LÁTÓTÁVOLSÁG
értekezést olvashatunk egy fiktív városról. A kötetben olvashatjuk még Szabó P. Katalin történelmi-irodalmi vonatkozású munkáját Megkereszteljük! – A barbár hős motívuma Dugonics Andrásnál címmel, továbbá Havay Viktória Gaál György munkásságáról született írását. A korszaknál maradva Gajda Péter tanulmányában Auguste De Gerando francia író és történész művéről, az 1845 elején megjelent magyar vonatkozású Transylvanie et ses habitans című mű latin és francia nyelvű forrásairól is sokat megtudhatunk. A konferenciakö tetben kitekintést te hetünk határainkon túlra is: Hangácsi Zsuzsanna értekezését olvashatjuk a (Cseh)szlovákiában születő ma gyar irodalom elnevezéseiről, valamint Szarvas Melinda munkáját a vajdasági magyar irodalomtörténet újraértelmezéséről a kulturális mozgások figyelembevételével. Kocsis Lenke az 1950-es évek
mű lélektani regényként is megállja a helyét – mondja Horváth, aki Újváros leírását, illetve történetét Babits nyílt szociális és politikai vonatkozású véleménynyilvánításaként értékeli. Talán nem véletlenül hangsúlyozza Babits szociális érzékenységét, hiszen tanulmánya azt is bemutatja, hogy a regénytér szimbólumrendszerként értelmezendő, figyelmének központjában pedig az áll, hogy miként válik a város mint tér, a főszereplő és a cselekmény szervezőelvévé. Eszerint „a regény figuráinak egymáshoz való elemi kötődése egy kusza hálóként mutatkozik, amely szövevényessége a város térképének labirintusszerűségé ben tükröződik vissza” (60). A várost mint játékteret értelmezi, amelyben a helyszínek, épületek kódokként várják a befogadót, s erre a játékra maga Babits hívja az olvasót. A szerző által választott értelmezési keret indokolt annyiban, hogy a várost mint önálló társadalmi entitást értelmezi. Ez utóbbi vizsgálat kétségkívül hiteles: már-már az az érzésünk támadhat, hogy egy szociográfiai
74