Búvópatak 2014. szeptember
2. oldal
Köszöntő Gondolatok a Búvópatak tizenkét éves fennállásának üdvözlésére
E
Egy születésnapi köszöntő – mindig örömünnep. Dicsérni, elemezni, biztatni jöttünk és jövünk össze ilyen alkalommal minden évben, a „születésnap”, augusztus 16. táján, felidézve közösen a kezdet kezdetét és számos élményt, akárcsak egy gyermek esetén… A mutatványszám első oldalán Gerencsér Zsolt Keresztelő című írásában éppen ehhez hasonlította az alkalmat: „…Magyarok Istene újíts meg hitünkben, a gyermeket pedig tartsd szövetségedben… Íme a gyermek! Látjátok: Figyel, nevet.” (Mintha csak az én gyermekgyógyász lelkemből szólna…) S folytatódott a keresztelőre szánt névadással: „Hazaszeretet!” Magam sem tudok másként fogadni egy újabb teremtményt, mint apa, nagyszülő, de hivatásomnál fogva a kézbevétel után jön az alapos vizsgálat, leginkább az orvos szemüvegén át… A szülő és környezete legtöbbször nem arra kíváncsi, hogy „mi van”, hanem, hogy „mi lesz belőle?”, azaz, „mit hoz a jövő?”. Ezt gyakran elemezzük, kalkuláljuk, „extrapoláljuk” az ismereteinkből kiindulva, majd végül rábízzuk a „Sors”-ra, Isten áldását kérve. Engem sokkal inkább izgat a kezdet. A Kezdet! Ez mindig misztérium marad, hol, hogyan születik meg a gondolat, az élővilág első sejtje, az Ádám-faj, ahová tartozunk, s itt kell nagy-nagy alázattal elismernünk tudásunk véges határát… Mert a Teremtés általunk megismételhetetlen, tehát soha meg nem ismerhető. Elemezve egy mű keletkezését, első kérdés, hogyan is történt, történhetett a fogantatás? Belső igényből vagy külső kényszerből, szándék és akarat együttes segítségével? Művészi alkotás esetén – azt hiszem – leginkább ihletből, döntően Égi sugallatra, azaz ösztönből, az értelem és az érzelem találkozásából, tehát lélekkel telve. A koncepciót mindig követi a „kihordás” nehéz időszaka, ami nem feltétlenül teherviselés, bár gonddal, veszélyekkel és szenvedéssel jár, mégis ez egy áldott állapot. S akkor, végre világra jön a várva-várt Újszülött, felszínre tör, mint egy búvópatak, esetünkben A Búvópatak, „aki” ma 12 éves és 2 hetes… Örvendezzünk hát, Deo Gratias! Hitünk szerint – ugye –, az életben semmi sem véletlen… Ha nézzük a mai nap kiválasztását, számos „praktikus” szempontot kellett figyelembe venni, sokakkal egyeztetni. De lehet az véletlen, hogy éppen ezen a napon halt meg Imre herceg 1031-ben, amire emlékeznünk illik?! Hiszen István király intelmei nekünk is szólnak, máig érvényesek, az örökösök mi vagyunk. A veszteséggel szemben szolgáljon vigaszul egy másik évforduló, ugyanis ugyancsak a mai napon, szeptember 2-án szabadult fel Buda a török alól, 1686-ban, melynek emlékét büszkén őrizhetjük, bíztatás gyanánt a sikerre, ha nem feledkezünk meg Szent István intelmeiről. Most tehát nemcsak a Búvópatak születéséhez gratulálunk, hanem az „újszülött” példás felneveléséhez, a „felcseperedett gyermek”-hez, a ma már az ifjúkor határát elérő (túllépő?!) „kedvencünk”-höz. Orvosi szemmel tekintve ez akkor igazán őszinte, ha mindent egészségesnek találunk. Lássuk tehát, milyen a mi Búvópatakunk, szolgálja-e az egészséget? Az egészséget, ami kötelezően járhat együtt bajjal, nélkülözéssel, olykor betegséggel…, és mégis, ha ezek növelik az immunitást, segítik, edzik a test és lélek normális fejlődését, akkor minden
rendben, jó az irány. Csak így várjuk a teljes kibontakozást, azt a „felnőttkort”, ami bástyaként áll, védelmet nyújt, lelkierő forrásként szolgál, széleskörű elismerést nyer és sikert arat. Ezt kívánom szívből a Búvópataknak 12 éves születésnapja alkalmából. (Első érzés ilyenkor az emberben természetesen a köszönet mindazért, amit kaptunk és kapunk, elismerés és dicséret a fogantatásért, a bátor vállalásért s az odaadó gondoskodásért.) „Isten útjai kiszámíthatatlanok” – szoktuk mondani, s tapasztaljuk is nem ritkán. Csernák Árpáddal és Gera Katalinnal 1970-ben a Szegedi Gyermekklinikán találkoztam, Farkas Judittal pedig 1993-ban Mosdóson – szintén gyógyintézetben –, ahol sokáig Istenes Szent János ereklyéjét őrízték a kastély kápolnájában – az orvos-beteg kapcsolat, illetve a közös munka hozott össze bennünket – elválaszthatatlanul. A gyóg yulás, gyógyítás szándékát, mint elkötelezettséget éreztem és egyre inkább érzem a Búvópatak szerkesztőiben is, hiszen nem mást kívánnak szolgálni, mint egy megbetegedett társadalomban a bajra rámutatni, a lelkeket gyógyítani. A helyes út megmutatása, a példák felidézése – mindez művészi környezetbe ágyazva – nagy jelentőségű egy olyan világban, ahol a baj egyre nagyobb, sokszor úgy tűnik, már-már elviselhetetlen, a kilátások pedig – emberi számítás szerint – elszomorítóak. Ezt a „polgári, kulturális” havilapot „receptre írnám fel mindenkinek, szellemi táplálék gyanánt!” – idézik egyesek egykori véleményemet, amikor a terjesztésben, népszerűsítésben igyekeztem az átlagosnál valamivel többet vállalni. Mit is nyújt ez a folyóirat nekünk?
Dr. Gyurkovits Kálmán a Búvópatak-esten – fotó: CsM