Az egyházak gazdálkodása és menedzsmentje Magyarországon és nemzetközi összehasonlításban – zártság és nyitottság
Az egyházaknak nyújtott, a költségvetésben stabilan jelen lévő egyéb támogatások Az alábbiakban azok a nem ad-hoc jellegű támogatások szerepelnek, amik a rendszerváltozás óta eltelt évek, évtizedek alatt stabilan rögzültek a mindenkori kormányok költségvetésében, így állandó bevételhez juttatják az egyházakat. A hitoktatás a humán szolgáltatásnak azon területe, melynek végzése nem igényel saját épületet, így más szolgáltatók, oktatási intézmények falai között végezhető. A hitoktatás, mint egyházi feladat maximális állami támogatást élvez, és amint azt már az Lvt. is kifejti, az állami oktatási intézményekben a tanulók vagy a szülők igényei alapján az egyházi jogi személy vallásoktatást végezhet. Az oktató ekkor a világi iskolafenntartó infrastruktúráját használja, így semmiféle akadály nem gördül tevékenysége elé, olyannyira nem, hogy a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény kötelezi az állami és önkormányzati iskolafenntartókat az igény szerinti vallásoktatás kivitelezésének engedélyezésére. A hitoktatás támogatása már az 1992. évre vonatkozó költségvetési irányzatokban is megjelent, fedezve a hitoktatók díjazását és járulékait – az 1998-as év kivételével. Az 1998-as évre kalkulált nulla forintos előirányzat valószínűleg annak okán keletkezett, hogy ebben az évben kellett először befolynia az állampolgárok jövedelemadójából kimondottan az egyházak felé érkező egyszázalékos felajánlásoknak, a jogalkotó tehát azt gondolhatta, hogy az egyházak a hitoktatást eme új elem segítségével fogják finanszírozni. A 2000. évi CXXXIII. törvény a hitoktatás költségeinek állam általi megtérítését vezette be, módosítva ezzel az egyház-finanszírozási törvény vonatkozó rendelkezéseit, miáltal a hitoktatás finanszírozása kiszámíthatóbbá vált. A 2011. évi CCVI. törvény felveszi a támogatott tevékenységek közé a világi intézményekben tartott, szervezett hitéleti oktatás költségeit is azon egyházak számára, melyek a kormánnyal megállapodást kötöttek. (Szilágyi 2014, 192-198). Az 5000 főnél alacsonyabb lélekszámú településeken szolgálatot teljesítő egyházi személyek jövedelempótlékot kapnak. E kongruának is nevezett jövedelemkiegészítésnek több indoka is van. Egyrészt a kistelepüléseken szolgálatot teljesítő egyházi személy egyfajta közösséghordozó, közösségösszetartó erő, aki – a kongrua révén – képessé válik arra is, hogy a hátrányos helyzetű településeken a szabad vallásgyakorlás letéteményesévé váljon. Ezáltal a híveknek nem kell nagyobb településre utazva, idő és költségráfordítással terhelten gyakorolni hitéleti tevékenységüket, mert az egyházi személy megy el hozzájuk. A jövedelemkiegészítés azért is indokolt az egyházi személyek számára, mert a szegényebb kistelepüléseken az egyház felé áramló adományok is ritkábbak és kisebb összegűek, márpedig ezen adományok egyben az egyházi személyek javadalmazásába is beletartoznak. Ezt a területi egyenlőtlenséget is kompenzálja a jövedelempótlék. Az 5000 lelkesnél kisebb településeken szolgálatot teljesítő egyházi személyek jövedelempótlékáról először a 2003. évi költségvetésről szóló 2002. évi LXII. törvény rendelkezett, és az előirányzat ettől kezdve minden évben meg is jelenik a költségvetési törvényekben. Az előirányzat mintegy héttizedét a katolikus egyház, kéttizedét pedig a református egyház kapja (Szilágyi 2014, 199). A költségvetés rendszeresen támogatja az egyházi közgyűjteményeket, közművelődési intézményeket, valamint az egyházak kulturális örökség megőrzésével, gyarapításával összefüggő tevékenységét. A kulturális örökség védelme közérdek, melynek megvalósulásáért az állam, az önkormányzatok, az egyházak, a nemzetiségi szervezetek, a társadalmi és gazdasági szervezetek és az 153