Sulife

Page 1

Az aradi vértanúk napja Nyíri Hanna, Andrikó Mihály

Október 6-án az aradi 13 – ra emlékeztünk. A 6.a és a 6.b diákjai felkészültek minderre és a csarnokban elő is adták az általuk betanult műsort. A szervezők: Szunyiné Marton Edit és Lantosné Pálinkó Erika osztályfőnökök. Az aradi vértanúk azok a tábornokok voltak, akiket az 1848–49-es szabadságharc leverése után, az abban játszott szerepük miatt Aradon kivégeztek. „Ítélet melyet a magas császári királyi hadseregfőparancsnokság parancsára összeállított megesketett teljes haditörvényszék az alább

Október 23-ai megemlékezés Kolozsi Gergő Október 23-a egy nap, a forradalom első napja, amikor az ÁVH és a Szovjetunió ellen fellázadtak a magyarok. Nálunk ez a nap nemzeti ünnep, melyre minden magyar megemlékezik. Az ünnepség a Keller Lajos Városi Könyvtár és Kulturális Központ fennállásának 50. évfordulójának ünneplésével kezdődött, ahol az iskola tanulói körbe ölelték a Művelődési Házat . Ezt követően a diákok és tanáraink megnézték a 8.a és 8.b osztály által előadott

megnevezett vádlott urak, a magyar lázadó hadsereg főnökei ügyében egyhangúlag hozott” Ugyanezen a napon végezték ki Pesten az első felelős magyar miniszterelnököt, Batthyány Lajost. A magyar sereg Világos közelében, a várostól mintegy 15 km-re északra levő csigérszőllősi mezőn tette le a fegyvert az orosz csapatoknak.

megható műsort. Antalné Kardos Csilla és Csatlósné Répás Etelka osztályfőnökök állították színpadra. A megemlékezés a szokásos emlékfutással folytatódott volna, de az eső miatt nem került rá sor.


Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.