Vendéglátás Másképp Blogi módra 2

Vendéglátás Másképp Blogi módra

2.

Előző havi írásom zárásában tett ígéretemhez híven kezdem akkor a mesét azokról a bizonyos csodákról, melyek engem az elmúlt pár évben, hónapban, hétben megtalálnak.

A legmeglepőbb formában, a legváratlanabb helyeken, némelykor csak utólag fedve fel magukat csoda mivoltukban. És adva rá nekem magyarázatot, miért is csoda számomra, hogy megélhet(t)em őket.

Hogy ez utóbbi dolog kicsit érthetőbb legyen, induljunk egy egészen friss és engem nagyon megrázó történettel.

Pár napja a Párom üzletébe tartva a zöld lámpára vártam a zebránál, amikor egy mellettem álló fiatal hölgy majdnem a megállóból éppen elinduló busz elé esett… Az arcát nem láttam, mert nekem háttal állt, csak dühös motyogását hallottam és az tűnt fel, hogy bizonytalanul imbolyog.

Persze ilyenkor mire gondolunk először: biztos részeg…

És meglehet talán valóban az is volt, de ki tudja mi oka volt rá, hogy leigya magát. Emlékszem a saját életemből jó pár szituációra, amikor azt hittem, ha borba fojtom a bánatom, az mindent megold. Igen ám, de az évek során azt is megtanultam: a megoldás nem működőképes, ugyanis a bánat remekül tud úszni, fene a jó dolgát. Sőt, alkoholba mártva ideig-óráig csitul csak, mindöszsze azért, hogy utána felerősödve visszatérjen és még nagyobb galibákat okozzon.

Na de most nem is ez a lényeg, bár a történet szempontjából fontos mellékszál, melyre későbbi

cikkemben bővebben kitérek majd alkalomadtán. Egyelőre azonban térjünk inkább vissza a Lányhoz az úttest szélén.

Láttam rajta, hogy reszket a hidegtől, ami nem csoda, mert egy vékony kardigánt viselt csupán, holott jeges szél fújt és röpködtek a mínuszok.

Mikor észrevettem, hogy megtántorodik, utána kaptam, hogy megfogjam, de szerencsére magától viszszanyerte az egyensúlyát. A buszvezető pedig kitűnő reflexszel húzódott beljebb a sávban, nagyobb ívben kerülve, mint ahogy indult. És le a kalappal előtte, még rá sem dudált mérgesen, ahogy ilyenkor a legtöbben tették volna.

A Lány a szeme sarkából érzékelte, hogy utánanyúltam, hátranézve rám vágott egy akár köszönetnek is értelmezhető félgrimaszt, aztán visszafordult megvárni a zöldet. Én pedig ahogy megláttam az arcát, elakadt a szavam…

Volt kolléganőm nézett rám, zavaros tekintettel, fel sem ismerve engem. Bennem pedig olyan szinten megfagyott a vér, hogy képtelen voltam egyetlen szót is kinyögni… És bár ösztönösen mozdult bennem a lelkiismeret, hogy ráköszönjek, megkérdezzem tudok-e valamiben segíteni neki, valami mégis visszatartott. Sok dolgom volt aznap, én sem éreztem túl jól magam, úgy gondoltam ott és akkor nem vagyok olyan állapotban, hogy más dolgával foglalkozzak…

De mivel még másnap is foglalkoztatott a dolog és már jobban voltam, élénken élt bennem a késztetés, hogy írjak neki és megkérdezzem, jól van-e. Láttam a messengeren, hogy épp aktív, így átmenetileg megnyugodtam, hogy valószínűleg előző nap nem történt komoly baja. Mivel nemrég volt a születésnapja, amit akkor elfelejtettem, írtam neki egy üzenetet. Megköszönte a jókívánságokat és beszélgettünk kicsit a volt közös munkahelyünkkel kapcsolatos dolgokról. A pár nappal korábbi incidenst természetesen egy szóval sem említettem. Olvasva viszont, hogy nem kifejezetten elégedett a munkában való haladásával, ajánlottam neki egy kedves ismerősömet, akivel érdemes lehet konzultálnia a témában. Lelkesen meg is kereste az illetőt még aznap és le is egyeztették az időpontot a beszélgetésre, én pedig örültem, hogy segíthettem.

Pár nap múlva mikor érdeklődtem, hogy sikerült a beszélgetés, még csak nem is reagált a kérdésemre. Akit pedig ajánlottam neki, attól megtudtam, hogy lemondta az időpontot...

S hogy mindez mitől csoda számomra és hogy kapcsolódik a Vendéglátás Másképp Blogi módra témához?

A múlt havi cikkemben említett első vállalkozásom ahhoz a munkahelyemhez is kapcsolódik, ahol a Lánnyal megismerkedtem és jó pár hónapig közösen tanultunk, dolgoztunk és segítettük egymást a magunk módján, mikor miben tudtuk éppen támogatni a másikat.

Egy mindkettőnk számára új szakmában igyekezve BOLDOGulni legjobb tudásunk szerint. Az idő nagy részében küzdve, mint disznó a jégen. Azért, hogy talpon maradjunk, hogy fedezni tudjuk a kiadásainkat, hogy életben tartsuk a KATA-s vállalkozásunkat mindaddig, míg beindul a szekér és elkezdünk normális pénzt keresni.

Aztán én egy idő után FEL-adtam a további harcot mert éreztem, hogy nem passzolok az ottani csapatba, nem tudok és nem is akarok azonosulni az ügynökségnél bevett gyakorlattal. A felmondásom óta eltelt időben pedig többször is megbizonyosodtam róla, mennyire jól döntöttem akkor.

És hogy neki is ezt kéne végre tennie saját jól felfogott érdekében. Hisz, ha ennyi idő alatt nem sikerült eljutnia egy stabil pontra, ahonnan fejlődni tud szakmailag, akkor fölösleges tovább erőltetni a dolgot.

Könnyen mondom ezt persze én, egy – most már – kívülálló szemével. Ismerve azonban a helyet, az embereket, a körülményeket, amik között Ő maradt, úgy érzem objektívebben tudtam felmérni a jelen helyzetét látva pár napja, hogy milyenné tették Őt a körülmények…

De ami az én leckém ebből az egészből sokadjára is: senkit nem menthetek meg saját magától és azoktól a plusz köröktől, amiket Ő úgy érzi, le kell futnia.

Kínálhatok neki alternatívát, mutathatok utat hozzá és kísérhetem egy darabig – amennyiben úgy dönt, elfogadja a segítségem, a tudásom, a tapasztalatom. De az Úton elindulni és azt végigjárni az Ő dolga.

Ezért (IS) gondoltam újra 2019. őszi indulása óta sokadjára is a Vendéglátás Másképp programot. És döntöttem úgy, hogy a másképphez képest is másképp csinálom ezentúl. Önök pedig abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy első kézből kapják erről a legfrissebb információkat hónapról hónapra. Mondhatni az első sorból figyelik azt, mi minden lehetséges annak, akinek van egy álma, amiben hisz és hajlandó is tenni érte nap mint nap kitartva és haladva a cél felé.

A fenti történet csodája pedig számomra abban rejlett, hogy sokadjára is rájöttem: „Ha valaki most nem fogadja el a segítséged, nem érdemes erőltetned. Az lesz majd a hatékony segítség, amit saját felismerés nyomán kér.” (Sándor Alexandra Valéria)

Bízom benne, hogy fenti soraim gondolatébresztőként szolgáltak sokaknak. Akik most ezért izgatott kíváncsisággal várják következő havi írásaimat, melyekben folytatom Életmese Újrakeretező Csoda-történeteimet.

Arról, miben és hogyan hozott megszámlálhatatlan pozitív változást számomra egy olyan időszak, mely mindannyiunk számára feladatokkal teli, embert próbáló hónapokat adott az életünkhöz. Invitálom Önöket, hogy tartsanak velem továbbra is, addig is kívánok örömteli felismeréseket és megoldás orientált hozzáállást a kínálkozó lehetőségek gyümölcsöző felhasználásához.

Változz Velünk

Kedves Olvasóim, előző havi cikkemet egy ígérettel zártam, melynek ezennel eleget teszek. Említettem, hogy február végén elhozom két másik „VáltozóTesóm” megéléseit a tavalyi év közös négy és fél hónapos programjáról. Múltkor olvashattak a Változz velünk egyetlen férfi résztvevője Imre és a program alatt nekem rendelt ’párom’ Gabi átalakulásáról.

Alább Ildó, a lovak szerelmese Imréhez hasonló tömörséggel foglalta össze élményeit. Hajnal a festővászon varázslója pedig Gabi-féle részletességgel mesél mindarról, mit köszönhet a Mentoraink támogatásának, akiket tavalyi cikksorozatomban már részletesen bemutattam.

Fogadják szeretettel, olvassák nyitott szívvel és elmével két általam nagyra tartott Társam összefoglalóját saját változásaikról. Kívánom, hogy a mostani sorok is szolgáljanak inspirációként mindazoknak, akik szebben, jobban, tartalmasabban vágynak élni.

Ildikó előtte

„Nekem a program életmentő volt, hogy újra építhessem magam. A sok elfojtott düh és méreg miatt teremtettem egy betegséget magamnak. A coach-ok ezeket a felszín alatti blokkokat feloldották, úgy ahogy sose gondoltam volna. Étkezési tanácsokat kaptam! Most már a gyógyulásomat, az egészségemet építem. A gondok többé nem terhek, hanem megoldandó feladatok. Sokkal könnyebb az elengedés! Már sokkal kevésbé húznak le a negatív dolgok! Önbizalmamat pedig növelte az angol, rajz, pontozás technika és a torna gyakorlása, amik a mai napig velem vannak. A külsőm is változott! Már nem szürke, világ elől elbújós ruhákat hordok, hanem világos élettel teli színeket! Már tudom mi áll jól, s mit felejtsek el. A környezetem is észrevette, mindig kapok azóta elismerő szavakat. És köszönöm szépen, egyre jobban vagyok!!!”

„Hujber Hajnalka vagyok, Nyugat -Magyarországon, Rumban élek. Három évvel ezelőtt – egy baleset utáni egy éves lábadozásom alatt – kezdtem el ismerkedni a festéssel. Eleinte terápiaként tekintettem rá, amellett, hogy örömöm leltem benne, lelkileg nagyon sokat segített, hogy túltegyem magam a nehézségeimen. Rosszul viseltem, hogy mozgáskorlátozott voltam, segítségre, támogatásra szorultam, kicsúszott az irányítás a kezemből. Böngésztem, kutattam színvonalas festőiskola után így került látóterembe a Valdor Art alternatív rajz- és festőiskola. Ekkor elhatároztam, amint újra tudok járni, személyesen keresem fel őket Budapesten. Tavaly ősszel került sor az első találkozásra Dorogi Andreával és Valentin Péterrel, a Valdor Art alapítóival. Mind emberileg, mind szakmailag nagyra becsülöm őket, nekik hála egy teljesen más világba csöppenhettem, amikor megkezdtem náluk a tanulmányaimat. Azóta már résztvevője vagyok mentorprogramjuknak, tanulom a rajzolást és festést. 2020. novemberében kaptam tőlük egy e-mailt, hogy szponzorként támogatnak egy újonnan induló programot, amennyiben kedvet érzek, jelentkezzek. Megnéztem a Mentorok listáját, s mivel úgy éreztem, őket nekem válogatták össze, ezért habozás nélkül jelentkeztem. 4,5 hónapon keresztül működtünk együtt, a 9 kiválasztott és a 14 mentor a Változz Velünk Program keretein belül.

Testi – lelki kondicionáláson estünk át, mindannyian megtaláltuk azokat a szakembereket, akiknek segítségére szükségünk volt, sőt, a mai napig tartjuk a kapcsolatot, hiszen a fejlődésünkön azóta is dolgozunk mindannyian. Szeretettel gondolok az összes támogatónkra, a csapattársaimra, nagyon értékes embereket ismerhettem meg személyükben, olyan tapasztalásokat élhettem meg, melyekért mindig hálás leszek.

Dr. Bagi Gabriella vércseppanalízise fényt derített olyan egészségügyi problémákra, melyek

Ildikó utána

a megfelelő étrenddel – az ételintoleranciákat figyelembe véve – remekül orvosolhatóak. Nagy megnyugvást jelentett számomra, hogy Gabi holisztikus szemlélete ötvözi a nyugati és keleti medicinákat, ahogy az őt felkereső ügyfelek egészségügyi állapota igényli. Profizmus jellemzi tevékenységét, számomra Ő egyedülálló.

Szanyi Tímea life coach segítsége hatalmas változást hozott az életemben. Timi kedves, finom lénye elragadó, amikor beléptem hozzá, éreztem, hogy jó helyen vagyok. Beszélgetéseink alkalmával gyorsan és hatékonyan feltárta az elakadásokat, az életemet akadályozó tényezőket, blokkokat, szaktudásával hamar rávezetett, hogy megleljem a megoldást. Iránymutatásai kincset érnek: megtanította, hogy soha nem készen kapjuk a megoldókulcsot – pedig az milyen könnyű lenne –, hanem kemény önfejlesztő munkával le-

het eredményeket elérni. Úgy érzem jó úton haladok, kitűzött céljaimért minden nap megdolgozom, és útközben a megvalósításhoz szükséges eszközöket is megtalálom.

Weitz Tercsi jobb agyféltekés módszereivel nemcsak a tanulást, hanem a hétköznapokat is könnyebbé teheti az ember. Tercsi igazi egyéniség, aki ismeri, tudja miről beszélek, olyan kisugárzása van, hogy emlékszem a személyiségfejlesztő tréningjén szinte csüngtünk szavain, szaktudása, előadásmódja, szeretete lebilincselő. Vállalja sebezhetőségét, hibáit, melyekből tanulva tovább építkezik, fejlődik, tapasztalatait megosztva azzal, aki kéri, egyszerűen Ő annyira emberi.

A belső változások mellett a külső átalakulás is elindult, Dobler Norbert – Dobler Akadémia – személyi edzővel kidolgozott edzésterv szerint heti 3 alkalommal edzettünk, Kadosa Judit (Stílus, ami Benned van) szín- és stílustanácsadó javaslatai alapján könnyebben választhatunk alkatunknak, stílusunknak megfelelő ruhadarabokat. Minden hölgynek jól jöhet egy stílustanácsadó iránymutatása, mely jótékonyan hat az önbizalomra is, hisz több határozottsággal is felruházza a nőket.

Münster Edina - Crystal Pécs - szervezésében részt vettem egy szenzációs fotózáson, gyönyörű

alkalmi ruhákat viseltem. Sokat tanultam magamról, meglepődtem, hogy mennyire élvezem, pedig mindig is elutasító voltam, ha fotóztak. Edina személye szintén magával ragadó, könnyed, szeretetteljes, problémamegoldó képességét csodálom.

Elmondhatom, hogy életem meghatározó, sorsfordító fejezete volt ez a pár hónap, rengeteg felismeréssel, tapasztalattal gazdagodtam, melyeket emberi kapcsolataimban és a munkámban egyaránt kamatoztathatok.

A festés hobbiból olyan szintű szenvedéllyé vált, mely a mindennapjaim része már. Átszövi az életemet, általa építem a jövőmet, és ahhoz, hogy bátorságom, erőm legyen ezen az úton elindulni, kellett mindazt megtapasztalnom, amit az elmúlt hónapok és a Mentorok nyújtottak.

Ezúton is szeretném mindannyiuknak megköszönni, hogy mellettem álltak - állnak, bíztak bennem, segítő kezet nyújtanak a mai napig, ha szükséges. Hálás vagyok értetek!”

Ildó és Hajnal őszinte és lelkes beszámolója után következő számunkban a Változz velünk program résztvevőit bemutató cikksorozatom lezárásaként kedves itteni szerzőtársam, Kovács Katalin és jómagam osztjuk meg Önökkel, mit adott nekünk a tavalyi közös fejlődés. Tartsanak velünk márciusban is és addig is hallgassanak a szívükre, ha azt súgja itt az idő változ(tat)ni.