Dunaujvaros0530

Page 10

10

POLITIKA közélet

Ligeti kikapcsoló Június 22-től augusztusig újra megnyitja kapuit a Petőfi Művészeti Liget, ahol remek koncertekkel, színházi előadásokkal, verses estekkel várják az érdeklődőket. Zenélni fog többek között Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint, a Jolly Jackers, a Honeybeast, Kálmán György, Sipos Péter és Jankai Béla bandája a Triász, és a Budapest Voices. A szabadtéri színpadon előadásra kerül az Oscar című zenés vígjáték, a „Történik minden, ahogy írva vagyon”, ahol klasszikus és kortárs költők verseit hétköznapi helyzetekben szólaltatják meg a színészek, valamint a Szabó Magda verseiből készült Agyigó című produkció. A nyári, szabadtéri programok után, jön a színház következő évada, amely a Vágyak évada elnevezést kapta. Először Moliére Amphitryon című tragikomédiáját mutatják be. Aztán a fiatal, kortárs drámaíró, Hamvai Kornél bohózatát, a Sztálinvárost láthatjuk, melynek különlegessége, hogy éppen annak az épületnek az avatóünnepségéről szól, mely ma a színház otthona. Az évad második felében a Stúdiószínpadon Örkény István Kulcskeresők című művét adják elő. Három gyermekdarabbal és egy középiskolásoknak szóló tantermi előadással is készülnek. Először a Bartók Táncszínház Play (játszótéri kalandjáték) című produkcióját láthatjuk, melyet öttől tizenegy éves korig ajánlanak a gyerekeknek. Majd a táncosok az Egri Gárdonyi Gáza Táncszínházzal közösen mutatják be Jókai Mór művéből készült Szaffi című táncjátékukat.

2014. 2014. MÁJUS május 30. 30.

Zarándoklat – gondviselésre hagyatkozás

Karol Wojtyla több mint emlék A Budapest és Wadowice közti 502 kilométeres távolságot a a zarándoklatban résztvevők minden bizonnyal hosszabbnak érzik. Pálinkás istván Cseh Bélának persze nem ez volt az első útja, bár ahogy mesélte, az utolsó kilométereket kisebesedett talppal tette meg. Egyáltalán nem

– Áttételesen minden. Lakásunkon alakult meg 1980-ban a Lenyel Szolidaritási Szakszervezetnek a dunaújvárosi szervezete. Ekkor több mint ötszáz lengyel dolgozott a városban. A ma is meglévő Szolidaritási jelvényemet olyan lengyeltől kaptam, akinek II. János Pál még gyóntató papja volt, hiszen Krakkói püspökké való kinevezése előtt

lek, nem szeretnek dolgozni, miért csinálnak piacot… Ami nem igaz, természetesen. Nyilván, mindebben János Pál pápának óriási szerepe volt egész Kelet Európában, hiszen 1971es hazalátogatásával megteremtette a lengyel társadalom öntudatra ébredését, lelki egységét. Majd a szolidaritás, majd pedig az egész bolsevik rendszer öszszeomlása.

Cseh Bélának nem ez volt az első zarándokútja

bánja, mert a II. János Pál pápa (Karol Wojtyla) tiszteletére szervezett zarándokút talán még több is volt, mint a gondviselésre való hagyatkozás. S hogy közben hol aludtak? Vasútállomáson, cserkészeknél, a magyarul nem beszélő szlovák jégkorong válogatott világ nyilvánossága elől őrzött helyén… Mindenütt szeretetteljes fogadásban. – Pünkösdre készülve egy dunaújvárosi zarándokban is felötlik sok kötődés, Cseh Bélában mi zajlik II. János Pál szentté avatása kapcsán?

a Jagelló Egyetemnek volt a lelkésze. 1981. december 3-a, a rendkívüli állapot bevezetését követően Lech Walesat bebörtönözték, engem „csak” a munkahelyemről távolítottak el, konyhai segédmunkásként dolgoztam egy jó darabig. Aztán 1989-ben a francia forradalom kétszázadik évfordulóján tartott krakkói ünnepségre meghívtak, ahol két bőrönd élelmiszert osztottunk szét két dunaújvárosi barátommal. Itt a városban akkor ment az ostoba szoci szöveg, hogy lusták a lengye-

– Akár a nemzetekhez való viszonyában, akár, mint utazó pápaként való fellépésében sokszínű és szerteágazó tevékenysége által kinyílt a világ. A meghirdetett zarándoklat mit jelentett ma, amikor Szentté avatták? – Jézus nevében, Jézusért útra kelni, hogy az út során az Ő kegyelme átformáljon, és jobb emberré alakítson. Számomra ez a keresztény megközelítése a zarándoklatoknak. Nem egészen az, ami most az ezotéria irányába elmozdult El Caminó, ahol úgy végig lehet menni,

hogy egy kereszténnyel nem találkozol. Nem baj, annak is megvan a maga hozadéka. Keresztény emberként, az új emberré válást is megpróbálom összefoglalni. Ha már egy bizonyos időt eltöltöttél a gyalogoszarándok létben és úgy érzed, minden erőlködés nélkül egy kicsit jobban szereted az embereket, egy kicsit türelmesebb vagy velük... Ha úgy érzed, megváltozott az életérzésed pozitív irányban és válságos helyzetekben sokkal magasabb a tűréshatárod, és ha azt érzed, hogy jobban el tudod magad fogadni olyannak, amilyen vagy – nos, ezek mind annak jelei, hogy jó úton jársz. Tehát a keresztény zarándoklatnak nem az ego felturbózása a lényege, hanem a környezetünk felé a jót, a javulást, szeretet sugározni. – A maga környezetében mit tapasztal? – Közös képviselő vagyok, úgy érzem, szeretnek, általában újraválasztanak a küldöttgyűlések után, s megerősítenek. Még azt is szeretik, ha egy-egy lakógyűlésen a zarándokútjaimról beszámolok. S ha már a napjaink európai kitekintéseit is számon tartjuk, akkor ma is azt vallom, mint egy jóval korábbi írásomban: „Középkelet Európa népei nem homogén ateista, bolsevik massza. Úgy a lengyelek, szlovákok, magyarok, horvátok, mint a balti népek megőrizték keresztény hagyományaikat, s ebben a vonatkozásban egy friss, transzcendens „vérátömlesztést” adhatnak az elvilágiasult, dekadenciára hajló NyugatEurópának.” Hiszem, hogy a Kárpát-medence lesz az európai keresztény gyalogos-zarándokutak paradicsoma.


Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.