Coninvest Belsőépítészeti referenciák prospektus

Page 1

Belsőépítészeti referenciák


2


Ráérezni és megszeretni Konyhatechnológia & dizájnbútorok – első látásra oly távol vannak egymástól. Ám jobban belegondolva, közelebb már nem is lehetnének: hiszen az ellentétek nem kioltják, hanem erősítik egymást. A jó dizájn kiválasztja az emberét, aki rögtön megérzi, hogy ez a neki való. Ez fogja simogatni érzékszerveit nap mint nap, ettől fogja teljesebbnek érezni napjait.

Mi a Coninvestnél ebben hiszünk Konyhatechnológia ágazatunkban első a fegyelem a legújabb: tudományos – technológiai eredmények ismerete, a mérnöki pontosság és a szakszerű kiszolgálás. Bútorainknál azonban az az első szempont, hogy lenyűgözze az érzékszerveket, és rabul ejtse a lelket. Tudjuk, hogy egy szék több lehet, mint egy szék, ha érzéki örömöt jelent.


Cégbemutató Profilunk

A Coninvest Kft. célja, hogy akár az alapoktól tökéletesen megtervezett, felépített és gazdaságosan üzemeltethető nagykonyhai létesítményeket adjon ügyfeleinek. A Coninvest Kft. 1992-ben alakult. Azóta évről évre egyre jelentősebb eredményeket tud felmutatni, ami az ügyfélkör bővülésében, a megrendelések növekvő számában és a visszajelzések elégedettségi mutatóiban jelentkezik.

Erősségünk

Dinamikus fejlődésünk annak köszönhető, hogy a minőségben nem ismerünk megalkuvást, akár a csúcstechnológia legújabb vívmányáról van szó, akár szervizünk színvonaláról. Hiszünk abban, hogy a siker két pillére: a kitűnő szakemberek és a kitűnő termékek. Mi rendelkezünk velük!

Konyhatechnológia:

• Szakmai tanácsadás • Engedélyeztetés • Építészeti (PMS- és CAD - rendszerrel) • Nagykonyhai csúcstechnológiás gépek és konyhatechnológiai tervezés és berendezések forgalmazása • Helyszínre szállítás, beüzemelés, beépítés • Szakszerviz (garanciális és azon túli) • Betanítás, továbbképzések • Séfműhely programok

4

Belsőépítészet:

• Koncepcionális tervezés • Berendezés, dekorálás

• Belsőépítészeti tervezés • Dizájnbútorok forgalmazása

Koncepcióterv:

Vázlattervek, alternatívák bemutatása, berendezési vázlatok, termék kollázsok, katalógusok, anyagminták bemutatása.

Látványterv:

3D-s színes látványtervek készítése, a tervezendő helyiségről a kiválasztott bútorok, termékek elhelyezésével. Színek, anyagok, kiegészítők bemutatása.

Kiviteli terv:

Látványtervek alapján a kivitelezéshez szükséges tervrajzok készítése, a burkolástól a gipszkarton munkáig. Egyedi bútorok terveinek elkészítése, falnézetek részlettervek kidolgozása. Lámpatestek, dekorációs anyagok meghatározása.

Külön szolgáltatások:

Egy üzlet stílusát meghatározzák a hely arculati elemei, grafikái, webes megjelenései, amelyek, szintén szolgáltatásunk részét képezik: név választás, logó tervezés, menü szerkesztés, arculati elemek, berendezés, dekorálás.


Korda Filmpark

5 Samsung Üzemi étkező


Tervek

6 The Three Corners Hotel ART


Városligeti Műjégpálya

7 Provence Hotel


Állatkert Terasz

Cinecittá Étterem Arad

Fakanál Étterem

8

Referenciák

Gokart Étterem


Cinecittá Étterem Campona

Dió Étterem

Ferihegy 2 Skycourt Étterem

Horváth Ház Étterem

Lido Casino Étterem

9


Ikon Étterem

Máriaremete Pizzeria Étterem

10

Referenciák

Metro Simmering Étterem

Oz Kantin Étterem

Metro Wels Étterem


La Riva Étterem

Metro Wiener Neustadt Étterem

Pomodoro Gasztro Étterem

Onyx Étterem

Rózsakert Etna Étterem

11


12

Szeged Docks Étterem

Nu Bisztró

Opel Székház Étterem

Referenciák

Vitrin Étterem

Halászbástya Kávézó

Bohem Art Hotel


Állatkert Terasz

Costa Kávézó

Le Grand Casino Kávézó

Lila Körte Cukrászda

City Inn Hotel

Kolping Hotel

13


14

Corso Hotel

OlĂ­va Hotel

Soho Hotel

ReferenciĂĄk

Sheraton Hotel

Terrazzo Salo Hotel


Gottwald Hotel

DemjĂŠn Hotel

Soho Hotel

Wombats Hotel

15


16

Budaörs Önkormányzat

Francia Iskola Étterem

OTP Székház

Andrássy 100 Étterem

Audi Étterem és Büfé

Referenciák

FTC Skybox

AXN Étterem


Korda Filmstúdió

Audi Étterem és Büfé

East Gate Étterem

Egis Gyógyszertár Étterem

17


18

Europe Tower Étterem

Hungexpo Grand Passage Étterem

Kiserdő Étterem

Lapker Étterem

Pick Étterem

Referenciák

Infopark Étterem

Mozgásjavító Iskola Étterem

PTE Étterem


Immochan Étterem

Office Garden 2 Étterem

Office Garden 1 Étterem

River Park Étterem

Samsung Étterem

19



Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.