Ratz tamara

Page 159

A 11.16. táblázat adatai azt mutatják, hogy csak a változók egy része esetében tapasztalható összefüggés a turizmus hatásaira vonatkozó észlelések és a turisták létszámára vonatkozó vélemény között. Mivel a χ2 próba szimmetrikus, azon esetekben, ahol a χ2 érték szignifikáns volt, megvizsgáltam azt is, hogy a turisták létszámára vonatkozó véleményt függő változónak tekintve eltérőek-e az eredmények, de csak a turizmus fejlődésének a sportlehetőségekre gyakorolt hatása esetében nem mutatott szignifikáns aszimmetrikus összefüggést a λ érték. Összességében nem lehet azt megállapítani, hogy azok a helyi lakosok, akik pozitívan értékelik a turizmus hatásait, aktívan támogatják a turizmus további növekedését, akik negatívan, azok pedig nem, ezért a H7 hipotézist is el kell utasítani. 11.7.3. A 3. hipotéziscsoport H 8. Azok a lakosok, akik szorosabb kapcsolatot alakítottak ki turistákkal, kevésbé hajlamosak a turistákkal kapcsolatos sztereotípiák elfogadására. A felmérés során megkérdeztem a résztvevőket, szívesebben látnak-e bizonyos nemzetiségű turistákat a településen, illetve szobakiadás során vendégként (természetesen ez az utóbbi kérdés csak azokra a válaszadókra vonatkozott, akik bekapcsolódtak a fizetővendéglátásba). Ezekkel a kérdésekkel azt próbáltam megvizsgálni, léteznek-e nemzetiségen alapuló sztereotípiák a turistákra vonatkozóan a kistérségben. Az is érdekelt, hogy van-e különbség a településen és a szobakiadásban szívesen látott turisták nemzetisége között, az utóbbi eset ugyanis közvetlenebb kapcsolatot jelent, a szobakiadónak együtt kell élnie a vendégével, míg a településre érkező turistákkal nem feltétlenül alakul ki személyes kapcsolat. A 11.17. és 11.18. táblázatok azt mutatják, hogy a megkérdezettek szemében számíte a településre látogató turisták, illetve a fizetővendégek nemzetisége. 11.17. táblázat NEMZETISÉG SZERINTI ELŐÍTÉLETESSÉG A TELEPÜLÉSEN Számít-e a turisták nemzetisége ? nem igen Összesen

Gyakoriság (fő) 107 95 202

% 53,0 47,0 100,0 11.18. táblázat

NEMZETISÉG SZERINTI ELŐÍTÉLETESSÉG A SZOBAKIADÁSBAN Számít-e a turisták nemzetisége ? nem adja ki nem igen Összesen

Gyakoriság (fő) 135 17 50 202 157

% 66,8 9,4 24,8 100,0

Szobakiadók %-a 25,4 74,6


Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.