Liszt Academy Beethoven leaflet

Beethoven Üsszes zongoraversenye I-II. // Beethoven’s Complete Piano Concertos 1-2.

2014.05.10. 2014.05.17.

2014. május 10. (szombat) // 10 May 2014 (Saturday) 19.30 Nagyterem // Grand Hall

Beethoven összes zongoraversenye I. // Beethoven’s Complete Piano Concertos 1 Várjon Dénes és a Concerto Budapest // Dénes Várjon & Concerto Budapest Ludwig van Beethoven: I. (C-dúr) zongoraverseny // Piano Concerto No. 1. in C major, op. 15 1. Allegro con brio 2. Largo 3. Rondo. Allegro Ludwig van Beethoven: III. (c-moll) zongoraverseny // Piano Concerto No. 3 in C minor, op. 37 1. Allegro con brio 2. Largo 3. Rondo. Allegro – Rondo szünet // intermission Ludwig van Beethoven: V. (Esz-dúr) zongoraverseny // Piano Concerto No. 5 in E flat major, op. 73 1. Allegro 2. Adagio in poco mosso 3. Rondo. Allegro VÁRJON Dénes (zongora // piano) Concerto Budapest KELLER András (karmester // conductor)

2014. május 17. (szombat) // 17 May 2014 (Saturday) 19.30 Nagyterem // Grand Hall

Beethoven összes zongoraversenye II. // Beethoven’s Complete Piano Concertos 2 Várjon Dénes és a Concerto Budapest // Dénes Várjon & Concerto Budapest Ludwig van Beethoven: II. (B-dúr) zongoraverseny // Piano Concerto No. 2 in B flat major, op. 19 1. Allegro con brio 2. Adagio 3. Rondo. Molto allegro szünet // intermission Ludwig van Beethoven: IV. (G-dúr) zongoraverseny // Piano Concerto No. 4 in G major, op. 58 1. Allegro moderato 2. Andante con moto 3. Rondo. Vivace VÁRJON Dénes (zongora // piano) Concerto Budapest KELLER András (karmester // conductor)

A koncert után Kóda című sorozatunk keretében pódiumbeszélgetésre várja az érdeklődő közönséget Várjon Dénes és Keller András, valamint Belinszky Anna, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatója.

A versenymű kialakulásától kezdve reprezentatív műfaj volt.

Máig is az. Sőt, ha a szerző virtuóza valamely hangszernek, akkor önreprezentáció is, így a remek zongorista Beethovennek sem jelentett mást. A frissen Bonnból Bécsbe települő ifjú trónkövetelő egyenes ágon átvette Mozart örökségét, mert a nagy előd és mintakép számára társadalmi értelemben ez volt a legsikeresebb zenei műfaj. Beethovennek tehát mi sem volt természetesebb, mint zongoraversennyel learatni a zeneszerzői és előadói babérokat.

Az ifjú virtuóz sikere e korai bécsi időszakban elsősorban magánházaknál tartott előadásokra korlátozódott, s Bécsbe költözésétől majdnem két és fél esztendő eltelt, mire alkalma nyílt 1795. március 29-én versenyművel a közönség elé állni a Burgtheaterben, egy jótékony célú koncerten. Ekkor a B-dúr (op. 19) zongoraverseny került műsorra. Beethoven két nappal később egyébként egy Mozart-zongoraversenyt is eljátszott a nyilvánosság előtt. A sort kilenc hónap múlva folytathatta a sebtében elkészült C-dúr (op. 15) zongoraversennyel. A keletkezési sorrend tehát ez volt, noha az opus-számozás felcserélődött a kiadások során. Igaz, a komponista a B-dúr koncerten még három év múltán is komoly változtatásokat eszközölt, így lényegében párhuzamos alkotási folyamatokról is beszélhetünk.

Látszólag tanulóművek ezek, az előbbi Haydn, a későbbi inkább Mozart stílusában megfogalmazva. Beethoven nem sokkal korábban hátrált ki óvatosan Haydn óráiról, és még gyakorlatilag növendék státuszban állt Albrechtsbergernél. Nyomtatásban meg sem jelent addig műve. (Épp a két versenymű bemutatása között adták ki az Op. 1-es trió-sorozatot.) Kétségtelen, hogy a 25 éves szerző hamarabb találta meg egyéni hangját az intimebb

műfajokban, szonátákban, kamaraművekben, de – különösen a C-dúr verseny – tele van már remek saját ötletekkel. A Largo tétel Asz-dúr hangneme, különösen annak sűrű atmoszférája, vagy a rondó fergeteges epizódjai, a népi hang beemelésének módja szuverén zeneszerzőt mutat be. A B-dúr verseny lassú tétele még Bonn termése, de szélső tételeiben már felcsillannak éles kontrasztok, rövid drámai pillanatok, amelyek már jóval izmosabb alkotóerőről tanúskodnak.

Az első valóban jellegzetesen beethoveni versenymű a c-moll koncert (op. 37). Szerzője már 1800-ban be kívánta mutatni, de csak három évvel később készült el, „jelentősen” átdolgozott formában. Beethoven életművét indokoltan szokták három korszakra osztani. A versenyművek – az első kettőt leszámítva – mind a középső korszak darabjai. Bizonyára nem véletlen, hogy a harmadik, részben a nagy oratorikus műveket, részben a legintimebb műfajokat, szonátákat, végül vonósnégyeseket termő időszakban már nem kaphatott helyet ez a társasági műfaj.

A periódust megnyitó darabok közül az elsők egyike, a c-moll koncert kétségtelenül emlékeztet Mozart azonos hangnemű versenyművére, mint ahogyan maga a szuronytéma vagy a hősiesnek tartott hangnemkarakter is, de már teljesen más kiindulású alkotás. Nincs benne mozarti rezignáció, inkább valóban hősies, sőt patetikus jellegű. A középső Beethovenkorszak állandó titkos-bevallott programját teljesíti be: a sötétségből a fényre jutás, a szenvedésből az önerőből történő diadalra emelkedés útját járja. Hangszerelése is jóval gazdagabb, mint a korábbi daraboké: duplázott fuvola, oboa, fagott, klarinét, kürt és trombita is helyet kap a fúvóskarban, nem beszélve

a sokat szerepeltetett üstdobról. A zenekari anyag nem szorítkozik többé kísérő szerepre, a legszélesebb értelemben kommunikál a szólóhangszerrel. Társalog, vetélkedik, ha kell, drámai párbeszédet folytat.

A következő, G-dúr koncertre újabb fél évtizedet kellett várni: 1805–1806-ban keletkezett. A bemutatóra privát körben került sor, az első nyilvános előadást pedig, amelyen utoljára lehetett maga Beethoven a szólista, csak 1808-ban tartották a Theater an der Wienben. A mű bevezetése szokatlan: rögtön a zongorával indul, mégpedig a főtémával, s a zenekar csak néhány ütem elhangzása után válaszol erre. A tétel különben is meglehetősen súlyos mondandójú. A darab legismertebb tétele mégis a lassú, melyet Charles Rosen, a klasszikus stílus jeles értője egyenesen a zeneirodalom legdrámaibb tételének nevez. Nem tudjuk, honnan ered a hasonlat, amely a zongorát Orfeusszal, a zenekart az alvilággal azonosítja, de széles körben, talán nem is alaptalanul elterjedt ez a párhuzam. A zongora, a magányos hős oly szomorúan énekel, hogy azzal meglágyítja a haragvó zenekar, az alvilági hatalom szívét. A c-moll zongoraversenyben említett kommunikatív szólista-zenekar viszony itt éri el legszebb, legköltőibb kiteljesedését. Ha van is még később hasonló a zeneirodalomban, meghaladni nem sikerült, az csakis ennek a tételnek a nyomán kelhetett életre. A zongora és a zenekar viszonya már nem statikus, mint a korábbi versenyművek bármelyikében, hanem teljességgel dinamikus.

A legszélsőségesebb ellentétből indulnak egymás felé, hogy a drámai folyamat során egymáshoz hasonuljanak, és valamilyen földöntúli állapotban megbékéljenek. Igazi feloldást azonban csak

a zárótétel hoz, amely attacca, tehát szünet nélkül követi a lassút, nem véletlenül. Hasonló feloldozást jelent majd az utolsó, Esz-dúr verseny lassú- és zárótétele közötti kapcsolat is, mert Beethoven így kívánta jelezni: mélység és magasság, árnyék és fény nem értelmezhetők egymás nélkül.

Az Esz-dúr (op. 73) verseny 1809-ben keletkezett, ez Beethoven utolsó versenyműve. (A Hegedűverseny és a Hármasverseny valamivel korábbiak.) Pompás, ünnepélyes hangú, olykor némileg harcias, rendkívül anyagszerű zongoraverseny. Talán nem túlzás az öröm, a boldogság, de legalábbis a felszabadultság szavakat használni a művel kapcsolatban. Az említett anyagszerűség azonban igen furcsa: afféle káprázat, folyton tovatűnik, mielőtt megragadhatna a hallgatóban. A lassú tétel is inkább ábrándos, mintsem tragikus vagy szomorú, a zárótétel pedig kirobbanó életörömöt hirdet. Bemutatója – első ízben Beethoven életében – nem Bécsben volt, hanem 1810-ben Lipcsében a Gewandhausban, Fridrich Schneider nagysikerű szólójával. Annál kevésbé sikerült a mester tanítványának, Carl Czernynek a következő évi bécsi bemutató. A zongoraverseny ennek ellenére szinte azonnal sikeres lett, s grandiozitásáról az is tanúskodik, hogy J. B. Cramer, a londoni kiadó az angolszász területen máig megragadt „Emperor” melléknevet adta neki.

A koncertet a fellépők a 100 éve született Fischer Annie emlékének ajánlják.

In an age hungry for various artistic marathons and musical endurance records the news that Dénes Várjon will play all Beethoven’s piano concertos at two concerts and with just a gap of a week between them would appear to be nothing out of the ordinary.

Of course, this would be the case only for those who are not clear about the significance of Dénes Várjon’s undertaking. Playing the entire piano concerto repertoire of Beethoven is not primarily a challenge technically speaking (although it is incredibly demanding), but rather an intellectual trial. The odd numbered works at this first concert bring the genre of Bildungsroman (character novel, contemporaneous with Beethoven) to the stage of the Grand Hall. We can trace how Beethoven, who consciously embraced the Mozartian heritage, evolved from his first piano concerto to the heroic composition in E flat major by discovering his own unique compositional signature sound (C minor concerto). On the second recital in the grandiose enterprise undertaken by Dénes Várjon and Concerto Budapest (conductor: András Keller) it is the turn of the even numbered Beethoven piano concertos. The concerto in B major, released as the second but actually the first Beethoven wrote, is the stunning hit composition of the 18-year-old genius, whereas the Piano Concerto No. 4 in G major is completely different. The work is characterized neither by the profuse virtuosity of the early compositions nor the demonic heroism of later Beethoven music: instead, it is an introspective, serious piece, a piano concerto that represents a true mine of possibilities for the reflective and intellectual pianist. Dénes Várjon is just such an artist.

The performers dedicate the concert to the memory of pianist Annie Fischer, who was born one hundred years ago.

A Concerto Budapest a Zeneakadémia rezidens zenekara // Concerto Budapest is the resident orchestra of the Liszt Academy

Felelős kiadó // Publisher: Dr. VIGH Andrea, a Zeneakadémia rektora // President of the Liszt Academy Főszerkesztő // Editor-in-chief: SZABÓ STEIN Imre Felelős szerkesztő // Managing editor: RÁKAI Zsuzsanna Szöveg // Written by: MÁCSAI János Illusztráció // Illustration: KOVÁCS Lehel Layout: ALLISON Advertising Megjelenik a Zeneakadémia Kommunikációs Igazgatóságának gondozásában // Commissioned by the Communications Directorate of the Liszt Academy Lapzárta: 2014. május 5. // Finalized: 5 May 2014 Zeneakadémia // Liszt Academy Concert Centre (1061 Budapest, Liszt Ferenc tér 8.) zeneakademia.hu A szervezők a műsorváltoztatás jogát fenntartják. // The organizer retains the right to modify programmes.

100%-ban újrahasznosított papír // 100% Recycled Paper

TUDÁS KALAND INSPIRÁCIÓ A GEO kíváncsi, közérthető és sokszínű.

Ismeretterjesztő magazin azoknak, akik nyitottak a világra...

Keresse az újságárusoknál vagy rendelje meg most!

Telefon: (06-40) 510-510, elofizetes@axelspringer.hu, www.axelspringer.hu/elofizetesek

Az ismeretterjesztő magazin