíne sárga, fekete szarulernezekkeL A szárazabb, füves helyeket kedveli, de sokféle rnezőgazdasági kultúrában (gabonafélék, lucerna, kukorica, napraforgó) valarnint alrnásokban, olajfaligetekben, fenyvesekben is gyűjtötték. Erdöszéleken, avarban vagy a talaj felszíni rétegében telel. Téli nyugalomba vonulása előtt már kb. l hónappal inaktív. Nálunk szórványosan fordul elő.

--133--


Lepkék - Lepidoptera Bagolylepkék- Noctuidae A bagolylepkék a lepkék ( Lepidoptera) rendjének egyik legnagyobb fajszámú családja. Európában mintegy 1150 fajuk él, Magyarországon a fajok száma 500 körül van. Mint a lepkéknek általában, ezeknek hernyói is jellegzetesen növényevők (.fitofág), kis százalékuk korbadékevő ( szaprof ág), és Közép-Európában mindössze egy faj, a pajzstetűfaló bagolylepke ( Calymma communimacula Denis et Schiffermüller) hernyói obligát ragadozók. Egy másik bagolylepkefaj, a trapézmintájú- bagolylepke (Cosmia trapezina Linné) hernyói pedig a zöld növényi táplálékon kívül szívesen fogyasztanak kisebb hernyókat is. Ez utóbbi fajhoz közel álló három faj (C. affinis Linné, C. diffinis Linné és C. pyralina Denis et Schiffermüller) hernyói is való~ színűleg hasonló módon táplálkoznak, ritkaságuk miatt azonban gyakorlati jelentő-ségük nincs. Ismerünk viszont az Újvilágban élő _olyan molylepkefajokat, amelyeknek a hernyói pajzstetveket ragadoznak. Ilyen faj az Euclemensia bassette/a Clemens (Oecophoridae), amely az USA keleti államaiban fordul elő és a Laetilia coccidivora Comstock ( paliida Comstock) ,, mely Arizonában, Texasban és Észak-Mexikóban él. Pajzstetűfaló bagolylepke - Calymma communimacula Denis et Schiffermüller

Leirása. Az imágó szárnyainak fesztávolsága 18-22 mm. Elülső szárnyainak alapszíne világos barnásrózsaszínű, a külső szegély felé kissé sötétebb árnyalattal.

Az elülső szárnyak hátulsó szegélyén egyegy feltűnő vörösesbarna folt látható, amelyek a szárnyak összecsukásakor egy nagy folttá egyesülnek ( "communimacula"). A hátulsó szárnyak halvány rózsaszínes fehérek (16. ábra).

16. ábra

·

Pajzstetűfaló

bagolylepke (Calymma communimacula) (Fotó: Nagy Z. L.)

A hernyó csontszínű, feje és nyakpajzsa barna. Hátán az elfogyasztott pajzstetvek pajzsaiból készített teknőt visel. A teknőt bábozódásig viseli, majd a teknő alatt alakul bábbá. Elterjedése. Pontomediterrán faj, DélEurópában Portugáliától egészen KisÁzsiáig előfordul. Elterjedésének északi határa Magyarország. Hazánkban ameleg és száraz területek lakója. Így pl. a budai hegyek legdélibb részén, a budaörsi Csiki hegyekben viszonylag nagy egyedszámban fordul elő. Életmódja, haszna. Életmódját nem ismerjük kellő részletességgel. Egynemzedékes faj, a lepkék július-augusztusban repülnek. Érési táplálkozásra szükségük van, virágokat látogatnak. Petéi telelnek át, hernyói május-júniusban mindenekelőtt a csonthéjasokon (őszibarack és szilva), valamint a kökényen élő pajzstetveket ragadozzák, de a körtén előforduló pajzstetvek fogyasztásáról is van irodalmi adat.

--134--


Az utóbbi években a hernyó Érden, házikerti őszibarackos paizstetveiről kerüít elő.

* * *

melékkel megerősíti; mielőtt azonban elbáboznék, az így alakult gubó felső részén néhány keresztmetszést tesz, amelyen át utóbb a pille kikelhet."

Itt kívánjuk megjegyezni, hogy ismerDél-Európában él egy másik pajzstetüfaló bagolylepkefaj: az Erastria ( Cocci- jük ezeknek a bagolylepkéknek a trópusodiphaga) scitula Ramhur. Hernyói a füge- kon élő rokonait is, amelyek szintén pajzsfa, az oleander és a Yucca pajzstetveit tetveket ragadoznak. Az Bubiemma coccifogyasztják. Régebbi irodalmi adatok sze- diphaga Hampso n faj az indoausztrál terint Indiában és Dél-Afrikában is előfor­ rületek lakója. Hernyói a Lecanium éS' dul, utóbbi helyen zsákmányállata a lágy Putvinaria nemzetségbe tartozó pajzstetAz Bubiemma dubia teknőspajzstetű (Coccus hesperidum). Va- , vekkel táplálkoznak. ) faj Ausztrá;.. Meyrick ga (coccipha Butler lószínű, hogy itt nem egy fajról, hanem az olajfayállatai egymáshoz hasonló morfológiájú és élet- liában él, zsákmán teknőspajzstetű ( Saissetia oleae), a lágy módú fajokról van szó. Az Brastria scitula hernyójának élet- teknőspajzstetű (Coccus hesperidum) és az módját Olaszországban már a múlt század eukaliptusz-tüskéspajzstetű ( Briococcus végén vizsgálták. Álljon itt egy régi leírás eucalypti). a századforduló magyar rovartani irodalTrapéz mintájú bagolyl epke - Cosmia mából. trapezina Linné "A májusban kikeZt pille nősténye mintegy 100 petéjét a tápnövény zsönge leveleire Leírása . Az imágó szárnyainak fesztávagy a nőstény pajzstetv ek közé, sőt ezek volsága 3ű-34 mm. Elülső szárnyainak hátára is lerakja. A kz'kelő hernyó azonnal alapszíne világosabb vagy sötétebb_, sok kikezd egy pajzstetút, sabba behatolva tel- esetben vöröses árnyalatú barna. Az elüljesen kiüríti a pajzsot, azután belül finom ső szárnyat két harántvonal három részre fonadékkal kibéleH, az ágról lefejti, oldalt osztja, a középső harmad sokszor sötészövedékkel megtoldja, s ily alakban saját tebb, mint a két szélső. A kör- és vesefolt pajzsául használja. Most egy másik pajzstetúl támad meg, fejével abba behat, petéit felemészti, s az üres pajzsot, saját pajzsának nagyobbítására és megerősítésére felhasználja, közben növénytörmeléket, sőt saját sarát is megerősíti a szövedéken, melyet nem hagy el többé. Ha a hernyó eléggé kifejlett, és legalább 4 pajzsot ragasztott magára, amely legalább 1000-12 00 Coecida-petét tartalma zott, akkor bábozódásra alkalmas helyet keres, olykor szabadon az ágon vagy annak valami bütykös vagy könyökös részén, de leginkább többedmagával 17. ábra a fatörzs alján levő hasadékban, ahová Trapézmintájú bagolylepke (Cosmia trapezina) (Fotó: Mészáros Z.) . pajzsházát erősen hozzászö vi, soldalt tör--135--


hátulsó részén egy ~r ..ó fekete pötty többé-kevésbé jóllátható (17. ábra). Hátulsó szárnyai sárgásbarnák, a szegély körüli keskeny sáv kivételével szürke behintésseL A pete sárgásfehér, vékony vörös gyű­ rűvel, félgömb alakú, átmérője 0,65-0,7 mm, magassága 0,4-0,5 mm. Egyenes lefutású bordái hullámos szélűek (4ü-45 borda). A lárva világoszöld színű valódi hernyó, apró fekete szemölcsökkel, a szemölcsökön rövid fekete serteszörökkel. Bábja fedett báb, alapszíne barna, kékesen hamvas behintésseL A talaj felső néhány centiméteres rétegében található. Elterjedése. Palearktikus faj, amely egész Európában megtalálható. Magyarországon általánosan elterjedt, helyenként és időnként kifejezetten gyakori. Életmódja. Évente egy nemzedéke van. A pete telel át a fák és cserjék ágrészein. A hernyók áprilisban bújnak ki a petékbőL A polifág hernyó a lombkorona- és cserjeszintben él, a legkülönfélébb

lombos fákon, így g)n:;:nölcsfákon is megtalálható. Az almafa rovarközösségének állandó tagja, nagy egyedszám esetén ki-. sebb jelentőségű kártevője is lehet. A kis hernyók tavasszal előbb a virágokat, majd az összesodort hajtást, végül a növény levelét fogyasztják. A hernyók gyakran a kisebb hernyókat, mindenekelött a tápnövényen ugyanabban az időben található araszolólepkék és sodrómolyok hernyóit ragadozzák. Május végéig többnyire befejezik fejlődésüket, majd a földben bábozódnak. Az imágók júniustól augusztusig rajzanak, éjszaka aktívak, fénycsapdára is repülnek. A lepkéknek érési táplálkozásra van szükségük (mesterséges csalétkekkel is gyűjthetök), majd párzás után a nősté­ nyek lerakják petéiket, amelyek azután áttelelnek. Haszna. Életmódját nem ismerjük eléggé, így jelentöségét sem tudjuk reálisan felbecsülni. Valószínűnek látszik, hogy az időnként tömegesen fellépő téliaraszoló-hernyók gyérítésében szerepe van.

Kétszárnyúak - Diptera Gubacsszúnyogok - Cecidomyidae Rendkívül karcsú, törékeny, 1,0-4,0 mm nagyságú legyek. Szárnyuk gyakran szörös, rojtozott szélű. Csápjuk hosszú, a csápízek megvastagodott részén szörkoszorú van. A szárnyerezet egyszerű. Mintegy 4000 faj uk ismert, közülük hazánkban feltehetően 400 faj él. Többségükben gubacsképzök, amelyek petéiket a növények belsejébe rakják, és ezzel jellegzetes gubacsok kialakulását

idézik elő. Ezekben fejlödnek ki a lárvák, amelyek termesztett növényeinken és erdeinkben kárt okoznak. Vannak szabadon élő, korhadékban fejlődő fajaik is, ezek száma még ismeretlen. A család néhány fajának lárvája azonban igen fontos levéltetű-ragadozó, ezért nagy érdeklődésre tarthat számot. Legfontosabb közülük a ragadozó gubacsszúnyog (Aphidolethes aphidimyza), amelyet mesterségesen tenyésztve felhasználnak a levéltetvek elleni biológiai védekezésben.

--136--


Ragadoz ó gubacssz únyog - Aphidolethes aphidimyz a Rondani

Leírása. Szúnyogalkatú apró (2,0 rnm nagyságú) légy, hosszú, karcsú lábakkal, egyszerű erezetű szárnyakkal és sokízű, hoss~ú csápokkaL A pete ovális, sima, narancsvörös, fényes, 0,3 x O, l rnrn nagyságú. A kifejlett lárva 2,2 rnrn hosszú, feji végén kihegyesedö, narancsvörös nyű (XII. tábla, l. kép). Elterjedé se. Világszerte elterjedt. Gyürnölcsösökben, ligeterdök ben és más természetes kultúrtárs ulásokban igen gyakori. Életmód ja. A kifejlett lárva a talaj felső rétegében vagy növényi maradván yok között gubóban telel (18. ábra). Május elején bebábozódik, majd kirajzanak az irnágók. Szaporodása ivaros, de szüznernzéssel is szaporodhat. Az irnágók rnézharrnattal táplálkoznak. Átlagosan 7-8 napig élnek. A nőstények a kelést követő 2-4. napon rakják le petéiket egyesével, esetleg csoportosan a levéltetvekkel fertőzött növények leveleire, fiatal hajtáscsúcsaira, levélnyeleire. Egy nőstény maximum 100

petét rak. Az embrioná lis fejlődés ideje 21 "C-on 2-3 nap. A lárvaállap ot a környezeti feltételektől (hőmérséklet, páratartalom, megvilágítás ideje) függ, ennek rnegfelelően 3-14 napig tart. A kifejlett lárvák levetik magukat a növényről, és a talajban gubót szönek, majd bebábozó dnak. Az állat egész életciklusa során magas relatív légnedvességet igényel. A lárva és a kifejlett légy is éjszaka aktív, bár az irnágók nappal kirajzanak. Májustól szepternberig több, egymást követő nemzedék e fejlődik ki. Egy fejlődési ciklus 25 "C-on rnintegy 17-20 nap alatt játszódik le. Haszna és hasznosí tása. A lárvák ragadoznak. Életük folyamán 40-80 levéltetű t képesek elfogyasztani, a levétetüfa jtól és annak rnéretétöl függően. Sokgazdás (polifág) ragadozó, azaz rnintegy 60 levéltetűfajt elfogad táplálékáu l. Folyamat osan tenyészthető, így jól felhasználható a levéltetvek elleni küzdelernben. Előszere­ tettel alkalmazzák az üvegháza kban károsító levéltetvek gyérítésére.

Zengőlegyek

'

---~Imágó (2 mm)

"' •• Pici narancs tojások (2-3 nap)

' ' '

Narancs

l

szinü levéltetúragadozó lárvák (3-14 nap)'

\

\

...

~--­ Báb a talajban (10-14 nap)

18. ábra Ragadozó gubacsszúnyog ( Aphidolethes aphidimyza) fejlódésmenete (Visnyovszk y É., eredeti)

- Syrphidae

A zengőlegyek vagy más néven lebegőle­ gyek töb.,sége közepes rnéretü, élénk színü, rnéhekre, darazsakr a emlékeztető rovar. A kevésbé gyakorlot t szem ezektől rövid csápjuk alapján tudja őket megkülönböztet ni, rnert a hártyássz árnyúakn ak a zengőlegyekkel ellentétbe n hosszú, fonalas csápjuk van. Magyar nevüket jellegzetes zengő hangjukró l, illetve arról a jellemző tulajdonságuk ról kapták, hogy gyakran láthatók, arnint napfényes helyeken egy magasságban lebegnek. Néhány éles, gyors cikázás után szinte ugyanarra a pontra · visszatérve lebegnek tovább.

--137--


A zengőtegyekre is, mint a legyekre általában, jellemző az egy pár hártyás szárny. A hátulsó pár szárny billérré redukálódott. A fej félgömb alakú, igen mozgékony. Nagy részét a két nagy összetett szem foglalja el, amelyeket a nősté­ nyeknél széles homlok választ el, míg a hímeknél a legtöbb faj esetében összeérnek. A csápok rövidek és három ízből tevődnek össze. A szárnyakon feltünő és jellemző bélyeg a haránteret keresztező álér. A potroh alakja és rajzolata változatos, a fajok jelentős hányadánál ragyogó sárga, feketén mintázott. Néhány zengőlégycsoportnál fellelhető a mimikri jelensége, amely más fajokhoz való alak- és színbeli hasonlóságban nyilvánul meg, védi az utánzó rovart ellenségeitől. A szóban forgó fajok általában a fullánkos hártyásszárnyúak megjelenésére hasonlítanak, hozzájuk hasonló hangot adnak, utánozzák testmozgásaikat. A lárvák vak, lábatlan nyüvek. Színük és alakjuk változatos, igen jól beleolvadnak a környezetbe. Erre szükségük is van, mert vakságuk, viszonylag lassú mozgásuk és különösen a levéltetü-ragadozó fajok esetében --a növény felületén való tartózkodásuk miatt, kiszolgáltatottak a rájuk leső ragadozóknak. Színük vagy átlátszó, és így átüt rajtuk az aljzat színe, wgy zöld, barnás, néha narancsos, rajzolatával alkalmazkodik a környezethez. Akad olyan is, amelyik megtévesztésig hasonló a madárürülékhez, így el~erüli a madarak zaklatását. Alakjuk általában henge~ded, feji végénél elkeskenyedő, de vannak lapos, ovális lárvák is. A bábok ún. tonnabábok. Oválisak, csepp vagy körte alakúak. Élőhelyeik változatosak, életmódjuk szerint eltérőek. Egyaránt megtalálhatók hegyvidéken és síkságon, vízparton és er-

dőben,

virágos réteken és termesztett növényállományokban. A kifejlett legyek általában viráglátogatók, de a lárvák táplálkozásmódja eltérő. A család fajainak mintegy kétharmada tartozik a levéltetü-ragadozók csoportjába. Lárváik jelentős szerepet játszanak a termesztett és természetes növényállományokat évről évre nagy tömegben ellepő és károsító levéltetvek gyérítésében. Ezért e fajok különleges érdeklődésre tarthatnak számot. Vannaka családban növényevő és korbadékevő fajok is. Megint más fajok lárvái darázs-, dongó- vagyhangyafészekben, gombákban fejlődnek. A levéltetü-ragadozó fajok nagy része lárva- vagy bábállapotban telel, néhány jelentős tömegfaj esetében azonban a megtermékenyített nőstények vonulnak el telelni, és gyakran láthatók, amint fagymentes, napfényes téli napokon is repülnek. Ezek az imágó alakban telelő fajok korán megjelennek, és a tavasszal károsító levéltetvek első pusztítói. Öket követik a ~áb, majd a lárva alakban telelő fajok imágó i. A zengőlegyek igen jó repülők, ezért képesek vándorlásra (migrációra) is. A táplálkozás, a szaporodás, valamint az áttelelés szempontjából megfelelő élőhe­ lyek felkeresésének igénye vándorlásra készteti az imágókat. Vannak naponta vándorló fajok, amelyek az alvóhelyükről repülnek a táplálkozási helyükre és vissza. Egyes fajoknál nagy területre történő vándorlás is megfigyelhető. Ilyen nagymérvü, irányhoz kötött repülés látható a magas hegyek hágóin át, illetve a partvidékeken. Az őszi vándorlás iránya észak-déli, tavasszal délről vándorolnak északi irányba. A vándorlás mértéke évenként változik, az időjárástól és a népesség süruségétől függ. A repülés általában a kora reggeli órák-

--138--


ban a legerőteljesebb. Az imágók a nagy melegben az árnyékos helyeken pihennek. Aktivitásukat befolyásolja a fény erőssé­ ge, hirtelen megerősödése - pl. hosszan tartó borult idő utáni napfény- megnöveli. A hőmérsékletnek is fontos szerepe van, az egyes fajoknak viszont más és más a repülésükhöz legkedvezőbb hőmérsék­ leti érték. A legyek esőben és ködben nem repülnek. Némelyik faj csak rövid ideig repül, ezáltal azt a látszatot kelti, hogy ritka. Ezek egynemzedékes fajok. Más fajoknál a tavaszi csúcsot egy másik, őszi csúcs is követi. Ezek a kétnemzedékes fajok. A fajok nagy része azonban hosszú időn át folyamatosan jelen van, ezek a többnemzedékes fajok, amelyeknek nemzedékei összefolynak. Ezek általában az ún. tömegfajok, amelyeknek egyedei nagy mennyiségben rajzanak. Rajzásuk mintegy 4o-60 napig tart, így az egymást követó nemzedékek átfedik egymást. A frissen kelt imágók ivarilag éretlenek. Érési táplálkozásuk során virágport, nektárt, mézharmatot fogyasztanak. Különösen szívesen látogatják a fehér, sárga és kék színű virágokat. A nőstények petéiket egyesével vagy kisebb csoportokban levéltetves növények leveleire, levélnyelére, fiatal hajtásaira rakják a tetűtelepek közelébe (19. ábra). Egy-egy nőstény a nemzedéktól függóen 40ű-1000 petét is lerakhat. Ezekból a levegő hőmérsékletétól és páratartalmától függóen 3-6 nap alatt kelnek ki a lárvák, amelyek rövidesen táplálkozni kezdenek. Napközben mozdulatlanok vagy rövid, szakaszos mozgást végeznek. Altalában a levelek fonákára, repedésekre, levélerek mellé húzódnak. Éjjel aktívak, ekkor mozognak, táplálkoznak. A levéltetveket fogyasztó fajok csúszkáló, araszoló mozgással, tapogatázva keresik zsákmányukat.

Ha megérintik, megragadják, majd általában a levegőbe emelve kiszívják testnedveiket. Egy-egy zengőlégylárva élete során 3oo-800, néha még ennél is több levéltetűt semmisít meg. Ez a szám a fajok, a levéltetű mérete és a környezeti tényezők szerint változik. A zengőlégyfajok nagyobb része csak néhány levéltetűfajt fogyaszt (oligofág). Vannak közöttük erősen specializálódott (monofág) és sok tetűfajt fogyasztó (polifág) fajok is. A lárvák életük során kétszer vedlenek, három lárvastádiumuk van. A kifejlett lárvák nyáron több fajnál néhány hétig nyugalmi állapotban (diapauzában) vannak, és csak ezt követően bábozódnak. A zengőlegyeket fejlődésük során különféle hártyásszárnyúak parazitálhatják. A többnemzedékes fajok utolsó nemzedékeinél ez a parazitáltság jelentős mértékű is lehet. A zengólegyek fajszáma és gyakorisága egy adott helyen nemcsak az évszakoknak megfelelóen, hanem évről évre is ingadozik. Az egyik évben tömeges faj a másik évben ritka lehet és fordítva. Ezt számos tényező elóidézheti, pl. az áttelelés alatti pusztulás, az időjárás alakulása, a táplálék mennyisége, természetes ellenségeinek tevékenysége.

Levéltetű·

ragadozó.

~~:'l.Z~~~~'l-07~~~~ 19. ábra

Levéltetú-ragadozó zengőlégy fejlódésmenete (Visnyovszky É., eredeti)

--139--


kitűnik,

hogy a lefontos szerepet játszanak a levéltetvek gyérítésében, így az integrált növényvédelemben indokolt kimélni öket. Ez különösen azért fontos, mert igen érzékenyek a rovarölő szerekre. Ezenkívül figyelemre méltó, hogy az imágók viráglátogatók, ezért fenntartásukban fontos szerepet játszanak a virágzó gyomok is. Nagy kárt okoz tehát számukra a gyomszegélyek indokolatlan irtása. A gyomszegélyen a zengőlegyek a kultúrnövények levéltetűmentes idöszakaiban táplálékot, a nyugalmi idöszakokban pedig búvóhelyet is találnak, ezé.rt a táblaszéli gyomsávok védelme mindenképpen indokolt. A zengőlegyek egyike a legnépesebb és jól körülhatárolt légycsaládoknak. Mintegy 2000 faj tartozik ide. Hazánkban ebből körülbelül 400 faj él. A család fajai az egész világon megtalálhatók, bár egyes fajok előfordulása szűkebb körű. A névadó Syrphus genus fajai szélesen elterjedtek. Az elmondottakból

véltetű-ragadozó zengőlegyek

Metasyrphus corol/ae Fabricius

Leírása. Közepes méretű légy, testhossza megközelíti az l cm-t. Ovális, fekete potrohán sárga foltpárokat visel, amelyek a nősténynél elválnak, a hímnél gyakran összeérnek. Tora fémesen Csillogó. A hím ivarszerve feltűnöen nagy (XII. tábla, 2. kép). A pete ovális, 1,0 x 0,3 mm nagyságú. A lárva hengerded, lábatlan nyű, feji része elkeskenyedik. Az első stádiumban sárgásfehér, 1,5-2,0 mm hosszú, késöbb zöldes színű. A kifejlett lárva l ű-ll mm hosszú és kb. 2,5 mm széles. Zöldes alapszínű, hátán narancssárga csíkba rendezödtek a zsírtestek, középen fekete csíkként átlátszik testének belseje.

A báb 6 mm hosszú, 2,5-3,0 mm széles, nagyjából csepp alakú tonnabáb. Elterjedése. Világszerte elterjedt, közönséges faj. Életmódja. Bábállapotban telel. A legyek áprilisban kezdenek rajzani. A kikelő legyek érési táplálkozást folytatnak, viráglátogatók, virágport és nektárt fogyasztanak. Az imágók repülési aktivitása napkelte után 2 órával kezdődik és körülbelül 3 órán át tart. Az aktivitás szintje a nap többi részében egyenletesen alacsony, míg az alkony beállta előtt jelentösen lecsökken. A nőstények az érési táplálkozást és párosodást követően petéiket egyesével vagy kis csoportokban a levéltetűvel fertőzött növények leveleire rakják. A kb. 2 cm átmérőjű levéltetűtelepeket találják legalkalmasa_bbnak a peterakasra. Azonos nagyságú telep esetén előnyben részesítik a függölegesen elhelyezkedöt a vízszintesen fekvővel szemben. Szívesebben keresik fel a növények árnyékos oldalát, mint a naposat. Egy-egy látogatás alkalmával egy-egy petét raknak. Ha nem találnak élő levéltetűt, mézharmatra vagy elpusztult tetvekre is lerakják petéiket, de kisebb számban. A petékből 2ű-25 oC-on, 50% -os relatív páratartalom mellett 1-3 nap alatt kelnek ki a kis lárvák. Rövid pihenés után táplálkozni kezdenek, amitől duplájára nőnek és zöldes színük lesz. Féregszerű mozgással keresik táplálékukat. A megragadott levéltetűt gyakran a levegőbe emelik és így szívják ki. A lárva a kikeléstől a bábozódásig terjedő 1-2 hét alatt kétszer vedlik. Bábozódás előtt a lárva kinyomja a béltartalmát, amit fekete foltként észlelhetünk a növények szárán és levelein. A bábállapot 6-9 napig tart. Végül a

--140--


bábing egy két lemezkéből álló kerek kupak leválásával felnyílik, és előbújik az imágó, a légy. Többnemzedékes faj. Áprilistól októberig repül. Vándorló faj. Bábjaiban a Diplazon laetatorius és Syrphophagus spi hártyás szárnyú paraziták fejlődhetnek ki. Haszna és hasznosítá sa. A Metasyrphus corollae lárvája sokgazdás (polifág) ragadozó, 21 levéltetűfaj pusztítójaként tartják számon. Jelentős szerepet játszhat egyes fajok gyérítésében. Egy lárva átlagosan 350-500 levéltetűt fogyaszt el élete során, de laboratóriumi adatok szerint 867 levéltetűt is képes elpusztítani. Ez a szám függ a levéltetű fajától, méretétől és a környezeti tényezőktől egyaránt. Legfontosabb zsákmányállatai a fekete répalevéltetű (Aphis fabae), a káposzta-levéltetű ( Brevicoryne brassicaeJ, a szürke alma-levéltetű (Dysaphis plantaginea), a hamvas körte-levéltetű (Dysaphis pin), a fekete meggy-levéltetű (Myzus cerasz), a zselnicemeggy-levéltetű (Rhopalosiphum padz) és a zab-levéltetű (Sitobz"on avenae).

Angliai vizsgálatok szerint a zab levéltetű (Sitobion avenae) egyedszámának alakulását döntő mértékben ez a faj szabályozza. Mesterségesen tenyészthető. Sphaerophoria scripta Linné

Leírása. Közepes méretű légy, karcsú, pálcika' alakú potrohhal, amelyen a fekete alapon sárga sávok láthatók. A hím 12-14 mm hosszú, potroha ötször olyan hosszú, mint széles, 3-4 mm-rel hosszabb, mint a szárnyak (XII. tábla, 3. kép)._ A nőstény 8-1 Omm hosszú, potroha négyszer olyan hoss_zú, mint széles, a végén kihegyesedik, 1-2 mm-rel hosszabb a szárnyaknál (XII. tábla, 4. kép). A tor fémesen csillogó, ol-

dalt sárga sávval, a pajzsocska sz~ntén sárga. A kifejlett lárva kb. 7 mm hosszú, 1,2-2,0 mm széles (XII. tábla, 5. kép). Zöld színű, hátán két fehéres-krémszínű sávval, amelyek néha rózsaszínes árnyalatúak. Közöttük sötét sávként látszik át a lárva belseje. A lárva hátsó testvégén jól látszik a világosbarna, kétágú légzőtolda­ lék. A báb zöld, csepp alakú, 5-6 mm hosszú, 1,2-2,0 mm széles. Elterjedés e. Egész Európában, a Szovjetunióban, Észak-Amerika nagy részén, Észak-Afrikában elterjedt. Hazánkban is gyakori, sok helyen közönséges. Az Alpok hágóin megfigyelték vándorlását. Életmódja . Lárva alakban telel át. Tavasszal bábozódik, majd az imágók májusban kezdenek rajzani. Az imágók repülése a déli hőségben leáll, az állatok a levelek alá húzódva védekeznek a nagy párolgás ellen. A nőstény levéltetűvel fertőzött lágyszárú növényekre rakja petéit. A kikelő lárvák levéltetvekkel táplálkoznak. Fejlődésüket befejezve bábbá, majd írnágóvá alakulnak. A peterakástól az imágó megjelenéséig mintegy 3-4 hét telik el. A legyek májustól novemberig repülnek, ezalatt több nemzedék fejlődik ki. Haszna és hasznosítá sa. A lárva a lágy szárú növényeken károsító levéltetveket pusztítja. Mintegy 12 levéltetűfaj természetes ellensége. Közülük a legfontosabbak: fekete répa-levéltetű (Aphis fabae J, káposzta-levéltetű ( Brevicoryne brassicae), zöld őszibarack-levéltetű (Myzus persicae),

zöld

zab-levéltetű

(Sitobion avenae), (Rhopalosiphum

kukorica-levéltetű

maidis). Egyes években a kukoricán meg-

(június-július) szerepe van.

jelenő első levéltetűhullám

gyérítésében

--141--

jelentős


~caeva

pyrastri Linné

Leirása. A nagyobb termetű legyek közé tartozik, testhossza eléri a 16-18 inm-t. Tora fémesen csillogó, ovális potroha fekete, amelyen 3 pár fehér folt látható. Szárnyai kissé hosszabbak a potrohvégnél (XII. tábla, 6. kép). A kifejlett lárva hossza eléri a 20 mm-t, szélessége a 4 mm-t. Színe élénkzöld, háta közepén egy fehér sáv húzódik végig. A báb 7 mm hosszú, 3 mm széles, hengerded tonnabáb, amely kezdetben zöld, majd barnává változik. Elterjedése. Egész Európában és a Szavjetunióban is elterjedt. Hazánkban is gyakori. Megfigyelték vándorlásukat az Alpok hágóin. Életmódja. A faj egyedei egész évben repülnek. A megtermékenyített nősté­ nyek telelnek át. Fagymentes, napsütéses téli napokon előbújva telelőhelyükről, még télen is repülnek. Svájci kutatók megfigyelték, hogy míg nappal a virágos réteken tartózkodnak, éjszakára a magasabban fekvő erdőbe vonulnak. Itt töltik a téli időszakot is. A nőstények petéiket a levéltetvekkel erősen fertőzött növényekre rakják. A kikelő lárva rövidesen táplálkozni kezd és gyorsan nő. Élete során, amely 18 •c körüli hőmérsékleten körülbelül 15 napig tart, kétszer vedlik, és jelentős mennyiségű levéltetvet pusztít el. Táplálékát élénk mozgással keresi és mohón fogyasztja. Aldozatát gyakran a levegőbe emelve szívja ki. Ha táplálkozását befejezte, bábbá alakul. Ebből 7-8 nap múlva bújik elő az imágó, a légy, amely virágokat látogatva, virágport és nektárt fogyasztva alakul ivaréretté. Évente több nemzedéke van. Haszna és hasznositása. Tavasszal a legkorábban megjelenő levéltetű-ragado­ zók közé tartozik. Mintegy 24 levéltetűfaj

természetes ell~nségeként tartják számon. Közülük a legfontosabbak: a fekete répalevéltetű (Aphis jabae), a káposzta-levéltetű (Brevicorine brassicae), a szürke alma-levéltetű (Dysaphis plantaginea), a hamvas körte-levéltetű (Dysaphis pin), a nagy rózsa-levéltetű (Macrosiphum rosae), a zöld bükköny-levéltetű (Megoura viciae), a fekete meggy-levéltetű (Myzus cerast), a fűreváltó zöld alma-levéltetű (Rhopalosiphum insertum), a zselnicemeggy-levéltetű (Rhopalosiphum padt) és a zab-levéltetű (Sitobion avenae). A Szavjetunióban mesterséges tenyésztését is megoldották. Episyrphus balteatus De Geer

Leírása. Közepes méretű légy. Teste 12-13 mm hosszú. Tora fémesen csillogó. Hosszúkás potrohának oldalai csaknem párhuzamosak. Potroha fekete, széles sárga sávokkal, amelyeket keskeny fekete csíkok megosztanak. Szárnyai kissé hosszabbak, mint a potroh (XIII. tábla, l. kép). A pete fehér, 1 mm hosszúságú, ovális. A kifejlett lárvák mintegy ll mm hoszszúak, 2,5 mm szélesek (XIII. tábla, 2. kép). Áttetszőek, hátuk opalizáló fehér. Belső részük feketén átlátszik, kétoldalt piros fonalak formájában láthatók a Malpighi-edények. A hátsó testvégen megfigyelhető a kettős, világosbarna légzőtol­ dalék. A báb 6-8 mm hosszú, 3 mm széles, fehér, csepp alakú, rajta általában fekete harántsávok láthatók (XIII. tábla, 3. kép). Elterjedése. Az egész világon elterjedt, közönséges zengőlégyfaj. Vándorlását is megfigyelték. Életmódja. Egész évben n;pül. A megtermékenyített nőstények vonulnak telelni. Fagymentes, napfényes téli napokon azonban előbújnak. Tavasszal a leg-

--142--


korábban megjelenő levéltetű-ragadozók közé tartoznak. Az imágók repülése közvetlenül napfelkelte után a legerőtelje­ sebb, rövid ideig tart. A nőstények petéiket egyesével vagy kis csoportokban a levéltetvekkel fertőzött növényekre fektetik. 2-3 nap múlva kikelnek az apró, fehér nyüvek, amelyek rövidesen táplálék után néznek. A lárvák fejlődésük során kétszer vedlenek. Rendkí.,. vül falánkok. N em válogatósak, életük során a zsákmányváltást is elviselik. A levéltetveken kívül más rovarokat is megtámadnak. Megfigyelték e faj esetében a kannibalizmust is: a lárvák egymást is kiszívják. Igen agresszívek. A táplálék mennyiségétől és minőségétől függően 8-10 nap alatt fejlődnek ki. Fejlődésüket befejezve bábbá alakulnak. Ebből6-8 nap múlva bújnak elő az imágók. A peterakástól a légy kikeléséig mintegy 3 hét telik el. Évente több nemzedéke van.

Haszna és hasznosftása . A legjelentősebb

levéltetű-ragadozó

zengőlégy.

Évente a levéltetű-ragadozó zengőlégy­ lárvák legnagyobb hányadát teszi ki. Zsákmányállatai közül a legfontosabbak: borsó-levéltetű ( Acyrtosiphon pisum), fekete répa-levéltetű ( Aphis fabae), zöld alma-levéltetű ( Aphis pomi), sárga súlvalevéltetű ( Brachycaudus helichrysi), a káposzta-levéltetű ( Brevicoryne brassicae), szürke alma-levéltetű ( Dysaphis plantaginea), hamvas szilva-levéltetű ( Hyalopterus pruni), nagy rózsa-levéltetű ( Macrosíphum rosae), fekete meggy-levéltetű ( Myzus cerasi), zöld őszibarack-levéltetű ( Myzus persicae), zselnicemeggy-levéltetű ( Rhopalosiphum padi), zab-levéltetű ( Sitobion avenae). A kukoricát ellepő levéltetvek legfontosabb pusztítója. A megjelenő levéltetű-kolóniákra azonnal petét rak. Jól követi fejlődésmenetüket.

Syrphus vitripenniS Meigen

Leírása. Közepes méretű légy, testhossza 10-12 mm. Tora fémes zöld, gyengén fénylő. Ovális, fekete potrohán sárga sávok láthatók. Szárnyai kissé túlérnek a potrohan (XIII. tábla, 4. kép). A kifejlett lárva mintegy 14-16 mm hosszú, lábatlan nyű. Áttetsző, borostyánszínű állat, hátán diffúz rajzolatot adnak a narancsos-rózsaszín zsírrögök, amelyek között itt-ott áttűnik a lárva sötét belseje. A báb hengerded, 7,4 x 4,1 mm nagyságú. Kezdetben narancsos színű, késöbb megbarnul. Elterjedése. Megtalálható Európában, a. Szovjetunióban, Kínában, J apánban is. Hazánkban is igen gyakori, sok helyen közönséges. Vándorló ( migráló) faj. Az Alpok hágóin és a folyóvölgyekben megfigyelték vándorlását. Életmódja. Lárva alakban telel át, kora tavasszal bábozódik. Májustól októbe.rig repül. A megtermékenyített nőstény petéit levéltetűvel fertőzött növényrészekre rakja. A kikelő lárvák a levéltetvek szorgalmas fogyasztói. Fejlődésük során kétszer vedlenek, 18 ·c körüli hőmérsék­ leten. A lárva táplálkozását befejezve bábbá alakul, amelyből 2 hét múlva kel ki az imágó. Évente több nemzedéke van. Haszna és hasznosítása . Lágyszárú növényeket, erdei és gyümölcsfákat károsító 29 levéltetűfaj gyérítésében vesz részt. Közülük a fekete répa-levéltetű (Ap his fabae), a zöld alma-levéltetű ( Aphis pomi), a zöld bogáncs-levéltetű ( Brachycaudus cardui), a sárga szilvalevéltetű ( Brachycaudus helichrysi), a káposzta-levéltetű ( Brevicoryne brassicae), a közönséges levélpirosító alma-levéltetű ( Dysaphis devecta), a szürke alma-levéltetű ( Dysaphis plantaginea), a hamvas

--143--


( Dysaphis piri), a hamvas szilva-levéltetű ( Hyalopterus pruni), a nagy rózsa-levéltetű ( Macrosiphum rosae), a fekete meggy-levéltetű ( Myzus cerasi) és a zselnicemeggy-levéltetű (Rhopalosiphum padi) a legfontosabb. Kukoricáról, almáról is kimutatták, mint az életközösség hasznos tagját. Az előbbiekben tárgyalt fajokon kívül meg kell említeni, hogy az almát károsító levéltetvek jelentős gyéritói közé tartozik néhány fontos, egynemzedékes faj, mint pl. az Epistrophe eligans (XIII. tábla, 5. kép), E. melanostomoides, E. nitidicollis, E. ochrostoma és az Epistrophella euchroma (XIII. tábla, 6. kép). Ide tartozik a Platychirus ambiguus és a Pipiza noctiluca is (XIV. tábla, l. kép). Ezek a fajok lárvaalakban telelnek át, hosszú obligát lárvadiapauzájuk van. A tavasszal és kora nyáron megjelenő és elszaporodó levéltetveket ragadozzák (XIV. tábla, 2. kép).

körte-levéltetű

Pajzstetűlegyek

- Chamaemyiidae Apró, zömök, 1,5-4,0 mm-es szürke vagy ezüstszürke legyek, amelyek a potrohuko.n sötét, páros hosszanti sávokat, pontokat viselnek. Rövid, háromízű csápjaik vannak. Az egyes fajokat csak ivarszerveik alapján lehet elkülöniteni. Az imágók viráglátogatók, sok faj mézharmatot is fogyaszt. A lárvák ragadozók, levéltetvekkel, pajzstetvekkel és toboztetvekkel táplálkoznak. Több- és sokgazdás ragadozók. Gyakran megtalálhatók a gyümölcsösökben és a ligeterdőkben, lágy szárú és fás növényeken egyaránt élnek. A családba viszonylag kevés faj tartozik. Eddig mintegy 150 fajuk ismert, de a fajok jelentős része feltehetően még leírásra vár. Az Eurázsiából ismert 100 faj

közül hazánkban 24 faj került elő, de vár- . hatóan még legalább további 20 faj fordul elő.

Leucopis- fajok A pajzstetűlegyek családjából különösen fajgazdag a Leucopis nemzetség. Az imágó 1,5-4,0 mm nagyságú, világosszürke légy. Tapogatája jól fejlett. A csápok, a comb és a lábszár fekete. A pete 0,5 x O, l mm nagyságú, hosszúkás, ovális, fehér, hosszában barázdált. A kifejlett lárva 4 mm hosszú, fehér vagy zöldessárga. Testének elülső vége hegyesebb, végén két légző- (trachea-) nyúlvány van. A báb 2,0 x 1,0 mm nagyságú, hordó alakú, vö:.:ösesbarna, a végén jóllátható a két tracheanyúlvány. Az imágók május-júniusb an jelennek meg. Általában meleg, napos időben, a reggeli és délelőtti órákban aktívak. Ekkor röpülnek, párosodnak, majd lerakják petéiket. Egy nőstény 5ű-70 petét rak. 25-28 °C-on a lárvák négy nap alatt kelnek ki, majd 4-5 napos lárvaállapot után bebábozódnak. Körülbelül 10 nap múlva kirajzanak az imágók. Évente 3-4 nemzedékük van. A lárvák fontos levéltetű- és pajzstetű­ ragadozók. Hazánkban a következő fajok lehetnek jelentősek.

Leucopis silesiaca Egger Sokgazdás ( polifág) pajzstetű-pusztító faj. Lárvái különböző pajzstetűfajok petezsákjában fejlődnek. Leucopis alticeps Czerny Szintén polifág pajzstetű-ragadozó faj. Sok faj petezsákjából kinevelték, de gubacsokozó levéltetvek telepeiben is meg-

--144--


találták. A megfigyelések szerint egy-egy lárvája akár 600 pajzstetűpetét is elpusztíthat . fejlóctése során. A lárva 4-7 nap alatt kel ki a petéből, 27-40 nap alatt fejlő­ dik ki, és a bábállapot kb. 20 napig tart.

fág levéltetű-ragadozó. Imágói kora tavasztól őszig repülnek, sok nemzedéke van.

Leucopis interruptovittata Aczél

Eurázsia mérsékelt éghajlatú területein él, nálunk sem ritka. Polifág faj. Lárvái fe 7 nyőféléket, lombos fákat és lágy szárúakat károsító levéltetvek telepeiben egyaránt megtalálhatók. Fontos szerepet tulajdonítanak lárváinak a gyümölcsösökben károsító levéltetvek gyérítésében. Soknemzectékes faj.

E fajt hazánkból írták le, de nagy az elterjedési területe, Eurázsián kívül ÉszakAmerikában is megtalálták. Lárvája a nádat is károsító hamvas szilva-levéltetű ( Hyalopterus pruni) egyedeit pusztítja. A lárvaállapot meleg nyáron 4-5 napig tart, a báb 8 nap alatt kikel.

Leucopis pallidolineata Tanasijtshuk

Széles elterjedésű faj. Lárvái levéltetvekkel táplálkoznak, polifágok. Zsákmányállataik között szerepeinek az almán károsító Dysaphis fajok is.

Leucopis atritarsis Tanasijtshuk

Leucopis caucasica Tanasijtshuk

Le,ucopfs gliphinivora Tanasijtshuk Eurázsia mérsékelt éghajlatú területein elterjedt, valószínűleg hazánkban sem ritka. Lárvái polifág levéltetű-pusztítók, a többi között Aphis és Dysaphis fajokat, sőt vértetveket ( Eriosoma) is ragadoznak. Hazánkban is több nemzedéke van.

Elterjedt faj, hazánkban is gyakori. Poli-

Kaszáspókok - Opiliones Testük két testtáj ra különíthető: fejtorra és potrohra. Fejtoruk egységes, míg a potrohuk szelvényezett, és teljes szélességében kapcsolódik a fejtorhoz. A potroh e két jellegzetes sajátsága az első pillanatra megkülönbözteti őket a pókoktóL A potroh szelvényhatárai a hátoldalon néha elmosódtak, de a hasoldalon jól láthatók. A fejtor hátoldalán találunk két egyszerű szemet, amelyek különféle alakú és magasságú szemdombon ülnek. A fejtor elején hasoldalon találjuk a szájszerveket. Ezek közüllegfeltűnöbb a háromízű csáp-

rágó, amelynek az utolsó két íze ollót alkot. Ez a hímeken többnyire feltűnően nagy. Tapogatólábuk változó hosszúságú, karmot viselhet, és egyes csoportoknál feltűnő tüskézetet láthatunk rajta. 4 pár járólábuk van. Lábfejük kétízű, de másodlagosan megnyúlhat, ízekre tagolódik és valóságos lasszóvá lesz, amelyet az állat a zsákmány megszerzésimel használ. A lábak hosszúsága az egyes csoportokban más és más. Közismertek a hosszú lábú fajok, amelyeknél a láb hossza a test hosszának 14-szeresét is meghalad-

-14!-


hatja. Vannak azonban igen rövid lábú csoportok is (pl. az itt nem tárgyalandó Trogulidae család . tagjai). Nevüket a konnyen leszakadó lábak hosszú ideig tartó kaszáló mozgása után nyerték. A kaszáspókok között hazánk területén nincsenek élénk színű fajok. Általában ·a barna, a szürke és a sárga árnyalatait találjuk rajtuk, és a rajzolatuk is ilyen színű. Fekete fajok is akadnak közöttük, ezek díszítése ezüstös pontokból állhat. Testük hosszúsága 2-10 mm. Ivari kétalakúságuk nem túlságosan feltűnő. A hímek valamivel kisebbek, mint a nőstények, csáprágójuk erőteljesebb, lábaik hosszabbak és a potroh rajzolata határozottabb. A kaszáspókok peték útján szaporodnak. A nőstény hosszú, kitolható tojócsövével különféle előre elkészített üregekbe rakja azokat. Többségük különféle rovarokkal táplálkozik, de vannak közöttük csigaevők, dögevők, sőt elhalt növényi anyaggal táplálkozók is. Csáprágójukban méregmirigy nincs, az emberre nézve teljesen veszélytelen állatok. Gazdasági szempontból a különféle rovarral táplálkozók jöhetnek számításba. Házak, raktárak, magtárak falán tartózkodók sok apró hernyót, molyt, kétszárnyút zsákmányolhatnak. Általában éjjel aktívak. Táplálékállatként szerepelhetnek madarak, kisemlősök, pókok, ragadozó rova· rok étlapján. Az egész világon mintegy 3300 fajuk ismert, hazánkban 35 faj él. Családjaik közül mindössze egyet, a Phalangiidae családot mutatjuk be.

Szín-kaszá spókok (hosszú lábú kaszáspóko k) - Phalangiidae Lábuk hosszú, sok lábfejízük van. Szemdombjuk mindig jól fejlett. A köznapi életben is jól ismertek, a rend tipikus képviselői. Testük 4-9 mm hosszú (XIV. tábla, 3. kép). Fali kaszáspók- Opüio part"etz"nus De Geer 4-7,8 mm hosszú. Sárgásbarna-szürke, gyakran zöldes árnyalattal. Potrohán határozott rajzolat nincs. Hosszú, erőteljes lábú faj. Különféle épületek falán, sziklákon tartózkodik. Nappalszinte mozdulatlan, sötétedéskor jár zsákmánya után, amely apró ízeltlábúakból áll. Nyáron ivarérett, az ősszel lerakott petéi tavasszal kelnek ki. Házi kaszáspók - Phalangium opilio Linné Világossárga vagy szürkés, a hím potrobán sötétebb, a nőstényén világosabb színezett feketés folt van. A hím csáprágójának második íze feltűnően nagy, felfelé irányuló nyúlványt visel. Életmódbeli érdekessége, hogy napfénykedvelő, nappal aktív állat. Megtalálható a házak körül, kertekben mezsgyéken, erdei tisztásokon. Rovarokat és rovarlárvákat fogyaszt.

--146--


Pókok - Araneae Az igen változatos alakú és a gyakran A pókok teste két fő részből áll : a fejtorból és a szelvényezetlen potrohbóL A kettőt rendkívül szép színű és rajzolatú potroh vékony nyél köti össze. Fejtoruk és potro- hasoldalán találunk néhány figyelemre méltó képződményt. Az elülső harmadáhuk alakja .nagyon változatos. A fejtor hátoldalának elején foglalnak ban egy keresztirányú mélyedés húzódik, helyet az egyszerű szemek (20. ábra), szá- ez a hasi barázda. Ennek közepén találhamuk 6 vagy 8; elrendezödésük jellemző tó az ivarnyílás, amely a nőstény pókok bélyeg. A fejtor elején a hasoldalon talál- esetében feltűnő. A hasi barázda két végéjuk a szájszerveket. Ezek közül legfeltű­ nél van az egy vagy két pár légzőnyílás, ez nöbb a hegyes csípőkaromban végződő a pókok jellegzetes légzőszervének, a tracsáprágó. A csípőkarom az alapi íz vájula- cheatüdőnek az üregébe vezet. A potroh tába késpenge módjára csukódik. Az alap- vége előtt foglalnak helyet a pókokra oly ízben, illetve a fejtorban van a nagy terje- jellemző sajátos fonószemölcsök. Számuk delmű méregmirigy; váladékának a pók 3, ritkán 2 pár. Ezek mozgékonyak, és a táplálkozásában nélkülözhetetlen szerepe végükön az apró csövecskéket, az ún. csévan. A páros állkapocsból indul ki a tapo- véket láthajuk. A potrohban lévő szövő­ gatóláb. Alakja a nőstények esetében láb- mirigyek folyékony, de a levegőn azonnal szerű, ám a hímek esetében a végén több- fonaHá szilárduló váladéka ezeken présenyire bonyolult szerkezetű párzószerv lődik ki. Minden pók készít fonalat a petéből alakult ki, amelyekről a kifejlett példányokat azonnal felismerhetjük. Az állkapocs- való kibúvás utáni első vedléstől kezdve pár közt van az ajak. Az összes póknak, élete végéig. A fonalat sokféleképpen így a fejlődési alakoknak is négy pár lábuk használják, de ez három területen a legjelentősebb: van. l. Az állatok járás-kelés, zsákmányolás szemek állkapesi tapogató biztosítása. Fonalat húznak, ha közbeni (tapogató láb) magasabb szintről alacsonyabbra ereszkednek le (veszély esetén ezen vissza is mászhatnak), ugrás közben és egyéb helyzetben is a fonál ad biztonságot. A pókok őszi-tavaszi fonalrepitése (népiesen a fonalvitorlákat "ökörnyál" -nak nevezik), ----~3w~~~~~1 comb térd különleges közlekedési módnak tekinthe.., tő, hiszen szerenesés esetben a vitorlázó lábszár pók sok kilométer távolságra "repülhet" el. Egyes fajok elterjedésében ennek nyilalsó fonószemölcs vánvalóan nagy szerepe van. középsö fonószemölcs 2. Minden nőstény pók fonálból készífelső fonószemölcs tett gubóba (a petegubóba) rakja a petéit. potroh Ennek nagysága, alakja, olykor a· színe is 20. ábra vagy csoportra jellemző. nyomán) fajra 1968 I., Nőstény pók hasoldalról (Loksa --147--


22. ábra Hurokháló (Theridium sp.) (Loksa I. 1968 nyomán)

sabb hurokhálót. A vitorlaháló (23. ábra) többnyire fák ágai között készül. A közepén feldomborodó, sűrűbb szövésű lapot fonalak függesztik fel és rögzítik alul. 21. ábra A pók a hálólap alsó oldalán, tehát hasával Kerek háló (Araneus sp.) (Loksa I., 1968 nyomán) felfelé függeszkedik, és vár a hálóban megrekedő zsákmányra. A vitorlapókok 3. Több család fajai a zsákmány elejtécsaládjának fajai készítenek ilyen hálót. séhez jellegzetes fogóhálót készítenek. A tölcsérháló vagy csőháló sűrü növényMegjegyzendő, hogy fogóhálót a nősté­ zet között, sziklarepedésekben, épületzunyek a peterakásig, de a hímek csak az gokban készül. Sűrü, nemezszerü hálóivarérettség eléréséig készítenek. Ez utóblapból és ennek egyik végéhez illesztett, biak ekkor "csavargó" életmódra térnek mindkét végén nyitott csőből áll. Az állat át, felhagyván a helyhez kötő hálókészía csőben tartózkodik, és onnan rohan ki tésseL A fogóhálók alakja, minősége igen villáinsebesen, ha zsákmány kerül a hálóváltozatos, többségük mégis négy főtípusba. Ha támadás éri, a csövön át menekül . ba besorolható. A kerek háló a legszebb és el. A zugpókok családjának sok faja készít talán a legismertebb (21. ábra). Lényege, ilyen hálót. · hogy sugárirányban kifeszített küllőkre a A pókok körében igen gyakori az ivari pók csigavonalban sző fonalat. A küllők ' sima fonalak, míg a csigavonal fonala ragadós szemcséket tartalmaz. A háló köze- · pén sűrűbb szövésú terecske van; a pók időlegesen itt tartózkodik, és egyesek a zsákmányukat is itt fogyasztják el. Vagy az egyik erősebb küllőszálat, vagy a terecskéből külön kivezetett fonalat nevezzük "vezérfonál"-nak. Ez a pók rejtekhelyéhez vezet, ennek rezdüléséből észleli, hogy zsákmány került a hálójába. Közismett a keresztespókok kerek hálója. A hurokháló (22. ábra) zugokban, szíklarepedésekben készített, kusza, hurkolt fonalakból álló, általában nem feltűnő háló23. ábra féleség. A törpepókok készítik a legtipiku- Vitorlaháló (Linyphia sp.) (Loksal. 1968 nyomán)

-148-


kétalakúság~ A hímek rendszerint sokkal kisebbek, mint a nőstények; színben, rajzolatban is eltérőek lehetnek. Mindegyik pókfaj petékkel szaporodik. Többségük a peterakás után elpusztul, de vannak, amelyek őrzik a petegubókat (pl. karolópókok, ugrópókok). A farkaspókok és a csodáspókok magukkal hurcolják a petegubójukat, sőt az előbbiek a kicsinyeiket is jó ideig a hátukon cipelik. A petéből kikelő kis pókok nem hagyják el azonnal a petegubót, csak az első vedlés után válnak alkalmassá a külvilági életre. További fejlődésük, növekedésük is vedlésekkel történik. A vedlések száma általában 7, de ettől eltérő is lehet. Fejlődési idejük különböző; 4-6 hónaptól két év is lehet. Ez többnyire a csoportra, fajra jellemző, de mindenkor függ a táplálék mennyiségétől is. Táplálékhiány esetében lényegesen hosszabb idő alatt fejlődnek

ki.

A pókok tevékenysége gazdasági szempontból hasznos vagy közömbös. Valamennyien ragadozók, és igen sok legyet, szúnyogot, levéltetvet fogyasztanak. Minden pók mérges, vagyis van méreganyagot termelő méregmirigye, de a hazai pókok közül csak néhány tudja átharapni az ember bőrét és okozhat így kisebbnagyobb kellemetlenséget; ilyen pl. a mérges dajkapók, a szongáriai cselőpók, búvárpók. Megjegyzendő azonban, hogy a pók csak szorult helyzetében használja a csáprágóit az ember ellen (megfogják, ráfekszenek). Harapásuk gyulladást, idő­ leges helyi bénulást okozhat. Az a szóbeszéd, hogy valakit "me gmászik a pók", és vörös, fájdalmas kiütéseket kap, csak népies babona minden alap nélkül ! A pókokat sok madár és apró emlős fogyasztja, több fürkészdarázs-alakú és kaparódarázs-alakú hártyásszárnyú lárvájának tápláléka.

Az egész világon mintegy 25 OOO, hazánkban csaknem l OOO pókfaj él. Hazánk területén 29 .pókcsaládot tartunk számon; ezek közül nyokat mutatunk be.

Zugpókok - Agelenidae 1,5-20,0 mm nagyságú, többnyire hengeres testű pókok. A hímek és a nőstények csaknem azonos hosszúságúak. A hímek azonban jóval karcsúbbak, tapogatójuk párzószervvé alakult része hosszúkás és gyakran feltűnően nagy. Lábai mérsékelten hosszúak. A felső fonószemölcsükl sokszor olyan hosszú, hogy szabad szemme! is jóllátható. Nyolc szem~k két sorban helyezkedik el. Színük sohasem élénk: sárgás-, barnásszürkétől a feketéig változik. Rajzolatuk - ha van - sárgás vagy vöröses. A fajok egy része szabályos tölcsérhdlÓt készít növényekre vagy azok tövében, sziklarepedésekben, barlangok bejárati szakaszában, vagy épületek sarkaiban, zugaiban (innen a család magyar elnevezése). A nőstények csaknem életük végéig hálóban tartózkodnak, míg a hímek ivarérettségük elérése után hálót már nem készítenek, csavargó életmódot folytatnak. Más fajok földben vagy kövek alatti üregeket, tárnákat bélelnek ki sűrű szövedékkel, és itt laknak. Többségük éjszakai állat vagy legalábbis homálykedvelő. Az ivarérett hímek kalandozásaik közben talált különféle rovarokka~ táplálkoznak. A nőstények és a fiatalok hálójukban várakoznak az odavetődő zsákmányra. Nem válogatósak. Mindent elfogyaszl:anak, ami nagyságuknak megfelel, és nem tud kimenekülni a hálóból. Az éhes pók

--149--


gyakran a hálóból már kiszabaduló rovar- gyaszt. ·Éjszakánként a hálóján kívül is ra is ráveti magát. vadászgat. , A nőstények általában ősszel rakják le petéiket, kettős falú tömlőbe. A peték vé- Réti zugpók - T egenaria agrestis delmét több faj azzal fokozza, hogy a két ·walker szövedékréteg közé föld- vagy porréteget Kőrakások, földhányások körül találjuk helyez el. Egyes fajok a p_eték kikeléséig meg közepes méretű tölcsérhálóját. Meőrzik a petegubót, mások a peterakás után zőgazdasági területeken is gyakori, ahol elpusztulnak. még a kisebb ormányosbogarakat is elfoHazánkban mintegy 30 fajuk él. gyasztja. _Kis tölcsérpók - Agelena gracilens C. L. Koch A kifejlett pók 10-12 mm hosszú, barnásszürke, potrohán zegzugos sárgás rajzolattal (XIV. tábla, 4. kép). A fiatalok színe világosabb és rajzolatuk elmosódottabb. A fiatal pókok a petetömlőt kora tavaszszal hagyják el. Nagyságuknak megfelelő (ilyenkor még nem szembetűnő) tölcsérhálót készítenek. Előszeretettel feszítik hálóikat sövényekre, utak és mezőgazda­ sági épületek körül, mezsgyék bokraira, növényzetére. Ivarérettségüket július-augusztusra érik el. A nőstény ősszel rakja le petéit és utána elpusztul. Táplálék tekintetében nem válogatósak, minden rovart elfogyasztanak, ami a hálójukba kerül és amellyel meg tudnak birkózni. Hasznuk abban rejlik, hogy a fiatalok elsősorban levéltetveket és apróbb legyeket fogyasztanak, de a felnőt­ tebb példányok sem vetik meg a kis termetű táplálékot. Rovarölő szerekre érzékenyek. Házi zugpók - T egenaria derhami Dahi. Kamrákban, gazdasági épületekben gyakori. Igénytelen. Mindenféle raktári kártevőt, legyen az moly. vagy bogár, elfo-

Farkaspókok - Lycosidae Teljes testbosszuk 3,5-40 mm. Többségük hosszú lábú, dús szőrzetű, gyors mozgású állat. A nőstények és a hímek közti nagyságbeli különbség nem feltűnő. Alapszínük - kevés kivételtől eltekintve szürke, barna vagy fekete. Rajzolatuk általában nem feltűnő, csak némelyik rendelkezik élesen határolt sárga vagy fehér potroh, illetve fejtor rajzolattaL 8 szemük három sorban áll; az első sorban 4, a másodikban és a harmadikban 2-2 szem van. Az első sor szemei a legkisebbek. Fogóhálót egyik sem készít, zsákmányukat lerohanással ejtik el. Petéiket tavasszal vagy nyáron rakják le. Petetömlőjük gömbölyű vagy kissé lapított; potrohuk végére akasztva magukkal hurcolják. A kikelő fiatalok anyjuk hátára másznak, és néhány hétig ott tartózkodnak. Ha egy ilyen fiait hordó anyapókot megérintünk, a kis pókok szétszaladnak, de kis idő múltán az általuk húzott fonal segítségével visszatalálnak az anyjukhoz. Többségük egy év alatt válik ivaréretté. Táplálékuk a méretüknek megfelelő rovar és rovarlárva. Kertekben, mezőgazda­ ságilag művelt területeken is gyakoriak. Hasznuk a talajon mozgó különféle kártékony rovarok fogyasztásában rejlik.

--150--


Hazánkból 44 fajuk ismert. A bemutatandó fajon kívül a következőket említjük. A Pardosa n,em fajai. Kis vagy közepes termetűek. Barnás, elmosódott rajzolatú, igen gyors mozgású pókok. Kertekben, mezőkön, de erdőkben is nagy egyedszámban találhatók. Főleg tavasszal feltűnőek. A 16 hazai faj elkülönítése biztosan csak az ivarszervek alapján lehetséges. A szongáriai és a pokoli cselőpók ( Lycosa singoriensis és L. vultuasa) a két legnagyobb termetű hazai farkaspókfaj. A gyér növényzetű puszták lakói; a talajban függőleges tárnákat fúrnak, abban laknak és innen· járnak zsákmány után. Főleg sáskákkal táplálkoznak. Tipikus talajfelszínen mozgó pókok; a növényzetre csak némelyik mászik fel rendszeresen. Egyesek a tócsák, mocsarak vízfelszínén is otthonosan szaladgálnak.

ben a farkaspókokhoz. A hímek és nősté­ nyek csaknem egyforma nagyságúak. Barnás vagy zöldes színük hosszirányú sötét vagy fehér rajzolattaL Fogóhálót nem szőnek - eltekintve a petetömlőt elhagyó kicsinyektőL Zsákmányukat lerohanják vagy ráugranak. A nőstények feltűnően nagy, gömb alakú petetömlót készítenek, és azt a csáprágójukkal, tapogatólábukkal fogva magukkal cipelik a kicsinyek kikeléséig; ilyenkor rendszerint nem is táplálkoznak. A kikeit kicsinyek hatalmas kusza hálót szőnek, és az ebbe beleakadó rovarokat ejtik zsákmányul. Nappal aktív állatok. Táplálékuk elsősorban rovar, rovarlárva. Hazánkban mindössze 3 fajuk él. Csodáspók - Pisaura mirabilis Clerk

A kifejlett pók 15-20 mm nagyságú. Világosabb vagy sötétebb barnássárga, egyszer szürkés, máskor vöröses árnyalattal. Potrohán világosabb és sötétebb hullámos 8-12 mm hosszú, világos vagy barnáshosszirányú rajzolatot, esetleg foltpárokat szürke, rajzolata feketés (XIV. tábla, 5. is visel (XIV. tábla, 6. kép). A hímek kép). A fiatalok rajzolatamindig körülhahatalmas párzószerve feltűnő. tároltabb, mint a fejletteké. Az ivarérett Tavasszal-nyáron ivarérettek. Peteravagy már a petetömlőt is cipelő egyedeket kásuk és a kicsinyek életmódja megegyemájus végétől augusztusig találhatjuk zik a család ismertetésénélleírtakkaL Mameg. Fiatalon telelnek át. Meleg- és napgyarországon igen gyakori. fénykedvelő faj. Gyér növényzetű réteken, mezőgazdaságilag művelt területeSzegélyes vidrapók - Dolomedes ken, kertekben egyaránt fellelhető. fimbriatus Clerk A talajon mozgó lárvákat, kétszárnyúakat és egyéb rovarokat fogyaszt. A kifejlett nőstény a 25 mm-t is meghaladhatja. Feltűnő a zöldesbarna fejtorát és potrohát szegélyező hófehér vagy sárgás Csodáspókok - Pisauridae sáv. Vízpartok, mocsarák, lápok .lakója. 15-25 mm hosszú, hengeres testű pókok. A növényeken tartózkodik, de vízben is Lábaik hosszúak. 8 szemük 3 sorban he- elkap egy-egy rovarlárvát, esetleg apró lyezkedik el- kissé hasonlóak e tekintet- halat is. Hegyes farkaspók - Alopecosa acentuata Latreille

--1St-·-


Keresztespókok - Argiopidae Változatos nagyságú (5-25 mm) és különféle alakú pókok tartoznak ebbe a családba. A hímek mindig jóval kisebbek, mint a nőstények, alakjuk és potrohrajzolatuk is eltérő lehet. A hím párzószerve feltűnő­ en nagy. A fajok többsége élénk színű és változatos rajzolatot visel. Színük tág határok között változhat. Ugyanannak a fajnak lehetnek világossárga és sötétlilás alapszínű egyedei. A nagy termetű fajok erős Iábtüskézete még szabad szemmel is látható. A kifejlett hímek kivételével valamenynyi készít fogóhálót. A petetömlőt elhagyó kicsinyek egy ideig közösen kusza hálót szőnek, majd szétszéledésük után • megkezdik a jellegzetes kerekháló-készítést. A pók növekedésével arányosan, egyre nagyobb a báló nagysága és a csigavonalban szőtt fonál távolsága is, tehát nagyobb zsákmány megfogására alkalmas,. A keresztespókok közt van nappal és szürkületkor, illetve éjszaka aktív faj. Egy barlangi faj is akad köztük. Petéiket bolyhos külsejű petetömlőbe zárják. A peterakás után az anyaállat hamarosan elpusz, tul. A hazai fajok többsége ősszel petézik. Az Argiope nem különös, köcsög alakú petetömlői különböznek az összes többi faj étól. Zsákmányolásuk - a kifejlett hímek kivételével - hálóhoz kötött. A zsákmány mérete általában függ a háló nagyságától. A fiatal egyedek kicsi, de sűrű hálóin rengeteg levéltetű és apró kétszárnyú akad fenn. A nagyméretű hálók is igen sok rajzó levéltetűt fognak (a ragadós fonalakhoz tapadnak), de ezeket a nagyobb termetű pók nem fogyasztja el. Ez utóbbiaknak a nagyobb termetű kétszárnyúak fogyasztásában van szerepük. Hazánkból 43 fajukat ismerjük.

Darázspók- Argiope bruennichi Scopoli Más fajjal össze nem téveszthető feketesárga, darazsakéhoz hasonlatos potrohrajzolata van (XV. tábla, l. kép). A hímek kicsinyek, többnyire nincs potrohrajzolatuk. A nőstény 15-20, a hím 5-6 mm. Kedveli a nyirkosabb környezetet. Így eredetileg inkább a lápos, mocsaras területek lakója. Szárazabb és nyirkosabb területeken is megtalálható azonban a kukoricásokban és a kenderföldeken. Kerek hálóját a talajhoz közeli bokrokra, kórókra szövi. Jellegzetessége, hogy középen, a háló hosszában egy széles, fehér sávot sző. Hálója erről azonnal felismerhető . Nappal aktív faj. Jellegzetes köcsög alakÍt, kívül pergamenszerű petetömlőjét ősszel készíti talajközelben. Mezőgazdasági területeken az alacsonyan repülő kártevő rovarok fogyasztásában van szerepe. Címeres keresztespók - Araneus marmoreus f. pyramidatus Clerk Jellegzetes a sárgás-zöldes potrohán található bársonyfekete vagy kissé barnás címerfolt (XV. tábla, 2. kép). A kis termetű hímek potrohrajzolata hasonló. A nőstény 10-12 mm, a hím 5-6 mm nagyságú. Kerek hálóját nádra, kukoricára, bokrokra, fákra szövi. A nyirkosabb környezetet kedveli.. Bolyhos külsejű sárga petetömlőjét többnyire összesodort levelekben készíti, majd ezek a földre hullva telelnek át. A kicsinyek tavasszal kelnek ki. Kukoricásokban, kertekben a magasabb szintben repülő kártevő rovarok fogyasztásában jelentősebb szerepe lehet.

--152--


Koronás (vagy közönséges) keresztespók - Araneus dt'adematus Clerk alapszíne a sárgától a lilásbarnáig változhat, rajzolata azonban mindig fehér és jellegzetes kereszt alakot formál (innen a család elnevezése is). A hímek színe és rajzolata hasonló. A nőstény l ü-15 mm, a hím 4-6 mm nagyságú (XV. tábla, 3. kép). Nagy tűrőképességű faj, éppen ezért még a házak körül is gyakori, csaknem mindenki által ismert. A háló helyének megválasztásában nem válogatós, drótkerítésre éppen úgy megszövi, mint a sövényre, fákra vagy bokrokra. Sárga, bolyhos külsejű petetömlőjét késő ősszel készíti falrepedésekben, fakéreg alatt. Táplálék tekintetében sem válogatós. Gyakorisága miatt jelentős faj. Sok szúnyogot és repülö kártevő rovart zsákmányol.

Potro~ának

Karéjos keresztespók - Argiope lobata Pallas Az Alföld jellegzetes, ma már ritka faja. Lebenyes, karéjos potroháról azonnal felismerhető. Ürömre és más hasonló-termetű növényre szövi hálóját, amellyel sok sáskát ejt zsákmányul. Vállas keresztespók- Araneus angulatus Schenkel A 20 mm-t is meghaladó pók potrohán szürkésbarna, fehér rajzolat látható, elöl jellegzetes két hegyes kiemelkedést (vállcsúcs) visel. Hatalmas, olykor az l méter átmérőt is elérő hálóit többnyire fák közé szövi.

Törpepókok - Theridiidae 1-8 mm nagyságú, általában gömb- vagy hengeres potrohú fajok tartoznak ebbe a családba. Lábaik viszonylag hosszúak, tüskéket nem viselnek. Színük és rajzolatuk változatos, gyakran élénksárga, piros és fekete. 8 szemük két sorban áll. Fogóhálójuk kusza fonalakból álló ún. hurokháló, amelyet növényekre, építmények zugaiban készítenek. Petéiket őrzik. Néhány fajuk nappal aktív, többségük éjszakai állat. Apróbb termetű rovarokat zsákmányolnak. A növényszintben élők elsősor­ ban a levéltetű, hím pajzstetű és pillásszárnyú rovarok togyasztása miatt hasznos. Az építményekben élők különféle molyokat és raktári kártevöket zsákmányolnak. Hazánkban mintegy 60 fajuk él.

Testvér törpepók- Theridium sysz'phium Clerk

Neve a kóró törpepókhoz (Theridium impressum) való hasonlatasságra utal. Nagysága 2-5 mm. Sárgásfehér potrohát 4-5 fekete foltpár díszíti (XV. tábla, 4. kép). A hím hasonló és csak valamivel kisebb. Különféle merev szárú növényeken szövi hurokhálóját. Nyár közepén készít 2-3 zöldes petetömlőt. A kicsinyek először az anya által. elejtett zsákmányból fogyasztanak, majd késöbb az anya elpusztul, és az új nemzedék táplálékául szolgál. Elsősorban levéltetvekkel és kétszárnyúakkal táplálkoznak; ahol előfordul­ nak, feltétlenül hasznosak.

--153--


, Házi törpepók - Theridium tepidariorum C. L. Koch

Viráglak'ó karolópók - Misumena vatia Clerk

A kifejlett pók 2-5 mm nagyságú. Potroha oldalról kissé összenyomott ·és púpos; szürkéssárga,. elmosódott foltokkal, csíkokkaL Csaknem kizárólag épületekben él. A raktári kártevők fogyasztása miatt hasznos.

Karolópók ok - Thomisidae

A nőstény 8-10 mm, a hím 3-4 mm nagyságú. A nőstény hófehér, zöldesfehér vagy élénk citromsárga színű, rózsaszínű vagy piros foltok tarkíthatják (XV. tábla, 5. kép). A kis termetű hím potroha ezzel szemben fekete szegéllyel és sávokkal díszített. Elsősorban fészkes virágzatokban tartózkodik, és az oda leszálló kétszárnyúakat, hártyásszárnyúakat zsákmányolja. A kifejlett nőstény egy darázzsal vagy méhhel pillanatok alatt végez. Sokfelé előfordul. A bogáncs virágzatától a napraforgáig megtalálhatjuk. Egyedsűrűsége mindenütt alacsony, így- bár a méheket is elfogja - lényegesebb kártételről nem beszélhetünk.

2--10 mm nagyságú, igen változatos megpókcsalád. Potrohuk hát-hasi irányban· többé vagy kevésbé lapított. Az elülső két pár lábuk jellegzetesen erős, tüskés "karoló" láb, nevüket is erről kapták. 8 szemük a fajok többségén, különkülön kis dombocskákon ül. A szemek , viszonylag távol vannak egymástól és aprók, ezért a szemcsoport laza. Színük le- Alakoskodó karolópók- Misumenops het élénk, többségük azonban barna-szür- tricuspidatus Fabricius ke alapszínű. A karalópókok a talajszinttől a lomb- Valamivel kisebb, mint az előző faj. koronaszintig mindenütt megtalálhatók. A nőstény potroha zöldes vagy sárgás, Vannak például olyanok, amelyek a faké- hátul kétoldalt 1-1 barna folt látható reg repedéseihez alkalmazkodnak, ezek (XV. tábla, 6. kép). A kis termetű hím teste rendkívül lapos. potroha hasonló színű, de feketén szegéFogóhálót nem készítenek, és néhány lyezett. faj kivételével nem mennek a zsákmány Bokrok, fák levelén tartózkodik. Zsákután, hanem várják, hogy az jöjjön a köze- mányá a legkülönbözőbb rovarok közül Jükbe. Akkor aztán hirtelen mozdulattal kerül ki. Petetömlöjét nyáron készíti és karolják át. Petéiket a kicsinyek kikeléséig őrzi. őrzik. Egy egyed többször is petézhet. Nappal aktív állatok. Zöld karolópók- Heriaeus hirsutus Táplálékuk változatos, de általánosít- Latreille ható az, hogy bármilyen rovart és ravarIárvát elfognak, amelyik a nagyságuknak 3-5 mm, a hím alig kisebb a nősténynéL megfelel. Mérgük gyorsan hat. Jellegzetes zöld alapszínű, fehéres és vöHazánkban mintegy 65 fajuk él. röses rajzolatú karolópók (XVI. tábla, 1-2. kép). A potroh nagy, fehéres szörei még szabad szemmel is láthatók. A talajszinten él a növényzet között. jelenésű

--154--


Réteken, legelőkön, lucemásokban található. Nyáron petézik. Petetömlőjét sű\ rűbb növényzet alján őrzi. A talajszinten és a növényzeten rnozgó lárvákkal, kétszárnyúakkal táplálkozik. Kis egyedsűrűségű faj. Közönséges karolópók - Xytz'cus kochi Thorel A kifejlett pók 4-5 rnrn nagyságú. Alapszíne világosabb vagy sötétebb barnássárga. A fejtora és a potroha sötétebb barna, feketés díszítéssei (XVI. tábla, 3. kép). A hírnek potroha fehéren szegélyezett. . A hím és a nőstény között kicsi a rnéretés színbeli különbség. A talajszinten vagy az alacsony növényzeti szintekben találjuk. Leggyakrabban rneleg, gyér növényzetű dornboldalakon, bokorerdőkben és kertekben lelhetjük fel, de a különféle rnezőgazdasági táblákon is előfordul. Nyáron rakja a petéit, pergamenburkú gubóban őrzi. Kis egyedsűrű­ ségű faj. Sovány karolópók - Tibellus oblongus Walkener A kifejlett pók 5-9 rnrn nagyságú. Alakja a megszakott karalópók alaktól eltérő. Potroha megnyúlt, hengeres, lábainak állása is csak kissé ernlékeztet a család többi tagjára. Barnás- vagy zöldessárga, potrobán három sötétebb, barnás hosszanti sáv van; esetleg apró foltok is tarkítják. A rajzolata lehet élesebb, vagy elmosódott (XVI. tábla, 4. kép). . Elsősorban a növényszint állata. Fűfé­ léken (így gabonaféléken is), nádasokban találjuk a leggyakrabban. Nyáron ivarérett, petéit őrzi. Fiatal korától kezdve elsősorban apró kétszárnyúakkal táplálkozik. Bár közvetlen vizsgálatokról nem tu-

dunk, valószínű, hogy a különféle aknázó kétszárnyúak fogyasztásával hasznot hajt a gabonatáblákon, kukoricásokban.

Kalitpókok- Clubionidae A család fajainak nagysága 2-15 rnrn-ig változik. Többnyire hengeres testűek, ám annyira változatos a család, hogy ezen keretek közt nem tárgyalható. 8 szernük két sorban helyezkedik el. A talajszinttől a lornbkoronaszintig rnindenütt előfordulnak. Fogóhálót nem készítenek. A fajok többsége vékonyabl:> vagy vastagabb szövedékből álló tokot (kalitkát) készít. Ilyenben vedlenek, · párzanak és őrzik a fiasításukat. Nappal és éjszaka aktív fajaik · vannak. T~plálékigényük éppoly változatos, · rnint az.alakjuk. Hazánkban csaknem 70 fajuk ismert. Mérges dajkapók - Chiracanthium punctorum Vielerst

Ez a legnagyobb termetű faj hazánkban. Fejtora vörössessárga, potroha szürkészöld. Jellegzete~ tokjait (kalitkáit) összeszött vadszőlőlevelek közé, összeszött nádbugába készíti. Összel készíti el a petetörnlőjét is. A tokban őrzi a kicsinyeket kikelésükig, utána elpusztul. A kis pókok a tokban telelnek át. Felhívjuk a figyelmet, hogy ilyen tokot puszta kézzel senki ne bontsan szét, ne markoljon meg, mert a védekező pók megcsíp heti. Mérge időle­ ges végtagbénulás! idézhet elő. Csíkos dajkapók - Chiracanthium erraticum Walkener

Alakra nézve az előző fajhoz hasonló, csak kisebb- 5-8 rnrn nagyságú (XVI. tábla, 5.

--155--


kép). Zöldes potrohának közepén vöröses, mozogva keresik táplálékukat, és a megfelilás sáv húzódik. Életmódja és élettere is lelő pillanatban ráugranak. Kivétel nélkül . nagyjából megegyezik a mérges,dajkapó- nappal aktív, fény- és hőkedvelő állatok. kéval. Petéit nyár végén rakja le. Petéiket őrzik. · Elsősorban réteken gyakori, ahol a küHazánkban 80 fajuk él. lönféle füvek kalászát lehajlítva, összeszáve készíti el jellegzetes tokjait. Kis terme- Közönséges ugrópók - Evarcha te miatt az emberre veszélytelen, de nem falcata Lessert ajánlatos megfogni, mert csípése fájdalmas. A kifejlett pók 3-5 mm nagyságú (XVI. Tápláléka elsősorban rovarlárvákból és tábla, 6. kép). A hím csaknem teljesen kétszárnyúakból tevődik össze. fekete, a nőstény barna, feketés rajzolattal. Levelek, fűcsomók között pergamenszerű tokot készít, és ebben hozza létre a U grópókok - Salticidae petetömlőt is. A petéket kikelésükig őrzi. 1,5-10 mm-es zömök vagy megnyúlt testű Tápláléka apró rovarokból, elsősorban pókok. Termetüket tekintve nagy alakvál- kétszárnyúakból áll. tozatosságot mutatnak. Szemeik állása és a mozgásuk annyira jellegzetes, hogy azonnal felismerhetők. 8 szemük 3 sorban Mohos ugrópók - Marptusa muscosa áll. Az elülső szemek hatalmas n'agyok és Clerk előre tekintenek. A másik 2 szemsor (2-2 szem) szemei aprók, gyakran nehezen ész- Zöldesbarna vagy olajzöld, potrohán sárrevehetők. Mozgásuk élénk, nagyokat uggás harántfoltokból alakult rajzolat van. ranak. Hangyautánzók is vannak közöt- Kertekben, nyárfaligetekben a fák kérgén tük. nem ritka, de csak akkor vesszük észre, ha , A talajon és a növényeken egyarártt él- mozog. Apró hernyókat és levéltetveket nek. egyaránt fogyaszt. Fogóhálót nem készítenek. Élénken

Atkák - Acarina Ragadozó atkák - Phytoseiidae A ragadozó atkafajok közül, a fajok száma és azok népességszabályozó hatása miatt külön kiemelésre érdemesek a· Gamasida renden belül a Phytoseiidae család'tagjai. Apró, 0,2-{), 7 mm nagyságú, többnyire kerek, ovális vagy tojásdad alakú állatok.

Testük színezete opálos, sárgás vagy barnás árnyalatú. A hátoldali lemezek kissé megvastagodottak, rendszerint csekély oldalbevágással- ami esetenként alig észlelhető -, vagy a hátlemez két részre osztott. A hátlemez felszíne sima vagy különböző rajzolatú, hálózatos kiképzésű, ritkán ráncos vagy gödrös.

--156--

1


korlatilag nem következik be. A ragadozó Lábaik gyors mozgású futólábak. A Phytoseiidae fajok legfontosabb meg- rovarok petéiket csak az atkával igen erő­ sen fertőzött levelekre rakják le, ezzel különböztető jegye a tesiszőrök száma és a ragadozó atkáknak a különböszemben rendszerint elhelyezkedése. A testszőrök simák, ritkábban pillásak vagy fogazottak. ző fejlődési stádiumú, gyors mozgású Méretük igen változatos. Jellegzetes mor- egyedei a csekélyebben fertőzött állofológiai bélyegeik csak erős nagyítással mányt is felkeresik, így hatásosan gyéritik a takácsatkák egyedszámát. láthatók. Az 1968-1985. évi vizsgálatok során Speciális életmódjuknak megfelelően alakult a tápcsatornájuk. A növényen táp- Magyaro.rszág területéről 30 Phytoseiidae lálkozó (fitofág) atkák testnedveinek ki- faj került elő (2. táblázat). A fajok jelentős szívásakor rövid idő (3-4 perc) alatt igen egyedszámban a vegyszeres növényvédenagy mennyiségű tápanyag jut szerveze- lemben rendszeresen nem· részesített tetükbe, amelyre nagymérvű térfogatválto- rületeken fqrdultak elő. A természetvézásra képes testük nyújt lehetőséget. Táp- delmi területek a Phytoseiidae család tagcsatornájuk háromszakaszos. A középbél jai számára mint rezervátumterületek igen jelentősek. A család fajai a lágy szárú elülső, középső és hátulsó kitüremkedései valamint a lombhullató fánövényeken, tápanyag biztosítják a nagy mennyiségű kon és cserjéken kívül megtalálhatók az felvételét. A család fajainak nagy része aktív raga- örökzöld növényeken és a fenyőféléken is. dozó. Táplálkozásuk során apró ízeltlábúakat, növényevő atkákat fogyasztanak. Phytoseiulus persimilis Athias-Henriot egyes fajok lepkéken és kétszárnyú rovaLeírása. A nőstény egyedek hossza rokon élősködnek. Fő táplálékuk a takácsatkák, valamint a gubacsatkák, ezenkívül 0,37 mm, szélessége 0,23 mm, a hím egyemég számos kártevő atkacsalád egyedeivel dek hossza 0,3 mm, szélessége 0,18 mm. is táplálkoznak. Egyes Phytoseiidae fajok A nimfák és a kifejlett egyedek 4 pár hoszpollent és növényi nedveket is fogyaszta- szú lábbal rendelkeznek, amelyek hossza testükének kb. másfélszerese. A nősté­ nak. A kártevő atkák m!pességszabályozásá- nyek által lerakott peték oválisak, sima ban természetes körülmények között a felületűek, áttetsző fehérek vagy rózsaszíPhytoseiidae fajok fontos szerepet játsza- nűek. Atmérőjük 0,18-ü,21 mm. Elterjedése. Az üveg alatti termesztő­ nak. Az üvegházi betelepítésre alkalmas ta- rendszerekben a takácsatkák elleni biolókácsatka-ellenségek kiválasztásakor - a giai védelemben általánosan használatos Föld számos táj án -már az 1960-as évek- ragadozó atka. Hazánk faunájában nem ben előnyben részesítették a Phytoseiidae honos, szabadfóldi körülmények között család fajait. Sok olyan előnyös biológiai Algériában, Chilében és Franciaország tulajdonsággal rendelkeznek - a jóval na- . déli részén találták meg. Életmódja. A faj egyedei gyorsan fejgyobb testű rovarokkal összehasonlítva -, amelyek közül a gyakorlat számára is az a lődnek. Egy nemzedék kifejlődéséhez a legfontosabb, hogy a zsákmányállat (ta- hőmérséklet függvényéban 4-12 nap kácsatkák) egyedszámát alacsony szinten szükséges. Fejlődése számára a 25-28 ·c képesek tartani, így azok károsítása gya- az optimális, az ennél magasabb hőmér-

-157-


· 2. 'táblázat Magyarországon szabadföldi körülmények között élő ragadozóatka- (Phytosez'idae) fajok (1968-1985) Sorszám

l. 2. 3. 4. 5. 6.

7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18., 19. 20. 21.

,. 22. 23. 24. 25. 26. 27. 28. 29. 30.

Faj

Amblyseius agrestis Karg Amblyseius andersoni Chant Amblyseius cilustoni Livshitz et Kuznetzov Amblyseius amicus Chant Amblyseius aurescens Athias et Henriot Amblyseius bellinus Womersley Amblyseius bicaudus Wainstein Amblyseius callunae Willmann Amblyseius finlandicus Oudemans Amblyseius levis Wainstein Amblyseius marinus Willmann Amblysez'us meridionalis Berlese Amblyseius obtusus Koch Amblyseius reductus Wainstein Amblyseius umbraticus Chant Kampimodromus aberrans Oudemans Typhlodromus aceri Collyer Typhlodromus baceri Garman Typhlodromus commenticius Livshitz et Kuznetzov Typhlodromus cotoneastri W ainstein Typhlodromus involutus Livshitz et Kuznetzov Typhlodromus longipi/us Nesbitt Typhlodromus perbibus Wainstein et Arutjunjan Typhlodromus recki W ainstein Typhlodromus simplex Chant Typhlodromus soleiger Oudemans Typhlodromus tiZiarum Oudemans Typhlodromus tranquillus Livshitz et Kuznetzov Phytoseius plumifer Canestrini et Fanzago Phytoseius macropilis Banks

séklet a peték mennyiségének csökkenését, majd az egyedek pusztulását okozza. A peterakás 15 °C-on csökken, majd megszűnik. Az atkák táplálkozása 4-5 oc mellett minimumra csökken, de ilyen körülmények között is 20-30 napig megtartják életképességüket. A faj szaporodásához a legkedvezőbb a Sü-90% -os relatív páratartalom. A nős­ tény 100 petét is lerakhat élete során. Napi átlagos produkciója 2-6 pete. Ha a nős-

tényt takácsatkától mentes zöld növényen tartják, akkor megszünteti a peterakást. Táplálék hiányában még 7-10 napig él. Takácsatkákkal táplálkozik. Egy nap alatt egy Ph. persimiHs képes elpusztítani 2ü-25 kifejlett takácsatkát vagy 30 petét, illetve 4-5 nyugalmi állapotban lévő ( diapauzáló) nőstény takácsatkát. Szívó szájszervével átszúrja a takácsatka testének hátsó részét, majd az egész béltartalmát kiszívj a (így a kártevőnek csak a külső

--158--


váza marad meg) .. Gyors emésztésének következménye, hogy rövid idő alatt kifej-

matikus viszonyok között gyakori a lombhullató fákon. lődik. Életmódja. A kifejlett nőstények telelHaszna és hasznosítása. Az üveghá- nek át a fák kéregrepedései ben. A lombfazakban - zöldséghajtatásban és dísznö- kadás után rövidesen megjelennek, a vivénytermesztésben - sokszor megoldható rágzás idején elsősorban virágporral tápa takácsatkák elleni védekezés a Ph. persi- lálkoznak. Többnyire .a levelek érzugaimilis tömeges kibocsátásávaL Amikor ke- ban, az ott fejlődő növényi szőrök között vés a takácsatka, négyzetméterenként 5, húzódnak meg, innen indulnak zsákközepes fertőzés esetén 20 ragadozó atkát mányszerzésre. kell a kártétel megelőzése érdekében kiheElsősorban levélatkákkal és takácsatlyezni. Ennél nagyobb - lombhullást ki- kákkal táplálkozik. Hosszú időn keresztül váltó atkakártétel esetén- 150-200/m2 ra- táplálkozhat pollennel, esetenként még gadozó atka kihelyezése is szükségessé növényi nedvet is fogyaszt. A takácsatválhat. A ragadozó atkák tevékenységének káknak elsősorban a petéit és a fiatallárváhatása a kibocsátás után mintegy 2-3 hét it szívja ki. Évente több nemzedéke fejlő­ múlva mutatkozik meg. Ennyi időre fel- dik ki. tétlenül szükség van ahhoz, hogy a takácsHaszna és hasznosítása. Rovarölő atkák egyedszámát akárosszint alá szorít- szertől (inszekticides kezeléstől) mentes sa vissza. fákon a levélatkák és a takácsatkák egyedszámát hatékonyan korlátozza, a· káros Amblyseius finlandicus Oudemans szint alatt tartja. A ragadozó atkák jelentőségét akkor ismerték fel, amikor a rendszeres rovarNövényvédő szerekkel nem kezelt gyümölcsösökben, parkok fáin a levélatkák és ölőszer-kezelések hatására a termesztett· takácsatkák káros mérvű elszaporodását növények állományaiban egyedszámuk elsősorban a ragadozó atkák az Amblyseius minimálisra csökkent, vagy kipusztultak, finlandicus Oudemans, Phytoseius macro- és a takácsatkák eddig nem ismert mértékpilis Banks, Ph. plumifer Canestrini et ben elszaporodtak. Amennyiben a ragaFanzago, Kampimodromus aberrans Ou- dozó atkákat kímélő szelektív hatású rodemans akadályozzák meg. Magyarorszá- varölő és a ragadozó atkákrakáros mellékgi viszonyok között közülük leggyakrab- hatás nélküli gombaölő (fungicid) - pl. ban és a legnagyobb egyedszámban az captan, bupirimat, fenarimal hatóanyagú Amblyseius finlandicus fordul elő. -készítményekkel oldható meg á termeszLeírása. A kifejlett nőstény 0,3 mm tett növény védelme, akkor számítani lehosszú, teste fehéren opálos, hátipajzsáll het a ragadozó atkák betelepülésére, fenn17 pár serte helyezkedik el. maradására és ennek eredményeként a taElterjedése. Európában általánosan kácsatka-kártétel mérséklődésére. elterjedt, elsősorban a kontinentális kli-

--159--


Kétélt(íek - Amphibia A kétéltűek közül hazánkban 15 faj él. Az osztályra általában jellemző életmódbeli sajátosságok miatt szinte kizárólag különbözö vizek, patakok, tavak közvetlen környékén vagy vízzel idöszakosan ellátott területeinken élnek. A kétéltűeknek ugyanis legalább szaporodásukhoz feltétlenül szükségük van vízre; az ivarérett állatok ide rakják le petéiket, és az utódok életük első szakaszában (ebihal vagy lárva formájában) csak a vízben képesek élni. Egyes fajok (például az unkák, a kecskebéka, a tavi béka) egész életüket állóvizekben, kisebb erdei tavakban töltik. Más fajok azonban időlegesen hosszabb idötartamra is elhagyhatják a vizeket (pl. a göték, a macsári béka, a gyepi béka), sőt vannak olyan kétéltűek is, amelyek csak kora tavasszal a párzás és szaporodás alkalmával keresik fel egy-két hétre a környék pocsolyáit, nedves rétjeit vagy éppen ·hegyi patakjait (pl. a foltos szalamandra, a levelibéka, az erdei béka, a varangyok). A kétéltűek magyarországi elterjedésében bizonyos törvényszerűségeket ismerhetünk fel. Így a vöröshasú unka főként az Alföldön és más, kisebb tengerszint feletti magasságú vidékeinken él, a hegyvidéken (kb. 300m felett) a sárgahasú unka váltja fel. Hasonlóképpen szétválik a macsári béka és a gyepi béka előfordulása. Utóbbi gyakran az alpesi götével, a foltos szalamandrávai együtt lelhető fel magasabban fekvő hegyvidékeinken. Az ásóbéka ellenben kizárólag sík vidéki területeken és elsősorban homokos talajon fordul elő. A számukra kedvezőtlen téli idöszak beálltával a kétéltűek különbözö búvóhelyekre vonulnak. Egyesek a késöbb jégpáncéllal borított vizek alatt, mások a földben, a fák gyökerei között, korhadó

fatörzsekben, mohapárnák vagy kövek alatt alszanak téli álmot. Telelés közben nyálkás bőrükön keresztül bőrlégzés révén egészítik ki oxigénigényüket e levegő­ től elzárt rejtekhelyeken. A hazánkban élő kétéltűek valamennyi , faja ragadozó. Fejlődésmenetükből faka- . dóan életük első, "víz alatti" szakaszában kezdetben apró vízi élőlényekkel (planktonnal), később ví.zirovarokkal és -rovar1 lárvákkal, kis rákokkal, vízicsigákkal, atkákkal, férgekkel táplálkoznak. Átalakulá- · suk után mindenféle ízeltlábút, férget, puhatestűt, esetleg kisebb gerinces ivadé- . kot (pl. halakat, újszülött kisemlősöket, vagy akár saját fajtársaikat is) elfogyasztanak. A kétéltűek táplálkozásának részletei · kevéssé tisztázottak. Nagy vonalakban természetesen jól ismert, hogy milyen állatcsoportok tagjait fogyasztják, de az egyes fajok pontos zsákmányösszetételét, ennek időbeli vagy földrajzi tájegység szerinti változását alig vizsgálták. Még kevésbé kutatott jelenség a kétéltűfajok együtt élő populációinak osztozása a közös táplálékforráson. A vizsgálatok hiányának egyik oka, hogy a természetes körülmények között fogyasztott zsákmány összetételének megállapítása szinte kizárólag gyomortartalom-elemzés alapján történik, ami viszont - tekintve a már részben emésztett maradványok meghatá- · rozását - igen fáradságos munka. Mivel a gyomortartalom-vizsgálathoz (néhány kísérleti szinten álló módszer kivételével) az állatokat el kell pusztítani, az ilyen kutatá- , sok a természetvédelmi törvénnyel is öszszeütközésben vannak. Mindezek ellenére általánosan megállapítható, hogy a hazai kétéltűek kifejlett példányai növényvédelmi szempontból elsősorban az ízeltlábúak

--160-


fogyasztásával hajtanak hasznot, mégpe- juk és táplálékuk összetétele miatt nem dig valószínűleg sokkal nagyobb mérték- tartoznak a kifejezetten káros rovarokat ben, mint amennyire nem túlzottan szem- pusztító állatok közé. Szórványos előfordulásuk következtébetűnő életmódjuk alapján gondolnánk. A kétéltűek Járváinak jelentősége viszont ben a következő békafajok is kisebb gazabban állhat, hogy az olyan rovarok fejló- dasági jelentőségűek: a sárgahasú unka dési alakjait gyérítik, melyek életük első (Bombina variegata Linné), az ásóbéka szakaszait a vízben töltik (pl. szúnyoglár- (Pelobates juscus Laurenti) és a gyep i bévák). Erre vonatkozó ismereteink azonban ka (Rana temporaria Linné). A legnagyobb rovarpusztítók közé a vízibékák körendkívül hiányosak. zül Magyarországon (már csak tömeges hazai vizsgált is Az egyik, részleteiben faj, a foltos szalamandra (Salamandra előfordulásuk miatt is) a vöröshasú unsalamandra Linné) kifejlett egyedeinek ka (Bombina bambina Linné), a kecsketáplálkozására az jellemző, hogy több béka (Rana esculenta Linné), a tavi béka mint ()0% -ban ízeltlábúakat fogyaszt, és (Rana ridibunda Pallas) és amocsári béezeknek is· több mint a fele különbözó ka (Rana arvalis Nilsson) tartoznak. Itt rovar (elsősorban Dermatoptera, Coleop- kell megemlíteni, hogy az újab b rendszertera, Diptera). A többi zsákmányát szá- tani kutatások értelmében tulajdonképrazfóldi csigák, valamint férgek adják. pen három "zöldbéka" -típus· fordul-elő A szalamandra azonban nem tartozik a Magyarországon: a Rana ridibunda Palgyakori kétéltűink közé (az Északi-közép- las, a Rana lessonae Carnerana és e kettő hegységekben, a Kőszegi- és Soproni- kereszteződéséből származó hibrid faj, a hegységben, valamint a Vértesben fordul Rana esculenta Linné. Életmódjuk, táplálkozásuk azonban annyira hasonló, hogy elő). A nyirkos erdők lakója, és általában a kecskebékáról, amelyról egyébként is után. éjjel jár táplálék Három gótefajunk közül az alpesi gőte több adat ismert, nyugodtan általánosít(Triturus alpestris Laurenti) a legritkább, hatunk a többi fajra. Ennek zsákmányöszcsak néhány hegységünkben fordul elő. szetétele a Balaton-parton: 94% rovar, A tarajos gőte (Triturus cristatus Lau- 4% béka- és 2% halivadék. Halastóban a renti) sík és dombvidékeinken sokfelé halivadék fogyasztása 15% -ra emelkedik megtalálható, bár az utóbbi időben népes- a rovartáplálék rovására. Hasonló méretésége megritkult. Legközönségesebb a ból következően a macsári béka szerepe a pettyes gőte ( Triturus vulgaris Linné), zöld békákéhoz hasonló, a vöröshasú unka amely mindenféle típusú vízben megél. viszont nyilvánvalóan kisebb termetű · A góték tápláléka a szalamandráéhoz ha- zsákmányok között válogat. A barna varangy (Buja buja Linné) és sonló, a részletes, fajösszetételig terjedő ismeret azonban még várat magára. A fel- a zöld varangy (Buja viridis Laurenti) sorolt négy farkos kétéltűnek, bár a káros szintén rendkívül nagy hasznot hajt a károvarvilág természetes ellenségeiként fel- ros ízeltlábúak ritkításávaL Mindkét faj tétlenül hasznosak, növényvédelmi szem- általánosan elterjedt az országban, az pontból nincs kiemelkedő jelentősége. előbbi sok mezógazdasági területünkön Mezógazdasági területeink körül kevésbé (pl. burgonyafóldeken), az utóbbi emberi gyakoriak, vagy egyáltalán nem fordulnak települések környékén is gyakori. Éjjel elő, és rejtett, többnyire éjszakai életmód- . aktívak, táplálékukban a kemény kitines --161--


bogarak ( Carabidae, Elateridae, Curculionidae) és az ikers;lelvényesek ( Diplopoda) vannak többségben. A levelibéka (Hyla arborea Linné) a többi kétéltünkhöz viszonyítva sajátságos életmódhoz alkalmazkodott. Fák, bokrok levelein, ágain találkozunk vele, gyakran egészen távol a vizektől. Rovarfogyasztásában szavjet vizsgálatok szerint kiemelkedő helyet foglalnak el a levélbogarak (Chrysomelidae, 17%) és a csípőszúnyogok ( Culicidae, 8,5%). Sajnos egyes

rovarölő

szerek káros ha-

Hüllők

tással lehetnek értékes kétéltúfaunánkra, hiszen a rovarok testén megkötődő, de számukra még nem halálos mennyiségú, le nem bomló vegyületek az őket fogyasztó gőték, békák testében felhalmozódva szaporodásukban gátolhatják vagy elpusztíthatják őket. Ez a súlyos következmény fordulhat elő például a barn~ varangy burgonyabogár-fogyasztásánál vagy az érzékeny levelibékánál, amely életmódjából, élőhelyeiből fakadóan jobban ki is van téve a rovarölő szerek (pl. balatoni szúnyogirtás) hatásának.

- Reptilia

A Magyarországon élő hüllőfajok (15 faj) a kétéltűek összes képviselőjével együtt védettek. A törvény általi védelmüket nem is annyira kifejezett hasznosságuknak köszönhetik - bár ez is kétségbevonhatatlan -, hanem egyrészt annak, hogy valahogyan meg kell próbálni gátat vetni egyedszámcsökkenésüknek, amit élőhe­ lyeik folyamatos megszúnése okoz. Másrészt annak, hogy meg kell változtatni az emberekben néhol még mindig fellelhető, erre az állatcsoportra irányuló általános vagy egyes fajokat (pl. a kígyókat) kitüntető rosszindulatú szemléletet. Pedig egyes magyar kutatók már a múlt században, később az ötvenes években a védelmükre keltek. Mindössze néhány hüllőfaj esetében merülhet fel, hogy kárt okoznak: a kockás sikló, a vízisikló és a macsári teknős a halivadékokat pusztítja a halastavakban, a vipera pedig veszélyes az emberekre és a háziállatokra. Ez utóbbi azonban nem jelentős, mivel e kígyók a kipusztulás szélén állnak és félénk, emberkerülő állatok. Ugyanígy nincs jelentősége az

erősen megritkult zöld gyík korábban emlegetett kártételének sem a méhészetek környékén. A hüllők - az evolúciós sorban - az első igazán szárazföldi állatok. Gyakorlatilag minden típusú élőhelyen megtalálhatók, a nagyvárosok üres háztelkeitől (fali gyík, fürge gyík) kezdve, erdeinkben, hegyvidékeinken, az Alföldön, tavaink környékén, egészen láprétjeinkig (elevenszülő gyík). Szaporodásukhoz csaknem minden esetben meleg, zavartalan területre van szükségük, ahol lerakott tojásaik kellő­ képpen fejlődnek; kivéve persze néhány elevenszülő fajt (lábatlan gyík, elevenszülő gyík, rézsikló, keresztes vipera, parlagi vipera). A kétéltűekhez hasonlóan téli álmot alszanak. Gyíkjaink közül a homoki gyík (La- · cer ta taurica Pallas) csak az Alföld homokos területein találja meg létfeltételeit, a magyar gyík (Ablepharus kitaibelifitzingeri Mertens) pedig csak néhány ponton előforduló különleges kis gyíkunk (pl. Budaörs, Bugac, Szarvaskő). Csak kevés

--162--


helyen találjuk meg az országban az ele- összetétele miatt növényvédelmi 'szemvenszülő gyikot (Lacerta vivipara Ja- pontból közömbös. A kígyók elsősorban ízeltlábúak és a quin), amely ráadásul a környező országokban lévő élőhelyeitől eltérően nálunk kisemlősök fogyasztásával hajtanak haszjégkorszaki maradványlápokon él (Han- not. A parlagi vipera (Vipera ursinii ság, Tiszazug, Nyírség, Ócsa), nem pedig rakosiensis Méhely) élőhelyeinek beszühegyvidéken. Mindhárom felsorolt gyík- külése miatt (Hanság és a Kiskunsági lajnak, bár fő táplálékukat az ízeltlábúak Nemzeti Park területe) elsősorban rovaadják, gazdasági, illetve növényvédelmi rokat, egyenesszárnyúakat zsákmányol, de kisebb arányban kisemlősöket . is fojelentősége csekély. Nem így a fürge gyik (Lacerta agilis gyaszt, amivel nagy hasznot hajt. MérgesLinné), a fali gyik (Lacerta muralisLau- kígyó, de marása az embernél még soharenti) és a zöld gyik (Lacerta viridis Lau- sem okozott nagyobb bajt. Feltétlenül vérenti), amelyek k9zül különösen az első delemre szorul. A parlagi vipera magyar.: kettő nagy egyedszámban él. Élőhelyeik országi populációi nemzetközi szempontbizonyos szétválást mutatnak, bár együtt ból is kiemelkedően fontosak a faj fennélő népességeik is vannak. Á fali gyík in- maradása érdekében! Sokkal kisebb mértékben egy másik kíkább a sziklás, köves helyeket, a zöld gyík a sürübb növényzetú cserjéseket, erdősze­ gyófajunk, a rézsikló (Coronella austriagélyeket, a fürge gyík pedig a nyíltabb ca Laurenti) is fogyaszt ízeltlábúakat, de gyepeket vagy akár a szántóföldi, útszéli fő tápláléka a fürge gyík és más gyíkfajok gyomtársulásokat kedveli. Zsákmányösz- fiatal egyedei. Kisebb mennyiségben meszetételüket tekintve a zöld gyíknál a lep- zei pockot is fogyaszt. Mezőgazdasági szempontból leghaszkék, lepkehernyók (29%-ban, közülük is nosabb hüllőnk mindenképpen az erdei elsősorban a bagolylepkék hernyói), nagyobb bogarak szerepeinek (CarabidaeJ sikló · (Elaphe Iongissima Laurenti), Melolonthidae J Elateridae J Curculionidae amelynek zsákmányösszetételében 66%41 %-ban), míg a fürge gyíknál. inkább ban találtak káros rágcsálókat. Emellett lágyabb testü állatok: kisebb pókok kisebb mennyiségben madárfiókákat is (45%-ban), hártyásszárnyúak (Tenthredi- elejt. Mindkét siklófaj szórványosan soknidae 20% -ban) és egyenesszárnyúak felé előfordul az országban, de egyik sem (8, 5% -ban). Táplálékukat és gyakorisá- túl gyakori. Ennek fő oka élőhelyeik (kigukat, kultúraközeli élőhelyeiket figye- sebb erdőségek, mezővédő erdősávok, li- . lembe véve a hüllők között ezek a fajok a getes, cserjés területek) megszünése, visz- · szaszorulása, és valószínúleg a vegyszeres kártevő rovarok legjelentősebb természenövényvédelem is. tes ellenségei. Rendkívül hasznos a keresztes vipera A lábatlan gyik (Anguis fragilis Linné) erdeink lakója, szórványosan sokfelé (Vipera berus Linné) is, amely csak né- . megtalálható. Táplálékának nagy hánya- hány folton fordul elő (Zempléni-hegydát a hangyák teszik ki, de gyürüsférge- ség, Baláta-tó környéke, Tiszazug). Egyket, házatlan csigákat és soklábúakat is egy alkalommal 2-3 kifejlett egeret vagy · szívesen fogyaszt. A lábatlan gyík vi- pockot nyel le, és hetente legalább egyszer szonylagos ritkasága mezőgazdasági terü- táplálkozik. Könnyen kiszámítható, hogy mekkora letektől távoli élőhelyei és zsákmányának --163--


hasznot hajt a rágcsálók irtásávaL Marása az emberre is veszélyes lehet. Legnagyobb siklónk, a haragos sikló (Coluber jugularis easpius Gmelin) a kipusztulás szélére sodródott, mindössze a Villányi-hegységben él már (Budaörs melletti élőhelye megszűnőben van). Pedig nagyon hasznos, egy táplálkozásával 6-8 egeret is megeszik. Végül két vízisiklófaj unk, a kockás sikló (Natrix tessellata Laurenti) és a vízisikló (Natrix natrix Linné) életmódjából következőennem különösebben jelentősek a kártevők természetes ellenségeiként. A vízisikló elsősorban kétéltűeket, ezen belül is több mint 50% -ban békákat, a kockás sikló pedig főként halakat zsákmányol. Az előbbi mindenütt közönséges, az utóbbi nagyobb, melegebb állóvizeinket részesíti előnyben.

Megállapítható, hogy a kétéltűeken kí-, vül a hüllők is nagy hasznot hajtanak a káros ízeltlábúak és kisemlősök pusztításával, s bár fontosságuk nem éri el más nagyobb egyedszámú és fajszámú természetes ellenségek (rovarevő és ragadozó madarak és emlősök) fontosságát, védelmük, azaz természetes élőhelyeik megtartása, egyedi pusztításuk megakadályozása feltétlenül indokolt. Feltételezhető, hogy ezen állatok zsákmányválogatása eltér a madarakétól és az emlősökétől, így a kétéltűek és a hüllők kipusztulása esetén bizonyos, jelenleg kártevőként nem is ismert ízletlábúak elszaporodásával kell számolnunk, mert más állatok nem képesek átvenni a természetes ellenségek szerepét.

Madarak - A ves ismert és sikeres gerinctelen kártevőpusztító, a tizenegypettyes katicabogár (Coccinella unidecimpunctata) ÚjZélandra való betelepítése előtt 112 évvel Mauritius elöljárói elhatározták, hogy az igen kártékony vörös sáskák ( Nomadacris septemtastiata) visszaszorítására Indiából betelepítenek egy lilásbarna seregélyfajt ( Acridotheres tristis), amelynek fő táplálékát ezek a sáskák képezik. Az országukért és nem utolsósorban pénzükért aggódó honatyák ezzel a cselekedetükkel talán elsőként alkalmazták a biológiai védekezés módszerét. Ma már tudjuk, hogy a kártevő rovarok egyedszámát szabályozó állatcsoportok között fontos szerep jut a madaraknak. Közülük is elsősorban a rovarevők azok, Az

első

amelyeknek táplálékában nemcsak rovarok, hanem más gerinctelen állatok, pl. férgek, puhatestűek, pókok is gyakran megtalálhatók. A madarak a legnagyobb tömegű táplálékot a fészkelési időben szedik össze, amikor nemcsak magukat, de fiókáikat is etetniük kell. Nem lebecsülhető azonban az őszi-téli időszakban nálunk maradó vagy északabbról hozzánk látogató madarak táplálékfogyasztása sem.· A legtöbb rovarevő a téli időszakban növényi táplálékkal (magokkal, termésekkel) egészíti ki a kisebb mennyiségben rendelkezésre álló állati eredetű táplálékot. Az ilyenkor nagy csapatokban táplálkozó magevő madarak jelentős mennyiségű gyommagot fogyaszthatnak (3. táblázat). A madarak kártevő rovarokat pusztító

--164--


3. táblázat Néhány madárfaj táplálkozása az őszi-téli időszakban egy iY"ümölcsösben (Nagykovácsi, Julianna-major, 1979-1982) (az össztáplálék %-ában kifejezve)

Táplálékforrás

Állati táplálék Növényi táplálék

Széncinege

Erdei pinty

Barátcinege

Citromsármány

65,7

6,8

30,5

14,0

Ernyősvirágzatúak

(Umbelliferae) Lenfél ék ( Linaceae) Keresztesvirágúak (Crucijerae) Fészkesvirágzatúak ( Compositae) Libatop fajok (Chenopodium spp.) Parti laboda (Atriplex litoralis L.) Disznóparéj (Amaranthus retroflexus L.) Keserűfú fajok (Polygonum spp.) Ú tifúfélék ( Plantaginaceae J ( PotaBékaszőlöfélék mogetonaceae) ( CyperaPalkafélék ceae) ( GramiPázsitfűfélék neae)

Összesen

Me zei veréb

Kenderike

Zöldike

Süvöltő

0,2

13,0

19,3 25,8 7,5

10,1 20,2.

34,1

56,0

38,1

0,8

22,2

23,7 4,0

35,9

1,4

39,1

51,6

29,4

18,4

3,9

17,4

5,0

1,8

10,8

41,3

20,0 0,4 0,9 12,6

100,0

100,0

100,0

szerepére elsőként Svájcban figyeltek fel, és 1335-ben rendeletet is hoztak a "szárnyas jószágok" védelmére. Ez a rendelet tekinthető az első madárvédelmi rendeletnek. Hazánkban a madarak gazdasági jelentőségével a századforduló körül kezdtek el behatóbban foglalkozni. Herman Ottó, Chernel István és Madarász Gyula munkái a madarakról . mint kártevőkről vagy mint az ember hasznos segítőiről szólnak.

86,0

9,1

5,7

16,7

0,6

100,0

100,0

100,0

100,0

100,0

A század elejei magyar ornitológusok által hangoztatott leegyszerűsítés a hasznos-káros madár fogalmával, napjainkban túlhaladott nézetté vált. Ma már tudjuk, bár sokszor még csak sejtjük, hogy a madaraknak is megvan a helyük és szerepük egy adott élőlényközösségben, és hogy azt hasznosnak vagy károsnak ítéljük, az csak a mindenhol közvetlen hasznot kereső emberi szemlélet következménye. Mivel azonban minden gazdasági te-

--165--


•..

1

4. táblázat Az

erdő-

és

mezőgazdasági

Táplálékkereső

Madárfaj talaj

Tyúkalkatúak Fácán Fogoly Fürj Harkályalkatúak Nagy fakopáncs Közép fakopáncs Nyaktekercs Énekesmadár-alkatúak Szajkó Mezei pacsirta Széncinege Kék cinege Csuszka Fekete rigó ·. Énekes rigó Vörösbegy Barát poszáta Csilp-csalp füzike Örvös légykapó Seregély Mezei veréb Zöldike 'Meggyvágó Erdei pinty Citromsármány

1

területeken gyakran fészkelő madárfajok és a táplálkozásuk során leggyakrabban felkeresett élőhelyek

fatörzs

mikroélóhely lombozat

légtér

+ + + + +

+

+ + + + +

+

+

+ + +

+

+ + + +

+ +

+ + + + + + +

+

+ + + + +

vékenységnél, így pl. az erdészetnél vagy a mezőgazdaságnál is fontos a ráfordítás és a nyereség aránya, ezért a továbbiakban főleg azzal a hasznosnak minősíthető tevékenységgel fogunk foglalkozni, amelylyel a madarak emberi munkát és költséget (pl. a vegyszerek mennyiségének csökkentése révén) takarítanak meg. . A hazánkban fészkelő 21 Omadárfaj közül csak az erdő- és mezőgazdasági területeken gyakoribb fajok kártevőfogyasz­ tására térünk ki részletesebben (4. táblázat). A táplálékot kereső madarak az élő-

hely különböző szintjein tevékenykednek. A fogoly, a fácán, a feketerigó, a seregély pl. táplálékának zömét a talajról szedegeti össze; a cinegék, a füzikék főleg a lombozat ban; a harkályok, a csuszkák, a fakuszak pedig a fatörzseken keresik zsákmányállataikat. E könyv keretei nem teszik lehetővé, hogy akárcsak a 2. táblázatban szereplő összes fajt részletesen bemutassuk, ezért három jellegzetes táplálkozási móddal jellemezhető madárcsoportot ismertetünk: a lombozatban táplálkozó cinegéket, a fatörzsön táplálkozó harká-

--166--


lyokat, csuszkákat, fakuszokat és az gék legfőbb táplálékát a lepkehernyák jeáltalában a lágy szárú növények szintjé- lentik, fiókáikat is ezekkel etetik. Az élő­ ben és a talajon táplálkozó, főleg gyom- helytől függöen ilyenkor gyakran fogyaszmagvakat fogyasztó madárfajokat. Külön tanak kis téliaraszoló- ( Operophtera brumakell említést tennünk a kakukkról (Gu- ta) J nagy téliaraszoló- ( Erannis deioliacuius canorus) J amelyről köztudott, hogy ria) J tölgyilonca- ( Tortrix viridana) és a sokféle rovar mellett kerül táplálékába fenyő bagoly- ( Panolis fiammea) !árvákat. "szörös" hernyó, amelyet más madárfaj Tömegszaporodásuk idején szinte kizárócsak kisebb mennyiségben fogyaszt. Is- lag ezekkel táplálkoznak. A hernyók melmeretes azonban az, hogy a cinegék, me- lett kisebb mennyiségben kétszárnyúakat zei és házi verebek is elfogyasztják a gyap- (lószúnyogokat), bogarakat (ormányosojaspille ( Lymantria dispar) szörös her- kat, cincéreket stb.), poloskákat és pókokat is fogyasztanak. nyóit. A cinegék nemcsak táplálko~ásbioló­ giájukat, de gazdasági jelentőségüket tekintve is az egyik legjobban tanulmányoCinegék - Paridae zott madárcsoport. Egy-egy cinegepár naA hazai cinegefajok közül lombos erde- ponta 300-350 hernyót is összefogdos fióinkben nagyobb számban a széncinegék káinak, ami a teljes fiókanevelési periódus ( Parus major) és a kékcinegék ( Parus cae- alatt 7-8 ezer hernyót jelent. Ezek között ruleus) költenek. E két faj gyakran telep- szép számmal akadnak kártevő fajok is. Mesterséges fészkelőodvak kihelyezészik meg a mesterségesen kialakított élő­ helyeken (nagyvárosi parkok, kis- és sével könnyen megtelepíthetők ezek a managyüzemi gyümölcsösök) is, ha fészke- darak a ·gyümölcsösökben. Mezögazdasági környezetben általában kisebb számban lésre alkalmas körülményeket talál. A költési idöszakban a szén- és kékcine- költenek (kevesebb tojást tojnak, és a kireS. táblázat

A széncinegék táplálék-összetétele egy nagyüzemi (Törökbálint) és egy kisüzemi (Nagykovácsi) gyümölcsösben a költési idöszakban (az össztáplálék %-ában kifejezve) Törökbálint

Táplálékcsoport

Allati táplálék Lepkék ( Lepidoptera) ebből: imágó lárva báb Pókok ( Araneidea) Kétszárnyúak ( Diptera) Bogarak (Coleoptera) Egyenesszárnyúak ( Orthoptera) Egyenlőszárnyúak ( HomopteraJ Növényi táplálék

84,5 (0, 9) (77,2) (6,4) 7,1 . 1,0 0,4 3,3 0,8 2,9 100,0%

--167--

Nagykovácsi

89,1 (12,1) (77,0) (0,0) 3,1 3,5

2,8 0,0 0,0 1,5 100,0%


pült fiókák aránya is kisebb), mint természetes élőhelyeiken. Ha nincs elég fészekodú, gyakran előfordul, hogy a mezei verebek (Pass er montanus) kiszorítják a cinegéket az odvakból, és elfoglalják azokat. A költési időszakban táplálékuk (mind az öreg madaraké, mind a fiókáké) nagymértékben hasonlít a természetes élőhelyeken tapasztalható táplálék-összetételhez (5. táblázat). A cinegék fontos pusztítói a mezőgazdasági területeken tömegesen elszaporodó kártevő fajoknak is. A káposztabagolylepke ( Mamestra brassicae), a káposztalepke ( Pieris brassicae) és a répalepke (P. rapae) kártételi helyein végzett hazai megfigyelések szerint a széncinegék nagy mennyiségben fogyasztják e fajok !árváit. A téli időszakban a cinegék más fajokkal (királykákkal, fakuszokkal, harkályokkal) együtt csapatokban látogatják a gyümölcsösöket; és· ilyenkor kisebbrészt gyommagvakat (Cirsium, Chenopodium, Amaranthus, Polygonum fajokat), nagyobbrészt állati eredetű táplálékot (pl. ormányosbogarakat, lepketojásokat, hártyásszárnyúakat) fogyasztanak. Részletes vizsgálatokkal azt is kimutatták, hogy a madarak jelentősen csökkenthetik az almamolyfertőzést. A szén- és a kékcinegék a fakuszokkal és harkályokkal együtt az áttelel ő lárvák 95% -át is elpusztíthatják. A cinegék kártevőpusztítása számottevő lehet a lomb.;. és fenyőerdőkben is. A megfigyelések többsége azt bizonyítja, hogy a madarak szerepe a kártevőkkel erő­ sen fertőzött erdőkben jelentős. Az erdeifenyő- ( Pinus silvestris) ültetvényeket károsító malylepkefaj ( Enarmonia conicolana) lárvák száma 40-60%-kal csökkenhet a cinegék őszi és téli tevékenysége következtében. A vizsgálatok szerint ezeken az ültetvényeken a paraziták (Ichneumonidae) által elpusztított lárvák aránya csak

3-4 százalék volt. Megfigyelték azt is, hogy a hamvas éger ( Alnus incana) termését károsító .molylepkefaj- ( Epinotia immundana) lárváknak átlagosan 31 %-át és a tölgy-, valamint gyertyánfajokon élő levélaknázó molyok ( Lithocolletz~dae) lárváinak és bábjainak mintegy 14-19%-át a cinegék pusztították el. N erncsak a kártevő lepkék hernyóinak, hanem más kártevők, így pl. a magyal (!lex aquifolium) leveleiben aknázó légyfaj ( Phytomyza ilicis) kártételét is csökkenthetik a madarak.

Harkályok- Picidae Csuszkák - Sittidae Farkuszok - Certhidae A harkályok, a csuszkák és a fakuszok speciá~is táplálkozásuk miatt megkülönböztetett figyelmet érdemelnek. Ezek a fajok elsősorban a fatörzseken, másodsorban a lombozatban keresik táplálékukat. A költési időszakban a harkályok tápláléka túlnyomórészt a lombfogyasztó hernyók, a levéltetvek, a poloskalárvák és a bogarak. A fakuszok a fatörzsek alsó részén keresgélnek, és általában kisebb állatokat zsákmányolnak. Sok más rovarfaj mellett gyakran fogyasztanak fa tetveket és különböző szúfajokat. A csuszkák, amelyek leggyakrabban a lombozatban láthatók, inkább poloskákkal, hernyókkal, kétszárnyúakkal és bogarakkal etetik fiókáikat. A fatörzsön táplálkozó madarak erdő­ gazdasági jelentősége elsősorban télen és a kártevőkkel fertőzött területeken mutatkozik meg. A harkályok ilyenkor számottevő mennyiségben fogyasztanak különböző szúféléket, eineériárvákat és más farontó bogarakat. A szúbogarakkal erősen fertőzött erdőrészekben összegyűlnek a harkályok, és ilyenkor egyedszámuk akár ötvenszerese is lehet a nem fertőzött terü-

--168--


}etekének. E madarak jellegzetes táplálkozási módjukkal a kéregben, a kéreg alatt és a fa testben élő bogarak állományát 95%kal is csökkenthetik. A közvetlen fogyasztáson kívül a harkályok közvetett módon is hozzájárulnak a kártevők egyedszámcsökkentéséhez. Táplálkozásuk során általában lehántják vagy elvékonyítják a fák kérgét, így csökken a kéreg védőhatása, és az élősködők (pl. fürkészek) könnyebben tudják megtámadni a kártevőket. Ez a táplálkozási mód azonban csak az őszi-téli időszakban jellemzi ezeket a madarakat. A fiókanevelés idején, amikor az elérhető táplálék mennyisége is nagyobb, felhagynak ezzel az energiaigényes módszerrel, és főleg böngészéssei és csipegetéssei szerzik táplálékukat. Ha azonban a farontó bogarak egyedszáma egy területen igen nagy, természetesen ezekkel az állatokkal is etetik fiókáikat.

Fácánfélék- Phasianidae Hazánk jelentős részén az intenzív vadgazdálkodás következtében nagyszámban fordulnak elő fácánok és foglyok. A kisebb termetű fürjek egyedszáma az előb­ bi fajokénál jóval kevesebb. A fácánok gazdasági jelentőségére vonatkozó részletes vizsgálatok azt mutatják, hogy táplálékuk 62%-a növényi eleségből, 16%-a állati eleségből és 22% -a zúzókövekből áll. A növényi táplálék nagyobb részét a mezei gyommagvak alkotják. Ezek között is igen gyakoriak a fehér libatop ( Chenopodium album), a fekete csucsor ( Solanum nigrum), a kis szulák ( Convulvulus arvensis), a keserűfüvek (Polygonum spp.), a muharok ( Setaria spp.) és a sásfélék (Carex spp.) magvai. Az állati táplálék nagyobb része ormányos- és levélbogarakból áll, de találhatók a táplálékban han-

gyák, százlábúak, gabonapoloskák, csigák és hernyók is. A fácánok a káros gyommagok és rovarok fogyasztása mellett azonban kárt is okozhatnak pl. rájárva az őszi­ árpa-vetésekre, nagy mennyiségű friss hajtást csipegetnek le, gyakran fogyasztanak gabonaszemeket, és a szőlőskertekben lecsípegethetik az alacsonyan lévő szőlő­ szemeket. A három fácánféle közütlegkisebb termetűek a fürjek. A fürjek táplálkozásáról a legtöbb adat a vadászati idényből származik, amikor a táplálék jelentősebb részét a növényi eleség teszi ki. Hasonlóan a fácánhoz, nagyon sok gyommagvat fogyasztanak, de attól eltérően nem táplálkoznak bogyókkal, föld alatti hajtásokkal és magasabban elhelyezkedő növényi részekkel. Nem csipegetik a szőlőt vagy a kukoricát. Apró rovarokból álló táplálékuk nagyobb részét a talaj felszínén mozgó állatok alkotják. A fiókanevelés idején jórészt állati eredetű táplálékot fogyasztanak. Az eddigi megfigyelések azt bizonyítják, hogy a fürjek mezőgazdasági szempontból hasznos madarak, amelyek pl. a réteken és a lucemásokban a rovarok gyérítésében fontos szerephez juthatnak. Magevő

énekesmadarak

A magevő énekesmadarak közül a pacsirták, a kenderikék, a meggyvágók, a zöldikék és a tengelicék fordulnak elő nagyobb számban a mezőgazdasági területeken. A fészkdési időszakban ezek a madarak állati és növényi táplálékot egyaránt fogyasztanak. A zöldikék a nagy mennyiségű muharmag ( Setaria lutescens) mellett csipkézőbarkókkal ( Sitona spp.), levéltetvekkel és poloskákkal is etetik fiókáikat. Tavasszal a lucerna-, búza-,. rozstáblák környékén gyakori mezei pa-

--169--


c~irta · pattanóbog~rakat, csipkézqbarkókat (Sitona spp.), levélbogarakat, hangyákat, valamint növényi táplálékként tyúkhúr ( Stellaria media), nyári perje (Poa annua), fakó és zöld muhar ( Setaria viridis) magokat hord fiókáinak. A magevő énekesmadarak közül az őszi-téli időszakban is nálunk maradó fajok szinte kizárólag gyommagokat fogyasztanak (3. táblázat). Ilyenkor jelentős lehet a több száz egyedből álló csapatokban táplálkozó madarak gyommagpusztítása, még akkor is, ha ennek hatását ma még kevésbé ismerjük.'

A madarak gazdasági jelentősége

A rovarevő madárfajok egyértelműen hasznos segítői lehetnek a gazdálkodó embernek. A kártevő rovarok (főleg a növényevők) pusztításával mindenekelőtt tömegszaporodásuk gyorsabb letörésében, a tömeges elszaporodás megelőzésé­ ben lehetnek nagyon fontosak. Tevékenységükkel képesek a kártételi szint alatt tartani a kártevők egyedszámát. Az intenzív mezőgazdasági kultúrákban, ahol a különböző vegyszerek egyelő­ re nem helyettesitheták a biológiai védekezés módszereivel, a madaraknak kisebb a szerepük. Az erdőgazdaságban és a jól szervezett "biokertészetekben" azonban megvan a lehetősége annak, hogy a kártevők egyedszámát vegyszerek alkalmazása nélkül ellensúlyozzuk. Ebben fontos szerep juthat a madaraknak.

A madarak fontosságáról az erdőgazda­ ságban még napjainkban is megoszlanak a vélemények. Az ötvenes években külön- Néhány tanács a madarak böző országokban (Anglia, NSZK, Holtelepítéséhez laridia, USA, Csehszlovalda, Szavjetunió) intenziv kutatási programokat indítottak, Egy-egy területen az odúlakó madarak hogy részletesen megismerjék a különbö- (cinegék, légykapók, rozsdafarkúak, serező madárfajok táplálék-összetételét és angélyek, csuszkák) egyedszáma nagyrészt nak kapcsolatait a környezet nyújtotta attól függ, hogy tudnak-e fészkelni, van-e táplálékkészletteL A vizsgálatok bebizo- elegendő fészekodú a számukra. Ezért e nyították, hogy a madarak a nem parazi- fajok megtelepítésére jól bevált módszer tált rovarokat előnyben részesítik a para- a mesterséges fészekodúk kihelyezése. zitáltakkal szemben, így a paraziták haté- A cinegék és csuszkák, amelyek télen is konyságát nem csökkentik jelentősen. nálunk tartózkodnak, alvó- és pihenő­ A kár /haszon mérleg másik oldalához tar- helyként is használják az odúkat. Az élő­ tozik, hogy bizonyos madárfajok tevé- hely minőségétől függően hektáronként kenységükkel néha gazdaságilag mérhető 3-8 odút ajánlatos elhelyezni. Az odú nyíveszteséget okoznak a termelők számára. lása lehetőleg dél felé nézzen, és 2 m-nél Közismert a seregélyek őszi szőlőpusztí­ magasabban legyen. A harkályok, ametása, de a harkályokra is ráfogják, hogy lyek szintén odúlakó madarak, mestersékivésik az ép fatörzseket. Ismeretes az is, ges odúkkal nem telepíthetők, bár Amerihogy a balkáni ge~ lék és a galambok rájár- kában sikerrel alkalmaztak műanyagból nak a friss vetésekre, és kicsipegetik a ma- készült "fatörzseket", amelyekbe egyes gokat. A süvöltők pedig lecsipegethetik a harkályfajok szívesen készítettek üregeket fák rügyeit a gyümölcsösökben. maguk, illetve más fajok részére. Nálunk --170--


ez a módszer egyelőre nem valósítható meg, de ha meghagyjuk az odvas, száraz fákat, biztosan nagyobb lesz a költő harkályok egyedszáma. Az erdőgazdaságok­ ban nagyon hasznos faku.szok szintén megtelepíthetők spedálisan kiképzett, háromszög alapterületű odúkkal, amelyekből hektáronként legfeljebb kettőt célszerű kihelyezni. Kiskertekben eredményesen telepíthetjük be védett, sűrű növésű, bokros területek kialakításával a szabadon fészkelő madarakat.

Emlősök

Gyümölcsöseinkbe nagy egyedszámban betelepíthetünk néhány odúköltő madárfajt (cinegéket, verebeket, seregélyeket, nyaktekercseket), ha hektáronként legalább 6-10 odút helyezünk ki. A fészkdési alkalmatosságok kihelyezésén kívül fontos a madarak fészkdési s táplálkozási helyeinek védelméről gondoskodnunk. Télen, szűkösebb táplálkozási lehetőségek idején pl. napraforgómaggal etessük őket.

- Mammalia ta ún. rovarevő fogazat, amelyben mind a négy típusú fog (metszőfog, szemfog, elő­ és igazi zápfog) megtalálható, továbbá mind a metsző-, mind a szemfogak hegyesek, s a zápfogaknak is több hegyes csúcsuk van.

Az emlősök osztályának 21 rendjéből Európában - s így hazánkban is - csupán 2 rend, a rovarevők ( Insectivora) és a denevérek (Chiroptera) fajainak táplálkozására jellemző az ízeltlábúak szinte kizárólagos fogyasztása. Mindkét csoport fogazaRovarevők

- Insectivora

A rovarevők hozzávetőlegesen 340 fajt számláló rendjéből Európ~ban 3 - megjelenésük és életmódjuk alapján jól elkülöníthető - család képviselői élnek. Ezek a sünök ( Erinaceidae), a cickányok (Soricidae) és a vakondok (Talpidae). A kisemlősök táplálék-összetételének, táplálkozásuk gazdasági vonatkozásainak tudományos vizsgálata sajnos messze elmaradt pl. a madarak gazdasági jelentősé. gének kutatása mellett. Ez egyrészt a velük szemben még mindig megnyilvánuló előítéleteknek tulajdonítható, másrészt annak, hogy rejtett, jórészt éjszakai életmódjuk és kevéssé feltűnő külsejük miatt

vizsgálatuk jóval nehézkesebb. Zsákmányukat tűhegyes fogaikkal igen apró darabokra szaggatják szét (ellentétben a madarakkal, amelyek jórészt egészben nyelik le), így az általuk elfogyasztott állatok elkülönítése, meghatározása gyakran komoly nehézségekbe ütközik. Ennek következtében a táplálkozásukra vonatkozó eredmények is viszonylag szegényesek. Ezen csoportoknak a kártevő rovarok elleni biológiai védekezésben való tudatps és nagyobb mértékű felhasználása sem ismeretes, bár megtelepítésükre, illetve egy adott területre történő összegyűjtésükre már történtek próbálkozások.

--171--


zordságától

függően

október-november5-6 hónapig tart. A számára kitett étellel, tejjel emberköA család fajai Eurázsiában, valamint Afrikában élnek. Hazai képviselőjük a kelet- zelbe szoktatható, és a kertben, gyümöleu~ópai sün ( Erinaceus concolor Mar- csösben huzamosabb ideig megtartható. tin), amely Európa keleti és déli részén él, . Ily módon egy-egy kisebb terület kártevő de előfordul Kis-Ázsiában is. Nyugati ha- rovarainak csökkentésében jelentős szeretárszéleinken elképzelhető a barnamellű pet játszhat. sün (Erinaceus europaeus Linné) előfor­ dulása, melynek elterjedési területe Nyugat-Európától Észak-Európán és Szibéri- Cickányok - Soricidae án keresztül Koreáig húzódik. A rend legnépesebb családja, csaknem 250 fajuk Eurázsia, Afrika, Közép- és Kelet-európai sün - Erinaceus concolor Észak-Amerika legváltozatosabb élőhe­ Martin . lyeit népesíti be. Európából15, a Kárpát·medencéből 7 fajukat mutatták ki eddig. Hazánkban a síkságoktól a domb- és Kisméretű (a törpecickány hazánk emhegyvidékekig mindenütt megtalálható, lősfaunájának legkisebb tagja) és egymáserdőkben és mezőgazdasági területeken, hoz meglehetősen hasonlító fajok tartozkertekben egyaránt. nak ide. Ritkán kerülnek szem elé; nagy Márciustól júliusig tartó párzása után a faj- és egyedszámuk ellenére sem ismernőstény mintegy hatheti vemhesség után tek széles körben, pedig nálunk is sokfelé hozza világra 3-8 kölykét. Ezek tüskéi ek- elterjedtek a mocsaras-nádas területeken. kor még puhák, de nemsokára megkemé- Hegyvidékeken, erdőkben éppúgy megtanyednek. l hónapos koruktól már anyjuk- lálhatók, mint szántóföldeken, mezőgaz­ kal járnak, döntő többségben állati erede- dasági épületek környékén. Évente kéttű táplálék után. Ez a mindenkori táplászer-háromszor fiainak, ivarzási idejük lékkínálatnak megfelelően igen változa- márciustól augusztusig tarthat. Vernhestos, és a rovarlárváktól az egerekig ter- ségi idejük 3-4 hét, kölykeik száma 5-10. Táplálékigényük igen nagy, a kisebb jedhet. Ennek ellenére .zsákmányállatait nem válogatás nélkül szedi össze, hanem termetű fajok naponta testtömegük kételőnyben részesíti a lassabban mozgó, háromszorosának megfelelő mennyiségű lágy testű táplálékot, pl. a meztelen csigá- zsákmányt is elfogyaszthatnak. Ebben a kat, hernyókat, egyéb rovarlárvákat. Ezek csoportban is érvényesül az az általános ugyanis könnyebben elejthetők, és az szabály, hogy az állatok tömege és azáltaluk felvett táplálék mennyisége fordítotemészthető részeik aránya is nagyobb, mint pl. egy futóbogáré. Elsősorban a ta- tan arányos, hiszen a nagyobb termetű lajfelszínen vadászik, de a föld alatt élő cickányfajoknál ez az arány már csak gilisztákat, lótücsköket, !árvákat is felku- 0,4--0,9. (Így tehát az az előszeretettel feltatja. A kifejlett állat napi táplálékszük- vetett probléma, hogy mi lenne, ha ezek séglete 5Q-150 g között mozog. a kicsiny, de annál "rámenősebb", nagy . Az egyetlen olyan rovarevő faj nálunk, táplálékigényű rovarevők tigrisméretűvé amely téli álmot alszik. Álma az időjárás nőttek volna - értelmetlen.) Jószerivel

Sürtök- Erinaceidae

től kezdődően

--172--


minden számukra elejthető állatot megtámadnak (sőt nagyobb halak, emlősök tetemére is rájárnak), olvashatunk pocokfogyasztásukról is, mégis az "inkább gyűjtö­ gető, mint vadász" meghatározás jellemző rájuk. A cickányfajok táplálékát főleg a lassú mozgású, zömükben avar és fóld alatt élő állatok alkotják, a vízicickányok (Neomys fajok) is elsősorban a vízfenéken élő kevésbé mozgékony gerincteleneket pusztítfák. , A nálunk élő fajok a következők: erdei cickány (Sorex araneus Linné), törpecickány (Sorex minutus Linné), havasi cickány (Sorex alpinus Schinz), közönséges vízicickány (Neomys fodiens Pennans), Miller vízicickánya (Neomys anoma/us milleri Mottaz), mezei cickány (Crocidura leucodon Hermanu), keleti cickány ( Crocidura suaveolens mimula Miller).

Vakondok - Talpidae Eurázsiai és észak-amerikai fajok. Öt európai fajuk közül nálunk a közönséges vakond (Talpa europaea Linné) él. Közönséges vakond - Talpa europaea ' Linné Csaknem egész Európában elterjedt, de Nyugat-Szibériában is megtalálható. Hazánkban mindenütt előfordul, ahol kellő-

képpen laza és nedves a talaj. Így az árterületektől kezdve (ahol egészen felszínes járatokat készít, sőt, ha sűrű az aljnövényzet, a felszínen is vadászik) .a hegyvidéke:.. kig mindenütt megél. Egész testalkata a föld alatti életmódhoz való alkalmazkodást példázza. Életének minden mozzanata a földfelszín alatt zajlik, így márciusáprilisban párzása is. Vernhessége 4-6 hétig tart, majd a fiadzókamrában világra hozza 3-7 kölykét. Táplálékát a járataiba bekerülő földigiliszták, lárvák, kifejlett rovarok, sőt gyíkok, egerek, pockok képezik. Ezekből naponta akár l Oü-150 grammnyit is elfogyaszthat. Táplálékának állandó és tömeges alkotói a földigHiszták és rovarlárvák. Ezeket minden évszakban nagy számban fogyasztja, sőt egyes járataiban "gy:engéden" megharapdálva akár százszámra föl is halmozza. A legnagyobb mennyiség, amely egy példány gyomráhói előkerült, 35 földigiliszta, mintegy 400 rovarlárva és 4 százlábú volt. Éle1emkeresés közben ásott járatai és túrásai gyakran a kiskertekben és a díszkertekben is megtalálhatók. Ha huzamosabb ideig friss túrások észlelhetők, ez a terület erős rovar- vagy rágcsálófertőzött­ ségre utal. A bosszúságot okozó vakondot ne pusztítsuk el, inkább elriasztásával próbálkozzunk. Ha petróleumos, kátrányos rongyot tömködünk járataiba, más területre vonul át.

Denevérek - Chiroptera Az emlősállatok osztályán belül a denevérek az egyik legjobban körülhatárolható rend. Az ide tartozó fajok első pillantásra felismerhetők repülővitorlájukról, amely az aránytalanul megnyúlt elülső végtagjuk

ujjai, az elülső végtag, a test és a hátulsó láb, a láb és a farok között feszül. Ez egyben egy jellegzetes helyváltoztatási módhoz, az igazi repüléshez való teljes alkalmazkodásukat jelenti, ami a többi emlős-

--173--


től ·egyértelműen megkülönbözteti öket.

Repülésben versenytársaikat csak a madarak között találjuk meg. A világon élő mintegy 850 fajuk két nagy csoportra osztható. Egyik alrendjük ( Megachiroptera) a trópusokon élő repülökutyák, repülörókák és közeli rokonaik. A denev'érek nagy része azonban a kis denevérek ( Microchiroptera) alrendjébe tartozik. Ide sorolandó a hazai denevéreknek mind a 24 faja, mégpedig a három patkósorrú és a 21 simaorrú denevérfaj. A denevérek egyébként fajaik számát tekintye a hazai emlősfaunának csaknem egyharmadát teszik ki. A trópusokon egy adott területen mindig sokkal több faj található, mint a mérsékelt égövön. A hazai fajokat életmódjuk alapján nagyjából két csoportba sorolhatjuk. Vannak közöttük barlanglakó és falakó denevérek. Ez az elhatárolás nem mindig éles, mert sok esetben a rendesen barlangban telelő denevérek nyárra faodvakba, épületekbe költöznek, és van néhány faj, amely télen-nyáron szinte kizárólag barlahgokban él. Téli és nyári száilásaik között kisebb-nagyobb vándorutakatteszn ek meg. A patkósorrúak például csak 3ü-50 km távolságban mozognak, mások (például a korai denevér) akár 900 km távolságban is felkeresik telelöhelyüket. Vándorlásukat néhány évtizede még gyűrűzés segítségével tanulmányozták. Ma már ezt a meglehetösen kíméletlen módszert alig alkalmazzák. Egyedszámuk az utóbbi évtizedekben Európa-szerte sajnálatosan megcsappant, sőt egyes területeken bizonyos fajok szinte kihaltak. Magyarországon viszonylag jobb a helyzet, bár az is igaz, hogy olyan tel'elöhelyeken, ahol néhány évtizede még ezrek éltek, ma már csak pár száz állat található. Egyes barlangok, amelyek régen ismert telelőhelyek voltak, jelenleg

elhagyottak,·részben éppen a megnövekedett turizmus, a barlang átépítése, megvilágítása, állandó zavartsága miatt. Sok nyári tanyahelyet, például templomtornyot átépítettek, megszüntettek. Az intenzív erdőgazdálkodás, az odvas öreg fák kíméletlen kivágása az igazi erdőlakó, falakó fajokat komolyan veszélyezteti. Egyedsűrűségük - még a legközönségesebb fajoké is - nagyon változó, hiszen előfordulásuk egy-egy adott körzeten belül nagymértékben függ a megfelelő tanyahelyek, búvóhelyek meglététől, vagy inkább a hiányától. Emellett rendkívül érzékenyek mindenfajta zavarásra, bolygatásra. Hosszú időre elkerülik azt a padlást, tornyot, faodút, ahol megzavarták őket.

Egy-egy népesség csak nagyon lassan regenerálódik, és alig pótolja az esetleges ' számbeli veszteséget, hiszen szaporodásuk üteme igen lassú, évente csupán egyetlen kölykük van. A többi emlőshöz hasonlóan szoptatja a világra hozott kölyköt. Néhány faj, mint nálunk a korai és a törpe denevér, ikreket is ellenek. A többi kisemlőssei ellentétben a denevérek egyedi élettartama elérheti a 15:-25 évet is. Szaporodásuk üteme azért is igen lassú, rtlert a hazai fajok nőstényei csak életük második évében kölykeznek először. A patkósorrúaktól és még néhány fajtól eltekintve a nőstények tavasszal úgynevezert kölykezőtanyahelyekre vonulnak, ahová a hímek csak a fiatalok felnevelése után csatlakoznak. Összel és télen az alvás időszakos, rövid szüneteiben párzanak. A hazai fajok nős­ tényei szinte kivétel nélkül a tavaszi végleges ébredésig tárolják a hímivarsejteket, s a megtermékenyítés csak ezután következik be. Az ellés pontos ideje a téli álom hosszától, vagyis az adott év telének és tavaszának időjárásától függ. Ez ann~l is

--174--


inkább igaz, mert a 'denevérek testhőmér­ séklete nemcsak a téli álomban csÖkken a környezet hőmérsékletének megfelelőre, hanem még az aktív időszakban, tavasztól őszig, alvás közben is. Így hűvös és esős időjárású tavaszon például egy cseréptetás padláson tanyázó nőstények késöbb ellenek, mint ha napos meleg időjárás előzte volna meg az ellést. A fiatalok növekedése 40-50 napig tart, és ennek tartama szintén erősen függ az időjárástól. Az anyák csak kivételesen (például ha megzavarják öket) viszik magukkal kölyküket az éjszakai vadászat idejére. Ilyenkor előfordul, hogy az anya a közeli váltótanyahelyen helyezi biztonságba a kölykét. A fiatalok különben csapatosan lógnak helyükön, ahogy~n a felnöttek, fejjel lefelé, és várják a szoptatás idejére ,az anyák visszatérését. Szemük egyhetes korukban nyílik ki. Szőrzetük, amely mindig szürkébb, mint a felnötté, ilyenkor már észrevehetően nő. Tejfogaik 30-40 napos korukra cserélödnek le végleges fogazatra. Kifejlődésük után fokozatosan a felnöttekkel együtt indulnak éjszakai rovarvadászatra. A tanyahely esti elhagyásának ideje és a reggeli visszatérés időpontja az egyes fajoknál különbözö, de függ a mindenkori időjárástól és mindenekelőtt az adott évszak fényviszonyaitól, vagyis a napnyugta és a napkelte idejétől. A később előjövő fajok korábban vonulnak nappali pihenésre, tehát kevesebb időt töltenek táplálkozássaL Életmódjuk fontos jell.emzöje a táplálkozás, amelyben igen nagy különbségeket találunk. Míg a repülőkutyák és rokonaik gyümölcs-, virág-, pollen- stb. evők, a kisdenevérek többsége rovarevö. A denevérek őseit a 60-70 millió évvel ezelőtt élt rovarevő emlősök között kell keresnünk. A Megachiropterák mellett a Microchiropterák sok faja is gyümölcs-

evésre tért át, és közöttük is akad pollenés nekt,árfogyasztó .. Néhány fajuk pedig tnás gerinces állatokat eszik, sőt némelyikük- csak a trópusi, szubtrópusi Középés Dél-Amerikában - kimondottan vérszívó. A rovarevő denevérek életmódjával kapcsolatban ma már szinte köztudott, hogy saját kibocsátott hangjaik visszhangja alapján érzékelik és mérik be az előttük levő akadály vagy a táplálékul szolgáló rovar helyét, sőt mozgását. A patkósorrúak az orrlyukaikon át, a simaorrúak a nyitott szájukon keresztül adják ki (a repülö denevérekről készített pillanatfelvételek is igazolj~k ezt) a visszhang alapjául szolgáló hangokat, amelyek általában ultrahangok, vagyis az ember számára nem hallható, igen magas, gyors rezgésű hangok. Az egész mechanizmus legalább annyira hatásos - noha jóval bonyolultabb -, mint· ahogyan az ember kh szemével érzékeli a körülötte levő és a fénysugarakkal megvilágított világot. Legalábbis a denevérek nyilván éppen olyan jól "látnak" minderu a visszaverődő ultrahangok segitségével. Természetesen a rovarvilágban az évmilliók során ezzel a vadászótechnikával szemben is kialakult a védelem, mert vannak olyan éjjeli rovarok (például a lepkék), amelyek az ultrahangot érzékelve a földre dobják magukat a repülö denevér elől.

A denevérek táplálékállatainak mérete a táplálékra vadászó denevér testrnéreteitől is függ, tehát a nagyobb termetű denevérek nagyobb zsákmányt keresnek, akár a májusi cserebogár vagy a kalló cserebogár nagyságáig; a kisebbek táplálékát pedig kis testű rov:trok (szúnyogok, apróbb lepkék) képezik. Mindenesetre az idevágó megfigyelések arra mutatnak, hogy a denevérek naponta a testtömegük 20-50%ának megfelelő tömegű rovart képesek meg-

--175--


fogni· és elfogyasztani. Biztos, hogy nagyon sok, az erdőgazdaságra és a mezógazdaságra nézve káros rovart is elpusztí.:. tanak, s ezzel éjszakánként betöltik azt a helyet és szerepet, amelyet a nappal tevékenykedő rovarevő madarak foglalnak el. Nagy kár, hogy a mezógazdaság ke~izálá­ sa, az építményeknél a faanyagok kémiai kezelésének hatására népességük erősen károsodott. Számbeli csökkenésük elsósorban a vegyszeres növényvédelem túlzásainak számlájára írható. Különösen olyan szerek lehetnek veszélyesek, amelyek nem ölik meg azonnal a kártevóket, és felhalmozódnak bennük (így az ezeket fogyasztó denevér testében is), ami végül pusztulásukat okozza. A ritkább, és ezért növényvédelmi

szempontból talán kevésbé jelentős fajok neveit itt nem soroljuk fel. Hazánkban az alábbiak mondhatók viszonylag jelentős­ nek: kis patkósorrú denevér (Rhinolophus hípposideros Beckstein), nagy patkósorrú denevér (Rhinolophus ferrumkereknyergű Schreber), equinum ,patkósorrú denevér (R. euryale Blasius), közönséges denevér (Myotis myotis Borkhausen), hegyesorrú denevér (M. blythi oxygnathus Monticolli), kései denevér (Eptesicus serotinus Schreber), törpe denevér (Pipistrellus pipistrellus Schreber), korai denevér (Nyctalus noctu/a Schreber), hosszúfülű denevér (Plecozus austriacus Fischer) és a bosszúszárnyú denevér ( Miniopterus schreibersz' Kuhl).


A TERM ÉSZE TES ELLE NSÉG EK KÍMÉLÉSE ÉS ALKALMAZÁSA A NÖVÉ NYVÉ DELE MBE N A

felismeréstől

az integr ált védek ezésig

Nem új keletű az emberiség történetében, hogy a károsítók ellen a természetes ellenségeket használják fel. Egyiptomban már i. e. 2500 körül tenyésztették a macskákat a rágcsálók irtására. A hasznos állatok biológiájával és felhasználásával kapcsolatos ismeretek is több évszázadra nyúlnak vissza. Már Linné felhívta a figyelmet arra, hogy minden rovarnak megvan a maga "oroszlánja", amelyet megszelíditeni és óvni kellene. Az 1800-as években ragadozó rovarok összegyűjtésével és kibocsátásával értek el eredményeket, sőt a század második felében már eredményes betelepitési kísérletek is voltak. (Franciaországba filoxéra ellen ragadozóatkákat, Új-Zélandba levéltetvek ellen katicabogarakat, az USA-ba a repcelepke ellen gyilkosfürkészt, Kaliforniába pajzstetvek irtására egy katicabogárfajt telepítettek be.) E kezdeti, látványos eredmények után századunk elejének rovartani irCi>dalmában számos példát találunk arra, hogy a behurcolt kártevők ellen megpróbálták természetes ellenségeiket is mesterségesen utánuk telepíteni. A kísérletek jelentős része eredménnyel zárult. Az új helyen a betelepítést követően csökkent a kártevők. tömegszaporodásának mértéke, a meghonosodott hasznos rovarok tevékenysége következtében az egyedsűrűség beállt az óhazai szintre (pl. keleti gyümölcsmoly, kukoricamoly, japán cserebo-

gár az USA-ban , japán pajzstetű, vértetű Európában). Ekkor, a 20-as évek második felében · (1926) kapcsolódott be Magyarország is a természetes ellenségek kártevők elleni felhasználásába. A két sikeres, hatását máig is éreztető betelepitési akció Jeszenszky Árpád nevéhez fűződik. A japán pajzstetű ellen, amely az eperfákon a selyemhernyó . tenyésztését veszélyeztette, a Prospaltella berlesei fürkészt, a vértetű ellen pedig a vértetűfürkészt, az Aphelinus malit telepítette be Olaszországból, ahol ezekkel a fajokkal1906-tol, illetve 1920-tól már jelentős eredményeket értek el. A japán pajzstetű azóta sem okozott gondot hazánkban, a vértetű is csak az utóbbi 10-15 évben, éppen azért, mert az . intenzív vegyszeres védekezések jelentős mértékben csökkentették a vértetűfürkész · egyedszámát, másrészt, mert a nagyüzemi almatermesztési technológia (metszési mód) kedvez a kártevő elszaporod,ásának. E két, mindmáig legsikeresebb hazai biológiai védekezési módszer bevezetését követően, csaknem négy évtizedre leállt a természetes ellenségek szerepét, felhasználását célzó munka, főleg rendszertani feldolgozásuk, életmódjuk nyomon követése folyt. Ez azonban nemcsak a magyar viszonyokat jellemezte. Világszerte rohamos fejlődésnek indult- gyakorlatilag a második világháborút követően - a vegyipar,

--177--


ezen belül is a növényvédőszer-ipar. Úgy tűnt, hogy az egyre fejlettebb növényvédőszer-gyártás, az újab b és ú jabb· típusú rovarölő .szerek, hatóanyagcsoportok bevezetésével megoldódik a kártevők elleni védekezés, ezért az egyéb (agrotechnikai, mechanikai, fizikai és biológiai) védekezési eljárások egyre inkább háttérbe. szorultak. A vegyszeres védekezés vált uralkodóvá. A rovarölő szerek (és természetesen az atkaölő, gombaölő, gyomirtó stb. szerek) mind nagyobb mérvű alkalmazása egy idő múlva már nem hozta meg a várt eredményt. Becslések szerint az intenzív vegyszeres védekezés ellenére a károsítók jelenleg is a világ termésének %-ét semmisítik meg. A kártevők évente a kukorica és a köles lehetséges termésének 36% -át teszik tönkre, a búzából és a zabból a termésveszteség 24-27% körüli. A veszendőbemenő terméssel (1985. évi adat) kb. 800 millió embert lehetne élelmiszerrel ellátni. A növényvédő szerek mind nagyobb mérvú használatával nem sikerült a világélelmezési problémákat enyhíteni, ugyanakkor számos· nem várt gond merült fel. Ezek közül legfontosabb az emberre és környezetére ható. károsítás, beleértve a természetes élőhelyek, agrárterületek élő­ lényeit, természetesen a halakat, a madarakat, a hüllőket és az emlősöket is. A kártevők - különösen egyes csoportjaik egyre inkább ellenállókká váltak az egyes növényvédőszer-hatóanyagokkal szemben, ami a túladagolás és az egyre drasztikusabb hatóanyagok bevetését eredményezte, fokozva ezzel a veszélyt . Különösen fontos volt az a felismerés, hogy a hasznos szervezetek, a kártevők természetes ellenségeinek pusztulása miatt, nem-

csak egyes, már jól ismert kártevők felszaporodásával kell egy idő múlva számolni, hanem új, addig semleges, esetleg ritka fajok kártevővé válásával is. Mindezen ismeretek birtokában szinte természetes volt, hogy világszerte megindult (kezdetben a legfejlettebb növényvédelmi technológiát előállító és alkalmazó országokban, ahol a problémák is előbb jelentkeztek, majd a többiekben is) az újabb és újabb eljárások, lehetőségek intenzív kutatása, majd egy id'ő múlva gyakorlati bevezetése is. A vegyipar az egyre mérgezőbb hatóanyagú készitmények előállítása mellett kezdett áttérni a kevésbé mérgező növényvédő szerek kifejlesztésére és forgalomba hozatalára. Ez a folyamat napjainkban is tart. Ugyanekkor szinte robbanásszerűen indult be, gyakorlatilag a 60-as évektől egy olyan, jelenleg már eléggé szerteágazó kutatási irány, amely egyre inkább arra törekszik, hogy a mechanikusan alkalmazott vegyszeres védekezési technológiát az ún. integrált növényvédelem váltsa fel, amely a helyes agrotechnikát (a fajtaválasztástól a talajművelésen keresztül a tápanyag-utánpótlást is magába foglalja), a mechanikai eljárásokat, a biológiai védekezés lehetőségeit összhangba hozza a vegyszeres védekezéssel. Ennek a védekezési módszernek alkalmazása során számolni kell azzal is, hogy a kártevők bizonyos hányada életben marad. Tudni kell viszont azt is, hogy napjaink okszerű növényvédelme nem törekedhet arra, hogy valamely -:- akár károsító fajnak az írmagját is kiirtsa. Célszerűbb a kártételt az ún. gazdaságossági szint alá szorítani, a környezet és az élővilág minél kisebb sérelmével.

--178--


A biológia i védekez és gondola tának kerülése A túlzott vegyszeres védekezés veszélyeinek felismerése arra késztette a kutatókat, a fejlesztőket, a gyakorlati szakembereket, sőt még a kis területen kertészkedőket is, hogy ismét elővegyék az évekig, évtizedekig háttérbe szorult egyéb védekezési eljárásokat, illetve azokat a kor követelményeinek és ismereteinek megfelelően továbbfejlesszék és újakkal kiegészítsék. Ennek egyik igen fontos része a biológiai védekezés, amely tágabb értelemben az egyik élőlény alkalmazását jelenti a másik ellen. Ebbe a fogalomkörbe az önpusztító, sterilizációs módszerek is beletartoznak. Szúkebb értelemben a kártevők és a kórokozók egyedszámának korlátozása, elpusztítása természetes ellenségeik ésszerű, tudatos alkalmazásával. Hatalmas munka indult be a Nemzetközi Biológiai Védekezési Szervezetben, európai viszonylatban a Nyugat-palearktikus (IOBC/WPRS) és a Kelet-palearktikus (IOBC/EPS) szekciók szervezeti keretében is. Egymás tájékoztatásán kívül, szakembercserével, hasznos szervezetek küldésével, a kutató- és fejlesztőmunka szervezésével, a hasznos szervezetek feltárásával, kímélésével, felhasználásával foglalkozó kiadványok megjelentetésével nagymértékben elősegítették (és napjainkban is elősegítik) a biológiai védekezési módszerek, ezen belül is a kártevők elleni környezetkímélő eljárások mind szélesebb körű elterjedését. A kártevők elleni biológiai védekezésnek számos formája ismeretes. Legismertebb az állatok, főleg a rovarok (különböző fürkészek, fémfürkészek, gyilkosfürkészek, legyek, katicabogarak, fátyolkák, fu-

előtérbe

tóbogarak stb.) és ragadozó atkák, sőt fonálférgek igénybevétele, amely a felismerés, kímélés, betelepítés, tömegtenyésztés és kibocsátás, azaz a tudatos alkalmazás számos lehetőségét foglalja magában. Idetartozik - bár könyvünk terjedelme nem engedi meg, hogy ezekkel is részletesen foglalkozzunk - a virusok (legismertebbek közülük az almamoly, a sodrómolyok, a káposztalepke és a fenyődarazsak ellen elért eredmények), a baktériumok (közülük a Bacillus thuringiensis a legelterjedtebb, csaknem 150 hernyófaj ellen hatásos, különböző készitmények, pl. Dipel, Thuridde HP formájában is forgalomban van) és a gombák felhasználása is (közülük pl. az Aschersonia és Verticillium fajokkal már számos eredmény született, főleg az üvegházi molytetű és a levéltetvek ellen). Elég sokat vitatott kérdés, hogy a hasznos állatok közül az élősködőknek vagy a ragadozóknak van-e nagyobb szerepe a növényevő rovarok visszaszorításában, azaz melyik csoport a hasznosabb. A kérdés megválaszolásakor életmódjukból kell kiindulnunk. Az élősködők, azaz a paraziták életük folyamán egy gazdaállatot pusztítanak el. Egyes fajok gazdaállataikra tapadva szívják ki áldozataik testnedveit, ezek a külső élősködők vagy ektoparaziták. Más fajo~ gazdaállataikban élnek, belülről pusztítják el azokat. Ezek a belső élősködők v~gy endoparaziták. Ez utóbbiak védettebbek a környezettel szemben, parazitakímélő növényvédelem esetén ezek tudnak viszonylag gyorsan felszaporodn i. A belső élősködők zöménél egy petéből

--179--


egy parazita fejlődik ki, de van, főleg a esetében a zsákmányállat általában azongyilkosfürkészek, fémfürkészek között nal elpusztul, tehát megszűnik a kártétel számos olyan faj is, amelyeknél a poli- is. embrionizmus révén egy petéből egy A kártétel n~gysága szempontjából nem egész csoport- 8-10, akár 35-45 egyed is mindegy ai sem, hogy a hasznos állat a - kifejlődik. Adott esetben ezek lehet- gazdaállatot pete-, lárva- vagy bábállanek a leghatékonyabb fajok. potban támadja meg. A végeredmény A ragadozók viszont fejlődésük folya- mindenképpen azonos, a gazdaállat puszmán több gazdaállatot 'pusztítanak el. tulása, de nem mindegy, hogy közben a Szabadon mozognak a növényzet felüle- gazdaállat okozott-e kárt vagy sem, és tén, ezért ál~alában jóval érzékenyebbek a mekkorát. E tekintetben a peteélösködökvegyszerekre, mint a paraziták. nek és a petét ragadozóknak van nagyobb Az élősködő fürkészeknél (fürkészdara- jelentőségük, mint a !árvákat, bábokat zsak, fémfürkészek), fürkészlegyeknél pusztítóknak. Ezt a betelepitésre, illetmegfigyelhetjük azt is, hogy a nőstények ve kibocsátásra szánt hasznos állat nemcsak azokat az állatokat szúrják meg, kiválasztásakor érdemes figyelembe amelyekben petéiket kívánják elhelyezni, vennünk. hanem ennél többet. A szúrás nyomán Tudnunk kell azt is, hogy az élösködök kibuggyanó nedvekkel táplálkoznak. En- · és a ragadozók is képesek arra, hogy a nek hatására egyrészt több petét képesek gazdaállat kis egyedszáma esetén is fennlerakni, másrészt a megszúrt állat elpusz- maradjanak. Erre igen alkalmasak a kütul. Mindkét következmény hatékonyság- lönbözö, ún. népességmegőrzö ( rezervonövekedést jelent. ár) területek, amelyek lehetnek árokparA hasznosság elbírálásakor, mint ez az tok, erdöszélek, töltésoldalak, mezsgyék, előbbi néhány utalásból is kitűnik, igen de a gyümölcsösök aljnövényzete is. Ezt bonyolult összefüggéseket kell figyelembe a rezervoár területek gondozásakor venni. Amennyiben növényvédő szerrel kell figyelembe venni, kerülni kell a kezelt környezetben vizsgáljuk, akkor a hasznos állatokra káros kezeléseket (pl. paraziták, ezen belül is a belső élösködök gyomirtó szerek használatát is). hatékonyabbak. Ezt a védekezések idő­ Következtetésként levonható, hogy a zitésekor érdemes szem előtt tarta- kártevők elleni küzdelem során sem az nunk. · élösködők, sem a ragadozók hasznos tevéHa a hatékonyságot, a hasznosságot a kenységét nem hagyhatjuk figyelmen kízsákmányállat, illetve a gazdaallat fejlödé- vül. Egyik esetben az egyik, máskor a mási fokQzatának oldaláról vizsgáljuk, akkor sik típus a hatékonyabb, számtalan esetkét alapvető különbségre kell figyelnünk. ben pedig együtt fejtik ki hatásukat. FonAz élösködök esetében a parazitálás ténye tos, hogy a biológiai védekezés kere(a peterakás ideje) még nem jelenti a gaztében egyre több gazdaállat esetében daállat azonnali pusztulását. Mindaddig megtaláljuk azt az egy, esetleg több fejlődik és táplálkozik, tehát károsít, amíg hasznos szervezetet, amely (vagy élősködőjének lárvája ki nem fejlődik (álamelyek) az adott körülmények kötalában kifejlett lárva, esetleg bábállapo- zött ki tudja fejteni hatékony, kártetig), csak ezután pusztul el. A ragadozók vő-szabályozó szerepét. --180--


A természetes ellenségek kímélése, felszaporodásuk elősegítése Napjainkban minden termesztőnek nagyüzemben, házikertben, hobbikertben egyaránt- érdeke, hogy kímélj e és segitse felszaporodni a kártevők természetes ellenségeit. Igaz, hogy ez több figyelmet, gondosabb munkát és nem utolsósorban szélesebb látókört, nagyobb ismer.etanyagot igényel, mint a szinte csak vegyszeres védekezésen alapuló növényvédelmi munka. A biológiai védekezés legkézenfekvőbb módja, hogy az adott területen előfordu­ ló vagy oda önmagától betelepülő hasznos állatfajok számára "csak" megfelelő feltételeket kell teremteni ahhoz, hogy tevékenységüket kifejthessék. Ez a csak viszont az adott esetben igen sokat jelent.

A vegyszeres védekezésen alapuló növényvédelem alkalmazásakor elegendő a kártevő életmódjának ismerete. A természetes ellenségek szerepét is figyelembe vevő védekezési eljárásoknál viszont a kártevőkén kívül ismerni kell a hozzájuk kapcsolódó hasznos állat életmódjának sajátosságait, sőt a gazdaállat és a hasznos állat kapcsolatának legfontosabb elemeit is. Ezt az ismeretanyagot kell úgy ötvözni, hogy a szükséges védeke?ések lehetőleg minél kevésbé károsítsák a természetes ellenségeket. A kímélésnek, a felszaporodás elősegí­ tésének számos lehetősége közül a legfontosabbakat, illetve a házikerti termesztés körülményei között is vagy csak ott megvalósíthatókat említjük.

Agrotechnikai eljárások tudatos alkalmazása Ebbe a csoportba azok az elvégzendő ültetnünk, mert ennek egész' évi védelmémunkák, eljárások tartoznak, amelyek- ről kell gondoskodnunk. A zöldségesben közvetett formál;>an (a vegyszeres védeke- is a kevesebb növényvédelmi munkát zések csökkentése, elhagyása révén) segí- igénylő fajokat válasszuk. tik a természetes ellenségek elszaporodáFontos, hogy egészséges vetőmagot, sát. szaporítóanyagat használjunk. A házikertben, kiskertben csak olyan A rendelkezésre álló területen ne akarnövénny~l foglalkozz}Jnk, amelyeknek juk a termelhető növény-, illetve termésmegfelelnek kertünk talaj- és időjárási vi- mennyiséget sürü ültetéssel, vetéssei nöszonyai. A jól fejlődő növényeket a kárte- velni. A besürüsödött növényállományvők is kevésbé támadják meg, illetve azok ban kialakuló mikroklimatiktis viszonyok jobban átvészelik támadásukat. Ha csak kedvező szaporodási feltételt biztosítanak egy-egy gyümölcsfát telepítünk, akkor a legtöbb kórokozó számára, de elősegítik olyanokat válasszunk, amelyeket a kárte- egyes kártevőkelszaporodását is. vők kevésbé veszélyeztetnek (korai cseKis területen nehezen tudjuk a vetésresznye, meggy, kajszi, korai, középkorai váltás előnyeit kihasználni, de arra azért őszibarack). Nem érdemes pl. egy almafát mindenképpen ügyeljünk, hogy ugyanaz --181--


a növény sose kerüljön ugyanarra a helyre vagy közvetlen közelébe, ahol az előző évben volt. A szakszerű talajművelés elősegíti a növények kelését, fejlödését, így közvetve növeli ellenálló képességüket a károsítókkal szemben. Másik előnye, hogy közben a felszínre kerülnek a különbözó talajlakó kártevók, amelyeket mechanikai módon el pusztíthatunk. A talajmunkákkal végzett gyomirtás különösen ott fontos, ahol még nemrég rét vagy legelő volt. A gyepszint sűrű növényáilománya elősegíti a pattanóbogarak és cserebogarak peterakását, s ezek lárvái, a drótférgek és a pajorok többéves .

fejlődésük miatt még évekig a talajban vannak. Növényeink meghálálják a helyesen alkalmazott tápanyag-utánpótlást, de a helytelen trágyázás megbosszulja magát. A nem megfelelő időben adagolt nitrogénműtrágya pl. késlelteti a hajtások beérését, ami a takácsatkák és a körte-levélbolha elszaporodását okozhatja. Ugyanakkor az ún. fiatalkori kártevők (káposztafélék fóldibolhái, borsó-csipkézóbarkók) leküzdése szempontjából hatásos, ha nitrogénfejtrágyával. segítjük a szóban forgó növények kezdeti fejlödését. A savanyú talajok meszezése csökkenti a drótférgek egyedszámát.

Mechanikai védekezés A mechanikai védekezés a parazitakímél és közvetett formája. Minden olyan tél végi fatisztogatási, ápolási munka, amely az átteleló károsítók egyedszámát csökkenti, és emiatt a következő évben csökkenthető a vegyszeres védekezések száma, egyúttal kíméli a természetes ellenségeket is. Ide tartozik a pusztuló ágrészek kivágása, a kéregmoly, az almafaszitkár, a vértetű kártételi helyeinek kitisztítása, sebkezelése, a telelő hernyókat (aranyfarú lepke, galagonyalepke) tartalmazó nagy és kis hernyófészkek eltávolítása, a gyapjaslepke taplóra emlékeztető tojáscsomóinak és a kökényszövó lepke gubókra rakott tojáscsomóinak leszedése, valamint a kéregkaparás elvégzése. Ugyanilyen fontos ősszel a zöldségesben és a díszkertben a fertőzött növénymaradványok megsemmisítése. A vegetációs időben hasonló hatás érhető el a fertőzött és a károsítót tartalmazó növényrészek (a levélfészkekben található sodrómoly- és rügymolyhernyók, a haj-

tásvéget károsító barackmaly és keleti gyümölcsmoly, a szövedék védelmében élő amerikai fehér medvelepke, a pókhálós molyok és a szövódarazsak lárvái, az eszelénylárvák) eltávolításávaL A dermedt bogarak (cserebogár) hajnali lerázása és elpusztítása, egyéb bogarak (burgonyabogár, levélbogarak, virágbogarak, vincellérbogarak), tojáscsamák (burgonyabogár, káposztapoloskák, káposztalepke) és lárvák (főleg hernyók, bogárlárvák) összeszedése révén elmaradhat néhány permetezés. Számos esetben, éppen a parazitakimélés végett, ügyelni kell a mechanikai védekezés időpontjára. Ha a málna-vesszószúnyoggal ( Thomasiniana theobaldi) fertő­ zött, leterrnett málnavesszőket késő ősszel távolítjuk el, akkor a kártevőt már nem pusztítjuk el, mert a talajba vonult bábozódni. Elpusztítjuk viszont a vesszókben maradt parazitált egyed eket. Ugyanígy nem érdemes az almalevél-törpemollyal

--182--


(Nepticula malellaJ és az egyéb Nepticula fajokkal fertőzött, ·lehullott őszi leveleket összegyűjtenünk és megsemmisíte-

Parazitakímélő

nünk, mert már csak a telelő lárvaélőskö­ dők élnek bennük, a gazdaállatok (a kártevők) ilyenkor már a talajba vonultak.

mechanikai védekezés

A mechanikai védekezés közvetlen parazitakímélő formájának tekinthető, ha a károsított növényanyagat nem semmisítjük meg (nem égetjük el, nem komposztáljuk, vagy nem forgatjuk mélyen a talajba), hanem a kártevő áttelelő alakjában telelő élősködőt valamilyen formában megmentjük. A telelő almamoly- ( Laspeyresia pomonelZaJ hernyák összegyűjtésére szolgáló, a gyümölcsfák törzsére kihelyezett hullámpapír öveket a cserék alkalmával nem égetjük el, hanem olyan lyukbőségű szitával, dróthálóval fedett ládába helyezzük, amelyből tavasszal a kikeit lepkék nem tudnak kirepülni, de az előjövő fürkészek igen.

· 24. ábra Szalmaköteg elhelyezése a fák törzsére az· amerikai fehér medvelepke (Hyphantria cunea) bábjainak begyűjtésére (Fotó: Reichart G.)

Hasonló módon járhatunk el az amerikai fehér medvelepke ( Hyphantria cunea J esetében. A hernyák bábozadása előtt szalmaköteget helyezünk a megtámadott fa törzsére (24. ábra), amelyben az odahúzódó hernyák tömegesen bábozódnak. A bábokat tartalmazó szalmaköteget 3-4 mm lyukbőségű hálóval fedett hordóba, ládába rakjuk, amelyből a kikelés után csak az apró élősködők tudnak kirepülni. Ugyanígy összegyűjthetjük a pókhálós almarnoly fészkeit ( Hyponomeuta malinellus J, nyáron a bábozódás idején, illetve ősszel az almalevélmaly ( Phyllonorycter biancardelZa J és az almalevél-sátorosmaly (Ph. cory Iifoliella J lehullott levelekben telelő egyedeit. Gyümölcsfáinkon károsító gyakori aknázómalyfajok közül ez a módszer csak a Phyllonoricter fajok eseté- . ben eredményes. A törpemolyok (Nepticula sp.) és a lombosfa-fehérmaly ( Leucoptera scitelZaJ ellen nem hatásos ez a módszer? mert a lehullott levelekben csak a lárvaparaziták tartózkodnak,' amelyek tavasszal szabadon távozhatnak. E fajok esetében viszont éppen az a fontos, hogy a lárvaparazitákat tartalmazó leveleket (a fajok bábparazjtái a leveleket elhagyó lárvákkal, azok bábozódási helyére kerültek) ne semmisítsük meg, hacsak más, nagyobb mérvű fertőzés (pl. almafavarasodás) nem indokolja.

--183--


Csapdázási és

előrejelzési

Az ide sorolható módszerek egyrészt a kártevök összegyűjtését szolgálják, másrészt igen alkalmasak a kártevök rajzására, rajzásmenetére vonatkozó helyi elörejelzésekre, ami viszont a parazitakímélö védekezési technológia végrehajtásához nyújt segítséget. Ugyanakkor a feromoncsapdák alkalmazása már egy új reményteli védekezési irányzatra is felhívja a figyelmet. Az egyes kártevök kis területen (zöldségágyásokban, néhány fa, bokor esetében) idönként kézzel is összegyűjthe­ tök. Nagyobb felületen már valamilyen segédeszközre is szükség van. Igen egyszerű eszköz a fa törzsén bábozódási helyet keresö fajok (pl. almamoly) összegyűjtésére a hullámpapír öv (25 . ábra). A kártevö megsemmisítésén kívül (a leszedett övek elégetése) parazitamentésre is (lásd ott) felhasználható.

25. ábra Hullámpapír öv elhelyezése a gyümölcsfa törzsén (Fotó : Balázs K.)

módszerek

Össze! - októbertól - a gyümölcsfák törzsére helyezett, ragasztóval bekent övek felraká~ával eredményesen összegyűjthetök a téli araszolók ( Operophtera brumata, Erannis defoliaria) csak szárnycsonkkal rendelkezö, így repülni nem tudó, a fa törzsén a korona felé gyalogló nöstényei. Fehér ragacsos lapot (26. ábra) helyezhetünk ki a gyümölcsösben a kaliforniai pajzstetű ( Quadraspidiotus perniciasus) hímjeinek összegyűjtésére és rajzásmegfigyelésére, illetve sárga, ragasztóval bekent műanyag lapot a cseresznyelégy ( Rhagoletis cerasi) rajzásának nyomon követésére. Ez utóbbi esetben, ha a cseresznyefa nagyságától függöen fánként 4-8 db-ot helyezünk ki, néhány éven belül védekezési problémánkat is megoldja. Az NSZK, Franciaország, Svájc számos kis gyümölcsösében eredményesen használják ezt a módszert, a ragacsos lapok a megfelelö tájékoztatóval ellátva forgalomban vannak. Az iJJatcsapda vagy cefrecsapda igen egyszerű, könnyen kezelhetö, házilag is elkészíthetö csapdatípus. A szölöben,

26. ábra Ragacsos lap a kaliforniai paj zs te tű ( Quadraspidiotus perniciosus) hímjeinek összegyújtésére (Fotó: Balázs K. )

- - 184 - -


gyümölcsösben műanyag tálban vagy vödörben vízzel hígított, adalék anyagokkal dúsított gyümölcscefrét helyezünk ki . Elsősorban kártevő lepkék (sodrómolyok szölömolyok, üvegszárnyú lepkék) összegyűjtésére előrejelzésére való. Ezeket a csapdákat számos országban védekezésre is [elhasználják. Hatékonyságuk az adalék anyagok változtatásamellett az egységnyi területre kihelyezett csapdamennyiségtől függ. A kísérletekben főleg az üvegszárnyú lepkék ( Synanthedon tipuhformis, S. myopaeformis) ellen értek el jó eredményt.

ház világos falán lévő a kert irányába mutató lámpa körül összegyűlt rovarok alkonyati, esti szemrevételezése. Ebben az esetben nincs szükség külön eszközre, de mivel a fényforrás nincs gyűjtőalkalma­ tossággal kiegészítve, a fényre repülö rovarok igen alapos ismerete szükséges ahhoz hogy a rovartömegből a kártevöket elkülönítsük és feljegyezzük. A feromoncsapdák azon az alapelven müködnek, hogy a csapdatestben elhelyezkedő kapszulában (vagy egyéb formában) az adott kártevő faj nőstényének

ll. á/Jra A fénycsapda a fényre repülö rovarokat gyújti össze (Fotó: Balázs K.)

A fénycsapdák (27. ábra) a nagyobb területre kiterjedő és a helyi előrejelzések­ nek elengedhetetlen kellékei. A fényre repülö rovarokat gyűjtik össze, így azok rajzásmenetére, mennyiségére adnak megbízható eredményeket. Rajzásmegfigyelésre kiskertben is jól használhatók. Ugyenezt a cél szalgálhatja egy olyan a

28. ábra A feromoncsapdák házilag elkészithetó típusai (Fotó: A = Mé záros Z. , B = T6ch M.)

--185--


mest~rségesen előállított

feromonja (ivari csalogatóanyaga) van, amely a folyamatos illatanyag kibocsátása révén hosszú ideig (4-8 hét) összegyűjti az adott faj hímjeit (28/a, 28/b ábra). Könnyen kezelhető, egyszerűen kihelyezhető csapdák, amelyeknek világviszonylatban számos típusa ismeretes. Számos kártevőre, elsősorban lepkefajokra (főleg sodrómolyfajokra és egyéb kártevő molyfajokra) kidolgozott csapda létezik már. Nálunk kereskedelmi forgalomban hazai és külföldi típusok egyaránt kaphatók. A feromoncsapdák a rajzásmegfigyelésen kívül (figyelem, csak a hímek rajzását követi nyomon, amely számos kártevő Rovarölő

szerek

esetében valamivel megelőzi a nőstények rajzását) egyedszámcsökkentésre is felhasználhatók. Napjainkban világszerte számos fajra vonatkozó kísérleteket folytatnak a feromonkészítményekkel, hogy ún. légtértelitési védekezésre használják fel. Ennek lényege, hogy olyan mennyiségű mesterséges feromonkészítményt juttatnak ki egy adott területre, amely megzavarja az ott élő hímek tájékozódását. A röpködő hímek nem találják meg és nem termékenyítik meg a nőstényeket, így azok életképtelen petéket raknak. A kísérletek közül már néhány (pl. raktári kártevők ellen, almafaszitkár ellen) jó eredménnyel zárult.

okszerű

Alapkövetelmény, hogy rovarölő szert (és természetesen atkaölő, gombaölő és gyomirtó szert) valóban csak akkor használjunk, ha az adott károsító ellen, az adott időpontban és helyen tényleg szükséges. Házikertben pl. sohase az határozza meg a permetezést, hogy a szomszéd éppen most védekezik és kölcsönadja a gépet vagy szívességből lepermetezi a mi fáinkat, szőlőnket is. Kerülendő a mechanikus, programszerú vegyszeres védekezés. Mindig a kártevő egyedszámához, a területen élő ragadozók és élősködők egyedsű­ rűségéhez igazodva kell eldönteni, hogy valóban szükséges-e védekezni. Ehhez igen fontos a különböző előrejelzési módszereket igénybe venni. Hazai viszonylatban a MÉM Növényvédelmi és Agrokémiai Szolgálata előrejelzési hálózata által kiadott igen széles körű előrejelzések figyelembevétele mellett elengedhetetlen a helyi viszonyoknak megfelelő előrejelzés is. Nagyüzemeink zömében jelenleg már

használata

ennek megfelelően, tehát a helyi kártételi helyzethez is igazodva védekeznek. Ezt az elvet, illetve gyakorlatot kellene a kisüzemekben, házikertekben is követni. Az előrejelzés fogalomkörébe ma már a természetes ellenségek felmérése és előrejelzése is beletartozik. Ez csak helyi felvételezésekkel valósítható meg. Pl. a tél végi mintavételek idején nemcsak a telelő kártevők (pl. pajzstetvek, aknázómolyok stb.) mennyiségét, de parazitáltságuk mértékét is meg kell határozni. A kettő egymáshoz viszonyított aránya dönti el, hogy tavasszal szükséges-e védekezni. Nyugat-Európa integrált védekezési módszert alkalmazó farmjain már mindennapos gyakorlattá vált, hogy rendszeresen nyomon követik a kártevők népességének alakulását. A csapdázási módszereken kívül mind kiterjedtebben használják a különböző növényfelvételezési módszereket. Csak akkor permeteznek, ha az adott károsítóból a küszöbértékek feletti

--186--


1-

egyedszám található, de ilyenkor is csak akkor, ha nem látnak garanciát a természetes ellenségek megfelelő hatású tevékenységére (pl. takácsatkák esetében -10-15 atka/almalevél ez az érték a nyári hónapokban, de csak akkor, ha ragadozó .atka nincs jelen). Alapkövetelmény a vegyszerek észszerű adagolása is. A szükséges permetezések végrehajtásakor az előírt töménységet be kell tartani. Tehát: csak annyit, és akkor, amennyit és amikor kell! Téves az a felfogás, hogy a töménye~b permetlé, a vegyszeradag növelése hatásfokozó tényező. Ez legfeljebb az ellenálló egyedek arányát fogja növelni, ezenkívül egyértelműen káros a környezetre. Ha megkéstünk valamely védekezéssei (pl. 1-2 hétig kertünk tájékára sem mentünk), általában semmi értelme, hogy az elmaradt kezelést késve elvégezzük. Ilyenkor zömmel a kártevő adott nemzedéke egyedeinek késői példányait pusztítjuk csak el, de pl. élősködőinek csúcsrajzásába találhatunk bele, mivel ezek általában később repülnek, mint gazdaállataik. Kis felületre, néhány liter (vagy n~hány 10 liter) permetlé elkészítéséhez nehéz a pontos dózist kimérni. Ezért kiskerti méretekhez lehetőleg a kis mennyiségben csomagolt növényvédő szereket vásároljuk. Ezekből ma már hazánkban is elég nagy a választék. Árokpartokon, erdöszéleken, utak szélén, töltéseken (ún. ruderális területeken) semmiképpen ne használjunk rovarölő szereket, de még gyomirtókat se. Ezek szükséges ápolási munkáit legfeljebb kézi vagy gépi kaszálással oldjuk meg. Így olyan ragadozó- és parazitamentő ( rezervoár) területek keletkeznek, amelyek a mezőgazdaság által művelt területek alacsony gazdanépessége esetén is lehetövé teszik felszaporodásukat, esetenként

gyors betelepülési lehetőséget rejtenek magukban. Fontosak ezek a területek azért is, mert az itt virágzó gyomnövények vagy egyszerűen csak növények tömege kedvező életfeltételt, táplálkozási lehetőséget biztosít a természetes ellenségek számára (pl. az ernyős virágzatú növények a fürkészlegyek, zengőlegyek számára). Lehetőleg szelektiv készitményeket használjunk. Fontos tudnunk, hogy a felhasználni kívánt készítmény mennyire káros a hasznos rovarokra, illetve esetleg milyen mértékben kímélő, és mely fajok vonatkozásában. A kérdés fontosságára való tekintettel a Nemzetközi Biológiai Védekezési Szervezet (IOBC) külön munkacsoportokat hozott létre azért, hogy vizsgálják az egyes készitmények hatását a hasznos állatokra. Ma mar a forgalomban lévő készitmények egyre nagyobb hányadánál ismertek ezek a jellemző adatok is. A hazai kereskedelemben is megjelentek azok a készitmények (pl. Dimilin 25 WP, Insegar 50 WP, Dipel, Thuricide HP, Zolone, Pirimör), amelyek parazitakímélő, ragadozókímélő védekezésre használhatók. Remélhetőleg körük egyre inkább szélesedni fog, így az elkövetkezendőkben a termelő valóban választhat a készitmények közül. A hasznos szervezetek rajzása (betelepülése) idején, legalább a csúcsrajzáskor, ne használjuk a rájuk is mérgező hatású karbamid, foszforsavészter és piretroid hatóanyagú rovarölő szereket. A rovarölő szerek (inszekticidek) hatástartamát vegyük figyelembe. A hasznos szervezetek szempontjából nem mindegy, hogy hosszú vagy rövid _ hatástartamú készítményeket használunk egy adott időpontban. Rövid (3-5 nap) hatástartamúakat nemcsak a betakarítás, a szüret előtt érdemes használnunk (ekkor

--187--


a rövid élelmezés-egészségügyi várakozási idő miatt van jelentősége), hanem olyankor is, amikor az adott kártevő sebezhető állapotban van, de élősködője védve van (pl. gazdaállatában tartózkodik kifejlett lárva vagy báb alakban). Számos rovar vértetű, levéltetvek, aknázómolyok, lombpusztító hernyók - belső élősködőit lehet így megkímélni. Egyes esetekben lehetőség van arra, hogy a vegyszereket csökkentett felüJeten használjuk. Ilyenkor abból a tényből kell kiindulnunk, hogy a kártevők a legtöbbször nem oszlanak el egyformán az egész területen,. előfordulásuk gócszerű, illetve életmódjuknak megfelelően csak a növény egyes részeit támadják meg. A gócszerű előfordulás jellemzi pl. fő­ leg elszaporodásuk kezdeti szakaszában a levéltetveket. Ilyenkor elég vadászó permetezést alkalmazni ellenük, tehát csak azt a felületet kezelni, ahol telepeik valóban megtalálhatók. A mállik esetben, pl. a fás részek károsítói elleni védekezéskor (kéregmoly, üvegszárnyú lepkék, vértetű Parazitakímélő

stb.) ni. A

elegendő

a törzset, vázágakat kezel-

betelepülő kártevők

esetében, ahol előfordulásuk kezdetben mindig csak &'. betelepülés iránya felőli oldalon (pl. szomszédos lucernás, szamócaültetvény, erdőszéli gyümölcsös) észlelhető, elegendő a táblaszél kezelése.' Egyes sorok vagy táblarészek váltott vegyszeres kezelése szintén a természetes ellenségek arányának növekedését eredményezheti. Már számos esetben bizonyították, hogy ez a módszer kedvezően befolyásolta a gazda-ragadozó, gazda-élős­ ködő arány alakulását. Főleg ragadozó fajoknál (katicabogarak, futrinkák, poloskák), de fürkészeknél is megfigyelhető, hogy a tábla vagy ültetvény egyik oldala felől (általában a ruderális területekről vagy olyan szomszédos ültetvényekből, ahol betakarítás, illetve egyéb ok miatt, a gazdaállat hiányában vándorolni kényszerülnek) indul betelepülésük. Ezeket a táblarészeket érdemes kihagyni a védekezésbőL

védekezési technológia

A vegyszeres védekezéssei kombinált parazitakímélő módszer üzemi felületen és házikertben, kiskertben egyaránt használható. Üzemi felületen már számos esetben alkalmazott és jól bevált védekezési mód (pl. aknázómolyok, vértetű ellen). Kívánatos lenne, ha ez a szemlélet minél több helyen és minél több károsító esetében megvalósulna. • Lényege: olyan károsítók ellen alkalmazható er~dményesen, amelyek élőskö­ dői a területen kisebb-nagyobb mennyiségben jelen vannak, illetve amelyeknél viszboylag gyors betelepülés várható. A kártevő felszaporodásának időszakában

mindenképpen szükséges a permetezések népességcsökkentő hatását figyelembe venni, de ·ezeket úgy kell időzíteni, hogy a kártevő legfontosabb külső és belső élős­ ködői eközben zavartalanul fejthessék ki tevékénységüket. A jól időzített védekezések következménye pl. hazai adatok alapján, hogy a lombosfa-fehérmoly ( Leucoptera scitella) l. nemzedékének parazitáltsága 5%, a 2. nemzedéké 8-9%, míg a 3.-é 20% között volt. A 4. nemzedéké (a következő évben) és az 5. nemzedéké már 35-48% között mozgott, amely feleslegessé tette a további vegyszeres védeke-

--188--


- - - P h . biancardalla · • • ... · H. testacaipes - ·S. sericeicornis

db

40

..

.....'

20

.. ....·.. 10

hó 29. ábra

Az almalevélmoly (Ph. blancardella) és két fürkész parazitájának (Holcothorax testaceipes, Sympiesis sericeicornis) rajzásmenete (Julianna-major, 1981) (Balázs K., eredeti)

zést. Ezt követően a kártevő visszaszorítását már egyedül a paraziták végezték. E védekezési technológia érvényre jutását- amelynek lényege a paraziták betelepülését, felszaporodását elősegítő, megfelelően átgondolt, jól időzített védekezéskissé részletesebben az almalevélmaly (Ph. blancardella) példáján mutatjuk be. Kiindulási alap a gazdaállat és legjelentósebb parazitáinak helyi rajzásmegfigyelése. Az almalevélmaly rajzásmenete feromoncsapda és izolátor, míg élősködőinek rajzása izolátor és esetleg sárgatál segítségével figyelhető meg. A rovarölő szeres permetezésta lepkék rajzásához kell igazi-

taní. Az a tény, hogy a gazdaállat és élős­ ködőinek rajzásmenete eltér egymástól (29. és 30. ábra), lehetővé teszi annak az időszaknak a kiválasztását, amikor a lepkék ellen az élősködők károsodása nélkül l~het védekezni. Ez általában a lepkerajzás kezdetétől a csúcsrajzásig vagy annak végéig tart. Amennyiben a legfontosabb parazita a Holcothorax testaceipes fürkészfaj, akkor8-18 nap, ha a Sympiesis sericeicornis fémfürkész, akkor 5-11 nap, ha a Pholetesor bicolor gyilkosfürkész, akkor 9-15 nap áll rendelkezésre a permetezésre. Több parazita együttes előfordulása esetén a legfontosabb (domináns) parazi-

--189--


db ~

- - Ph. biancardelia - - - Ph. bicolor

30

20

10

IV.

V.

Az almalevélmoly (Ph: blancardella) és gyilkosfürkész parazitájának (Pholetesor bicolor) rajzásmenete (Nyíregyháza, Ilona-tanya, 1981) (Balázs K., eredeti) db

- - - H. nubiferana

40

l

-

(

-

-

M. pallipes

h ll

30

l

ll

l

ll l

l

ll

1\ ,,

~l l l

l

!:~

ll 111

l

1

l 1

l ,,'llll l l

l ,, lll

20

d,,,,

l l Ih l ll

t

,,,,

.

lll J

l

l

r

ll

• ll

10

~

IV. 31. ábra

A rügysodró tükrösmaly (Hedya nubijerana) és gyilkosfürkészének (Macrocentrus pallipes) rajzásmenete (Julianna-major, 1976) (Balázs K., eredeti)


tához, esetleg parazitákhoz célszerű igazodni. Az így átgondolt, parazitakímélő védekezési technológia alkalmazásával nemcsak szinten lehet tartani az almalevélmolyt, de még azt is el lehet érni, hogy a természetes környezetben történő felszaporodása az üzemben ne érvényesüljön. Ugyanezen az elven az egyéb aknázómolyok, illetve minden olyan lepke (31. ábra) vagy egyéb kártevő rovar ellen ered-

ményesen lehet a parazitakímélő védekezést alkalmazni, amelynél a kártevő vegyszerre érzékeny szakasza (ez általában a fiatal lárva-, az imágó-, esetleg a peteállapot) nem esik egybe élősködőinek érzékeny fejlődési szakaszávaL A szelektív hatású növényvédő szerek terjedésével a parazitakímélő technológia alkalmazásának lehető­ ségei is megnőnek majd.

A természetes ellenségek betelepítése, áttelepítése A természetes ellenségek aktív felhasználásának számos formája ismeretes, kezdve az egyik tábláról a másikra való áttelepítéstől, egészen az országok, földrészek közötti betelepítésig.

A telepítés előtt a természetes ellenséget tudatosan választják ki, valamilyen módon összegyűjtik és az adott területre elviszik.

Idegen fajok betelepítése Súlyos terhet jelentett mindig és jelent ma is a növényvédelem számára a behurcolt kártevők elleni védeke'zés. Ezek új haziíjukban, legalábbis a kezdeti időszakban általában jóval nagyobb mértékben szaporodnak fel, mint eredeti helyükön. Ennek egyik fő oka a természetes ellenségek hiánya. Talán éppen ezért, a természetes ellenségek ilyen felhasználásának van világszerte a legnagyobb múltja; irodalma is gazdag. Amint a világot behálózó kereskedelemmel a behurcolt kártevők is egyre szaporodtak, szinte magától adódott az a felismerés, hogy természetes ellenségeiket is meg kell próbálni utánuk telepíteni. Az 1800-as évek végétől napjainkig se szeri,

se száma az ilyen irányú sikeres és - természetesen - sikertelen kísérleteknek. Egy-egy sikeres akció számos esetben fellendítette a természetes ellenségek iránti érdeklődést, újabb és újabb lehető­ ségekre irányította a figyelmet. Már említettük az 1900-as évek elejének hatalmas sikereit. Így került az USA-ba a Magyarországon működő Gyapjaslepke Laboratórium közreműködésével a gyapjaslepke néhány élősködő fürkészlegye, a kukoricamolynak szintén egy élősködője. S ellenkező irányból, Amerikából Európába Olaszországon keresztül Magyarországra is betelepítették a vértetűfürkészt, illetve a japán pajzstetű ellen a Prospaltella berlesei fürkészfajt.

--191--

/

'


A máso~ik világháborút követően főleg az USA-ban, Kanadában, Ausztráliában, Új-Zélandban voltak sikeres betelepítések. Európa számos országában pedig a kaliforniai pajzstetű ellen a Prospaltella perniciosi fémfürkész megtelepítésével próbálkoztak. Mivel az USA-ba, illetve Kanadába jóval nagyobb a'fányban kerültek be idegen kártevők, mint Európába, ezért ott nagyobb a sikeres betelepítések, utántelepítések aránya. · Megfigyelték, hogy a betelepített élős-

ködők

vagy ragadozók számos esetben nemcsak eredeti gazdaállataikat támadták meg új hazájukban, hanem őshonos fajokat is. Ebből adódott az a gondolat, hogy az őshonos kártevők ellen is érdemes más földrészekről természetes ellenségeket bevinni. Erre is már számos, eredményes példa van, a legutóbbi időkben pl. a Colpoclypeus florus fémfürkészt telepítették be eredményesen Európából Ausztráliába az ottani sodrómalyfajok ellen.

Áttelepítés '

Abehurcolt kártevők természetes ellenségeinek utántelepítése hatalmas kutatómunkát, nemzetközi összefogást igényel. Egyszerűbben megoldható egy-egy ragadozót vagy élősködőt elterjedési területén belül áttelepíteni. Ezt a módszert akkor érdemes igénybe venni, ha egy adott területen (ez a táblamérettől akár országrészig is terjedhet) valamely kártevő természetes ellensége kipusztul, vagy akkor, ha egy kártevő felszaporodása, gradációja várható valamely területen. Az USA-ban pl. hagyománya van ennek a módszernek: a Sierra Nevada hegységben olyan tömegben tudják a katicabogarakat begyűjteni, majd csomagolni és a farmerek részére eladni, hogy így sokkal olcsóbb, mint ha mesterségesen tenyésztenék őket. A paraziták és a ragadozók összegyűjté­ se mmikaigényes feladat, a módszer terje-

désének ez az egyik hátráltatója. Az integrált védelemben részesített területek növekedése, illetve az integrált védekezési lehetőségek keresése közben úgy tűnik, hogy a jövőben nagyobb szerepe lesz. Eddig elsősorban ragadozókat (katicabogarakat, fátyolkákat, futrinkákat) telepítettek át eredményesen. A házikertekben, kiskertekben viszont ezenkívül egyéb esetekben-is eredményes lehet ez a módszer. Pl. azokban a vértetű­ vel fertőzött almásokban, amelyekben a vértetű-fürkész n~m tevékenykedik, a szomszéd vagy az ismerős kertjéből áttelepíthetjük a parazitált vesszőt, ágrészt. Természetesen ezt követően ügyelni kell arra, nehogy vegyszeres védekezéssei megakadályozzuk hasinos tevékenységét. Ugyanígy levéltetű-ragadozót, katicabogarat is betelepíthetünk kertünkbe.

--192--


A természete s ellenségek tömegteny észtése és kibocsátás a A természetes ellenségek fel\lasználásának ez a legösszetettebb, legnagyobb szakértelmet kívánó, jelenlegi ismereteink szerint legfejlettebb módszere. A gazdaállat és a ragadozó vagy az élősködő életmódjának, ökológiai igényének legapróbb ré~zletekig kiterjedő ismerete éppen úgy a témához tartozik, mint a tenyésztés, majd a tömegtenyésztés megoldása, buktatóinak áthidalása (olyan gazdaállat felkutatása, amely mesterséges körülmények között jól tenyészik; megfelelő berendezések kialakítása, a tenyészetek befertözödésének megakadályozása stb.). Ezután a kibocsátás módjainak kidolgozása és legvégül az egész biológiai védekezési rendszernek kézben tartása úgy, hogy a kibocsátást követően más károsítók fellépése miatt a módszer egyéb védekezési eljárásokkal is kombinálható legyen. Alapkövetelmény tehát a pontos kidolgozás, szervezés és a technológiai fegyelem betartása. Bevezetésükhöz a termesztök sokkal magasabb szintü és többirányú felkészítésére van szükség, mint a hagyományos védekezés esetén. A vázolt nehézségek ellenére az utóbbi 20-25 évben világszerte nagy lendületet vett az ez irányú kutatómunka. Ennek a módszernek is voltak már régebbi hagyományai, hiszen 1929-ben már használták az Encarsia forrnos a fürkészdarazsat az üvegházi molytetü ellen, Európaban, Kanadában sőt Ausztráliában is. Amikor a széles hatásspektrumú növényvédő szerek világszerte egymás után megjelentek, a biológiai védekezésnek ez az irányzata is leállt. A 60-as évek elején kezdett újraéledni, amikor a takácsatkák nö-

vényvédőszer-rezisztenciája már ismertté vált. Európában a Biológiai Védekezési Szervezet Kelet- és Nyugat-palearktikus Szekcióján belül számos kutatócsoport foglalkozott és foglalkozik ma is e módszer különbözö irányzataival. Jelenleg már alig van olyan ország Európában, ahol a szabadföldi vagy a' zárt termesztöberendezésekben ne próbálták volna ki, illetve ne kezdték volna alkalmazni. A zárt termesztőberendezésekben (üvegház, fóliasátor) folytatott kísérletek egyelőre több, gyakorlatban is hasznosított eredményt hoztak, mint a szabadfoldön végzettek. Bár a peteélösködök vonatkozásában igen értékes eredményeket értek el a szabadföldi kísérletekben is. Ez egyrészt annak köszönhető, hogy a zárt rendszerekben termelt, zömmel· friss fogyasztásra szánt zöldségfélék esetében igénnyé vált a vegyszerterhelés csökkentése. Másrészt a zárt rendszerben a feltételek viszonylag jól szabályozhatók, az ott végbemenő folyamatok állandóan ellenörizhetök, ami lehetövé teszi a biológiai védekezési módszerek alkalmazását. A nehézségek ellenére, a módszer viszonylag gyorsan terjed. 1968-ban a világon mindössze 10 ha-on, 1982-ben 2300 ha-on és 1987-ben már 8000 ha-on használtak biológiai védekezési módszereket üveg alatti termesztésben. Igaz, hogy ez az összes üvegházi felületnek - amely 10ü-150. ezer ha-ra becsülhető - ez csak kis hányada, de ha az igényeket és az új módszer iránti fogadókészséget figyelembe vesszük, akkor nagyarányú növekedés várható. A módszer korlátait (a dísznövényeknél a sok kultúra egymásmellettisége

--193--.


miatt szinte lehetetlen így védekezni, az egyik helyen vagy növényen hatásos természetes ellenség hatástalan a másikon, az egyéb kártevők elleni vegyszerezési igény miatt a kombinálás jelenleg nem jöhet szóba stb.) is figyelembe véve jelenleg 20 OOO ha-ra, a szelektív készitmények növekedésével pedig ennél is nagyobbra becsülhető a felfutás. A módszer a zöldségfélék közül a para~ diCsőm, az uborka és a pa.Q~i.}{a, a dísznövények közül a gerbera, a szegfű termesztésében terjedt el. Napjainkban már több mint húsz azoknak a hasznos szervezeteknek a száma, amelyeknek tömegtenyésztése megoldott, . közülük pedig jó néhánynak üveg alatti felhasználását kipróbálták, sőt bevezették. ~ ) .egrégebbi az EncarsiEJJJrmosa fürkész · felhas_~!!ftlása az üvegházi molytetű ellen. -~ka- és paradkSomkultúrában hasz:: nálható jó eredménnyel. Hazai tapasztalatok szerint, a nagymérvű molytetűfertő­ zések miatt paprikán, gerberál1 és krizantémumon is ki kell dolgozni alkalmazásának lehetőségeit. · A 60-as években a biológiai védekezés fellendülése a Phytoseiulus persimilis ragadozóatkának volt köszönhető, amit a Tetranychus urticae takácsatka ellen vetettek be. Azóta uborka-, patadicsom-és paprikahajtatásban, tojásgyümölcsön, rózsán, szegfűn és egyéb dísznövények növényvédelmében [elhasználják. Hazápicban eddig paprikán alkalmazták eredményesen. A s_zámos eredményes kísérlet közül az Aphidoletes aphidimyza szúnyogfajt és az Aphidius matricariae levéltetű-fürkészt említjük, amelyeket eredményesen használnak a levéltetvek ellen. A ragadozók közüla közönséges fátyolka (Ch. carnea) és néhány katicabogárfaj érdemel említést a levéltetvek, főleg a Myzus persicae . elleni használhatósága miatt.

A Hódmezővásárhelyi Biológiai Védekezé si Laboratóriumban foglalkoznak a termesztőberendezésekben alkalmazható biológiai védekezési módszerek hazai kidolgozásával, adaptálásával és bevezetéséveL A természetes ellenségek szabadföldi alkalmazása még nagyobb nehézségekbe ütközik, mint a zárt termesztőberende­ zésekben, hiszen akijuttatás és az időjárá­ si viszonyok, valamint számos egyéb tényező (pl. másodiagos élősködés, hiperparazitizmus) hatásával is számolni kell. A nehézségek ellenére számos kísérlet folyt és folyik napjainkban is - közöttük sok az eredményes - a fonálférgektől a ragadozóatkákon, fátyolkákon, a különböző bogárfajokon keresztül a legkülönbözőbb élősködőkig. Közülük a peteélőskö­ dőkkel, ezek közül is a Trichogramma fajokkal, rasszokkal, ökotípusokkal kapott eredmények a legjelentősebbek. Ma már széles körben alkalmazzák őket a Szavjetunióban a kukoricamoly, a különböző bagolylepkehernyók, az NSZK-ban és Franciaországban, Ausztriában a kukoricamoly, Romániában és az NSZK-ban a szőlőt károsító molylepkefaj0k ellen. Az NSZK-ban pl. üzemi körülmények között 80-94% -os hatásfokot tudnak elérni a kukoricamoly ellen. Ezenkívül számos országban folynak kísérletek, hogy a legkülönbözőbb kártevő lepkék elleni alkalmazásukat kidolgozzák. Az eddigi szabadföldi eredmények alapján úgy tűnik, hogy egyelőre azokban a kultúrákban használhaták eredményesen, amelyekben semmilyen vagy igen kevés más kártevő ellen kell védekezni. A szelektív hatású növényvédő szerek terjedésével valószínű, hogy alkalmazási területük is növekedni fog. Hazánkban a természetes ellenségek szabadföldi kibocsátásával jelenleg nem foglalkoznak .

--194--


FELHASZNÁL T ÉS AJÁNLOTT IRODALOM

Aban-Aigner L. (1907): Magyarország lepkéi Athenaeum, Budapest pp. 137 + 51 Aspöck, H., Aspöck, U. és Hölzel, H. (1980): Die Neuropteren Europas. Krefeld: Goecke und Evers. (1): pp. 495 + (2): pp. 355. Atanaszov, A. (1986): Annotivovannüj szpiszok entomofagov szemeisztva Ichneumonidae- vregyityelej szelszkohozjajsztvennüh kultur i lesza v Bolgarii, Information Bulletin EPS. IOBC. Leningráa 14.7-19. p. Babigorics, M. M. (1983): Annotirovannüj szpiszok entqmofagov jablonnoj plodozsorki- Laspeyresia pornonelle L. (Lepidoptera, Tortricidae) v Moldavii. Information Bulletin EPS. IOBC. Leningrád, 7. 35-53. p. Balás G. és Sáringer Gy. (1982): Kertészeti kártevók. Akadémiai Kiadó, Budapest, pp. 1069. Balázs K. (1976): Használjuk ki a biológiai védekezés lehetóségét is: vértetű ellen fürkészeket. Kertészet és Szőlészet 35 :4. p. Balázs K. (1984): A Lithocolletis b Iancardella F. parazitáltsága különböző típusú almaültetvényekben. Növényvédelem l: 9-16. p. Balázs K. (1984): Hasznos rovarok segítségéve!. Kertészet és Szőlészet 32:13. p. Balázs K. (1984): Hasznos rovarok. Kertészet és Szólészet 33:13-16. p. Balázs K. (1986): Die Parasitierungsverhiiltnisse der Microlepidopteren Arten in verschiedenen Apfelanlagen von Ungarn. IOBC-WPRS Bulletin (IX). 4:85-89. p. Bas tian, O. (1986): Schwebfliegen (Syrphidae) Die Neue Brehm-Bücherei, A. Ziemsen Verlag, Wittemberg Lutherstadt. Bicsina, T. I. és Goncsarenko E. G. (1981): Szadavüje lisztovertki i ih entomofagi. Kartja Molgovenjászka, Kisinyev, pp. 149. Bosch, R. van den, Messenger, P. S. és Gutierrez, A. P. (1982): An introduction to bioJogical control. Plenum Press. New York and London. pp. 247.

Budai Cs. (szerk.) (1986): Biológiai védekezés a növényházak kártevói ellen. Mezógazdasági Kiadó, Budapest, pp. 176. Canard, M., Séméria, Y. és New, R. T. (szerk.) (1984): Biology of Chrysopidae. Series entomologica 27. Dr. W. Junk Publischers, The Hague. pp. ' 294. Chant, D. A. (1959): Phytoseiid Mites. Part l. Il. Canadian Entomologist (12): 1-166. p. Clausen, C. P. (1940): Entomophagous insects. McGraw-Hill Book Comp, New York and London, pp. 688. Cs. Halászfy É. (1959): Heteraptera II. Poloskák Il. Fauna Hungariae 94. Akadémiai Kiadó, Budapest. pp. 86. Denmark, H. A. (1966): Revision of the genus Phytoseiulus Ribaga, 1904. Acarina: Phytoseiide. Gainesville. Florida Department Agricultural Bulletin (6): 1-150. p. Dudich E. és Loksa I. (1969): Állatrendszertan. Tankönyvkiadó, Budapest. pp. 708. Evenhuis, H. H. "és Vlug, H.]. (1983): The Hymenopterous parasites of leaf-feeding apple tortricids (Lepidoptera, Tortricidae) in the Netherlands. Tijdschrift Entomologie 126 (6): 109-135. p. Gozmány L. (1970): Bagolylepkék I.- Noctuidae l. Fauna Hungariae 102, XV. kötet, ll. füzet. Akadémiai Kiadó, Budapest, pp. 151. Hartig, F., Heinicke, W. (1975): Systematisches Verzeichnis der Noctuiden Europas, Entomologische Berichte, 29-46. p. Hertelendy P. (1985): Zengőlegyek aphidophag szerepének vizsgálata több szántóföldi kultúrában. Diákköri dolgozat, kézirat, Gödöllő Herting, B. (1960): Biologie der westpalearktischen Raupenfliegen (Dipt. Tachintdae) Monographien Angewandten Entomologie 16. pp. 188. Hodek, I. (1973): Biology of Coccinellidae, Academiá, Prága. pp. 260.

--195--.


. Hoy, M. A. és Herzog, D. C. (szerk.) (1985): Biolagical control in agricultural IPM systems. Aca-. dernic Press Inc. London Ltd. pp. 589. Ivanov, Sz. és Szlavov, H. (1986): Annotyirovannüj szpiszok entomofagov lisztovühminirujusih molej szem. Gracillariidae, Lyonetiidae i Nepticulidae. Information Bulletin EPS. IOBC. Leningrád, 16:7-25. p. ]ermy T. (1967): Biológiai védekezés a növények kártevői ellen. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest. pp. 145. ]eszenszky A. (1972): Kertjeink védelmében. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, pp. 165. Loksa I. (1968): Pókok. Magyarország Állatvilága. Akadémiai Kiadó, Budapest. Mackauer, M. and Stary, P. (1967): World Aphidiidae. Index of entomophagous insects. Paris, pp. 195. Matthews, R. W. (1974): Biology ofBraconidae.Annual Review Bntomology 19: 15-32. p. Mészáros Z. (1984): Szitakötők, kérészek, hangyalesők. Móra Ferenc Könyvkiadó, Budapest, pp. 63.

Mészáros Z. és Vojnits A. (1972): Lepkék, pillék, pillangók. Natura, Budapest. pp. 120. Mihályi F. (1972): Kétszárnyúak. Magyarország Állatvilága XIV. kötet. Akadémiai Kiadó, Budapest. Mihályi F. (1986): Tachinidae-Fürkészlegyek. Magyarország Állatvilága 15/15 kötet. Akadémiai Kiadó, Budapest. Milaire, H. G., Baggiolini, M., Gruys, P. und Steiner, H. (szerk.) (1976): N ü tziinge in Apfelenlagen. IOBC-WPRS Central Offsetdrukkerij Pudoc, Wageningen, pp. 242. Móczár L. (szerk.) (1984): Állathatározó 1., 2. kötet. Tankönyvkiadó, Budapest, pp. 724, és pp.

Magyarország Állatvilága XV. kötet. Akadémiai Kiadó, Budapest. Péricart,]. (1972): Hémiptéres Anthocoridae, Cimicidae et Microphysidae de l'ouest-Paléarctique. Faune de l'Europe et du Bassin Méditerranéen. Masson et Cie editeurs, Paris. pp. 402. Polgár L. (1979): Adatok a kukoricán élő levéltétvek (Hom., Aphididae) Hymenoptera parazitáihoz. Növényvédelem. 15. évf. 9:403-408. p. Polgár L. (1983): Adatok a magyarországi levéltetvészó fürkészdarazsakról (Hymenoptera, Aphidiidae). Folia Entomologica Hungarica 44:2 329-332. p.

Sack, P. (1932): Syrphidae. [in: Lindner (szerk.) Fliegen Palaearkt. Region, 31]. E. Schweizerbast'Sche Verlag Buchhandlung, (Erwin Nagele), Stuttgart. Soós A. (1963): Poloskák VIII. Heteraptera VIII. Fauna Hungariae 68. Akadémiai Kiadó, Budapest. pp. 48. Stackelberg, A. A. (1970): Opregyelitel naszekomüh evropejszkoj csaszti, SZ. SZ. SZ. R. Nauka, Leningrád, 5 :ll-96. p. Stary, P. (1970): Biology of Aphid Parasites (Hym. Aphididae) With respect to integrated control. Series entomologics 6. W. JUNK, Hague, pp. 643.

Stary, P. (1974): The emergence hole of aphid parasites (Hym., Aphidiidae) its significance in a natural system. Acta Entomologica Bohemoslovaca, 71 : 209-216. p. Steinmann, H. (1967): Tevenyakú fátyolkák, Vízifátyolkák. Recésszárnyúak és Csőrös rovarok Ra:phidioptera, Megaloptera, Nemoptera és Mecoptera. Fauna Hungariae 82, XIII. kötet, 14. füzet. Akadémiai Kiadó, Budapest, pp. 203. Steinmann, H. (1984): Szitakötők- Odonata. Faurfa Hungariae 160, V. kötet. 6. füzet. Akadémiai 762. Kiadó, Budapest, pp. 109. Molnár ].-né (1975): Összefüggés a Lithocolletis' biancardelia F. fertőzési szintje és a gazdaállat Stichel, W. (1955-1961): Illustrierte Bestimmungstabellen der Wanzen II. Europa. Vol. 1-4. parazitáltsági foka között. Növényvédelem ll. pp. 838. 9 :392-396. p. Molnár ].-né és Somogyi T. (1983): Almagyü- Southwood, T. R. E. (1984): Ökológiai módszerek - különös tekintettel a rovarpopulációk tanulmámölcsösökben károsító levélaknázómolyok elleni nyozására. Mezőgazdasági Kiadó, Bp. pp. 315. védekezés tapasztalatai Szabolcs-Szatmárban. Svachulay S. (1940): A természet aviatikusai, BuNövényvédelem 19. 9: 415-417. p. dapest, Révai, pp. 382. Papp]. és Reichart G. (1973): Adatok néhány Thiele, H. U. (1977): Carabid beedes in their envigyümölcskártevő malylepke gyilkosfürkész élő_s­ ronments. Springer, Berlin, pp. 369. ködőinek ismeretéhez (Lepidoptera et HymenopVoronyin, K. E. és Szorokina, A. P . .(szerk.) tera). Folia El'ltomologica Hungarica 26 (2): (1975): Biológiai növényvédelem. Mezőgazdasági 363-371. p Kiadó, Budapest. pp. 304. Papp L. (1979): Korhadéklegyek - Pajzstetülegyek.

--196--


Névm utató

Ablepharus kitaibeli fitzingeri 162 Abraxas grossulariata 31, 58 Acanthaclisis occitanica 92 Acanthosoma haemorrhoidale 89 Acarina 156 acélkék poloska 89 Acemya acuticornis 52, 62 A~ridotheres tristis 164 Actia pilipennis 5 5 Acyrthosiphon pisum 40, 96, 106, 107, lll, 129, 130 Adalia bipunctata 127, 128 Adalia decempunctata 131 Adamantia grandicornis 55 Adonia variegata 133 Adoxophyes orana 30, 33, 36, 49, 60 Aelia acuminata 50, 63 Aelia rostrata 50, 63 Aeolothrips intermedius 72 Aeschna mixta 66 Agelena gracilens 150 Agelenidae 149 Agrotis exclamationis 58 Agrotis segetum 49, 58 akácmoly 55 aknázómoly-gyilkosfürkész 36 aknázómolyok 186, 187, 191 aknázómalyrontó fémfürkészek 41, 45 alakoskodó karolópók 154 alföldi katon11-szitakötő 67 alföldi tolvajpoloska 88 Alloeorhynchus flavipes 88 alma-Ievélbolha 85 almafaszitkár 182, 184 almailonca 30, 33, 36, 49, 60 almalevél keskenymaly 47 almalevél-sátorosmoly 37, 47, 183 almalevél-törpemoly 182 almalevélmoly 37, 47, 183, 189, 190 almarnoly 30, 31, 34, 45, 49, 55, 71, 72, 83, 168, 179, 183

Alopecosa acentuata 151 alpesi gőte 160, 161 Amblyseiu s agrestis 158 Amblyseiu s alustor.i 158 Amblyseius amicus 158 Amblyseiu s andersoni 158 Amblyseiu s aurescens 158 Amblyseius bellinus 158 Amblyseiu s bicaudus 158 Amblyseius callunae 158 Amblyseius finlandicus 158, 159 Amblyseiu s levis 158 Amblyseiu s marinus 158 Amblyseius meridionalis 158 Amblyseius obtusus 158 Amblyseius potentil/ae 18 Amblyseius reductus 158 Amblyseiu s umbraticus 158 amerikai fehér medvelepk e 31, 45, 55, 58, 59, 61, 89, 182, 183 amerikai rövidfarkú pajzstetű 110 Amphibia 160 Anacampsis populeita 47 Anaciaeschna isosceles 67 Anatis ocellata 22 Anax imperator 67 Anguis fragilis 163 Anisochrysa flavifrons 101 Anisochrysa prasina 99, 103, 114 Anisochrysa ventralis ll4 Anthocoridae 74 Anthocoris amplicollis 74 Anthocoris confusus 74 Anthocoris gallarum-u lmi 74 Anthocoris limbatus 74 Anthocoris minki 74 Anthocoris nemoralis 74 Anthocoris nemorum 74 Anthocoris sibiricus 74 Anthomyid ae 24

--197--


apácalepke 55, 58, 61, 89, 123 Apanteles ater 28, 32 Apanteles melanoscelus 52 Apanteles xanthostigma 28, 32 Aphelinidae 41 Aphelinus maii 41, 42, 177 Aphidiidae 28, 38 Aphidius ervi 40 Aphidius matricariae 28, 39, 40, 194 Aphidius smithi 40, 49 Aphidoletes aphidimyza 137 194 Aphis craccivora 106, 113 Aphisfabae 76, 80, lll, ll 4, ll 5, 128, 130, 132, 141, 142, 143 Aphis farinasa 76 Aphis gossypii lll, 113, 132 Aphis nasturtii 109 Aphis pomi 76, 80, lll, ll 2, ll 3, ll 4, ll 5, 129, 130, 131, 132, 143 Aphis pruni 98 Aphis rumicis 96 Aphis sambuci103, ll3 Aptus mirmicoides 86 Araneae 147 Araneidea 167 Araneus angulatus 153 Araneus diadernatus 153 Araneus marmoreus f. pyramidatus 152 aranyfarkú lepke 29, 30, 31, 55, 58, 59, 123, 182 aranyos bábrabló 122 aranypettyes bábrabló 123 araszolólepkék 136 Archips crataegana 30, 45, 49 Archips decretana 32 Archips podana 33, 36, 45 Archips rosana 29, 30, 31, 34, 49, 60 Archips xylosteana 30, 31, 32, 34, 36, 45 Argiope. bruennichi 152 Argiope lobata 153· Argiopidae 152 Argyresthia conjugella 83 Argyrotaenia pulchellana 32 Arma custos 89 Ascalaphidae 25, 91 Ascalaphus macaronius 91 Ascogaster quadridentata 28, 33 Asilidáe 25 Athalia rosae 59 .· atkák 74, 76, 85, 93, 95, 96, 102, 105, ll 9, 120, 125, 127, 129, 156; 157, 160 Atractotomus maii 83 Autographa gamma 59

Aves 164 átkérészek 24 áprilisi cserebogár 62 árvaszúnyogok 24 ásóbéka 160, 161 ászkalegyek 51 ázsiai gabonapoloska 55 Bacillus thuringiensis 55, 105, 179 bagolylepke-fürkészlégy 58 bagolylepkék 105, 113, 119, 123, 134, 163 balkáni gerle 170 barackmaly 182 barátposzáta 166 barátcinege 165 barázdás holyva 125 barna fátyolk~k 94 barna százlábú 65 barna szilva-levéltetű 131 barna varangy 161, 162 barnamellű sün 172 bábölő fürkészek 28, 30 Belytidae 50 Bembidion lampros 120 Bessa paraltela 60 betűző szú 81 békák 162 birsmoly 37 Blepharipa pratensis 52, 53, 54, 56 Blondelia nigripes 53, 58 bodza-levéltetű ll3 bogáncskatica 127 bogáncslepke 55 bogarak ll6, 117, 150, 162, 167, 168 bogyómászó poloska 50, 55, 63 Bombina bombina 161 Bombina variegata 161 Bombyliidae 25 borsó-bagolylepke 55, 59 borsó-levéltetű 96, lll, 129, 130 bozót-virágpoloska 81 bögölyök 24 Brachycaudus cardui 143 Brachycaudus helichrysi lll, 113, 115, 143 Brachycaudus semisubterraneus 132 Brachymeria compsilurae 57, 58 Brachymeria minuta 57 Braconidae 14, 28, 32 Brepharidopterus angulatus 85 Brevicorynae brassicae lll, 131, 141, 142, 143 Broscus cephalotes 119 Bufo buja 161

--198--


Bufo viridis 161 Bupalus piniarius 89 burgonya levéltetú 105 burgonyabogár 61, 89, 105, 106, 119, 122, 123, 124, 162, 182 busafutó ll 9 búcsújáró lepke 31, 55, 58, 59, 123 bükköny"levéltetú 128 búzös holyva 125

c betús bagolylepke 58, 59 Calosoma auropunctatum 123 Cal{Jsoma inquisitor 123 Calosoma sycophanta 122 Calymma communimacula 134 Cantharidae 126 Cantharis fusca 126 Carabidae ll7, 162, 163 Garabus cancellatus 123 Carpocoris fuscispinus 50 Cecidomyidae 24, 136 Ceranthia samarensis 55 Ceraphronidae 50 Cercopidae l 02 Certhidae 168 Chaitophorus leucomela 76 Chalcidoidea 41 Chamaemyidae 24 Chamaemyiidae 144 Chilopoda 64 Chionaspis salir;is 76 Chiracanthium erraticum 155 Chiracanthium punctorum 155 Chironomidae 24 Chiraptera 173 Choristoneura murinana 32 Chorthippus albamarginatus 62 Chromaphis juglandicola 40 Chrysomelidae 162 Chrysopa abbreviata 99._ 107, lll Chrysopa formasa 99, 102, 105, 106, 107, ll O Chrysopa perla 102, 105, 107, ll2 Chrysopa phyllochroma 99, 102, 107, lll, 112 Chrysopa septempunctata 99, 103, 105, 106, 107, ll 3 Chrysaper/a carnea 99, 101, 103, 104, 105, 106, 107, 107; 194 Chrysopidae 98 Cicadellidae 102 cickányok 171, 172 eineérek 167, 168 cinegék 166, 167, 170, 171 citrom-pajzstetú 133

citromsármány 165, 166 címeres keresztespók 152 címerespoloskák 50, 89 Clemelia pullata 55 Glinapodes flavidus 64 Clubionidae 155 Clysia ambiguella 30, 31, 34, 113, 114 Coccidae 102 Coecinella septempunctata 129. Coecinella unidecempunctata 164 Coccinellidae 126 Coecinu/a quatuordecimpustulata 133 Coccus hesperidum 135 Coleoptera ll7, 161, 167 Colpoclypeus florus 192 Coluber jugularis easpius 164 Campsilura caneinnata 52, 53, 54, 57 Coniopterygidae 92 Coniopteryx borealis 93 Coniopteryx esbenpeterseni 93 Coniopteryx haernatica 93 Coniopteryx tineijormis 93 Coniopteryx tjederi 93 Conwentzia psociformis 93, 93 Coronella austriaca 163 Cosmia affinis 134 Cosmia diffinis 134 Cosmia pyralina 134 Cosmia trapezina 134, 135 Crioceris 14-punctata 61 Crioceris asparagi 61 Crioceris merdigera 61 Crocidura leucodon 173 Crocidura suaveolens mimula 173 Croesia bergmanniana 30 Cuculus canorus 167 Culicidae 24, 162 Cunctochrysa albolineata 99 Curculionidae 162, 163 cserebogarak 55, 182 cserebogár-fürkészlégy 62 cseresznye-sátorosmaly 37, 47 cseresznyeilonca 30, 45, 49 cseresznyelégy 184 csermely-szitakötő 67 csigák 146, 169 csilp-csalp füzike 166 csinos rétisáska 62 csipkézőbarkók 169, 170 csíkos dajkapók 155 csíkosfejú címerespoloska 89

--199--


csípőszúnyogok 162

csodáspók 151 csodáspókok 151 csőrös címerespoloska 50 csőrös rovarok 25, 116 csőrös szipolypoloska 55, 63 csuszkák 166, 167, 168, 170 darázspók 152 Dasychira selenitica 89 Dendrolimus pini 57 denevérek 173 Deraeocoris annulipes 83 Deraeocoris olivaceus 82 Deraeocoris punctutatus 82 Deraeocoris ruber 81 Deraeocoris serenus 82 Deraeocoris trifasciatus 82 Dermaptera 25, 68 Dexia rustica 52, 53, 62 Dexiinae 62 Diaeretie/la rapae 40 Diapriidae 50 Diaspididae 102 Dibrachys cavus 41, 44, 57, 58 Ditoba caerulecephala 29 Dimmockia incangrua 58 diófaclevéltetű 48 Diplazon laetatorius 141 Diplopoda 162 Diprion pini 61 Diptera 51, 136, 161, 167 Distoleon tetragrammicus 92 Ditoma crenata 81 Dolichonabis limbatus 88 Dolomedes fimbriatus 151 Dolycoris haccarum 50, 63 dögbogár 122 Drepanepteryx phalaenoides 98 Drino bohemica 54 Drino inconspicua 53, 61 Drino vicina 53 Drosophilidae 25 drótférgek 119, 122, 124 Drynidae 14 dudvasodrómaly 33, 36, 45 Dysaphis devecta 143 Dysaphis piri 141, 142, 144 Dysaphis plantaginea 130, 141, 142, 143 egerek 163, 173 egyenesszárnyúak 39, 163, 167

egyenlőszárnyúak

167 Elaphe Zongissima 163 Elateridae 162, 163 elevenszülő gyík 162, 163 Elodio morio 55 emlősök 164, 171, 178 Empididae 25 Enallagma cyathigerum 66; Enarmonia conicolana 168 Encarsia formasa 41, 43, 193, 194 Encyrtidae 14 Ephedrus cerasicola 40 Ephedrus plagiator 40 Ephestia kuehniella 80 Epicampocera succincta 55 Epinotia immundana 168 Epistrophe eligans 144 Epistrophe melanostomoides 144 Epistrophe nitidicollis 144 Epistrophe ochrostoma 144 Epistraphella euchroma 144 Episyrphus balteatus 142 Epitheca bimaculata 67 Eptesicus serotinus 176 Erannis defoliaria 167, 184 Erastria scitu/a 135 erdei béka 160 erdei cickány 173 erdei cserebogár 55, 62 erdei pinty 16S, 166 erdei rabló 66 erdei sikló 163 eresszárnyú törpefürkészek 50 Erinaceidae 171, 172 Erinaceus concolor 172 Erinaceus europaeus 172 Eriococcidae 102 Eriococcus eucalypti 135 Eriophyidae 102 Eriosoma lanigerum 42, 98, J14 Eriosoma lanuginosum 76 Eriosoma ulmi 76 Ernestria rudis 52 eszelények 182 Bubiemma coccidiphaga 135 Bubiemma dubia 135 Eucalipterus tiliae 80 Euclemensia bassette/a 134 eukaliptusz-tüskéspajzstetű 135 Eulophidae 41, 45 Eurnea linearicornis 55 Eurnea mitis 60

--200--


Eupoecilia ambiguella 60 Euproctis chrysorrhoea 29, 30, 31, 58, 123 Eupteromalus apica/is 61 Eupteromalus dubius 61 Eurydema ornatum 50 Eurydema oleraceum 63 Eurysthae scutellaris 55 Eurytoma appendiculata 58 Eurytomidae 41 Eutetranychus tiliarum 80 Evarcha falcata 156 Exochomus quadripustulatus 130 Exorista larvarum 52, 53, 58 Exorista rustica 55 Eysarcoris punctatus 89 ezüstös mezeipoloska 83 ezüstsávos sodrómaly 31

ékes sodrómaly 32 élespotrohú törpefürkészek énekes rigó 166 énekesmadár-alkatúak 166

so; 50

férgek 160, 164 ·fésüs fenyődarázs 61 filoxéra 76, 177 fogólábú fátyolkák 25 fogoly 166, 169 foltos szalamandra 160, 161 foltosszárnyjegyű rabló 66 fonálférgek 120, 194 Forficula auricuiaria 70 Forficulidae 70 földigiliszták 173 Fulgoridae l 02 futóbogarak 20, 22, 117, 179 futrinkák 188, 192 fülbemászák 25, 68 fürge gyík 162, 163 fürge mezeipoloska 85 fürj 166, 169 fürkészalkatúak 28 fürkészdarazsak 180 fürkészek l 79 fürkészlegyek 16, 51, 180, 191 füzikék 166 fűreváltó zöld alma-levéltetű 142 fűrészhasú fürkészlégy 57 fűzfa-pajzstetű 76

fakó virágpoloska 74 fakuszok 166, 167, 168, 168, 171 fali gyik 162, 163 fali kaszáspók 146 farkaspókok 150 gabona-levéltetvek 71, 132 fatetvek 76 gabonapolcskák 118, 119, 122, 169 fácán 166, 169 galagonyalepke 59, 182 fácánfélék 169 galambok 170 fátyolkák 20, 179, 192, 194 gamma-bagolylepke 55, 59 fekete bükköny-levéltetű 113 Gastroidea viridu/a 61 fekete hangya 51 · Geophilidae 64 fekete meggy-levéltetű 112, 113, 115, 141, 142, 143, gesztenye-sátorosmaly 36, 38 144 Gilpinia hercyniae 54 fekete répalevéltetű 21, 76, lll, 114, 115, 128, 130, Gilpinia paliida 61 132, 141, 142, 143 Gilpinia socia 61 fekete rigó 166 Gonia éapitata 55 feketehátú tolvajpoloska 88 gömbölyű poloskalégy 62 feketelábú sáska-fürkészlégy 62 gőték 160, 162 feketeribiszke-levéltetű 76 Grapholitha funebrana 33', 34 felkiáltójeles bagolylepke 55, 58 Grapholitha malesta 30, 34, 49 • fenyőaraszoló 89 Gregapimp/a inquisitor 28, 28 fenyőbagolylepke 55, 167 gubacsatkák 157 fenyődarázs-fürkészlégy 61 gubacsdarázs-alkatúak 27 fenyődarazsak 179 gubacsJegyész törpefürkészek 50 fenyőilonca 55 gubacsszúnyogok 24, 39, 121, 124, 136 fenyőpohók 55, 57, 59, 61 Gymnosoma g labosum 52, 53 fenyőrontó darázs 61 Gymnosoma rotundatum 52, 62 fémfürkészalkatúak 41 fémfürkészek 179, 180 gyakori sugaras fémfürkész 41, 44 gyakori szitakötő 68

--201--


gyapjas pajzstetű 96 gyapjaslepke 29, 31, 52, 55, 57, 58, 59, 60, 61, 89; 123, 167; 182, 191 ' gyapjaslepke-bábfürkészlégy 56 gyapjaslepke-fürkészlégy 57 gyepi béka 160, 161 gyilkosfürkészek 28, 32, 177, 179, 180, 190 gyilkos fürkészlégy 59 gyilko~poloska 88 gyíkok 1)3 gyümölcsfapoloska 83 gyümölcsmoly-gyilkosfürkész 28, 33 gyűrűsférgek 163 gyűrűslepke 29, 31, 55, 57, 58, 83 hagymabogár 61 halványsárga fenyődarázs 61 hamvas korte-levéltetű 141, 142, 143 hamvas mezeipoloska 82 hamvas potrohú fürkészlégy 60 hamvas szilva-levéltetű 112, 129, 132, 143, 144, 145 hamvas szitakötő 67 hangyafarkas 92 hangyaformájú törpefürkészek 50 hangyalesők 24, 92 hangyák 122, 123, 163, 169, 170 Haplothrips subtilissimus 73 haragos sikló 163 harkályalkatúak 166 harkályok 166, 168, 168 Harpa/us ru.fipes 118 havasi cickány l 73 hártyásszárnyúak 27, 42, 85, 163, 168 házatlan csigák 163 házi kaszáspók 146 házi liszteske 43 házi törpepók 154 házi veréb 167 házi zugpók 150 Hedya nubiferana 30, 33, 34, 36, 190 hegyes farkaspók 151 hegyesorrú denevér 176 Hemerobiidae 94 Hemerobius humulinus 96 heqgeres fémfürkészek 41 Heriaeus hirsutus 154 hernyóirtó fürkészlégy 58 hernyóölő-fürkészlégy 59 Heteraptera 73 hétfoltos kisfutó 121 hétpettyes katicabogár 22, 23, 129 Himacerus apterus 86

Hippadarnia tredecimpunctata 131 Holcothorax testaceipes 189 holyvák 125 homoki gyík 162 Homoptera 167 hosszúfülű denevér 176 hosszú lábú kaszáspókok 146 hosszúnyakú fémfürkészek 27, 41 hosszúszárnyú denevér 176 Hulbneria afjinis 55 huszonkétpettyes katica 127 hüllők 162 178 Hyalopterus pruni 112, 129, 132, 143, 144, 145 Hyla arborea 162 Hymenoptera 27 Hyperaspis congressis 13 Hyperomyzus lactucae 76 Hyphantria cunea 31, 45, 58, 89, 183 Hypochrysa elegans 102 Hyponomeuta maiinel/us 30, 31, 34, 60, 183 Hyponomeuta padel/us 31, 34, 60 lcerya purehasi 128 Ichneumonidae 12, 28, 28, 168 Ichneumonidea 28 igazi szúnyogok 24 ikerszelvényesek 162 Insectivora 171 Ips tipographus 81 Itoplectis alternans 28, 29 Itoplectis maculator 28, 29

·jajgató rétisáska 62 Jalla dumasa 89 japán cserebogár 177 japán pajzstetű 177, 191 jegenyefenyő-sodrómaly

32

kabócák 80, 85, 87, 88, 89, 102, 121; 122, 125 kakukk 167 kaliforniai pajzstetű 184, 192 kalitpókok 155 kalló cserebogár 55, 175 Kalmanius flavomarginatus 88 Kampimodromus aberrans 158, 159 karcsú fémfürkészek 41, 45 karcsú gyilkosfürkészek 28, 34 kardosfátyolkák 24 karéjos keresztespók 153 karalópókok 154 kaszáspókok 119, 145 katicabogarak 12, 23, 24, 25, 79, 126, 177, 179, 188, 192, 194

--202--


káposzta-bagolylepke 49, 55, 58, 59, 168 káposztalepke 49, 55, 58, 59, 113, 119, 168, 179, 182 káposzta-levéltetű 21, lll, 131, 141, 142, 143 káposztalégy 118, 120, 124 . káposztamaly 49 kápo.sztapoloska 50, 55, 182 kecskebéka 160, 161 kelet-európai sün 172 keleti cickány 173 keleti gyümölcsmoly 30, 34, 49, 55, 177, 182 kenderike 165, 169 kereknyergü patkósorrú denevér 176 keresztes szőlőmoly 113 keresztes vipera 163 keresztespókok 152 kerti sodrómaly 30, 31, 33, 34, 36, 45 fék cinege 166, 167 kéksávos légivadász 66 kék szárnyú sáska 62 kéregmaly 182, 188 kései denevér 176 kétéltűek 160 kétfoltos szitakötő 67 kétpettyes katicabogár 21, 127, 128 kétszárnyúak 42, 51, 136, 146, 153, 155, 156, 157, 167, 168 királykák 168 kis bábrabló 123 kis hangyaleső 92 kis patkósorrú denevér 176 kis téli araszoló 55, 167 kis tölcsérpók 150 kis vörös rügysodró 34 kisemlősök 163 kígyóaknás ezüstmoly 47 kígyók 162 kockás sikló 164 komló-levéltetű 113 korai denevér 17,4, 176 kormoslepke 89 koronás keresztespók 153 kószalegyek 24 kökényszövő gyapjaslepke 49, 182 kökényszövő sodrómaly 30, 31, 32, 34, 36, 45 kőrisfa virágpoloska 74 körtelevél-sátorosmaly 47 körternoly 34 körte-szövódarázs 58 köszmétearaszoló 31, 58, 59 közép fakopáncs 166 közönséges acsa 67 közönséges avarholyvl! 125

közönséges címerespoloska 50 közönséges denevér 176 közönséges fátyolka 23, 107, 194 közönséges fülbemászó 51, 70 közönséges fürgefutone 120 közönséges gyászfutó 124 közönséges gyorsfutó 120 közönséges hangyaleső 92 közönséges karalópók 155 közönséges keresztespók 153 közönséges lágybogár 126 közönséges levélpirosító alma-levéltetű 130, 143 közönséges lószúnyog 62 közönséges szitakötő 68 közönséges ugrópók 156 közönséges vakondok 173 közönséges virágpoloska 77 közönséges vízicickány 173 kukoricamoly 54, 55, 60, 61, 177, 191, 194 kukoricamoly-fürkészlégy 60 Labidura riparia 69 Labiduridae 69 Lacerta agilis 163 Lacerta muralis 163 Lacerta taurica 162 Lacerta viridis 163 Lacerta vivipara 163 Laetilia coccidivora 134 Lasius niger 86 Laspeyresia pomonelia 30, 31, 45, 49, 83, 183 Laspeyresia pyrivora 34 lábatlan gyík 163 lágybogarak 25, 126 lágy teknőspajzstetű 135 lápi acsa 67 lápréti sodrómaly 32 legyek 85, 87, 88, 89, 121, 150, 179 Lerna melanopus 132 Lepidoptera 42, 134 lepkék 42, 116, 122, 123, 125, 134, 157, 163, 168, 169, 175, 194 Leptinotarsa decemlineata 61 Lestes barbatus 66 Lestes sponsa 66 "Leucopis alticeps 144 Leucopis atritarsis 145 Leucopis caucasica 145 Leucopis gliphinivora 145 Leucopis interruptovittata 145 Leucopis pallidolineata 145 Leucopis silesiaca 144

--203--


Leucoptera scite/la 47, 183, 188 levélaknázó-molyok 168 · levélbogár-fürkészlégy 61 levélbogarak 55, 113, 121, 122, 125, 162, 169, 170, 182 levélbolhák 74, 76, 80, 83; 85, 87, 96, 102, 116 levéldarázs 55, 119,122, 124 levelibéka 162 levélpirosító levéltetvek 98, 114 levélsodró levélbolha 76 levéltetű-fürkészek 28, 38 levéltetvek 69, 71, 74, 76, 78, 79, 80, 82, 83, 85, 87, 95, 96, 98, 102, 109, 116, 118, 119, 120, 121, 122, ' 124, 126, 127, 131, 133, 137, 140, 144, 150, 153, ~~~~~~tnt~t~t~t~

légykapók 170 légyölő pókszázlábú 65 Libeilu/a depressa 67 Libeilu/a quadrimaculata 67 ligeti sodrómaly 30, 33, 34, 36, 45, 55, 60 lisztes fátyolkák 24, 92 liszteskék 96, 102, lll lisztmoly SO Lithobiidae 64 Lithobius forficatus 65 Lithocolletidae 37, 168 Lithocolletis messaniella 36 Lobesia botrana 30, 31, 34 lombosfa fehérmaly 47, 183, 188 lomha rabló 66 Lophosia auriceps 56 Lophosia bicolor.53 Lophosia brassicaria 53, 56 Lophosia fasciata 56 Loxostege sticticalis 60, 113 lószúnyog fürkészlégy 62 lószúnyogok 24, 55, 167 lucerna csipkézőbogár 55 lucerna-levéltetű 48 Iucernaböde 127 lucernabogár 61 lucernaormányos 55 Lycosa singoriensis 151 Lycosa vultuasa 151 Lycosidae 150 Lyctocoris campestris 81 Lydella thompsoni 52, 53, 54, 60 Lymantria dispar 29, 31, 57, 60, 89, 123, 167 Lymantria manacha 89, 123 Lyonetia eZerkelta 47 Lypha dubia 55

Macrocentrus linearis 28, 34 Macrocentrus pallipes 28, 34, 190 Macrosiphum rosae 96, lll, 112, 113, 114, 115, 142, 143, 144 madarak 164, 164, 178 magyar gyík 162 Malacocoris chiorisans 85 Malacodermata 25 Maiacosama neustrium 29, 31, 57, 83 Mamestra brassicae 49, 58, 168 Mamestra oleracea 58 Mamestra pisi 59 Mammalia 171 Mantispidae 25 Marptusa muscosa 156 Matsucoccus josephi 132 májusi cserebogár 55, 62, 175 málna-levéltetű 79 málna-vesszőszúnyog 182 Mecoptera 25, 116 Medina separata 55 meggyvágó 169 Megistopus flavicornis 92 Megaura viciae 128, 132, 142 Meigenia grandigena 55, 61 Meigenia mutabilis 61 Meloidae 25 Melolontha hippocastani 62 Melolontha melolontha 62 Melolonthidae 163 Membracidae 102 Mesochorus thoracicus 61 Metasyrphus corollae 140 Metatetranychus alni 79 Metopolophium dirhodum lll, 114 mezei cickány 173 mezei pacsirta 166 mezei poloskák 87 mezei veréb 166, 167 mezei virágpoloska 74 mezeipoloskák 81 meztelencsigák 123 mérges dajkapók 155 Micromus angulatus 97 Micromus variegatus 97 Microphthalma europaea 55 Microsoma exigua 55 Miller vízicickánya 173 Miniopterus schreibersi 176 Miridae 81 Misumena vatia 154

--204--


Misumenops tricuspidatus 154 mocsári béka 160, 161 mohos ugrópók 156 molylepkék 122, 124, 146, 150, 153 molyrontó fürkészek 28, 29 molytetűrontó fémfürkész 41, 43 Monodontomerus aereus 57, 58 Monophlebidae 102 mórpoloska 56 Muscidae 25 muslicák 25 muszkamoly 55, 59, 60, 113 Myotis blythi oxygnathus 176 Myotis myotis 176 Myrmecaelurus trigrammus 92 Myrmeleon forrnicarius 92 Myrmeleonidae 24, 92 Myzus cerasi 115, 141, 142, 143, 144 Myzus persicae 39, 96, 97, 106, 109, lll, 113, 115, 129, 131, 141, 143, 194 Nabidae 85 Nabis brevis 87 Nabis ferus 87 Nabis pseudojerus 87 Nabis punctatus 87 Nabis rugosus 87 nagy címerespol6ska 89 nagy fakopáncs 166 nagy mezeipoloska 82 nagy patkósorrú denevér 176 nagy selymes futrinka 118 nagy téli araszoló 55, 167 nagy tolvajpoloska 86 nagy virágpoloska 78 nagy vörös rügysodró 33, 36 narancsvesztő pajzstetű 128 naspolyamoly 37 N atrix natrix 164 . N atrix tessellata 164 nádi acsa 66 Nemopteridae 24 Nemoraea pellucida 55 Neodiprion sertifer 61 Neomys anamaius milleri 173 Neomys j adiens 173 Nepticula malelia 183 Neurotama saltuum 58 Neuroleon nemausiensis 92 négyfoltos acsa 67 négyfoltos hangyaleső 92

négyfoltos szerecsenkata 130 Ninetaflava 99, 102, 107,115 Noctuidae 102, 123 Nomadacris septemtastiata 164 Notacelia roborana 29 nünükék 25 nyaktekercs 166, 171 nyárfa-gubacstetű 76 nyárfa-gyapjaslepke 30, 56, 58, 59 nyárfalevélmoly 47_ Nyeta/us noctu/a 176 nyerges szőlőmoly 30, 31, 34, 60, 113 Ocypus olens 125 Odonata 65 Oedipoda coerulescens 62 olajfa-teknőspajzstetű 130, 133, 135 Dmalium rivulare 125 Onychogomphus j oreipatus 67 Operophtera brumata 167, 184 Dpilio parietinus 146 Opiliones 145 Orgya antiqua 49 Orius horvathi 79 Orius majusculus 73, 74, 78 Orius minutus 73, 78, 79 Orius niger 73, 77, 78 Orius vicinus 79 ormányosbogarak 119, 121, 167, 168, 169 Orthetrum brunneum 67 Orthetrum cancellatum 67 Orthetrum coeru/escens 67 Orthoptera 167 Osmylus julvicephalus 24 Ostrínia nubilalis 60 osztrák poloska 56 osztrák szipoly 55 óriás szitakötő 67

örvös légykapó 166 öves szkolopendra 64 őszi bagolylepke 29 őszibarack-sátorosmoly

37, 47

pacsirták 169 pajorok 119 pajzstetűfaló

bagolylepke 134 24, 144 pajzstetvek 71, 93, 96, 101, 102, 113, 116, 127, 132, 134, 135, 144, 145, 177, 186 Pales pavida 53, 59 pajzstetűlegyek

--205--


Pallopteridae 25 Pandemis heparana 30, 33, 34, 36, 45, 60 Pandemis ribeana 30, 31, 33, 34, 36, 45 Panolis /iammea 167 Panonychus ulmi 18, 80, 109 Panorpa communis 117 Panorpa germanica 117 Panorpa hybrida 117 Panorpidae 116 Parasetigena segregata 52 Parasetigena silvestris 51, 52, 53, 54, 57

paréjpoloska 63

Paridae 167 parlagi vipera 163

Parornix petiolelia 45, 47 parti fülbemászó 69 parti fülbem ászák 69 Parus caeruleus 167 Parus major 167 pataki szitakötő 67 pattan óboga rak 170 .Pediobius nawai 58 Pediobius tarsa/is 58

Phyllonorycter cerasicolella 37, 47 . Phyl/onorycter coryilfolie/la 37, 45, 47, 183 Phyllonorycter cydoniella 37 Phyllonorycter mespileUa 37 Phyllonorycter oxyacanthae 47 Phyllonorycter persicelia 37, 47 Phylloxera punctata 94 Phylloxerina salicis 76, 79 Phytocoris reuteri 84 Phytocoris ulmi 84 Phytocoris varipes 84 Phytodecta fornicata 61 Phytomyza ilicis 168 Phytoseiidae 156 Phytoseiulus persimilis 18, 157, 194 Phytoseius macropilis 158, 159 Phytoseius plumifer 158, 159 Picconia incurva 55 Picidae 168 Pieridae 102, lll Pieris brassicae 49, 58, 113, 168 Pieris rapae 49, 168 pillefátyolkák 25, 91

Peleteria ruhescens 55 Pelobates fuscus 161 Pemphigus bursarius 76 Pemphigus filaginis 76 Pemphigus spirotheeae 76 Pentatomidae SO, 89 Perilampus hyalinus 57, 58 Periscepsia carbonaria 51, SS

Pilophorus perplexus 83 Pimpla instigator 28, 30 Pimpla turionel/ae 28, 30 Pipistrellus pipistrellus 176 pirosszemű

pete-f émfúr kész 41, 48

Pisaura mirabilis 151 Pisauridae 151 Planipennia 91 Pianococcus citri 133 Platygasteridae 50 Platymya hortulana 55 Platynus dorsa/is 121 Plecozus austriacus 176 Plutella maculipennis 49

pete-f émfúr készek 41,47 petefürkészek 12, 18 pettye s gőte 161 Phaedon cochleariae 61 Phalangiidae 146 Phalangium opilio 146 Phasia crassipennis 56 Phasia subcoleoptrata 56 Phasianidae 169 Phasiinae 62 Pholetesor bicolor 28, 36, 189, 190 Pholetesor circumscriptus 28, 36

Phoridae 25 Phorocera assimilis SS Phorocera obscura 55 Phorodon humuli 113 Phryxe magnicornis 55 Phryxe vulgaris 52, 53, 59 Phyl/aphis fagi 96, 98 Phyllonorycter biancardelia 37, 45, 47, 183, 189, 190

pockok 163, 173 Poeci/us cupreus 121 pokoli cselőpók 151 poloskatojásölő törpef ürkész ek 50 poloskák 20, 22, 73, 85, 88, 89, 119, 121, 167, 168, 169, 188 Polychrosis botrana 113, 114 portet vek l 02 pókhálós almarnoly 30, 31, 34, 55, 183 pókhálós szilvamoly 31, 34, 55 pókok 20, 22, 69, 71, 147, 163, 164, 167 pókszázlábúak 65 pöszörhigyek 25

Praon exoletum 40 Proctotrupidae 50

--206--


Proctotrupoidea 50 Propylaea quatuordecimpunctata 23 Propylaea quatuordecimpunctata 132 Proséna siberita 56 Prospaltella berlesei 177, 191 Prospaltella perniciasi 192 Prostemma aenicolle 88 Prostemma guttu/a 88 Prostemma sanguinea 88 Protaphidius wismannii 39 Pseudococcidae l 02 Pseudoco~cus maritimus ll O Psychophagus omnivarus 58 Psylla maii 85 Psyllopsis fraxini 76 Pteromalidae 41, 44, 57 Pterostichus melanarius 124 Ptycholoma lecheanum 31 puhatestűek 164 Putvinaria vitis 96 púposlegyek 25 püffedtcombú fürkészek 28 püffedtcombú zömökfürkészek 31 Pyralidae l 02 Quadraspidiotus perniciosus .184

rablólegyek 20, 22, 25 rablópillék 20 rablópoloskák 88 ragadozó atkák 12, 24, 156, 177, 194 ragadozó gubacsszúnyog 137 ragadozó gubacsszúnyogok 12 ragadozó poloskák 22 ragyás futrinka 123 raktári kártevők 153, 154, 186 .rákok 160 rámáslegyek 25 Rana arvaris 161 Rana esculenta 161 Rana lessonae 161 Rana ridibunda 161 Rana temporaria 161 Raphidia flavipes 90, 91 Raphidia major 90 Raphidia nigricollis 90 Raphidia notata 90 Raphidia xanthostigma 90 Raphidiidae 91 Raphidioptera 25, 89 Recurvaria leucatella 33, 36 Recurvaria nanelia 34

Reduviidae 88 ,.~_r repcedarázs 59 repcelepke 177 Reptilia 162 rezes gyászfutó 121 répalepke 49, 55, 59 ,réti lószúnyog 62 réti zugpók 150 rézsikló 163 Rhagionidae 25 Rhagoletis cerasi 184 Rhinocoris irac1-1ndus 88 Rhinolophus euryale 176 Rhinolophus ferrumequinum 176 Rhinolophus hipposideros 176 Rhinophoridae 51 Rhizotrogus aequinoctialis 62 Rhopalosiphum insertum 142 Rhopalosiphum maidis 131, 141 Rhopalosiphum padi lll, ll4, 129, 130, 141, 142, 143, 144 rinyák 64 Rodolia cardinalis 128 rovarevők 171 rozsdafarkúak 170 rozsdarácsos levélmoly 30 rózsailonca 29, 30, 31, 34, 49, 55, 60 rózsa~levéltetű 96, lll, 112, 113, ll4, 115, 142, 143, 144, 163 rózsarügy-tükrösmoly 29 rügymolyok 182 · rügysodró-tükrösmoly 30, 33, 34, 36, 190 Saissetia oleae 130, 133, 135 Salamandra salamandra 161 saláta-bagolylepke 56, 58, 59 Salticidac 156 sarlósszárnyú barna fátyolka 98 sárga burgonya-levéltetű 109 sárga cserebogár 62 sárgahasú unka 160, 161 sárgalábú hangyaleső 92 sárgalábú tolvajpoloska 88 sárga szilva-levéltetű llO, 113, ll5, 143 sárgatorú katona-szitakötő 68 sárgás mezeipoloska 82 sárgászöld kukorica-levéltetű lll, ll4 sáskák 25, ll 9, 153 sátoraknásmoly 37 S~elionidae 50, 50 Schizaphis graminum 132 Schizoneura ulmi 98

--207--


Seolopendra cingulata 64 Scolothrips longicornis 72 Scutigera coloopterata 65 Scutigeridae 65 Semiadalia undecimnotata 127 seregély 166, 170, 171 Sesamia vuteria 61 síkszárnyúak 91 Siphona genicutata 52, 62 Sisyridae 24 Sitobion avenae lll, 132, 141, 142, 143 Sittidae 168 skorpiófátyolkák 116 sodrómoly-fürkészlégy 60 sodrómol yok 32, 76, 136, 179, 182, 185 sodrómolyrontó· gyilkosfürkészek 28, 32 Sorex alpinus 173 Sorex araneus 173 Sorex minutus 173 Soricidae 171, 172 sovány karolópók 155 sóska-levélbogár 61 spárgabogarak 61 Sparganothis pilleriana 30, 31, 60 Sphaerolecanium prunastri 130 Sphaerophoria scripta 141 • Spilonota ocellana 33, 34, 36, 47, 49 Staphylin idae 125 Stenobothrus lineatus 62 Stethorus punetilium 132 Stilpnotia saticis 30, 58 Strongygaster globula 51 Subcoeeine/la vigintiquatuorpunctata 127 su'garas fémfürkészek 41, 44 sünök 171, 172 süvöltö 165, 170 Sympecma fusca 66 Sympetru m meridionale 68 Sympetru m sanguineum 67 Sympetru m striolatum 68 Sympetru m vulgatum 68 Sympiesis acalle 43 Sympiesis gordius 41, 45 Sympiesis sericeicornis 41, 45, 189 Synanthedon myopaeformis 185 Synanthedon tipu/ifarmis 185 Syrphidae 24, 137

szajkó 166 szalagos héjbogár 81 százlábúak 64, 169 százlábú-félék 64

szegélyes vidrapók 151 szemes tükrösmo ly 33, 34, 36, 47, 49 szemfüles fürkész 28, 28 széndneg e 165, 166, 167 szénfényű-törpefürkészek 50 szil gubacslevéltetű 76 szilfa-virágpoloska 74 szillevélszegély-gubacstetű 98 szilva-pajzstetú 130 szilvamoly 33, 34 szipolypoloska 56, 63 szitakötök 20, 22, 65 szivacslegyek 24 szín-kaszáspókok 146 szongáriai cselöpók 151 szöcskék 25 szövödarazsak 182 szölöilonca 30, 31, 55, 59, 60 szölömolyok 114, 185 szörösfarú virágpoloska 81 szúbogarak 25, 168 szúnyogok 88, 175 szúvadász 81 szürke alma-levéltetű 130, 141, 142, 143 Tabanidae 24 Tachina j era 55 Tachina Zurida 55 fachína magnicornis 55 Tachinidae 51, 52 Tachininae 56 Tachyporus hypnorum 125 takácsatkák 72, 73, 76, 78, 79, 80, 131, 133, 157, 158, 159, 187 Talpa europaea 173 Talpidae 171, 173 tarajos göte 161 tarkalábú címerespoloska 89 tarka sodrómol y 55 tarka szölömoly 30, 31, 34 tavi béka 160, 161 táncoslegyek 25 Tegenaria agrestis 150 Tegenaria derhami 150 tegzesek 24 tengelice 169 Tenthredinidae 163 testvér törpepók 153 Tetranychidae 102 Tetranyebus ulmi 76 Tetranyebus urticae 18, 78, 194 Tetrastichus asparagi 15

--208--


'

1

tetűrontó fémfürkészek 41 tevenyakú fátyolkák 25, 89, 91 téli araszeJók 184 Thaumetopoea processionea 31, 58, 123 Thea vigintiduopunctata 127 Theresimima ampelophaga 89 Theridiidae 153 Theridium sysiphium 153 Theridium tepidariorum 154 Therioaphis macula ta l 07 Thomasiniana theobaldi 182 Thomisidae 154 Thrips tabaci 72 Thysanoptera 71 Tibel/us oblongus 155 Tiputa oleracea 62 Tiputa palludosa 62 Tipulidae 24 tizenhárompettyes katica 131 tizennégypettyes füsskata 132 tízpettyes katicabogár 131 Tjederina gracilis 101 tolvajpoloskák 85 tormalevélbogár 61 Tortricidae 30, 32, 102 Tortrix viridana 29, 30, 31, 32, 36, 47, 59, 60, 167 Torymidae 27, 41, 57 tölgyilonca 29, 30, 31, 32, 36, 47, 55, 59, 60, 167 törpecickány 171, 173 törpe denevér 176 törpefürkész-alkatúak 50 törpepókok 153 törpe virágpoloska 79 tőrös címerespoloska 89 trapézmintájú bagolylepke 134, 135 Trechus quadristriatus 120 Tria/eurodes vaporariorum 43 Triarthria setipennis 51 Trichogramma cacoeciae 48 Trichogramma cephalcia 48 Trichogramma embriophagum 48 Trichogramma evanescens 41, 48 Trichogramma semblidis 48 Trichogrammatidae '41, 47 Trie/istus globulipes 28, 31 Trie/istus podagricus 28, 31 Trioxys compianatus 40 Trioxys paliidus 40 tripszek 24, 71, 72, 74, 76, 78, 79, 80, 81, 102, 121, 125 Trissolcus rufiventris 50 Trissolcus simoni 50

Triturus alpestris 161 Triturus cristatus 161 Triturus vulgaris 161 Troilus turidus 89 tüskés fenyődarázs 61 tüskés gyümölcspoloska 50 Typhlodromus aceri 158 Typhlodromus baceri 158 Typhlodromus commentidus 158 Typhlodromus cotoneastri 158 Typhlodromus involutus 158 Typhlodromus longipi/us 158 Typhlodromus perbibus 158 Typhlodromus recki 158 Typhlodromus simplex 158 Typhlodromus soleiger 158 Typhlodromus tiliar,um 158 Typhlodromus tranquillus 158

tyúkalkatúak 166 uborka levéltetű lll, 113, 132 ugarlégy 120, 121 ugrópókok 156 ugróvillások 81, 120 üvegházi malytetű 43, 179, 193 üvegszárnyú lepkék 185, 188 vakondok 171, 173 valódi fülbemászék 70 valódi fürkészek 12, 28, 28 valódi legyek 25 valódi törpefürkészek 50 varangyok 160 vállas keresztespók 153 verebek 171 vetésfehérítő bogarak 56, 121 vetési bagolylepke 49, 55, 58, 119 vértetű 42, 71, 98, 114, 145, 177, 182, 188, 192 vértetű-fürkész 41, 42, 191, 192 vincellérbogarak 182 Vipera berus 163 Vipera ursinii rakosiensis 163 virágbogarak 182 viráglakó karalópók 154 viráglegyek 24 virágpolcskák 74 vízicsigák 160 vízi fátyolka 24 vízipásztor 67 vízisikló 164 Voria ruralis 55

--209--


vörhenyes címeFespoloska 89 vörösbegy 166 vöröses mezeipoloska 81 vöröshasú unka 160, 161 vörösnyakú árpabogár 132 vörös rinya 64 vörös sáska 164 W esmaelius subnehu/osus 96 Winthernia cruentata 52 Xestia c-nigrum 58 Xylocoris cursitans 81 Xyticus kochi 155 zab-levéltetű lll, 132, 141, 142, 143 Zaira cinerea 51, 53, 56 zengőlegyek 12, 21, 24, 137 Zenillia libatrix 56

Zicrona coerulea 89 zöld alma-levéltetű 71, 76, 80, lll, ll2, 113, ll4, 115, 129, 130, 131, 132, 143 zöldbéka 161 zöld bogáncs-levéltetű 143 zöldborsó-levéltetű 40 zöld bükköny-levéltetű 132, 142 zöldike 165, 166, 169 zöld fátyolkák 12, 23, 24, 25, 98 zöld gyík 162, 163 zöld karalópók 154 zöld kukorica-levéltetű 131, 141 zöld őszibarack-levéltetű 21, 96, 97, 109, lll, 113, 115, 129, 131, 141, 143 zöld varangy 161 zugpókok 149 zselnicemeggy-levéltetű lll, 114, 129, 130, 141, 142, 143, 144

--210--


J l. l cllllewnonidae sp. nős té n y szabad on álló tojókészül ékkel

2. l clmewnonida e sp . jellegzetese n fürk é ző tes ttartásban 3. Braconidae sp. jellegze tes példánya 4 . A szemfü les fürk ész ( Gregopimpla inquisiw r) nő s té n ye 5. A b á b ö l ő fürké sz ( Pimpla instigawr) 6. Sodróma lyrontó gy ilkosfürkész ( Apa11teles xa111 liostigma )

l.


J. Karcsú gyilkosfürkész ( Macrocentrus linearis ) nösténye 2. Karcsú gyilkosfürkész ( Macrocentrus linearis ) hím egyede 3. Levéltetű fürké sszel (Aphidiidae· sp.) parazitált levéltetve 4. Fürkészlégy petéivel parazitált bagolylepkehernyó 5. Barna százlábú ( Lirhobius forjicaws ) 6. K özönséges fülbemászq himje ( Forjicula auricuiaria J

Il.


5.

l . Amhocoris sibiricus virágpo loska nőstén ye 2. Deraeoco ris poloska lárvája 3. Deraeocoris olivaceus mezei polos ka 4. Phytoco ris ulmi poloska n ős tén ye agy tolvajpoloska n ős tén ye ( Himacerus aplerus ) 6. Nabis puncLa!Us poloska hímje

III.


l. Dolic!tonabis limbatus poloska nösténye 2. Gyilkos p laska himj e ( R!tinocoris iracundus) 3 . Rapitidia j/av ipes tevenyakú fátyolka hímje 4. Lisztesfátyolka 5. Barna fátyolka petéje levélszö n·e ragasztva 6. Barna fátyolka gubója

IV.


l. H emerobius humulinus barna fátyolka n ős té n ye

m 6

5

2. H emerobius humulinus barna fátyolka lárvája 3. IXI esmaelius subnebulosus barna fátyo lka hímj e 4. Mic romus angulatus barna fátyo lka n ős tén ye 5. Micromus va riegaws barna fátyo lka n ősté n ye 6. Micromus variegatus barna fát yolka lárvája

v.


l . Drepanepteryx phalaenoides barna fátyolka n ős ténye 2. Drepanepteryx phalaenoides lárvája 3. Chrysopa fonnasa zöld fátyo lka pe té i 4. Anisochrysa prasina lárvája 5. Chrysopa formasa lárvája 6. Zöld fátyo lka gubója

VI.


l . Ch1ysaperla carnea nösténye

2. Chrysaper/a carnea lárvája 3. Chrysapa famzasa nösténye 4. Chrysapa phy llachrama nösténye 5. Ch1ysapa phyllachmma lárvája 6 . Ch1ysapa abbreviata nösténye

VII.


l . Chrysopa per/a nos tenye 2. Ch1ysopa septempuncrata n ős té n ye 3. Változó futrinka ( Ca rabus scheidleri) 4. H antfutó ( Dolicluts halensis ) 5. Futóbogár lárvája 6. N agy selymesfutrinka ( Harpa/us rujipes )

--------------------------- ----

VIII.


l. Hétfoltos ki fu tó ( Platynus d01·salis)

2. Rezes gyászfutó ( Poeci/us cupreus) 3. Aranypettyes bábrabló ( Calosoma auropunctawm ) 4. Közönséges gyászfutó ( Pterostich us melanarius) 5. Holyva ( Staphilinidae ) 6. Közönséges lágy bogár ( Camharis f usca )

IX.


l. Katicabogár diólevélre rakott petecsamája 2. Hétpettyes katica ( occinella seprempuncta ra ) kifejlett lárvája 3. Viaszszálakkal borított katicabogár-lárva (Scymnus sp.) 4. Kétpettyes katicabogár ( Adalia bipuncrara ) bábjai 5. H étpettyes katica ( Coccinella seprempuncww ) bábja 6. Kétpettyes katicabogár ( Adalia bipunctara )

x.


l. Hétpettyes katica ( Coccinella sepwnpunctata ) 2. Négyfoltos szerecsenkata ( Exochomus quadripustulatus ) 3. Macsári katica ( Hippodamia t~·edecimpunctata) 4. Tizennégypettyes füsskata ( Propylaea quatuordecimpunctata ) 5. Tizenhárompettyes katica ( Adonia variegata) 6. Coecinuta quatuordecimpuswlata

XI.


l . Aphidole1 1ies sp. lárva levélren::n elepen 2. M etasy rphus corol/ae ze n gő l égy h ím egyede 3 . Sphaerophoria scripw ze n gő l égy hím egyede 4. phaerophon:a scripw ze n gő l égy n ős r é n ye 5. Sphaerophoria scripta ze n gő l égy lárvája 6. Scaeva py rastri ze n gő l égy

XII.


l . J::pisyrpluls balteatus zengö légy nös ténye 2. Episyrpltus balteatus zengö légy lárvája 3. L:'pisyrplws ball eatus zengö légy báb ja 4. Syrpl111s vitripennis zengölégy hím egyede 5. Epist rapile eligans ze ngö légy lárvája 6. L:'pist rophe/la euchro111a ze ngö légy lárváj a

XIII.


l . Pipiza nocrilttca zengölégy lárvája levélpirosító a l ma l evé l tetű - te l epen 3. Szín-kaszáspók ( Pha/angiidae) 4. Kis tölcsérpók ( Agelena gracilens) 5. H egyes farkaspók ( A/opecosa accemuara ) 6. Csodáspók ( Pisaura 111irabi/is)

2. Pipiza. noctiluca.

ze n gő l égy

XIV.


l . Darázspók ( A rgiope bruennichi) nősténye 2. Címeres keresztespók ( Araneus mannoratus f. piramidalis ) 3. Koroná v. közönséges keresztespók ( Amneus diademaws ) 4. Testvér-törpepók ( Theridium sysiphium) 5. Viráglakó karolópók ( Misumena vatia) 6. Alakoskodó karo lópók ( Miswnenops tricuspidaws)

XV.


l . L.ö la karalópók ( Heriaeus hirsuws ) hímje 2. Zöld karalópók ( Heriaeus hi1"Slaus) n ősté n ye 3. Közönséges karalópók ( Xisuáts kocln) 4. Sovány karalópók ( Tib ellus oblongus) 5. Csíkos dajkapók ( Chiracanrhium erraticum ) 6. Közön éges ugrópók ( Evarcha fa/cata ) hím je

XVI.


Ez a könyv azokho z a nagyüz emi szakem berekh ez és kedvtelésből kertész kedökh öz szól, akik keveseb b vegysz errel vagy vegysze r nélkül szeretn ének termeln i. Megism erhetik belőle a haszonn övénye k kártevőinek termész etes ellensé geit a rovarok , a kétéltűek, a hüllőkt a madara k, az emlősök köréból . Megtud hatják, hogyan lehet a pusztul ástól megkím élni és hasznu nkra fordítan i őket; hogyan lehet ötvözni a vegysze res védeke zést a biológia i módsze rekkel. Ennek a témakörnek hazánkban még nincs elegendő és kellő mélységű szakirodalma, pedig nagy szükség lenne rá. Ma már köztudo tt, hogy az egyoldalú kémiai védekezés nem jó módszer. Egyes kártevők ellenállóvá válnak a növényvédő szerekkel szemben, sok hasznos élőlény pedig elpusztul. A vegyszerek közül nem mindegyik bomlik le tökéletesen, és táplálékunkba kerül. A nemzetközi előírásoknál több vegyszermaradványt tartalmazó termény t, illetve terméket egyre nehezebb külföldön értékesíteni. Ráadásul a növényvédőszerek igen drágák, és előál­ lításuk levegő- és vízszennyezéssel jár. A természetes ellenségeket 96 színes kép mutatja be.

194,-Ft

Balázs, Mészáros: Biológiai védekezés természetes ellenségekkel  
Read more
Read more
Similar to
Popular now
Just for you