SZÉPIRODALOM
hogy kontrás, baszod, kontrás – idős volt, ő beszélhetett már akkor csúnyán –, de hát nem értettem én, hogy mit ugat, meg ha értettem is volna, akkor se lett volna időm rá, hogy felfogjam. Alattam a canga, szemben a kennel, balra meg a zárt garázskapu. Dönteni kellett, maradt még egy lélegzetvételnyi idő. És akkor valami isteni sugallatra, vagy csak mert a kannásszörpös is abban az irányban volt, a garázsajtó felé rántottam a kormányt. Nem tudom, miben bíztam, mert az biztos, hogy ha nekimegyek, akkor úgy összetöröm a Szegedi cangáját, meg magamat is, hogy se uborkás szendvics, se indiáncseresznye, se fánk. És akkor komótosan – mint a Kadett kombink csomagtartója – nyílni kezdett az ajtó befelé. A Matyi bácsi, aki egy üres kannáért ugrott valószínűleg le, hogy hozzon egy telivel helyette bort a lerakatból, nem számított rá, hogy jövök. Pont a festékek közé csapódtam, és akkorát estem, mint fél órája a Szegedi, csak nekem azért nem lett iszapos a térdem, csak simán véres, mert a Szegediék garázsa le volt betonozva. A Matyi bácsi úgy nézett rám, ahogy én nézhettem nemrég a Szegedire. Tanácstalannak tűnt. Aztán megkérdezte, hogy miért nem fékeztem. Beszélni nem tudtam még akkor, csak mutattam, hogy én húztam a fékkart nagyon. Azt mondjuk hiába húztad, legyintett a Matyi bácsi erre, mer’ az kontrás, baszod, kontrás! Odakintről kutyamorgás hallatszott. Azt moroghatta fejcsóválva a Szegediék kutyája, hogy én is mondtam neki, de nem hallgat ez senkire… Életben voltam és hallgattam. A kiakasztott patkóféket bámultam, és egyre a bovdent kerestem, de hiába, mert az nem volt. A Matyi bácsi megsajnálhatott, ahogy ültem ott a garázsuk összefestékezett betonján, véresen, mert kisvártatva odaszólt, hogy ha kinézegelődtem magam, akkor bicegjek majd fel a konyhába, mert úgy tudja, hogy a Roli hagyott nekem párat a friss fánkból. Felvett a földről két üres kannát, és a lerakat irányába indult. Biztosan nem indiáncseresznyéért.
19