Issuu on Google+

Balogh P. Hédi Fénylő lelkek


Balogh P. Hédi

Napló Light Fénylő lelkek

Győr, 2011


Írta: Baloghné dr. Pölöskei Hedvig Illusztráció: Tanai G. Anna Szerkesztő: Lachnerné Ár Gyöngyi Tördelés és borítóterv: Edvy-Szaniszló Ágnes Korrektúra: Feketéné Bartos Zsuzsa

A borítón Tanai G. Anna Arcvonások című festménye látható. Copyright ©Balogh P. Hédi, 2011 Minden jog fenntartva! ISBN 978 963 08 2724 9

Ennek a könyvnek az elkészítése érdekében egyetlen újabb fának sem kellett meghalnia.

Nyomtatta és kötötte: A. D. 2001 Kft., Győr Felelős vezető:: Illés Zoltán


Szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akikkel az út során találkoztam, és segítő szándékkal közeledtek felém. Többek közt Annának, aki a csodás rajzokat készítette, egyes számú Olvasómnak, Borónak és Édesanyámnak. Tőlük kaptam a lendületet. Köszönettel tartozom mindazoknak, akik a blogon segítettek abban, hogy fejlődjek. A számuk olyan rengeteg, hogy képtelenség lenne felsorolni. Hálám örökké üldözni fog Benneteket. Azok pedig, akik munkájukkal hozzájárultak ahhoz, hogy ebből az egészből végül könyv legyen, a világ legcsodálatosabb emberei. Zsuzsa, Gyöngyi, Ági, köszönöm nektek! Hédi

5


Ez nem fiction, nem anime, ez az élet maga. Dús, sűrű, tömör. Fortyogó üstjéből mindenki annyit merít, amennyit bír.

Ajánlom a lányaimnak. Balogh P. Hédi

7


Zavaró fény… az alagút végén

Konfucius szerint nem baj, ha lassan megyünk, az a fontos, hogy ne álljunk meg. De mi van akkor, ha rossz felé tartunk?


2011. január 16. vasárnap este Sajnálom ezeket a gusztusos fehér lapokat összecsúfítani a macska­ kaparásommal. Különösen, ha belegondolok, mennyi fának kellett emiatt a kis könyvecske miatt elpusztulnia, és mennyi ivóvizet pazaroltak el az előállítása során. Viszont van valami jó is abban, hogy ilyen rondán írok. Legalább nem kell aggódnom azon, ha az öcsém megkaparintja a naplómat, megismeri a féltve őrzött titkaim. Mivel egyáltalán nem fogja tudni elolvasni. Lehet, még én sem. Most végre van egy kis pihi, és nekiláthatok a naplóírásnak. Ez a hétvége is a dobozok kipakolásáról és bútorok tologatásáról szólt. Anyám mániákus lakberendező, nem bírja nézni, ha a holmik nincsenek a helyükön. Én még elnézegettem volna azokat a helyes dobozkákat a fal mellett. Egy költözés nemcsak a házasság, de a család próbája is… Nos, én kis híján elhagytam miatta a családomat. Olyan jó dolgom volt az én szeretett szülővárosomban. De muszáj volt Budapestre költöznünk, mert apámat a cégénél előléptették Magyarországi Külképviseleti Igazgatónak. Néha úgy érzem, mintha egy rongybábu lennék, aminek a karját és a lábát a szüleim rángatják. Jazz, légy jól nevelt, hagyj rendet magad után, tanulj, mert más dolgod amúgy sincs, és csak úgy viheted valamire az életben, ha legalább három cím áll a neved előtt. Na persze! Élni meg majd valaki más fog helyettem. Az érzéseimmel senki nem törődik. Az például eszükbe sem jutott, hogy a költözésről engem is megkérdezhetnének. Pedig talán máshogy választottam volna, ha adtak volna rá lehetőséget. Budapest, a maga naturális valóságában soha nem fogja magát belopni a szívembe. Ahhoz túlságosan is szerettem Győrben. Ott voltak a barátaim, bár nem túl sokan, mert nem gyűjtögettem őket, mint nagyi a nippjeit. Szám szerint négy, de ők igazak. Most viszont egyedül vagyok. A családom túlságosan zilált ahhoz, hogy rájuk támaszkodjak. Mintha egy emberekkel zsúfolt terem közepén állnék, és mindenki elmenne mellettem anélkül, hogy akár egy pillantást vetne rám. Mintha láthatatlan lennék. Meg kell mondjam, nem ez az a szuperképesség, amire vágytam. Pedig manapság igencsak elkelne egy, ha a híreket nézzük. Miközben ilyenek11


ről írok, Rió mellett házakat temet maga alá az esőzések miatt megindult sárlavina, és már legalább kétszázan meghaltak. Volt hasonlóra példa itthon is, amikor Kolontárt és a környező településeket elöntötte a lúgos vörösiszap. Kilencen haltak meg, köztük gyerekek is. Később egy bácsi is belehalt az égési sérüléseibe. És ezek csak emberi áldozatok, még nem is beszéltünk az állatokról és növényekről. Ennek a katasztrófának viszont emberi hanyagság volt az oka, nem kizárólag az eső. Ha lett volna valami különleges képességem, segíthettem volna Haitin, amikor tavaly egy földrengés miatt a becslések szerint háromszázezer ember halt meg. Azóta tudom, hogy Haiti fővárosa Port-au-Prince, mivel a híradások olyanokról szóltak, hogy a halottakból barikádokat emeltek, zavargások törtek ki, nem volt élelem, ivóvíz, és a törmelékek alól még két hét után is élő embereket szedtek ki. Vagy hogy ne menjünk olyan messzire az időben, a múlt szombaton a tömeg agyonnyomott három lányt egy budapesti diszkóban. Állítólag pánik tört ki, mint tavaly a Love Parade-en Duisburgban. Ott tizenkilencen haltak meg, de a szám mindegy. Egyáltalán nem lenne szabad ilyesminek megtörténnie. Ezek a tragédiák elkerülhetőek lettek volna mindenféle szuper erő nélkül is. Sajnos nekem annyi erőm sincs, hogy a saját problémáimat megoldjam. Nem vagyok szupergörl, hogy fél kézzel a fejem fölé tartott autókkal dobálózzak. Nem tudok sem pókhálóval, sem kimeresztett karmaimmal falakon felmászni. Nem vagyok villámgyors, hogy bármely pillanatban ott teremjek, ahol baj van. Sőt még repülni sem tudok. Még akkor sem, ha jobb öklömet összeszorítva, felemelem a karom. Őszinte sajnálatomra, még álmomban sem tudok repülni, pedig egy csomó ember tud. Ez is a földhözragadtságomat bizonyítja. Egy különleges képességem van. Látom az emberek lelkének fényét. Sokra megyek vele! Hiába látom, ha nem tudom értelmezni. Ráadásul folyton változik mindenkinek az aurája, attól függően, milyen gondolatok foglalkoztatják. Ezen kívül egy csomószor nem is látszik, ha túl erős a környező fény. Szóval kaphattam volna valami menőbb képességet is, például beszélgetni a halottakkal (bár így belegondolva, azt inkább ne!), vagy olvashatnék a gondolatokban (de jó lenne dolgozatíráskor meg feleléskor, csak bele kéne olvasnom a tanár gondolataiba). Esetleg lehetne 12


telekinetikus képességem, hogy tárgyakat mozgassak, mondjuk, le tudjam kapcsolni a mennyezeti lámpát az ágyban fekve és hasonlók. Vagy még az is sokkal jobb lenne, ha kézrátétellel gyógyítanék. Mindegy, csak nem ez a béna auralátás… Sajnos hatéves koromban rá kellett jönnöm, hogy ez a képesség különleges. Kicsi koromban nem tudtam, hogy mások erre nem képesek, de egyszer, amikor anyu barátnője nálunk volt, megkérdeztem anyutól, miért lett a Vali néni fénye olyan sötét. Anyám összecsapta a kezét, kikerekítette a szemét, és elkezdett faggatni arról, miket látok még ezen kívül. Mondtam, hogy mindenki körül van egy kis fény, de az mindig más, meg hogy neki – mármint anyának – olyan szép színes a fénye, mint az a selyemsál, amit a Vali néni hozott egyszer Kínából. Utóbb kiderült, Vali nénit csalta a férje, és válófélben voltak, ezért láttam fekete színt a fényében. Csak az a baj, hogy nem érzem magam különlegesnek tőle, inkább furcsának. Anyun, apun és Berán kívül senki sem tud róla. Nem is baj. Peti például hót ziher, hogy cikizne miatta. Ráadásul az is gyakran előfordul velem, hogy olyan érzés fog el, mintha valami már egyszer megtörtént volna velem. Mások ezt úgy mondják: dezsavű1. Fogalmam sincs, mi lehet ez, és mindig nagyon meglepődöm, amikor ilyesmi történik. Valami olyasmire tippelek, hogy vannak párhuzamos dimenziók, s egy ottani énem már korábban megélte ugyanazt a szituációt. Telepatikus képességem is van, de ez nagyjából abban merül ki, hogy néha ugyanakkor hívom fel nagyit vagy Berát, amikor ők is épp a telefonhoz nyúlnak. Mindezeknek azonban semmi hasznát sem látom. Már­ pedig én tenni akarok valamit a Földért! Nem akarok beállni azok sorába, akik erre a bolygóra születnek, aztán életük minden percét arra használják, hogy jól érezzék magukat. Én tenni akarok valamit! Emberért, állatért, növényért. Mindenkiért. Elhatároztam, hogy naplóírás mellett elkezdek egy mindentudó kézikönyvet írni, hátha az elkövetkező generációnak hasznára lehetek. Már ha lesz elkövetkező generáció, és nem robban fel addig a bolygó. Jesszum, de pesszimista vagyok! 1 déjà

vu

13


(A Jesszumot Brigit Jones-tól loptam, aki szerintem nem egy szingli példakép, csak egy… [ide egy hosszú sípszó kívánkozik], aki folyton elhagyja magát és a saját romhalmaza felett siránkozik. Nem is érdemel meg olyan jó hapsit, mint Colin Firth, vagyis Mr. Darcy). Csak még ki kell találnom, miről írjak…

2011. január 17. hétfő este 21:30 körül Nem sok jó van abban, ha az ember az érettségi évében sulit vált. Viszont el kell fogadnom apám érvelését annyiban, hogy az érettségi kérdései mindenhol ugyanazok. Egy szempontból kimondottan előnyös volt ez a költözés: nem kell tovább nézegetnem Ádám önelégült képét, ahogy, direkt, hogy engem bosszantson a 11. osztályos csajokat fűzögeti. Nem mintha annyira odalettem volna érte, csak zavar… Itt tiszta lappal indulok. Két hete nyűvöm az új sulit. Háromhegyi Általános Művelődési Központ 12. b osztály. Borzalomhegyek. Inkább Általános Lélekölő Központnak kellene hívni. Ez amolyan elitiskola, ahova a legmenőbb sztárügyvédek, színészek meg orvosigazgatók sarjai járnak. A régi sulim olyan normális volt ehhez képest… Az osztálytársaim már első nap gyanakodva méregettek, ráadásul a padtársam mindig mindenre pofákat vág és kettőt sem szól hozzám egész nap. Pedig szép piros, zöld és rózsaszín az aurája. Takács Máriának hívják, de én elneveztem Fancsali Marcsinak. Az olyan szépen rímel. Bezzeg a régi sulimban Julcsival mindenről órákig lehetett dumálni. Még akkor is, ha főleg rúzsokról meg mozifilmekről. Ezek az elitkölykök a legdrágább holmikban járnak, és akinek van már jogsija, az természetesen autóval jön a suliba. A Totálcaros csávóknak csorogna a nyála a járgányok láttán, amiket papuci a srácok segge alá tol. Persze mind külön kocsival jön, mert mutogatni kell a verdát. Kérdem én, nem hallottak még ezek a környezetterhelés csökkentéséről meg a Kiotói Egyezményről? Én mindig tömegközlekedek vagy biciklizek. Ilyen zimankóban inkább a busz a nyerő, külön14


ben ráfagynék a drótszamárra, de jó időben Győrben is mindig kerekeztem inkább. Kész kalandtúra volt egy-egy sulimenet. Egyrészt a figyelmetlen autósok miatt, akik úgy érzik, az övék az úttest, és meneküljön mindenki, ha ő halad az úton, másrészt pedig azért, mert sosem tudtam, hogy a bicajt a suli előtt találom-e az órák végeztével, vagy csak egy lánc­ csonk fityeg majd a kerékpártartón. Számomra egyelőre még mindig átláthatatlannak tűnik Budapest tömegközlekedési hálózata, de legalább azt már tudom, hol és milyen bérletet meg jegyet kell venni a buszra, metróra, HÉV-re. Azzal is tisztában vagyok, hogy hol és milyen számú buszra kell felszállnom, de még a leszállással néha gondban vagyok. A múltkor is két háztömbnyit kellett visszakutyagolnom a suliig. A tesóm persze ezt is megússza. Őt apu elviszi minden reggel az irodába menet, és az egyik új haverjának a mamája hozza haza. Olyan kis genyó, de mindenki el van ájulva tőle, hogy milyen kis kedves és barátságos gyerek stb. Csak én tudom az igazat, hogy egy nagyszájú, büdös lábú, pattanásos kis kretén. És sok barna van az aurájában, amiről fogalmam sincs, mit jelent, de tuti nem jót. Igen, tudom. Nem illik senkiről csúnyát mondani a háta mögött, de ez a naplóm. Azt írok bele, amit akarok, nem?

2011. január 18. kedd este Ma egész délután a szobámat rendeztem meg takarítottam, látástól vakulásig. Még az ablakomat is megpucoltam, pedig először simán ráfagyott a pára. Anyu ahelyett, hogy megdicsért volna, azt mondta, ez pótcselekvés, és inkább szerezzek új barátokat, mert állandóan mártírképpel császkálok itthon, és megfájdul tőlem a feje. Mindig itthon ülök a szoknyáján. Vegyek példát a tesómról (a kis genyóról), aki máris rengeteg barátot szerzett, és vasárnap is velük ment moziba, hogy másodszor is megnézze az Üvegtigris 3-at. Mintha új barátokat olyan könnyű lenne szerezni. Egyébként is! A barátokat gondosan meg kell válogatni, ha már a családomat nem lehet. Anyu szerint keresnem kéne valami hobbit, az segítene barátokat találni. 15


Ő már be is iratkozott egy virágkötő tanfolyamra. Na ne! Már megint valami új mánia. Napokon belül a ház átalakul fedett arborétummá, és mindenhol virágkötészeti remekek díszelegnek majd. Mert azt nem lehet mondani, hogyha valaminek nekikezd, azt rosszul csinálná. Sőt! Csak az a baj, hogy két hónap múlva majd valami más őrület vesz rajta erőt. Mire megszoknánk, megint kezdhetjük elölről. Talán megkérem Ákost, a jóképű, izmos szomszéd srácot, hogy mutasson be néhány embernek a környéken. Na persze! Álmodik a nyomor… Tutira betojnék, ha odaállnék elé, és csak bámulnám a búzaszín fürtjeit meg a ragyogó kék szemét, nem is beszélve a bőrdzseki alatt dagadó kar­ izmokról. Remélem, nem szteroidokkal növesztette őket, mert akkor pár éven belül ellöttyednek, ráadásul a férfiasságának is lőttek. A múltkor még anyu is megbámulta a konyhaablakból. Biztos nem a motorját nézte. Ez a töltőtoll, amit karácsonyra kaptam, kész sorscsapás! Akármilyen aranyozott egy csodacucc, folyton nyakig tinta vagyok tőle. Asszem, vissza­térek a jól megszokott golyóshoz.

2011. január 19. szerda Mindig megszívom, ha apu itthon van. Ma is csak annyit mondtam, hogy micsoda balhét csaptak a médiatörvény körül, mióta Magyarország az Európai Tanács soros elnöke. Előtte meg le se tojtak minket. Erre kaptam egy fél órás agytágítást, és még le is szúrt, hogy ne beszéljek ostobaságokat, ha nem tudom, miről van szó. Hőn szeretett miniszterelnökünk nem az Európai Tanács, hanem az Európai Unió Tanácsának soros elnöke, és a kettő nem ugyanaz. Az Európai Tanács elnökét választják. Jelenleg Herman Van Rompuy belga politikus… Ide írtam majdnem valami csúnyát, de igyekszem még írásban sem káromkodni! Az Európai Tanács a miniszterelnökök gyűlése, de ha jól vettem ki a szavaiból, a másik is az, csak ott többször üléseznek, és a szakminiszterekből álló testületek segítik a munkát. Sőt, ez a kettő még különbözik az Európa Tanácstól (ez már aztán…), ami egy emberi jogi szervezet. Ó, hogyaza…! Szóval jusson eszembe, hogy apu előtt nincs politizálás!!! 16


2011. január 21. péntek Anyu az új sorházi lakásunkat ultramodern minimalista stílusban kívánja berendezni. Vagyis a hófehér bőrkanapén meg egy üvegasztalon kívül semmi nem lesz a nappaliban. Jó, talán néhány üvegpolc, azokon elszórtan egy-két dísztárgy. Ahogy mondja, fő a rendezettség és a harmónia. Kénytelenek voltunk megválni a megszokott ezeréves tálalószekrénytől meg a dédimama díszes fakeretes tükrétől. Apu persze előrelátóan nem engedte eladni őket, hanem elszállíttatta nagyi pajtájába, hogy ott várják ki anyu újabb művészi korszakváltását. Ugyanis ismeri anyut és számít arra, hogy egy alkotói válság következtében esetleg áttér a rusztikus country stílusra. Szerintem csak simán rá fog jönni, hogy nem elég rendmániás ehhez a stílushoz. Az új stílus láttán kijelentettem, hogy ez az utolsó alkalom, hogy hajlandó vagyok port törölni, mivel az üveg közismerten szinte vonzza a port, és nálunk más felület nincs is, csak üveg. Nem érek rá naponta negyedórákat szöszölni a portörléssel. Anyu csak legyintett, és azt mondta, bízzam rá. Olyan csoda portaszító spray-t vett, hogy csak ámulok majd. Na, megnézem azt a csodaspray-t, hogyan taszítja a port! Azt mondja neki, hess? A szobám berendezésében ragaszkodtam az egyedi elképzeléseimhez. Már a költözés előtt eldöntöttem, hogy a fal borvörös lesz. Tesóm szerint nagyon praktikus szín „vörösbormámorban fetrengve eltöltött, átmulatott éjszaka utáni reggelen esetlegesen fellépő mellékhatások kendőzésére”. Ezt tőle idéztem. A lényeg, hogy nekem tetszik. A szőnyeg világos krémszínű, amitől anyu a haját tépte, hogy megnézhetem majd néhány hónap múlva, de ezzel meg én vagyok úgy, mint ő az üvegpolcokkal. Ragaszkodom hozzá. A falakon a kedvenc együtteseim meg színészeim képei. Csupa jó pasi mosolyog rám egész nap. Az újévi fogadalmam az volt, hogy ebben az évben megpróbálok minél többet megtenni az emberiség érdekében. A költözés rádöbbentett, men�nyi felesleges holmit halmoztam fel magamnak. Még alig éltem tizenkilenc évet, és a rengeteg cuccom már nem fér el egy nagyméretű ruhásszekrényben. Csak a csini ruháimat tettem be, a hétköznapiakat egy gurulós állványra akasztottam fel, és beállítottam a sarokba. Azokat a holmijaimat, 17


amiket kinőttem meg már-soha-az-életben nem vagyok hajlandó felvenni, összecsomagoltam, és apa elvitte a Máltai Szeretetszolgálatnak. Máris tettem egy picit az emberiségért. Leginkább azokért, akiknek szükségük van egy kinyúlt piros kardigánra, rengeteg térdet verdeső Greenpeace-es pólóra meg egy molyrágta, ocsmány gyapjúkabátra. Nem beszélve az ósdi bakancsaimról és a félretaposott tornacsukáimról. A könyveim teljesen megtöltötték a rendelkezésre álló polcokat. Dísztárgyak kihelyezéséről le is mondhatok, mert nincs hely, meg amúgy is csak a port fogják, és ki akarja állandóan törölgetni. Szépen elcsomagoltam őket, felhasználtam egy egész konyhai papírtörlő tekercset, és egy nagy papírdobozban felcipeltem a padlásra, egy Jazz cucca, törékeny. Hozzá ne nyúlj! felirattal ellátva. Még szerencse, hogy a cipőimnek meg a kabátjaimnak a bejárat mellett van egy szobányi méretű külön gardrób, de kell is. Ekkora családra! Borzasztó ez a fogyasztói társadalom! Azt is megvetetik az emberrel, amire egyáltalán nincs szüksége. Most mondd! Tényleg elengedhetetlenül fontos a 102 cm-es átmérőjű LCD TV vagy az orrszőrnyíró, amik a három évvel ezelőtti karácsony legmenőbb ajándékai voltak? Az a probléma, hogy csak azután döbbenünk rá, hogy nincs is arra a valamire szükségünk, amikor már megvettük, és utána is takargatjuk a huszadik csillámos selyemharisnyánkat, mert 1. ha már ennyi pénzt kiadtunk érte, csakazértis, 2. hátha jó lesz még valamire, pedig szoknyát a legritkább esetben veszünk fel, csak ünnepeken meg különleges alkalmakkor, amikor anyukánk ránk parancsol, hogy hordjuk. Egyébként is, ilyen cidriben mit érne az a vékony kis semmiség, főleg, ha combfixről van szó. Brr! Mi lenne, ha mindenkinek megjönne a józan esze, és csak azt venné meg, amire igazán szüksége van? Tönkremennének a kereskedők.

2011. január 27. csütörtök este Édes, Kedves Naplókám! Borzasztóan restellem, hogy így elhanyagoltalak, de rengeteg minden történt mostanában, és mindig holtfáradtan zuhantam ágyba. 18


Matekból ma dogát írtunk, és egész héten arra készültem, mert én ilyen hülye maximalista vagyok, és mindenből lelkiismereti kérdést csinálok. Gyakoroltunk az érettségire. Kezdek lassan parázni. Esténként meg Julcsival cseteltem a neten, mert a tesóm büntiben lévén, végre leakadt a hálóról. Hozzá kell tennem, hogy a régi sulimban az élet megy tovább nélkülem is. Hümm. Viszont Ádám becsajozott, talán ez azt jelenti, hogy túltette végre magát a szakításunkon. Ennek örülök. Volt egy kis lelki­ ismeret-furdalásom miatta. Szerdán látogatást tett nálunk apai nagyanyám, özv. Magyarkeresztesi­né Margit, aki Margónak hívatja magát még az unokáival is. Azért kissé furi, hogy egy ilyen vénségnek „Szia, Margó”-t kell köszönnöm. Miért nem lehet olyan normális, mint Nagyi, akit ugyan szintén tegezek, de akkor is! Olyan, mint mikor valaki hatvanvalahány évesen miniszoknyában jár, hogy fiatalabbnak érezze magát, de fiatalabbnak nem tűnik tőle, az biztos. Szóval Margó bakásan végigcsörtetett a lakáson, tett néhány becsmérlő megjegyzést a posztereimre, Peti ajtajában az orrát elhúzva sarkon fordult, majd leereszkedő pillantása anyámon nyugodott meg, és kibökte: – Nos, Violám! Egész csinos kis fészket rittyentettél ebből a kulipintyóból. Anyám végre újra tudott levegőt venni, és nem csak sípolt, mint kanári a macska szájában. Amikor Margót várjuk, az aurájából mindig eltűnik a kék, és szürke réteg képződik rajta. Pedig egyébként szép színes: napsárga, mályva, tengerzöld, türkiz, azúrkék. Ahogy kezdett megnyugodni, visszatértek a megszokott színek, párhuzamosan az arca színével. Margó elhelyezkedett a bőrkanapén, és intett nekem, hogy vihetem a Martinijét. Pont úgy viselkedett, ahogy megszoktuk tőle. Azt még hozzátette, hogy néhány színes dísztárgy meg szőnyeg, párna azért elkelne, s ezzel tulajdonképpen vissza is vonta előző kijelentését, és kifejezte, hogy a lakás véleménye szerint sivár (amiben egyébként kénytelen vagyok egyetérteni vele). Anyám persze mindenre buzgón bólogatott, pedig pontosan ezek azok a dolgok, amik a minimalista stílussal összeegyeztethetetlenek. Anya az évek során tökélyre fejlesztette anyósával szembeni tűrő­ képességét és profi szinten képes a konfliktus kerülésére. Hiába mondtam, hogy nem ez a legcélravezetőbb konfliktuskezelési módszer, kijelentette 19


– és milyen igaza van –, hogy az olyan emberek, akik mindent jobban tudnak másoknál, egy bizonyos kor felett (Margónál valahol a kamaszkor környékén volt ez az időpont) már nem képesek megváltozni, és hiába is vitatkozunk velük. Szimplán igazat kell adni nekik, és azt csinálni, amit te jónak látsz. Özv. Magyarkeresztesiné, miközben ondolált vörösesszőke haját igazgatta és a Martinijét szürcsölte, mellékesen eldicsekedett legújabb művének nyomdába kerülésével. Meg kell hagyni, van stílusa. Csak eléggé elviselhetetlen. Egyébként naplót írt, immár a harmadikat. Első kiadott műve gyermekkori emlékeit tartalmazza a második világháború idejéből. Mivel elég nagy siker lett, a kiadó rögtön megvette további két könyvét is. Azóta művésznőnek tartja magát, és úgy is öltözködik. Csupa színes selyembe, sőt néha még valami undorító turbánt is tesz a fejére. Azt hiszi, jól áll neki. Boáh! Mindehhez a sárgászöld aura, égő narancssárgával vegyítve! Talán tőle örököltem a naplóírási hajlamomat. Azért remélem, nem, mert nem szeretnék semmit sem örökölni tőle. A legkevésbé sem! A matek, töri és magyar mellett a fizikát választottam érettségi tárgynak. Az angol már megvan, arra be sem kéne járnom. Fizikából sosem voltam olyan nagyon jó, azért választottam, mert a műegyetemre jelentkeztem, építész szakra. Szívesen mentem volna máshová, de apu befenyített, hogy csak akkor állja a tanulmányaim költségét, ha az ország legjobb egyetemére járok. Pedig éppen készültem lecserélni a fizikát valami egyszerűbbre, mondjuk médiára, aztán rájöttem, hogy a média nem nekem való. Valami borzalmas filmet néztünk, amiben lovakat öltek le vágóhídon, és én nem bírom a hátborzongató naturalizmust. Maradok a fizikánál, annak ellenére, hogy a tanár eléggé rémisztő. Az új osztályfőnököm viszont aranyos. Ő tartja a matekórákat és mindig nagyon mókás. Sokszor egész órán egy feladatot próbálunk megoldani. Múltkor sehogy nem jött ki neki a megoldás az óra végéig, és másnap azzal kezdtünk, hogy befejeztük az előző napi feladatot. Szerintem egész este azon törte a fejét. 20


Osztályfőnökin is jópofa. Igaz, első órán be kellett mutatkoznom, de azóta megbocsátottam neki. Van egy csomó ötlete, pl. kéthetente előadást kell tartanunk bizonyos témakörökben. Első alkalommal a fiúk kerülnek sorra, illemtan témakörben. Holnap Beráékhoz megyünk. Huncutka születésnapja lesz, már a második. Hogy öregszik! Repül az idő. Olyan jó lesz végre megdögönyöszölni egy kicsit! Biztos nagyon nagyot nőtt, mióta nem láttam.

2011. január 28. péntek, közel éjfélhez Huncutka tényleg nagyon nagyot nőtt, már most látszik, milyen szép nagylány lesz belőle. Pedig újév napján láttam utoljára, azaz csak négy hete. Mintha Bera valami teljesítményfokozón tartaná, pedig tudom, hogy nem. Még arra is figyel, milyen összetevőket tartalmaznak az általuk fogyasztott ételek, és nem veszi meg, ha sok a felsorolásban az E betűjelű cucc. Finom vacsorát főzött nekünk, de nem ám úgy, mint a celebek a kereskedelmi csatornákon futó főzőshow-kban! Ő tud főzni. Nem tudom, kitől tanulta, mert anyu csak akkor tesz ilyent, ha megszállja az ihlet. Szerintem ez a művészi lelkülete miatt lehet így. Bera gyakorlatias, és legújabb festményének a témáján való elmélkedés helyett odafigyel, amikor a sót szórja bele az ételbe. Minden egy kicsit reform volt, mégis egy tipikus vasárnapi ebéd. Volt leves, nagyon fincsi husileves, mert ez Huncutka kedvence. Főételnek rántott húst kaptunk, de szárnyashúsból, dióba és szezámmagba forgatva. A barnarizs mellé párolt zöldség készült, és friss saláta vörösborecetes öntettel. Nyami! Desszertnek pedig egy finom aszaltgyümölcskenyeret sütött. El is kértem a receptjét. Ez volt az egyik tejmenetes receptje, amíg Huncutka tejfehérje-érzékeny volt. Szerencsére már kinőtte, de addig nagyon meg kellett válogatni, mit egyenek, s ez elég körülményes. Vendégségbe sem nagyon tudtak menni, mert amíg Bera szoptatott (és jó sokáig szoptatott, ami miatt az alakja most olyan, amit a legmenőbb modellek csak sok-sok koplalás és zsírégetés után remélhetnek elérni), addig ő sem ehetett semmilyen tej­ tartalmú ételt. Sajnos kevés vendéglátó veszi figyelembe a vendégei sajátos igényeit. 21


A győri sulimban, az osztályban az egyik lány gluténérzékeny volt. Az lehet igazán kemény! Még kenyeret sem ehet. Nem is nagyon tudok olyan kaját, amiben nincs liszt. Nem élhet az ember mindig madártejen és sült krumplin. Nála idősebb korban alakult ki a betegség, egy antibiotikumos kezelés után. Annyira kiölte az antibiotikum a bélflóráját, hogy az többé nem regenerálódott. Először az orvosok is csak találgatták, mi lehet a baja, csak folyton hányt, és egyre soványabb lett. Majdnem bele is halt. Ő így mondta: „Megcsapta a halál szele.” Egy kicsit furi lány volt, az igaz. Állandóan életnagyságú babának öltözött, mert mint mondta, ez a gót stílus. A halottsápadt arc passzolt is a többi külsőséghez. Ez a 21. század. Az allergiák lassan veszélyesebbek lesznek a vírusoknál. Az emberiség önmagát fogja kiirtani a Föld bolygóról. AH! Megint a pesszimizmusom. Bera aszaltgyümölcskenyere –– 24 dkg liszt (lehet részben teljes őrlésű) –– ½ csomag sütőpor –– 20 dkg margarin –– 22 dkg cukor –– 1 csomag vaníliás cukor –– 6 tojás –– 3 evőkanál rum –– 60  dkg aszalt (vagy kandírozott) gyümölcs, dió, mandula feldarabolva és lisztbe forgatva –– citromhéj A tojásokat kettéválasztjuk, a sárgáját a cukorral, majd a szobahőmérsékletű margarinnal kikeverjük jó habosra. Hozzátesszük a vaníliás cukrot, rumot, citromhéjat, végül kis adagonként a lisztet, amiben a sütőport elkevertük. Felverjük a tojásfehérjét egy kicsi sóval, óvatosan, széles mozdulatokkal belekeverjük a masszába, és ugyanígy belekeverjük a lisztbe forgatott gyümölcsöket. Két kivajazott-kilisztezett vagy szilikon őzgerincsütőben vagy egy kuglófsütőben sütjük 50 percig 160 °C-os sütőben. Ha elkészült, 10 percig 22


állni hagyjuk, majd kivesszük a formából. Készíthetünk csokimázat is a tetejére, de egyszerűbb, ha egy szűrő segítségével megszórjuk porcukorral. Jó étvágyat! Szóval a buli igazán jól sikerült. Huncutka nagyon vidám volt. Folyton futkosott, azt kiabálva, hogy „Fuss, fuss!”, ami az ő szavaival úgy hangzott: „Pfussz! Pfussz!” Kipróbáltuk az új játékait. Táncoltunk, építőkockából házakat építettünk (én építettem, ő lerombolta), rajzoltunk (én rajzoltam, ő meg letörölte, azt kiabálva „Jajaj!”). Igazán jól mulattunk. Este kilenckor, amikor eljöttünk, már alig bírta nyitva tartani a szemét, de azért még futkosott volna, mint a ló, amelyik képes a halálba hajszolni magát. Majdnem tíz óra lett, mire hazaértünk, mert anyu úgy vezet, hogy annál még csukott szemmel is jobban tudnék, pedig jogsim sincs, ráadásul folyton eltévedt, és mivel apuval már az út elején összevesztek, apu nem szólt semmit az eltévedésről. Ennyit a kommunikáció szükségességéről.

2011. január 29. szombat 18 óra 50 perc Néhány perccel ezelőtt földrengés volt. Lehet, hogy ez már a világ vége? Apokalipszis? A Twitteren csak úgy özönlenek a twittek a témában. Budapesttől Csornáig lehetett érezni. Én mondjuk alig vettem észre, mert a fürdőben álltam, csak az tűnt fel, hogy mozognak a fogkefék. A tesóm viszont feküdt az ágyában és kiáltozni kezdett. Tisztára kiborult. Pedig nem is volt erős. Azért az tényleg félelmetes, milyen hatalmas erők dolgoznak odalent alattunk. És bármikor reccs és huss… Utánanézek néhány dolognak a földrengésekkel kapcsolatban, ezzel meg is kezdem a kézikönyvem szerkesztését.

23


Jazz Tízparancsolatai Minden Esetre Mi a teendő földrengés esetén? 1.  Futás ki az épületből, jó messzire! Azért nézz a lábad elé! 2.  Ha nem tudsz kijutni, keress egy erősebb bútor­ darab alatt menedéket! Uzsgyi, be az asztal alá! 3.  Ha ilyen nincs, vagy az asztal üvegből van, emeld le a fürdőszobaajtót, és kucorodj a kádba – az ajtóval befedve  –, vagy a legerősebb falakkal határolt sarokba guggolj, és védd magad, amivel bírod! 4.  Ha van időd, áramtalanítsd a lakást és a nyílt lángot oltsd ki! A rengések között percek is lehetnek. 5.  Hagyj ott mindent! Nem, nem kell a nagymama ósdi fülönfüggője senkinek sem. 6.  Max. kabátot, takarót vigyél magaddal, mert valószínűleg több órát kell a szabadban tölteni! Télen különösen előnyös, bár kétlem, hogy tavaly Haitin bárki foglalkozott volna ezzel. Ott ez a szabály nem érvényes. 7.  Az úttest közepén haladj, csak figyelj, nehogy elüssenek! 8.  Soha ne használj liftet! 9.  Kerüld a tömeget! Tömegben soha ne fuss! 10.  Füst és gázok ellen szoríts az arcodra nedves ruhát!

Ha bejöttek a jó tanácsok és még élsz, küldd el észrevételeidet nekem! A címem mindenttudojazz@freemail.hu.

24


2011. január 31. hétfő este 9 óra Eltelt az első hónap a suliból. Marcsi sajnos azóta sem szelídült meg. A köszönése felér egy vakkantással, és mindenhez mogorva képet vág. Legtöbbször egy szót sem szól hozzám, bár valószínűleg így a jobb. Én vagyok a vidéki lány, aki „szóra sem érdemes”. Ezt ma hallottam a lány WC-ben, amikor beléptem. Jó, értem én, hogy Budapesten sokkal több a színház, lebuj, kocsma és éjszakai bár, mint bárhol máshol, és úgy sejtem, a turisták 90%-ának ennyi Magyarország, esetleg még a Balaton vagy a Hortobágy, de azért a vidékiek sem agyhalottak! Márpedig az osztálytársaim engem úgy kezelnek. A fiúk mind idióták, éretlenek, és egyikük sem közelíti meg az általam elvárt esztétikai szintet. Szóval egyik sem jöhet szóba esetleges partner­ jelöltként. Pedig a csajok közül majdnem mindenkinek van pasija, akivel hol enyelegnek a folyosón, hol heves sms-váltásban vannak óra közepén, vagy éppen a női mosdóban zokognak miatta a barátnőik vállán. A lányok itt is hordákba verődnek az osztályban, csakúgy, mint Győrben. Vannak a kikent-kifent csajok, akik marha magasan hordják az orrukat. Én csak humánbarbie-knak hívom őket. Ők azok, akik a legtrendibb cuccokban járnak és még aludni is alapozót, szájfényt meg szempillafestéket tesznek fel. A szupermenő csávójuk reggelente elhozza őket a suliba a fényesre suvickolt sportkocsijával. Amcsiknál – meg az idióta Álom.netben – ilyenek a pompom-lányok. Vannak az élsportolók. Jobban mondva van egy csaj, aki élsportoló, ifjúságunk nagy teniszreménysége, és tartozik hozzá egy háromfős lánycsapatból álló, tetszőlegesen fel- és lecsatolható uszály. Lihegnek utána, mint egy falka pincsikutya, és még a legnagyobb fagyokban is legszívesebben teniszruhában járnának. Fiúban is megvan ugyanez, csak ott a srác valami gokart bajnok vagy mi a szösz. A másik brancs az Orsiéké, ezek emós csajok. Folyton csak a kedvenc együttesükről beszélnek, a hajukat, szemüket, szájukat, körmüket feketére festik és vagdossák az ereiket. Hogy miért? Ne kérdezd! Szerintem hibbantak. Állítólag a lelki problémáikat nem tudják más módon feldolgozni vagy ilyesmi. Utálják a humánbarbie-kat és folyton azokat cikizik. 25


A legkevésbé abnormálisak még a stréberek, az Ildiék. A stréberek mindig jelentkeznek, extra feladatokat vállalnak és óra után odamennek a tanárhoz kérdezni. Mit tud kérdezni egy tanártól, amit órán nem lehet? Halvány dunsztom sincs. Szerintem ez csak a nyalás részét képezi. Elég kevesen vannak, ami nem is csoda, hiszen ki szeretne éjt nappallá téve magolni, viszont őket utálják a legkevésbé a többiek. Azért hozzájuk sem szeretnék tartozni, bár úgy tűnik, mindenki oda sorol engem is. Talán mert általában velük ülök az ebédlőben. Teljesen hiányoznak a régi sulimban megszokott rockerek, rapperek, punkok, deszkások, alterosok, hippik. Úgy látszik, gazdagéknál ez nem menő. Emberi természetünkre jellemző, hogy csoportokba tömörülve érezzük jól magunkat. A csoporton belül a tagok választanak maguk közül egy alfaegyedet, akinek hallgatnak a szavára. Az alfaegyed mellett a bétaegyed veszi át vész esetén az irányítást, és mellé húzódnak azok, akiket az alfaegyed eltaszít magától. Tisztára, mint az állatoknál. Sajnos ezen elmélet alapján, mint új egyed, egy csoportba bekerülve meg kell küzdenem a csoportban elfoglalt helyemért. Inkább maradok magányos farkas. Vagyis lúzer, mint Marcsi. Ofőórán beosztottak engem is egy témakörbe. Két humánbarbie-val kell együtt dolgoznom az egészséges táplálkozás témáján. Vanda és Ria. Remélem, bírok majd velük! Amikor óra után leszólítottam őket, hogy mikor ülünk össze, mert már csak három hetünk van, idiótán vihogtak, azt hajtogatták, hogy majd a jövő héten megbeszéljük, azzal el is húztak a sleppjükkel együtt. Talán csak azért viselkedtek így, mert a többiek is ott voltak, és egy ilyen lúzerrel, mint én, derogál szóba állni. Pedig együtt kell dolgoznunk, ha tetszik nekik, ha nem! Azt hiszem, kész terveket fogok hozni a megbeszélésre, nem nézem ki belőlük, hogy készüljenek. Mégis adnom kell majd nekik valami feladatot, nehogy feleslegesnek érezzék magukat. Ahogy nagyi szokta mondani: „Úgy bánj az emberekkel, ahogy szeretnéd, hogy ők bánjanak veled!” Egyébként a mai előadás egész jó volt, pedig fiúk tartották. Sok okos dolgot tanultam belőle. 26


Jazz Tízparancsolatai Minden Esetre Köszönés 1.  Köszönj, ha azt akarod, hogy a felnőttek egyenrangú félként kezeljenek, vagy ne nézzenek retardáltnak! 2.  Légy barátságos! A köszönést toldd meg egy mosol�lyal, esetleg az illető nevével, rangjával, beosztásával! Pl. „Jó napot kívánok, tanár úr!” El fog olvadni ettől, és a tenyeredből etetheted. 3.  Kezét csókolomot csak idősebb hölgyeknek vagy igen idős és közeli ismerős uraknak köszönünk. Amíg kicsi voltál, nyolc-tíz éves, addig bárkinek mondhattad, hogy „Csókolom!”, most már ne! 4.  Érthetően, kiabálás nélkül köszönj! Köszönni, vis�szaköszönni kötelező, akkor is, ha az illetővel haragban vagy. Aztán vághatsz pofákat, de ez maradjon titokban, különben megtudja, és az nem hiányzik a boldogságodhoz. 5.  Előre köszönj, akkor biztosan nem vétesz az etikett ellen, de vannak szabályok erre is! A fiatal az idősebbnek, a férfi a nőnek, a beosztott a főnöknek, az alacsonyabb rangú a tekintélyesebbnek, az újonnan érkezett a vendégeknek, sőt a nőtlen a nős férfinak előre köszön. Aztaaaaa! 6.  Neked kell köszönni, ha valahova belépsz, pl. boltba, váróhelyiségbe. A sorrend: először „jó napot kívánok”, aztán „sziasztok”, ha gyerekek is vannak. Köszönést elmulasztani vagy nem viszonozni sértés.

27


7.  Ha hölgyet köszöntenek, vagy ő köszönt, neki nem kell felállnia (kivéve, ha idősebb hölgy vagy nagyon magas rangú úr az illető). Egyébként a felállás szabálya ugyanaz, mint az előre köszönésé. Szóval bonyolult. 8.  Csajok! Kezet fogni nem muszáj, de viszonozni illik. Bemutatkozásnál azonban szükségszerű. A kézfogás legyen határozott (nem erőfitogtató) és rövid, és mindig nézz a másik fél szemébe! 9.  Arccsók bizalmas kapcsolatokban megengedett. Ölelés úgyszintén, bár ez inkább férfiak között fordul elő mostanában, vállveregetés kíséretében. Kézcsók mára divatjamúlt, egyébként fiatal lányok kezét nem illik megcsókolni. Ja, és illetlenség a kezet ajakkal érinteni! 10.  Társaságban azoknak köszönj először, akiket ismersz, akkor is, ha pl. egy férfit ismersz, a többi pedig nő. Ha mindenkit ismersz, akkor az előreköszönési sorrendet tartsd. Legtekintélyesebb nő–legtekintélyesebb férfi, legidősebb nő–legidősebb férfi, nők–férfiak.

2011. február 1. kedd este Nemrég beszéltem Nagyival. Érdeklődtem a kutyám, Pecsenye felől, aki természetesen jól van. Hajkurássza a szomszédok macskáit, mint mindig. Még tizenkét éves koromban kaptam születésnapomra. Amíg Győrben laktunk, minden hétvégén meglátogattam és jót játszottam vele, de most már öt hete nem láttam. Persze Nagyit sem. Mindketten nagyonnagyon hiányoznak! 28


2011. február 6. vasárnap este Nem, ilyen nincs! Ádám sms-t írt, hogy menjek fel MSN-re, mert beszélni akar velem. Én meg olyan jóhiszemű vagyok és mindig mindenkinek segíteni akarok. Felmentem. Erre elkezdi, hogy tönkretettem őt, amikor szakítottam vele, mert nem tud azóta egyetlen egészséges kapcsolatot sem összehozni. Ezért pedig én vagyok a hibás. Miért pont én? Mi közöm nekem ehhez? Szakított vele az új csaja is, és ezért súlyos letargiába zuhant. Valakin ki kellett töltenie a mérgét – én lettem az áldozat. Nem akartam felhánytorgatni neki a múltat, hogy tulajdonképpen mi nem is jártunk igazán, mert egyszer sem mentünk el együtt bulizni, a szüleinek sem mutatott be soha, én szintúgy. Simán csak eljárogattunk ide-oda. Aztán, amikor éreztem, hogy ő többet vár el a kapcsolattól, mint amennyit én adni tudok (akarok), inkább leléptem. Meglehet, nem elég sikkesen, mert volt egy kis kiabálás, de sajnos vagy nem sajnos, nincs sok tapasztalatom az ilyesmiben. Minden egyes találkozásunk arról szólt, hogy Ádám az elején morcos volt, kedvetlen, panaszkodott a családja, a haverjai miatt, én pedig megpróbáltam vigasztalni. Éreztem, ahogy szívja ki belőlem a jókedvet. Talán, ha nincs az auralátó képességem, észre sem veszem, de így egészen nyilvánvaló volt, hogy leszívja a pozitív energiáimat. Ebből lett elegem. A találkozásaink után úgy éreztem magam, mint a mosott rongy. Kiszipolyozva, kifacsarva, élettelenül. Közönyösen minden iránt. Megelégeltem a lelki szemetesláda szerepkörét. Kénytelen voltam szakítani. Most már inkább nem is foglalkozom ezzel. Vége, elmúlt. Ezentúl az új dolgokra koncentrálok. Holnap viszont suli. Ajajajj!

29


Egy csepp víz a sivatagban

Az emberek olyanok, mint a felhők. Az egyik pajkos kis bárányfelhő, hófehér bundával. A másik sötét, alattomos viharfelhő, amiben pusztító villámok bújnak meg. De soha nem lehet tudni, mikor lesz a bárányfelhőből vad zivatar, és az esőfelhő mikor szelídül puha gomollyá az égen.


2011. február 7. hétfő este 8 körül Este elküldött anyu két utcával lejjebb a pékségbe magvas bucit venni. Hat után minden féláron van. Borzalmas hosszú sor volt, de beálltam, és közben arra gondoltam, hogy ez biztos valamilyen vezeklés lehet egy elkövetett ismeretlen bűnöm miatt, vagy ez a karma, és az előző életemben követtem el valamit, amiért ilyen büntetést kell elszenvednem. (Mert alapvetően hiszek az ilyesmikben, de ha bárki megkérdezné, szemrebbenés nélkül hazudnám az ellenkezőjét.) Esetleg azért kell itt lennem, mert ha nem itt lennék, valahol máshol iszonyú szörnyűséges dolog történne velem, mondjuk, halálra taposna egy állatkertből elszabadult orrszarvú, vagy egy biológiai bomba robbanna az utcánkban, és mindenki fekélyekkel elborítva, rettenetes kínok között fetrengve haldokolna az otthonában. Ilyetén gondolataimtól megszabadulva azon kezdtem aggódni, nehogy az előttem lévők elvigyék az utolsó bucikat, mert ötletem sincs, mivel helyettesíthetném. Felfigyeltem egy lányra néhány vevővel előttem. Kissé zavartan az aprót csörgette a zsebében és mormolt valamit maga elé. Olyasmit, hogy „öt sós kifli, három zsemle, fél kiló kenyér”. Egyébként normálisnak tűnt. Majdnem olyan magas volt, mint én, szőkésbarna-seszínű haja volt meg kopott kabátja. Kicsit fiatalabb lehetett nálam. Mikor sorra került, az eladó kérdésére szinte kibukott belőle a szöveg, amit addig mormolt, mintha feltekerték volna a hangerőt az ismétlésre állított lejátszón. Aztán, amikor fizetett, csaknem elrohant a cuccok nélkül, úgy kiabáltak utána, hogy ne felejtse ott a kifliket. Sajnos, mire kiértem az utcára, már eltűnt. Pedig nagyon szívesen beszélgettem volna vele, valami hasonlóságot éreztem kettőnk között. Két elveszett lélek bolyong a nagyvárosi rengetegben. Talán találkozunk még. Akkor majd megszólítom, hátha lenne kedve együtt elboldogulni. És akkor teszek valamit az emberiség érdekében. Legalábbis a lány és a saját érdekemben biztos.

33


2011. február 8. kedd este Az iskolai menza szörnyű. Hiába az elitsuli, itt sem adnak az egészséges táplálkozásra. Csupa zsír, szénhidrát, semmi vitamin és rost. Petíciót kéne benyújtani a megreformálásra. Talán dietetikusnak kéne mennem?

2011. február 9. szerda este Egy cukipofa az angoltanárunk. Angol anyanyelvű kanadai. Johnnak hívják, és valamennyire beszéli a magyart, egy csomó más nyelv mellett. Már rengeteg helyen tanított. Utoljára Kolumbiában. Nem csoda, ha otthagyta a munkahelyét. Kolumbia a drogbárók hazája, mindennaposak a fegyveres konfliktusok az ellenséges drogkartellek között. Azt mesélte, hogy egyszer látott is egy ilyen összecsapást. Utána döntött a költözés mellett. Talán csak azért lehet vonzó Kolumbia, mert nagyon szépek ott a lányok, ha a szépségversenyek eredményeiből indulunk ki. Vagy az Venezuela? Mindegy, ugyanott van. Vagy mégsem? Földrajzból sosem voltam jó. Lehet, hogy ez alapján válogatja az országokat? Hiszen állítólag a magyar lányok is nagyon szépek. Biztosan a sokféle genetikai keveredés miatt. Kár, hogy én vagyok a kivétel, aki erősíti a szabályt. Egyre jobban tetszik az új suli. Na nem mintha az osztálytársak jobb fejek lennének, csak kezdek belemelegedni a dolgokba. Aranyos az ofő, jó fej, pedig öreg, kopasz meg kissé elvarázsolt, mint egy szórakozott professzor. Nem egy született pedagógus, inkább valami őrült tudós, mégis úgy érzem, figyel ránk. Néha odajön hozzám és megkérdezi, beilleszkedtem-e már, találtam-e barátokat, meg tetszik-e az új suli. Nem az ő hibája, hogy mindenre nemmel kellene válaszolnom, ezért inkább kitérő választ adok, hogy igyekszem, meg egyre jobb stb. Nem akarom megbántani. Ilyenkor barátságosan megveregeti a vállamat és morog valami olyasfélét, hogy „Majd kialakul, majd kialakul”. Ó, az a szép magyar nyelv! Mi alakul ki? Honnan? Hova? Hol van bent? Mindegy. Néhány dolog azért tetszik az új suliban is, mert miért ne foghatnám fel a dolgokat pozitívan. 34


1. Tetszik az ofő. Sokkal jobb, mint Zsuzsa néni a győri suliban, aki nagyon szigorú volt, sokszor igazságtalan is, és rendszeresen éreztette az emberrel a csalódottságát, hogy többet várt el tőle. Ő alapvetően egy cinikus, csalódott ember, véleményem szerint. Tetszik, hogy valamit tanulunk is az ofő órákon, és nemcsak kivesézzük egymás magatartását meg beszedjük az osztálypénzt a kirándulásokra. 2. Az angoltanárban – azon kívül, hogy jó fej – még az is tetszik, hogy nem magyar. Olyan helyesen mondja, hogy „Sziasztok, gyerekek!”. Az arca kicsit el is torzul olyankor a koncentrációtól. A matek jó, de csak a tanár miatt (az ofő tartja). A magyar elég gáz. A helyesírásom siralmas voltáról eddig is tudtam, most már az új magyartanárom is. A tannőci marha szigorú és egy csomót olvastat. Kész szerencse, hogy szeretek olvasni, csak nem feltétlenül azt, amit ő kötelezően előír. Pl. biztos nem lesz kötelező James Herriot egyetlen regénye sem, pedig azt mindenki élvezné, talán még a fiúk is. Az ilyen kötelező olvasmányokban csak az a jó, amikor a végére ér az ember. Egészen addig merő küzdelem az olvasás. Itt van például Dosztojevszkij Bűn és bűnhődése. Már semmire sem emlékszem belőle, mert amíg olvastam, végig azon agyaltam, hogy már csak 20, már csak 19, 18… oldal van vissza a mai adagból. Annyi ragadt meg, hogy az elején Raszkolnyikov valakit megöl egy baltával. Hogy utána mi történt, halvány gőzöm nincs. Bezzeg, ha Jane Austen Meggyőző érvekjét kérdeznék, azonnal vágnám a szereplőket meg a cselekményfolyamot. A töri az mindenhol töri. Nincs hozzáfűznivalóm. A tanár úrnak sincs, akit tévesen Bölömbikának becéznek, mivel a hangja olyan, mint egy hajókürt. A bölömbika viszont apró kis madárka, nem hiszem, hogy túl nagy hanggal lenne. Nem tesz sokat hozzá a történelmi eseményekhez, de az előző sulimban is így volt. Pedig biztos lehetne kicsit emberközelibbé hozni a száraz tényeket néhány érdekesség felvillantásával. A természettudományok mérsékelten érdekelnek. A biosz jó, mert az emberi testet vesszük, de a kémia nem tud lekötni. Megtanulom a képleteket vagy puskát írok, aztán pá. Fizika van, de minek. Csak a kísérletek érnek valamit, azok is csak akkor, ha félresikerülnek. A fizikát sosem szerettem, és úgy tűnik, itt sem fogom megszeretni. 35


A tesi borzalmas. Még annál is rosszabb. Egy erősen visszafogottan nőies ex-vízilabdázónő tartja az órákat. Már amikor kedve van. Amikor nincs, akkor fenn ül a sportcsarnokban berendezett szobájában és netezik. Szerintem párkereső hirdetéseket ad fel vagy azokra válaszol. Jobb is, ha nincs ott órán, mert olyankor kosarazunk vagy röpizünk. Ha lejön, akkor meg körbefutás, békaügetés, felülés meg talajtorna flikk-flakkal. Ebben mondhatni, nem jeleskedem. Valamennyi csökevényes labdaérzékem azért van, de hogy természetellenes pozitúrákba csavarjam a tagjaimat pusztán a látvány kedvéért? Na neee! 3. Tulajdonképpen az a legjobb az új suliban, hogy odajár a szomszéd fiú, Ákos is, aki izmos, szőke és kék szemű, és néha összefutok vele a folyosón meg az ebédlőben.

2011. február 10. csütörtök Azért megnyugodtam. Julcsi tegnap írt egy hosszú e-mailt, amiben beszámolt az aktualitásokról. Ki kivel kezdett járni, ki kivel szakított örökre vagy egy mosolyszünet erejéig. Ádám is kezd talán lehiggadni, legalábbis szóba áll már Julcsival. Végül bevallotta, hogy nagyon hiányzom neki. Szerintem csak azért hiányol, mert nincs, ki meghallgassa az áradozásait a Twilightos Robert Pattinsonról, hogy milyen helyes meg tehetséges, és nincs kivel kivesézni csütörtökönként az előző esti Dr. House-epizódot. Nem is értem, mit eszik ezeken a pasikon. A Twilightos srác tényleg helyes, mert fiatal és viszonylag jóképű is, de szerintem a filmben folyton úgy néz ki, mintha kissé szét lenne csúszva vagy szorulása lenne. A másik meg öreg, a filmben ápolatlan, sánta, cinikus és lekezelő, és szintén úgy néz ki, mint aki beszippantott egy kis kokaint. Megállapítás egy: Julcsi bukik a sápatag, vézna és beszívott angol pasikra. Nekem inkább az egészséges, vidám ausztrál srácok jönnek be, mint tavaly a McLeod lányaiban. Nem vagyok sorozatfüggő, de azt minden este megnéztem. Mondjuk elég feminista film volt, mert tulajdonképpen arról szólt, hogy öt csaj hogyan boldogul férfiak nélkül egy hatalmas ausztrál farmon, de nekem semmi bajom a feminizmussal. Vegyék csak át a nők a vezető szerepet a világ felett. Akkor talán nem lesz annyi háború. Csak vigyázni kell, a férfiak nehogy észrevegyék ezt, még azt hiszik, elnyomjuk őket, és devianciába fordulnak. 36


Már alig várom, hogy vetíteni kezdjék a Mentalista harmadik évadját. Abban is egy ausztrál pasi játszik, aki ugyan kicsit öreg, de olyan jóképű, hogy a színészi teljesítménye szinte mellékes. A karaktere is jó. Amolyan kis gonoszkodó, aki mindig megmondja másoknak a véleményét, akkor is, ha nem kérdezik. Ilyen azért sohasem lennék, de a TV azért jó, mert nem az életet mutatja. (Úgy értem, hogy az életben is biztosan vannak ilyen figurák, csak nem néznek ki olyan jól, mint Simon Baker, akinek akkor is megbocsátana az ember, ha az hátba szúrná egy szamurájkarddal.) Kár, hogy az Őrangyal című sorozatot, amiben szintén ő a főszereplő, hajnali hatkor adják. Ilyen korán még az ő kedvéért sem vagyok képes felkelni. Mi tagadás, hétkor is borzasztó nehezemre esik. Akármilyen jól is néz ki a szőke bongyor sérója. Érdekes. Megállapítás kettő: nekem meg az izmos, szőke, kék szemű hapsik tetszenek, akik kicsattannak az egészségtől. Vajon van ennek valami tudományos alapja?

2011. február 11. péntek Este megint buciért mentem és összefutottam a kiscsajjal, aki a múltkor is ott volt a pékségben. Csaknem fellöktük egymást egy háztömb sarkánál. Ő zavartan motyogott valami elnézést-félét és lesütött szemmel el akart surranni mellettem, de mintha megszállt volna valami, utánaszóltam, hogy „Szia! Te is itt laksz a közelben?”. Rám meredt csodálkozva, mintha űrlény lennék és hirtelen két fejem nőtt volna, mint a Men in blackben, végül elmosolyodott, és beszélgetni kezdtünk. Kiderült, hogy pár utcával lejjebb laknak, mint mi, és abba a suliba jár, ahova a tesóm. Egy évfolyamba, de nem egy osztályba. Mondta, hogy látott már a pékségben, én persze hallgattam róla, hogy én is, nehogy zavarba hozzam a kiflis incidens felemlegetésével. A zavarodottsága ellenére azért elég jól körülnézhetett akkor, ha emlékszik rám. Megbeszéltük, hogy ezentúl minden szerdán és pénteken együtt megyünk a pékségbe, aztán elbúcsúztunk. Jut eszembe, a nevét meg sem kérdeztem. De hülye vagyok! 37


2011. február 12. szombat délelőtt Cudar hideg van odakinn. Én szeretem a telet, de ez már egy kicsit sok. Főleg, mivel még csak ki sem tudom használni a téli sportolási lehetőségeket. Síelni nem tudok, korizni meg nem jó egyedül. A családból egyedül apa síelt eddig, mert néhány éve a cég elvitte őket csapatépítő sítúrára Szlovákiába. Persze amikor hazajött, nem sokat tudott a síelésről, annál többet a Borovičkáról meg a Becherovkáról. A hideg kihat a hajamra is. Szó szerint. Nem a hátamon áll fel a szőr, hanem a hajam áll fel a fejem tetején, alul jobbra kifelé, balra befelé. Tűrhetetlen! Anyu most mondja, hogy este vendégségbe megyünk Füzesiékhez, Ákos családjához. És ezt csak úgy mellékesen odavetette. Atyaég! Mennyi készülni valóm van! Hajmosás, finom smink (csak annyi, hogy apu észre ne vegye) meg a ruha kiválasztása. Jujujj! Jazz balra el a fürdő irányába. Felülmúlta az elvárásaimat ez a nap. Bizonyos szempontból. Már ötkor átmentünk a szomszédokhoz. Természetesen a legdögösebb farmeremet vettem fel az új fekete csizmámmal meg egy szálldosós piros blúzt, amiben mindig nagyon csinosnak érzem magam. Anyu azt szokta mondani, hogy nem az számít, divatos-e egy holmi, hanem az, hogy annak érzi-e magát benne az ember. Na, ez a blúz pont ilyen. Anyáé volt még a 80-as években. Azóta nagyi őrizgette a padláson egy csomó más holmival együtt. Még Bera rugdalózói is megvannak. Huncutka kapott is belőlük néhányat. Végül is a retro újra divatos, nem? Anyu meg volt elégedve a kinézetemmel. Tavaly még lógós farmerban, szöges bakancsban mentem volna, meg apu kiszuperált motoros bőr­ dzsekijében. Még apu is észrevette, milyen jól nézek ki. Meg is kérdezte, kinek csíptem így ki magamat. Szerencsére megúsztam a válaszadást, mert anyu közben jól rálépett a lábára. Szerintem direkt. Anyu néha olyan jó fej tud lenni! Füzesiék háza ugyanolyan, mint a mienk, csak sokkal otthonosabb. Itt nincs minden élére állítva, nincs felvágós fehér bőrkanapé a nappaliban, 38


csak egy sima virágmintás szövettel borított ülőgarnitúra és egy dohányzóasztal, tele újságokkal meg nasival. Ági néni biztosan nem ad nagyon a külsőségekre, minden olyan volt, mintha váratlan vendégként csöppentünk volna be. A lakásukat arra használják, hogy lakjanak benne, és nem arra, hogy mutogassák, mint anyuék (kivéve persze Peti meg az én szobámat). Ági néni inkább a gasztronómiai élményre helyezte a hangsúlyt. Nagyon finom volt az étel, csupa vegetáriánus fogás, mert Ági néni meg van győződve arról, hogy Márton bácsi néhány éve bekövetkezett infarktusát a túlzott húsfogyasztás okozta. Saját bevallása szerint korábban húst ettek hússal, de amióta áttértek a növényevésre, tisztának és könnyűnek érzik magukat és egészségesek, mint a makk. Az avokádókrémleves után a főfogás következett, rakott spárga és brokkoli sok sajttal. Desszertnek meg a kedvencem, madártej. Nyami! Már nagyon régen ettem. Nagyi szokott nekem csinálni, amikor nála vagyok, de téli időszak kivétel, mert ilyen hidegben nem tojnak a tyúkok. A hipermarketes tyúkok előtt persze ismeretlen ez a tény. Sajnos Ákossal egy szót sem válthattam, mert köztünk ült Peti és csak úgy csüngött minden szaván, én labdába sem rúghattam mellette. Inkább a felnőttek társalgását figyeltem. Kiderült, hogy Ákos papája korábban anyagbeszerzőként dolgozott, amiről sejtelmem sincs, mi lehet. Talán valami olyasmi, hogy egy illetőnek megmondják, milyen cuccot szerezzen be mennyiért, ő meg beszerzi és leszállítja. Ági néni magyartanár egy belvárosi szakközépiskolában. Ákoson kívül van még egy fiuk, kicsit fiatalabb nálunk, de ő kollégista, Pápára jár református gimnáziumba. Kicsi kora óta teológusnak készül. Jó neki, hogy már tudja, mi akar lenni, én még mindig bizonytalan vagyok, jól döntöttem-e. Anyu kérdezte Ákost is, hova készül érettségi után, de ő csak megvonta a vállát és azt mondta, egy évig ki szeretne próbálni dolgokat, hogy megfontoltabban tudjon dönteni. A téma láthatóan feszélyezte a Füzesiket, és Ági néni gyorsan rá is terelte a szót a vegetarianizmusra. Meg szerette volna győzni anyut, hogy ha törődik a családja egészségével, akkor azonnal felhagyunk a húsfogyasztással, mert a nagyüzemi hústermelés következtében az antibiotikumokkal, teljesítménynövelő szerekkel, hormonokkal kezelt húsok a fiatal szervezetekben (értsd bennünk) szexuális deformációt és abnormálisan korai nemi érést okoznak. 39


Anyu persze felvette a kesztyűt, és heves vita alakult ki. Anyu erősítette, hogy a hús rengeteg pótolhatatlan ásványi anyagot, nyomelemet és fehérjét tartalmaz, ezért a teljes száműzése az étrendből értelmetlen és káros. A megfelelő fehérje-utánpótláshoz folyamatosan hüvelyeseket, babot, lencsét, szóját kéne fogyasztani, de a szója is nagyon káros, mert tele lehet toxinokkal és fitoösztrogént tartalmaz, ami szintén abnormális korai nemi érést okoz kislányoknál, kisfiúknál pedig még rosszabb. (Nem beszélve arról, hogy aki folyamatosan ilyeneket eszik, annak a lakása biogáz-lelő­ hellyé változik. Persze ezt csak magamban tettem hozzá.) Ági néni a nagyüzemi keretek között tenyésztett brojlercsirkék tarthatatlan helyzetét emlegette meg a vágóhidak állapotát. Igaza is van. A múltkori médiaórán vetített filmben is tarkón csapták a lovakat és úgy vágták le. Meg láttam egy filmet, már jó régen, amiben japánok szexálták a kiscsirkéket, vagyis kiszedték a fiúkat a lányok közül, és a kakasokat élve beledobálták egy darálóba. Borzalmak netovábbja. Anyu rávilágított arra is, hogy a nemi deformációt, meddőséget maga az ivóvíz is okozhatja, mivel a megtisztított szennyvízből nem tudják kivonni a fogamzásgátló tabletták vizeletben kiválasztott hormontartalmát, és ez belekerül a folyóvizekbe, majd vissza az ivóvizekbe. Még jó, hogy addigra már megettük a vacsorát, különben egy falat sem ment volna le a torkomon. Így is majdnem kitaccsoltam. Aztán anyu rájött, hogy a jószomszédi viszonynak nem a legjobb alapja, ha a vendéglátónk érvelésének gyenge pontjaira felhívja a figyelmet és ezután mindenben egyetértett. Sőt felhozta a vadászatot is, hogy milyen barbárság, hogy beetetik szegény állatokat, és amikor azok kezdik magukat biztonságban érezni, egyszerűen csak lepuffantják őket. Ezen jóízűen eldühöngtek, kihirdették a vadhús családokon belüli bojkottját, és helyreállt a béke. Elmélkedés: Jobb lenne-e a világ, ha mindenki vega lenne Első feltevés: ha nem eszünk húst, nincs szükség háziállatokra. Tehát a továbbiakban szükségtelenné válik a házi sertés, ez a faj kipusztul, esetleg néhány egyede elvadultan él a városkörnyéki erdőkben és keveredik a vad példányokkal. Szarvasmarhából csak a tejelő állomány maradna 40


meg néhány hím egyeddel, a tejtermeléshez szükséges vemhesülés biztosítására. A kiöregedő teheneket házikedvenc-eledelnek dolgoznák fel. Baromfik közül csak a tyúkokra van szükség, a tojás miatt, és néhány kakas maradna az állomány fenntartására. A vadakat mesterségesen akadályozzák a szaporodásban a túlszaporodás elkerülése végett, ami közlekedési baleseteket, illetve mezőgazdasági károkat okozna. Második feltevés: mivel a hús fogyasztása nagyobb energia-bevitelt jelent, kizárólagos növényfogyasztás esetén növelni kell a termőterületeket, hogy pótoljuk a kieső kalóriákat. Emiatt kevés lenne az eddigi termőterületek hasznosítása, s új területeket kellene bevonni a termelésbe. Ez újabb erdők kiirtásával járna, illetve az intenzív növénytermesztés új technológiák bevezetését követelné meg, aminek következtében teret hódítana a génmanipuláció, és eddig ismeretlen anyagok kerülnének a körforgásba. Mivel a szárazföld kevésnek bizonyulna, fokozódna a tengerek kizsákmányolása, tengeri növények és állatok fogyasztása. Harmadik feltevés: az amúgy is túlnépesedett emberiség számára az élelemhiány háborúkhoz, konfliktusokhoz vezetne. Az általános fehérjehiány az utódok lassabb és elégtelen növekedését okozná, végül az emberiség elcsökevényesedne és még ki is irtaná egymást, ergo a Föld ember nélkül maradna. Végkövetkeztetés: az ember nélküli Föld regenerálná önmagát, élőlényei pedig birtokba vennék a felszabaduló területeket. A bolygó újra szép kék és zöld lenne. Igen! Legyen mindenki vega! A vacsora után anyu végignézte a házat Ági néni kíséretében és kellőképpen rácsodálkozott mindenre. A megfelelő helyeken elejtett néhány „Igazán csinos!” és „Micsoda megoldás!” kijelentést, majd mondott néhány jó tanácsot arról, hogyan lehetne világosabbá tenni a közlekedőt az emeleten. Jó volt nézni, amit csinált. Úgy irigylem azért, ahogy tud bánni az emberekkel. Ehhez is tehetség kell, ami belőlem hiányzik. Aztán a felnőttek leültek römizni. Legalább pókereztek volna. Mostanában az a sikk. Mi, gyerekek, Ákos szobájába vonultunk. A srácok rögtön lekucorodtak a számítógép elé és elkezdtek Ákos új videojátékával játszani. El sem lehetett volna vontatni őket onnan. Addig zavartalanul körülnézhettem. 41


Ákos szobája tipikus fiúszoba: sötét, komor színek, a falakon tömött polcok, főként motoros témájú könyvekkel, katalógusokkal meg CD-k és DVD-k tömkelege. Nickelbacken kívül semmi közöset nem találtam a zenei ízlésünkben. Ami nem is furcsa, mert az én ízlésem kissé eltér egy szokásos tizenévesétől, mivel főként blues-t meg dzsesszt hallgatok. Amint a nevemből is adódik. Úgy fél óra múlva Ákosnak eszébe jutott, hogy én is ott vagyok és megkérdezte, játszanék-e, de visszautasítottam, mondván, nehezen igazodom ki az ilyen játékokon. Feszült figyelemmel vártam, hogy na, most biztos felajánlja, hogy megmutatja, hogyan működik, kedvesen maga mellé húz és türelmesen elmagyarázza, melyik kezemet hová tegyem, de semmi ilyesmi nem történt. Biztos azt gondolta rólam, hogy ez is egy olyan csaj, akinek a manikűrje a legfontosabb. Szó nélkül folytatta a játékot. Már kezdtem éppen poshadozni Ákos ágyán ücsörögve, amikor anyu szólt, hogy ideje indulnunk. Nem mondom, hogy nagyon bántam a dolgot. Hozzáteszem, Ákos ki sem kísért minket, annyira belemerült a játékba. Csak intett és már újra a képernyőn lógott. Kifelé menet mindenki örvendezett a kellemes estének, meg köszöngettünk. Ági néni megpuszilt és azt mondta, ha bármi problémánk van, nekem vagy a tesómnak, és nincsenek itthon a szüleink, bátran forduljunk hozzá. Igazán kedves volt tőle. Még azt is mondta, hogy mindig szeretett volna egy lányt, és én most olyan leszek neki, mintha a saját lánya lennék. Legalább egyvalaki szeret engem abban a családban, ha már Ákost nem is érdeklem.

2011. február 13. vasárnap este 10 óra után Ezen a napon is túl vagyok. Lezuhanyoztam, felöltöttem a rózsás pizsimet és alfapozícióba helyeztem magam. Olyan vagyok, mint egy kimosott és kicsavart rongykupac. Mai ténymegállapításom: a kétévesek mindent jobban tudnak másoknál, valamint nagyon jól tudják, mit akarnak, és amit akarnak, azt rögtön, de azonnal ám! Délután Huncutkára vigyáztam, mert Beráék két év után először szánták rá magukat, hogy a barátaikkal töltsék az estét. Elmentek bowlingozni. 42


Persze mielőtt kitették volna a lábukat a küszöbön, Bera a lelkemre kötötte, hogy Huncutkának ne engedjek egy DVD-nél többet megnézni, és semmi csoki, gumicukor meg hasonszőrű társai. Könnyű azt mondani, de megtenni annál nehezebb! Egy visító és krokodilkönnyeket hullató kétévesnél nincs meggyőzőbb erő a világon. Az este még egész jól kezdődött. Délelőtt készítettem a kedvenc mézes sütimhez tésztát és a hűtőbe tettem. Gondoltam, majd ketten kinyújtjuk és kiszaggatjuk, biztosan jól szórakozunk közben. Ez így is volt, azt leszámítva, hogy a szaggatást iszonyú gyorsan kellett csinálnom, hogy a tésztából legyen is valami, különben minden nyers tészta a pici bendőben végezte volna. Remélem, nem lesz baja a nyers tojástól. Végül is jól megmostam, úgyhogy szalmonellás nem lehet, egyébként meg tele van D-vitaminnal. A süti jól sikerült. Apró kis szívecskéket csináltunk. Miután megsült, már nem kellett Huncutkának, csak nyersen ízlett neki. Azért remélem, Beráéknak kellemes meglepetés lesz! Jazz kedvenc mézes tésztája –– 30 dkg liszt (lehet részben teljes kiőrlésű) –– 8 dkg margarin –– 10 dkg porcukor –– 10 dkg méz –– 1 egész tojás –– 1 kávéskanál szódabikarbóna –– 2 kávéskanál mézeskalács fűszerkeverék –– citromhéj, narancshéj A lisztet elmorzsolom a margarinnal, belekeverem a szódabikarbónát, porcukrot, fűszereket, végül összegyúrom a mézzel és a tojással. Egy órát pihentetem a hűtőben. Szobahőmérsékletűre felmelegedve 3-4 mm-esre kinyújtom, különböző formákkal kiszaggatom. Sütőpapírral bélelt tepsiben, előmelegített 180 °C-os sütőben 12-15 percig sütöm. Sokáig eltartható, nagyon finom. 43


Aztán kétszer végig kellett néznünk a Micimackó Új Éve című Walt Disney-remekművet, amit Huncutka szemmel láthatóan már kívülről tud. Azért nem árulom el Berának, hogy közel három órán keresztül mesét néztünk, hátha többet nem enged vigyázni rá. A vacsora ma elmaradt, bármennyire könyörögtem neki, bár a nagy sütitészta-falatozás miatt ezen nem is csodálkozom. Nyolckor Bera telefonált, hogy mi a helyzet, de megnyugtattam, hogy bírjuk még nélkülük. Közben Huncutka a hátamon lovagolt, azt sikoltozva, hogy „gyííí-gyííí”. Fél kilenc felé már a szemét dörzsölgette, úgyhogy gyorsan hívtam fürdeni. Az összes vízhatlan állatával együtt bevonult a fürdőszobába, beleszórta őket a vízbe és elém állt, hogy vetkőztessem le. Aztán negyed órát lubickolt a fincsi meleg vízben a műanyag teheneivel meg lovaival együtt. Kilenc lett, mire mindennel végeztünk, pizsifelvétel, bú- és pacitörölgetés – már éppen ágyba dugtam volna, mikor Beráék hazaérkeztek. Bera és Huncutka elment aludni, engem Emil hazahozott. Útközben sajnálatomat fejeztem ki a lakás romos állapota miatt, de Emil megnyugtatott, hogy minden este ilyen a nappali, ne izguljak… Most pedig a fincsi puha ágyamban fekszem, a szemhéjam takarékon, az írásom olvashatatlanná torzul, és hamarosan alszom, alszom, alszom…

2011. február 14. hétfő este Valentin-nap! A legmegosztóbb ünnep az összes közül. Akinek van partnere, az helyesli, akinek nincs (vagy elfelejt neki venni valamit), az a kereskedők ünnepének tartja. Részemről nem esne rosszul, ha valaki küldene egy csokor tulipánt vagy egy csokit, még ha névtelenül is. Persze még soha nem kaptam semmit. Az a két alkalom, amikor néhány hétig jártam valakivel, pont nem erre az időszakra esett. Fejemben volt, hogy legalább a tesómnak küldök egy névtelen levelet, hátha örömet okoz neki, és milyen izgalmas lehet találgatni, ki küldhette, de elfelejtettem. Nem elég, hogy szeretetlen vagyok, még két kilót híztam is az utóbbi időben. Győrben legalább eljártam kungfuedzésre Julcsival, de itt semmit 44


nem csinálok, csak hájasodom. Ki kéne próbálnom a teniszt, ha apu olyan tehetséges volt benne, talán én is lehetnék. Holnap majd utánanézek, hol lehet teniszezni, addig azonban megnézek egy filmet és bánatomban elszopogatok egy fél doboz csokibanánt.

2011. február 15. kedd A hajam borzalmas. Most már értem, miért töltenek annyi időt a nők a tükör előtt. Egyszerűen nem hisznek a szemüknek, és újra meg kell nézniük a tükörképüket. Újra és újra. Csak sajnos a helyzet általában nem változik meg magától. Ez a félhosszú haj egy sorscsapás. Kiáll, beáll, szemembe lóg, sőt néha a számba is. Olyankor mindig feltűzöm inkább, de attól meg úgy nézek ki, mint egy angol nevelőnő. Valami csinos rövid frizu kellene. Ahhoz meg egy jó fodrász. Plusz kéne még egy jó kozmetikus is, mert hamarosan nem léphetek emberek közé az orromat meg a homlokomat ellepő mérges daganatoktól meg az emberszabású majmokra hajazó egyéb testrészeimtől. Jaj, hogy a nőknek mennyi problémájuk van! Tutira nők találták ki az epilálást, a férfiak nem lehetnek ilyen kegyetlenek a nőkkel szemben.

2011. február 19. szombat este A tesóm a mai vacsoránál jól a képembe gázolt. Apu éppen lelkifröc�csöt tartott arról, hogy ideje lenne már megszoknom az új életünket, meg hogy szerezzek barátokat, vagy ha a lányokkal nem jövök ki olyan jól, hát fiúkkal is mászkálhatok, mert ők megbíznak bennem stb. Erre a tesóm vigyorogva benyögi, hogy Jazznek már megvan a szerelme, hiszen tisztára odavan a szomszéd srácért. Apu megrökönyödött képet vágott és megkérdezte, hogy az „Ernőért?”, aki a bal oldali szomszédunkban lakik, legalább harmincöt éves, kopaszodik, sörhasa van és egy papagájt tart a konyhaablakában. Kiröhögték, hogy nem, Ákosról van szó. Erre tisztára bepipultam, az agyamat elöntötte a lila köd, és az indulat hevében beköptem a tesómat, hogy ő meg pornóújságokat tart az ágya 45


alatt. Erre persze elhallgatott a nevetgélés, aztán anyu ránk parancsolt, hogy fejezzük be a vacsorát. Most már bánom, hogy nem tudtam tartani a számat, de azért jó is, hogy az Ákos-témával leálltak. Vacsora után segítettem elrakodni és hallottam, mikor anyu küldte aput, hogy beszéljen Petivel erről a pornó-dologról. Apu meg anyut uszította, hogy tisztázza velem az Ákos-dolgot, de anyu azt mondta neki, hogy ne izguljon, velem minden rendben lesz. Már miért ne lenne?! Kíváncsi lennék, mit mondott apu Petinek. Talán a méhecskénél kezdi a dolgot. Valahogy úgy, hogy a méhecskék szállnak virágról virágra, hogy nektárt nyalogassanak, és eközben a potrohukkal hozzáérnek a porzókhoz, ahonnan rájuk ragad a virágpor, majd a következő virágra szállva – hiszen továbbra is nyalni vágynak –, a rájuk ragadt virágporral megérintik a bibét, és már meg is van termékenyítve. Szóval mindenkinek van valamije, amit a másik akar. A virágnak nektárja, a méhecskének virágpora. Ezeket összeteszik, aztán jönnek a nemi betegségek meg a nem kívánt terhesség. Vagy egyszerűen elmondja az igazat, hogy amit ezekben az újságokban lát, az a szexualitás megcsúfolása, hiszen a nemi közösülés nem csupán az aktust magát jelenti, hanem szoros érzelmi kötődést is feltételez a felek között. És a szex nem csupán arra való, hogy magunknak örömet szerezzünk, hanem arra is, hogy a másik felé kifejezzük az iránta érzett szerelmünket. A pornóújságok és maga a pornó viszont a nőket szexuális tárgyként ábrázolja, mintha azok csak a férfiak nemi vágyainak kielégítésére lennének teremtve. De az is lehet, hogy elővették az újságokat, és közösen nézegették, azt találgatva, melyik csajnak van szilikonmelle.

2011. február 20. vasárnap Beszéltem nagyival telefonon. Megegyeztünk, hogy nála töltöm a húsvétot megelőző pár napot. A tesómat szóba sem hozta. Gondolom, rájött már, hogy felesleges erőltetni, mivel Peti számára már évek óta maximum 46


két nap az ott töltött idő. Egyszerűen becsavarodik net nélkül. Nagyi meg egyáltalán nem akar haladni a korral. Azt mondta, neki információforrásnak megteszi a kedvenc napilapja, hetilapja meg a könyvtárból kölcsönzött könyvei. Az ilyen ördögi masinákhoz, mint a számítógép, nem akar érteni. Én jól viselem a puritán környezetet. Eddig is minden nyáron heteket töltöttem el nála, kedvenc, ablak alatti sezlonomon fekve esténként a csillagokat bámulva, amiket a városban egyáltalán nem látni. Itt meg aztán főleg nem. Imádom a csillagokat nézegetni. Mintha egy molyrágta sötét takaró alatt feküdnék, és a takaró lyukain át kedves ismeretlenek kukucskálnának. Soha nem vagyok olyankor egyedül. Nagyi kunyhójában csend van és nyugalom. Jobban mondva ott sosincs csend, hiszen minden él körülötte. Semmi beton, semmi műanyag. Ez a csend a lelkemnek csend, nem a fülemnek. A győri lakásunkhoz közeli diszkó zaja helyett a kabócák és békák koncertjére alszom el minden este. Hogy szebb legyen az álmom, nagyi odakészít nekem egy nagy bögre tejet az éjjeliszekrényre, a kedvenc kék-fehér pöttyös bögrémben, amiből még a tej is édesnek tűnik. Hozzá kell tenni, hogy az ottani tej valóban tehénből jön, nem pedig hűtőtartályból. Reggelente a kukásautó zaja helyett a készülő sült szalonna és tojás illatára ébredek, amivel már magával is jóllakik az ember. Mellé a finom, mézzel készült fekete tea. Nyami! Kicsordult a nyálam. Már nagyon várom a húsvétot. Csak az a baj, hogy még az esetek többségében mínuszok röpködnek az alacsonyabb régiókban. Jut eszembe! Ma nem mentem a pékségbe. Remélem, nem várt rám a kiscsaj, mert nagyon hideg volt odakinn.

2011. február 21. hétfő Ez egyszerűen hihetetlen! Az életem borzalmas véletlenek sorozata. Ma akaratomon kívül hős lettem. Éppen a nagyszünet végén az első emeleti női mosdóban intéztem dolgomat, mivel ilyenkorra már kiürülnek a WC-k, és én nem tudok úgy pisilni, ha tudom, hogy mások is hallhatják. Pont végeztem és a ruhámat igazgattam, amikor kinyílt az ajtó és valaki bejött a mosdóba. 47


Mikor kijöttem a WC-ből, láttam, hogy egy tizedikes lány – akit feltűnően sápadt arca és holdszőke haja miatt már korábban jól megjegyeztem – a bal oldali mosdó fölé hajolt, és mintha sírt volna. A válla előreejtve, az egész vékony kis test remegett. Az aurája körül egy sötét réteg húzódott, és a feje fölött egy fekete csík rajzolódott ki, mintha valami összekötné őt a fenti régiókkal. A jobb oldali mosdónál megmostam a kezem és miközben a megtöröltem, arra az elhatározásra jutottam, hogy megkérdezem, tehetek-e érte valamit. Aztán észrevettem, hogy a mosdóba ejtett bal kezének csuklójából ömlik a vér és csorog le a lefolyón. Közben a lány szakadatlanul zokogott. Hirtelen megrémültem, de gyorsan magamra találtam. Mivel egy szem steril mullap és nyomókötés sem volt nálam, ahogy azt általánosban tanultuk, letéptem egy csomó kéztörlő papírt, azt gombóccá gyűrtem és rászorítottam a sebére. A lány szerintem ekkor vette észre, hogy van ott valaki rajta kívül, mert igencsak csodálkozva nézett rám. Aztán egy darabig tanácstalanul álltunk egymással szemben, kezemben a bal csuklójával, de egy kis idő után annyira elgyengült, hogy leültettem a fal mellé és mondtam neki, hogy tartsa felfelé a kezét, mert valahol azt hallottam, hogy az ilyen sebet a szív fölé kell tartani, így csökken a vérzés. Meglepetésemre engedelmeskedett. Aztán ott kellett hagynom. Kirohantam a folyosóra, és elkaptam egy kilencedikes srácot, hogy azonnal fusson a tanáriba, hogy valaki jöjjön az első emeleti női mosdóba, vészhelyzet van. Már szaladt elfele, amikor észbe kapva utána kiáltottam, hogy mentőt is hívjanak. Ezzel kellőképpen felborzoltam a jelenlévők idegeit. Mikor visszatértem a mosdóba, egy csapat lány utánam iramodott és be akart nyomakodni mellettem, de határozottan rájuk szóltam, hogy kézben tartom a dolgokat, és megkértem őket, hogy távozzanak. Tényleg elég határozott lehettem, mert egy sem akart ezután bejönni. A sápadt lányra vetett egyetlen pillantás igazolta is elhatározásomat, hogy a lehető legnagyobb diszkrécióval intézzük az ügyet. Jókislány módjára felfelé tartott kézzel kuporgott a fal mellett, de szemében rémület ült az előbbi jelenet láttán. Megnyugtattam, hogy minden rendben lesz, 48


mindjárt jön egy tanár, és már mentőt is hívtak, erre még jobban elkezdett bömbölni. Mit tudtam tenni, mellé ültem és magamhoz öleltem. Ép kezével úgy kapaszkodott belém, mint fuldokló a mentőövbe. Szerencsére a magyartanárnő jött fel, aki gyorsan átlátta a helyzetet és a folyosóról mindenkit a termekbe parancsolt. Tanerőt, a fizikatanárt elküldte, hogy szóljon, ha megjött a mentő, és küldjön fel valakit, aki le tudja vinni a lányt. Aztán engem is el akart küldeni, de a lány erősödő sírása hatására meggondolta magát és megengedte, hogy lekísérjem a mentőhöz. Nagyon gyorsan történt minden. Hamar ott volt a mentő. A portás, mint egy rongykupacot, könnyedén felkapta a lányt és elrohant vele. Én utánuk. Aztán betették a mentőbe, és csak annyit láttam, hogy levették a közben véres papírcafattá ázott ideiglenes nyomókötésemet és elkezdték a szakszerű ellátást. Végül az autó elviharzott a lánnyal. Ahogy ott álltam a suli kapujában a távolodó kocsit nézve, hirtelen olyan feleslegesnek éreztem magam. Ilyen lehet az, ha valakit megcsap a hatalom szele. Pár percig érezhettem a felelősség súlyát, és anélkül már olyan pehelykönnyűnek tűnt az egész életem. Az osztályban még nem tudták, mi történt, de a nap végére kiderült az egész. Megtudtam, hogy a lányt Eszternek hívják és rendszeres pszichiátriai kezelés alatt állt. Valószínűleg nem szedte be rendesen a gyógyszereit. Az ofő beszámolt arról, hogy a lány természetesen kisebb sérülésekkel megúszta az öngyilkossági kísérletet, és engem is megemlített, mondván, nekem köszönheti az életét. Az osztályon döbbent csend ült meg pár pillanatra, aztán néhányan sugdolózni kezdtek, és észrevettem, hogy páran elismerően néznek rám. Pedig igazából csak azt tettem, ami a kötelességem volt. Bárki más ugyanúgy megtette volna a helyemben. Itthon persze nem kaptam meg a hősnek kijáró tiszteletet. Egész délután vasaltam, és még vacsora után is nekem kellett elmosogatnom. Persze én voltam a soros, de akkor is! Ha már hős valaki, annak legyen némi pozitív hozadéka is! Ha ilyen a hősök élete, hát köszönöm szépen, én nem kérek belőle.

49


2011. február 22. kedd este Olyan fásult voltam egész nap. „Nekem minden mindegy” hangulatom volt. Mintha a tegnapi lány teljesen kiszívta volna belőlem az életkedvet, az energiát. Osztályfőnöki órán is végig róla beszéltünk. Vajon mi késztethet bárkit arra, hogy erőszakkal önmaga ellen forduljon? Elhangzott pár ötlet, pl. szülők válása, közeli hozzátartozó halála, egy cserbenhagyó barát. Sokak szerint ennyi is elég. Szerintem azért ez kicsit bonyolultabb. Eljutni addig a pontig, amikor már annyira gyűlöljük önmagunkat, hogy jobbnak látjuk a világot nélkülünk. Ehhez nagyon nagyfokú önutálat kell. El sem tudom képzelni, hogy engem bármi ilyesmire rávenne. Olyan nincs, hogy a világban ne lenne valami szép, amiért érdemes lenne élni! Hangulatomra jellemző, hogy megint nem mentem el a pékségbe. Képzelem, mit gondol rólam a kiscsaj. Sebaj! Most elsősorban egy nyugodt, csendes hétvégére vágyom, hogy valahogy felszívjam magam, és rendbe jöjjek a körülöttem lévő világgal. Hallgatok egy kis Evanescence-t, mert a hétvégén leadták a Daredevilt, és abban hallottam a My Immortalt. Lehet, hogy nem lesz jobb kedvem tőle, de néha kell egy kis sírás. Hogy a könnyek elmossák a fájdalmat.

2011. február 23. szerda este Kezd sötétedni. A nap épp leesni készül a horizonton. Egy magányos szirten állok, gyökereimmel a puszta sziklába kapaszkodva. Alattam a bomló avar vészterhes szaga terjeng. Kérgemet vastag, durva barázdák szelik. Fonnyadozó leveleimet az északról érkező, sötét felhőket ráncigáló, dühödt szél csapkodja. Ágaim között a süvítő szél üvölti fájdalmát. Snitt. 50


A földbe mélyen lenyúló, a szikla repedéseiben csörgedező vízfolyás felé kapaszkodó gyökereimet a felszínen simogató, üdezöld moharéteg takarja be. Sötét kérgem alatt pezseg az életet adó nedvesség. Koronámat langyos szellő borzolja játékosan. Élénk, csillogó leveleim a lágyan melengető nap felé fordítják arcukat. Bennem lüktet az élet milliárdnyi apró csodája. Snitt. Na jó! Ez nem jött be. Inkább hallgatok egy kis Michael Bublét, az mindig megbizserget a szívem körül.

51


Láthatatlan sebek

Ha úgy érzed, a világ kitaszít magából, támaszd ki rajta a lábad, ��s jó messzire rugaszkodj el!”


2011. február 24. csütörtök este Ma van a névnapom. Vagyis volt. Senki nem köszöntött fel. Kivéve nagyit. Néha komolyan úgy érzem, mintha láthatatlan lennék.

2011. február 25. péntek Néhány napig zeneterápián voltam. Előszedtem az összes romantikus, vérpezsdítő zenémet és folyton azokat hallgattam. Az utóbbi időben leeresztettem, mint egy lyukas lufi, de most össze fogom szedni magam. Apu azzal nyaggat, hogy olvassak újságot, mert csak úgy lehetek tájékozott a világban, és nincs szánalomra méltóbb egy ostoba nőnél. Na tessék! Szerintem az ostoba férfiak sokkal rosszabbak. Anyu meg azt akarja, hogy klasszikus szépirodalmat olvassak, mert az építi a lelket és a szellemet. Nem elég, hogy tavaly kiolvastam az összes itthoni Jane Austen-könyvet? Bár az az igazság, hogy inkább a Büszkeség és balítéletből készült BBC-sorozat miatt, amiben Colin Firth alakította Mr. Darcyt, és olyan, de olyan cukipofa volt benne. Nos, engedelmes kislány módjára kezembe vettem az újságot és mondhatom, sokkal okosabb lettem tőle. Nélkülözhetetlen információ jutott tudomásomra, miszerint Marlon Brando pedofil volt, sőt a saját lányával fajtalankodott, Kaliforniában külön adót szednek a hóeltakarításért, és a taiwaniak csinálják a legjobb skót whisky-t. Ja! És rohadt hideg lesz a következő négy napban. Találkoztam a kiscsajjal is. Már visszafelé jött a pékségből, amikor én, jóval hat után, elindultam. Összefutottunk. Sűrűn elnézést kértem, hogy a múlt héten a megbeszéltek ellenére nem jöttem – nem tett szemrehányást miatta. Szép színes az aurája, de valahogy olyan visszahúzódó. Mintha nem akarna a testtől messzire távolodni. Akár egy félénk kis élőlény, követi ezt a fiatal, sápadt, szorongásokkal teli kislányt. Kifaggattam néhány dologról. Hogy megy a suli, meg milyen otthon stb. Elképesztő! Mint amikor kinyit valaki egy ajtót, és beözönlenek rajta a fókák vagy hitchcocki rémkép, a madarak, de nem olyan ronda feketék, mint a filmben, hanem helyes, pici, színesek. Hasonlíthatnám ahhoz is, 55


mint amikor az ember a hegy tetején állva megcsúszik, és a cipője alól kiguruló hólabdacsból hihetetlen méretű lavina keletkezik a hegy lábánál. Hirtelen túl sok információ jutott a birtokomba. Mészáros Kamillának hívják, nálunk két utcával lejjebb lakik, egy rozzant bérházban, egy sok félszobás lakásban az anyukájával meg három testvérével. Egy éve az apjuk lelépett, de azt mondta, érte nem volt kár… Szinte mindig részegen jött haza késő este és ütötte-verte őket. Az anyjuk egyszer csak megelégelte a dolgot és beadta a válókeresetet. Az apja kis nyomás hatására elköltözött. Itt még van néhány ködös folt a történetben, de nem akartam mindenféle kérdéssel bombázni. Meglepő volt, hogy rögtön az első beszélgetésnél ennyit elmesélt. Látszólag örömét lelte abban, hogy valakivel ilyen nyíltan beszélgethet, és a másikat is érdekli a dolog. Én is meséltem néhány dolgot magamról, de ő jóval többet beszélt. Azt hiszem, az emberek, amikor beszélgetnek, tulajdonképpen nem a másikra kíváncsiak, inkább várják az alkalmat, hogy végre magukról beszélhessenek. Ezért értékeli mindenki azt, ha a másik jó hallgatóság. Javasoltam egy szombat esti mozizást, de ő szabadkozott, hogy nem kap zsebpénzt, ezért ilyen költséges mulatságokban nem tud részt venni, egész narancssárgára pirult az arca és az egyébként sárgás alapszínű aurája. Felajánlottam, hogy fizetem az ő jegyét is, de nem nagyon akarta elfogadni. Egy kicsit panaszkodnom kellett csak, hogy új vagyok a városban, nincsenek barátaim, ezért nincs kivel elmennem moziba, és még az Üvegtigris 3-at sem láttam, pedig az már vérciki számba megy, és mindenkinek nagyon tetszett, aki már látta. Végül megsajnált. Hajlandó elkísérni, de a lelkemre kötötte, hogy előtte be kell mutatkoznom az anyukájának, mert ismeretlennel nem engedi el sehová sem. Jó, hogy az ofő elhalasztotta egy héttel az előadásunkat az egészséges táplálkozásról, mert még semmit nem készültünk rá. Valahogy most nem fűlt hozzá a fogam, hogy két idétlen cicababával zöldágra vergődjek. Eleget vergődtem a saját fullasztó életundoromban, de ennek ezennel vége! Jazz újra a régi lesz, nyitott, kíváncsi, érdeklődő, életigenlő. Yeah! Most pedig Nickelbacket fogok hallgatni, azt a számot, amiben Chad Kroe­ ger azt énekli, hogy minden nap ajándék, és nincs jogod hozzá, ne hagyj követ felfordítatlanul, felejtsd el a félelmeidet…(If today was your last day). 56


2011. február 26. szombat vagy már majdnem vasárnap Rettenetesen fáradt vagyok, de muszáj leírnom a mai nap történéseit, amíg el nem felejtem. Kénytelen voltam bemutatkozni Milla anyukájának. Tisztára, mintha járnánk vagy mi. Brrr! Csak úgy engedte el velem moziba, ha előtte megismer egy kicsit. Hogy megbízható vagyok-e meg ilyesmi, merthogy annyi mindent hallani mostanában a lánykereskedőkről meg a pedofilokról. Sőt, amíg ott voltam náluk, felhívatta velem anyát és kikérdezte rólam. Nem tudom, anyu miket mondott, de láthatóan megnyugtatta az öreglányt. Akit egyébként Sári néninek hívnak, nálam egy fejjel alacsonyabb, viszont legalább harminc kilóval nehezebb. Mindezt farban hízva. A haja mosatlan, vörösessárga, és az aurája is hasonló, szürkés foltokkal tarkítva. A három kisméretű, csintalan ördögfióka, Milla tesói viszont nagyon helyesek. A legkisebb csak kétéves, de tüneményes. Már most le van törve az egyik első fogából. Látszik is rajta a huncutság. Miután meggyőztem Milla anyukáját, hogy nem vagyok drogos – még a karomat is meg kellett mutatnom, pedig tudhatná, hogy nem csak ott lehet beadni, de biztos a tévében ezt látta –, sőt még az alkoholt és a cigarettát is mélyen megvetem, elengedett minket. Vesztünkre éppen akkor toppant be Milla unokatesója. Mint kiderült, náluk lakik, amíg a BME-re jár. Zolinak hívják, nagyon magas, inkább sovány, mint izmos, és sűrű fekete göndör haja van. A szeme okos, zöldes­ sárga. Az aurája is lenyűgöző: kékeszöld árnyalatú, de szinte minden szín kavarog benne. Nem feltűnő jelenség, mégis érezni a belőle áradó erőt. Olyan hatással volt rám, mintha egy nyugtató energiamezőbe léptem volna. Mint amikor dzsesszt hallgatok. A jelenlétében még Sári néni visító hangját is könnyebb volt elviselni. Sári néni kapott az alkalmon és rögtön elkezdett sápítozni Zolinak, hogy kísérjen már el minket, mert az azért hogy néz ki, hogy két tizenéves lány az éjszaka közepén egyedül csatangol a városban. Hiába mondtam, hogy telefonálhatok apunak, hogy értünk jöjjön, amikor vége a filmnek, meg egyébként is, alig néhány saroknyira van a mozi. Kötötte az ebet a karóhoz. Zoli is mondta, hogy elég nagyok vagyunk már, és a moziig 57


igazán nem veszélyes az út, meg hogy a lányok tizenegyre itthon lesznek, pedig mások olyankor indulnak el a bulikba. Talán észrevette rajtam a vonakodást és segíteni próbált. Végül mégis Sári néni győzött. Zoli kért néhány percet, hogy felfrissítse magát meg átvedlődjön bulizósba. Nem tudom, ez nála mit jelent. A pólóját egy világosszürke pamut­ ingre cserélte, de nekem nem tűnt túl bulizósnak ebben sem. Mindegy. Útközben kicsit lemaradva követett minket és végig a telefonján lógott. Egy haverját akarta rábeszélni, hogy csatlakozzon hozzánk, mert olyan égő két tizenéves kiscsajt pesztrálni, így legalább lesz valami bulihangulata is. A haverjával a mozinál találkoztunk. Ő sem lakhat messze, mert igen gyorsan odaért. Addig Zoli evett egy szelet pizzát meg vett nekünk üdítőt. Ragaszkodtam hozzá, hogy mindenkinek én vegyem meg a mozijegyét, ha már miattam kellett moziba jönniük, de a fiúk nem engedték, mondván, hogy még csak az kellene, hogy meghívassák magukat egy kiscsajjal. Kiscsaj. Ez vagyok én. Ezek szerint semmi nőies nincs bennem, ami két huszonéves srác figyelmét felkeltené. Ezt leszámítva, a film jó volt. Csak azt nem értem, a magyar film­ készítők miért gondolják, hogy a meztelen női testek látványa szerves része kell, hogy legyen a filmeknek. A film után Millával megegyeztünk, hogy a jövő héten valamikor átjön hozzánk. Millát hazakísértük Zolival, majd Zoli engem is a házunkig kísért. Nem beszélgettünk sokat, azt is inkább a filmről. Aztán a házunk előtt elmondta, hogy örül, hogy Millának ilyen rendes barátnője van, mert az anyja teljesen elnyomja, és jó lenne neki valami pozitív példakép is. Igazán aranyos volt tőle, hogy ilyeneket mondott. Egy biztos! Összetehetem a két kezemet, hogy nekem olyan anyukám van, aki valóban szeret, olyannak, amilyen vagyok, és nem olyannak, amilyen ő szeretett volna valaha lenni. Odaadó, kedves, rendes. Igazán szerencsés vagyok. Zoli meg tulajdonképpen egész jó fej.

58


2011. február 28. hétfő délelőtt A King’s Speech a legjobb film! Igeeen! És Colin Firth a legjobb színész. Yeah! Említettem már, hogy herótom van a Való Világtól? Komolyan. Kiütést kapok tőle. Csak az a baj, hogy akkor is nyakamba öntik a hányadékot, ha nem akarom. Az ilyen „kikukucskálom a titkaid” műsorokat nem szeretem. Egyedül a zenés tehetségkutatókat bírom elviselni, azokat is csak fenntartással. Azt utálom, amikor azon röhögnek, hogy valaki hülyét csinál magából a színpadon. Viszont ha nem lennének ilyenek, akkor nem ismernénk olyan előadókat, mint Rúzsa Magdi vagy éppen Michael Bublé.

2011. március 1. kedd A mai menü spenót volt az iskolai menzán. Megértem, miért utálják olyan sokan. Ezt én sem szerettem. Keserű is volt, meg olyan brrr… A tizedikes srácok céllövöldéztek vele. Az egész ebédlő olyan lett, mintha valami különösen undorító takonnyal kenték volna össze. Az ügyeletes tanár persze a tanáriban lebzselt, de – az emberi rosszindulatra bizton lehet számítani – hamar értesült a dologról. A hangosbemondón, mint valami isteni kinyilatkoztatás, szólította fel a tizedikes fiúkat a tevékenység abbahagyására. Pedig tulajdonképpen egész rendesek voltak, igyekeztek nem eltalálni senkit sem a falat leszámítva. Egy kilencedikes csajszi mégis áldozatul esett. Jobban mondva a rózsaszínű angórapulóvere. Hja! Aki rózsaszínű angórapulóverben jön suliba, az számoljon azzal, hogy megdobálják keserű spenóttal. A srácoknak meg kell venniük a pulcsit, mivel nem tisztítható, és nekiállították őket a falak és asztalok lemosásának. Úgy látszott, még így sem bánják. Belegondolva, ez az egész felfogható az iskolai menza minősége elleni tiltakozásként is. Csupán polgári engedetlenségnek lehettünk szemtanúi.

59


2011. március 2. szerda este Elképesztő! Megint újságot olvastam és mit tudtam meg? A kozmetikai szereket állatok helyett mostantól laboratóriumi körülmények között létrehozott emberi szöveteken tesztelik. Éljen a klónozás! A tévénézés megöl, a stressz meg cukorbeteggé tesz és – hová tart a világ? – manapság már nem öltözködni, hanem vetkőzni kell tudni ahhoz, hogy vigyük valamire. A legújabb divat az olaszoknál egy szemeteszsákszerű esőkabát, az angoloknál meg az usanka. Na, ezért nem tartom a lépést a divattal! Ami mindenekfelett megdöbbentő, még mindig nem tudják, min mosolyog Mona Lisa. No comment! Tegnap este loptam anyu irtó drága kézkrémjéből. Annyira ki volt száradva a kezem, hogy úgy éreztem, mintha a bőrömön végigfutó apró Grand Canyonokban izzó láva csordogálna. Nem tudom, hová nyúlkáltam, talán csak a hideg meg a szél tette, de nagyon cudarul nézett ki. Amilyen rohadtul csípett, annyira hatásos volt a kence. Reggelre olyan lett a bőröm, mint a babapopsi. Anyu persze észrevette a hiányt és reggelinél kérdőre vont minket a tesómmal. Próbáltam ártatlan képet vágni, de a hazugság miatti feszültség egy idétlen vigyorban tört ki rajtam. Ez a hülye vigyor mindig a legrosszabbkor jön. Fennállásom rövid ideje alatt az volt a legrosszabb élményem, amikor a szomszéd néni meghalt, és akkor is kiült az arcomra ez a feszült vigyor, amikor ezt közölték velem. Pedig tényleg kedveltem a nénit, de most már senki nem fogja elhinni nekem. Milyen szerencsétlen bénaság vagyok! Még hazudni sem tudok rendesen, pedig sokan tökélyre viszik ebben a korban. Lebuktam, mint vasorrú bába a mágnesasztalnál. Anyu leteremtett, hogy csak szólnom kellett volna, és adott volna, meg hogy eddig megbízott bennem, de ezután hogyan tegye. Kedvencem az volt, amikor azt mondta, hogy a legrövidebb út az egyenes út. Bármennyit papolt, nem kértem bocsánatot. Meg vagyok győződve az igazamról, hogy nem adott volna, és még mindig a kezemmel szenvednék, mert valami vackot sózott volna rám. Meg egyébként is. Hadd kamaszodjak végre már én is egy kicsit! 60


És a kamaszoknak mindig igazuk van. Jesszum! Csak nem kezdek Margóra hasonlítani?

2011. március 3. csütörtök este Utálok tizenéves lenni! Miért nem lehetek már felnőtt? Gyerek már nem vagyok, ezért elvárják tőlem, hogy éretten viselkedjek, de felnőtt sem vagyok, hogy egyen­ rangúként kezeljenek. Ráadásul itt vannak ezek a hülye hormonok, amik miatt folyton a fiúkon jár az eszem, és az érzéseim kifejezésével is komoly problémáim vannak. Első ránézésre kapnék fogyatékos igazolványt. Érzelmi fogyatékost. Ma feleltetett Tanerő fizikából. Kihívott és feltett egy kérdést, amiről kapásból azt sem tudtam, eszik-e vagy isszák. Még a kérdést sem értettem, visszakérdezni meg nem akartam, mert az olyan zsenánt. Csak lehetetlenül vigyorogtam, és égett a fülem. Ugyan a képességem sajnos nem elég ahhoz, hogy belelássak az emberek fejébe, de egyvalamit megtanultam az évek során. Az aura színének változásából ki tudom következtetni, hogy amit mondok, milyen érzelmet vált ki a hallgatóból. A feleltetésnél csak az az egy szokott zavarni, hogy általában a tanár az ablak előtt ül, így nehezebb figyelemmel kísérnem az aurájában bekövetkező változásokat, de van egy trükköm erre is. Ilyenkor kissé lefelé oldalra pillantok és megpróbálom a szemem sarkából nézni. Ezzel a módszerrel azonnal kiderül, ha valami ostobaságot találnék válaszolni a feltett kérdésre, mert a felháborodás erős indulatokat gerjeszt. Mint ahogy most is. Az aurája fokozatosan vörösbe fordult, ami mindig rossz előjel. De csak tehetetlenül álltam ott, szemlesütve, mosoly rádermedve az arcomra, és vártam a dühkitörést. Tanerő úgy kiborult a vigyorgásom láttán, hogy üvöltve a helyemre küldött és bevésett a naplóba egy egyest. Életem első egyesét. Ja, nem! Egyszer általánosban kaptam egyet kislabdadobásból. Azért az egy kicsit más volt. Akkor a fél osztály egyest kapott. Óra után megkérdeztem a többieket, hogy mi volt a kérdés, mert szerintem még nem is vettünk ilyet, de azt mondták, hogy igen, csak a lap alján volt az apróbetűs részben. 61


Ez olyan igazságtalanság! Ha az ember új suliba megy, adni kéne neki valami használati utasításfélét, amiben leírják, melyik tanár mit vár el a tanulóktól. Ezentúl már tudom, hogy fizikából csak az apróbetűs részt kell megtanulni. Egyetlen pozitívum az egészben, hogy többen odajöttek óra után és sajnálkoztak az egyes miatt. Érdekes, a sajnálatraméltóság máris népszerűbbé teszi az embert. Még a végén megkedvelnek az osztálytársaim, bár lehet, hogy ezért meg kell buknom fizikából. Este megint találkoztunk Millával. Ez egy kicsit felderített, mert olyan lelkendezve beszélt a múlt heti moziról, hogy rám is átragadt valami a lelkesedéséből. Meg is beszéltük, hogy a hét végén valamelyik nap átjön hozzánk. Holnap összeülünk a barbie-kkal, hogy felkészüljünk a hétfőre. Megint csak sodródtam az eseményekkel és nem sikerült teljesítenem az elvárásaimat magammal szemben. Szerintem már kész előadástervvel kéne rendelkeznünk, leosztva, ki miről beszél, meg előkészítve a szemléltető anyagokat. Azt hiszem, hiányzik belőlem a megfelelő kitartás. Legalább látom a problémát. Csak valaki segíthetne megoldani is!

2011. március 4. péntek este Nemrég értem haza Vandáéktól, a csajokkal az egészséges táplálkozásról szóló előadásunkat készítettük elő. Úgy gondolom, bizonyos mértékig lebecsültem őket. Különösen Riát, akiről kiderült, hogy nemcsak piszok jól néz ki (hosszú mézszőke haj, sötét göndör pillákkal árnyékolt árvácska­kék szemek, magas, karcsú, észbontó alak, gyönyörű türkiz és lila aura), de még sütnivalója is van. Ráadásul valamiben roppant tehetséges is. Ő az iskola legjobb versmondója és évek óta színésznőnek készül, ezért hétfőn szívesen vállalta az előadást is. Vandát illetően nem tévedtem olyan sokat. Az első benyomásom igazolódni látszik, miszerint felületes, hiú, önző nőszemély és szeret a középpontban lenni. Ő a szemléltető anyagok kezelését vállalta és háziasszony lesz. Kitaláltuk, hogy mindegyikünk csinál valami olyan ételt, amit lehet egészségesen és kevésbé egészségesen elkészíteni. Vanda sajtfondüt hoz 62


–  ez ugyan nem olyan egészséges, de legalább finom, és kész voltam engedni az elveimből –, ahhoz mindenféle zöldséget kínál, meg teljes kiőrlésű pékárut. Ria teljes kiőrlésű lisztből készít túrós palacsintát, én pedig lecentrifugázok egy tonna sárgarépát, almát és narancsot, hogy legyen frissen facsart gyümölcslé is. Az előadást rövidre tervezzük, hamar összecsapok hozzá egy PowerPoint-bemutatót, mert abban elég jó vagyok. Ria csinál egy szórólapot az anyag zanzásított változatából. Egyszóval szuperek leszünk. Még neki kell állnom a bemutató elkészítésének. Csak el kell zavarnom a tesómat a net elől. Karmok kiélesítve, muszklik acélosítva, ingujj feltűr, és irány a nappali! Jazz Tízparancsolatai Minden Esetre Okos gondolatok az egészséges táplálkozásról 1.  Sokszor egyél keveset, azt is egyenlően elosztva az ébrenléti szakaszodon belül! 2.  Mindennap legalább egyszer egyél friss zöldséget és gyümölcsöt! 3.  Kerüld a nehéz, zsíros, túl fűszeres ételeket és a sok cukrot! 4.  Mindennap igyál meg annyiszor 1 liter folyadékot (szénsavmentes vizet vagy gyümölcslevet), ahányszor 20 kg a testsúlyod! 5.  Minden étkezésnek add meg a módját! A kutyafuttában bekapott étel nem esik jól, és az emésztés minősége is rosszabb. 6.  Minden falatot jól rágj meg, hogy az emésztés már a szájban elkezdődjön! A fokozott nyálelválasztással a fogaidat is véded. 7.  Gondoskodj a megfelelő rostbevitelről pl. friss gyümölcs, zabpehely, teljes kiőrlésű pékáruk fogyasztásával! 63


8.  Ne használj sok sót, inkább zöldfűszerekkel ízesíts! A cukrot helyettesítsd például mézzel! 9.  A kávé, fekete tea, alkohol vizet és kalciumot von el a szervezetedtől. Lehetőleg ne élj ezekkel! 10.  A fejlődő szervezetnek sok kalciumra van szüksége. Ezt beviheted megfelelő mennyiségű tejtermék vagy gyümölcs fogyasztásával. (A legmagasabb kalciumtartalmú élelmiszerek a mák, dió, mandula, banán és az aszalt füge.) És Milla jön holnap kettőre, hogy még sötétedés előtt hazaérjen.

2011. március 5. szombat délelőtt Most olvastam anyu egyik könyvében egy nőről, akinek mindenféle kimondhatatlan és kimondható baja volt csak attól, hogy rossz kajákat evett gyerekkorában. Olyan ételeken élt, mint sültkrumpli, hamburger, pizza, csoki, süti, fánk, szénsavas üdítők, kávé. És ráadásul még dohányzott is. Tizenkilenc évesen már pszichiátriai kezelés alatt állt a kényszerképzetei és a depressziója miatt, huszonkét évesen pedig az orvosok három hónapot adtak neki, mert annyira tönkrementek az életfontosságú szervei. Mivel nem akart meghalni, elkezdett egészségesen táplálkozni. A könyvet, amit olvastam, negyvenöt évesen írta és jó egészségnek örvendett. Annyiféle elmélet van, melyikhez tartsam magam? Vércsoport-diéta, bio, vega, szétválasztó diéta? Jók a teljes kiőrlésű termékek, amikor a fuzáriumfertőzés miatt tele vannak mikotoxinokkal, és ez erősebb méreg, mint a cián? Jobb a margarin, mint a vaj, amikor hidrogénezett növényi zsírokat tartalmaz? Egyek zöldséget, annak ellenére, hogy tele van növényvédő szerekkel? A könyvből megtudtam, hogy a belekben elszaporodó gombák mikotoxinokat termelnek, amelyek rákot, szívinfarktust meg mindenféle csúnya betegséget okoznak. 64


Az egészben az a legfélelmetesebb, hogy növelik az édesség utáni vágyat, a cukor pedig táplálja őket. Mintha gondolkodnának. Csak nem elég okosak, mert akkor tudnák, hogyha én megpusztulok, a gazdatestükkel együtt nekik is végük. Amit biztos nem ehetek: fehér liszt, fehér rizs, cukor, kelt tészták, gombák, gyorséttermi kaják. :( Ami talán nem káros (annyira): teljes kiőrlésű gabonák, barna rizs, zöldségek, gyümölcsök. Pizzát és csokifagyit akarok! Megszólalt bennem a gomba. :D Délután itt volt Milla. Kedvesen rácsodálkozott a házunkra, hogy milyen szép, ő ilyet még csak képesújságban látott. Ezzel rögtön be is lopta magát anyu szívébe, aki később azt mondta róla, hogy igazán aranyos, csak olyan félénknek tűnik. Na ja! Ha neki olyan anyja lenne, mint Millának, ő sem lenne másmilyen. A szobámban megnézte az összes holmimat és el volt mindentől ragadtatva. Pedig nekem nincsenek is olyan márkás cuccaim, mint pl. Vandának. Aztán beszélgettünk. Kérdeztem, hogy sokat kell-e vigyáznia a kistesóira, mert olyan helyesek, és egyszer én is szívesen segítenék neki a dajkálásban. Azt mesélte, hogy az anyja gyesen van a legkisebbel, Tomikával, de mellette heti háromszor eljár egy családhoz takarítani. Olyankor ő és Zoli vigyáznak a kicsikre. Mondtam, hogy roppant kényelmetlen lehet, hogy Zoli kisajátított magának egy külön szobát abban a kicsi lakásban, meg nem is értem, miért nem kollégista vagy lakik albérletben, csak rajtuk élősködik. Milla rögtön a védelmébe vette Zolit, hogy ne köszörüljem rajta a nyelvem (néha úgy tud beszélni, mintha legalábbis hatvanéves lenne), mert nála rendesebb unokatesót el sem tudna képzelni. Egyébként is azért lakik náluk, hogy segítsen Milla anyukájának a lakás fenntartásában, különben el kellene adniuk és kisebbe költözniük. Pedig így is csak ő és Zoli laknak külön szobában, az anyukája a fiúkkal alszik. Anyukája szerint jobb is így, mert a válás óta a kicsiknek sokszor van rémálmuk. Zoli egyébként lakhatna albérletben is, mert a nagyszülei, akik a szülei halála után felne65


velték, tudják támogatni, és mivel jól tanul, elég jó ösztöndíjat is kap, de az ő kedvükért ott maradt. Sokszor szükség is van rá. Amíg a tavaly előtti nyár végén Zoli be nem költözött hozzájuk, Milla apja rendszeresen megjelent és pénzt követelt az anyjától, mondván, hogy nincs hol laknia, fizesse ki a közös lakásból. Hiába mondta az anyja, hogy ő meg nem kap a gyerekek után egy fillért se, ne reméljen tőle pénzt, mert ők is alig tudnak megélni a keresetéből. Olyankor jól elverte őket, aztán továbbállt. Miután egyszer Zoli nyitott neki ajtót, aki nem tett lakatot a szájára, és a maga százkilencven centijével egészen eltántorítóan hatott, többet nem tolta oda a képét. Akkor is Zoli vigyáz rájuk, ha az anyja nincs otthon, mert Millára még nem meri hagyni a kicsiket. Nem is tudja, mi lenne velük Zoli nélkül. Emellett Millának nehezen megy a matek, ezért Zoli néha korrepetálja. Milla szerint ő egy matekzseni, és azért jár az építőmérnök szakra, mert statikus akar lenni, azok pedig sokat számolnak. Bocsánatot kértem az elhamarkodott következtetéseimért és elismertem, hogy tulajdonképpen én is egész rendes fickónak tartom Zolit. Aztán a suliról beszélgettünk, majd elmeséltem neki a délelőtti tenisz­ kudarcomat, és kellőképpen sajnált miatta. Ő nem sportol. Nincs pénzük ilyesmire. Zsebpénzt sem kap, bár ezt már eddig is tudtam. Mindezt olyan öntudatosan mesélte el, olyan büszkeséggel, amit irigyeltem. Én biztos szégyellném, hogy nincs pénzünk jóformán semmire a napi megélhetésen kívül, de ő büszkén viseli ezt. Igaza is van. A ruhája, ha kopott is, de tiszta. Nem büdös, tehát naponta fürödhet, és bár sem újságot nem olvas, sem tévét nem néz, mégis tisztában van az élet dolgaival. Azt mondja, rengeteg könyvet olvas. Az iskolai könyvtár felét kiolvasta már (innen lehet a fura szókincse). Tulajdonképpen irigylésre méltó, ahogy elfogadja a helyzetet és nem vágyik többre, mint ami jut. Valójában az összes többi szükséglet csak luxus. Az embernek nincs másra szüksége, csak testi és némi szellemi táplálékra, egy hajlékra a feje fölé, szerető családra és barátokra. Minden más nélkülözhető. Mostanában olyan hülye tudok lenni! Mindig elhamarkodott következtetéseket vonok le, mint például Riával vagy Zolival kapcsolatban. Meg kell tanulnom csukva tartani a szám és közben nyitva hagyni a szemem. 66


Remélem, nem bántottam meg nagyon az ostoba megjegyzéseimmel! Talán nem, mert mielőtt elment, még megbeszéltük, hogy jövő pénteken este átmegyek hozzájuk és segítek a gyerekekre vigyázni.

2011. március 7. hétfő este Az előadás valóban, igazán, nagyon fenomenális lett!!! Hozzájárult Ria tökéletes külseje és előadásmódja, az én szenzációs prezentációm és Vanda bájmosolya, amivel a portékánkat kínálta az osztálytársaknak. Jó ötlet volt a sajtfondü, mert a feneketlen bendőjű srácok is gyorsan elteltek vele, így még nekünk is maradt a fincsi túrós palacsintából, amit Ria úgy csinált meg, hogy az egymás mellé fektetett, megtöltött palacsinták tetejére kente a felvert tojáshabot és pirosra sütötte. Nyami! Két nagy tepsivel kebeleztünk be belőle. Az általam készített gyümölcslét úgy nyakalták, mintha a kancsó folyton újra telt volna. A végét már kicsit fel is kellett vizeznünk, mert gyorsan fogyott, pedig tegnap egy órán át facsartam és centrifugáztam a gyümölcsöket.

2011. március 8. kedd, Nemzetközi Nőnap Ajándéklista Fiúk az osztályból: egy hervatag szegfűszál, mire hazaértem, porrá száradt Apu: egy jácint, fincsi illata van Peti: egy tábla lila tehenes csoki, mogyorós-mazsolás (az ő kedvence, nyilván abban reménykedik, hogy neki adom) Fancsali Marcsi: az, hogy nem volt suliban. Valaki a küszöbre tett egy szál fehér rózsát zöld organzamasnival. Anyu meg is szekált, hogy csak nem valami titkos hódolóm van. Szörnyű lenne, ha anyu kapta volna. Remélem, nem! És azt is remélem, hogy nem Ernő tette oda, mert mostanában többször rajtakaptam, hogy engem bámul. Ó, milyen szép is volna, ha Ákos rakta volna oda! 67


Délután elmentem teniszedzésre. Jó sokat kell biciklizni a sportcsarnokig, de legalább ez is jótékonyan hat a télen (főleg karácsonykor meg szilveszterkor) felszedett zsírpárnácskáimra. Hát az első edzés nem ment olyan fényesen! Rajtam kívül már mindenki tud valamennyire teniszezni, mert az év elején kezdték, ezért külön foglalkozott velem a tanár, amíg a többiek adogattak. Azt szeretné, hogy mielőbb felzárkózzak, ezért csütörtökönként is kell mennem edzésre. Azt hiszem, nem örököltem apám tehetségét. Sokszor még a labdát sem találtam el az ütővel, ezért többen ki is röhögtek. Ráadásul csupa dilinyós taknyos jár oda, még általános iskolás korúak, úgyhogy nem az én világom. Itt aztán nem fogok baráti társaságot szerezni magamnak.

2011. március 10. csütörtök este Olyan az arcom, mint egy tál tatárbifsztek. Rémisztő. Elmehetnék különösebb sminkelés nélkül egy zombi horrorfilmbe statisztának. Ma este a teniszedzésről hazajövet három tizenéves kissrác elállta az utamat és nem engedtek továbbhajtani. Az utcán szinte teljes volt a sötétség, csak messziről láttam némi fényt, egy utcai lámpa sugara szűrődött át a nappal hangulatos és árnyas, éjszaka viszont félelmetes és ijesztő, sűrű lombú fák között. A három fiú hirtelen pattant elém. Kénytelen voltam nagyot fékezni és leszállni a bicajról. A sötétben is láttam, hogy szemtelenül vigyorognak rám. Az aurájuk szennyes ködként kavargott előttem. Az agyam mintha leblokkolt volna. Ezerrel pörgött, de folyton csak egy dolgot ismételt, nem, nem, nem, ez nem lehet. Képtelen voltam bármit is kezdeni magammal. Még egy sikítás sem jött ki a torkomon. A srácok közben egymást heccelték és mindenféle ocsmány szavakat mondtak nekem. Az egyik megragadta a kabátom ujját és elrántott. A másik kivette a kezemből a biciklit, amit addig szorongattam és odébb hajította. A hátizsákomat akarták elvenni. Amelyik addig rángatott, beletépett a hajamba, a másik, aki a vezér lehetett, az arcomba csapott egy kemény tárggyal. A nyomokból ítélve egy lánc volt. Minden olyan gyorsan történt, hogy eszembe sem jutott védekezni. Szinte megbénultam a döbbenettől. Aztán hirtelen elengedtek és elszaladtak a bicajommal meg a hátizsákommal. 68


Egy darabig csak ültem a mocskos betonon és bámultam magam elé. Nem éreztem fájdalmat sem, biztos sokkot kaptam. Azon járt az agyam, hogy ilyesmi csak az amcsi filmekben fordul elő. Aztán a látóteremben megjelent egy alak, aki felsegített a hideg betonról. Olyasmiket mondott, hogy jól elbántak velem azok a suhancok, meg ha akarom, elkísér hazáig, mert nagyon úgy nézek ki, mint aki bármelyik pillanatban összeeshet. Annyit felfogtam, hogy a bácsin koszos, szakadt kabát volt, és bűzlött a kocsmaszagtól. A szeme sárgában úszott, és valami piszkos szürke fény, inkább árnyék vette körül. Biztos voltam benne, hogy ennek az alaknak nem mutathatom meg, hol lakunk. Megráztam a fejem, és pár lépés után –  miután már biztosan éreztem a talajt a lábam alatt  – futni kezdtem. Sokáig nem bírtam. A rázkódástól egy idő után az arcomon lévő zúzódások lüktetni kezdtek. Miután kiértem a fák alól, a hulló hó kellemesen enyhítette a fájdalmat. Otthon anyu megrémült a látványomtól. Kifaggatott és azonnal hívta a rendőrséget. Aztán intézkedett, hogy letiltsák a bankkártyámat, közben egy zacskó fagyasztott borsót nyomott a képembe. A rendőröknek újra el kellett mondanom mindent. Nem tudtam a támadókról személyleírást adni, csak annyit, hogy nálam fiatalabbak voltak és egyáltalán nem úgy néztek ki, mint akiknek olyan nagy szükségük lenne arra a pár ezer forintra a tárcámból. Az egyiknek egy kifejezetten drága sportcipő volt a lábán. Sokat nem tudtam segíteni. Apu elmondta, milyen a biciklim meg a hátizsákom, mert én a növekvő duzzanat miatt egyre nehezebben tudtam beszélni. A rendőrök nem sok jóval kecsegtettek minket. Amíg az egyik jelentést tett meg jegyzőkönyvet írt, a másik – a kedvesebb – mesélte, hogy manapság egyre több az olyan támadás, amit biztosan nem anyagi okokból követnek el a fiatalok, hanem puszta szórakozásból. Azt is mondta, hogy ha el is kapnák őket, akkor sem vonhatók felelősségre, mivel fiatalkorúak. Legfeljebb pártfogó felügyeletet kapnak, az meg annyit ér, mint halottnak a csók. Azt is csak akkor, ha a gazdag apjuk által fizetett sztárügyvéd ki nem mosdatja őket az ügyből. Miután elmentek, anyu belgyógyász barátnője érkezett és mindenféle vizsgálatokat végzett rajtam, hogy megállapítsa, nincs-e agyrázkódásom 69


vagy valamilyen más bajom. Szerencsére csak zúzódásaim vannak. Azt mondta, hogy akár mehetek is holnap suliba, ha jól érzem magam, de ha akarom, ír igazolást holnapra. Sajnos a zúzódásaim sokáig fognak látszani, de az jó hír, hogy nyomtalanul eltűnnek majd. És a lelki zúzódásaim is eltűnnek majd egyszer?

2011. március 11. péntek reggel „A fenyőbe!” – ahogy Sohonyai Edit regényhőse, Böbe2 mondaná. Az arcom – ha ez egyáltalán lehetséges – még rosszabbul néz ki, mint tegnap este. Pedig két zacskó mirelit borsót olvasztottam fel rajta. A héten minden este borsófőzeléket vacsorázunk, mert nem visszafagyaszthatók. Egyébként meg rohadtul dühös vagyok. Vagy hogy ne beszéljek csúnyán, dühös vagyok, mint a borz. Ki tudnám rúgni a fogukat a kis mocsadékoknak! Most már persze eszembe jut, hogyan kellett volna leszerelni őket, akkor mindent elfelejtettem, amit a kungfuedzéseken a múlt évben tanultam. Kicsavarnám a karját és a fejét ütemesen a falba veregetném, a másiknak lerúgnám a golyóit, a harmadiknak olyan sallert adnék, hogy a fal adná a másikat, és még orron is rúgnám utána, de úgy, hogy vérezzen ám! Vadállat lettem. Különösen, ha a tükörbe nézek. Így nem megyek ma suliba, az tuti! Suliba nem mentem, de délután azért átmerészkedtem Milláékhoz. Felkentem egy rakás alapozót, ami sokat nem segített a helyzeten. Milla rögtön észrevette a foltjaimat, úgyhogy kénytelen voltam részletesen beszámolni a történtekről. A kis ördögök viszont egész rendesen viselkedtek. Még csak nem is csapkodtak, pedig a középsőnek az a kedvenc játéka. A nagyobbik meg folyton sárkányokkal harcol és kardozik. Mielőtt végrehajtottam volna a 2 

Sohonyai Edit: Mocsok csillag

70


kötelező telefonhívást apunak, hogy jöjjön értem – mivel ebben állapodtunk meg –, betoppant Zoli is. Milla röviden elmondta neki a történteket, erre felajánlotta, hogy hazakísér, ha van kedvem sétálni. Aput felhívtam, hogy hazakísérnek, ne aggódjanak, aztán elindultunk. Csak tízpercnyire laknak tőlünk, de végtelennek tűnt az út, mert Zoli végig mély hallgatásba burkolózott. Nem tudtam eldönteni, hogy most rám haragszik valamiért vagy egyszerűen csak bántja valami. A házunk előtt azzal búcsúzott el, hogy „Azért vigyázz magadra!”, és közben rám villantott egy enyhe félmosolyt. Talán nem rám haragszik. Ugye nem?

2011. március 12. szombat reggel Tegnap Japánban 8,9-es erősségű földrengés volt, és azt követően cunami söpört végig a partvidéken. A házak kártyavárként dőltek össze, az áradat úgy vitte az autókat, mintha gyufásdobozok lennének. Nem elég a magam nyomora, most még újra aggódhatok a világ sorsáért is. Az élet szar. Özvegy Magyarkeresztesiné ma délután teljesen váratlanul betoppant. Bár ne tette volna! Aputól hallotta a hírt, hogy megvertek, és feltétlenül látni akart. A szokásos lekezelő stílusában elkezdte osztani az észt, hogy már nem egy vidéki városban lakunk, itt sokkal jobban kell vigyázni sötétedés után az utcán, meg egyébként is egy úrilány, miután lemegy a nap, kísérő nélkül nem teszi ki a lábát a házból. Véleménye szerint ez az egész az én hibám, mert megadtam a támadóimnak a lehetőséget, még talán a pénzemet is mutogattam nekik. Bezzeg az ő idejében ilyesmi nem fordulhatott elő és a többi. Porig voltam sújtva. Anyám meg végighallgatta az egészet és egy szót sem szólt az érdekemben. Csak amikor a végén már elbőgtem magam, akkor jutott eszébe, hogy talán a védelmére van szükségem, és elterelte rólam Margó figyelmét. Romokban heverek. Talán Margónak igaza van? Mégis én vagyok a hibás ezért az egészért? Nem! Lehetetlen! 71


És… Ami nem öl meg, az megerősít! Csak kaptam még egy adalékot az életről alkotott képemhez, ami egyre csúfabbul néz ki. Mint egy nagy rozsdavörös és ibolyakék foltokkal összemázolt epezöld vászon, hányássárga keretben.

2011. március 14. hétfő este Az elmúlt napokban folytattam a zeneterápiát. Elmentem Berához is, mert valakinek ki kellett öntenem a szívemet, és anyu most nem érdemli meg, hogy a bizalmamba fogadjam. Bera megnyugtatott, hogy támadóimmal kapcsolatos gyilkos érzelmeim teljesen természetesek. Amikor főiskolás korában beleszaladt egy mutogatós emberbe, ő is hasonlóképpen érzett. Emellett még valahogy megalázottnak, bemocskoltnak is érezte magát. Később persze csak nevetett az egészen, de akkor néhány hétig nem mert egyedül az utcára lépni. Nem szabad magamat hibáztatnom, hiszen ez bárkivel előfordulhatott volna, és ha valaki mással történik, aki esetleg nem ilyen erős jellem, stabil lelkületű, mint én, még nagyobb bajt is okozott volna néhány zúzódáson és horzsoláson kívül. Margóra sem szabad haragudnom azért, amiket a fejemhez vágott, mert csak a féltés mondatta vele. Tulajdonképpen Margóra nem is haragszom. Szinte megszoktam már, ahogy bánik mindenkivel maga körül. Sokkal jobban fáj anyu hűtlensége, de ezt nem mondtam ki. Jólesett Berával a beszélgetés, és még Huncutkával is játszottam egy jót. Szükségem volt erre, mert ezek a srácok ugyancsak megtiporták az önbecsülésemet. Anyu úgy viselkedik velem, mint egy tyúkanyó. Folyton a kívánságaimat lesi, mintha beteg lennék. Nem mondom, jólesett, amikor tálcán felhozta nekem a pirítóst lágy tojással, végigsimított a homlokomon és egy puszit nyomott rá, de szerintem csak lelkiismeret-furdalása van. A suliban viszont kezdek egyre népszerűbb lenni. Ma is felhívott néhány osztálytársam, hogy menjek velük moziba. Udvariasan elhárítottam a meghívást. Kár, hogy ahhoz, hogy ezt elérjem, bukásra kell állnom fizikából és meg kell veretnem magam. 72


Apró ajándékok

Vannak szavak, amiket jó, ha nehezen tudunk kimondani. Ilyen a „Sajnálom!” vagy a „Szeretlek!”. Amikor ezeket a szavakat mondjuk ki, annak olyannak kell lenni, mint egy komplikált kardiológiai műtét, hiszen a szíved téped ketté és öntöd ki azt, ami legbelül lakozik.


2011. március 15. kedd este Már megint meccs van. Hát persze, hogy olyankor, amikor szívesen nézném a tévét. Pedig az ritkán van. Hiába, a család férfitagjai a képernyő elé vannak bűvölődve. Kezdődik a második félidő, már hallom is az üdvrivalgást. Egyszerűen nem értem, miért tesz felnőtt férfiakat ordítozó őrültté az, hogy huszonkét ember egy bőrdarabot rugdos egymásnak azzal a céllal, hogy az ellenfél kapujába juttassa. Talán az a titka, hogy ilyenkor szabadon kiabálhatnak és kiadhatják magukból az indulataikat. Sokan biztosan erre használják, ezért van nap mint nap tudósítás a futballdrukkerek verekedéseiről meg stadionok lelátóinak szétrombolásáról. Néha még a saját csapatuk tagját is megverik, ha szerintük ő okozta a vereséget. Mégis ez a világ legnépszerűbb sportja. Még én is – akit aztán egyáltalán nem érdekel – tudnék néhány nevet mondani, mert szinte már a kultúra részévé váltak. Ragad az információ az emberre innen-onnan. Azt persze nem tudom, milyen csapatban játszanak, de nem is érdemes megjegyezni, mert úgyis folyton adják-veszik őket, mint valami értékes műtárgyat, amit mutogathatnak. Van egy olyan érzésem, hogy ez az egész csapatsport-rivalizálás a nemzetek között a háborúk helyett van, hiszen már a szóhasználat is erre mutat. A csapatunk megverte ezt és azt. Jól utal a dolog fizikai erőszak jellegére. Nem mondom, inkább ez, mint egy háború. Bár volt már példa mindkettőre. Salvador és Honduras között 1969-ben háború tört ki egy VB-selejtező miatt, aminek egy száz órás, háromezer áldozatot követelő háború lett a következménye. Csak azért ilyen „kevés”, mert elfogyott az üzemanyaguk és a lőszerük. A röhejes az egészben, hogy végül Salvador – aki megnyerte a selejtezőt – a világbajnokság utolsó helyezettje lett. Anyu a saját tévéjén nézi a hálószobájukban a kedvenc romantikus szappanoperáját. Kérdem én, mi – akiknek van mit a tejbe aprítanunk – miért is nem tudunk venni még egy tévét? Bár tulajdonképpen ki a francot érdekel ez, amikor Japánban a föld­ rengés miatt megrongálódott erőmű közelében a lakosságot evakuálták, fél Afrika polgárháborúban ég, és deformálódott lelkű fiatalok gyilkolás�szák halálra társaikat az egyetemeken. 75


2011. március 17. csütörtök este A tesóm kockul, vagyis ül a gép előtt. A kockák állítólag prók a netezésben. Na köszi! Én inkább szép gömbölyű szeretnék lenni. Nem fizikai értelemben, hanem mentálisan. Mint Bera vagy nagyi. Ők olyan harmonikusnak tűnnek. Jóban vannak saját magukkal. Beránál ez nem volt mindig így. Elrettentő példaként szokták felhozni nekem, amikor tizenhét évesen elszökött egy nála tíz évvel idősebb hapsival a Balatonra. Két hétig nem lehetett tudni róla semmit. Végül rájött, hogy az együttélés nem fenékig mézesputtony, és amikor elfogyott a pénze, megpattant a hapsijától. És a pénz elég gyorsan fogyott, mert a srác nem vetette meg az alkoholt és a szerencsejátékot sem. Berának stoppolnia kellett hazafelé, mert semmi pénze nem maradt. Képzelem, milyen hacacáré volt otthon. Én már nem emlékszem, kicsi voltam. Aztán érettségi után mindenáron be akart állni egy céghez, ahol mindenféle külföldi utazásokkal meg magas fizetéssel kecsegtették. Apunak ez egyáltalán nem tetszett, ezért ráállította az egyik emberét a cégre, aki kiderítette, hogy a vezetőnek már több bukott vállalkozása is volt pl. külföldi munkaközvetítés meg ilyesmi, és többször keveredett csalás és sikkasztás gyanújába. Ugyan nem ítélték el soha, ez is elég volt ahhoz, hogy Bera meggondolja magát és végül a fősulin kötött ki. Elvégezte a közgázt és Budapestre ment dolgozni egy bankba. Alul kezdte, az ügyfélfogadáson, de nem bánta meg. Itt ismerkedett meg Emillel is, aki a cége banki ügyeit intézte és mindig úgy ügyeskedett, hogy Bera pultjához kerüljön. Ebből lett a nagy szerelem, és most esélyük van rá, hogy boldogan éljenek, amíg meg nem halnak. Csak el ne szúrják! Mellesleg a hétvégén bejelentették, hogy jön a második baba is. Nagyon remélem Huncutka érdekében, hogy nem fiú lesz, mert én aztán tudom, mit kell kiállni egy fiatalabb fiútestvér mellett. Még csak olyan barátai sincsenek, akikkel járhatnék. Mind pisis kocka.

2011. március 18. péntek Apu tett egy felelőtlen ígéretet, hogy az engem ért megrázkódtatás miatt lehet egy külön kívánságom, annak ellenére, hogy semmilyen alkalom sincs, mármint húsvét, szülinap, karácsony, ilyesmi. Az összeget 76


húszezer forintban határolta be. Sokat gondolkodtam, mire költhetném úgy, hogy meg is érje, és ne csak elszórjam azt a pénzt. Vegyek egy új biciklit? Azt apu megígérte, hogy kapok enélkül is, na meg ennyiből nem is lehetne. Valami ruhát, vagy utazzak valahova? Suliidőben nem lehet egy hétvégénél tovább elmaradni, meg kivel mehetnék, mert egyedül nem engednének el, főleg ezek után. Úgy döntöttem, valami házi kedvencet veszek magamnak. Kutya szóba sem jöhet, mert nincs kertünk, én pedig nem nézegetem a búskomor pofáját, amikor be van zárva. Egyébként is ott van Pecsenye, elég neki tápot venni a zsebpénzemből. Macskát nem akarok, azok olyan kétszínű állatok. Mindig kételkednék abban, hogy tényleg csak engem szeret-e. A tesómnak már volt hörcsöge, az tutira kizárva. Folyton mocskos volt, büdös, és ha kiengedtük, azonnal eltűnt a szekrény mögött. Egyszer két napig nem jött ki onnan, már azt hittük, megdöglött. Halakkal csak gond van. Mindig az akváriumot tisztítani. Madár? Nem. Röptetni kell, és mindent lecsinál. Millával megbeszéltük, hogy délután ellátogatunk egy közeli kisállatkereskedésbe, és segít megtalálni az igazit. Sokat hezitáltam egy leguán előtt, de anyagi okokból végül két görögteknősre esett a választásom. Egyébként sem helyeslem a szerencsétlen trópusi állatok Magyarországra hurcolását csak néhány őrült állatkedvelő miatt. Görögteknősből meg annyi van, mint a nyű, és az éghajlatot is bírná, ha kitenném. Mire minden hozzávalót megvásároltunk (terrárium, terráriumföld, búvóhely, itató-etető tál, világítás, eledel) el is fogyott a pénzem, egy kicsit még hozzá is kellett tennem a spórolt pénzemből. Aztán hívtam aput, hogy segítsen a cuccot hazacipelni. Most az ablak alatt egy kis dobozon van felállítva a lakhelyük. Nagyon édesek. Még egész picik, olyan szép, hűvös tapintású bőrük van, és rajzolat a páncéljukon. Azt mondják, felnőtt korukban 20 centire is megnőhetnek. Akkor majd veszek nekik egy nagyobb terráriumot, addig ez is elég lesz. Ha jól tartom őket, olyan sokáig is elélhetnek, mint én (mármint ha optimális esetben és a várható életkort tekintetbe véve, a hetvenes éveim közepén patkolok el). 77


Elneveztem őket Gezemicének és Papundeklinek. Remélem, jól megleszünk egymással! Ha nem lármáznak éjszaka, akkor biztosan.

2011. március 19. szombat reggel, túl korán Gezemice és Papundekli a nappal együtt kel. Erre nem számítottam. Áúúú!

2011. március 20. vasárnap Jó hír: a foltjaim szinte teljesen eltűntek az arcomról. Rossz hír: már megint nem nálam van a távkapcsoló. Milla eljött meglátogatni Gezemicét és Papundeklit. Zoli jött érte este, hogy hazakísérje, mert már sötét volt, és amióta velem megesett a támadás, Millát is jobban féltik otthon. Zolit is hívtam, hogy jöjjön be, nézze meg a tekiket, de valami ZH ürügyén lerázott. Lehet, hogy már nem tart olyan jó fejnek, mint kezdetben? Végül is tiszta szerencse, hogy nem jött fel, mert a szobám katasztrófa sújtotta övezetre hajaz. Ide nem lenne szabad vendéget hívni. A következő hétvégén takarítanom kell!

2011. március 21. hétfő Fancsali Marcsi már megint nincs suliban. Állítólag az anyukája betelefonált, hogy beteg, és a héten nem jön. Senki sem vállalkozott rá, hogy elvigye neki a leckét. Ha tudnám az e-mail címét, biztos nem mennék el hozzájuk, de sajnos nekem kell megtennem, mert én vagyok a padtársa.

2011. március 22. kedd este Apu megint fejmosásban részesített. Úgy tűnik, elhatározta, hogy havonta egyszer elővesz és megmondja nekem a tutit. Különben nem nagyon izgatja, mi van velem vagy a tesómmal. Reggel csak megjelenik az öltönyében a nyakkendőjét kötögetve, és már rohan is 78


dolgozni, mert ő olyan fontos személyiség, nélküle megállna az élet. Este meg hazaesik, átöltözik szabadidősbe és elheveredik a tévé előtt. Sokszor még a vacsora kedvéért sem szakítja félbe a műsort, ha nagyon izgalmas. Olyankor anyu tálcán viszi oda neki az ételt. Bezzeg mi soha nem ehetünk tévénézés közben! A mai fejmosás lényege az volt, hogy ne számítsak senkitől megértésre, amíg árad belőlem a dac és az agresszió. Mivelhogy árad. Ezenkívül elutasító vagyok, úgy viselkedem, mint egy sündisznó és anyámat folyamatosan bántom azzal, hogy nem avatom be a dolgaimba. Mit mondhattam volna erre? Csak bámultam a sarokban a pókot, ami jóízűen csomagolta magának a bogárkát, hogy eltegye ínségesebb időkre. Hogy aztán minden csepp életnedvet kiszívhasson belőle. Már miért hallgassak apura vagy akár anyura? Anyu nem érdemli meg, hogy bármit is megosszak vele, apu meg olyan képmutató! Jóformán magán kívül semmi nem érdekli, ilyenkor meg tetszeleg a mindentudó családfő szerepében és minden problémának azonnal löki a megoldását. Hagyjanak engem békén! Elegem van az egészből! Amúgy is rajtam van a PMS. Lefekszem.

2011. március 23. szerda reggel Rémeset álmodtam. A család valamilyen törökországi nyaraláson vett részt, több ismerős családdal együtt. Mindenki a saját autójával ment, és az út során több helyen szálltunk meg. Az utolsó állomáson voltunk, az utolsó napot töltöttük. Anyuék valamin veszekedtek, ezért nekem kellett a csomagjaikat elhozni a szállodai szobájukból. Emlékszem, hogy többször is vissza kellett mennem, hol kulcsért, hol a következő adag holmiért. Már besötétedett, amikor az utolsó csomaggal is visszaértem a kocsihoz. Kerestem a kis fehér autónkat, kezemben egy nagy rakás tűzifa. Több autót is láttam. Egyik szebb és nagyobb volt, mint a másik, csak a miénk volt egyedül kicsi, és öten is bele kellett férnünk 79


a csomagok mellett. Ahogy rátaláltam a kis fehér kocsira, elindult a sor, apu gázt adott és elhajtott. Én meg csak néztem a távolodó autó után, kezemben az ölnyi fával. Elindultam utánuk, hogy biztosan csak viccelnek, mindjárt meg fognak állni és felvesznek, közben jót röhögnek rajtam, de eltűntek egy saroknál. Dühös voltam és gyalog vágtam neki az útnak. Rátaláltam más ismerősökre is, akiket szintén otthagytak. Se pénzünk, se ennivalónk, csak az a rakás tűzifa a kezemben. Úgy döntöttünk, nem tesszük pénzzé. Hideg lehet még az éjszaka. Gyalogoltunk az autók után. Már kivilágosodott. Találtunk autóroncsokat, köztük sok hasonlított a mi kis fehérünkre, de a többiek megnyugtattak, hogy ezek már régóta itt vannak, nem a családom karambolozott. Emlékszem, sírtam is, hogy a családom már biztos nagyon hiányol, és a szüleim veszekednek miattam. Elértük a várost, korábbi szálláshelyünket. Egy bazársoron haladtunk, ahol korábban szamárháton tettük meg az utat az ellenkező irányba. Megkérdeztem egy árust, hogy a turisták hol tartják az autóikat, és egy lépcsőhöz vezetett, ahol le kellett mennünk. Egy sátras kempingben kötöttünk ki. Több ismerősöm is megtalálta a családját. Én csak a kemping legvégén láttam meg őket. Kedélyesen vacsoráztak egy asztal körül. Egyedül Bera jött felém kitárt karral és magához ölelt, de kettőnk között volt az egyik srác, akivel együtt bolyongtunk. Őt is magunkhoz öleltük, mégis valahogy… zavart, hogy közénk állt. A többiek vidáman fogadtak. Amikor kérdőre vontam őket, miért nem vártak meg, bevallották, hogy észre se vették, hogy hiányzom. Még Bera is azt mondta, hogy sokkal kényelmesebb volt a kis kocsi hátsó ülése így, hogy csak ketten ültek ott. Anyu meg azt mondta, ne rinyáljak, ő fiatal korában hátizsákos turistaként fél Európát végigjárta (ez persze nem igaz, csak álom volt), és így legalább én is belekóstolhattam ebbe az életbe. Ezután már nem a találkozás örömétől hullottak a könnyeim, hanem a dühös keserűségtől. Kiabálni kezdtem és csapkodtam a porcelán tányérokat, amik nem törtek el (ha van ennek bármi jelentősége), de a családom csak elnézően mosolygott és kinevetett engem. Aztán felébredtem.

80


Olyan zavarba ejtő másnak a titkát beleírni a naplómba, de kénytelen vagyok megtenni. Muszáj valakivel megosztanom, mert szétfeszít belülről, és ez a valaki csak te lehetsz, Édes Naplókám! Szóval elvittem Marcsinak a leckét. Kezdjük azzal, hogy a külsőségek, ahogy Takácsék élnek, megdöbbentőek. Sőt, hátborzongatóak! Mármint az olyanok számára, mint én, akinek van némi szépérzéke. Műmárvány lépcső alján őrködő oroszlánok, boltíves oszlopsor, a hallban óriási csokor egy pici asztal közepén. Az emeletre vörös bársonyszőnyeggel takart íves lépcső vezet. Mindenütt műmárvány padló és giccses gipsz plafon­ díszek, rozetták. Az anyukája pont ebbe a környezetbe illik. Bodorított vörös haj, erős smink, mini borvörös bársonyruhája minden porcikát jól megmutat… Azért jól nézett ki, csak megpróbált a saját koránál húsz évvel fiatalabbnak tűnni. Az a típus, aki minden újabb születésnapján egyre fiatalabbnak hazudja magát. Eléggé visszataszító. Szerintem azt hitte, valamiféle kebelbarátnők vagyunk Marcsival, mert roppantul kedves volt a maga módján. Úgy, hogy a szívélyesnek szánt bájmosoly tulajdonképpen élesnek tűnt, mint a penge, és az állandó drágámozás meg kedveskémezés sem enyhítette ezt. Rám akart tukmálni egy maszkot, nehogy elkapjam Marcsitól az influenzát, de megnyugtattam, hogy az én erős immunrendszerem pillanatok alatt legyűri Marcsi vírusait. Marcsi olyan fancsali képet vágott, amikor beléptem a szobájába, hogy bármelyik híres színésznőnek dicsőségére vált volna. Rögtön azzal fogadott, hogy minek jöttem ide, ő fertőző beteg, nem akar senkit se látni. Mondtam, hogy nem félek a vírusaitól, csak a leckét hoztam el neki. Aztán gyorsan átvettük a heti anyagot matekból, töriből, magyarból meg a többi tantárgyból, és felírtam neki a leckéket a jövő hétre. Mire végeztünk, már nem volt annyira elutasító, sőt mintha kissé meghatotta volna az igyekezetem. Kérdeztem, hogy érzi magát, hátha tudok néhány jó tanáccsal szolgálni, és ekkor elbőgte magát. Azonnal láttam, hogy itt nem a fertőző betegség a legnagyobb probléma. Te szent mogyoróvajas szendvics! Most mit csináljak? Tapintatosan vonuljak el, vagy próbáljam megvigasztalni? Akkor még jobban rázendítene. Mit tehettem? Vártam, amíg valamennyire magától megnyugodott. Olyan csacskasá81


gokat hajtogattam, hogy „Jól van, na!”, „Nincs semmi baj.”, „Nyugodj meg!”, és adtam a kezébe egy rahedli pézsét. Pár percig csak ült magába roskadtan, én mukkanni sem mertem, nehogy megint rákezdje. Egyszer csak elkezdett mesélni. A története elég abszurd, és semmi pénzért nem lennék a helyében, de azért kicsit irigylem is. Ő már tudja a titkot – amit én még nem, és a közeljövőben úgy tűnik, nem is fogok megtudni –, hogy mi az, amiért sokan ölni is képesek és a pénz mellett a világ második legfőbb mozgatórugója. Milyen a szex mámora! Tulajdonképpen egész szokványos eset az övé. A fiatal lány, akit a szülei soha nem értettek meg, az apa csak a pénzhajhászásban leli örömét, az anya annyira hiú, hogy saját külsején kívül semmi nem érdekli, és lányát inkább barátnőjeként kezeli, semhogy gyermekként bánna vele, elhatározza, hogy élete első önálló szilveszteri buliján elengedi magát. Hiába volt jó tanuló, nyert versenyeket az iskolában, balettre járt, lovagolni, a szüleit ez is csak annyira érdekelte, hogy ismerőseiknek dicsekedhettek a jól sikerült gyerekkel. Próbálkozott a lázadással is. Nem járt iskolába, kékre festett hajjal mászkált, és egyszer csatlakozott egy szektához is, de csak rövid ideig bírta az ottani légkört. A szülei elküldték pszichológushoz, ám semmi sem változott. Az iskolában sem talált barátokra. Stréber nem akart lenni, ahhoz ő túlságosan szeret élni, hogy csak tanulással töltse az idejét, nem akart csatlakozni a „luxusringyók” (idézet by Marcsi) táborába sem, pedig az anyagi lehetőségei megengedték volna. Az emósokat már a legelejétől utálta, mindig beszólt nekik, ha csak tehette. Azt mondta, látja rajtam, hogy én is küszködök a beilleszkedéssel, és reméli, nekem jobban sikerül majd, mint neki. Azon a szilveszteren azzal az elhatározással ment el a bárba, hogy berúg. Tizennyolcnak adta ki magát, még hamis igazolványt is szerzett, de senki nem kérte tőle. Egyik koktél a másik után csúszott le. Az estéből csak a villogó fényekre emlékszik, meg a zene lüktetésére. Másnap reggel egy srác kollégiumi szobájában ébredt. Annyit tud róla, hogy Péternek hívják, nagyon magas és sovány, gyönyörű kék szeme van, és gépésznek tanul a BME-n. Ezt is csak azalatt a pár perc alatt tudta meg, amíg igyeke82


zett a szétszórt ruháit összekeresgélni. Nem merte bevallani neki, hogy az éjszakából semmire sem emlékszik. A srácnak csak a keresztnevét árulta el, majd egyszerűen fogta magát és elrohant onnan. Azóta nem jött meg a menzesze. Húzta-halasztotta, végül kénytelen volt elmenni egy nőgyógyászhoz. Most már biztos, hogy terhes. Szeptemberben megszületik a baba. A héten, amíg az influenzával kínlódott, több elhatározásra is jutott. Az egyik az, hogy megtartja a babát, a másik, hogy megkeresi az apát, és tudatja vele a terhességet. Segítséget nem vár tőle, mert abban biztos, hogy a szülei támogatni fogják, ha más miatt nem, hát lelkiismeret-furdalásból. Végig megértő és sajnálkozó arcot próbáltam vágni, de néha úgy éreztem, kiült rám a döbbenet. Talán a rémület is. Csak megerősíteni tudtam, hogy helyesen döntött, és felajánlottam a segítségemet. Ezt kár volt mondanom, mert ismét rázendített. Hüppögve megkért arra, hogy tartsam meg a titkát, még a szülei sem tudják, de hamarosan eléjük áll. Azt mondta, most, hogy megosztotta velem, erősebbnek érzi magát, és megkönnyebbült. Mikor elbúcsúztunk, már mosolyogni is képes volt. Egész furcsa volt látni a mindig komor arcot mosolytól ragyogva. Így utólag, szerintem még az őt körülvevő aura is mintha kivilágosodott volna. Szinte vakított benne a rózsaszínű fény. Babarózsaszínű.

2011. március 26. szombat Marcsival legalább egy órát beszéltünk telefonon a porszívózás és a rendrakás közötti időben. Kitalált valamit, amihez az én segítségemre van szüksége. Még nincs jól, úgyhogy a jövő hét elején biztosan nem jön suliba. Azt találta ki, hogy próbáljam meg megkeresni az ő Péterét, és puhatoljam ki nála, egyáltalán hajlandó-e felvenni vele a kapcsolatot. Ha nem, akkor ezt a sors kezének tekinti, és mégsem mond neki semmit a babáról. Ha találkoznak, akkor is először meg akar győződni arról, hogy a srác megbízható-e, és nem lenne-e kedvezőtlen hatással a megszületendő gyerekre, ha ismerné őt. 83


Hogy miért nekem kell megkeresnem a srácot, az rejtély. Talán csak attól fél, hogy napvilágnál, józanul szembesül az egyéjszakás kalandjával, aki esetleg totál csődnek bizonyul? Vagy a visszautasítástól tart? Mindenesetre meggondolatlanul beleegyeztem. Jesszum, miket csinálok! Jazz Tízparancsolatai Minden Esetre Jó tanácsok bulizósoknak, hogy az éjszaka hos�szú távú következmények nélkül múljon el 1.  Mindig legyen – és maradjon – nálad elegendő pénz egy taxiútra hazafelé! 2.  Soha ne fogadj el semmilyen tablettát vagy italt idegentől vagy olyan baráttól, akiben nem bízol teljesen! Biztos lehetsz benne, hogy amit fejfájás-csillapítónak mond, nem csak azt csillapítja. 3.  Otthon tudasd előre az eltervezett útvonalat, hogy valószínűleg melyik lebujban fogsz kikötni! 4.  Legyen, aki érted jön egy razzia esetén! 5.  Legyenek nálad az irataid, mert kötelező magadnál hordani! Emiatt is bevihet a rendőr. 6.  Ne szállj be olyan kocsiba, amit feltehetően ittas sofőr vezet! 7.  Legyen nálad a mobilod, ha lemaradnál a barátaidtól, és tudni akarod, hol vannak! Vannak azért a technikai vívmányoknak előnyei is. 8.  Biztonságos környezetben próbáld ki, mennyit bírsz a különböző alkoholokból! Lehetőleg kerüld a töményet – annak ellenére, hogy a tequila nagyon menő –, és ne keverd az italokat! Annál csak az üt jobban, ha az alkohol valamilyen gyümölccsel van keverve. A cél nem az öntudatlanság, hanem a kellemesen ellazult állapot elérése. 84


9.  No drog! No smoke! Mindkettő csúnya halált tud okozni. Elég annyi cigifüst, amennyit passzívan élvezel. 10.  Ne menj sötét és zárt helyekre, maradj jól látható, és láss jól te is!

2011. március 27. vasárnap Holnap kell végrehajtanom a küldetésemet. Marcsi kinyomozta, hogy a harmadéves gépészeknek milyen előadásaik vannak hétfőn. Már csak a helyet kell megtalálnom. Meg az időpontot, amikor ellógok a suliból. A negyedik lyukasóra, utána tesi. Ez megfelelőnek látszik. Szent szarkaláb! Mi lesz?

2011. március 28. hétfőn korán reggel Álmomban is a küldetésen szántott az agyam. Az álombéli Péter egy sármos, latin macsó volt, akinek látványára minden valamirevaló hormonokkal rendelkező csaj bugyija csúszni kezd lefelé. A beszélgetés viszont rémesen sikerült. Még álmomban is csak makogni tudtam, aztán meg minden átmenet nélkül leüvöltöttem a fejét, hogy hogyan lehetett olyan felelőtlen, hogy teherbe ejtett egy alig tizennyolc éves csajt, és most elszúrta az egész életét. Érzem a feszültséget belül. Pedig azt hittem, nyugodt vagyok, mint a kőszikla, amit a viharos tenger tajtéka csapkod. Mit nekem randira hívni egy tök idegen srácot, ráadásul egy másik lány nevében, akivel egyszer egy éjszakát együtt töltött! Magamra öltöm képzeletbeli harci öltözékem. Testemet egy páncélkeménységű bőrből készült, apró láncszemekkel összefűzött mellvért védi a csípőmig, alóla selymes fehér ing világít ki. Lábamon hasítottbőr nadrág és puha bokacsizma, a lábszáramat rézberakásokkal díszített lábszárvédő 85


öleli körül. A lábszárvédőkön tűzsörényű ló ágaskodik és önnön farkukba harapó kígyók tekerednek. Nyakamon teknőspáncélból faragott életfamotívum melegszik. Homlokomon – mintha harmadik szemem lenne – egy rézindákba rejtőzött, mélytüzű zöld borostyánkő dereng sejtelmesen. Csuklópántjaimon éles sárkányfogak villannak, tudatva ellenségeimmel, hogy visszakezes pofonom halálos lesz. Küldetés befejezve. A tükörben nézegettem magam, hány ősz hajszálat szereztem, de egyelőre nem fedeztem fel egyet sem. Buszoztam, troliztam és odaértem az egyetemre. Azt tudtam, hol van olyankor órájuk a gépészeknek, csak azt nem, hogy hogyan tudnék odatalálni. Tanácstalanul álldogáltam az egyetem előcsarnokában. Egy lélek se járt arra éppen, kutattam a szememmel valamiféle térkép után, de pár másodperc múlva óriási zsivaj kezdődött, és megtelt a folyosó egyik előadásról a másikra igyekvő egyetemistákkal. Megszeppent kiscicaként ácsorogtam a tömegben. Azon gondolkodtam, melyik csinosan öltözött, okos tekintetű egyetemista lányt szólítsam meg, amikor megláttam Zoli haverját az előcsarnok túlsó végében. Ő is észrevett engem, és izgatottan magyarázni kezdett a mellette állónak, akit nem láttam a tömegtől. Már éppen elindultam volna felé, gondolván, hogy legalább vele egyszer már találkoztam, talán megsajnál és segít nekem, amikor elém toppant Zoli. Ő volt az, akinek magyarázott a haverja. (A nevét még mindig nem jegyeztem meg, olyan zavarba ejtően fura a beceneve.) Elmondtam Zolinak, mi járatban vagyok, persze erősen lerövidítve csak annyit közöltem, hogy meg kell keresnem egy számomra ismeretlen gépész srácot, akivel néhány szót kell váltanom. Zoli készségesen felajánlotta a segítségét, de még visszament a haverjaihoz, akik olyan „tudom ám, hogy mi az ábra” mosolyt villantottak felém. Égett a fülem az egésztől, gyorsan rá is igazítottam a hajam, hogy eltakarja. Zoli mutatta az utat az előadóig, ahol információim szerint a harmadéves gépészeknek órájuk volt. A neheze azonban még hátravolt. Honnan 86


fogom tudni, melyik az, akit keresek? Csak annyit tudtam, hogy nagyon magas, barna a haja, kék a szeme, és a szilveszter éjszakát a Melrose bárban töltötte. Meg hogy Péternek hívják. Elmondtam a problémát Zolinak is. Kicsit csodálkozott, de nem kérdezett semmit, és átvette az irányítást. Odalépett az első fiúcsoporthoz, és beszédbe elegyedtek. Fogalmam sincs, hogy csinálta, de megtalálta, akit kerestem. A folyosóra vele együtt kilépő srác nemhogy latin macsónak, de különösen jóképűnek sem volt mondható. Az egyetlen igazán figyelemre méltó a színváltós kék szeme és a szép azúrkék aurája volt. A szeméből vidám önirónia sugárzott, amivel testi esetlenségét, nyakiglábságát viselte. Magabiztosan, szinte szemtelenül vigyorgott. Zoli tapintatosan félrevonult, de látókörön belül maradt. Ez valahogy megnyugtatóan hatott rám. Különös önbizalmat éreztem magamban. Kezet nyújtottam és bemutatkoztam. Elmondtam, hogy az a lány küldött, akivel szilveszterkor találkozott, és szeretne vele újra találkozni, csak ő most beteg, ezért nem jöhetett maga. (Ez azért el��g furi, de neki nem tűnt fel. Pasik!) Szemérmetlenül flörtölni kezdett velem, hogy ha egy ilyen szép lány kéri, nem tud semmire nemet mondani, meg reméli, hogy a randin én is ott leszek. Biztosítottam róla, hogy erről szó sincs, viszont ha találkozni szeretne Marcsival, legyen a Melrose bárban szombaton este hatkor. Azt mondta, hogy ugyan Marcsira csak homályosan emlékszik, de felkeltettem az érdeklődését. Még soha nem hívta lány randizni, ezért biztosan ott lesz. Elbúcsúztam tőle és Zolihoz léptem. Olyan édes volt, amikor aggódón megkérdezte, minden rendben van-e. Még a karomat is megérintette egy picit, bár ez neki talán fel se tűnt. Amikor látta rajtam, hogy vidám vagyok (majd elrepültem a megkönnyebbüléstől, mint egy héliumos lufi), bocsánatot kért, hogy ott kell hagynia, de kezdődött az órája. Gyorsan elmagyarázta az utat visszafelé és elment. Az a legjobb benne, hogy olyan tapintatos. Biztos vagyok abban, hogy majd kifúrta az oldalát a kíváncsiság, mégsem kérdezett semmit. Mire a suliba visszaértem, már a tesinek is vége volt, de a lányok megnyugtattak. A tanár nem vette észre, hogy hiányzom, mert a névsorolvasáskor azt mondták, hasmenésem van, később meg le sem jött az emeleti szobájából. Szinte kedvelem az új osztálytársaimat. 87


Marcsi igazán boldog volt a fejleményektől. A szülei is egész jól fogadták a hírt. Az anyja kimondottan fel volt dobva, milyen jó lesz újra babázni. Marcsi csak attól fél, hogy az ő gyerekét is úgy kezeli majd, mintha a sajátja lenne (hogy fiatalítson magán), és eddig nem lehetett elmondani róla, hogy mintaanya lett volna. Az apja nem volt annyira hepi a hírtől, mert úgy tervezte, hogy valami nagykutya fiacskájával házasítja ki, de a történteken már nem tud változtatni. Marcsi már el is határozta, hogy levelezőn végzi el az egyetemet. Azon még gondolkodik, hogy a suliban elmondja-e a többieknek, de addig is megkért a titoktartásra. Csendesen a megfelelő irányba kezdett csordogálni az élete. Bár én is ilyen tisztán látnám a saját jövőmet!

88


Egy korty levegő

Tévednek azok, akik szerint az álmodozás az élet megrontója. Szerintem a vágyakozás az.


2011. március 29. kedd Rájöttem, hogy tavaszodik. Még mindig sokszor van hideg, főleg reggelente, de tagadhatatlanul itt a kikelet. Az orrom csalhatatlanul jelzi. Valahogy ilyenkor olyan súlyos a levegő. Terhes az éledő természet szagától. Hihetetlen módon valahogy könnyebbnek érzem magam. Talán mert szembesültem azzal, hogy másoknak sokkal nagyobb problémái vannak, mint nekem? Ma újra mehettem a pékségbe. Addig könyörögtem, hogy biztonságos az út, meg ki van világítva, és csak kétutcányi, amíg anyám elunta hallgatni és elengedett. Érdekes módon szabadnak éreztem magam, mintha börtönben senyvedtem volna ez idáig. Cseppet sem féltem, pedig mindenki azt hitte, hogy majd rettegni fogok a sötét utcákon. Millával is váltottunk pár szót. Hazakísértem bevásárlás után. Amikor már indultam hazafelé és eljutottam a sarokig, emberi lábak csattogását hallottam az aszfalton. Zoli futott utánam, azzal, hogy miután én Millát elkísértem, most ő kísér engem haza. Szabadkoztam, hogy nem szükséges, az út igazán biztonságos. Ahol megtámadtak, ott sötét volt az utca, nem fürdött szinte nappali fényben, mint ezek itt, de csak mosolygott rajtam. Aztán egy „Na, akkor mehetünk?” felkiáltással nekiiramodott. Alig bírtam tartani a lépést. Csupa csekélységről beszélgettünk, hogy kezd jó idő lenni, meg hogy mit szeretek csinálni szabadidőmben. Zoli mesélte, hogy ő horgászni szeret. Amikor hitetlenül néztem rá, mit lehet abban szeretni, hozzátette, hogy még egyszer sem evett abból, amit fogott. Mindig visszadobja a halat. Azért csinálja, mert olyankor szabadon szárnyalhatnak a gondolatai. Ha van valami, amit meg kell vitatnia önmagával, elmegy horgászni, mert eközben jut a legjobb elhatározásokra. A papájával szoktak horgászni nyaranta a faluja melletti halastónál. Önmagához képest rendkívül közlékeny volt. Sikerült úgy elterelni a figyelmemet, hogy el is feledkeztem a bosszúságról, hogy nem engedett egyedül hazamenni. Majd egyszer megkérdezem Millát, rá is ilyen nyugtató hatással van-e Zoli, mint rám. 91


2011. március 30. szerda Anyu azt mondja, ha egy nő elégedetlen az életével, akkor megváltoztatja a frizuráját. Ezek szerint anyu az utóbbi években folyamatosan elégedetlen volt, mert háromhavonta más színű lett a haja. Elmentem ahhoz a fodrászhoz, akit ajánlott. Csak annyit mondtam, hogy olyan frizurát szeretnék, ami jól áll az arcomhoz. A fiatal lány – nálam alig néhány évvel lehetett idősebb – egy kicsit forgatott, az arcomat szemlélte, és azt mondta, egy rövid frizurát javasolna, egy kicsit világosabbat az eredeti hajszínemnél. Épp csak annyival kéne világosítani rajta, hogy egy kis ragyogó színt kapjon, mert így eléggé fakó. Egyébként nagyon tetszett neki a hajam, szép sűrű, jó vastag szálú és erős, mondta. Mindent ráhagytam, annyit kértem, hogy ne fesse be az egész hajamat, csak csíkokat tegyen bele. Az eredmény fenomenális! El sem tudtam hinni, hogy az enyém ez az illatos, puha felhő a fejem körül! Egész rövid lett a hajam. Épp csak a fülem aljáig ér, ezért nem is húzza le a súlya. Sokkal csinosabb, mint az a folyton az arcomba lógó lobonc. A színe pedig szenzációs. Mintha egy kicsit kiszívta volna a nap, nem szőkére, csak mogyoró­ barnára. A fodrász csaj azt mondta, hogy valójában csak a saját hajam színét emelte ki, és ez nagyon szép vöröses árnyalatot eredményezett. Tetszem magamnak. Remélem, otthon is elő tudom majd állítani ezt a formát. És ami a legjobb az egészben, hogy fújhatja akárhogy a szél, minden­képpen jól néz ki, és még a számba sem tud belelógni. Juhé!

2011. március 31. csütörtök este Az új frizura megtette a hatását. Pedig már korántsem olyan szuper, mint tegnap volt. Az egyik srác az osztályból, Albert Vili, kifejezetten sok figyelmet fordított rám a szünetekben. Túlságosan is. Sőt, még az órákon is, bár az nem igazán nyerte el a tetszésemet, amikor bioszon papírgalacsinokkal dobált, csak hogy hátraforduljak hozzá. Olyan gyerekes egy tizennyolc éves sráctól. Plusz még az is erős negatívum a srácban, hogy kissé alacsonyabb nálam, zsíros a haja és pattanásos a bőre. Tegnap Ernő is majd kiesett az ablakon, amikor a háza előtt mentem el. Éppen a papagájt etette. Nagyon falánk papagája lehet, naponta több92


ször is meg kell etetni, a ketrecét is mindennap kitakarítja. Főleg olyankor, amikor valami mozgás van az utcán. Az viszont jólesett, hogy még néhány lány is megdicsérte a hajamat. Köztük Ria is, akinek egyébként minden porcikája tökéletes. Az aurám is biztos fényesedett az új frizura miatt, mert érzem az erősödését. Kár, hogy a sajátomat nem látom!

2011. április 1. péntek este A pékségből hazafelé elkísértem Millát. Fel is mentem hozzájuk egy kicsit. Zoli pár pillanatra kijött a szobájából. Amikor meglátott, csak annyit mondott, hogy kár, hogy levágattam a hajamat, mert ez a mostani frizura öregít. Alig sértődtem meg. Haza sem kísért. Rögtön visszavonult a szobájába. Megint valami ZH. Ezeknek a férfiaknak semmi sem jó! Viszont készülnöm kellene az érettségire, de mint minden gyarló emberi lényben, bennem is megvan az az ártalmas tulajdonság, hogy ami kötelező, azt szívesen hanyagolja. Erre fel, agymenésem következtében megalkottam egy kis videót a férfiideál evolúciójáról a Casablancától kezdve, a Holdra szálló asztronautákon keresztül Robert Pattinsonig. Csak azért, hogy ne kelljen tanulni. Mondjuk a nőideál evolúciója is érdekes lehet, hogy jutottunk el Marylin Monroe-tól Audrey Hepburnön keresztül a Pandora bolygón élő Na’vi csajokig.

2011. április 3. vasárnap Tegnap kozmetikusnál is jártam. Hát ezzel nem voltam olyan szerencsés, mint a fodrásszal. A nagykezelést alig éltem túl. Úgy nyomkodott a nő, mintha át akarna nyúlni a fejemen. Amúgy sem volt szimpi. Borzasztó narancssárgás-rózsaszínes keverékben derengett körülötte a fény. Gusztustalan. Meg az egész helyiség olyan dohos, penészes, undorító volt. A gyantázást már nem is kértem. Azt hazudtam, hogy sietek. Ma viszont anyuval elmentünk vásárolni. Amilyen kényes ízlésem van, nekem elég nehezen találtunk ruhákat, de azért kaptam egy új farmert meg egy rózsaszínű blúzt. Anyunak viszont vettünk egy csinos kosztümöt. 93


Nagyon jól áll neki. Persze mi nem áll jól neki? Ha negyvenéves leszek, én is úgy szeretnék kinézni, mint ő. Magas, karcsú, és az arca is egész sima még. Nem csitri már, de jól áll neki a kora. És ki is van békülve vele. Nem úgy, mint egyesek… Holnap vacsorára megyünk apu főnökéhez. A cég kelet-európai igazgatójához. Nekem is szoknyát kell felvennem. Hümmmm! Az egyrészes kis feketémet veszem fel egy csinos kardigánnal meg a tweedkockás, hosszú gyapjúkabátommal. Nagy rongyrázás lesz. Anyu a lelkünkre kötötte, hogy jól viselkedjünk, mert apu egész jövője ezen az estén múlhat. Tesómnak van némi behozni valója az illedelmes étkezés terén, ezért inkább odaadtam neki az erről szóló tízparancsolatomat. Jazz Tízparancsolatai Minden Esetre Hogyan egyél illedelmesen? 1.  Ülj egyenesen! Ne te hajolj a tányér fölé, hanem az evőeszközt emeld a szádhoz, enyhén előre dőlve! Mondom enyhén! 2.  Ha nem ismered az evőeszközöket, tartsd szem előtt, hogy mások viszont igen, és a terítés során az először használatosakat tették kívülre. Tehát kívülről befelé haladj, majd a tányér felettieket használd a tányér felé haladva! 3.  A ruhaszalvétát az öledbe kell teríteni. Ez mindaddig érvényes, amíg nem homárt eszel. Akkor a nyakadba akaszthatod. A papírszalvétát a bal oldalra, a villa alá helyezzük. 4.  Mindent illik megkóstolni. Csak akkor mondj nemet, ha biztosan elhánynád magad, ha megkóstolnád! Ezt azért ne áruld el, gondolj ki valami okos kifogást, mondjuk, tiltja a dietetikusod, vallásod, allergiás vagy rá stb. 94


5.  Az asztal mellett nincs böfögés (más a helyzet, ha Kínában vagy), orrtörölgetés (ne adj isten orrturkálás), szellentés, vakarózás és további undorítóságok. Mások jóízűen szeretnének enni. 6.  Ne könyökölj az asztalra! Ez nem kocsma. 7.  Poharak közül a legkisebb az aperitifé, az öblösebb talpas a vörösboré, a keskenyebb a fehérboré, a magas a pezsgőé. Ha van ezeken kívül még pohár, abban ihatod az üdítőt. Csak akkor igyál, ha nincs más a szádban! 8.  Ne tömködj a szádba egy egész ökörnyit, hanem apró falatokat egyél és illedelmesen rágd meg! Ne egyél úgy, mintha hetek óta éheznél, de ne is kényeskedj! 9.  Magyar ember evés közben nem beszél! Más nemzetiségű sem. 10.  Ha végeztél, az evőeszközöket úgy kell letenni, hogy nyelük jobb oldalra álljon, a kés felül, éle feléd néz, a villa alul. A szalvétát a tányérba teheted, de ne tedd az evőeszköz alá, mert az azt jelenti, hogy elégedetlen voltál a kiszolgálással. A tesómnak annyira tetszett, hogy elkérte a többi tízparancsolatot is. Olvasás közben harsányan röhögött. Nem tudom, ezt bóknak vegyem-e vagy sértésnek.

2011. április 4. hétfő éjszaka Ezt muszáj most leírnom. Undorító! Apu főnökéék a városon kívül laknak, egy villaparkban. Szó szerint villák vannak ott, de nem olyan szép régiek, amire ez a szó következtetni engedne. Ronda monstrumok, tornyokkal, mindenfelé kiszögellésekkel, oszlopokkal meg otromba lépcsőkkel. 95


Azt azért hozzá kell tennem az őszinteség kedvéért, hogy Marcsiék házához képest ez szinte visszafogottan ízléses volt. Pl. egy oroszlánt sem láttam. Az ajtót inas nyitotta ki nekünk. Pont úgy nézett ki, mint amilyeneket az ember a tévében lát. Fekete posztónadrág, szürke csíkos mellény, fehér keményített ing. Épphogy csak a cilinder hiányzott a fejéről, különben azt is biztos megemelte volna. A ház olyan volt, mintha az ember bele­ csöppent volna az Elfújta a szél díszletébe. Szinte vártam, hogy az egyik sarkon előbukkan Clark Gable és Vivien Leigh. Apa főnöke és a felesége meglehetősen furcsa pár. A hapsi köpcös, jó hatvanas, és vagy százhatvan centi magas. A haja – már amennyi az évek során megmaradt  – feketére festett és a feje tetejére fésüli, leplezendő a tar, zsíros koponyát. A bulldog-arcban főleg a száj vonja magára a figyelmet. Mintha két párosodó meztelencsiga lenne (lopva kedvenc szerzőmtől, Molnár Évától). Amúgy az egész pasi meztelencsigára hasonlít, az aurája is, mintha egy nyúlós nyálka volna. Taszított már az első pillantásra. A feleség pár évvel lehet idősebb nálam. Dögös-bögyös hidrogén­ szőkeség. Majd két fejjel magasabb a férjnél, bár ez csalóka, mert olyan magas sarkú cipő volt rajta, amiben én lépni sem tudnék. Mondjuk ő is csak tiperészett benne, mint egy hasmenéses hiéna. A hölgyemény személyisége említésre sem méltó. Már ha van neki. Undok vagyok? Apa mindenkit sorra bemutatott. Az az undorító főnöke a bemutatkozásnál kézfogás helyett lesmárolta a kezemet. Pedig a fiatal lányoknak nem illik kezet csókolni! Aztán a nappaliba tereltek minket. Ott fecserésztek a férfiak sportról, főként fociról. Anyu megpróbált beszédbe elegyedni a feleséggel, de minden kísérlete kudarcba fulladt. A szőkeség csak a lábát lóbálta a kanapén ülve. Ezek szerint megszokta már, hogy díszletnek használják. Én látványosan unatkoztam. Inkább a kandallóba bámulva megpróbáltam mindenféle alakzatot kivenni a lángokból. A vacsora hat fogásból állt, mindenhez külön bor dukált. Volt meleg előétel (zöld meg sárga izé nagy fehér tányéron, sötét szósszal leöntve), leves, hal, hús, desszert, sajt. A desszerthez pezsgőt ittunk, ebből én is kaphattam. Elkaptam az öreg egy pillantását, miközben a pezsgőmet kor96


tyolgattam. Végigfutott a hátamon a hideg, olyan kéjelgően csillogott a szeme, ahogy rám nézett. Vacsora után a nappaliban szolgálták fel a kávét és a konyakot. Vesztemre az öreg fószer mellém ült (kellett nekem a kanapét választanom), és érdeklődve kérdezgetett a suliról, hogy mi a kedvenc időtöltésem, közben élvetegen legeltette rajtam a szemét. Először csak a hátam mögé tette a karját, aztán bizalmasan a térdemre ejtette az izzadt, nyálkás kezét a virsli ujjaival. Ekkor döntöttem úgy, hogy nyomban ideje lenne egy hosszas anyagcsere-bonyolításnak. Jó negyed órára bezárkóztam a vendégek számára fenntartott mosdóba. Mikor visszaértem, anyu kijelentette, hogy eléggé visszaéltünk már a vendéglátóink türelmével, ezért elindulunk haza. Bármennyire is tiltakozott apu főnöke, anyu hajthatatlan maradt. Az ajtóban az inas a kabátjainkkal várt minket. Persze az öreg kapott az alkalmon és elvette a kabátomat, hogy felsegítse rám. Lehet, hogy udvariatlan voltam, de úgy kikaptam a kezéből, hogy nyekkenni sem tudott. Még csak az kellett volna, hogy letapizzon mindezek után. Anyu nem szólt semmit, csak fogta magát és az öreg fószer meg közém állt. A kezével a háta mögé parancsolt. Udvariasan megköszönte a vacsorát és elköszönt. Én nehezen tudtam volna bármi köszönetet is kicsikarni magamból. Hazafelé apu panaszkodott, hogy miért nem maradtunk még, olyan finom volt a konyak. Anyu lehordta, hogy lehet ilyen vak, hát nem látta, hogy a főnöke milyen szemérmetlenül kikezdett velem a saját felesége előtt, az én vonakodásomat semmibe véve. Meglehet, az új frizura miatt kicsit idősebbnek nézek ki, de még mindig csak tizennyolc vagyok. (Megjegyzem, már csak alig több mint egy hónapig.) Peti közbe is vetette, hogy biztos azért nem látott apu semmit, mert végig a bögyös maca dudáit leste. Jé, a tesóm néha egész jó megfigyelő tud lenni! Kijelentettem, hogy én ide többet be nem teszem a lábam, és anyu is csatlakozott hozzám. Sajnos egyszer majd illik viszonozni a meghívást, de akkor én messzire el fogom kerülni a házunkat. Az tuti! 97


2011. április 5. kedd Anyuval tulajdonképpen kibékültünk. Én elmondtam, mi bántott az utóbbi hetekben. Ő bocsánatot kért és megkért, hogy ezentúl ne zárkózzak el előle, minden bajomat beszéljem meg vele. Volt nagy bőgés meg összeborulás. Olyan szívesen elmondanám neki Marcsit is, de még nem lehet. Majd megkérdezem, bánná-e. Addig hallgatnom kell. Egyébként Marcsit mintha kicserélték volna. A szombati randija nagyon jól sikerült. Azt mondja, Péter teljesen más, mint amire gondolt, de nagyon helyes és vicces. Hát a viccessel egyetértek, de a helyes nekem mást takar. Szerintem max. 5 pont a 10-es skálán. Amolyan „sok vodkanaranccsal elmegy” típus, de nem nekem kell tetszenie. Bár az az igazság, hogy ezután a hétfői este után még egy jóképű Adonisz is csak viszolygást tudna kiváltani belőlem. Marcsi viselkedése viszont nem csak velem, de mindenkivel szemben megváltozott. Ragyog. Szó szerint. Rózsaszínű aurában fürdök egész nap. Már kezd elegem lenni a tuttifrutti érzésből.

2011. április 7. csütörtök este Miután teniszezői karrierem olyan kurtán-furcsán dicstelen véget ért, új sportolási lehetőség után kell néznem. Mivel mindenki tőlem szívja el az energiát, nekem is kell valami, amiből én merítek erőt. A fallabda az ütővel való ellenséges viszonyom folytán nem jöhet szóba. Csapatjátékokból elég a tesiórákon. Küzdősport tetszene, de az a gyanúm, hogy már kiöregedtem belőle. Valami olyasmi kellene, amit a szabadban végezhetnék. Futás kizárt. Kicsi korom óta képtelen vagyok a nagyobb sebességű előre haladó mozgásra. Anyám szerint úgy futok, mintha kettőt előre, egyet hátra lépnék. Mellesleg a Budapest környéki erdők több szempontból sem szimpatikusak. Bármely bokorból elém ugorhat egy szatír vagy egy illegális szemétlerakóhely. Gyerekkoromban tettem néhány kísérletet a lovaglásra, amit egy Zsuga nevű harapós póni végül meghiúsított. Akkor elvesztettem a bizalmamat ezekben az egyébként roppant megnyerő állatokban, de tíz év telt 98


el azóta. Talán újra próbálhatnám! Egy helyes, okos és kevésbé harapós ló vissza­állíthatná a fajba vetett hitemet. Ki is fogom próbálni. Holnap utána­érdeklődök az osztálytársaimnál.

2011. április 8. péntek Holnap megyünk Riával a lovardába. Ő már évek óta lovagol. Úúúgy izgulok! Mi lesz, ha leesek?

2011. április 9. szombat délután Jóval ebéd után értem haza, de nagggyon jó volt a lovaglás!!! Nem estem le. Fanni – egy almásderes kanca – sokkal rendesebb, bár sokkal nagyobb is, mint anno Zsuga volt. Ismét megállapítottam, hogy Ria nagyon kedves lány. Egészen addig nem mozdult mellőlem, amíg fel nem tettek a futószáras lóra. Segített lepucolni az állatot, megmutatta, melyik kefét hogyan használjam és hogyan takarítsam ki a ló patáját. Közben Fanni érdeklődően szagolgatott és egyszer sem harapott a fenekembe, pedig folyton attól rettegtem, ezért le sem mertem venni róla a szemem. Nyereg helyett csak egy pokrócot tettek a lóra meg egy fém kapaszkodókkal ellátott hevedert, amire azt mondták, futószárazó heveder. Az oktató – tulajdonképpen az egyik lovász srác – úgy néz ki, mint akinek sokszor meggyűlt a baja a rakoncátlan lovakkal. A mosolya főleg foghíjakat mutat, alacsony, a két lába közé beférne egy boroshordó, az arcbőre cserzett és mosolyráncoktól szabdalt. A felszállásom nem sikerült túl sikkesre. Mintha nem is ötvenhét kiló lennék, úgy huppantam Fannira, hogy azt hittem, összeesik. Amikor megmozdult alattam, kis híján lezúgtam, de elárulták a titkot, hogy szorítani kell a lábammal. Utána már hamar ráéreztem a dologra. Negyed órát csak sétálgattunk, hogy szokjam a mozgást. Kellett néhány karkörzést, fejkörzést csinálnom, aztán be kellett hunynom a szemem, csak úgy meg elszédültem. Egy másik lánnyal felváltva lovagoltunk. A második negyedórában már ügettem is. Kapaszkodtam a majrévasba, mintha az életem múlt volna rajta. Az ujjaim is elfehéredtek, annyira szorítottam. Abban 99


a negyed órában úgy elfáradtam, mintha nem is a ló vitt volna engem, hanem én vittem volna őt a hátamon. Lovaglás után a haladókat néztük a pálya széléről. Ők már vágtáztak, néhányan ugrattak is. Ria mintha összenőtt volna a lóval. Egy női kentaur. Bárcsak én is úgy tudnék lovagolni, mint ő! Hazafelé megdicsért, hogy amennyit látott belőlem, az nagyon jó volt. Én annyira nem éreztem annak, de hát ő tudja. Amikor hazamentem, anyu elhúzta az orrát, hogy büdös vagyok. Ez nem igaz. Csak lószagom volt. Az pedig egyáltalán nem büdös. Ezt hiába bizonygattam, rám parancsolt, hogy gyorsan dobjam a gönceimet a mosásba, mert elviselhetetlen a szagom. Akkor sem hagyom abba a lovaglást! Ez végre tetszik. Szabad levegőn vagyok, és társam is van a mozgásban. A ló. Aki nem beszél vissza, nem vitatkozik, és nem tesz semmiért szemrehányást. Azért sem, ha rossz a szagom. Pedig az emberszag összehasonlíthatatlanul büdösebb, mint a lószag. Főleg, ha a tesómból indulunk ki.

2011. április 10. vasárnap délelőtt majdnem 11-kor Alig bírok mozdulni. Mindenhol fáj, de főleg a combom belső oldala. Ott a lovaglóizom, ami miatt most nem tudom összetenni a lábamat. Olyan a járásom, mint Rudi bácsiék tacskójának, amikor heresérve volt. Óvatosan megpróbálom tornáztatni a tagjaimat. Jaj, a hátam is fáj! Feladom. Inkább visszafekszem.

100


Átrajzolódó frontvonalak

Albert Einstein azt mondta: „Csak két dolog végtelen: a világegyetem és az emberi hülyeség. De a világegyetemben nem vagyok olyan biztos.” Én hozzátenném az emberi rosszindulatot is.


2011. április 13. szerda este Valamit tennünk kell! Anyuval együtt megelégeltük, hogy a tesóm annyira igénytelen a saját testi higiéniájával szemben, hogy az már a család többi tagját is veszélyezteti. Mind fizikai, mind erkölcsi értelemben. Plusz még pökhendien vissza is beszél, ha valamilyen hibájára felhívjuk a figyelmet. Peti fejébe vette, hogy a külsőségek nem számítanak. Azt mondja, van valami haverja, aki tizenhat éves korában otthagyta a sulit és elkezdett mindenféle számítógépes programokat gyártani meg fejleszteni. Ő aztán überkocka. Mellette a neten tőzsdézett, és mostanra többszörös milliomos, van egy nyaralója egy trópusi szigeten meg egy jachtja a Balatonon. Se kutyája, se macskája. Egy belvárosi garzonban lakik. Az ideje nagy részét a számítógépei előtt tölti, a szobája elsötétítve, azt sem tudja, nappal van-e vagy éjszaka. Ha elfárad, alszik, ha éhes lesz, rendel valamilyen kaját, kiválóan el tud élni a futárral hozatott pizzán és hamburgeren is, és az ő lakásában Peti szobájához képest exponenciálisan nagyobb a szagmolekulák koncentrációja. Ő Peti legújabb példaképe. Ezek a 21. századi példaképek. Hogy lehet a legtöbb szükségletet kielégíteni a lehető legkevesebb energiabefektetéssel? Bár ahogy a beszélgetésből kivettem, ennek a srácnak nincsenek különösebb szükségletei. Minimális elvárásai vannak magával szemben. Élet ez így? Inkább vegetálás. Szerintem. Az életet nem szabad csupán pénzgyártással és az alapvető testi szükségletek kielégítésével eltölteni. Egyáltalán, élvezi annak a pénznek a hasznát, amit a vegetálása során összegyűjt? Kétlem. Szerintem nem is járt még a nyaralójában, csak bérbe adja, és a jachtja is inkább valami kalózbárkára hasonlíthat, ahol olyasmi rendetlenség lehet, mint a lakásában. Úgy gondolom, az életnek kell, hogy legyen valami értelme, és ne csak az, hogy jól érezzük magunkat. Hiszen olyan rövid ideig tart.

2011. április 14. csütörtök este A tesómnak nem ez lesz élete legkellemesebb napja, ha megkérdezik. Apu most őt támadta le. Amennyit én hallottam belőle, az nekem egy életre is elég volt. Apu mondandójának az volt a lényege, hogy amíg Peti 103


az ő kenyerét eszi, addig azt csinálja, amit mondanak neki. Ez röviden annyit tesz, hogy iskolába jár, a képességeinek megfelelően tanul, szót fogad, és udvariasan bánik a szüleivel és a testvéreivel. Tulajdonképpen egész simán zajlott a beszélgetés. Én tutira a fülénél fogva ráncigáltam és megpofoztam volna. Ahogy elképzelem azt a szemtelen vigyort az arcán! Apu inkább a szóbeli agresszió híve. Ezek szerint. Arról viszont elfeledkezett, hogy napi egyszeri fürdésre kötelezze. És a szobájában is ki kellene szellőztetni meg rendet rakni, mert a szag már a folyosóra is kiszivárog. Ráadásul, ahogy elnézem, az aurája is mintha egyre szürkébb lenne a kosztól. Nem is gondoltam, hogy a testi tisztaság ennyire befolyásolja a lelkit is. Ráférne a srácra egy nagymosás. Kívül-belül.

2011. április 15. péntek Megkaptam az új bicajomat. Oltári menő! Huszonegy sebességes, csillogó aluvázas, ezüst-sárga csíkozású, és könnyű, mint egy marék pillangó. Kaptam hozzá egy számzáras biztonsági láncot is, mondván, ha a kulcsot el is hagyom, a fejem azért megmarad. Ha mégis elveszíteném – mármint a fejemet –, akkor meg már úgyis mindegy. Praktikusan a születési dátumomat állítottam be. 9258, mivel május 8-án születtem 1992-ben. Azt csak nem felejtem el! Azért a biztonság kedvéért itt is meg lesz örökítve! Az örömömet beárnyékolja, hogy a biciklihez vett apu egy rikító sárga sisakot is, merthogy megy a csíkok színéhez a biciklin, és ezt kötelező hordanom. Azt mondta, ne is próbáljam meg kijátszani, mert vannak emberei a suli felé vezető úton, és azonnal jelentik, ha sisak nélkül bicikliznék. Ki is nézem belőle, hogy kémeket tart. Micsoda aljasság! Ezt nem tiltják a jogszabályok? Rögtön fogtam is a bicajt és kirándultam egyet a budai hegyekbe. Főként azért, mert nem bízom a biztonsági láncban, és vadiújan nagyon csábítóan nézett ki a cajga. Lopásra csábítóan. Belementem minden pocsolyába, egy kicsit meg is karcolgattam. Most már csak átlagos bicikli formája van. Mindent megtettem azért, hogy minél tovább élvezhessem az új biciklimet. Csak azt a hülye sisakot ne kéne felvennem hozzá! 104


2011. április 16. szombat A mai lovaglás kiütött. Nem ment olyan jól, mint elsőre, de azért most is élveztem. Olyan fáradt vagyok, hogy még írni sem tudok.

2011. április 17. vasárnap Kitaláltunk anyával valamit. Mivel apu múltkori dörgedelmei hatástalanok maradtak, és édes testvérem saját testi higiéniájához való hozzáállása semmit sem változott, újabb módszerrel próbáljuk rávenni a tisztálkodásra. A testi erőszakot kivéve már minden mást bevetettünk. Könyörgést, zsarolást, fenyegetést, vesztegetést. Azt nem vállaltam, hogy versenybe szállok vele a nem mosdásban, mert azért mindent nem vagyok hajlandó feláldozni az ügy érdekében. Annyi pénzem meg nincs, hogy lefizessek valakit, aki hajlandó lenne vele járni, hogy legalább a barátnője kedvéért fürödjön és rendszeresen cserélje a zokniját. Most azt a taktikát követjük, hogy nem foglalkozunk vele, mint Bera, amikor Huncutka elkezd valamiért hisztizni. Viszont beszereztünk egy szuper hifi berendezést villogó kijelzővel meg sok hangfallal, és apuval beszereltettük a fenti fürdőbe. Fogtunk egy vödör fekete festéket, és a bíborpiros csempe feletti falfelületet feketére festettük. Anyu készített rá fényes papírból apró csillagokat. Beállítottuk a fürdőbe anyuék hálójából a lávalámpát, amit anyu már nagyon utált, pedig csak az ő kedvéért szerezte be apu néhány héttel ezelőtt. Amíg száradt a festék, anyuval elugrottunk és vettünk egy csomó pihepuha fekete törölközőt (nem törődve azzal, hogy majd külön kell mosni őket), meg beszereztük az összes reklámból ismert macsósító cuccot, dezodort, tusfürdőt, borotvagélt, borotvát stb. Ezeket ízlésesen elhelyeztük a mosdó feletti polcon. Az én nőcis holmijaimat kosarakban feltettem a szekrény tetejére. Este a fürdéskor gyújtottam gyertyákat meg füstölőt, és vittem a kedvenc zenéimet az MP3 lejátszómon, amit rákötöttem a hifire. Baromi jó volt, amikor Seal énekelte az It’s alright-ot, miközben a forró víz masszírozta a vállaimat. 105


Miután végeztem, némi gőzfergeteg kíséretében elhagytam a fürdőszentélyt. A tesóm fintorogva bedugta az orrát, és valami olyasmit morgott, hogy úgy néz ki a hely, mint egy kupleráj. Elvonult a szobájába a büdös zokni szagával együtt. Egy órán át nem hallottunk felőle, de aztán felcsendült az általam hőn utált techno a fenti fürdőben. Még mindig bent van. Remélem, fürdik is, és nemcsak testi szükségleteit elégíti ki. Legyenek azok bármifélék is! Vízcsobogás! Birkabunda, azaz juh-héj!

2011. április 18. hétfő A suliban nem volt semmi… Merő unalom! Már alig várom az érettségit, hogy végre véget érjen ez az egész idegtépősdi. Viszont délután látogatást tett nálunk Peti haverja. Az a bizonyos überkocka Menőcsávó, akinek jachtja meg nyaralója van. Ha nem tudnám róla a dolgokat, akkor is egy gusztustalan féregnek tartanám. Én nyitottam neki ajtót. Hát nem éppen egy Adonisz-testalkat, és az összhatáson sokat rontott a zsírosan göndörödő haj és a több napos borosta is. Elkezdte lökni a dumát – de szó szerint –, még a teste is meglendült befelé a házba, hogy Petihez jött, és jó lenne, ha sürgősen szólnék neki, mert siet. Az ő ideje nagyon sok pénz. Azt én el sem tudom képzelni, mennyire sok. Aztán beljebb furakodott és körülnézett. Rögtön átlátta a helyzetet, és máris jópofizni kezdett. Ilyesmikkel próbálta tömni a fejem, hogy ha tudta volna, micsoda jó bőr a Peti tesója, már régen eljött volna hozzánk. Meg hogy nem akarom-e megnézni az új Harley-ját, amit a múlt héten vett, mert a Ferrarijának kipucolták a klímáját, és addig kellett neki egy másik gép, amivel közlekedni tud. Azt hiszem, anyu figyelmét fel kell hívnom a menő minimalista lakberendezésének a hátulütőire. A srácot leszereltem azzal, hogy nem érdekelnek a motorok (pedig dehogyisnem, csak nem az övé), és elmentem a tesómért. Valami olyasmit motyorgott utánam, hogy pedig szívesen megbútolna vagy mi. Remélem, nem azt jelenti, amire gondolok! Szerintem a nyála is kicsordulhatott. Amíg Peti üzletelt vele, én messziről elkerültem a nappalit. Szerencsére a szobájába nem hozta fel. A srác mocskos aurája beszennyezte volna 106


az egész lakást. Miután elment, kiszellőztettem a házban. Inkább hideg legyen, mint büdös. Némi elégtétel az egészért, hogy a tesóm este nagyon dühös volt, mert kiderült, hogy amit eladott neki a csávó, azt másoknak negyedannyiért adta. Szóval alaposan át lett verve. Szerintem már nincs olyan nagyon oda érte. Remélem, nem lesz többé nyálcsorgató überkocka Menőcsávóhoz szerencsém!

2011. április 20. szerda este A tesómnak annyira bejött a fürdőszentély, hogy órákat képes eltölteni benn az undorító, tucctucc-zenéjét hallgatva. Nem is gondoltam volna, hogy egyszer visszasírom azt az időt, amikor nem fürdött. Most folyton tocsog a kádkilépő és a mosdó környéke a víztől. Mindenhol vizes törölközők henteregnek, és a mosatlan gönceit a padlóra hányja. Ha én is ezt csinálnám, hamarosan nem férnénk be a fürdőszobába. De akkor sem takarítok ki utána! Viszont Peti megkérte anyut, hogy segítsen neki átrendezni a szobáját. Sötét indigókék falakat szeretne, meg laminált parkettát, kockás függönyöket, párnákat és olyan foteleket, amibe a haverjai ülhetnek, ha nála van az aktuális LAN-Party. Szemtanúja voltam, amikor bagzó macskaként anyu körül sündörögve próbálta meg rábeszélni, hogy a számítógép legyen az ő szobájában, mert úgyis csak ő használja. Na hallja! Használnám én is, de mindig a neten lóg. Anyu vagy nem látott át a szitán, vagy tudja fene, mi ütött belé, de hajlott az engedékenységre. Felháborító kivételezés! Eddig nem lehetett a hálószobákban számítógép, mert csak a nappaliban van internet-csatlakozás. A tesóm persze mindig mondta, hogy beszerel egy wifit, de hallani sem akartak róla. Talán így akarták szemmel tartani, hogy ne mindig pornót nézzen. Most már elég érett rá? Ezentúl lesz wifi. Apunak meg saját gépe a cégtől. Én meg úgyis az érettségire készülök. Ennyi igazságtalanság hallatán elöntött a pulyka­ méreg, és dühösen a szobámba zárkóztam. Anyu még kap ezért, csak kerüljön a karmaim közé! 107


2011. április 21. csütörtök, mielőtt startolnék a suliba Nem vagyok irigy. Kiegyensúlyozott és harmonikus vagyok. Ki vagyok békülve a környezetemmel és magammal. Na persze! Hiszi a piszi. Ellógtam Milláékhoz. Anyu egy csomószor hívott a mobilomon, de nem vettem fel. Mikor hazaértem, rögtön lekapott a tíz körmömről. Miért nem veszem fel a telefont, hiszen azért adták, hogy elérhető legyek! Azt mondta, aggódott értem, hogy nem esett-e valami bajom. Látta, hogy valami nyomja a bögyömet, és addig faggatózott, amíg kiszedte belőlem, hogy hallottam a Petivel folytatott beszélgetését. Aztán kinevetett és kis csacsikámnak nevezett. Intézett egy gyors telefont, aztán titokzatos arccal megjelent a szobámban és elkezdett veszettül vigyorogni. Azt mondta, apával is megbeszélte, és most már elárulhatja, hogy közelgő születésnapomra egy hordozható számítógéppel akarnak meglepni, ezért is volt Peti irányában olyan engedékeny. Borzasztóan örültem és valahogy meg is könnyebbültem. Talán mégiscsak szeretnek egy kicsit a szüleim?!

2011. április 22. péntek Annyi megpróbáltatást követően, aminek a magyar tömegközlekedés tett ki, végre megérkeztem nagyihoz. Komoly megkönnyebbülést jelentett a falu központjában leszállni a buszról, pedig még majdnem egy kilométeres gyaloglás várt rám. Apunak csak hétfő délután lett volna ideje lehozni. Így legalább követtem a saját elveimet és tömegközlekedtem. Pecsenye majd kibújt a bőréből örömében, amikor meglátott. Úgy csóválta a farkát, hogy 108


azt hittem, menten felborul az igyekezettől. Nagyi is nagyon örült. Azt mondta, megnőiesedtem. (A melleim nem nőttek, akkor talán a seggem lett nagyobb?) Neki is tetszett az új hajam, de szerinte rosszat tesz nekem a nagyvárosi levegő. Olyan sápadt és sovány vagyok. Ugye! Én is ezt mondom. Folyamatosan.

2011. április 24. vasárnap Egész nap az ünnepre készülődtünk. Délelőtt templomban voltunk. Nagyon felemelő volt. Különösen az a rész, amikor a pap azt mondta: – A szentmisének vége. Menjetek békével! – És mi válaszoltunk: – Istennek legyen hála. Tojást és sonkát főztünk. Írókáztunk, aztán megfestettük a tojásokat. Nagyi keze nyomán szép katonás rendben sorakoztak a csíkok, az enyém viszont szörnyű lett. Nem tudom, hogyan csinálja, de a hetven éve ellenére sem remeg annyira a keze, mint az enyém. Úgy határoztam, inkább extravagánsabb tojásokat csinálok. Hármat sikerült gyártanom. Egy pirosat, amire pókhálót és a sarokba egy pókot festettem, egy sárgát, amire egy tojásból kibújó kiscsirkét festettem, meg egy zöldet, amin a tojást éppen egy tojásevő kígyó készül bekapni. Délután kalácsot sütöttünk. Diósat és mákosat. Sütöttünk piskótát is, és házi baracklekvárral töltöttünk meg. Kicsit csaltam, mert egy kis rumot is kevertem a lekvárba. Úgy igazán finom. Lakkszakállas kalács Először a tölteléket csinálom meg. Rengeteg diót és/vagy mákot kell darálni (kb. 25 dkg összesen), és ehhez kb. kétharmadnyi cukrot, egy citrom héját, és 2-3 ek forró vizet keverni. Kakaós kalácshoz 25 dkg margarint 25 dkg cukorral és 3 ek jó minőségű kakaóval kell kikeverni. Tészta: –– 90 dkg finomliszt –– 9 dkg porcukor –– 4,5 dl langyos tej vagy víz –– 5 dkg élesztő 109


–– 1,5 dl étolaj –– 3 tojás fehérje –– ½ evőkanál só A lisztet szobahőmérsékleten langyosítjuk. Fészket csinálunk és a cukros tejben felfuttatott élesztőt, a tojásfehérjéket, étolajat, sót beleöntjük, majd dagasztóspirálos robotgéppel összegyúrjuk. Simára kell gyúrni, hogy a tál falától (aki nem géppel csinálja, annak a kezétől) elváljon. Ezután 6 cipóra osztom. Mindegyiket kinyújtom fél centi vastagra, és megkenem a töltelékkel. Feltekerem, majd 2-2 tekercset összefonok. A 3 kalácsot egymás mellé egy sütőpapírral bélelt tepsibe fektetem. Egy órát kelesztem. Megkenem a 3 tojás kikevert sárgájával, 190 °C-on kb. 40 percet sütöm, hogy szép piros legyen a teteje. Még forrón meg kell kenni mézes vagy cukros vízzel, attól lesz szép csillogó. Rég nem feküdtem le este tíz előtt, de most úgy elfáradtam, mint szomszédék Cirmi cicája egerészés után. Vagy talán csak a jó levegő teszi. Olyan, mintha ereje lenne ennek a levegőnek. Lenyomja az embert. Holnap ebédre jönnek anyáék, délután visszük magunkkal Julcsit is. A szünet utolsó napját nálunk tölti. Már alig várom!

2011. április 25. hétfő este a WC-n ülve Julcsi megszállta a szobámat. Nincs egy nyugodt hely a lakásban, ahol írhatnék. Csak azt akartam leírni, hogy a pókos tojásom nagyon menő volt. Az első csapat gyerekből három is azt kérte a locsolásért cserébe. Juhé! Állati jó vagyok!

2011. április 26. kedd Kezdjük azzal, hogy Julcsival aludni felér egy extrém túlélőtáborral. Állandóan forog álmában, fészkelődik és csikorgatja a fogát. Valamit mondott hajnalban, de nem értettem. Egyszer még fejbe is csapott. Nem volt túl kellemes erre ébredni. Legközelebb udvariasan ragaszkodni fogok ahhoz, hogy külön szobája legyen. 110


Délelőtt megmutogattam neki a budai oldal látványosságait. Térdig legyalogoltuk a lábunkat, aztán beültünk egy csehóba, ahol persze Julcsi hamar szikrát kapott és bájosan cseverészni kezdett előbb a pincér sráccal, aztán az egész személyzettel. Olyan lelkes és bájos volt. Csak a vak nem látta, hogy vidékiek vagyunk. Azért irigylem Julcsit. Soha nem tudnék ilyen gyorsan beszédbe elegyedni senkivel. Ő olyan kedves és közvetlen. Délután kikísértem a vonatra. Kár, hogy nem maradhatott tovább, de megbeszéltük, hogy a nyári szünetben majd sokat találkozunk. Szeretek vele lenni, mert olyan szép sárga az aurája, és mindig vidámságot sugároz. Igazi életigenlő, barátságos lány. Holnap viszont suli. Öt nap pihenő után. Lehet, hogy kétoldali iskolaundorom van? Ez az érettségi tutira a sírba visz.

2011. április 28. csütörtök este Egyszerűen nem értem a férfiakat. Ma bucivásárlás után Milláéknál kötöttünk ki. Már egész sokáig világos van, ezért bátran időzhettem egy kicsit. Vittem az új bicajomat is, de kénytelen voltam felcipelni az első emeletre, mert a lépcsőházat nem lehet bezárni, no meg az ott lakók sem túl bizalomgerjesztőek. Zoli valamivel elmélyülten foglalkozott a számítógépén és ki sem dugta az orrát. A kicsik viszont odavoltak a szép új bicikliért. Még a legkisebb is, pedig szerintem fogalma sincs arról, hogy mire való. Játszottunk velük egy negyed órát, aztán indulnom kellett. Kifelé menet beköszöntem Zolihoz is, aki fülhallgatóval a fején ücsörgött. Amikor meglátott, levette a fejéről a fülest és felugrott, hogy kikísérjen. Elvette tőlem a bicajt és lecipelte helyettem a lépcsőn, aztán az utcán a kezembe adta. Leakasztotta a kormányról a borzalmas sisakot és a fejembe nyomta, sőt, be is csatolta az állam alatt. Meglepetésemben nyikkanni sem tudtam. Aztán kedélyesen sisakon legyintett és „Vigyázz magadra!” felkiáltással felviharzott a lépcsőn. Most akkor miii vaaan???!!!

111


Megpróbáltatások így vagy úgy

Az a boldogság titka, ha meglátjuk a velünk történő dolgokban a legkisebb jót is. Akkor is, ha nagyító kell hozzá.


2011. április 29. péntek Ballagás. Kimerítő volt. Nem csináltunk nagy hacacárét. Anyu nem ér rá ilyenekkel foglalkozni, apu meg nincs itthon. Inkább tanulok, bár ha eddig nem tanultam, szerintem most már mindegy. Azért remélem, más is ragadt rám a négy év alatt a koszon kívül!

2011. április 30. szombat Ezennel bezárom a boltot. Mától nem vagyok elérhető. Hivatalosan is ki vagyok akadva. Ha ezt túlélem, bármire képes leszek.

2011. május 1. vasárnap délben, ebéd után Nincs igazság az életben! Anyák napja alkalmából anyuékat reggel azzal leptem meg, hogy ágyba vittem a reggelit. Csináltam finom pirítóst, mellé fűszervajat (szigorúan fokhagymamenteset, ma még sokat fog puszizkodni), sütöttem szív alakú gofrit, és megkentem narancslekvárral. Lefőztem egy nagy kancsó kávét, amolyan németesen, sok vízzel, kevés kávéval, és egy tálcán felszolgáltam nekik az ágyban. Tettem mellé egy kis csokor gyöngyvirágot, amit tegnap lovaglásból hazajövet vettem a piacon, és egy magam csinálta szívecskés képeslapot A világ legjobb anyukájának felirattal, mert mindig azt mondja, annak örül, amit mi készítünk. Örült is neki, de amikor a tesóm délben beállított a szomszéd utcában lakó néni kertjéből a haverjaival együtt lopott orgonacsokorral, annak is ugyanúgy örült. Sőt, kitette a nappali közepére, mert olyan finom illata van. Pedig biztos vagyok benne, hogy a kis genyónak csak akkor jutott eszébe az anyák napja, amikor reggel látta, hogy sürgölődöm. Délelőtt meglátogattuk Margót, de szerencsére nem tudott velünk foglalkozni, mert valami mecénását várta ebédre és készülnie kellett. Nagyival is beszéltem telefonon. Ebédre Beráék jöttek. Huncutka nagyon aranyos volt. Két kézbe véve ette a rántott húst. Felvágva nem volt jó neki. 115


Úgy tervezem, este még elkészítem anyu fürdőjét. Már kiraktam rengetegféle illatos fürdőgolyócskát, amik közül választhat. Bármit csinálok, csak ne kelljen foglalkoznom az érettségi gondolatával. Jujj! Hát nem megint eszembe jutott?! Naná, hogy anyu az orgonaillatút választotta! Erre már nem lehet szavakat találni.

2011. május 2. hétfő –1

2011. május 3. kedd –2

2011. május 4. szerda –3 Már csak a fizika van hátra. 17-én. Nem is a fizikától félek, inkább Tanerőtől. A fizikát tudom, de Tanerő olyan számomra, mint egy több­ ismeretlenes egyenlet. Kiszámíthatatlan.

2011. május 5. csütörtök Anyával családterápiát tartottam. Nagy bevásárlókörutat tettünk, és beszereztünk a tesóm szobájának felújításához minden szükséges dolgot. Anyu kijelentette, hogy csak olyan holmit kaphat, amihez nem kell szakembert hívni, ezért Peti inkább lemondott a laminált parkettáról. Azt találta ki, hogy akkor parafaburkolatot kér. Azt ő is le tudja ragasztani. Apu segítségével a jövő hétvégén felújítják a szobáját. Lehet, hogy a tesóm is anyu természetét örökölte és ezentúl negyedévente új szoba­ berendezést követel majd? 116


Jazz Tízparancsolatai Minden Esetre Hogyan rendezzük be a szobánkat, hogy jól érezzük magunkat benne? 1.  Legyen meg a saját stílusod. Előre döntsd el, milyen hangulatot szeretnél elérni: pl. ír pub, tengerparti föveny, dzsungelfíling, vagy mintha belecsöppentél volna egy csésze habos kapucsínóba meg ilyesmik. 2.  Válassz ki három fő színt, amelyek a berendezésben dominálnak majd. Legyen egy központi bútordarab, amit kiemelsz, annak alapján, hogy mire helyeznéd a hangsúlyt: alvásra, munkára, vendégfogadásra. 3.  A falak közül egyet kiemelhetsz festéssel vagy dekormatricával. Képekkel elősegítheted a speciális hangulat kialakítását. A képeket mindig csoportosan helyezd el! 4.  A megvilágítást úgy oszd el, hogy minden funkció­ hoz a megfelelő fényerőt használd. Munkához az erős, fókuszált fény szükséges, vendégfogadáshoz a szórt hangulatfény is elég lehet. 5.  Egy szobában fontos, hogy kellemes legyen az illat. Használj illatgyertyát, füstölőt, párologtatót! 6.  Semmi sem dobja fel a szobát úgy, mint az új textíliák, legyen az egy új függöny, párnák vagy egy új ágynemű. Legmenőbb most a padlót seprő függöny, a roló és az élénk színű ágytakaró.

117


7.  Bútoraidat nem kell feltétlenül kidobnod, ha meguntad őket. Öntapadós tapéta, festék, dekormatrica segítségével egészen újjá és egyedivé varázsolhatod őket. Bútorkellék-boltokban rengetegféle fogantyú, gomb vásárolható, amivel könnyedén új arculatot adhatsz a megunt bútordaraboknak. 8.  Tükrökkel nagyíthatod a teret és világosíthatod a szobát, de az ágy körül óvatosan alkalmazd, mert zavaróan hathatnak alvás közben. 9.  Kedvenc együtteseid, énekeseid, filmsztárjaid képét egy helyen összpontosítsd a szobában! Lehetőleg készíts belőlük montázst, ami könnyen cserélhető, az ízlésed változásának megfelelően. 10.  Minden funkciónak megfelelő helyet alakíts ki! Munkához egy nyugodt, letisztult sarok, zavaró körülmények (pl. ablak, tükrök) nélkül. Alváshoz egy csendes kuckó puha textilekkel, távol az ajtótól, lehetőleg úgy elhelyezve, hogy az ajtóra, és az ablakra is ráláss, mert ez biztonságérzetet ad. Vendégfogadáshoz kell egy élénk, pezsgő tér, hangulatvilágítással, kényelmes ülőhelyekkel. Ne feledkezz meg a megfelelő méretű tároló helyről sem, ahová minden cuccod befér (és nem úgy, hogy szisztematikusan belegyömöszölöd őket).

2011. május 7. szombat Van olyan, hogy nem feltétlenül szükséges kimondani dolgokat, ha nem akarjuk megbántani a másikat. Ma például nem mondtam meg apunak, hogy a laptop, amit a születésnapomra vett nekem, inkább neki vagy egy olyan Jazznek való, akit ő elképzelt magának. Valakinek, aki egy megaász agytröszt, minden gondolata a pénzcsinálás körül forog, és egész nap tojáshéjszín kiskosztümben 118


mászkál Louis Vuitton-táskával a vállán. És aki nyilvánvalóan nem én vagyok. Elmentünk az elektronikai szaküzletbe, hogy kiválaszthassam a szülinapi ajándékomat. Volt ott mindenféle hordozható számítógép az édes kis picikéktől az impozáns csillogó darabokig. Minden vágyam egy kisméretű, helyes, visszafogottan elegáns netbook volt, de apu mindenféle kifogást sorolt fel ellene, hogy nem látszik jól a képernyő, meg túl kicsi a billentyűzet, kicsi a memória stb. Hiába mondtam, hogy minden igényemet maximálisan kielégíti az, amelyiket kinéztem, de nem. Akkor is a hatalmas, nehéz, csillogó notebookot vette meg nekem, és jó képet kellett vágnom az egészhez… Megfogadtam, hogy én ezentúl mindig figyelni fogok másokra. Megpróbálom beleképzelni magam a helyzetükbe, vagy ha ez nem megy, megfigyelem a reakcióikat az általam mondottakra. Az emberek nem vágynak másra, csak egy kis figyelemre. Arra, ha mondanak valamit, az visszhangozzon a másikban, és hagyjon valami nyomot az agykérgén. Jó példa erre Milla, aki mióta velem barátkozik, egészen közvetlen és beszédes lett, és a korábbi beszűkült aurája is legalább egy méter szélességben öleli már körül. Vagy itt vagyok én. Én is csak egy kis figyelemre vágyom. Bárki, valaki, akárki, aki odakint van! Halihó! Itt vagyok! Kérlek, figyelj rám!

2011. május 8. vasárnap este Ma volt a 19. szülinapom. Tavaly, a 18. születésnapomon hatalmas bulit csaptunk, minden barátom ott volt, eveztünk a Mosoni-Dunán, és bográcsoztunk a parton. Akkor írtam egy listát, hogy mit szeretnék megvalósítani a következő öt évben.

1. Elköltözni otthonról. 2. Menő, dögös csaj lenni, akit mindenki megnéz az utcán, miközben sárgul az irigységtől.

3. Szerezni egy pasit, akit szeretek és ő viszontszeret. 119


4. Szerezni egy házikedvencet ugyanebből a célból. 5. Kipróbálni a bungee-jumpingot. 6. Találkozni egy híres emberrel. 7. Megmenteni valaki életét. 8. Megtanulni főzni (ezzel akár meg is menthetem jó pár ember életét).

9. Segíteni a rászorulókon. 10. Elvégezni egy egyetemet és szerezni egy szakmát. Kábé ez lenne, nagyjából fontossági sorrendben. Ebből az első három szinte reménytelen. A negyedik Gezemice és Papundekli személyében megvalósult. Az életmentésből elég volt egy is, a többire meg még nem volt időm. Pocsék a megvalósulási százalék. Idén csak egy csokitorta rituális kivégzése jelentette a bulizást. Finom volt. Isten nyugosztalja!

2011. május 12. csütörtök délután 4 óra Szerencsére Peti – miután feldúltuk a szobáját – mégsem aludt nálam, inkább elment egy haverjához éjszakára. Gondolom, nem sokat aludtak. Tegnap kifestettük a szobáját. A szín nem pont olyan lett, mint amit ő elképzelt, de szerintem igazán jól sikerült. Ő indigókéket szeretett volna, de ez inkább sötét türkiz lett. Anyu megvigasztalta, hogy ez most a divatszín. Korábban kölcsönadtam neki a tízparancsolatomat, és azt találta ki, hogy olyan hangulatot szeretne, mintha az űrben lenne a szoba. Lehet, hogy ezt most módosítania kellene. Inkább mélytengeri hangulat kialakítására alkalmas az új falszín. A három fő színt a sötétkékben, mohazöldben és kávébarnában képzelte el. A parafaburkolatot apuval reggel leragasztották. Holnapig nem lehet rámenni. Az elképzeléséhez azért igyekszik tartani magát. Az egyik falat feketére akarja festeni, hogy elhelyezzen rajta egy hatalmas képet, ami a Földet ábrázolja az űrből. A hangsúlyt a számítógépre (mi másra) akarja helyezni, és sötétkék rolókat tettek fel apuval az ablakokra. 120


Anyu vett neki egy apró ledekből álló csillárt, ami felkapcsolva olyan, mintha csillagok világítanának a plafonon a sötétben. Varratott zöld-kék kockás anyagból hatalmas zsákokat, és megtöltöttük pici golyókkal. Azok lesznek a fotelok. Apu levágta a régi dohányzóasztal lábait, és kávébarnára festettük. Peti ott tudja majd fogadni a barátait. A szobájában mind kávébarnák a régi bútorok, így ezekkel nem kellett semmit csinálni, de a fogantyúkat extravagáns fekete karokra cseréltük. Az íróasztalon is ugyanilyenre cseréltük a fogantyúkat, és az oldalára zöld növénymotívumot ragasztottunk. Holnap minden összeáll, de most irány a konyha, mert készülnöm kell a vendégségre. Anyut megszállta az ihlet.

2011. május 13. péntek éjjel, miután a vendégek elmentek Rengeteget főztünk anyuval. Hús nélküli spagettit csináltunk. Hozzá mindenféle salátákat, köztük rákosat is, szerintem az nem hús. Az lett a legfinomabb. Előételnek elkészítettük a kedvenc sajttekercsemet gépsonka nélkül. Desszertnek pedig tegnap almás pitét sütöttem sok mazsolával, fahéjjal és habbal a tetején. Sajttekercs –– 25 dkg trappista sajt –– 6 szelet gépsonka –– 25 dkg túró –– 1 teáskanál Pirosarany –– ½ kávéskanál kömény –– esetleg kis fej reszelt vörös hagyma A túróból a fűszerekkel körözöttet készítek, tetszés szerint tehetek bele vörös/lilahagymát. A sajtot – zacskóban – forrásban lévő vízbe lógatom, amíg megpuhul. Folpackkal leterítem a deszkát, azon nyújtom ki a sajtot gyufaszálvékonyra. Ráterítem a gépsonkaszeleteket, és megkenem körözöttel. A folpack segítségével feltekerem jó szorosan. Néhány órára hűtőbe teszem. Tálaláskor vékony szeletekre felvágom. Olajbogyóval, paradicsommal tálalom. Előételnek kiváló! 121


Az össznépi nagy zabálás után Ákos megpattant. Valami haverjaival találkozott a téren. Csak az öregek meg a tesója maradt. A tesóját Bálintnak hívják és teljesen más, mint Ákos. Ákos sportkedvelő, szenvedélyes, könnyen hevülő, míg Bálint alacsony termetén nem látszik, hogy bármilyen sporttal sanyargatná magát. Inkább álmodozó, olyan „megalszik a szájában a tej” típus. Külsőre sem éri utol a bátyját. Ákos 10-ből 9-et kaphatna azon a bizonyos skálán, mert ő az „ezért a pasiért eladnám a lelkem” kategória, míg Bálint csak 6-ost. Ő inkább a „második ránézésre sem különösebben tetszik, de három a magyar igazság” típus. Azért kellemesen színes az aurája, csak az övében is van egy kis barna. Mit jelenthet? Bálint kiszemelt engem beszélgetőpartnernek és egész este csak velem dumált. A tesóm szobája még mindig kifordítva, így az én szobámba szorultunk. Peti is velünk tartott, de valószínűleg túl elefántosan érezte magát, mert egyszer csak azt vettem észre, hogy meglógott. Tulajdonképpen egész jól elbeszélgettünk Bálinttal, sok a közös bennünk. Pl. mindketten utáljuk a focit, szeretjük az állatokat, szeretünk olvasni és alig várjuk már, hogy meglépjünk otthonról. Beszélgettünk a pályaválasztásról is, hogy mi indította őt a teológusi pályára (atyaég!), de elég sokatmondó arcot vágott. Kikövetkeztettem, hogy valószínűleg kamu az egész, még nem eldöntött a kérdés. Anyu is bekukkantott. Nem tudom, hogy csak le akarta-e ellenőrizni, hogy nem vadul smárolunk az ágyamon, vagy tényleg a maradék sajt­ tekercset akarta behozni. Nem kapott rajta minket semmin, mert az ágyam mellé fektetett matracon ücsörögtünk és beszélgettünk. Szerintem egy kicsit meg is könnyebbült ettől, aztán visszament a vendégekhez, mert éppen egy fergeteges römiparti kellős közepén tartottak. Annak ellenére, hogy nagyon fáradt voltam, még sokáig tudtunk volna beszélgetni. Beszélgettünk filmekről, könyvekről, zenéről. A zenei ízlésünk sajnos ég és föld. Bálint inkább a tesóm-féle tucctucc-zenét szereti, mert a haverjaival sokat járnak diszkóba. Viszont ajánlott egy csomó jó könyvet, amit szerinte feltétlenül el kell olvasnom. Amekkora csalódás volt Ákos viselkedése, annyira szimpatikus volt Bálinté. Lehet, hogy találtam még egy barátot itt Budapesten? 122


Nyugtató zöld, nyugtalanító vörös

Szerelembe esni könnyű. Hagyni magunkat szeretni, az igazán nehéz.


2011. május 14. szombat Tanulnom kell! Muszáj! Tele van a piros pöttyös bugyim a fizikával. Miért kellett az építész szakot választanom!? Teee, lökött Jazz!

2011. május 15. vasárnap délelőtt Na, most már elegem van. Éjszaka álmomban erőket és ellenerőket számolgattam meg sebességet. Talán kicsit pihennem kellene. Délután meglátogatom Milláékat. De most még egyszer, mert elfelejtettem mi Avogrado törvénye. Pedig ebben az évben végig ismételtünk az érettségire felkészítő órákon. És mi az a Thomson-modell? ÁÁÁÁÁ! Tényleg nagyon kivagyok! Délután rászóltam Milla kistesójára, amikor elkezdett karddal csapkodni. Szegény el is sírta magát. Nagyon sajnálom, mert amúgy csípem a picit, csupa izom, csillogó szemű csöppség, gyönyörű indigókék aurával. Soha nem bántanám akarattal, de most ettől a… fizika érettségitől nagyon kibuktam. Milla ki is faggatott, mi bajom. Zoli hallotta a beszélgetést, odajött és felajánlotta a hétfői napját, hogy ha szeretném, egész nap csak velem foglalkozik. Legalább kicsit átismétli a középiskolai tananyagot. Olyan kedves tőle, de legszívesebben bezárkóznék a szobámba a könyveimmel, és addig ki sem mozdulnék, amíg nem a vizsgára kell mennem. Az úton hazafelé kaptam egy enyhe sírógörcsöt is. Beteszek valami nyugis zenét, hogy kicsit simuljanak az idegeim, és iszom néhány pohár citromfűteát.

2011. május 16. hétfő este Reggel kilenckor megjelent Zoli. Becsöngetett, bemutatkozott anyunak, aztán felmentünk a szobámba, ahol már hetek óta nem takarítottam, és még a tekik kuckója is kicsit büdös volt. Hát, már mindegy. Ő nem szólt egy szót sem. 125


Délelőtt átnéztük, miből lehetnek kérdések, mire számítsak. Anyu kivételesen jó fej volt, és csinált nekünk ebédre néhány szendvicset. Utána Zoli elhívott sétálni, hogy egy kicsit szellőzzön a fejem. Élveztem a társaságát. Kimondottam jó hatással van rám az a nyugtató zöld auramező, ami őt körülveszi, és emellett még sok dologról el tudtunk beszélgetni. Aztán nekiestünk újra a fizikának. Zoli meg volt elégedve a felkészültségemmel, szememre is vetette, hogy minek nekem korrepetálás, amikor jobban tudom az anyagot nála. Miután csináltunk néhány számítást, ami nem nagyon ment, már csak ezekkel foglalkoztunk. Egészen estig maradt. Talán csak azért, mert nem akart magamra hagyni. Jó is volt, mert miután elment, újra rám tört a kétségbeesés. A zuhany alatt is sírdogáltam az előbb. Bárcsak túl lennék már ezen az egészen! És ez csak az írásbeli. Mi lesz majd a szóbeli előtt?!

2011. május 17. kedd este Túl vagyok rajta. Nem is volt olyan rettenetes. A kettes biztos meglesz. És végre alszom… egy egész napot.

2011. május 18. szerda Rám szakadt ez a rengeteg szabadidő, és most nem tudom, mit kezdjek magammal. Pedig korábban úgy vártam az érettségik közötti szünetet. A hétvégén a tesóm beüzemelte nekem az új számítógépemet. Már fenn vagyok az összes létező közösségi portálon, csak tudnám, hogy minek… Tavaly megcsináltam a Facebook-oldalamat is, aztán szépen otthagytam. Most elkezdtem csetelni. Jófejek jöttek össze egy ilyen chat-szobában. Kezdek rájönni a rövidítésekre is. Minden oldalon a Pangea nicknevet használom, amit az őskontinens után adtam magamnak. Pangea felszakadásával a földi élet 95%-a elpusztult. Néha én is így érzem magam. A tesóm szobája szuper lett. Mintha az ember az Avatárban lenne. Minden kék és zöld és kellemes hangulatot áraszt. Az én szobám amúgy is tök jó, de most elgondolkodtam, hogy esetleg én is átrendezhetném. Csak azt nem tudom eldönteni, hogy trópusi tengerparti légkört akarjak vagy afrikai szavanna-fílinget. 126


Egyelőre azt hiszem, inkább csak rendet csinálok, az is nagyban előremozdítaná az ügyet.

2011. május 19. csütörtök este Marcsi eljött anyuhoz, és egész délután beszélgettek. Olyan dolgokat tudtam meg édesanyámról, amiket nem is gondoltam volna. Jó, azt tudtam, hogy ő is tizennyolc évesen szülte Berát, és apu is még csak huszonkettő volt, de furcsa volt elképzelni őket olyan fiatalon. Mióta az eszemet tudom, mindig öregek voltak és csak egyre öregebbek lesznek. Most egészen új szemszögből láthattam anyut. Nagyon realisztikusan mesélte el fiatalkori házasságkötésének történetét, az anyósával vívott állandó harcot a férjéért és a kisgyerek miatti gyötrő aggodalmat. Amikor nem tudta, miért sír a baba, hogyan nyugtassa meg, mit tegyen, hogy legyen elég teje a szoptatáshoz, egyáltalán szoptasson-e, mert anyósa állította, hogy az nem egészséges. Fiatal teremtés volt, tanácstalanul hánykolódva a különböző vélemények között, végül fel kellett ismernie, hogy csak magára számíthat. Ma is úgy látja, hogy a férje sokat segített neki. Különösen akkor, amikor leteremtette, hogy ne sápítozzon már. Azt csinálja, amit a szíve diktál! Ne hallgasson senkire, akkor se, ha mégoly okos tanácsadónak tűnik is, mert a szeretet a legjobb tanácsadó! Azt mesélte, hogy a szülei és a férje nélkül biztosan kétségbeesett volna, és ez akár tragédiához is vezethetett volna, annyira rossz állapotba került az első hetekben. Biztatta Marcsit is, hogy ossza meg szüleivel és a gyerek apjával a gondokat, és a mi segítségünket is felajánlotta. Néha olyan büszke tudok lenni az anyukámra. Marcsinak volt egy csomó kérdése, amire megpróbált anyu válaszolni, de utólag elmondta nekem, hogy talán Berát is be kellene avatni, hiszen az ő élményei frissebbek a szüléssel és a gyerekneveléssel kapcsolatban. Egyetértettem. Majd megkérdezem Marcsit erről is, bár sokáig már nem tudja titkolni a terhességet. Ilyen mértékű hízás hasban túlságosan feltűnő, ennek ellenére még egyetlen osztálytársunk sem szólt semmit. Anyu szerint régebben sokkal jobb volt a helyzete az egyedülálló anyáknak, mert ott volt a család, akire a kismama támaszkodhatott. Vol127


tak nagyszülők, akikre rá lehetett bízni a kicsit, és sokat tudtak segíteni a tanácsaikkal is. Ma már beszűkültek a családok, és könnyen meglehet, hogy Marcsi végül egyedül marad a bajával, az alapján, amit az anyjáról meséltem. És ez szörnyű lenne. Vigyáznunk kell rá! Mi nők, tartsunk össze a bajban! Szerintem anyu elfeledkezik arról, hogy régen is kiközösítették a megesett lányokat. Ebből a szempontból talán szerencsésebb Marcsi helyzete, mert manapság mind több a tinédzser korú szülő. Nem értem, miért! A fogamzásgátlási módszerek egyre tökéletesebbek. Ha én feküdnék le valakivel, rettegnék a teherbeeséstől és talán kétféle módszert is bevetnék ellene, nemhogy egyet sem.

2011. május 20. péntek este hét óra, a WC-n ülve Délután fél ötkor apu beállított és hozta a győri barátaimat. Mind a négyen benn nyomorogtak az autóban. Sebi persze elöl ült. Itt is kiütközik a férfisovinizmus, de azért valamennyire érthető is. Olyan széles a válla, hogy csak lapjával fért volna el a hátsó ülésen két másik mellett. Agyonpuszilgattam őket. Aput is. Anyu ötlete volt az egész, hogy az érettségiláz lecsengéseként és kiegészítő szülinapi ajándékként legyen valami meglepetés számomra. Most Bea, Julcsi, Szabina és Sebi az én szobámban vihorásznak valamin. Remélem, nem találták meg a gyerekkori fényképeimet! Sebi természetesen a tesómnál fog aludni, de egyelőre ő is ott lóg. Hamarosan vacsi, és utána kezdődik a traccsparti. Jujj! Úgy várom már!

2011. május 22. vasárnap, a vendégek távozása után A szobám romokban hever. A lakás többi része úgyszintén. Ha anyu most nem adja fel a minimalista elképzeléseit, akkor soha. A barátaim sokat tettek a ház otthonossá tétele érdekében. Péntek éjszaka sokáig beszélgettünk. Rájöttem, hogy nagyon hiányoztak! Az, hogy ideráncigáltak magukkal az én kedves, meghitt otthonomból és elszakítottak a barátaimtól, feltehetőleg a legnagyobb bűn, amit a szüleim elkövettek ellenem. Voltak pillanatok, amikor annyira elbambul128


tam, miközben bennük gyönyörködtem – már nem mintha bármelyikük is olyan szépséges lenne, de az én szememben gyönyörűek –, hogy nem is hallottam, miről dumálnak. Csak néztem az ismerős vonásokat, hallgattam a megszokott hangok dallamát. Belefeledkeztem a látványukba. Korábban sosem vettem észre, hogy Beának hihetetlenül nagy orra van, már ahhoz képest, hogy lány, és egy kicsi tokája is nőtt, viszont gyönyörű göndör, vörösesszőke a haja. Szabina zöld szeme egészen macskaszerűvé válik a tompa világításban, és Julcsinak a két felső metszőfoga kicsit ferdeszöget zár be egymással. Sebi egészen megférfiasodott, mióta nem találkoztunk. A csajok valami nővel heccelték, akit a múlt héten szedett össze a diszkóban. Nem hittem volna, hogy ha egyáltalán rászánja magát, nem közülünk fog barátnőt választani. Ez a kis csapat már több mint tíz éves múltra tekint vissza. Mindan�nyian együtt kezdtük az iskolát, sőt Julcsival már az óvodába is együtt jártunk, bár anyu szerint utáltuk egymást, mert rengetegszer behívták őt meg Julcsi mamáját, amikor megtéptük egymást vagy valamilyen játék miatt vérre menő küzdelmet folytattunk. Egyszer két táborra szakadt miattunk az egész óvodás csoport. Hetekig folytak a hatalmi harcok, míg az óvó néni véget nem vetett nekik. A csapatban mindenkinek megvolt a beosztása. Szabina a lányok közül a legszebb, Julcsi a hangadó, ő tud a legjobban beszélni, Bea nagyon kreatív, kiválóan fest és rajzol, én voltam mindig az ész, Sebi pedig a fiú, aki hozzánk csapódott. Sosem bántuk meg, hogy egy fiút is befogadtunk a csapatba. Valahogy el is felejtettem egy idő után, hogy ő tulajdonképpen nem lány. Most már nehéz lenne. Ránézésre is van száznyolcvan magas, és olyan széles a válla, hogy két karral sem érném át. Sok mindent átéltünk az elmúlt években. Szerelmeket, szakításokat, fogszabályzót, menstruációt – szegény Sebi, abban az időben meglehetősen rájárt a rúd –, családi viszályokat, testvérféltékenységet, nagyszülők, rokonok halálát és szülők válását. S mindez még közelebb hozott minket egymáshoz. Néha úgy éreztük, csak mi maradtunk egymásnak. A csajok el voltak ájulva a fürdőszentélyünktől, és mindegyik rögtön ilyet akart otthonra. A pizsipartira már csak a nőnemű egyedek voltak 129


hivatalosak. A hímneműek visszavonultak a tesóm szobájába, és a hangokból ítélve, egy számítógépes játékkal játszottak. Valami jó lövöldözőssel, amit csak a fiúk szeretnek. (Meg az agresszív hajlamú lányok, amilyen én nem vagyok.) A csajok rengeteget meséltek. Főleg a múltat idéztük fel, sok röhögéssel tarkítva, hogy néha a könnyünk is kicsordult. Már nem tudom, csak a nevetéstől-e. Beszéltünk a jövőről is. Szabina nem akar továbbtanulni. Azt mondja, a nyelvvizsgával meg egy gyors- és gépíró tanfolyammal kétszer annyit fog keresni, mint közülünk bárki. Bea természetesen az ipar­ művészetire jelentkezett. Világéletében designer akart lenni. Julcsi műszaki menedzsernek készül és szintén Budapestre jön, ha felveszik. Ennek úgy örülök! Amikor pályaválasztásról volt szó, azon gondolkodtam, hogy valami olyat szeretnék csinálni, ami az emberiség hasznára lesz majd. Utánanéztem sok szaknak. Olyan foglalkozást nem akartam, ahol naponta emberekkel kell foglalkoznom. Kedvelem az embereket, csak az agresszív, akadékoskodó, hőzöngő, ostoba, telhetetlen, szemtelen és még egy csomó más embertípust nem. Mivel ők vannak többségben, nem lennék pl. szociális munkás, orvos, ápoló. Alibi szak nem kell. Jogász, rendőr nem akarok lenni, szeretnék valami kevésbé közutálatnak örvendő foglalkozást választani, de legalábbis olyat, amiről nem gyártanak vicceket. Gondolkodtam az állatorvos szakon, mert legszívesebben állatokkal foglalkoznék, de nem bírnám, ha a kezeim között pusztulnának el. Közgázzal nem valószínű, hogy sokat tudnék tenni az emberiség érdekében, hacsak nem arra használom a tudásomat, hogy minél több pénzt csaljak ki a fejlett országoktól, hogy a harmadik világba juttassam. Ez esetben viszont valószínűleg rövid úton egy rácsos ablak mögött végezném és énekelhetném a mostanában sokat gyakorolt éneket, A börtön ablakábant. Arra jutottam, hogy a legtöbbet valami olyan foglalkozással tudnék elérni, amivel építeni tudnék. Milyen felemelő lehet mondjuk, egy elmaradott vidéken egy folyó két oldalát híddal összekötni, amikor a folyó két partján lakók még a lábad nyomát is megcsókolják, annyira hálásak neked. Vagy mondjuk olyan utakat építeni Magyarországon, amik nem porladnak el a következő tavaszra. Szóval beadtam a felvételi kérelmemet építész és építőmérnök szakokra. Pedig akkor még nem is ismertem Zolit. Apu ragaszkodott ahhoz, hogy csakis a legjobb felsőfokú oktatásban része130


sülhetek, különben nem finanszírozza a tanulmányaimat. Tehát maradok Budapesten. Ha felvesznek. És ha nem bukok meg az érettségin. Hajnali egykor Bea nem bírta tovább, és ülve elaludt. Aztán részünkről is egyre fogyatkozott a csacsogás, végül csak a diszkrét horkolás hallatszott. Én még sokáig ébren feküdtem, annyira izgatott voltam, néztem a három legjobb barátnőm aurája fényét, ahogy a hálózsákokban aludtak, és emlékeztem, de végkimerülésemben végül én is elaludtam. Szombaton csak késő délelőtt ébredtünk fel. Sms-ben bocsánatot kértem Riától, hogy nem mentem lovagolni, pedig már előre megbeszéltük, aztán felcihelődött a banda. A késői bőséges reggeli után elindultunk meghódítani a magyar fővárost. Nekem is ugyanolyan új volt szinte minden, mint a barátaimnak, mert az eltelt négy hónap alatt nem sok felfedeznivalót tudtam megtekinteni a házunk és a Háromhegyi ÁMK közötti útszakasztól eltekintve. Úgy gondoltuk, a szombati napot a budai oldal megtekintésére szánjuk, a Dunán csak vasárnap merészkedünk át. Miután végigjártuk a turisták által leglátogatottabb helyeket és fagyiztunk egy jót, beültünk egy vad­ nyugatinak álcázott étterembe. Söröztünk és dumáltunk. Annyira elszaladt az idő, hogy végül ott is vacsoráztunk. Tacót ettünk, aztán palacsintát. Én a kedvencemet, diós csokoládészószosat. Sokat hezitáltunk, elmenjünk-e valami lebujba zülleni, de aztán a csapat szinte egyöntetűen az otthonmaradás mellett döntött. Így is egészen diszkós lett a hangulat. Egész este pácolódtunk a popzenében. A srácok vendégségbe jöttek a szobánkba, s egy nagy bödön sztracsatellafagylalt mellett, amiből mindenki tetszés szerint kanalazhatott, körben ülve zajlott tovább a beszélgetés. Kiveséztük a régi suli bálkirálya és bálkirálynője zaklatott szerelmi életének minden mozzanatát. A lányok jól zavarba hozták Sebit az új barátnője emlegetésével, aki a lányok szerint egy tömör gyönyör csaj, csupa popsi, csupa didkó, de amúgy igazán kedvesnek tűnik. Kifaggattak az itteni pasifelhozatalról, de sajnos nem sok jót tudtam mondani. Miután a srácok elvonultak, egymást festettük ki. Én manikűrt, pedikűrt és körömlakkozást kértem. Gyönyörű gyöngyházfényű rózsaszín lett 131


mind a húsz körmöm. Jóval belenyúlva a másnapba, sikerült végül kiüttetni magunkat a fáradtsággal. Ma megint nagyon későn bírtunk csak felkelni. Anyu azzal fogadott, hogy reggel Bálint járt nálunk és hozott egy szál rózsát az érettségim első próbájának letétele alkalmából. A csajok teljesen el voltak alélva ennyi romantikától, főleg, amikor kiderült, hogy vörös rózsáról van szó. Bea azért gunyorosan megjegyezte, hogy kicsit hervatag, már a rózsám. Igaza volt, de a gesztus számít. Addig rágták a fülemet, amíg be nem kopogtunk Füzesiékhez, hogy állítólag megköszönjem a rózsát, holott csak szemügyre akarták venni Bálintot. Sajnos a beszélgetés úgy alakult, hogy végül Bálint is csatlakozott a bandához a pesti körútra. Igazándiból nem volt sok kedvem bárkivel is osztozkodni a barátaimon. Tudom, gonoszul hangzik, de úgy éreztem, ellopja őket tőlem. Egy csomó dolgot tudott, amiről nekem fogalmam sem volt, de szerintem nélküle is egész jól elboldogultunk volna. Nélküle is pompásan elszórakoztunk volna a járókelőkre tett poénos megjegyzésekkel meg a hihetetlenül drága és csicsás holmik nézegetésével a kirakatokban. Na jó, nem néztük volna meg a felújított sétálóutcát a mozgásérzékelős szökőkúttal, de valószínűleg enélkül sem lett volna nyugtalan az álmunk. Visszaúton többször is megpróbálta megfogni a kezem, de én mindan�nyiszor elhúztam az enyémet pár másodperc múlva. Lehet, hogy azt hitte, csak szégyenlős vagyok, pedig valójában tényleg nem akartam megfogni a kezét. Még nem tartok ott a kapcsolatunkban, hogy a kezét fogdossam. Biztosan a kevés hasonló tapasztalatom miatt van. Eddigi tizen­kilenc évem alatt kétszer jártam pasival. Na jó! Túlzás, hogy az elsővel jártunk volna, de kétszer randiztunk. Julcsi akkori barátjának volt a legjobb haverja Dávid, és Julcsiék elkönyvelték, hogy milyen szép is lenne, ha négyesben együtt gombolyítanánk, ezért Julcsi a barátjával négyes randira hívott minket. Moziztunk meg biliárdoztunk, és a randi végén elcsattant egy apró csók. Csak amolyan szűzies ajakpuszi, ami tulajdonképpen nem is volt kellemetlen, de tény, hogy több mint amit addig bárkinek megengedtem volna. A második randin azonban a srác hagyta kicsit kalandozni a kezét. Folyton a hajamban turkált, meg ölelgetett. A végén fáradtságra hivat132


kozva, meglehetősen mogorván távoztam és utána nem voltam hajlandó vele találkozni többé. Lehet, hogy nem így kellett volna intézni a dolgot, de végül Julcsi mondta meg neki, hogy nem akarok vele járni. Szerencsére nemsokára Julcsi is szakított azzal a barátjával, így megkímélt a további esetleges súrlódásoktól. Ádámmal már egy kicsit tovább jutottunk, annak meg nem lett jó vége, de erre gondolni sem szeretek. Csak találok egyszer egy olyan pasit, aki nem trófeának tekint vagy lelki szemetesládának akar használni, hogy kiszívja belőlem a pozitív energiákat. Talán kicsit túlzás volt, hogy még a kezem érintésétől is ódzkodtam ma délután. Lehet, hogy fóbiám van attól, hogy mások megérintsenek? Létezik ilyen fóbia? Este a barátaim felültek a vonatra. Ahogy néztem őket, amint az ablakban integettek, mintha a szívemből téptek volna ki egy darabot. A régi életem távozott akkor, azzal a szerelvénnyel együtt. De most nincs itt az önsajnálat ideje! Fel a fejjel, Jazz! Holnap lesz hátralévő életed első napja. Hozd ki belőle a legjobbat! Majd meglátom, mit tehetek.

2011. május 23. hétfő Aphefóbia: Az érintéstől, érzelmektől, intim helyzetektől és a másokhoz való túlságos fizikai közelségtől való félelem. Szerintem azért ilyenem nincs, de ma nagyon ráértem, hogy ilyeneket keresgéltem.

2011. május 24. kedd este Szent Szardellapaszta! Hogy Spongyabobot idézzem. Sms-t kaptam Bálinttól. Valami ilyesmi szöveggel, hogy reméli, hogy vettem az adást a vörös rózsával, és hogy szeretne velem a hétvégén találkozni. Esetleg elmehetnénk együtt valahova. Anyunak említettem a lehetőséget, és teljesen fel volt tőle dobva. Azt mondta, Bálint nagyon szimpatikus neki, és olyan megbízhatónak tűnik. Az is milyen érett gondolkodásra vall, hogy már most tudja, hogy teoló133


giát akar tanulni. Hja! Magamban mosolyogtam. Milyen naivak tudnak lenni ezek a szülők! Azt is mondta, hogy nagyon helyesnek tartja. Hová tette a szemét? Hasonlítsa csak össze a bátyjával. Bezzeg Ákos, ő szinte már szép. Már ha lehet ilyet mondani egy hímneműre. Még az öcsémet is helyesebbnek mondanám Bálintnál, de mindegy. A lényeg, hogy neki semmi kifogása az ellen, hogy Bálinttal elmenjek valahová. A francba! Nincs sok kedvem hozzá, de ha ezt is lemondom, biztos rám szállnak majd, hogy valami bajom van. Viszont reggel egy fehér rózsa volt a küszöbön, zöld organzaszalaggal díszítve. Mint a múltkor. Mi a szösz? A vörös már úgyis dögrováson volt. Enyhe temetőszagot árasztott, és erősen mumifikálódottan lógott a feje. Lecseréltem. Anyu azt hiszi, Bálinttól kaptam, de én biztos vagyok benne, hogy nem. De kitől? Ó, áldott rongyoskifli!

134


Mozaik

Az életben a legfontosabb és egyben legnehezebb feladat, hogy megtaláljuk azt, amiben igazán nagyszerűt tudunk alkotni. Ennél már csak az emberpróbálóbb, hogy valóban meg is alkossuk azt.


2011. május 25. szerda korán reggel Holnap lesz a rajz alkalmassági vizsga a BME-n. Semmi gáz! Csak kábé kétszáz nálam sokkal tehetségesebb, jobb kézügyességű, hiperokos, abszolút perspektivikus látású jelentkezőnél kell jobbnak lennem. Mi az nekem! Viszont már görcsöl a kezem a csonkolt kockák rajzolásától. Pedig csak kora reggel van.

2011. május 26. csütörtök délután Na, ez szivacs. Ha megfelelt leszek, nem is tudom, mit fogok csinálni. Valami őrültséget. Pl. visszamosolygok Ernőnek. Jajjjj!

2011. május 27. péntek Kiírom az ajtómra, hogy Jazz magol, kérem nem zavarni. Esküszöm, kiírom!

2011. június 2. Emelt szintű fizika szóbeli érettségi – pipa.

2011. június 3. Emelt szintű matek szóbeli érettségi – pipa. És ennyit vagyok hajlandó rajzolni: Többet nem.

2011. június 4. szombat délután Menthetetlenül szétszórt vagyok. Tegnap fél órát keresgéltem a kulcsaimat suliba indulás előtt, és majdnem el is késtem emiatt a vizsgáról. Végül a konyhában találtam meg, pedig oda soha nem szoktam bevinni magammal. Most meg az ezüst hajcsatom tűnt el. Az összes mütyürös dobozkámat átkutattam, feltúrtam a fürdőt is. Semmi. 137


Pedig ma igazán szép akartam lenni, mert hamarosan indulunk Bálinttal és a haverjaival egy buliba. Nem szeretném, ha magukban azt gondolnák, hogy „honnan szalajtotta Bálint ezt a vidéki libuskát?”. Ami még azzal együtt is előfordulhat, hogy különösen szép és csillogó leszek ma este. Agyamra ment a tanulás. Vagy ez csak az első randi előtti izgalom? Megvan a csat, sőt a dögös, ezüst „fülbelógóimat” is megtaláltam, de most meg a fényes, bogárpáncélzöld felsőmet nem találom, amit fel akartam venni a farmeremhez. Segííítsééég! (idézet Micimackótól)

2011. június 5. vasárnap délelőtt Szóval ez is megvolt. Első randi letudva. Bálint bemutatott a haverjainak. A találka az egyik srác szülei lakásán volt. Mire odaértünk, már tucatnyian hemzsegtek az ötven négyzetméteres panelben. Zömük a padlón ücsörgött egy nagy tálca kolbászos szendvics meg pár bontott üveg whisky körül. A többiek az erkélyen cigiztek. Mindenki nagyon oldottnak tűnt. Volt ott még két lány, de ők csak egymással sugdolóztak meg vihorásztak olyan dolgokon, amit rajtuk kívül senki más nem értett volna. Külsőre pedig egészen… (hát igen, ez a legjobb szó) közönségesek voltak. Az egyiken csíkos harisnya volt meg rakott miniszoknya, a topja mindent alaposan megmutatott bájaiból. A másik lány térdig érő csizmát viselt (vagy az viselte őt, ki tudja?), és egyberészes miniruháján fémcsatok meg láncok lógtak. Úgy csörgött minden mozdulatnál, mint egy bilincsekkel feldíszített karácsonyfa. Valami ismeretlen származású zöldessárga löttyöt kortyolgattak, még a látványától is felfordult a gyomrom. Azért voltak szimpatikus fiúk, akikkel néhány szót lehetett is beszélgetni. Különösen Guszti és Monyó voltak barátságosak velem, Bálint legközelebbi barátai. Bálintot egyébként mindenki Bálesznak hívja, de nekem nem állt rá a szám. Talán egy kedves értelmi fogyatékos barátomat hívnám így. Tizenegy felé felcihelődött a társaság. A banda szószólója, Kornél, aki akkora, mint egy bivaly és erősen neonácista benyomást kelt, kihirdette, 138


melyik lebujban folytatódik a buli. Ezután mindenki elindult. Ki normál tempóban, ki kissé lassabban, az ittasság mértékétől függően. Szerencsére volt lift a házban, így ez utóbbiak megúszták a lépcsőn lejutás kevésbé nemes módjait. Mivel jól felkészültem, és a legvastagabb kötött kabátkám volt nálam, nem fáztam a hideg éjszakában. A buli egy dunai hajón folytatódott, ahol az átlagéletkor alig ütötte meg a tizenötöt. Borzasztó öregnek és maradinak éreztem magam a sok repdeső fiatal között. Azt hittem, mindenre fel vagyok készülve, de erre nem számítottam. Én is jártam a barátaimmal diszkóba korábban, de mi igyekeztünk olyan helyeket választani, ahol dallamos tánczenét játszottak. Itt a zenéből mást sem lehetett hallani, csak az állandóan lüktető ritmust. A tömegen erre a ritmusra futott át valami rángógörcsszerűség, ez volt a tánc. Mintha egy nagy sámándobot ütnének. Plusz még a körítés. A tudatmódosító hatást erősítette a villódzó neonfény meg az időről időre a tömegbe lövellt édeskés szagú, rózsaszín füst. A legrosszabb az egészben a hangerő volt, ami miatt egy szót sem értettem abból, amit nekem mondtak, még úgy sem, ha a fülembe ordították. Ezért nem is kértem semmi italt, inkább magam járultam a pulthoz, ahol a csapos valami csodával határos módon megértette, hogy egy gintonikot kérek. Talán tudott szájról olvasni, vagy csak nagy volt a tapasztalata ilyesmiben. Valahogy nem volt sok kedvem csatlakozni a vergődő tömeghez. Csak néztem őket, és egy egészen más helyre vágyódtam. Egy trópusi tengerpartot képzeltem el, ahol a lábamat a forró homokba kell túrnom, hogy egyáltalán lépni tudjak, és a tengervíz sós illata leng körül mindent. A pálmafák hajladoznak a hőséget enyhítő szélben, és a partot szelíd hullámok nyaldossák. Pálmafa itt is volt. Éppen előtte álltam, csak ez valami fertelmes műanyag holmi volt, évtizedes zsíros porréteg alatt. Egy enyhén illuminált, muslicaszerű srác a fülembe ordítozva próbált felcsípni, olyasmi szöveggel, hogy „az ilyen szép lányoknak nem lenne szabad egyedül unatkozni”, meg hogy menjek és táncoljak vele, de leráztam. Diszkóban elvből nem ismerkedek. Ha helyes lett volna, akkor sem mentem volna vele. Ilyen szöveggel?! 139


Ha tehetném, csinálnék egy versenyt fiúknak a legbénább csajozós szövegekből. Tömegesen pályázhatnának. Szerintem a csajok szeretik, ha a srác legalább bemutatkozik, mielőtt rájuk startol. Jó indítás lehetne, ha a srác beszéltetné a csajt, mondjuk, megkérné, hogy írja körül az ideális leendő barátját. Az is biztos, hogy valami nyugis helyet keresnék, és nem ordítoznék a fülébe. Mindegy. Szerencsére nem vagyok fiú, és pláne nem akarok senkit sem felszedni. Ez után az incidens után inkább odaültem Bálintékhoz, akik rendületlenül üvöltöztek egymás fülébe, és egyre több üres pohár sorakozott előttük. Látszott, hogy nem szórják a pénzt. Csupa kisméretű pohár volt, egyik sem sörös vagy boros. Ezek szerint, ha fizetnek valamiért, az csak olyan lehet, ami üt. Én ezt nem értem. Miért mennek diszkóba, ha nem is akarnak táncolni? Berúgni akárhol lehet. Csak ültek, mint sült almák a tepsiben, és egy szivaron osztoztak. Én meg levegő után kapkodtam, és halálra untam a fejem, miközben azon tűnődtem, hogy az ember hányféle állat lehet. Itt voltam én, az elefánt, aztán volt ott sok kiskakas, aki a szemétdombján kapirgált. Voltak ganajtúró bogarak (nem azok, amik szerencsét hoznak) és áldozatuk körül köröző hiénák. Néhány zsiráf a pultnál ült és a nyakát nyújtogatta. A lányok között volt sok tehén és víziló, elvétve néhány elejtésre érdemes gazella. Kész szafaripark. Hajnali kettőkor, amikor a DJ végre lejátszotta azt a számot, amit kértek, hajlandóak voltak a srácok egy negyedórát táncolni. Annyi jó volt benne, hogy Monyó egész murisan tud mozogni, közben legalább nevetni lehetett valamin. Aztán fáradtságra hivatkozva kértem Bálintot, hogy kísérjen haza. Valószínűleg látszott rajtam, hogy már alig állok a lábamon, mert nem kérette magát. A házunk előtt szemrebbenés nélkül azt hazudtam, hogy istenien éreztem magam, majd elbúcsúztunk. Bálint puszit akart adni a számra, de úgy tettem, mintha nem érteném, és az arcomat fordítottam oda. A fülem iszonyúan zakatolt, de a fáradtság miatt gyorsan el tudtam aludni. Még most is cseng egy picit a fülem. Remélem, nem szenvedtem tartós halláskárosodást! 140


2011. június 6. hétfő éjjel Délután Milláéknál lebzseltem. Miközben társalogtunk, odajött Zoli és bekapcsolódott a beszélgetésbe. Kicsit zavarba jöttem. Olyan a szeme, mintha belelátna a gondolataimba, és minden egyes hibámat, amit mindenki elől rejtegetek, ki tudná fürkészni. Borzasztóan kellemetlen volt, de nem bírtam sokáig a szemébe nézni. Egyszer azt olvastam, hogy az, ha valaki beszélgetés közben nem néz a szemünkbe, azért van, hogy jobban tudjon összpontosítani. Szerintem meg olyan, mintha nem lenne őszinte. Vajon ő mit gondolhatott rólam? Kikérdezett az érettségiről, én pedig érdeklődtem az ő vizsgái felől, de csak annyit mondott, hogy jól áll velük és hamarosan végez. Utána nyári munkára megy egy győri céghez, akik külföldre is dolgoznak. Nem kap fizetést, csak a költségeit térítik meg, de neki így is megéri, mert bepillantást nyer egy nagy építési vállalat munkájába, és ez jól fog mutatni az önéletrajzában. A nyáron egy hetes sporttábort szerveznek egy ismerősével hátrányos helyzetű gyerekeknek, ahol úszni, evezni meg egyéb vízisportokra tanítják majd a kicsiket. Ráébredtem, hogy az én eltervezett nyaram milyen üres és semmitmondó ehhez képest. Márpedig időt értelmetlenül eltölteni pocsékolás lenne. Ezen még gondolkodnom kell, de most fáradt vagyok. Muszáj aludnom egy kicsit.

2011. június 7. kedd délelőtt Reggel félálomban egész jól elterveztem a nyaramat. Olyankor tudok mindig a legjobban gondolkodni. Első számú program – miután túlélem az érettségit – nagyi meglátogatása. Ez tulajdonképpen jószolgálati kötelezettség, mivel rajtam kívül már egyetlen unokája sem törődik vele. Peti sosem tette, és ez idővel csak egyre rosszabb lett. Berának ott van a családja meg a pocaklakó. Én maradtam egyedül, aki segíteni tud neki az ablakpucolásban, az ágynemű kiszellőztetésében. No meg el kell kísérni a barátnőihez is, hogy trécselés közben legalább az egyik unokájával el tudjon dicsekedni. 141


Ott van Pecsenye is, akit ideje lenne egy kis illemre tanítani. Ehhez el kéne vinni kutyasuliba, bár lehet, hogy ötévesen már nem tud semmit sem megtanulni. Majd meglátjuk. Esetleg megkérem apát, hogy pár hétig bejárjak vele a munkahelyére. Talán rám is lehet bízni valami lótifuti munkát. Elvégezhetnék egy tanfolyamot is, mondjuk egy életmentő vagy egy spanyol nyelvtanfolyamot, mivel a Föld lakosságának jó része az angolon kívül ezt a nyelvet beszéli, a többi meg a kínait. Esetleg egy gyors- és gépírás tanfolyamot. Mindegy, csak olyan legyen, aminek van valami értelme. Dolgozhatnék valahol egy pár hétig, bár tudom, hogy mostanában nagy a munkanélküliség. Nem biztos, hogy egy képzetlen fiatalra van a munkaadóknak szükségük. És az sem biztos, hogy az én balatoni nyaralásom finanszírozására kellene azt a pénzt fordítani, amikor van, ahol a gyerekek nem kapnak reggelit, mert nem futja rá.

2011. június 8. szerda este Azt szeretem anyuban a legjobban, hogy nyitott mindenre, ami új. Ő például soha nem mondaná azt a zenére, amit hallgatok, hogy mi ez a szemét. Nem úgy, mint Julcsi anyukája, aki folyton üvöltözik vele, hogy kapcsolja ki a hifit, mert megfájdul a feje, meg ideges lesz az állandó ricsajtól, és karácsonyra szegény Julcsi az apukájától egy fülhallgatót kapott. Anyu viszont mindenre kapható. Egészen fiatalosan gondolkodik és próbálja mindenben követni a divatot. Emlékszem, amikor feng-shuizott, mindenhol DNS-spirálok meg hegyikristályok lógtak a lakásban. Aztán, amikor az ezoterikus időszaka volt, folyton jósnőkhöz járkált meg bújta a horoszkópokat. Most egy kicsit elbillent az egyensúly, és kissé extrovertált lett, minden hangsúlyt a külsőségekre helyez, de ezt betudom a nagy­ városi lét átmeneti káros hatásának. Mivel gyűlölök ránézni bármilyen tankönyvre, egész héten azon agyalok, mit tudnék tenni a Föld érdekében. Szeretném, hogy legalább pár másodperccel később söpörjön át rajta a mindent elpusztító vihar. Bújtam a netet és előálltam néhány ötlettel, hogyan tudnánk kicsit környezetkímélőbbé tenni a háztartásunkat. Anyu megengedte, hogy vegyek mosószódát, amit mostantól felesben adagolunk a mosószer mellé, és bebizonyítottam 142


neki, hogy öblítő helyett ecetet használva, a ruhák ugyanolyan puhák és selymes tapintásúak lesznek, bár a mackó így se, úgy se tud rajtuk trambulinozni. Nincs parfümillatuk, de ecetszaguk sincs. Egyszerűen csak tiszták. Megmutattam, mire képes két evőkanál szódabikarbóna és egy deci ecet a lefolyóval, különösen, ha a végén beleöntünk egy liter forró vizet. Csak úgy jött fel a trutyi. El volt ámulva, amikor megpucoltam a konyhaablakot ecetesvizes ronggyal és konyhai papírtörlővel, és mindenféle drága spricni nélkül kész volt a csíkmentes ragyogás. A nagyi mindig mondta, hogy így kell, bár ő el van maradva, mert újságpapírt használ, de ha jobban belegondolok, igaza van, az legalább nem szöszöl. Ha nekem kell csinálnom a továbbiakban az ablakpucolást, inkább veszek olyan pára­lehúzót, amilyet a profi ablaksikálók használnak. Azzal könnyebb lesz, és szerintem bármely háztartási vagy festékboltban lehet kapni, plusz még a környezetet sem terheli az elhasznált papírtörlő. Máris nem várom ölbe tett kézzel a csodát, hogy talán egyszer majd jön egy nálunk okosabb faj, aki megment minket önmagunktól és elvezet egy másik bolygóra, amit még nem tettünk úgy tönkre, mint a sajátunkat. Bár, ha tényleg okosabbak nálunk, akkor inkább sorsunkra hagynak. De talán már itt is vannak. Hiszen a csótányok mindent túlélnek, még a radioaktív sugárzást is, nem? Jazz Tízparancsolatai Minden Esetre Amit megtehetsz otthon a Föld érdekében 1.  Használj energiatakarékos berendezéseket, izzókat, és csak akkor használd őket, ha feltétlenül szükséges! A mosó- és mosogatógépet csak akkor indítsd el, amikor megtelt, a világítást pedig kapcsold ki, ha nincs rá szükséged! 2.  Az elektromos berendezéseket áramtalanítsd, ha használaton kívül vannak! Ehhez elég egy kapcsolóval ellátott elosztó is. 3.  A 21  °C-os szobahőmérsékletnél nem kell magasabb. Ha fázol, öltözz melegebben! 143


4.  A használati meleg vizet 60 °C-nál nem kell többre melegítened. 5.  Zuhanyozz! Ezzel harmadannyi vizet használsz, mintha fürödnél. Szappanozás és fogmosás közben nem kell a víznek folynia. Attól nem leszel tisztább, és a fogad sem. 6.  Válaszd az újratölthető elemeket! Használj utántölthető termékeket és újrahasznosított papírt! 7.  Gyűjtsd a szemetet szelektíven! 8.  Háztartási munkáknál a legfontosabb a víz lágyítása. A vízkővel szemben a leghatékonyabb eszköz az ecet. Fogd fel az esővizet és azzal öntözd a virágokat. Egyes helyeken a mosáshoz és WC-öblítéshez is esővizet használnak, így garantált a vízkőmentesség, és még mosószert is spórolnak. 9.  Az olajat és konyhai hulladékot ne a mosogatóba vagy a WC-be öntsd! Komposztálj! Vagy tarts háziállatokat! Tele vannak a menhelyek. 10.  Tömegközlekedj, kerékpározz, gyalogolj! Még a konditermet is megspórolod. Egyszerű, nem? Holnap a Ne csak beszélj Zöldeket! Cselekedj! feliratú pólómat veszem fel.

2011. június 10. péntek este Remélem, lesz holnap lovaglás, de sajnos most is esik! Riával megbeszéltük, hogy holnap elmegyünk együtt felfrissíteni a ruhatáramat. Milyen rendes tőle! Különösen azt figyelembe véve, hogy amióta velem barátkozik, a többi humánbarbie kiközösítette, és néha egészen durván bánnak vele, de őt mintha az egész egyáltalán nem izgatná. Pedig úgy kezelik, mintha legalábbis háborúban állnánk egymással, és Ria áruló lenne, aki átállt az ellenséges oldalra. 144


2011. június 11. szombat A lovaglás elmaradt, de Riával azért kimentünk a lovardába. Legalább volt időnk alaposan megpucolni a lovakat meg a szerszámokat. Fannin gyakoroltam a patakaparást, aki nagyon készségesnek mutatkozott. Szinte kérés nélkül feladogatta a lábait, és még csak tartanom sem kellett. Ria lova, Taurus bezzeg nem volt ilyen segítőkész. Ria szerint csak határozottabban kéne bánnom vele, és akkor kenyérre lehet kenni, de nekem nem ment. Szégyenszemre feladtam. Olyan jó, hogy Riával sikerült jó barátságba keveredni. Pedig ég és föld vagyunk. Ő az ég. Szikrázó, tüneményes, szőke, kék szemű tündér, pompás idomokkal és sok-sok tehetséggel, aki mindenkinek egyből a szívébe lopja magát. Ráadásul úgy lovagol, mint egy görög istennő (már ha azok tudnak lovagolni). Én vagyok a föld. Világosbarna, zöldszemű, sárkupacnak rémlő csődtömeg, akinek az arcát kráterek borítják, és az emberek pillantása többnyire átsiklik felettem vagy legfeljebb azért nyugszik meg rajtam, hogy szánakozzanak siralmas kinézetem felett, és megállapítsák, hogy így nem szabad kinézni senkinek sem. Mozgalmas volt a délutánom. Ria átjött, és végignéztük a ruhásszekrényemet. Nem volt teljesen elégedetlen, de… Egy csomó holmimat kiszórt, hogy dobjam a süllyesztőbe, de inkább megy a máltaiaknak. Főleg a cipőimet ritkította meg alaposan. Egyetlen nyári papucsot sem hagyott meg, kíméletlen volt, pedig percekig siránkoztam a három éve vett szivárványszínű pántos vietnámi papucsom miatt. Vége a lógó pólóknak és a kitérdesedett vászonnadrágoknak. És ezentúl szoknyát is kell hordanom. Próbáltam egyezkedni, de mindhiába. Teljesen átvette az irányítást. Miután felmérte a terepet, karon ragadott és bevásárló körútra vonszolt. Az első hiperdrága csinibaba bolt után rá kellett jönnie, hogy én kemény dió vagyok. Egyrészt nem hajlok semmiféle kompromisszumra, másrészt úgy vigyázok a pénzemre, mintha ebből kéne megélnem most már évek hosszú során keresztül. 145


Aztán elcipelt egy használtruha-kereskedéshez, amiről csak azért lehetett megmondani, hogy használt ruhákat árulnak, mert fel volt írva az ajtó fölé. Minden katonás rendben sorakozott, és egyáltalán nem volt büdös ruha-szag. Ria egyik állványtól a másikig vonszolt és mindenhonnan aggatott le holmikat. Ezekkel be kellett vonulnom az öltözőbe, sorra mindet fel kellett próbálnom és divatbemutatót tartanom. Szerencsére az egész üzletben rajtunk kívül csak a nagyon buzgó eladónő volt. Mindenre helyeselt, amit Ria mondott. Tulajdonképpen egész mulatságos volt a dolog. A határozott szőke szépség, ahogy tábornoki modorban utasításokat osztogat és a két fejjel alacsonyabb, ducidad bólogató kutyusa. Féktelen jókedvem kerekedett. Beszereztünk néhány lenge nyári blúzt, egy lenvászon nadrágot, egy farmerszoknyát virágmintás hímzéssel meg egy dögös miniszoknyát, ami valójában egy rövidnadrág, csak szoknyának álcázza magát. Nagyon jópofa. Egyébként nem merném megkockáztatni a viselését, mert nem szeretném, ha a vén csontoknak kocsányon lógna a szeme miattam, vagy át kéne vészelniük egy infarktust. Bár, amíg nem tudják, mit rejt a szoknya, akármi megtörténhet. Aztán elmentünk egy sportboltba, ahol találtam egy szuper zöld bikinit, aminek az alsóját oldalt, és a melltartókosarait fakarikák tartják össze. Egyedül biztos nem vettem volna meg, mert túl merésznek tartottam, de Ria rábeszélt. Azt mondta, sose szégyelljem, ha van mit mutogatni. Ő beszél! Hozzá képest egy vasalódeszka vagyok. Vettem még egy piszkosul akciós bőrpapucsot, parafatalppal. Úgy emlékszem, anyunak van egy szalmatáskája meg egy régi kalapja, amit csak egy selyemsállal kell feldobni. Ehhez felveszem a szinte átlátszó gyolcsblúzomat, amit ma turkáltam, és olyan leszek, mint aki egy utazási katalógusból lépett ki. Ria teljesen elégedett volt velem. Még ellátott pár jó tanáccsal, például azzal, hogy a körmeimen jelentkező fehér foltok ellen szedjek cinket. Megbeszéltük, hogy csütörtökön vizsga után elkísér a kozmetikusához, akivel biztosan jól meg fogjuk érteni egymást.

146


2011. június 15. szerda Megfeleltem, megfeleltem, megfeleltem!!!!!! Innen már fél siker az építész szak. Nagy kő esett le a szívemről. Apáéról is. Szerintem nem bízott bennem. Azért valami jó is van abban, ha az ember anyja festőművész. Holnap még egy próba, aztán fel is út-le is út. Felejtsenek el!

2011. június 16. csütörtök este Rengeteget tanultam, és meglett az eredménye. Íme, Önök előtt áll Jazz, az immáron megérett fiatal hölgy. Minden vizsgám sikerült, és nem is panaszkodhatom. Összesen 442 pontot szedtem össze a mostani állás szerint. Délután megkezdtük a lazulást Riával. Elvitt a kozmetikusához, aki tényleg kedves lány. A nagykezelés nem is volt fájdalmas, és most nem olyan piros az arcom sem, mint a múltkori után. A gyantázás nem rajta múlott, szóval no comment. Kiszedte a szemöldökömet, nem olyan ledér nősen vékonyra, hanem ízlésesen, csak annyira, hogy „kinyíljon a tekintetem”. Elmagyarázta, hogyan és mivel tisztítsam az arcom reggel és este. Lelkemre kötötte, hogy a reklámozott mitesszerellenes bőrradírokat legfeljebb epilálás után a lábamra használjam, különben túlságosan kiszárítják a bőrömet, ami amúgy is nagyon száraz ott, ahol mindennap éri a fogkrém. Adott egy szuper hidratáló krémet is, ami nem tömíti el a pórusaimat és nem súlyosbítja az amúgy sem rózsás helyzetet. Azért kicsit megnyugtatott, hogy látott már sokkal rosszabbat is, de az megnyugtatóbb lett volna, ha azt mondja, hogy rendbe is hozta. Nagyon tetszett neki a szemem, és megmutatta, hogyan tudnám még jobban kiemelni a szépségét. Az egészben mégis az volt a legjobb, hogy felváltva láttak el mindenféle jó tanáccsal nemcsak arcápolást, hanem egyebeket illetően is. Még fiúügyben is, pedig csak szőrmentén akartam megemlíteni Bálintot. Szerintük nem szabad elutasítónak lennem vele. Adnom kell neki egy esélyt, mert lehet, hogy benne találom meg végül az igazit. Állítják, hogy a külső nem számít. Talán, de az biztos, hogy az első benyomást az alapján szerzi az ember. Azt mondták, nyissak felé és várjam meg, 147


hogyan reagál. Szuper! És ha nincs hozzá semmi hajlandóságom? Lehet, hogy hiányoznak belőlem a megfelelő hormonok? Azt nem hinném. A hormonjaim igencsak pezsegnek, amikor Ákost látom. Tutira nem itt van a baj. De akkor mi? Meg egyébként is. Mi az oka annak, hogy az igazán jóképű srácoknak egyáltalán nem tűnök fel? Eltökélt szándékom, hogy a 10-ből 6-os szintről legalább egy ponttal feljebb tornázom magam. Apró elemeimre szedem magam, minden részecskémet megvizsgálom, próbálom a legjobbat kihozni belőle, majd összerakom magam és meglátom, milyen lesz az összkép. Jazz Tízparancsolatai Minden Esetre Mit tegyél, hogy jól érezd magad a bőrödben, és ez meg is látszódjon rajtad? 1.  Legyen elég önbizalmad! Mérd fel az előnyös tulajdonságaidat és ezeket hangsúlyozd! Egy kis smink nem árt, de mindent csak mértékkel! 2.  Fontos a tiszta arcbőr. Mindennapi rutinná kell válnia az esti és reggeli arctisztításnak. Nappal használj fényvédő krémet, hogy a bőrhibáidat ne hangsúlyozza a leégés. Az egészséges táplálkozás nagyon sokat segít. 3.  Legyen ápolt a hajad! Ne hagyd a színt lenőni, és ne legyen zsíros, korpás, töredezett a hajad. A heti 2-3szori hajmosást és kíméletes, nem magas hőmérsékletű szárítást, néhanapján a hajpakolást meg fogja hálálni. 4.  Sok fiú először a kezedet nézi meg. Ne legyen gyászkeretes a körmöd, és ne legyen lepattogva a festék! Körömrágást cseréld le valami más szokásra! Igazán szép körmöket lehet készíteni körömcsipesz, reszelő, polírozó és körömerősítő lakk segítségével. 148


5.  Készülj arra, hogy bármikor csókolóznod kell, mert ezek után rád fog tapadni álmaid pasija! Ha nem tudod megoldani a minden étkezés utáni fogmosást, legyen nálad cukormentes rágó vagy leheletfrissítő spray. Friss lehelethez használj gyógynövényes, propoliszos fogkrémet és tisztítsd a nyelvedet is! Fehér fogak eléréséhez használj fogport a fogkrém mellé, ne fogyassz kávét, fekete teát és ne dohányozz! 6.  Jó összhatáshoz szükséges a finom illat. Kell egy izzadásgátló kozmetikum, és nem árt egy parfüm sem, aminek diszkrét, friss, fiatalos illata van. Kísérletezz! 7.  Szőrteleníts és ápold a bőrödet! Bőrápoláshoz megfelel valamilyen olaj is, pl. mandulaolaj, jojobaolaj vagy akár a sima babaolaj. 8.  Öltözz úgy, hogy jól érezd magad a ruhádban. Fontos, hogy az előnytelen testrészeket megfelelően takard, pl. ha a derekadon kidudorodik a háj, inkább ne vegyél fel divatos csípőnadrágot, mert ezzel is hangsúlyozod. Hordj számodra előnyös színeket, kerüld a túl sötéteket! Ruháid legyenek tiszták és nem lestrapáltak. 9.  Az a szép, aki nem csak a megszólalásig szép. Beszélj választékosan! Kerüld a közhelyeket, felesleges kötőszavakat, trágár kifejezéseket, szóismétléseket! Ezek használatával nem leszel menőbb. 10.  Ne veszítsd el az önkontrollt! Ez vonatkozik alkoholra, drogra, indulatra egyaránt. Egy kis spicces vidámság majdnem mindenkinek jól áll, de azon túl már felettébb kellemetlen lesz az illető társasága.

149


2011. június 17. péntek Ma beszélgettem Riával a suliban, és nem tudom, honnan merítettem a bátorságot, de megkérdeztem, hogy mostanában miért velem lóg és nem a csinibaba barátnőivel. A válasz megdöbbentő volt. Ria azért állt mellém, mert első kézből tapasztalta meg ő is a kiközösítettség érzését, amikor hetedikes korában kiderült, hogy a tornatanáruk őt és egyik osztálytársát szexuálisan zaklatta. Az ember azt hinné, hogy a nőtársadalom ilyen kifinomult egyedével semmi rossz nem történhet soha, hiszen szép, okos, határozott, céltudatos. Igazi sikerember. Erre itt a cáfolat. Alig mertem belekérdezni, de az azért kiderült, hogy szerencsére nem erőszakolta meg őket a tanár, csak fogdosta meg pajzán dolgokat sugdosott a fülükbe. A kislányok nem merték otthon elárulni az igazat, attól tartottak, nem hisznek majd nekik. Ria egyszerűen kijelentette, hogy nem hajlandó gimnasztika különórákra járni, ami feltűnő volt, mert egyébként nagyon szerette. Anyukája faggatta, de hallgatott. Magába fojtotta a dolgokat. Nem akarta elhinni, hogy ez vele történik meg, azt remélte, a tanár csak viccelődik, de a zaklatás folytatódott. A lányok után ment az öltözőbe, a női mosdóba, ahol egyedül lehetett velük. Ria sejtette, hogy a másik osztálytársával is ez a gond, mert látta rajta a tüneteket. Elzárkózott a többiek elől, rettegve ment a tornaórákra és sokszor jelentett beteget a suliban. Egy alkalommal, amikor sírva ment haza az iskolából, a szülei addig kérdezgették, amíg kiderült az igazság. Mindketten kitálaltak. És mi lett a vége? Az iskolatársaik elfordultak tőlük, a szülők többsége pedig a lányokat tette felelőssé, mert a tornatanárt korábban mindenki tisztelte és becsülte. Azt mondták, biztosan kihívóan viselkedtek vele, ezért történt az egész, de leginkább egyáltalán nem is történhetett semmi, csak fel akarják hívni magukra a lányok a figyelmet. Szerencsére azért voltak, akik hittek nekik. A tanárt ugyan nem ítélték el, de abban az iskolában nem taníthatott tovább. Ria azt az évet még befejezte ott, de nagyon össze kellett szednie magát. Pszichológushoz járt, aki sokat segített, de a gátlásait nem tudta teljesen feloldani. Miután Budapestre költözött a nagynénjéhez, itt folytatta az iskolát. Még évekig állt pszichológiai kezelés alatt és senkinek 150


nem árult el semmit a történtekről. Ma is csak néhány közeli barátnője tud róla, és most már én is. Mára úgy érzi, túltette magát a dolgokon, de az empátia megmaradt a kitaszítottakkal, megbélyegzettekkel szemben. Én nem szánom őt. Na jó, egy kicsit talán, de ez, azt hiszem, természetes. Elsősorban tisztelem. Különösen azt, hogy ilyen jól túl tudott lépni a dolgokon és nem hagyja, hogy ez a szörnyű eset befolyásolja a további életét. Ha velem történt volna ilyesmi, én totál magamba roskadtam volna és tutira bezárkóztam volna egy sötét szobába, ahova többé soha senkit nem engedek be.

151


Utazás

A barátság mindenki számára hasznos barter. Mindenki elvesz belőled egy darabot, de te is szerzel belőlük legalább ugyanennyit.


2011. június 18. szombat délelőtt, hazaesve a lovardából Vágtáztam. Sokat és folyamatosan. Lobogott a hajam a szélben, mint amiről a regényekben olvas az ember. Csak kár, hogy az istállófiú egy madzaggal tartotta a kezében a lovam fejét, és csak körbe-körbe haladtam. Lehet, hogy holnap mozdulni sem fogok tudni, de annyit mondhatok, szuper volt. Szeretek vasalni. Már ha muszáj valamit választanom a háztáji teendők közül. A vasalás legalább valami olyasmi, aminek van látszatja. Olyan jó érzés, amikor a gyűrődés egyetlen mozdulatodra eltűnik az anyagról, és a végeredmény sokkal jobb, mint a kiindulási helyzet. Mintha valami láthatatlan hatalmad lenne a dolgok felett. WC-t pucolni viszont utálok. Hála a jó égnek, volt valaki, aki feltalálta a háztartási gumikesztyűt. Nobel-díjat kéne neki adni. Mennyivel hasznosabb dolog, mint az atombomba. Mai napi elmélkedésem csúcspontja pedig az, hogy a mosott zoknik párosítása tulajdonképpen kihívás. Vannak, akik az 5000 darabos puzzle-re esküsznek, nekem megfelel a család zoknikészlete is logikai játéknak. Bálinttal sétáltunk estefelé a városban. A turistákat nézegettük, majd leültünk egy játszótéren és fagyit ettünk. Egymás fagyiját kóstolgattuk, persze mindegyikünknek a másiké ízlett jobban. Úgy érzem, nyitottam felé, mert csupa fül voltam, amikor hallgattam, és rá kellett jönnöm, hogy milyen sok dologban egyezik a véleményünk. Pl. a környezetszennyezés vagy Magyarország külpolitikája kapcsán. Aggódom, hogy egyszer csak megszáll minket egy ellenséges nagyhatalom. Különösen azóta, hogy az amerikaiak kiiktatták Osama Bin Ladent, és mindezt megtetőzve, még vidám mulatságot is rendeztek ennek örömére. Remélem, nem lesz háború, főleg azért, mert egy harci vadászrepülő kb. 10 másodperc alatt ér el az egyik határtól a másikig felettünk. Lehet, hogy nem kéne bojkottálnom a McDonalds-ot? Talán az amcsik minket is megvédenek, ha egy kicsit nyalizunk, mert kőolajunk sajnos nincs. 155


2011. június 19. vasárnap éjjel Kora este koncerten voltunk Bálinttal. Valami no name zenekar produkálta magát. Bálintnak tetszett, én nem voltam elragadtatva. Talán túl kényes a zenei ízlésem? Amikor búcsúzkodtunk, az ajtónk előtt csókolóztunk. Nem volt olyan pompás és felemelő érzés, mint amiről anyu romantikus regényeiben olvastam. Nem kezdett el olvadozni a lábam, mint a viasz, sőt, remegés sem futott át a testemen. Inkább nyálas és cuppogós volt. Fogalmam sem volt, hogy szereti csinálni. Becsukjam a szemem, mit csináljak a számmal? Azt a taktikát választottam, hogy amit Bálint csinált, azt leutánoztam én is. Úgy tűnt, tetszett neki. Nem vagyok egy csók­ fenomén. Meg zavart a koncentrálásban, hogy bárki megláthat minket a családom tagjai közül. Vagy az rossz, ha nekem koncentrálnom kell? Az biztos, hogy ezt még gyakorolni kell. Nem indítanak tapasztalatlanoknak csóktanfolyamot valahol? Persze csak úgy lenne értelme, ha olyan fiúkat alkalmaznának próbababának, mint pl. Ákos. Akkor minden csaj szívesen perkálná a részvételi díjat.

2011. június 20. hétfő éjjel Mit mondott anyám Bálintról? Hogy olyan megbízható fiú? Ha tudná, amit én, biztosan nem beszélne ilyen sületlenségeket. Ma elvitt vacsorázni egy csöndes kis helyre. A javára legyen írva, hogy nem a közeli gyors­ étkezdét választotta. A kricsmiben piros-fehér kockás asztalok voltak meg egy előző évszázadból ottfelejtett nagybajuszú pincér, aki lekezelően bánt velünk. Azért mentünk oda, hogy halászlevet együnk. Nem mintha annyira odalennék érte, főleg, mivel tudom, hogy mi mindent beletesznek, de ha más sem hal meg tőle, akkor nekem sem árthat. Mint a Survivor-show, csak nem férgeket, hanem halbelsőséget meg halfejet kell enni, és megküzdeni a torkomon akadó szálkákkal. Aztán sétálgattunk és egy játszótéren hintáztunk. Ciki, de majdnem nem fért bele a hájas fenekem a hintába, éppen csak bele tudtam passzírozni. Persze kívülről úgy tűnt, mintha csak úgy belecsusszantam volna, de az élmény belém maródott. Fogyókúra!!! 156


Az utcán senki sem járt, és az amúgy is csendes környék ideális hely volt a smacizásra, amibe egészen belemelegedtünk. Volt egy kis blúz alatti tapizás is, éppen csak annyi, hogy felmérhesse a helyzet szánalmas voltát. Legalább valami csipkés push-upot vettem volna fel, de eszembe sem jutott. Egész korán hazaértünk, és feljött velem a szobámba. Bodzaszörpöt iszogattunk és beszélgettünk az ágyamon ülve. Már nem is tudom, hogyan, de egyszer csak az ágyamon fekve találtam magam, fölöttem Bálinttal, aki mintha teljesen elvesztette volna az önkontrollt, nyalt-falt. Az aurája izzó bíborvörössé vált, ahogy fölém hajolt. Hirtelen nagyon visszataszítónak találtam az egészet, kicsit meg is ijedtem. Ilyennek még sosem láttam őt. Mintha kicserélték volna, izzott a szeme, lihegett, és kapkodóak lettek a mozdulatai. Rádöbbentem, ha most nem szakítom félbe, akkor itt és most, annak rendje és módja szerint meg leszek erőszakolva. Életem első szexuális élménye ebben a megalázó helyzetben nem éppen az a rózsaszín vágyálom volt, amit korábban elképzeltem magamban. Először csak elfordítottam a fejem, majd határozottan eltoltam a tapogató kezeket. Mikor kicsit lecsillapodott, elmagyaráztam neki, hogy én még sohasem voltam úgy fiúval, és még nem érzem magam késznek arra, hogy most megtörténjen. Úgy tűnt, átszivárgott valami a bíborvörös ködön az agyáig. Bocsánatot kért és megsimogatta az arcomat. Ezután hirtelen elbúcsúzott, nyomott egy felületes puszit a számra és eltűnt. Én meg magamra maradtam a kétségeimmel. Nem akarom elveszíteni, amikor éppen csak megtaláltam. Hiszen barátként olyan jól megértjük egymást, miért kell ezt elrontani? A csókolózás is egyre kellemesebb, és a tapizást is élvezem, de az elveimhez tartanom kell magam! Amíg nem érzem azt, hogy feltétlenül szükségem van arra, hogy a szerelmemet szexszel fejezzem ki iránta, addig nem vagyok hajlandó lefeküdni vele, és kész!

2011. június 21. kedd este Marcsi szakított Péterrel. Azt mondta, hogy miután elmondta neki a babát, nem viselkedett elég éretten. Nem tudom, ezen pontosan mit ért, de a srácot valamennyire ismerve, nagyjából el tudom képzelni. Azért 157


kapcsolatban maradnak, de Marcsi nem vár el tőle semmit. Szerintem belátta, hogy Péter túl komolytalan lett volna egy kicsi gyerek apjának, és legalább az ő életét meg akarta kímélni, ha már a sajátja gyökeresen meg is fog változni. Így viszont tényleg egyedül maradt. Még jobban oda kell rá figyelnem majd a nyáron!

2011. június 22. szerda este Miért, miért, miért? Hihetetlen, elképzelhetetlen, valószínűtlen, ami ma történt. Bálint jött át délután. A szobámban voltunk. Fél délután a nyári terveinkről beszélgettünk. Ő a Balatonra megy, egy haverja sült halat áruló boltjában fog segédkezni, ahogy tavaly is. Meghitten összebújtunk és behatóan tanulmányoztuk egymás manduláját, amikor félbeszakította az enyelgést és olyat mondott, amitől minden lánynak égnek állt volna a haja. Azzal kezdte, hogy ő nagyon szeret engem, de úgy gondolja, a nyárra nem kellene lekötnünk magunkat, és ezért ő elenged engem. Ne érezzem kötelességemnek, hogy rá várjak, amikor ő egész nyáron távol lesz, és nyugodtan kezdjek más fiúkkal is rajta kívül. Szóval le lettem pattintva. Burkoltan, mintha szívességet tenne nekem, de a lényeg ugyanaz. Pár pillanatig csak döbbenten tudtam nézni. Jó, tudom, hogy az én számomra sem volt kényelmes ez a kapcsolat, és előbbutóbb elült volna, na de ilyen hirtelen mégsem gondoltam. Semmiképpen sem úgy, hogy a végén valaki megbántódik… Mert én igenis megbántódtam. Olybá tűnik a dolog, hogy engem csak időtöltésnek használtak. Még jó, hogy volt annyi eszem, és nem feküdtem le vele (nem mintha megfordult volna a fejemben, de azért benne volt a pakliban), mert akkor még rosszabb lenne a lelkiállapotom. Mosolyogva tőrt döfött a szívembe, majd kirántotta, letörölte és a gyilkos szerszámot zsebre vágva kiment az ajtón. Egy újabb csúnya folt az életről alkotott képemen. Egy vérvörösen csordogáló paca, bele a közepébe. Bánkódni nem fogok miatta, de az önérzetem megsínylette a dolgot. Én tényleg nem kellek senkinek? Nem vagyok bányarém, nem vagyok 158


sötét, mint az alagút (bár lehet, hogy ez a legnagyobb baj…). Egy kis melír, ajakfény, szemfesték, és ide nekem a világot! Na jó, bikinire még gyúrnom kell egy kicsit.

2011. június 23. csütörtök reggel Nem volt jó éjszakám. Kellett nekem annyit gondolkodni! Pedig fölösleges akár egyetlen gondolatot is rá fecsérelnem. Mégis, fertelmes uszályként vonszolom magam után nyúzott lelkem darabjait. Egyetlen célom van csupán, hogy túléljem az életemet. Jazz Tízparancsolatai Minden Esetre 10 javaslat egy pocsék nap utáni regenerálódáshoz 1.  Hass az érzékeidre! Az öt érzék: látás, hallás, szaglás, ízlelés és tapintás. Haladjunk sorban. Nézz valami szépet pl. régi fényképeket, egy jó filmet, vadássz az interneten művészi fotók, festmények után! 2.  Hallgass kellemes zenét! 3.  Végy egy kellemes forró fürdőt vagy zuhanyt! Nyugtató illóolajok: levendula, ylang-ylang, citromfű, narancs, bazsalikom, fahéj, gyömbér, geránium, rózsa, kamilla stb. 4.  Egyél valami finomat és gusztusosat! Nem lesz lelki­ ismeret-furdalásod, ha emellett még egészséges is pl. friss, érett gyümölcsök. Esetleg tehetsz mellé néhány falatka csokit is. 5.  Rakj rendet valahol, mosogass vagy pucolj ablakot! A monoton mozgás segít elcsitítani a felborzolt idegeket. 6.  Vedd magad körbe olyan dolgokkal, amik szívednek kedvesek, jó emlékeket ébresztenek benned! Bugyoláld be magad valami puhába vagy fészkelődj el párnák között! 159


7.  Tegyél valamit a testedért! Új frizura, szolid smink, pedikűr-manikűr, masszázs, egy régóta vágyott új ruha, cipő beszerzése is tud örömet okozni. 8.  Keresd olyan emberek társaságát, akiket kedvelsz, jól érzed magad velük! Emberek hiányában az állatok is megfelelő társaságot tudnak biztosítani. 9.  Menj ki a napfényre! Mozogj kinn a levegőn! Kiváló stresszoldó egy séta a természetben. 10.  Tégy valami jót! Pl. állj szóba az idős nénivel a szomszédban, vigyél egy zsák kutyatápot a menhelyre, lepd meg a családod egy finom süteménnyel, vagy ami épp adódik.

Anyu –  látva savanyú arckifejezésemet  – délelőtt magához ragadta a kormányrudat, és a barátaimmal leszervezett nekem egy röpke balatoni nyaralást. Még délután levonatoztam Győrbe, és innen indulunk holnap reggel Szabináék nyaralójába, ahol a következő három napot töltjük majd. És mindezt miért? Mert az élet nem habostorta, sőt a cukrot is kihagyták belőle. Mondhatni, light. Amióta Budapestre költöztünk, egy csomó olyan dolog történt velem, ami egyenként is apró cafatokra tépte a lelkemet. Kezdjük azzal, hogy életemben már sokadszorra estem olyan szerelembe, amihez nem a megfelelő partnert választottam. Ezen most Ákost is értem, nemcsak Bálintot. Aztán lúzer lettem egy elitsuliban, de legalább tudom, hogy semmi esélyem közéjük tartozni. Teljesen véletlenül és akaratomon kívül megmentettem egy életet. Összebarátkoztam egy fiatal lánnyal, akit eleinte lesajnáltam, de mára már tiszteletet érzek iránta, mivel ő sokkal jobb ember, mint én valaha voltam vagy leszek. Tizenéves bűnözők áldozatává váltam, és egy vén kéjenc is a prédájának tekintett pár óra erejéig. Tartogattam két titkot, amivel szereztem két barátnőt. A tesóm majdnem tönkretette a jövőjét egy rossz befolyás hatására. A pasim csak szórakozott velem, de miután rájött, hogy nem vagyok könnyű préda, időben lelécelt. Mégis fáj, hogy a vele való 160


szakítás mélyen megsebzett, annak ellenére, hogy barátságon kívül nem éreztem többet iránta. Legalábbis nem akartam érezni. Plusz be kell látnom: eddigi rövid életem értelmetlennek és céltalannak tűnik. Pedig olyan sok jó dolog van a világban! Például vegyük azt, hogy immáron vége az összes futó valóságshow-nak, sőt, valósághős Alekosz csókja sem terjed tovább, mint a pestis. Minden bizonnyal felvettek az egyetemre, és építészként végre fogok tudni valami értelmeset is tenni az emberiség érdekében. És hamarosan a világ három legjobb barátnője társaságában fogom tölteni a hosszú hétvégét. Fel a fejjel, Jazz! Lépj túl a dolgokon! A bikini be van csomagolva. Mars ki a klotyóról!

2011. június 26. vasárnap kora este a vonaton ülve A mobilommal világítom meg a papírt, mert a felhők miatt rosszak a fényviszonyok, ezen kívül a vonat is iszonyúan zötyög, de rengeteg az időm, míg felérek Pestre, úgyhogy írok néhány sort. A nyaralásunk annak ellenére, hogy szinte végig esett az eső, egész kellemesnek bizonyult. Pénteken Szabina kocsijával leruccantunk a balatonalmádi nyaralójukba. Csak mi négyen lányok, Sebi már dolgozik valahol. Valami agysejtgyilkos, futószalag melletti munkát végez a nyári hónapokban, mert az ő szülei nem olyan tehetősek, mint a többieké. A nyerő négyes. Bea, Szabina, Julcsi és én. Szabina figyelmeztetett minket, hogy ne számítsunk valami nagy rendre, mert ebben az évben még nem aludtak lenn a nyaralóban, de a látvány a vártnál is iszonyúbb volt. A pókok beszőtték az ajtónyílást és minden sarokban gyűjtőhelyeket alakítottak ki a nyersfehérjeraktáraiknak. Kellett is, mert az ablakokon található nyomokból ítélve milliónyi fehérjeforrás lehetett itt elbújva. A műanyagpadló szélei felcsavarodva, a fürdőszoba rozsdás és vízköves egyszerre. A WC lehúzhatatlan, a konyha gusztustalan. A csomagjainkat letettük egy viszonylag tiszta foltra a konyha padlóján és elindultunk keresni egy világító óriásfeliratos BéKát, ahonnan minden szükségeset be akartunk szerezni. Megpakoltuk a kosarunkat tisztító­ szerekkel, gumikesztyűvel, WC-pumpával meg efféle nyalánkságokkal. 161


A nyaralás első napját takarítással kezdtük. Én magamra vállaltam a fürdőt, mert tudtam, hogy a többiek nem olyan tisztaságmániások, mint én. Ismét imába foglaltam a gumikesztyű feltalálóját, miközben a többiek kiseprűzték a pókokat, porszívóztak, ablakot pucoltak és felmostak. Bea a konyhát takarította ki, amennyire lehetett. Elmosogatott mindent. Este átkoztak a csajok, mert az ecetes rongyos csodafegyveremnek köszönhetően csípős szag terjengett a házikóban, és ezért nyitva kellett hagyni minden ablakot, azon pedig csak úgy özönlöttek be a szúnyogok. El kellett menekülni otthonról, mert a helyzet kezdett elviselhetetlen lenni. Elugrottunk még egyszer a nagybetűsbe, ahol bevásároltam szúnyogriasztó szerkezetekből, aztán gyrosoztunk egyet a sétálóutcában. Visszatérve beüzemeltem a vérszívó-mentesítő készülékeket. Mire mindenki lefürdött a ragyogó tisztaságú, de még mindig erősen ecetszagú fürdőszobában, kiirtódtak kis kedvenceink. Eloszlottunk a két szobában, megágyaztunk, majd összegyűltünk abban a szobában, amiben én és Bea akartunk aludni. Mindenki kapott egy kis meglepetést Beától, aki mostanság ékszerkészítésben éli ki kreatív hajlamait. Mi Szabinával fülbevalót kaptunk. Szabináé egy színes madártollakkal díszített lógó, az enyém egy ezüstkarika, amire láncokat és akvamaringyöngyöket függesztett. Mindegyik nagyon szép lett, de irigylem Julcsi karkötőjét is, ami több damilkarikából áll, és ezekre színes és áttetsző gyöngyök vannak felfűzve. A lányok lelki masszázsban részesítettek Bálinttal kapcsolatban, ami jólesett, aztán Beára terelődött a szó. Most számomra is kiderült, a születésnapom előtti héten szakított a barátjával, akivel két éve jártak. Ők tovább is léptek a megszokott tiniszerelem keretein, szinte össze voltak már nőve, ezért Bea hozzám képest sokkal rosszabb lelkiállapotban volt, de nem akartak engem ezzel terhelni. Hát milyen barát vagyok én, ha még ilyet sem lehet velem megbeszélni? Hiába mondogatták, hogy csak azért hallgattak erről, mert az az én hétvégém volt, és nem akarták elrontani a kedvemet, akkor is megsértődtem. Csak egy kicsit. A sértődésemet hamar túlnőtte Bea iránt érzett sajnálatom. Másnap is esős reggelre ébredtünk. Jó melegen felöltöztünk és bőségesen megreggeliztünk. Kirándulni szerettünk volna, de inkább kocsikáztunk egyet a környéken. Megmostuk a lábunkat a Balcsiban, aztán meg162


ebédeltünk és visszavonultunk a hajlékba. Délután szépségprogramban vettünk részt. A leghatásosabb szépészeti beavatkozásnak a szüntelen nevetés számított. Bea masszírozott (ettől folyton vihogtam, mert nagyon csikis vagyok), Szabina sminkelt, Julcsi manikűrözött, én mindenkinek megcsináltam a haját. Mókás formák jöttek ki a kezem alól. Felaggattuk magunkra az ékszereinket, felvettük az összes csini ruhánkat, több rétegben, mivel rohadt hideg volt. Rajtam a túrabakancsom, a farmerem, egy fehér miniruha, a zöld gyolcsblúzom, a hímzett mellényem volt és egy piros vállkendő, a derekamra tekerve. A lányok legalább ugyanilyen viccesen néztek ki. Szabina még egy svájci sapkát is kerekített a fejébe. Miután kellőképpen kicsinosítottuk (elcsúfítottuk) magunkat, madárijesztőszerű társaságunk nekiállt vacsorát főzni. Lángost sütöttünk, megkentük sok fokhagymával, tejföllel, megszórtuk sajttal. A banda egyöntetűen fokhagymaszagot árasztott, ezért egyikünk sem tehetett szemrehányást a másiknak, viszont a házból már nem mozdulhattunk ki. Csináltunk magunknak zenét meg hangulatvilágítást a vállkendőm segítségével és otthon diszkóztunk. Pasizni úgy sem akartunk, a fokhagymával ki is zártuk a lehetőségét, de egyébként is… Kinek kellenek a fiúk? Nélkülük sokkal boldogabbak vagyunk, nem igaz? Összekutyultuk a BéKában beszerzett bort, ásványvizet, málnaszörpöt és egy hatalmas edényből azt szívogattuk. A végén már köré feküdtünk, mert részemről kissé rezgett az állókép, de mielőtt kidőltünk volna tőle, elfogyott a lé. Igazán nem ütött ki, csak annyira, hogy szentimentálisabb legyek a szokottnál, úgyhogy néhány könnycsepp kigördült, de sebaj. A hely pont megfelelő volt életem első lerészegedésére. Szerencsére a másnapi „taccspartit” megúsztam. Az időjárás ma is pocsék volt. Délelőtt jó sokáig aludtunk, kissé fejfájósan és nyögdécselve összeszedelőzködtünk, majd hazaindultunk Győrbe. Útközben némi nehézség árán megálltunk a veszprémi állatkertben. A nehézséget az okozta, hogy egyikünk sem ért a térképekhez – viszont megérte, mert jó volt, pedig én ellenzem a vadállatok ketrecben tartását. Szerintem meg kell hagyni őket a természetes közegükben, de a lányok ragaszkodtak a programhoz. Azért vannak pozitív kivételek is, mint a győri állatkertben a megunt ékszerteknősök tava meg a húsvét utáni nyúl­akció, amikor befogadják a kitett állatokat. 163


Miután hazaértünk és kipakoltunk, a csajokkal még délután találkoztunk a sétálóutcán, elnyaltunk egy fagyit, és mindhárman kikísértek a vasút­állomásra. Most pedig zakatolok a piszkos nagyváros felé, testben és lélekben távolodva a barátaimtól, felvértezve magam a szmog, a bűz, a szeméthegyek, emberi és állati ürülék, bűn és aljasság ellen, ami ott fogad majd. Most már van miből építkeznem. Feltöltődtem a belőlük áradó pozitív energiákkal. A bensőmet melegség és remény tölti meg. Tudom, hogy szeretnek, és viszontszerethetek. Olyan sok minden vár még rám! Nyitva tartom az utazótáskámat, belekészítve a bikinimet és a strandtörölközőmet… Csak fel kell kapnom pár cuccot, és már indulhatok is, ha lehetőségem adódik rá. Mint a megrészegült molylepke, amikor fény gyúl az éjszakában. Mindjárt megérkezem. Még egy utolsó nagy levegő a vonatfülke dohos, fojtó szagából, és belevágok a nyárba. Nini! Mit látnak szemeim! Csak nem Bálint az ott a másik peronon? Éppen egy bögyös-vörös csaj teltkarcsú derekát szorongatja. Pont úgy, mint az enyémet alig egy héttel ezelőtt. Összefutott a keserű nyál a számban. Csak tudnék hova köpni! Megbocsátó vagyok és nagyvonalú. Hazafelé majd ezt hajtogatom magamban, mert állítólag ha az ember valamit sokat mondogat, végül azt is képes elhitetni önmagával, ami nyilvánvalóan egy óriási hazugság. Ha választhatnék különleges képességet, biztos, hogy nem az aura­látást választanám. Sebezhetetlen szeretnék lenni! Kívül is, de főleg belül.

Folytatása következik! :D

164


Tartalom Zavaró fény… az alagút végén

9

Egy csepp víz a sivatagban

31

Láthatatlan sebek

53

Apró ajándékok

73

Egy korty levegő

89

Átrajzolódó frontvonalak

101

Megpróbáltatások így vagy úgy

113

Nyugtató zöld, nyugtalanító vörös

123

Mozaik

135

Utazás

153

Napló Light 2. – Buborékvilág

Várható megjelenés: 2012 nyara További információ és könyvrendelés: http://naplolight.blogspot.com



Balogh P. Hedi: Naplo light 1. - Fenylo lelkek