Teremtő bizonytalanság - "A remény nem csal meg" (Róm 5,5a)

Page 9

űztelek is el benneteket, még ott is összeszedlek és elviszlek benneteket arra a helyre, amelyet kiválasztottam, hogy ott lakjék az én nevem.” (Neh 1,9 [RÚF]) Az Újszövetséghez elérkezve pedig magától Jézustól hallhatjuk ezeket az (előbbiekre rímelő, szintén az Isten és ember közötti szövetség megtartására hívó) szavakat: „Ha parancsolataimat megtartjátok, megmaradtok a szeretetemben, ahogyan én mindig megtartottam az én Atyám parancsolatait, és megmaradok az ő szeretetében.” (Jn 15,10 [RÚF]) Az a Jézus állítja azt, hogy „megmarad az Atya szeretetében”, aki jól tudja, miközben ezeket a szavakat mondja, hogy rövid időn belül a szenvedés és a halál vár rá! Ahogy fokozatosan feltárul a kinyilatkoztatás, úgy lesz egyre egyértelműbb, hogy Isten nem minden bizonytalanságtól és szenvedéstől megvédő, hanem azokban is velünk lévő szeretetet ígér. Mindezek az ígéretek így tehát kétféleképpen érthetők. Az egyik értelmezés az az egyszerű várakozás, hogy ha megtartjuk Isten törvényeit, számíthatunk a biztonságra. Ez gyakorlatilag megfelel a vallási biztonságkeresés előbb már említett attitűdjének, azt próbálja megtalálni az Ó- majd az Újszövetség keretein belül is. A másik értelmezés viszont így szól: Isten a „ha… akkor…” formában elhangzó szövetségi ígérettel valódi szabad döntésekre hív bennünket. A szabadság azonban kényes ajándék: állandó párbeszédet igényel, és így bizonytalansági faktort jelent. Semmit nem lehet örökre bebiztosítani: mindent újra el kell dönteni és meg kell vallani. Végső soron azt is fel kell ismernünk (Nyíri Tamás sokszor megfogalmazott gondolatára utalva): a földi életben tulajdonképpen nem létezik igazi biztonság; bizalom létezik, és ha biztonságot szeretnénk, akkor bizalmunkat abba kell vetnünk, Aki maga az egyedüli bizonyosság. A bizalom dinamikája azonban bizonyos szempontból épp ellentéte a biztonságkeresésének! Jézus egyértelműen a második módon érti és magyarázza az Ószövetséget is, és ennek fényében hirdeti meg saját törvényét. A boldogmondások nem „békés alvást” tesznek lehetővé, hanem állandó kitettséget hirdetnek meg (üldöztetésnek, szegénységnek, a kapcsolatok különféle kockázatainak). Jézusnál már nem „annak TEREMTŐ BIZONYTALANSÁG • 9


Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.