SZÉPIRODALOM
rábban, úgyhogy nem akartam kockáztatni. Kikapcsoltam a tévét, és én is az étkezőasztalhoz ültem. Apa már szedett magának egy nagy tányér borsót, anyám éppen kanalazott a lábasból. Wang úr, szokás szerint, csukott szemmel morgott. Soha nem jöttünk rá, hogy ilyenkor mit csinál, de én úgy gondoltam, hogy valamiféle asztali áldást mondhat. Apám szerint az ősei szellemét szidta. Anyám csak a szemét forgatta. Mikor végre mindenki szedett a főzelékből és a virsliből is, gyorsan nekiláttam az evésnek. Minél előbb be akartam fejezni ezt a vacsorát, mert attól féltem, hogy anyám valamiért még elő fogja venni apámat. És az a rohadt sárkány sem hagyott nyugodni. Talán egyszerűen csak ki kéne takarnom a többi szereplővel. Sejtetés. Nem. Ebben az esetben nem jó, mert az olvasónak látnia kell, ahogy meghal, mert csak így lesz katartikus a visszatérése. Gondolom, nem hívtad a rendőrséget, mondta anyám, miközben apró darabokra vagdosta a virslit a tányérjában. Nem, mondta apám nyugodtan. Nem hiszem, hogy ez akkora dolog lenne. Az evőeszközök élesen csattantak anyám tányérján. Baszd meg, Károly! Galacsinná gyűrődött a torkom. Apám Karesz volt, mindig mindenki így szólította, és tudtommal anyám is csak kétszer hívta Károlynak. Amikor részegen elvitt egy koncertre, és amikor a húgom meghalt. Hazaállítasz összeverve, kétségbeesetten, hisztérikusan, ordította anyám, sírsz meg óbégatsz! Követeled a figyelmünket, eljátszod a nagyhalált, te vagy a szerencsétlen áldozat, erre kiderül, hogy még arra sem vagy képes, hogy felhívd azt a kibaszott rendőrséget! Sajnálom, mondta apám, és nem nézett fel a tányérjából. Nagyszerű! És még csodálkozol, hogy a fiad olyan, amilyen! Ezt nem akartam. Ezt akartam elkerülni, hogy megint rólam legyen szó. Éreztem a fekete felhőket a fejemben, és a könnyeket a szememben. David Spade-re gondoltam, és megpróbáltam visszatartani a sírást. Így mutatsz példát? Anyám hangja dühödt, méregtől csöpögő sziszegés volt. Ezt kell látnia a fiadnak? Hogy az apja
34
