Carp Zoom tokhal május 2013

Page 1

gam. Ez nagyon finom szemcsézetű, ennek ellenére mégis könnyen bontó halas-hallisztes újdonság.

A három méteres vadonatúj CarpZoom LionZoom Picker botjaim már türelmetlenül várták a soron következő bevetésüket. Ezek a minőségi karbon botok a tévhittel ellentétben nem csak keszegezésre alkalmasak. Bár a méretükből kifolyólag nem távolsági horgászatokra lettek tervezve, de 25-35 métert kényelmesen meg tudunk velük dobni. A gerinces bottest a megfelelően kiválasztott spicctaggal a termetesebb halakkal is gond nélkül felveszi a küzdelmet. Q

Tóth Henrik

A CarpZoom-mal így is horgászhatTOK! Vándorló horgász vagyok, kedvelem a változatosságot és a kihívásokat. Szeretem a számomra ismeretlen vizeket feltérképezni és meghorgászni. Egy idegen területre elmenni és ott a halat „becserkészni” külön öröm számomra. Ilyen víz volt számomra az Aranypikkely horgásztó is, ahol eddig még soha sem jártam.

Ha egy új terepre látogatunk el, nagyon fontos az előzetes, részletes tájékozódás, amin nagyon sok múlhat. Rosszul megválasztott helyre leülni és ott egy fél napot kapás nélkül eltölteni nem túl nagy élvezet. Az első benyomás a tóról és a környezetről, a kialakított kép meghatározza azt, hogy érdemes lesz-e legközelebb is oda ellátogatni. Ennek szellemében érkezésem után a halőrháznál történt rövid eligazítást követően tudtam meg, hogy a hideg víz ellenére a tó állományát színesítő Tokok már igen aktívan kutatják a táplálékot. Nagyszerű, erre bizony nem is számítottam! Általánosságban elmondhatom, hogy a horgászataim döntő többségére min-

dig legalább kétféle etetőanyagot viszek magammal, arra az esetre, ha nem működik az egyik, akkor menekülési útvonalként még mindig ott van a másik, amihez szükség esetén hozzá lehet nyúlni. Szeretem a jól bevált dolgokat, de az újdonságokat az év első szakában mindig jobban preferálom, olyannyira, hogy erre az etapra édes feeder etetőanyag mellé kontrasztként a CarpZoom FishMagnet-et is magamhoz vettem. Nem horgásztam még soha célirányosan tokhalra, így csak az előzetes infokból tudtam valamelyest építkezni. Ezek a jószágok imádják a halas-fűszeres jellegű „motyókat”, ezért a FishMagnet bekeverése mellett köteleztem el ma-

Az első kiadott parancsra már repült iss a felcsalizott szerelékem a megtöltöttt Fanatic Method Feeder kosárral, majd d cirka 20 méteres távolságon becsapóddva igyekezett a fenékjárók birodalmába.. Alapozó etetésről immáron lemonddtam, mert a tapasztalat azt mutatja, a, hogy alig néhány fokos vízben a kereső ő horgászattal gyakran jobb eredményeeket érhetünk el. A botokon a szerelékk nem volt túl durva, de nem is törekeddtem lefinomítani azt. A 18-20 as feeder er zsinór és a 10-12-es méretű horog ebbben az évszakban elegendő egy haasonló horgászat kivitelezéséhez. Ezzel el az összeállítással a kisebb fehérhalakat at és a nagyobb, termetesebb egyedeket et is meg tudjuk fogni. Csalinak az egyikk botra puha horogpellet, vadcseresznyés változatban, míg a másikra 8 mm-es, kemény, fúrt, epres halibut pellet került... Az első kapásra várva a meredek partoldalban a székem és a kis csalizó asztalkám vízszintezésével bíbelődtem, amikor az egyik zsinórom belazult. Bíztató jele volt ez annak, hogy a halak érdeklődnek az etetőanyag iránt. A spicc újbóli feszítését követően halovány „maszatolás” következett. Amolyan türelemjáték ez, amikor a horgász az első hal megfogására készül, persze ilyenkor a figyelem egy pillanatra sem hagy alább. Az apró de annál határozottabb rezdülései a spiccnek jelezték, a tó lakóinak kitartását. Apró keszegekre gyanakodtam, amiket az etetőanyagom és a csalim intenzív illata odacsalogatott, és akik nem képesek a számukra méretes csalit felszippantani. Már-már hátat fordítottam, amikor a spicc határozottan a víz felé elindult. Ez lesz az! A bevágást köve-

CarpZoom TigerZoom - Picker horgászbot Parafa nyéllel, SIC gyűrűsorral szerelt carbon, könnyű pickerbot, mely a legapróbb pöccintést is közvetíti a használójának. Terheléskor a bot karikába hajolva győzi le zsákmánya erejét. Praktikus kialakítása igazi élménnyé varázsolja a finomszerelékes horgászmódszert. KÓD

HOSSZ

DOBÓSÚLY

TAGOK

GYŰRŰK

SZÁLLÍTÁSI HOSSZ.

SÚLY

ÁR

CZ 1893 CZ 1909

270 cm 300 cm

5-20 g 5-20 g

2+2 2+2

5 + 5x2 6 + 5x2

140 cm 155 cm

290 g 303 g

5 490 Ft 6 490 Ft

Erős egytalpas, SIC gyűrűsor Parafa nyél, megerősített botvéggel Dupla talpas, SIC keverőgyűrűk

Fanatic Method Feederkosár szett így

erbe, A lapos aljú kosár belesimul a med böző A külön észrevétlen marad a halak előtt. m kosár háro súlyokkal (20-25-30 g) ellátott elegendő külső mérete megegyezik, ezért hozzá egyetlen töltőszerszám. t, így a körA szett nem tartalmaz ólmo nálatával! nyezetünket is védjük a hasz forgókat rat, (A szett tartalmazza a 3 db kosa megven is és a töltőt, amelyek külön-külö hetők). CZ 1114

1 490 Ft

67/1500F0tg

59/1000F0tg

Fogó és összecsukható kés Speciális kialakítású, többfunkciós fogó, amely segítséget nyújthat nekünk a horgászat során számtalan alkalommal. A sörétólom összenyomásától a horogszabadításig. Összecsukható kés, mely rozsdamentes acél pengéből és szintén rozsdamentes acél nyélből áll.

Ft 450/150 g

CZ 3650

3 490 Ft Ft 690/120 g

Ft 395/125 g


VIDEÓ A QR-kódot beszkennelve a CarpZoom Bulldog orsó bemutatófilmjét nézheti meg.

tően a határozott kirohanás helyett, egy erőteljes, ellenálló de mégis irányítható fárasztás következett. A folyamatosan fenék felé törtetést egy-egy nagyobb rándulás követett, amiből érezhető volt, hogy ez a hal más lesz mint a többi. A nehézkes szákolást követően már a matracon, méltóságteljesen elnyúló halban gyönyörködtem. A fej formája, a nyújtott orr, az apró, de annál erőteljesebb szájnyílás, a has és oldalvértek, a nyílként formálódott test impozáns és tekintélyt parancsoló látványt nyújtott.

Lenyűgöző és egyben elgondolkodtató volt, hogy valaha természetes vizeinkben is éltek termetes rokonai a vizák, amelyekkel akár a szerencsésebb elődeink is találkozhattak. Mesterséges tavainkba már ezeket a tokhibrideket telepítik előszeretettel. A viza és kecsege keresztezése a vicsege..

érkeszeg is Kiló feletti dév fokozta a napi horgászélményt

Q

Nekünk sajnos csak ez jutott, de ennekk is lehet örülni. A rövidre szabott analíziss után már engedtem is vissza a felségte-rületére, had folytassa tovább napi rutinszerű portyáját. A két szem kemény, fúrt, epres halibut pelletre jött, így nem változtattam az eredeti kombináción. Miközben azon morfondíroztam, hogy ezzel a nyújtott orral és a kis szájnyílással hogyan képes

ez a hal a csali felvételére, már a botom is majdnem a vízben volt.

Egy pillanatra megvolt, amikor a bot spicce hirtelen elkönnyült. A szerelék kivételekor egyértelművé vált, hogy a vékony húsú horog a tok szájában játékszer, ezért egy erősebb típusúra váltottam. A következő fárasztásnál már sikerrel jártam.

A horgászatot folytatva a puha, édes ínycsiklandozó horogpelletre is megérkeztek az érdeklődők. Öröm volt látni azt, ahogyan a nagy méretű, kiló feletti dévérkeszegek ütemre hajlítják karikába a picker botom első tagját. Amikor a fehérnép odébbállt, jöttek ismét a tokok és küzdöttek kitartóan. A 10-15 perces hatásszünetekből lehetett következtetni milyen hal fog a kapást követően a horgon ellenállni. Kellemes meglepetésként ért, amikor a nap csúcspontjaként még egy pontyot is sikerült megfognom. Ennyire eseménydús élményhorgászatra egyáltalán nem is számítottam. Ezek a kuriózumként fogható tokok igazán színessé és változatossá tették ezt a szép tavaszi horgászatot. Kívánok Mindenkinek hasonlóan sikeres és TOKéletes szép napokat a vízparton! (x)


Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.