LÁTÓTÁVOLSÁG
ső borító és a visszatérő levél ábrázolás pedig visszafogottan elegáns marad. A kötet izgalmas újdonsága, hogy a novellákhoz képversszerű illusztrációk kapcsolódnak, melyek általában a szöveg szavaiból, betűiből építkeznek, de valamilyen módon mindenképp utalnak a textusra. A grafikus és tipografikus megoldások változatosak, a Stabil pont előtt például egy szuprematista festményre emlékeztető kép áll (szellemesen utalva a történet kulcsmotívumára, a kockára). Az első képvers A hó előtt szerepel, a betűk elrendezése mintha a hóhullást imitálná (hasonlóan Apollinaire Esik című művéhez). Szintén izgalmas Az építész előtt álló képvers, melyben a szövegdarabok az „A” betű architektúráját építik fel (az egyik szereplő neve Anna). Fontos megemlíteni, hogy a képek mindig szürke hátteret kapnak, ezen legtöbbször fehér betűk állnak, vagyis nem a festék, hanem a hiány válik jelölőértékűvé. Ez a médiumkombináció a könyv egyik legeredetibb, legérdekesebb megoldása. A kötettel kapcsolatban többször (így a Kritikustusán is) fel-
vetődött egy, a magyar kritikai diskurzusban gyakran felmerülő kérdés: a mű novelláskötetnek tekinthető-e vagy regénynek? Ez a dilemma már a könyv fülszövegében is megjelenik, melyben Márton László regényhez hasonlítható novellafüzérként jellemzi a művet. A kötet sorszámmal ellátott írásait közrefogó (preludium) és (postludium) a kísértethajó romantikus toposzát írja újra (a hajó utasai a történetek főszereplői). Ezek a szövegek a kötet kétharmadánál beillesztett (intermezzo) társaságában egy sajátos értelmezői kulcsot is felkínálnak az olvasónak. Megítélésem szerint a Fák mindenütt nem regény, elsősorban azért nem, mert az elbeszélői pozíciók folyamatos váltakozása, a nézőpontszerkezetek örökös újrarendeződése, a narráció és a nyelvi regiszterek váltogatása, de a kötet szerkezeti felépítése sem könnyíti meg egy egységesebb, regényszerű olvasat kialakítását. Hajdu Péter Az
58