2011-23 Csallóköz

Page 1

Csallóköz DUNASZERDAHELY > KOMÁROM > GALÁNTA > VÁGSELLYE

Žitný ostrov 2011. június 7., 23. szám

Ára: 0,65 €

Regionális hetilap | Regionálny týždenník

www.csallokozonline.sk

Bulik helyett húsz év börtön? A vágsellyei nő a tíz legkeresettebb amerikai bűnöző között 2. oldal

Szerintem Szilvássy József

Háromezer euróért ölt?

Zöldségpánik Legújabb feltevés szerint babcsíra okozhatta azt a hasmenésjárványt, amelynek immár több mint húsz halálos áldozata van. Ma még nem bizonyos, hogy valóban ott alakult ki a négy eddig ismert baktérium új mutációja. Annyi viszont, úgynevezett parasztésszel is megállapítható, hogy ez a járvány újabb figyelmeztetés a túlságosan szabad uniós piac számára. Ahol szabadon áramlik az áru, olyan termelőktől is érkezik, akiknek csak a nagy haszon számít, a fogyasztó egészsége, az élelmiszerbiztonság nem lényeges. Olcsóbb, nem ritkán silányabb külföldi termények árasztották el a bevásárló központokat. Egyre többen már nem is tudják, milyen a hazai paradicsom vagy az alma íze. Olykor aztán csattan az ostor, visszavág a vegyszerrel és sok minden mással pusztított természet, amely ezúttal uborkapánikot okozott és újabb kórokozóval figyelmeztet: a legfőbb ideje visszatérni elődeink gyakorlatához, akik megbízható gazdáktól vásároltak friss zöldséget, hústerméket és más élelmiszert. Ami napjainkban leginkább hazai vagy más tisztességes gyártót jelenthet. Remélem, a történtek után legalább idehaza szigorítják a különböző előírásokat, s végre minden helyen azonnal ellenőrizhető lesz, hogy egy-egy áru honnan származik. S erről vásárlás előtt mi is meggyőződünk. Ha ennyit sem teszünk meg saját érdekünkben, akkor még pusztítóbb járványokkal szembesülhetünk.

Fotó: Fogas Ferenc és net-felvétel

A tavalyi helyszínelés és az áldozat

BEKETFA/BÉCS – Bravúros munkát végzett a dunaszerdahelyi bűnügyi rendőrség. Osztrák kollégáikkal együttműködve kinyomozták, hogy nagy valószínűséggel egy francia állampolgárságú, koszovói származású, de Bécsben élő 28 éves kétgyermekes anya tetemét találták meg múlt év novemberében Egyházgelle község Beketfa részének egyik szántóföldjén. Rajkovics István, a bűnügyi rendőrség igazgatója lapunknak elmondta, elsőként a meggyilkolt nő rendelkezésükre álló információi – hozzávetőleges kor, méretek, nem, testalkat – alapján vizsgálódtak az eltűntek országos adatbázisában, majd a nemzetközi adatbank anyagait vizsgálták. Ennek alapján került képbe a bécsi nő, akit

az osztrák hatóságok már tavaly október óta eltűntként tartottak nyilván. Az osztrák kollégák birtokában lévő DNS-profil és az itt talált holttest DNS-e kilencven százalékos azonosságot mutatott, de a minden kétséget kizáró genetikai analízis eredményére még 2-3 hetet várni kell. „Múlt héten a dunaszerdahelyi kapitányságon kihallgattuk az eltűnt nő hozzátartozóit, akik felismerték a holttesten talált ruházatot és a kiegészítők is egyeznek, így most már csak a hivatalos megerősítésre várunk” – közölte a bűnügyi igazgató. A kegyetlenül meggyilkolt asszony információink szerint pincérnőként dolgozott. Elvált, két gyermekét – kétés hatéveset – egyedül nevelte. A végzetes napon elindult munkába, ahonnét többé már nem tért haza. Több osztrák bulvárlap tudni véli, hogy a gyilkosság mögött az állhat,

hogy a nő anyagi helyzetének javítása céljából, 3000 euró fejében kötött volna érdekházasságot egy koszovói férfival, aki így akart bejutni az uniós országokba. Ám az álfrigyre fény derülhetett, mert az illető mégsem kapott letelepedési engedélyt. Ezért követelte vissza a pénzt, amelyet azonban nem kapott meg, s ezért ölhette meg a nőt. Ezeket az információkat a rendőrség nem erősítette meg. Még azt is tisztázni kell, hogy miként került a tetem a felsőcsallóközi szántóra. Ahogy korábban írtuk, múlt év november 21-én egy helyi gazda trágyázás közben a magántulajdonban lévő szántóföldjén arra lett figyelmes, hogy a trágyaszóróból egy nagyobb darab hullik a földre. A járműből rávilágított és egy emberi test maradványait pillantotta meg. (und)

● Előfizetés: 031/550 37 44; online.csallokoz@gmail.com


Csallóköz

2

Tudósítás > Villáminterjú

A vonalban

Bulik helyett húsz év börtön?

Andreas Tostmann, a Volkswagen Slovakia Igazgatótanácsának elnöke – A világhírű német cég egyik leányvállalata húsz éve telepedett le Pozsonyban. Miként értékeli ezt a két évtizedet? – A sok beszédes adat közül kettővel szeretném alátámasztani azt, hogy kitűnő eredményeket értünk el. Két évtizede 112 alkalmazottal kezdtünk, akiknek a száma mára meghaladja a hétezret. Sokan dolgoznak nálunk, és ugyancsak kiváló munkát végeznek a Csallóközből is. Húsz esztendő alatt két és félmillió személygépkocsit gyártottunk, kezdetben a Passat Variant típust, amelyhez a Golf, a Bora és a Polo is csatlakozott. Később pedig a Volkswagen Touareg, miként a SEAT Ibiza a Škoda Octavia is. Tavaly pozsonyi részlegünkben kezdtük hatvanegy gyárunk közül elsőként a Touareg Hybrid szériagyártását. Bővítettük a termelést Túrócszentmártonban (Martin), ahol alvázakat és sebességváltókhoz szükséges alkatrészeket állítunk elő. Az elkövetkező öt esztendőben további, összesen egymilliárd eurós beruházást tervezünk, amelyből elsősorban energiatakarékos üzemrészlegeket építünk és korszerű technológiát honosítunk meg. Rövidesen megkezdjük a különböző típusú New Small Family családi kisautók gyártását. Az ukrán és az orosz piacon megnyilvánuló nagy érdeklődés eredményeként, rövidesen Kassán is építünk összeszerelő üzemet. Minden feltétel adott tehát ahhoz, hogy a sikeres két évtizedet még eredményesebb esztendők kövessék. M. F. M.

Keressen 10 eurót Tisztelt Olvasók! Egy kiválasztott mondatot kell megtalálniuk jelen számunkban. A 10 eurót a 18. számban közölt feladványért (A multinacionális cégeknél más a helyzet. – Szilvássy József: Feltevések és törvények) Derzsi Katalin (Bős) nyerte. E heti mondatunk a következő: „De már gondolkoznak a megoldáson”. Megfejtésként annak a cikknek a címét és szerzője nevét kell beküldeni, amelyben az idézett mondat szerepel. Beküldési határidő: június 10.

A vágsellyei nő a tíz legkeresettebb amerikai bűnöző között GALÁNTA/BOLOGNA – Az olasz városban tartóztatták le Lucia Kanišovát, aki az Egyesült Államokban éveken át Oszáma bin Láden Al-Kaida-vezérrel együtt, a tíz legkeresettebb bűnöző között tartották nyilván. Amerikai lapok állítása szerint a negyvenéves asszony öt évvel idősebb férjével és a huszonkilenc esztendős húgával, Gabriellával együtt 1995 és 2003 között turistavízummal mintegy 550 közép-kelet-európai személyt utaztatott az Egyesült Államokba, ahol az ottani kapcsolataik révén illegális munkához jutatták őket. Ezért az ottani megbízóiktól összesen húsz millió dollárnyi jutalékot vágtak zsebre. Értesüléseink szerint, Miamiban hat éve a távollétükben húsz év börtönbüntetésre ítélték őket. Előtte az amerikai hatóságok mindhármuk ellen nemzetközi elfogató parancsot adtak ki. And-

Nemrég még partikon szórakozott Net felvétel

rea Dobiášová pozsonyi rendőrségi szóvivő érdeklődésünkre elmondta, hogy annak idején közölték az amerikaiakkal, hogy a keresett személyek Galántán élnek. Méghozzá újgazdagoknak megfelelő, fényűző körülmények között. Rendszeresen

Újabb nagy cigifogás! SIKABONY – Múlt kedden a vámbűntettek felderítésére szakosodott alakulat (CKR) tagjai illegális, korszerűen felszerelt gyártósort derítettek fel a település egyik zárt épületében, ahol percenként 1500 szál hamis Marlborót készítettek.

Hat személyt, két szlovák és négy bolgár állampolgárt letartóztattak. Miroslava Slemenská szóvivő lapunkat arról tájékoztatta, hogy a berendezéseket alkatrészenként, feketén szállították a helyszínre, majd összeszerelték. A rajtaütés során 21 332 karton cigarettát foglaltak le. Ezen kívül 7670 kilogrammnyi vágott do-

jártak különböző partikra – adták hírül az elmúlt napokban a szlovák bulvárlapok. A hajuk szála sem görbült, mert Szlovákiában csak az európai körözés érvényes, ilyet azonban az amerikaiak nem küldtek. Lucia Kanišová vesztét az jelentette, hogy néhány napja Bolognába utazott, ahol a város legelegánsabb szállodáját választotta. Ott azonban a rendőrség rövidesen megállapította, hogy veszélyes és körözött bűnözőről van szó. A húgát pedig Olaszországban illegális drogkereskedelemmel is gyanúsítják. Megkeresésünkre Ľuboš Schwarzbacher, a pozsonyi külügyminisztérium szóvivője a letartóztatás tényét megerősítette. Közlése szerint most az olasz hatóságok döntenek arról, hogy kiadják-e a vágsellyei születésű nőt az Egyesült Államoknak. A férjét és a húgát állítólag még nem találták meg. –r–c hányt is találtak, amelyből mintegy nyolcmillió szál hamis Marlborót gyárthattak volna. Egyelőre annyi bizonyos, hogy az adó, illetve a vám megkerülésével több mint egymillió eurónyi kárt okoztak az államnak. Saját hasznuk és további fontos részletek felderítése még folyamatban van. Több mint három éve, 2007 őszén Dióspatonyban fedeztek fel ugyancsak illegális dohánygyárat. M. F. M.

Csúszópénz nélkül nem megy... POZSONY/DUNASZERDAHELY/ GALÁNTA – Alig több mint egy hete működik a kormány 0850 111 001-es számú, korrupcióellenes vonala, amelyen ezalatt már több mint száz, többségében nem névtelen bejelentést tettek korrupciógyanús ügyekről. A Csallóközből és a Mátyusföldről is. „Elsősorban a rendőrségen, a bíróságokon és az ügyészségen tapasztalt törvényellenességekre hívták fel az illetékesek figyelmét” – tájékoztatta lapunkat Radoslav Baťo kormányszóvivő. Elmondása szerint a bejelentéseket kivizsgálják. A munkanapokon reggel nyolctól délután háromig élő, helyi vezetékes hívás díjával működő tele-

fonvonallal az elektronikus közbeszerzést követően a kormány a korrupcióellenes harcot kívánja fokozni. A legfőbb ideje, tehetjük hozzá, mert az Ernst & Young neves cég legutóbbi felmérése szerint Szlovákiában a lakosság nyolcvan százaléka vélekedik úgy, hogy csúszópénz nélkül szinte semmit sem lehet elintézni. Ugyanakkor a legtöbb megkérdezett azt természetesnek tartja, ha gyógyulása után ajándékot vagy pénzt ad kezelőorvosának. Abban sem látnak sokan kivetnivalót, ha a cégek fizetik azoknak a luxuskörülmények közötti üdülését, akik pályázataikat vagy más ügyeiket eredményesen intézték el. Ezek alapján még riasztóbb a polgárok véleményének aránya.

Lapunknak névtelenül nyilatkozó polgármesterek szerint a különböző pályázatok költségében általában tíz százalékot szánnak, ebből általában ötöt az ügyintézőnek juttatnak, a másik fele pedig egyes pártok kasszájába kerül. „Ez már olyan tökéletes módszer, amelyet az uniós ellenőrző szervek is csak ritkán derítenek fel” – árulta el egy hivatalnok, aki szerint kevés kivételtől eltekintve, csak ilyen eszközökkel lehet mostanság is pályázatot nyerni, más anyagi forráshoz jutni. Érdeklődésünkre az országos rendőrfőkapitányság és a főügyészség szóvivői egyaránt azt válaszolták, hogy az alig több mint egy hét kevés idő ahhoz, hogy a bejelentett ügyekről hitelt érdemlően kiderítsék: valóban történt-e törvénysértés. –mo


Tibi jön és lomtalanít A dunaszerdahelyi fiatalember különleges vállalkozása Füvet nyír, fát nyeseget, virágot ültet, de ami a legfontosabb: lomtalanít. A dunaszerdahelyi Skarba Tibi villanyszerelőnek tanult, ám jelenleg a leggyakoribb foglalatossága azoknak a pincéknek a kiürítése, amelyekbe a tulajdonos az évek hosszú során felhalmozott limlomját gyűjtögette. Mert Tibi, ha hívják, jön és kipakolja a pincét. „Ezt a munkát valamikor a barátoknak végeztem el. Szóltak, hogy néhány órára kéne nekik segítség és én mentem. De azt vettem észre, hogy nincs idejük az embereknek, nem tudnak ismerősöket szerezni, mert mindenki rohan, dolgozik látástól vakulásig, semmire sincs idejük” – kezdi a mondandóját a fiatalember. Egy ideje kertészkedéssel, kertek karbantartásával foglalkozott, decembertől legalább februárig, de volt, hogy márciusig álltak a munkával. Így aztán télen nem volt munkája, ezért is gondolta, hogy bevállalja ezt a melót. A lomtalanítás viszont az időtől független. „Nagyobb munkához mindig kell segítség, azt egyedül nem bírnám, de szerencsére mindig van, aki eljöjjön velem. Csak idén februárban kezdett el kialakulni, hogy mit fogok csinálni pontosan” – meséli Tibi. „I love Tibi” – a szlogen, amelyet egyre többet látnak a járási székhely utcáin, szórólapokon, felvonókban. De miért lett ez a jelmondat? „Már régóta gondolkoztam, hogy kéne valamit kezdenem magammal, majd jött a karácsony. Kitaláltam, hogy veszek egy pólót a családtagjaimnak, csak legyen rajta, hogy Tibi. Így lett ráírva, hogy „Szeressük a Tibit!”, mindenki szereti és ezért hagytam meg cégnévnek. Mindenki felfigyel rá, annyi biztos” – mondja Tibi.

vonóiban is. „Múlt héten volt egy szabadabb délutánom, amikor a Nyugatlakótelepet néhány segítővel beterítettük a szórólapokkal, s másnap ketten fel is hívtak” – emlékezik az esetre. Egyébként nem bízik annyira a reklámokban. Mint mondja, inkább az ajánlás az, amire az emberek jobban adnak. Amikor az egyik szomszéd elmondja, esetleg megmutatja a másiknak, mi mindent végez el Tibi. Annál jobb referencia nem is kell. Barátai ajánlották neki, hogy szlogenként használhatná a „Férj egy órára” jel-

Bővítené a vállalkozását Fogas Ferenc felvétele

mondatot is, hiszen bármit elvégez a ház körül, ami a férfi dolga volna. Csakhogy a dolgozó családfenntartónak sok esetben a fűnyírásra sincs ideje. Mennyi az annyi?

Figyelemfelkeltő Mindössze néhány hónapja tették ki az első szórólapokat, majd lassan megjelentek a hirdetések a lakóházak fel-

Nagyon sokan félve telefonálnak, érdeklődnek, mennyibe kerül a szolgáltatás. De nem kell megijedni. Tibi ki-

Újabb táblaügy! KOMÁROM – Hovatovább azt mondhatjuk, hogy a városban nincs negyedévnél – sőt esetenként egy-két hétnél – hosszabb időszak valamilyen táblaügy nélkül. Legújabban az derült ki, hogy a Selye János Egyetem

3

Portrériport > Tudósítás > Bűnügy

2011. június 7. |23. szám

Sirály nevű kollégiumán egynyelvűek az utcanévtáblák. És nyilván mondanunk sem kell, hogy a megnevezések csak szlovákok. A komáromi utcanévtáblák elhelyezésében a városi hivatal szociális és közigazgatási főosztálya illetékes. Vezetője, Dubány Katalin, aki megkeresésünkre el-

száll a házhoz, tart egy terepszemlét és ad egy árajánlatot. Ez pedig semmibe sem kerül. „De minden relatív. Telefonon nem tudom megmondani az árat, mert nagyon sok körülménytől függ. Mennyit kell cipekedni, hányadik emelet, mert nem csak a pincékben dolgozunk és a többi” – ecseteli a fiatalember. Amikor azt mondják, csak egy szekrényről van szó, általában a végén tele van a kocsi. Egyébként óránkénti 10-15 euróért már igénybe lehet venni a szolgálataikat. „Általában az emberek tudják, hogy mit akarnak kidobni. Mindig van olyan kacat, amit eltesznek, hogy jó lesz még valamire, de biztos, hogy két éven belül meggondolják magukat” – meséli. Bútorok, televíziók – általában ezekre lehet számítani, de hozott már ki egy háztól több táska borosüveget is. Ezeket mind szelektálva hordja szét – az üveget, a papírt és a vasat átveszik a gyűjtőhelyeken, a fa pedig újrahasznosítható. Amit komposztálni lehet, azt otthon megteszi, amit pedig nem, azt az albári szeméttelepre szállítja. Mindezt saját kisteherautójával teszi. Ha csak ezzel foglalkozna, nem élne meg belőle, de nem csügged. Lát rá esélyt, hogy eljön az ő ideje, ahogy mondja, másképp nem csinálná. „Beszélgettünk róla, hogy meg kéne célozni Pozsonyt is, mert ott jobban lehet terjeszkedni” – fontolgatja. De szívesen kiépítene egy céget, ahol mindenféle ember dolgozna. Ha fel szeretném újítani a házat, nem kellene külön villanyszerelőt, csempézőt, vízvezeték-szerelőt hívni, csak Tibit és ő mindent elintézne. De természetesen ez még a jövő zenéje. Tervei, megvalósítható ötletei vannak, melyekre előbb vagy utóbb az embereknek szükségük lesz. Ha már más gondozza több ember kertjét, miért ne lomtalaníthatna szintén valaki más? Angyal Sándor

mondta: nem ők helyezték el a táblákat. A városi hivatal által használt táblák kizárólag kétnyelvűek, ráadásul a tipográfiájuk is teljesen más. Mindenesetre azonnal intézkedett az eltávolításuk ügyében, és ottjártunkkor az egyiket már le is vették. Az osztályvezető hozzátette még, hogy a kétnyelvű táblák elhelyezése időt vesz majd igénybe, mivel nincsenek raktáron és meg kell

rendelni azokat. Azt egyébként – a kollégium vezetését is beleértve – senki nem tudja, ki rakta fel az egynyelvű táblákat az egyébként nem az oktatási intézmény, hanem egy magáncég tulajdonában lévő épületre. Mindössze a portásnő, aki akkor szolgált, mondott anynyit, hogy egy furgon szállította oda a munkásokat, akik felrakták a táblákat. Vas Gyula

Csaló(ka) hitelvétel… DUNASZERDAHELY – Hitelcsalás van a rovásán annak az 53 éves helybeli férfinak, aki az elektronikai árucikk megvásárlására kötött hitelszerződéshez eleve hamis adatokat adott meg a keresetéről és a munkáltatójáról, a megszabott havi részleteket egyáltalán nem törlesztette s a rászedett hitelező társaságnak rövid úton 671,23 euró kárt okozott. Mindezért akár három évre is rács mögé kerülhet. (–er)

Hamis kártyás DUNASZERDAHELY – Elektronikus fizetőeszköz, jelesül bankkártya jogtalan kiváltásának és használatának vádjával indított a rendőrség legutóbb büntetőeljárást egy 51 éves dunaszerdahelyi nő ellen. A megvádolt nő törvénysértően szerezte be a károsult tulajdonos fizetőkártyáját, amivel aztán bankautomatából öt alkalommal is készpénzt vett fel, összesen 997,47 euró értékben. Ezért most egytől egészen öt évig terjedő szabadságvesztés lehet a büntetése. (–ck)

Nem kaszált a srác! BŐS – Lopásért kell felelnie a bíróság előtt annak a 22 éves bősi fiatalembernek, aki a dercsikai futballpályáról meglovasított egy benzinhajtású kaszálógépet 300 euró értékben. Ezért a lopásért most – amennyiben a bűnössége beigazolódik – akár két évre is rács mögé kerülhet. (–re)


4

Csallóköz

Tudósítás > Tárca

Hangulatos nyugdíjas est Kisunokák versekkel köszöntötték a nagyszülőket OLGYA – Pénteken, május 27-én immár tizenhatodik alkalommal szervezte meg a helyi önkormányzat a hagyományos nyugdíjas estet. A négyszáz főt számláló községben hatvanöt idős polgár él, akik közül mindannyian dolgosan töltik mindennapjaikat.

A színvonalasan előkészített eseményt Mészáros Tibor polgármester nyitotta meg, aki nagyra értékelte a nyugdíjasok tevékenységét, majd köszöntötte a jubilánsokat, továbbá a település legidősebb polgárát, Kunyi Vilmát, aki az idén lesz kilencvenéves. Ezután a helyi gyerkőcök, a kisunokák versekkel köszöntötték a nagymamákat és nagypapákat,

A saját himnuszukat éneklik

Unokák köszöntik a nagyikat

Hetek hordaléka AZ LESZ AZ ÉN HAZÁM. Amikor az ellenünk, magyarok elleni szlovák áskálódás, acsarkodás újabb és újabb futamait olvasom-hallom a médiában, gyakran Balázs Béla szép sorai jutnak eszembe: Ha a magyar földet végül kiveszik a lábam alól, a magyar nyelvnek és a magyar muzsikának felhőjén szállok meg. Talajjá fognak sűrűsödni alattam a szavak, és az lesz az én hazám. FOGYÓZÁS – LIMERICKKEL. Utaltam már rá ezeken a hasábokon, hogy életkoromra való tekintettel és egyéb józan megfontolások alapján múlt év nyarán felhagytam a dohányzással. Mivel a dohányzást elsősorban fejben kell abbahagyni, ez minden gond nélkül sikerült, mert abban még jó vagyok. A testsúlyom viszont, sajnos, néhány hónap alatt öt-hat kilóval is feljebb ment. Éreztem, hogy ezzel tennem kell valamit. Ekkor került a szemem elé amolyan receptként – és hiszem is, hogy valójában sorsszerűen – egy játékos limerick a nagyszerű magyarországi költő, Varró Dániel Túl a Maszat-hegyen című verses meseregényéből: „Volt egy úr, lakhelye Párizs, / rászóltak: »Fogyjon le máris.« / Onnantól nem evett / feltéthez

köretet, / »Pá, krumpli – mondta – és pá, rizs!«" Nos, mostanában ehhez tartom magam… ÁLL A MUNKA? Az építőhelyen, nem messze a balkonunktól négy-öt ember egy hosszú árkot ásott. Alkalmas munkagéppel sokkal gyorsabban meg lehetett volna oldani ezt a feladatot, de az árok alján vigyázni kellett a különféle vezetékek, kábelek kisze-kusza szövevényével. S a balkonról jól láttam, hogy a kubikus munkára fogott építőmunkások nem kapkodták el a dolgot. Közben természetesen beszélgettek is. Egyikük, egy atlétatrikóra vetkőzött, már május elején csokoládébarnára égett alak a földhányás tetején trónolt, ha jól hallottam, épp ő vitte a szót: „Reggel kitámogatták az öregasszonyt az árnyékszékre, ráültették és otthagyták. Ezt a Lajos állítólag nem egyszer látta. Az öregaszszony hiába zörgött, nem mentek érte. Vagy ha mentek is, csak jó sokára. Néha ott csücsültették délig. Ez így ment tudja csoda, mióta. Azt mondta Lajos, a hátsó szomszédjuk, hogy már a kutya is megszokta, nem ugatta meg többet a dörömbölő öregaszszonyt. Ügyet sem vetett már rá sen-

A szerző felvételei

majd a csallóközcsütörtöki asszonykórus lépett fel az alkalomhoz illő énekekkel, végül pedig a község szülöttje, Keszőcze Judit szórakoztatta a résztvevőket örökzöld dallamokkal. Utána a helyi nyugdíjasok saját himnuszuk előadásával indították a mulatós estet, amelynek jó han-

gulatáról a Talizmán együttes gondoskodott. A vacsora és néhány pohár ital elfogyasztása után a táncparkett sem maradt üres. Egészen hajnalig folytatódott a vidám szórakozás, amikor a nyugdíjasok jókedvűen és ajándékcsomaggal távoztak a helyszínről. Dömötör Zsuzsa

ki. No de aztán egy reggelre kegyetlenül hideg lett. Az öregasszonyt egy szál fehér pendelyben vezették ki, és ahogy lenni szokott, most is ott hagyták. Szándékosan-e vagy megszokásból? Elég az hozzá, hogy az egy szál ingben agyonfagyott ott azon a klozetton, tüdőgyulladást kapott, három nap múlva már el is temették. Ezt Lajos, a szomszédjuk, ma is tanúsítani tudná, hogy ott kint abban a jéghideg klozettban fagyasztották meg az öreg-

azért, mert ebben a májusi melegben és nehéz munkában meg kell néha állni, pihenni kell, lazítani, s ezt úgy kell csinálni, hogy közben az ember szinte észre se vegye, hogy már megint a lapát nyelére támaszkodik.

Ez így ment tudja csoda, mióta asszonyt. Eltemették, és minden el lett gereblyézve.” Felegyenesedik egy izmos hát a keskeny árokból: „Mondd, nem azóta iszik az a Jóska?” Látom, hogy többen is kiegyenesednek. „Nem. Sokkal később kezdett el inni.” „Majd én megmondom” – folytatta az atlétatrikós. „Akkor kezdett el inni, amikor a feleségét kirántották a terepjáróból. Amikor azzal a szélhámos Szilárddal összeszűrte a levet.” Közben már mindnyájan álltak, állt a munka is. Ezt a kibontakozó családi drámát valószínűleg nagyon sokszor megtárgyalhatták már, és most sem azért hozták elő, mert új, eddig ismeretlen részletet tudtak meg, hanem

A FELEJTÉS LUXUSA. Meglehet, hogy a mi olvasatunknak többnyire nincs sok értelme az irodalomkritika felől nézve, de a magunk élvezetét tekintve igenis van. Nem tudjuk bebizonyítani, hogy a laikus olvasó több élvezethez jut, mint a hivatásos műítész, de egy előnyünk biztosan van a beavatottakkal szemben. Tudunk felejteni… A közönséges, ám szenvedélyes olvasónak megadatott a felejtés luxusa. Egyszerűen odébbállhat, hűtlen lehet más írók kedvéért, és aztán visszatérhet újra rabul esni a csodának... KÜLÖNÖS SZÓVÁLTÁS. A kisboltban állnak, az egyikük a pult belső oldalán, a másik kívülről, egy kosarat szorongatva. „Miért, maga szerint úgy nézek ki, mint aki beteg?” – kérdezi a kosaras. „Nem tudom” – feleli a belül ácsorgó. Aztán felnéz, alaposabban is szemügyre veszi a hozzája szólót. „Nem tudom, de talán tartós tejet már nem volna érdemes vásárolnia!” Szerdahelyi József


Késve nyitnak Gondban a termálfürdő üzemeltetője KOMÁROM – Mint arról korábban beszámoltunk, a komáromi képviselőtestület legutóbbi ülésén napirendre kerültek a termálfürdőt, autókempinget és a Panoráma Szállót üzemeltető Viator Kft. problémái is. Első nekifutásra nem jutott idő tárgyalni minderről, de az ülés három nappal későbbi folytatásán már meghallgatták Keszegh Bélának, a társaság felügyelőbizottsági tagjának jelentését. Amelyből meglehetősen komor kép rajzolódott ki. A kft. ugyanis egyrészt mintegy 37 ezer euróval tartozik a gázműveknek, amely ezért kilátásba helyezte a gázszolgáltatás leállítását. Másrészt e tartozás mellett is olyan súlyos pénzhiány-

5

Tudósítás > Hirdetés

2011. június 7. |23. szám

ban szenved, hogy a közelgő szezonnyitás előtt 465 ezer eurót kért üzemeltetési költségekre – tehát nem fejlesztésre, hanem pusztán működtetésre – és további 85 ezer eurót magára a szezonnyitásra. A testület úgy reagált a jelentésre, hogy feladatul adta a cégnek egy gyors válságmenedzselő program kidolgozását, amelyet legkésőbb június 9-éig rendkívüli ülésen vitatnak majd meg a képviselők. A június 1-jére tervezett szezonnyitást ennek (is) köszönhetően június 10-ére tették át. Az üggyel kapcsolatos legújabb fejlemény, hogy a gázművekkel szembeni tartozását a társaság részben letörlesztette, és megegyezés történt a hátralevő összeg törlesztésének ütemezéséről is. Vas Gyula

Gulyás – esőben A gyermeknapot a tornaterembe rendezték FELSŐPATONY – Május 28-án kora reggel még úgy tűnt, az égiek kegyesek lesznek a helyi polgármesteri hivatal által szervezett gulyásfőző versenyhez, ám tíz órától ömleni kezdett az eső. A megmérettetésbe benevezett tizenkilenc csapat kedvét azonban nem vette el az égi áldás, tető alá húzódva kavargatták, ízesítették a gulyást. Sidó Tivadar polgármester elmondta, hogy a rendezvényt a gyermeknappal együtt a magyarországi baráti község, Mezőőrs pedagógusaival és tanulóival közösen ugyanitt szerették volna megtartani, de az eső közbeszólt, s beterelte a gyermekeket az iskolába. „Gulyásfőző versenyünk ötéves múltra tekint vissza. Minden évben képviseltetik magukat a környeiek is,

A hátsó ajtó fedezékében

akikkel több éves sportbarátságot ápolunk” – tájékoztatott a polgármester. Közhelyként hangzik, de a Szojka Kálmán vezette háromtagú zsűrinek valóban nehéz dolga volt, amikor a legízletesebb, szemre is vonzó, magyaros ételeket kellett elbírálni. Első helyen végzett Marczell István és csapata,

A szerző felvétele

második lett Kiss János és társasága, harmadikként pedig Lelkes Györgyék értek célba. A különdíj Környe csapatához került. Valamennyi helyezett a polgármesteri hivatal által felajánlott díjakat kapta. Az eredményhirdetést vidám eszemiszom követte. Csiba Lídia


6

Csallóköz

Riport

Nehéz helyzetben a végzősök Szeptemberben tetőzik a nyilvántartott állástalan fiatalok száma DUNASZERDAHELYI JÁRÁS – A legtöbb helyen véget értek az érettségik és szakvizsgák, így a nyári hónapokban fellélegezhetnek és kipihenhetik a tanulás fáradalmait azok, akik most hagyták el a középiskolák padjait. Szeptembertől azonban vár rájuk a nagybetűs élet... Segély nincs Akik nem tanulnak tovább és nyáron sem találnak munkát, szeptembertől jobban járnak, ha bejelentkeznek a munkaügyi központba. Tóth Patrícia, a dunaszerdahelyi munka, szociális és családügyi hivatal igazgatónője ekképpen tájékoztatott: „Aki nem tanul tovább, az kihasználhatja a nyári szünidőt, hiszen augusztus 31-ig még jár utánuk a családi pótlék. Ám szeptembertől jobb, ha nyilvántartásba kerülnek a hivatalunkban, különben az egészségügyi biztosítást maguknak kell már fizetniük” – közölte. Munkanélküli segélyre így sem tarthatnak igényt, ugyanis erre csak az jogosult, aki az utóbbi három évből kettőt megszakítás nélkül, méghozzá legálisan dolgozott.

Az abszolvens gyakorlat kihasználásának feltételeit is szigorították januártól. Eddig a 25 évnél fiatalabb állástalan a nyilvántartástól számítva akár azonnal is igénybe vehette a munkaügyi hivatal ajánlatát, most már ezt is három hónap regisztrációs időhöz kötötték. „Ez a gyakorlat segítség a munkaadónak és az álláskeresőnek egyaránt. Lényege, hogy a munkáltató heti húsz, azaz napi négy órára foglalkoztatja a fiatalt, aki a fizetését – ami jelenleg 185,38 euró – az illetékes munkaügyi központtól kapja. A kötelező járulékokat is mi fizetjük helyette. Minimum három hónapig kell a státuszt tartania a munkaadónak és legfeljebb fél év időtartamra. Ha a végzős fiatal jól teljesít az adott munkakörben, akár állandó munkaviszonyt is szerezhet a cégnél. Erre van is példa. Jelenleg ugye, vannak végzőseink, kérvényeink is akadnak szép számban a munkáltatóktól, viszont a friss végzősök még nem mehetnek, csak a három hónap letelte után, azaz decembertől” – vázolja az ellentmondó helyzetet az igazgatónő. Az viszont ígéretesnek tűnik, hogy rövidesen módosul a jogszabály és 25 éves korról 26-ra eme-

Csúcsforgalom várható majd a munkaügyi hivatalban

Begyűrűzött a válság

lik az abszolvensi gyakorlatot igényelhetők korhatárát. Érettségivel könnyebb Bár nincsenek irigylésre méltó helyzetben a tanulmányaikat most befejezők, a tapasztalat azt mutatja, hogy az érettségizettek könnyebben találnak maguknak munkát, mint az, aki csak szakvizsgával rendelkezik. Főleg azokra van igény a munkaerőpiacon, akik a technikai szakágakban (gépészet, építészet, számítástechnika) szereztek képesítést. „A hiányszakmák (festő, kőműves, asztalos stb.) esetében van olyan lehető-

Fogas Ferenc felvételei

ség, hogy valaki önálló vállalkozást indíthat, amihez a munkahivatal anyagi támogatást is ad. De ez is csak akkor kérhető, ha valaki három hónapig a nyilvántartásban szerepel” – közölte Tóth Patrícia. Még tart a válság A Dunaszerdahelyi járásban az év elején valamivel 11 százalék felett volt a munkanélküliségi arány, jelenleg a szezonális munkáknak köszönhetően némileg csökkent a mutató 10,93 százalékra, ami valamivel nagyobb a tavalyi adathoz képest. A frissdiplomás egyetemisták közül május végéig 53-an jelentkeztek be a munkaügyi központba. Van köztük végzett jogász, közgazdász, menedzser, képzőművész, pedagógus, de még kommunikációs szakember is. „A felsőfokú képzettséggel rendelkezők könnyebben elhelyezkednek, reménykedünk, hogy szeptemberig sokan találnak állást, esetleg külföldön próbálnak szerencsét” – közli az igazgatónő. Előzetes becslések szerint jelenleg körülbelül 1200 végzős középiskolás van a Dunaszerdahelyi járásban, ebből 800 kerül majd szeptemberben a munkanélküliek jegyzékébe. Az utóbbi riasztó adatban azonban

olyanok is szerepelnek, akik más járások iskoláiból kerülnek az itteni rendszerbe. „Abban bízunk, hogy szeptemberben, a középiskolások »özönlése« után sem növekszik meg túlzottan az álláskeresők száma, illetve kihasználják majd azt, hogy megnyílt az ausztriai munkaerőpiac számunkra is, mert eddig ezzel a lehetőséggel sem sokan éltek” – fejtette ki az intézményvezető. Hozzátette: a válság ezt a régiót most érte el. Az építőipar még nem talált magára, végzősök szakmai gyakorlat nélkül nehezen kapnak állást, a mezőgazdaságban pedig nem nagyon akarnak elhelyezkedni még akkor sem, ha ilyen irányú végzettséggel rendelkeznek. Végzős dilemma Megkérdeztünk néhány illetékest is, nekik milyen terveik vannak a közeljövőben. A csallóköznádasdi Bóna Péter a szerencsésebbek közé tartozik. Ő a dunaszerdahelyi Vámbéry Ármin gimnáziumban érettségizett, s azt mondja, csak a nyárra keres munkát, aztán folytatja tovább a tanulmányait Pozsonyban, a közgazdasági egyetem menedzseri szakán. „Ebben a két hónapban rengeteg lesz a szabadidőm, ezért szívesen vállalok munkát és jól jön a kereset is. Valószínűleg valamelyik bevásárlóközpontban póbálkozok kisegítő munkaerőként” – mesélte. Nem ilyen kedvező a helyzete a vámosfalui Horváth Lászlónak. „Én asztalosnak tanultam Hidaskürtön a magán szakmunkásképzőben, majd miután oklevelet szereztem, Komáromba mentem az építészetibe, ahol most érettségiztem. Sajnos, amelyik cégnél gyakorlatoztunk, nem tart igényt a munkámra ezért szeptembertől munkanélküli leszek, de nem adom fel. Biztosra veszem, hogy két szakmával találok munkát” – mondta határozottan. Undesser Tímea


7

Tudósítás > Hirdetés

2011. június 7. |23. szám

Az egyházért és a magyarságért Elsőként Fenes Ivánt díjazták BŐS – A Dunaszerdahelyi esperesség újonnan alapított, Pro Bono Ecclesiae – Aranykert díját elsőként Fenes Iván, a nagyközség polgármestere vehette át. Az ünnepélyes díjátadására május 30-án került sor a helyi művelődési házban. Herdics György, a dunaszerdahelyi esperesség címzetes apátja elmondta, hogy a díjat minden évben, Szent István király ereklyéinek átvitele napján azok kapják, akik munkásságuk és életük során sokat tesznek az egyházért és a magyarságért. Tiszteletben tartják és odafigyelnek a kereszténységre, szívügyüknek tekintik a magyar iskolák és magyar nyelv fennmaradását. Tesznek azért, hogy a csallóközi települések szorosan összetartozzanak. Az ünnepségen Szakál László János köszöntötte a polgármestert: „Legyen ez a díj hála azért is, hogy a polgármester úr mindig is tisztelettel és megbecsüléssel segítette a papok egyéni lelkipásztori munkáját. Ő ugyanis mindig feltekintett az

A polgármester az Aranykert díjjal

egyházra, mely itt nálunk kettős feladatot tölt be. Elsősorban azon munkálkodik, hogy hirdesse az evan-

6 RWYRUHQRX HOHNWUiUļRX ]DçLMHå OHWR SOQp REMDYRY

Parák László felvétele

géliumot, továbbá megőrizze a nyelvet és erősítse a hívő emberek nemzeti öntudatát” – hangsúlyozta a

nagymegyeri esperes, volt bősi lelkész. Fenes Iván a díj átadását követően elmondta: „Nagy megtiszteltetésnek tartom azt a kitüntető tényt, hogy ezt a díjat elsőként a néhai Tündérkert, vagyis a Csallóköz egyik ősi településén, Bősön adják át, miként azt is, hogy idén az én személyemre esett a választás. Ez a díjátadó ünnepség újra hirdeti és megerősíti polgáraink ragaszkodását szülőföldünkhöz, hitünkhöz, nemzeti azonosságtudatunkhoz, amely évszázadok óta megtartó erőnk, s mindkettő az értékrendünk kikezdhetetlen pillére. Olyan forrás, amelyre egyéni és közösségi életünket bízvást építhetjük. És ezt is tesszük itt, a szülőföldünkön, a lakóhelyünkön, amelynek szellemi és anyagi gyarapodásáért mindannyian munkálkodunk. Ez a díj kötelezi az embert arra, hogy folytassa azt a munkát, amit az egyházért és a magyarságért végez” – közölte. Az ünnepség hangulatát a Kék Duna Vegyes Kar fellépése tette még emlékezetesebbé. Mészáros György

Gabčíkovo Program

• kultúrny program, hry, súťaže • plavba loďou po Dunaji a dunajských ramenách • prehliadka elektrárne • cyklistické preteky „Okolo Slovenska” • súťaž „Dunajský majster umenia 2011” • interaktívna výstava „Život vtákov v dunajských luhoch” • lesnícky náučný chodník • filmy o životnom prostredí Nemzetközi Duna nap és nyílt nap a bősi vízerőműben 2011. június 11-én 10.00 órától az alábbi programmal:

• kultúrprogram, játékok, versenyek • sétahajózás a Dunán és az ágrendszerben • a bősi vízerőmű megtekintése • „Szlovákia körül“ -- kerékpárverseny • „Dunai művészmester 2011“ – verseny • „Madarak élete a dunai ártérben“ – interaktív kiállítás • erdei tanösvények • környezetvédelmi kisfilmek

a Medzinárodný deň Dunaja 11. jún od 10,00 h


8

Kórusok a színpadon NAGYMEGYER – A hagyományokhoz híven idén is megrendezték a helyi Bárdos Lajos Vegyes Kar által szervezett kórustalálkozót. A városi művelődési központ színháztermében több magyarországi együttes is bemutatkozott: a tapolcai Batsányi Vegyes Kar, a szombathelyi Haladás Férfikórus és a lébényi Liszt Ferenc Vegyes Kar. A hazai kórusok közül a pozsonyeperjesi Kis-Duna Vegyes Kar, valamint két nagymegyeri csoport, a Janiga József Művészeti Alapiskola Kamarakórusa és a vendéglátó Bárdos Lajos Vegyes Kar énekelt a közönségnek. Az utóbbi éppen jövőre ünnepli fenállásának 120. évfordulóját. A több mint két évtizedes múltra visszatekintő rendezvény nem verseny, inkább fesztiválszerű, a közös éneklés örömét, az együttesek baráti kapcsolatainak elmélyítését is szolgáló esemény. A kórustalálkozót megelőzően, Bartók Bélának a város központjában található mellszobrát koszorúzták meg a résztvevők. Ezzel is tisztelegve a nagy magyar zeneszerző és népdalgyűjtő munkássága előtt. Kovács Zoltán

Hely-történet Lelkes Vince rovata

II. Rákóczi Ferenc szabadságharcának eseményei a 19. század közepe óta a történészi érdeklődés középpontjában állnak. A laikus azt hihetné, hogy a felkeléssel kapcsolatos adatok a legrészletesebb információkig ismeretesek a szakma előtt, új adalékokkal már nehéz szolgálni. Erre cáfol rá kutatásai eredményeivel néhány (dél)szlovákiai történész, levéltáros, köztük Ivan Mrva, Marta Dobrotková, Gál Margit, Novák Veronika és mások. Utóbbi – mint ismeretes, a vágselylyei levéltár igazgatója – számos forrást tárt fel és ismertetett publikációiban a felkelés Mátyusföldre vonatkozó történéseiről. Novák Veronika írja egyik tanulmányában: „Mátyusföld a Rákócziszabadságharc idején nagy straté-

Csallóköz

Tudósítás

MAXimális gyereknap Léggömbből virágok, bevállalós gyerkőcök DUNASZERDAHELY – Múlt szombat délután rendezett gyereknapot a helyi MAX bevásárló- és szórakoztató központ. A zenés-táncos műsorok mellett arcfestéssel is kedveskedtek a gyerekeknek. A délután háromkor kezdődő akción elsőként a Jilemnický utcai alapiskola tanulói léptek fel táncos produkciójukkal, majd a Krpčiarik gyermekfolklór-csoport vette át a főszerepet. Ezután Farkas Leonard bűvészműsora következett. A tizenkét éves fiatalember a neves budapesti Ungár Anikó bűvésziskolájában sajátítja el a „szakma” minden csínját-

Álarcban, vidám hangulatban

bínját. A délután egyik leglátványosabb műsorai közé tartozott Dikácz Ferenc Lufi-show elnevezésű produkciója, ahol léggömbökből hajtogatott figurákat, állatkákat, virágokat a gyerekeknek. Alica és Tünde, arcfestéssel varázsoltak át minden bevállalós gyerkőcöt, így pókemberek, manók és különböző motívumokat az arcukon viselő emberkék futkároztak a folyosókon. Közben Lelkes Simona énekelt gyermekdalokat, majd az Energy Dance Klub mutatta be modern táncait. De zajlott a Ki mit tud? verseny is. Összesen tizenhatan jelentkeztek, hogy megmutassák a tehetségüket, ének-, tánc- és szavalótudásukat.

Fogas Ferenc felvétele

Minden gyermeket megjutalmaztak bátorságáért, de végül három szerencsés a legnagyobb díjakat nyerte sorsolással. A bátor fellépők ajándékcsomagokat, vásárlási utalványt kaptak, valamint belépőkkel lettek gazdagabbak a Thermalparkba és a Cinemax moziba. A rendezvény ideje alatt lehetett fényképezkedni Mickey és Mini Mouse-al, a gyerekek kedvenceivel. A fotók a DSportal internetes oldalán tekinthetők majd meg június huszadikáig, ahol szavazni lehet rájuk. Az első három helyezett értékes díjak tulajdonosa lesz. A harmadiknak családi belépő üti a markát a helyi termálfürdőbe és egy órás lovaglást nyer a dunatőkési Czajlik-ranchon. A második legtöbb szavazatot bezsebelő fénykép tulajdonosa exkluzív belépést nyer a dióspatonyi Slovakia Ring versenypályára, ahol autókázhat, fényképezkedhet. De boldog tulajdonosa lesz még belépőknek a termálba és a Cinemax moziba is. A szavazatok legtöbbjét bezsebelő szerencsés családi belépőt nyer a várkonyi Amade Château hotel wellnessébe, valamint a helyi termálba és a GV Gold üzlettől egy ékszer üti a markát. Természetesen a gyerekek nagyon jól érezték magukat az akción, s a szervezők is örülnek annak, hogy idén jóval többen látogattak el a központba, mint tavaly. –as

Kurucok a Mátyusföldön giai jelentőséggel bírt. (...) Pozsony és Bécs közelsége, valamint az a tény, hogy a Mátyusföldön át haladtak az ország déli és északi, valamint a nyugati és keleti részeit összekötő utak, még inkább fokozták stratégiai jelentőségét. Földrajzi fekvése gyakran előnyére vált, azonban a török háborúk idején, majd a Rákóczi-szabadságharc katonai akciói során lakossága komoly megpróbáltatásoknak, megterheléseknek volt kitéve.” Mátyusföldön a kuruc csapatok Szereden és környékén táboroztak le 1703 decemberében. 1704 kora tavaszán a Csallóközt is elfoglalták Rákóczi katonái. Tajnay Pál egységei két hétig Sellyén szállásoltak be, Diószegen Bercsényi

Mikós főgenerális vezette a tábort, rövid ideig Alsó-Nyárasdon és Nádszeg mellet is létezett kuruc katonai tábor. A törés 1704. december 28-án a nagyszombati csata elvesztésével állt be, de a császári erők ellentámadása Stahremberg Guido vezetésével csupán 1706 márciusának végén indult meg intenzíven – 1706 juniusában elfoglalták Galántát és Sellyét. Addig azonban Bercsényi Miklós vezetése alatt a kurucok tartották állásaikat a Csallóközben, illetve a Kis-Duna és Vág közti területen is. „1705 augusztusának kezdetén nagyobb katonai tábor létezett Galánta és Kajal között. Bercsényi több levelet is írt ebből a táborból. Még augusztus folyamán a tábort Galánta és Szered közé helyezték

át, majd októberben Jókánál építették ki. 1705. október 17-én Galántán került sor a Bercsényi Miklós és Ocskay László közti megbeszélésre. Mátyusföld 1705 végén és 1706 elején is a kurucok kezén maradt. (...) A Rákóczi-szabadságharc katonai sikereiben azonban 1708. augusztus 3-án végzetes fordulat állt be, amikor Trencsénnél a kurucok vereséget szenvedtek. Ettől fogva már csak rövid ideig és helyenként tudták a kurucok a Vágvonalat visszaszerezni. Érsekújvár feladásáig néha felvillant a remény a Vág és a Kis-Duna közötti terület visszaszerzésére, de miután 1710. szeptember 24-én a kurucok hosszú ellenállás után feladták Érsekújvárt, katonai akcióik a Mátyusföldfön befejeződtek.”


Nyereményakció > Tudósítás

2011. június 7. |23. szám

9

Enni is csak pontosan, szépen… A slow food mozgalomról dióhéjban A „rohanó világ” frázis lehet, hogy elcsépelt, ám amennyire elkoptattuk már, annyira igaz. Manapság az embereknek annyi idejük sincs, hogy egy jót kávézzanak, vagy egy jót egyenek. A hamburgerek világában, az utcán bagettet majszolók között nehéz a nyugodt evésre gondolni. Pedig fontos, hogy időt szánjunk az étkezésre. Pontosan ezt a nézetet vallja a Slow Food mozgalom, melynek első csoportja nemrégiben alakult meg Dunaszerdahelyen. A mozgalom hivatalos kezdete 1989-re tehető, amikor 15 ország képviselője elfogadta a Slow Food manifesztumát. A szókapcsolat szerint lassú étkezést jelent, ám a „komótos étkezés” a kifejezőbb. „Hiszen nem csak a lassúság a lényeg, hanem az, hogy odafigyeljünk az ízekre. Olyat együnk, amit őseink, szüleink szerettek, és a gyerekeink is tudják szeretni, és hasznos mindenkinek, mert a szomszéd

faluban kapálják, aratják, szüretelik, és a nagymama is főzte. Tehát helyi ízeket, hagyományokat követ, és a termelő, a piacozó gazda javát is szolgálja” – állítja Erdős Zoltán élelmiszeripari mérnök, a slow food magyarországi koordinátora. Mert az a fontos, hogy étkezésünkkel segíteni is tudjuk a környékbeli kistermelőket, gazdákat. Fagyasztott kontra házi Hiába olcsó a tengerentúlról érkező fagyasztott csirke, ha összehasonlítjuk egy házi baromfival, meglátjuk a különbséget. A „Mariska” néni szárnyasát pedig biztosan nem porokkal etetik, hanem zöld füvet csipeget az udvaron. Éppen ezért szebb a tojása is, mint a boltban kapható, ruhaméretek alapján kategorizált (S, M, L, XL) tojások. Miért ne vehetnénk sertéshúst a szomszédos faluban élő gazdától. Nem drágább az, mint a boltban megvett disznóhús. Gondolom, a földijében mindenki jobban bízik,

Nyereményakció A szerencsés nyertes két személyre szóló kávézási utalványt nyerhet, melyet a dunaszerdahelyi Villa Rosa panzióban válthat be. E heti kérdésünk:

Ki a panzió főszakácsa? a) Keszi Béla b) Bindics Imre c) Erdős Zoltán A megfejtést június 15-ig várjuk szerkesztőségünk címére: Rybný trh 332/9., 929 01 Dunajská Streda.

Archív felvétel

mint a kínaiakban. Mert lehet, hogy szegény állatot felhajtják a hajóra „ott”, de mire kikötnek vele „itt”, már porciózva teszik partra. Környékünkön a dunaszerdahelyi Villa Rosa panzió csatlakozott a mozgalomhoz és mindenkit arra buzdítanak, tegye meg velük együtt. „A mozgalom egyik célja a hagyományos ételek, italok receptúráinak összegyűjtése. Mi itt az étteremben ezek megőrzését tartjuk szem előtt, ezért évek óta az idénynek megfelelő ételeket is kínálunk. Azt tapasztaltuk, hogy azokon a heteken, amikor hagyományos, helyi alapanyagokból főzünk, mint például mangalicából, kacsából vagy dunai halból, a vendégek érdeklődése megnő. Állíthatom, egyre nagyobb az igény a hazai ízek iránt” – állítja Keszi Béla, a panzió vezetője. De ez a véleménye Bindics Imrének is, az étterem szakácsának: „Szeretnénk

A kincskeresők célkeresztjében PATONYRÉT – Május 28-án kincskereső láz uralkodott el a Kis-Duna parti településen. Ugyanis magyarországi és helyi kincskeresők adtak randevút egymásnak. A magyarországi Szilágyi Dániel ismertette a jelenlévő aktivistákkal a kincskereső mozgalom történetét és céljait. A mozgalom sok más egyéb, ún. tematikus túrához vagy természetjáráshoz hasonlóan, az Egyesült Államokból indult el, ahol a természetbarátok, természetvédők több ezer ilyen kincskereső útvonalat építettek ki, amelyeket gyakran keresnek fel diákcsoportok,

családok, jóbarátok és más, a természet értékeit kutató vagy helytörténeti érdekességeket tanulmányozó közösségek. „A kincskeresés kreatív és ösztönző módszer, amellyel a környezeti nevelésen túl akár a helytörténeti, illetve földrajz oktatásához is nagyszerűen illeszthetnek a pedagógusok, valamint a szabadidő hasznos eltöltésére vállalkozó szülőknek, családoknak is érdemes bátran elkezdeni” – hangsúlyozta a kiválóan felkészült szakember. Őt követően Rostás Alajos, a 2003. január elsején önállósult kisközség polgármestere mutatta be a falucskát, valamint helytörténeti érdekességeket és történeteket tartalmazó

dokumentumokat nyújtott át a kincskeresőknek. Ezután a zord időjárás ellenére természetjárásra indult a csapat, hogy gyakorlatban hasznosítsa az írásbeliségeken keresztül megismert helyeket, jelenségeket, történeteket a valósággal. A Tuba Lajos – Szilágyi Dániel kettősnek a hazai természetbarátok társulása segédkezett Bognár Ibolya, Kontár Roland, Flaska Lénárd, Ladányi Ferenc összetételben, nagyon hasznosan és rátermetten. A társaság elkészítette a kincskereső útvonal térképét, valamint a kincskereső doboz tartalmát. A kincsesdoboz tartalmazni fog egy ven-

megtartani tradicionális ételeinket, megtűzdelve egy-két új ötlettel. Szeretnénk újragondolni a csallóközi konyhát! Sajnos a mai kor emberének az ízlelőbimbói annyira elkényelmesedtek, hogy csak az intenzív, agyonvegetázott ételeket tartják finomnak. Pedig a jó régi konyhát nem ez jellemezte, hanem a zöld fűszerek és a tiszta alapanyagok sajátos ízharmóniája” – mondja a szakács. Milyen jó leszakítani egy marék metélőhagymát a kertben és a levesbe dobni, vagy a kertben megtermett sárgarépát szeletelni a vasárnapi húslevesbe. Annak legalább van íze, nem úgy, mint a multik által forgalmazott zöldségeknek. Tanuljuk meg becsülni, amink van, amit mi termelünk, amit a Csallóköz ad nekünk és mi is csatlakozzunk a slow food mozgalmához. (angyal) dégkönyvet, ceruzát és tollat, egy egyedi tervezésű bélyegzőt és bélyegpárnát, a terület rövid leírását, segédanyagokat, amelyek segítségével még többet megtudhatnak a látogatók az adott helyről és még valamit, ami bizonyosan a meglepetés erejével hat majd a kincskeresőkre, ami azonban maradjon titok, mert a legrátermettebbek megfejtésére vár. A hazai aktivisták örömüket fejezték ki amiatt, hogy Doborgaz és Béke után, Patonyrét is a kincskeresők célkeresztjébe került, s ezentúl tisztelettel fogad minden érdeklődőt. Jelentkezés, térképigénylés telefonon a 031/558 71 81-es, valamint a 0908 781 631-es telefonszámon. Helytörténeti dokumentáció a www.potonskeluky.leg.sk internetes oldalon található. R. A.


10

Žitný ostrov

Spravodajstvo

Podnetná beseda v knižnici Autorka knižiek o zvieratkách chcela byť cirkusovou tanečnicou DUNAJSKÁ STREDA – Nikomu z nás by nemal byť ľahostajný osud našej planéty. Samozrejme, voči náhlym prírodným katastrofám toho veľa nezmôžeme, tu stačí spomenúť ničivé tornáda, cunami, zemetrasenia či výbuchy sopiek. Ale prírodu a v rámci nej žijúce rastliny a živočíchy by sme mali chrániť, aby si jej krásu mohli užívať aj ďalšie generácie. Aj my, knihovníci, sa ponukou pekných kníh o prírode chceme pričiniť o to, aby sa naše deti o nej dozvedeli čo najviac. Toto bolo aj hlavnou motiváciou pozvať na besedu spisovateľku Martu Šurinovú, ktorá už viac rokov prispieva do detského časopisu Slniečko, v ktorom má stálu rubriku „Deti v Zelenom“, a vyšla jej aj knižka s tým istým názvom. Podujatie sa uskutočnilo v priestoroch detského oddelenia Žitnoostrovnej knižnice.

Autorka štvrtákom zo Základnej školy Smetanov háj a aj ich učiteľke Anne Méhesovej prezradila, že vyrastala v Novom Meste nad Váhom

a keď bola malým dievčatkom, bála sa kohúta a moriaka, vyznala sa zo svojej lásky k športu a k zvieratkám – najradšej má mačkovité šelmy,

Marta Šurinová štvrtákov evidentne zaujala

Foto: Marian Baláži

ktoré mohla pozorovať najmä v dobe, keď pracovala v ZOO. Vysvetlila deťom, že nikdy nesmú dôverovať malému zvieratku, aj keď je roztomilé, lebo nikdy nemôžu vedieť ako ono zareaguje, a porozprávala príhodu, keď ju pohrýzlo malé medvieďa. Deti okrem otázok rozprávali, aké zvieratká majú doma a u starých rodičov. Čo sa týka tvorby, Marta Šurinová je autorkou aj ďalších kníh: „Zvieratá a ich mláďatá“, „Kde žijú zvieratá“, a vlani v júni jej vyšla rozprávková knižka pod názvom „Krajinka s koníkom“. Je to príbeh cirkusového koníka, klauna a dievčatka. Totiž nesplneným snom spisovateľky bolo stať sa cirkusovou tanečnicou, napriek tomu je so svojím životom spokojná, vyrovnaná. S manželom – výtvarníkom bývajú v obci Kráľovianky, má dve dospelé deti: dcéra je lekárkou a syn, ktorý žije v Japonsku, je grafickým dizajnérom. (androvicsová)

Na Kompe 2011 Jednoducho šesťdesiat ŠAMORÍN – Vo výstavnej sieni Istvána Tallósa-Prohászku v MsKS sa v nedávnych dňoch konala zaujímavá výstava klubu Súčasnej umeleckej panorámy, Kompa 2011. Umelecké zoskupenie Komp združuje vo svojich radoch umelcov výtvarného zamerania z oboch brehoch Dunaja z oblasti nášho regiónu. Tento spoločný maďarsko-slovenský projekt výtvarných umelcov už druhý rok úspešne zastrešuje Klub Rotary z Mosonmagyaróváru – občianska organizácia s celosvetovou sieťou, zameraná na charitatívne ciele. Šamorínske výtvarné zastavenie na ceste regiónom priateľstva a vzájomného porozumenia okrem organizátorov a samotných umelcov Petra Augustoviča, Károlya Borbélya, Györgya Dolána, Istvána Halmi-Horvátha, Tibora Juhásza, Endre Karczagiho, Ferenca Lebóa, Györgya Lipcseyho, Évy Mayer a Györgya Vargu svojou účasťou podporil aj primátor Mosonmagyaróváru István Nagy a zástupca primátora Šamorína, Tibor Pogány. (čikovský)

Spoločný maďarsko-slovenský projekt zastrešuje Klub Rotary Foto: autor

DUNAJSKÁ STREDA – V poslednú májovú stredu neskoro popoludní v Gallery Nova slávnostne otvorili zaujímavú výstavu umeleckého fotografa László Németha pri príležitosti jeho okrúhleho životného jubilea. Autor má za sebou bohatú a veľmi úspešnú Umelecký fotograf, Okočan Laci Németh (vpravo), oslávil šesťdesiatku Foto: Ľubo Banič výstavou „fotokariéru“, na začiatku ktorej stál výtvarník a meto- pôsobivý spev Alexandry Orosz a hra na dik dunajskostredskej „Osvety“, dnes už gitaru v podaní Levente Németha zo nebohý Ladislav Rácz. Laci Németh už ZUŠ Dunajská Streda. Kurátorom výstaviac ako desaťročie boduje na mnohých vy je Tivadar Nagy, podpredseda Svetovékrajských, celoštátnych, ale aj zahranič- ho združenia Maďarských umeleckých foných súťažiach – okrem Slovenska vysta- tografov, ktorý aj s ďalšími členmi Fotovoval i v Budapešti, Rumunsku či Rakús- klubu pricestoval z Komárna. Po oficiálku. Je zakladajúcim členom Svetovej fe- nom otvorení, na ktorom sa jubilantovi derácie maďarských fotografov. Expozí- okrem iných prihovoril aj starosta obce cia v Gallery Nova je zostavená z portré- Okoč Ladislav Polák (ktorý prevzal nad tov, zátiší a veľmi „jemných“, až magic- výstavou záštitu) prešiel program do ky pôsobiacich aktov, pričom fotky sú ro- malej záhradnej slávnosti, ktorú priprabené na klasický film, bez „pomocnej bar- vili organizátori – Žitnoostrovské osvetoličky“ digitálnych aparátov a fotoshopov. vé stredisko a Obecný úrad Okoč. (svetlovská) Slávnostnú atmosféru vernisáže doplnil


11

Spravodajstvo

7. jún 2011 | číslo 23

Záujem o zeleninu na minime Strach z črevnej epidémie drasticky zrazil ceny MARCELOVÁ – Poľnohospodárska spoločnosť, hospodáriaca na rozlohe 173 hektárov, začala so zberom zeleniny. Napriek tomu, že tohoročné počasie prialo úrode oveľa viac ako vlani, s veľkým ziskom rátať nemôžu. Udalosti uplynulých dní spojené s črevnou nákazou sprevádzanou krvavými hnačkami negatívne ovplyvňujú odbyt. Uhorky, ktorých zber začal v uplynulých dňoch, pestujú na rozlohe jedného hektára pod fóliami. Túto zeleninu zberajú po dobu troch mesiacov dvakrát do týždňa a zakaždým naplnia 530 až 560 prepraviek. Farmár predáva celú úrodu obchodným reťazcom, tie však počas niekoľkých uplynulých dní stratili záujem. „Kvôli udalostiam s hnačkovou epidémiou klesla cena uhoriek a aj ostatnej zeleniny až o päťdesiat

percent. Davová hystéria spôsobuje, že ľudia zeleninu nekupujú a veľké reťazce zrušili objednávky,” hovorí vedúca rastlinnej výroby Adriana Čurdová. Domáci producenti zeleniny pokladajú tieto kroky odberateľov za neopodstatnené, lebo slovenské produkty sú v poriadku – napríklad hospodárstvo v Marcelovej pestuje zeleninu v súlade s podmienkami integrovaného hospodárstva, ktorého prísne kritériá vo všetkom spĺňa. Nezávadnosť domácej zeleniny potvrdzuje aj minister pôdohospodárstva a rozvoja vidieka, Zsolt Simon: „Domáca produkcia je v plnej miere kontrolovaná štátnymi orgánmi. Nenašli sme ani jednu vzorku, ani jeden parameter meraní, ktorý by nasvedčoval tomu, že domáci producenti zeleniny niečo zanedbali.” Odborníci zatiaľ hľadajú zdroj nákazy baktériou „E.coli“, spôsobujú-

Koňmo krížom-krážom ČILISTOV – Počas posledného májového víkendu sa uskutočnili medzinárodné jazdecké preteky na dlhé trate. Táto zaujímavá disciplína, pri ktorej je dĺžka trasy od 40 až do 160 kilometrov, prilákala pod korunu hrádze vodného diela Gabčíkovo vyše osemdesiat jazdcov a ich koní zo šiestich štátov. Aj tento pretek – O Cenu jazdeckého klubu Napoli – má ambíciu prinavrátiť do centra horného Žitného ostrova niekdajšiu slávu koní a ich jazdcov. Slávne dostihy ako parkúr Dunajský pohár ešte aj dnes rezonujú v srdciach

pamätníkov. Záštitu nad týmto vydareným podujatím v sedle ušľachtilých koníkov prevzal primátor Šamorína Gabriel Bárdos. Napriek tomu, že zvíťazili všetci ktorí došli do cieľa náročných pretekov, môžme spomenúť mená slovenských zástupcov na stupni víťazov v osobách Karin Doležalovej, Petri Hubáčovej, Lýdie Juríkovej či Miroslavy Hačkovej. Obdobné podujatie, tentoraz na trase Bratislava – Budapešť, sa chystá v dobe od 21. do 25. septembra tohto roka, keď etapovými mestami budú Komárno a Štúrovo. (čikovský)

Úroda uhoriek je dobrá, ale so ziskom z ich predaja sa príliš počítať nedá Foto: Milan Drozd

cou črevné ochorenie spojené s krvavými hnačkami. Domáci pestovatelia však už teraz pociťujú negatívne dôsledky udalostí posled-

V prospech turizmu

Cyklobus dokáže prepraviť naraz až 24 bicyklov

DUNAJSKÁ STREDA – V sobotu 4. júna mal slávnostnú premiéru tzv. cyklobus – špeciálne upravené vozidlo, určené na prepravu turistov a ich bicyklov. Autobus bude premávať v sezóne od začiatku júna do konca septembra počas víkendov a štátnych sviatkov, východziu zastávku má pri mestskom úrade, ďalšie zastávky sú v Gabčíkove, okrem iných pri reštaurácii Nimród či v prístave. Prvá jazda začína o deviatej ráno, a potom až do podvečera v každú celú hodinu. Okrem domácich Krása a ladnosť na oboch stranách

Foto: autor

ných dní – svoju zeleninu nevedia predať, a keď sa to nakoniec podarí, dostanú za ňu veľmi nízku cenu. (pad)

Foto: Ľubo Banič

bude počas leta slúžiť aj návštevníkom mesta – z tohto dôvodu by mala už v dohľadnej dobe začať fungovať požičovňa bicyklov. Autobus pojme do svojich útrob až 24 bicyklov, na prepravu osôb má k dispozícii 20 miest na sedenie a 10 na státie. Cena lístka nie je nijako prehnaná: pre jednu osobu + bicykel jedno euro, mládež do 15 rokov za polovicu. Táto iniciatíva dunajskostredskej SAD-ky našla podporu aj vo vedení mesta – primátor Dunajskej Stredy Zoltán Hájos i s rodinou bol medzi tými, ktorí služby cyklobusu vyskúšali ako prví. (elba)


12

Deň detí 2011

Žitný ostrov

Deň plný farieb a nápadov Súťaže, hry, folklór, hasiči, motorkári, koníky... Ale hlavne pohoda a dobrá nálad

Na detské tváričky sa maľovalo na viacerých miestach – vo Veľkej Pake sa deťom venovala aj majsterka Slovenska v maľovaní na telo, Zuzka Jávorková

Na Základnej škole Smetanov háj v Dunajskej Strede sa zišli deti, rodičia i pedagógovia – okrem súťaží celých rodín nechýbal ani guláš či tombola

Na deti nezabudli ani v dunajskostredskom hoteli Therma – v atraktívnom programe upútal aj folklórny súbor Krpčiarik

Do Veľkej Paky zavítal aj kúzelník – úspech mal nielen medzi deťmi, ale aj u ich rodičov

V Ekoparku Čierna Voda mali deti jedinečnú možnosť asistovať pri kŕmení mladých diviakov

Tradičná, obľúbená súťaž v jedení palaciniek v Blažove opäť lákala – súťažiacich Foto: Marian Baláži (3), Ľubo Banič (2), Zuzana Dömötörová i divákov


13

Deň detí 2011

7. jún 2011 | číslo 23

Nevšedne prežitý sviatok detí Ekologický park je ideálne miesto, kde sa mládež učí láske k prírode ČIERNA VODA – V deň sviatku detí sa v Ekoparku Relax zišlo zhruba 600 detí a ich pedagógov – zo slovenských, maďarských a špeciálnych základných škôl – aby ho oslávili v lone prekrásnej prírody. Už ráno sa v areáli ekologického parku schádzali autobusy, ktoré zvážali školopovinné deti zo Sládkovičova a Čiernej Vody. Iniciátormi peknej akcie pre deti bol Ekopark spoločne so Združením rodičov pri Spojenej škole v Sládkovičove, zastúpe-

ní Karolom Lakatosom a Alenou Kurincovou. „Hlavným cieľom tejto spoločnej akcie v prírode bolo priblížiť deťom nedotknutú prírodu Ekoparku, umožniť im prežiť čarovný deň pod holou oblohou, užiť si piknik v zelenej tráve, ako sa to tradovalo kedysi,“ povedal nám Karol Lakatos, podľa ktorého Ekopark obstál aj v skúške svojej kapacity. Treba spomenúť aj priateľov a sponzorov, ktorí vo veľkej miere prispeli k zdarnému priebehu úspešnej akcie a aj vďaka nim by

Ekopark – to je aj prítulný jelenček Ďuro, ktorý sa rád nechá deťmi pohladkať

v takýchto aktivitách pre deti chceli pokračovať každým rokom. Krásny, ale krátky

Piknik v tráve – dievčatká z prvej triedy zo Sládkovičova

Glosa Ľubo Banič

aké Boh dá nebude, aby na Slovensku veselo nebolo – dokonca ani vtedy, ak práve nevešajú očovského baču. V plnej miere to platí aj o udalostiach odohraných v dňoch nedávno uplynulých. Zvolený výkvet národa (doplnený o malé priehrštie

Foto: autorka

Prechádzkami pozdĺž Čiernej Vody za „asistencie“ tam žijúcich zvieratiek si deti spríjemňovali chvíle slnečného dňa. Vydarenou súčasťou podujatia bol nesporne aj veselý panák Jojo, ktorý deťom neúnavne nafukoval a rozdával farebné balóniky. Nechýbali športové aktivity ako futbal či volejbal, ale ani rôzne súťaže, pri ktorých výhercom náležala aj sladká odmena; všetky prítomné deti mali vďaka štedrosti sponzorov postarané o celodenné pohostenie

a občerstvenie, sladkosti aj darčeky. V kruhu detí a pedagógov sme zaregistrovali aj starostov spomenutých obcí, Zuzanu Csádyovú a Antona Szabóa, ktorí prišli podporiť svoj drobizg, učiaci sa láske k prírode. Deň prebehol v priateľskej atmosfére krásne, ale rýchlo. V neskorých popoludňajších hodinách začali po deti prichádzať autobusy a odvážať ich – plné prekrásnych dojmov – domov. O tom, že mládeži sa Ekopark opustiť ani najmenej nechcelo, snáď písať ani nemusíme. A ani o tom, že sa sem mnohé z nich ešte v sprievode rodičov neraz vrátia. Zuzana Dömötörová

Homosexuáli a iní buzeranti menšín rôznorakej typológie) sa opakovane jašil v duchu osvedčených obyčají. Z viacero perličiek spomeňme aspoň tú, že sa – ako už ikskrát predtým – prežúvalo otesanie poslaneckej imunity, v preklade podpílenie si konára pod vlastným zadkom. Ale keďže takýto masochistický počin zo strany potenciálnych obetí pravdepodobný nie je, v reálnej praxi to predznamenáva nebezpečenstvo, že benefity privilegovanej vrstvičky sa ešte rozšíria. V každom prípade však treba kvitovať fakt, že za takýto koaličný návrh a tým aj jeho posun na vyššiu hladinu hlasovala aj dvojica od nedáv-

na bezprizorných, teda bývalá viceSlotica Anna M-B, a jej komplic, malý Puk. Ak pani Anka hovorí o tom, že nie je dôvod, aby poslanci šoférovali nacenganí alebo parkovali beztrestne tam, kde sa to nesmie, nie je zložité rozlúštiť, ktorú postavičku slovenského poslaneckého nebíčka tým konkrétne myslela – aj keď Jána Slotu menovite nespomenula. Inou udalosťou svetoborného významu bola vydarenejšia repríza vlaňajšieho nedokončeného „Dúhového pride“ našich inak sexuálne orientovaných spoluobčanov a ich pajtášov z bližšieho či vzdialenejšieho zahraničia,

konkrétne gejov, lesieb, bisexuálov či transsexuálov (to sú takí, ktorí sa nechajú dobrovoľne prešiť z chlapa na ženskú, respektíve naopak). Iste, my tvrdí, ale liberálni heterosexuáli uznávame, že aj ten teploš je len človek, ale zatiaľ sme v drvivej menšine, ba dokonca prudérna väčšina nás pchá do jedného vreca nielenže s menovanými grupami, ale i s takými, ktorí o svoje miestečko pod slnkom predbežne oficiálne nebojujú – teda pedofilmi, nekrofilmi, zoofilmi či v ostatnej dobe čoraz populárnejšími kanibalmi. Berme však ako pozitívum, že na sobotnom dúhovom pochode

k priamemu fyzickému stretu medzi buzíkmi a neonáckami neprišlo, za čo patrí sláva a chvála ostražitému policajnému zboru i bratislavskému primátorovi rovným dielom. Napriek tomu ani najmenej nepochybujem o tom, že mnou prebásnený text populárnej skladby „Maturantky“ slovenského džezmena Petra Lipu by mal u vykradnutých holých hláv dozaista úspech: Vždy keď tiahnu buzeranti mestom / Neviem od nich oči odtrhnúť / Mám sto chutí nadväzovať známosť / Hoci iba celkom povrchnú. Teda v slova zmysle, že nadviazať známosť medzi vlastnou päsťou či bejzbalkou a telesnou škrupinou „dúhovca“.


14

Enni kéne Nagy Éva élelmiszervegyész rovata

Bár az élelmi rostokat nem soroljuk a „tápanyagok” közé, mégis nagyon fontos összetevői étrendünknek. Főleg azért, mert felszívódás nélkül megy át testünkön. Az élelmi rost megnevezés a növények azon ehető részét takarja, mely nem tud megemésztődni, illetve felszívódni a vékonybélben. Érintetlenül halad tovább a vastagbélbe, ahol a bélbaktériumok által részben vagy teljesen fermentálódik, vagyis erjed. E folyamat közben számos vegyület, rövid szénláncú zsírsavak, gázok keletkeznek. És éppen ezek a zsírsavak akadályozhatják meg a bél tumorsejtjeinek növekedését, osztódását. Energiaforrások Ezen kívül a bélsejtek számára fontos energiaforrások is. Az élelmi rostok forrásai a teljes gabonák, mint a búza-, tönkölybúza-, árpa-, és zabgyön-

Méregkerülő Dr. Tóth Erzsébet rovata Elérhetőség: 0905/186 015

Tanácsadó

Nem tápanyag – mégis fontos gye, ezek pelyhei, valamint a teljes kiőrlésű gabonalisztekből készült kenyér. Továbbá a gyümölcsök (körte, eper, szeder, málna, ribizli, narancs), zöldségek (kelbimbó, articsóka, vöröshagyma, fokhagyma, kukorica, borsó, zöldbab, brokkoli), hüvelyesek (lencse, csicseriborsó, babfélék). Az élelmi rostok, különösképp az oldhatatlanok, segítenek nekünk a székrekedés megelőzésében akkor, ha a rostbevitellel párhuzamosan a víz bevitele is nő. A bélműködés javításával az aranyér kockázatát is csökkenthetik, valamint a vastagbél-daganat ellen is kifejtik védő hatásukat. Az oldható rostok lassítják a szénhidrátok emésztését és felszívódását, ezzel evést követően szabályozzák a vér cukorszintjének emelkedését, valamint az inzulinválaszt. Cukorbetegeknek ez lényeges segítség. Mára már igazolt az élelmi rostoknak egy újabb, a szívkoszorúér-megbetegedések megelőzésében játszott szerepe is, mely a vér lipidösszetételének javításán alapszik (rossz koleszterinszint csökkenés). Ezeket az eredményeket klinikai vizsgálatok igazolták. Súlykontroll A székrekedés megelőzése, a vér glükózszintjének, valamint lipidösszetételének javítása mellett a magas élelmi rosttartalmú étrendnek a súly-

Mi is a sajátvér terápia? Egy nagyon régi gyógymód, amikor még gyógyszerek nem álltak rendel-

kontrollban is szerepe van. A rost a diétában teremti meg a térfogatnövelést, kisebb adag elfogyasztásával is a jóllakottság érzését adja. Annak érdekében, hogy a rostok minden előnyét élvezhessük, fontos, hogy variáljuk azokat étrendünkben. A teljes gabonákkal, gyümölcsökkel, zöldségekkel, lencsékkel, borsókkal tarkított étrend nem csak élelmi rostot, hanem számos egyéb tápanyagot, valamint a jó egészséghez elengedhetetlen élelmi összetevőket is biztosítja. A legutóbbi széles skálájú járványtani vizsgálatok azt mutatták, hogy a teljes kiőrlésű gabonákból készült ételek rendszeres fogyasztása mellett akár 30 százalékkal is csökkenhet az ér- és szívbetegség, valamint az egyes daganatok kockázata. Azoknál, akik körülbelül 2-3-szor naponta teljes kiőrlésű gabonát fogyasztanak, 30 százalékkal alacsonyabb a fent említett betegségek kockázata azokhoz képest, akik csak 0,13 adagot fogyasztanak. Ez magába foglalhatja a reggeli gabonapelyhet, ebédkor fehér rizs helyett a gabonagyöngyét vagy hántolt kölest (pšeno), pékárunkban fehér liszt helyett a teljes kiőrlésű liszteket. Emellett igazolva látszik az is, hogy a rendszeres teljes kiőrlésű gabonafogyasztás csökkenti a szélütés és a 2-es típusú cukorbetegség kockázatát. Gondolkodás nélkül viszont ne nyeljük a rostot tartalmazó

A természetes gyógyászat I. kezésünkre. Saját vérünk minden információ hordozója, minden benne van: jó és rossz, hasznos dolgok és méreganyagok egyaránt. A leggyakrabban az immunrendszerrel összefüggő betegségeknél alkalmazható: allergiák, immungyengeség, krónikus gyulladások, reuma és anyagcserezavarok esetében. Egyedüli hátrányuk, hogy vérvétellel és injekcióval jár egyszerre. Hatásai

A természet adta lehetőségeket, az orvosi kezelések mellett, már a nyári szezon előtt kihasználhatjuk. A bélmosás, biorezonancia kezelés, sajátvér kezelés, homeopátia, energetikai kezelések hozzáértő ember felügyeletével történnek.

Csallóköz

A vér egészségügyi állapotunk hordozója. Oxigént és tápanyagokat szállít a szövetekhez. Ezzel együtt fontos része az immunrendszernek, mivel immunrendszerünk öszszekötő útja nemcsak a már említett nyirokrendszer, hanem a véráram is. Mint tudjuk, a fehérvérsejtek az immunrendszer részei, azokat nagy mennyiségben szállítja a véráram mindenfelé. A sajátvér kezelésnél az történik, hogy ebből a védelemért fe-

lelős anyagból kis mennyiséget kiveszünk a véráramból, és távol a kivett helytől, általában a farizomba, a vér alkotórészei számára idegen helyre visszajuttatjuk. Így egy apró, mesterséges vérömlenyt idézünk elő a beadás helyén. Természetesen a beadott vérömleny nem maradhat az izom rostjai között. A beadás helyén megsértett kis kapillárisokon keresztül üzenetet kap a szervezet, hogy a vérömlenyt el kell takarítani. A beadott vérömleny a hozzáadott injekció hatására méginkább úgy viselkedik, mint egy idegen test. Tehát a szervezet elkezdi felszámolni a vérömlenyben lévő elhalt fehér és vörösvértesteket, trombocitákat, a vér folyékony részét, természetesen minden oldott és oldatlan alkotóelemével együtt, a méreganyagokat beleértve. Az immunrendszer itt sokkal jobban felismeri a méreganyagokat, mint a véráramon belül. Ráadásul a beadás helyén a felsértett kapillárisok hatá-

étrendkiegészítőket, mert csökkenthetik a vas és kalcium felszívódását. Tudatos és kiegyensúlyozott táplálkozásnál ez nem fordulhat elő. Főzéssel, sütéssel alkalmassá tesszük az ételeinkben jelenlévő rostokat, hogy megkössék a kóros anyagokat és a koleszterin egy részét, amelyek így távozhatnak a szervezetünkből.

Tönkölypelyhes rántott csirke A szerző felvétele

Hasznos tipp: A tájainkon oly közkedvelt rántott húst egészségesebbé tehetjük, ha a panírhoz fehérliszt helyett zablisztet (ovsená múka), vagy más teljes kiőrlésű lisztet használunk, és tojásba mártás után a húst tönkölybúza-, árpa-, vagy zabpehelybe forgatjuk (a gabona alapanyagok kaphatók a COOP-Jednota szupermarketjeiben). Én a gabonapelyhet kávéőrlőmben kicsit finomítom. Nagyon ízletes és ropogósabb a sült, kevésbé veszi fel a sütéshez használt zsiradékot.

sára olyan reakciók is elindulnak, melyek a ereken belül nem játszódnának le. A szervezet felismert saját fehérjéket bont le, képes felismerni a gyulladásokat és az allergiákat kiváltó fehérjekomplexumokat, élesíti az immunológiai emlékezőtehetségét. Ahogy már az előbbiekben említettem, az immunrendszer hasonlóan az agyhoz, képes megtanulni és megjegyezni új dolgokat. Ez az újratanulás képessé teszi az immunrendszert, hogy ha szükséges, akkor tudjon gyorsabban és erőteljesebben reagálni a betolakodókra. Alkalmas gyakori légúti, húgyúti, nőgyógyászati fertőzéseknél, pollen vagy más allergiáknál, mikor a kiváltó okot vagy anyagot nem tudjuk sem felismerni, sem kiiktatni környezetünkből. Szinte százszázalékos hatású a visszatérő, makacs ajakherpesz (csúz) és más vírusos betegségek kezelésében. Jó hatású a bőrgyulladások, mint az ekcéma, pattanások kezelésében. (Folytatjuk)


15

Tanácsadó

2011. június 7. |23. szám

Lelkem, jaj! Dr. Gašparová Bartalos Alica rovata

jem, hétközben szomorú, talán már depressziós vagyok. Alig várom a szombatot, mert akkor minden szebb lesz. Másfél hónapja megismerkedtem az autóbuszon egy lánynyal, aki gimnazista. Hívtam buliba, de ő azt felelte, hogy olyan helyre, ahova én járok, ő nem megy, mert az egy lebuj, közismert drogtanya. S ha oda fogok járni továbbra is, akkor véget vet az alig elkezdődött kapcsolatunknak. Azóta igyekszem én is elkerülni, de egyre jobban szenvedek, mert hiányzik a tabletta, a lebegés, a gondtalanság, ezért múlt szombat éjjel, miután elbúcsúz-

re menni, amit nagyon nem szeretnék… Válaszát köszöni: Béci – Kedves Béci, kérdésedre – talán nem is vetted észre – válaszoltál is saját magadnak. Ugyanis azt írod, hogy a szombati buli ecstasy nélkül nem volt az igazi. Mivel szerintem már rászoktál a színes tablettákra, hiányzik a hatásuk, első lépésben el kell eldöntened, tudod-e nélkülözni a bulidrogot. Ha erre egyértelmű igennel válaszolsz magadnak, akkor következhet a második lépés, a segítség kérése, megkeresése. Ugyan-

Ecstasy l Tisztelt doktornő!

Sokáig gondolkoztam, vajon írjak-e önnek, de végül csak találtam magamban kellő bátorságot. Tizenhét éves csallóközi srác vagyok, szakközépiskolás, pincér-szakács szakon. Szüleim évekkel ezelőtt elváltak, én az anyámmal élek, aki Pozsonyba jár műszakokra dolgozni. Vagy két éve három haverral járunk hétvégeken bulizni, ahol füvezni is szoktak. Leggyakrabban különböző színű ecstasy tablettákat árul egy férfi. Hónapokig nem vásároltam, és nem is vettem be egyet sem, de mivel a haverok kiröhögtek, kipróbáltam. Nem sokkal később sokkal szebb lett a világ, olyan könnyűnek éreztem magam, mintha lebegnék. Aztán többször is bevettem, s boldogan ugrabugráltunk, táncoltunk hajnalig, a csajozást még tovább folytattuk. Újabban azonban egyre gyakrabban érzek szédülést, fáj a fe-

Más Világ Princz Sándor rovata

Net-felvétel

tam Ilditől, mégis oda mentem, s bekaptam a szert. A lánnyal nem szeretnék szakítani, s azt is tudom, hogy ilyen kettős életet sokáig nem lehet folytatni. Kedves doktornő, önszántából, egyedül képes az ember leszokni erről és a füvezésről? Vagy kénytelen valamilyen kezelés-

is egyedül nem megy... Az ecstasy, ami a hatóanyagot illeti, amfetaminszármazék, a központi idegrendszerre gyakorolt hatása rendkívül élénkítő, miközben megszűnik a szervezetedben lejátszódó folyamatok reális érzékelése. Felpörögsz, nem érzel fáradtságot, testi

vagy lelki fájdalmat, tudatod beszűkül, a bulizásra hangolódik, órákig táncolsz minden gond nélkül. A hatás rendszerint 5-6 órán keresztül tart, főleg a house vagy a techno zene gépies ritmusára. Viszonylag rövid ideig tartó eufórikus műállapot, műhangulat után kellemetlen, aránytalanul hosszú ideig tartó utóhatások állnak be. Az történik ugyanis, hogy a drog hatására nagy mennyiségű, szerotonin és noradrenalin szabadul fel. Ettől keletkezik a fent leírt bulis állapot, csakhogy ezek az értékes részecskék (neurotranszmitterek, avagy az agysejtek közti ingerszállítók) a droghatás után jócskán megcsappannak, hiányuk főleg a depressziós állapotban (ami lehet nagyon mély is, akár öngyilkossághoz is vezethet), illetve különféle testi tünetekben nyilvánul meg. Fennáll a kiszáradás, az ájulás-, hirtelen tudatvesztés- vagy a gyors halál veszélye, például szívinfarktus következtében. Szándékosan, figyelmeztetésként soroltam fel a rád leselkedő veszélyeket. Ne hidd, hogy túlzok, állításomat sajnos alátámasztják a kórházi, vagy a „hullaházban” készült kórbonctani leletek... Viszszatérve a konkrét kérdésre: segítséget kell kérned, s ha tényleg gyógyulni akarsz, a józan, valós élet mellett döntesz, ahol nem elhanyagolható örömforrásként ott lehetne melletted Ildi. Bízom benne, hogy találsz magadban annyi erőt, hogy mielőbb felkeresel egy pszichiátert. Nem kell rögtön a kényszerzubbonyra gondolni, más és eredményes módszerek is léteznek!

Az elefánt mint szimbólum

Elérhetősége: 0917 650 195

Miért fontos az elefánt, mint szimbólum a Feng Shuiban és mit erősít? (N. Ildikó) – Az elefánt az öt legintelligensebb és legérzékenyebb állatok egyike. Annak, hogy mostanság már kihalófélben van, az erdők pusztítása az

oka. Egy életerős elefánt naponta 220 kilogrammnyi táplálékot és legalább ennyi liter vizet igényel. A XX. század elején létszámuk elérte a száztízezret, de ez a szám napjainkra kevesebb, mint a harmadára csökkent. A Wellbeing magazin pár éve egy szívszorító írást közölt ezekről a hatalmas, és mégis vajszívű lényekről, ami az olvasók jelentős részét nagyon elgondolkodtatta. Felhívták a figyelmet arra, hogy azelőtt az elefántok aránylag könnyedén jutottak táplálékhoz, napjainkban viszont a monszum által meg-

határozott vándorlási útvonalakat emberlakta falvak, városok, termőföldek keresztezik, ahol már szinte képtelenség áthaladni. Rosszabb esetben meg pont itt tűnnek fel az orvvadászok, akik húsukért és agyaraikért mészárolják őket, a szigorú tilalmak bevezetése ellenére. Valamikor az elefántokat az isteni mosoly közvetítőjének tartották. A hindu panteonban Ajrávata, Indra istenség harci szentjeként, Ganésa pedig Siva elefántfejű fiaként a jólét és bölcsesség hírnökeként szerepelt. A mai „civilizáció” teherbírásuk miatt egyszerűen ki-

zsákmányolja és ezzel teljesen megalázza ezeket a csodalényeket. Ahogyan a Wellbeing munkatársa írta, az elefántok még sebesült társaikat sem hagyják magukra, és ha valamelyikük elpusztul, a többiek alázattal vesznek részt az emberi szem részére szívszaggató, könnyekkel teli jelenetben, amikor napokig virrasztanak a tetem mellett, majd pár nap múlva elfedik gallyakkal és földdel, de ezt olyan óvatossággal teszik, hogy a távoli szemlélő számára még a levegő is megáll. Ezeket a helyeket évekkel később is

meglátogatják és ormányaikkal megsimogatják, majd óvatosan átölelik a csontokat és agyarukat. Ugyanúgy, mint élő társaik köszöntésénél. Ugye gondolhatja, hogy a Wellbeingben megjelent írás elsöprő sikert aratott. S hogy miért kellett ez a bevezető az ön kérdéséhez? Nos azért, hogy az emberek pontosan megértsék az elefánt szimbolikáját, főleg azt, hogy miért is tartozik a buddha szobor és sárkány mellett, a három legfontosabb jelkép közé. Az elefánt a bölcsesség, az intelligencia, a szeretet, a hűség, az alázat, a családi összetartás szimbóluma. Így tekintsünk rá és így kövessük a példáját.


16

Jogi elsősegély Dr. Gulyás Éva ügyvéd rovata

Tanácsadó

Tisztelt olvasóink jogi vonatkozású kérdéseiket jeligével vagy névtelenül is elküldhetik levélben, levelezőlapon szerkesztőségünk címére (929 01 Dunajská Streda, Rybný trh 332/9) vagy pedig interneten is (online.csallokoz@gmail.com). Az ügyvédnő válaszait lapunkban közöljük. e olyan jogszabály, hogy megtagadom az apámat. Lehet, hogy furán hangzik ez a részemről, de érdekelne, hogy jogilag ez kivitelezhető-e? Egyáltalán van-e ilyen megoldás, s amennyiben van, mi a folyamata az ügyintézésnek? Köszönöm a válaszát, Tibor

Tisztelt ügyvédnő! A következő kérdésre kérnék választ. Harmincéves, független fiatalember vagyok. Szüleim még négyéves koromban elváltak, biológiai apámmal azóta nincs semminemű kapcsolatom, amit tudok róla, azt csak rokonok, haverok, ismerősök elbeszéléséből. Apámnak nincs lakása, a bátyjánál él. Nagyon sokat iszik, kétes emberekkel kocsmázik. Az utóbbi időben egyre többször megfordult a fejemben, hogy mi lesz, ha történik vele valami végzetes. Felhalmozhatott adósságokat, aláírathattak vele kölcsönökről, vásárlásokról különféle igazolásokat. Mivel nem alakult ki bennem semmilyen érzelmi kötelék apám iránt, megmondom őszintén, nem szeretnék adósságokat örökölni, s mivel ő maga sem tartotta fontosnak, hogy a bíróság által annak idején meghatározott gyermektartást fizesse (akkoriban is nevetséges 200 koronáról volt szó) amíg kiskorú s iskolás voltam, az jutott az eszembe, vajon létezik-

Útravaló Herdics György címzetes apát rovata

Nagy költőink, akik sok esetben egy életen keresztül küzdöttek és szenvedtek, mert valami, illetve

Csallóköz

– Kedves Tibor! Tekintettel a levelében leírtakra, egyáltalán nem találom furcsának, hogy szeretné megtagadni azt a személyt, aki soha nem viselkedett önnel édesapaként. Először is szeretném megnyugtatni, hogy tegyen bármit is az illető, ön nem tartozik felelőséggel az ő tetteiért és az általa felhalmozott adósságokat sem az ő életében, sem pedig a halála után nem kell helyette önnek megfizetnie. Mint ahogy azt már többször is leírtam ebben a rovatban, az adósságot nem lehet megörökölni. Amennyiben az édesapjával valami történik és halála pillanatában nem lesz semmi vagyona csak tartozása, akkor a hagyatéki eljárásnak nincs tárgya. Ha mégis volt valami vagyona, ugyanakkor sokkal nagyobb a tartozása, akkor önnek csak annyi lenne a teendője, hogy a hagyatéki eljárás során kijelentse: elutasítja a teljes örökséget. Ezáltal önnek a továbbiakban nem lesz semmi köze az édesapja hagyatékához. Jelen pillanatban az édesapját megtagadni nem tudja. Nincs lehetőség arra, hogy előre elutasítsa az örökséget, ezt majd csak akkor tudja meglépni, ha már az édesapja nem lesz életben. Jelenleg csak

arra van lehetősége, hogy ön végrendelkezzen és kizárja az édesapját ebből az örökségből. Addig ugyanis, amíg nincsenek gyermekei, a törvényes öröklési rend szerint a szülei is örökölhetnek ön után. Ha ezt nem szeretné, akkor végrendelkeznie kell és meg kell jelölnie az örökösét. A családjogi előírások értelmében, amennyiben a körülmények ezt in-

Net-felvétel

dokolják, a felnőtt korú gyermeknek is jogában áll a születési bizonyítványába beírt apa valódiságát bíróságon keresztül megtagadni. Ez az eljárás azonban csak azokra az esetekre vonatkozik, amikor a hivatalos dokumentumokban nem a gyermek biológiai apja van feltüntetve, hanem

Istenkereső úton Valaki hiányzott az életükből, újból és újból próbálták fölfedezni az örököt. Mint Ady Endre, aki pogány rímek, muzsikák között szomjazta, kereste az örököt, az Istent. Ő veti papírra önmagáról, mikor Páduai Szent Antalról ír, hogy pogány voltú. Ugyanakkor szintén Páduai Szent Antallal kapcsolatban – akinek egyházi emléknapja június 13-án van –, egyik költeményében így ír: „Mikor tudom, hogy / Vagyok az, aki voltam / S mikor az Ember / Jól be- és kibomoltan / Fetreng és őrjöng, / Száguld és szenved, / Hadd imádjam

valaki más. Ilyen például akkor fordul elő, ha apaként az anya férjét tartják nyilván, de valójába más az apa. Ha azonban a valódi biológiai apa van bejegyezve, akkor nincs rá mód, hogy kitöröljék őt az anyakönyvből vagy valaki mást írjanak be helyette. Ha úgy érzi, hogy szeretné magát teljesen elhatárolni az édesapjától és kellőképp meg tudja indokolni ezt

meg, / Én, a kálvinista, / A páduai Antalt, / A szentet”. Az Istennel való találkozás vágya nagyszerűen látható nagyjaink életében. Idézhetjük akár József Attilát is, aki érezte, hogy belenehezült a sárba, s arra vár, hogy Isten újból fiává fogadja… Hosszasan folytathatnánk az istenkereső költők sorát. Sőt, az idézett két költő is számos költeményben fordul az általuk elfeledett, keresett Istenhez. Akárcsak költőink, mi is ott állunk a sorban. Velük együtt, mi mindanynyian istenkeresők vagyunk. Ilyen-

az elhatározását, akkor arra van lehetősége, hogy megváltoztassa a vezetéknevét és felvegye, vagy az édesanyja vagy valamelyik felmenőjének a vezetéknevét. Ebben az ügyben a helyileg illetékes anyakönyvi hivatalban tud kellő információhoz jutni.

olyan utat már megtettünk, s még hosszú az út, hogy nyugodtabb legyen a lelkünk. Mert valahol érezzük: örököt kell keresnünk. Adyhoz hasonlóan olykor fetrengünk és őrjöngünk, száguldunk és szenvedünk… Meg pogány voltúak is vagyunk hébe-hóba. József Attilával érezzük, hogy oly könnyű belenehezülni a sárba, de jó tudni, hogy Isten fölemelhet bennünket, ha nem zárkózunk el előle. És ha fölemel – szintén a költő szavaival élve – már nem leszünk kegyetlen árvák, mert ismét megérezzük, hogy aki Istent „birtokolja”, az mindent birtokol, amire vágyhat. Én? Mennyire vagyok ezzel tisztában? Enyém Ő? Övé vagyok én?


Nem halálos ítélet! Dr. Csóka Tibor klinikai onkológus rovata

Elsősorban a hiányos tápértékű, mesterséges adalékanyagokkal teli ételek fogyasztása, a hibás étrendi és konyhatechnikai szokások sokasága, valamint a dohányzás, a túlzott alkoholfogyasztás, a mozgásszegény, streszszes életmód értelemszerűen roncsolja, gyengíti az ember természetes védekezőrendszerét, deformálja az egészséges sejtek genetikai állományát és a szervezetben krónikus gyulladásos gócok kialakulásához vezethetnek. És a gyulladásokról az orvostudományban köztudott, hogy sokszor a rákos megbetegedések előképeikként jelennek meg. És még egy ér-

17

Tanácsadó > Portrériport

2011. június 7. |23. szám

Nem halálos ítélet Rákkal senki sem születik... dekesség! A modern onkopszichológiai vizsgálatok (a daganatos betegek lelki életével foglalkozó altudomány) szoros kapcsolatokat találtak az egyént ért traumatikus események és a rák kialakulásának kockázata között. Az egyik nagy európai vizsgálatban például kimutatták, hogy akik 17 éves koruk előtt veszítették el valamelyik szülőjüket, azoknak érdemlegesen megnőtt a kockázata arra, hogy életük során valamilyen rákos megbetegedésben fognak szenvedni. Ugyanezen tudomány sokat elemzett kérdése a „rákra hajlamos személyiség”, amit „C”-típusú (cancer – rák) személyiségnek is szoktak nevezni. Általánosan elfogadott nézet, hogy az ebbe a csoportba tartozó emberek lelkük mélyén szüleiket elutasítónak, hidegnek élték meg, vagy ha nincsenek is ilyen emlékeik, érzelmeiket és szükségleteiket nem képesek megfelelő módon megfogalmazni és kifejezni, ha-

nem hajlamosabbak a másoknak való megfelelési vágyuknak alárendelni. Az ilyen emberek sokszor „mártír” szerepet vállalnak magukra, hogy átélhessék, milyen nagy szükség is van rájuk, mintha feladataikon keresztül szeretnék igazolni, hogy joguk van élni, joguk van mások szeretetére és megbecsülésére. A szeretet és megbecsülés azonban ilyen úton nem szerezhető meg, az ilyen emberek alapvető problémája az, hogy titkon nem hiszik, hogy szerethetők, s hogy ők is értékesek. Emiatt viszont hajlamosak a lehangoltságra, az üresség és az értéktelenség érzésére, amit aztán sokszor önfeláldozó életmóddal és hivatással próbálnak kompenzálni. De senki se ijedjen meg, ha esetleg magára ismerne! Ezek egyelőre csak feltételezések, döntő bizonyítéka, tudomásom szerint, az orvostudománynak erre nincs! És azt hiszem, mi is jobban tesszük, ha visszatérünk az evidenciák világába. Nos, kanyarodjunk csak

vissza a daganatos betegségek ok-okozati viszonyaira! A külső tényezők között léteznek, természetesen, rákkeltő anyagok és fizikai folyamatok, vírusok, baktériumok, amelyek az egészséges sejtek daganatokká való transzformálódását segítik elő. Sőt Hulda Regher Clark munkásságának köszönhetően ma már azt is tudjuk, hogy a daganatburjánzás közvetlen kapcsolatban van a testünkben szaporodó parazitákkal is. Dr. Tulio Simoncini olasz onkosebész pedig meg van győződve arról, hogy a daganatok nem mások, mint kandida gombás szürkésfehér tumoros telepek. A belső kockázati tényezők pedig egy genetikai alapban találkoznak. Ám hiába tudjuk megmagyarázni, hogy melyik géneknél milyen mutációváltozás történik, és mi mindennek kell megtörténnie, hogy abból daganatos sejt alakuljon ki, ez nem teljes mértékben jellemző minden egyes daganatra.

A vadász bal kézzel koccint Június a vadászat és természetvédelem hónapja. Ebből az alkalomból beszélgettem Rudolf Straňákkal, a nagymegyeri vadásztársaság titkárával. Először arról érdeklődtem, hogy mi ennek a hónapnak a célja és üzenete. Gondolkodás nélkül válaszolt: „Leglényegesebb az etikai dimenzió, a természet és a vad iránti tisztelet, a vad és élőhelyének védelme. Felvilágosító tevékenységgel szeretnénk ráébreszteni az embereket, hogy maguk is részei a természetnek, felelősséggel tartoznak iránta. Fontos tudni, hogy a nálunk honos állatfajok többsége ebben az időszakban hozza világra utódait, ezért jóval érzékenyebbek az ember jelenlétére. Teremtsünk tehát számukra nyugodt, zavartalan, lehetőleg szennyezésmentes környezetet. A természet mindezt meghálálja azzal, hogy ebben a túlcivilizált világban a békesség és nyugalom oázisát nyújtja nekünk.

– Ön mikor és hogyan került kapcsolatba a vadászattal? – faggattam tovább. „A nagybátyám és az édesapám révén még szülőfalumban, Mocsonokon. Tizenhét éves koromban már hajtó voltam szinte minden vadászaton. 1967-ben tettem le a vadászvizsgát, azóta töltök be különféle tisztségeket helyi és járási szinten. Örülök, hogy Nagymegyeren folytatódik a családi hagyomány. Roman fiam is vadász lett. Sok trófeával büszkélkedhetek, de a vadászatban legtöbbre azt tartom, hogy járhatom a természetet, megfigyelhetem a vad életét, örülhetek a szaporulatnak, a revír fejlődésének. Télen etetjük a vadat, előfordult, hogy négy etetőről gondoskodtam. Kedvenc helyem a Csiliz, ahol élvezhetem a természeti környezet szépségeit. Bánt, amikor az emberek, nem vadászok, azt gondolják, hogy a határt járó vadász mást sem tesz, mint öli az állatokat. Ez nem igaz. Mindenekelőtt védjük, óvjuk a természetet. Méghozzá a káros vadtól, az orvvadá-

Egy a sok trófea közül A szerző felvétele

szoktól, a romboló és káros hatásoktól” – közölte. Végezetül arra kértem, hogy mutassa be a vadásztársaságát. „Tizenkilenc tagunk és három jelöltünk van. A volt

Mondok egy példát: a melldaganatoknál van egy BRCA1 és BRCA2-es tumor szupresszor gén. Ha az egyes mutálódik és variálódik, akkor csak mellrák, ha a kettes, akkor a mellrák mellett petefészek- és vastagbéldaganatoknak is gyakoribb az előfordulása. Ez az érem egyik oldala. Száz rosszindulatú melldaganatból viszont csak 12-15-nek van ilyen, genetikailag jól behatárolható, öröklődési alapja. A többi mellrák pedig esetenként előforduló, tehát mind az élete folyamán szerzett olyan életviteli és viselkedési mintához kötött, amiért bizony „tenni kell, hogy nekem rákom legyen”. Ebben a cikksorozatban, igaz picit később, de mindenképpen szeretnék mélyebben foglalkozni a dohányzással, alkoholfogyasztással vagy az elhízás és a rosszindulatú daganatok kapcsolatrendszerével. A követező részben azonban a daganat stádiumairól, biológiai viselkedéséről esik majd szó.

állami gazdaság földjein, mintegy 2200 hektár a vadászterületünk. Tevékenységünk lényege, hogy itt kiegyensúlyozott vadállomány éljen, fennmaradjon az őshonos fajok minőséges génalapja, valamint a vadgazdálkodás és a mezőgazdasági termelés harmóniája. Saját vadászházunkban hetente összejövünk. Mivel társaságunk az ötvenes években alakult, több idős tagunk van, akik igyekeznek nevelni a fiatalokat a törvények ismeretére, az önfegyelemre és önmérsékletre, a vadászetikett betartására. Nagy súlyt fektetünk a vadászati szokások, hagyományok ápolására, valamint a szertartásokra, mint a felsorakozás a vadászat kezdetén és a terítékkészítés a vadászat végén, a vadászavatás, a vadász kürtjelek. Kevesen tudják, hogy az egyik legismertebb vadászati szokás a bal kézzel való koccintás. További fontos dolog Szent Hubertusz, a vadászok védőszentjének évenkénti ünnepsége, akinek legendája arra int bennünket, hogy első a vad védelme és nevelése, s csak utána következik a vadászata” – fejezte be a tájékoztatóját. Vladislav Kmeť


18

Csallóköz

Kulissza

Kathy csodálatos élete Mark Romanek: Ne engedj el! Egzisztenciális kérdéseket vet fel egy gyomorszorítóan emberi és érzelmes történetben Mark Romanek filmje, amelynek alapjául egy kortárs angol-japán író, Kazuo Ishiguro műve szolgált. Egy alternatív múltba helyezkedünk, ahol az orvostudomány 50-es évekbeli áttörésének köszönhetően egy évtizeddel később, az ember várható élettartama meghaladja a száz évet. Nem kapunk részletes információt az áttörésről, mindössze annyi derül ki röviddel később, hogy az emberi klónozással függ össze, mégpedig oly módon, hogy gyorsan átgördülve az élethez való jog alternatív értelmezésén egy új „szakma” születik, amit egy bentlakásos iskolában tanítanak: hogy hogyan lehet az emberből megfelelő szervdonor. A sci-fi-szál mellett pedig egy romantikus is kibontakozik, egy szerelmi háromszög Kathy (Carey Mulligan), Tommy (Andrew Garfield) és Ruth (Keira Knightley) között, akik születésüktől fogva ebben az intéz-

ményben töltik mindennapjaikat, itt kapják meg a különleges életükhöz szogáló erkölcsi, szellemi és testi nevelést. A külvilágtól gyakorlatilag elzártan élnek, az iskola kerítésén túli élet iránti vonzalom elkerülése okán mindenféle rémtörténeteket terjesztenek a gyerekek között, és a kinti ember valójában azért élhet száz évig, mert az általuk élt léthez minden anyagi jószág mellett már saját „alkatrészeik” cseréjére sem kell várniuk. Az evolúció csúcsán lévő ember megteremtette saját képmását, aki az idő elérkezésekor szerválhatja saját szerveit. Bár erről szájbarágós részletek nem tanúskodnak, így ez több egyéni interpretációra is lehetőséget ad. Mindenesetre az iskola, amelyben nevelkednek, meglehetősen beszédes nevet kapott: Hailsham, ami szabad fordításban anynyit tesz: „Éljen a valótlan”. Mindezt a rendező (és az író is könyvében) Kathy szemüvegén keresztül tálalja, keretes szerkezetet alkalmazva, tehát a film elején egy műtőben állunk Kathy-vel, aki épp Tommy-t figyeli, amint előkészítik egy operációra.

Majd visszaemlékezései világítanak rá rövid életük lényeges állomásaira. Hailshamben kiölik belőlük az ilyenfajta élet elleni lázadás alapvető hajlamát. Miután a diákok elhagyják az iskolát, karszalagjaik által még akkor is nyo-

pozitív vagy semleges, ám a fogyasztói társadalom kontextusába helyezve már inkább negatív) érdek okán elrendeltetett életet. Hailsham emberi oldalát kizárólag az mutatja, hogy tanáraik közül akad, aki szeret-

mon követik őket, nehogy egy alternatív utat válasszanak. Hiszen ők arra születtek, hogy amíg szusz van bennük, addig a szerveiket adományozzák másoknak. Amennyire szörnyen és embertelenül hangzik ez az egyik szemszögből, anynyira elgondolkodtatóvá teszi ezt a rövid, de valójában egy felsőbbrendű közösségi (a kinti ember életmódjáról közölt információ híján

né bizonyítani, hogy annak ellenére, hogy ők „csak” másolatok, van lelkük. És vannak érzelmeik. A film legkifinomultabb részletei a csodálatos operatőri munka (Adam Kimmel) mellett éppen ezen érzelmek bemutatása, amely során szívszorítóan hiteles Carey Mulligan és Andrew Garfield visszafogott, de kifejező játéka. Minden arcrezdülésük milliméter-pontosan sújt

Dunaszerdahelyről indul a Databases-turné Hétköznapi, de mégsem szokványos időpontban, csütörtökön rajtol el az NFG-ben a Databases Tour, amelyet egy tavaly alakult formáció, a Tittingur két tagja álmodott meg, akik kilenc napon keresztül kilenc szlovákiai városban prezentálják portékájukat a régi motoros Foolkkal és Ujko Ormošsal egyetemmel. A Lemon nevű internetes folyóirat beszélgetett a két kezdeményezővel, Matúšsal, és Dominikkal, akik közölték többek közt, hogy az ötlet onnan származott, hogy bár csak tavalytól sze-

repelnek Tittingurként a köztudatban, már azóta tudni lehet, hogy egy tiszavirág életű duóról van szó, amiért mindketten külföldön folytatják tanulmányaikat. Ezért is szerették volna egy búcsúkoncert helyett egy egész turnéval megkoronázni a létezésüket. Dominik me-

A Tittingur kettőse

sélte továbbá, hogy a Databases elnevezésű akciót már háromszor megrendezték a pozsonyi A4-ben, közben pedig megszületett a rövid, de velős turné koncepciója, miszerint a három vándor mellett mindegyik városban helyi tehetséges bandák közreműködnének.

Net-felvétel

A Tittingur, amint említettük, alig egy éve létező formáció, amelynek zenéjére a noise-pop címke illeszthető rá. Elektronikus alapokat ötvöznek akusztikus hangszerekkel, hozzájuk pedig két színtiszta elektronikát játszó zenész, Foolk és Ujko Ormoš csatlakozik. A Lemon magazinnak nyilatkozva mindketten elsőre egy őrült, ámbár érdekes koncepciónak tartották a Databases-turnét, ezért is vágtak bele végül. És hogy miért is került bele a szórásba Dunaszerdahely? Hát mert szerintük is egy jó kis „podnik” alakult itt ki, és kíváncsiak rá, hogy az ország nyugatitól a

le a nézőre. Ezzel pedig sikerül kitölteniük a történet üresjáratait, és néhol tapasztalt logikátlanságát. Ugyanis Mark Romanek rendező és Alex Garland szkriptszerző olyan módon nyúlt az alapanyaghoz, mintha a könyvből egy-egy kiválasztott helyen kitépett volna néhány lapot, és azokból rakta volna össze saját alkotását. Hiányzik az indok, a sorvezető egy-egy jelenetben történtekhez. Mindazonáltal már a ridegséget megközelítő higgadtsággal kezelik az érzelmeket, amelyek a megindító és akár könnyfakasztó történet ellenére kevés alkalommal szabadulnak el. Annyi pedig szükséges ahhoz, hogy a néző ne maradjon a filmen kívül. Egyszersmind az alkotás Kathy karaktere által félmondatokkal, vagy épp saját magának feltett költői kérdésekkel számos bogarat ültet az ember fülébe, amelyek később gondolatokká rágják magukat. Hiszen mindenki számára elég idő adatik ahhoz, hogy az élete kiteljesedjen. Csak nem mindenki fogja fel, hogy az mit is jelent. Szilvási Tibi keleti részéig, majd a visszaúton hogyan viszonyulnak az általuk sugárzott muzsikához. A Databases-turnéról létrehoztak a Facebookon egy internetes naplót is, amelyen nyomon követhetőek lesznek a turné egyes állomásait követő beszámolók, benyomások, stb. A turné során az egyes helyszíneken a három említett név mellett fellép többek között a hétvégén épp az NFG-ben is bemutatkozó Dead Janitor, vagy a The Ills, illetve a Karaoke Tundra is. Dunaszerdahelyen az in:formation, illetve Vlado Šimek & Herzog Herzog lesz a kísérővendég. A belépő 2,50 euró. –sztb


19

Tudósítás

2011. június 7. |23. szám

Csallóköziek Csongrádon Könyvtárosok tartalmas Kárpát-medencei eszmecseréje Idén május utolsó három napján rendezték meg a Tisza és Körös folyók találkozásánál fekvő dél-magyarországi városában a Kárpátmedencei könyvtárosok konferenciáját. A nagyszabású rendezvényről természetesen nem hiányozhattak a szakma szlovákiai magyar képviselői sem. Annál is in-

kább nem, mert ahogy Bereck Zuzsannától, a somorjai Zalabai Zsigmond Városi Könyvtár vezetőjétől megtudtuk, valójában a hagyományos konferencia szakmai napja is a Kárpát-medence közös művelődési hagyományainak, ezen belül a könyvtárosok határon túli kapcsolatai és együttműködése, folyamatos tapasztalatcseréje szorgalmazott követelményé-

nek lett szentelve. „Ilyen vonatkozásban hangzott el ezen a napon például dr. Horváth Józsefnek, a győri Kisfaludy Károly Megyei Könyvtár igazgatójának az előadása a kisalföldi könyvtárosok határon túli kapcsolatairól, különös tekintettel a szlovákiai könyvtárakra. Amelyek alatt, ugye, már csak a földrajzi közelség okán is elsősorban minket, a mi csallóközi könyvtára-

A komáromi Milány Éva, a szlovákiai magyar könyvtárosok szakmai szervezetének munkájáról Pirk Ilona felvétele számolt be a polgármesteri hivatal dísztermében tartott konferencián

inkat kell érteni valójában”, mondta a tapasztalt könyvtáros. A szakmai nap záró részében aztán a határon túli szervezetek képviselőinek tájékoztatói hangzottak el az elmúlt egy év eseményeiről, köztük természetesen Milány Éva, a Szlovákiai Magyar Könyvtárosok Egyesülete elnökének beszámolója is. Szlovákiából egyébként az említett Bereck Zsuzsannával és Milány Évával együtt Pirk Ilona (somorjai városi könyvtár), Horváth Ibolya és László Mária (dunaszerdahelyi Csallóközi Könyvtár), Jenei Gabriella (komáromi Szinnyei József Könyvtár, valamint Kontár Judit (galántai városi könyvtár) is abszolválta a különféle keretműsorokkal (A hátizsák/olás/tól a digitális könyvtárakig című fotókiállítás, szakmai kirándulás néhány megyei kistelepülési könyvtárba stb.) is gazdagított csongrádi könyvtáros-találkozót. (–ckj)

Hatmillió forint KOMÁROM – Hatmillió forinttal támogatja a magyarországi Komárom önkormányzata a Jókai Színházat – erről döntött az elmúlt napokban az ottani önkormányzat. Az összegből Az ördög nem alszik című zenés darab és Csehov Cseresznyéskertjének színpadi költségeit fedezik – tájékoztatott Tóth Tibor színigazgató. „Önkormányzatunk a korábbi évekhez képest magasabb összegű támogatásban részesíti a határon túli Jókai Színházat és készülünk arra is, hogy a városban bezárt Jókai mozi a színház kamara-előadótermében lehessen” – mondta el az együttműködésről Molnár Attila polgármester. Tóth Tibor tájékoztatása szerint az intézmény költségvetését a korábbi egymillió euróról nyolcszázezerre csökkentették. Mivel a színház állami intézményként 20 színészt és 50 dolgozót foglalkoztat, az összeg legnagyobb részét bérekre és a közműköltségekre fordítják. A Jókai Színház számára a komáromi önkormányzattól kapott hatmillió forint a legnagyobb egyösszegű támogatás az intézmény költségvetésében. (jsz)

Az Óperentzia a Csallóközben DUNASZERDAHELY – A Mediawave dunaszerdahelyi programjai közül sorrendben az utolsóra szombat éjjel került sor az NFG-ben, ahova az Óperentzia zenekar hozta el a budapesti éjszakák hangulatát egy koncert erejéig. Bár az együttes neve a magyar mesevilágot idézi, s merített is televíziós gyermekműsorok zenéjéből, mégse az öblögető tévémaci komótosan alváshoz készülődő hangulata jusson eszünkbe a név hallatán. Ez a zene a dob, a basszusgitár, az analóg szintik, az énekesnő és megannyi effekt hang-

jaiból áll össze valami monoton, de pörgős alapú, sokhelyütt durva, agyament produkcióvá. Az élő koncerten „rockosabb” hangzást kapnak a dalok, mint a lemezen (az eddig megjelent három album egyébként szabadon letölthető a zenekari honlapról). A dobos szerény dobszettjén ügyes, minimalista, de nem primitív dobolást produkál. A szintetizátorok néha az űrbe, máskor a villanytelepre, a víz alá vagy a zárt osztályi őrületbe repítenek, ami csupán az egyéni asszociációk függvénye, hiszen a billentyűs a legkülönfélébb hangokat csalogatja ki hangszereiből. Külön említést érdemel az énekesnő mozgása, emellett a színpadi

elem mellett nehezen lehet elsiklani, elvégre jól látható, viszont annál nehezebben leírható. Nehéz eldönteni, hogy ez a vonaglós-simulóslazulós, máskor agresszív mozgásminta Dimanovski Natalie spontán tánca-e, avagy egy része tudatos koreográfia, mindenesetre fi-

gyelemfelkeltő és hangulatában jól igazodik a zenéhez. Szigorú szabályai is vannak az Óperentzia műsorának, a zenekar mögötti falra vetített képeknek például megvan a helyük, és pontos vágásokra van szükség, hogy megfelelő vizuális aláfestést kölcsönözze-

Pillanatkép a szombat esti koncertről

A szerző felvétele

nek a zenéhez (például a népmesében táncoló figurák és a zene ritmikájának összeigazítása egy előre meghatározott gyorsaságot, továbbá pontosságot és odafigyelést igényel, s itt a banda „színpadon kívüli” tagja is besegít). A nyíregyházi gyökerű együttes előadása értékes színfoltja volt a dunaszerdahelyi zenei eseményeknek. A közönség először érdeklődve hallgatta, majd amikor az énekesnő bejelentette, hogy az utolsó szám következik, a publikum mintegy vesztenivalóját tudatosítva felállt és táncba kezdett. A szombat esti zenei túrában ott volt a muzsikának az a szabadsága, mely minden hallgatót más tájakra visz – legyen az Óperentzián innen vagy túl. Bogár Gabriella


20

Csallóköz

Olvasószolgálat

PIFKO Erika, Ekecs A zöldség és a gyümölcs, amit fogyasztok, kizárólag a mi kertünkben terem. Pontosan ezért a fogyasztásukkal szemben semmiféle félelmem sincs. Úgy gondolom, hogy a tisztaság is nagyon fontos. Legjobban a saláták tisztítására kell odafigyelni, de ha kellőképpen megmossuk, nem lehet probléma.

OLLÁRI Tibor, Izsap Nekem a zöldségfogyasztással semmi problémám nincs, ugyanis csak az édesanyám kertjéből eszem a zöldségeket. Azokról tudom, hogyan termesztette és milyen tápanyagokkal kezelte. Sőt, befőtteket sem vásárolok, azt is csak a saját kertünkben termett alapanyagokból készítünk. Nem bízom az importban.

Gyógyszertári ügyelet DUNASZERDAHELY – június 7-12.: Kórház patika (Nagyabonyi út); június 13.: Dana patika (Fő utca). GALÁNTA – június 7.: Dr. Max (Tesco); június 8.: Areál zdravia (Nálepka kpt. útja); június 9.: Sun Pharma (Kaufland); június 10.: Klokner (Hódi út); június 11.: Medicana (Posta utca); június 12.: Felicita (Hódi út); június 13.: Dr. Max (Tesco). KOMÁROM – június 7.: Salvator (Jókai utca); június 8.: Dr. Max (Kaufland); június 9.: Hedera (Váralja út); június 10.: Dr. Max (Kaufland); június 11.: Lazarus (Rozmaring út); június 12.: Lachesis (Jókai utca); június 13.: Alba patika (Eötvös utca).

Moziműsorok CINEMA CITY GYŐR PLAZA (június 9-15.) X-Men: Az elsők (amerikai akciófilm): 15.00, 17.30, 20.00, szombat 10.00, 22.30, vasárnap 12.30; Kung Fu Panda 2. – digitális 3D (amerikai animációs film): 14.00, 16.00, 18.00, 20.00, szombat 10.00, 22.00, vasárnap 12.00; Kung Fu Panda 2. – 35 mm (amerikai animációs film): 13.00, 15.00, 17.00, 19.00, péntek 21.00, szombat–vasárnap 11.00; Bogyó és Babóca – 13 mese (magyar animációs film): 13.15, szombat 10.15, szombat–vasárnap 11.45; Másna-

BODNÁR Mária, Alistál Éppen olyan helyen dolgozom, ahol zöldséget, gyümölcsöt árusítunk. Mostanáig nem vettük észre, hogy csökkent volna a kereslet az árukészletünkben. Természetesen a vásárló érdeklődik az áru származása felől, de főként hazai termesztők termékeit kínáljuk. Én személy szerint nem pánikolok. Kósa Csaba

MARTON Katalin, Nagymegyer Igyekszem minden alkalommal ellenőrizni a piacon, illetve a hipermarketekben vásárolt árut. Érdekel, hol termesztették. Főleg olyan zöldségeket fogyasztok, melyeket meggyőződésem szerint természetes hatóanyagokkal kezeltek. A mesterségesen termesztett zöldségeket egyáltalán nem szabadna fogyasztani.

NAVRÁTIL Mária, Balázsfa Egyáltalán nem félek. Épp az ügy kirobbanása előtt vettem uborkát a Tesco-ban és láthatják, semmi bajom. Sajnálom a spanyolokat és a többi termesztőt, hogy a németek hirtelen reakciója így tönkretette őket. Úgy gondolom, hogy a téves információk miatt kitört botrányért a helyi termelőket kártalanítani kéne.

Véradók

Élő nyelv

A dunaszerdahelyi vérátömlesztő és hematológiai állomáson május 31-én és június 1-jén a következő személyek adtak vért: Dunaszerdahely: Méhes Adrián, Soós Zsanett, Mako Jenő, Takács László; Zlín: Lank Petr; Dunatőkés: Nagy Attila, Klempa Tamás; Vásárút: Matus Gergely; Vajka: Seiff Ottó; Hegybeneéte: Ing. Valentová Dana, Bokros Gyula; Baka: Fekete Zoltán; Csenke: Hurtony Dusan; Kisudvarnok: Miklós Tibor; Dercsika: Zemes László, Vida Lajos, Hegedűs Andrea; Várkony: Farkas Krisztína; Nagymegyer: Birsel Jenő; Bős: Csiba Imre, Csiba Balázs, Csánó Tibor; Dióspatony: Szitás Kitty.

Misad Katalin

posok 2. (amerikai vígjáték): 14.15, 16.15, 18.30, 20.30, szombat 10.15, 22.30, vasárnap 12.15; A Karib-tenger kalózai: Ismeretlen vizeken – digitális 3D (amerikai kalandfilm): 13.45, 14.45, 16.30, 17.30, 19.15, 20.15, szombat–vasárnap 11.00; A Karib-tenger kalózai: Ismeretlen vizeken – 35 mm (amerikai kalandfilm): 13.00, 13.45, 15.45, 16.30, 18.30, szombat 10.15; Rio – 35 mm (brazil–kanadai–amerikai animációs film): 14.15, 16.15, 18.15, szombat 10.15, vasárnap 12.15; Halálos iramban: Ötödik sebesség (amerikai akcióthriller): 14.45, 17.15, 19.45, szombat 22.15,

Fogas Ferenc felvételei

Nem fél a zöldségfogyasztástól?

„Mi a magyar megfelelője a szlovák majestátny melléknévnek?” – érdeklődik egy önkormányzati kiadvány szerkesztője. Az Idegen szavak és kifejezések szótára a kérdéses latin eredetű szónak két melléknévi alakját tünteti fel. Az egyik a majesztatikus szó, melynek jelentései: ’fejedelmi, uralkodói’, illetve ’felséges, dicső’. A másik megfeleltetés a majesztózus melléknév, amelyet a szótár a méltóságteljes kifejezéssel értelmez. Mivel a kérdésből nem derült ki, milyen jelzett szót bővít a majestátny melléknév, a szövegkörnyezet alapján kell eldönteni, melyik megfelelőt is válasszuk a két lehetséges megoldás közül. Egyértelmű azonban, hogy a standard magyar köznyelvben mind a majesztatikus, mind a majesztózus szó csak ritkán fordul elő, helyettük általában valamelyik magyar megfelelőjüket használjuk.

vasárnap 12.15; Ismeretlen férfi (japán–kanadai–amerikai thriller): 20.15, szombat 22.30; Kellékfeleség (amerikai animációs film): 15.30, 19.45, szombat 22.00, szombat–vasárnap 11.15; Sorsügynökség (amerikai thriller): 13.30, 17.45. DUNASZERDAHELY, CINEMAX (június 9–15.) X-Men: Az elsők (amerikai akciófilm): június 15-én kívül naponta 20.30; Kung Fu Panda 3D (amerikai animációs film): június 15-én kívül 16.00, szombat– vasárnap 14.10; Másnaposok 2. (amerikai vígjáték): június 12-én és június 15-én kívül naponta 18.30;

V perine (cseh zenés vígjáték): csak június 12-én 18.00; Halálos iramban 5. (am.–ném. akcióthriller): június 15-én kívül naponta 19.30; Másik év (angol vígjáték): csak június 16-án 19.30; Autorozprávky (cseh anim. film): 16.30, 19.00, szombat–vasárnap 14.30. GALÁNTA, kultúrház, június 7-8.: Forráskód (amerikai–francia akcióthriller): 19.00; június 11-12-13.: Rio (brazil–kanadai–amerikai animációs film): 16.30; június 1112.: A negyedik (amerikai sci-fi akciófilm): 19.00.


21

Olvasószolgálat

2011. június 7. |23. szám

VI. Népzenei tábor – felhívás A Csemadok Művelődési Intézete és Népzenei Adattára a népdalkörök, népdalszólisták és citerazenekarok részére népzenei tábort rendez. A tábor lehetőséget nyújt az alábbiakra: gyakorlati foglalkozás magyarországi népdalénekesek, citeratanárok vezetésével, népdalok tanulása Felvidék tájegységeinek népdalhagyományából, előadás a népzenei kiadványokról, az egyes tájegységekből érkezett résztvevők ismerkedése és szakmai tapasztalatok cseréje a szabad programon belül stb. A tábor időpontja: július 7-10. Helyszíne: Dunaszerdahely, Szabó Gyula Magyar Tanítási Nyelvű Szakközépiskola kollégiuma Meghívott előadók: Papp Ágnes – népdalénekes, Dobák Kata – népdalénekes, Borsi Ferenc – citeratanár, Huszár Ágnes – a Népzenei Adattár munkatársa

Huszár László felvétele

Borsi Ferenc a tavalyi fesztiválon

A szállást és étkezést az említett szakközépiskola kollégiumában és éttermében biztosítjuk. Útiköltséget nem áll módunkban téríteni. A jelentkezési lap elérhető a www.csemadok.sk oldalon, a VI. Népzenei tábor címszó alatt. A jelentkezés határideje: június 25. A jelentkezési lapot postán (OI

Csemadok, P. O. Box 16., Bacsákova 240/13., 929 01 Dunajská Streda), faxon (031/550 98 30) vagy e-mailban (intezet@csemadok.sk) küldheti el. Információkat Huszár Ágnesnél (0908 693 167, e-mail: aagi80@hotmail.com vagy a Csemadok MI irodájában Takács Ottónál kérhet. (csm)

Kultúra Kiállítás DUNASZERDAHELY – Június 11-ig látható a Komáromi Alkotóművészek Egyesületének kiállítása az ART-Ma Galériában. Június 26-ig látható Németh László „60” címmel nyílt tárlata a Csallóközi Népművelési Központ Gallery Nova kiállítótermében. Július 9-ig látogatható a XII. nemzetközi óvodás képzőművészeti verseny, a Csallóközi Színes Ceruzák műveiből nyílt kiállítás. Július 10-ig látható a Magyar Festők Társasága: Fekete képek című tárlata a Kortárs Magyar Galériában. GALÁNTA – Június 10-ig megtekinthető Tavaszi Noémi festő- és grafikusművész tárlata a reneszánsz kastélyban. Színház KOMÁROM, a Jókai Színház játékrendje, június 10–11–12.: A hentessegéd (19.00, 15.00, premier, bérletes). Vegyes

III. Dr. Arányi Lajos napok KOMÁROM – A Szlovákiai Magyar Egészségügyi Társaság, a Magyar Egészségügyi Társaság és a Semmelweis Egyetem II. Sz. Belklinika rendezésében tartják június 10-11én (pénteken és szombaton) a III. Dr. Arányi Lajos napokat a Selye Egyetem konferenciaközpontjában. A nemzetközi konferencia programja:

Június 10. (péntek) 14.00: megnyitó, üdvözlések, himnuszok; 14.30-tól 17.30-ig előadások (prof. Kellermayer Miklós, Dr. Szijártó István, Strédl Terézia, Gyurgyik László, Monspart Sarolta), 17.30– 18.00: vitafórum, 18.30– 22.00: fogadás. Június 11. (szombat) 10.00–10.30: Kiss László: Komáromtól Budapestig – a kétszáz éve született

Állásajánlatok Dunaszerdahelyi járás – 23. hét

A felsővámosi AVATS cég ajánlata: – esztergályos (4) – klasszikus gépekre – CNC fémmegmunkáló gép kezelő (4) – feltétel: gépipari végzettség. A gyakorlattal nem rendelkezők számára a betanítás biztosítva. További információ a munkaügyi központon keresztül. Tel.: 031/244 04 10. E-mail: karol.hodosy@ upsvar.sk Hentes (3) – hodosi székhelyű cég. Tel.: 031/552 14 66 Pék (2) – nagymagyari Lipóti pékség. Tel.: 0901 702 694

Wágner János professzor emlékezete; 10.30–10.50: Dr. Somogyi Anikó: A metabolikus szindróma jelentése; 10.50–11.10: Dr. Reismann Péter: Metabolikus szindróma: a kétségek és megválaszolatlan kérdések; 11.10–11.30: Dr. Pusztai Péter: A 2-es típusú diabetes klinikai vonatkozásai; 11.30–11.45: Dr. Nagy Viktor: A hipertónia klinikai vonatkozá-

Közlekedési és üzleti szakreferens (1) – autóbusz-közlekedés szervezés külföldi partner számára. Feltétel: középiskolai végzettség, számítógépes ismeretek, szlovák, magyar és angol nyelv ismerete. E-mail: borbely@sadds.sk Sofőr (4) – dunaszerdahelyi cég nemzetközi fuvarozásra. Munkavégzés: EU. Tel.: 0917 371 167 Pincér, szakács – dunaszerdahelyi gyorsétterem. Tel.: 0903 951 798 Szakács (1) – várkonyi panzió. Tel.: 0908 188 555 Elektrotechnikus – Pannon Work Slovakia. E-mail: jan.sarkozi@pannonwork.hu Őrző-védő – dunaszerdahelyi cég. Feltétel: érvényes igazolvány, feddhetetlenség. Tel.: 0918 430 631

sai; 11.45–12.00: megbeszélés; 12.15–12.35: Dr. Varga Tímea: A diabetes mellitus társbetegségei; 12.35–12.55: Dr. Nagy Géza: A diabetes mellitus késői szövődményeinek jelentősége; 12.55–13.15: Dr. Sármán Beatrix: Diabetes és terhesség; 13.15–13.35: Dr. Szémán Barbara: A diabetes genetikája; 13.35–14.00: megbeszélés. (–)

A királyfiakarcsai Vetis cég ajánlata: – adminisztratív munkaerő – közép- vagy főiskolai végzettség, közgazdasági irányzat. – eladó – sofőr – idegen nyelv ismerete előny. Munkavégzés csak hétvégén. – üzleti képviselő – angol vagy német nyelv ismerete, jogosítvány. E-mail: ekonom@vetis.sk Hegesztő (1) – feltétel: érvényes igazolvány, 10 év gyakorlat, munkavégzés Pozsonyban. Tel.: 0905 631 536 A Horváth Trans ajánlata: – autószerelő (2) – tehergépkocsik szervizelésére – munkás (1) – autómosóba Tel.: 031/591 10 31

DUNASZERDAHELY – Június 7–10. között rendezik meg a XXXVI. Duna Menti Tavasz bábcsoportok és gyermekszínjátszó együttesek országos fesztiválját a művelődési központban. Június 10-én, este 7 órától a Novus Ortus Diákszínpad mutatja be a Szeretetet, de sürgősen című darabot a művelődési központban. Rendező: Takács Tímea. Június 13-án, hétfőn este 6 órától a Dunaág Néptáncműhely és az Ifjú Szívek Táncszínház közös estjét tartják a művelődési központ színháztermében. SOMORJA – Június 11-én, este 6 órától a DÉJÀ VU kihelyezett klubestet tartanak a Pomléban. Fellépnek: Peter Lipa, Romiand Tomi Blues, Gerendás Péter, Gaál Jenő, Jakubeczy „Jakab” László, Rockin RockCats és mások.

Felhívás A dunaszerdahelyi „Zálesák” polgári társulat együttműködve a moraváni (Moravany nad Váhom) rekreációs központtal 2011. július 29-étől augusztus 7-ig, 8–15 éves korú gyermekek részére ifjúsági természeti tábort szervez. Tel.: 0902 170 595; 0915 125 334.


22

Csallóköz

Szabadidő > Keresztrejtvény

Névnapok

R. 2. RÉSZ

ÖNKEZÛ HASFELMETSZÉS

ÜRÜGY

Június 7.: Róbert Június 8.: Medárd, Medard Június 9.: Félix, Stanislava Június 10.: Margit, Gréta, Margaréta Június 11.: Barnabás, Dobroslava Június 12.: Villő, Zlatko Június 13.: Antal, Anett, Anton

SZIBÉRIAI FOLYÓ

FECSEGÉS

RAJT

AUSZTRIAI TÚLRA

TELEPÜLÉS R. 1. RÉSZ

A

ÖSSZEZÖRDÜLÉS GÉPKOCSIMÁRKA

A BÓR VEGYJELE

Heti évforduló 163 évvel ezelőtt, 1848. június 7-én született Paul Hauguin, a sokáig Tahitin alkotó francia poszt-impresszionista festőművész. 632. június 8-án halt meg Mohamed próféta, az iszlám vallás megalapítója. 351 éve, 1660. június 9-én házasságot kötött Franciaország királya, XIV. Lajos és Mária Terézia. 1934. június 9-én először jelent meg képregény Donald kacsa főszereplésével. 1924. június 12-én, Miltonban megszületett George Bush, az USA 41. elnöke. 82 éve, 1929. június 12-én született a zsidó származású, holland Anne Frank, akit a náci megszállás alatt írt naplója tett világhírűvé. 172 évvel ezelőtt, 1839. június 12-én először játszottak baseballt Amerikában. 1972. június 12-én kirobbant a Watergatebotrány, melynek eredményeképpen Nixon elnök lemondott. Június 13-a Szent Antal, a gyermekek védőszentjének napja.

Virágkalendárium Elsősorban esernyőt és esőköpenyt vigyünk a Margitokhoz, és a nedves időszakra célozva egy cserép vízifuksziát és egy csokor margarétát. A Grétákat lepjük meg halványsárga rózsákkal.

NÉVELÕ

HUGÓ

MAGYAR ÉNEKES, GITÁROS PÖRK

RITKA NÕI NÉV

INDIAI FIZIKUS (RAMAN)

ÖREGASSZONY VÉRTANÚK VÁROSA ZUHANNI KEZD

UKRÁN RENDELET (NAKÁZ)

VUK KACSÁJA MONDAVILÁG MADARA

IRÁNYSZÖG

IGEKÖTÕ

GYERMEKJÁTÉK ÖRÖKIFJÚ NÕ A MOHAMEDÁNOKNÁL ANGOLSZÁSZ SÚLYEGYSÉG

TUBUSBAN VAN !

GRAMM

ÉNEK

MILLIÓ FELE ! RÓMAI 101

FELTÉVE CSEREMISZ

TÁBORI TARACK

HIDROGÉN

MOZI FELE NÉVELÕ

VADÁSZAT VÉGÉT JELZÕ KÜRTSZÓ

Népi bölcsesség E heti rejtvényünkben Petőfi Sándor egyik gondolatát fejthetik meg a lap olvasói. A 21. szám helyes megfej-

Medárd napján ha esik az eső, akkor negyven tése: A legkönnyebb önmagunkat becsapni (Lytton). Sorsolással a dunaszerdahelyi Lilium Aurum Lap- és napig nem áll el, ha nem esik, akkor negyven Könyvkiadó ajándékát ezúttal a következő szerencsés megfejtő nyerte: Bohony Irén (Egyházgelle). napig nem fog esni. Ezen a napon vetik a lent Gratulálunk! és a káposztát.

Aforizma Akinek látszunk, arról mindenki ítélhet, amilyenek valóban vagyunk, arról senki sem. (Voltaire)

Fejtörő Testes szavak A pontok helyébe írjon testrészeket úgy, hogy a megadott betűkkel összeolvasva értelmes szavakat kapjon! 1. …élyes 2. …tan 3. …laló 4. mu… 5. k…ló Az előző szám helyes megfejtése: dió, alma, körte, meggy. Májusi nyertesünk sorsolással: Demián Emil (Bős), akinek nyereményét a szerkesztőség postán küldi el. Annyit tekertem, hogy még a biciklim is kihajtott...

Fogas Ferenc felvétele


23

Szabadidő

2011. június 7. |23. szám

Heti horoszkóp 2011. június 7–13.

Net-felvétel

Edda-turné Ahogy arról már beszámoltunk a jövő héten régiónkban szerepel az Edda Művek. A zenekar a következő helyszíneken lép fel: június 16-án a galántai szabadtéri színpadon, június 17-én a somorjai Pomléban, valamint június 18-án a révkomáromi szabadtéri színpadon. A kapunyitás mindhárom helyszínen 19.00 óra. Két vendégzenekar is fellép majd, elsőként a szőgyéni MadDogX, mely színvonalas albummal debütált, s révkomáromi koncertjük egyben a CD keresztelője lesz. Második vendégként a Pataky Művek mutatkozik be, a nemrég alakult rock zenekar Pataky Attila Gergely nevű fia köré csoportosult tehetséges zenészekből áll (többek között Vilmányi Gábor, ex-Manhattan). Információk a jegyelővételről hozzáférhetők a www.elokoncert.sk weboldalon vagy a 0905 654 349 telefonszámon. (–)

Viccplacc – Mi az eszkimók alapszabálya? – Kunyhó mögül sárga hóból ne egyél! – Hogy hívják a villamosszék unokáját? – ??? – Elektromos kisülés. – Hogy kell halat fogni? – Beetetsz dinnyével és elkapod őket, amikor kijönnek pisilni. – Mi lesz a sündisznóból, ha bekap egy Viagrát? – Buzogány.

Árkon és bokron túl, az Óperenciás tengeren is túl, de még az üveghegyen is túl lakik a nyuszika. Egy reggel felkel, kinyitja az ablakot, kihajol, és így szól: – Hogy én milyen rohadt messze lakom! Egy ifjú hölgy panaszkodik: – A piros kis Polskim nagyon szép. De valahányszor kinyitom az ablakát, az emberek beledobálják a leveleiket! – Mi az abszolút köd? – Amikor a rendőr a jelzőlámpa tetejéről kiabálja a színeket.

Kos (III. 21.–IV. 20.) Kifejezetten sikeres napok várnak önre, használja ki a lehetőségeit. Bármibe is kezd, az könnyen eredményes lesz. Figyeljen arra, hogy felesleges energiáit ne pazarolja el, és ne bonyolódjon bele semmilyen konfliktusba, ezek elől tudatosan térjen ki. Most úgy alakulnak a dolgai, ahogy tervezte!

Mérleg (IX. 24.–X. 23.) Mostanában meglehetősen érzékeny, ráadásul ez a tulajdonsága most csak tovább fokozódik – mások bánatára. Bármilyen igazságtalanság könnyen kihozza a sodrából, nem egyszer elefántot kreál a bolhából. Hivatalos ügyeit csak a hét második felében tudja hatékonyan és gyorsan rendezni.

Bika (IV. 21.–V. 20.) A hét eleje rengeteg munkával telik, nem lesz ideje a pihenésre, lazításra, ne is reménykedjen ebben. Utána már egyhangúbb, nyugalmasabb napok követik egymást, ám éppen ahhoz segíti hozzá ez a hangulat, hogy elmerengjen s gondolkodjon a jövőn. Kivételesen mondjon mindenre igent!

Skorpió (X. 24.–XI. 22.) Erő és igen nagy mennyiségű pozitív energia jellemzi ezt a hetet, lelkesedése és jókedve az egekig érhet, és ez csakis sikereket jelezhet előre. Ne hagyja, hogy bárki megpróbálja eltéríteni céljától, kilendíteni stabil helyzetéből, ha valami nem sikerül elsőre, ne csüggedjen. Tartson ki minden terve mellett!

Ikrek (V. 21.–VI. 21.) Tele lesz erővel, véghez visz most mindent, amit eltervezett, vagy amit éppen muszájból kell megcsinálnia. A hét első fele különösen alkalmas arra, hogy hivatalos vagy régóta húzódó ügyeivel foglalkozzon. Hétvégén viszont ne erőltessen semmit, ha valami nem megy, akkor halassza a jövő hétre. Rák (VI. 22.–VII. 22.) Kiválóan érzi magát a bőrében. Ha az elmúlt időszakban nem volt túl sok lehetősége pihenni, most még akár munka mellett is lazsálhat egy kicsikét. Szerencsére a megszokottnál több ideje jut kreativitásra, kápráztassa el feletteseit vagy épp szeretteit új ötletekkel, ez hosszú távon megtérül majd.

Nyilas (XI. 23.–XII. 21.) Energiája még mindig kitart, elképesztő erőket fektet munkája fejlesztésébe, szellemi képességei javításába, sőt magánéletébe is. Rengeteg új ötlete lesz a következő napokban, ne hagyja veszni egyiket sem. Akkor teszi jól, ha kihasználja az ötleteit, terveit most képes gyorsan megvalósítani. Bak (XII. 22.–I. 20.) Régi, dédelgetett tervei megvalósításának jött el az ideje. Ha saját vállalkozásba kezdene, netán munkát keres, ezt most könnyedén megteheti, kiváló napok követik egymást! Fogadja el környezete tanácsait vagy épp segítségét is! Csak annak kezdjen neki, amiben képes hinni!

Oroszlán (VII. 23.–VIII. 23.) A bolygók állása arra ösztönzik, hogy szenteljen több időt az emberi kapcsolatainak, foglalkozzon családjával, barátaival. A következő napokban törekednie kell a harmónia maximális megteremtésére, ne ellenkezzen feleslegesen a sorsával, aminek meg kell történnie, azt fogadja el.

Vízöntő (I. 21.–II. 20.) A múlt hét feladatai és bosszankodásai miatt maradt önben némi feszültség, így legszívesebben visszavonulna, hogy csakis önmagával, lelkivilágával foglalkozzon. Jó lenne lehúzni a rolót, és alaposan átgondolni, merre tovább. Ha magányra vágyik, hát kerülje nyugodtan az emberek társaságát.

Szűz (VIII. 24.–IX. 23.) Karrierje és magánélete jól alakul, nyugodt mederben halad, sőt, ha most ragadja meg a kínálkozó lehetőséget, komoly fordulatot hozhat életébe, különösen munkája, előmenetele terén. A fontos döntések meghozatalának ideje jött el, egyik-másik évekre meghatározhatja sorsa alakulását.

Halak (II. 21.–III. 21.) Nincs oka az aggodalomra, hisz nemcsak lelkileg, hanem egészségileg is teljesen rendben van. Talán csak a pénzügyek okoznak némi fejfájást, ezen a téren szükség lenne több odafigyelésre. Ne költekezzen feleslegesen, kerülje a hitelfelvételt, és ne is adjon kölcsön senkinek, mert sosem látja viszont.


24

Csallóköz

Autósok, motorosok, stop!

Suzuki Kizashi – megvadítva Turbóval megfejelt motorja 280-305 lóerő leadására képes A Suzuki az év elején alaposan meglepte a világot a Kizashi nevű újdonsággal. Elsősorban azért, mert ebben a kategóriában nemigen szokott ringbe szállni, vagy ha igen, nem túl nagy sikerrel (lásd: Liana).

A Kizashi azonban úgy tűnik: jött és győzni fog, ezért máris készítettek belőle két különleges változatot. Az egyik egy hibrid tanulmány (ezt később külön bemutatjuk), a másik pedig az Apex cég által megvadított változat. A 2,4 literes szívómotor eredetileg 178 lóerős, de az apexosok

Fotó: Suzuki

megfejelték egy turbófeltöltővel, így a töltőnyomástól függően 280-305 lóerő leadására képes. Ezen kívül töltőlevegő-hűtő és optimalizált motorvezérlés segítségét vették még igénybe a nagyobb teljesítmény kipréselése érdekében. Kívülről a xenon fényszórók, a LED-es technikával világító ködlámpák, valamint a 19 colos könnyűfém

felnikre húzott 245/35 R19-es abroncsok keltenek feltűnést. Belül a fekete bőrkárpit, valamint a lézer-kék Alcantara egyvelege uralkodik. Ja, hogy el ne felejtsük – az avatottak amúgy is felismerték a képről – a karosszériát a Suzuki GSX-R1000 szupersport motorkerékpár aktuális öltözékébe bújtatták... (al, vas)

BMW 328 Hommage: Hódolat a múlt előtt Kivételes harmóniában ötvözi a retrót a jelennel A múlt század 30-as éveiben a BMW 328-ast tartották a világ legszebb versenyautójának. Aerodinamikus formája, könnyű anyagokból épült karosszériája, kitűnően hangolt alváza mindenütt osztatlan sikert aratott.

Az autó idén ünnepli bemutatkozásának 75. évfordulóját. Ebből az alkalomból részt vesz a híres olasz Mille Miglia versenyen, amelynek egyébként a rekordját is tartja. Az igazi jubileumi meglepetés azonban a híres jármű reinkarnálódása. A BMW 328 Hommage kivételes Fotó: BMW

Milyen gyermekülést? Hazánkban a 12 év alatti gyermek számára kötelező a gyermekülések használata. Nem árt tehát tudnunk, mire kell ügyelnünk, ha akár idehaza, akár külföldön gyermekülést vásárolunk: 1. Kerüljük a gyanúsan olcsó termékeket. Egy felmérés bebizo-

nyította, hogy az 50 euró alatti gyermekülések között nagyon kevés az olyan, amely kellően biztonságos. 2. Győződjünk meg, van-e a termékhez szlovák (magyar, cseh) nyelvű használati utasítás, illetve van-e rajta az ún. homologizációs címke

harmóniában ötvözi a retrót a jelennel, a 75 éves előd stílusát a BMW mai formavilágával. Ajtók nincsenek (az eredetin sem voltak), a karosszéria oldalán kialakított mélyedésen át kell beszállni. A beltér szintén szigorúan sportos, azaz kétszemélyes és abszolút vezetőközpontú. Az utas

előtt csak a régi versenyeken használt stopper és méterszámláló található; a versenyautóknál megszokott áramtalanító kapcsoló a két ülés között helyezkedik el, azaz a sofőr is tudja kezelni. A retrókocsi teljesítményéről egyelőre nem közölt adatokat a gyár. (am.hu, vgy)

(a gyártó cég neve, a márkanév, a gyártási év, a jóváhagyási bizonylat). 3. Pontosan tudnunk kell milyen életkorú, illetve súlyú gyermekek számára ajánlott az ülés. 4. Részesítsük előnyben az állítható fejtámlájú üléseket. Ezek az adott súlyhatárig a gyermekkel együtt „nőnek”, tehát hosszabb ideig használhatók. 5. A gyermekülést a feltüntetett használati utasítás szerint rögzítsük

a gépkocsi biztonsági övével vagy az úgynevezett ISOFIX rendszerrel. 6. Jobboldali frontlégzsákkal felszerelt kocsiban gyermekülés csak akkor szerelhető az elülső ülésre (a menetiránynak háttal), ha a légzsák kikapcsolható, és természetesen ki is van kapcsolva! 7. Magát a gyermeket is a használati utasításnak megfelelően rögzítsük az ülés övei segítségével.


2011. június 7. |23. szám

Kert a lelke mindennek... Vladimír Banič agrármérnök rovata

Érik a ropogós cseresznye... Állandó munka a pázsit ápolása, nyírása, tápanyagellátása. A savanyú kémhatású eső kedvez a mohásodásnak. A mohát legegyszerűbben hegyes fogú gereblyével tudjuk eltávolítani. További megoldás a talaj rendszeres levegőztetése vertikulátorral, valamint a speciális kémiai készítmény kijuttatása.

Napjainkban gyakoriak a felhőszakadás-szerű esőzések, helyenként, sajnos, jégveréssel megfejelve. Ebből adódóan nem ritkák a súlyos jégkárok sem, számos kertészkedő bánatára. Jégverés ellen jó védekelmet nyújt a zöldségfélék fátyolfóliás takarása; gyümölcsfáknál pedig a madárkár ellen használatos, sűrű háló.

Konyhakert

Gyümölcsöskert A korai fajták beérésével elkezdődött a cseresznyeszezon. A későbbi érésű, ún. ropogós cseresznyéket ilyenkor már nem szabad permetezni kukacosodás ellen, mert a vegyszerek (Decis, Calypso) élelmezés-egészségügyi várakozási ideje 14–24 nap. A levéltetvek ellen is csak a kései fajtákat szabad permetezni a 7 napos Piromorral. Sok rovarkártevőt sárga ragasztóval bekent színcsapdával is elpusztíthatunk, ezekből a fa méretéhez képest 8–12 darabot kell kifüggeszteni egyenletes elosztásban az ágakra. A sok eső hatására felrepedezhet a cseresznye és rothadásnak indul. A beteg terméseket távolítsuk el és semmisítsük meg. Ne komposz-

25

Kertészkedő > Tudósítás

Zuzana Dömötörová illusztrációs felvétele

táljuk, mert ezzel elősegítjük a fertőzés terjedését Végezzük el az alma, körte, őszibarack utolsó termésritkítását – amennyiben szükség van rá. Elsősorban a beteg, sérült, férges és csoszvadt termést távolítsuk el. Utána egy lépésben permetezhetünk a gombabetegségek és rovarkártevők ellen. Figyeljük azonban az időjárás alakulását, nehogy az eső csökkentse a védekezés hatékonyságát. Az ún. kontakt szerek

ugyan azonnali hatást fejtenek ki, de ideális, ha a permetszer minimum 24 órán a levélzeten marad, különösen a felszívódó szerek esetében. Folytatjuk a szőlő permetezését lisztharmat és peronoszpóra ellen. Díszkert Formázzuk, metszéssel alakítsuk az élősövényt. Az esztétikus, szabályos forma és magasság elérése érdekében használjunk zsinórmértéket.

Az ágyások ilyenkor már szinte ontják a friss, korai zöldségféléket. Állandó feladat a gyomlálás, kapálás. Komposztálásra kizárólag a kifejletlen, magot nem tartalmazó gyom alkalmas. A gyökérdarabkából is megújulni képes tarackbúzát semmi esetre se tegyük a komposztba. Fóliában már szedhetők az első paprikák, ezért a levéltetvek ellen csak rövid élelmezés-egészségügyi várakozási idejű szerekkel védekezzünk. Az esők hatására fertőzni kezd a burgonyavész (fitoftóra), amely később a paradicsomot is megtámadhatja. A korai, fogyasztásra váró burgonyát már ne permetezzük fitoftóra ellen, csak a kései fajtákat, hogy a várakozási időt betartsuk.

Nem pártoltak el a vevők Némi visszaesés után növekedett a forgalom NEMESÓCSA/HETÉNY/ÍMELY/ BAKA/SOMORJA – Egy hete arról számoltunk be, hogy régiónk bevásárlóközpontjaiban immár csak hazai zöldséget árusítanak. Ezúttal a komáromi és a somorjai piacon néztünk körül. Elsősorban arról érdeklődtünk, hogy a németországi és más országokban is fellépő hasmenésjárvány mennyiben befolyásolta a hazai zöldségárusítást. A komáromi nagypiacon a nemesócsai házaspár, Mészáros Csaba és Éva múlt szombaton is gyönyörű paprikát, borsót, uborkát árult. „Feleségemmel már nyolc éve foglalkozunk zöldségtermesztéssel, öt éve járunk piacozni. Szülőfalunkban, Nemesócsán 45 áros területen, nyolc fóliasátorban dolgozunk. Nagy örömünkre, nem csökkent a zöldségek iránti kereslet, nem vettünk észre semmilyen változást. Talán kissé növekedett is az eladásunk. A legnagyobb mennyi-

ségben uborkával foglalkozunk, az évek folyamán kialakult a törzsvásárlói réteg megmaradt, de szerencsére gyakran csapódnak hozzájuk más érdeklődők is. Annyit említenék meg, hogy akadt olyan vásárlónk is, aki iskolai étkezdébe vitte a terményeinket alapanyagként, és a nevünket, címünket is elkérte óvatosságból. De attól nem kell tartani, hogy valami gond lenne velük. Esetleg a gazdasági válság negatív hatását érzékeljük, mert kevés pénz van embereknél” – mondja el mosolyogva és kóstolót kínál a zöldségekből. Ezután Nagy Lajos hetényi őstermelőt szólítottam meg, aki kissé eltérő véleményt fogalmaz meg: „Múlt héten enyhén csökkent az eladás, de kizárólag csak az uborkát említeném, mára már minden viszszarázódott a megszokott kerékvágásba, és talán még jobb forgalommal is zártam. A visszajáró vevőréteg elvitte eddig is, de a tamáskodók is megnyugodtak. Ugyanezt tapasztalta az ímelyi Kovács András is.

Mészáros Csabának és feleségének, Évának standja előtt mindig van vásárló Holecz Attila felvétele

A somorjai piacon a legtöbb vevője kétségtelenül a bakai Tükör Bélának van, akinek a standja előtt múlt szombaton többször is sorakoztak. – Nálam a vevő bizalma és egészsége mindennél fontosabb, ezért csak saját, jóízű terményeket árulok. Néhány napig mégsem vett szinte senki sem tőlem uborkasalátának valót,

már arra gondoltam, hogy kitépem az összeset, de végre megindult a forgalom. A többi zöldség szépen fogy, saját paradicsomomból például ma hatvan kilónyit adtam el, késő délutánra már egy szem sem maradt! – tájékoztatott a népszerű őstermelő. H. A. – M. F. M.


26

Csallóköz

Tudósítás

Folyóiratokból - könyvbe Rendhagyó válogatás a szlovákiai magyar szépirodalomból DUNASZERDAHELY – Múlt csütörtökön zajlott a Szlovákiai magyar szép irodalom című antológia bemutatója a helyi Budapest kávézóban. Az érdeklődők számára a kiadványt Csanda Gábor, a könyv szerkesztője, az írások válogatója ismertette. Ardamicza Zorán, Csehy Zoltán, Duba Gyula, Hizsnyai Zoltán, Hodossy Gyula, Koncsol László, Pénzes Tímea, Vida Gergely, Tőzsér Árpád, és még sorolhatnánk, hiszen összesen huszonhárom szerző művei kaptak helyet a könyvben. A kötettel rendelkező, ismertebb írók, költők mellett két új név is feltűnt, mégpedig Veres István és Száz Pál, akik mindketten az utóbbi évek Arany Opus-díjasai. Írásaik folyóiratokban jelentek meg, ezért kerülhet-

tek bele a válogatásba, ugyanis az antológiába a tavalyi évben publikált írásokból szemezgetett a szerkesztő. Főként az Opus, az Irodalmi Szemle, a Kalligram, a Forrás, de éppúgy a magyarországi Bárka, vagy az Élet és Irodalomból is válogatott Csanda. „Egész évben folyamatosan nyomon követem a folyóiratokat, de nem gyűjtögetek. Amikor kiderül, hogy lesz antológia, akkor kezdem el összeszedni az anyagokat” – mesélte, majd hozzáfűzte: „Nagyon sok anyag kimaradt az idei könyvből, azoktól a szerzőktől is, akiknek egyébként szerepelnek írásaik az antológiában, s ezek megmutatják a tehetségüket. Van, aki azért nem jelent meg benne, mert nem volt megfelelő írása, van aki pedig azért, mert a tavalyi évben nem publikált folyóiratban” – mondta Csanda. Leszögezte, hogy a válogatás mindenképpen tük-

Balról: Csanda Gábor, Nagy Erika és Hodossy Gyula

rözi a szerkesztő ízlését, s ez nem lehet feltétlenül probléma. „Amikor évről évre a kezembe fogom ezt a könyvet, az jut eszembe, hogy érdemes volt kitalálni a sorozatot és érdemes ezt a válogatást megmutatni az olvasóknak” – magyarázta Hodossy Gyula az Szlovákiai Ma-

Az együttzenélés öröme Neves magyarországi dzsessztrió muzsikált a csallóköziekkel DUNASZERDAHELY – Múlt szombat délután a Sárik Péter Trió látogatott Dunaszerdahelyre, ahol a helyi muzsikusokkal találkoztak, a Na´conxypan civil szerveződés és a Jazz Klub DS nonprofit szervezet szervezésében. Sárik Péter zongorista, Frey György basszusgitáros és Berdisz Tamás dobos (külön-külön és trióban is) a magyar dzsessz élvonalába tartozik, külföldön is komoly elismertségnek örvendenek. Az NFG klubban nyolc környékbeli zenész gyűlt köréjük, így állt össze a két zongorából, dobból, basszusgitárból, darbukából, hegedűből, szaxofonból, gitárból álló zenekar, két énekesnővel együtt.

A csapat három zeneszámot (Fever, Misty, Feeling Good) tanult be, rész-

ről részre rakta össze a dalokat és adta elő. Sárik Péter és Berdisz Tamás

Érzelmeket és indulatokat fejeztek ki

Szereplők és nézők is voltak SZILAS – Idén harmadszor rendezték meg a Nagymegyerhez közeli településen a falunapot, amelyre nem hívtak sok gázsit kérő szereplőket, hanem a helybelieknek nyújtottak lehetőséget. „Ezzel a gesztussal is igazoltuk, hogy fellendülőben a

helyi kulturális élet” – tájékoztatta lapunkat Tóth Péter polgármester. Akinek a megnyitója után megkezdődött a helyettese, Rákócza Péter által szervezett diákvetélkedő. Röviddel ezután indították a gulyás- és a pörköltfőző versenyt is, amelyben a Tökös csajok (tagjai: Kiss Denisza és Juhász Andrea)

is részt vettek. Nem sokkal ezután a fiatal és az idős tűzoltók mérték össze erejüket és szakmai felkészültségüket. Az ifik nemrég járási bajnokságot nyertek, s részt vesznek a Nyitra-megyei fordulón, amelyet Nagysallón rendeznek. Legnagyobb sikert mégis Ferencz László aratta, aki hatvan

A szerző felvétele

Fogas Ferenc felvétele

gyar Írók Társaságának elnöke, a kiadvány felelős kiadója. A beszélgetés végeztével a jelen lévő szerzők olvasták fel egy-egy írásukat, majd a közönség kérdezhette a szerkesztőt a munkáról. Az estet Nagy Erika, az írótársaság titkára vezette. –as mindeközben rengeteg hasznos tanáccsal látta el az érdeklődőket. Tanácsaik leginkább azt próbálták megvilágítani, milyen technikát, megoldásokat alkalmazzanak, hogy a zene a lehető leghűbben adja vissza a benne rejlő érzéseket. A workshop után természetesen beszélgetésekre is alkalom nyílt. „Nagyon tehetséges zenészek vannak a környéken, akik azonban itt Szlovákiában nehéz helyzetben vannak. Egy olyan iskola sem áll rendelkezésükre, melyben dzsessz zenére szakosodhatnának, ezt csak külföldön tehetik meg” – mondta Sárik Péter. Hozzátette, hogy ez a hiány az egész szlovákiai dzsessz zenei közegre kihat. Este fél kilenctől a Sunset kávézó és teázó burkolózott a három virtuóz zenéjébe, amelynek ízére az első szám után ráérzett a közönség. Bogár Gabriella

éve tagja, negyed százada pedig a testület elnöke, s áldozatos munkájáért nemrég a legrangosabb országos tűzoltó kitüntetést kapta. Ezúttal társaival együtt az 1925-ben gyártott, kézi erővel hajtott tűzoltó szerkentyűt hozták működésbe. Beszállt a bajtársak közé Komjáti István helyi tűzoltó parancsnok is, aki később örömmel újságolta, hogy testületüknek immár negy-

vennyolc tagja van, köztük tizenkét fiatal. Mindannyiuknak köszönhetően évek óta nem pusztított tűz a településen. A szombati falunapon további érdekes vetélkedőket rendeztek, amelyek közül a csocsónak nevezett asztali foci örvendett nagy érdeklődésnek. A sikeres rendezvény népmulatsággal ért véget. Vladislav Kmeť


www.anrico.sk

konyha és

széles választék egyedi tervezés méretre

enteriőr

stúdió

egyenesen a gyártótól Lakeland - 360 cm *az ár tartalmazza a munkalapot, ajtókat, korpuszt, fogantyúkat, fiókcsúszókat és a pántokat

865 * Euro

Rendkívül ellenálló, karcmentes fafelület

Galántai út 5794 – Duna Palota, Dunaszerdahely tel.: 0948 00 25 52, e-mail: anrico@anrico.sk Nyitva tartás: hétfő –péntek: 1000–1730, szombat: 0900–1200


28

Csallóköz

Apróhirdetés

Výhodné pôžičky od 350 Eur do 7000 Eur.

Hypopôžička od 2000 Eur do 50000 Eur. Regionálna kancelária Triangel, Korzó Bélu Bartóka č.788, 92901 Dunajská Streda. Tel.: 0918 709 051; 0903 782 895. SZOLGÁLTATÁS KUTYAKOZMETIKA. Tel.: 0908 682 646. www.salonido.sk MASSZÁZS. Tel.: 0903 572 958. UPC DIRECT Szatellit TV mindenhol 9 euró/hó. Bacsák utca 247., Dunaszerdahely, ITelCom Tel.: 031/321 99 99. Takarítást vállalok Dunaszerdahelyen. Tel.: 0910 990 538. Esküvőkre menyasszonyi, koszorúslány-, örömanyaruhák, kosztümök és egyéb ünnepi ruházat. www.big_blue.extra.hu. Cím: Győr, dr. Kovács Pál utca 5. (Kapualj divatüzlet). Szőnyegek, ülőgarnitúrák mélytisztítása. Tel.: 031/552 11 61; 0910 158 876. Komplett autómosást vállalok. Tel.: 0915 654 624.

ELADÓ, Dunaszerdahelyen, 1469 m2-es építkezési telek + 12 lakásos terv építkezési engedéllyel. Ár: 70 EUR/m2. Tel.: 0904 565 678. Intenzív TAROT kártya tanfolyam július 26–27-én Nagyszegpusztán, egy hangulatos tanyán, Nagymegyertől 13 km-re. A tanfolyamot Imolai Judit, okleveles asztrológus tartja az alapoktól az önismereti vetési módszerekig. Minden résztvevő emléklapot kap. Tel.: 0905 136 411, Takács Gabi. Info: www.astrologia.hu Felnőtt-, gyermek-, illetve kutya felügyeletét vállalom. Házhoz megyek. Tel.: 0907 741 445. Személyszállítás 1 + 8, áruszállítás 1 tonnáig: JÁNOS – 0907 490 224, Csicsó (Čičov). Eldugult lefolyók – kanalizáció tisztítása. Tel.: 0907 681 874. Teniszezők figyelem! Teniszlehetőség kellemes környezetben. Időpontfoglalás: 0910 666 498. INGATLAN Eladó összkomfortos, 4 szobás, gázfűtéses családi ház Felsőpatonyban, 3 km-re Légtől, 7,5 áras telekkel, különálló garázzsal. Ára 58 000 euró. Tel.: 0911 811 260; 0915 778 888.

Eladó családi ház (sorház ) Dunaszerdahelyen, a Nyugat-lakótelepen, 5 szoba, 2 x garázs, pince, 5 áras telek. Ára 119 500 euró. Tel.: 0908 309 040. Vennék szántóföldet a Dunaszerdahelyi járásban 3400 euró/ha-ig. Tel.: 0917 355 680. Eladó régebbi családi ház Dunaszerdahelyen 15 áras telekkel, attraktív helyen. Vállalkozásra is alkalmas. Tel.: 0908 309 040. Eladó 10 éves, nagyon szép családi ház, gyönyörű kerttel, csendes környezetben. Tel.: 0905 962 388. Eladó 3–6 áras terület Dunaszerdahelytől 2 km távolságra. Ára 7 euró/m2. Tel.: 0918 846 683. Eladó régebbi, részben felújított családi ház Nyékvárkonyon, 14 áras telekkel. Ára 36 500 euró. Tel.: 0905 581 494. Eladó jó állapotban lévő, lakható, 3 szobás családi ház melléképülettel, garázszsal, 23 áras telken, Dunaszerdahelytől 9 km-re, Padányban (30. hsz.). Ára 55 000 euró. Tel.: 0907 755 781. Eladó 3 szobás, 100 m2-es családi ház Alistálon, komplett átépítés után, 12 áras telken. Tel.: 0944 564 078.

ÁLLÁS Azonnali belépéssel felveszünk ügyes pékeket. Gyakorlattal rendelkezők előnyben. Tel.: 0908 192 480; 0911 442 897. Adminisztratív munkaerőt alkalmazunk Olaszországba (Trento). Feltétel: középiskolai végzettség (érettségivel), német-, szlovák- és magyar nyelvtudás. Tel.: 0911 096 520; 0902 096 516. Autószerelőt keresünk, sürgős! Tel.: 0915 730 598. LAKÁS, GARÁZS Eladó tetőteres, nagy 3 szobás lakás, csendes környezetben, Dunaszerdahelyen. Tel.: 0948 976 300; 0902 258 710. Eladó egyszobás lakás Dunaszerdahelyen. Tel.: 0918 712 004. Eladó garzonlakás Dunaszerdahelyen. Tel.: 031/552 68 07. Eladó Dunaszerdahelyen: egyszobás (Vámbéry tér, 24 000 euró) és 2 szobás lakás (Vámbéry tér, 34 500 euró). Tel.: 0917 514 858. Eladó 4 szobás lakás Dunaszerdahelyen (Neratovice tér). Tel.: 0907 778 384. Eladó garzonlakás Nagymegyeren (Corvin Mátyás-lakótelep, 22 000 euró). Tel.: 0915 617 998.


Eladó garázs Dunaszerdahelyen, a Karcsai úton. Tel.: 0905 326 673; 031/555 23 12. KIADÓ – BÉRLET Kiadó hűtőkocsi. Tel.: 0907 060 737 (031/552 20 75). Kiadó 1,5 szobás lakás Bécsben, a 11. kerületben (Simmering határ). Tel.: 0908 309 040. Kiadó csendes környezetben, mezonet típusú 3 szobás lakás Dunaszerdahelyen. Tel.: 0948 976 300; 0902 258 710. Kiadó 15,7 m2-es irodahelyiség könyvelőnek, féláron. Tel.: 0911 788 645. Bérbe adó hűtőkocsi lakodalmakra, rendezvényekre. Ára: 60 euró/4 nap. Tel.: 031/554 57 62; 0905 493 843. Bérbe adók, kedvező áron, Dunaszerdahely mellett mezőgazdasági termények, gépek raktározására, ipari jellegű termelésre alkalmas épületek. Tel.: 0911 107 763. Kiadó új épület Nagyabonyban, az új negyedben, üzletnek, presszónak. Ára 250 euró/hó. Tel.: 0903 037 637. Kiadó vendéglő és üzlethelyiség Dunaszerdahelyen. Ár megegyezés szerint. Tel.: 0911 788 645. Kiadó egyszobás lakás Dunaszerdahelyen. Tel.: 0905 738 652. Kiadók irodahelyiségek (45 és 22 m2) Dunaszerdahely központjában. Tel.: 0905 808 524. Kiadó 3 szobás, teljesen átalakított lakás Dunaszerdahelyen (Barátság tér, 400 euró/hó). Tel.: 0905 854 103. Bérbe adó 2 szobás lakás Dunaszerdahelyen. Tel.: 0915 205 859. Kiadó 35 m2-es üzlethelyiség Dunaszerdahely központjában. Tel.: 0905 808 524. Kiadó 1 szobás lakás Dunaszerdahelyen (Újfalu-lakótelep). Tel.: 0910 964 526. Kiadó garzonlakás Dunaszerdahelyen. Ára 200 euró/hó. Tel.: 0918 662 794.

Balatonalmádiban házak, nyaralók kiadók. www.balaton.hu/mikes. Cím: Mikes Szállásközvetítő, Baross G. u. 66. Tel.: 0036/88/438 393; 0036/30/937 84 75. GÉPJÁRMŰ Eladó Opel Vectra 1.8, benzin, gy. év 1998. Tel.: 0903 56 62 95. Eladó bordó metallizált Citroen C4-es, 1,6-os benzinmotorral kiváló állapotban, teljes felszereltséggel, extrákkal (fedélzeti komputer, ABS, ASR, digitális kétzónás klíma, elektromos ablak, 8 x légzsák). Keveset futott, nem dohányoztak benne, szervizkönyv, 80 000 km, gy. év 2005, irányár 6250 euró. Tel.: 0905 878 560. Eladó Renault Laguna Grandtour 2,2, gy. év 2003/12. Ára 4500 euró + megegyezés. Tel.: 0915 731 201. Eladó hétéves Opel Astra 52 000 km-rel. Tel.: 0905 269 605, DS. Eladó Peugeot 206, 1.4 HDi, gy. év 2003. Tel.: 0905 949 295. Vennék Škoda Octavia dízel személyautót. Tel.: 0907 899 997. VEGYES Eladó méteres és hasogatott keményfa Dunaszerdahelyen. A szállítást bebiztosítjuk. Tel.: 0903 757 983. Eladó szárított bükkfa padló. Tel.: 0905 88 55 51. Eladó egyenes, magyar tisztított bontott tégla (kb. 8200 db). Ára 23 cent/db, egyben az egész 21 cent/db. A szállítást bebiztosítjuk. Tel.: 0911 162 601. Eladó srótoló. Tel.: 0910 695 979. Eladó 051/1-es típusú HON munkagép, terén Desta emelőkocsi (targonca). Tel.: 0911 162 601. Eladó bálázott szalma. Ára 10 euró/db. Tel.: 0903 856 668.

ÜDÜLÉS BÜKFÜRDŐ – szállás, reggeli, 3 fogásos vacsora, ingyen parkoló, kerékpárhasználat, kávé, internet – 15 euró/fő/éj. Tel.: 0036/20/987 59 76. E-mail: teplanszki@pr.hu Üdülés 6-8 személy részére Sklené Teplicén. Tel.: 0902 880 733; 0902 059 168.

29

Apróhirdetés

2011. június 7. |23. szám

HÁZIÁLLAT NONSTOP MEGRENDELHETŐK KIVÁLÓ MINŐSÉGŰ FRISS HÚSCSIRKÉK – ÉLVE ÉS BONTVA. Kiváló minőség, kiváló áron. Nagyobb mennyiségben elszállítjuk. Tel.: 0905 432 292. HÚSCSIRKÉK. Tel.: 0905 944 149.

Obec Štvrtok na Ostrove podľa ust. § 281 až 288 Obchodného zákonníka a VZN č. 3/2010 vyhlasuje obchodnú verejnú súťaž na predaj pozemkov v intraviláne obce, vedenej na LV č. 570, parcelné číslo 165/1,2,3,4,5,6,7,8,9,10, 274/14 – register C KN a stavieb: dvojpodlažná budova, s.č. 4 a hospodárska budova, s.č. 433. Minimálna kúpna cena je 90 500 EUR. Lehota na predkladanie návrhov je stanovená do 17. júna 2011, do 12.00 hodiny. Bližšie informácie na Obecnom úrade Štvrtok na Ostrove, Mýtne námestie 1, 930 40 Štvrtok na Ostrove, tel.: 031/569 35 01 alebo na www.stvrtoknaostrove.sk.

Megemlékezés „A sors kegyetlen és mostoha, szeretni megtanít, de feledni soha!” Szomorú szívvel emlékezünk 2011. június 6-án tragikus halálának 40. évfordulóján a szerető férjre, gondos édesapára ANGYAL SÁNDORRA (Hodos) Jóságát és szeretetét örökké őrzi: Szerető felesége, fia, lánya és két unokája. Emlékét őrzi keresztlánya Rita családjával és a rokonság. Napos brojlercsirkék, tojócsirkék, kacsák, pulykák, előnevelt tojócsirkék és pulykák. Tel.: 031/552 65 92, Firma Lovas. Tallóstól 3 km-re lévő gulamezei baromfifarmon megrendelhetők fiatal tömni való pecsenyekacsák, tömni való Mulard májkacsák, tömött kacsák élve és tisztítva, fehér húslibák és 7 hetes BIG 6-os brojlerpulykák (7,50 euró/db). Tel.: 0908 159 277; 031/778 23 53. Kólia kiskutyák előjegyezhetők. Tel.: 0910 954 684. Eladók labrador kutyakölykök világos színben. Azonnal elvihetők. Tel.: 0905 310 129.

DROBNÉ INZERÁTY Kancelária stavebnej sporiteľne – DS, oproti Chemiky. Tel.: 0915 892 137. Úvery na bývanie od 1,69 %. Tel.: 0915 892 137. Odstúpim zadĺženú firmu. Tel.: 0911 302 230.

Predám garáže na Kračanskej ceste v Dun. Strede. Tel.: 0905 326 673; 031/555 23 12. Predám a odstúpim zabehnutý, plne zariadený bufet ONYX v Dun. Strede. Bližšie informácie na tel. číslach 0905 733 054 a 0903 733 054. Dovolenka pre 6–8 osôb v Sklených Tepliciach. Tel.: 0902 880 733; 0902 059 168. Dám do prenájmu kancelárske priestory (45 a 22 m2) v centre DS. Tel.: 0905 808 524. Prijmeme administratívnu pracovnú silu do Italska (Trento). Požiadavky: stredoškolské vzdelanie s maturitou, znalosť nemeckého, slovenského a maďarského jazyka. Tel.: 0911 096 520; 0902 096 516. Darujem šteniatka belgických ovčiakov. Tel.: 0903 748 424. Občianske združenie Zálesák DS v spolupráci s rekreačným strediskom Moravany n/Váhom organizuje od 29. 7. 2011 do 7. 8. prírodný detský tábor pre 8–15-ročné deti. Tel.: 0902 170 595; 0915 125 334.

Obec Štvrtok na Ostrove podľa ust. § 281 až 288 Obchodného zákonníka a VZN č. 3/2010 vyhlasuje obchodnú verejnú súťaž na predaj pozemkov v intraviláne obce, vedenej na LV č. 570, parcelné číslo 174/3,175/1,175/2 – register C KN a stavby s.č. 543. Minimálna kúpna cena je 13 800 EUR. Lehota na predkladanie návrhov je stanovená do 17. júna 2011, do 12.00 hodiny. Bližšie informácie na Obecnom úrade Štvrtok na Ostrove, Mýtne námestie 1, 930 40 Štvrtok na Ostrove, tel.: 031/569 35 01 alebo na www.stvrtoknaostrove.sk.


30

Riport > Tudósítás > Hirdetés

Több mint lóvásár PATONYRÉT – Tizennyolcadik alkalommal rendeztek lóvásárt a felső-csallóközi községben. A jelentős hagyományokkal rendelkező akcióra a környező falvakból és városokból is sokan érkeztek. A gyerekek előszeretettel nyomtak szénát a lovak orra alá, s azok szívesen fogadták a felajánlott falatokat. Mindenütt mosolygó gyerkőcök, az őket körülugráló szülők, nagyszülők és az érdeklődő, nézelődő felnőttek. De nem csak a távolban kellett vizslatni a hátasokat, néha magunk elé is figyelni kellett, hiszen aki nem ügyelt eléggé, savanyú lehetett a cipőjének talpa... Gyurkovics Erika és János három unokájukat hozták el a rendezvényre. Igaz, összesen hét van, de mint mondják, minddel egyszerre nem bírnának. „Első ízben vagyunk itt, de nagyon tetszik és a gyerekek is élvezik” – meséli Erika. A zenés-táncos műsorok mellett természetesen lovasbemutatót is láthattak az érdeklődők a kisfaludi Horváth József, alias Pitykés előadásában. Az állat gazdája minden parancsának engedelmeskedve szórakoztatta a nézőket, akár a répát is kiette a fekvő lovász szájából. „Itt összejövünk csallóközi westernlovasok, díjlovaglók, távlovaglók és hobbilovaglók is” – ecseteli Pitykés, majd hozzáteszi: „A Buci, amelyikkel felléptem, húszéves volt februárban, egy angol telivér. Sok eredményt ért el szlovákiai, illetve nemzetközi versenyeken. Én magam tanítottam” – mondja a lógazda. A lovasok Nagyszarva, Felsőszeli, Feketenyék, Hidaskürt, Kisfalud, Dunatőkés és Bős környékéről érkeztek. „Ezek a lovasok szeretnek eljönni hozzánk, mert itt komoly szakmai

Barátkozás a pacival

eszmecserét folytatnak. Próbáltak már bennünket utánozni más községben is, de nem nagyon sikerült nekik. Falunkban ennek a rendezvénynek már tradíciója van” – közli Rostás Ala-

Pitykés a lovát ugratja

jos polgármester. Hozzáteszi, mivel kicsi a hely, nem tudnak nagyobb volumenű programokat szervezni, pedig kaptak ajánlatot már a nagyudvarnoki lovasíjászoktól is, hogy eljönnének. Számukra hosszabb kifutót kell biztosítani, hogy be tudják mutatni a programjukat. De már gondolkoznak a megoldáson. A fesztivál kísérőprogramjaként nem maradhatott el a tombolahúzás sem, amelyen több mint ötven díjat sorsoltak ki a szerencsések között. Az időjárás is kedvezett a rendezvénynek, hiszen míg a környező falvakban vihar tombolt, vagy éppen a jég verte el a kert termését, a patonyréti focipályát épphogy egy kis eső frissítette fel. Angyal Sándor

Fogas Ferenc felvételei

Csallóköz

Tizenkilenc csapat a pályán A legjobbak a kerületi versenyen folytatják VÁSÁRÚT – Múlt vasárnap rendezték az önkéntes tűzoltók járási versenyét a helyi futballpályán. Négy kategóriában összesen 19 csapat mérte össze a tudását, éspedig két versenyszámban, tűztámadásban és a stafétában. Az előbbi lényege, hogy a csapatoknak mind rövidebb idő alatt kellett kigurítaniuk a sugártömlőket, felszivattyúzni a vizet, s a pálya túlsó végén lévő céltáblákat megcélozni olyan pontossággal, hogy az megteljen vízzel. A felvillanó piros fény jelzi, hogy az akció sikerült, a képzeletbeli tüzet eloltották. A második versenyszám során pedig a tagoknak egyenként, különböző feladatok megoldásával kellett megtenniük a kijelölt távot, s kézről kézre adni a stafétát, amely nagy odafigyelést és precizitást követelt a résztvevőktől. Az összesítésben végül a felnőtt férfiak között az első helyen végzett Nagymagyar, a felnőtt nők versenyében Alsójányok, az ifjúsági fiúknál Csallóköznádasd és az

ifjúsági lányok kategóriájában pedig Tejfalu csapata. Kovács Gábor, a szervező vásárúti önkéntes tűzoltó testület és fúvószenekar elnöke lapunknak elmondta, a kétévente sorra kerülő vetélkedő elsősorban azt hivatott felmérni, hogy az egyes falvak önkéntesei mennyire felkészültek egy esetleges katasztrófahelyzet kezelésére. A versenyen megjelent Jozef Minárik, az önkéntes tűzoltók országos elnöke is, aki a járási elnököt, Fenes Ivánt ezredesi rangból tábornokká léptette elő. „Felemelő gesztus az országos elnöktől, hogy soron kívül döntött az előléptetés mellett, ami egyfajta megköszönése az elmúlt húsz év közös munkájának. Ő különösen tiszteli a Dunaszerdahelyi járás tűzoltóit, hiszen nálunk vannak a legnagyobb hagyományai az önkéntességnek az országban” – nyilatkozta lapunknak a bősi polgármester. A nyertes csapatok június 25-én, Nagymagyaron indulnak a kerületi fordulóban. (und)


31

Tárca

2011. június 7. |23. szám

Az „örök kisebbség béklyója” Nem lehet anyagi kérdés a kétnyelvűség megteremtése Megrökönyödve olvastam a Csallóköz 2011/22-es számában Hájos Zoltánnak, Dunaszerdahely polgármesterének a válaszát a lap alábbi kérdésére: „A városi önkormányzat felkérte-e az itteni bevásárlóközpontok és más, magánkézben levő helyi vállalkozások tulajdonosait arra, hogy elsősorban a magyar nemzetiségű vásárlók iránti tisztelet jeléül tegyenek ki kétnyelvű cégtáblákat és más tájékoztató feliratokat?” A polgármester válasza így hangzik: „A kétnyelvű táblák és tájékoztatók tekintetében már volt szó a vállalkozók tanácsán is. Több vállalkozó a kétnyelvű feliratok és a cég névtáblák elhelyezését költségvetési tényezőként magyarázta, ami a gazdasági válság idején elfogadható érv. Ez idáig még nem találtunk olyan pénzügyi forrásokat, amelyek segítenék a helyi vállalkozók többletköltségeinek részbeni megtérítését.”

még több évvel ezelőtt. Sokkal inkább arról van szó, hogy hiányzik belőlünk az önmagunkkal és az embertársainkkal szembeni nagyvonalúság, a felelősségvállalás, az öntudatosság és a polgári büszkeség. De beszélhetünk az illemtudás, az önbecsülés, a kultúrálatlanság hiányáról is, szno-

Kakaskodás helyett A Híd és az MKP elnöksége egyre arra ösztönzi a választóit, hogy éljenek nyelvi jogaikkal; vajon miért nem segítik őket ebben a két párt helyi képviselői, kevesebbet kakaskodva és többet cselekedve?! b) aki tüzetesen ismeri a várost, minden további nél-

remre (háromszor csak szlovákul), a baromfiüzletre (kétszer csak szlovákul), a parkettaboltra (háromszor csak szlovákul), egy nemrég nyílt autómosóra a Sport utcán, melyen három oldalról, már-már kihívóan díszeleg hatalmas betűkkel az AUTOUMYVÁREŇ. Ha a vállalkozó legalább egyszer ma-

külünk önmagunkból”, megszüntetve a szlovákiai magyar közösséget. Főként úgy, ha – ahogyan Tokár Géza írja az Új Szó 2011. május 31-i számában – „szomorú tényként egy magyar párt is a nevét és a szavazatait adja ahhoz a szlovák parlamenti komédiához”, mely elítéli azt, hogy Ma-

Érdekképviselet Nos, úgy gondolom, a város polgármesterét és képviselőtestületét a város választópolgárai voksaikkal arra hatalmazták fel, hogy e tisztviselők az ő érdekeiket, illetve a város érdekeit képviseljék. Képviselni pedig csak úgy lehet valakiket, illetve valamit, ha azoknak, illetve annak gondjait-bajait tüzetesen ismerjük. S ha ismerjük, akkor azt is tudjuk, hogy a) egy olyan fontos kérdést, mint Dunaszerdahely jelene és jövője, nemzetiségi arculatának megóvása és megőrzése – a szlovákiai magyarság fellegvára okán a többi magyarlakta település elé példaként állítandó – nem lehet a gazdasági válságra hivatkozva elütni, hiszen ezt minden időben kijelenthetjük, mert egyrészt az élet voltaképpen „permanens gazdasági válság”, másrészt a város nemzetiségi összetételét torzan tükröző „egynyelvűsítés” nem tegnap kezdődött, hanem 20–30 vagy

Fogas Ferenc felvétele

Magyarul egyszer sem...

bizmusról, az „erősebbhez”, a „hatalomhoz” való odasimulásról, társadalmi frusztrációról, a múltból származó rossz beidegződésekről, a negatív példák elharapózásáról és – teljesen indokolatlan – félelmi reakciókról. Másként nem történhetne meg, ahogyan Szigeti László írja, hogy Dunaszerdahelyen, a Csallóköz szívében a vállalatok, cégek, üzletek, éttermek, jogi irodák, magánkézben lévő rendelők, gyógyszertárak nyolcvan százaléka kizárólag szlovák nyelvű feliratokkal és szórólapokkal „tiszteli meg” a zömében magyar nemzetiségű alkalmazottait, vásárlóit, ügyfeleit, pácienseit. S az sem történne meg például, hogy a város önkormányzata szlovák nyelvű levélben köszöni meg egy magyar írónak azt, hogy közreműködött egy négynyelvű városmonográfia megszerkesztésében.

kül láthatja, hogy megszámlálatlan olyan egynyelvű szlovák felirat van „forgalomban”, amely kétnyelvűsítve a vállalkozónak egyetlen centjébe sem kerülne. Elég az üzletek előtti kis fekete táblákra gondolni, ahol a Zmrzlina mellé a Fagylaltot kiírni csak egy krétavonás, ugyanígy a Dnes má meniny mellé a Ma ünnepli névnapját is. Az egyik fodrászüzletre háromszor van kiírva a KADERNÍCTVO, magyarul egyszer sem, vagy itt van az ételkihordó autók példája: háromszor van rájuk pingálva, hogy Donáška do domu; egy centbe sem került volna, ha legalább egyszer odakaparintják magyarul is. Ugyanez vonatkozik például az élelmiszerüzletek egy részére, melyek öles betűkkel kétszer hirdetik csak szlovákul, hogy POTRAVINY, hadd tudja az együgyű magyar, kinek a kenyerét eszi; a kínai étte-

gyarul is kiírta volna, egy centjébe sem kerül, s a korona sem esett volna le a fejéről; ellenkezőleg, megtiszteli általa a várost több mint 80 százalékban lakó magyar polgártársait. Törvényes jog Pedig a törvény kimondja: „A Szlovák Köztársaság azon polgárát, aki nemzeti kisebbséghez tartozó személy, megilleti az a jog, hogy az államnyelven kívül a nemzeti kisebbség nyelvét használja.” A vak is látja, hogy ez minden, csak nem anyagi kérdés, hiszen önmagunkat zárjuk kalodába, az „örök kisebbség béklyóját” mi rakjuk – önként és dalolva – a saját csuklónkra. S ha nem ébredünk fel, holnap már erre sem lesz szükség, mert a pénznek mindent alávető, elvtelen törtetés, az önzés és a kishitűség által „kimene-

gyarország „az egységes magyar nemzet eszméjétől vezérelve felelősséget visel a határain kívül élő magyarok sorsáért, elősegíti közösségeik fennmaradását és fejlődését, támogatja magyarságuk megőrzésére irányuló törekvéseiket”; szóval ha egy „magyar” párt elítéli ezt a teljesen természetes, európai standardot jelentő segítségnyújtást, bátorítást és szolidaritást, egyetértve így azzal a sületlenséggel, hogy ez az alkotmányos gondolat „területen kívül ható elemet” tartalmaz. Vajon hol van ez a „területen kívül ható elem”? Egyedül a magyarfóbiában szenvedők s a magyarkártyára mint egyetlen programra esküvők agyszüleményében. Hiszen a szlovák alkotmány szintén – helyesen – szolidaritást vállal a határon túl élő szlovákokkal. Kulcsár Ferenc


32

Médiasarok > Celebsztorik

Csallóköz

Apasági perbe fogták L. L. Juniort Nem tudta mire vélni L. L. Junior, amikor egy ügyvédi levélből kellett arról értesülnie, hogy apasági pert indítottak ellene. Egy pozsonyi nő, bizonyos Szvetlana azt állította: a zenész a gyermeke édesapja. Átkozta a napot Junior, amikor a fellépéseit követő, átmulatott éjszakák után egyéjszakás kalandokba keveredett. Először dühös volt magára, ám amikorra a bíróság elé kellett állnia, igyekezett megbékélni a gondolattal, talán van egy fia. A tárgyalóteremben azonban rájött: még csak nem is ismerős neki a lány. A zenész tudta, a DNS-tesztet nem kerülheti el, és azt is elmondta, rettentően félt, mi lesz az eredmény. „A vizsgálat az ártatlanságomat bizonyította, nem én vagyok a fiú apja” - mondta el L. L. Junior, akinek hatalmas kő esett le a szívéről.

Képtelenek elválni egymástól

Mi történt a VV egykori sztárjával Szabó Péter egykoron a Ferencváros birkózója volt, és fantasztikus sikereket ért el korosztályos világbajnokságon és kontinensviadalon is. Később, megszakítva ezzel versenyzői karrierjét, beköltözött a ValóVilág villájába, ahol egészen a döntőig bent lakott. Az egykori birkózó azonban hosszú évek óta foglalkozik személyiségkarbantartással, és kisebb könyvet is írt róla. Mostanság élete első saját személyiségfejlesztő táborát szervezi. – Életem egyik fő célja, hogy az emberek megismerjék magukat, és higgyenek később önmagukban. Ez a motivációs tábor a személyiséggel foglalkozik, ahol az emberek jókora fejlődésen mehetnek keresztül önmaguk feltárása közben. Az egykori valóságshow-hős a mai napig sportol, és kiegyensúlyozott életet él.

A Nagy Duett legösszeszokottabb párosa a műsor befejezése után is szeretne együtt dolgozni, ezért úgy döntöttek, hogy a rajongók legnagyobb örömére közös lemezt készítenek, mégpedig a Blikk gondozásában. – Úgy 7-8 éve elkezdtem dalokat írni, amelyek közül csupán egy jelent meg, a Fenekem a címlapon című szerzemény. A többi sajnos eltűnt a számítógépemről, most azonban újra felelevenítettem őket az egyik nagy duettes próbán. Mari azonnal lecsapott rá, kérdezte, hogy mi ez, és hogy mennyi van még a tarsolyomban, mert ki kéne adni őket. Így született meg az ötlet, hogy készítsünk egy rockos, bluesos lemezt – árulta el Árpa Attila, aki közös fellépéseket is tervez Mariannal. Összeállította: Wimmer Ilona

Médiasarok Czére Zsóka

Net-felvételek

Tehetségek futószalagon Lehúzták a villa redőnyeit, a valóságshow szereplői után a lányok és Alekosz is összecsomagoltak, elköszöntek a Nagy Duett párosai, már a Heti Hetes sztárjai is nyaralnak, hétvégén pedig bezár a bazár a tehetségkutatásban, és lesz megint egy új kiscsillagunk. Ennek a ténynek már önmagában lehet örülni – remélhetőleg így már nem rángatják elő minden egyes alkalommal Tabáni Istvánt, akit egy évig „kiscsillagként” elképzelni fájdalmasan abszurd volt. Nem olyan kiscsillagos, na… Nem mondhatnám, hogy nehéz lesz a búcsú, mert nem szögezett

a képernyő elé a Csillag születik harmadik szériája, és nem a tehetségek hiánya miatt, hiszen az már régen kiderült, bármennyi tehetségkutatót elindíthatnak, mindig kerülnek elő újabb felfedezésre érdemes emberek. Inkább ott a probléma, hogy fásultabbak lettünk: egyik műsor követi a másikat, a lényeg, hogy szavazzunk itt is, ott is, a különbség már csak annyiban van, hogy az éppen rivaldafényben állók mit produkálnak az sms-ért. Nem véletlenül volt a kezdetek kezdetén akkora sikere a Megasztárnak (hogy a régi Ki mit tud?-okig ne

menjünk vissza), hiszen egy ilyen produkció volt egy évben, ki lehetett élvezni, volt mit várni. Minden bizonnyal ezt a telítettséget érzik az alkotók is, mert a csillagok harmadik évadát gyorsított filmként vetítik – még épp csak felkaptam a fejem, hogy ismét van ilyen, már öten voltak mindössze a döntőben… Szóval olajozott gépezetként pörög a dolog, de közben hiányzik az egész varázsa, a lelke ennek a műfajnak. Hogy ezért az éppen aktuális – a korábbiakhoz hasonlóan nagyon tehetséges – kiscsillagokat vagy a nézőket sajnáljam, hát ezt nehéz eldönteni.


TV-műsor 2011. > június 8–14.

2011. június 7. |23. szám

MARKÍZA > június 8., szerda, 23.20

Az éjszaka urai

33

Bobby és Joseph testvérek, akik az évek alatt egyre inkább eltávolodtak egymástól, köszönhetően teljesen különböző életfelfogásuknak. Bobby a család fekete báránya, aki már nem is használja a családi nevet, a '80-as évek New Yorkjának pezsgő, nagyvilági életét éli, egy menő éjszakai klub vezetőjeként. Joseph apjuk, a brooklyni rendőrkapitány nyomdokába lépett, és rendőrként szolgál. Amikor a rendőrség Joseph vezetésével lecsap a bárban a bűnözőkre, választania kell a régi és az új élete között. Rendezte: James Gray Szereplő(k): Joaquin Phoenix, Eva Mendes We Own the Night, amerikai thriller, 117 perc, 2007

VIASAT3 > június 10., péntek, 21.25

Időzavarban

Matt az egyik floridai kisváros rendőrfőnöke. A fekete bőrű zsaru keményen dolgozik, a munkatársai és barátai tisztelik, a városka közössége szereti. Banyan Keyt valósággal sokkolja a brutális, kettős emberölés híre, melynek egyik áldozata a seriff szeretője. Ahogy egyre több részletére derül fény a gyilkossági ügynek, minden bizonyíték Mattra tereli a figyelmet. A zsaru versenyt fut az idővel: meg kell oldania az ügyet, hogy tisztázni tudja a nevét. Rendezte: Carl Franklin Szereplő(k): Denzel Washington, Eva Mendes Out of Time, amerikai krimi, 105 perc, 2003

TV2 > június 11., szombat, 19.35

Szemtelen tanúk

Isabelle Adjani M1 > június 12., vasárnap, 23.10

Figaro Mikor a csapatnyi csinos vezérszurkoló lány gyilkosság szemtanúja lesz, Sharp hadnagyra hárul a feladat, hogy megvédje őket a rájuk leselkedő veszedelemtől. Sharp a lányok edzőjének álcázza magát és beköltözik a vezérszurkolók házába. A mogorva zsaru számára felfoghatatlan, hogy a lányok miért nem olyan ruhát hordanak, ami befedi testüket, miért kezd forrni a vérük, ha elérkezik a szombat este. Így nem lehet dolgozni! Pedig szükség van rá, mert a gyilkos mindent megtesz, hogy elintézze a lányokat. Rendezte: Stephen Herek Szereplő(k): Tommy Lere Jones, Anne Archer Men of the House, amerikai krimivígjáték, 110 perc, 2005

A francia forradalom egyik irodalmi „előszeleként” is felfogható műben Figaro és Suzanne – inas és komorna – az esküvőjükre készülődnek. Almaviva gróf, a gazdájuk azonban – szemet vetvén Suzanne-ra – újból érvényesíteni akarja az időközben megszüntetett feudális kiváltságot: az első éjszaka jogát. A grófné – férje állandó gyanúsítgatására – szövetkezik Suzanne-nal, és egymással ruhát cserélve, tőrbe csalják a párjaikat. Rendezte: Jacgues Weber Szereplő(k): Isabelle Adjani, Denis Podalydes Figaro, francia életrajzi film, 101 perc, 2008


34 TV2 6.00 Két TestŐr 6.25 Tények reggel 7.00 Mokka. Magazin 9.00 Mokka habbal 9.50 Stahl konyhája 10.05 Babapercek 10.05 Teleshop 11.40 Második élet (ism.) 12.40 Winnetou és a félvér Apanatschi Német–olasz film 14.15 Ezo Tv 15.25 Második élet (4.) Abigail férje ismét felbukkan és pénzt kér az asszonytól... 16.25 Seherezádé Bennu vidékre utazik, hogy felejtsen, ahol is találkozik egy régi egyetemi barátjával. 17.05 Update-konyha 17.25 Seherezádé Sehrazat leszidja Ganit, amiért az hazudott az egyetemről. 18.30 Tények 19.20 Aktív 20.15 Jóban Rosszban Szlávikot haza engedik a kórházból, ám az állását nem kapja vissza. Szilvia is felkeresi volt szerelmét. Egyre nő a feszültség Margit és Ági között. 21.25 Doktor House 22.25 Hawaii Five-0 Amerikai sorozat 23.20 Aktív extra 23.25 Szellemekkel suttogó (am.) 0.25 Tények este 0.55 EZO TV 06-90-602-022 1.30 Bizonyítás (am.)

M2 16.00 Sorstársak 16.55 Múzeumtúra – francia módra 17.20 Magyar válogatott 18.20 1100 év Európa közepén 18.45 Esti mese 19.10 Robbie, a fóka Német sorozat 20.00 Híradó 20.30 Mindentudás Egyeteme 2.0 21.25 A Silla királyság ékköve. 62/30. 22.25 Záróra 23.15 Médiaguru 23.40 India – Álmok útján (128.) 0.25 Futótűz (10.) (am.) 1.10 Túl gazdag – Doris Duke titkos élete Amerikai film (2.)

Csallóköz

Tv-műsor > 2011. június 8. > Szerda Duna TV

RTL Klub

M1

6.00 6.25 6.55 7.10 8.35 9.05

Autómánia Fókusz reggel Reggeli Reflektor Csak csajok Rubí, az elbűvölő szörnyeteg (7.) 10.05 Top Shop 12.00 Híradó 12.20 Asztroshow 13.30 Fél kettő 14.20 Passionada – A szerelem játéka Amerikai vígjáték 16.20 Mindörökké szerelem (139.) 17.20 Ezel – Bosszú mindhalálig Ramiz azt követeli váltságdíjként, hogy Cengiz öljön meg valakit. A férfi menekülés közben találkozik Azaddal, aki felfedi és felajánja magát túsznak. Ali lelövi Tefot. 18.30 Híradó 19.05 A mentalista Holtan találnak egy ügyvédet az erdőben. A jogász arról volt híres, hogy a környéken randalírozó motoros banda minden létező ügyét tisztára mosta, ezért a motorosok nagy tiszteletben tartották. 20.05 Fókusz 20.35 Barátok közt 21.20 Sebhelyek (am.) 23.25 Talpig majom Amerikai vígjáték 1.15 Reflektor

5.50 Ma reggel 9.00 Alaszka (2.) 9.55 Nappali 12.00 Híróra, sport 12.30 Kárpát Expressz 12.55 Átjáró 13.30 Nemzetiségi magazinok 14.35 Mindentudás Egyeteme 2.0 15.30 Optika 16.00 Szomszédok 16.30 Híradó 16.40 Körzeti híradók 16.55 Teadélután 17.55 India – Álmok útján (128.) 18.40 Futótűz (10.) Krisnek lehetősége adódik egy híres zsokéval edzeni, ezért iskolai és munkahelyi feladatait a háttérbe szorítja. Matt játékszenvedélye mások számára is nyilvánvalóvá válik. Dani édesanyja személyazonossága után kutat és bizalmas információkat tud meg róla... 19.30 Híradó, sport 20.05 Férfi kézilabda Eb-selejtező mérkőzés: Bosznia-Hercegovina– Magyarország Élő közvetítés 21.50 24 – Hatodik évad (19.) 22.40 Az este 23.15 Kapcsoskönyv 23.45 Hírek 24.00 Ma reggel

Viasat 3

ATV

13.55 Dawson és a haverok (am.) 14.50 A médium (am.) 15.45 Gyilkos számok 16.40 A dadus (am.) 17.05 Christine kalandjai 17.30 Doktor House 18.25 A nagy házalakítás 19.25 Két pasi... (am.) 20.25 Doktor House 21.25 A sebezhetetlen (am.) David az egyetlen túlélője egy szörnyű vonatbalesetnek, egy karcolás nélkül megúszta a tragédiát. Nem sokkal később titokzatos ismeretlen férkőzik David közelébe. 23.30 Esküdt ellenségek – Bűnös szándék 0.30 Top Gear

11.30 11.55 12.25 14.55 15.30 16.15 16.45 16.55 17.05 17.55 19.25

20.40 20.45 21.45 21.55 22.25 22.55 23.10 23.50

Laci bácsi konyhája Híradó Tempó Pénz Tv 700-as klub Kaschmirt Gold Egyenlítő Híradó Hazai turizmus Hazai üdülőhelyek Híradó; Fórum Egyenes beszéd Amit a nap híreiről tudni kell Hírek A tét. Közéleti műsor Világhíradó Híradó Hazai turizmus Késő esti híradó 700-as klub Többet ésszel!

6.35 Lélek Boulevard 7.05 Magyar elsők 7.30 Híradó 7.40 Család-barát 8.40 Nyári matiné 9.30 Szelek szárnyán 10.30 25. szélességi fok délre (francia) 11.30 Kívánságkosár 14.00 Híradó 14.15 Térkép –Válogatás 15.00 Élő népzene 15.30 Beavatás 15.50 Korea, Kína és Japán kultúrájának története 16.30 Mátyás király és a reneszánsz. 6/4. 17.05 Doc Martin III. 18.00 Híradó 18.35 Mese 19.00 Szelek szárnyán 20.00 Híradó, sport 20.20 Közbeszéd 21.00 Fény az éjszakában Francia film. 2/1. Amikor Aurore Blin ellátogat a Braille Múzeumba, az igazgatótól kap egy jelekkel ellátott gyűrűt. A gyűrű egykoron apjáé volt, aki 12 évvel korábban, rejtélyes körülmények között, egy balesetben meghalt. Bár a lány vak, mégis megpróbálja kideríteni, mi az igazság a nagyapja körül szövődött legendának. 22.35 Dunasport 22.45 Dokureflex Volt egyszer egy Erődország 0.10 A hanti sámán hagyatéka (dok.) 0.50 Közbeszéd

HBO 6.00 Vén csontok (am.) 7.30 Reszkessetek betörők 3. (am.) 9.15 Komfortos mennyország Am.–angol filmdráma 11.30 Scooby Doo! Am. csal. komédia 12.45 Rocksuli Am.–német vígjáték 14.35 Lady Gaga-koncert 16.40 Pippa Lee négy élete Amerikai film 18.15 Rá se hederíts! Olasz vígjáték 20.00 I love you Philipp Morris (francia–am.) 21.35 Trónok harca 8. (am.) 22.35 Disgrace Ausztrál–dél-afrikai filmdráma 0.30 Sötétkamra (am.) 2.05 Éli könyve (am.)

14.20 > RTL KLUB Passionada

Celia, a szép, fiatal özvegy évekkel férje halála után sem hajlandó férfiakkal ismerkedni. Ezért lánya, Vicky úgy határoz, megkeresi az édesanyjához legjobban illő társat. Alkut köt egy hírhedt, nőcsábász kártyajátékossal, Charlie-val, aki vállalja Celia elcsábítását, cserébe megtanítja Vickyt az összes trükkre. Arra azonban nem számítanak, hogy Celia képes ellenállni Charlie vonzerejének. Rendezte: Dan Ireland Szereplő(k): Sofia Milos, Emmy Rossum Amerikai romantikus vígjáték, 108 perc, 2002

Markíza 6.00 Jó reggelt! 8.30 Vacsoracsata 9.20 Gyilkos hullámok Amerikai film 11.10 Nyomtalanul (am.) 12.00 Rex felügyelő X. 12.55 Hírek 13.00 Döglött akták II. 14.00 Las Vegas (am.) 15.00 Egyről a kettőre 15.30 Jóbarátok X. 16.00 Doktor House V. 17.00 Híradó; Reflex 18.00 Négy esküvő 19.00 Híradó 20.00 Teljesítjük legtitkosabb vágyát! 22.10 Hírek 22.35 Adela-show 23.20 Az éjszaka urai Amerikai thriller 1.25 A Szem. Am.– kanadai thriller Sydney hegedűművész – és vak. Egy retinaműtét után kezdi visszanyerni a látását...

STV1 15.00 15.30 16.00 16.30 17.35 18.05 19.05 19.15 19.30 19.55 20.15 21.40 22.00 22.05 23.55 0.40 1.25 2.50 3.30

Duel – kvízműsor Dr. Quiz – kvízműsor Hírek Piknik klub Konyhaséfek háborúja A szerelem ereje Esti mese Szlovákia ma Híradó Gólok, pontok, másodpercek A szerelem örök Amerikai western Hírek és kommentárok Gólok, pontok… Derült égből Csehszlovák film Nash Bridges 46. Amerikai sorozat Valamit valamiért A szerelem örök Amerikai western Hírek A szerelem ereje

JOJ 12.00 Híradó 13.00 CSI: Las Vegas-i helyszínelők (am.) 14.00 Szellemekkel suttogó II. (21.) Amerikai sorozat 15.00 Dr. Csont III. (am.) 16.00 A szökés Amerikai sorozat 17.00 Híradó 17.30 Sztárhírek 18.00 Bírósági akták 19.00 Krimi-híradó 19.30 Híradó, sport 20.15 Panelházi történetek VII. (81.) Szlovák sorozat 21.15 C. S. I.: Miami helyszínelők (am.) 22.45 Dr. Csont V. (am.) 0.45 C. S. I.: Las Vegas-i helyszínelők (am.) 1.35 Maffiasztorik Szlovák sorozat 2.00 Műsorismétlések

STV2 12.10 12.40 13.25 13.55 14.20 15.25 16.30 17.05 17.30 18.05 18.30 18.40 19.30 19.55 20.15 20.40 21.10 21.35 22.30 22.55 23.30 23.35

Élő panoráma Zenés műsor A dohányzás Szeparé – a környezetvédelemről Szigorúan bizalmas Tévéarchívum: Jana Kocianová Magyar magazin Főzze magát karcsúra! Regionális napló Keletről keletre Esti mese Fókusz – a pénz Híradó Hírek magyar nyelven Fiatalok a fiatalokról A tánc ereje (dok.) Ateliér Tudományos spektrum Andy Warhol. 2/2. VAT – magazin Események Hírek magyar nyelven Hírek


TV2

RTL Klub

M1

Duna TV

6.00 Segíts magadon! 6.25 Tények reggel 7.00 Mokka 9.00 Mokka habbal 9.50 Stahl konyhája 9.55 Babapercek 10.05 Teleshop 11.40 Második élet 12.40 Az álomnő Angol–am. film 14.15 Ezo Tv 15.25 Második élet (5.) 16.25 Seherezádé Bennu visszautasítja Kerem házassági ajánlatát. 17.05 Update-konyha 17.25 Seherezádé Kiderül, hogy Buket rajztanára teljesen odavan Füszunért... 18.30 Tények 19.20 Aktív 20.15 Jóban Rosszban Ági és Kardos egyre közelebb kerül egymáshoz, Margit Szigetinek önti ki a szívét. Kristóf Gergő nyomába ered, majd próbálja lebuktatni... 21.25 Lelkes testcsere Kanadai–angol vígjáték 23.20 Aktív extra 23.25 Divatkreátor 23.55 Bostoni halottkémek (am.) 0.55 Tények este 1.25 EZO TV 06-90-602-022 2.00 Haláli hullák hajnala. Angol– francia horror

6.00 6.25 6.55 7.10 8.35 9.05

Törzsutas (ism.) Fókusz reggel Reggeli Reflektor Csak csajok Rubí, az elbűvölő szörnyeteg (8.) 10.05 Top Shop 12.00 Híradó 12.20 Asztroshow 13.30 Fél kettő 14.40 Bízzál bennem Amerikai film Nadine gyilkosságba keveredik, amikor a Playboynak szánt fotóit próbálja visszaszerezni Escobártól. A helyszínről sikerül meglógnia, ám véletlenül egy ingatlanspekuláció fotóit viszi el. 16.20 Mindörökké szerelem (140.) 17.20 Ezel – Bosszú mindhalálig 18.30 Híradó 19.05 A mentalista Allan Fostert holtan találják egy régi birtok verandáján. Az áldozat valamilyen módon kiesett a ház emeleti ablakából. 20.05 Fókusz 20.40 Barátok közt 21.20 Ítéletnap (am.) A kiégett ex-zsaru akarata ellenére egy macska-egér harc főszereplőjévé válik. A tét az emberiség sorsa. 23.45 Róma (am.) 0.55 Reflektor

5.50 Ma reggel 9.00 Alaszka (3.) 9.30 Apacsavar (dok.) 9.55 Nappali 11.45 Útravaló 12.00 Híradó, sport 12.30 Kárpát Expressz 12.55 Átjáró 13.30 Rondó 14.05 Együtt 14.35 Összhang 15.30 Kárpátalja expressz 16.00 Szomszédok 16.30 Híradó 16.40 Körzeti híradók 16.55 Teadélután 17.30 India – Álmok útján (129.) 18.40 Futótűz (11.) 19.30 Híradó, sport 20.05 Babuka és a purgálás (francia) Mulatságos görbetükör egy házasság lecsupaszított mindennapjáról, avagy ki piszkálja a másikat jobban? 21.10 Tűzvonalban(1.) Magyar sorozat 22.05 24 – Hatodik évad (20.) 22.55 Az este 23.30 Liszt Rómája – Róma Lisztje Kocsis Zoltán és a Nemzeti Filharmonikusok a Vatikánban 23.55 Hírek. Sporthírek 0.10 Ma reggel

5.55 Térkép 6.35 Múltidéző 7.05 Magyar elsők 7.30 Híradó 7.40 Család-barát 8.40 Nyári matiné 9.30 Szelek szárnyán 10.30 25. szélességi fok délre. 25/10. 11.30 Kívánságkosár 14.00 Híradó 14.15 Térkép – Válogatás 15.00 Talpalatnyi zöld 15.30 Dunáról fúj a szél 15.40 A közlekedés új útjai. 6/4. 16.10 Virágzó Magyarország 16.30 Győztesek világa 17.05 Doc Martin III. 18.00 Híradó 18.35 Mese 19.00 Szelek szárnyán 20.00 Híradó, sporthírek 20.20 Közbeszéd 21.00 Fény az éjszakában Francia film. 2/2. Miután egymás után rejtélyes gyilkosságok történnek Aurore környezetében, a vak lány kezd rájönni, hogy valamennyi haláleset a Braille-írás eltűnt eredeti mátrixához köthető. 22.30 Dunasport 22.40 Koncertek az A38 hajón 23.35 Magyarok és az első világháború 4/3. rész Soha többé katonát nem akarok látni

M2

Viasat 3

ATV

15.10 Afrika gyöngyszeme 16.00 Színészpalánták 16.55 Múzeumtúra – francia módra 17.25 Magyar retró 18.20 1100 év Európa közepén 18.45 Esti mese 19.10 Robbie, a fóka 20.00 Híradó 20.30 Hogy volt!?.. Várkonyi Zoltán 21.35 A Silla királyság ékköve. 62/31. 22.35 Záróra 23.25 India – Álmok útján (129.) 0.15 Futótűz (11.) 0.55 Retúr (magyar) Fsz.: Sinkovits Imre

35

Tv-műsor > 2011. június 9. > Csütörtök

2011. június 7. |23. szám

13.55 Dawson és a haverok (am.) 14.50 A médium (am.) 15.45 Gyilkos számok 16.40 A dadus (am.) 17.05 Christine kalandjai 17.30 Doktor House 18.25 A nagy házalakítás 19.25 Két pasi... (am.) 20.25 Doktor House 21.25 C. S. I.: A helyszínelők (am.) 22.25 Terepen (2.) Egy újabb nyomozás veszi kezdetét, mikor Cooper, Sherman és Brown rendőrtisztek egy elhagyott csecsemőt találnak a semmi közepén. 23.25 Esküdt ellenségek – Bűnös szándék 0.25 Top Gear

11.30 11.55 12.25 15.30 16.20 16.45 16.55 17.05 17.55 18.55 19.25 20.45 21.45 21.55 22.25 22.55 23.10 23.50

Laci bácsi konyhája Híradó Pénz Tv 700-as magazin Pénz Tv Egyenlítő Magazonműsor Híradó Hazai turizmus Hazai üdülőhelyek Híradó; Fórum Híradó Egyenes beszéd Civil a pályán Havas Henrik műsora Világhíradó Híradó Hazai turizmus Hazai üdülőhelyek Késő esti híradó 700-as klub Többet ésszel!

HBO 6.00 Reszkessetek betörők 2. (am.) 8.00 Filmmagazin 8.30 Pippa Lee négy élete Amerikai film 10.10 Spangol – Magamat sem értem (am.) 12.20 Rá se hederíts! (olasz) 14.05 Nők kísértésben Cseh vígjáték 16.00 A fehér szalag Német–francia film 18.20 Kawasaki rózsája Cseh filmdráma 20.00 „Na stojáka” (cseh) 20.30 A kockázat fél siker Amerikai vígjáték 22.10 Szeretők (lengyel) 23.05 Hajsza a föld alatt Am.–angol krimi 0.50 Három tű (kanadai) 3.00 Pimaszság hercege Amerikai vígjáték 4.35 Brüno (amerikai)

21.25 > TV2 Lelkes testcsere

Hogyan tolhat ki az élet annál jobban két szomszéddal, akik a lehető legjobban utálják egymást, mint hogy egy napfényes reggelen egymás testében ébrednek? Ráadásul egyikük csaj, másikuk pasi, és hogy kerek legyen a kép, még ugyanabba a középiskolába is járnak. A kezdeti sokk után Woody és Nell megcserélt személyiségét mi másra használná, mint hogy totálisan lejárassa a másikat a suliban. Az egyre sikeresebb és fájdalmasabb ciki-akciók közepette a heveny utálat azonban kezd enyhülni. Rendezte: Nick Hurran Szereplő(k): Samaire Armstrong, Kevin Zegers Kanadai–angol vígjáték, 95 perc, 2006

Markíza 6.00 Jó reggelt! 8.30 Vacsoracsata 9.20 A pusztulás napja Am.–kanadai– német katasztrófafilm 11.00 Nyomtalanul (am.) 12.00 Rex felügyelő X. 13.00 Döglött akták II. 14.00 Las Vegas (am.) 15.00 Egyről a kettőre 15.30 Jóbarátok X. 16.00 Doktor House V. 17.00 Híradó; Reflex 18.00 Négy esküvő 19.00 Híradó 20.00 Seherezádé (117.) Török sorozat 21.00 Rendelő a rózsakertben V. 22.00 Híradó 22.25 Adela-show 23.10 Űrlények támadása. Kanadai– román thriller 0.55 Óriáspókok – jeges rémület Amerikai film

STV1 15.05 15.30 16.00 16.30 17.35 18.05 19.05 19.15 19.30 19.55 20.15 21.50 22.15 22.45 23.40 1.10 2.45

Duel – kvízműsor Dr. Quiz – kvízműsor Hírek Piknik klub Konyhaséfek háborúja A szerelem ereje Esti mese Szlovákia ma Híradó Gólok, pontok, másodpercek Élni mint az oroszlán Olasz minisorozat Hírek és kommentárok Városról városra – Trencsén Szlovák dok.-sorozat Árulkodó nyomok Olasz filmsorozat Nash Bridges 47. Amerikai krimisorozat Élni mint az oroszlán Olasz minisorozat Műsorismétlés

JOJ 14.00 Szellemekkel suttogó II. (22.) 15.00 Dr. Csont III. 16.00 A szökés (am.) 17.00 Híradó 17.30 Sztárhírek 18.00 Bírósági akták 19.00 Krimi-híradó 19.30 Híradó, sport 20.15 Panelházi történetek VII. (82.) 21.15 Botrányok 2. 22.30 Maffiasztorik 23.15 Kapitány és katona: A világ túlsó oldala Amerikai film Aubrey kapitány hajója, a Surprise, egy támadás során súlyosan megsérül. A kapitány azonban nem vonul kikötőbe, hanem felettesei parancsait megtagadva, a sajátjánál sokkal nagyobb francia hadihajó nyomába ered. Két óceánon keresztül tart az üldözés.

STV2 12.40 13.20 14.05 14.30 14.55

16.05 16.40 16.55 17.30 18.05 18.30 18.40 19.30 19.55 20.10 0.10 0.35 1.05 1.10

Élő panoráma Zenés műsor Keletről keletre Tudományos spektrum …még forog – az OPUS zenei zenei kiadó Halali – magazin Hivatásosok Ateliér Regionális napló City Folk Split Esti mese Fókusz – jog Híradó Hírek magyar nyelven A lámpa alatt Vitaműsor Autószalon Események Hírek magyar nyelven Hírek


36 TV2

RTL Klub

M1

6.00 Alexandra-pódium 6.25 Tények reggel 7.00 Mokka 9.00 Mokka habbal 9.40 Stahl konyhája 9.45 Babapercek 9.50 Teleshop 11.25 Második élet 12.25 Az ítéletidő napja Ausztrál vígjáték 14.15 Ezo Tv 15.25 Második élet (6.) 16.30 Seherezádé Gani bevallja Sehrazatnak, hogy azért nem iratkozott még be az egyetemre, mert nincs meg a pénz a tandíjára. 17.05 Update-konyha 17.25 Seherezádé Burak és Melek kocsival indulnak el egy koncertről, amikor is balesetet szenvednek, és kórházba kerülnek. 18.30 Tények 19.20 Aktív 20.15 Jóban Rosszban Margit Ági mesterkedése következtében hazugságon kapja férjét. 21.25 Irigy Hónaljmirigy: Gézhelyzet 22.25 Evolúció (am.) Fsz.: David Duchovny 0.20 Aktív extra 0.25 Tények este 1.00 EZO TV 06-90-602-022 2.00 Víruskommandó Amerikai sorozat

6.00 6.25 6.55 7.35 8.35 9.05

5.50 Ma reggel 9.00 Alaszka 9.30 Festő a kofferban 9.55 Nappali 12.00 Híradó 12.30 Kárpát Expressz 12.55 Átjáró 13.30 Körzeti magazin 14.20 Útravaló 14.35 A nyolclábú buckalakók A homokvilág pókjai 15.30 Ez csak divat 16.00 Szomszédok 16.30 Híradó 16.40 Körzeti híradók 16.55 Teadélután 17.50 India – Álmok útján (130.) 18.40 Futótűz (12.) Amerikai sorozat 19.30 Híradó, sport 20.05 Csak kétszer vagy fiatal A József Attila Színház előadása Mese egy özvegyemberről, aki barátai és családja segítségével talál vissza az életbe. Fsz.: Bodrogi Gyula 21.50 24 – Hatodik évad (20.) 22.35 Az este 23.10 Záróra fiataloknak 23.40 Hírek. Sporthírek 23.50 Halhatatlanok Társulata Szilágyi Tibor 0.45 Ma reggel

M2 15.10 16.00 16.45 17.15 18.10 18.35 19.00 20.00 20.30 21.35 22.25

0.10

Csallóköz

Tv-műsor > 2011. június 10. > Péntek

Afrika gyöngyszeme Színészportrék Múzeumtúra Magyar bulizene 1100 év Európa közepén Esti mese Filmsztárok a vadonban Híradó, sport Hogy volt!? Ki, mit tud?-ok Rózsaágy (1.) Ausztrál sorozat Mi ketten (angol) Marwood együtt él egy békésnek nem mondható Camden Town-i lakásban az állandóan holtsápadt Withnaillel. A lakásban furcsa viszonyok uralkodnak. India – Álmok útján (130.)

Infománia (ism.) Fókusz reggel Reggeli Reflektor Csak csajok Rubí, az elbűvölő szörnyeteg (9.) 10.05 Top Shop 12.00 Híradó 12.10 Asztroshow 13.30 Fél kettő 14.20 Mária, egy anya története (brazil) A kis Joana nem tudja, hogy halálos beteg. Míg anyja, Mária, orvos után kutat, Joanát a helyi plébános gondjaira bízza. Rossi atya felkarolja a kislányt, és elmeséli neki egy anya történetét. Joana őszinte csodálatáért isteni ajándékot kap. 16.20 Mindörökké szerelem (141.) 17.20 Ezel – Bosszú mindhalálig 18.30 Híradó 19.05 A mentalista Az egyik legnépszerűbb internetes közösségi oldal segítségével választja ki áldozatait az a sorozatgyilkos, aki betegesen végez olyan nőkkel, akiknek hozzá hasonlóan aszimmetrikus arcformájuk van. 20.15 Fókusz 20.40 Barátok közt 21.20 C.S.I.: A helyszínelők (amerikai) 22.15 Gyilkos elmék 23.15 PokerStars.net 0.15 Reflektor 0.25 Törzsutas

Duna TV 5.55 Térkép 6.35 Vannak vidékek 7.05 Magyar elsők 7.30 Híradó 7.40 Család-barát 8.40 Nyári matiné 9.20 Szelek szárnyán 10.20 Derrick 11.30 Kívánságkosár Csíkszeredából 15.00 Tér-hatás 15.25 Sámánösvényen – Schmidt Éva néprajzkutató üzenete 16.10 Arcélek 16.25 Egy kis művészet 15.20 Magunknak, fiainknak 16.25 Építészet XXI. 17.05 Doc Martin III. 18.00 Híradó 18.35 Mese 19.00 Szelek szárnyán 20.00 Híradó, sport 20.20 Zen-Aid segélykoncert Japánért 21.00 Cranford. 5/4. Angol sorozat Miss Matty elmeséli Marynek, hogy fiatalkorában egy olyan rossz tréfa miatt szakadt meg kapcsolata Mr. Holbrookkal, amelyet öccse Peter követett el. Peter szégyenében meg sem állt Indiáig, ahonnan már hosszú évek óta nem érkezett hír felőle. 21.55 Dunasport 22.05 És te, ki vagy? Spanyol filmdráma 23.35 Szokolay 80 Ünnepi hangverseny a szerző születésnapján 1.00 Lélek Boulevard

Viasat 3

ATV

HBO

13.55 Dawson és a haverok (am.) 14.50 A médium(am.) 15.45 Gyilkos számok 16.40 A dadus (am.) 17.05 Christine kalandjai 17.30 Doktor House Járvány tör ki a kórház szülészeti osztályán. Az egészségesen világra jött csecsemők néhány óra leforgása alatt válságos állapotba kerülnek. 18.25 Jól nézek ki! 19.25 Két pasi – meg egy kicsi (am.) 20.25 Doktor House 21.25 Időzavarban Amerikai krimi 23.30 Esküdt ellenségek – Bűnös szándék 0.25 Célkeresztben (am.) 1.20 Top Gear

11.30 Laci bácsi konyhája 11.55 Híradó 12.30 Mezőgazdasági magazin 15.30 700-as klub 16.20 Otthon Tv 16.45 Egyenlítő 16.55 Híradó 17.05 Hazai turizmus Hazai üdülőhelyek 17.55 Híradó; Fórum 18.55 Híradó 19.25 Egyenes beszéd 20.45 Magánbeszélgetés Juszt László műsora 21.45 Világhíradó 21.55 Híradó 22.05 Hazai turizmus Hazai üdülőhelyek 22.55 Késő esti híradó 23.05 700-as klub 23.50 Többet ésszel!

6.00 Nők kísértésben Cseh vígjáték 7.55 A titkok háza Angol filmdráma 9.45 A Postamester Angol vígjáték 12.55 Botrányos pomponlányok (am.) 14.25 Visszanyal a plágium Amerikai vígjáték 15.55 Addams család 2. Amerikai vígjáték 17.30 Filmmagazin 17.55 Két nő, egy recept Angol filmdráma 20.00 A szabadság határai Amerikai filmdráma 21.55 A tetovált lány Svéd–dán thriller 0.25 A csúf igazság (am.) 2.00 A belső kör Francia–olasz krimi 3.35 Kakukktojás Amerikai vígjáték

22.05 > DUNA TV És te, ki vagy?

A film főhőse Alzheimer-kórban szenved, s a családból csak a lányunoka tesz meg mindent nagyapjáért, hogy ne kelljen egyedül megküzdenie ezzel a betegséggel. Félreteszi egy időre egyetemi tanulmányait, hogy minden nap nagyapjával lehessen, és ápolhassa. Szülei nem igazán értenek egyet gyermekükkel. A nagyapa pár hétre idősek otthonába kerül, amíg a család vakációra megy. Ebben a szakorvosi intézetben a nagyapát alaposan kivizsgálják, s megállapítják, hogy állapota rohamosan romlani fog. Rendezte: Antonio Mercero Szereplő(k): Manuel Alexandre, Cristina Brondo Spanyol filmdráma, 87 perc, 2008

Markíza

JOJ

6.00 Jó reggelt! 8.30 Vacsoracsata 9.20 Az abszolút nulla Kanadai film 11.00 Nyomtalanul (am.) 12.00 Rex felügyelő X. 12.55 Hírek 13.00 Döglött akták III. 14.00 Las Vegas (am.) 15.00 Egyről a kettőre 15.30 Jóbarátok X. 16.00 Doktor House V. 17.00 Híradó 17.30 Reflex 18.00 Négy esküvő 19.00 Híradó 20.00 Seherezádé (118.) 21.05 Emelt fővel: Visszavágó (am.) 23.00 Kickboxer (am.) 0.50 Az ördög maga Amerikai film Ne fogadj házadba magányos északi emigránst ha jeles rendőr vagy, csak a baj lesz vele. 2.35 Rocky V. (am.)

15.00 16.00 17.00 17.25 18.00 19.00 19.30 20.15

STV1

STV2

15.05 15.30 16.00 16.30 17.35 18.05 19.05 19.15 19.30 19.55 20.15 21.50 22.10 22.15 0.05 0.50 1.30 1.55

Duel – kvízműsor Dr. Quiz – kvízműsor Hírek Piknik klub Konyhaséfek háborúja A szerelem ereje Esti mese Szlovákia ma Híradó Gólok, pontok, másodpercek Mini Talent Show Szórakoztató műsor Hírek és kommentárok Gólok, pontok… Rocca felügyelő Olasz krimisorozat Nash Bridges 48. Amerikai krimisorozat Valamit valamiért R. Pomajbo műsora Szlovákia legnagyobb bűncselekményei Szlovák dok.-sorozat Műsorismétlés

Dr. Csont (am.) A szökés (am.) Híradó Sztárhírek Bírósági akták Krimi-híradó Híradó, sport Panelházi történetek VII. (83.) 21.15 Aquamarine Am.–ausztrál film Claire tenger-biológus anyukája Ausztráliában kapott állást, így a család elköltözik. A lányok meg akarják ezt akadályozni. Hirtelen vihar kerekedik, és a tenger felkorbácsolt hullámai egy különös vízi lényt repítenek Hailey-ék úszómedencéjébe. 23.30 Féktelenül (am.) 2.00 Műsorismétlés

12.20 12.45 13.30 13.55 14.10 14.45 15.55 16.15 16.45 17.00 17.30 18.05 18.30 18.40 19.30 19.55 20.10 21.10 21.35 21.50 22.05 23.25 23.35 0.05 0.15

Élő panoráma Zenés műsor City Folk (ism.) Eurovirtuál Horgászmagazin Öt perccel 12 előtt Céhek és manifaktúrák Madárraj (szlovák) Tempo – magazin František Hečko Regionális napló Tévévíkend Esti mese Fókusz – család Híradó Hírek magyar nyelven A vadak őrzője Família GEN.sk Fenomenális A római nő. 3/3. Csehszlovák filmek Események Hírek magyar nyelven Hírek


37

Tv-műsor > 2011. június 11. > Szombat

2011. június 7. |23. szám

TV2

RTL Klub

M1

Duna TV

6.00 Az idő örvényében 6.25 TV 2-matiné 11.15 Egy tini naplója Német sorozat 12.10 Két TestŐr 12.40 Babavilág 13.10 Szobaszerviz – A trend 13.40 Sliders (am.) 14.40 Az ügynökség Amerikai sorozat 15.35 Rúzs és New York 16.30 Bűbájos boszorkák (am.) 17.30 Vásott szülők (7.) 18.30 Tények 19.00 Magellán 19.35 Szemtelen szemtanúk (am.) 21.45 A tolmács Angol–am. thriller 0.05 Shaft. Amerikai– német krimi Amikor Walter, az elkényeztetett egyetemista megöl egy fiatal fekete diákot, Shaft hajtja végre a letartóztatást. Walter kicsúszik az igazságszolgáltatás kezei közül és meglép az országból, ám kétévnyi várakozás után titokban visszatér az államokba. Shaft ismét őrizetbe veszi. Walter tehetős apja azonban megint leteszi fiacskájáért az óvadékot. 1.55 Ezo Tv

6.30 Top Shop 7.00 Kölyökklub 10.00 Flúgos csapat 10.25 Asztroshow 11.25 Corinna (német) 12.00 Híradó 12.10 Autómánia 12.50 Tuti gimi (am.) 13.45 Sue Thomas – FBI 14.55 Édes, drága titkaink (am.) 15.55 Navarone ágyúi 2. – Az új különítmény Angol háborús film 18.30 Híradó 19.00 Fókusz plusz 19.45 Harry Potter és a Titkok Kamrája Am.–angol film 22.40 Forma–1 – Kanadai Nagydíj Időmérő edzés 0.20 Képmás (francia) A kiváló genetikus titokban klónozza a saját feleségét, aki azt hiszi, hogy közös gyermeküket várja. Mathilde boldog, ám néhány év múlva, ahogy fejlődik Manon, az asszony egyre különösebbnek találja lánya viselkedését. Manon ismeri a gondolatait, a féltve őrzött titkait. Az ijesztő jelenségek kis híján az őrületbe kergetik Mathildét, aki nem is sejti, hogy Manon mire készül. 2.10 Fókusz plusz

5.50 Ma reggel 9.00 Mozdulj! 9.25 Gyerekeknek 10.40 Derek, a fenegyerek 11.00 Sandokan 11.30 Most a Buday! 12.00 Hírek 12.05 Sztársáv 13.00 Delta 13.30 Magyarország 14.00 Az Ushuaiaexpedíció (6.) 14.50 Fekete Villám Amerikai film 16.50 Magyarország története 17.20 Női kézilabda vb-selejtező mérkőzés: Magyarország–Németország (élő) 19.30 Híradó este 20.05 SzerencseSzombat. Sorsolások 21.05 Miss Daisy sofőrje Amerikai film 22.40 Hírek 22.55 Cannes 2011 23.50 Érettségi (am.) Két héttel a bizonyítványosztó ünnepség előtt egy vidéki kisváros gimnáziumának négy végzős diákja úgy dönt, hogy egy tökéletesen kivitelezett bankrablással teremtik elő egy társuk anyjának csontvelő-átültetéséhez szükséges százezer dollárt. 1.15 Koncertek az A38 hajón

6.55 Arcélek 7.10 Gyerekeknek 8.25 Géniuszok gyerekszemmel 9.25 Szelek szárnyán 10.30 A csíksomlyói búcsú 13.30 Isten kezében 14.00 Daktari (am.) 14.55 Lyukasóra 15.25 II. János Pál – Isten elszánt szolgája. 2/1. Olasz dok.-film 17.05 Törzsasztal Az egyházak szerepe a határon túli 18.00 Híradó 18.35 Mese 19.20 Nemo kapitány Amerikai film 21.00 Bonneville Kanadai film Megható történet három igaz barátnőről, akik beszállnak egy 1966-os Pontiac Bonneville automobilba, s útnak indulnak Santa Barbara felé, hogy ott szórják szét egyikük férjének hamvait. 22.30 Dunasport 22.45 A púpos Francia film 1.00 II. János Pál pápa boldoggá avatása

M2

Viasat 3

ATV

HBO

13.20 Arcok a médiában 14.15 Rocklexikon 15.05 Calder – A levegő szobrásza 15.55 Két zsaru egy pár 16.50 Öregberény (1.) Magyar sorozat 17.20 Voyager – A múlt titkai és legendái Olasz dok.-film (1.) 17.50 A Himalája ösvényei Dél-koreai sorozat (1.) 18.50 Esti mese 19.15 Robog az úthenger 20.00 Híradó 20.30 McLeod lányai 21.15 Halhatatlanok Társulata 22.15 A Sipsirica Magyar film 23.55 Miss Daisy sofőrje Amerikai film 1.30 Stingers (5.) Ausztrál sorozat

10.25 12.25 14.15 15.15

13.05 15.05 15.30 16.05 16.30 16.55 17.05

6.00 Truman-show (am.) 7.45 Amélia (kanadai) 9.35 A púposok doktora Amerikai dok.-film 10.05 Kardio-fitness Olasz vígjáték 11.30 Adam (am.) 13.05 Reszkessetek betörők (am.) 14.45 Emlékezz rám (am.) 16.35 A doboz (am.) 18.30 Vén csontok (am.) 20.00 A cél szerelmesíti az eszközt Amerikai vígjáték 21.35 I love you Philipp Morris Francia–am. vígjáték 23.10 Pittsburgh rejtélye Amerikai filmdráma 0.45 Gran Torino (am.) 2.40 Baleset történik Ausztrál–angol film

17.15

19.10 21.00

22.00

0.10 1.10

Legyen stílusod! Zsírégetők Topmodell leszek Columbo – Utolsó üdvözlet a kapitánynak (am.) Bolondos dallamok – Újra bevetésen Am.–német film Beverly Hilss-i nindzsa (am.) Esküdt ellenségek – Különleges ügyosztály (am.) Viszlát, bajnok! Amerikai film Fsz.: Samuel L. Jackson Reklámbarátok Amerikai sorozat Lépéselőnyben (am.)

17.55 18.20 18.55 19.25 20.10 21.55 22.05 22.55 23.05

Közvetlen ajánlat Tempó A világ arcai Egyenlítő – extra Charme Híradó Hazai turizmus Hazai üdülőközpontok Híradó Zeneexpressz Híradó Zeneexpressz Sas – Kabarélexikon Híradó Zeneexpressz Késő esti híradó 700-as klub Közéleti magazin

21.45 > STV2 Nyugtalan

Huszonvalahány évvel ezelőtt Moshe Amar Izraelből New Yorkba költözött. Soha nem nézett hátra. Ha megtette volna, látta volna az asszonyt a kisfiúkkal, Tzach-val. Ám művészemberként Moshe nem szereti a kötöttséget, sokkal inkább a nagylelkű hölgyeket. Esténként egy bárban lép fel, ahol a költeményeit olvassa fel a közönségnek. Moshe beleszeret a bár szemtelen, nagy dumás bárpultosába, Yolandába, aki szeretetet és gyengédséget nyújt neki. Egyik nap feltűnik a fia, aki leszerelt az izraeli hadseregből. Rendezte: Amos Kollek Szereplő(k): Moshe Ivgy, Ran Danker Izraeli–német–francia–kanadai–belga filmdráma, 100 perc, 2008

Markíza 5.25 Gyerekeknek 7.50 Bag Boy (am.) 9.30 Két és fél férfi 10.25 Wayne világa (am.) 12.10 Szupersztár 15.45 Ocean´s Twelve: Eggyel nő a tét (amerikai) 18.20 Beugró 19.00 Tévéhíradó 20.00 Kutyaszálló (am.) 22.05 Váltságdíj (am.) 0.25 Hajnali mentőakció Am.–német film A film főhőse a német Dieter Dengler, aki egész életében pilóta akart lenni. 18 éves korában, a vietnámi háború idején beállt az USA hadseregébe. Egy bevetés során gépét azonban lelőtték Laosz felett, őt pedig foglyul ejtették.

STV1 13.10 A nagyszünet vége Cseh tévéfilm 15.15 Észak és Dél 16.55 Megegyezünk 17.25 Építs házat, ültess fát 17.55 Városról városra 18.25 Dempsey és Makepeace 19.20 Esti mese 19.30 Híradó. Sport 19.50 Gólok, pontok… 20.15 Postaláda 21.20 Gyógyító kezek (am.) 22.45 Csapd le Chipet! (am.) Tom munkát kap egy reklámügynökségben, ahol felesége középiskolás udvarlójával dolgozik együtt, aki nem tett le arról a szándékáról, hogy meghódítsa Sofia szívét. 0.25 Dempsey és Makepeace 1.15 Műsorismétlés

JOJ 12.15 Aquamarine Am.–ausztrál film 14.15 Panelházi történetek VII. (83.) 15.30 Féktelenül (am.) 18.00 Hírek 18.20 Hivatásosok 19.00 Krimi-híradó 19.30 Híradó, sport 20.15 Halj meg máskor! Angol kémfilm 23.00 Mély harapás Amerikai horror Dawn, egy átlagos kamaszlány, aki egy kisvárosi gimnáziumban tanul. Tagja, sőt hangadója annak az iskolai csoportnak, melynek tagjai felesküdtek arra, hogy szüzességüket csak a nászágyukban veszítik el. 1.00 Karantén (am.)

STV2 13.10 13.35 14.15 14.45 15.00 15.40 16.00 16.15 16.45 17.40 18.10 18.35 18.40 18.45 19.30 19.50 20.05 21.00 21.15 21.45 23.25 0.20 0.50

A remény útjai Família (ism.) Félhang GEN.sk Kapura – magazin Farmármagazin Csehszlovák filmek Rozmaring klub Portré: Jozef Budský Bakalárok Vadócok dadusai Az utasok jogai Esti mese Szórakoztató műsor Híradó Nemzetiségi hírek Apokalipszis – a II. világháború Szlovák énekesek Őrangyalok Nyugtalan (francia–ném.) BJD 2010 Események Hírek


38

Csallóköz

Tv-műsor > 2011. június 12. > Vasárnap

TV2

RTL Klub

M1

Duna TV

6.15 Az idő örvényében 6.45 TV 2-matiné 10.20 Nagy vagy! 11.10 Stahl konyhája 11.40 Kalandjárat 12.10 Borkultusz 12.40 Hajótöröttek szigete. Amerikai– ausztrál film 16.10 A Nibelungok kincse (német) 18.30 Tények 19.00 Napló 19.35 Napló extra 20.05 Stuart Little kisegér 2. (am.) 21.30 Titkok könyvtára – A Szent Lándzsaküldetés. Amerikai–angol film 23.20 Eső után Francia–japán film Akira Kurosawa forgatókönyvéből készült kosztümös film egy – feleségével az eső és áradások miatt egy kis fogadóban rekedt – szamurájról szól, aki, hogy pénzt szerezzen a többiek megvendégelésére, kardpárbajra jelentkezik a szomszédos vár uránál. Sikereivel azonban kivívja ellenségei irigységét és haragját. 0.55 Napló

6.30 Top Shop 7.00 Kölyökklub 10.00 Trendmánia 11.35 Asztroshow 11.30 Törzsutas 12.00 Híradó 12.10 Férfi kézilabda Eb-selejtező mérkőzés: Magyarország –Észtország 13.55 Magyar autósportmagazin 14.10 Csak az a foci Német vígjáték Közben: 16.00 Hatoslottó-sorsolás 16.10 Boldogító igen (vagy nem?) (am.) 18.05 Forma–1 Kanadai Nagydíj A futam előtt 18.30 Híradó 18.55 Forma–1 Kanadai Nagydíj A futam közvetítése 20.50 Ízlések és pofonok Amerikai film A gyönyörű Kate Napóleont megszégyenítő határozottsággal irányítja az egyik legelegánsabb étterem konyháját. Ám egy baleset felborítja egyeduralmát, az árván maradt kilencéves unokahúga, Zoe hozzá kerül, aki alaposan megnehezíti az életét. 23.05 Édes november Amerikai film 1.20 Portré 1.55 Másnap (am.)

5.50 Ma reggel 9.20 Katolikus krónika 9.45 Kérdések a Bibliában 10.00 Református magazin 10.25 Református ifjúsági műsor 10.30 Mai hitvallás 11.00 Pünkösdvasárnapi református istentisztelet 12.00 Hírek 12.05 Sport 7 13.00 Szellem a palackból 13.30 Fapados szerelem Magyar film 15.00 Menjünk a Balatonra! Szezonnyitó élőben Siófokról 15.30 Balaton-retró – Életképek a 60-as és 70-es évekből 16.55 Menjünk a Balatonra! 18.55 Anno 19.30 Híradó este 20.05 Mindszenty – A fehér vértanú Magyar dok.-film Koltay Gábor legújabb alkotása fikciós elemekkel gazdagon átszőtt dokumentumfilm, amely a történelmi környezetbe illesztve sokoldalúan bemutat egy megalkuvás nélküli, hittel folytatott küzdelmes életutat. 22.25 A kereszt keresztútja 22.55 Hírek, sport 23.10 Figaro (francia) 0.55 Koncertek az A38 hajón

6.20 Gyerekeknek 8.35 Csodakutyák 2. – Az ebdonorok Amerikai film 10.00 Ünnep az ezeréves határon: Gyímesbükk 13.35 Csellengők 14.00 Uz Bence Magyar film Bagyoni László menekülni kényszerül, mert a kis székely faluban engedély nélkül adott ki újságot. Barátja, a hegyekben élő Uz Bence szeretettel befogadja. 15.15 Dunáról fúj a szél 15.25 Múltidéző 15.55 Illés. 13/8. 16.25 Vannak vidékek A Budai Vár (2.) 16.55 Talpalatnyi zöld 17.30 Kirakat 18.00 Híradó 18.35 Mese 19.00 Nemzetközi ifjúsági balettgála. 2/1. 19.45 Heti hírmondó 20.30 Klubszoba 21.25 Lélek Boulevard 21.55 Dunasport 22.15 Meztelen mennyország Amerikai film 0.05 A Salzburgi Fesztiválzenekar a Zeneakadémián 1.00 Napok, évek, századok

M2

Viasat 3

ATV

HBO

15.40 Öregberény (2.) 16.10 Voyager – A múlt titkai és legendái Olasz dok.-film (2.) 16.50 A Himalája ösvényei Dél-koreai sorozat (2.) 17.50 Esti mese 18.20 Szikraszemű A Ghymes együttes koncertje 20.10 Híradó, sporthírek 20.30 McLeod lányai 21.15 Rocklexikon Balázs Fecó 22.10 Fapados szerelem Magyar film 23.35 Sport7 2.25 Mindszenty – A fehér vértanú Magyar dok.-film

12.30 A nagy házalakítás 14.25 Columbo – Két detektív, egy gyilkosság (am.) 15.55 June vidám élete Amerikai film 17.55 Egetverő szenzáció Amerikai vígjáték 20.00 Vészhelyzet 21.00 Miami trauma 22.00 Rövidzárlat 2. Amerikai film A kedves és naiv gépember most újra színrelép, s ha lehet még több kalandba bonyolódik, mint előző alkalommal. 0.15 Reklámbarátok Amerikai sorozat 1.15 Lépéselőnyben

11.00 13.40 15.30 16.00 16.25 16.55 17.05 17.55 18.20 18.55 19.20 20.00 21.55 22.05

23.25 23.55

Vidám vasárnap Hazai turizmus Kaschmir Gold Otthon Tv Egyenlítő extra Híradó Hazai turizmus Híradó Kommentár Híradó Kommentár Bagi-Nacsa Szórakoztató műsor Híradó Egyenes beszéd Válogatás a hét legérdekesebb interjúiból A 700-as klub Késő esti híradó

6.00 A kezdet kezdete Amerikai kalandfilm 7.35 Zoolander, a trendenkívüli (am.) 9.00 Temple Grandin (am.) 10.50 Bulldogbirodalom Francia vígjáték 12.10 Kegyes hazugság Amerikai filmdráma 13.40 Az utolsó négy dal Spanyol–am. film 15.30 Minden kút Rómába vezet (amerikai) 17.00 Harry Potter és a félvér herceg Angol–am. fantasy 19.30 Filmmagazin 20.00 Páriszból szeretettel Francia akciófilm 21.35 Trónok harca 5. (am.) 22.35 Dorian Gray (angol) 0.25 A tapasztalt lány (am.) 1.45 Az elveszett (spanyol) 3.20 Paul McCartneykoncert

22.15 > DUNA TV Meztelen mennyország

John Groberg fülig szerelemes Jane-be, ám tanulmányai elvégzése után az egzotikus Tonga-szigetre kell utaznia. Misszionáriusként a mormon hitre tanítja a bennszülötteket. Miközben Groberg szembetalálja magát a primitív élet nehézségeivel, igyekszik minél többet megtudni a törzsi hagyományokról, a kulturális szokásokról. Viselkedésével, munkájával kivívja a helyiek megbecsülését és szeretetét. A távolság persze Jeanhoz fűződő szerelmét is próbára teszi. Rendezte: Mitch Davis Szereplő(k): Christopher Gorham, Anne Hathaway Amerikai kalandfilm, 109 perc, 2001

Markíza 5.20 Gyerekeknek! 8.35 Kutyaszálló (am.) 10.25 Két és fél férfi III. 10.55 Óvszer módszer Amerikai komédia 12.40 A tévé kuliszszatitkai 13.00 Testre szabva 13.25 Sóhivatal 14.00 Egy gésa emlékiratai (amerikai) 16.35 Szerelem és jég – Éld az álmod! Amerikai film Zack profi műkorcsolyázó, egy szerencsétlen esés miatt partnere lesérül, így nem tud kivel készülni az aktuális versenyre. 18.25 Hab a tortán 19.00 Tévéhíradó 20.00 Céparajzás (am.) 23.25 Nico (am.) 1.20 Páncélos felmentősereg (amerikai)

JOJ 13.15 Exkluzív 14.15 Kacsamesék 15.15 Halj meg máskor! Angol kémfilm 18.00 Hírek 18.20 Lakáskultúra 19.00 Krimi-híradó 19.30 Híradó, sport 20.15 Jégkorszak (am.) 22.00 Scary Movie 2. Amerikai komédia 23.45 A törvényen kívüli Ausztrál–brit western Minden idők leghírhedtebb törvényen kívülijét, Ned Kellyt, üldözte a rendőrség, fejére a világ legmagasabb vérdíját tűzték ki. Miközben barátait és családját bebörtönözték, ő és bandája bújkált, és hamarosan a folklór része lett.

STV1

STV2

11.25 11.55 13.00 14.50

12.40 Vallási percek 13.05 A szó – vallási műsor 13.10 Apokalipszis – a II. világháború 14.05 Família 14.40 Folklórfesztivál 15.35 Őrangyalok 16.10 Tökfej Szlovák komédia 18.05 TV-Lotos Szlovák dok.-film 18.30 Esti mese 18.40 Forma-1 Kanadai Nagydíj 18.55 Az időn kívül 21.10 Művészet 2011 – a zene 21.35 Kinorama 22.10 Éjszaka az archívumban 23.10 3-2-1 Start! Publicisztikai magazin 23.30 Események 0.00 Hírek

17.10 17.30 18.00 18.30 19.20 19.30 19.50 20.15

23.30

A világ képekben Öt perccel 12 előtt Poirot történetei Az eljárás Szlovák film Slágerparádé Átváltoztatjuk Extra – magazin Konyhatitkok Esti mese Híradó Gólok, pontok... Elrablásom története Olasz film Giuseppe Soffiantinit 1997 júniusában rabolták el. A családot jól ismerő bűnözők eredetileg nem őt, hanem váltságdíj reményében a kisebbik fiát akarták elrabolni... Műsorismétlések


TV2

RTL Klub

M1

Duna TV

6.00 TV matiné 10.35 Franklin, a teknős Francia animációs film 11.55 Hercules és Xena: Harc a Titánokkal Amerikai animációs film 13.15 Tommy Boy (am.) 14.55 Viharmadarak Amerikai–angol– francia akciófilm Alan apja és a bátyjai szupergépeikkel, a Viharmadarakkal indulnak mindig bevetésre. Az egyik akció során a gonosz Kanef kelepcébe csalja Jefffet és a fiúkat, elfoglalja a Tracyszigetet és a Viharmadarakat... 16.30 Egy szoknya, egy nadrág Magyar film 18.30 Tények 19.00 Aktív 19.30 Madagaszkár 21.05 Cserebere szerelem Amerikai vígjáték 22.50 Büszkeség és balítélet. Angol– francia film 0.55 Hollis Woods képei (am.) Hollis Woods egy tinédzserkorú, hányattatott sorsú árva lány. Miután elmenekül az ideiglenes örökbefogadó szüleitől, egy új nevelőanyához, a képzőművészetekkel foglalkozó Josie Cahillhez kerül. Élete ettől kezdve egy csapásra változik meg.

6.30 Top Shop 7.00 Kölyökidő 8.30 Muppet-show az űrből (am.) 10.05 Áldott bolygó Am.–kanadai– malájziai dokumentumfilm Robert Redford idegenvezetőnek áll és egy rendkívüli utazás keretében olyan egzotikus helyekre kalauzol el, amelyek láttán az ember lélegzete is eláll. 11.00 A dzsungel könyve 2. – Maugli és Balu Amerikai kalandfilm 12.50 Nyomozólányok Amerikai film Lexy okos és elkényeztetett manhattani tini. Az iskolaújság pletykarovatában mindig ő hozza le a legszaftosabb pletykákat. Azonban egyszer túllő a célon és az egyik helyi lap leközli Lexy kompromittáló fotóját egyik tanárukról. A dolgok azonban rosszra fordulnak. 14.25 Banános Joe Olasz vígjáték 16.15 Charlie és a csokigyár (am.) 18.30 Híradó 19.00 Arn, a templomos lovag. Angol– svéd kalandfilm 23.10 El Tropico – Az eltűnt város Amerikai film

5.50 Ma reggel 9.00 Csodakarikás Magyar mesejáték 10.00 Csillagszemű Magyar film 12.05 A tábor királya Amerikai film 13.45 Ez a villa eladó Magyar vígjáték 15.00 Székely gyors, 2010 15.30 A Napba öltözött leány (magyar) A mű alapja a Csíksomlyói Pünkösdi Búcsú egyik eredettörténete. 1567-ben János Zsigmond erdélyi fejedelem a gyergyói és a csíki székelyeket erőszakkal akarta unitárius hitre téríteni. Pünkösd szombatján nagy sereggel érkezett Csíkba, hogy érvényt szerezzen akaratának. A székelyek ellenállását a gyergyóalfalusi István pap szervezte meg. 17.55 Koldus és királyfi Amerikai film 19.30 Híradó este 20.05 Két szív Polyák Lilla és Homonnay Zsolt lemezbemutató koncertje, 2011 21.00 Az emigráns – Minden másképp van Magyar–olasz film 22.50 Urbanisták – Nagy Béla 23.20 Hírek, sporthírek 23.30 Ma reggel

5.30 6.05 7.15 7.40 8.35 9.00 9.30

Apáról fiúra Pécs és környéke Kisenciklopédia Család-barát Gyerekeknek A dzsungel könyve A világ nagy kikötői 10.30 Daktari (am.) 11.30 Kívánságkosár 14.00 Híradó 14.15 Zarándoklat Lourdes-ba 15.00 A mesék háza 15.30 II. János Pál – Isten elszánt szolgája Olasz dok.-film 17.05 Doc Martin 18.00 Híradó; Mese 19.00 Szelek szárnyán 20.00 Híradó; Sport 20.15 Komolyzene 21.00 A fekete tulipán Francia játékfilm 22.50 Sportaréna 23.35 Cseresznyevirágzás – Hanami Német játékfilm Trudi és Rudi a hatvanas éveikben járó házaspár. Egyedül az aszszony tudja, hogy férje gyógyíthatatlan beteg, és rajta múlik az is, hogy elmondja-e ezt neki vagy nem. Az orvos azt tanácsolja a feleségnek, hogy utazzanak el valahová, együtt, vagy talán tegyék meg együtt még azt az életben, amire oly nagyon vágytak. Trudi nem árulja el férjének a bajt, és követi orvosa tanácsát.

M2

Viasat 3

ATV

HBO

11.30 12.25 15.30 16.25 16.45 16.55 17.05

6.00 Kegyes hazugság Amerikai filmdráma 7.25 Minden kút Rómába vezet (amerikai) 8.55 Így készült a Trónok harca (am.) 9.20 Botcsinálta golfpalánta (amerikai) 10.50 Harry Potter és a félvér herceg (ang.–am.) 13.20 A szövetség Am.–német film 15.15 Hacsi – A leghűségesebb barát Am.–angol film 16.45 Kuky visszatér (cseh) 18.20 Addams család (am.) 20.00 Villámtolvaj… Kanadai–am. fantasy 22.00 Trónok harca 9. 23.00 Alulképző (am.) 0.35 A klónfiú (am.–angol) 1.50 Kéjutazás 2. Am.–kanadai film

14.40 Fűre lépni szabad Magyar film 16.20 Mesterségem a hangom 17.00 Múzeumtúra 17.30 Magyar rock 18.25 1100 év Európa közepén 18.50 Esti mese 19.10 Robbie, a fóka 20.00 Híradó 20.30 Mindentudás Egyeteme 2.0 21.25 Lássuk a medvét! – Bruno története. Osztrák film A szatirikus vígjáték hőse Bruno, a szépséges barnamedve. Egy napon kiszabadul az állatkertből, és nem a legbarátságosabb oldaláról mutatkozik be Tirol lakói előtt. 22.55 Záróra 23.45 A Napba öltözött leány (magyar)

39

Tv-műsor > 2011. június 13. > Hétfő

2011. június 7. |23. szám

13.30 Sellők (am.) Egyedül neveli két gyermekét a középkorú Rachel a Kennedy-korszak Amerikájában. A nő szenvedélyes egyéniség, erős, önérvényesítő jellem. Szüksége is van erre, hiszen keményen meg kell küzdenie a mindennapi megélhetésért. 15.40 Charleston Olasz vígjáták 17.40 Aranyoskám (am.) 20.00 Két pasi meg egy kicsi (am.) 20.25 Doktor House (am.) 21.25 CSI: Miami helyszínelők (am.) 22.25 A főnök (am.) 23.25 Esküdt ellenségek – Bűnös szándék 0.20 Top Gear

Laci bácsi konyhája Otthon Tv 700-as klub Kőbánya híradó Egyenlítő Hírek Hazai turizmus Üdülési és szabadidős lehetőségek 17.55 Hírek 18.20 Fórum 18.55 Híradó 19.25 Ez az a nap 20.00 Egyenes beszéd 20.45 Újságíróklub Közéleti beszélgetőshow a politikáról 21.45 Világhíradó 21.55 Híradó 22.05 Hazai turizmus 22.55 Késő esti híradó 23.05 700-as klub

21.00 > M1 Az emigráns

Nápolyban a fiatal Márai és Lola ifjúságának emlékeivel indul a „történet” és jut el a San Diego-i magára maradottság zárt világába. A diktatúrák elől menekülő író, aki csak anyanyelvén – magyarul ír – nemcsak fizikailag határolja el magát a 47-es fordulat után Magyarországtól, de műveit sem engedi kiadni, amíg egyetlen orosz csizma tapossa a hazai földet. Tragikus sorsához tartozik, hogy fél évvel a rendszerváltás előtt vet véget életének, amikor már senkije sem maradt – feleségét és fiát is elveszítette. Rendezte: Szalai Györgyi, Dárdai István Szereplő(k): Bács Ferenc, Gyöngyössi Katalin Magyar–olasz játékfilm, 108 perc, 2006

Markíza 6.00 Jó reggelt! 8.20 Vacsoracsata 9.15 Stevie (spanyol) 11.05 Nyomtalanul II. 12.00 Rex felügyelő XI. 13.05 Döglött akták II. 14.00 Las Vegas (am.) 15.00 Egyről a kettőre 15.25 Jóbarátok IX. 16.00 Dr. House V. (am.) 17.00 Híradó; Reflex 18.00 Vacsoracsata 19.00 Híradó, sport 20.00 Nemzetbiztonság Rt. Amerikai film 22.00 Beugró 22.40 Híradó 23.05 Zsaruk bevetésen – A film (amerikai) 0.30 Szégyen és gyalázat Amerikai komédia Sylvia már rég elfelejtette, mi az a libidó, ám amikor egy baleset következtében feltámadnak benne a szexuális ösztönök.

STV1 15.05 15.30 16.00 16.30 17.35 18.05 19.05 19.15 19.30 19.55 20.15 21.45 22.05 22.10 22.40 23.50 0.20 1.05

Duel – kvízműsor Dr. Quiz – kvízműsor Hírek Piknik klub – magazin Konyhaséfek háborúja A szerelem ereje Esti mese Szlovákia ma Híradó Gólok, pontok… Ott, ahol az állatok paradicsoma áll Német film Hírek és kommentárok Gólok, pontok... Riporterek Az elit alakulat Am.–angol sorozat Fsz.: Donny Wahlberg Extra – magazin Nash Bridges 49. Amerikai krimisorozat Ott, ahol az állatok Német film

JOJ 13.00 Hírek – Extra Az Air France 447-es járatának tragédiája 14.15 Jégkorszak (am.) 16.00 A szökés (am.) 17.00 Híradó 17.25 Sztárhírek 18.00 Bírósági akták 19.00 Krimi-híradó 19.30 Híradó, sport 20.15 Panelházi történetek VII. 21.15 Hivatásosok 22.15 A farmár feleséget keres 2. 23.15 Töredékek – felnőtteknek 24.00 Az áruló szív Angol–am. thriller 1.50 Gyilkos tétlenség Amerikai thriller

STV2 13.55 14.25 14.50 15.20 15.45 16.30 16.55 17.30 18.05 18.30 18.40 19.30 19.55 20.10 20.30 21.00 22.05 23.40 0.10 0.40 0.45

Művészet 2011 Kinorama – magazin Autószalon Üstökösök és legendák: K. R.-Lokšová Médiaspionok Roma magazin Kalandozás Horvátországban 1. Regionális napló VAT –magazin Esti mese Fókusz – munka Híradó Hírek magyar nyelven Lőcse krónikája Szlovák dok.-film O. Mýtniková rejtvényei Gyógyászat – A gyógyszerek Transylvánia (francia) Őrangyalok Események Hírek magyar nyelven Hírek


40 TV2 6.00 6.25 7.00 9.00 9.50 9.55 10.05 11.40 12.40

14.15 15.25 16.25

17.05 17.25

18.30 19.20 20.15

21.20 23.15 23.20 0.20 0.55 1.30

Babavilág Tények reggel Mokka Mokka habbal Stahl konyhája Babapercek Teleshop Második élet (6.) Így lesz tökéletes egy pasi (am.) Hallie egy menő manhattani magazinnál dolgozik. Csak akkor léptetik elő, ha egy szedettvedett hajléktalanból vonzó agglegényt varázsol. Talál is egy erre alkalmas férfit. EZO TV Második élet (7.) Seherezádé Kadir rábeszélésére Dzdanszel felbontja a jegyességét Jamannal. Update-konyha Seherezádé Burak mindent megtesz, hogy a Binyapinál dolgozzon, Kerem nemtetszése ellenére is. Tények Aktív Jóban Rosszban Fanni a felismerés hatására nem bír uralkodni magán, ismét elájul a kórházban. Kettős kockázat Amerikai film Aktív Extra A médium (am.) Tények EZO.TV 06-90-602-022 Tiszta lap Magyar film

M2 16.30 16.55 17.20 18.20 18.45 19.10 20.00 20.30 21.25 22.25 23.15 0.05 0.45

Csallóköz

Tv-műsor > 2011. június 14. > Kedd RTL Klub

M1

Duna TV

6.00 6.25 6.55 9.05

5.50 Ma reggel 9.00 Marionettek – az Accettella család bábszínháza 9.55 Nappali 10.55 Parlamenti Napló 12.01 Híradó 12.30 Kárpát Expressz 12.55 Nemzetiségi magazinműsorok 14.35 Mindentudás Egyeteme 2.0 15.25 Tudástár 2011 UV-sugárzás 16.00 Bűvölet (olasz) 16.30 Híradó 16.41 Körzeti híradók 16.55 Teadélután 17.50 India – Álmok útján (132.) 18.40 Futótűz (14.) 19.30 Híradó este 20.05 Önök kérték 21.00 Illatszertár Magyar tévéjáték A filmben minden bonyodalmat levelek indítanak el. Egy Váci utcai illatszertárban hatan dolgoznak. Asztalos másfél éve levelezik egy lánnyal, szeretné feleségül venni, de épp karácsony előtt kirúgják állásából. A tulajdonos, Hammerschmidt úr megfigyelteti feleségét, aki megcsalja Kardos segéddel... 22.20 24 – Hatodik évad (am.) 23.10 Az Este 23.45 A rejtélyes 20. század 0.10 Hírek, sport 0.25 Ma reggel

5.30 Gazdakör 5.55 Zarándoklat Lourdes-ba 6.40 Múlt-idő 7.10 Magyar elsők 7.30 Híradó 7.40 Család-barát 8.45 Gyerekeknek 9.30 Szelek szárnyán 10.30 25. szélességi fok délre Francia sorozat 11.30 Kívánságkosár 14.00 Híradó; Térkép 15.00 Csellengők 15.25 Univerzum 15.55 Balogh Rudolf... 16.20 Egy kákávé rendel! 17.05 Doc Martin Angol sorozat 18.00 Híradó; Mese 19.00 Szelek szárnyán 20.00 Híradó; Váltó 20.20 Közbeszéd 21.00 Paloma. Algír– francia játékfilm A csinos és nem túl aggályoskodó lányok megcsinálhatják a szerencséjüket, ha belépnek a „csapatába”. Az utolsó jelentkező, a csinos Paloma, nagy hatást gyakorol mindannyiukra. 23.10 Dunasport 23.15 A burka túloldalra 0.10 Koncertek az A38 hajón 1.15 Közbeszéd

Trendmánia Fókusz reggel Reggeli Rubí, az elbűvölő szörnyeteg (10.) 10.05 Top Shop 12.00 Híradó 12.10 Asztroshow 13.30 Fél kettő 14.20 Apja fia (am.) 16.15 Mindörökké szerelem (138.) 17.20 Ezel – Bosszú mindhalálig (50.) Eyşan bizonytalan, s nem tudja, hogy képes lesz-e hamisan vallani a bíróság előtt. 18.30 Híradó 19.05 A mentalista Egy ismeretlen banda elrabolja Mia Westlake-et. Az ügy sok hasonlóságot mutat egy régebbi emberrablásos esettel, ezért Minelli parancsba adja, hogy Bosco és Lisbon csapata, külön-külön, de mégis együtt kezdjék meg a nyomozást. 20.10 Fókusz 20.40 Barátok közt 21.20 Castle (am.) Az ötödik golyó 22.15 A Grace klinika 23.20 XXI. század – A legendák velünk élnek 23.50 Titan A. E. – Időszámításunk után (amerikai) 1.35 Reflektor

Viasat 3 Élő hagyomány Múzeumtúra Magyar pop 1100 év Európa közepén Esti mese Robbie, a fóka Híradó, sport Mindentudás Egyeteme 2.0 A Silla királyság ékköve (37.) Záróra India – Álmok útján (132.) Futótűz (14.) Keserédes (angol) A gyönyörű, előkelő Sarah mindent otthagy szerelméért és Bécsbe szökik a szegény, de tehetséges muzsikussal, Carllal.

13.55 Dawson és a haverok (am.) 14.50 A médium (am.) 15.45 Gyilkos számok 16.40 A dadus (am.) 17.05 Christine kalandjai 17.30 Doktor House (am.) 18.25 A nagy házalakítás 19.25 Két pasi meg egy kicsi (am.) 20.25 Doktor House (am.) 21.25 Hiúságok máglyája Amerikai film Peter Fallow a „pillanat embere” – sikeres és gazdag. Mindez őt hidegen hagyja, kikezd minden nővel és egyfolytában vedeli a whiskyt. 23.55 Esküdt ellenségek

ATV 11.30 Laci bácsi konyhája 12.25 Kőbánya híradó 15.30 700-as klub Amerikai közéleti magazin 16.20 Tempó 16.45 Egyenlítő 16.55 Hírek 17.05 Hazai turizmus 17.55 Hírek 18.20 Fórum 19.25 Egyenes beszéd 20.40 A tévé ügyvédje A megoldások műsora 21.45 Világhíradó 21.55 Híradó 22.05 Hazai turizmus Üdülési és szabadidős lehetőségek 22.55 Késő esti híradó 23.05 700-as klub 0.05 Vidám Vasárnap A Hit Gyülekezete interaktív istentisztelete

HBO 6.00 A titkok háza Angol filmdráma 7.55 Kuky visszatér (cseh) 9.30 Villámtolvaj… Kanadai–am. fantasy 11.25 Csupasz pisztoly 2 és fél (am.) 12.50 2012 (am.–kanadai) 15.25 Fogtündér Am.–kanadai film 17.05 Egek ura (am.) 18.55 A csók (am.) 20.30 „Na stojáka” (cseh) 21.00 Nevelésből elégséges 20. 21.30 Tara alteregói 1. Am. vígj.-sorozat 22.00 Spartacus: Az aréna istenei 13. (am.) 22.55 A csúf igazság (am.) 0.30 Gyilkos elmélet (am.) 1.55 Szabad fogás (am.) 3.25 Ellenséges terület 3. – A kolumbiai túsz Amerikai akciófilm

22.30 > MARKÍZA Fullasztó ölelés

Ben, az iskola bálványozott élsportolója mindent megkapott eddig az élettől, amit csak kívánt. Sikert, jó előremenetelt, szép barátnőt és ígéretes karriert. Mindez azonban veszni látszik egy meggondolatlan cselekedete miatt. A fiú ugyanis gyanútlanul besétál egy új diáklány, a gyönyörű Madison csapdájába. A szépséges arc mögött ugyanis egy beteg személyiség lakozik, az eszközökben nem válogatva magának kisajátítani a gyanútlan áldozatot. Rendezte: John Polson Szereplő(k): Jesse Bradford Amerikai thriller, 85 perc, 2002

Markíza 6.00 Jó reggelt! 8.25 Vacsoracsata 9.20 Gyilkos fullánk Kanadai thriller 11.05 Nyomtalanul II. 12.00 Rex felügyelő IX. 13.00 Döglött akták II. 13.55 Las Vegas (am.) 14.55 Egyről a kettőre 15.25 Jóbarátok X. 16.00 Dr. House V. 17.00 Híradó; Reflex 18.00 Vacsoracsata 19.00 Híradó 20.00 Seherezádé (119.) 21.00 Rendelő a rózsakertben V. (szlovák) 22.00 Híradó 22.30 Fullasztó ölelés Amerikai thriller 0.10 Kínzó látomás Amerikai thriller Joannát éjszakánként rémálmok gyötrik, melyek egy fiatal nő brutális meggyilkolásáról szólnak.

STV1 15.05 15.30 16.00 16.30 17.35 18.05 19.05 19.15 19.30 19.55 20.15 21.05 22.05 22.30 22.55 23.40 0.25 3.05 3.35

Duel – kvízműsor Dr. Quiz – kvízműsor Hírek Piknik klub Konyhaséfek háborúja A szerelem ereje Esti mese Szlovákia ma Híradó Gólok, pontok… A túlélés törvénye Angol természetfilm Együtt jártunk… Peter Marcin műsora Hírek és kommentárok Az áldozatok és a többiek Különleges ügyosztály Amerikai krimisorozat Nash Bridges 50. Amerikai krimisorozat Műsorismétlések A világ képekben A szerelem ereje

JOJ 15.00 Dr. Csont III. 16.00 A szökés (am.) 17.00 Híradó 17.25 Sztárhírek 18.00 Bírósági akták 19.00 Krimi-híradó 19.30 Hírek, sport 20.15 Panelházi történetek VII. 21.15 Botrányok 2. 22.30 C. S. I. (am.) 23.30 Robbanásveszély Amerikai film Erickson egy humanitárius szervezet tagjaként a háború sújtotta Angolában aknamezők felszámolásán dolgozik. Egy alkalommal 11 éves kisfia is elkíséri, és egy váratlan támadás során keletkezett felfordulásban aknára lép.

STV2 14.00 14.35 15.05 15.30 15.55 16.35 17.00 17.30 18.00 18.30 18.40 19.30 19.55 20.10 21.25 21.50 22.00 23.30 0.00 0.10

A Tátrai Nemzeti Park VAT – magazin Vallási percek A remény útja Lőcse krónikája Szlovák dok.-film Nemzetiségi magazin Céhek és manufaktúrák Regionális napló Párbeszéd a függőségről: az alkohol Esti mese Fókusz – egészség Híradó Hírek magyar nyelven Rozárkával Szlovák film A pénz titkos szava Rendőrségi magazin Az est témája Események Hírek magyar nyelven Hírek


41

Sport

2011. június 7. |23. szám

„Ötödik helyünk előrelépés, de...” Paulik József klubmenedzser szerint az MBK Rieker fő célja a közönség kiszolgálása KOSÁRLABDA – Nagyon különleges, mondhatni rapszódikus versenyévadot tudhat maga mögött az MBK Rieker Komárom férfi extraligás csapata. A városi sportcsarnok felújítási munkálatai alaposan elhúzódtak, a játékosok szinte mostoha körülmények között készültek a bajnokságra, ar-

között éltük meg és át, több játékosunk a távozást fontolgatta, de szerencsére kitartottak. Mindenki csodálkozott rajta, hogyan bírja a csapat a nagy strapát, az állandó utazást a mérkőzésekre, arról már nem is beszélve, mennyi többlet kiadással járt ez a klub számára, a bevételek pedig elmaradtak. A csapat összetétele jó volt, így a cél, hogy az előző bajnoki évhez hasonlóan a hatodik helyet

A szurkolók nagyon megszerették a csapatot…

A szerző felvételei

megszerezzük, reális volt. Az alapszakasz utáni negyedik helyünk az előzményeket tekintve nagyon szép eredménynek mondható. Sajnos a rájátszás már nem állt össze, rosszkor, de kiütközött a fáradtság és ehhez jött még az edzőcsere. A fiatal, kezdő edző Juraj Suja az előző évben még együtt játszott a csapat zömével, és ezzel valahol a játékosok némelyike visszaélt, a külföldi játékosokkal meg nem igazán jött ki, ezért úgy döntött, hogy inkább lemond. Az új edző, Krunoslav Krajnovič szerződtetése, utólag tudjuk, rossz döntés volt a részünkről. Nem jött ki az amerikai játékosokkal, Zsolnáról hasonló okok miatt menesztették. Zsolna volt az ellenfelünk a rájátszásban, és már az első mérkőzésen nem használtuk ki a hazai pálya előnyét, húszpontos vezetést herdáltunk el, és mindez nagymértékben az edző hibája volt, az értelmetlen cserékkel az ellenfél malmára hajtotta a vizet. Hiába volt minden további mérkőzés szoros, az első vereség a későbbiekben döntőnek bizonyult. A végső ötödik helyünk a bajnokságban előrelépést jelent, de a negyedik reálisabb lett volna. A szurkolók nagyon megszerették a csapatot, a nézőszám megduplázódott, több mint ezer szurkoló látogatta a mérkőzéseket. Ez egy színház, egy előadás, ahol a fő cél jó kosárlabdával kiszolgálni a közönséget, és ez sikerült. Külön öröm, hogy a szurkolók zöme az utolsó pillanatig kitartott

a csapat mellett, és nemegyszer a mérkőzés utolsó perceit állva tapsolták végig. Ebben a szellemben szeretnénk folytatni a munkát” – szögezte le a klubmenedzser. A csapat zöme marad Így folytatta: „A csapat zöme marad, távozik Berkis és Mišinský, velük nem hosszabbítottunk szerződést. Johnson nem biztos hogy visszajön, Új-Zélandra megy vissza, felesége a második babát várja. Vannak kinézve új játékosok, már tárgyalunk a menedzsereikkel. Okvetlenül kell még egy irányító, aki Jonest tudja időnként helyettesíteni, kell egy új bedobó és egy jó center. Mivelhogy Krunovičnak kiadtuk az útját, új edzőt keresünk. Kettővel már felvettük a kapcsolatot, az egyik amerikai, a másik egy magyar származású, aki jelenleg Új-Zélandon edzősködik. Van egy elképzelésünk, hogy a munka megosztása kapcsán edzői aszszisztenset is szerződtetünk. Ami a költségvetésünket illeti, az évek óta az egyik leggyengébb a bajnokságban, az utolsó két helyen kullogunk a klubok sorában. A várostól kapott támogatás kb. egynegyed része a költségvetésünknek. A pénzt fel kell hajtanunk, csak sajnos Komáromban nincs nagyon hol, mert szinte nincsenek komolyabb cégek, melyek segítségére támaszkodhatnánk. Megpróbálunk megszólítani Komáromon kívüli cégeket, vállalkozókat is, ami bizony nehéz feladat lesz.” Keresztényi Gábor

ról már nem is beszélve, hogy egészen december közepéig minden hazai mérkőzésüket idegen pályákon voltak kénytelenek lejátszani. Ellenben lehet, hogy ezek a nehézségek segítették összekovácsolódni a közösséget, mindenesetre az alapszakasz végeztével a Duna-parti gárda a 4. helyről vághatott neki a rájátszás sorozatának, és erőnyerőként esélyük volt tovább menetelni is. Végül a bajnokságot az 5. helyen zárta az MBK. Értékelésre, a jövőbeni tervek felvázolására Paulik József klubmenedzsert kértük fel. Nem vált be az edzőcsere „Óriási hátrányt jelentett számunkra, hogy a sportcsarnok átépítése elhúzódott. Már a felkészülés időszakát is szégyenteljes körülmények

December közepéig minden hazai mérkőzésüket idegen pályákon voltak kénytelenek lejátszani a komáromiak (fehérben)


42

Csallóköz

Sport

Szerdahelyi a járási futsal-bajnok A szervezők több mint százötven focistapalántát kapcsoltak be a versenybe A Dunaszerdahelyi Vidékfejlesztési Szakközépiskolával és Sportgimnáziummal együttműködő Magán Szabadidőközpont először rendezte meg a serdülőkorú labdarúgók járási futsalbajnokságát. Az ősztől tavaszig tartó hosszú távú verseny döntő csoportjának mérkőzéseit a DACstadion mögötti műfüves pályákon játszották a múlt csütörtökön.

Az első járási bajnok futsal-csapat: a dunaszerdahelyi Szabó Gyula utcai AI diákjai

A döntő gólkirálya a csilizradványi Molnár Rudolf Lelkes Vince felvételei

A mezőny legjobb játékosa, Bede Tamás

Ollári Attila versenyigazgató lapunk érdeklődésére elmondta: télen tornatermekben, két alapcsoportban zajlottak a tornák összesen tizenkét csapat részvételével. A nyárasdi, illetve dunaszerdahelyi „elődöntőkből” öszszesen hét gárda jutott a járási fináléba. A mérkőzések időtartama 1 x 15 perces volt, a résztvevők futsal-labdával és futsal-szabályok szerint futballoztak „mindenki mindenki ellen” rendszerben. Eredmények az ifjabb serdülőkorúak korosztályából: Szabó Gyula utcai Magyar Tannyelvű Alapiskola, Dunaszerdahely–Bősi Amade László Magyar Tannyelvű AI 6:1, Osemročné gymnázium L. Dúbravu, Dunajská Streda–Csilizradványi Kóczán Mór Magyar Tanynyelvű Alapiskola 0:7, Vámbéry Ármin Magyar Tannyelvű AI–Nyárasdi AI 3:4, Csilizradvány–Szabó

Gyula utcai AI 2:3, Kodály Zoltán Magyar Tannyelvű Alapiskola, Dunaszerdahely–Nyárasd 2:3, Kodály Zoltán AI–Csilizradvány 1:11, Szabó Gyula utcai AI–Osemročné gymnázium DS 8:1, Osemročné gymnázium DS–Kodály Zoltán AI DS 1:2, Bős–Vámbéry Ármin AI 5:3, Osemročné gymnázium DS– Nyárasd 3:2, Szabó Gyula utcai AI–Vámbéry Ármin AI 8:0, Kodály Zoltán AI–Vámbéry Ármin AI 4:5, Nyárasd–Szabó Gyula utcai AI 2:5, Kodály Zoltán AI–Bős 5:3, Osemročné gymnázium DS–Vámbéry Ármin AI 2:5, Bős–Osemročné gymnázium DS 4:0, Nyárasd–Bős 4:7, Csilizradvány–Vámbéry Ármin AI 8:0, Csilizradvány–Nyárasd 10:1, Kodály Zoltán AI–Szabó Gyula utcai AI 2:5, Csilizradvány–Bős 7:3. Dobogós helyezettek: 1. Szabó Gyula utcai Magyar Tannyelvű Alapisko-

Amatőrök II. Csallóközi Focinapja EGYHÁZGELLE – Nem kedvezett az időjárás a II. Csallóközi Focinap résztvevőinek, mégis jó hangulatban zajlott a tizenhat fantázianevű alkalmi csapat bulija. Kiss Gábor menedzser lapunk érdeklődésére elmondta: Csiffári Csaba barátjával együtt hagyományteremtő szándékkal indították el az amatőr focirajongók seregszemléjét, hogy a nem igazolt játékosoknak is legyen évente egyszer – Csallóközön belül mindig más és más helyszínen – lehetősége a bemutatkozásra, egy közösen eltöltött szabadidős programra. A tavalyi első hodosi megmérettetésre összesen tizenkét csapat nevezett be, az ideire már tizenhat baráti társaság jött el

Egyházgellére. A kispályás mérkőzések időtartama 1 x 18 perc volt. Végső sorrend az élen: 1. Kovács Gábor barátai, 2. Revilo Egyházgelle, 3. Néveri Csaba barátai, 4. Alistáli Ifi-

A Revilo Egyházgelle csapata

klub, 5. Fc Authentica Dunaszerdahely, 6. Bősi pókerosok. A torna gólkirálya az Alistáli Ifiklub csatára, Balogh Imre lett, a legjobb kapusnak járó díjat pedig Fekete Bálint

Lelkes Vince felvétele

A legjobb kapus, Paksi Albert

la, Dunaszerdahely 18 pont (csapatvezető: Pomichal Richárd), 2. Csilizradványi Kóczán Mór Magyar Tannyelvű Alapiskola 15 pont (Tóth Csaba), 3. Bősi Amade László Magyar Tannyelvű Alapiskola 9 pont (Kovács Zsolt). A döntő gólkirálya a csilizradványi Molnár Rudolf lett 21 találattal, legjobb kapusa a szintén csilizradványi Paksi Albert, a torna legjobb mezőnyjátékosa pedig Bede Tamás (Kodály Zoltán MTNYAI, Dunaszerdahely). A díjakat Szabó László, a sportgimnázium igazgatója adta át a győzteseknek. Az idősebb serdülőkorúak korosztályában a járási finálét a jövő hét folyamán rendezik Dunaszerdahelyen. (lel) (Kovács Gábor barátai) vihette haza. A 11-es rúgó versenybe szinte minden csapat minden játékosa bekapcsolódott. Végeredmény: 1. Tükör László (Kovács Gábor barátai), 2. Szerencsés Zoltán (Revilo Egyházgelle), 3. Egri Attila (Cstudios). „A csapatoknak köszönjük a részvételt, hiszen a nem éppen kedvező időjárásban igazán odatették magukat, küzdöttek. S a világ egyik legjobb és leghíresebb futballcsapatának, az FC Barcelonának Scania Titanum Noge luxus típusú autóbuszát is sokan megnézhették az egyházgellei stadionban. Nem utolsó sorban hálásak vagyunk támogatóinknak, akik nélkül ez a rendezvény nem valósulhatott volna meg” – fogalmazott Csiffári Csaba szervező. (lv)


43

Sport

2011. június 7. |23. szám

Patonyban a felhőszakadás nyert… Dunaszerdahelyi területi labdarúgó-bajnokság A heves nyári zivatarokkal fenyegető időjárás valójában csak a második vonalbeli Felsőpatony–Csiliznyárad meccsnek tett be teljesen, melyet negyedóra elteltével elmosott a váratlan felhőszakadás. Gólzápornak az elitmezőnyben elsősorban a balonyiak örülhettek saját pályájukon, míg a kiesés elől menekülő kisudvarnokiak történetesen Egyházgellében. A második osz-

A bajnokság állása

niš F., Rigó Zs. Egyházkarcsa–Hodos 2:0 (1:0), g.: Edmár A., Jakóczi G. Balony–Csallóközcsütörtök 7:2 (3:1), g.: Csicsay S. 5, Farkas L. 2 – Kadlečík J., Sobolovič T. Egyházgelle–Kisudvarnok 0:5 (0:3), g.: Polák Zs. 3, Simon Gy., Képesi S. Szentmihályfa– Királyfiakarcsa 4:1 (2:0), g.: Kvarda T., Gönczöl Cs., Tököli Zs., Straka S, – Bartal Sz. Nagyszarva–Pozsonyeperjes 2:1 (0:0), g.: Ambrus R. 2 – Gondor P. Jányok–Tárnok 1:2 (0:1). g.: Bachula B. – Valocsay I., Kulich M.

28 18 5 5 76:37 59

2. Tárnok

28 15 8 5 50:23 53

3. Mihályfa

28 15 6 7 46:22 51

4. Sárosfa

28 14 6 8 58:47 48

5. Balony

28 14 5 9 66:45 47

6. Királyfiakarcsa 28 14 5 9 61:48 47 7. Csütörtök

28 11 8 9 61:43 41

8. Egyházgelle

28 12 2 14 43:64 38

9. Nagyszarva

28 9 8 11 46:44 35

10. Jányok

28 10 3 15 33:50 33

11. Kisudvarnok

28 9 5 14 44:56 32

12. Csenke

28 9 5 14 43:59 32

13. Egyházkarcsa

28 9 4 15 45:56 31

14. Nagyabony

28 9 4 15 37:58 31

15. Hodos

28 8 4 16 32:60 28

16. Pozsonyeperjes 28 6 6 16 38:67 24

Az izsapi Ledeczky Imre négy gólt lőtt Kovács Zoltán felvételei a Bodaknak

tályban pedig – megszokhattuk – főleg a tabella első két együttese szórta meg jól soros ellenfeleit. I. osztály – felnőttek, 28. forduló: Kisfalud–Sárosfa 4:2 (3:2), góllövők: Sátor T., Puha I., Domonkos A., Koczó K. – Miklós I. 2. Nagyabony– Csenke 1:2 (1:0), g.: Dömet T. – Da-

II. osztály – felnőttek, 28. forduló: Patonyrét–Felbár 2:1 (0:1), góllövők: Nagy P. 2 – id. Varjú L. Izsap–Bodak 10:1 (3:1), g.: Ledeczky I. 4, Szabó T. 3, Koleszár L. 2, László R. – Csiba J. Baka–Alistál 6:0 (2:0), g.: Oravec L. 2, Bertalan J., Bertalan B., Mészáros Z., öngól. Lúcs–Csákány 1:1 (1:1), g.: Kővári K. – Valacsay J. Nagyudvarnok–Nagypaka 0:0. Illésháza B–Padány 5:3

20 17 2 1 76:11 50

2. Béke

20 12 1 7 51:29 37

3. Szap

20 11 4 5 40:29 37

4. Hegyéte

20 11 3 6 60:42 36

5. Nádasd

20 10 3 7 29:28 33

6. Sárrét

20 9 4 7 41:33 31

7. Ekecs B

20 8 2 10 36:41 26

8. Csilizpatas

20 7 2 11 40:50 23

9. Mad

20 6 4 10 32:43 22

10. Gomba

20 4 0 16 23:69 12

11. GBS Somorja

20 1 3 16 18:71

Szabó Tibor, az izsapiak csapatkapitánya bűvöli a labdát

(4:0), g.: Németh P. 2, Kunyi I., Kiss G., Varga L. – Bíró Sz. 2, Hájos Z. Felsőpatony–Csiliznyárad 0:1 – a mérkőzés ennél az állásnál a 14. percben felhőszakadás miatt félbeszakadt. Pódafa csapata szabadnapos volt. A bajnokság állása 1. Baka

27 23 2 2 98:19 71

2. Izsap

26 19 3 4 103:48 60

3. Nagypaka

26 15 6 5 64:35 51

4. Csákány

26 13 3 10 51:36 42

5. Illésháza B

26 12 3 11 53:45 39

6. Lúcs

27 11 6 10 51:56 39

7. Alistál

26 11 4 11 38:36 37

8. Patonyrét

26 12 1 13 38:54 37

9. Padány

26 11 2 13 33:46 35

10. Felsőpatony

26 9 2 15 31:46 29

11. Csiliznyárad

26 8 4 14 30:55 28

12. Nagyudvarnok 26 7 6 13 32:42 27 12. Felbár

26 7 4 15 35:57 25

14. Pódafa

26 6 4 1638:71x 22

15. Bodak

26 6 2 18 33:82 20

Megjegyzés: Nagyudvarnok csapatától a bajnokság végén három pontot levonnak.

I. osztály – nők, 20. forduló: Tany– FK Nagymagyar 0:3 (0:1), góllövők: Gregušová, Vršková, Horváth. A Balony–Alistál és Kisudvarnok–Egyházgelle eredményéről nem érkezett jelentés. A bajnokság állása 1. Nagymagyar

15 12 3 0

2. Alistál

15 10 2 3 69:15 32

III. osztály – felnőttek, 22. forduló: Ekecs-Apácaszakállas B–Szap 2:2 (1:1), góllövők: Halasi S., Csicsó Z. – Tóth Cs., Dékány Z. Gomba–Mad 0:3 (kont.) – a hazai csapat nem állt ki a mérkőzésre! Csallóköznádasd– Csilizpatas 1:0 (1:0), g.: Szeif. Sárrét–STK Somorja B 0:3 (0:2), g.: Haluska P., Sárközy K., Hervay A. Béke–GBS Somorja 5:1 (3:0), g.: Hervay Cs. 2, Rigó A., Jurák M., Košík M. – Varjú P. Hegyéte csapata szabadnapos volt.

77:6 39

3. Egyházgelle

15 5 4 6 27:30 19

4. Tany

15 4 1 10 20:63 13

5. Kisudvarnok

14 1 0 13

7:86

3

I. osztály – ifjúságiak, 27. forduló: DAC 1904 C–Ekecs-Apácaszakállas 1:2 (1:1), góllövők: Hence B. – Károlyi R., Lukovics T. Izsap–Csallóközkürt 0:8 (0:5), g.: Orbán R. 3, Molnár M. 2, Pőthe G., Kontár N., Lukovics A. Csenke–Vásárút 6:2 (2:0), g.: Stim D., Rigó J., öngól, Karika D., Rigó R., Ágh Z. – Pázmány P. 2. Nagypaka–FK Nagymagyar 1:8 (0:5), g.: Gašparík T. – Keszőcze F. 4, Szabó D. 2, Trajcsík B., Bodnár M. Nagyszarva–Pozsonyeperjes 3:4 (0:2), g.: Grünfeld N., Sihelník Š., Csiba K. – Komrhel Zs., Viszkocs T., Sejfuli A., Miklics. Baka, Egyházgelle és Felsőpatony csapata szabadnapos volt. A bajnokság állása 1. Csallóközkürt

A nagybodaki kapusnak bizony volt mit csinálnia Izsapon

6

Megjegyzés: Somorja B csapatától három büntetőpontot levontak.

A bajnokság állása 1. Kisfalud

1. Somorja B

22 20 1 1 108:13 61

2. FK Nagymagyar 22 15 3 4 59:22 48 3. Ekecs-Szakállas 23 14 5 4 69:27 47 4. Baka

23 15 1 7 111:54 46

5. DAC 1904 C

22 12 4 6 86:26 40

6. Csenke

23 9 6 8 58:47 33

7. Pozsonyeperjes 22 10 2 10 44:39 32 8. Vásárút

22 8 6 8 63:42 30

9. Izsap

23 7 4 12 50:73 25

10. Egyházgelle

22 7 4 11 38:71 25

11. Felsőpatony

22 5 3 14 49:59 18

12. Nagyszarva

23 2 3 18 30:109

9

13. Nagypaka

23 1 0 22 14:197

3

Összeállította: (–ckj)


44

Csallóköz

Sport

Gólparádéval ünnepelt a bajnok Komáromi területi labdarúgó-bajnokság Paton viszont elmaradt a Bátorkeszi elleni mérkőzés, mert reménytelenül zuhogott az eső (a felek megegyeztek, hogy szerdán 17.30 órakor majd lejátsszák). A második vonalban pedig immár biztosan bajnok a gútai fakó, mert legnagyobb ellenfele, Nagykeszi a jövő heti záró fordulóban szabadnapos lesz. I. osztály – felnőttek, 27. forduló: Nemesócsa–Újgyalla 2:1 (1:0), góllövők: Patócs L., Kósa – Otyepka. Madar–Perbete 1:3 (1:1), g.: ifj. Varga R. – Pajtinka 2, Lakatos. Örsújfalu–Csallóközaranyos 1:3 (0:0), g.: Kovács – Álló 2, Jakab G. Izsa–Lakszakállas 4:3 (2:1), g.: Jakab 2 (egyet 11-esből), Zachar 2 – Inczédi, Komjáti, Halász Zs. Búcs–Šrobárová 1:0 (0:0), g.: Sánta. Pat–Bátorkeszi – a heves eső miatt elmaradt. Keszegfalva–Ógyalla B/Bajcs 4:1 (2:0), g.: Badinka 2, Zsemlye, Beke – Pšenák. Szentpéter–Vágfüzes/Kava 8:1 (6:0), g.: Vi-

da E. 3, Lakatos Gy. és Urbánek 2-2, Molnár V. – Varga. A bajnokság állása 1. Szentpéter

27 21 1 5 80:37 64

2. Perbete

27 15 3 9 70:33 48

3. Šrobárová

27 14 6 7 54:37 48

4. Lakszakállas

27 15 2 10 60:49 47

5. Nemesócsa

27 14 4 9 48:37 46

6. Keszegfalva

27 12 6 9 47:35 42

7. Vágfüzes/Kava 27 12 5 10 38:50 41

Nyugati csoport: Nagyszarvai Happy Boys–Mihályfai MSz 0:1 (0:0), Tárnoki Old Boys–Felbári FC 1:2 (0:1), Dióspatonyi DSC–Gellei FC 5:1 (3:1), Légi FC–Felsőpatonyi Old Boys 1:1 (0:0). A Sárosfai Favorit csapata szabadnapos volt.

27 13 1 13 48:46 40

9. Bátorkeszi

26 12 3 11 62:47 39

1. Gúta B

21 17 3 1 83:18 54

10. Újgyalla

27 12 3 12 54:40 39

2. Nagykeszi

22 16 4 2 79:26 52

11. Izsa

27 12 3 12 56:53 39

3. Dunaradvány

21 11 2 8 51:34 35

12. Búcs

27 10 6 11 63:51 36

4. Bogya/Gellér

21 10 3 8 55:42 33

13. Madar

27 8 6 13 36:51 30

5. Tany

21 9 2 10 53:47 29

14. Pat

26 7 6 13 46:66 27

6. FK Actív

22 8 5 9 39:49 29

1. Mihályfai MSz

15. Ógyalla B

27 6 3 18 26:92 21

7. Nagysziget

21 7 5 9 37:46 26

2. Dióspatonyi DSC 7 6 0 1 18:5 18

16. Örsújfalu

27 3 0 24 19:83

8. Martos

21 8 2 11 47:58 26

9. Bogyarét

21 7 4 10 47:58 26

9

II. osztály – felnőttek, 25. forduló: FK Activ Komárom–Nagykeszi 1:2 (0:2), g.: Vankó – Szűcs, Földes Cs. Bogya/Gellér–Bogyarét 9:2 (4:0), g.:

Galántai területi labdarúgó-bajnokság

A másodosztályban már az előző fordulóban befejeződött a pontvadászat, a nagy esélyes Nemeskosút a végénl Kajalon nyert s hatpontos előnnyel szerezte meg a bajnoki címet, hogy a következő bajnoki évadban már az alábbi elitmezőnyben küzdjön a pontokért. I. osztály – felnőttek, 28. forduló: Alsószeli–Sopornya 1:0 (1:0), góllövő: Fehér T. a mérkőzés 7. percében. Jó-

A 8. forduló abban rokonította a két mezőnyt, hogy mindkettőben három-három vendégsiker született, abban viszont megosztotta, hogy a keletiben lényegesen több gólt láthattak a nézők...

8. Aranyos

Alsószeli átvette a vezetést! Valódi „csúcsderbin” fogadta Alsószeli az eddig vezető Sopornyát, hogy szoros győzelme után a táblázat éléről várja a bajnokság befejező két fordulóját.

Zsidó 5, Ledeczky V. 3, Baranyai – Vendégh, Horváth. Nagysziget–Csicsó 6:1 (2:0), g.: Dani 2, Szalai (11esből), Molnár, Šumický, Jelínek – Mihálek. Martos–Dunamocs 4:4 (2:0), g.: György, Rácz, Barta, Jóba – Banai-Tóth 2, Palik, Tóth P. Tany–Gúta B 0:1 (0:1), g.: Őszi. Dunaradvány és Megyercs csapata szabadnapos volt. A bajnokság állása

Öregfiúk-foci

ka–Szered B 2:1 (1:1), g.: F. Hlinický, I. Baroš – R. Dubovecký. Nagyszerű futballt produkált az élmezőny mindkét csapata. Pusztakürt–Felsőszeli 2:2 (1:1), g.: R. Kriška, J. Vaško – Fiam P., J. Karkuš. Taksony–Nagymácséd 4:2 (0:2), g.: Jósvai L. 2, Barczi P. 2 – Rózsa Z., Szőke D. Az első félidőben még tisztán a vendégcsapatnak állt a meccs… Galánta B/Hódi–Királyrév 3:1 (0:1), gólok hazai részről: N. Gukker 2, L. Goruša. Alsószerdahely–Magyargurab 7:1 (4:0), g.: Lehocky L. 4, Krascsenics A. 2, J. Blaho – Koczka J. Tósnyárasd–Nagyfödémes 1:1 (0:0), g.: Lax K. – P. Jankovič. Diószeg B/Kismácséd–Hidaskürt 2:4

10. Csicsó

21 6 5 10 44:55 23

11. Dunamocs

21 5 6 10 32:53 21

12. Megyercs

21 1 3 17 19:92

6

(–bj)

(2:3), g.: J. Kuyokwa, R. Štiak – Lancz G. 2, Szabó A., M. Hrečka. (–ckj) A bajnokság állása 1. Alsószeli

28 20 4 4 90:40 64

2. Sopornya

28 20 2 6 98:36 62

3. Jóka

28 18 3 7 63:33 57

4. Szered B

28 16 6 6 66:38 54

A bajnokság állása 7 6 0 1 23:11 18

3. Felsőpatonyi OB

6 4 1 1

4. Felbári FC

6 3 0 3 10:11 9

9:7 13

5. Tárnoki OB

6 2 1 3 13:7 7

6. Légi FC

6 2 1 3 15:13 7

7. Szarvai HB

6 2 1 3 7:10 7

8. Gellei FC

6 1 0 5 12:24 3

9. Sárosfai Favorit

6 0 0 6 5:24 0

Keleti csoport: Eperjesi FC–Nádasdi Dinamó 2:4 (0:1), Egyházkarcsai Ajax–Megyeri Vízművek 2:4 (2:2), Hodosi Stavreco–Bősi FC 3:0 (1:0), Alistáli MSz–Várkonyi FC 2:5 (1:3). A bajnokság állása

5. Nagymácséd

28 17 3 8 73:49 54

6. Nagyfödémes

28 14 6 8 52:39 48

7. Felsőszeli

28 11 6 11 55:49 39

1. Megyeri Vízművek 7 7 0 0 30:10 21

8. Hidaskürt

28 10 8 10 40:45 38

2. Hodosi Stavreco

7 6 0 1 32:7 18

9. Taksony

28 12 2 14 41:57 38

3. Várkonyi FC

6 4 0 2 21:15 12

10. Tósnyárasd

28 11 3 14 48:48 36

4. Eperjesi FC

7 4 0 3 25:22 12

11. Galánta B

28 11 2 15 41:81 35

5. Bősi FC

6 2 1 3 17:19 7

12. Pusztakürt

28 10 4 14 49:55 34

6. Karcsai Ajax

7 1 2 4 11:16 5

13. Dolná Streda

28 8 5 15 42:59 29

7. Nádasdi Dinamó

7 1 1 5 14:36 4

14. Királyrév

28 5 5 18 34:76 20

8. Alistáli MSz

7 0 0 7 9:34 0

15. Diószeg B

28 5 4 19 39:70 19

16. Veľký Grob

28 4 1 23 35:91 13

(–ckj)

A döntőben Somorja B–Balony összecsapás Serdülők focija – A Dunaszerdahelyi járásban befejeződött az idősebb serdülőkorú labdarúgók 2010/2011-es hosszú távú versenye. A bajnoki cím sorsa a két csoportelső csapat egymás elleni mérkőzésén dől el június 10-én, pénteken, 18.00 órakor a balázsfai futballpályán. A 20. forduló eredményei: Az „A” csoportban: Nagyszarva–Nagy-

abony 6:2 (2:1), g.: Mészáros 2, Szabó 2, Horváth, Szitás, ill. Németh 2. Dióspatony–Nagymagyar 0:5 (0:4), g.: Nagy, Lamos, Posvancz, Cséfalvay, Balogh. Illésháza–Hodos 2:4 (1:3), g.: Haluza 2, ill. Lakatos N. 2, Lakatos A., Horváth. Felbár–Pódafa 1:11 (1:5), g.: Heller, ill. Fajner 5, Buják 2, Horváth 2, Pollák 2. Csenke–Lég 1:2 (1:0), g.: Rigó, ill. Vašek, Macek. Somorja B – szabadnapos

volt. Végső sorrend a csoport élén: 1. Somorja B 57 pont; 2. Nagymagyar 55; 3. Pódafa 49. A „B” csoportban: Egyházkarcsa–Vásárút 2:2 (1:0), g.: Nagy 2, ill. Takács, Dobre. Kisudvarnok–Nagymegyer 1:1 (1:0), g.: Vincze, ill. Majerský. Alistál–Nyékvárkony 3:0 (1:0), g.: Lukács 2, Varga. Balony– Bős 11:0 (5:0), g.: Pollák 3, Halász 2, Hajzuk 2, Paksi, Rom, Csánó, Fo-

dor. Baka–Nyárasd 0:8 (0:5), g.: Bognár 6, Nagy, Kálmán. EkecsApácaszakállas – szabadnapos volt. Végső sorrend a csoport élén: 1. Balony 58 pont; 2. Egyházkarcsa 43; 3. Nyárasd 41. A bronzérmes mérkőzést szintén június 10-én, pénteken rendezik Balázsfán. A Nagymagyar–Egyházkarcsa összecsapás kezdete 16.30 óra. (lel)


45

Sport

2011. június 7. |23. szám

Megyei első az SK Talent Országos döntő június 10–12-én Nagymihályban KÉZILABDA – Dunaszerdahelyi sikerrel zárult a Nyugat-szlovákiai Kerületi Kézilabda-szövetség által irányított bajnokság a serdülők kategóriájában. Az 1998-1999-es születésű lányok korosztályában az SK Talent csapata végzett az első helyen. Az utolsó forduló eredményei: Ifjabb serdülő lányok (1998–1999): Modranka–SK TALENT Dunaszerdahely A 5:36 (2:19). Az SK TALENT összeállítása: Szalai Nikoletta (kapus) – Lakatos Rita 9, Zirig Eszter 5, Márik Orsolya 5, Varga Dominika 2, Egri Csilla 2, Domonkos Carmen 2, Tamási Éva 8, Hervay Viktória 3, Sidó Rebeka sérült volt. Edző: Brunczvik Tünde. Ifjabb serdülő lányok (1998–1999): Modranka–SK TALENT Dunaszerdahely B 8:21 (3:11). Az SK TALENT kerete: Tősér Denisza (kapus) –

Archív felvétel

Az SK Talent első csapata

Nagy Nikoletta, Makki Noémi 4, Nagy Klaudia 1, Póda Zsófia, Csiba Veronika 8, Mészáros Réka 5, Man-

czal Dóra 3. Edző: Brunczvik Tünde. Az SK Talent első csapata az ifjabb serdülők korosztályából megyei sikeré-

Nyomulnak a dióspatonyiak Nyugat-szlovákiai V. liga, déli csoport, 28. forduló. Győztek az élboly tagjai. A dióspatonyiak már a 3. percben vesztésre álltak a bennmaradásért csatázó perediek otthonában, de a második félidőben fordítottak, három pontot zsákmányoltak. A hét végén a tavasz csúcsrangadóján az éllovas vágaiakat fogadják. A csallóközi régiórangadón az első félóra végén két góllal vezettek a vásárútiak, de a nagymagyariak jól hajráztak és legyőzték riválisukat. A végeken kullogók párbaján a tallósiak gyűjtötték be a három pontot.

A csallóközkürtiek erejéből a becsületgólra sem futotta a mocsonokiak pályáján, vendéglátóként igazolták az elvárásokat az újonc légiek. Eredmények: Vágfarkasd–Vinohrady nad Váhom 3:0 (1:0), g.: Félis (35.), Cifra (70.), Karvai (83.); Pered–Dióspatony 1:3 (1:1), g.: Prístavok (3.), ill. Tomanovics (35.), Hapl (64.), Halák (75.); Vága–Šintava 5:0 (2:0), g.: Borš (22., 50., 56.), Sercel Gy. (40.), Sloboda (80.); FK Nagymagyar–Vásárút 4:3 (2:3), g.: Klúcsik (22.), Mészáros (37.), Sakál (57.), Lengyel G. (86.), ill. Szabó (16.), To-

masovics (25.), Bereczky (29.); Lég–Vágkirályfa 2:0 (1:0), g.: Lengyel L. (44.), Šnegoň (48.); Mocsonok– Csallóközkürt 3:0 (1:0), g.: Grendel (45.), Tichý (59.), Michalík (81.); Tallós–Ekecs-Apácaszakállas 3:2 (2:1), g.: Tóth (9., 19.), Szabó (71.), ill. Bajcsi (28.), Puzsér (85., 11-esből). Szabadnapos: Nádszeg. A Feketenyék csapata kilépett a bajnokságból, eredményeit törölték. A Tallós csapatától a bajnokság befejezése után három pontot levonnak. Összeállította: (ái)

Fordítottak a hetényiek... Az éllovas udvardiakkal már csak a zselíziek tudnak lépést tartani Nyugat-szlovákiai V. liga, keleti csoport, 28. forduló. Már az első félidőben eldöntötték a három pont sorsát az éllovas udvardiak, akikkel a feljutásért vívott harcban a zselíziek igyekeznek lépést tartani. Kétgólos vezetésük ellenére sem szereztek pontot a csekeiek, a hetényiek ugyanis fordítottak, három ponttal gyarapították gyűjteményüket. A marcelházaiak nem tudták megőrizni kétgólos előnyüket a jól hajrázó garamkálnaiak otthonában.

Két találkozón nem került találat a jegyzőkönyvbe. Eredmények: Cseke–Hetény 2:3 (1:0), g.: Kollár (40.), Straňák (57.), ill. Maríkovec G. (62., 83.), Szalai (73.); Zselíz–Szímő 5:0 (2:0), g.: Sováb (11.), Začka (35.), Czíria (66., 81.), Rotík T. (69.); Tardoskedd– Hontfüzesgyarmat 0:0; Garamkálna–Marcelháza 3:3 (1:2), g.: Biely (11.), M. Hajtó (77., 11-esből), Bogár (83.), ill. Wilson Speck (35.), Gumbér (39.), Németh (55, 11-esből);

Udvard–Zsitvabesenyő 4:2 (4:0), g.: Nagy P. (13., 26.), D. Dobrý (22.), Horňáček (45.), ill. Maďar (66.), Balogh D. (71.); Komjatice– Ímely 2:3 (1:2), g.: J. Kalužák (4.), Michal Marenčák (80.), ill. Zemanek (21., 36.), Oršolík (56.); Nagysalló– Tlmače 0:0. Szabadnapos: Naszvad. A Léva B csapata kilépett a bajnokságból. A Nagysalló csapatától a bajnokság befejezése után három pontot levonnak. Összeállította: (gh)

vel kiharcolta részvételi jogát a június 10–12-én, Michalovcén rendezendő országos bajnokságon. (lel)

A bajnokság állása 1. Vága

27 18 3 6 81:32 57

2. Dióspatony

26 16 3 7 59:40 51

3. Šintava

26 15 3 8 51:39 48

4. Nagymagyar

26 13 5 8 51:42 44

5. Nádszeg

26 13 4 9 38:42 43

6. Cs.kürt

26 13 2 11 46:34 41

7. Lég

26 12 5 9 47:38 41

8. Vágfarkasd

26 11 4 11 44:35 37

9. Vásárút

26 11 2 13 53:60 35

10. Mocsonok

26 8 6 12 32:37 30

11. Vinohrady

26 9 2 15 44:51 29

12. Vágkirályfa

26 8 5 13 34:46 29

13. Tallós

26 8 4 14 46:60 28

14. Pered

27 9 1 17 33:71 28

15. Ekecs

26 6 3 17 26:58 21

A bajnokság állása 1. Udvard

26 17 2 7 61:36 53

2. Zselíz

26 15 6 5 73:34 51

3. Ímely

26 14 6 6 47:27 48

4. Tardoskedd

26 15 3 8 61:42 48

5. Tlmače

26 12 5 9 39:33 41

6. Hetény

26 12 3 11 51:47 39

7. Marcelháza

27 11 5 11 46:51 38

8. Cseke

26 10 5 11 46:45 35

9. Garamkálna

26 8 10 8 31:27 34

10. Zsitvabesenyő 27 10 3 14 43:53 33 11. Komjatice

26 8 8 10 37:39 32

12. Naszvad

26 9 4 13 31:51 31

13. Nagysalló

26 7 6 13 30:46 27

14. H.füzesgyarmat 26 8 2 16 30:57 26 15. Szímő

26 3 6 17 26:64 15


46

Csallóköz

Sport

Nem utaztak el Vágbesztercére a vízkeletiek Hatvenkét percet emberelőnyben játszottak, mégis kikaptak a nyárasdiak Nyugat-szlovákiai III. liga, 28. forduló. A forduló pikantériája, hogy az újonc vízkeletiek nem utaztak el Vágbesztercére. A mátyusföldiek vezetése a népszerűtlen döntést a kerettagok sérülésével, fegyelmi büntetésekkel, munkahelyi elfoglaltság-

gal indokolta. A vízkeletiek a kontumációs vereség mellett pénzbírságra is számíthatnak. A DAC-fakó legyőzte a sereghajtó nyitraiakat. A nyárasdiak és a bősiek zsákmány nélkül tértek haza idegenből. A nyárasdiak hatvankét per-

Nem tanúsított nagy ellenállást Dunaszerdahelyen a kieső ČFK Nitra (fehérben) Fogas Ferenc felvétele

Negyed bekavart... Nyugat-szlovákiai IV. labdarúgóliga, délkelet, 28. forduló: Zsinórban tizedik összecsapásán tartotta meg veretlenségét a lévai gárda, ellenben ugyanannyi ideje nem nyert Felsőkirályi és Ógyalla sem. A DACot is megjárt Suchánek László, aki cserejátékosként lépett pályára, húsz perc alatt négy találattal küldte padlóra a nagymegyerieket. A mérkőzés utolsó percében szerzett góljával nyert Gúta. Ipolyságon Petráš tizenegyest hibázott, így az illésházaiak örültek a pontnak. Piros lap: 90+ Skladan (ViOn B), 90. Kollár (Di-

ószeg), 17. Pupák (Ógyalla). Eredmények: Gúta–ViOn B/Volkovce 1:0 (0:0), g.: 90. Magyar. Újlót–Nagymegyer 4:0 (0:0), g.: 72., 79. (11 m), 87. és 89. Suchánek. Diószeg–Felsőkirályi 2:0 (1:0), g.: 12. Dudáš, 66. Nagy. Nagysurány–Ógyalla 3:0 (1:0), g.: 29., és 75. Švajda, 70. Dudás. Komárom–Negyed 1:2 (1:0), g.: 24. Mlynár, ill. 69. Bombitz, 88. Kalmár. Párkány–Nyékvárkony 4:1 (2:0), g.: 13. és 23. (11 m) Bábsky, 55. Kianek, 74. Boros, ill. 65. Kósa D. Ipolyság–Illésháza 0:0. Léva–Ekel 1:0 (1:0), g.: 6. Šlachta. (lel)

cen át emberelőnyben futballoztak, s csupán a becsületgólra futotta erejükből. Egyébként a Prokop-legénység két meghatározó egyénisége, a rutinos Milan és a fiatal Rózsa is súlyos sérülést szenvedett a nyitraludányiak elleni összecsapáson. Eredmények: Domaniža–Nagyölved 0:4 (0:1), g.: Petráš (15., 11-esből), Dulai (65.), Mikula (79.), Hlaváčik (86.); DAC B–ČFK Nitra 3:1 (1:1), g.: Piros (24., 11-esből), Németh András (72.), Habenicht (86.), ill. Drotár (37.); Dubnica nad Váhom B–Bős 2:0 (0:0), g.: Puček (49., 51.); Skalica–Szered 1:1 (0:0), g.: Jakúbek (53.), ill. Kasaj (55.); Ludanice–Nyárasd 3:1 (3:0), g.: Líška (16., 40.), Macho (34.), ill.: Tóth (55.); Galánta– Piešťany 1:2 (1:0), g.: Szabó R. (18.), ill. D. Gvozdenovič (60., 64.); Bánovce nad Bebravou–Palárikovo 4:0 A bajnokság állása 1. Komárom

28 21 3 4 71:21 66

2. Léva

28 20 3 5 56:22 63

3. Negyed

28 16 5 7

4. Nagysurány

28 16 5 7 51:39 53

5. Illésháza

28 15 2 11 47:41 47

6. Gúta

28 14 2 12 43:36 44

7. Nagymegyer

28 12 5 11 35:40 41

(3:0), g.: Varga (1.), Škorec (12., 73.), Cíger (43.). A Považská Bystrica–Vízkelet mérkőzés elmaradt – a vendégek nem léptek pályára. A bajnokság állása 1. Szered

28 23 2 3 67:25 71

2. P. Bystrica

27 15 5 7 44:21 50

3. Bánovce

28 14 6 8 42:29 48

4. Palárikovo

28 11 10 7 43:31 43

5. Galánta

28 11 8 9 38:24 41

6. Nyárasd

28 12 4 12 46:46 40

7. Nagyölved

28 11 5 12 42:27 38

8. Ludanice

28 10 8 10 38:37 38

9. DAC B

28 11 5 12 31:42 38

10. Bős

28 11 4 13 32:35 37

11. Domaniža

28 10 7 11 36:42 37

12. Skalica

28 10 6 12 38:45 36

13. Dubnica

28 10 1 17 35:49 31

14. Vízkelet

27 9 4 14 27:44 31

15. Piešťany

28 8 7 13 23:43 31

16. ČFK Nitra

28 3 6 19 17:59 15

Összeállította: (ái)

Meghívó

67:31 53

8. Párkány

28 11 5 12 45:54 38

9. Ekel

28 11 4 13 49:47 37

10. Újlót

28 11 3 14 45:33 36

11. ViOn B

28 9 4 15 46:55 31

12. Nyékvárkony

28 9 4 15 38:53 31

13. Ipolyság

28 9 4 15 29:50 31

14. Diószeg

28 6 7 15 34:57 25

15. Felsőkirályi

28 7 4 17 28:67 25

16. Ógyalla

28 6 2 20 22:60 20

Június 11-én, szombaton egésznapos labdarúgótornát rendez Tejfalun az FK Somorja sportegyesület. Hat csapat nevezett be az ifjabb serdülőkorú focistapalánták versenyébe: FK Somorja, FC Budapest, DAC, FK Inter Bratislava, Baník Pezinok, Malacky. A díjakat 18.30 órakor Pinte Attila, egykori válogatott labdarúgó adja át a helyezetteknek. (–)

Ovisok és iskolások a sakktáblánál A nagymegyeri sakk-klub évek óta szervez különféle versenyeket. A legismertebb eddig a felnőttek nemzetközi seregszemléje volt, amelyet idén az 1997-ben és korábban született gyermekek tornája váltott föl. A változás okáról Cséfalvay István klubelnököt kérdeztük. „Az utóbbi években egyre nehezebb volt igazán rangos mezőnyt összehozni a felnőttek találkozójára. Gútay László, a vmk igazgatója jött az ötlettel, hogy rendezzünk tornát gyermekek részére. Az első ilyen május 28-án megvalósult, méghozzá 53

résztvevővel. A létszám felülmúlta minden várakozásunkat. Már most reméljük, hogy rendezvényünket a jövőben nemzetközi szintre tudjuk emelni” – mondta el az elnök. A nagymegyeri tornát Jozef Ráchela, a Dunaszerdahelyi járás egyik legelismertebb sakk-szakembere nyitotta meg. Tőle azt kérdeztük, hol tart a járás sakksportja, van-e iránta érdeklődés a fiatalok körében. „Mindenekelőtt gratulálok a nagymegyeri sakk-klubnak ehhez a remek tornához. Örülök, hogy ilyen sok gyermek jött el a fürdővárosba. A kérdésre válaszolva, sajnos, azt kell mondanom, a fiatalok nem vonzód-

nak tömegesen a sakk iránt. Dunaszerdahelyen kívül Nagymegyeren, Dióspatonyban és Nyárasdon foglalkoznak magas színvonalon a fiatalokkal. A játékosállomány ennek ellenére nagyon szűk, a klubok mégis kiváló eredményeket érnek el nemzetközi összehasonlításban mérve is. Legutóbb a dunaszerdahelyi Petényi Tamás Európa-bajnoki címet szerzett a 18 évesnél fiatalabbak kategóriájában. Ugyanott Kántor Réka második lett. Janka Kahancová a 16 évesek korosztályában nyert ezüstérmet, míg a 14 évesek és fiatalabbak korkategóriájában Takács László 5. lett. Csehországban, Lengyelország-

ban és Oroszországban újabban már az óvodában van sakkoktatás, ami jó dolog, hiszen az apróságok már abban a korban megismerkednek a sakk alapjaival és van esély, hogy később ezt a sportot választják a sok közül” – fogalmazott Ráchela. A nagymegyeri torna eredménye: 1. Balogh Péter 6,5 pont, 2. Molnár Ernő 6 pont, 3. Molnár Viktor 5,5 pont (mind Komáromi KSC). A hazaiak közül Sárközi Dominik volt a legjobb az 5 ponttal nyert 7. hellyel. A legfiatalabb résztvevő a dunaszerdahelyi Martin Minárik volt, aki augusztusban lesz ötéves. Vladislav Kmeť


47

Sport

2011. június 7. |23. szám

Ismét vesztett a csallóközi újonc Kedden köszönés nélkül távozott a somorjaiak edzője, id. Richard Schwartz II. liga, nyugati (A) csoport, 29. forduló. Az elmúlt hét közepén köszönés nélkül távozott a somorjaiaktól edzőjük, id Richard Schwartz, aki a tavaszi idény elején Pinte Attilát váltotta fel a kispadon. A szakítást kiváltó okokról megtudtuk, hogy az STK klubelnöke, Csutora Norbert kifogásolta a szakvezető néhány döntését, ugyanakkor azt is közölte vele, hogy az új idényben már nem tartanak igényt szolgálataira. A vasárnapi találkozón edzőként Miroslav Kubica küldte csatába az STK alakulatát, melynek tagjai ezen a találkozón is elpuskázták (Urda, Mezovský, Antunovič, Špánik) gól-

lal kecsegtető helyzeteiket. A vendégek három pontot érő fejesgólját pontrúgás előzte meg. A felázott talaj a védekezésre összpontosító vendégeknek kedvezett. * STK 1914 Somorja–Vrbové 0:1 (0:1). Góllövő: Poláček (24.). STK: Lehuta – Špánik, Marušin, Soós T., Fulmek, Urda (66. Vaško), Mezovský, Mazúch, Kopúň, Hulínek, Antunovič (82. Fráz). * További eredmények: Topoľčany–Moravany nad Váhom 1:2 (1:0), g.: M. Kopún (9.), ill. Filip (48.), Mitošinka (54.); PŠC Pezinok–Jaslovské Bohunice 1:3 (0:2), g.: Buchel (53.), ill. V. Šimo (35.), Pilí-

šek (45.), A. Pavlík (86.); Rača–Vráble 1:2 (0:1), g.: Dargaj (50.), ill. Hambálek (35.), A. Ivan (77.); Nové Mesto nad Váhom–Slovan Bratislava jun. 1:1 (1:1), g.: Marček (31.), Peňaška (23.); Nemšová–FC Nitra jun. 2:0 (1:0), g.: M. Fabuš (22.), P. Ďuriš (75.); Érsekújvár–Myjava 0:3 (0:2), g.: Kosík (10.), Sládek (18.), M. Dian (52.); Spartak Trnava B–Bernolákovo 3:0 (1:0), g.: Kamdem (13., 87., 90.). A 30. fordulóból előrejátszott mérkőzés: FC Nitra jun.–Nové Mesto nad Váhom 1:2 (0:1), g.: Gajdoščík (69.), ill. Šebek (45., 59.). Összeállította: (ágh)

Bringa nap – negyedszer DUNASZERDAHELY/DUNATŐKÉS – Idén negyedik alkalommal rendezte meg a Családi Könyvklub a Bringás napot. „A bringa nap résztvevői a mindennapos kerékpározás nép-

szerűsítéséért demonstrálnak, békésen. Szeretnénk, hogy Dunaszerdahelyen tovább emelkedjen a kerékpárral közlekedők aránya” – mondta el Győry Attila, a rendez-

Győry Attila főszervező (sárgában) az utolsó eligazítást tartja a Vásártéren

vény főszervezője. A mintegy 100 kerekes hagyományosan Dunaszerdahely városát körülbiciklizve tért vissza a kiindulási pontra, a Vásártérre. Innen a bevállalósak, illetve

A bajnokság állása 1. Myjava

29 19 7 3 59:14 64

2. Nemšová

29 18 6 5 55:20 60

3. N. Mesto

30 15 6 9 55:33 51

4. Vráble

29 15 4 10 36:35 49

5. FC Nitra jun.

30 15 2 13 51:45 47

6. Slovan jun.

29 12 7 10 42:30 43

7. Vrbové

29 12 6 11 35:37 42

8. Sp. Trnava B

29 12 5 12 45:39 41

9. Topoľčany

29 10 7 12 36:42 37

10. Pezinok

29 10 6 13 32:41 36

11. Érsekújvár

29 10 6 13 35:45 36

12. Somorja

29 9 8 12 43:36 35

13. Moravany

29 9 7 13 28:50 34

14. Rača

29 7 8 14 30:56 29

15. Bernolákovo

29 7 3 19 29:57 24

16. J. Bohunice

29 6 6 17 31:62 24

akik jobban bírták az iramot, a dunatőkési Czajlik-ranchra folytatták tovább a kerekezést Kisudvarnok érintésével. A menet délután háromkor érkezett vissza Dunaszerdahelyre, kellemes napot eltöltve a sport és a kikapcsolódás jegyében. –as

Az alistáli bringások is csatlakoztak a mezőnyhöz

Fogas Ferenc felvételei

Hétvége a hazai focipályákon Megyei ligák Június 11. (szombat) – III. liga: Vízkelet–Domaniža, Bős–Skalica, Szered–Ludanice, Nyárasd–Galánta (mind 17.00). Június 12. (vasárnap) – IV. liga: Ógyalla–Újlót, Nagymegyer–Diószeg, Felsőkirályi–Komárom, Negyed–Párkány, Nyékvárkony–Ipolyság, Illésháza–Gúta, (mind 17.00). V. liga: Dióspatony–Vága, Csalló köz kürt–Ekecs-Apácaszakállas, Vágkirályfa–Mocsonok, Vásárút–Nagylég, Šintava–Nagymagyar, Vágfar-

kasd–Tallós, Vinohrady–Nádszeg, Pered – szabadnapos, Ímely–Garamtolmács, Naszvad–Komját, Marcelháza–Udvard, Hetény–Zselíz (mind 17.00).

Területi bajnokságok DUNASZERDAHELY: I. osztály, 29. forduló – június 11., 17.30: Jányok– Kisfalud, Tárnok–Nagyszarva, Pozsonyeperjes–Szentmihályfa, Királyfiakarcsa–Egyházgelle, Kisudvarnok–Balony, Csallóközcsütörtök–Egyházkarcsa, Hodos–Nagy-

abony, Csenke–Sárosfa. II. osztály, 29. forduló – június 12., 17.30: Felsőpatony–Patonyrét, Csiliznyárad–Illésháza B, Padány–Nagyudvarnok, Nagypaka–Pódafa, Lúcs – szabadnapos, Csákány–Baka, Alistál–Izsap, Bodak–Felbár. I. osztály – nők, 17. forduló – június 11., 17.00: az elhalasztott Nagymagyar–Alistál derbi. GALÁNTA: I. osztály, 29. forduló – június 12., 17.00: Királyrév–Szered B, Nagymácséd–Galánta B, Tósnyárasd–Jóka, Nagyfödémes–Diószeg B/Kismácséd, Hidaskürt–Alsószerdahely, Magyargurab–Alsósze-

li, Sopornya–Pusztakürt, Felsőszeli–Taksony. KOMÁROM: I. osztály, 28. forduló – június 12., 17.00: Perbete–Szentpéter, Vágfüzes/Kava–Keszegfalva, Ógyalla B–Pat, Bátorkeszi–Búcs, Srobárová–Izsa, Lakszakállas–Örsújfalu, Csallóközaranyos–Nemesócsa, Újgyalla–Madar. II. osztály, 26. forduló – június 12., 17.00: Megyercs–Tany, Gúta B–Martos, Dunamocs–Nagysziget, Bogya/Gellér– Csicsó, Bogyarét–Dunaradvány. FK Actív Komárom és Nagykeszi csapata szabadnapos lesz. (–ck)


48

Csallóköz

Sport

Ősszel szárnyaltak, tavasszal bukdácsoltak Tizennyolc bajnoki meccsén gólképtelen volt, vendégként csupán hatszor talált a kapuba a DAC Befejeződött a Corgoň Liga 2010/2011-es évfolyama. Az idényzárót követően statisztikai adatokkal illusztrálva értékeljük a 9. helyezett DAC helytállását. A sárga-kékek rosszul rajtoltak, első négy párharcukat elbukták. A nagyszombati döntetlen után rákapcsoltak, remekbe szabott veretlenségi sorozatot produkáltak. A hagyományoknak megfelelően a sikeres ősz után ismét gyengére sikeredett a focitavasz. Az eredményeket figyelve több vonatkozásban is a figyelem fókuszába kerültek a szebb napokat megélt dunaszerdahelyiek, akik tizenhét idegenbeli párharcukon mindössze hatszor találtak a vendéglátók kapujába. A tavasszal lejátszott 15 találkozón góliszonyban szenvedtek, csupán nyolc találatot produkáltak. Érdekesnek találtuk, hogy a hat idegenbeli gól tizenegy pontot ért. A DAC-ot csupán a zsolnaiak voltak képtelenek két vállra fektetni, ugyanis a két együttes mindhárom megmérettetése pontosztozkodással ért véget. Ha már a pontoknál tartunk, Radványi Miklós védencei a legtöbbet, szám szerint hatot az aranyosmarótiak elleni meccseken gyűjtötték be. Harmincketten sárga-kékben DAC-mezben az értékelt időszakban 32 futballista, köztük négy kapus állt csatasorba. Csökkent a légiósok száma, a dunaszerdahelyiek mezében ezúttal 17 újonc, s mindössze 15 külföldi játékos (egy évvel ezelőtt még 30) kapott bizonyítási lehetőséget. Az előző évekkel ellentétben nem a kameruniak, hanem a csehek voltak túlsúlyban, Csehországból ugyanis öten (Nahodil, Szabo, Helísek, J. Kadlec, Matůš) légióskodtak hoszszabb-rövidebb ideig Dunaszerdahelyen. A harminckét labdarúgó közül egyedül David Helísek (2727 perc) szerepelt az összes bajnoki találkozón, Abena viszont csupán egy alkalommal jutott szóhoz, ekkor mindössze tizenegy percet töltött a pályán.

Gólképtelen dunaszerdahelyiek Elgondolkoztató tény, hogy a dunaszerdahelyiek tizennyolc bajnokijukon (2009/2010-es évfolyamban tizenhat meccsen) gólképtelennek bi-

ban szenvedtek a sárga-kékek. Piros lap miatt csupán Roman Konečný szorult kényszerpihenőre. A kollektíva tagjai összesen 69 sárga lapot gyűjtöttek be, a legtöbbször (7-7) a Roman Konečný, Hílek, Matůš alkot-

Harminckét játékos ölthette magára a sárga-kék mezt az elmúlt idényben Fogas Ferenc felvétele

zonyultak. Egyik párharcukon sem tudtak betalálni a besztercebányaiak kapujába. A rózsahegyiek elleni hazai találkozójukon három gólt szereztek, a Slovan, a nagyszombatiak, az aranyosmarótiak, rózsahegyiek és a szeniceiek elleni összecsapáson viszont háromszor kapitulált a csallóköziek hálóőre. A DAC gólkirályának négy találattal Harsányi Zoltán bizonyult, aki azonban a 16. forduló után Iránba szerződött. Sorozatok, lapok és büntetők Ami a szériákat illeti, a Radványialakulat ősszel sorozatban kilenc meccsen (8-16. forduló) őrizte meg veretlenségét, P. Kováč hálója maradt érintetlen. Tavasszal viszont sorozatban nyolc találkozón (20-27. forduló) maradt nyeretlen. A bajnoki évad hajrájában 385 percen át góliszony-

ta triót fegyelmezték a játékvezetők. Két ízben jutottak 11-eshez a dunaszerdahelyiek: Harsányi a kapuba talált, Struhár azonban kihagyta a büntetőt. A DAC ellen öt esetben ítéltek büntetőt a bírók, Procházka (Sp. Trnava) kísérletét Kiss hárította. Fogytán a szurkolók A DAC-stadionban tovább csökkent a nézőszám, a Radványi-legénység hazai párharcaira összesen 31 960 szurkoló (a 2009/2010-es bajnoki évfolyamban 51 366 néző, a 2008/2009-es bajnoki évfolyamban 76 458) váltott jegyet, ezúttal a legtöbben (6177) a 16. fordulóban lejátszott DAC–Spartak Trnava (1:0) találkozón látogattak el a dunaszerdahelyi futballstadionba. Tegyük hozzá, a hiányzó kamerarendszer miatt egy ízben (DACSlovan, 11. forduló) zártkapus mecs-

DAC-mezben a Corgoň Ligában Novota, P. Kováč, Kiss, Nahodil – Igor Obert, Struhár, Hrabáč, Helísek, Abena, Németh Zsolt, Harsányi, Melinho, Marcin, Coric, Michal Gašparík, Tomčák, Jan Kadlec, O. Szabo, ifj. Michal Filo, Hassan, Boya, Lénárth, Roman Konečný, Hílek, Pavol Ďurica, N´Kendo, Halimi, Matůš, Csonka, Yavarzadeh, Seelaus, Nikolic.

cset rendelt el a szövetség, az ominózus eset természetesen befolyásolta a látogatottságot. A DAC idegenbeli fellépéseit 31 960 szurkoló követte figyelemmel. Ki lesz az új vezetőedző? Értesüléseink szerint a dunaszerdahelyiek június 13-án kezdik el a felkészülést a Corgoň Liga új idényére, melynek első fordulójára július 16-án (szombat) kerül sor. Az idénynyitón a DAC Nagyszombatban vendégszerepel. Az első hazai összecsapáson egy héttel később a besztercebányai Duklát fogadják a csallóköziek. Lapzártáig még nem született döntés arról, ki lesz Radványi Miklós utóda a vezetőedző posztján. A futballkulisszák mögött azt rebesgetik, hogy a sárga-kékek klubvezetőinek három jelöltje van: nevezetesen Jozef Valovič, Stanislav Levý (legutóbb Iránban edzősködött) és egy német tréner. Otthon 1. Slovan

17 13 3 1

2. Senica

17 10 4 3 30:13 34

39:7 42

3. B. Bystrica

17 10 4 3 25:11 34

4. Žilina

17 8 7 2 25:15 31

5. Sp. Trnava

16 8 6 2

6. Zl. Moravce

16 9 3 4 24:16 30

23:9 30

7. Ružomberok

17 6 8 3 14:10 26

8. DAC

16 7 4 5 18:18 25

9. Košice

16 7 2 7 18:19 23

10. Prešov

16 6 5 5

11. Dubnica

16 6 4 6 12:19 22

17:18 23

12. FC Nitra

17 6 4 7 14:22 22

Idegenben 1. Senica

16 8 3 5 24:17 27

2. Slovan

16 7 5 4 24:15 26

3. Žilina

16 6 5 5 22:13 23

4. Sp. Trnava

17 5 4 8

5. FC Nitra

16 5 3 8 16:29 18

6. Zl. Moravce

17 3 7 7 11:15 16

7. Ružomberok

16 4 3 9

8. B. Bystrica

16 3 5 8 14:21 14

9. DAC

17 2 5 10

10. Košice

17:21 19

9:23 15 6:21 11

17 1 7 9 10:25 10

11. Prešov

17 3 1 13 13:31 10

12. Dubnica

17 1 6 10 11:28

9

Ágh István

Főszerkesztő – Šéfredaktor: SZILVÁSSY JÓZSEF. Főszerkesztő-helyettes – Zástupca šéfredaktora: LELKES VINCE. Főmunkatárs – Konzultant: BODNÁR GYULA. Szerkesztők – Redaktori: ÁGH ISTVÁN, BERECK JÓZSEF, ĽUBO BANIČ, UNDESSER TÍMEA. Riporterek – Reportéri: ANGYAL SÁNDOR, VLADISLAV KMEŤ. Fotóriporter – Fotoreportér: FOGAS FERENC. Tördelőszerkesztő – Grafická úprava: MÉSZÁROS ANGELIKA. Titkárság – Sekretariát: WIMMER ILONA. Országos terjesztésű regionális hetilap, 51. évfolyam. A szerkesztőség címe: 929 01 Dunaszerdahely, Halpiac 332/9. Tel.: 031/550 37 44. Kiadja: FIERI Kft., 929 01 Dunaszerdahely, Galántai út 397/10. Nyomja: Lapcom Lapkiadó és Nyomdaipari Kft., Győr, Újlak u. 4/A. Terjeszti a D. A. Czvedler Kft. – Somorja és más magánterjesztők. Előfizethető a szerkesztőség címén. Regisztrációs szám – MK SR EV: 329/08. Regionálny týždenník distribuovaný na Slovensku, ročník 51. Adresa red.: 929 01 Dunajská Streda, Rybný trh 332/9. Tel.: 031/550 37 44. Vydáva: FIERI, s.r.o., 929 01 Dunajská Streda, Galantská cesta 397/10. Tlač: Lapcom Lapkiadó és Nyomdaipari Kft., Győr, Újlak u. 4/A. Rozširuje: D. A. Czvedler, spol. s r.o. – Šamorín a súkromní distribútori. Predplatné prijíma redakcia. EV: 329/08. E-mail: online.csallokoz@gmail.com; iroda@csallokozonline.sk. Lapunkat az SZK KM támogatja. Realizované s finančnou podporou MK SR – program Kultúra národnostných menšín 2010. Vydavateľ nezodpovedá za jazykovú a obsahovú úpravu objednanej inzercie. A kiadó nem vállal felelősséget a megrendelők által készített hirdetések nyelvi és stilisztikai színvonaláért.

Csallóköz


Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.