V. Oktatás-Informatikai Konferencia

Page 128

V. Oktatás-Informatikai Konferencia, Budapest, 2013. február 8-9.

1. ábra: Leggyakrabban nézett televíziós csatornák nemek szerint (%) Mindkét nem esetében az első helyen kereskedelmi csatorna szerepel. A férfiaknál ezt követően a sorrend: sport, humor, ismeretterjesztő, filmcsatorna. Míg a nőknél: egyéb kereskedelmi, illetve egyenlő arányban: humor és filmcsatorna. Az ábrából az is látszik, közel kétszer annyi nő említ első helyen kereskedelmi csatornát, mint férfi, illetve, hogy a négy leggyakrabban említett csatornán kívül megemlített csatornák esetében az említések száma nem éri el a 10 százalékot, a hölgyek esetében már a második legemlítettebb csatorna is 10 százalék alatt van. A televíziós szokásokon kívül a tudatos médiafogyasztással kapcsolatban is tettünk fel kérdéseket. Többek között arra voltunk kíváncsiak, hogy milyen műsorokat milyen gyakorisággal néznek. A válaszokat úgy elemezzük, hogy a leggyakrabban említett választ vesszük alapul az egyes műsortípusoknál. Egyetlen egy olyan műsortípust nem jelöltek meg a válaszadók legnagyobb arányban, amit naponta néznek. Leggyakrabban hetente néznek filmeket (a válaszadók 46,8 százaléka); hírműsorokat (35,3 százalék); valamint filmsorozatokat (34,4 százalék). A legtöbb műsortípust havonta nézik: legtöbben kulturális műsorokat (31,7 százalék). A válaszadók 30,7 százaléka néz havonta dokumentum, ismeretterjesztő műsorokat, szórakoztató műsorokat, valamint vetélkedőket. 23,9 százalék a megkérdezettek körében a havonta sportműsorokat nézők aránya. Ritkábban néznek idegen nyelvű műsorokat (33 százalék) riportműsorokat (28,9 százalék), valamint közéleti műsorokat (28 százalék). Négy műsortípusról mondták a leggyakrabban a válaszadók, hogy soha nem nézik, itt a legmagasabb az arány is a válaszadók között, mégpedig a válaszadók 71,1 százaléka soha nem néz vallási, nemzetiségi műsort, 50,5 százaléka gyermekműsort, 42,2 százaléka életmódmagazint, 30,7 százalék pedig soha nem néz zenét. Nemek szerint vizsgálva változatosabb képet kapunk. Míg a férfiak leggyakrabban sportműsorokat néznek naponta, addig a nők hírműsorokat. A férfiak legnagyobb arányban a vallási és az életmódmagazinokról gondolkodnak egységesen, soha nem nézi a megkérdezett férfiak 66 százaléka a vallási műsorokat, és 51,5 százaléka az életmódmagazinokat. A nőknél még magasabb 75,2 százalék mondta azt, hogy 127


Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.