Liszt Academy Bilson leaflet

Malcolm Bilson ĂŠs az Orfeo Zenekar Haydn-Mozart estje // Malcolm Bilson and Orfeo Orchestra Haydn-Mozart Recital 2014.03.11.

2014. március 11. (kedd) 19.30 Nagyterem

Malcolm Bilson és az Orfeo Zenekar Haydn-Mozart-estje Wolfgang Amadeus Mozart: A-dúr szimfónia (K. 201) 1. Allegro moderato 2. Andante 3. Menuetto 4. Allegro con spirito Wolfgang Amadeus Mozart: A-dúr zongoraverseny (K. 414) 1. Allegro 2. Andante 3. Allegretto szünet Joseph Haydn: Esz-dúr („Merkúr”) szimfónia (Hob. I:43) 1. Allegro 2. Adagio 3. Menuet & Trio 4. Allegro Wolfgang Amadeus Mozart: Esz-dúr zongoraverseny (K. 449) 1. Allegro vivace 2. Andantino 3. Allegro ma non troppo Malcolm Bilson (fortepiano) Orfeo Zenekar Vezényel: Vashegyi György

A koncert kínálata: két zeneszerző (Haydn és Mozart), két műfaj (szimfónia és zongoraverseny), továbbá két hangnem (A-dúr és Esz-dúr). Bár a középkori hagyomány szerint az A és az Esz hangot az ördög hangköze, a tritonus választja el egymástól, a hangverseny sokkal inkább szól az égiekről, mintsem az alvilág lakóiról. És nem elsősorban azért, mert a szünet után elhangzó első szám, Joseph Haydn (1732–1809) Esz-dúr szimfóniája (Hob. I:43) a keresztségben a „Merkúr” nevet kapta. Ennek ugyanis semmi köze a darabhoz: miként számos klasszikus zenemű ragadványneve, az elnevezés először Haydn műjegyzékének egy 1839-es (vagyis a halála után harminc évvel készült) bejegyzésében szerepel, s bár a szárnyas lábú Merkúr (a görög Hermész római megfelelője) könnyedségével és fürgeségével akár még passzolhat is Haydn művészetéhez, semmivel sem kevésbé illik Haydnnak ehhez az 1770 körül az Esterházy herceg számára komponált művéhez, mint a többi 106 szimfónia bármelyikéhez.

Az elnevezés mögött minden bizonnyal egy tévedés áll: aki a bejegyzést írta, talán összekeverte a művet az 50. szimfóniával, amely egy elveszett bábjáték nyitányának zenei anyagát használja, s ebben a bábjátékban volt az egyik szereplő Merkúr. Nevétől függetlenül varázslatos zenéről van szó: mindjárt a nyitó tételben négyütemenként tutti akkordok „csapják be” a hallgatót: várjuk a nagyszabású gesztusokat, s ehelyett egy hosszan kanyargó dallam vezet be bennünket a szimfónia belsőbb tájaira, ahol végül meg is érkezik a műfaj megkövetelte, nagyobb szabású tutti-hangzás.

A tizennyolc éves Wolfgang Amadeus Mozart (1756–1791) A-dúr szimfóniája (K. 201) alig néhány évvel későbbi, mint Haydn műve. 1774 áprilisában született, s az elemzők egybehangzó véleménye szerint – amit aligha vitat bárki – a fiatal Mozart talán legtökéletesebb kompozíciója. Nem mintha a megelőző bő tíz év termésében találnánk rossz műveket, de való igaz, hogy ekkoriban indul a repertoárban máig hangsúlyosan jelenlévő, „nagy” Mozart-művek sora (az A-dúr szimfónia Mozart 29. szimfóniája, de tegye fel a kezét, aki fel tud idézni akár csak egyetlen dallamot is a megelőző 28 szimfóniából). A darab nagyságának mibenlétét persze nehéz szavakba önteni: a Mozarttól megszokott, varázslatos dallamokon túl talán a tökéletes formai arányok s a polifon technikák használata emelik ki a művet a korszak hasonló darabjai közül (érdemes megfigyelni mindjárt az első tétel kezdetén, hogy a piano indulást követő tutti szakaszban a basszus kánonban követi a felső szólamot).

Ami a zongoraversenyeket illeti, a műfaj történetében Mozart darabjai kitüntetett szerepet játszanak. Nemcsak azért, mert a zongoraverseny éppen Mozartnak köszönhetően vált virtuóz magamutogatásból, vagyis szórakoztató zenéből a legmagasabb rendű, szimfóniával egyenrangú műfajjá, hanem mert az opera mellett – és attól nem függetlenül – a zongoraverseny Mozart talán legszemélyesebb „ügye” is volt. Túl a forma izgalmasságán, amennyiben a szólista és a zenekar drámai szembenállása az operához teszi hasonlatossá, a zongoraverseny Mozart számára társadalmi és megélhetési szempontból is meghatározó jelentőséggel bírt. A komponista bevételei ugyanis alapvetően

öt forrásból származtak, és ezek közül, vagyis az arisztokrata támogatás, az operai megrendelés, a publikálás, a tanítás és a koncertezés közül ez utóbbi volt nemcsak a legkifizetődőbb, de ez járt a legnagyobb hozadékkal is. Mivel a kor szokásainak megfelelően saját szerzői akadémiáin és a mások által szervezett koncerteken Mozart főként saját műveit adta elő, a zongoraversenyek esetében zeneszerzőként és zongoristaként is bemutatkozhatott a zenerajongó bécsi arisztokrata közönség előtt. Zeneszerzői sikere ekként megrendeléseit, zongorista sikere tanítványi körét, a koncert bevétele pedig a pénztárcáját gazdagíthatta. Miután a salzburgi hercegérsekkel meglehetősen viharos körülmények között szakított, és Bécsbe költözve a saját lábára kellet állnia, minderre igencsak nagy szüksége is volt.

Az A-dúr zongoraversenyt (K. 414) 1783-ban, az Esz-dúrt egy évvel később komponálta, s mindkettőre igaz, amit édesapjának írt egyik levelében: „A zongoraversenyeim éppen a középúton vannak a túl nehéz és túl könnyű között – igen csillogóak, kellemesek a fülnek, anélkül, hogy ürességbe fulladnának. Itt-ott csak a hozzáértők találnak rá az ízére, de úgy, hogy a hozzá nem értők is örömüket kell, hogy leljék benne, anélkül, hogy tudnák, miért.” A két kompozíciót most nem zongorán, hanem Mozart korának legizgalmasabb és legkeresettebb billentyűs hangszerén, a mechanikájában már kalapácsokat alkalmazó, de a modern zongoránál jóval könnyebb felépítésű, diszkrét hangú, ugyanakkor rendkívül érzékeny, színes frazeálási lehetőségeket biztosító fortepianón hallhatja a Zeneakadémia közönsége a historikus előadói gyakorlat egyik legnevesebb művésze, Malcolm Bilson előadásában.

11 March 2014 (Tuesday) 19.30 Grand Hall

Malcolm Bilson and Orfeo Orchestra Haydn-Mozart Recital Wolfgang Amadeus Mozart: Symphony in A major (K. 201) 1. Allegro moderato 2. Andante 3. Menuetto 4. Allegro con spirito Wolfgang Amadeus Mozart: Piano Concerto in A major (K. 414) 1. Allegro 2. Andante 3. Allegretto intermission Joseph Haydn: ‘Mercury’ Symphony in E flat major (Hob. I:43) 1. Allegro 2. Adagio 3. Menuet & Trio 4. Allegro Wolfgang Amadeus Mozart: Piano Concerto in E flat Major (K. 449) 1. Allegro vivace 2. Andantino 3. Allegro ma non troppo

Malcolm Bilson (fortepiano) Orfeo Orchestra Conductor: György Vashegyi

It is no exaggeration to say that 78-year-old Malcolm Bilson is a living legend of historical performance practice and there can be few artists more dedicated to the fortepiano.

The Hungarian audience has had a lengthy relationship with the American artist, he is a professor of the Early Music Department of Liszt Academy, and this acquaintance only serves to heighten the significance of the joint appearance, with Gyรถrgy Vashegyi and Orfeo Orchestra, at the Liszt Academy. During the recital we will hear two Mozart piano concertos he once recorded with John Eliot Gardiner: the concerto in A major from 1782 and the E flat major concerto from 1784.

Felelős kiadó // Publisher: Dr. VIGH Andrea, a Zeneakadémia rektora // President of the Liszt Academy Főszerkesztő // Editor-in-chief: SZABÓ STEIN Imre Felelős szerkesztő // Managing editor: RÁKAI Zsuzsanna Szöveg // Written by: FAZEKAS Gergely Illusztráció // Illustration: KOVÁCS Lehel Layout: ALLISON Advertising Megjelenik a Zeneakadémia Kommunikációs Igazgatóságának gondozásában // Commissioned by the Communications Directorate of the Liszt Academy Lapzárta: 2014. február 20. // Finalized: 20 February 2014 Zeneakadémia // Liszt Academy Concert Centre (1061 Budapest, Liszt Ferenc tér 8.) zeneakademia.hu A szervezők a műsorváltoztatás jogát fenntartják. // The organizer retains the right to modify programmes.

100%-ban újrahasznosított papír // 100% Recycled Paper