NYOLCVAN ÉVVEL EZELŐTT ÉRT VÉGET A SZTÁLINGRÁDI CSATA

Miután Hitler 1941. június 22-én megindította a Barbarossa hadműveletet, biztos volt abban, hogy néhány hét alatt térdre kényszeríti a Szovjetuniót. Az iszonyatos veszteségek és területvesztés ellenére azonban decemberben még ellentámadásra is futotta a szovjetek erejéből.

A náci vezető hadicélja 1942-ben az ukrán területek és a bakui olajmezők meghódítása volt, így délen indított offenzívát. Nyáron a németek elérték a Volga folyót, konkrétan Sztálingrád városát, ami hamarosan egyszerű hadműveleti célból erőt és embert próbáló erőpróbává változott. Sztálin ugyanis nem engedte, hogy a hadsereg feladja a nevét viselő várost. Csujkov tábornok vezetésével a szovjet 62. hadsereg házról házra védekezett, a német 6. hadsereg katonái pedig alig tudtak előre haladni az addigra rommá bombázott városban. Pedig sietniük kellett volna, mert közelgett a tél. Az előrenyúló harcvonal és a Sztálingrádban lekötött német erők nyújtottak lehetőséget arra, hogy a szovjetek megpróbálkozzanak egy ellentámadással. 1942. november 19-én megindították az Uránusz hadműveletet, amelynek célja mélységi áttörés és a 6. hadsereg bekerítése volt.

A német tábornokok, akik azt hitték, hogy már alig van szovjet élőerő és hadianyag, megdöbbentek az offenzíva erejétől. Mivel tartalékaik nem voltak, a 6. hadsereg szárnyait pedig gyengén felszerelt román és olasz egységek alkották, az áttörés sikerrel járt.

Hamarosan nyilvánvaló lett, hogy a 6. német hadsereget bekerítették. A körülbelül negyedmillió katlanba zárt katona az elégtelen fejada- gok, a betegségek, az orvosi ellátmány hiánya, a hideg, a stressz és a harcok miatt hamarosan rettenetes állapotba került. A szovjetek 1943. január elején újabb offenzívát indítottak, és felszámolták a maradék ellenállást. Friedrich von Paulus tábornagy 1943. február 2-án a 6. hadsereg nevében kapitulált.

Ezt a csatát nevezik a második világháború fordulópontjának. Egyrészt a teljes német hadsereget addig még nem kerítettek be, másrészt a német hadsereg ebből a vereségből már ”nem tért magához”. Kilencvenezer katona került hadifogságba, közülük alig ötezer tért haza 1955-ben.

A magyar hadtörténelem szempontjából azért kiemelten fontos a sztálingrádi csata, mert a várostól északnyugatra, a Donnál levő 2. magyar hadsereg az 1943. januárjában megindított szovjet offenzíva során szenvedett katasztrofális vereséget.

A témában elmélyedni kívánóknak ajánlom Antony Beevor Sztálingrád című könyvét. A csata kíméletlenségét érzékletesen ábrázolja az 1993-bemutatott német és a 2013-ban bemutatott ”Sztálingrád” című orosz-német film.

Seres László