24 riport
Hidraulikával bővített kompaktor és mélylazító SZÖVEG: CSURJA ZSOLT FOTÓ: KASZÁS GERGELY OLVASÁSI IDŐ: 3 PERC CÍMKÉK: FRAMEST, MAGÁGYELŐKÉSZÍTŐ, MÉLYLAZÍTÓ
Pest és Nógrád megye változó szerkezetű talajain használja a FRAMEST 8 méteres egyedi FRAKOMB magágyelőkészítőjét és vontatott FRALAZ 5200 mélylazítóját Nagygyörgy Sámuel, akit a gépekkel szerzett tapasztalatairól kérdeztünk.
A kompaktort általában a talajok tavaszi magágyelőkészítése előtt használjuk arra, hogy egyszer meghúzzuk vele a felületet, megfelelő talajállapot és -nedvesség esetén pedig ősszel is tudjuk így alkalmazni a lúdtalpkapáknak és a cserélhető részeknek köszönhetően. Ezeken kívül simítózásra, a szántás elmunkálására is használjuk a FRAKOMB 8000-est – mondta Nagygyörgy Sámuel. A szerkezet, amely 2 éve van a Püspökszilágy központú telepen, a repce és a búza alá is jól bevált. Ennek elérésében az is segített, hogy Nyárádi Attila, a FRAMEST Kſt . ügyvezető igazgatója támogatást tudott nyújtani a technológia összeállításakor. Sámuel a talajai ismeretében olyan megoldásokat kért és kapott, amely az alapfelszereltségben nem voltak benne: így lett az első simító hidraulikus, ami precízebb munkavégzést tett lehetővé számára. A fejlesztéseknél és a gépválasztásnál egyaránt előny volt, hogy Attilával már régebbről ismertük egymást, valamint az is lényeges volt számomra, hogy magyar gyártótól vásárolhattam.
Az átalakítással kiszállás nélkül, a traktor fülkéjéből, menet közben is szabályozni tudjuk a művelési mélységet, ami a dimbes-dombos területeinken nagy előnyt és sok időmegtakarítást jelent. A széles kerekezés, valamint a légfékrendszerrel kiépített futómű további speciális igényeknek felel meg – mondta. Fontos, hogy mindenkinek a saját területeit, talajait ismerve érdemes kialakítani a megfelelő művelési technológiáját, a FRAMEST esetében is így van ez, mert számos beállítás közül lehet választani a mélységet és a kapasort illetően is. Fontos, hogy a merev szárú lúdtalpkapákkal az adott beállításnak megfelelően egyenletes mélységben lehet elvágni a talajt, ráadásul az előzőleg esetlegesen elkövetett talajművelési hibákat is ki lehet velük javítani. A kapasor eredményesen vágja ki a gyomokat a területről és a cserepesedést is kiválóan kezeli azzal, hogy a vetésmélységig meglazítja a talajt. A gép által meglazított felszínt hátul a dupla crosskill henger zárja le, ami teljesen jól működik, nem tapad és megfelelően tömöríti a talajt. A minőségi lezárással pedig jelentős mennyiségű víz tartható a területeken, ami rendkívül lényeges a kiszámíthatatlan, többnyire aszályos időszakokkal terhelt szezonokban. A gépválasztásnál az egyik legfontosabb szempont volt az, hogy más kombinátorokkal ellentétben nem kell külön hengerezni a területet, ez ezzel az eszközzel egy menetben megoldható. A FRAKOMB igen jó talajfelületet hagy maga után, az első és a hátsó hengersor, valamint a simító is szépen