P á rh uz am o s t ö r t én et e k A mester-narratíva örömteli hiányában a 90-es évek mag yarországi művészete sok féle, egymással párhuzamos történetet konstruáló megközelítésben és olvasatban tekinthető át. Ha egy, a művészettörténet stíluskorszakainak és a műnemeknek rendszeréből eredő, és az 1980-as évek elejéig a kortárs művészet kritikáját legin kább meghatározó klasszikus olvasattal kezdenénk, akkor arra a kultúrzsurnalisztikai jellegű megállapításra juthatnánk, hogy technikai hordozók, műnemek vagy formai jeg yek tekintetében a kortárs művészeti szcéna elmúlt évtizedbeli művei zavarba Deli Ágnes Meglepett angyalok, Vízpróba © Fotó: Rosta József
20
ejtően sok félék. Van azonban néhány vonása a periódus kortárs művészetének, amely korszakspecifikusnak tekinthető, nemcsak Mag yarorszá gon, hanem a nemzetközi művészeti életben is. Ezek közé tartozik például az installációművészet, a videó és a digitális művészet dominanciája, a festészet újbóli visszatérése, a fotó és a fényképnarratívák újfajta megjelenése, a populáris kul túra és a reklám technikáinak és képeinek gyakori használata. Ha trendek mentén akarjuk feltérképezni a tárg yalt korszakot, még az eddigieknél is nag yobb zavarban vag yunk, és csak homályos és pontatlan, hosszas mag yarázatokat igénylő etiketteket tudunk hasz nálni. Maga a tény, hogy a még a 80-as években is használatban lévő és többé-kevésbé működő foga lomrendszer ma már nem használható, többet árul el a művészet 90-es évekbeli praxisairól, mintha megpróbálnánk a poszt-poszt-koncept, a ki tudja hányadszorra neoexpresszív, a sokadik új festészet, a neo-hiperreál, a neo-neo-dada és a neo-neo-pop vagy a tökéletesen semmitmondó tárgyművészet mentén keresgélni. Amit egy vázlatos felsorolás keretében mégis mondhatnánk, az az, hogy a 90-es évek művészetében megjelentek vagy dominánssá váltak a giccs, a populáris kultúra, a reklám, a kisa játítás, a másolás technikái és kérdései; az identi tások konstruáltságának lassú felismerésével talán párhuzamosan a nemi szerepek reprezentációja, elsősorban a nőművészek körében; a divat, a vizuá lis művészet, a film és zene köztes tereiben operáló művek; az interaktív installációk és a videó-instal lációk és -filmek; az esetenként többszerzős, dj-vel
2 0 1 3 / 1 0
Kevés dolog áll távolabb tőlem, mint hogy a késő kapitalizmus és a globalizmus egyik termékének és hivatkozási alapjának tar tott transznacionális identitás szószólója leg yek, de felmerül a kérdés, hogy ha a mag yarországi kortárs művészet produktu main általában és összességében kérjük számon a nemzeti jelleget, a közegspecifikus, a csak ránk, itt élőkre és itt szocalizáltakra jellemző sajátságokat, nem követjük-e refl exió nélkül, ahistorikusan és a politikai következményeket fig yelmen kívül hagyva azt a művészettörténeti hag yományt, amely Riegltől, Chasteltől, Panofskyn át — Gerevich Tibort talán jobb nem is említeni — a nemzeti jelleget, a lokális specifikumot a művek ér telmezésében elsődleges mag yarázó erővel ruházta fel? Persze kérdez hetnénk azt is, hogyha a nemzetek felett álló transznacionális identitás elfogadása mellett érvelünk, nem követjük-e az avantgárd művészet uniformizáló, mainstreamdiktáló, elitista univerzalizmusát? És ha igen, akkor nem védhető-e ez egy a globalizá lódásra etnikai szegregációval és újnacionalizmussal válaszoló világban? Ha a 90-es évek mag yarországi kortárs művészetér ől van szó, az avantgárdra való hivatkozás különösen indokoltnak tűnik: a közegspecifikusság számonkérésekor ugyanis azzal is számolnunk kell, hogy a mai húsz —, harminc —, negyvenévesek egy olyan kor társ mű vészeti szcénában szocializálódtak, amelynek vezér-narratívája és követelményrendszere nem a mag yarországi művészet jellegzetességeire, hanem az akkori nyugat-európai művészettel való lépéstartásra, a fölöttébb problema tikus egyidejűségre, a mainstreamhez való minél evidensebb hasonlóságra fóku szálódott. Lehet, hogy ezzel a 80-as évekbeli művészetet is erősen meghatározó örökséggel vagy hag yománnyal a hátunk mögött, egy globalizálódó világ közepén prompt és problémátlan válaszok számonkérése helyett inkább kérdéseken kellene gondolkodnunk.