Jessie lamb

Page 1


Jane Rogers Jessie Lamb testamentuma

KM_AA_JessieLamb_beliv.indd 1

2013.04.25. 17:10:36


KM_AA_JessieLamb_beliv.indd 2

2013.04.25. 17:10:55


Jane Rogers

Jessie Lamb testamentuma

Ad Astra 2013

KM_AA_JessieLamb_beliv.indd 3

2013.04.25. 17:10:55


A fordítás alapjául szolgáló mű Jane Rogers: The Testament of Jessie Lamb 2012 Canongate Books, Edinburgh Fordította Béresi Csilla Szerkesztés Uzseka Norbert

Borítófotó: Gyermán Petra

Copyright© Jane Rogers 2011 © Ad Astra Kiadó Hungarian translation © Béresi Csilla, 2013 Borítófotó © Gyermán Petra A borítóképet Gyermán Petra fotójának felhasználásával készítette: Sánta Kira © Sánta Kira, 2013 A szerző fotója © Laurie Harris ISBN 978-615-5229-30-5

KM_AA_JessieLamb_beliv.indd 4

2013.04.25. 17:10:55


Wendynek

KM_AA_JessieLamb_beliv.indd 5

2013.04.25. 17:10:55


KM_AA_JessieLamb_beliv.indd 6

2013.04.25. 17:10:55


„Mi odaát másik új életet, s végzetet mást lelünk.” Euripidész: Iphigeneia Auliszban*

* Tíz tragédia, Európa Könyvkiadó, 1964, 556. o., Devecseri Gábor fordítása

7

KM_AA_JessieLamb_beliv.indd 7

2013.04.25. 17:10:55


KM_AA_JessieLamb_beliv.indd 8

2013.04.25. 17:10:55


Vasárnap reggel Nagyon csöndes a ház, mióta elment. Vigyázva föltápászkodom, hogy el ne essek, és az ablakhoz bicegek. A fénynek gigantikus leylandi ciprusok állják útját a szomszéd kertjében. Többé senki sem lakik ezen a soron. Homlokomat az ablaküvegnek hajtva lekémlelek az elvadult kertre. A hideg üveg azonnal bepárásodik lélegzetemtől. Túl magasan vagyok ahhoz, hogy leugorhassak, ezt jól tudom. Különben is ott az ablakzár, a kulcsot meg elvitte apám. Bal kezemmel a falnak támaszkodva körbebotorkálok a szobában, egészen az ajtóig. Újra megpróbálom kinyitni, hátha. Apám sajtos szendvicseket és egy műanyag palackos narancslevet hagyott nekem a sarokban. Úgy látszik, egész napra távol marad. Legalább nem kell hallgatnom, amint újra meg újra ugyanazt szajkózza; nem látom a könnyeit és nem hallom a házban nyugtalan lépteit. Legalább szabadon gondolkozhatok, és semmi másra nem kell figyelnem önmagamon kívül. Újra megvizsgálom a bringazárat. A világoskék műanyag borításon átsejlik a belül húzódó, ezüstszínű drót. Apám mindkét bokám körül háromszor körülhurkolt egyet-egyet és lelakatolta; olyanok, mint a bokaperecek. A harmadikat az előző kettőbe 9

KM_AA_JessieLamb_beliv.indd 9

2013.04.25. 17:10:55


fűzte, majd köréjük hurkolta, és ezt is lezárta. A lábszáraimat övező fonadékok túl szorosak ahhoz, hogy le tudjam csúsztatni őket a bokámon keresztül. A két lábfejemet is mindössze hat hüvelyknyire bírom eltávolítani egymástól. Úgy bukdácsolok előre, akár egy lábbilincses rab. Közben arra is ügyelnem kell, hogy ha a külső hurkot jobban megfeszítem, a belsők szorosabbra fonódnak a lábszáramon, és a húsomba vágnak. Apám egy fedeles vödröt is hagyott itt nekem egy guriga vécépapírral, de bajos lenne rátelepednem, mert ehhez nem tudom elég szélesre terpeszteni a két lábam. Írómappát és ceruzát is adott, hogy legyen mivel elfoglalnom magam. A hálózsákomat és a párnámat a fal mellé göngyölte. Lassan az a tré fűtés is beindult, végre nem fázom annyira. Az agyam már nem úgy reagál, mint egy csapdába esett patkányé. Nem kapálódzom eszeveszetten, nem harapok saját farkamba. Végül is apu nem tarthat itt örökké. Nem kell mást tennem, mint kivárnom, hogy elengedjen. Az orrnyergem bizsereg a sok sírástól… furcsán kellemes érzés. Mostanra elfogytak a könnyeim. Kissé megmacskásodtak a tagjaim attól, hogy a padlón aludtam, végső soron azonban egész jól vagyok. Lehetnék rosszabbul is. Újra körbecsoszogok a falak mentén, aztán odabukdácsolok a szoba közepére helyezett piknikasztalhoz és -székhez. Beállok a megfelelő irányba, és leereszkedem a székre. Leírom a nevem az írómappa első oldalára: Jessie Lamb. Apu azt akarja, hogy gondoljam végig, mire készülök. Nem mintha ebben a pillanatban bármit is tehetnék. Valahogy lebegek; megállítottak az utamon. Mintha nem is önmagam lennék: nem az a Jessie Lamb, aki feltartóztathatatlanul tört a célja felé. Ha történetesen észrevenném, hogy a biciklilakat kulcsa itt hever mellettem a padlón… vajon fölvenném-e, hogy kiszabadítsam a bokámat? Kísérletet tennék-e a szabadulásra? Meglehet, úgy ten10

KM_AA_JessieLamb_beliv.indd 10

2013.04.25. 17:10:55


nék, mintha meg se látnám, és megmaradnék kényelmes fogságomban. Mert bizonyos értelemben megkönnyebbülés, hogy rab vagyok, és nem kell gondolkoznom. Hogy elengedhetem magam ahelyett, hogy cselekvésen törném a fejem. Apám megpróbál egérutat adni nekem. Így őt okolhatom, amiért kudarcba fullad a tervem, és nem kell szembenéznem önnön gyávaságommal. Valóban ezt akarod? Mi másért ültem be mellé olyan birkamód a kocsiba, mikor azt javasolta, hogy nézzük meg a nagyi házát? Azt gondoltad, milyen kedves tőle, és hogy nyilván békülni akar. Igen. Holott akkorra már kilátásba helyezte, hogy „bármit megtesz” a leállításodra. Eszerint annak tudatában szálltál be az autóba, hogy fogságba ejt? Ez volt a titkos vágyad? Kár ezen agyalni. Nem elég, hogy így betett neked, még te is marod magad, amikor nincs itt? Az lenne az ésszerű, hogy megfogadjam a tanácsát, és mindent alaposan végiggondoljak, papírra vessek; hogy meghányjam-vessem ezt az egészet. Hogy összeszedjem a gondolataimat. Mert ezzel bebizonyíthatom önmagamnak, hogy valóban ezt akarom. Igazolhatom magam előtt, hogy én, Jessie Lamb, felelősségem teljes tudatában, ép elmével és tiszta fejjel hoztam meg a döntésemet; és hogy végig is akarom csinálni, egészen az elkerülhetetlen végig, ami ebből következik. Aláhúzom nevemet a mappán. A kérdés az, hogy hol kezdjem? Hol is kezdődik a történetem? Gondolom, a saját világrajövetelemmel. De ki ér most rá tizenhat évet végigrágni? Ha ezzel nem is, mégis az elején kell kezdenem. Még mielőtt ez az iszonyatos nyomás rám nehezedett, és arra sarkallt, hogy tennem kell valamit, tennem kell valamit, tennem kell valamit, 11

KM_AA_JessieLamb_beliv.indd 11

2013.04.25. 17:10:55


különben szétrobban a fejem. Hogy rá kell találnom arra, amire a sors szánt. Most pedig pontról pontra lekörmölöm, hogyan, miként történt mindez, maradéktalan őszinteséggel, hogy senkinek ne maradjon kétsége afelől, mit tervezek és miért. A legkevésbé nekem magamnak. Legyen ez Jessie Lamb testamentuma!

KM_AA_JessieLamb_beliv.indd 12

2013.04.25. 17:10:55


Egy

R

égen olyan céltalanul sodródtam az életben, mint tollpihe a szélben. Úgy gondoltam, a tévé és az újságok hírei nem rám tartoznak, hanem a felnőttekre. Része voltam a hülye, nyomoronc, zavaros világuknak, és nem érdekelt az egész. Emlékszem, egyik este a Roaches-hegységben ültem egy vasúti átjáró kerítésén Sallel, Dannyvel meg másokkal. Sötét volt már, főleg a vasúti vágányok két oldalán, a kiégett hangás mély árkai miatt. Lenéztünk a völgy alján meghúzódó csehó kivilágított ablakaira meg a műúton jövő-menő autók sárga fénypontjaira. Rajtunk kívül mindenki behúzódott már a négy fal közé, mi azonban itt voltunk fent, a szélben és a sötétben, szemközt a fennsík sötét tömegével, amely a völgy túloldalán tornyosult. Egy vonat robogott át a síneken Huddersfield felé, és a nyomában támadó forró légáramlat csaknem lesodort bennünket a kerítésről. Danny azt találta ki, hogy megpróbálhatnánk végigmenni az egyik sínen – olyan lenne, mint valami kötéltáncos mutatvány. Versenyezzünk, ki jut a legtovább. – Ha vonat jön, leugrunk, de óránként csak egy jár erre – mondta. 13

KM_AA_JessieLamb_beliv.indd 13

2013.04.25. 17:10:55


Sal lemászott a kerítésről, és imbolyogva, kinyújtott karral megindult az egyik sínen. Alig láttam a sötétben, amelybe hamarosan beleolvadt. Nem tudtam, elvesztette-e az egyensúlyát, vagy csupán a szemem nem tudja kivenni alakját az estében. Aztán meghallottam, hogy szitkozódik. Eszerint leesett, gondoltam. Sorra megpróbálkoztak utána a többiek is. Hangosan, kórusban kántáltuk: – Egy, kettő, három! Kíváncsiak voltunk, ki bírja elsőként tízig. Mikor rajtam volt a sor, nem láttam a sínt ebben a tök sötétben, csupán a talpammal érzékeltem. Így, egyensúlyozva lépegettem előre, és felnéztem a távoli zöld fényjelzésre a vágányok mentén. Fülemben éktelen robaj dobolt, nem tudom, a saját véremet hallottam-e vagy a szél zúgását, netalán a többiek kiáltozását és nevetgélését a hátam mögött. Mégis úgy éreztem, mindenre képes vagyok, az égvilágon mindenre, és nincs az az erő, ami árthatna nekem. Ha húsz lépésig el tudnék menni, az elegendő bizonyság lenne rá, mondtam magamban. A huszonegyediknél leugrottam a sínről. Épp mikor visszakapaszkodtam a kerítésre, egy vonat robogott elő hátam mögül a sötétből, és fülsiketítően felsípolt. Akár az AHS-t is legyőzhetném, suhant át az agyamon. Megmenthetném vele a világot. Mivel azonban senki nem kért fel rá, nem az én dolgom volt. Bugyuta egy érzés volt, mint amikor kiskorában azt képzeli az ember, hogy tud repülni. Évekig hittem ebben, noha titokban kellett tartanom. Tudtam, ha kikotyognám a titkom, elveszteném a varázshatalmamat. Akkor is, ha kételkednék benne és próbára tenném – ezért inkább elálltam ettől. Hittem benne és kész. Tudtam, ha úgy hozná a szükség, hát a levegőbe emelkednék. Szerencsére soha nem kellett kipróbálnom. Olyasmikre is emlékszem, amiket ma már szégyellek. Például amikor hazafelé hajtottunk a scarborough-i lakókocsis kempin14

KM_AA_JessieLamb_beliv.indd 14

2013.04.25. 17:10:55


gezés után a szüleimmel, és York körül leállt a forgalom egy temetési menet miatt, amely a katedrálisba tartott. Apu elfelejtette online ellenőrizni az útviszonyokat. Én meg alig vártam, hogy hazaérjek és fölhívhassam Salt. Két teljes órán át vesztegeltünk a forgalmi dugóban. Emlékszem, hogy amikor kibámultam a sok szánalmas alakra, ahogy ott gubbasztottak a kocsijukban, azt gondoltam: „Miért nem tudnak a fenekükön maradni, és odahaza gyászolni? A halott nőknek már oly mindegy!” *** Úgy éreztem, minden úgy van rendjén, ahogy van. Ez a normális. Egy kisgyerek ezt gondolja akkor is, ha az anyjának csúcsban végződik a feje és zöld a füle. Csak felnőve veszi észre az ember, hogy nem mindenki ilyen. Fokonként aztán azt is fölfogja, hogy fura időket élünk, és nem mindig volt ez így. Minél kényelmetlenebbül és bizonytalanabbul érzed magad, és minél inkább megpróbálsz másokhoz hasonulva beilleszkedni, annál inkább cserbenhagy a normalitás, mivel egyszerűen nem létezik. Vagy ha igen, akkor is találnod kell valakit, aki ugyanúgy látja a dolgokat, mint te. Amire én a jelek szerint egyszerűen képtelen vagyok. Korábban Sal még egyetértett velem. Együtt mindenre tudtuk a választ. Úgy véltük, úgy van rendjén, hogy a nők meghaljanak. Vagy ami ennél is rosszabb, hogy úgy kell nekik, mert valami szégyenletes bűnért lakolnak. Aki meghal, az legalább egy kicsit maga is tehet róla, gondoltam. Valami nem volt rendjén vele, hogy ez lett a sorsa – különösen az AHS esetében, ami azt jelenti, hogy lefeküdt valakivel. Az első, akit ismertünk és meghalt, pontosan illett ebbe a képbe: a tizedikes Caitlin McDonagh volt. Nem számolom most ide az elemi iskolai tanítónőimet vagy a szüleim ismerőseit, mivel ők 15

KM_AA_JessieLamb_beliv.indd 15

2013.04.25. 17:10:55


felnőttek voltak, azaz az én szememben vénségesen vének, akik fél lábbal a sírban állnak (akkoriban így gondoltam). Caitlin azonban kisírta a szemét a töriórán. Bevitték a tanáriba, és soha többé nem láttuk. A legjobb barátnőjétől megtudtuk, hogy teherbe esett, az a jó firma pasija meg vagy tíz évvel volt idősebb nála. Úgy gondoltuk, csak azt kapta, amit megérdemelt. Hanem néhány hét múlva valamennyiünkbe beültették az Implanont, pedig a legtöbbünknek nem volt még fiúja. Ez volt a biztosítéka, hogy tegyünk bármit, mégse ér bennünket hasonló büntetés, mint Caitlint. Sallel kíváncsiak voltunk, mi ez az egész, de egészen addig nem érintett minket személyesen, amíg nem értesült a nagynénjéről. A szobájában voltunk éppen, köröttünk szanaszét a padlón rucik hevertek. Igyekeztünk nem Sal mamájának izgatott telefonálására fülelni a földszinten. – Láttad a tegnapi híradóban azokat a dokikat? – kérdezte Sal. – Nem hinném. – Azt szemléltették, milyen hatása van az agyra az AHS-nek. Nos, szabályosan kilyuggatja. Azt mondják, a beteg nők agya úgy néz ki a végén, mint az ementáli. – Pfuj, de undorító! – Igen. Fokonként elveszítik az agyukat. Elvész az egyensúlyérzékük, és feledékenyek lesznek. – Gondolod, hogy fáj is? – Erről nem beszéltek. Némelyikük nagyon hamar kipurcan. Alig három nap múltán. Megegyeztünk abban, hogy az a legrosszabb az egészben, amikor valaki megtudja, hogy megkapta a betegséget, és ez vár rá. Ugyan ki örül annak, hogy az agya ementáli sajttá változik? Egy ideig csöndben emésztettük a dolgot. Salnek tömérdek felhúzható játéka van a szobájában. Fölállítottunk hát az asztalra egy apácát meg a Simpson család Lisáját, és egymással versenyeztettük őket. Az apáca győzött. Egy postaláda alakú ceru16

KM_AA_JessieLamb_beliv.indd 16

2013.04.25. 17:10:55


zahegyezőt és egy játékautót is rajthoz állítottunk. Így azonban nehezebben boldogultunk, mivel mind a négyet föl kellett húznunk, és gyorsan dolgoznunk, hogy ne járjanak le. Azt mondtam magamban, ha megint az apáca győz, akkor megtalálják az AHS ellenszerét. Hanem ekkor Lisa leesett az asztal széléről, az apáca és a postaláda meg egymásnak ütközött. – Talán soha nem lesznek gyerekeink – mondta Sal. – És amikor a ma élő legfiatalabb nemzedék is megöregszik… – Akkor ők lesznek az utolsó emberek a Földön. – Időtlen idők óta ezt sulykolták belénk a hírek, de most először gondoltam bele. – És ahogy mi idősödünk, úgy fogynak el körülöttünk a gyerekek. – Be kell majd zárni az iskolákat. – Többé nem gyártanak semmi olyasmit, amire a gyerekeknek szükségük van. – Pelenkát, babaruhát, gyerekkocsit. – Hátborzongató! – És mire mi megöregszünk, mindenki öreg lesz már. Nem lesz, aki dolgozzon. – Nem lesznek boltok, szemeteskocsik vagy buszok. – Nem lesz semmi. Minden leáll. Sal bekapcsolta a tévét. Volt valami felkelés India egyik szent helyén. Túl sok nő csődült oda imádkozni, és amikor pánik tört ki, sokukat agyontaposták. Sal levette a hangot. – Nem sok értelme van megírnunk a leckét, nem igaz? Ha úgyis kihal az emberiség. Eltöprengtünk azon, mi minden veszti értelmét: az egyetem, a munka, a házasság, az építkezések, a mezőgazdálkodás vagy az utak karbantartása. – Mi mást tehetnénk, mint hogy igyekezzük jól érezni magunkat, amíg be nem dobjuk a törülközőt? – kérdezte Sal. – Bármit tennénk, úgysem érdekel már senkit. 17

KM_AA_JessieLamb_beliv.indd 17

2013.04.25. 17:10:55


Én azon kezdtem jártatni az agyam, hogy a végén már nem marad ember, aki eltemesse vagy elégesse a holttesteket. Aztán rájöttem, hogy bizonyára fölfalják őket az állatok. – Tök békés lesz a világ. Nem lesznek kocsik, repcsik vagy gyárak… nem lesz környezetszennyezés sem. A növényzet apránként benövi a városokat… Arra gondoltunk, hogy a szülői ház is összeomlik majd idővel; beszakad a tető, tárva-nyitva lengedeznek az ajtók, madarak raknak fészket, és négylábúak vackolják be magukat a falak közé. – Majd jön egy faj, és átveszi az uralmat – mondta Sal, és azon kezdtünk el vitatkozni, melyikre tippelünk. Mielőtt az utolsó ember is kinyiffan, minden állatot ki kell majd engedni az állatkertekből. Ez néhányunk életébe kerülhet, akik korábban elmennek, mint a többiek. Azok az állatok szaporodnak el, amelyek jobban tudnak alkalmazkodni ehhez az újfajta környezethez. Talán újra farkasok telepednek Angliába, vagy medvék. A pásztor nélkül maradt marhacsordákat tigrisek falják föl. Az utakat elborítják a faágak, az elvadult élősövények óriásira nőnek, és az aszfaltot benövi a gyom. Úgy egy évszázad múlva a világ egyetlen nagy természetvédelmi területté változik. Az összes veszélyeztetett faj megint sokasodni kezd, a tengerben tőkehalrajok nyüzsögnek, és sasok raknak fészket az egykori templomtornyokon. Erről eszembe jutott az Édenkert. Hogy milyen szép lehetett, mielőtt Ádám és Éva mindent összekutyult. – De gondold el, soha nem dajkálhatsz majd kisbabát. Sal felhangosította a tévét. Épp az a reklám ment, amiben joghurtos bögrék táncikáltak. Eddig mindig visongva együtt énekeltük a dallamot, s ezt most sem mulasztottuk el. Aztán Sal mamája feljött az emeletre, és könnyek között közölte a lányával, hogy mi történt a nagynénjével. Nem tudtam addig, hogy ez a nagynéni állapotos. Teljesen lebénultam, és tudatomat betöltötte a hozzánk beszüremlő égett szag, ahogy Sal 18

KM_AA_JessieLamb_beliv.indd 18

2013.04.25. 17:10:55


édesanyja ránk nyitotta az ajtót. Édeskés, csípős bűz volt, ami kaparta a torkot… az a csokoládétorta égett oda, amit mi bűvészkedtünk össze, és a mama gondjaira bíztunk. Sután elköszöntem, és lementem a földszintre. A kutyus, Sammy, a hátsó ajtónál nyüszített bebocsátásra várva, ezért beengedtem, és lekapcsoltam a sütőt. Nem volt értelme megnézni, mivé lett a torta, nyilván hamuvá égett. Nem éreztem részvétet a nagynéni iránt. Egyszerűen nem érdekelt. Mi jöhet még ezek után? – ez volt az egyetlen gondolatom. Mintha az emberiség és eljövendő sorsa semmit sem jelentene számomra. Mintha bringán ülnék, és a féket kieresztve száguldanék lefelé egy lejtőn az éjszaka bársonyos sötétjében.

KM_AA_JessieLamb_beliv.indd 19

2013.04.25. 17:10:55


KM_AA_JessieLamb_beliv.indd 20

2013.04.25. 17:10:55


Kettő

A

kkoriban a szüleim folyvást civakodtak, és amikor csak tehették, belém is belém martak. Gondolom, az AHS nyomasztotta őket, noha nem rémlik, hogy sokat beszéltek volna róla. A végtelen, kicsinyes perpatvarokra azonban jól emlékszem. Alig nyitotta ki az ember reggel a szemét, nyomban ez a pocsék hangulat fogadta, ami úgy betöltötte a házat, mintha a gáz szivárogna. Az ilyen mosolyszünetek idején a szüleim nem szóltak egymáshoz, némán kerülgették a másikat, míg velem hangsúlyozott nyájassággal bántak. Néha napokig ez ment, aztán minden látható ok nélkül vége szakadt. Mondjuk apu tett egy békülő gesztust: töltött anyunak egy pohár bort, és kis meghajlással adta oda neki. Máskor megkérdezte, nem akar-e megnézni valami DVD-t. Ezzel szent lett a béke, mivel ők így akarták. Egyedül a kedd esték voltak nyugisak, amikor anyu ügyelt a klinikán, én meg apuval teáztam. Kedd este a konyhában. Apu előveszi a teához az összes hozzávalót, és takaros sorba állítja a munkapulton. Mindent akkurátusan lemér és kiporcióz 21

KM_AA_JessieLamb_beliv.indd 21

2013.04.25. 17:10:55


külön tányérokra. Van egy régimódi mérlege, az a fajta, amelynek fémserpenyő van az egyik oldalán. A kis rézsúlyokat a másikon kell egymásra rakosgatni. Anyu karácsonyi ajándéka volt, és nagyon a szívéhez nőtt. A súlyok simák, vaskosak, és komplett tornyot alkotnak. Anyu szerint az apám úgy főz, mint egy tudós. Csakis pontosan kimért adagokat hajlandó az ételhez adni. Ahogy ott áll a mérleg fölé görnyedve, olyan, mint egy megtermett majom. Szőrös is, mint azok, a mellkasa kész bozót. Mikor régen anyu úszásleckékre vitt, elcsodálkoztam a sima mellkasú bácsikon. Apunak széles válla, vastag nyaka, ugyanakkor rövid lába van, és amikor megfordul, hogy rád mosolyogjon, ragyogó barna szempár néz veled szembe. A mosolya meg igazi majomvigyor, ami mosolyráncokat vet a szája sarkában. Az ember óhatatlanul is visszamosolyog rá. Sajna az utóbbi időben alig mosolyog. Ami, gondolom, az én hibám. Keddenként a konyhaasztalon szoktam megírni a leckét. Ilyenkor tökéletes bűntényeket találunk ki, amelyek minden nyomozón kifognak, és jókat nevetünk közben. Mondjuk ha az áldozat allergiás a méhcsípésre, nem kell mást tenni, mint mézet cseppenteni a gallérjára, és szabadon engedni néhány méhet. Ha azután ezek megcsípik a nyakát, az feldagad, és ő megfullad, mielőtt kettőt szólhatna. Vagy ha, teszem azt, az ember meg akar szabadulni egy hullától, hát furikázza el a kocsiján egy szafariparkba. Ott vesse az oroszlánok elé, amikor senki nem látja. Azok annak rendje és módja szerint felfalják, és volt-nincs bűnjel. Az egyik kedden apu elmagyarázta nekem, mi is az az anyai halálozás szindróma, azaz az AHS. A dolog úgy fest, hogy már mindenkiben ott lappang. Az csak rémhír, hogy élnek még megfertőzetlen törzsek az Amazonas esőerdőinek mélyén vagy a fagyos Észak eszkimói között. Nem csupán a Nyugat és a jóléti társadalmak vagy a városok érintettek. Néhány várandós nő 22

KM_AA_JessieLamb_beliv.indd 22

2013.04.25. 17:10:55


valóban él még, de csak azok, akiknek előrehaladott az állapota, azaz korábban estek teherbe, még mielőtt az AHS felütötte a fejét. Az ő gyerekeik lesznek az utolsó újszülöttek. – Nem értem. Miért csak a terhes nők veszélyeztetettek? – kérdeztem. – Nos – kezdett bele apu a krumplihámozásba –, az utolsó évszázadot leszámítva a terhesség jelentette a legnagyobb kockázatot a nők életében, és ez volt számukra a leggyakoribb halálok. – Ámen, ó, én Bölcs Atyám – mondtam szemem forgatva. Általában így hívom, amikor nagyon belelovalja magát valamibe. De most nem mosolygott. – Na, tudni akarod az igazat vagy nem? – Igen, tudni akarom. – Helyes. A terhesség ezeregy okból lehet veszélyes, ez nyilvánvaló. A baba érkezhet túl korán és túl későn is. Esetleg nem a feje fekszik elöl, vagy a méhlepény nem válik le megfelelően, és így tovább. Hanem van a fizikai, mechanikai tényezőknél jóval nagyobb veszélyforrás is… és ezek pont erre mentek rá. – Ezek? – A terroristák. Bioterroristák, akik ezt a vírust kotyvasztották. – Mi a dolog lényege? – Nos, tudod ugye, mi az immunrendszer? – Igen, ami leküzdi a betegségeket. – Pontosan. Ez a védelmi rendszer felismeri, mi vagy te, és mi az, ami tőled idegen a szervezetedben. Legyen bármi, megtámadja, csak hogy téged megóvjon. Lássuk, rájössz-e, mi a gond, ha egy nő gyereket vár? Ültem és a fejemet törtem. – A baba? Hisz idegen lény! – Csaknem eltaláltad. Miből van a baba? – Hát izé… vérből… csontokból… 23

KM_AA_JessieLamb_beliv.indd 23

2013.04.25. 17:10:56


Apám a fejét rázta. – De a legelején. – Hát petesejtből. – És? – Spermából. – Köszi. Ami azonban mástól származik. Ahhoz, hogy a baba növekedni kezdjen, a spermának túl kell élnie, ahogyan mindazoknak a sejteknek is, amelyek a petesejt és a hímivarsejt egyesüléséből származnak. A női szervezetnek azonban meg kellene támadnia az új sejthalmazt, mivel idegen, betolakodó. – Eddig rendben. – Mégsem teszi. A legtöbb egészséges terhességben az anya szervezete nem fordul a fejlődő magzat ellen. Az immunrendszer félreáll, hogy a baba növekedésnek indulhasson. Egyúttal azonban az anya szervezete védtelenné válik a legkülönbözőbb nyavalyákkal szemben. – Ezért kapja meg az AHS-t? – Ez ma az általános elgondolás. Az immunrendszer kikapcsolása, ami lehetővé teszi a terhesség fennmaradását, a jelek szerint kaput nyit az anyai halálozás szindróma előtt. Kicsinyke rés ez a pajzson, ahol a kór behatolhat. Aki az egészet kitalálta, vagy zseni, vagy pokoli szerencséje van. – És mi okozza az előrehaladott tüneteket? – Úgy gondolják, módosított a Creutzfeldt-Jakob kór. Prionfertőzés. A terroristák ezt az ágenst az AIDS-vírussal kombinálták, legalábbis ezt tippelik a tudósok. Mikor az AIDS átveszi az irányítást, a kismama mindenféle betegséget elkap, legelőször is a Creutzfeldt-Jakob kórt. Ami egyelőre gyógyíthatatlan – amióta csak a kergemarhakórt ismerik. – Ez csak valami tudós agyszüleménye lehet. – Hát, nem is a véletlen műve. – De hát mi vihetett erre rá bárkit? 24

KM_AA_JessieLamb_beliv.indd 24

2013.04.25. 17:10:56


– Hataloméhség? Vallási téboly? Ugyanúgy nem tudom, Jessie, mint te. Eddigre felaprította a krumplit, amit most a serpenyőbe vetett, ahol sisteregve sült. A forró olaj szaga betöltötte a konyhát. – Teríts meg, angyalkám, mindjárt kész vagyok! És váltsunk témát, jó? Eltettem az útból a könyveimet. – Mit szólsz egy tökéletes bűntényhez? Strucctollat és biztosítótűt kell használnod. Három percet adok. Mert így szoktuk, előírtuk, miféle eszközökkel dolgozhatunk. Mindig jócskán megnevettettük egymást. Ha erre gondolok, olyan, mintha egy másik életben lett volna. – Gyerünk, gesztenyebarna hajú leánykám!*– nógatott apám. Sal nagynénje röviddel ezután halt meg Birminghamben. Tízhetes terhes volt. Három gyereket hagyott maga után. – Anyu azt mondja, magunkhoz vehetnénk a legkisebbet, Tommyt – közölte Sal. – Nagyon kivan a mamád? Sal elfintorodott, jelezve, hogy igen. Ostobán és cefetül éreztem magam, mégis beszélni akartam a dologról. – Mit gondolsz, mi ez az egész? – Bah! – Úgy értem, mi van emögött? – Valaki ki akarja irtani az emberi fajt – vetette oda. – De hát miért? – Honnan tudjam? – Gondolkoztam a dolgon. Sal elkezdte fölszedegetni a cuccait a padlóról, és a sarokba hányta őket. – Folytasd, te lángész! *

Utalás Thomas Percy (1729–1811) A gesztenyebarna hajú szűz c. balladájára.

25

KM_AA_JessieLamb_beliv.indd 25

2013.04.25. 17:10:56


– Talán nem ok nélkül tették, akik tették. – Mondj egy okot! – Talán mindenkit gyűlölnek. – Nahát! Álmomban sem gondoltam volna! – De tényleg… tényleg nagyon haragudhatnak. – Miért? – Ezer okuk lehet. A háborúk, a társadalmi egyenlőtlenség. – Nem mondhatnám, hogy a módszerük orvosolná a bajt, vagy igen? – Dehogynem. Minden rossznak véget vet, egyszer és mindenkorra. – És miért pont a nők a célpontjaik? Miért éppen ők és a kisbabáik? Ha valaki ki akarja irtani a rossz embereket, miért nem a politikusokkal vagy… a pedofilokkal kezdi? – Azért mert… nem tudom. – Minek azon görcsölni, kik tették? Akárkik voltak, szörnyetegek, eleven ördögök. Nekik kellene lyukakat fúrni az agyukba, tűkkel szurkálni minden porcikájukat, és forró viasszal öntözni őket! – Sal ingerülten megdörzsölte a szemét a kézfejével. – Nem is tudom, miért törődsz te ezzel? – Bocs. Kérsz kakaót? Sal szereti a kakaót, mindig ezt isszuk náluk. Sammy izgatott ugatással fogadott minket, mikor lefelé indultunk a konyhába. A végén az lett a dologból, hogy vele labdáztunk a kertben. Addig szinte soha nem vitatkoztam Sallel. Magam sem igazán tudtam, mit gondoljak, az azonban mindenképpen kikívánkozott belőlem, hogy meg kellene büntetni ezeket az elvetemült terroristákat. És ez sem volt elég. Igen, feneketlenül gonoszak, de én azt is tudni akartam, miért történhetett meg mindez. Mi az bennünk, ami ezt az egészet kiváltotta? A sok fölösleges szócséplés és sopánkodás távol állt tőlem, mintha tudtam volna valamit, amit más nem.

KM_AA_JessieLamb_beliv.indd 26

2013.04.25. 17:10:56


Három

A

ztán következett a hivatalos bejelentés. Egész héten ez ment a tévében és az újságokban. Az illetékesek ekkor ismerték el, hogy az AHS világjárvány, és mindenki elkapta. A HIV-pozitív állapothoz hasonlították, azt bizonygatva, hogy a többségünk leélheti az életét a kór kitörése nélkül, a terhesség azonban halálhoz vezet. Egyúttal meg is nyugtattak minket, hogy világméretű kutatási program vette kezdetét a kormányok összefogásával, blablabla. Emlékszem, épp a szüleimmel ültem a tévé előtt, amikor ez elhangzott. Rémülten meredtem rájuk. Bennük ugyanúgy ott lappangott a betegség, ahogyan bennem. Valamennyien hordozók voltunk. Olyan érzés volt, mint amikor megtudja valaki, hogy lenyelt egy lassan ölő mérget. Nem leltem a helyem a szüleim mellett, ezért felmentem a szobámba, és sms-eztem Baznek. (Milyen nevetséges! Már az is felvidít, ha leírhatom a nevét. Baz, Baz, Baz. Most meg, tessék, nem bőgni kezdtem? Hülye könnyek gördülnek le az arcomon.) Régebben csak barát volt. Együtt jártunk általánosba. Évekig miatta mentem vasárnapi iskolába – mert a papája lelkész, 27

KM_AA_JessieLamb_beliv.indd 27

2013.04.25. 17:10:56


és ő is mindig ott volt, én meg követtem, mint az árnyék. Néha olyan szórakozott, hogy amikor hozzá beszél az ember, olyan, mintha meg se hallaná; mintha képzeletben épp a zongorát verné. Aztán amikor megszólal, rájössz, hogy a hallottakat fontolgatta, ahelyett, hogy gondolkozás nélkül jártatni kezdte volna a száját. Középiskolában más-más brancsba keveredtünk, és kerültük egymást a suliban, mintha szégyellnénk ezt a barátságot. Ugyanakkor változatlanul átjártunk egymáshoz. Aznap este visszahívott azzal, hogy a szülei elmentek otthonról. Nem mennénk-e át Sallel meg másokkal? Nem volt kedvem Salt is odaszabadítani, kettesben szerettem volna maradni vele. Addig úgy tudtam, ő az egyetlen srác, aki nem ájul el a barátnőmtől. Nos, úgy látszik, tévedtem. Megnéztem magam a tükörben, és arra gondoltam, mennyivel könnyebb volna az életem, ha hosszabb lenne a lábam, és nagyobb, és nem olyan szétálló a két cicim. A legszívesebben szőkére festettem volna a hajam, mint mindenki más, de visszatartott, hogy legalább apu barnának szereti. Ezért is nevezett gesztenyebarna hajú leányzónak, akinek a szeme meg mogyoróbarna. Hogy a busa szemöldököm vastag, akár egy hernyó, azt elfelejtette hozzátenni. Borzasztóan néztem ki. Nem lett volna értelme kiegyenesítenem a hajam sem, de hát kit érdekelt? Egyszóval átugrottunk Bazhez Sallel. Mindenki fura hangulatban volt. Rosa Davis is ott volt, úgy hírlik, vele járt Baz az előző évben. Nem igazán vettem a szívemre, mert két hét után dobta. A csaj úgy tett, mintha alaposan beszívott volna. Bazen fekete póló volt, a rányomott kék bálna pontosan passzolt a szeme színéhez. Vagy félórája lógtunk már ott, amikor Sal felhívta Damiant, hogy csatlakozzon hozzánk. Ezek ketten hosszan smároltak, majd felvonultak az emeletre. Megkérdeztem Bazt, hol vannak a szülei. Nos, a papája az özvegyeknek nyújtott lelki támaszt ezen a hétvégén, és az édesanyja is elment segíteni. Jót 28

KM_AA_JessieLamb_beliv.indd 28

2013.04.25. 17:10:56


nevettünk azon, milyen jó üzlet az AHS a lelkészek és a temetkezési vállalkozók számára. Aztán megkérdeztem, látta-e a tévébejelentést, mire lassan, elnyújtottan azt felelte, igen, mint aki többet is mondhatna. – Na és? – kérdeztem. – Arra gondoltam, hogy talán meg is érdemeljük. – Az AHS-t? Bólintott. – Miért? – Nos, valami rosszra előbb-utóbb számítani lehetett. Az emberiség annyira tönkretette a világot. – Olyanokra gondolsz, mint a globális felmelegedés? – Persze. Aztán ott van az olajtartalékok, a víz és az élelem megfogyatkozása. A lényeg az, hogy ott volt már a fejünk fölött a baj. Elő volt készítve hozzá a talaj. – De nem a mi bűnünk ez, hanem a szüleinké – mondtam. – Meg az ő szüleiké. Ők csesztek el mindent. – Pontosan. Most azonban, hogy beütött ez a dolog, mindenki mást hibáztat érte. Ahelyett, hogy a kormányra haragudnának, amiért tudósokat pénzel, hogy förtelmes fegyvereket ötöljenek ki; netalán önmagukra, amiért beszennyezték az egész bolygót, holmi ismeretlen szörnyetegre lőcsölnek mindent. – Beszéd közben ritmikusan dobolt a sörösüvegén, aztán párszor belefújt, hogy hallja, hogyan hangzik. – Az emberek mindig azt hiszik, hogy van még idő megváltozni – mondta. – Mert hülyék. Valaki fölhangosította a zenét, mi pedig tovább fosztogattuk a szülői bárszekrényt. Baz egy spanglit is körbeadott. Emlékszem, milyen fortélyosnak hittem magam, amiért kigondoltam, felhívom a szüleimet, hogy Salnél éjszakázom. Arra is emlékszem, hogyan smároltunk Dannyvel, pedig még csak be sem jön nekem. A következő pillanat, ami már tiszta, az, hogy felboly29

KM_AA_JessieLamb_beliv.indd 29

2013.04.25. 17:10:56


dult gyomorral ülök a fürdőkád szélén. Sal azt tanácsolta, dugjam le az ujjam a torkomon. Ki is adtam magamból egy keveset, de nem eleget. Aztán lementem Bazhez az alagsori szobájába. Egyedül volt, és a zongoráján játszott. Annyira elmerült ebben, hogy észre se vett. Összekuporodtam a terebélyes fotelben, és szunyálni próbáltam, mialatt a zongorafutamok úgy gyöngyöztek elő Baz ujjai alól, akár a víz. Időnként kinyitottam a szemem, hogy megállítsam a szoba esztelen körforgását. A végén mégis elnyomhatott az álom, mert mire fölébredtem, valaki rám terített egy takarót, és Baz is eltűnt. Reggel persze cudarul éreztem magam, ami, ha lehet, csak még pocsékabb lett, miután a lépcsőn fölmenve láttam, hogy Rosa segít Baznek a takarításban. Megkérdeztem tőle, hol aludt, mire vigyorogva azt felelte, hogy elég nagy a szülők franciaágya. Hazaérve egész nap ki sem mozdultam a szobámból. Anyunak azt mondtam, hogy fáj a fejem, ami igaz is volt. Mégis, azon az estén, még mielőtt lerobbantam, mikor valamennyien őrülten táncra perdültünk, hogy forogni kezdett körülöttünk a világ, fantasztikusan szabadnak éreztem magam. Most végre megszabadultam a szüleim kicsinyes marakodásától. Valósággal szárnyaltam. Többé senki nem utasítgathat, főleg, ha idősebb nálam, gondoltam. Hisz ők azok, akik mindent elszúrtak. Eltöltött a hatalom érzése, ahhoz hasonló, mint amikor a nagynénémnek, Mandynek segítettem a színházban. Ahol ő, amellett hogy bábokat és maszkokat készített a gyermekelőadások számára, világosító is volt. Néha szünidőben odaengedett a reflektorhoz. A forró lámpatestnek olyan a kerete, akár egy fogantyú. Úgy kell elfordítani és megbillenteni, hogy a fénysugár kövesse a színész mozgását, aki így minden pillanatban ragyogó fényben áll. Ehhez persze előre tudni kell minden mozdulatát. Egy ideig én is színházi világosító szerettem volna lenni. Csak 30

KM_AA_JessieLamb_beliv.indd 30

2013.04.25. 17:10:56


ülni a fényvezérlő pult mögött a sötétben a sok szerkentyűvel, és nesztelenül forgatni a forgatókönyv bejelölt lapjait. Akkor fénynyel áraszthatnám el a szereplőket, az én kezem nyomán kelne és nyugodna a nap, lángolna fel a színpadon a tűzvész, vagy elevenedne meg egy derűs nyári reggel. Ezúttal is ehhez hasonló hatalom érzése töltött el. *** Caitlin meghalt, és néhányan az osztályból elmentek a temetésére. Én nem, mert képmutatás lett volna, hisz nem álltam hozzá olyan közel. Rosa Davis eltűnt, és azt rebesgették, hogy ő is teherbe esett. De ez senkit sem izgatott, mert mindig is különcködött. Nem is volt igazi barátnője, és nem tartozott igazándiból egyetlen brancshoz sem. Örültem, hogy nem látom. Legközelebb, amikor suliba mentem, elég skizó érzéseim voltak. Az egyik felem parázott a kisérettségi miatt, a másik azonban azt gondolta, na és, akkor mi van. Mit számít mindez? Attól viszont tartottam, hogy Baz részeges idiótának tart. Aztán fölhívott azzal, nem érdekelne-e egy összejövetel. – Arról van szó, amiről a minap is beszélgettünk – mondta. – Hogy hogyan fuserálta el az ember a Földet. Igent mondtam, mert azt hittem, vele tarthatok. Kiderült azonban, hogy zongoravizsgája lesz Manchesterben, a mamája ezután teszi majd ki a helyszínen. Hülyén éreztem magam, és azért is, hogy így érzek. Megkérdeztem Salt, nem jön-e el ő is, de nem volt hozzá kedve. – Uncsi lesz – mondta. – Ez is amolyan Baz-féle zöld ügy. Ugyan ki akarja most már megmenteni a bolygónkat? Semmi másra nem maradt hely a fejében, csak Damienre. Valahányszor alkalmuk volt rá, egymásnak estek. Végül magam mentem el a gyűlésre. 31

KM_AA_JessieLamb_beliv.indd 31

2013.04.25. 17:10:56


Valami lerobbant környéken tartották, Ashton nyugati végében, egy alacsony, vörös téglás, ablaktalan épületben, amely úgy festett, mint egy erőd. Odabent étel- és verejtékszag fogadott, meg bábeli hangzavar. Balra egy irodára láttam rá, mert nyitva volt az ajtaja… senki sem tartózkodott odabent. Közvetlenül előttem tágas, alacsony mennyezetű hodály nyílt, innen jött a lárma. Belépve menten megpillantottam Baz hosszú, fekete haját. Valami ismeretlen arccal beszélt. Vagy harmincan voltak a teremben, ebből mindössze három volt lány. Az egyik srác tolószékben ült. Ekkor kiállt elénk egy sovány, befont szakállú csávó, egyetemista fazon, és csöndet kért. Arról kezdett beszélni, hogy a Föld a mi gondjainkra van bízva, mi azonban visszaéltünk a bizalommal. Az előttem ülő fiúk összedugták a fejüket, és sugdosni kezdtek. Az első sorban meg fölállt egy ázsiai srác, és szót kért. Egyesek leintették, mások beszédre buzdították. Fokonként az egész hallgatóság tapsolni kezdett. Fonott Szakáll arról hadovált, hogy a politikusok semmire sem jók, mire egy sápadt srác, arcába hulló barna hajjal kiáltozni kezdett. Úgy nézett ki, mint akinél rögvest eltörik a mécses. Hirtelen mindenki elcsöndesedett. – Ennek a fele se tréfa! A tudósok kísérletei ártanak a természetnek. És mivel megtámadták, ő is visszavág. Megcsonkítják az állatokat… Fonott Szakáll felszólította, hogy ne szakítsa félbe, és az ázsiai pasi is bekiabálta, hogy várja ki a sorát. Előttem egy csaj sikoltozni kezdett, szó szerint sikoltozni: – Itt nők halnak sorra, ti meg az állatokról beszéltek? Hát nem értitek, hogy a nők meghalnak? Általános fejetlenség támadt, senki sem hallgatott már senkire. Egyesek felálltak és elmentek. Így legalább ráláttam Bazre, aki sovány testét kihúzva épp odajött a sorom végéhez. 32

KM_AA_JessieLamb_beliv.indd 32

2013.04.25. 17:10:56


– Ne menjünk el? – súgta oda, én pedig átfurakodtam a soron, hogy vele tartsak. Egy tüsi frizurás, szőke fazon fölállt, hogy utat adjon, majd halkan megkért kettőnket, hogy maradjunk még egy percet. Kiállt a többiek elé, széttárta a karját, majd tapsolni kezdett: – Barátaim! Barátaim! – kiáltotta. Mindenki elnémult, hajszálra, mint a suliban, mikor Mr. Clarke belép a tanterembe. A pasi nagyon higgadtan arra kért minket, hogy formáljunk kört a székeinkből. Türelmesen kivárta, amíg körbeültük, és bemutatkozott: Iainnek hívták. Arról kezdett el beszélni, hogy azért fontos, hogy a szavunkat hallassuk, mert a fiataloké a jövő. A tolószékes srác, valami Jacob, erre közbekiáltotta: – Nincs nekünk semmiféle jövőnk! A kiakadt lány meg – Lisa – azt morogta a foga között, de azért elég hangosan ahhoz, hogy mindenki hallja: – Téged meg ki kérdezett? Iain ránézett. – Nos, engedjétek meg, hogy mindenekelőtt bemutatkozzam – mondta, most már az egész körnek. – Aktivista vagyok. Béketáborban lakom, egy nagynyomású gázvezetékkel szemközt. Előtte reptéri tüntetéseken vettem részt. Tudom hát, mi az ábra, értitek? Nem azért vagyok itt, hogy én adjam a szátokba, mit mondjatok. Van Iainben valami megfontoltság. Soha nem idegeskedik, mindig megőrzi a hidegvérét, a hangja is nyugodt és kiegyensúlyozott. Úgy szögezi az emberre szürke szempárjának tekintetét, mintha egy állatot bűvölne mozdulatlanságba. Szemlátomást minden egyes szavát alaposan megfontolja, tökéletes önuralommal. Engem is csaknem sikerült hipnotizálnia. Lisa lesütötte a szemét, mint akinek nincs további mondandója. – Oké – mondta Iain. – Miért nem megyünk körbe? Mindenki elmondaná, mi az, amin változtatni szeretne. 33

KM_AA_JessieLamb_beliv.indd 33

2013.04.25. 17:10:56


Egy közelemben ülő, vörös arcú srác erre hátralökte a székét, azt kiáltva, hogy nem a kib…ott iskolában vagyunk. Kiviharzott, és hangosan bevágta maga mögött az ajtót. – Van még valaki, aki el akar menni? – nézett körbe Iain. Senki nem mozdult. Felállított egy táblát a kör közepén, és megkérte Ahmedet, hogy vegyen lajstromba valamennyi hozzászólást. Lisa kijelentette, ő azt szeretné, ha több pénzt fordítanának AHS-kutatásra, és hogy a tudósok bármi olyan kísérletet elvégezhessenek, ami közelebb visz a gyógymód kifejlesztéséhez. Beszéd közben végig a sápadt állatvédőt, Natet nézte. Nem, tiltakozott a srác, természetesen mindenfajta állatkísérletet azonnal be kell szüntetni. Másoknak ezerszer hallott kívánságai voltak: a széndioxid-kibocsátás korlátozása, az atomerőművek bezárása, a fegyverkereskedelem betiltása, a háborúk és a génmanipuláció beszüntetése. Mikor Jacobra került a sor, egészen kikelt magából: – Hihetetlenek vagytok! Hát nem hallottátok a hírekben, hogy hetven év, és kihal az emberiség? Ti meg biogazdálkodással vacakolnátok? Na és te, te miféle változásra vársz? – kérdezte Iain. – Én bizony megmutatnám ezeknek a seggfejeknek, haver, hogy mennyi az annyi! Felrobbantanám a parlamentet! – Mint Guy Fawkes!**– kiáltotta közbe valaki. Erre mind nevetésben törtünk ki, Jacobot is beleértve. Iain időnként feltartotta a kezét, hogy elejét vegye a bekiabálásoknak, de továbbra is belekötöttünk egymás mondandójába. Kiadtuk magunkból a haragunkat a felnőttek – a szüleink, az öregek, a politikusok és az üzletemberek – ellen, akik ezt az egészet ránk hozták. Magunknak akartuk a hatalmat, hisz végül is nekünk kell együtt élnünk azzal, amit ők elszúrtak. Az AHS a mélypont, de van más is a rovásukon: háborúk, árvizek, éhínség. *

Az 1605-ös lőporos-összeesküvés kitervelője.

34

KM_AA_JessieLamb_beliv.indd 34

2013.04.25. 17:10:56


Az emberek csak önmagukkal törődnek, mintha mi sem történt volna, de ez nem mehet így tovább! – Többé ne mondják meg nekünk, mit csináljunk – szögezte le Jacob. – Nem! – jelentette ki Lisa is. – Ezzel tartoznak nekünk. Mellette ült az öccse, Gabriel. Mikor beszélni kezdett, a kissrác elsírta magát, ő meg átkarolta a vállát és magához vonta, közben azonban tovább mondta a magáét. – Kárpótolniuk kell minket. Anyánk meghalt. Több ezren vagyunk árvák. Meg kell minket hallgatniuk, és pénzbeli kárpótlást követelünk! Szavait döbbent csend követte. A magam részéről egyetlen korombelit sem ismertem, akinek meghalt az édesanyja. Többnyire nálam fiatalabbakkal esett ez meg. Aztán újra lármázni kezdtünk, hogy hallatni kell a hangunkat. Gyűléseket tartanunk, ahol tömegek dönthetnek arról, mi legyen a következő lépés. Iain javasolta, hogy jöjjünk össze ismét a jövő pénteken, addigra kidolgozza a napirendi pontokat. Baz meg én együtt mentünk haza. Elviccelődtünk azon, hogy az ashtoni összeröffenés egy forradalom kezdete volt. Mikor befordultam az utcánkba, még elköszönt tőlem: – Jó éjt, bajtárs! Az ágyban elgondolkoztam, milyen izgi lenne olyan csoporthoz tartozni, amely megpróbál javítani a dolgok állásán. Ezzel együtt továbbra se volt ellenemre a gondolat, hogy minden öszszeomlik és véget ér. Az AHS a természet bosszúja, amire alaposan rászolgáltunk, különösen a felnőttek.

KM_AA_JessieLamb_beliv.indd 35

2013.04.25. 17:10:56


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.