Apokrif - 2010/4.

Page 58

Látószög

Kisült-e már? Vass Norbert: Hátra, le, kisütés Az Ex Symposion Rendszerváltás gyerekszemmel száma jut eszembe, ahogy a könyvtárban lapozgatva arra gondolok, nem egy visszaemlékező szerző alig idősebb nálam. Mégis, most visszaemlékezik arra az évre, amikor születtem. Aztán már ott tartok, hogy én magam is emlékezem, ha nem is arra a bizonyos nyolcvankilences évre, hát az utánajövőkre. A hangsúly az emlékezésen. Ahogy a tévés történelmi riportokban a még utolsó pillanatban mikrofon elé rakott nénik és bácsik vallomásaiban, nálam, nálunk (apokrifos emlékezők, mondjuk) is kissé párás már a tekintet, sőt, réved. Mi ez az édeskés mellékzönge a hangban? Mi ez a vágyakozó borzongás? Az nem lehet, hogy az ember ennyi idősen (huszonévesen) már nosztalgiázzon. Vagy mégis? Vass Norbert Hátra, le,

58

| 2010. tél

kisütés című szövegével kapcsolatban kétszeres elfogultságról is be kell számolnom. Egyrészt, mivel már szövegmivolta előtt abban a szerencsében volt részem, hogy amolyan igazi, sör mellé való anekdotaként hallhattam ( – Norbi, ezt írd már meg. – Lehet, hogy meg is fogom.), hogy aztán a szerző felolvasásában találkozzam vele először igazán, irodalmi szövegként, – méghozzá minden szükséges nosztalgikus kellékkel felszerelve, a párás tekintettől az ellágyuló hanghordozásig bezárólag. S most ezúttal már az olvasás pillanataiban elmondható: a szöveg minden esetben magával ragad. Mindazonáltal nem ártana végre megmondani, hogy egészen pontosan mi olyan jó ebben a szövegben. Vass Norbert finom humora, ön-, de nemcsak önironikus, elegáns sorai már alapos szerzői rutint sejtetnek maguk mögött, az elbeszélői hang magabiztos, és a történethez éppen illő (könnyed, szellemes). De hát akkor történet? Memoár vagy novella?


Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.