Robert Merle: Francia história

nagybácsikám élne! - Jonas elharapta a mondat végét, és ábrándosan bámulta a szukát.

Ezután elnyomott az álom, Samsonnal együtt, a gesztenyelomb derékaljon, melyet Jonas vetett nekünk. Három nagy juhbőrrel takart le bennünket, úgyhogy kora reggel, a tűz elhamvadtával arra riadtam: testem tűzforró, arcom jéghideg. Amint felnyílt a szemem, csodálkozva tapasztaltam: nem odahaza vagyok, toronyszobánkban. Éppen lehunyni készültem ismét szememet, amikor pillantásom két nagy vadállatszem rám szegzett pillantásával találkozott. Égnek meredt minden szál hajam. A farkas!

- Jonas! - kiáltottam.

- Mi az? - kérdezte ő. Álltában szédítő magasan volt fejem fölött az övé.

- Rám néz a farkas!

- Eb is nézhet püspökre - felelte Jonas. - Aludjék, Pierre úrfi. Nincs még itt a reggeli ideje.

Tüzet is csak eztán gyújtok.

Elaludtam s álmot láttam. Egy rémisztő agg lépett be a barlangba. Szeme fekete volt, mint a korom, termete magas, Jonasnál is magasabb. Fölé hajolt, s érthetetlen szavakat mormolva különös jeleket írt ujjal a levegőbe Jonas feje fölött. S akkor Jonas arca farkaspofává változott, behemót teste farkastestté. Felkelt, ásított, kimutatva hegyes, fehér fogait, majd szorosan a szuka mellé férkőzve leheveredett, s összecsattintotta állkapcsát. Merőn nézett rám, s én nem tudtam: gyűlölettel néz-e avagy nyájasan.

Ahogy a várba megérkeztünk, előnkbe jött Barberine, ki a kapunál lesett, sarkában kis Hélix, kis öcsikéjét cipelte, s amint engem meglátott, elkezdett fintorogni s kacsingatni.

- Én édes Jézusom, csakhogy megjöttetek! A báró úr már a könyvtárban vár Sauveterre urasággal, fontos mondanivalója van számotokra. Hanem így be nem mehettek, büdösek vagytok.

Fussatok mosakodni-fésülködni! Úgy tettünk, ahogy mondta, sőt, tisztát is váltottunk. Közben Barberine szakadatlan sopánkodott s jajveszékelt: hiába a tenger víz, most is kecske- és farkasszagunk van, sőt, annál is rosszabb. Míg belebújtunk a levendulaszagú, kikeményített ingbe, bejött Maligou néne és körülszimatolt.

- Jaj, kis bogárkáim, erős kénkőszagot érzek ám rajtatok! - (és keresztet vetett fejünk búbjára). Úgy van az, lám, mint gondoltam: ama farkasszuka valójában boszorkány, csak azért bújt állatbőrbe, hogy a mi kőfaragónkat elámítsa s pokolra vigye.

- Hallgass, Maligou - förmedt rá Barberine. - A kapitányok nem szívelik az efféle beszédet, kivált az úrfiak előtt!

Maligou néne szavai mindazonáltal láthatóan nagy hatással voltak rá.

- Mondja csak, Pierre úrfi - fordult hozzám furfangos képpel Maligou nenő -, szereti-e vajon Jonas azt a szukát?