4 minute read

Lehet másképp 8

Megbocsátás, remény, motiváció – már nem pusztán jól csengő mérföldkövei számomra az önismereti útnak, hanem egy-egy eszszenciális illóolajhoz tartozó történet a saját életemből, melyeket Rácz Barbara Életvezetési- és Egészség Coach aktív közreműködésével sikerült megtapasztalnom nemrég.

A Változz velünk program részeként nyílt alkalmam rá, hogy találkozhassak Vele, amiért nagyon hálás vagyok, mert személyében egy igazán szeretetteli, segítőkész, messzemenőkig pozitív hozzáállással rendelkező hölgyet ismerhettem meg.

A tőle elsőként kapott, általa csak „Nike” olajként emlegetett (ld. Just do it szlogen) Motivate keverék igazi segítőtársam volt a mindennapok során, mikor legfőképpen munkahelyi kihívásokban adódott lehetőségem helyt állni. Olyan területen bizonyítva, mely számomra meglehetősen új terepként bukkant fel az életemben bő egy évvel ezelőtt és bevallom hosszú ideig nehezen találtam a helyemet benne. Furcsa volt számomra hozzászokni ahhoz, hogy én, aki korábban már hosszú évek óta másokat segítettem saját szakmai tapasztalataim megosztásával, most olyan emberek segítségére vagyok szorulva a feladataim megoldása során, akik bár pontosan tudom, hogy az adott szakmában nálam jóval képzettebbek és tapasztaltabbak, de hozzám képest „botrányosan fiataloknak” érzem őket…

A fent említett olajon kívül számos alkalommal hívtam segítségül egyéb hangulatjavító elegyeket is, akár meditáció során, akár olyan szituációk kapcsán, melyek a kelleténél jobban megviseltek és mindenképpen úgy éreztem, hogy csak segítséggel tudok tovább lendülni és végleg túljutni az általuk bennem keltett feszültségen, kellemetlenségeken.

Napról napra egyre inkább csodálom mind az olajokat, mind a velük dolgozókat, köztük is leginkább Barbit, akitől előadásokat és fb live-okat egyaránt örömmel hallgatok. Mind több információt begyűjtve arra vonatkozóan, hogyan lehetünk képesek az esszenciális olajok használatával testi-lelki-szellemi szinten egyaránt előbbre jutni és megoldani a mindennapok során felbukkanó szakmai feladatokat csakúgy, mint egy-egy kényesebbnek bizonyuló kapcsolati szituációt. Legyen szó akár a párunkkal való vitáról, netán baráti társaságban, vagy családi vonalon bekövetkező drámák rendezéséről.

A nyár végének beköszöntével, az iskolakezdéssel újra ránk váró feladatokba való visszarázódást és újbóli behangolódást, a motivációnk megerősítését egyaránt támogatni képesek a természet patikájából származó csodák, felnőttek és gyermekek számára egyaránt.

Felhasználásuknak számos módja lehet a belélegzésen keresztül, a bőrön keresztüli felszívódást választva egészen a belső alkalmazásig bezárólag – ezekkel kapcsolatban mindig érdemes szakavatott segítő tanácsát kérni. Erre a célra ajánlom Önöknek nagy szeretettel Rácz Barbara Életvezetési és Egészség Coachot, akinek tollából szintén olvashatnak egy gondolatébresztő írást A csend ereje címmel magazinunk hasábjain ebben a hónapban.

Amennyiben Önök is természetes megoldásokat keresnek a mindennapokban való egyre eredményesebb helytállásra a mostani kihívásokkal teli időkben, okvetlenül érdemes kicsit bővebben utána nézni a fent említett lehetőségeknek. Főleg, mert a vegyszerek és gyógyszerek életünkből történő kiiktatásával egyre többet tehetünk azért, hogy ne csak mi magunk lehessünk egészségesebbek, de a bolygónk is egyre kevésbé legyen terhelve az említett káros vegyi anyagok egyre erőteljesebb hanyagolása révén. Járulékos „mellékhatásként” pedig örüljünk neki, hogy a növények immunrendszerét képviselő illóolajok képesek hozzájárulni ahhoz, hogy egyre többen válhassunk meggyőződéses, elkötelezett, önmagunk és környezetünk jobbá, szebbé tételét zászlajukra tűző Férfiakká és Nőkké, mindnyájunk holisztikus épülésére-szépülésére.

A CSEND EREJE

Szeretem a csendet. Egy csöppnyi csend balzsam a léleknek, megnyugvás az elmének. A csend sima vizű, néma tó: belenézve megláthatjuk igaz valónkat, valódi vágyainkat. A csendben ott vagyunk mi magunk - tisztán, Isten teljességében tükröződve.

Óriási a minket körülvevő zaj, és naivan azt hihetjük, könnyen ki tudjuk vonni magunkat hatása alól, de vajon tényleg így van ez? A mindennapos információdömping alattomos drogként hat ránk, és talán éppen ezért meglehetősen nehéz leszoknunk róla. Mi sem bizonyítja jobban, mint amikor megpróbálunk csöndben maradni, de képtelenek vagyunk kikapcsolni az elménket, és egymást kergetik az újabb és újabb gondolatok. Ha belső egyensúlyra törekszünk, meg kell keresnünk a módját annak, hogyan iktassunk be zajmentes időszakokat az életünkbe. Ez a fajta csend nem csak a fizikális és virtuális egyedüllétet, a környezet nesztelenségét és a beszéd hiányát jelenti, hanem teljes holisztikus lényünk -testünk, elménk és érzelmeink - csendességét. Nem megy magától, idő és rendszeres gyakorlás kell hozzá. Meg kell tanulni teljességgel befelé fordulni, felhagyni a pótcselekvésekkel, elzárni a gondolatcsapot, ezután következhet csak a szív igazi szótlansága. Ez már egy nagyon szabad állapot, és meggyőződésem, hogy mélyen önmagunkkal és Istennel találkozni csak ebben az állapotban, a lélek csendjében lehet. Szembesülni önvalónkkal a csöndben áldás, enélkül csak sodródunk a felszínen.

Hihetetlen erő lakozik ebben a mély csöndben. A lélek a csenden keresztül szól hozzánk, kristálytisztán, félreérthetetlenül tükröződik viszsza benne igazi arcunk. Ilyenkor megállhatunk egy pillanatra, és megvizsgálhatjuk: milyen ez az arc, és tetszik-e nekünk? Ahogy arra a kérdésre is kendőzetlenül nézhetünk rá, hol tartunk, merre haladunk, vajon jó irányba megy az életünk, jó úton járunk? A lélek csendjében látjuk meg ezt igazán tisztán, és csak ebben a makulátlan állapotban tudjuk kellőképpen meghallani és megfogalmazni azt, hogy miért vagyunk itt a földön, mire is vágyunk valójában. Mi az, amitől létezésünk valóban egyedi, és pótolhatatlan, mit szeretnénk létrehozni, teremteni az életünkben, az életünkkel? Amíg magunk sem tudjuk mivégre vagyunk itt, mit akarunk, nem fog láthatóvá válni ebben a fizikai valóságban.

Számomra a nagy dolgok csöndben teljesednek be. Mikor az elme és a szív is megnyugszik, érezhetően elsimul az ego és lecsillapodnak az érzelmek, megérkezünk abba a belső szentélybe, ahol a csönd igazsága lakozik. Meglátni létünk célját, azt, amiért megszülettünk -, s a forrást, amiből táplálkozunk: önmagában felér egy győzelemmel. A magunkba tekintés bátorságáért és a temérdek erőfeszítésért gazdagon megjutalmaz az élet: megajándékoz mindazzal, amire ráleltünk a csönd mélyében. A csönd feltétele annak, hogy megváltozzunk. A csönd az alapja annak, hogy változtassunk. A csönd a teremtés bölcsője.

Te mit látsz csended tükrében?

Rácz Barbara Életvezetési- és Egészség Coach

This article is from: