Terry J. Fadem - A kérdezés művészete

Page 65

A KÉRDEZÉS MŰVÉSZETE

• Óvatosság. Az óvatosság ebben az értelemben azt jelenti, hogy képesek vagyunk a körülményekben rejlő kockázatok értékelésére, megértésére és kezelésérc.

25. Felkészültünk-e a kérdezésre? Sok vezető felkészül a megbeszélésekre, sokan azonban elmulasztják ezt a lépést. Pedig a felkészülés a legtöbb esetben tanácsos, bár nem tartozik a jó vezetés alapfeltételei közé. A vezetők megbeszéléseken vesznek részt, jelentésekel olvasnak, üzeneteket hallgatnak meg, és a legtöbb esetben reagálnak. Sem a kérdéseket, sem a kérdések feltevését nem készítik elő. Néhányan biztosan sikert aratnak, mert tapasztaltak és tehetségesek. A magasabb szintű vezetők általában akkor alkalmazhatják ezt a stratégiát, ha tehetséges középvezetők állnak mögöttük. így nem kell minden körülmények között felkészülniük. Csak két olyan sikeres stratégiát láttam, amelyek segítségével a felső vezetők ellensúlyozni tudták a felkészülés hiányát. Az egyiket egy egészségügyi ügynökség vezetője gyakorolja, aki minden megbeszélésre úgy ül be, hogy nyilvánvalóan nincs képben a tárgyalás részleteit illetően. Mindaddig hagyja a résztvevőket beszélni, illetve biztatja őket a téma megvitatásának folytatására, amíg meg nem fogalmazódnak benne a kérdések: ekkor átveszi a vezetést. Mivel sokéves múlttal rendelkezik az ügynökségnél, a múltbéli esetek alapján képes felismerni a problémák sémáját és az egyes ügyekben rejlő hasonlóságokat. Ezután a tapasztalataira alapozva vezeti a szervezetet a problémamegoldás ösvényén. A módszerét az összes beosztottja jól ismeri. Mindenesetre nem vehetnek mérget a főnökük felkészületlenségére, mert néha szúrópróbaszerűen felkészül egy-egy megbeszélésre. Mivel a munkatársai soha nem tudhatják, mikor keiül erre sor, nem engedhetik meg maguknak, hogy ők maguk felkészületlenül, a szükséges adatok híján állítsanak be. A felkészületlen kollégákkal szemben ugyanis könyörtelen! A második stratégiát egy oktató űzi, akinél a felkészületlenség nem valódi, csak tettetett. Ez a vezető beosztású hölgy könnyedén siklik egyik témáról a másikra, és csupán egy kis jegyzetfüzetet visz magával, amit soha ki sem nyit. Ennek ellenére megfontoltan kérdez. Gyakran alábecsülik, mivel nem támaszkodik jegyzetekre, pedig minden áldott este hatalmas mennyiségű információt olvas el. A fenti módszerek alkalmazása a legtöbb vezető számára nem javasolt. Mindkét említett vezető hatalmas rutinnal rendelkezik, egyrészt a többéves tapasztalat, másrészt a csillapíthatatlan tudásvágy ellensúlyozza azt, hogy látszólag nem készülnek fel az egyes témákból. Gyakorlatilag valójában mindig felkészültek.


Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.