Tanítói fegyelem az egyházban
41
és a hit szabályának kérdését. Hangsúlyozták, hogy az egyházban egyetlen vezető tekintély van, a püspök, akinek alá vannak rendelve a presbiterek (testülete) és a diakónusok. Kelemen levele az apostoli utódlással védekezik: Péter és Pál apostoli alapítású egyházaknak átadták volna a titkos hagyományt, ha lett volna! Róma és Antiochia közösségei püspökeikre, mint az apostolok utódaira néztek föl, s az apostoli tanítás biztosítékát látták igehirdetésükben is. Az igazi hit megvédésnek másik fontos eszköze lett az újszövetségi kánon. Az I. században a szent könyv még az Ószövetség volt. Krisztus tanítását szóbeli hagyományból ismerték. Az evangélium tekintélye akkor nőtt meg, amikor leírták. A le nem írt Jézus mondásoknak még a II-III. században is nagy tekintélyük volt. A II. sz. közepén a három szinoptikus evangéliumot már kánoninak tartották, a század végén már a Jánost is. Általánossá vált a tendencia, hogy a 12 apostol tanításáról beszéltek a gnózissal szemben, míg ők 1-1 apostol titkos hagyománya letéteményesének tekintették magukat. A II. század végén a kánon kialakulása után kizárnak a szentírási könyvek sorából olyan iratokat, amelyek korábban sugalmazottnak számítottak. Legrégebbi bizonyíték a „Muratori töredék” katalógusa, mely 200 körül Rómában íródott. Az eretnekségek elleni 3. fontos fegyver lett a „hit szabálya” a (regula fidei). Ez az üdvtörténet legfontosabb mozzanatainak rövid felsorolását nyújtotta. Hangsúlyozta az ó- és újszövetségi üdvrend folytonosságát. A regula fidei-t a II. században azonosnak tartottak azzal a tanítással, melyet a püspökök képviseltek, a püspökök tanítása pedig megfelelt az apostolok hagyományának. Gyakorlatilag megfelelt a hitvallásnak, melyet a püspök kérdések formájában tett fel a jelölteknek a keresztelés előtt, a jelöltek ezt állítás, hitvallás formájában ismételték meg. Az Újszövetségi Szentírás, a Hit szabálya, a keresztségi hitvallás az apostoli tradíció közös talajából sarjadtak. A kánon lezárása kizárta, hogy ezután bármilyen írásra lehessen hivatkozni.18 Erkölcsi tanítóhivatalról csak későn kezdtek beszélni, bár a morale magisterium kifejezés föllelhető a patrisztikában: igaz csak Ambrusnál egy helyen.19 Bizonyos értelemben már a bibliai korban meg volt. Pál írásaiban hamis és téves erkölcsi álláspontok határozott elutasításban részesülnek. 18 Vö. Vanyó, L., Az ókeresztény egyház és irodalma, (Ókeresztény Írók, I.) Budapest 1980, 85-89. 19 Igaz, itt csak arról a magatartásról van szó, amellyel József pátriárka a jóra indítja testvéreit a felismerés lakomája előtt. (Ambrosius: De Joseph 10,53.) Vö. Weber, Op. cit., 224.351. jegyzet.