Juhász Tibor
Az énekesnő V. Mikor újra találkoztunk, az arca olyan repedezett volt, mint egy bőrtáska. A szájánál mintha felfeslett volna a varrás, kötelező mosolyban állt, alóla kilógtak a közönség igényei szerint elhelyezkedő fogak. Mégsem volt csúnya. Óvatosan kellett vele beszélni, hiszen nem törődtek vele úgy, ahogyan az anyag kívánta, s ezért idő előtt elöregedett. Úgy éreztem, bármelyik pillanatban szétszakadhat, s mindnyájunk szégyene ömlik a járdára, és akkor az emberek majd rá fognak mutogatni, hiszen mindez az övé. Ő pedig összeszedi, talán még dúdol is hozzá, nem siet, hiszen rajta kívül ezekre senkinek sincs szüksége.
54
| 2014. ősz