1 minute read

boldog munkatársak

BOLDOG BTESZ, BOLDOG MUNKATÁRSAK

Kereken 2 év után október 15-én ismét megrendeztük az Országos Vezetői Találkozót, a BTESZ debreceni központjában. Kétségkívül egy rendkívül eredményes napot zárhattunk, amelynek stílusosan az ujjunk nyomával tettünk pontot a végére… Híreink

Advertisement

A hihetetlen jó hangulatban telt nap azért valljuk be őszintén, egy kis meglepődéssel kezdődött. Hiszen bár tisztában voltunk azzal, hogy a BTESZ rohamosan nő, a tárgyalóba belépve azért igencsak hidegzuhanyként ért bennünket a valóság. A vonal másik végén már úgy megszokott kedves hangokhoz most hirtelen arcok társultak, az e-mailben szokásos üdvözlet helyett végre kézfogással vagy éppen egy öleléssel köszönthettük egymást. Megelevenedtek az eddig csak online küldött mosolygós kis arcok és a terem megtelt élettel. Új szövetségeseket, munkatársakat és új pozíciókat üdvözölhettünk, és egy igencsak hangos workshop keretében még a BTESZ 5 alapértékét is együtt, közösen alkothattuk meg. S bár az előttünk álló fejlődésekkel teli időszak egy cseppet sem mondható majd gyalog galoppnak, egy családként azért mi mégis végig kitartunk majd. Nem, de? Mert, ahogy Szitai Tamás, a BTESZ frissen kinevezett ügyvezetője is fogalmazott: Az egymás iránti tisztelet és jó légkör sikeres BTESZ-t és sikeres munkatársakat, boldog BTESZ-t és boldog munkatársakat eredményez majd a továbbiakban is!

Honti Orsolya

KAPCSOLAT:

btesz.hu magazin@btesz.hu

Értékes online tartalmaink:

Ha egy kis lelki feltöltődésre vágyik: btesz.hu/elo-uzenet Ha szívesen nézne ingyenes előadásokat: btesz.hu/feliratkozas/

Impresszum:

Honti Orsolya - főszerkesztő Benedek Dávid - marketingvezető Nagyné Barta Judit - A BTESZ konyhájának szakmai vezető-helyettese Huszár Eszter - újságíró Hegyesi Zita - PR és kommunikációs menedzser Seres László - munkatárs, történelemtanár Szabó Gál Bence - A GAL SynergyTech Zrt. alapító-tulajdonosa, fejlesztője Németh Viktória - grafikus Széchenyi Nyomtatvány Üzletház - nyomda Baptista Tevékeny Szeretet Misszió - felelős kiadó

This article is from: