Az arc és a külső
teljes mértékben alárendelte az észnek. A szó ablak; ha ernyővé válik, meg kell szabadulni tőle. Heideggernél a husserli eszperantista szó a történeti valóság árnyalatával és súlyával gazdagodik. De továbbra is a megértés folyamatához kötött. A verbalizmussal szembeni bizalmatlanság az ésszerű gondolat vi tathatatlan elsődlegességéhez vezet a kifejezés bármilyen műveletével szemben, mely valamely gondolatot a nyelvbe mint jelek rendszerébe illeszt, vagy egy olyan nyelvhez köti, amely e jelek kiválasztását irá nyítja. A nyelvfilozófia modern kutatásai megismertettek gondolat és szó mély szolidaritásának eszméjével. Merleau-Ponty, többek között, s mindenki másnál jobban kimutatta, hogy a szót - annak kimondását megelőzően - elgondoló testetlen gondolat, a szó világát alkotó, a szót egy - mindig transzcendentális művelet révén jelentésekből előzetesen megalkotott - világhoz kapcsoló gondolat puszta mítosz. Már a gondo lat is jelek rendszeréhez, egy nép vagy civilizáció nyelvéhez szabott an nak érdekében, hogy az a fenti művelet jelentését befogadhassa. Talá lomra halad előre, amennyiben nem egy előzetes megjelenítésből, nem efféle jelentésekből, nem artikulálandó mondatokból indul ki. A gondo lat tehát szinte a test „képes vagyok”-jában működik. Abban működik, mielőtt még megjelenítődne vagy e testet konstituálná. A jelentés meg lepi a gondolatot, mely a jelentést elgondolja. De m iért van szükség a gondolathoz nyelvre, jelek rendszerére? M iért van szüksége a tárgynak és magának az érzékelt tárgynak névre ahhoz, hogy jelentéssé váljon? M it jelent értelemmel rendelkezni? E megtestesült nyelvtől kapott jelentés e felfogás egészén belül egyálta lában nem „intencionális tárgy” . A konstituáló tudat szerkezete a be szélő vagy író test közvetítésével szerzi vissza jogait. Vajon a jelentés többlete a megjelenítéshez képest nem abban az új - a konstituáló in tencionalitáshoz képest új - módban rejlik, hogy megjeleníti magát, amelynek titkát a „test intencionalitásá”-nak elemzése nem tárja fel? Vajon a je l közvetítése azért alkotja a jelentést, mert egy objektív és statikus m egjelenítésbe bevezeti a szimbolikus viszony „mozgás”-át? Ekkor viszont a nyelv ismét annak gyanújába keveredne, hogy eltávo lít a „dolgoktól maguktól” . Fordítva kell fogalmaznunk. Nem a jel közvetítése hozza létre a jelentést, hanem a jelentés (melynek eredeti eseménye a szemtőlszemben) teszi lehetővé a jel szerepét. A nyelv eredeti lényege nem a nyelvet az énnek és másoknak felfedő testi működésben keresendő, amely a nyelv segítségével egy gondolatot épít fel, hanem az értelem jelenvalóvá tételében. M indez nem egy tárgyakat konstituáló transz cendentális tudathoz irányít minket, amellyel az általunk idézett nyelvfilozófia jogos erővel száll szembe. Mivelhogy a jelentések nem
172