Liszt Academy Bell-Isserlis-Várjon leaflet

Kamarazene Nagyteremre // Chamber Music Tuned for Grand Hall Joshua Bell, Steven Isserlis, VĂĄrjon DĂŠnes 2014.04.07.

2014. április 7. (hétfő) // 7 April 2014 (Monday) 19.30 Nagyterem // Grand Hall

Kamarazene Nagyteremre // Chamber Music Tuned for Grand Hall Joshua Bell, Steven Isserlis, Várjon Dénes Robert Schumann: Fantáziadarabok // Phantasiestücke, op. 88 1. Romance 2. Humoreske 3. Duett 4. Finale Frédéric Chopin: g-moll cselló-zongora szonáta // Sonata for Cello and Piano in G minor, op. 65 1. Allegro moderato 2. Scherzo 3. Largo 4. Finale. Allegro szünet // intermission Robert Schumann: a-moll hegedű-zongora szonáta // Sonata for Violin and Piano in A minor, op. 105 1. Mit leidenschaftlichem Ausdruck 2. Allegretto 3. Lebhaft Felix Mendelssohn-Bartholdy: d-moll zongoratrió // Piano Trio in D minor, op. 49 1. Molto allegro agitato 2. Andante con moto tranquillo 3. Scherzo. Leggiero e vivace 4. Finale. Allegro assai appassionato

Joshua BELL (hegedű // violin) Steven ISSERLIS (cselló // cello) VÁRJON Dénes (zongora // piano)

Három világhírű muzsikus, a romantika aranykorának három zseniális zeneszerzője, két zongoratrió és két szonáta – címszavakban így foglalható össze a mai este programja.

Ami a három muzsikust illeti, a Grammy- és Avery Fisher-díjas amerikai hegedűművész, Joshua Bell nemcsak a legnagyobb koncerttermek ünnepelt szólistája, hanem 2011 óta az Academy of St. Martin in the Fields zeneigazgatója is, ezenkívül a londoni Royal Academy of Music, és a neves Massachusetts Institute of Technology professzora. Rendszeres kamarapartnere, a brit Steven Isserlis napjaink talán legelismertebb csellóművésze, elhivatott kamaramuzsikus és keresett szólista. Minden felsorolásnál jobban árulkodik széles körű érdeklődéséről következő hónapjainak programja: májusban a régizenész Richard Egarral készít lemezt Bach-, Händel- és Scarlatti-szonátákból, előtte a finn Olli Mustonennel megy európai turnéra egy tisztán 20. századi darabokból összeállított műsorral, s eközben még arra is marad energiája, hogy Philippe Herreweghe vezényletével több koncerten eljátssza a Dvořák-csellóversenyt. Áprilisi kamaraestjei között kiemelt helyet foglal el a zeneakadémiai koncert. Joshua Bell-lel 1987-ben találkoztak egy olaszországi fesztiválon (ő 28 éves volt, Bell 19), s azóta nemcsak kamarapartnerek, de jó barátok is. Bell és Várjon Dénes kapcsolata ugyan nem nyúlik vissza évtizedekre, de jó pár éve rendszeresen zenélnek együtt, Steven Isserlis számára pedig a kamarazenei kultúra egyik legfontosabb forrását éppúgy a legendás hegedűművész és tanár Végh Sándor jelenti, mint Várjon Dénesnek. Mindketten többször is részt vettek Végh híres angliai mesterkurzusain Prussia Cove-ban. A zenészek közötti összhang miatt tehát aligha érdemes izgulni.

Hasonlóan biztosra mehetünk a szépen végiggondolt műsor esetében is. A három szerzőtől elhangzó négy kompozíció egyetlen (bő) évtized – az 1840-es évek – termése, a zeneszerzők pedig ugyanannak a generációnak – az 1810 körül született nemzedéknek – a tagjai. Felix Mendelssohn d-moll triója (op. 49, 1839) a műfaj romantikus irodalmának csúcsdarabja: a mintegy félórányi terjedelmű, formai tekintetben klasszikus mintákat követő, de érzelmi intenzitásában azokat messze felülmúló kompozícióról a megjelenése idején zenekritikusként is működő Schumann írt lelkes recenziót, amelyben Mendelssohnt a 19. század Mozartjának nevezte. A zongoraszólamot a mű befejezését követően – de még a bemutató előtt – Mendelssohn alaposan átdolgozta Schumann-nal közös barátjuk és zeneszerzőtársuk, Ferdinand Hiller javaslatára, és a végeredmény az eredetinél „schumannosabb”, prominensebb szerepet játszó zongoraszólam lett.

Schumann Fantáziadarabok (op. 88, 1842) című kompozíciója eredetileg hagyományos zongoratrióként született, s az a-moll trió csak keletkezése után kapta a költői címét. Tételrendje ennek megfelelően a klasszikus mintákat követi, a nyitótétel (Romance) népies anyagot használ és gyors tempójú, a második tétel (Humoreske) táncos jellegű, a harmadik (Duett) érzékeny lassútétel, a zárótétel (Finale) pedig tudós ellenpontot alkalmaz. A kompozíció Schumann életének legboldogabb időszakában született, két évvel azután, hogy hosszú hercehurcát követően végre sikerült feleségül vennie szerelmét, Clarát. A házasság 1841-ben döbbenetes mennyiségű (és minőségű) dalt hívott életre, 1842-ben azonban más műfajok következtek: Schumann elképesztő tempóban megírt három vonósnégyest, egy zongoraötöst, egy zongoranégyest és az op. 88-as Fantáziadarabokat.

Az a-moll hegedű-zongora szonátát (op. 105, 1851) hasonló lendülettel, alig egy hét alatt komponálta, igaz, ez a tíz évvel későbbi kompozíció már sokkal kevésbé harmonikus időszakban keletkezett. Schumann a korábban említett Ferdinand Hillertől vette át Düsseldorf zeneigazgatói posztját 1849-ben, s bár a városi együttesek először örültek a nagynevű muzsikus jelenlétének, Schumann instabil lelkiállapota és szélsőséges személyisége rövid úton komoly feszültségeket generált. A szonátát a düsseldorfi zenekar frissen kinevezett koncertmestere, a neves virtuóz, Joseph von Wasielewski számára írta Schumann, ahogy fogalmazott, „abban az időben, amikor rendkívül dühös voltam bizonyos emberekre”. Ez persze csak áttételesen, a háromtételes kompozíció szenvedélyességében érhető tetten. Ha egyáltalán.

Frédéric Chopin g-moll cselló-zongora szonátája (op. 65, 1847) a romantikus kamarazene egyik legkülönösebb darabja. Bár Beethoven és Brahms csellószonátái között kevés kompozíció született erre a hangszer-összeállításra, a két B-betűs német szerző között mégsem jelent összekötő kapcsot ez a kései Chopin-mű.

A George Sand-dal való szakítás és a tüdőbajjal való mind intenzívebb küzdelem turbulens éveiben keletkezett szonáta új utakat nyit Chopin művészetében, amelyeket két évvel későbbi halála miatt már nem járhatott be. Az 1848-as ősbemutatón – ez volt Chopin utolsó nyilvános fellépése – a kompozíció címzettje, Chopin barátja, Auguste Franchomme játszotta a csellószólamot, ám a barátok javaslatára a nyitótétel nem hangzott el, mivel úgy ítélték meg, értetlenséget szülne a közönség körében, s egészen a 20. századig várni kellett, hogy a csellószonáta a repertoár részévé váljon.

Dénes Várjon requires little introduction since he is frequently seen on the concert stage, he has many fine recordings to his name and he is a true globetrotter of a musician who still gives classes at his Alma mater, the Liszt Academy. British cellist Steven Isserlis is an old chamber partner of Dénes Várjon, and he is as well known for his unmistakable cello sound as for his intense fascination with chamber music. The outwardly relaxed yet deeply committed and sublime American violinist Joshua Bell is a genuine world star. He was last in Hungary with the Academy of St Martin in the Fields (an ensemble of which he is music director). These three not only play works by Robert Schumann, pieces that are particularly important to Dénes Várjon, but Chopin’s only sonata for cello and piano, as well as one of the most popular chamber works by Mendelssohn. On hearing this work Schumann referred to his fellow composer as the Mozart of the 19th century.

Felelős kiadó // Publisher: Dr. VIGH Andrea, a Zeneakadémia rektora // President of the Liszt Academy Főszerkesztő // Editor-in-chief: SZABÓ STEIN Imre Felelős szerkesztő // Managing editor: RÁKAI Zsuzsanna Szöveg // Written by: FAZEKAS Gergely Illusztráció // Illustration: KOVÁCS Lehel Layout: ALLISON Advertising Megjelenik a Zeneakadémia Kommunikációs Igazgatóságának gondozásában // Commissioned by the Communications Directorate of the Liszt Academy Lapzárta: 2014. március 21. // Finalized: 21 March 2014 Zeneakadémia // Liszt Academy Concert Centre (1061 Budapest, Liszt Ferenc tér 8.) zeneakademia.hu A szervezők a műsorváltoztatás jogát fenntartják. // The organizer retains the right to modify programmes.

100%-ban újrahasznosított papír // 100% Recycled Paper