ESSZÉ
Nagy lélegzetű gondolatfolyam és sziporka, műgond és zsiger, elefántcsonttorony és kocsma, Normafa és Wichmann, eleganciaszomj és vagányságvágy, figuralitás és avantgárd, jobbosok, balosok, keresztények, keresztyének, ateisták. Mi, akik a lap körül időzünk, szerkesztjük, vagy többé-kevésbé rendszeresen írunk bele, megeshet, hogy még annál az országnál is széttartóbbak vagyunk, mint amelyik a hazánk. Mindannyian a magyar történelem legfeketébb évtizedei, a „rézsut forduló fegyencfejek” és a hitek, nagy narratívák bukásának kora után, Pilinszky és Petri ideje után élünk itt, mégis talán csak a nyelv és a nívó szeretete közös bennünk. (Meg természetesen a rezignáltság és az irónia.) Ez a két Apokrif párhuzamos olvasásával létrejövő halmaz, ez a szellemi szénakazal az én fejemben a mi Apokrif unk. Így lát minket az Isten, ahogy most, tízévesen, állunk a napon – urambocsá a napsütötte sávban. Ha kérhetek, azt kérem, hogy a szemei előtt legyünk a következő tíz évben is.
94