Csobánkai Hírlevél IX. évfolyam 11. szám /2021. november

Page 1

Csobánkai Hírlevél 2021.november

1

IX. ÉVFOLYAM, 11. SZÁM

2021. november 12. ● IX. ÉVFOLYAM, 11. SZÁM ● CSOBÁNKA KÖZSÉG INGYENES, KÖZÉRDEKŰ TÁJÉKOZTATÓ KIADVÁNYA

BAZILIKA VAGY SZÉKESEGYHÁZ?

ÚJ HAGYOMÁNY SZÜLETIK CSOBÁNKÁN

AJÁNDÉKCSOMAG GYEREKEKNEK ÉS IDŐSEKNEK

TE SZEDD! RAJZ- ÉS MESEÍRÓ PÁLYÁZAT

HITÉLET 7. OLD.

KÖZÉLET 5. OLD.

ÖNKORMÁNYZAT 3. OLD.

KÖZÉLET/OKTATÁS 6. OLD.

KÖZLEMÉNY AZ OSZOLY-CSÚCSON ÁLLÓ KERESZTTEL KAPCSOLATBAN A Csobánka külterület 02/5 helyrajzi számú terület, ahol az Oszolycsúcson látható kereszt áll, a Magyar Állam tulajdona. A tulajdonosi jogokat az agrárpolitikáért felelős miniszter gyakorolja a Nemzeti Földügyi Központ útján, a terület vagyonkezelője a Pilisi Parkerdő Zrt. A Szentendrei Közös Önkormányzati Hivatal Építéshatósági Irodájának 2014-ben kelt végzése alapján kijelenthető, hogy a kereszt magassága nem éri el a 6 métert, ezért az elhelyezése nem építési és bejelentési köteles tevékenység. Fotó: dr. Imre Gábor

EGY ÉV ALATT EGY SÚLYOSABB BALESET A „PISTA-KANYARBAN” Balesetből egy is sok, de a Csobánka és Pilisvörösvár közötti úton, a honvédségi leágazás utáni „Pista-kanyar” környékén ez kimondottan jó eredmény. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. Pest Megyei Igazgatósága, mint a közút kezelője, a csobánkai önkormányzat kérésére táblát helyezett el tavaly ősszel a veszélyes útszakasz előtt. A közútkezelő figyelemfelkeltő sárga csíkokat is felfestett az útburkolatra. A csobánkaiak korábban tapasztalták, hogy az elhíresült kanyarban hetente több baleset történt, és ezek egy része sajnos halálos kimenetelű volt, illetve gyakran súlyos sérülés is előfordult. Először 2006-ban merült fel, hogy jó lenne figyelemfelkeltő táblákat kihelyezni a kanyarok előtt. Készült is erről hivatalos javaslat az akkori kulturális bizottság részéről, de az valahogy elsikkadt. A falu akkori vezetői nem reménykedtek abban, hogy a közútkezelőnél el tudják érni táblák kihelyezését, legalábbis ez volt a magyarázat. Így aztán egy máig ismeretlen jótét lélek barkácsolt egy „Vigyázz, Pista, jön a kanyar!” feliratú táblát, amit engedély nélkül elhelyezett az út mellett. Ettől kezdve hívja a népnyelv „Pista-kanyarnak” azt az útszakaszt. A jelenleg regnáló önkormányzat hivatala túllépett az „úgy sem lehet elintézni” előítéleten, és tavaly elérte a közútkezelőnél a figyelemfelkeltő jelzések elhelyezését. Arra mindenki számított, hogy ennek köszönhetően kevesebb lesz a baleset, de az minden képzeletet felülmúlt, hogy mindössze egy személyi sérüléssel történő esemény történik majd egy év leforgása alatt a veszélyes útszakaszon. Kisebb kicsúszások, koccanások feltehetően ezen felül is voltak, de az útkezelő csak a jelentősebb baleseteket tartja számon. Persze a kedvező statisztika ellenére a kanyarok mindezek után is veszélyesek maradtak, érdemes óvatosan vezetni arrafelé, főként esős, csúszós időben. (A baleseti statisztika a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Pest Megyei Igazgatóság Forgalomtechnikai és kezelői osztályának adatközléséből származik, amelyet Csobánka Község Polgármesteri Hivatala bocsátott rendelkezésemre.) Kleer László

A kereszt elhelyezését és fennmaradását kizárólag a terület tulajdonosa, vagyonkezelője, valamint az építője közötti megállapodás tette lehetővé. Csobánka Község Önkormányzata nem vállalt szerepet a kereszt elhelyezésében, és nincs jogi lehetősége a tulajdonos, a vagyonkezelő és a keresztet állító társaság közötti megállapodásba beleavatkozni.

TERMÉNYÜNNEP AZ ÓVODÁBAN Október 16-án rendezte meg a Borostyán Természetvédő Óvoda az idei Terményünnepet. Színes programokkal és finom falatokkal vártak mindenkit. A látogatók terménybáb- kiállítást tekinthettek meg a gyerekek, óvónők és dadusok által készített apróságokból.

IDŐSEK NAPJÁT ÜNNEPELT A VADVIRÁG NYUGDÍJAS KLUB Október 30-án színvonalas műsorokkal és bállal ünnepelte az idősek napját a csobánkai Vadvirág Nyugdíjas Klub. Fellépett a pilisvörösvári nyugdíjas klub énekkara, a budapesti Láng Művelődési Központ Sárgarózsa tánccsoportja, a pilisszántói nyugdíjas klub énekkara, és természetesen a Vadvirág Nyugdíjas Klub is bemutatta kórus- és táncprodukcióját. A fiatalabb korosztályt képviselte a színpadon a Borony táncegyüttes, Pesti János citerás és a Pilisszentkereszti Közösségi Ház tánccsoportja. Az estet Nosztalgia Party zárta, ahol Kaiser Zoltán szolgáltatta a talpalávalót.


2

ÖNKORMÁNYZAT

POLGÁRMESTERI BESZÁMOLÓ SZEPTEMBER 3. – NOVEMBER 5. BEFEJEZŐDÖTT A MÁRIA UTCA ÚJRAASZFALTOZÁSA Szeptember elején az útfelújításban érintett lakosság részére utcafórumokat tartottunk a hivatal illetékes szakelőadóinak bevonásával és a felújítást végző vállalkozó részvételével. Ennek során a tervek ismertetése mellett a lakosok a feltett kérdéseikre is választ kaptak. Szeptember 13-án kezdte meg a vállalkozó a Mária utca felújítását, amelyet határidőre be is fejeztek október közepén. A munkálatok befejezését egy spontán utcabállal ünnepelte a lakóközösség. A kellemes hangulatú összejövetelen a Trio Vivace egy rögtönzött koncerttel emelte az esemény színvonalát. A felújítási munkálatok a Cseresznyéskert és a Kőfaragó utcában az ütemezésnek megfelelően október közepén elkezdődtek. Az utak felújítása pályázatok útján nyert támogatásból valósulhat meg. A felújítandó utcákat a felújítási terv figyelembevételével gondos mérlegelés után - a testület határozta meg, továbbá döntött a becsatlakozó utcák bizonyos méterig történő burkolásáról is. Kívánom, hogy a környékbeli lakók hosszú ideig közlekedjenek biztonsággal és felelősen ezeken az utakon, és remélem, hogy a következőkben több hasonló pályázat elnyerésével más utcák felújítására is lehetőségünk lesz!

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSOK

Csobánkai Hírlevél

BURSA HUNGARICA FELSŐOKTATÁSI PÁLYÁZAT Szintén október elején hirdettük meg a felsőoktatási intézményben tanuló csobánkai lakosok részére a Bursa Hungarica ösztöndíjpályázatot, amelyre november 5-ig lehetett jelentkezni.

MÁSFÉL MILLIÓ FORINT A FELELŐS ÁLLATTARTÁSÉRT 1 450 985 Ft támogatást ítéltek Csobánkának a Magyar Falu program keretében a felelős állattartás elősegítésére. A támogatásból a település lakóinak a tulajdonában lévő állatok (kutya, macska) ivartalanítása, veszettség elleni oltása, valamint transzponderrel történő ellátása történik meg, ezzel visszaszorítva a nem kívánt szaporulatokat. A támogatás kb. 50 állaton elvégzett állatorvosi beavatkozás költségeit fedezi. A kiírásnak megfelelően Dr. Gyetvai Balázs csobánkai állatorvossal partnerségben adta be az önkormányzat a pályázatot.

HASZNÁLT FÉNYFORRÁSOK GYŰJTÉSE CSOBÁNKÁN Újabb lépést tett az önkormányzat Csobánka tisztaságának megóvására: használt fényforrások gyűjtésére szolgáló edény került elhelyezésre a Coop áruház mögötti területre, ahol a használt sütőolaj- és az üveggyűjtő tartályok is megtalálhatóak. Örömmel látjuk, hogy sokan élnek a hulladék ekként történő gyűjtésének lehetőségével.

Több ajánlattételi felhívás is kiírásra került az utóbbi időben, mind a Nemzetiségi Önkormányzatok, mind Csobánka Község Önkormányzata részéről. A beérkezett érvényes pályázatok közül a Képviselő-testület a szeptember 30-i ülésen döntött a Dera-patak és Kovácsi-patak felett átívelő, valamint a Fő téri híd kivitelezési munkáinak kivitelezőjéről és a téli síkosságmentesítést végző vállalkozóról. Ezzel kapcsolatban a játszótérhez vezető híd alapozó munkái már elkezdődtek. Második ízben is kiírásra került a lakosságnál képződött veszélyes hulladék begyűjtésére az ajánlattételi felhívás, mivel az első alkalommal nem érkezett be pályázat. A második alkalommal kiírt ajánlattételi felhívásra többen is adtak be pályázatot, így a Képviselő-testületnek sikerült kiválasztania a nyertes pályázót. A veszélyes hulladék begyűjtésére 2021. november 13-án kerül sor a meghirdetetteknek megfelelően.

MEGHOZTÁK AZ ÚTSZÓRÓ SÓT

VARGHA-KERT

TESZEDD! – SZEMÉTSZEDÉSI AKCIÓ

Többkörös egyeztetés és lakossági fórum is volt a Vargha-kert elővásárlási jogával kapcsolatban, amelyen magam is részt vettem. Hosszas mérlegelés után a Képviselő-testület úgy döntött, hogy a költségvetés stabilitásának hosszú távú megóvása érdekében nem él elővásárlási jogával. Az ezzel kapcsolatos anyagokat már olvashatták a Csobánkai Hírlevélben.

Civilek összefogásával és irányításával, az önkormányzat támogatásával került idén októberben megrendezésre a TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért akció Csobánkán. Az egy hétig tartó folyamatos szemétszedés záró eseménye a focipályán szombaton megtartott bográcsozás és a Pilis Gyöngyszemeiért Alapítvány által meghirdetett rajzpályázat eredményhirdetése volt. A finom ételeket Bíró Károly vadász és az önkormányzat hozzájárulásával a Roma Nemzetiségi Önkormányzat tagjai készítették. Ezúton is köszönöm Illyés Kinga csobánkai lakosnak, mint fő kezdeményezőnek és koordinátornak a szervezést és mozgósítást, és köszönöm minden támogató és szemétszedő munkáját!

BEFEJEZŐDÖTT AZ ÜDÜLŐK ÚTJA BEOMLOTT SZAKASZÁNAK HELYREÁLLÍTÁSA Október utolsó hetében befejeződött az Üdülők útja Kápolna utca alatti szakaszának helyreállítása. A beomlott árok és több mint 50 méter hosszban a megrongálódott útpálya is felújításra került. A helyi lakosok türelmét ezúton is köszönöm!

313 MILLIÓ FORINT TÁMOGATÁST NYERTÜNK A CSOBÁNKAI BÖLCSŐDE MEGVALÓSÍTÁSÁRA Nagyon nagy büszkeséggel és örömmel töltött el, hogy a hivatal dolgozóinak segítségével elnyertük a több mint 300 millió forintos támogatást, amellyel felépülhet a csobánkai bölcsőde a Bártfai Horváth Építészműhely Kft. által megálmodott tervek alapján, amelyet a Hírlevél előző lapszámában már bemutattak. Ezzel az összeggel már 500 millió forint felettire nőtt az elmúlt két évben elnyert pályázati támogatások összértéke, ami példaértékű Csobánka önkormányzatainak életében. Fontosnak tartom megemlíteni, hogy az önkormányzat és hivatalának munkatársai tettek a legtöbbet a sikerért: Csillag Katalin és Baranyai Mária, akik gazdálkodási-, Márton Zsuzsa, aki műszakiés Szatmári Zsolt, aki közművelődési szakismeretükkel intézték és intézik a pályázatokkal kapcsolatos minden teendőt. Köszönet érte!

SZOCIÁLIS TŰZIFA-TÁMOGATÁS Október elején hirdettük meg a szociális tűzifakérelem lehetőségét, amelyre a kiírt feltételeknek megfelelően tudnak pályázni a lakosok még november 30. napjáig. A formanyomtatványt a hivatalban, munkaidőben lehet átvenni.

Október 18-án szállították le a 24 tonna útszóró sót, amely Csobánka útjainak téli síkosságmentesítéséhez szükséges. A forgalom korlátozására csak rövid időre volt szükség, az irányításban és a pakolásban több helyi lakos is részt vett, nekik és körzeti megbízottunknak is köszönöm a segítséget!

KÖZLEMÉNY AZ OSZOLY-CSÚCSON ÁLLÓ KERESZTTEL KAPCSOLATBAN Számos alkalommal volt téma az utóbbi időben a közösségi csatornákon az Oszoly-csúcson található kereszt és annak jogi létezése. Többen az önkormányzat segítségét kérték a helyzet tisztázásában, amelyre a címlapon olvasható közleményt adtam ki.

LEZÁRTUK A JÁTSZÓTÉRI MÁSZÓKÁT A nyár folyamán az önkormányzat elvégezte a játszótéri játékok éves nagy karbantartását, amely során a megbízott szakemberek több hibát is feltártak a mászókával kapcsolatban. A felmászást segítő elemek az elmúlt években az időjárás és az igénybevétel hatására tönkrementek, így cseréjük és újbóli rögzítésük szükségessé vált. November elején egy hétre lezártuk a mászókát az elemcserék miatt. A betontömbök száradása után a következő hetekben kerül sor a játszótéri játékok jogszabályban rögzített 3 évenként történő felülvizsgálatára.

JÓ HÍREK A „PISTA-KANYARRÓL” A településünk határában lévő – a köznyelven Pista-kanyarként emlegetett – útszakasz minden évben a súlyos - olykor halálos áldozatokkal is járó - közúti balesetek helyszíneként híresült el. A képviselő-testület kezdeményezésére a hivatal a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Pest Megyei Igazgatóságával sikeres egyeztetéseket folytatott. Ezt követően 2020 őszén több forgalomlassító elemet és jól látható figyelmeztető jelzést is elhelyeztek az úttesten és annak szélén, illetve végső intézkedésként egy feltűnően nagyméretű veszélyt és balesetet jelző tábla is kikerült a Csobánka és Pilisvörösvár között található veszélyes útszakaszra. A tábla kihelyezését követően a lekért statisztikai adatok alapján az elmúlt egy évben csak egy személyi sérüléses baleset volt ezen a szakaszon. Ezzel kapcsolatban Kleer László írását is olvashatják a www.csobanka.hu oldalon és a Hírlevélben.


IX. ÉVFOLYAM, 11. SZÁM

ÖNKORMÁNYZAT/NEMZETISÉGEK

HAMU A KUKÁBAN A hulladékszállítást végző vállalkozó kérésére felhívást tettünk közzé a honlapon a kukába történő hamu elhelyezésével kapcsolatban. Sajnos a tavalyi és az idei év tapasztalatai is azt mutatják, hogy nagyon sok háztartásban a hulladéktároló edénybe ürítik a hamut vagy akár az izzó parazsat. A kuka ürítésekor a hamu szállóporként veszélyezteti a dolgozók egészségét, illetve a forró hamu rendkívül tűzveszélyes, a hulladékgyűjtő autóba kerülve könnyen lángra lobbanthatja a gépjármű tartalmát, mindemellett a műanyag edényt is megolvaszthatja. Itt is felhívom a lakosság figyelmét, hogy a hamut kihűlt állapotban tegyék zsákba a hulladéktároló edény mellé, és a hulladékszállító munkatársai elszállítják azt.

HÁZSZÁMOK ÉS POSTALÁDÁK Már több ízben felhívtuk a lakosság figyelmét, hogy szükséges és kötelező a házszám vagy helyrajzi szám kihelyezése az ingatlanra. Sajnos a tapasztalatok azt mutatják, hogy kevés ingatlanra kerültek fel a házszámok. Ez most év végén azért is lenne fontos, mert most kerülnek kihordásra a csobánkai gyermekek számára (akik nem a csobánkai óvodába vagy iskolába járnak) a Mikulás-kuponok, amelyekkel átvehetők majd az ajándékcsomagok. Ha a házszám kint van, de postaláda nincs a kerítésen, úgy sem lehetséges a kuponok kézbesítése. Kérem a lakosságot, hogy mind házszámot (helyrajzi számot), mind postaládát helyezzenek ki az ingatlanra.

KORONAVÍRUS Sajnos ismét rohamos ütemben nő a koronavírussal fertőzöttek száma, így kérem a lakosságot az önkormányzat intézményeiben (Óvoda, Közösségi Ház, Könyvtár, Védőnői Szolgálat, Gyermekjóléti Szolgálat, Polgármesteri Hivatal) a szájat és orrot eltakaró maszk viselésére, a kézfertőtlenítők használatára és a megfelelő távolság megtartására. A rendezvényeken való részvétel védettségi igazolvány bemutatásához kötött.

SZERZŐDÉSEK A www.csobanka.hu oldalon feltöltve megtalálhatóak az önkormányzat által 2 millió forint felett kötött szerződések, valamint a nem kötelezően közzéteendő szerződések listája is táblázatba rendezve. Völgyes József polgármester

3

ÉLELMISZEROSZTÁS IDEJE: 2021. DECEMBER 9. (CSÜTÖRTÖK) 10.00-12.00 HELYE: CSOBÁNKA, FŐ TÉR 7. (GÁL HÁZ ÉPÜLETE) Csobánka Község Önkormányzata alapvető élelmiszereket tartalmazó csomagban részesíti az alábbi ellátásban részesülő csobánkai állandó lakó- vagy tartózkodási hellyel rendelkező és életvitelszerűen Csobánkán élő lakosokat. Kérjük, hogy megállapító határozatukat legyenek kedvesek magukkal hozni! Amennyiben az ellátottak nem rendelkeznek névre szóló igazoló dokumentummal, úgy nem áll módunkban a csomagokat átadni. ÉLELMISZERCSOMAG ÁTVÉTELÉRE KIZÁRÓLAG AZ ALÁBBI ELLÁTÁSOKBAN RÉSZESÜLŐK JOGOSULTAK: • időskorúak járadékában, • aktív korúak ellátásában, • rokkantsági járadékban, • rokkantsági ellátásban, • ápolási díj ellátásában, • foglalkoztatást helyettesítő támogatásban (FHT), • fogyatékossági támogatásban (FOT), • egészségkárosodási és gyermekfelügyeleti támogatásban (EGYT), • gyermek otthongondozási díjában részesülőket (GYOD). • azon 70 év alatti öregségi nyugdíjban részesülők, akiknek nyugdíja nem éri el a mindenkori öregségi nyugdíj háromszorosát, azaz a 85.500,-Ft-ot. (A csomag átadása kizárólag a 2021. évről szóló (névvel és lakcímmel ellátott), a Nyugdíjfolyósító Intézet által kibocsájtott igazolás és személyi igazolvány bemutatása ellenében lehetséges. Amennyiben a kért dokumentumokat nem áll módjában bemutatni, úgy a csomag átvételére nincs lehetőség. Önkéntesek hiányában a csomagokat nem áll módunkban házhoz szállítani. Akadályoztatás esetén meghatalmazott útján van lehetőség a csomagot átvenni az adott napon és időpontban.

A MEGHATALMAZÁS A MEGHATALMAZÓ ÉS KÉT TANÚ ALÁÍRÁSÁVAL ÉRVÉNYES! Tájékoztatjuk a 70 év feletti nyugdíjas csobánkai lakosokat, hogy számukra karácsonyi ajándékcsomag kiosztására kerül sor 2021. december 4. és december 11. napján. A 70 év feletti nyugdíjasaink részére névre szóló kupon kerül postázásra. Kérem, hogy figyeljék a postaládákat, a kuponokat november 25. napjáig igyekszünk a postaládába helyezni, a csomagokat kupon ellenében tudjuk osztani. A rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülők 2021. november utolsó hetében, de legkésőbb december első hetében pénzbeli ellátásban részesülnek, ezért ez alkalommal élelmiszertámogatásban nem részesülnek!

15 ÉVES A BORONY TÁNCCSOPORT Csobánka Község Német Nemzetiségi Önkormányzata szervezésében ünnepelte fennállásának 15. évfordulóját a csobánkai Borony Tánccsoport. Az ünnepi gálaműsort és az azt követő bált a Baross Péter Közösségi Tér és Könyvtár épületében rendezték meg október 9-én. Vendégek és fellépők érkeztek ezen az estén Budakalászról, Pilisborosjenőről, Szigetcsépről és Szigetszentmártonból. A tánccsoport az elmúlt 15 évben több környékbeli és távolabbi településen lépett fel, 2012-ben lehetőség adódott Wertheimben, Csobánka testvérvárosában is képviselni a falut. A csoportban hölgyek táncolnak különböző korosztályból. Kezdetben Fuchs Alexandra, a zsámbéki Lochberg tánccsoport vezetője tanította be a koreográfiákat, majd később Bucsánszki Beáta vette át a helyét. Öt évvel ezelőtt elkészült a csoport jelenlegi népviselete, ami a környékbeli német nemzetiségű emberek régi viseletét tükrözi. A tánccsoport a Csobánkai Német Nemzetiségi Önkormányzat támogatásával működik, vezetője Alvincz Anett, a település alpolgármestere.

AJÁNDÉKCSOMAG GYEREKEKNEK ÉS IDŐSEKNEK 2021-ben is megajándékozza Csobánka Község Önkormányzata a településen élő 14 éven aluli gyerekeket és a 70 éven felüli időseket. Az érintetteknek november 25-ig kézbesítik a kuponokat, amivel átvehetik az ajándékcsomagot. A csobánkai oktatási intézményekbe járó gyerekeknek nem kézbesítenek kupont, hanem az óvodában és az iskolában fogják megkapni a csomagot, a többiek pedig az alábbi időpontokban vehetik át: 14 éven aluliak – november 27. vagy december 4. 16.00-18.00 70 éven felüliek – december 4. vagy december 11. 16.00-18.00 AZ ÁTVÉTEL HELYSZÍNE: CSOBÁNKA, FŐ TÉR 7.

(A VOLT GÁL HÁZ ÉPÜLETE, KÖZVETLENÜL A POLGÁRMESTERI HIVATAL SZOMSZÉDSÁGÁBAN)

Akinek egyik időpont sem felel meg, azok előre telefonon jelezhetik a 06 26 320 020/6 melléken, és egy előre egyeztetett időpontban átvehetik az ajándékcsomagot.


4

ÖNKORMÁNYZAT/KÖZÉLET

OKTÓBERI NEMZETI ÜNNEPEINK

Csobánkai Hírlevél

A CSÉKE ELŐDEI

AVAGY EGY KIS TÖRTÉNELMI VISSZATEKINTÉS 2021-BEN A CSÉKE ÜNNEPELHETNÉ AKÁR A 120. SZÜLETÉSNAPJÁT IS! HOGYAN?

Az első, Csobánkáért létrejött, céljainak meghatározásában szinte megszólalásig hasonló Egyesületet 1901-ben alapították Szépészeti Egyesület néven. Elnöke Martin Sándor, alelnöke pedig Gmelin Ottó volt. A Csobánkához tartozó Szent Hubertus-nyaralótelepen a Gmelin családnak is volt nyaralója, mely két berendezett szobából és egy nyári konyhából állt. „Gyönyörű árnyas kert, fürdő, kitűnő víz. Gyönyörű vidék.” - hirdette dr. Gmelin, amikor 1911-ben eladásra kínálta a Budapesti Hírlapban. Az egyesület célja Csobánka vidékének ismertetése, sétautak építése volt, hisz ez a környék az 1880-as évektől kedvelt kirándulóhelye volt a fővárosi közönségnek. Október 6-án, az aradi vértanúk emléknapján rövid megemlékezés után koszorúkat helyeztek el az önkormányzat, a nemzetiségi önkormányzatok és a helyi civil szervezetek képviselői az 1848-as forradalom és szabadságharc csobánkai emlékművénél.

Az évforduló előestéjén emlékeztek meg Csobánkán az 1956-os forradalom és szabadságharcról. A Fő téren a nemzeti ünnep alkalmából kialakított installáció mellett Oroszi Orsolya Éva, Kőri Elek és Miklósvári Kornél rövid irodalmi műsorát tekinthették meg a megemlékezés résztvevői, majd Szántó Lajos adta elő szájharmonikán az Il Silenzio c. dalt a forradalom hőseinek tiszteletére. Beszédet mondott Alvincz Anett alpolgármester, koszorút helyeztek el az emlékhelyen az önkormányzat, a nemzetiségi önkormányzatok és helyi civil szervezetek képviselői. A megemlékezés helyszínének kialakításához nagyban hozzájárultak a Barcsay Jenő Általános Iskola Csobánkai Tagiskolájának tanulói, akik Börzsei Márta irányításával kavicsokat festettek meg a nemzeti lobogó színeivel, és a műsor ideje alatt a forradalom jelképének számító lyukas zászló formájában rakták ki azokat. Köszönjük a munkájukat, és köszönetet mondunk Petrányi Balázsnak is a kavicsok válogatásáért és szállításáért.

TÁNCRA PERDÜLTEK AZ ÚJ ASZFALTON

Október 17-én egy rögtönzött ünnepségre gyűltek össze a csobánkai Mária utca lakói, hogy megünnepeljék az utca új burkolatának elkészültét. Az ünnepségen megszólalt Völgyes József polgármester is, aki hangsúlyozta, hogy ez még nem a műszaki átadás, csak egy spontán ünnepség, ahol együtt örülhetnek egy régen várt dolognak. A Mária utca burkolata a Magyar Falu Program 19 993 419 Ft-os támogatásából valósult meg. Az utcában lakik a csobánkai Trio Vivace zenekar két tagja, Orosz Erzsébet és Siklósi Gábor, akik a harmadik tag, dr. Szlávnits László közreműködésével egy útköszöntő dalt is írtak, amit rögtönzött minikoncert keretében adtak elő. A koncert hamar táncos eseménnyé fejlődött, amiről videós beszámolót nézhetnek meg a Csobánka TV Youtube csatornán.

Ahogy a Turisták Lapja írja: „regényes sziklás hegyek aljában, az erdő közvetlen szélén terül el e csinos tiszta falu, mely a pomázi vasúti állomásról gyalog 5/4, kocsin fél óra alatt érhető el. [...] A csobánkai vendéglős Pomáz és Csobánka közt rendes társaskocsi-járatokat tart fenn: e kocsik hétköznapokon négyszer, vasárnap minden vonathoz közlekednek.” 1903-ban dr. Gmelin több fővárosi vadásszal együtt merész tervet dédelgetett, Csobánkán monumentális kápolnát akartak építtetni Szent Hubertnek, a vadászok védőszentjének tiszteletére. A kápolna tervét Modi Lajos műépítő készítette, az oltárképet Horváth Andor festőművész ígérte díjtalanul megfesteni.

A kápolna látványterve egy 1903-as képeslapon. A levélíró épp egy olyan bálról mesél, ahol az építésre gyűjtöttek adományokat Fotó: postcards.hungaricana.hu / Hungaricana

A tervekre azonban még nem volt anyagi fedezet, ezért „a szervezőbizottság fölkéri az ország vadászait, hogy az első vadászkápolnára adakozzanak, mert még csak felerésze van meg a költségnek. A szép célra szóló adományokat erre a címre kell küldeni: Gmelin Ottó dr, Budapest, József körút 41. szám.” A kápolna végül megépült és ma is áll. A második Egyesületet 1911-ben alapították Csobánkai Szépítő Egyesület néven. Ideiglenes elnökévé Magyar Györgyöt, ideiglenes titkárává Dévény Imrét választották meg. Az alapszabályban így rögzítették az egyesület célját: "Csobánka községnek és környékének fejlesztése, szépítése és a társas élet előmozdítása. E célok elérése érdekében az egyesület alkalmas módon gondoskodik a község ismertetéséről, a rendelkezésre álló lakások közvetítéséről, sétautak létesítéséről és jókarban tartásáról, útjelző táblák felállításáról stb. A község szórakoztatása érdekében pedig társas összejöveteleket, kirándulásokat szervez, sportpályát létesít, s általában mindent megtesz, ami a községben való tartózkodást kellemessé teszi." Azt, hogy a Szépészeti Egyesület megegyezik-e a Csobánkai Szépítő Egyesülettel, és vajon mi történt 1901-1911 között, sajnos nem sikerült megtudnunk. A harmadik, jelenleg is működő egyesületünket 2004-ben alapították Csobánkai Értékőrző és Községszépítő Egyesület néven. Alapítói: Padisák Mihály †, Katona Péter † és Szabó Lajos † vezetésével 25 fő lelkes csobánkai lakos. Elnökei voltak: Szabó Lajos †, Kleer László, jelenlegi elnök: Benke Tamásné. 120 év igen nagy idő. De a most születésnapját ünneplő CSÉKÉ-nek a 17 év is az. Folyamatosan dolgozunk céljaink megvalósításáért: a falu szépítéséért, hagyományaink őrzéséért, kultúránk fejlesztéséért és nem utolsósorban környezetünk védelméért, melyekről bővebben a cseke.info web-oldalunkon olvashat. Ezt a jeles eseményt ünnepeljük minden év őszén tagjainkkal és meghívott vendégeinkkel. Források: Horváth Lajos: Csobánka története, Kiss Eszter: Elképesztő egyesületek működtek a századfordulós Pesten (index.hu)

Pászti Nóra - CSÉKE tag


IX. ÉVFOLYAM, 11. SZÁM

KÖZÉLET

ÖNKÉNTESEK SZERVEZÉSÉBEN CSATLAKOZOTT CSOBÁNKA A TESZEDD! AKCIÓHOZ

A TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért akció ma hazánk legnagyobb önkéntes mozgalma. Idén immár kilencedik alkalommal valósult meg október 18. és 24. között. A szemétgyűjtési akció keretében szerte az országban „nagytakarítanak” a TeSzedd! önkéntesei. Azért szervezték meg ezt a mozgalmat az utóbbi években, hogy közösen megtisztítsuk szűkebb-tágabb környezetünket. Az önkéntes szemétszedőknek zsákokat, kesztyűket és kötözőanyagot biztosítanak, valamint az országos akció szervezői gondoskodnak az összegyűjtött szemét elszállításáról és ártalmatlanításáról. Csobánka Illyés Kinga koordinátor vezetésével, a helyi civil önkéntesek szervezésében és részvételével csatlakozott az akcióhoz. Számos zsákot sikerült megtölteni és eljuttatni a kilenc kijelölt zsáklerakó pontra. A zsákok mozgatásában az önkormányzat falugondnokságának munkatársai is segédkeztek. Az akció utolsó előtti napját, a verőfényes október 23-át bográcsozós piknikkel zárták a résztvevők a focipályán, ahová Völgyes József invitálta a résztvevőket, szervezőket és az előző hétvégén a Plandics tér parkosításán dolgozó önkénteseket. A polgármester így fejezte ki köszönetét az önkormányzat nevében. A vendégek Horváth György, a Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnökének főztje mellett a

ÚJ HAGYOMÁNY SZÜLETIK CSOBÁNKÁN Idén először megrendezésre került a csobánkai Halloween-est, mely nagyon nagy sikert aratott. Már tavaly is motoszkált a fejemben a gondolat, hogy szuper programlehetőség lenne a gyerekeknek és a felnőtteknek egyaránt a Halloween, amit szabadtéren meg lehet tartani, elővigyázatosan, ebben a vírusos időszakban. Annyi mindenről lemaradtak a gyerekek az elmúlt 2 évben, szalagavatók, sulis, ovis programok, amiket be sem tudnak pótolni. Tavaly nem volt még rá kapacitásom 2 pici fiam mellett, de idén gondoltam egyet és megcsináltam a Csobánka Halloween csoportot, ahova szépen lassan elkezdtek csatlakozni a

5

Szamosfalvy Ágnes és Bíró Károly által felajánlott fácánpörköltet is megkóstolhatták. A piknik keretein belül történt meg a Pilis Gyöngyszemeiért Alapítvány által meghirdetett rajz- és meseíró pályázat eredményhirdetése is, amiről beszámolót olvashatnak a 6. oldalon.

PARKOSÍTÁS A PLANDICSON

Horváth György elnök felhívására sokan érkeztek október 17-én vasárnap délelőtt a Roma Nemzetiségi Önkormányzat által szervezett virágültetésre, parkosításra a Plandics térre. A környéken élők mellett a falu távolabbi részeiről is érkeztek önkéntesek. Önkormányzati képviselők és a polgármester is részt vettek a kellemes napsütésben zajló kertészeti munkában.

lelkes csobánkai lakosok. Álmomban nem gondoltam volna, hogy végül ennyien csatlakoznak (167 tag) és ilyen lelkesek lesznek. Elkezdtük együtt kitalálni, hogyan legyen a program, illetve szerveztünk 3 versenyt is: A legjobb jelmez, a Legjobb dekoráció és Tökfaragó kategóriákban. A versenyek fődíjaihoz sokan ajánlottak fel különböző dolgokat (kifestők, mesekönyvek, édességek vagy kozmetikumok), illetve a csobánkai kézművesek is tettek felajánlásokat, így például volt a nyeremények között 3 gyönyörű tök formájú torta, melyet Lippai Veronika cukrász készített, és kézműves termékeiből ajánlott fel Gonda Katalin, Tóth-Wéber Dana, Bansky Bernadett, valamint jómagam. Október 31-én végre eljött a várva várt nap, amint besötétedett, elindultak a kis rémek kis lámpásokkal csokit gyűjteni. Kik nagyobb, kik kisebb csapatokban kiáltották a házak kapujában, hogy "Csokit, vagy csalunk!", mely kiáltásra sok-sok finomságot kaptak a házak tulajdonosaitól. Elképesztően jó érzés volt látni, hogy nem csak a gyerekek, hanem a felnőttek is mennyire élvezték a programot, nagy lelkesedéssel várták a gyerekeket, vagy öltöztek be ők is a gyerekek kísérőjeként! Csodálatos közösségi összefogásról tett bizonyságot kis otthonunk, összesen 46 ház várta a gyerekeket, be lehetett járni egész Csobánkát, és minden utcában találkoztunk a jobbnál jobb jelmezekbe öltözött gyerekekkel, felnőttekkel. Egy igazán szuper este volt ez, ahol mindenki nagyon jól érezte magát! Végül 2 nap múlva kihirdettük a nyerteseket, akik meg is kapták a nyereményeiket, és azt hiszem, mindenki nevében mondhatom, új hagyomány született Csobánkán! Domján-Práda Szilvia


6

KÖZÉLET/OKTATÁS

RAJZ- ÉS MESEÍRÓ PÁLYÁZAT A TESZEDD! AKCIÓHOZ KAPCSOLÓDVA

Csobánkai Hírlevél

POHLY ADÉL – 2. OSZTÁLY

SZEMÉTMENTES CSOBÁNKA Egyszer volt, hol nem volt. Volt egy falu, aminek Csobánka volt a neve. Élt ott egy fiú. Egy nap elment egy rétre, lángost vitt magával. Amikor megéhezett, megette. A zacskója megmaradt. Körülnézett: hova dobja? Sehol nem látott kukát. Gondolkozott, hogy hova tehetné, mert eldobni nem akarta. Elővette a zsákját, belerakta a szemetet. Továbbment hazafelé. Látott egy kukát, ami tele volt. Elment a szeméttelep mellett, ott kidobta a zacskót és hazament. Boldogan élt, míg meg nem halt, mert mindig vigyázott a környezetére. BABOS GERGELY JÁNOS – 2. OSZTÁLY

A SZEMÉT ÚTJA Egyszer volt, hol nem volt. Volt egyszer egy ember akinek nem volt kukája. A Pilis Gyöngyszemeiért Alapítvány a Teszedd! akcióhoz kapcsolódva SZEMETELJ JÓL címmel rajz- és meseíró pályázatot hirdetett a csobánkai gyerekek körében. 45 rajz érkezett be a határidőig, amiket október 23-án a focipályánál ki is állítottak, majd kisorsoltak 10 nyertest. A szerencsés nyertesek: Babos Iringó Anna, Beregszászi Zara Boglárka, Horváth Bella, Horváth Milán, Kása Kármen, Oláh Mirella, Szabó Polett, Szekeres Alíz, Székely Letícia, Venásch Kamilla

A szemetét mindig az erdőbe dobta. Az emberek haragudtak rá. Ezután az udvarába dobta el a szemetét. Az emberek elkezdték a szemétszedést, elsőnek az erdőben, azután az udvarában. Aztán megkérdezte az erdész tőle, hogy miért nem a kukába gyűjti a szemetet. Az ember azt válaszolta: - Mert nincsen kukám!

Nyereményük egy-egy értékes színesceruza-készlet és egy rajztömb.

- Akkor tudod mit? Adok neked munkát, és hogyha megcsinálod, adok érte pénzt. És ebből tudod fizetni a kukát. És többet ne dobd el a szemetet.

A meseíró versenyre 4 mese érkezett, amiket alább közzé is teszünk. Mindegyik kis meseíró könyvjutalomban részesült.

BABOS KRISTÓF – 5. OSZTÁLY

Gratulálunk mind a 49 gyereknek! Köszönjük, hogy izgalmas, ötletes alkotásukkal megmutatták, mennyire fontos, hogy JÓL SZEMETELJÜNK és óvjuk a környezetünket! Babos-Kaszab Veronika BEREGSZÁSZI ZARA BOGLÁRKA – 5. OSZTÁLY

A FÖLD SEGÍTSÉGRE SZORUL Egyszer volt, hol nem volt. Élt egyszer a Föld. Szegény Föld nagyon bánatos volt, mivel a rajta élő emberek mindenféle szemetet eldobtak maguk körül. De az volt a legszomorúbb, hogy a Föld haldoklott.

A SZEMÉT ÚTJA Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy igen kicsi házikó az erdő közepén. Ebben az igen kicsi házikóban lakott egy vadász. Ez a vadász környezetvédő ember volt, mindig szelektíven gyűjtötte a hulladékot, és felszedte a szemetet az erdőben. Meghalt a vadász, és a fiára hagyta a házat. A fia nem nagyon szerette a környezetet, ezért nem is érdekelte a szelektív hulladékgyűjtés és az erdőben eldobott szemét sem. Ezért az egész erdő tele lett szeméttel.

Egyszer a Hold megkérdezte a Napot:

Egyszer a falusiak fellázadtak, hogy miért ilyen piszkos az erdő! Az ifjú azt mondta:

- Szerinted mi lehet a baja szegény Földnek?

- Ha annyira akarjátok, akkor szedjétek össze.

- Nem tudom, de már hetek óta ilyen - válaszolt a Nap.

Így is tettek a falusiak, összeszedték a szemetet, de nem tudták, hogy hova vigyék el. A szomszéd falu erdésze azt mondta, hogy ő majd megmondja, mi a szemét útja:

- Én nem bírom tovább így elviselni a Földet. Megyek, megkérdezem mi a baja, hátha tudok rajta segíteni – jelentett ki a Hold. Odament hát a Hold a Földhöz és megkérdezte: - Kedves Föld, mi lelte lelkedet, hogy ilyen bánatos vagy hetek óta? - Tudod, kedves barátom, a rajtam élő emberek már nem vigyáznak rám. Szemetelnek rajtam, így haldoklom - mondta a Föld bánatosan. - Ha összefogunk, talán tudunk rajtad segíteni. A Nap és a Csillagok jó barátaim. Őket is beszervezem - javasolta a Hold. - Nagyon szépen köszönöm megkönnyebbülten a Föld.

a

segítségedet

-

mondta

Összefogtak hát és kitaláltak egy tervet. Másnap a Földön ez az esemény történt: minden eldobott szemét után egyre sötétebb lett. Kevés időn belül a Világba teljes sötétség köszöntött be. Az emberek rájöttek, ez így nem mehet tovább, hisz az Élethez fényesség, világosság, tisztaság kell. Miután az emberek erre rájöttek, már nem szemeteltek többé. Ezáltal a Világ jobb hely lett. A Föld újra szép és egészséges volt.

- Először be kell tenni egy teherautóba, aztán vigyétek el a szeméttelepre, kérjétek meg a telep tulajdonosát, hogy ott letehessétek a szemetet. Ha megengedi, tegyétek le és gyertek haza. Meg is tették. Megkérték az erdész fiát, hogy ne szemeteljen, és máig is boldogan élnek, ha meg nem haltak.


IX. ÉVFOLYAM, 11. SZÁM

7

HITÉLET/SPORT

BAZILIKA VAGY SZÉKESEGYHÁZ?

Lateráni Keresztelő Szent János főszékesegyház

Vatikáni Szent Péter bazilika

Nagy templomaink megnevezésére felváltva és kicsit keverve használjuk a székesegyház, katedrális, dóm és bazilika kifejezéseket. Az első három kifejezés szinonimaként használható, a bazilika viszont építészeti megkülönböztetést jelent. Eredetileg a bazilika csarnok: római kereskedő- és bíráskodási csarnok; később többhajós elrendezésű templom. A Szentírásból tudjuk, hogy az első keresztények istentiszteletüket eleinte magánházakban, méghozzá főleg azok bazilikáiban tartották, és csak az üldözések elől menekültek a katakombákba. A bazilika lehet egy templom egyházi rangja is. Eszerint megkülönböztetünk kisbazilikákat (basilica minor) és nagybazilikákat (basilica maior). Róma főtemplomai közül négy „nagy” bazilika: a képen láthatókon kívül a negyedik a Santa Maria Maggiore bazilika. A „nagy" bazilikák két kiváltsága a pápai oltár és a szent kapu. „Kis” bazilikából világszerte több mint 1400-at tartanak számon. Napjainkban alaprajzi megoldásától függetlenül a bazilika elnevezést alkalmazzák kiemelt jelentőségű katolikus templomokra is. A székesegyházak a megyés püspökök széktemplomai. Egy templom akkor is lehet székesegyház, ha nem bazilika, és a bazilika nem mindig

Falkon kívüli Szent Pál bazilika

székesegyház. A Római Egyházmegye püspöke Ferenc pápa, de a székesegyháza nem a Szent Péter bazilika, hanem a lateráni Keresztelő Szent János bazilika - egyben főszékesegyház -, amit Nagy Konstantin építtetett. Többször leégett, többször átépítették. A lateráni épületegyüttes adott otthont, székhelyet és főtemplomot a pápáknak, mielőtt Avignonba, majd pedig a Vatikán területére tették át székhelyüket. A bennük felhalmozódott felbecsülhetetlen értékű és jelentőségű műkincs révén méltán váltak a mai Rómát felkereső hívők, művészek és művészetkedvelő turisták zarándokhelyévé. „… minden hívő ember közös hazájának, valamennyi, a világ minden tája felől feléje tartó nemzet biztos kikötőjének nemcsak Isten óvó kezére, s a szent és spirituális erőre van szüksége, hanem arra a szépre is, amelyet a materiális díszítmények és gazdagság nyújthat” - írta V. Sixtus pápa 1590-ben. Liturgikus naptárunkban november 9-én a lateráni Keresztelő Szent János főszékesegyház felszentelésének ünnepnapja van, november 18-án pedig a Szent Péter és Szent Pál, a két apostolfejedelem bazilikáinak felszentelését ünnepeljük.

A Szent Pál bazilikában elkészült Ferenc pápa mozaik arcképe. A mozaik arcképek időrendi sorrendben Szent Pétertől kezdődően mutatják a pápákat. Most II. János Pál pápa után XVI. Benedek az utolsó a sorban, amit Ferenc pápa most elkészült mozaikja fog követni.

GYÁÉ

MEGVAN A CSOBÁNKA SE ELSŐ GYŐZELME

Pest megyei IV. osztályú felnőtt bajnokság, Nyugati csoport Helyszín: Perbál, Perbál SC Sporttelep Időpont: 2021. október 31. – 13.30

Idegenben szerezte meg első pontjait a Csobánka SE labdarúgó csapata. Október 31-én a Perbál SC II. csapatát győzték le. Az első győzelem mellett sajnos még kétszer vereséget is szenvedtek a fiúk. A következő hazai mérkőzését november 14-én 13.00-kor játssza a csapat a Solymári SC ellen.

PERBÁL SC II. - CSOBÁNKA SE 0:1 (0:1)

Pest megyei IV. osztályú felnőtt bajnokság, Nyugati csoport Helyszín: Csobánka, Csobánkai Sporttelep Időpont: 2021. október 10. – 15.00

CSOBÁNKA SE – VISEGRÁDI SE 1:9 (0:5) Csobánka SE: Horváth János (Toldi András Gyula), Serbán Alexander, Pap László Krisztofer, Horváth Árpád, Horváth Dávid Márió (Horváth Dániel), Horváth Benjámin Salamon, Horváth Zsolt (Ferencz Milán), Horváth Roland Alex, Kiss Dominik, Horváth Attila, Horváth András (Oláh Zsolt, Horváth Jenő Máté) Csobánkai gólszerző: Horváth Attila (49’) ----

Csobánka SE: Horváth János, Serbán Alexander (Horváth Jenő Máté), Járóka Ferenc, Horváth Árpád, Horváth Dávid Márió, Horváth Benjámin Salamon (Horváth András), Horváth Zsolt, Horváth Roland Alex (Horváth Dániel), Kiss Dominik, Horváth Attila, Kovács Krisztián Béla (Pap László Krisztofer) Csobánkai gólszerző: Horváth Benjámin Salamon (23’) ---Pest megyei IV. osztályú felnőtt bajnokság, Nyugati csoport Helyszín: Csobánka, Csobánkai Sporttelep Időpont: 2021. november 6. – 13.30

CSOBÁNKA SE – ÜRÖMI SC 0:5 (0:4) Csobánka SE: Horváth János, Serbán Alexander, Járóka Ferenc, Pap László Krisztofer, Horváth Dávid Márió, Horváth Zsolt, Horváth Roland Alex (Horváth András), Kiss Dominik, Oláh Zsolt (Horváth Jenő Máté), Horváth Attila, Tóth Zoltán


KÖNYVTÁRI NYITVATARTÁS: Hétfő: zárva Kedd: 9-12 és 14.30-18 Szerda: 9-15 Csütörtök: 14.30-18 Péntek: 9-13 Cím: 2014 Csobánka Béke út 4. Email: konyvtar@csobanka.hu Tel: +36 30 524 5530 KÖZSZOLGÁLATI INFORMÁCIÓK Segélyhívó telefonszámok

Általános hívószám: 112 Mentők: 104 Tűzoltóság: 105 Rendőrség: 107

Közterület-felügyelő 2014 Csobánka, Fő út 1. Tel: +36 30 013 0964 Email: kozteruletfelugyelo@csobanka.hu

ZUMBA

Hulladékszállítás Kommunális hulladék: minden hét csütörtök Szelektív hulladék: minden hónap első keddje Zöldhulladék: április és november között minden hónap második hétfője További információ, reklamáció, bejelentés: +36 33 737 765, www.kommunaljunk.hu, ugyfelszolgalat@kommunaljunk.hu

KEDD: 18.00

Helyszín: Baross Péter Közösségi Tér és Könyvtár 2014 Csobánka Béke út 4. Vezeti: Imre Zsuzsanna okleveles Zumba oktató

PILATES SZERDA: 18.15

Helyszín: Baross Péter Közösségi Tér és Könyvtár 2014 Csobánka Béke út 4. Vezeti: Márton Zsuzsa

BABA KLUB SZERDA: 9.00

Helyszín: Baross Péter Közösségi Tér és Könyvtár 2014 Csobánka Béke út 4. Vezeti: Domokosné Fajd Beatrix gyógypedagógus, mozgásterapeuta

JÁTÉKTÁR CSÜTÖRTÖK: 15.30-17.30

Helyszín: Baross Péter Közösségi Tér és Könyvtár 2014 Csobánka Béke út 4. Bővebb információ: facebook.com/csobankaijatektar

Felnőtt háziorvos: dr. Peskó János Csobánka, Béke út 13. (Egészségház földszint) Tel: +36 26 320 066 Rendelési idő: H, Sze, P: 8.00-12.00; K, Cs: 8.00-11.00 és 16.00-17.00 Házi gyermekorvos: dr. Kollár László Csobánka, Fő út 23. Tel: +36 26 520 014 Rendelési idő: H, Sze, P: 8.00-11.00; K, Cs: 14.00-17.00 Fogorvos: dr. Kiss Annamária Csobánka, Béke út 3. Tel: +36 26 520 200, +36 20 344 1208 Rendelési idő: H, Sze: 14.00-19.00, K, P: 9.0014.00, iskolafogászat: csütörtök 9.00-14.00 Védőnői szolgálat: Schleer-Kiss Ágnes Csobánka, Béke út 13. Tel: +36 26 321 264 (Előzetes időpont-egyeztetés szükséges) Margit Gyógyszertár Csobánka, Béke út 13. Tel: +36 26 320 631 Nyitva tartás: H-P: 8.00-18.00, Sz: 8.00-12.00 Csobánka Község Önkormányzat Család- és Gyermekjóléti Szolgálata 2014 Csobánka, Béke út 13. Tel: +36 26 320 020/19. mellék Email: gyejo@csobanka.hu Ügyfélfogadás: hétfő - 13.00-16.00, szerda 8.30-12.00 és 13.00-18.00, péntek - 8.30-12.00

A POLGÁRMESTERI HIVATAL ÜGYFÉLFOGADÁSI RENDJE

CSOBÁNKAI HÍRLEVÉL Csobánka Község ingyenes, közérdekű tájékoztató kiadványa. Megjelenik havonta 1300 példányban Lapalapító: Csobánka Község Önkormányzata Felelős szerkesztő: Szatmári Zsolt Olvasószerkesztő: Bognár Eszter Főmunkatárs: Lukács Zoltán Gábor

ISSN szám: 2416-1918

Kiadó: Szatmári Zsolt E. V. Lev. cím: 2014 Csobánka Béke út 4. Email: info@csobanka.online Nyomdai munkák: Raszter Nyomda Kft.

A POLGÁRMESTERI HIVATALBAN SZEMÉLYES ÜGYINTÉZÉSRE CSAK A LEGSZÜKSÉGESEBB ESETBEN, ELŐRE EGYEZTETETT IDŐPONTBAN VAN LEHETŐSÉG ÜGYFÉLFOGADÁSI IDŐBEN. Kérjük, intézze ügyeit elektronikus úton ügyfélkapun keresztül, e-mailben a polgarmesterihivatal@csobanka.hu e-mail címen vagy telefonon a 06-26/320-020-as központi telefonszámon.


Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.