Az állatasszisztált terápia kialakulása

is a hangyák mozgását követik, így választják ki a rendszertelenül és kiszámíthatatlanul érkező árvizek által el nem öntött területeket (Z. Karvalics, 2013).

Az utolsó példa rámutat arra is, hogy az ősi, természeti népek életében milyen

fontos szerepe volt az állatok viselkedésének. Mivel ebből következtetni lehetett a veszélyhelyzetekre, így az emberek akkor érezték magukat biztonságban, amikor az állatok nyugodtan, kiegyensúlyozottan viselkedtek körülöttük. Talán ez az ősi összekapcsolódás az alapja annak, hogy egy nyugodt állat jelenléte, spontán viselkedése a vele kapcsolatba

kerülő emberek számára potenciálisan gyógyító hatású, „a két fél között létrejövő interakció önmagában terápiás hatással, értékkel bír” (Molnár et. al., 2015, 9).

Az állatasszisztált terápia kialakulása

Már az ókori görögök rájöttek arra, hogy az állatokkal való kapcsolat javítja az ember emocionális és fizikai egészségi állapotát (Macauley, 2006). Azonban bármennyire is

korai volt ez a felismerés, a gyógyászatban csak a XVIII. század végén kezdtek el állatokat célzottan használni. Az első dokumentált, intézményes formában, állatokkal megvalósuló terápiás ellátás az angliai York Retreat-ben, a menedékhelyként és bolondok házaként működtetett intézményben történt. Itt 1792-ben William Tuke vezetésével egy átlagos farmon is megtalálható haszonállatok – többek között nyulak, csirkék – bevonásával pszichés zavarokkal küzdő betegek ellátását formálták át. A betegek kezelésének ugyanis

része volt, hogy be kellett kapcsolódniuk az állatokról való gondoskodásba. Ennek kapcsán Tuke azt vette észre, hogy ez a munka javította a betegek érzelmi állapotát és így csökkenteni lehetett az akkoriban szokásos erős gyógyszerezésen (Jackson, 2012).

Az újfajta kezelési módszer azonban nem nagyon terjedt el Európában. Csak viszonylag hosszú idő elteltével, 1867-ben, a nyugat-németországi Bielefeldben alapították meg a „Bethel” terápiás központot epilepsziások betegek részére, ahol amellett, hogy

engedélyezett volt a háziállatok és kedvencek tartása, gondozása, sikeres lovas terápiát is

bevezettek a betegek gyógyításában (Sátori, 2006). Nagy visszhangot váltott ki azonban egy 1956 novemberében, a LIFE magazinban megjelent, Francis Miller által készített

fotósorozat. A fotóriporter a Michigani Egyetem Ann Arbor Kórházának gyerekosztályaira látogatott el, hogy dokumentálja a kórház akkoriban már 30 éve működő állatterápiás programját (Hámori, 2020). A megtévesztően könnyed címmel („Az állatok boldog hellyé tesznek egy kórházat”) közölt írás fotói rendkívül nehéz sorsokat villantottak fel, szívszorító élethelyzeteket mutattak be, de felhívták arra is a figyelmet, hogy a gyerekek kórházi ágyból történő felkelését, semmi sem motiválja jobban, mint a fiatal állatok iránt érzett rajongásuk.

https://www.life.com/animals/animals-make-a-hospital-happy-classic-photos-of-critters-helping-kids/

1. sz. kép Állatok a kórházban - Francis Miller felvétele

A számos előzmény ellenére a legtöbb szakirodalom az állatasszisztált terápia „atyjának” Boris M. Levinsont tekinti, aki először írta le (Levinson, 1962) és vizsgálta tudományos igénnyel az állatok jótékony terápiás hatását. Levinson egy véletlennek

köszönhetően, az 1960-as évek elején fedezte fel azt, hogyan alkalmazható a kutya asszisztensként. A pszichológus sokáig nem tudott szóra bírni egy szociális viselkedészavarral küzdő kisfiút, minden próbálkozása kudarcot vallott, nem lehetett vele kapcsolatot teremteni. Egy napon azonban az történt, hogy magával kellett vinnie a terápiás kezelésére a kutyáját, Jingles-t. Az addig teljesen megközelíthetetlen fiú a kutya hatására megváltozott. Felkeltette az érdeklődését Jingles, és elkezdett hozzá beszélni. Mesélt neki olyan dolgokat, amelyekből a terapeuta is tudott meríteni, jó kiindulópontot jelentettek

számára, így a társalgásba később Levinson is be tudott kapcsolódni. Mindketten a kutyushoz beszéltek, rajta keresztül értették meg egymást. A kisfiú nem félt a kutyától, nem érzett megfelelési kényszert, így közel engedte magához. Levinson az APA (American Psychological Association) egyik New Yorkban megrendezett konferenciáján számolt be felfedezéséről (Molnár et al., 2015) és később már szisztematikusan alkalmazott kutyát vagy macskát a kezelések alatt, attól függően, hogy a betegnek mire volt szüksége. Kidolgozta a

gyerekek és fiatalok állatok bevonásával történő pszichoterápiás gyógyításáról szóló elméletét, melyet „Pet-Oriented Child Psychotherapy” címmel jelentetett meg 1969-ben.

Alapvetően Levinson munkásságának köszönhetően alakult ki az állatasszisztált terápia fogalma, mely előzetes diagnózis mentén, főképp gyerekekkel végzett gyógyító tevékenységet jelent. Egyaránt alkalmazható gyógypedagógiai eseteknél, illetve akkor is,

amikor a nehézség nem látható szemmel, azaz érzelmi, pszichikai, szociális vagy kognitív gátak, problémák esetén is (Drippey-Dévai, 2020). Állatasszisztált terápia önmagában csak nagyon ritkán létezik, általában inkább valamilyen komplex terápiás folyamatba illesztődnek bele, azt támogatják