CK Magazine #62

Page 25

és az emlékezetük. A kutatók semmilyen kognitív romlást nem észleltek és úgy találták, hogy a változások jelentősebbek voltak a kannabiszfüggő alanyok esetében. Összességében tehát arra jutottak, hogy a CBD-terápia hatékony lehet, a kannabiszfüggőség kezelésében és az azzal járó károsodások helyrehozásában. Igen ám, de 200mg CBD meglehetősen magas dózisnak számít, amit napi rendszerességgel használva kevesen engedhetnek meg maguknak. A kutatókat ezért az is foglalkoztatja, hogy mi történik akkor, ha CBD-t csak olyan arányban adagolunk a THC mellé, mint ahogy az egyes kannabiszfajtákban is előfordulhat. Egy 2019-ben publikált vizsgálat némiképp meglepő válasszal szolgált. Ausztrál kutatók 36 egészséges kannabiszhasználót vontak be a vizsgálatukba, melyben – a placebót nem számítva – négy különböző arányban vaporizáltak THC-t és CBD-t. Az első esetben kizárólag THC-t fogyasztottak 8mg mennyiségben. A másodikban csak CBD-t magas, 400mg-os dózisban. A harmadik és a negyedik esetben együtt fogyasztottak THC-t és CBD-t, ám különböző arányokban: egyszer 12mg THC-t és 400mg CBD-t, míg a másik esetben 8mg THC-t és 4mg CBD-t. Fókuszáljunk ez utóbbi arányra, ami akár egy kannabiszfajtát is leképezhetne, amelynek mondjuk 16% a THC és 8% a CBD tar-

talma. Ezekről a fajtákról azt tartjuk, hogy a CBD ellensúlyozza a THC intoxikáló és szorongáskeltő hatásait. Nos, a kutatás mást mutatott: a CBD ebben a kis mennyiségben még tovább fokozta a THC intoxikáló hatását és csupán a jóval nagyobb, 400mg-os dózisban csökkentette azt. Vagyis nagyon úgy tűnik, hogy újra kell gondolnunk a THC és a CBD együttes használatát, akkor, amikor kannabinoidokkal szeret-

nénk csök­­­kenteni a szorongást. A vizsgálatok alapján jelenleg úgy látszik, hogy az egerekhez hasonlóan akár harmincszor magasabb dózisban kell CBD-t fogyasztanunk ahhoz, hogy bizonyosan ellensúlyozzuk a THC nem kívánt hatásait.

text: Kardos Tamás


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.